a nyár örömei

Ez az igazi kánikula most! Újszerű, friss a maga elviselhetetlenségében. Rezeg az aszfalt, hársfaillat, és Angyalföldön, a Vágány utcában faeper is rárohad az úttetsre. Budán nincs faeper, miért?

Tizennyolc és húsz órákat nem enni, de amikor igen, akkor hajaj.

Ujjatlanban biciklizni. Leszáguldani a Szeretetthez. Nap süti a combomat is, szaga lesz a bőrnek, eleven, jó. Kicsi felhő csak a tudat: már vigyázni kell. Kenem is az anyajegyem ötvenessel. És nemsokára leszedetem a Kultikus hasit is: Bővebben…

fűszálak élén a vér

Regiment, Kossuth-nóta, kokárda, toborzás. Honvédok avagy hondvédek.* Huszárok, nemzetőrség. Édes rózsám, el kell válnom tőled, illetve eszik-iszik a sátorba’. Síró leányok keszkenővel. Tavaszi hadjárat. Vízaknai csata. Gábor Áron rézágyúja. Bem apó. Bécs felé, Jellasics, a gyáva. Ott essem el én. Lánglelkű, ágyban, párnák közt. Dobogó paripák. Fegyverletétel. Pedig utolsó vérünkig, mind egy szálig. Görgey áruló, de most már Romsics Ignác ragaszkodik hozzá, hogy mégsem. Vértanúk. Idős honvédok áhítatos tisztelete. Ereklyemúzeum, Petőfi pipája. A honvéd özvegye: Szendrey Júlia, patriarchális meghurcoltatás az új háűzasságért (amely súlyosan bántalmazó volt, eleve is kényszerből született).

Mennyi ilyen szó van a tudatunkban. Fel tudok mondani simán ilyeneket, amiket például egy nápoly olasz nem (Garibaldi csárdás kiskalapja). Fel tudok idézni filmes csatajeleneteket. Utánaolvastam egy-egy témának.

De nem látom, nem érzem ennek a valóságát. Az én hazám függetlenségi harcának húsba hatoló jellegét. És nem csak azért, mert a háborúzásnak ezt a naiv, test test ellen korszakát elfedi a kulturális tudatunkban a két ipariasított világháború. Hanem a kis látószöget nem látom. Nem is mutatták meg soha. Hogy ez milyen volt kicsiben, emberileg, az ember életére hatóan.

Honnan tudták meg például, korszerű sajtó, telefon, távirat nélkül a mindenféle szerteszéledt csapatok, hogy vége van? Ki mikor indult haza? Mi lett a katonaszökevényekkel utána? Az ágyúgolyókat vajon összeszedték, és újra harangokat öntöttek belőlük? Harcoltunk mi nem csak a császáriakkal, de keleten szászokkal, románokkal, szászokkal is. Az aktuális átvonulók, a csata győztesei felgyújtották Losoncot, Nagyszebent, Nagyenyedet. Fosztogattak, rekviráltak, hadisarc volt, és nem csak statárium, hanem bírói ítélet nélküli kivégzések is, román felkelőké.

Gyöngyszemek korabeli beszámolókból:

…ezeknek folyamatban lévő szerelése szorgalom dacára lassan halad, mit nem annyira a felszerelési cikkek, mint a pénz hiánya okoz s efelett azon terhes körülmény, miszerént a pénztárok útján kezekbe csupán 100-as bankjegyek adatván, azoknak felváltása jelenleg csaknem lehetetlen, mert az aprópénz az előjáróság minden tiltakozásai ellenére is elrejtetik. Ezáltal a gyárosok és mesteremberek kényteleníttetnek kész munkáikat a kiadott nyílt rendeletek áthágásával, aprópénzzel fizető zsidó kereskedőknek titkon eladni, kik azokat az álladalomnak nagy kárára a katonaság számára kettős áron adják el.

Hoppá.

elkiáltja „Ne te nagy isten se minket ne segélj, se őket ne segítsd, csak nézzed mit csinálunk”

 

…így áthatva vágtattunk le a folyó mellett. – De az oláhság ordítva futott utánunk. – Ezt egyelőre fel nem foghattuk, hogy miért futnak, mert utol úgy sem érnek bennünket

(ti. a románok nem lovon vannak)

Kiss alezredes a 12 Székely huszárral mellettünk visszavágtatott, Bem pedig lépésben lovagolt hátra, mintegy 150 lépésre, a hol gróf Mikes Kelemen holt teste hevert egy hídon, melynek láttán Bem a fejéhez kapott mondván: „oh mon Dieu!
 
…kezdé a campirozás téli kellemetlenségei alól akként kivonni, ti., hogy itt-ott zsákmányolt portékákot hazahordotta, természetes, ha ki haza ment, kényelmesbnek találta házi tűzhelye s családja köriben magát, mint a tábori kellemetlen hideg és sáros pázsiton heverni.
 
Az elmúlt három napban nem aludtam és nem sportoltam, mert szép, tavaszi feladatként rohammunkában nyomdába készítettem egy hadtörténeti könyvet a huszárokról (egy konkrét ezred alakulása, toborzása, harcai, tele korabeli csata- és katonaélet-leírásokkal). Azelőtt, hétfőn pedig megnéztem a Guerilla című filmet (a reformkori nevű Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje), amely kis látószögben, tekintetekben, arcok finom rándulásain mutatja meg, milyen lehetett az elkeseredetten dicső vállalkozásunknak a személyes része, az egyedi sors 1849-ben, amikor utoljára voltunk erősen hívő, büszke, tartással rendelkező, viszonylag egységes nemzet. Én azóta csak szégyenkezem.

Éspedig olyan színészekkel, akiket egy ideje figyelek: Mészáros Blanka a Katona előadásaiban döbbentett meg (Nyinaként, A tökéletes boldogság világában és legutóbb a virtuóz Ithakában), Vilmányi Benettről pedig a Radnóti 10 című, kihagyhatatlan előadásában mutatta meg, hogy jó színész. A főszereplő Váradi Gergely.

A film történész szakértője az itt is publikáló Fónagy Zoltán.

édes anna nővérei

* Most olvasom, hogy itt a toldalék hangrendjének jelentésmegkülönböztető szerepe van: Imádom a Honvédot! – Habfehér keblére ölelte a sebhelyes nyakú honvédet.

tékozló kamaszkor

crisnek

Azért érdekes, hogy miken paráztam régen. Egészen mélyen belsővé tettem olyan elvárásokat, parancsokat, normákat, amelyeknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy én mitől érzem jól magam és mitől működöm jól. (Ez az interiorizáció.)

Lassan áll össze ez a poszt, mert fáj. Mert a gyerekkorom, az anyám, a jelenem van benne, mindazok, akik használtak. Itt ülök húsz sora fölött két napja, rá-ránézek, most lendültem bele.

Mint egy bank, amelyből mindig csak kiveszenek. Bővebben…

sajnos, nem talál munkát

Ma nem leszek empatikus, és nem leszek a proletariátus barátja sem. (Viszont nem vagyok kizsákmányoló sem: olyan proletár vagyok, aki nem hivatkozik a helyzetére.) Nem fogok senkit megérteni és megvigasztalni. Aki meg akar sértődni, az meg is fog, de a poszt világosan körvonalazza a jelenséget, amiről beszélek. Ez már rég nem az a blog, ahol sorra vesszük a kivételeket, hogy megnyugodjon az, akit eltalált a poszt (ő nem, ő kivétel!), vagy leszögezzük, hogy van olyan is, aki nem tehet róla, és tényleg mindent megpróbált és kvalitásos, ügyes, szép és jó – csak hát a világ! Köszönöm a megértést. Nem fogok magyarázkodni.

Mert amikor a nyavalygás, a vesztes állapot fegyverré válik mások ellen, akkor meg kell állni, és értékelni a helyzetet, az okokat. Ne legyünk elitisták, de a butaságnak és lustaságnak én biztosan nem emelek piedesztált. Azt sem engedem, hogy ellenem fordítsák, és azok teljesítményét vonják kétségbe, akik keményen dolgoztak. Szívesen megráznék sokakat: nézz már magadra! A frusztráció trükkös jószág. Ha hatalmat hisz magának, agresszív és könyörtelen, ha épp nem, akkor jön a B oldal, az áldozatiság: hogy beszélhetsz így egy nyomorult emberről? Nem csak válófélben levő, visszautasított férfiak, elhízott és ítélkező nők, hanem az álláskeresők is előadják ezt a műsort.

A sorsod alakítója vagy. Helyzetedet tekintve pedig nem vagy jelentős hátrányban azokhoz képest, akik most nem sírnak.

Miért szidod a munkáltatókat, a munkaerőpiacot, ahelyett, hogy összeszednéd magad? (És: ha soha senki nem akart téged igazán, akkor miért hangoztatod, hogy neked ugyan nem kell társ és gyerek, hiába is erőlködnek? Meg hogy hol az igazi férfi/nő? Ugyanaz a problémám: hogy csakis kívül keresed a bajt.)

Könnyen beszélek, mert Budán élek jómódban? Ohó, ne a jelen állapotomat ítéljétek meg – nincs állásom, de nem is keresek, mert a szabadságra szavaztam. Ha nem engedhettem meg magamnak valamit, akkor nem engedtem, de nem panaszkodtam. Most sem engedek, ha nem engedhetek. (Mennyit basztatott János képmutató rokonsága, amikor pedig volt, bejelentett, tiszta, értelmiségi, és mellette GYEDen meg TGYÁSon voltam! A tények nem érdekelték őket.) (És anyáméknál laktunk.)

Én tudom, milyen tologatni a csekkeket. Bővebben…

tíz kérdés ennenmagamhoz

  1. Ez egy öninterjú?
    Nem.
    Bővebben…

legyél profi!

A kérdés eleinte az érettségizőimmel merült fel. A pályaválasztás nagy kérdése. Általában világos volt, hogy a növendék engem mélyen lenéz azért, mert tanár lettem. Nem kis részben kontraszelektált kollégáimnak köszönhetően, másrészt önkritikaként (“ezt a szar melót, hülyékkel bajlódni”) – nem látták, mert honnan nézzék a szépségeit?, harmadrészt, persze, a pénz miatt (már akkor is, hát még azóta, hogy életunt, huszonéves junior sales managerként négyszer annyit keres, plusz bónusz és cafeteria, mint mi harmincöt évesen, H6-os közalkalmazotti besorolással).

De hogy ő mit akar, nem tudja azt a diák.

Arról beszél, neki mi tetszene, mihez lenne kedve, így fogalmaz. Bővebben…