rendszerben gondolkodni

Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.

Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.

Jó, erről többet nem írok. Csak utálom, hogy mindenki jött a hülyeségeivel. Hogy ÉN mit csinálok, én milyen vagyok. A matricákkal, az ő kis érzékeny gyerekével, a rémhírekkel jöttek. Csak a lényegről nem beszéltünk.

Ebben, ami lett:

Julit elkerülik az agresszorok (távoltartás, kb., nem az van, hogy “ő ne menjen oda”))

újravizsgázott, 4-esek, 5-ösök,

engem se basztat senki, ha kicsit meredten is nézik a jókislányok a buszon, ahogy lecsatolok (tudom, hogy tudjátok, hogy ez menő)

– szóval ebben nagy szerepe van ennek a blognak, a nyilvánosság erejének, voltaképpen nektek, akik kattintjátok, véleménytől és kommentektől függetlenül. Ezért nektek is köszönet.

Juli bölcs és stabil. Juli simán leolt engem is. “Mama, arra kérlek, ne akard nekem megmondani, ki a barátnőm.” Nem akartam. Igaza van. Honnan ez a méltóság?

Növény is kinyílt. Olyan gonddal locsolta. Kiáltozik, amikor látja: Növény kinyílt! Nagy n-nel mondja. Február közepi edzésem után hoztam neki a SPARból.

Tegnapelőtt meg, teljességgel váratlanul, azt kérdezi Tökéletes Kislányom, hogy mi az az ige. Tudvalevő, hogy én soha, elvből nem kezdeményezek tanítási helyzetet a saját gyerekeimmel, nem is korrepetálok, mivel velem a szabadidejüket töltik, és az nem erre való. Azért sem, mert én középiskolásokra vagyok hitelesítve, nem tudom az írás- és olvasástanítás módszertanát. Olyan volt már, hogy kitört belőlem Radnóti vagy egy népdal, vagy ízesen ragozok valamit, és akkor azt megfejtjük. De a tananyag nem szokott előkerülni, nem támogatom meg így őket (vagyis, az iskolát).

Viszont most kérdezett. Te mit felelnél? Harmadikos, tízéves.

Hogy (hunyt szemmel, még a szagot is érzed) cselekvést, történést, létezést kifejező szó?

Vagy mondanál példákat?

Hogy egy szófaj, és van főnév meg melléknév meg ige? Ez így nem igaz. Mégpedig azért nem, mert ige és névszó van.

Pillanatot merengtem, leszedtem az asztalt, aztán fogtam egy papírt. Elszórtan ráírtam a következőket:

bérel

kék

huszonöt

esik

túlélte volna

kert

miniszter

gyalogoltunk

Válogasd szét a szavakat, alkoss belőlük két csoportot, ez volt a feladat.

Nagyon bájosan aláhúzta Julis a túlélőset, a kéket meg a bérelt: ezekben van hosszú magánhangzó. Érvényes szempont, jó a megfejtés. De ez a szónak a hangalakja, a ruhája. Minket a teste, sőt, a lelke érdekel! Nézzünk másik csoportosítást!

Arra jutottunk, vannak a Dolgok, és van a Csinálás. E kettő van alapvetően, és ez a lényeg.

És ebből már a tőmondat jön, a szintaxis: hogy az ige szeret állítmány lenni, a névszó meg az, amiről állítom. (Jó, de mi van azzal, hogy A fű zöld? Hol az ige?)

Ha megkérdezi, akkor rendszerszerű választ kap. Nomen és verbum. Csak le ne rombolják, hogy márpedig ige és főnév és melléknév van.

Mi már úgy tanultunk az akkoriban frissített leíró nyelvtan szófaji taxonómiájában, hogy az alapszófajok (azon belül ige, névszó, határozószó), a viszonyszók és indulatszók a három nagy csoport.

Tulajdonképpen félek az áltisk tankönyvektől és azoktól, akik annyit értenek a világból, és azt erőltetik. Vagy épp az ideológiát. Hogy majd bosszút állnak, ha én… ha én elmagyarázom Lőrincnek, hogy hétfőn a Terror Házában a hitlerizmus és a sztálinizmus összemérésével, pontosabban az összemérés kényszerével nekik hülyeséget beszéltek. (“A Gulagról miért nem szól anyi film?” fajta, bárgyú irigykedés, vö. az antifeministák vesszőparipáját: “és az apuka-áldozatokért ki tüntet?”). Szakmaiatlant és erkölcstelent. És elmondom neki, hogy kedvelt vitatéma ez a nem túl műveltek körében, és ez nem elméleti, tiszta vita, hanem identitásé, világnézeté. De amit nekik mondtak hivatalból ott, az propaganda, és bár diktatúrán nincs mit védeni meg megmagyarázni, egyiken sem, elmagyarázom neki, miért és mihez képest példátlan mégis a holokauszt (amely szót megtanuljuk helyesen leírni), minek a sárba tiprása, és miért értelmetlen a hasonlítgatás. Kérdez, és úgy, akkor tudom megformálni az érveimet.

Ő már eldönti, mihez kezd ezzel. Látott már annyi remekművet, folyamatosan és szenvedélyesen nézi őket, hogy amit összerak belőlük, érvényes legyen. Azt még nem tudja, mert nem tudhatja, ki milyen érdekből, mit szolgálva hangsúlyozza az ostoba olvasatot.

És, igen, a remekművek. Pénteken a Cziffra-fesztivál legrangosabb programján, a Balázs János–Presser–Szakcsi Lakatos Béla-koncerten voltam (még decemberben sikerült megvennem az utolsó jegyet), és ott reszkettem, hogy igen, az egyetlen út, ami megment a tompaságtól, az ízlésficamtól, a gyávaságtól és a birkaságtól, hogy elemi remekművekkel és zsenikkel találkoztatjuk a felnövekvőket.

Na, hova lett A fű zöld mondatból az ige? Várom a kommentjeiteket.

*

Aki idáig eljutott, annak írom:

hatéves lesz a blog. Sok energiát, szervezést tettem az ünneplésekbe az évek alatt, és vegyes élményeim voltak. Borzasztó naiv voltam, ez a helyzet. Szeretném, ha most valóban a blogot ünnepelnénk, és ezt az olvasók tennék. Idén bizalmi alapon és privát, belvárosi helyszínen, pazar módon zajlik majd az ünneplés, április 22-én, vasárnap délután, az évek óta stabil olvasóknak. Nem lesz doboz és költség. A jövő héten mindenkinek írok, akire számítok. A külföldiek is kapnak jelképes meghívót.

 

25 thoughts on “rendszerben gondolkodni

      • Én úgy tanultam, hogy vannak nyelvek, például a miénk (és ha jól emlékszem, az orosz is), amelyekben jelen időben, kijelentő módban, egyes szám 3. személyben láthatatlanul lapul az ilyen állítmányok létige-komponense. Nyelvtörit sajnos nem tanultam, úgyhogy nem tudom, ez mindig így volt-e. Ilyen mondatban nem szerepelhetett régen, hogy “vagyon”?
        Az állítmányok kategorizálása időnként a tankönyvíróknak is gondot okoz, hát még a gyerekeknek. Erről a nyesten találtam egy vicceset, idelinkelhetem?

    • Itt az írás az állítmánytípusok nehezen tanítható mivoltáról, illetve arról, hogy mik a korlátai a rákérdezős módszernek (t.i. hogy a gyerekeknek azt tanítják, hogy “az az állítmány, ami arra a kérdésre válaszol, hogy Mit állítok?): https://m.nyest.hu/hirek/mit-allitok
      Én nagyon jól szórakoztam a kommenteken is – ki gondolná, hogy egy ilyen nyelvészkedő vitában is öt perc alatt lehazugozzák egymást írástudó emberek.

      • Baromi érdekes mindkét link. De aki rendszerben gondolkodik, az nem hihet abban, hogy csak mert nincs kint a kopula (ott a pont, Eszter!), másképp: zéró alakú a létige, az állítmány névszói lesz. Nincs névszói állítmány, mindig van valami igeszerű a predikátumban. Az csak formája, ruhája neki (a magyarban), hogy külön szó jelöli-e.

  1. Azt hiszem, a le nem írt létige az állítmány. Rejtett.
    Nehéz téma, és az ember végül is érzi, de örülnék, ha megírnád a holokausztról, amit Lőrincnek mondtál.

      • Értelmes ember nem áll neki emberiségméretű traumákat összemérni, ez értelmetlen és ízéstelen, mert a szándék emögött mindig zavaros (baloldalellenesség és antiszemitizmus), önigazoló, az eredmény pedig érzékenységsértés, vádaskodás és bornírt állítások. Az az oldal tipikusan butább, elfogultabb és képzetlenebb, mint a másik.
        Hagyjuk az áldozatok számát, nem ez a lényeg. (De ha már: a sztálini rossz gazdálkodás miatti éhhalál-milliók simán összevethetők a nyugati nagygazdaságiválság-áldozatokkal, számukat tekintve is.)
        Én annyit állítok: a holokauszt zsidók ÉS cigányok, beteg emberek, melegek, ellenállók, baloldaliak üzemszerű, ideológiai alapú kiirtása példátlan botránya az emberiségnek, nem lokális, nem felfogható.
        Üzemszerűsége, megtervezettsége, embertelen hatékonysága, az alapjául szolgáló cinikus, hazug propaganda és pénzvágy, illetve a teljes/szinte teljes társadalom együttműködése. Irigység és fensőbbrendűség hajtotta, mohó hatalmi törekvés volt az indítéka. A kommunisták legalább hittek valamiben.
        Ez itt, ahol történt: Európa, a felvilágosodás, az emberi jogok, az éllovas kultúra büszke régója. Művelt, Wagnert hallgató, keresztény emberek adták ki a parancsokat, és a táborbeli felelősök nagy része is jól képzett emberfő volt, aki lábbal tiporta a saját európaiságát, és farkaskutyát küldött az újszülöttre, hogy az emberkísérletekről ne is beszéljünk.
        A cári berendezkedésből jövő, ma is autoriter Oroszországtól, amelynek semmiféle szabadságjogos-demokratikus-könyörületes hagyománya nincs, én nem várom el, hogy totalitárius demokratikus, humánus, irgalmas módon kezelje az ellenségeit. Pontosabban, nem vagyok úgy megdöbbenve, hogy nem kezelte úgy. A Vörös Hadsereg nagyobb része analfabéta volt. A Vörös Hadsereg visszaszorította és tönkreverte Hitlert, és nélküle nem verte volna meg őt senki.
        Ugyanaz zajlik ma Észak-Koreában és számos ázsiai és afrikai országban, mint a Gulagon: tömegesen likvidálják a rendszer ellenségeit. Észak-Korea mégse zavarja az érzékenyeket. Messze van…
        A holokauszt vallás, származás, kultúra elleni, teljes kiirtást célzó merénylet, pár éves hatalom után simán végrehajtották. Semmi belátható nincs az ideológiai alapjában (Sztálin kommunizmusában van). A társadalom színe-javát irtották ki, meg a vagyonosokat, mohóságból, akikből kiverték az aranyat itt, néhány utcára tőlünk.
        Rengeteg mendemonda, félretájékoztatás szolgálja a félretájékozódni akarókat, persze. A “hány film készült?” típusú irigykedés és számolgatás szánalmas. Készítsetek filmeket, ne autonóm alkotóknak akarjátok megmondani, mi érdekelje őket, a filmkészítés és -finanszírozás nem bíróság. Egy emlékhelyre rakni és hasonlóként kezelni a kommunista és a náci diktatúrát is a dolgok lényegi nem értése, hiszen az egyikre megrendülten emlékezők a másikra emlékezők kibékíthetetlen elvi ellenségei ma is, ha épp nem a gyilkosok leszármazottai. Ennek az egy lapra helyezésnek ideológiai célja van (mondom nyíltan: a holokauszt bagatellizálása, kisebbítése). A magyarok közül, apáink-nagyapáink generációjában sokkal többeknek lehet rossz a lelkiismerete. Ávósból hozzájuk képest egy maroknyi volt, meg voltak hithű elvtársak és megfélemlített besúgók, de a negyvenes évek cinkos-némái egyébként nem diktatúrában kussoltak és nézték végig a boltok bezárásait, a szomszédaik elvitelét, a lelkük mélyén azzal az érzettel: na végre. Aki az ötvenes években szólni mert volna, azt elvitték. A harmincas-negyvenes évek elején ez nem volt ilyen egyértelmű. Ami történt, nem tőlünk távol, idegen hatalmak miatt történt, ahogy Szabó Magda, hogy szégyellné magát, állítja be például az Abigélben, hanem a mi aktív hallgatólagos, feljelentgetős, vagyonra áhítozó részvételünkkel.
        A kommunista diktatúra ellen fellázadt a magyarság, a hőseik és áldozataik, azok utódai kaptak magyar állami elégtételt, erkölcsi és anyagi jóvátételt. A zsidók esetében ilyen nem történt, a visszatérőket is gyanakvás és elutasítás fogadta. Talán ez is indokolja, hogy nagyon sokan vettek részt az üldözöttek közül az állampárt fontos és kegyetlen pozícióiban, ami visszacsapás és önvédelem. Így lett ennyire kegyetlen a magyar–”idegen”, a jobb–bal harc. Az erkölcsi, elvi kárpótlást a zsidók maguknak szervezték meg, illetve az elkövetők jogutódaiból préselték ki.
        Szerintem ezek fontos különbségek.
        Senkivel nem kezdek vitázni, de érdeklődéssel olvasom, amit írtok.

      • A fenébe, hogy nem találom azt a linket, azt a cikket, ami arról szól, hogy az az oldal általában butább mint ez. Vagyis hogy jobboldalinak, konzervativnak lenni nem csak politikai preferencia, hanem egyfajta enyhébb mentális zavar 🙂 . Most teljesen komolytalannak hangzik, de annyira meggyözöen le volt vezetve. Félelem a változástól, a mássagtól, a tolerancia megtagadása mint kicsinyes bosszú Nem ismeri valaki?

      • A holokauszt kapcsán érzékelhető irigykedést én egyre inkább az irigykedők lustaságának tulajdonítom. Pl. “bezzeg a gulágokról nincs szó” mögött azt érzem inkább, mintha az illető azt mondaná, hogy “hát engem a gulágok baromira nem érdekelnek, mint az emberek többségét, de most jól odamondtam a zsidóknak, eh eh eh! megyek is a korcsmába, mai napi jócselekedet megvolt nyehehe!”

        A lényeg, hogy lehessen őrjöngeni, különösebb erőfeszítés nélkül. Az tabu.

        A Youtube, Netflix és még százféle netes streaming oldalaknak köszönhetően bárkinek adott a lehetőség, hogy minőségi kordokumentumfilmet forgasson és az eljusson emberek tömegeihez, legyen szó a kommunizmus vagy a nácizmus bűneiről, vagy akár az aboriginal törzsek tragédiájáról, amikor a fura, sápadt lények megjelentek és börtönt csináltak az otthonukból stb., nem kell hozzá különösebb tőke vagy felszerelés sem, csak rengeteg beleölt munka, tanulás és feláldozott szabadidő. Az is tabu.

    • Bocsánat, hogy belekotyogok, kis kiigazítás: az orosz jelen időben semmilyen számban és személyben nem teszi ki a kopulát. (Illetve: valójában a есть létige/kopula akár ki is tehető bármely számban és személyben, csak az jóval ritkább, tudomásom szerintem stilisztikailag jelölt szerkesztésmód.)

      Egyébként az ilyen kopula nélküli mondatok nyelvtipológiailag nem olyan nagy kuriózumok, a világ számos nyelvében előfordulnak, a magyaron kívül pl. jó pár más finnugor nyelvben is. Az udmurtban pl. jelen időben minden számban és személyben elmarad a kopula a nominális állítmány mellől, “Én zöld, te zöld, a fű zöld”-eznek ők. A mordvinban meg az állítmányi funkciót betöltő névszókra igeragszerű, számot-személyt-igeidőt jelölő ragok másznak még rá, mintha ragoznák pl. azt, hogy “zöld” vagy mondjuk “ügyvéd”, szerintem ez nagyon izgalmas.

      • A ragozott zöldről jutott eszembe, hogy nekem furcsa a magyarban használt ‘zöldell’ meg ‘piroslik’ is. Ezek nem lógnak ki a hagyományos ige-definícióból?

      • Nem, ezek gyönyörű, ún. denominális verbumképzős igék. Sokall. Síel. Párol. Mi a gond velük? Ami létezik, használatos, az mind jó.

      • Nem úgy értettem, hogy nem jó, nekem nagyon tetszenek az ilyen igék. Csak úgy éreztem, furcsa, hogy ezeket aztán semmilyen cselekvéshez nem lehet kötni, még annyira sem, mint a ‘sokall’-t.

      • Mert ezek ún. történést, állapotot kifejező igék. De az igét nem csak, sőt, nem elsősorban a jelentése teszi, hanem a morfológiája, ragozhatósága. “Zöldelljek? – Zöldellj nyugodtan! És együtt zöldelltünk.”

  2. (Első olvasásra nem is tűnik nagyon föl, hogy mennyire összekapcsolódnak a poszt bekezdései egymással.) Már 1945-től soká, a 80-as évek végéig az volt a hivatalos frázis, tanították az iskolában: Magyarországon fasizmus volt, méghozzá már 1920-tól. Ormos Máriától hallottam először (tv-ben, közéleti műsorban!), hogy nem volt fasizmus, voltak választások, országgyűlés, törvények, alkotmányosság. – Ez a törvényesség is elvitt a lehető legrosszabb irányba, aminek csak egy “epizódja”, hogy a nyilasok Budapesten nem a pár kilométerre lévő oroszok ellen fordultak, hanem…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.