Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…!
Lájtos, ugyanakkor az egész rendkívül romboló, és nehezen azonosítható az eredet, a cél, a hatás. Vagyis nehéz kivédeni.
Sima okoskodás, plusz a degradáló-infantilizáló kontroll. A premissza az, hogy a férfiak eredendően jobban értenek bizonyos, racionális területekhez: pénz, kamat, befektetés, műszaki cikkek, mi éri meg, építkezés, energetika, sport, a jövő tervezése, környezetvédelem és életbölcsesség általában, gyakran azzal kiegészítve, hogy mi minden hülyeség és ők mire nem hajlandóak. (Nem mintha mi nők ne rajonganánk túl azokat a tevékenységeket, amikor a jó szívünket, ingyen munkánkat és életenergiáinkat használják olyan trendek, amelyek mögött üzleti érdek áll – jelzem, ha egy férfi fanyalog az organikus, kötődő, közösségi, LMBT, vegán stb. hóbortok miatt, akkor igaza szokott lenni, de ez olyan fajta igazság, amivel nem megy sokra, hiszen az otthoni hangulat nem mutat erős összefüggést a tudományos igazságokkal, racionális érvekkel, másképp mondva: léteznek meg nem térülő, fontos, érzelmi tettek is.) Bővebben… →
Ősz, sport, lendület, változás! Itt nem fogsz hisztis kifogásokat találni, hogy “érthető, ha most fáradtabb vagy, mert tavasz/nyár/ősz/tél/eső/stressz/córesz/pandémia/infláció van”. Minél nagyobb a baj, annál nagyobb arányban segítség és öröm a sport és annál jobban egyben tart, ha komolyan veszed az egészet, és nem gügyögsz magaddal.
Mit jelent ez, amit az edzésnaplóban írsz, hogy a lakásban lépsz? Körözöl? Mire jó ez?
Azt jelenti, hogy öreg súlyzóimmal a kezemben, itt középen, a négykilósak:
, azokkal menet közben bicepsz karhajlítást, vállból nyomást végezve, esetleg 2-2 kilós bokasúllyal nehezítve körbe-körbe járkálok szobáról szobára, három légtérben. Egy kör 62-65, vagy ha a folyosóra is megyek, akkor 80-82 lépés, és legalább húsz, legfeljebb száz percet szoktam. Időnként megállok, nagyobb súllyal guggolok, oldalemelek, lábemeléseket vagy felugrásokat végzek. Halál idegesítő lehetek, és persze nem szeretem, ha feltartanak, az űrszelvényembe állnak, viszont mindenkihez van egy jó szavam, énekelek, kiviszem a csészéket, szennyest, zsepiket stb. Bővebben… →
Amiről beszéltem a hangfájlban, ahhoz kapcsolva írom most ezt, de nem csak az influenszerekre igaz ám, hanem mindenféle rajongásra.
Egyvalaki van középen, őt nézik, aztán botrány, elvárások, háború. Törvényszerűen. A kiegyenlítés szándékáról írok: a rajongás utáni kötelező nagy csalódás mögött mindig az van, hogy a rajongó ki akarja egyenlíteni a viszonyokat.
Nem bírja, hogy ő nem. Ő nem él úgy, nem lesz olyan soha, nem kap figyelmet. Főleg ha eredetileg ingert keresve, nézegetve, unalomból járt arra, “szembejött a blogod”. (Semmi nem jön szembe. Telefonon, appként elképesztően más élmény az insta és a facebook, meg vagyok döbbenve: laptopról én mindig magam kerestem ki hashtag vagy profilnév alapján, ami érdekel. Követő sem voltam, megválogatom. Nekem ugyan hiába villogtatja most az explore az papban a macskás videót, szétplasztikázott sztárokat, jóga és akrobatika örvén a seggeket, a gyors meggazdagodás lehetőségeit és az ADHD nevű borzalmas önigazolást. Nem érdekel, nem kattintok rá.)
Aminek utánanézel, odakattintasz, az téged érdekel.
A követő egy idő után elunja a rajongást, amit pedig senki nem kért tőle. Úgy veszi, a hőse kapott valamit tőle, viszonoznia kell. Most ő jön! Nem bír csak követő maradni, nem bír nem nyomulni. Eltanulja a magabiztosságot, posztnak titulálja a kommentjeit. Nem érti a pozíciók, beszédmódok különbségét, elvakítja az egója. “Csak a kommentek miatt jártam oda, xy és wz érdekesen írt, sokkal jobban, mint a blogger, maga a blog egy szar, nem bírom azt a nőt”.
Majdnem mindenki szerényen érkezik. Nézelődik előbb. Én jobban becsülöm azt, aki kihagyja ezeket az önismeret híján való köröket, durván beszól, és elmegy. De aki visszajár? Évekkel később is?
Jár neki a figyelem, a válasz, az észrevételének a megfontolása: dőljön össze a blogkoncepció, ha ő kritizál, leleplez, kockahas-hamisítást vél, kész, akkor vége a világnak. Lehessen most már ő a főszereplő, vagy legalább. fontos intrikus. Szerepelhessen végre, erre várt, a sunyi alázat csak trükk volt. Átveszi az irányítást, a megmondós beszédet, melynek eszközeit épp a körberajongott oldaltulajdonostól tanulta el, és az ő tereit használja, immár ellene. Kommentben maga is ajánl az infuenszeri poszt alatt másik diétát, edzésmódszert, ruhabeszerzési helyet, lifehacket. Hozzászólásban elmeséli hasonló terjedelemben és habbal a saját nagyszabású történetét – ez itt a blogon nagyüzemben ment 2013-14-ben: a harsányak, épp azok, akik később elárultak, a poszt elé tolakodva, fölé licitálva, nem is kapcsolódva írták a nagy drámákat, vagy épp a kicsinyes “tudom, hogy a lényeghez sikerül hozzászólnom, de a tejfölnek nem annyi a zsírtartalma” megjegyzést, egy merőben irodalmi poszt alá, amelyben semmi komoly szerepe nem volt a tejfölnek. Tönkretenni, megváltoztatni, kitűnni mellőle!
Amilyen vagyok, nem zavart ez, nem láttam át a kínzó figyelemkeresésen. Hadd beszélgessenek, nem is mindig olvastam el. Utólag döbbenek rajtuk.
Kitör tehát a követőből a frusztráció: ő nem érdekes, neki miért nem válaszolnak (a blogger vagy más követők), ő nem tudna netes vagy színpadi (bármilyen) szereplésből csodálatot, hírnevet, megélhetést szerezni. Szerkesztési segítséget ajánl, ez épp a legbetegebb harsány, NukuNuniNéni Csilla volt: majd ő moderálja a kommenteket, nem lehet ezt bírni egyedül! Már akkor hüledeztem: hogy képzeli, hogy beengedem?
Az a deal, hogy neki, ha a követőiből keres pénzt, ezt el kell viselnie, hiszen “ő állt ki, vállalja a kritikát, nem kötelező egyetérteni, “cenzúra”.
“Ilyet én is tudok!”, kiáltottak fel tucatjával olvasók, akik előtte azt állították, hogy ők ilyet nem tudnak, elvarázsolódva bolyonganak a szövegekben, ámulnak. Ki kérte? És mi hasznom volt belőle? Mégis behajtották adósságként.
Aztán lett minden, állítólag megelégeltek engem, és nélkülem jobb a blog: feminista magazin, edzős oldal, életmódkönyv másoderesztés (!), megmondós-betámadós-rákos életmódblog, okoskodó facebookcsoport, “blogger vagyok” saját blog nélkül, “vállalkozás” bárminemű teljesítmény nélkül, edzésnapló edzés nélkül.
Nem bírja azt sem, és ez érthető, hogy ő nem személy, ő behelyettesíthető, ő egy szám. Nem bírja, hogy az oldaltulajnak teljesen mindegy, hogy ő pont kicsoda, főleg az instagram-tiktok hőseinél vagy az online edzéseket árusítóknál csak a szám kell. Ezek nem személyes viszonyok, hogyan is lehetnének azok? És ha írok, akkor is: te mindent tudsz rólam, a gyászomat, striáimat, fogyásomat, elvetélt szerelmeimet, gyerekemet, lakásomat nézegeted a homályból, nick mögül, kielemzed nagy fölényesen – de neked is jár az, amit a tehetség és önvállalás magával hoz?
Folyondárok. És olyan sajnálatra méltóak. Annyira emberi ez az egész, akkor is, ha még alázatosak, akkor is, ha már aljaskodnak.
Nem áll meg a kommentdoboznál a mohóság. Olyan került a lakásomba, akit életemben nem láttam, nem is tudtam, kicsoda. Mert aki bejelentkezett, hogy jönne, őt is hívta. Miért ne? Koldulni, kajálni jött. Kit nem hívsz? Ő se ismerte, amúgy. A másik slusszkulcsát pörgetve belépés után egynegyed másodperccel elkezdte mondani a varázshegyen, a kastélyban, mit hogy alakítana át. Lakásfelújított nagy fölényesen. Ez így nem jó, majd ő megmondja.
Hogy lehettem ennyire naiv?
És közben segítettek és szerettek sokan, ez is ott van. Közéjük vegyültek ezek a nem is tudom, kik.
Az olvasó nem barát, mondtam akkor, amikor a számig ért már a szaruk. Nem én választottam őt, nem biztos, hogy barátkoznék vele, nem biztos, hogy érdekel a története vagy elhiszem az igazát. Ne legyenek elvárások, nem bírom, én csak írok, lehet olvasni, de követelőzni nem, az életem, személyem nem lesz a tietek. Te jöttél ide, vállad a választásodat, el is mehetsz, de ne vidd az ezüstöt.
Hú, de megsértődtek, már ennyin is. De közben mások meg privátban kiöntötték nekem a magánéletüket, választ vártak, tanácsot kértek több hónapos levelezésekben. Még évekig. Ingyenpszichológus voltam, udvarias felületességgel meghatódtam, miközben csak írni szerettem volna, meg a saját életemet élni. Ne kelts irigységet! Ne dicselkedj! Ne örülj. Ő sem örül. Ne légy optimista! Nem lehetsz boldog te sem!
*
Ezt a kiegyenlítődés-igényt nevezik leegyszerűsítve irigységnek: ő is látszani akar, vele is foglalkozzanak. De több ez ennél. Mert a követő gyakran úgy erősíti az énjét, hogy lesajnálja, megítélgeti a követettet. Dehogy cserélne vele, egy ilyennel, aki apjakorú férfiakat hálóz be? És ezt ilyen echte alacsony sorú wannebe-k, akikkel a szellemfejedelem férjeim soha szóba sem álltak volna, lövésük sem volt semmiről, ami minket összekötött. Hiába, a látszat meg a külsőségek, az a fontos. Páros szelik kiránduláson. Bezzeg ő, mindig korabeli fiúkkal, ő kellett azoknak is (felcsinálta, szeretőnek tartzotta már gyerekkel is, ivott, lelépett, most széthízva tengődik).
Gyáván, pletykásan, saját edzett testet satöbbit soha meg nem mutatva.
Ő akarta, hogy köze legyen hozzá. Ő tartotta érdekesnek, ő figyelte. És aztán nem bírja ezt, és És kitalálja, hogy a hőse leszerepelt, szemét volt. És még oda is írja neki. Feje fölött beszélget róla, fikázva ugyanott, ahol addig tapsolt.
Ír egy témában, és akkor miért nem ír másról. Hova lett a nagy edzés/feminizmus/liberalizmus? Régen jó volt, de kifulladt. Kedvenc kommentem (nincs kedvem kikeresni): addig értettem vele egyet, amíg le nem írta, hogy a kutya a kertbe való, nálam ez red flag, mivel nagy állatvédő vagyok, menhelyekre járok! Ki is követtem! (Ezt pont Szentresiről írták. felfoghatatlan, hogy valakit ez zavar egy tudottan loncsoskutyás tiszaháti közegből jövő, “magasra törő” nőben, a többi – alapvető – hamiskodása nem.)
És vég nélkül. Aki keres, talál, és hát keres keményen, mert rögeszméje az illető, és valami perverz módon, negatíve azonosul vele, a bőrébe bújik: miért ennyit követője, miért olyan a haja, ő ezt nem így csinálná: “a helyében én rámennék a podcastokra”, álságos fél-elismerés: “lehetne több könyve, írni tud, de elbaszta”, írják azok, akik csúcsra járatták a netes mocskolódást.
A jelentéktelenségével kínlódó rajongó ráerőlteti a célszemélyre a saját normáit, mert ő is fontos, ő is számít. Nem bírja sokáig a szélsőséges kiegyenlítettséget, amelyet pedig maga választott: idejöhetsz, megnézheted, de nem a tiéd. Nem bírja, hogy az ott nem az ő oldala, pódiuma, teljesítménye. Kéri a részét – hiszen ő rajongott. Nem tud mibe belekötni, viszont nagyon szeretne. Hatalmat szerezni, okosnak tűnni, leleplezni a célszemélyt azzal, hogy ő bezzeg átlát a szitán.
És aztán, ha a hőse hibázik, vagy egyszerűen csak mást gondol, máshova helyezi a hangsúlyt, netán a belepofázásra reagálva határt húz, olyan indulattal fordul ellene, vagy nagyobbal is, ahogy rajongott. Amit semmi nem magyaráz, azon kívül, hogy eredetileg is kétes szándékai voltak és tele van elégtelenség-érzéssel.
Több és kevesebb is ez, mint irigység. És főleg, más. Énhatárok alapvető nem értése, önismeret hiánya, a teljesítmény nem-értékelése. Neki se legyen. Ő se különb. Ő miért nem esendő, halandó ember? Neki minden sikerül? Belepofázni, beleülni, jobban tudni, ellene emelkedni fel. “Tiszta zakkant, de nincs benne annyi kifinomultság, hogy a bajaiból egy jó kis multiplex szeméélyiségzavart csináljon, azt csak én tudom.” Írta az, aki a trendi import DID-del kamuzott.
Arcukat nem vállaló vagy szarrá simított profilképű nők dühöngenek állítólagos fotószerkesztéseken. Izmos, de nem hibátlan, vállalt anyukatesten, beforr fotókon keresik pixelenként a csúfságot soha nem sportoló, formátlan nők.
*
Ó, huszonéves koromban én is írtam öntetszelgő levelet írófejedelemnek, nagy színésznek – le akartam nyűgözni őket, azt vártam, hogy én is abba a tartozzam, és ezt ő igazolja vissza, reagáljon. És amint valóban olyasmi ligába kerültem, és én is kaptam az elismerést olyanoktól, akik a szövegeimet olvasták, és nem ismertek, elmúlt belőlem ez a késztetés, és szégyent éreztem miatta.
(bocsánat, lemaradt a mondatok vége)
“Ja, te tényleg azt akartad, hogy a közönséged legyen egy színész?” Nagyon fájt ez a mondata a pszichológusnak. És, ott, a Hegedű utcában: “Honnan fogja megtudni… hogy adjam a tudtára, hogy már nem érdekel?” Milyen az élet, úszunk, és még az sem esemény, ha szerelmesen-feszesen, Macival lát. (Dehogynem. El ne higgyétek. Nem múlik el soha. Nem eleven, de heg.) Ilyen önironikus mondatok hangzottak el a rendelőkben, amikor még nem volt súlyos kritikám az összes segítő lelkiző szakmával szemben.
Nem tudod a közönségeddé tenni azt, akinek a közönségévé szegődtél. Az elvárásaidat sem nyomhatod rá, hogy az influenszered hogy éljen, mit tegyen, “legyen elszámoltatható”, ha mondjuk fogyózik, vagy a vegánságot, egészséges életet, környezetvédelmet hirdette, “hiteles-e”. Szíve joga valakinek változni, sőt, váltogatni is a témáit. Főleg ha te az elején nem láttad, hogy pl. a vegánsága egy marketingpóz. Te akartad, te hitted el, ne ródd fel.
*
Tiszteljük egymást, olvasó. Maradj méltó, saját agyú. Iratkozz le. Kérlek, iratkozz le. Kérlek, ismerd fel, ha már nem.
Ne rajongj, ne túlozz, ne szeress, ne láss szépnek, ne gyere közel, ne helyezkedj bele teljesen.
Senki se bántotta Pór Ágit (követőszám: 2766), mégis négyszer ágyazta be Pataki Andi tiktok videóit, nem tud róla leszállni. Ismerem ezt, egyébként. Hogy valaki hozzám se szól, de annyira idegesítő, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Wtf, mit akar ez, hogy képzeli?
Elhever csendes albérletében (most nem lehet edzeni, meleg van, tönkreteszi a szervezeted!!!4négy!), és szemét forgatva dühöng, hogy Pataki Andi (tiktokon, fő platformján: 12,7E követő) miért gáz, szakmaiatlan, hajcsár és ő bezzeg nem ilyen, mert ő JÓ EDZŐ.
Nem is. Ági, te nem vagy ilyen. Rákezdesz erre a gyászos moralizálásra, hogy te jó, ő rossz, pedig csak utálsz edzeni, és nem jött össze az edzősködés. Szakmai elvként hangoztatod, hogy kedvesnek, megértőnek kell lenni a vendéggel, miközben csak lusta és elkenődött vagy. Ugyanannyit írsz a depressziódról, mint az “edzésről”, ami gyógytesinek is gyász, és húznál ebbe bele másokat is. Nehogy már más élvezze a futást, a böjtöt, vagy kockahasa legyen! Jujj, ez mind elvárás, át vagy verve, gonosz média, gonosz diétakultúra!
Hogy nem unják?
És miért olyan üdítően tömörek és frappánsak Andi baszogatós motivációi?
Pataki Andi végzett valamit, ami nem tűnik gyengének; nem túl izmos, de egészen zsírtalan, szép a teste, nem kell előnyösködnie a képein, és profi videókat forgat (semmiképpen nincs benne konvektor, szemölcs, macska).
Megint a lemaradt középszerűség üvöltözik a kiválóra. Mert idegesíti, hogy amaz nem csak eredményes a saját sportjában, hanem meg is veszik a termékét. Pór Áginak annyi marketingérzék se jutott, hogy ne panaszkodjon a megélhetés nehézségeire.
Közös bennük, hogy edzőként netes kontentet készítenek, és otthon végezhető, kevés vagy semmi eszközös, erősítő, illetve HIIT edzést árulnak online, tehát egy a vadászterület, csak a célközönségük nagyon más. És mondjuk Pataki Andinak megy is a biznisz, sugárzik belőle az erő, meg látszik a sport a testén.
Pór Ági évek óta semmi mást nem csinál, mint a saját lehangoló élete, közérzete, teste miatti frusztrációját adja ki magából valamiféle diéta-ellenkultúrának álcázva: ő kritikus, utánanézős, átlát a szitán. És rengeteget dumál, minden apróságban igazolást keres arra, hogy az a jó út, ha nem veszed komolyan az edzést.
Nem komálom amúgy a netes edzés műfaját: az ágazat túltelített, mohó, önismétlő, könyöklős, hitrendszer alapú. Túlteng az önbranding: én nem tudok ennyire kíváncsi lenni edzésügyben egyetlen személyre, nem igénylek gurut. Majdnem mindig saját kútfőből edzek és motiválódom, de ma már tömegével van bármilyen ingyenes, lelkesítő, profi videó, gyakorlatleírás, tanács, edzésterv, ha elkél az inspiráció vagy a körítés, de tényleg bárhol. Van abban valami visszás, amikor edzéseket és közösséghez tartozást tagsági alapon, hovatovább identitásként árusítanak. Én emiatt nem bírtam Dagadt Köcsögöt és Gyerünk, anyukám!-at sem: nekik annyira olcsó ez, a júzernek meg ehhez képest sokat kell beletenni. Jógatanárom legalább adja a lakását, jelenlétét, korrekcióit. Túl sokszor reprodukálható, lélektelen a netes termék. Az előfizetésből lesz a netes locsogás: gyanítom, a tagok többet kommentelnek, mint edzenek.
Szóval én nem költök ilyesmire, akkor már inkább egy negyvenkettedik csodaleggingszre. De ha ilyen kontentet keresnék, biztosan Andi videóira fizetnek elő.
Pataki Andi a tesitanáros “emeld fel a segged” beszédmódot választotta, ami nem épp azt idők szava, igazi kilencvenes évek hangulat, ma már a Rubint Réka típus se mond ilyet. Mert most az megy, hogy nem szabad senkit megszégyeníteni, igazat mondani se, nehogy traumatizáljunk valakit; szegények annyit fogyóztak és gyötörték magukat, most gyógyulnak, a hajcsárszövegek csak megutáltatják velük a mozgást. Halld meg szelíden a tested jelzéseit, találd meg a neked valót, könnyíts, hagyd ki az edzést… a nem mozgás is mozgás, a semmi is valami:
A világ, amiben minden elmosódott és képlékeny, “én így értelmezem, nekem ez az”, nincsen többé definíció, standard. Csak én érzem ezt mélyen sértőnek? A teljesítményre, verítékre, képességre nézve.
Az önkímélet és sérelembabusgatás (haladók neurodivergens szöveggel nyomják, tehát ők NEM TEHETNEK RÓLA) mellett a másik trend, a még ennél is ostobábbaknak a pénzköltés, a ma is virágzó csodaszeripar. Vegyél valami tápkieget, és jó lesz (myprotein-Németh Dorottya, LifeTilt, Mankershop).
Andi kifogásokat leleplező keménységén persze csak az sírja el magát, vagy kezd vele ingerülten vitázni, akinek sara van sporttémában, és nem és nem tudja megszeretni a mozgást. A keveset se, a könnyűt se, a sétát se. Valójában azt nem szereti, hogy elnehezült és szarul néz ki, telnek azt évek, jönnek föl a kilók, egyre jobban gyűlöli a kockahad elméleti koncepcióját is, ja, és őt átverte a “diétaipar”, és akkor ez rá van kenve a “hajcsárra”, aki “bántalmazó”, de izgatottan megfigyeli.
Zárójel. A diétaipar évi 71 milliárdos biznisz – a fast food ágazatot pedig 973 milliárdosnak jósolták tavalyra. De erről ezek a megszomorodottak soha nem beszélnek. (Az ételeknek nincs morális tartalmuk!) Bezárva.
Én is ismerem a “testem szavára hallgatást”, a “túl nem feszítést”, mert ma már én sem edzek annyira durván. Pór Ági rendszerében én is túlélő vagyok, 2016-ban írtam:
Most például, ahelyett, hogy befejezném végre a holnapi posztot, itt bizsergek, hogy mi legyen, vigyek-e külön cipőt az olimpiai guggoláshoz, kiszámítottam fekvenyomásból az egy ismétléses maximumomat, és esküdözöm, hogy a hétfői zúzós terem és a mai tizenöt kilométeres hegyi futás után holnap inkább nyugis nyújtás, plank, szauna (haha, ebből is mi lesz: edzők és pultosok jönnek-mennek, a nap már a másik oldalon süt, már kétszer pótoltam magnéziumot, a fűrészpálma levelei lehullottak, tizenkilencedszer szólal meg A Szám, Amitől Féltem, Hogy Az Jön, de én még rámegyek hétféle gépre, valami elbaszott hetvenöt kilóval lábtolózom, turmix után felötlik, hogy hohó, haskerék is van a világon, és visszamegyek, enyhe hányinger közepette csapódom vele a falnak).
Minden idegesít. Mindenkit zsírosnak látok.
Miért így van összeforrasztva a Cybex gép?
2015-18-ban az edzéseimnek eléggé pótcselekvésjellege volt, már akkor is gondoltam, tudtam, hogy Artemisz azért olyan aktív, mert nincsen csávója, akivel összebújva beleszundikálhatna egy üzbég művészfilmbe. Csak hát soha ilyen hasznos, öntudatot és izmokat eredményező pótcselekvést. Abból lett a mai testem, kitartásom, öntudatom. És ma már, a nagy szabad időbeosztásban van olyan, hogy elhatározom, reggel futok egy hosszút, de “előbb még elolvasom/megfőzöm/elintézem ezt meg azt”, “jaj, nehéz lesz”, “menstruálok”, “hőség van”, “ma regenerálódom, az is kell”, “a teljes élet része a lustálkodás is”, “nekem aztán nem lesz bűntudatom, eleget edzek így is”. Amúgy tényleg, elmúlt hetem (pulzusalapon számolja):
Nem nehéz az edzés, nem ritka, hogy ennyi, formában vagyok. Mégis, így is, minden egyes futás előtt, súlyzózás előtt megy a lemez: alkudozom, szorongok, ellenállok.
Volt, hogy hallgattam erre a hangra, és keserű, nyugtalan lettem tőle pár hét alatt. Még úgy is, hogy nyolc hétig volt posztkovidom. Nem lehet edzés nélkül, sok edzés, önlegyőzés nélkül jól lenni.
Nem, nem a testem jelzése ez, én testileg teljesen jól vagyok. Nekem a tudatomban van egy gát. Szorongok a kipirulástól, a lihegéstől, az erőfeszítéstől.
És közben tudom, hogy ez kifogás, szükségem van az erőfeszítésre, nagyon boldog és eredményes az egész, már közben is és utána. Csak előtte nem. Tudom: nem a testem, hanem a lustaságom tiltakozik. Ki kell röhögni a lehúzó hangot, a szorongást, és hajrá. Kell, hogy legyen valami humorérzék, egészséges rá se rántás az énünkkel kapcsolatban, ne hatódjunk mindig úgy meg minden lelkizéstől.
Akik kárognak, rosszindulatúan mások edzését, étrendjét, “túlzásait” taglalják, mindig szánandóan élnek, félnek az élettől, meg vannak nyomorodva. Más igazságszolgáltatás nem lesz: ennyi a “karma”. És Pataki Andit megveszi az, aki tényleg akar edzeni, félórásat, endorfint akar, és kúlnak érzi az izzadást. Ági meg szövegelhet vég nélkül a félbe-szerbe mozdulatokkal a konvektornál a megszomorodottaknak, akik se így, se úgy nem fognak edzeni soha. Egyre kevesebb edzés, egyre nehezebb-merevebb test, egyre több szöveg és önsajnálat.
A legszebb éveik. Pór Ági még nincs harminc. Pataki Andi elmúlt negyven.
Nincsen olyan, hogy ne legyen erőfeszítés a sport. Van kellemes mozgás: séta, jóga, de aki akar valamit a testével, jól kinézni, vagy gyógyulni, annak kell az, hogy félretegye a nyűgöket, a kifogásokat, komolyan vegye magát és mindenféle irreális önelvárás, túlzás nélkül kitartson, és jut do it. Mert akkor könnyű lesz a nehéz, és hihetetlen önbecsülés származik abból, amikor sikerül valami, ami korábban csak olyanoknak ment, akik annyira mások, mint én… igazi sportolók.
Ja, és Pataki Andi nem kesereg és nem érzi szarul magát, pedig éles mondandója nem csak Pór Ágit bőszítette fel. Megrántja a vállát, letiltja a picsába a sok irigy lusta kellemetlenkedőt. Mosolyog és tolja tovább: az én oldalamon az lesz, amit én akarok.
Jó étvágyat és még jobb pihenést mindenkinek! (Írtam ezt még 23-án.) Életmódposzt, kritikus fajta.
Karácsony: idén sem csináltam nagy ügyet a főzésből, és főleg nem a dekorból, viszont sikerült két neuralgikus pontot rendbehozni a lakásban, mindenki értékes ajándékot kapott, pihentem, beszélgettünk, vidámság volt; film: The French Dispatch (Wes Anderson). Volt a hónapban hat súlyzós edzés, öt hosszú (8+) futás, intervall padon, 26-án egy bő óra terepen, terepcipőink második szülinapját ünneplendő.
Nálunk hagyományosan nincs vendégjárás és őrült sütés-főzés. Van kétféle főétel (hal mindig), legfinomabb beigli, szaloncukor, négy üveg bor az egész ünnepre. Nem nagyon más, mint egyéb időszakokban. Bővebben… →
Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.
Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.
A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.
Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).
Mi a lényeges?
A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.
Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám úgy is: kíméletlen. Ninncsen magúszás, ókhamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.
Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban
Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod, és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.
A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők. Új biznisz.)
Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.
Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.
Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.
A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.
Nem igaz, hogy
, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.
A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). Szerelembe esel, vége lesz.
Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.
Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)
Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.
További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.
Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogyan változtál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött és mi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, már nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.
Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.
A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.
Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.
Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.
A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.
Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.
Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.
Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.
Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)
Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.
A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.
Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.
A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.
Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.
Jó hírem van: nem kell kínlódni. És én nem biztatlak arra sem, hogy fogadd el. Nem, ne fogadd el és ne is magyarázd meg, ha elgyengült a tested, vagy zsírpárnák vannak rajta. (Ezen a blogon nevén nevezzük a dolgokat. Semmi szépelgés.)
De ez nem jelenti azt, hogy gyötröd a tested, hogy soha semmi nem elég jó, meg kamu eszközökkel “motiválod” magad.
Nekem, de hiszen végig is nézhettétek ezt, intenzív, felforgató élmény volt a testátalakításom. Az amatőr, aki nem akart mást, csak élvezni az edzést és kirobbanni, de ezt komolyan gondolta. Nagyon nagy változás volt kinézetre, mérhető állapotaiban, nem reméltem ilyet, nem bebizonyítani akartam, hanem megélni. És még ügyesedés is volt, és lelki változás. Bővebben… →
Hatalmas a zaj, sok a hamis hang: azt mondja, segít, motivál, de csakis az egója érdekli, magát nézegeti a közösségimédia-tükörben; megúszós és hisztis dolgait, tévé előtt fetrengését kenegeti. “Fokozatosság”, “adok időt magamnak”, “baby steps”, “lágy formák”, “saját testsúly”, “pihenés”. Vagy egészen nyíltan árul valami kóklerséget, szponzorok eszköze. Ne dőlj be nekik!
Szűrd ki a zajt, tegyél rendet a fejedben, fogyassz letisztult minőséget – és eddz. Ezt azért így írjuk, mert edz a tő, és a kétjegyű mássalhangzónak az első jegye kettőződik írásban, amikor a j hasonul: ússz. Epres Attila félórányi Hrabalt olvas neked, míg nyomsz ötször húsz guggolást, oldalemelést, négyszer két perc planket. Mindig hozzáöltözik! Kishajós inge, cicás pólója is volt. Élőben este 11-kor. Extrém megnyugtató, kedves, okos, korrekt. Ha megvolt már az edzés, akkor örüljön Gary Chapman: egymást szagolva, ölelve ugyanazon felnevetni, annál nincs is jobb.
Legyél erős és magabiztos, ne hagyd magad mások által befolyásolni. Azt jelenti az erő és a magabiztosság, hogy tudod, mit akarsz, nem veszed át kószán vágyakozva, bűntudatosan, kettő napra mások edzéseit, módszerét, és egyben kellő derűvel, gyengédséggel bánsz magaddal, nem hagyod, hogy ostorozzanak, hiszen a célok, az alapok világosak. Aki tiszta fejű, annak nincs szüksége hisztis kenegetésre, kifogásokra, akkor se, ha négy napot kihagyott. Nagyon sok nő csinálja ezt a kenegetést, magyarázást, “online edzések”, előre beígéri, utat mutat, kipipál verbálisan, majd elhever. Mintha a közösségért hozna áldozatot azzal, hogy edz. Ő nem edz – ő mutogatja, amennyit mégis.
Ne engedd, hogy olyan vezessen, aki nem tudja, éli, amit te, mert nem ismer, mert nem oktat otthon gyereket, mert neki nem kicsi a lakása stb. Ne hallgass senkire, aki rendszert, módszert, kócsingot, edzést pénzért akar adni, és látható, hogy ő a lényeg. Te vagy a lényeg. Röhögd ki nyugodtan, ne legyél balek. Gyönyörűen meg lehet oldani nulla forintból az önkipattintást. Amúgy nem is korrekt. Ha “költök rá, tehát komolyan veszem” alapon csinálod, akkor majd, amikor feladod, neheztelni fogsz arra, aki elszedte a pénzedet. Magadra nem.
Költs: komoly futócipőre, versenybringára, húzódzkodórúdra, tornaszőnyegre, izzadságelvezető, szívvidító színű tornadresszre, fitballra.
Jelszavaink lésznek, ahogy Katona József írja: erő, kardió, nyújtás.
Erő. Az izomért, a jó alakért, a formásodásért és az erőszintért. Az élményért. Az anyagcseréd állapotáért. Nincs formás test kiegyensúlyozott, felépített izomzat, íves idomok nélkül. Az eddigi években, hacsak nem zúztál, leépültek az izmaid.
Ha amatőr sportolókkal beszélsz, vagy mindig lesz valakinek az okos férje, akkor el fog hangozni a SAJÁT TESTSÚLYOS EDZÉS, mint ami jobb a súlyzósnál, csak az a jó – afféle filozófia, alapelv ez.
Kell a súly, kell az ellenállás. Én nem szeretem a gumiszalagot, mert azzal lehet hamukálni, direkt a könnyebbik ponton fogni, a súlyzóval nemigen. Ha súlyzó nincs: van gyerek. Ez egy 25-35 kilós gyerekkel (képünk egy 32 kilós példányt ábrázol) intenzív közös élmény, és szuper has-, törzs-, comberősítő, akrobatikus, sőt, nyújtó gyakorlat a lény mozgatása, függőleges combtól idáig (neki akár kézenállásban is végződhet):
– egész le, és ráadásul overhead, vagyis fej fölött tartva, és a kezemben a két súlyzó. Így tud a kétszer négy kiló is terhelni. Négyszer huszonöt ilyen, egy köredzés részeként, ami teljes testes, hétféle gyakorlat, négy kör (itt olvashatsz leírásokat), és már jó.
Kardió. Ezt ne gondold túl, és ne várd, hogy kedved lesz hozzá, mert nem lesz. Csak csináld. Séta, akár beszélgetős, gyerekkel-férjjel, ez lehet egy vagy több óra. Power vagy nordic gyaloglás, dombra séta, lépcsőzés, lépcsőn futás, görkorcsolya. Táncos, szteppes videók. Futás, bringa, fél-egy óra. Jó térddel, bokával pedig: ugrókötél. Ebből elég negyedóra, mert intenzív.
Ugrókötéllel lehet nyújtani is, ahogy a film végén látjátok.
Na de az unalomból szerelem! Az a legalja. Azt a kínlódást, vergődést, kétkedést, amit egy agyába zárt, ott űzötten keringő középkorú nő tud produkálni, hát komolyan.
El kéne menni kapálni.
Amikor nincs elég inger. Amikor kéne valami. Az unalom maga a hetedik főbűn: a jóra való restség. És nem is valami protestáns etika meg teljesítménykényszer ez, nem a hasznosságról beszélek, hanem a megélt életről, az örömről, a tettekről, a vállalásról.
Hogy az ember mi mindenre képes, mit összeképzel, gyötrődik, önelemez, nézeget, véleményez, ha nincsen dolga, értékrendje, belső tartása!
Az unalom az eredete a sok visszás, egymást bántó, aljas megnyilvánulásnak. De mire én erre rájöttem! Hogy ez a bajuk, én csak ürügy vagyok. Az intellektuális igénytelenségnek unalom az oka és következménye is. A pszeudonkontenteknek, a puffogásnak, a hitvitáknak, a módszerekért való rajongásnak. Az eltévedt, magát nem látó önértelmezésnek.
Másoknak megmondani, hogyan legyen értelmes életük. Meg: te imádkozol értük. Te hasznos vagy, mutatod fel azt az egyetlen, értékelhető, kicsit azért cikis cselekvést az életedből, jó demonstratívan. Addig se látszik, mennyire unatkozol és mennyit kavarsz. Vadidegen létedre kioktatsz arról, hogy nekem hogyan legyen értelmes életem.
Vagy merő jóindulatból, hogy én mit egyek. Hogy lehet, hogy nem látszanak emberek határai? Nem az a baj, ha nem értesz egyet, ha gonosz vagy, mármint ez is baj, de más a lényeg: az a baj, hogy nem érzékeled, hol van a másik énhatára.
Kamaszkorban nagyon súlyos az unalom. Mennyi időnk van, istenem. Én tanulással nemigen fárasztottam magam, és barátságaim voltak ugyan, de olyan sűrű társasági életem nem. Nem is olvastam eleget akkor még, csak később. Önelemeztem, gyötrődtem, fejben voltam szerelmes. Mások együttesekért rajongtak, testmódosítottak, ittak. A maiak sminkelnek, önkifejeznek, videókat néznek és gyártanak, vegánok és transzok lesznek, Gretát tagelik.
Az unalom és figyeleméhség legmeredekebb formájában egyik netes rajongóm kiötölte, hogy akkor neki most disszociatív személyiségzavara van, és erről blogol. Reméljük, csak az egyik énje kapja el a vírust, a többi nem.
Azt hittük, most majd a lényeg marad. Mindenki mondta is lelkesen, akit nem hajt a munkahelye, hogy most aztán rendet rak, a gyerekeivel minőségi időt tölt, befőz, sportol. De kettő jóga után vége is volt. Tévét néz, másokat figyel, oktat ki és zabál. Unatkozik, nyomorog, hibáztatja a körülményeket, nyelvét élezi azokon, akik edzenek, vagy akiknek kertjük van.
Az otthon rekedtek facebookoznak, járőröznek. Mérhetetlen irigy, gonosz, unatkozó kontentek: Rogán Cecília miért reszeli a körmét, Varga Judit miért lép utcára, hogy mer szép lenni, és emellett a saját problémák erkölcsi tettként való lobogtatása. Ha szar neki, az erény. Mertőkbezzeg, ők dolgoznak vagy etikusan munkanélküliek, csupa hasznosság és sorscsapás, nekik ilyenre nem telik, férje betegtologat, anyja 82, alig tud megélni. Mert amazok. Vérlázító. Hát nyilván.
Ki viszonyította magát valaha olyan nőkhöz, akiket eleve fanyalgási céltáblának, irritáló kontrasztnak találtak ki és hoztak forgalomba? Te bedőlsz ennek? Téged ez háborít fel? Nem mondjuk a férjed, gyereked viselkedése? A saját lustaságod?
Az izoláció kimaxolta a jellemvonásokat és fogyatkozásokat, különösen azoknál, akik eddig másképp éltek, és most otthon rekedtek: most rákapcsolt mindenkiben az igazodó, a mutogató, a deklaráló, a tanácsadó, az álságos aggódó. Kiderül: nem volt élete, csak azt hitte, mert rohangált. Türemkedik a saját bőrt mentő, a rafkós, a rajtakapó, a fitogtató, a nejlonzacskózó-fertőtlenítő. Az álságos mindenrendbenlesz, micsakértetekdolgozunk, reméljükkibírjuk hashtagek mögött a Wmn.hu szöveggyártói fájdalmasan szembesülnek a fölöslegességükkel. Nincs több modoroskodás, menőzés. Kínos a felelősségteljesnek beállított luxusnyafizó anyaság, a kifogáskeresés, a témátlanság, a szépelgés, a jópofán előadott irigykedés, zabálás, sportgyűlölet, alkoholizmus, jógamegcsúfolás és a rossz mondatok.
Én csak nézek, és rájövök, kiben mi lakik. Most nem kell, de ha ennek vége lesz, én ezekkel az emberekkel nem is akarok érintkezni.
Van olyan is, hogy valakinek van, lenne dolga, de az annyira monoton, méltatlan, terhes vagy kellemetlen, hogy menekül előle. Ez is unalom, bűntudattal terhelve. A kismamák, a takarítók, a pultosok unalma.
De a gyerek, főleg a kicsi, aki még nem romlott el az unalomban, mégis visszaránt, egyben tart, a lét lényegéhez köt. A testedet lefoglalja a kihordása, cipelése, szoptatása. Aztán leköt a léte. Nem ez a dolga, nem ezért szültünk, és mégis megtörténik. Az embernek, ha gyereke van, nincs pofája hülyeségeken vekengeni. De ha mégis vekengsz, ő majd megzavar benne. Előbb-utóbb éhes lesz, odaszarik, leesik valahonnan, ki kell mosni a ruháját, ki kell vinni a levegőre. Vagy csak rádnéz azzal a megdöbbentő tekintetével. Előbb-utóbb elneveted magad.
Vagy az is van, hogy kimenekülsz a lakásból. Az is az élet, a lényeg. Sokan kezdtünk el azért futni a hegyen, bringázni, terembe járni, mert elviselhetetlen volt annyit lakásban lenni a gyerekkel, amennyit voltunk, kibírhatatlan volt a csacsogás, nyafogás, morzsák és nyálak, és a sport legális alibi volt. Azt nagyon meg kell magyarázni, hogy “nincs időm”, miközben megpusztulsz másfél óra csöndért, saját rendelkezésű percekért.
Ezzel is, emiatt, és enélkül is az értelmes, elemi létre figyelmeztet a gyerek.
Ha sikerül a megfelelési kényszert, a parákat felismerni és levetni, ha nem ragadsz a tévé elé, ha nem a felületes ismerőseiddel foglalkozol, most megértheted önmagad.
Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.
Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben… →
Mi legyen akkor az anyukatesteddel?
Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.
Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben… →
Hát dehogynem. Ezt most tömören összeszedem, amúgy is egy kicsit zsong a fejem, a szemem is fárad.
Azt szokták mondani, hogy a lefogyás nem oldja meg a problémáidat. Mert folyton oda kell figyelni, és ez stressz, mondják.
Mert gyötröd magad, megvonod a kalóriát vagy a szénhidrátot, hajtasz az edzéseken, elfáradsz a nagy befeszítettségben, ezt is mondják. Aztán feladod. És visszahízol…
Emellett nagyon sok időt elvesz, és drága. Bővebben… →
Van ilyen? Túl sok optimizmus, pozitív látásmód? Az énerőt, az önbizalmat, a segítő mantrákat, a tudatosságot lehet túlzásba vinni? Hiszen ez csupa szép és jó. Segít. Addig mondogatod, amíg elhiszed. Sőt, amíg úgy lesz. Mert BEVONZOD.
Meg hát divatos is. Felcsaphatsz efféle kommunikációs szereplőnek, szerkesztgetheted a szép képeket vigasztaló feliratokkal. Aztán dőlnek az olvasók, te meg bezsebelheted a lájkokat. Bővebben… →
júliusban minden nap elvonszolom magam futni, nem bonyolítom, csak nekiindulok. Ha nem jön össze, megyek másnap reggel is, este is, vagy egy hosszabbat. 2 kilométer fölöttieket futok, összesen 200 kilométer a cél. A 30 nap lehet 32, mert emberek vagyunk, meg van időjárás, menstruáció, program. 1-jén kezdtem, tehát tegnapelőtt lett vége.
Szépen írtam, iktattam mindent (vagyis én csak a távot, az időt szoktam, becsléssel), számoltam a lépteimet. Futottam egyszer 1 km-t (ott menni kellett váratlanul), egyszer tizenhármat, általában 4-7 km-t. Futottam földúton, pályán, rekortánburkolaton, aszfalton, és a hegyen enyhe szintet is. Végül egyetlen olyan nap volt, amikor kétszer mentem.
A célom az volt, hogy rászokjak a futásra, amihez nekem nagy lelkierő kell, mert nem vagyok jó benne, nehéz vagyok, és csak az egyharmad táv után kezdem élvezni.
Mivel tudom én motiválni magam? Van, aki tárgyat ígér be magának, vágyott cucc beszerzését. Más rázuhan az időeredményekre, vagy nagy versenyre készül. Én a menő akármit megveszem bármikor, a maraton pedig nem motivált eléggé, mint kiderült. Viszont jó volt a konkrét időtáv, szám, a kihívás műfaj, amit nem kedvelek, általában a gamifikációt, vagyis egy kicsit tömeges, és, hogy is írta Eastern egyik kommentelője, próbálj ki 30 nap alatt 30 mungóbabcsírás receptet… szóval ilyenek, meg mindennek a mutogatása az instagramon. De a saját vállalásom mégis segített most, hogy többet fussak, mint valaha. (Valaha egyébként nem fut olyan nagyon sokat.)
A projekttel július utolsó napjaiban leálltam. Valami nem stimmel, iszonyatosan beödémásodtam, mentem is kezelésre. Kéne kompressziós szár, de nem akartam beruházni, meleg van, a cipőt sem tudtam fölvenni. Illetve amikor lohadt, akkor nekiindultam újra.
Kinti futásokat terveztem, végül egyszer futottam két gyors kistávot (3,5 és 4 km) teremben, egy nyálkás-viharos napon, az jó volt, tempót fokoztam, szakadt a víz.
Tehát összesen volt 23 alkalom, és 131 kilométer. (Ha elszámoltam, javítom, nincs velem most a varázsfüzet.) Ez nem annyira van rendben, menti egy kicsit a hőségriadós hőség, viszont tanév közben nem vagyok ennyire szabad, volt időm.
Nem fogytam, de sokkal jobban kajálok, mint júniusban, és formásodott-feszesedett a combom.
Holnap Night Run Juliskámmal, 14 kilométer, ez talán valamennyire mutatja, gyorsultam-e. Menők leszünk. Amilyen vagyok, kezdek szkeptikus lenni a szervezett versenyekkel kapcsolatban, de ott lenni azért még mindig jó. Nem tudom most, merre vezet a futóutam. Wizzair szeptemberben, félmaraton. Olvasom Andit. Élvezem a nyart, sok a baráti találkozó, csajos közös élmény, harmónia a gyerekeimmel, spontaneitás.
Júliusban a futások mellett voltam többször élő vízben, napon, strandon is, nagyon le is barnultam (megemlíteném, hogy a fényvédős pánikot túltolták, hisztéria megy ez ügyben is a bjutiblogokon, és megint a pénz mozgatja a dolgot…); úsztam komolyan kétszer, squasholtam hetente kétszer, terembe háromszor mentünk. Volt négyszer közös kinti edzés is, és két Eszter-szervezte extraság: légkarika és body art a hídon. Sok biciklizés. Gyakorlatilag naponta edzek továbbra is, van, hogy háromfélét.
Ők vannak minden plakáton, ők hirdetik a bikini bodyt. Fényesek, ragyognak, mosolyognak. Te is miattuk szorongsz?
Persze ők is emberek. Amikor megkérdezik az istennőt, hogy komolyan veszi-e a détát, vagy néha bűnözik, az a válasz: ő szeret enni, pörköltet tunkolni habkenyérrel, és a nagymamája pitéje…! Ez külön kitalált gesztus: és még csak rá sem feszül, úgy néz ki így, hogy rohadna meg…! Eközben (e pillanatban) úgy néz ki, mint aki életében nem evett ilyeneket, és ettől olyan éterien elérhetetlenül istennő. (És amikor valaki rázendít, hogy az ő titka a nagymamája szépségtrükkje, sok vizet kell inni, és csakis hideg vízzel mosni az arcát, akkor tudhatod: plasztikáztatott.)
Eszik vagy nem eszik habkenyeret, ez mindegy: unja és utálja azt az étrendet, ami ahhoz a formához kell, amit viszont egyedül lát szépnek.
És nem is mindenki néz ki úgy. Van, akit szigorúan hosszúujjúban fotóznak címlapra. Off season, évekre. Neki egy mutogatható kar hatalmas nekiveselkedés volna, mert az anyagcseréje nem bírja már, annyit gyötörte. Kedves és szimpatikus, de amit bemutat, az a tönkremenés története (lásd lejjebb).
Mivel tette tönkre? A versenyfelkészüléssel.
Követőik, az “életmódváltók”, a haladók iszonyatosan rá vannak feszülve az evésre, az “ízekre”, és ezért azt a fajta étkezést, ami a testüknek nem romboló, büntetésnek, megszorításnak érzik. Biztos te is látod ezeket a fotókat: pohárkrémek, smoothie, a tetején chiamag, gusztusos gyümölcsök, zabpalacsinta – édesség. Szénhidrátfüggők maradtak ugyanúgy, de most kétszer annyi munka egy süti, és négyszer annyiba kerül. Ebben a kajamániában adják el a sóvárgó nőknek a 900 forintos lisztkeveréket (ez negyed kiló ára ám), és ezek a nők nem is kerülnek sose az igazán jó forma közelébe, miközben az életmódjukat sem élvezik igazán.
(Szénhidrát vagy nem szénhidrát? Ez nem vita. Azt bármelyik versenyző megmondja neked, hogy pöpec módon leszálkásodni és úgy is maradni csakis szénhidrát nélkül lehet, és hogy a nagy kísértés, a formarombolás a kenyér, a süti, a gyümölcs.)
Én azt mondom, és az elejétől ezt mondtam: a tested éhezi, hogy megfelelő táplálékot adj neki, a tested utálja ezt a sok szart, az adalékanyagokat, a liszteket, a tespedést. A testednek egyszerű, örömteli dolgokra van szüksége. Amint megérted, mi tesz jót és mi nem (ez öt mondatban összefoglalható), az étkezésed nem korlát lesz, hanem felszabadít. Ami egészséges, az úgy egyszerű, mint a szerelem. A neked való, jól kitalált, egészséges kívánságaidat szolgáló étrendet nem kell betartani, nem kell feszülni rajta, és ha így élsz, nem is fogsz örökké az ételekkel foglalkozni.
Ám a versenydiétázó fitneszistennőtől sokat tanulhatsz. Hogy lesz ő olyan gyönyörű, és mi lesz a verseny után, illetve mi lesz velük húsz évvel később, ezeket mindenképp. Én láttam ezt közelről tucatnyi csajon, és láttam az amerikai neten, elmesélem.
Úgy mesélem el, hogy tudjátok: nem félek a kemény munkától, imádom az izmokat, és elítélem a “minden test szép” önbecsapós lustaságot.
Viszont itt nagyon komoly gondok vannak. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 