mi a motivációd?

Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor Bővebben…

az önbecsülés – és ami nem az

Ha esetleg úgy érzed: fasza vagy (önbecsülés), akkor nagyon nem mindegy, mitől érzed ezt.

Életemnek termékeny, depressziómentes, ihletett szakaszát élem most. Zord részeken kapaszkodtam, szeles és nehezen járható, beláthatatlan szakaszok után most itt vagyok a vadvirágos, szemhatárig elnyúló fennsíkon. Nem egészen olyan, mint hittem. Nem attól jó, nem úgy jó. De jó.

Több része van ennek az állapotnak: Bővebben…

húsz évesen lázad, negyven évesen lenyugszik

Rájöttem, mi zavar engem Orbán Viktorban.

Ennek az egésznek a gyávasága.

1976-ban születtem, vagyis 1990-ben tizennégy éves voltam. Gimnáziumot és új köztársaságot kezdtem. Forrongó energiájú, reményteljes időszak volt ez, éheztük az újat, a szabadat, az európait, a tudásalapút (ó) és a jómódút, igen. Az esélyt, a versenyt. Körülöttem sehol egy status quót féltő figura, egy pártfunkcionárius nagybácsi, ügynökről én nem tudok (persze vannak homályos múltrészletek, ma már semmin nem lepődöm meg), a lényeg, hogy akkora lúzerek voltunk történelmileg, hogy sem vagyont, sem összeköttetéseket, sem állást, sem szerzett jogokat nem kellett féltenünk. Mi voltunk a szegény, üldözött értelmiség, ötvenes évekből ittrekedt rettegésekkel apám idegvégződésein. Akiknek most majd lehet.

Ami a leginkább megragadott a forrongó hangulatban, az a friss, liberális, kompromisszumot nem tűrő hang, Orbán és a fiatal liberálisok (merthogy azok voltak) korai szónoklatai. Igen, Európáról, versenyről, toleranciáról, igazmondásról, a kompromisszumok nem tűréséről álmodtunk. Én be akartam lépni az akkori, a korai FIDESZbe.

Hogy hova jutott ez a párt, ez az ember és ez az ország, melyet vonakodnék már hazának nevezni, mindannyian tudjuk, látjuk, nem írok most erről sorokat, hűtlenek lennének a szavak. Iszonyatosan bornírt, kiábrándító ez a változás. Bővebben…

reményteljes mondatok azoknak, akiknek épp nagyon nehéz

Ez most mindjárt egy állati nagy közhellyel indul, de írok egyébként is egy posztot, amelyben arról van szó, hogy mely közhelyek azok, amelyek nem hamisak, nem leegyszerűsítések, hanem pont hogy az elemi igazság esszenciái. Mondjuk már két éve írom, ez elég jellemző. Tele vagyok ilyen egykor lázasan elkezdett, megakadt témákkal, vázlatokkal. (Kérlek, gyarapítsátok a gyűjteményt! Ne olyasmi legyen, ami jól hangzik, vagy bárcsak úgy lenne, wishful thinking, lúzerség-igazolás, hanem tényleg, ütősen pofán csapósan bizonyul igaznak.)

Legyőzöm az öniróniámat:

Az idő mindent begyógyít. De tényleg.

Nagyon kevés maradandó, élethosszig tartó önvád, érzet, emlék van, olyasmi, amin nem segítenek az évek, az új élmények. Telik az idő, és minden keserves emlék, trauma elhalványul, enyhül, feldolgozódik, elviselhetővé válik – vagy elfelejtődik. Mármint akkor, ha nem maradsz benne. Ha elhagynak, ha elköltözöl. Ha kijössz abból a helyzetből, vagy megszűnik. Igazán nem tudom, mit mondjak azoknak, akik pont azzal küzdenek, hogy nem tudnak kijönni.

Megszokni, benne maradni, belestockholmszindrómásodni viszont nem vidám. De pont most olvasom (a klotyón, és gyorsan, mert hétfőn papírgyűjtés) Mérő cikkében, hogy az öncsalás, az illúzió, a vetítés, az nagyon is kell, általa elviselhetőbb az élet. Bővebben…

a nyomik igazi tragédiája

A címben szereplő nyomi nem píszí szó, én ezt tudom, és mentegetőzöm miatta. A creepy értelemben használom. Az, akinek nem jön össze. Kinek mi: teljesítmény, önmegvalósítás, vonzerő. És ettől keserű.

A nyominak nem az a tragédiája, hogy ő nyomi. Ez nagyon fontos. Bővebben…

a nő, aki levonja a tanulságot

a női életközépi válságrú’

meg hát: mi a problémám a netes hangoskodókkal, köztük Gumiszobával

Többen megtettük. Eltelt a fél életünk, és végre megértettük, levontuk a tanulságot. Az iskoláinkban, az ágyainkban, barátságainkban, szülőként, halálközelben és közösségekben.

Bővebben…

nézz az öregekre, mert sokat tanulhatsz tőlük

Nézz rájuk, és gondolkodj előre, a saját eljövendő harminc-ötven évedre.

A minap, egész pontosan, karácsony előtt bementem a Délinél a kis papírboltba olyasmik megvásárlása céljából, amire így az ünnep előtt az énanyafajtának szüksége van. Na, volt egy kis zsúfoltság eleve, és akkor bejön az obligát kerekes szatyorral egy alacsony úr, öntudatos szemüvegben, és azt mondja a vásárlótérben lelkiismereteskedő eladónak, hogy ő színes rostirónokat (!) akar, több színben, de nem készletben, hanem darabra, és olcsóbb legyen ám, ne legyen drágább ötven forintnál. Mert ő majd azzal jelölgeti az ertévé részletesben, mert ő azt szereti, a kedvére való műsorokat. Találtak is neki negyvennyolc (!) forintos darabáron ICO típust a preferált színekben, bőséggel. Igen, egy piros, egy kék és egy zöld, jó lesz. A pirosból legyen kettő. Esküszöm, azért akart még egyet, mert négyszer negyvennyolc, az százkilencvenhat, fizetendő készpénzben összvissz százkilencvenöt forint, míg ellenben háromszor negyvennyolc, az száznegyvennégy, amelyet, hohó! fölfele kerekítenének, és akkor ő most jól járt. Bővebben…

a közönséges kiskacsa

Van ez a döbbenetregény, A nevem Asher Lev Chaim Potoktól, életem legerősebb olvasmányélményeinek egyike, identitásregény. Ne haljatok meg úgy, hogy nem volt meg. Na, én úgy vagyok én író, Bővebben…

szomorú együttmaradási statisztikák

mantrák sorozat 3.

3. mantra

Sajnos, manapság minden második házasság válással végződik. Ráadásul egyre kevesebben kötnek házasságot.

Hát sajnos, mert a házasság fő érték, önjó, értelme önmaga, mint azt látjuk, bárhová is tekintünk (és mennyi mindent nem látunk, ami nappalikban és hálószobák mélyén zajlik!). A gyermekek felnevelkedésének biztos, megtartó kerete a házasság; életünk legszebb napja, az esküvő is milyen gyönyörű és megható, minden filmnek ez a vége. De ha ez tendencia,  hogy mindezek ellenére egyre kevesebben házasodnak és egyre többen elválnak, és ez nem is valami firss jelenség, hanem évtizedek óta tart, akkor nem kellene végre már valamilyen következtetést levonnunk?

Hány olyan házaspárt ismersz, akik tényleg jól vannak, és nem csak annyi, hogy nincs botrány és látványos gyűlölet, meg nem váltak el, hanem látszik, hogy energikusak, szeretik az életet, egymással töltik a szabadidejüket? (Mert többet aligha láthatsz, még ez a kivételes állapot is rejthet poklot…) Bővebben…

önelégedetlen

melléknevek sorozat 31.

Te elégedett vagy magaddal?

Hogy van ez az önbizalomdolog? Most akkor elég jó vagyok, vagy nem? Meg lehet nyugodni?

Mikor leszek kész?

14572599_10210790695062729_1687223992_o Bővebben…

mélabú

Mintha lett volna már ilyen déja vu-m, igen, ahogy itt hasítok a lombok alatt, mindegy, augusztus, október-e. Május, legyen. Nem is hasítok, fájó lassúsággal, egészen elmerengve biciklizem, de valami lendülete mégis van. Az kell. Inercia. Szép női név.
Oda kéne érnem, vagy nem is? Nem tudom.
Hétfő van. Mi van? Semmi. Tökéletesen bagatell kis csalódás, vártam valamit, ami nem lett, és megint, mint régen, ingott és borult az egész.

Bővebben…

vágatlan verzió

Tegnap meg az történt, hogy ugye én ujjatlanban edzek, és az edző megkérdezte, mik ezek a karomon. És én elmondtam. Mostanában nem beszélek mellé, és úgy mondom, hogy van, aki ivott vagy agyatlanul pasizott ifjan, vagy elrontott tetoválásban vélte megvalósítani magát, nekem ezek nem voltak, nekem ez van. Mindenkinek van valami. Bővebben…

képtelen helyzetek

Én valami olyan szinten nem tervezek, nem élek beosztással, és nem vagyok aggályos, hogy az szörnyű.

Komolyan mondom. Nem vagizok, hanem rezignáltan veszem tudomásul ezt a hajlamomat, amelynek megváltoztatásához újra kéne installálnom magam, és az valahogy nem megy.

Ez azt jelenti, hogy nincs határidőnaplóm.

cropped-emlc3a9kkc3a9-szelc3addc3bcl.jpg

Bővebben…

most akkor ne úgy

Mindenféle improduktív körökben ragadunk, ezt gyakran mondogatom: helyzetről helyzetre (ide tesznek kötőjelet a gyíkok! pedig ez nem az a szerkezet) tökugyanazt csináljuk, és szoktunk csodálkozni, hogy jé, már megint nem más az eredmény. A kimenetel jobb szó talán.

Nekem például narratívák vannak a fejemben, történetek. Nagyon erős, de azonosítatlan elképzelések arról, minek kell történnie két ember — vagy épp ember (é/menjünk még beljebb a zárójelbe?/n) és csoport — között. Úgy értem, felismeretlen bennem az, hogy mindez, amit történésnek érzékelek, nem a valóság, hanem az én interpretációm, történetté faragásom, dramaturgiám. Ez magyar szakosságomból, olvasmányaimból ered, de már egész kicsi gyerekként is folyton sztorikban és lírai tartalmakban gondolkodtam. Nekem mindenem szöveg és cselekmény, így születtem. Nem is tudtam megkülönböztetni a saját érzéseimet másokéitól, regények és elbeszélő költemények hőseiétől, szenvedtem, mint a kutya, mint Werther, mint Goriot apó, mint Szilveszter és Gregor Samsa. Rendkívül erős elvárásaim voltak, és szükségszerű csalódásaim, mert ugyan azok a narratívák remekművek voltak, klasszikusban és eredetiben is, de hát a valóságban persze nem az történt. Lásd a művész urat. Bővebben…

nem a férjed a szemét

Nem, ez nem a te történeted.

Olyan egyszerű volna, ha egyéni jellemzők miatt alakulna így, mindig olyan hasonlóan, sok-sok pár életében. Akkor csak levonnánk a tanulságokat, elkerülnénk ezeket a helyzeteket, csapdákat, ezeket a fajta embereket, és boldogan élnénk.

Nem, a férjed nem azért kicsinyes és hallgatag és önös és tékozló, és nem azért forgatja a szemét és slisszol el a feladatok elől, nem azért lesi a nőket és jut izgalmakhoz titkon, romba döntve ezzel a te illúzióidat, mert ő ilyen.

Nem, nem lehet elkerülni az ilyen férfiakat. A férjed kicsinyesen viselkedik, hallgat, önz, sokat költ a dolgaira, rendszeresen az égre néz, megpróbálja elkerülni a helyzeteket, amikor oda kéne tennie magát, sunyin lesi a csajokat, a hátad mögött flörtöl és csal is, és szanaszét szakítja a hitedet és bizalmadat, igen. De nem azért, mert ő egyénileg ilyen. Bővebben…

nem olyan nagy ügy

Annyi minden zajlik az életünkben.

Mi szerencsések vagyunk, viszonylag nagy mozgástérrel. Minálunk, ugye, nem csak túró van a boltban, de biotúró és 10 százalékos zsíros fajta is, na, mit vegyek? És ha már nem a húsz forintos árkülönbség dönt, akkor miért pont azt veszem? Van valami okom: a gyártó, a fűevő tehén, a GMO, a fehérjetartalom, a fedlap dizájnja, vagy mert már fáztam ott állni a hűtőpultnál, és mindegy volt?

Mindenre reflektálunk, életvitelszerűen tájékozódunk, keressük a számtalan lehetőség és véletlen közül a sajátunkat. Nem is eszünk, hanem táplálékot viszünk be, megfelelő arányban (erre mondtam ám szombaton, hogy a ketogén nagyon szar. Szar, mert nehéz, de jó).

Mivel ápoljuk hajvégeinket, hol olcsóbb és mitől tuti és mi a veszély és hány faktoros a naptej, hova érdemes menni szabadstrandolni, lehámozzuk-e a bioalmát a másfél évesünknek, milyen a jó gyerekpszichológus, ki hogy fogyott le, melyik a jó film, és van-e tengeri sün az északi Adria-parton? Ez megy az ÉVA magazinban is, és minálunk, derék jómódú asszonyoknál minden ilyen Iszonyú Fontos Beszédtéma Lesz, és meghányjuk-vetjük ezeket a szeretteinkkel, a barátokkal és a netes félismerősökkel, kommentek, érvek-ellenérvek, történetek az ismerősökről, anyukám is jár akvafitneszre. Bővebben…

visszhangtalan

melléknevek sorozat 23.

fosztóképzős összetett szó

Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben…

a boldogtalanság tuti receptje

2015. május végi írás

Megmondjam, mi az, amitől biztosan elszúrod az életedet? De ez száz százalék ám, eskü.

Bővebben…