“nem leszel boldogabb, csak vékonyabb”

Hát dehogynem. Ezt most tömören összeszedem, amúgy is egy kicsit zsong a fejem, a szemem is fárad.

Azt szokták mondani, hogy a lefogyás nem oldja meg a problémáidat.

 

Mert folyton oda kell figyelni, és ez stressz, mondják.

 

Mert gyötröd magad, megvonod a kalóriát vagy a szénhidrátot, hajtasz az edzéseken, elfáradsz a nagy befeszítettségben, ezt is mondják. Aztán feladod. És visszahízol…

Emellett nagyon sok időt elvesz, és drága. Nem marad időd másra. A barátaidra! Hovatovább nem marad időd a duci barátaidra (ami fatphobia:

A belső bizonytalanságaid nem múlnak el tőle, nem leszel elégedett. Az eszményi testet nem éred el, egyre újabb hibákat találsz magadon, a tökéletesség utáni hajsza boldogtalanná tesz, ezt mondják.

Mert hiányállapotok léphetnek fel a diéta miatt, az orthorexiába hajszolódsz bele magad, elveszted a realitásérzékedet. Ezt mondják.

Mondanak mindenfélét.

Ezek a lehúzó, hitetlenkedő szövegek. Azokéi, akiknek nincs kedvük, információjuk, erejük, kitartásuk, hitük. Én ez ellen küzdök. Legyen mindenkinek ereje, kitartása, információja! beszéljünk a lényegről végre a sok maszatolás helyett. Biológiáról, kémiáról és fizikáról.

https://xkcd.com/435/

Nem szeretném az ő realitásérzéküket, mert ismerem azt: amikor nem nézem a testem, jó az úgy, ne basztasson senki, de azért sok kis kényelmetlen érzés van, “majd egyszer” derengés a tudat mélyén. Nem vidám se a strand, se a próbafülke, se a fotózás. Hát még az öregedés!

Én ezzekkel a fenti szövegekkel és aggodalmakkal szemben azt mondom, hogy:

Kezdjük ott, hogy nem lefogyás. Nem szeretem, amikor ezt ragadják ki belőle, ezt rövidlátás, haszonelvűség, megúszás, és félrevisz. Lehet csak fogyni is, de az én verzióm, amiről ennyit írok, jóval több ennél. Már rég nem fogyok.

Angolszász érvelésben terjedt el, hogy az egészség és a vékonyság nem morális kategória, és ételekhez se kapcsoljunk jót-rosszat. Én nem teszem. Felelősséget vállalni és cselekedni, kitartónak lenni mégis erkölcsi tett, kifogásokat keresni és önmegtévesztésben élni pedig gáz.

Az életmódváltástól, a fogyástól, a sporttól azt kell várni, amit az tud. Nem a Mikulás, ez tény, nem hoz bármit, amire csak vágysz, ez igazságtalan és gyerekes elvárás. A fogyás nem old meg párkapcsolatot, szerelmi bánatot, súlyos lelki zűrt, munkahelyi stresszt, anyáddal a konfliktusodat, és ha ázik a fal, azt mindenképpen szigeteltesd, ne a szénhidrátcsökkentéstől reméld a kiutat.

Az is lehet, hogy problémákat hoz: átélheted, hogy a szeretteid nem értenek, és téged egy idő után elkezdenek bosszantani azok, akik ülősek, akikkel szombat este csak enni lehet, akik nutellát vesznek neked, akikkel nem jönnek túrázni, vagy pofákat vágnak, amikor a súlyemelést taglalod. Akik nem örülnek veled, megjegyzéseket tesznek. (Ők milyen fóbiások? Fitphobia.)

Ha reális vagy, és ha teszed, amit kiszabtál magadnak, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, túlbonyolítás nélkül, akkor nem csak megizmosodsz, megszépülsz, hanem meglepően sok váratlan kellemesség is ér.

A könnyűséget, az erőt nagyon lehet élvezni. Megszokhatatlan. Ahogy megyek, és érzem a derekam, hasizmom, combom, fenekem munkáját. Mert megerősödtek, közel vannak a bőrömhöz, és mert tudatosan is használom az izmokat.

Elmentem laborokba, nézem a vércukrom, mérem magam mérlegen, meg a zsír-izom arányt, és ezáltal megtanultam nem félni az igazságtól. Lényeglátónak lenni, nem elszubjektívkedni a dolgot.

Életemben nem ettem ilyen jó minőségűket, ilyen egyszerűen és kedvvel, vissza nem élősen. Agyam, bőröm, hajam, endokrin szerveim mind hálásak.

A hormonjutalom egy futás vagy súlyemelés közben – és utána! Gyönyör a fájós-megterhelt izom is. Enni és aludni is csodálatos edzés után. Levetni az edzőtermi szigort, ahol valóban nagyon látszik a tükörben és a többiekhez képest a fejlődnivaló, de azért vagyok érett ember, hogy elbírjam. Nem nyafogok: aki sokat edz, megtanul nem nyafogni. Viszont ruhában, “civilek” között, színházban meg nagyon jól nézek ki. És vissza is jelzik.

Amit Simonyi Balázs ír mindig: demokratikus és összehoz. Együtt vagyunk senkik, nem számít a rang. A teremben is, a futás is a teljesítmény számít, nem lehet csalni, nincs vetítés, kivagyiság. Segíteni egymásnak, sorstársnak lenni ismeretlenekkel.

A rengeteg apró kényelmetlenség, amiről nem is tudtad, hogy az elanyukásodás, az out-of-shape következménye, megszoktad: nem fáj a térded, nem fulladsz ki, felszaladsz a lépcsőn, jobban alszol, nem érzed, hogy feszülnek, dörzsölődnek, felcsúsznak a ruhák.

Nekem megváltozott az öltözködésem is. Az imádott cuccaim mind a sporttal kapcsolatosak, illetve az izmos tagokon néznek ki jól.

 

 

 

Rendszert visz az életembe az edzés, új célt ad akkor, amikor már belefárad az ember a régebbiekbe, vagy életszakasz-változás van. Mentálisan is erőssé tesz. Megértettem általa, hogy felelősséget vállalhatok, és enyém a döntés, nem vagyok tehetetlen. Igen sok mindent kihozhatok a testemből, ha dolgozom érte. Erre mondják, hogy “görcsösen akarod kontrollálni az étkezésedet”, meg “manipulálod a tested”, de ők nem tudják, milyen ez. Én pedig nem szeretnék olyan testet és bajokat, sem olyan attitűdöt, amilyen nekik van. (De persze akármilyen ufónak számítasz is, nem jó élezni a mi–ők ellentétet.)

Ha egy kicsit kiesel a ritmusból (én most először estem ki, az anyajegyműtét miatt, szűk három hétre, mert nem feszíthettem a heget), akkor is megvan az attitűd, az alapállapot. Jó érzés újra futni, nem reménytelen visszaerősödni.

Új dolgokat tanulni is lelkesítő, rugalmassá teszi az agyadat is. Játékos sportot, vagy akár egy technikát, akrobatikus dolgokat! Most spárgázni tanulok.

Élmény a futóverseny, a közösségi edzések, főleg az olyan extrák, mint amilyen a Szabadság-hídi volt. Megnézni városokat, egy félmaratonhoz igazíni az utazást, az meg aztán a legmenőbb!

Kapcsolódni lehet általa más, újfajta emberekhez, nagyon összehoz az élmény. Az edzős csoportunkban hatvanan vagyunk! Végignézni, ahogy a gyanútlan olvasós-zenélős hivatalnoklányból futózseni lesz!

Újságíróilag meg aranybánya ez az egész, állandóan olvasok, angolul is, sok felkérést kapok, és szabadon választhatok témát. Már egy súlyú a jövedelmemben a sporttémájú cikk és a blog+szerkesztés, fordítás.

 

 

Ne hagyd, hogy lebeszéljenek a kicsinyhitűek. És ne is ostorozd magad, soha. A sportból az élményt, a büszkeséget tedd el, a poénokat. Annyi vicces helyzet van! Én, azt hiszem, túl vagyok az ellentmondásos érzéseken, beállt az egyensúly. Ezekről is írtam, itt:

tíz pro és tíz kontra

Örömmel, egyszerűen, magától értetődően gondoskodj a testedről! Senkinek ne magyarázkodj, ne is tantsd őket. Húsz és negyven év múlva nagyon hálás leszel jelen magadnak, hogy megalapoztad a méltó öregkort.

Nemsokára jön egy poszt, amelyben összeszedem, hogyan és miért feketítik be a sportot, milyen hangok, érdekek vannak, baromi érdekes ezeket tudatosítani. ahogy a tudatos, okos ember a maga ellensége lesz, és mástól is sajnálja – nem érzi, nem érti az élet szavát.

túl pozitívak

Szerintem túlzásba viszik.

Van ilyen? Túl sok optimizmus, pozitív látásmód? Az énerőt, az önbizalmat, a segítő mantrákat, a tudatosságot lehet túlzásba vinni? Hiszen ez csupa szép és jó. Segít. Addig mondogatod, amíg elhiszed. Sőt, amíg úgy lesz. Mert BEVONZOD.

View this post on Instagram

🙌🏼

A post shared by Cara 💘 (@carafitzpatrick) on

Meg hát divatos is. Felcsaphatsz efféle kommunikációs szereplőnek, szerkesztgetheted a szép képeket vigasztaló feliratokkal. Aztán dőlnek az olvasók, te meg bezsebelheted a lájkokat. Bővebben…

visszahízzák

Mi a franc folyik itt?

2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.

Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.

Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…

harminc nap, harminc futás…

Ezt tűztem ki a júniusi tromsøi maraton és az augusztusi Night Run közé:

júliusban minden nap elvonszolom magam futni, nem bonyolítom, csak nekiindulok. Ha nem jön össze, megyek másnap reggel is, este is, vagy egy hosszabbat. 2 kilométer fölöttieket futok, összesen 200 kilométer a cél. A 30 nap lehet 32, mert emberek vagyunk, meg van időjárás, menstruáció, program. 1-jén kezdtem, tehát tegnapelőtt lett vége.

Szépen írtam, iktattam mindent (vagyis én csak a távot, az időt szoktam, becsléssel), számoltam a lépteimet. Futottam egyszer 1 km-t (ott menni kellett váratlanul), egyszer tizenhármat, általában 4-7 km-t. Futottam földúton, pályán, rekortánburkolaton, aszfalton, és a hegyen enyhe szintet is. Végül egyetlen olyan nap volt, amikor kétszer mentem.

A célom az volt, hogy rászokjak a futásra, amihez nekem nagy lelkierő kell, mert nem vagyok jó benne, nehéz vagyok, és csak az egyharmad táv után kezdem élvezni.

Mivel tudom én motiválni magam? Van, aki tárgyat ígér be magának, vágyott cucc beszerzését. Más rázuhan az időeredményekre, vagy nagy versenyre készül. Én a menő akármit megveszem bármikor, a maraton pedig nem motivált eléggé, mint kiderült. Viszont jó volt a konkrét időtáv, szám, a kihívás műfaj, amit nem kedvelek, általában a gamifikációt, vagyis egy kicsit tömeges, és, hogy is írta Eastern egyik kommentelője, próbálj ki 30 nap alatt 30 mungóbabcsírás receptet… szóval ilyenek, meg mindennek a mutogatása az instagramon. De a saját vállalásom mégis segített most, hogy többet fussak, mint valaha. (Valaha egyébként nem fut olyan nagyon sokat.)

A projekttel július utolsó napjaiban leálltam. Valami nem stimmel, iszonyatosan beödémásodtam, mentem is kezelésre. Kéne kompressziós szár, de nem akartam beruházni, meleg van, a cipőt sem tudtam fölvenni. Illetve amikor lohadt, akkor nekiindultam újra.

Kinti futásokat terveztem, végül egyszer futottam két gyors kistávot (3,5 és 4 km) teremben, egy nyálkás-viharos napon, az jó volt, tempót fokoztam, szakadt a víz.

Tehát összesen volt 23 alkalom, és 131 kilométer. (Ha elszámoltam, javítom, nincs velem most a varázsfüzet.) Ez nem annyira van rendben, menti egy kicsit a hőségriadós hőség, viszont tanév közben nem vagyok ennyire szabad, volt időm.

Nem fogytam, de sokkal jobban kajálok, mint júniusban, és formásodott-feszesedett a combom.

Hőségben futni pusztító.

Holnap Night Run Juliskámmal, 14 kilométer, ez talán valamennyire mutatja, gyorsultam-e. Menők leszünk. Amilyen vagyok, kezdek szkeptikus lenni a szervezett versenyekkel kapcsolatban, de ott lenni azért még mindig jó. Nem tudom most, merre vezet a futóutam. Wizzair szeptemberben, félmaraton. Olvasom Andit. Élvezem a nyart, sok a baráti találkozó, csajos közös élmény, harmónia a gyerekeimmel, spontaneitás.

Júliusban a futások mellett voltam többször élő vízben, napon, strandon is, nagyon le is barnultam (megemlíteném, hogy a fényvédős pánikot túltolták, hisztéria megy ez ügyben is a bjutiblogokon, és megint a pénz mozgatja a dolgot…); úsztam komolyan kétszer, squasholtam hetente kétszer, terembe háromszor mentünk. Volt négyszer közös kinti edzés is, és két Eszter-szervezte extraság: légkarika és body art a hídon. Sok biciklizés. Gyakorlatilag naponta edzek továbbra is, van, hogy háromfélét.

Ti merre vagytok és hogy?

a fitneszistennők hazudnak neked

Ők vannak minden plakáton, ők hirdetik a bikini bodyt. Fényesek, ragyognak, mosolyognak. Te is miattuk szorongsz?

Persze ők is emberek. Amikor megkérdezik az istennőt, hogy komolyan veszi-e a détát, vagy néha bűnözik, az a válasz: ő szeret enni, pörköltet tunkolni habkenyérrel, és a nagymamája pitéje…! Ez külön kitalált gesztus: és még csak rá sem feszül, úgy néz ki így, hogy rohadna meg…! Eközben (e pillanatban) úgy néz ki, mint aki életében nem evett ilyeneket, és ettől olyan éterien elérhetetlenül istennő. (És amikor valaki rázendít, hogy az ő titka a nagymamája szépségtrükkje, sok vizet kell inni, és csakis hideg vízzel mosni az arcát, akkor tudhatod: plasztikáztatott.)

Eszik vagy nem eszik habkenyeret, ez mindegy: unja és utálja azt az étrendet, ami ahhoz a formához kell, amit viszont egyedül lát szépnek.

És nem is mindenki néz ki úgy. Van, akit szigorúan hosszúujjúban fotóznak címlapra. Off season, évekre. Neki egy mutogatható kar hatalmas nekiveselkedés volna, mert az anyagcseréje nem bírja már, annyit gyötörte. Kedves és szimpatikus, de amit bemutat, az a tönkremenés története (lásd lejjebb).

Mivel tette tönkre? A versenyfelkészüléssel.

Követőik, az “életmódváltók”, a haladók iszonyatosan rá vannak feszülve az evésre, az “ízekre”, és ezért azt a fajta étkezést, ami a testüknek nem romboló, büntetésnek, megszorításnak érzik. Biztos te is látod ezeket a fotókat: pohárkrémek, smoothie, a tetején chiamag, gusztusos gyümölcsök, zabpalacsinta – édesség. Szénhidrátfüggők maradtak ugyanúgy, de most kétszer annyi munka egy süti, és négyszer annyiba kerül. Ebben a kajamániában adják el a sóvárgó nőknek a 900 forintos lisztkeveréket (ez negyed kiló ára ám), és ezek a nők nem is kerülnek sose az igazán jó forma közelébe, miközben az életmódjukat sem élvezik igazán.

(Szénhidrát vagy nem szénhidrát? Ez nem vita. Azt bármelyik versenyző megmondja neked, hogy pöpec módon leszálkásodni és úgy is maradni csakis szénhidrát nélkül lehet, és hogy a nagy kísértés, a formarombolás a kenyér, a süti, a gyümölcs.)

Én azt mondom, és az elejétől ezt mondtam: a tested éhezi, hogy megfelelő táplálékot adj neki, a tested utálja ezt a sok szart, az adalékanyagokat, a liszteket, a tespedést. A testednek egyszerű, örömteli dolgokra van szüksége. Amint megérted, mi tesz jót és mi nem (ez öt mondatban összefoglalható), az étkezésed nem korlát lesz, hanem felszabadít. Ami egészséges, az úgy egyszerű, mint a szerelem. A neked való, jól kitalált, egészséges kívánságaidat szolgáló étrendet nem kell betartani, nem kell feszülni rajta, és ha így élsz, nem is fogsz örökké az ételekkel foglalkozni.

Ám a versenydiétázó fitneszistennőtől sokat tanulhatsz. Hogy lesz ő olyan gyönyörű, és mi lesz a verseny után, illetve mi lesz velük húsz évvel később, ezeket mindenképp. Én láttam ezt közelről tucatnyi csajon, és láttam az amerikai neten, elmesélem.

Úgy mesélem el, hogy tudjátok: nem félek a kemény munkától, imádom az izmokat, és elítélem a “minden test szép” önbecsapós lustaságot.

Viszont itt nagyon komoly gondok vannak. Bővebben…

mi a motivációd?

Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor Bővebben…