a tibi beállít

A Tibi átjött vasárnap, egyszer csak megjelent a teraszajtóban, a napfényben. Lásd a képen.

Döbb. Szia, Tibi.

Tibi bringás srác, ő is hegyi lakos, néha együtt jövünk a fogason, és négy év alatt vagy ötször beszélgettünk már, egyszer meg kicserélte a belsőmet, én meg adtam neki egy doboz csokit, de ez is másfél éve volt.

Elég sok mindent elmesélt magáról a fogason és főleg indulásra várva (utána már zajos), félig hunyt szemmel — egy elkötelezett felsoroló, a teljesség igényével. Amit még szeret, azok a számok, mértékegységek, mindenről elmondja, hány éves, kilowatt, forint.

Itt egy takarítás kéne. Áll a bokáig fűrészporban a teraszon.

Hirtelen tudok felelni. Te most idejössz vendégnek, és belépéskor megjegyzést teszel az otthonomra? Tudod, hogy egyedül vagyok. És nem vártam vendéget.

Ja, jó, nem azért.

Jár az agyam, mit tegyek. A Tibi nem teljesen komplett, nem küldhetem el egyszerűen a picsába, meg nincs is szívem, nekem kell okosabbnak lenni.

De azért a kérdés — mivel érdekellentét van, de nem lesz kooperáció –: hogy kell ezt a társadalmi koreográfiát szépen, hatékonyan, röviden, ám sérülésmentesen végigcsinálni, és ki az agresszor, ki vigyázzon a másikra, ki vegyen erőt magán, kinek van itt hatalma?

Nem vagyok köteles, mantrázom némán, míg elkanyarodok a konyhába. Most sem. Nem vagyok köteles. Mást szeretnék csinálni. Vérszemet fog kapni, és idejárkál.

Gyorsan döntök. Közben ő odalép a nagyobbik fürdőszobához, benéz. A földön halomban kétfelé válogatott szennyes. Gondol valamit, és engem már ez felbosszant.

Leemeli a biciklilakatomat az előszobai polcról, kitűnő állapotú, csak egy kulcs sincs már hozzá. De jó a lakatod. Biciklis szemüveg kell?, leveszi a homlokáról.

Tibi, most el akarsz adni valamit, vagy mit szeretnél? Pénz kell?

Nem, ő nem, ingyen. Csak barátilag.

Tibi, az más, akkor előre megbeszéled a baráttal, és mondjuk elmentek kávézni. Én most nem értem ezt a helyzetet.

Az is lehet, kávézni.

Nem akarom, hogy itt járkáljon a holmijaim között cipőben, behordja a fűrészport, nézegesse, tapogassa a dolgaimat, megjegyzéseket tegyen.

Kiterelem a teraszra, úgyis fel akartam fűrészelni egy ágat, mert lanyhul a parázs. A fűrészt is tapogatja, tudja, hogy értékes darab.

Csinálok neked egy kávét, felfűrészelem azt az ágat, aztán viszont mennem kell vissza dolgozni. Csak pont lemerült a gépem.

Bemegyek az akkuért. Jön utánam.

Milyen géped van, ja, ilyen Macintosh. Az jó.

Tibi, menjünk ki. Te hordod be a fűrészport, most mondtad, kosz van. Menj már ki.

Meg tud lepni, negyven másodpercenként.

Nincs egy ilyen gégecsöved? Vettem egy átfolyós vízmelegítőt, csak ilyen tizenöt literes, ahhoz kéne. Előveszi, mutatja.

Tibi, nem akarok semmilyen szemüveget, és nincs csövem, miért volna? Random bemész emberekhez, hogy van-e gégecsövük? Ott van a kezdben egy.

Ja, csak gondoltam, hátha van. Meg beszélgetünk. Ja, igen, szereztem. Tartaléknak kell.

Én nem értem, hogy te most mit szeretnél. Miért jöttél? Mert feszélyez, hogy belépsz ide, és nézegetsz és teszed a megjegyzéseket. Megcsinálom a kávét, menjünk ki.

Nem lopok, mondja.

Azt nem is, tudom, de ez az én személyes terem. Felfűrészelem ezt, aztán kapsz egy kávét, és utána dolgoznom kell. Jó?

Lassan rájövök: ő most itt körülnéz, latolgatja, milyen lennék neki, felméri a terepet. Ez felbőszít, hogy képzeli? És hogy én ezt akarom-e, hogy ő nekem megfelel-e… eszébe se jut?

Nyúl a vállamhoz. Milyen sportos lettél.

Tibi, ne fogj meg, nem vagyunk olyan viszonyban.

Jaj, a Heni ott lakik nálam, ő is ilyen zárkózott. Ilyen molett, idősebb, harmincnyolc éves, Pátyon lakik eredetileg, csak itt van a meló, könnyebb tőlem bejárni.

Csönd.

Aztán váratlanul:

Neked sincs senkid, gondoltam, akkor… Szoktál így eljárni, ismerkedni?

Tibi, csak te akarsz megérinteni, én nem akarom. Az, hogy nekem esetleg nincs senkim, bár erről nem tudhatsz semmit, nem jelenti azt, hogy gondolsz egyet, idejössz, fogdosol és akkor mi mindjárt. Ez nem így megy. És szerintem a Heni se akarja, hogy fogdosd.

Miért, van valakid, hát csak gondoltam…

Ne gondold.

Kedvem támad megveretni a testépítőmmel.

Ő vonzódik, mondja is. De én csak barát, most úgy látja.

Érdekes, ahogy kényszert érez, hogy mindennek nevet adjon, keretek közé helyezze.

Tibi, nem, nem is barát, felületesen ismerjük egymást. A barát, az más.

Nem úgy barát…

Így sem.

Csönd.

Nem szeretem a kávét, nem szoktam inni. A tejet lehet külön, vagy beletegyem?

Basszus, négy kapszulám volt, az édes ajkamtól vonom meg.

Ő, akármilyen nyomi meg socially awkward, most kompromisszumot köt. Mert én idősebb vagyok, ez neki szempont, meg a három gyerek. Azt nézi, azon tipródik. És nincs senkim. Hát akkor miért ne, biztos kell nekem is valaki, és hát én nem ugrálhatok.

Babadávid áthalad a klotyó felé. Aranyosak, azt mondja, kötelességszerűen. Barátkozik, hogy esetleg.

Felbőszülök, hogy még ő fanyalog. Hogy egyáltalán eszébe jutott. Az én drága, gyönyörű életem, és akkor ő mit tud? Hogy ő egy férfi, harminc éves, és akkor idejön. Amihez semmi előjel, semmi alapja nem lehet. Ő is egy rendes fiú. És tényleg nem érti. Zárkózott vagyok, basszameg?

Tibi, én vagy kölcsönösen szerelmes leszek, de az tudni fogja azonnal, vagy nem, és akkor nem lesz senkim többé. Én nem keresek társat. Javaslom a módszert.

Csönd.

Régebben molett voltál, nyúl a hasamhoz. Tibi, kérlek, ne érints meg, nem szoktak a távoli ismerőseim hozzám nyúlni, nem szeretem.

A Heni is ilyen zárkózott.

Tibi, engem az érint meg, akivel én akarom, hogy megérintsen.

Akkor ez inkább barátság. De csak a válladat akartam.

Felállok fűrészelni. Hibát követtem el, az elején.

Odalép. Megfogja a rönk végét.

Az ujjamon ragtapasz, megint nyúl. Megvágtad? Elrántom.

Nem koszos a kezem, mondja.

Tibi, ne nyúlj hozzám. Semmimhez.

Átvágom az ágat, felberreg a motor, pörög a lánc. Nem nyúl oda.

Szoktam a teszkóból hozni maradék kenyeret, hozok neked is.

Tibi, én nem eszem szénhidrátot, és nem fogadnék el ilyesmit.

Csönd.

És a menekültekről mi a véleményed, ez az egész kerítés…?

Ez annak a bevezetése, hogy most húsz percet fejtegeti majd, hogy ő mit látott a pályaudvarnál, vagy mit csináljon az eu. Nem akarok erről beszélgetni, Tibi.

Ha még egyszer előveszi ezt valaki mint az elakadt társalgás továbblendítőjét, afféle kommunikációs habarcsot, páros sarokkal rúgom ki a szemfogát, az tuti. Hogy a picsába lett ebből csevegési fordulat? Legalább hallgatni bírnátok.

Szoktam a Heninek is bevásárolni, ott lakik nálam, segítek neked is, kert vagy javítások, akármi.

Tibi, én most megyek dolgozni. Máskor ne gyere úgy, hogy nem beszéltük meg.

Áll, húzná még. Akkor szia, puszi, valami? Nyúl a vállamhoz.

Nem puszi.

Becsukom az ajtót, reteszre, kint hagyom az illys csészét. És remélem, nem kezd pakolni, motozni a teraszon, benézegetni az ablakon.

Lemegy a lépcsőn, nagyon lassan, a háta sem érti a helyzetet. Látom a konyhaablakból, kiveszi a tujamélyből a bringáját. Tolja. Kullog el.

Megalázva érzem magam én is, megaláztuk egymást.

143 thoughts on “a tibi beállít

    • Nem. A neveket változtattam, Tibi nem Tibi, sem Heni nem Heni, meg egy kicsit többet mesélt nőkről, Heniről is, illetve hat kapszulám volt igazából, itt sarkítok. Színvaló, és vasárnap törptént.

    • Ja, erre nem gondoltam. Azt hittem, nincs életszaga, és ezért is gondoltam, hogy esetleg fikció. De ha nem nagy baj, azért kiváncsi lennék a szerző véleményére is, ha esetleg megosztja majd velünk.

  1. Nagyon megértem. Van otthon két (ennél sokkal “magasabban funkcionáló”) autistám. Szerencsétlen szitu volt, és tök jól kezelted, a lehetőségekhez képest: megmondtad feketén-fehéren, én-nyelven.
    Ajánlott olvasmány: Graeme Simsion: A Rosie-projekt – Ésszerű szerelem
    Kb. erről szól, csak inkább vicces.

    • Pont ugyanez jutott az eszembe (bár az én aspim még csak 13, és nyúlkálni pont nem nyúlkál, nem is fog…). Adjak tippeket? (Nem, nyilván nincs rá szükséged :))

      • Hát inkább te, mint valaki a partszélről. 😀
        Nyúlkálós gond nálunk sincs, de fogalmam sincs, hova vigyem felsőbe, ahol nem csinálják ki. 😦 Ha van bármi konstruktív javaslatod így négy év előnnyel, nagyon megköszönöm, ha írsz nekem privátot – a nickem plusz gmail.

  2. Ez nagyon kegyetlen és zseniális írás volt.
    Becsüllek, hogy így megvédted magad.
    S pláne egy másik nőismerőssel összehasonlítani, “ti nők mind” alapon… Brr.
    S hogy megaláztad… mi mást tehettél volna? Hozzámész feleségül a fűrészporban helyben a teraszon?

    Anyámnak van egy mondása: bizonyos életkor után kompromisszumokat kell kötni a párválasztásban. Biztos Tibi is elérte ezt a kort.

  3. Régebben olyan sokszor keveredtem ilyen szitukba. Kedves voltam, barátságos, aminek a vége tolakodás lett, majd sértettség, amiért én nem. Egy idő után már azt éreztem, hogy jobban járok, ha utálatos vagyok a környezetemhez, mert amint nyitok, ilyen helyzetekbe keveredem. Komolyan gyomorgörcsöm lett, ahogy olvastalak, annyira eleven az emlék.

    • Detto. Azt akartam írni, hogy engem mindig megtalálnak az ilyenek, aztán elolvastam nutika és óvadóc hozzászólásait, és most jajj. Nem is tudok mit írni

      • Én is embernek kezelek mindenkit, nyitottan beszélgetek, nem félek.
        De ha közelebb megyek, e helyzet lehetetlen volta kétfelől jött össze:
        az én emberbarát kényszerem, hogy előítélet nélkül, mindenkivel jó fej lenni, és méltónak, cseppet sem neki-már-jó-leszek-hárommgyerekes-lassannegyvennek érzem magam alapon,

        az ő forgatókönyve: ő egy rendes fiú, aki szolgálatokat tesz, igazodik, a nő meg (minden nő) olyan, hogy vonakodik, mindenestre nemet nem mondott (dehogynem), el a picsába nem küldte őt ( = emberbarátság), majd akkor még több szolgálat, türelem, nyomulás, majd attól hajlandó lesz.

  4. Észere kellene venni a helyzetet. Ha helyzet van. És most nincs, és akkor 2 mondat.Látom nem vevő rá a másik fél. Hol a tisztelet:? A másik fél privát szférájának tiszteletben tartása?
    Pl nálam a kézcsók. akárki ne tapassza a száját semmimre.. és az érintés. Intim. Összevont szemöldökkel olvastam. (biztos ennek is mélylélektani oka van. valaki aki érintett és nem kellett volna)

    • A Tibi nem tehet róla, nem lehet neki dolgokat előírni. Igen jeles értelmiségi család sarja egyébként, világlátott, próbálták eleget nevelni, ennyire sikerült.

      Örülök, hogy az asperger-gyanút nem nekem kellett leírnom, viszont sikerült ábrázolni. Biztos van, akinek sértő ez a jellemzés, meg hogy nem komplett, de nem most leszek nyitott és megértő, sokkot kaptam ugyanis.

          • de csinalt.

            nem hivta senki, nem tisztelt szemelyes hatarokat/tulajdont es meg jo hogy felszolitasra tavozott (legkozelebb is fog vajon?).

            ha a Tibi nem komplett, akkor a szulok felelossege, kortol fuggetlenul. (nem cselekvokepes, gondnoksag alatt all, mittomen). en irasban (is) tennem, arra az esetre ha megint probalkozik, legyen nyoma.

            ha komplett akkor feljelentheto es buntetheto is (ha mas nem birtoksertes vagy birtokhaboritas vagy minek hivjak) – foleg/mindenkeppen ha az eset ismetlodik.

            nem kioktatok, csak duhos vagyok.

            • Teljesen jogos a dühöd, de ez nem ilyen egyszerű.
              Van/volt egy udvarias ismerősi viszony, a srác be lett engedve, milyen feljelentés, milyen büntetés?? Továbbá valóban nem tett semmit. Semmit, ami törvénytelen volna. Pont ettől elképesztő és tehetetlenül dühítő az egész, hogy visszaél azzal, hogy nincs visszakézből elküldve a picsába, szimpla udvariasságból és jófejségből. Gondolván, hogy valahányadik határozott “nem”-nél elszégyelli már magát és rájön, mennyire gáz, amit csinál. De nem, nem jön rá.

            • Ellie: ha egy vak ember neked megy véletlenül az utcán, elszaladsz az anyjához és megkéred, legközelebb ne engedje az ivadékát az utcára? Honnan ez a düh?

              • Hátööö, itt nem véletlen volt, és nem közös térben nekem jövés, hanem durva határátlépés. Nem tudom, tudhatná-e, honnan tudhatná. Annak tükrében, amit nem írtam le róla, fenyegető és ijesztő volt önmagában az is, hogy így eszébe jutok (a picsába, dehogynem írom le: molesztálási esete volt, fel is függesztették az egyetemen egy évre). És hát egyedül vagyok, tudod. Nem szoktam gyengének tűnni, de engem támadtak meg fizikailag, fenyegettek írásaim miatt durván többször is.

                Mindenesetre nem megyek a szülőhöz, tényleg nem csinált semmit, én hibáztam azzal, hogy emberien beszélgettem vele vagy néhányszor, és nem pattintottam le élesen már a fogaskerekűn. Tanulság? Aki olyan “fura”, azzal én sem fogok beszélgetni. Nem egy toleráns társadalom felé tartunk.

                Továbbá ne segíts bántalmazott/egyedülálló nőn bizalmat igénylő módon, mert utálni fog, és lehány és átbasz és nem fizeti ki a rezsit. Özvegy, szegény cigány apukán se segíts, mert olyan megjegyzéseket tesz rád, hogy a pofád leszakad, plusz egy valószínű bántalmazó, és adományaid nagy valószínűséggel nem értek célba, a köré szerveződött segítő közösség meg kicsinál, gúny tárgyává tesz. Nekem most ez a tanulság, többszörösen. Sokszor mentem rá majdnem arra, hogy nagyon akarok másságpárti meg segítő lenni, megtörni a szabványokat, és már nincs bűntudatom, hogy “önző” vagyok.

                Mau (ő közben, ha jól látom, szerét ejtette és törölte a kommentjeit, azt hiszem, pont ennek a beszélgetésnek a hatására, szóval ő leírt egy esetet, amikor volt benne félelem, de meghaladta magát, és segített és jól sült el), te is kockázatot vállaltál, vagy nem tudom, én rábasztam, te nem. Akit sokat bántanak, akinek nehéz, az gyakran lesz elváró és néha gonosz is. Kibeszél, fröcsögve emlegeti, hogy “testépítő” vagyok. Vagy mondjuk inkább piára-cigire költ (a lakásom bérlőjeként), ami szintén érthető, de mondjuk akkor én fizetek helyette.

      • Nagyon érzékletes a leírásod, kiderül belőle, hogy kiszámíthatatlan volt a helyzet. A tudatos agresszor nem így kezdett volna bele, ez a szerencsétlen srác téblábolt a szituációban, nyilván sokat próbálta tükör előtt, hogy fog rádmosolyogni. Borzongva olvastam, hogy sikerült leszerelni. Valami védelem tényleg hasznos lenne, békétlen ez a világ.

  5. Hát egy darabig én is reméltem, hogy ez nem valóság. Csak annyira átjön belőle a keserű valóság, hogy legbelül tudtam.
    Az jutott eszembe, hogy tinikoromban nekem is volt pár próbálkozásom, ami nem volt kölcsönös. De idővel az ember ráérez, hogy mi van a másik oldalon, és legalább magát sem nem alázza így. Talán van, aki nem?
    Aztán amikor igazán kölcsönös, gondolkodni sem kellett. Szerintem máshogy nem is érdemes.

  6. Valami hasonló történt velem is a hétvégén. Ami engem az én történetemben meglepett, az az volt, hogy a fickónak meg sem fordult a fejében, hogy az, hogy én kellek neki, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő is kell nekem. Én ezzel a felfuvakodottsággal nem tudok mit kezdeni. Ő is a gyerekeimet “méregette”, bár a közelben sem voltak, és jól eldöntötte, hogy mekkora kompromisszum is lenne, ha őket is be kéne vállalnia mellém. Szerencsére, jó a humorérzékem és inkább nevetek ezen, pedig nagyon siralmas a történet.

      • Amikor terhes voltam egyedül laktam, és a lakókörnyezetnek ebből az jött le, hogy én vagyok a megesett, elhagyott lány. Egy nő nagyon rám akarta nyomni a problémás fiát, egy nő támasz nélkül, meg olyan jó a fiam dumák, a fiúnak is voltak próbálkozásai, egyszer kopogás nélkül benyitott például, aztán amikor rájött, hogy menthetetlen a szitu rámcsapta az ajtót. Utána mániákusan ellenőrizgettem, hogy bezártam-e az ajtót.

        Előtte sohasem értettem a liliomfiban az esztergályos részt, vagyis értettem, de amióta gyerekem van, és áru, kis termékhibával lettem, azóta borzongok bele. Amikor az esztergályos csendben elkullog (ha ezt nem én költöttem hozzá) tipikus. Mindenki kínban van érzés.

        Meg amikor egyedül vagyok, és elmondom, hohy gyerekem van, a próbálkozóknak (a párom van nem szokott zavart okozni náluk) gyakori reakciója a de hiszen te még gyerek vagy, le kéne lépned (velem) vagy neked nem volt kamaszkorod, lázadj (velem). Harmincon felüli férfiak ezek mind, állítólag ilyen meg olyan végzettségűek. WTF?

        • Ez a Liliom lesz 🙂 (nem -fi, Molnár Ferenc, nem Szigligeti Ede).
          Szerintem az esztergályos nagyon empatikus, nagyon pontosan kérdez, nem annyira szerelmes, hanem praktikus együttműködést ajánl, és aztán el tud menni méltósággal. Nem kullog, de elmegy, igen, nem költötted hozzá. Persze ez értelmezés (rendezés) kérdése.
          Írtam róla, kösz, hogy említed:
          https://csakazolvassa.hu/2012/12/04/osszetorted-a-szivemet/
          ez pont János halálának a napja…

          • Szerintem ilyen egy férfi. Így kell méltósággal visszautasítva lenni. Nagyon beszédesek a szerzői (zárójeles) instrukciók.
            Próbálkozni meg lehet, sőt, bátran, okosan, nem tolakodva. Én nem állítom, hogy minden ilyen molesztálás, nem vagyok felháborodva, ha valaki akar valamit, sőt, tud nagyon kellemes lenni. Van skandináv verzió is.

            “Juli (nem ijed meg a hangtól) Ki az? Ki van ott?

            Esztergályos (nagyon csöndesen) Az esztergályos.

            Juli Mit akar az esztergályos?

            Esztergályos Ha valamiben segítségére lehetnék… Itt maradjak?

            Juli (hálásan, melegen, de határozottan) Ne maradjon itt, esztergályos.

            Esztergályos Holnap se jöjjek?

            Juli Holnap se.

            Esztergályos Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok, két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha
            valaha jönnék, hiába jönnék?

            Juli Hiába jönne, esztergályos.

            Esztergályos Áldja meg az Isten.”

            • Jaj de ciki, Liliom. Olyan hirtelen jutott eszembe, legközelebb rákeresek mielőtt írok.

              Ilyen értelmezés nekem eszembe sem jutott, de így már érzem ezt is, nekem erről a gazdasági jelleg jön át, amikor olyan emberek, akikkel sohasem beszélgettem, jönnek, lényegtelen mit mondok, csak a telefonszámom kipréselhesse belőlem, mivel én ilyen szomszédlány-szerű vagyok, kicsit cigány is, szóval az fel sem merülhet, hogy nemet mondjak, mit akarok még komolyan, most mondta, hogy öhm öhm jó a nadrágom, azt hogy nem vagyok semmi kiemelkedő elnézi ő nekem, örüljek, lelkendezzek, mi az hogy nem? Utána duzzogás, igazából nem is jössz be, játszod itt az eszed. Milyen kapcsolatot szeretnének ők igazából, nem is tetszek annyira, beszélgetni minek, nem is értem ha összejönnénk, mivel lenne jobb az életük?

              Szóval itt kapcsolódik az esztergályoshoz, gyerek van, jó lenne segítség, baszhanték van, kéne egy nő. Most újraolvasva, már annyira nem így látom az esztergályost.

              • Én sem értem ezt, ha valaki nem nagyon tuti, agyban, mások előtt vállalva, örömben, érzelmileg kapcsolódva, szívnek kedvesen, akkor hogy bírnak egyáltalán HOZZÁérni? A lehelete, nyála hogy nem zavaró? És akkor a többi, egy lepedő, kipárolgás, mindenféle nedvek… Én akit igen, annak a szarát is. A prostitúciót emiatt még hatványozottan el sem tudom képzelni, az durván dehumanizálja az igénybevevőt is: olyanban bízik egész testével, meztelen kontrollvesztésével, akit lenéz, elfelejt, szégyell?

                Az esztergályos, mivel ez sűrű darab, friss gyászba lép (pár óra a fő történet, illetve előtte a vurstlis ismerkedés estéje, onnan két hónap, a végén egyetlen tizenhat évvel későbbi jelenet a hetedik kép). Ez két szempontból fontos: egyrészt kell a segítség, nagy a sokk, érthető, ha támasz akar lenni, mert vonzódik (ez megvan? rég szerelmes férfi vigasztal frissen szakított/gyászoló/bántalmazott, másba szerelmes nőt, és így próbál szívbe surranni? néha sikerül is), másrészt elég direkt ez az ajánlat így, kegyeletsértőnek mondanám, viszont legalább nem húzza, nem jár oda, nem lesz kellemetlen.

            • És persze, nem molesztálás a próbálkozás, csak ezek a szélsőségek. Nagyon szeretek beszélgetni, nem gondolom, hogy mindenki szándékkal jön, de gyakran pofára esem, mert egy kis beszélgetés után csakazértis jön a sikamlós beszólás.

            • “szerintem ilyen egy férfi” – a patriarchátus egyik nagy átejtése, hogy nemi szervhez párosít jellemet. Számomra a “férfias” viselkedés mára sokkal inkább jelenti a jóval gyakoribb bántást, agresszorkodást, a nő lenézését, kihasználását, a hazug gyalázatos praktikákat és a burkolt ellehetetlenítést és nyílt erőszakot.
              Ennek több csimborasszója is van a szememben, pl. röpke párezer éve az ókori bölcs férfi-filozófusok álláspontja és tanai arról, hogy a nő nem ember. Bravó. És ezek voltak a legokosabbak. No meg az összes vallás tanai, a csiklókimetsző afrikaiak, akik nyílt direkt módon vonták meg a nőtől a szexusát és a nemi örömöt – vagy a fejlett világ, ami ugyanezt neveltetés útján tette.
              Minél szélesebb időben és hely tekintetében a horizont, annál törpébb benne előttem a férfi. Akit persze én is nemesnek, nagylelkűnek, finomnak és szeretőnek látnék legszívesebben – de ilyen annyira kevés van, hogy nem azonosítható a nemével, sőt kivételt képez.
              Hiszen véletlenszerűen választva sokkal inkább fogunk ki negatív reprezentáns egyedet a férfitársadalomból, mint pozitívat.

              Ami még egy érdekes megfigyelésem:
              nyelvünk fordulatai nem pusztán a “férfi” nemet ruházzák fel alapból minden jóval (erős, jellemes, bátor…) hanem a hímnemű egyén hibáját a nem fényezésére használják körmönfont módon, emígyen : “te nem vagy férfi”, “ez nem volt férfias viselkedés”. Tehát hiába látom, hogy hímneműek között gyakori a gyarló, önös, jellemtelen egyén, az ilyen reprezentánst igyekszik a nyelv a nemétől eltávolítani – jelen esetben úgy, hogy tőle vonom meg a nemét, amin ily módon nem eshet csorba.
              Hiszen ő, a bűnös “nem férfi”. (pedig dehogynem, és épp a javából…)
              Nőnem esetében ez épp fordítva működik. Eleve a “nőies” nem jelent erkölcsi szintet, pusztán az előjogokkal felruházott férfi nemi vágyát felkeltő külsőt, továbbá kényelmének megfelelő, uralkodási vágyának behódoló magatartást. Ennyi.
              Ugyanakkor a nő hibázásával nem távolítják őt a nemétől, hanem éppen azonosítják a nemét az ő hibázásával. ” ez biztos egy nő” (bénázik az előttem lévő autós, megnézzük: az esetek 70 %-ában férfi, de senki soha nem kér ilyenkor elnézést, holott nagyon is kijárna a jogtalan feketítésért)
              Vagy gondoljunk Merkel politikájának és női mivoltának összemosására. És ez a csoport általi meghatározottság minden kiemelt nő esetén az egyén ellenében hat.

              • Az a férfi ilyen, aki nem nyomakodó, nem manipulatív, akit becsülök, akiben meg tudnék bízni, akitől legalábbis nem hányok. Aki engem (aki heteroszexuális vagyok) tisztelettel tölt el.

                Annyira értelmes pont a bloggerrel kötözködni ilyeneken, metaforákon lovagolni, amikor pedig üvölt az igazságtalanság mindenhol…

                De igen, van igazi nő, nőies nő is”, szabadok, kedvesek,/ és mind ember, mert az egyre kevesebb…”

            • Basszus, én nem kötözködtem, ez egy általános szófordulat, amit mindenki használ, nem hiba. Csak én figyelem a nyelvet, és arról mondtam el mindezt, nyilván ilyenekbe nem gondol bele mindenki, sőt csak az ilyen válogatott hülyék, mint én. De ha az ember belegondol, akkor rájön, hogy milyen alattomos módon alakítják a társadalmak férfi- és nőképét még a nyelvezet által is, és amúgy mindennek kemény gazdasági oka és következménye van. Én mindezt csak ennek kapcsán elmondtam, hogy esetleg más is lássa, és nem kötözködni akartam, mert mivel is kötözködnék, ha egyszer így működik a magyar nyelv.

              • Én tudatosan használom a nyelvet, mindent észreveszek, abszolút belegondolok, ez a hivatásom. Te nem érted a szó helyét, értékét, akarod leegyszerűsíteni és előírni, ki hogy beszéljen, gondolkodjon. Nem kedvelem ezt. Nekem férfias, másneműként vonzó az, aki így képes megkérdezni és elmenni. Itt ezt jelenti “a férfi”.

            • Mit nem értek ? Én azt mondtam el, amit én gondolok erről, és nem akartam előírni, hogy te mit gondolj erről. Egy szóval sem mondtam semmi ilyet, olvass vissza. Laci, a nyelvet férfiak alakítják, és minden szentnek alapon ilyenné alakítják, amúgy ösztönösen. Mi meg isszuk a levét, a káromkodásoktól kezdve a nőies tartalmáig 😦

              • Hogy jön az ide, hogy ki alakítja a nyelvet? Mondtam, hogy nem a férfiak? (Mondjuk: elsősorban a férfiak szerintem.) Én a tudatosságról beszéltem, illetve azt kérdőjeleztem meg. A nyelv pedig, akár a férfiak alakítják, akár nem, létező forma, csak akkor tudunk kommunikálni, ha ezt a formát alapvetően elfogadjuk, a szavakat jellemzően a megszokott értelmükben használjuk, különben elbeszélünk egymás mellett. Persze, a nyelv is változik, és alakítsuk kedvünkre, de ha nagyon felrúgjuk a megszokott rendszerét, ha hirtelen átdefiniáljuk a szavak jelentését, akkor elvész a párbeszéd lehetősége.

                • Utáltam, amikor ilyen rajtakapós, férfihibáztatós volt a blog. Ti derűsen kommenteltetek, cvd, Adél és mások, a kis nickjeitekről, mindig ugyanazt, hogy milyen szörnyű ez az egész, milyen szemetek a férfiak, kvázi háborút hirdetve. Erre használták a blogomat, és tényleg azt hitték, egyetértünk. Panaszkodtak, holott az igazság, hogy az egyik nem valami tehetséges, nem nőként nem futott be, hanem sehogy, a másik meg igen vitatható módját választotta a pasizásnak, azért koppant akkorákat.

                  Az árnyalt posztok nem számítottak, engem csináltak ki az antifeministák…

                  Most meg már dzsihád van, a Gumiszoba főalakja mártír hősnőnek hiszi magát, és minden tragédiát megragad, hogy leírhassa nagy teátrálisan, hogy mennyire gyűlöli a férfiakat. Ízléstelen, hamis.

                  És a többiek, unatkozó netező feministák, tapsolnak…

                  A saját életeteket, erőtöket, változásotokat, örömötöket mutassátok már fel, ne mások fölött legyetek okosak!

            • Nu, hát ebből én így nem sokat, én magam azóta figyelem vájtfülűbben a nyelvet, amióta egy kiskamasz közösség életében elviselhetetlen számomra az állandó kurvaanyázás, az egónövelő kézrázások és az, hogy én a nemem miatt a szemükben senki vagyok, de a velükkorú lányok se számítanak. A tekintélytől a női nem egyre inkább megfoszttatik, és ha ezt igen fájón észreveszem, az nem pasigyűlölet, mert az nőgyűlölet, ami van, a zsigerekbe oltva, és egyre inkább.

    • azért ez így egy kicsit (nem kicsit) izé, a neurotipikus verzió ebből kb. a füttyögős jómunkásember kategória. annak is aztán magyarázhatsz. nem „az asperger” a fal, eleve nincs olyan, hogy „asperger” így külön, autisztikus típusú emberek vannak, akik pont olyan diverzek, mint a többiek (sőt).

      az egy másik kérdés, hogy arról, aki nem ennyire szerencsétlen, arról a sztereotípiáitok miatt nem „az asperger” fog eszetekbe jutni, hanem „a szültetett bölcsészprofesszor” meg „a szenvedélyes ezmegaz”, az olyannak csak a magukfajta látja a jelét a homlokán.

        • kurvára nem a polkorrektségrol van szó, hanem arról, hogy ne gondolkodj sztereotípiákban, ne távdiagnosztizálj, és ha valaki figyelmeztet az előítéleteidre, akkor ne cinikus nekedállfeljebb legyen az első reakciód.

          az autizmus egyébként _nem_ mentális betegség, _nem_ fejlődési zavar, és nem következik belőle az emberi kapcsolatok iránti teljes érzéketlenség sem.

            • nem távdiganosztizáltam, csak mondtam, hogy _például_ beléd is lehet látni ránézésre dolgokat (mert az XY ismerősömet nem hozhatom fel példának, akit nem ismersz).

              (amúgy ez most nyilván nem releváns meg részletkérdés, de mi az a szakember? az, hogy valaki pszichológiát végez vagy pszichiátriát, sajnos nem teszi jobban képessé feismerni egy magas intellektusú felnőtt autistát, hacsak nem foglalkozik nagyon sokat felnőtt autistákkal (szakterület vagy más gyakorlat). ez nyilván nem jelent semmit rád nézve, csak azt mondom, hogy ez is eléggé ilyen nem úgy van az-terület.)

                • > Belegondoltál abba, hogy ha te, akiről tudom, mennyit tudsz erről, nem fősodorbelieket, ezt így idenyomod a világ előtt nekem, és akkor én mit érzek?

                  nem gondoltam, hogy ez számít. próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne az jöjjön le belőle, hogy én gondolok rólad valamit, de ha jól értem, ezek szerint ez nem volt elegendő. sajnálom.

      • Mau, tényleg nem ért semmiből, semmilyen jelzésből. Most sem érti. És szerintem azért nem érti, mert aspergeres, de ez csak gyanú. És tényleg nem erőszakos, nem kell tőle félni.

        Féltem, hogy majd stigmatizáló leszek, meg sztereotip (szerinted az vagyok, vagy inkább másokban kapcsolta be az írás ezt?).
        Meg még őt így kirakni is dilemma, felismerhető, nehéz ez, hogy megalázom ezzel is, de nem tudok ezzel mit kezdeni, hogy lassan semmit nem írhatok, csak mert mindenki erre jár.

        • egyrészt egy bizonyos emberi minőség alatt és fölött elég nehéz eldönteni, hogy ki aspergeres, és ki nem. ha már nagyon távdiagnosztizálni akarunk, akkor ránézésre akár te is tipikus extrovertált autista nő vagy, az összes bölcsészmegszállottsággal meg individualitással, mégse hiszem, hogy ezt kívülről bárkinek el kellene döntenie vagy hangoztatnia, plusz hogy ne lenne majdnem mindegy.

          én meg azért értem, mert autista vagyok és ennek következtében gyerekként végigzabáltam a fél irodalomtörténetet, mert az agyam információra és nem öncélú szocalizálásra volt kiéhezve, és kellemes mellékhatásként egész jól felismerem a sorsokat, az emberi [és egyéb] mintákat.

          nem azért nem érti, mert autista vagy neurotipikus, azért nem érti, mert senki nem volt hajlandó azt a megközelítőleg öt darab szabályt („a nem az nem”, „nem nyúlunk hozzá máshoz anélkül, hogy beleegyezne”) elmagyarázni neki, ami ahhoz kell, hogy ne gyalogoljon bele másoknak az életébe, ne egydimenziós elképzelései legyenek a nőkről, egyszerűen ez a tudás nem alap, nincs benne a levegőben, ellenben az igen, hogy három gyerekkel egy negyvenes nő nem nagyon ugrálhat.

          szerintem nem vagy sztereotip, és azzal sincs bajom, hogy valaki autisztikusnak gondolja az illetőt, a nem tudatos határtévesztés sok autistára jellemző, az a bajom, hogy ebből mások rögtön extrapolálnak, hogy így autista úgy autista szegény, holott egy átlagos felnőtt autistára egyáltalán nem jellemző, hogy ennyire agresszíven határt sértsen és ne értse, ehhez nagyon durva szocializálatlanság kell (ami jöhet szorongásból, izolációból, elhanyagolásból, mentális betegségből, sok mindenből).

          • ez kb ugyanaz a logika, mint amikor egy barna bőrű ember megjelenik a hírekben, hogy ellopott valami, és az átlagember arra asszociál, hogy biztos cigány (pedig lehet, hogy görög vagy kun), és rögtön hozzá is gondolja, hogy biztos azért lopott, mert cigány (holott lehet, hogy azért, mert éhezett), és ezzel megerősödik a hitében, hogy a cigányok (mint olyan) lopnak. holott a valóságban csak annyi történt, hogy egy (ha tudjuk róla, akkor cigány) ember ellopott valamit.

            nemtom, ez így mennyire érthető, de itt kb ugyanez a logika van, és már a sokadik ilyen hozzászólást olvasom, ami erre megy ki, hogy asperger így asperger úgy, és ez a mostani különösen felbaszott az „asperger falával”. pedig eskü próbáltam nem hozzáflémelni, de téényleg.

          • ezt tipikusan olyasmi (a nyúlkálás), ami háromévesen még tök rendben van (az is, hogy nem érti a reakciókat, ez pl. valóban gyakori autisztikus gyerekeknél, hogy később tanulják meg ezeket értelmezni és nem ösztönös, hanem tudatos tanulási folyamat van mögötte), csak a csávó valahogy úgy maradt.

            remélem, hogy nem volt bántó az analógia, ha úgy érzed, hogy felhasználhatják ellened a rosszakaróid (tudom, hogy kb mindent megragadnak, amit kiforgathatnak), akkor töröld nyugodtan.

        • “ezt így idenyomod a világ előtt nekem, és akkor én mit érzek?”

          Ez azt jelenti, hogy ez téged nagyon bánt? (Ezt komolyan nem értem, azért kérdezem, mielőtt még…).

          • Igen, nekem ez nagy para, az előzetes élményeim alapján. Az is az volt, amikor felmerült a borderline, a szuicid hajlam, a mániás zavar. Szeretnék “normális” lenni, vagy ezzel az (önáltató?) tudattal élni. Valahogy úgy érzem, onnan nem lehet kijönni, a diagnózis bezár. Pont ezért mélyen megértem az ilyen gyerekek szüleit, hogy ez mekkora stigma, és milyen nehéz megtalálni a gyerek helyét a magukat gőgösen normálisnak definiálók között.

            • Nekem megkönnyebbülés lesz ha kap a gyerek diagnózist. Mert a furcsaságok akkor is megvannak nála meg akkor is elszigetelődik a többiektől ha nem adunk ennek nevet, csak akkor még ott van a tehetetlenség is hogy mit csináljunk vele. Úgy viszont talán lesz néhány eszköz a kezünkben és le tudom tenni a bűntudatot, hogy mi csesztük el. Csak ha a környezet nem tudja, mit jelent például az asperger, akkor veszélyes lehet elmondani, mert tényleg fogyatékosnak fogják kezelni. Miközben tényleg szüksége van segítségre, amihez viszont a tanítóknak tudniuk kéne, mi van. Szóval nem tudom még mit fogunk csinálni.
              (Plusz a felnőttek is gyanúsak a családban, köztük én is, de úgy látom fölösleges nekiindulni itthon felnőtt nőként egy diagnózisnak. Sosem éreztem magam “normálisnak”, bár mindig szerettem volna olyan lenni, de az utóbbi időben, részben az írásaid hatására is, már nem foglalkoztat ez annyira.)

            • A legvégére már nem tudom, ide írom: Igen, ez nagy dilemma, hogy egy diagnózis vajon stigma, vagy pont ellenkezőleg, megkönnyebbülés és válasz a korábbi és meglévő problémákra. Biztos mindkettő, meg adott helyzet függő, hogy melyik lesz túlsúlyban, maga az érintett miként éli meg, eleve gyerekről van-e szó, tehát ebbe nő bele, vagy felnőttként éri a hideg zuhany stb.
              Akik írjátok, hogy érintettnek érzitek saját magatokat az mikben nyilvánul meg?
              Én a rokonomon, konkretizálom, a testvérem a következőket látom és ehhez hosszú évtizedeket összegezve szedem most össze, miközben megdöbbentő, hogy szerintem másnak ez nem fordult meg a fejében, soha egyetlen egy pedagógus, vagy orvos nem jelzett gyanút:
              Három éves múlt és még csak szavakat sem mondott. Gyerek korában túlzottan is bizalmas/barátkozó volt, pl. nem megfelelő köszönési formát választott (mindenikek szia). Ez akkor még aranyos volt, aztán úgy maradt. Még most is túl megy a bizalmassági határokon (kitől mit illik megkérdezni, ilyesmik). Mozgása és a hangszíne furcsa,(hangos is) de nem az a tipikus “repkedő”. Van, hogy meséli, hogy látja xy-on, hogy valami baja van vele, de nem tudja, hogy miért. Feltételezésem szerint: valamiben “bunkó” volt, de nem vette észre magát. Ez sokszor van, hogy nem tartja be a társadalmi normákat, hétköznapi szóval “bunkó”, majd ezt próbálják neki visszajelezni, de látszik, hogy azt sem érzékeli. Van még a mániákusság, hogy pár dolog érdekli és akörül forognak a gondolatai és mindenkit traktál vele. A témák időről időre változnak, de a mániákusság marad. Gyerekkorában, nem telefonkönyv, de “neurotipikus” számára hasonló fontosságú dolgok megtanulása spontánul, majd mindenki meglepetésére később fújja kívülről. Környezet reakciója erre, hogy a gyerek zseni. (Itt visszagondolva én gyanút fogtam volna) Egyáltalán nem tud több dologra koncentrálni, ha elvan valamivel, akkor nem hallja meg, hogy beszélnek hozzá. Nem érti a vicceket és az iróniát. Erről sokáig azt gondoltam, hogy rájátszik, de nem, ő tényleg nem, neki egyenesen kell fogalmazni. Ami félelmetes, hogy volt, hogy hiszti (kívülről annak tűnt) rohamot kapott egy hangos zajtól pl., ez ritkábban, de előfordultak hasonló jellegű dolgok. Szerintetek? Emellett okos, értelmes, egyetemet végzett, azt átlagember megállapítása talán annyi, hogy furcsa. Ja meg szóba került itt a hímsovonizmus/asperger hát ő sokkal inkább feminista, csak nem tud róla :), vagy szimplán nem címkézi föl magát. Jó fej, jól kijövünk, de nehéz kezelni a dolgait. Elgondolkodtam, hogy hogy lehetne az autizmust röviden körülírni: Talán annyi a lényeg,hogy máshogy érzékelik a külvilágot és így máshogy is tudnak reagálni rá. Bizonyos dolgokat nem látnak (mint a színvak) és bizonyos dolgokat igen (mint a denevér az ultrahanggal). Ezekért van az, hogy olyan nehéz egymást megértenünk, a két világ nem átjárható, csak feltételezéseink vannak, hogy milyen lehet a másiknak. Tehát az autisták nem kevesebbek, csak mások, de mivel a neurotipikusak vannak többen ezért lett az a “norma”. Tudom, ez idealista megközelítés, de próbálom így felfogni.

              • Nem kevesebbek, csak az ilyen jellemző viselkedéssel én, a többségi, nem tudok mit kezdeni, és nem szeretnék vele találkozni. Ez gáz? És nem csak a hímsovén és háromgyerekesanya-lenéző részletei miatt nem tudok vele mit kezdeni, hanem a kommunikáció aspergeres sajátosságai miatt sem.

                És amennyiben nekem is van valami másságom, nem haragszom nagyon, ha ezt más nem tolerálja. Nem adnám már harcosan, követelőzve feladatnak mindenkinek, hogy ne legyen szexista, legyen genderérzékeny, homofil stb., mert különben kicsinálom az igazságommal (és ez a bajom a gumiszobával). Nem vagyok már olyan progresszív? Inkább csak látom a világot, én magam nem mondok hülyeségeket, kirekesztő dolgokat, tévhiteket, jó ügyeket tolok, de nem követelőzöm, bebújtatva az énhiányomat abba, hogy mint forradalmárnak nekem aztán mindenben igazam van, engem méltányolni KELL.

                Szóval tudom, hogy nem lesz toleráns. Úgy értem, ne bántson, ne gúnyolódjék, de ha mondjuk nem kedveli a társaságomat, vagy nem tud mit kezdeni azzal, ahogy poénkodom (ez elég gyakori, lefagynak, nekem meg a sima szia-jó étvágyat-jó edzést kommunikáció őrjítően unalmas), azt nem neki rovom fel, nem követelek semmit, szabad ember mindenki, azt mond, azt beszélget, írogat máshol, amit akar. Akinek jó vagyok, annak úgyis mindenestül és tartósan, én vagyok élete gerleévája. 🙂

            • Igen, ez a sejtésem sajnos. Ezért is nem mondtam neki, hogy szerintem ez lehetséges. Pedig néha látom, hogy maga alatt van, talán pont ezekből fakadóan.

            • Fú, egy kicsit összezavart ez a sok egymásban keret, remélem, jó helyre írok… Mindkettő igaz, a stigma, ami majd levakarhatatlanul megnehezíti pl. a továbbtanulást is, és a megkönnyebbülés, hogy egyrészt nem vagyok ennyire rossz anya, másrészt nem annyira rossz a gyerek, hanem más. És ha tudod, hogy mi a helyzet (pl. az asperger), akkor egy csomó minden érthetővé és kezelhetővé válik. Könnyűvé azért nem 🙂
              Szóval nehéz ügy, de van benne csoda is, amikor egy nagyon máshogyan huzalozott valaki olyasmit mutat meg neked a világból, amit magadtól sose vennél észre, vagy nem úgy látnád. Vagy amikor figyeled, hogy hogyan tanul meg IQ-ból olyan dolgokat, amit mindenki ösztönösen csinál. Vagy amikor tudatosítod és végigbeszéled, hogy ki, mitől hogyan érzi magát egy adott szituációban, és mi a szokásos vagy a jó reakció – és rájössz, hogy igazából a neurotipikusok legalább felére is ráférne egyegy ilyen menet, és mindjárt jobb lenne a világ 🙂

  7. Tetszik a hasonlatod, Mau!
    Nekem az a tanulság, hogy szocializáljam jól azt az aspergerest, aki rám van bízva (9 éves fiú), de minél kevésbé kössem a világ orrára, hogy mivel élünk, mert az asperger stigma Ezt eddig nem akartam elhinni. És rá kell jönnöm, hogy azok körében is, akik legalább már hallottak róla, akik jól értesültnek érzik magukat. Ne ítéljetek, kérlek, és ne általánosítsatok!
    Ugyanakkor semmi bajom azzal, ha valaki meg akarja védeni a jogos határait (teste, otthona, teljesítménye) a bármilyen okból belemászókkal szemben. És a posztban ez van. nem muszáj terézanyunak lenni, nem is éri meg.

    • Nekem is ez a hasonlat ugrott be egyébként, meg az, hogy sokan mentegőtznek ugyanezzel, hogy most sokkos állapotban vannak, és ezért “nem polkorrektek”.

      Ja jó…. Hát hogy én hányszor sokkolódtam le, arról jobb, ha nem beszélünk, romántól, zsidótól, cigánytól… autistától nem, az egyik legjobb barátom enyhén aspergeres, lehet, hogy ezért is kerekedett ki a szemem, az életemet bíznám rá, ez a tibi simán egy hímsovi bunkó volt, aki csajokéspasik blogon meg ilyeneken szocializálódott, nagyon sok van belőle. Nekem nagydumás, extrovertált székely tapogatta meg a fenekem egyszer, hogy “kicsit elfogytál, csontos vagy!”… Mert hát ő csak vicceskedik, meg ez bók is, a kövér nők nem szépek, stb.

      • eleve a polkorrektség nem a szavakról szól, hanem a gondolkodásról. hogy bizonyos típusú gondolatokról _tudom_, hogy nem okésak, hogy nem valódi következtetés, hanem előítélet, és erre reflektálok, képes vagyok felülírni, dolgozni a nyitottságért stb, illetve folyamatosan fejlesztem az „előítélet-szűrőmet” (az olyan, mint az e-mailfiókban a spamszűrő), hogy minél könnyebben fel tudjam ismerni az előítéleteket és meg tudjam őket különböztetni az archetípusoktól.

        egyszer feljött hozzám egy barátom és a kísérője (a barátom eléggé mozgássérült, ezért jött vele), egy nem asszimiálódott (és nem értelmiségi) cigány fiú. tök sokat szorongtam emiatt, hogy idejönnek hozzám, és mi lesz, hogy lesz, nem lesz-e semmi probléma, kulturális kless, merjem-e itthagyni őket egyedül a lakásomban, hogy nem fognak-e szégyent hozni rám a lakótársaim előtt, meg ilyen típusú dolgok, pedig már voltam nálunk, beszélgettem velük, jóarcnak tűnt, mégis az a határhelyzet, hogy emberek jönnek az otthonomba egy hétvégére, kihozta belőlem ezeket a lelki reflexeket. (egyébként egy félmondatból tudom, hogy visszafele is voltak félelmek, csak nem ilyen rasszizmus/klasszizmusfélék)

        viszont az volt az alapfeltevésem, hogy ezek a bennem élő sztereotípiák, és nem én vagyok, és nem hagytam, hogy ezek miatt a félelmek miatt lemondjam a dolgot, aztán végül tök jó volt az egész, az illetővel beszélgettem egy csomót, észrevettem a hasonlóságokat, lényegében összebarátkoztunk (és kellemes mellékhatásként azóta már sokkal kevésbé érzem azt, hogy az egész roma közösség egy furcsa vakfolt, amihez pici kapcsolatom/hozzáférésem sincs).

  8. Kicsit sajnáltam, mikor láttam az aspergeres kommenteket, pedig én is észrevettem az írásban az utalást, hogy igen, ott van egy ilyen lehetőség. Ahogy gombotz írta, szerintem is egy szimpla szocializálatlan hímsovén bunkó volt. Tonnaszámra futkosnak ilyenek az utcán, teljesen jól integrálódtak a társadalomba, nőt lehet fogdosni, és különben is, harminc felett örüljön, ha beesik valami. Attól még ez az egész szituáció félelmetes volt, a dramaturgia törvényszerűségei szerint a fűrész akár “el is dördülhetett” volna, szigorúan persze így kívülről olvasva, mert te ott ura voltál a helyzetnek.

    • ettől még lehet nyugodtan autista is, csak egyrészt főleg a „nem komplettség” érzése miatt nem tudjuk (ha valaki nem komplett, akkor nem egyszerű [és nem is mindig releváns] eldönteni, hogy „kompletten” autista lenne-e vagy sem, meg lehet, hogy „kompletten” nem tűnne fel, ha autisztikus lenne is).

      az autisztikusság nem zár ki semmit, az csak egy lehetséges alapja a személyiségnek, mint a zöld meg a sárga papír (vagy a csíkos meg a kockás), a mások lesznek a kontrasztok, más lesz az optimális kézírásméret, de attól még mindkettőre bármit lehet rajzolni, írni, sokféle formára hajtogatni.

      • na szal az kimaradt, csak közben elsodort a mondat, hogy szal attól még simán lehet egy autista hímsovén bunkó (mint mondjuk eliot rodger), vagy hímsovén bunkó környezetben szocializálódott, abban adekvát stratégiákat kialakított autista is. lehet találgani, elemezni, hogy ebben mi hogy merre, szerintem azzal nincs is baj, csak azt veszélyes hinni, hogy tudjuk az igazságot, és hogy ebből „az aspergerre” (eleve khm, de ez még csak controversial vagy ismerethiány) nézve bármi is következik.

        • Ki az, aki _nem_ hímsovén közegben szocializálódik? Aztán mégse nyúlkál meg állít be vasárnap az összes, a rajongóim sem.

          Avagy, az emberi kapcsolódhatnék, nőhiány és sorozatos kudarc permanens állapotában van, és nagyon, nagyon szar stratégiákat választ sorozatosan. Sajnálom, de megoldani nem tudom, és a vasárnapom minden egyes másodpercét másra szánom. Ez van.

          Engem valahogy nem érdekel az asperger, és nem szeretem, hogy másságnak, tiszteletben tartandó, “nekinehezebb” állapotnak _kell_ értelmeznem valamit, ami súlyos határátlépés, és hagyjon békén. És ha nem így értelmezem, akkor indulatosan érvelnek, mert tudhatnám, meg tőlem elvárható volna, meg sztereotípia.

          Egy kicsit túl sok minden nevében követelünk már elfogadást, az utóbbi időben ezt érzem. Mindenki legyen tekintettel, és közben a követelő tök agresszív, pl. duciblog, és simán minősítget másokat, meg fölényeskedik. Most te is. Egyáltalán nem tiszta az sokaknak, hogy az asperger nem mentális elváltozás vagy eltérés. Át lehet írni a világot olyanná, hogy csak változatok vannak, és minden okés, de nekem elég friss élményem, hogy megőrülök, hogy nem hagy békén, eleve hogy odajön, és hogy nem megy át a falon, amit jelzek, igen, és másnak meg átmegy, vagy szólni se kell, mert nem próbálkozik így.

          Az itt erősködő, ketogén ügyben engem inszinuáló ppander nevű kommentelő is aspergeres, ennek fedezékében sunyin agresszív és gőgösen okoskodó, jelzést nem ért, és persze őt is nagyon kíméletesen kéne kezelnem, merthogy aspis, na, menjen mindenki a…

          • én nem mondtam egy szóval se, hogy kíméletesen kéne kezelned bárkit, azt kértem, hogy ne tegyünk úgy, mintha „az aspergerből” bármi következne pro ésvagy kontra.

            más hímsovén környezetben szocializálódott (nem távdiagnosztizált) autisták _sem_ nyúlkálnak. és akkor mit mondtunk?

            nem fölényeskedek, hanem felbasz az érzéketlenség és a szteretipizálás, amit a fentebbi x komment csinált (eddig nem te egyébként).

            > de nekem elég friss élményem, hogy megőrülök, hogy nem hagy békén, eleve hogy odajön, és hogy nem megy át a falon, amit jelzek, igen, és másnak meg átmegy, vagy szólni se kell, mert nem próbálkozik így.

            nekem meg volt egy cigány zaklatóm, az is friss élmény volt, nem akartam tőle érzéketlenebb lenni a rasszizmusra.

            > Át lehet írni a világot olyanná, hogy csak változatok vannak,

            –meg át lehet írni olyanra is, ahol minden változatosság automatikusan patologikus, mint a jelenleg uralkodó narratíva az autisztikus emberekkel kapcsolatban.

            • “mintha „az aspergerből” bármi következne pro ésvagy kontra.” De, következik, pont úgy sorol fel dolgokat, mint az esőember, nem néz a szemembe, nem kapcsolódik, ismételget dolgokat, kocka módon érdeklik a műszaki dolgok és adatok, nagyon okos, illetve van sok közös vonása a magántanítvánnyal is. Nem értem, mi a közös bennük akkor? Ez mind sztereotípia? Ettől még lehetnek másfajta autisztikus emberek is, de ők ilyenek voltak, és biztosan autisztikusak. De most ne ismeretterjesztés legyen a válasz öt hosszú kommentben, mert érdekes ugyan, de ezt azért írom, hogy megértessem, ami történt, és a nem-szocializálódás is emiatt van. A rányomulás és szexizmus nem.

            • “nekem meg volt egy cigány zaklatóm, az is friss élmény volt, nem akartam tőle érzéketlenebb lenni a rasszizmusra.” Nagyszerű, leborulunk előtted. Kötelező? Én nem akarok ilyen magatartás közelébe kerülni máskor sem, sajnálom. Ez most nem az a sztori, hogy felbuzogjon és igen, küzdök az előítéleteimmel, és nem fogok hülyeséget beszélni most sem, de sajnos, azt gondolom, hogy ez borzasztó lehet, az apjának is.

              Én revideáltam meg önfeflektáltam eleget, közben is, másban is, nem kell engem terelgetni.

              És épp te nem érzékeled, hogyan estél neki itt többeknek.

              • egy embert látok, akinek nekiestem, de ezt fent visszaolvasva jeleztem is.
                nem érzem, hogy neked neked estem volna, ha erre gondolsz, én ugyanolyan értetlenül állok, hogy ebben az egy threadben most miért nem működnek az érvek (az, hogy a másik emberrel indulatos voltam, az egy másik kérdés), vagyis így hogy írod, hogy ez most neked érzelmileg megterhelő, így értem, ez viszont eddig a szövegből és a kommentjeidből nem volt világos.

          • na mindegy, most visszaolvava nem egyértelmű, hogy az JuditAu direkt gúnyolódott, vagy csak érzéketlen volt. lehet, hogy csak a sokadik komment után már nem volt pontos az ingerküszöböm. Ha ez a helyzet, akkor bocsi.

            • Nem, nem gúnyolódott, legfeljebb infóhiánya van (vagy nem a te verziódat tudja tényként). Olyan nagyon ne csodálkozzunk, ez jön mindenhonnan, hogy kb. a down és az autizmus a két rémülete a kismamáknak.

              • nem nem, én a „polkorrekt vagyok, és kisebbséget mondok cigány helyett, most jó?” szerkezetű válaszon akadtam le, de belegondolva el tudom képzelni, hogy ezt is tényleg lehet komolyan gondolni komolyan rossz-szándék nélkül

                (ami nekem eléggé brr, de nyilván teljesen haszontalan kikelni ellene)

      • Egy kicsit hüledezve olvasom itt a részletgazdag érvelést. Tényleg próbálok nem sírni, sajnáltatni magam, már feldolgozott állapotában megírni a történetet, de erőszak ért, és mélyen azt éltem át, hogy nem tudom megértetni magam, egy fizikai erőszakot nem alkalmazó emberrel szemben sem tudom képviselni magam, nem tudom, hogy kell vele viselkedni, mit kell mondani, és ezért félek a helyzettől, ami, igenis, az ő furasága, különbözése, és csak annak a tetejébe a hímsovinizmus. Valószínűleg a Tibi elég komoly aspergeres vagy autista. Annyi a bűnöm, hogy köznyelvire fordítva ezt úgy fogalmaztam, hogy nem komplett, vagyis nem tud viselkedni, nem úgy reagál, ahogy azzal tudok mint kezdeni. Ez a sztori és az én ellenérzésem nem minősít semmilyen más aspergerest, sem az aspergert vagy autizmust mint olyat, és a kommentekben sem minősítettek senki más aspergerest vagy autistát. Megjegyzem, a magyar érettségijére én készítettem fel az ország első súlyos, érettségit szerző autistáját magántanárként, elég kemény volt. Nagyon szép ügy a másságképviselet, de engem ez a sztori sajnos távolított attól, hogy elemien és elsősorban megértő akarjak lenni bármilyen mássággal. Úgyhogy legyen szíves mindenki a szöveghez kapcsolódni, egy csomó érdekes téma merül fel úgy is, és a szöveget nem ürügyként használni a saját előítéletei megfogalmazására, bámulatosan árnyalt okossága bemutatására, félelmei artikulálásra, mert ennek mindig tulajdonítás a vége — itt kommentelő olyat nem mondott, hogy káromkodni kelljen, legfeljebb tájékozatlan volt, és a poszt sem mondott olyat. Megint azt érzem, hogy az én kontómra megy itt a bulizás, és még takarítanom is nekem kell.

        • > Annyi a bűnöm, hogy köznyelvire fordítva ezt úgy fogalmaztam, hogy nem komplett, vagyis nem tud viselkedni, nem úgy reagál, ahogy azzal tudok mint kezdeni.

          de ezt én hol róttam fel neked, könyörgöm? 😦 á mindegy.

    • Nem, nekem is aspergergyanúm van, de ezt nem tenném középre a sztoriban, mert ismerek teljesen más stratégiájú aspergereseket. Szóval ilyen esőember-műveltséggel tényleg felsorolási kényszeres, tényleg van az a mássága, ami érzelmi, socioskilles, és amivel én nem tudok mit kezdeni, és más is, amit elmesélt, de nem akarom kiadni.

      Nem, nem dördülhetett volna el, békés, ártalmatlan srác, csak rohadt idegesítő, én sem vagyok hirtelen, előbb kiabálok segítségért, hívok rendőrt, mint hogy akár ellökjem a kezét.

      • Én is rettentő érdekesnek a találom most ezt a vitát. Tulajdonképp én is azonosulni tudok mindenkivel. Csak ilyen vitákat a jövőben tényleg!
        (Sűrűn figyelek, ha autizmus/asperger a téma, mert azt hiszem egy rokonom érintett… Ezt pár éve sejtem csak és ennél a megállapításnál tovább még soha nem mentem)

        • Én mondjuk nem tudok azonosulni mindenkivel. Nagyon úgy tűnik, hogy a családom nagy része érintett és egész eddig azt gondoltam, nem gáz, ha majd a lányom sulijában elmondjuk, mert akkor esetleg türelmesebbek lesznek vele, de most megijedtem hogy ez csak stigma lenne neki és bántanák. Tudom, hogy nem tudhat mindenki mindent a különböző állapotokról, de neki akkor is rossz lesz ha betegnek hiszik.

          • Én bevallom, hogy irtóztam, az embertől, aspergerestül, és nem akartam empatikus lenni. Mit kéne éreznem? Reflektálok rá amúgy.

            Fontos tanulság, hogy meg kell tanítani őket arra, amit a többiek könnyebben levesznek.

          • Nem betegség, állapot. Nem véletlen, hogy “autizmussal élő”. A betegségnek bármilyen rossz a prognózisa, az esély ott van a gyógyulásra. Az autizmus nem múlik el, együtt kell vele élni. Magánvéleményem szerint nagyon sok esetben ráhúzzák a szót olyan emberekre, akiknek a problémája előtt értetlenül áll az orvostudomány. Mivel spektrumzavar, minden belefér. Ezért is kelt rémületet a laikusokban, mert nincs egységes használati útmutató, egységes szempontrendszer a megsegítésükhöz. Tanító néni azt se tudja, mire készüljön, hol, kit kérdezzen. Viszont remeksok pénzt lehet szakítani a zavarosban való halászással a rémült szülőktől.

    • Fontos, hogy kiemeled, kösz. A bántalmazó (?), rányomuló viselkedés nem az asperger miatt van, de én az asperger miatt nem tudtam vele kommunkálni, attól lett ennyire szürreális, és az is a (súlyos) aspergerével függ össze, hogy ennyire nem érezte, meddig az addig.

      • Ehhez nincs mit hozzátenni, tökéletes összegzés. De szerintem ez az eredeti posztból is lejött – vagy nekem csak azért volt egyértelmű, mert annyira rutinos vagyok az aspergerben?

  9. A tipikus férfi viselkedés, amikor kellenél neki, beállít. Mi is falun élünk. Azt hitte, beszélgetsz vele, és ő is szimpatikus neked. Nem érti, hogy lehet, hogy nem. És mi az, hogy nem érsz rá? Meg az is lehet, hogy a buszon beszélgetek valakivel, de otthonra azért meg nem hívnám. De ezek árnyalatok. Nekem is felajánlották a falusi férfiak, hogy segítenek kaszálni, fát vágni, egyebek. Na ott volt vége a segítő szándéknak, hogy megkérdeztem, hozott-e kaszát, kapát, fűnyírót, láncfűrészt. mert ha kiveszi a kezemből, mit csinálok akkor én? Ja, én hozom a sört és szórakoztatom.
    Oh, ne már…

  10. Az ilyen szituációk olvasásakor egyből beüt nálam a stressz. Rosszul viselem a zaklatást, agressziót hív elő belőlem.

    Főnök szóbeli bántalmazása sem állít meg, visszaszólós fajta vagyok (vagy ha más nem tudok úgy nézni, hogy az félreérthetetlen, és a kollégák jelzik, hé, el ne durranj. Miért is ne…?), nem szeretem a letisztázatlan szitukat, tekintélyelvű páncélok mögül lődözést. Lassan belátom, a metakommunikáció semmi, szólni kell, hangot adni, és ahhoz jelen lenni, hogy képes legyek rá.

  11. az en eletemben en vagyok az aspergeres, de ettol meg tegnap siman beszolt egy idosebb ficko, aki a kornyeken lakik es surun az szembejon az utcan, ha a gyerekeket viszem az iskolaba, hogy menjek mar fel vele megnezni a lakasat. en meg: wtf?! ugy kiakadtam, bizonytalan, ijedt lettem, ram tort valami viszketo hiszterias erzes… hazajottem es a takarom ala bujtam.

    de aztan eszembe jutott egy masik emlek. volt egy fel evem kulfoldo az egyetemen, ekkor voltam eletemben eloszor koleszos. es az egyik srac az elso heten meghivott a szobajaba teazni, en meg gondoltam, ez biztos normalis baratkozasi forma kollegiumban, bementem. nagyban mutogatott fotokat a varosrol, ahonnan jott, meg a testvereirol, es egy mondat kozepen kozolte, hogy szerinte tok jo lenne koztunk egy kapcsolat. en meg azt hittem, rosszul hallok, visszakerdeztem, hogy micsoda…? mire a masik nyelvrol turelmesen atvaltott angolra, es szepen artikulalva elmagyarazta, hogy a szex koztunk, na, az jo lenne. en meg total lefagyva azt habogtam, hogy dehat…dehat nekem van baratom. o meg ilyen megnyugtato hangsullyal, hogy o, hat ez ot egyaltalan nem zavarja, neki is van valami csaja otthon az orszagaban, de ugysem lenne semmi komoly koztunk, o ezt jol tudja kezelni.
    nem volt veszelyes a helyzet, marmint fizikai ertelemben, kinyogtem, hogy mennem kell es kirohantam, de jezus, meg most is lever a viz, ahogy irok rola. es igen, meg most is reflexbol az van bennem, hogy nekem kellett volna-e mashogy viselkednem, rosszul csinaltam valamit es felreertettem valamit, hogy ilyesmi ne tortenjen meg?!

    • Nem hiszem, hogy félreértettél volna valamit, csak bepróbálkozott, de biztos, hogy a témában vannak kulturális különbségek.
      Mikor még ifjú voltam és naiv (bár most is naiv vagyok…) a férjemmel egy felújítandó lakásba költöztünk, de nem volt pénzünk rögtön felújítani az egészet, ezért a férjem elhívta az egyik haverját, akit szegről-végről én is ismertem, hogy néhány sürgős villanyszerelési munkát megcsináljon (pénzért, amúgy). Megbeszéltük, hogy mind találkozunk a villamosmegállóban, de a férjem szólt, hogy késik. Mondom a srácnak, gyere fel, nézd meg, igyunk egy teát, stb. Nekem rengeteg fiúbarátom van, fiútestvérem is, neki is jöttek-mentek nálunk a barátai, intellektuális kapcsolatok ezek vagy együttnevetések, meg van egy csomó szomszédsrác közös gyerekkorral, ott voltunk egymás esküvőjén. Mindenféle szexuális kapcsolat fel sem merült. De a férjem haverja meg mondta, hogy ő nem jön fel, megvárja a férjemet, nem baj, ha hideg van, én meg nem értettem. Megkérdeztem újra, majd vállat vontam, hát jó. Most már értem. Más körből jött és nem akart a haverja feleségével kettesben lenni egy üres lakásban, számára ez tabu volt, tisztességtelen.

      Nekem is volt egy szinte egy-az-egyben olyan élményem, amit elmeséltél, csak nem koliban, hanem egy nyaralás során külföldi sráccal, és én is rémülten gondolok rá vissza, de szerintem egyszerűen (legalábbis az én esetemben) csak bepróbálkozott, szexet akart, nem jött össze, így járt.

      • igen, megijedtem nagyon. kesobb elemezgetve meg megint bevillant nalam az a felelem,hogy biztos erre is van vmi kimondatlan tarsadalmi viselkedesi szabaly, amit mindenki tud es ert es kepes alkalmazni, csak en nem. es ez felelmem sok egyeb helyzetben igaz is, egyebkent. bar akkoriban meg semmit sem tudtam sem a feminizmusrol, sem az aspergerrol.

        • Lehetséges, hogy metakommunikációval küldött, a konkrét esetet megelőzően jeleket feléd. De ez már utólag nem fog kiderülni. Viszont az biztos, hogy te nem küldtél felé, tehát kölcsönös semmiképp se volt a dolog. Ne hibáztasd magad.

  12. Más téma, de remélem bedobhatok egy érdekes kérdés, amely nézőpontból elég nagy vitákat váltott ki pl. a Gumiszobán is? Kíváncsi lennék, hogy mi erről Éva és az itteniek véleménye. Szóval vitaindító cikk:

    http://index.hu/kulfold/2015/11/03/szexualis_asszisztensek_dolgoznak_csehorszagban/

    És egy videó arról, hogy hogyan is néz ki gyakorlatban: https://youtu.be/HErf4OELzYk

    Az egyik nézőpont: „Nagyon halkan mesélek egy anyáról, akinek sír zokog a kamasz fia, nyaktól lefelé béna, de vérkeringése van. Magatehetetlenül. Nem a prostitúció mellett érvelek. Amellett érvelek, h _lehet_ máshogy is nézni.”

    Gumiszoba válasza erre: „meg hát ha egy nyaktól béna embernek az a legfőbb gondja, h áll a farka… hááát. nem anyukának gondja ez inkább, aki szintén okosan azt tanulta, hogy az ürítés elmaradása a férfiakat megbetegíti? meg ha ez nincsen összefüggésben az erőszakkal, ha ez csupán tényleg ilyen egészségügyi életmentés, mint a mesterséges légzés, akkor végül is zokogás helyett akár könnyíthet is a fián. abban legalább vannak érzelmek is, szóval sokkal emberibb, mint idegen nőket felhasználni erre, kvázi kihasználva az anyagi, egzisztenciális szorultságukat.” „cinikusnak tartom, hogy egy nő bmilyen helyzetben egyáltalán megfontolja, hogy egy másik nő ilyen kihasználását etikusnak, normálisnak lássa. Ha a fiam szenved, akkor igyekszek neki segíteni, de ezért nem akarnék ilyen gusztustalan helyzetet teremteni. Meg aztán a fiamat sem tartom egy kanos állatnak, akinek szerezni kell egy lukat, hogy elnyugodjon. Ha a fiam nyaktól lefelé béna lenne, az volna a legkisebb gondom, hogy mi legyen az álló farkával. Majd lekonyul, oszt annyi. Abszurd már az is, hogy erről beszélünk. Hol tétel az álló farka? És egy anyának ez tétel? Ez a tétel? Úristen! A hátsóját nem tudja kitörölni és a farka miatt aggódunk? Ez abszurdum.”

    Szóval mi a véleményetek, mit tanácsoljunk az ilyen anyának, akinek a fogyatékos fia ettől szenved? Én is ismerek ilyen családot, ahol szülés közben a köldökzsinór összecsavarodás miatta gyakorlatilag fél-növény szintű gyerek született. Már kamasz…

    • Ez a válasz és az egész (innen kinőtt-lelopott-ellenem hergelő, lásd: https://csakazolvassa.hu/gumiszoba/) gumiszoba annyira borzalmasan gőgösen szerepelni vágyósan magabiztosan buta és elidegenítő, hogy én nem kommentálnám a dolgot. Azt hiszem, ha valaki minden újságcikket, ismerősi történetet és facebookmegosztást felkenten az Ügy szempontjából, magát vezérnek gondolva csak a genderdimenzióban tud nézni, és ehhez még nagyon hangos is, ez az elvárása az olvasóinak, akkor rákövül a szerep, elbutul, eltűnik a saját gondolkodása, semmilyen öröm és empátia nem marad benne. Aki mindig mások ellen érvel, másokat akar megváltoztatni, mindenre felcsattan, az kilúgozódik. És elsikkad a saját fejlődés, sima tények, hogy ő mit tehet azért, hogy szebbek legyenek az emberi történetei vagy a teste vagy akármi.

  13. Értő komment részlete, idézetek. 🙂
    “Y’know, every time in America some guy gets caught cheating, every media outlet does the same story: “Why Do Men Cheat?” Oh, take a wild fucking guess, would you? I think you’re over-thinking this. They’re not looking for fantasy, they’re looking for…sex. That’s it! They want sex. And not just sex; they want new sex. The way women want new shoes. Right? You have shoes, they’re perfectly good shoes, you don’t want those shoes, you want new shoes. We want a person, you want a shoe and somehow you’re morally superior.” !!!!!! a person!

    “Sex is too easy for women to get, and too hard for men. I mean, honestly, for a man to walk into someplace and have every woman ready to take him home, he’d have to rule the world. A woman would have to do her hair.”

    • Szegénykék, hát szexet akarnak, vagyis, jaj, nem, most elszólták magukat, egy másik embert akarnak, egy SZEMÉLYT (person), mert az erkölcsileg felsőbbrendű, de a nők meg inkább cipőt akarnak! 🙂 És amiélyen dögök, a férfival vetetik meg, akivel aztán nem is szexelnek. :DDDDDDDDD

      • Szerintem úgy érti, hogy az a felsöbbrendü, aki új cipöt akar, (mert az erkölcsileg nem elitélendö, hanem elfogadható. nem számit csalásnak)

        • Nem, ő egyenlőségjelet tesz a kettő közé, mondván mindketten akarunk VALAMIT, nem igazság, hogy a te akarásod elfogadott, az enyém meg nem.

          • Nem, azt mondja, nőt (mindig újabb nőt, értsd: problémátlan, leegyszerűsített, kötődés nélküli, azaz dehumanizált szexet!) akarni felsőbbrendű erkölcsileg, mert AZ MÉGISCSAK EGY EMBER, NEM TÁRGY.

            A cipővásárlási láz erősen gerjesztve van, valahogy mégse ennyire tipik a nők körében. A szex körüli pörgés, a nem-szemérmesen kezelt kívánkozás még sokkal jobban van gerjesztve, minden azt leheli, hogy ha férfi vagy, akkor ezt lehet, ez normális, tolerálható, sőt, elvárható viselkedés. Istenem, férfi. Nem baj, ha erőszakos, irracionális, önsajnáltató, illetve zsarolja a partnerét, aki már menne, akkor ő szegény szerelmes, akit az a szemét nő el akar dobni, és persze a fickót kell sajnálni.

            A világnak, a többi embernek valójában semmi dolga azzal, hogy Béla dugni szeretne _bárkivel_, valakivel. Csak annak van ehhez köze, akire Béla személyesen van rágerjedve, a női nemnek általában nincs. És annak az egy nőnek is csak akkor, ha ő is rá van gerjedve Bélára. Ha nincsenek rágerjedve Bélára, vagy rá vannak ugyan, de valami másért inkább nem akarják, akkor nem lesz szex. Aki ezt nem bírja elfogadni, érvel és próbálkozik a tudomásulvétel helyett, az nyomi.

            De Béla azért erősködik, odamegy, levelet ír, a nő közelében marad, szívességeket tesz merő barátságból, hátha. Nő, légy résen, azért vagy gyengébb, azért kedvesek veled, mert hátha. Ezért ne simulj be a kényelmes gyengeségbe és kényeztetettségbe, menjél el izmozni, kompetensnek lenni testedben, életedben, ne hallgass szakértőkre sem, fogjad szépen a láncfűrészedet, és oldd meg egyedül az életed. Béla mondjuk akkor is ideologizál, megmagyarázza, hogy neki miért is járna a szex, és milyen tyúkok és szemetek ezek a nők.

  14. ((bakker! ugyanolyan a padlód mint nekünk!))
    Van, amikor nem megy. Van, amikor a saját szerettünkkel sem (elbutuló szülő, kisgyerek, nagyon kevés IQ-val rendelkező rokon stb.) megy a megfelelő hangnem megválasztása. Van amikor megfelelőnek gondoljuk, aztán mégse úgy sikerül.

    Alapvető érdekellentét nagyon sok területen van, nyilván a szexualitáshoz köthető az absz. tabu, ott nincs meggyőzésnek helye, és ezt még sajnos egy teljesen “normális” férfi sem mindig fogja fel, mert nem ezt szokta meg.
    Bár nem vagyok biztos benne, hogy az illetőt pont autista spektrumon kell-e elhelyezni, én amondó vagyok, hogy bármilyen sérült embernél a legegyszerűbb a legegyenesebb válaszadás. Ez az, amiből tanulhat. Nem védhetjük meg a gyerekeinket sem a csalódástól. Ha valami helytelent tesznek, és ezt a tudtukra adjuk, talán legközelebb meggondolják. Attól még, hogy sajnálom, nincs igaza.
    Attól még, hogy nem tud róla, zaklatást követ el. Ha ezzel senki sem szembesíti, nem is fog róla tudni. Mivel cselekvőképes, akár tényleg még bíróság elé is állhat, ha valakivel elfajul a dolog.
    (volt ilyen film is ugye.)
    Nyilván senkinek sem erkölcsi kötelessége a srácot felvilágosítani, (talán a szülőé, ha ez szóba kerül. Rengeteg sérült szülő egyszerűen nem tudja “úgy” elképzelni a gyerekét. fel se merül benne, hogy esetleg neki is vannak “olyan” szükségletei) de a cselekvőképesség egyik kritériuma, hogy az illető meg tudja-e ítélni, hogy mi a törvénybe ütköző magatartás vagy sem, ehhez hozzásegítheti egy ilyen negatív élmény, ami lehet, hogy pillanatnyi elkullogással jár (nem fog belehalni, ahogy még eddig senki sem halt bele a visszautasítástól) de hosszútávon ez segíti a beilleszkedésben.

  15. Én egy aspergeres anyjaként, egy másik feleségeként, több barátjaként illetve tanárjaként nem éreztem megbántva magam a posztban olvasottakon. Az ott leírt helyzetet Éva messze emberségesen oldotta meg, és talán azért is volt a félreértés ebben a férfiban a félresiklott szocializációja mellett, mert Éva a szokásosnál nyitottabb és barátságosabb lehetett vele. Nem úgy értem, hogy TÚL, meg hogy ő a hibás, hanem ahhoz képest, ahogy az idegenek az esteleges megismerkedéskor, félismerősök szoktak.
    És bennem is volt féltés Éva iránt, meg harag amiatt, amit megenged magának a fickó, mikor olvastam a posztot.

    Egyes kommentelők nagy ráugrását, hogy az aspergere stb. így meg úgy, azt már szarabb volt olvasni, ez volt, ami átvitte nálam, hogy stigma. És igenis tetszett Mau hasonlata a cigány v. annak látszó elkövetővel. Mert tapasztalatból sztereotípia, majd markáns előítélet nőhet, ha nem reflektálunk. De ettől a tapasztalat még NEM kétségbe vonható dolog természetesen. Éva az övét reflektáltan írta meg. De voltak, akik okoskodósnak, szakértősködőnek és leegyszerűsítően általánosítónak tűntek, például akivel Mau összeakasztott, az nekem is. Ott már működött bennem az érintettségből fakadó érzékenység. biiztos azért is, mert Évát régóta ismerem, a kommentelőt meg egyáltalán nem.
    Nála ugrott ki számomra tehát, hogy stigma. Pedig az én életemben, ahol ez az egész megkerülhetetlen, felszabadító magyarázat a diagnózis, meg segítség az útkeresésben, hogy miként tehetem jobbá a dolgokat. És azért számít szerintem Évának is, hogy nem bántalmazó, lenyomó attitűdű ez a “Tibi”, hanem egy képességhiányaiból eredően kellemetlen alak. És azért lebeg a kérdés. ki az agresszor? Itt Éva biztos nem volt a leírtak alapján. És lehet Tibi, az esetlen esetleg aspergeres az agresszor, és nem is szabad eltűrni tőle.
    Tudom, hogy a véleményem több ponton találkozik a korábban mások által leírtakkal, de nem tudtam ellenállni a vallomásos szintetizálhatnéknak.

    • “Pedig az én életemben, ahol ez az egész megkerülhetetlen, felszabadító magyarázat a diagnózis, meg segítség az útkeresésben, hogy miként tehetem jobbá a dolgokat.”

      diagnozis nagy segitseg, sokat megmagyaraz.

      koevetoe-vel is egyetertek.

  16. Most jöttem rá így visszatekintve, hogy a középiskolai osztálytársam előkelő helyet foglal el a spektrumon. Szegény srácot senki nem tudta kezelni, idétlen, kirekesztő kamaszok voltunk, stb., én meg egy-egy alkalommal reggelente vagy szünetben, ha mellém sodródott, váltottam vele pár normális mondatot. Irtó hamar leszoktam róla, mert megijedtem, teljesen rám nyomult szegény. Onnantól hiába csináltam bármit, voltam vele határozottan elutasító, kerültem, semmi nem használt. Mindenki előtt nyilvánvaló volt a helyzet. A magyartanár meg mivel vont engem félre? “Hát miért nem tudsz egy kicsit kedvesebb lenni vele, hiszen teljesen szerelmes beléd!”
    Ezúton is köszönöm a segítséget, amit a felkészült pedagógusoktól kaptunk. Nem az övék a felelősség? Talán nem is az enyém, tizenöt éves voltam. 😦

  17. Egyetemi tanulmányaim alatt, hat évig voltam koleszos. A „tibi beállít” paranormális jelenségek olyan két-három hetente megtörténtek. Lakótársnőmmel és kebelbéli jó barátnőmmel, Alfonzínával megkíséreltük a tibiket osztályozni. A tibik nagyon változatos szociális, családi és egyéb háttérrel rendelkeztek, a közös pont talán az volt, hogy nem tudtak viselkedni, tojtak arra, hogy kellemetlen a helyzet a nekünk, mindegyik megsértődött, és szitkozodótt, ha a helyzet nem úgy alakult, ahogy előre tervezték.
    A kicsit bosszantó tibik, pár sör vagy alapozás után, kapatosan, ordítva lépnek be a szobába. Felkapcsolják a villanyt, majd megpróbálnak itallal kínálni, vagy elhívni bulizni. A morcos „alszunk bmeg”, a takaró alól mogorván nézés hatására, kisomfordálnak és halkan bevágják az ajtót.
    A bosszantó és félelmetes tibik csoportja jóval népesebb, a helyzetek akkor nagyon félelmetesnek és kínosnak tűntek, utólag inkább szánalmasak. Természetesen a legtöbb nem velem, hanem jó barátnőmmel, Alfonzínával esett meg.
    Egyes tibi, fél éve epekedik A. után, a szint végén lakik, köszönni nem tud és mindig bámul. Összeszedi minden bátorságát és hagy egy bombont az ajtó elött. Mi nagyon örülünk, bár nem tudjuk, hogy kitől kinek, mert semmi cetli vagy levél nem volt hozzá. Két hét múlva tibi dühösen állít be, hogy A. milyen bunkó meg se köszöni a csokit, amit kapott. A szoba lány lakossága bambán néz, majd rájövünk, hogy miről van szó. Kiderült, hogy a bonbonban volt egy körömnyi cetli, rajta kettes betűvel ráírva a hölgy neve. Mit sem sejtve dobtuk ki a dobozzal együtt. Tibi hisztizik, amikor A. közli, hogy nem akar vele ismerkedni, majd dühösen távozik. Ugyanúgy nem köszön és ugyanúgy bámul, egyszer részegen vonyít az ajtó előtt, egész éjjel, amit ő szerenádnak hív. Mi meg zárt ajtó mögött rettegtünk és nem mertünk ki menni wc-re.
    Kettes tibi, lejön csakúgy dumálni. Hozz egy csésze herba teát, ami finom volt. A. helyett én ittam meg, mert ő allergiás rá, ezt közli tibivel, aki erre kiselőadást tart az elpuhult és liberális fiatalságról. Letorkoll, kioktat és mindenhez is ért. Nem kellemes a társasága, többször szólunk, hogy dolgunk van, kopjon le. Végül nagy nehezen észre veszi magát és indulni készül, kijelenti, hogy ő csütörtök délután randizni fog A.-val. A. nemet mond. Tibit nem érdekli, biztos a dolgában, majd csütörtök délután meglepődik, A hazament. Tibi vasárnap este hisztizik, kioktat, dúl-fúl és az összes csajt kétszínű ribancnak titulálja. Párszor még próbálkozott, de kiraktuk, végül lekopott.
    Hármas tibi. Ő volt a legfélelmetesebb, talán orvosi eset. A.-val megivott két kávét, elmentek együtt bulizni és, már a közös sírhelyet tervezte. A nem, ennek hangot is adott. Hármas tibit ez nem érdekelte. Ott szobrozott a szoba előtt, néha be is jött hívatlanul, nem tudtuk kirakni. Ott tespedt a rettegő A ágyán. Végül kihúzott Németországba egy kéthónapos tanulmányútra. Azt hittük, hogy végre megszabadultunk tőle. De nem. Visszajött, beállított és szerelme zálogául hozott A-nak egy német nyelvű májnkámpfot. A sápadtan ordított vele és felszólította az eltakarodásra. Elhúzott, de ekkor jött még a nagyja. Minden lehetséges módon írogatott Anak, ott állt a szoba előtt, ordított A-val, vagy öngyilkosággal fenyegetőzött, ha elküldte. A ekkor, többed magával járt mindenhova. Az egyetemen, pedig megbízható fiú barátaival vette körbe magát. Aztán végül, olyan fél év múlva csak úgy eltűnt. Ez az eset utólag is félelmetes.
    Négyes tibi, a szint alfája, akiért oda voltak a lányok. Én nem. Új voltam a szinten. Négyes tibi minden csajnál próbálkozott, nevezzük inkább tolakodásnak vagy kellemetlenkedésnek. Zuhanyozni mentem. A nőiben vetkőztem, amikor kopogott valaki. Mondom, ha csaj vagy, akkor nyugodtan gyere. Erre ő, hogy fiú és jönne, mondom nem. De. Nem. De. Nem. Miért nem? Mert. Erre már nyitja az ajtót, hogy ő szívesen zuhanyozna velem. Én kedvesen rárúgom. Kint őrjöng, hogy mekkora egy bunkó picsa vagyok. Ez van. Egy hónapig bors sprayel a hónom alatt mentem tusolni.
    Ötös tibi. Négyes tibi haverja. Ő nem tudom, hogy valódi tibi-e vagy se. De volt egy igen kellemetlen szokása. A konyhában főző, melegítésre várakozó lányokat, hátulról ágyékkal betámadta. Jópofizva dörgölődzött, alig lehetett előle menekülni.
    Hatos tibi, aki lány. Mivel új vagyok a szinten, kötelez, hogy vegyek részt a szintavató tivornyán, meg se hallja, hogy nem érek rá, nem érdekel, megválogatom, hogy kik előtt iszom le magam. Majd, mikor vége a tivornyának, letámad a budin. Ordít, hogy milyen szemét, megbízhatatlan alak vagyok, hogy nem vettem részt és, hogy ezt később nagyon meg fogom bánni. Máig se értem, hogy mire gondolt.

  18. Visszajelzés: asztalverők | csak az olvassa — én szóltam

  19. Visszajelzés: a gyengéd erőszak 1. | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: a nyomik igazi tragédiája | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s