tíz kérdés ennenmagamhoz

  1. Ez egy öninterjú?
    Nem.
    Már rég nem gondolom magam akkora arcnak, akit ebben a mű-műfajban érdemes, érdekes volna “faggatni”, vagyis, azt nem gondolom, hogy ezt bárkinek jó lehet olvasni. Nem kedvelem a pózokat, a sajátjaimat sem. Mi több, bicskanyitogatónak érzem egynémely korábbi, a kezdők hitetlenkedésével (ez én volnék? ekkora arc? érdeklek én bárkit?) és túlzásával átitatott gesztusomat, át is kéne rostálnom a korai bejegyzéseket. A poénokat viszont kedvelem. Az interjú amúgy komoly műfaj, szakértelmet kíván. Tegnap meg is izzadtam eggyel.
    Ez itt nem öninterjú, hanem tíz kérdés. 🙂
  2. Miért nincs olyan sűrűn poszt? Már nemhogy nem napi, de a fejlécbeli Mi ez a blogban ígért havi 15-20 sincs meg. Áprilisban 11 volt.
    Ejnye, minek fetisizálni a számokat? Ha jön az inger, akkor úgyis lesz poszt, nem fog elhalni a blog.
    Sűrű posztokat szeretek írni, apróságokból nem szeretek, vagyis, felszínesen nem, de a jó poszthoz idő kell, pontosabban elmélyedés.
    Én ANNYIRA élvezem most a nyugalmat, hogy kiáltozni tudnék. Nincs már hideg, a prés enyhül a gyerekeken, betelt az írásfüzet, mennek kirándulni. Lement rólam a vágy is, a szervezkedhetnék és a kényszer is, “jaj, ablakot kell mosni a bulira”, farsang, határidők, nemszeretem teendők. Aznap, a levegő szagából döntöm el, mibe fogok, mint valami nemes emlősállat a vadonban. Frissen ébredek és értelmesen töltöm a napom, vagyis tudok mit kezdeni a szabadsággal. A posztírás is tud nyomasztó feladat lenni, és már nem írok meg mindent, ami eszembe jut, csak azért, hogy legyen kint valami. Ha így tennék, kiégnék. Ráadásul durván tudok szorongani, és ezek a szorongások szívósak, figyelnem kell. Ha nincs feszítettség, feltorlódó, félálomban is lüktető feladatok, stressz, zaklatás, konfliktus, akkor az egy-két nagyobb napi teendő sem emészt fel.
    Újabban sokat járok színházba és moziba, aktívabb programokat csinálok a gyerekekkel, több a baráti este, illetve helytállok két hagyatéki ügyben is. Viszont: nem, nem lanyhult a motivációm, töretlen blogger vagyok, csak leülepedett a zacc, és nincs ugyanahhoz kedvem, mint régebben.
    A kedv nagyon fontos. Az írási, megnyilatkozási kényszer, a pótcselekvésszerű blogcsicsázás idegesítő, és képtelen vagyok nem-értelmesen posztolni, hogy mondjuk bekaptam egy szúnyogot futás közben, vagy milyen érzés volt a jégszauna. Még az érkezendő bőrgatyámról sem fogok. Akkor már inkább arról, milyen szépek a beálló melléknévi igenevek (érkezendő) a magyarban. Ami naprakész, az az edzésnapló, ezt pontosan és tömören vezetem, és rendszeresen váltogatom a fejlécképet és a régi bejegyzéseket is a főoldalon.
  3. Hogy lehet, hogy 2:32 alatt futottad a félmaratont? Miért nem vagy még mindig jobb futó?
    Nekem nem ez a sportom, nem ebben bizonyultam eredményesnek. Talán el is rontottam a futóvá válásomat ezzel az izomzattal, ennek semmi haszna, sőt, elszed mindent a futás elől. Nem is találna futásra alkalmasnak egy ilyen vizsgálat.
    Sikerült tegnap, az interjú közben kimondanom, hogy nincs bennem versengő, bizonyítós hajlam sem. A futás (kocogás, terepfutás) csak az egyik, feltöltős sportom. Akkor megyek, ha kedvem vagy fontos célom van, mint most a maraton. Valamennyit persze fejlődöm, tudok módszerekről, de nem hajtom a dolgot. Vállaltan meditatív, kütyütlen, zsírégetős kocogó vagyok, maradok, aki nem fog kiégni, lesérülni, sem elkeseredni egy ötórás maratoni eredménytől, csak ott akar lenni a fjordparton a fehér éjszakában, és célba érni.
    Újságírói szempontból jobban érdekel a futóvilág, mint résztvevőként, pont olyasmik, amiről a nemaze.blog.hu bloggere is ír.
    Elnézem amúgy a nálam 10-15 évvel fiatalabb bloggercsajokat az öt kilométereikkel. Zenehallgatás, naplemente, ideológia, ujjongás, kompressziós szár, minden van…
    Én idáig fejlődtem 2002 óta: kikészülés és tönkremenés nélkül teljesítek hosszabb távokat, és nagyon élvezem a futóeseményeket. Ha pedig a gyerekeimre nézek, látom ennek az életmódnak a nevelő, értékteremtő hatását.
  4. Öko, bio, fölösleges dolgok lehántása, fogysztáskritika – ehhez képest tömegmárkák cuccait viseled, és kapszulás kávét iszol. Miért nem bolyhos mackóalsóban edzel? És miért nem futsz mezítláb?
    Minek tagadjam? Tagadni gáz, inkább kimondom: szeretek magamhoz venni, énem körébe vonni egy-egy jó cuccot, és szeretem azt is, hogy nem látom máson. Mert megérdemlem, és ez nem irónia, ezt én egészen komolyan gondolom én már annyit kínlódtam és letettem valamit az asztalra értelemben is. Persze a világban sokan hordanak ilyeneket, csak itthon nem. Amúgy van magyar tervező magyar varrodájában, európai anyagból készült cucc, meg a NIKE vagy a Tommy Hilfiger ínyencebb darabjai is.
    Szeretek jól kinézni, de: nem tartom túl fontosnak, sem másokra tartozónak, blogtémának azt, ahogy ezzel próbálkozom, és, bár ez kitűnő basztatási felület, nem gondolom, hogy bárkinek számadással tartozom. Persze egy futóesemény vagy szép úti cél is termék, csak az lelkibbnek tűnik. És a tárgyra is érzések tapadnak, hangulatok, és ezektől jó élni, és az élet rövid.
    Mindez, hacsak nem lehet költőien megírni, a személyes életem része. Tele van ugyanis bornírt, maszturbálós, lapos tartalommal a blogvilág, nem csak a szempillaspirálteszt-jellegű csajoskodás iylen, hanem a futós oldalak egy része is, a túlbonyolítók blogjai. Az eszmét elvi alapokon, de elkeseredetten és pótcselekvésként hirdetők sem különbek, akár vegánok, akár feministák, akár az életmódjukat kezelik vallásként és üdvforrásként. Egyáltalán nem arról van szó, hogy engem más témák érdekelnek, hanem a dolgok mélységéről.
    Tegnap olvastam ilyeneket, és, akármilyen prédikátori és öreges is, úgy megráznám ezeket a csajokat: ti mivel basszátok el a huszonéveiteket? Nem fog visszajönni! Ti mosolyogtok a púderecset fölött, és iszonyúan boldogtalanok vagytok.
    Az én huszonéveim (bezzeg!) nem így teltek, ezért érzem azt, hogy most megérdemlem. A lelki gyógyulásomnak az impulzusvásárlás is része. Nagyon-nagyon puritán vagyok, és soha nem érdekelt a lakberendezés, a gasztronómia, a divat, a szépségápolás. Először csóró, büntető jellegű közegben, aztán az aszketikus, értelmiségi, világi hívságokkal óvatos, de szellemileg–lelkileg fényűző emberem mellett éltem, és görcsösen kerültem a nagyravágyó feleség gesztusait. Én nem, nekem nem jár, nem is kell.
    Ma is igénytelen fajta vagyok, akinek nem számít a saját kényelme. Régesrég lehetne például jogsim és egy egyszerűbb kocsim, de nincs.
    Nem engedtem meg magamnak tudatilag, hogy menő cuccokat vegyek, és nem is jöttek úgy szembe, mint most. (Az internet lesz az!) Más ízlésem is volt. Ezért kifejezetten jót tesz nekem az önjutalmazásnak e dologiasabb válfaja, kivon az ufóságból, a “mindenkinek van, csak neked nincs” alapélményből. Ezek a ruhák, cipők és az akvarellceruza-készlet azok, amik: személyes, enyhe jó közérzetet biztosító használati tárgyak, nagyrészt sportholmik, nem többek.
    Ma már nem posztolnék az outfitemről (főleg, ha ennyire borzasztó mind az összeállítás, mind a fotó), sem az arckrémemről.
    Csak azt remélem, hogy én nem pörgetem a semmi malmát az önmegjelenítésemmel, a cuccaimmal, ezért sem hegyezem ki ezekre a posztokat. Van az a nagyon álságos fotótípus: a hősnő gonddal kiválasztja a helyszínt, hajaz–sminkel–beöltözik, majd spontánul odaáll egy korláthoz tűnődő arccal, vagy a lábain gondosan elrendezi az ágyneműt, utána szarrá manipulálja a fotót, és aztán odaírja, hogy kell a mindennapokban egy kis chill, bekuckózni kakaóval, egy jó könyvvel, vagy hogy ő csak épp megpihent takarítás közben, egy kávéval a kezében. Mindenki a haját, alakját, arcát, ruháját, “stílusát” lesi le és taksálgatja persze. Az életben soha nincs ilyen pillanat. Kínos, üres, hamis, nem méltó, tiszta egózás, amelynek semmiféle általános érvénye nincs.

    Fotó - 2015.10.20. 14.06 #3

    pl.

    Ha ezek még alkotó embernek vagy művésznek vagy spontán, bohókás életművésznek titulálják magukat az egymástól átvett gesztusokkal, akkor én kész vagyok.
    Nem véletlenül szerepel annyi “életmódblog” nevében a hab szó. Akiket bíráltam, mint a 160gramm vagy épp WifeLifeStyle, ők még istenesek, mert van néha etikus jelleg a posztokban, jobb érzékük van az időtálló, belső dolgokhoz,  vagy legalább a minőséghez, tehát valóban szép enteriőrben valóban jól néz ki pl. a WLS-es Réka.
    Nem kéne annyit rizsázni és olyan bonyolultan a minimalizmusról, azt hiszem.

  5. (alkérdés) Na de tele a blog így is magamutogatással… Arról van szó, hogy itt belül van a közép. Nem arról, hogy csuhát hordok, vagy hogy dacosan nem járok trendi kajáldába. A testem viszont nem holmi. Ha kiteszem a testem, amelyet én alakítottam ilyenné a saját, jónak gondolt, egyedül összerakott módszerrel, erőfeszítéssel, arra joggal vagyok büszke, és ezt nem tartom sem hiúnak, sem felszínesnek. Azt se bánom, ha ez “trend” lesz. De cuccok? Amelyeket bárki megvehet? Vagy ötletes(nek hitt)en variálni pár alapdarabot? A hosszú táv közben átélt élményekről, esetleg arról, mi az a mentális gát, ami miatt még mindig nem fogtam meg a lábfejem a fejem mögött, lehet cikis hiúskodás nélkül írni. Cuccokról és utazásokról nemigen.
    Mezítláb? Jó cipő kell aszfaltra, én aszfalton futok, de nem gyötrődöm sokat a cipőtámán. Alkalmilag és rekreációs céllal most is gyaloglok és kocogok avaron, hűvös földön. Kicsit maníros ez a “metróval érkezem, de amúgy indián vagyok”.
  6. Mintha nem tudtál volna leállni. 2015-ben még jól néztél ki. Nem lettél túl izmos?
    Hohó! 2015-ben még megvolt a legendás napszemüvegem, az első igazi szupercuccom!
    Nos, nem lettem túl izmos. Nekem mókásak az akkori fotók: vékony vagyok, viszont fejletlenek a formáim, főleg a lábam. Lassan alakul ez. A formát, az íveimet az izom adja.
    Az izom nem trend – semmi nem az, amibe komoly melót kell tenni (a ketogén sem). Ami rám nem kéne, és ami elrontja az ívet, az még mindig két-három kiló zsír. Anélkül lennék fesztelen. Ezt kár túlbonyolítani. Lemegy kettő, feljön egy. Fél éve ez van.
    Tele van egyébként a csajos net az önelfogadással: dacos deklarációk, hogy nem érdekel a vitiligóm, meg hogy a hasam csíkos, de a két erős lábam elvisz akárhová (??? ettől még szép nem lesz a hasad, bocs). Vagy hogy én telten vagyok szép, jógázom/rúdtáncolok száztíz kilósan, és te vagy a görény, ha beszólsz. Ezerszer bíráltam már ennek a hamisságát. A szépség mindenképp kulturális kreáció, és attól, hogy önkényes vagy változó, még létezik: most ilyen.
    Az én vádlim sem fér bele a konszenzusos fogalomba, egyébként.
    Azt nem az identitásod vagy érzeted dönti el, hogy mások mit látnak szépnek. Én nem is várom el ezt, tudom, hogy legalább annyira ijesztő és értelmezhetetlen a kinézetem, mint amennyire menő vagy vonzó. Én szépnek tartom az eres felkaromat vagy a kockás női hasat, ők meg nem. Nekik ez nem szép vagy egészséges, hanem olyasmi, amire nekik nem lenne idejük, és akkor ez minek. De a legtöbbet úgyis magammal vagyok. És én  szuperegészséges és életerős, nem roskadó akarok maradni, és ennek az útja a kisportolt testkompozíció, és ettől látom szépnek a módosítatlanságot, a jó bőrt, a dús hajat, a kevés zsírt.
    A közérzeted, önmantrád csak azt határozhatja meg, hogy mi zavar, mitől szorongsz, de szép nem leszel tőle, ha kulturálisan értjük. És az életem, az idő eltüntethetetlen nyomait (a hegeket, csíkokat, öregedést) én akkor vállalom az egyéniségem részeként, ha az összes többi részlet elég jó. Megbocsátóan. Ami tényleg jó, azt ugyanis nem kell elfogadni.
    Valamennyi izom, most, hogy inkább futok, kevesebbet gyúrok, le fog menni, és zsír is lemegy, de a mellizmomat, a combhajlítót és a fenekemet köszönettel megtartanám, így be-beugrok majd nyomni, guggolni nagy súllyal. Nagy (elsötétedést okozó, magammal megharcolós) súly nélkül nincs látványos forma. (A Hervisben, bassza meg, ötkilós a legnagyobb kézisúlyzó. Ennyit az “én majd itthon edzek” terveimről.)
    Önelfogadés témában egy revelatív cikk Álmostól: https://dietcrafting.com/fogadjam-el-es-szeressem-amit-a-tukorben-latok/
  7. Milyen munkáid vannak mostanában? Készül a regényed?
    Ó, jaj. Nem.
    A sorozatomnak most lett vége az újságban, a tervezett hat helyett kilenc rész, de nem akartuk a végtelenbe nyújtani. Valamennyit fordítok nekik. Tegnap interjúztam az Ultra című film rendező-főszereplőjével, ebből cikk lesz ugyanide, és más anyagok is készülnek. Blogot írok, megtartom és fejlesztem ennek a működésmódját. Gazdálkodom azzal, ami van, igyekszem jó döntéseket hozni, ügyeket intézek. Pályázaton is indulok.
    A hagyományos értelemben nincs munkám, ezt meg is szoktam kapni, de biztosított vagyok, nem panaszkodom, nem élünk rosszul, és főleg nem unatkozom. Sportolok. Nevelem a gyerekeimet, és, nem nagyon látszik, meg ugye nem is posztolom ki egy kerámiabögre kávéval, ha felmostam, de napi hat-tíz órát töltök háztartással, üzemeltetéssel.
    Nem, nem készül a regényem, de megvan belőle több fontos rész és ötlet. Sürgessetek! Nyomasszatok! Követeljétek!
  8. Még mindig nem gondolkodtál el a szponzoron vagy reklámon? Sok a kattintás, megérné.
    Mindenki erre tör, ebben bízik, és engem ez úgy idegesít. A nyalás, a helyezkedés, az álságos mosolyok a posztokoban, a lihegés, pár ezer forintért. Megéri, mert tle van a net olyan emberekkel, akik tárgyakat, dolgokat, külsőségeket nézegetnek és lájkolnak. Én valami mást szerettem volna ezzel a bloggal, amellett, hogy nagyon is világi lény vagyok, és az eredeti elképzeléshez tartom magam. Ennek megfelelő az olvasóim száma, lelkialkata és kommentszínvonala is. Jó így.
    Annyira nem sok a kattintás amúgy, de jóval kevesebbre is alapoznak szponzoros stratégiát.
  9. Miket eszel most?
    Nem tudom, hogyan írjak erről. Nem akarom, hogy bárki számon kérjen, de nincs is mit.
    Az identitásom, ugye, ketogén: azt a melót, ami miatt ennek nevezhetem magam, 2015-től két éven át elvégeztem. Hosszú hónapokig szigorúan zsírtúlsúlyú volt a táplálkozásom, kerültem a lisztet, a fruktózt, a glutént, sokat böjtöltem kicsiket, mindezt rengeteg sport mellett. A testem emiatt adaptálódott a zsírüzemhez, vagyis az anyagcserém rugalmas, könnyen nyúl a zsírhoz. A sejtszintű, több oldalról fejlesztett egészséggel függ össze, hogy hihetetlenül nemnyűgös, energikus, bizakodó, teherbíró, sosem betegeskedő is vagyok újabban. A táplálkozási visszaéléseim 90 százaléka elmúlt, a többi lapít – aztán néha enni kér.
    A rengeteg sport maradt. De nincs szükség rá, és nincs bennem erős szándék se, hogy mindig ketózisban legyek és kerüljem a nemketo ételeket. Csak azt tudom, hogy akkor vagyok jól, ha reggel nem eszem (hanem helyette sportolok, délután nem megy olyan jól), és ha nem eszem fehér lisztes sütiket. Ezért így teszek. Máskor meg iszom egy pohár bort vagy Martinit, vagy rámegyek egy túrós rétesre. Nem számolom az eperszemeket.
  10. Tudsz pont tíz kérdést kiötölni úgy, hogy ne legyen erőltetett? Nem. Tizenhatot tudnék, pont tízet nem. Csomagom jött egyébként is, a kapszulagardróbom két darabja.

13 thoughts on “tíz kérdés ennenmagamhoz

  1. Az egyik impulzusvásárlást megbántam, vagyis, még nem tudom. Ha igen, visszacsinálom.

    A sokat emlegetett, fontoskodó életpótlék-jellegű agyalás, a tudatosság (teendőlista, érzelmi napló, célterv, edzésterv, módszerv, menetrend, felkészülés, harminc napos kihívás stb.) helyett erősítem a spontán, sodródó, lelkes, érzelmes dolgaimat. Ezekbe a hirtelenságekbe olyan jó belemnni!

  2. Nagyon örülök, hogy találtál érdekes gondolatokat az irományomban, Éva! Köszi, hogy megemlítetted! Jó volt ezt a kérdezz-feleleket olvasni tőled. Látszik, hogy átérzed, mennyire kulcsfontosságú a SAJÁT boldogságod! (Nem írsz kényszerből cikkeket, stb.)

    Másoknak is azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha mi magunk JÓL érezzük magunkat! Nincs mese. “Önzőnek” kell lennünk (legalábbis a külvilág szemében), hogy utána a saját boldogságunkat mindenki másra “rákenhessük.” Csak így működik hosszú távon; fordítva nem!

    U.i.: kár, pedig az a bőrgatya nem lehet rossz… 🙂

    • Szia!
      Köszönöm, hogy írtál!
      Igen, én is ezt a billogot érzem, hogy önző vagyok. Láom, mások fegyelmezett menetrendben gyártják a tartalmakat, akkor is, ha nincs miről, és nyalogatják az olvasókat. Nekem stratégiám is a nemtúlkedvesség. Ebben nincs hamisság, nem hiheti azt az olvasó, hogy a lájkja, kommentje, érdeklődése nekem bármit megér (aztán, tessék, milyen mámorító szülinap volt).
      (Nem jó, sajnos. Nem illik hozzám, vastag, igényes, de mégiscsak cicanaci-alapon vannak bőr rátétek, az egyik jó ízlésű barátom konkrétan kiröhögött, ráadásul mint utolsó darab, szakadtan érkezett, mindez méregdrága is volt.)

    • Az “iromány” nem csak érdekes (minden érdekes), hanem eredeti. Hogy nem _kell_ szeretni, elfogadni a testet, az csak van. A nagyon jó formájú, magukra, öltözékükre, izmaikra sokat adó emberek sokkal elkeseredettebbek a testük kisebb tökéletlenségei vagy egy ruha nem jól állása miatt, mint azok, akik ezt az egészet nem veszik komolyan. Ráadásul a komoly testfetisiszták sokakat rondának látnak. Állati nyomasztó. Főleg itt Magyarországon, ahol jómódú, tudatosan élő emberek is lusták, pocakosak.

      • Köszi!
        [ Eddig nem is tudtam, hogy a naturál / mezítláb futás azt jelenti, hogy egy másik fajta, elképesztően drága cipőben fut az ember. 😀 ]

      • Nem ezt jelenti, én sem így értettem.
        A társ saruban fut, ő varrta, indián módra.
        Én a mezítlábat/aligcipőt nevzetem naturálnak.
        Vannak az ötujjasok, vékonytalpú űrcipők, igen drágák.
        A Free cipőcsalád a “mezítlábas” a Nike-nál, és olcsóbb a megtámasztottnál.
        Ma az úton üvegszilánk van, felforrósodik, rákkeltő törmelékek vannak rajta, porló autógumi.

      • Nem, nem úgy értettem, hogy te így értetted. 🙂
        ( Ki kellett volna emelnem. )

        Azt tudtam, hogy van külön műfajként mezítlábas futás, de úgy, mint “naturál”, nem ismertem eddig, és amikor rágugliztam, tömegével hozta fel a kereső az olyan cikkeket, ahol eléggé összemossák a kettőt, azaz mezítlábas futás = kell egy jó ( drága ) célhardver hozzá. Viccesnek találtam ( és picit szomorúnak is ).

        [ Hobbiból ( az élvezet kedvéért ) üzemszerűen sokat járok mezítláb, ennyiben kapcsolódtam a témához. ]

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s