élethazugság címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: amikor lehull az álarc
szeretők és hazugságok
…idejöttek lábbal tiporni, beleszólni, elrontani, fontoskodni, idekeverve a saját, számító, kisszerű sztorijukat, engem támadni, amiért én átéltem azt, ami nagyszerű, nem számító.
És amit nem lehet elvenni, elrontani, visszavonni, letagadni utólag: hogy két ember egymásra néz, remegnek és _mindennek ellenére_, ahogy a Romeo és Júliában, megvadul egymásért. De nem ám a szexért, az itt a sokadik szempont, hanem tekintetért, közelségért, szóért, homlokért, a másik egész lényéért, még egy tárgyért is, ami a másikra emlékeztet.
Ezt kellett olyan dúvadként, nyíltan is, sunyiban is, írogatva tagadni, rombolni, dúlni, lejáratni.
Nem lehet.
A férfi, akiről itt szó van, 2014 kora márciusa és késő októbere között volt a szerelmem, bár csak kb. két tucatszor találkoztunk, szex alig volt, egyértelmű, heves, vágyakozó, “pótolhatatlan, one-and-only” lelki kapcsolatban álltunk. Két nicknéven rajongott a blogon: ursus arcos és később, amikor már otthon “be voltam tiltva”, bravetinsoldier (rendíthetetlen ólomkatona) nickel.és akivel kapcsolatban minden valószínűség szerint vagy az egyik lánya, vagy maga a feleség (Viktory néven, miközben Viki, Vikkancs álnévről sorra kaptam a kárörvendő, sebbe sót szórni akaró, gennyes leveleket).
A piszkálásomhoz nem csak a család, az ellendrukker irigylibakor is csatlakozott, velük is csetelt, taglalt, fontos-jelentős lehetett később a pálforduló Nagy Ő.
Mégis az van, hogy ma, sok (6-8) évvel később is ők szaglásznak, keresgélnek itt, és a férfi is, aki utóbb elárult. Teljesen tönkrement az élete, megroskadt, merev, látszatkeltő, agresszív lett, pótcselekvésekben vergődik, depresszióban szenved. Egy hazug élet összegződése ez.
…de a hatalmaskodás, egófitogtatás, maszkulin bosszú és a kispolgári látszatkeltés végül minden minimum emberi normánál erősebbnek bizonyult. Kitárgyalta szívtépő utolsó randinkat, a szexet, testi dolgokat, ferdítve és mocskolódva, rám fenekedő nőkkel, pedig a rá nézve kínos fotók nálam vannak. Jelenleg az életem egészét akarja minden téren tönkretenni, anyagilag, életvitelileg, jogi eszközökkel, mindvégig játszva és demonstrálva, hogy ő jó ember, közben erről vadidegenekkel nickeken publikusan vihogva-fecserészve.
Tavaly megtaláltam a horogkeresztes, náci “mártírt” dicsőítő, német tankos, skandináv “blood and honor” neonáci-metálos, LoNSDAle, publikus posztjait. Szerinte őt szerzői jog sérelmét szenvedte el. Valójában a perekkel és a folyamatos nyomásgyakorlással megpróbál rákényszeríteni, hogy ezeket töröljem, mert belebukna a karrierje, “hírneve”.
Sok mindenért ragadnak végül mégis egymás mellett, közös helyrajzi számon az emberek, és a kölcsönös egymás-boldogítás az utolsó közülük.
Ezt a posztot 2014. június 9-én kezdtem írni, amikor még nem tudtam, mi lesz a történetem vége. És még most sem tudom: nincs végük a történeteknek, úgy értem, markáns, megfogható tanulság-végük, dramaturgiai fordulat. Vegyes, más megértési szintekről való, különböző stílusú, élményalapú, szándékú szövegrészletek ezek.
A lényeg kimondása kellemetlen lesz, és én sem nem eufemizálok (máshol sem), sem nem fogom megemlíteni a kivételt, amitől mégis hinni lehet az egészben, a szerető szerelmében vagy a hűtlen férj (ez ugyanő volna) igaz visszatérésében, a dolgok devalválatlan értékében.
Nem vagy kivétel. Fél Magyarország szeretőzik, negyed Magyarország szeretői viszonyból lett tartós kapcsolataiban él. Bővebben…
húsz évesen lázad, negyven évesen lenyugszik
19
Rájöttem, mi zavar engem Orbán Viktorban.
Ennek az egésznek a gyávasága.
1976-ban születtem, vagyis 1990-ben tizennégy éves voltam. Gimnáziumot és új köztársaságot kezdtem. Forrongó energiájú, reményteljes időszak volt ez, éheztük az újat, a szabadat, az európait, a tudásalapút (ó) és a jómódút, igen. Az esélyt, a versenyt. Körülöttem sehol egy status quót féltő figura, egy pártfunkcionárius nagybácsi, ügynökről én nem tudok (persze vannak homályos múltrészletek, ma már semmin nem lepődöm meg), a lényeg, hogy akkora lúzerek voltunk történelmileg, hogy sem vagyont, sem összeköttetéseket, sem állást, sem szerzett jogokat nem kellett féltenünk. Mi voltunk a szegény, üldözött értelmiség, ötvenes évekből ittrekedt rettegésekkel apám idegvégződésein. Akiknek most majd lehet.
Ami a leginkább megragadott a forrongó hangulatban, az a friss, liberális, kompromisszumot nem tűrő hang, Orbán és a fiatal liberálisok (merthogy azok voltak) korai szónoklatai. Igen, Európáról, versenyről, toleranciáról, igazmondásról, a kompromisszumok nem tűréséről álmodtunk. Én be akartam lépni az akkori, a korai FIDESZbe.
Hogy hova jutott ez a párt, ez az ember és ez az ország, melyet vonakodnék már hazának nevezni, mindannyian tudjuk, látjuk, nem írok most erről sorokat, hűtlenek lennének a szavak. Iszonyatosan bornírt, kiábrándító ez a változás. Bővebben…
szeret a fiam, de…
Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.
Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.
