azért ökolány vagyok

korai írás, 2012. június 4.

Céloztam már rá, hogy nevetséges önáltatásnak érzem, ahogyan a magazinok, még az okosabbja is ökológiai tudatosságra buzdítanak. Ha figyelmesen megnézzük a környezetvédelemmel, zöld háztartással foglalkozó cikkeket, nem nagyon juthatunk más következtetésre: a keret, amelyben az intelmeket tálalják, a reklámokból élő színes-szagos magazin maga is folyton valamire rá akar venni minket, és az biztosan nem a környezetnek lesz jó. Sőt, mintha csak a lelkiismeretünket nyugtatnánk: ha szelektíven gyűjtöm az (egyébként mérhetetlen mennyiségű) szemetet és nyári hétvégéken biciklizek egy kicsit a családdal (tetőcsomagtartón a helyszínre szállított kerékpárokkal), akkor megvehetem a legújabb trend sminktermékeit, készíthetek apró papírnapernyőkkel díszített koktélt messzi földről ideszállított, vegyszerekkel tartósított gyümölcsből, és kínálhatok gusztusos szendvicskéket eldobható tányéron.

Egyrészt ezen a szinten, amiről írni szoktak, például a szelektív szemétgyűjtésen (mármint a döntés meghozatalán) illett volna már 1997-ben túlesni, nem a rólam elnevezett női magazin valamelyik idei tavaszi számában ujjongani, hogy a gyerekek unszolására belevágtunk (és kocsival visszük a gyűjtőhelyre, és a távolabbiba, mert az kevésbé gusztustalan). Másrészt, nem leszek népszerű, de a hiteles ökodöntések legnagyobb része NEM: nem azzal védem azt, ami még maradt a világból, hogy milyet veszek, hogyan hasznosítom újra, hanem azzal, hogy kiszállok: nem veszek olyat, lemondok róla. (Jó kérdés persze, hogy ha sokan kezdik el így óvni a jövőt, akkor mi lesz az annyit emlegetett munkahelyekkel, a kisboltokkal, a GDP-vel, a részvényekkel, amelyben a bankom a pénzemet tartja). Nincs termék, nincs csomagolás, nincs szemétprobléma. Mindenesetre ezzel a NEMmel az áruforgalom pörgetésén alapuló rendszerünk médiatermékei nem eladhatóak, ugye. Az ilyen aszketikus tippek nem lesznek népszerűek egy magazin oldalain (hacsak nem járnak komoly megtakarítással, ez új magazintéma, amelyet a válság provokált).

De kiknek szólnak ezek a cikkek? Ez már nem a “hatvankilenc szexpóz a többszörös orgazmusért” világa. A kételemű francia nevű és a rólam elnevezett lap elképzelt olvasója hasonló: érett, családos nő huszonsok és ötven között (hopp, a legvásárlékonyabb célcsoport, értékes jószág), dolgozik, ápolt és jól öltözik, érdekli a divat, a sport, a szépségápolás. Szexuálisan aktív, de monogám; ápolja a párkapcsolatát. Otthon van a kultúra és a társadalmi felelősségvállalás területén is, mert a nők imádják a jó ügyeket: mindenekelőtt a mellrák és a beteg gyerekek, ja meg a kóbor állatok hatják meg őket. A környezetvédelem három-négy divatos formája életmódja kötelező gyakorlata. Az érdeklődésének van egy kis spirituális stichje, hogy ne csak a holmik legyenek már, de komolyan vallásos nem lehet. Ez a nő élvezi az életet. Például ismeri és a maga javára fordítja a csúcstechnológiát, a tabletek, okostelefonok alkalmazásait, így szerzi információit, de azért a szomszéd nénivel is kedves. Nem gyorsétteremben eszik, különleges alapanyagokból otthon főz a családnak. Autót vezet, két-három gyerekét úgy viszi iskolába, balettra, természetgyógyászhoz. Valami multinál dolgozik, hogy mindezt megengedhesse magának, de gyermekeinek a márkás ruhákon, elitiskolán kívül emberhez méltó jövőt is szeretne. Na, ez a fából vaskarika. Ha kertes házban lakunk, ott faszénen grillezgetünk a barátainkkal, este filmeket töltünk le, Malagára megyünk nyaralni, van egy csajos városi kocsink, azzal megyünk koktélozni, de haza már a férj visz a családi autóval, akkor ez a jövővédelem meg pláne a társadalmi egyenlőség nem nagyon fog menni: ekkora Föld nincs, hogy nyersanyagból, energiából, jólétből mindenkinek ennyi jusson.

Még ötletelést is szerveztek, hogyan védhetnék jobban a környezetet, és csináltattak ötszáz szelektív hulladékgyűjtésre ösztönző bögrét…

Undorító, nem? Pedig többé-kevésbé ilyenek vagyunk, vagy legalábbis nagyon szeretnénk mindezt magunknak megengedhetni.

Ez az az olvasó, aki nem kíváncsi a keserű történetekre, a pesszimista jövővíziókra, a helyzettel való szikár szembenézésre a szomorú, vizes síkon, legyen szó férfi-nő kétségbeejtő egyenlőtlenségéről, reménytelen szegénységről vagy arról, hogy hét év múlva már megfizethetetlen lesz a bármilyen üzemanyag. Ha kemény a sztori, akkor is kilábalást, reményt akar — élvezettel akkor olvas ilyesmit, szomort, nyöszört és talpraállt, ha egzotikus tájakon élő nőtársairól szól a cikk.

Újrahasznosított anyagból készülnek az új trend dizájndarabjai, rajtuk a felirat az esőerdők pusztítása ellen tiltakozik, ebben és erről győzköd a szerkesztő a szerkesztői levélben: olvasónk rendel is mindjárt a méregdrága különlegességből a neten. Ami a hétköznapok divatját illeti, organikus pamut az új póló, amiből mindjárt négyet vett a háundemben, a közeli plázában. És elautózik, el bizony, lebomló anyagú kutyakakizacskóért, amelynek darabja harminckilenc forint.

Ha kiismertük ezt a csillogóan ellentmondásos világot, amely nem és nem akar szembenézni a nagy összefüggésekkel, vegyük számba az etikus döntési lehetőségeket. Hogyan akarok ökológiailag felelős életet élni?

Esetleg nem is akarok? Annyira kiábrándítóan reménytelen minden a rendszer foglyaként, akkora képmutatás környezetvédelmi vetélkedőt szervezni a patakpartra autóval szállított iskoláscsoportnak, hogy inkább leszarom ezt az egész ökoügyet? Úgyis mindegy, az én áldozatom nem számít, ne vicceljünk? (Ha mindenki lemondana Magyarországon a kényelmi, napi autóhasználatról, mennyivel odázhatnánk el vajon a rendszer teljes összeomlását? Két perccel?)

A másik lehetőség: befeszülök és mindenről lemondok, női magazint nem olvasok, hogy kompromisszumok nélkül lehessek környezettudatos?

Ennyi?

Még valaki?

Van egy harmadik lehetőség, a lavírozásé. Én ezt választottam. Egy kicsit szégyenkezem, viszont folyamatosan mérlegelek, nem hazudom azt, hogy ez a csodás új blender, ez aztán olyan energiatakarékos…

Egyrészt, fontos dolgokban a NEM politikáját követem, azaz lemondok. Nem dolgozunk multinál, nem is keresünk annyit. De nem is kuporgattunk saját lakásra, nincs hitelünk, nincs autónk, nincs mikró, nincs turmixgép, se mosogatógép, nincs robotgép, és nincs kütyü, se LCD, se GPS, se tablet, se okostelefon, és így persze megtakarítjuk az ezek használatához szükséges áramot, időt és korrumpálódást is. A tízéves fiam csak az apjánál kap tévés agymosást, szimulátoron ott gurítja a tekét, nálunk leginkább olvas a teraszon a nyárfa árnyékában. A két kisebbel viszont nincs tévédilemma. Intelligens szülők ezrei kínlódnak ezzel, hogyan, mit, mennyit nézzünk. Kolumbusz tojása: nincs tévé, nincs dilemma. (Tudom, “de az óvodában nem kerül hátrányba, ha nem ismeri…?” Hát, erre is jó a waldorf.)

Más területeken viszont sokat fogyasztunk, nem tagadom. De a döntéseimmel a gagyi ellen harcolok. Házilag előállított, vegyszermentes nyárfaágyunk és a bambuszvázú biciklim a legszebb példák erre (utóbbi persze megint csak innen-onnan hozatott tömeggyártású alkatrésszel). Vettünk sok mindent az elmúlt években: nagyon intelligens és alacsony fogyasztású mosógépet például. Vásárolunk sok, részben extra minőségű élelmiszert: amikor csak lehet, fair trade-t, biót, házit. Sajnos, a csomagolás nagy dilemma. A tojásos dobozok mindig jó helyre kerülnek. A tisztítószereink kizárólag ökológiaiak, utántöltősek, és használunk még szódát, ecetet, teafaolajat. Mosható pelenka. Ha eldobható, akkor lebomló változat. Babakocsi helyett hordozás, bébiétel és tápszer helyett szoptatás és családi asztal. A bankunk is lehet felelős és emberi, nevezzük itt nevén: Magnet.

És vannak a nem magyarázható döntések, se nem öko, se nem olcsó — azokról legalább tudom, hogy ott más szempontunk érvényesült. Nagyon sokszor ülünk be kávézni, eszünk itt-ott. Sok-sok hordozóeszközöm van, de legalább egyharmaduk kölcsönben. A bútoraink egy része fél világon átszállított multibénaság. És miért használunk még mindig papírszalvétát…? A kozmetikumok nem biók, nem is natúrok, és jó drágák, egyetlen mentségük, hogy kevesen vannak. A fodrászhoz járás, hajfestés is egyrészt mámor, másrészt szégyen. Ha itthon foglalkozom a hajammal, akkor heti egy hajmosás, és sose szárítom. Aztán a ruhák, különösen a gyerekruhák. Pirulva elárulom, hogy majdnem képtelen vagyok másoktól örökölt vagy turkálós cuccokat adni a gyerekekre. Kedvelt, egyébként középkategóriájú márkáim a ZARA, a Benetton, az ESPRIT, a Okaidi, a Next. Ezek közül a ZARA tud meglepően gyakran nem kínait, hanem portugált, spanyolt gyártani. Semmi felirat, cafrang, divatos ökörség. Ezek a cuccok nem mállanak szét, ízlésesek, évek múlva is szépek. Az új trendek egyébként hidegen hagynak, kedvenc darabjainkat a következő gyerekeink és más gyerekek is hordják, kincsként vigyázunk rájuk, visszakérjük és -kapjuk is.

Ja, ez a mi önkormányzati lakásunk kifűthetetlen. Régi ház, nagy belmagasság, a gatyánk ráment a gázszámlára. Jövőre muszáj lesz fával, cserépkályhával rásegíteni, ami megint csak kevesek luxusa (ha mindenki fával fűtene, egy tél alatt eltűnne az összes erdő, a következőn pedig megfagynánk — az idézet forrása a link a bejegyzés végén.

Összességében iszonyatosan sokat és mámorosan költünk és fogyasztunk, ez van. Kiömlenek a pénztárcából a törzsvásárlói kártyák. Csak a kevesebb jövedelem kényszeríthet nagyobb önmérsékletre. (Eljön az is.)

Te hogyan számolsz el magaddal?

Olvasgassatok komoly, kompromisszumtalan, mégis szeretetteljes szerzőtől, wordpresses blog az is: www.dolgaink.tk — a blog azóta megszűnt, illetve elérhetetlen a linken.

62 thoughts on “azért ökolány vagyok

  1. Mondjuk a link az nem működik :-(..
    1. Jó az a biciklizés, főleg, ha kocsival viszed oda, ahol biciklizni fogsz, majd miután csürhében biciklizel, miközben kénes füstfelhőt ereget mögötted a kocsisor, aki bármilyen hihetetlen, de dolgozni szeretne eljutni.
    2. Jó az a szelektív gyüjtés, főleg, hogy a szelektív szigetek körül napokig bűzölög a bele nem férő, nem lakossági szemét.
    3. Jó az a szelektív gyüjtés, főleg, hogy kiderül mennyi szemetet termelsz, mert napokig külön gyűjtve feltűnik a mennyisége.
    4. Jó az a pelenkamosás, de mennyi plusz energia-ráfordítás a 90 fokos mosás, a magas hőfokú vasalás, fehérítés (3 gyerek, mindre én mostam, vasaltam. Az eldobható ment a kályhába)
    5. Jó az a fával tüzelés, meg a plusz energia ami a szutykos ruhák kimosásához kell.
    6. Jó az, ha a gyerek “olvas”, de ne áltassuk magunkat, az olvasni tudás kevesek kiváltsága. Az emberiség nem túl régóta tud nagyobb tömegben olvasni. Előtte is vizuális módon szórakozott, tájékozódott (cirkusz, vásári komédia stb). Lehet TV-zni. Ebben kell segíteni a gyereknek, hogy jó műsort nézzen. (Nem csak a könyvválasztásba kell belepofázni)
    7. Waldorf-ban maximum a saláta. Ellene vagyok minden olyan gyerekintézménynek, ahová a gyerek nem tud eljjutni, saját környezetében negyed óra alatt gyalog. Ismerősök házai előtt, akik figyelnek rá. Barátokkal akikkel kapcsolatot tud kialakítani stb.

    • Javítottam a linket, kösz, hogy szóltál!
      1. Váltsunk szemléletet, és ne folyton azt magyarázzuk, miért nem tudunk valamit megtenni. Tudom, nekem könnyű. Hát nem könnyű. Az életem azért ilyen, mert ilyenné alakítottam (nem költöztünk agglomerációba, itthonról dolgozom, nem vállaltam sose munkát a város túlsó felén, nem hipermarketben vásárolunk), eleve bele sem kalkuláltam az autót… nem mert drága, hanem mert nincs pofám hozzá. Esőben, fagyban is, álmos gyerekkel is bicikli, gyaloglás, tömegközlekedés van.
      2. A szelektív gyűjtés természetes, szégyen, aki nem csinálja, de önmagában, ezt lobogtatni, hogy jaj, de öko vagyok, nevetséges pótcselekvés.
      4. Nem 90 fok, nem kell vasalni, fehéríteni sem. 2012-t írunk. 😉
      5. Kénytelenek vagyunk fával is rásegíteni, mert nem bírjuk kifizetni a gázt. Ez nem ökodöntés, viszont olcsó. Feleekkora lakásban kéne lakni, de ez jött szembe, ez van. Két nagy cserépkályhával.
      6. Nem, ne tévézzen, megint ne önigazoljunk: talmi szórakozásért a lelkét kérik cserébe. Annak nincs vége, állandó para a kontroll, tolják az arcába a szemetet. Ha valaki most a természetfilmekkel jön, vigyázzon, mert egy ököl csap ki a monitorából. Agresszív, akciódús, manipulált az is mind.
      7. Ha el tudod intézni, hogy a lányunkat felvegyék negyedórás körzetben akárhová, hálás leszek. Biciklivel 12 perc. De hogy jön a távolság a Waldorfhoz? Vagy miről beszélünk? Ismersz egy waldorfot Hajdúhadházán, és gondolod, oda jár?

      • Valóban eltelt kicsit az idő mióta én pelenkát mostam, vasaltam. A természetfilmekkel kapcsolatban hasonló a véleméynem, ki tudok akadni azon, hogy valaki sznobságból csak a “atgeot, ektrumot stb nézi.”. Ahogy írod ugyanazokkal az eszközökkel manipulálnak. A cápa náci, a szegény borjú zsidó.
        Bár mi most költözünk haza a szülők által épített hodályba, egyet kell értenem, hogy túl nagy házakban lakunk.Ahol felnőttem szinte csak aludni használtuk a házat, egyébként a szabadban voltunk.
        Könyvet is lehet ám olyat venni ami a lelkedet kéri cserébe. Ugyanúgy a TV-t, filmet is lehet kontrollálni.
        Bocs, hogy pont a Waldorfot pécéztem ki. Általában nem értem a képletet, hogy reggel a gyereket elviszik a város másik végébe iskolába-óvodáa. (Bp-n azért elég sűrűn vannak az intézmények)

  2. Tegyük ki azt is az asztalra, hogy a legnagyobb környezetterhelés sok-sok kicsi gyerekkel hatványozni fenntarthatatlan jelenünket. Rájuk hagyni a megoldandó problémákat, remélni, hogy nekik lesz majd jobb ötletük és bírja addig a “rendszer” is cérnával.

    • A túlnépesedés, és sok gyerekkel való terhelése amúgy is zsúfolt világunknak nem a magyarok problémája. Ez olyan, minha a egy indiai családon kérnénk számon az ózonlyuk kialakulásáért felelős széndioxid kibocsátást, mert petróleum lámpát használnak. Nekünk nem ezen a fronton kell változtatni. Ha az összes magyar elfogy a földről, a világ attól ugyanúgy túlnépesedett lesz.
      Én inkább azt gondolom, hogy a mi feladatunk egy új, felelőségteljesebb generáció megszülése és felnevelése, akik a mi mintáinkat látják, tehát jól össze kell magunkat kapni! Nincs lazsálás, suttyomban hamburgerezés, szprájtozás! 🙂

      • Ahogy a linken elérhető blog írója mondaná, hiába: tízmilliárd környezetvédő alatt beszakad a föld. És a létünk végső szempontjából nincsenek magyarok meg nem magyarok. Nem vonhatja meg a vállát egyetlen nemzet sem.

      • Nem a túlnépesedésre gondolok, hanem arra, hogy az se fenntartható, ahogy mi élünk a jelenlegi (rögmagyar) sűrűségben. Lehetnénk konzekvensek és élhetnénk önfenntartó ökotanyán, és kemény munkával töltött hónapok után is éhezhetnénk az aszályos / rossz terméses években. De én nem azt szeretném a gyerkeimnek. A várost szeretném köréjük, a rengeteg választási lehetőséget, ezt a fenntarthatatlan kulimászt, amiről még nem nagyon találták ki, hogy lehet úgy mívelni, hogy ne bántsa nagyon nagyon a természetet. Emellett az “öko”nak tekinthető választásim (amikor lehet, autómentes napok, bevásárlás biciklivel, szelektív szemetelés, bio mosó-tisztítószerek, kiskert, komposztálás, stb.) szánalmas pótcselekvéssé törpülnek. De azért szeretnem őket, valahol az önmeghatározásom részévé váltak és remélem, hogy a kölköknek már ez lesz az alapértelmezés.

  3. Ez miért nem a túlnépesedés problémája? Az a baj, hogy túl sokan vagyunk, és így akarunk élni egy megfogyatkozott készletű, kizsigerelt Földön. Ha így szaporodunk, 2050-ben már az önfenntartó ökotanya sem működhet.

  4. Mi fokozatosan válunk le, azt hiszem, mert nem két nap alatt alakultak ki a szokásaink, és tudom, hogy nem is tudnánk két nap alatt 180 fokban megfordulni. De. Szelektív, az evidens. Mondjuk nem is nagyon van mit szelektíven gyűjteni, és az évek során egyre és egyre kevesebb. Most kb. egy 60 literes szemeteszacsi a termés egy héten, egy öttagú családban szerintem ez annyira nem rossz. Mármint amit nem lehet szelektálni. Konyhai hulladék ki a kecskékhez, vagy komposzt. Heti menüt tervezek, hetente egyszer, max. kétszer megyünk boltba, egyszer a heti menühöz ami kell, a másik, ha valami frissen kell, vagy mondjuk elfogy a bocitej (a lányom éppen kitalálta, hogy a kecsketejet nem szereti, de már a megoldást is megtalálta: kell egy boci 🙂 ). Negyedévente van egy nagy, tartós élelmiszeres – egyéb fogyóeszköz bevásárlásunk kb. igen, ez multiban, mert az a helyzet, hogy egyszerűbb és olcsóbb megvenni egyszerre 20 kiló lisztet, és bespájzolni, mint kétkilónként hazahurcolni, de az sincs kizárva, hogy idővel lehet saját búzával próbálkozni. Igyekszünk magyar árut venni, de csak azért nem vesszük meg a gagyit, mert magyar. Hús saját – na jó, nem egészen, de évente kétszer vágunk disznót, a malac megbízható helyről, ebben a szélesebb család is benne van, igaz, egy rohadt nagy fagyóláda kell a tároláshoz, ami áramot fogyaszt, viszont egy évre megvan a hús, szalonna, kolbász, sonka. 100% handmade 🙂 a többi hús – kecske, birka – saját. Tojást most már adnak a tyúkok eleget, csirkét is sajátot eszünk. Sok zöldséget nem veszünk, mert időjárástól és vetéstől függően van saját, és ez is csak javulni fog, ha nem lóg rajtam konstansan gyerek, akkor tudok gazolgatni, jobban kertet gondozni, csacsiragyi fűszerkertet csinálni 🙂 és remélhetőleg idén vagy jövőre meglesz az üvegház. Pelenka mosható, hordozócuccok vannak sokan, de egyrészt oktatni, másrészt kölcsönadni, én 2-3-at használok vetésforgóban. A házban két vízrendszer van, hogy amihez nem kell feltétlen ivóvíz, ahhoz ne azt használjuk, ott a kút. Tisztítószerek lebomlóak, illetve a szokásos mosószóda-ecet-stb. Gyerekruhákból amit lehet, minőségi használtan (megvan a forrás évek óta 🙂 ), csak az új, amiből sehogy nem találok nekem tetszőt, és sos kell, mert mondjuk letámadott minket a tél, és a gyerek bokáját verdesi a bélelt nadrág (jártam már így, fene gondolta volna). Hitelünk nincs, egy volt, a kocsira, de már két éve kifizettük. A ház saját építésben épült, nem mondom, hogy ha most kezdenénk, nem másképp csinálnánk (sokkal inkább a passzív felé közelítenénk), de így sem rossz. Fűtés cserépkályhával, itt nincs gáz.
    Kb ennyi.

    Jól hangzik, mi? Akkor mondom a negatív dolgainkat: a városka széle 5 km, erős hegymenet, földút, tehát mikor eldöntöttük, hogy ide költözünk, alapvetés volt a saját kocsi anyának, mert biztos meg lehet oldani anélkül, de nem tudok és nem is akarok három (négy) gyerekkel se lebiciklizni, se legyalogolni a kilépős felnőtt tempóban min. fél órára lévő buszmegállóba, ahol napi x (x=kevés) busz jár, mindezt naponta kétszer (ovi). Kb. mire hazaérnénk, egy gyors kaja után mehetnénk is vissza. Viszont javuló tendenciát mutatok a kocsihasználat terén, mert mondjuk Bori első évéhez képest lényegesen kevesebbet használom “feleslegesen”, már tudom, hogy nem kell mindenhol ott lennem, és hogy lehet jobban logisztikázni is a dolgokat. De iskolába a lányt pl. a közeli W-be szeretném tudni, ami megint csak autós megoldás lesz, egyszerűen nincs olyan minőségű és mennyiségű tömegközlekedés. Ember jelenleg kb. 20 km-re dolgozik, ő rengeteget autózik munkából kifolyólag, zúzósabb időkben megtett egy nap 1000 km-t Mo-n. Szóval a kocsi az megvan. A traktorok is üzemanyaggal mennek, mondjuk azokat nem is használjuk azért naponta 🙂 de nem igazán esélyes, hogy 10 hektárt majd kapálgat az emberem, meg lóval szántja, azért neki ez hobbi, van mellette főállása. És az áram. Lényegében (a netet és telefont nem számítva) ez A Közüzemi Számla. Nem kevés, mert melegvíz, egyáltalán, a víz, hiszen a kútból szivattyú hozza a vizet, a sütő, a hűtők, mosógép, mosogatógép…. nem vagyunk ámisok 🙂 most ezen megy az agyalás, hogy tudnánk kicsit függetlenedni. Napelem? Szélerőmű? Mennyi idő alatt hozza be a – nem kevés – árát? Szóval ezen még dolgozunk. TV, mint olyan, annyira minimális, hogy csak na, altatás után néha bekapcsoljuk, de inkább ki. Viszont a gyerekek mesenézése erősen elkanászodott (én hibám), most veszünk vissza belőle erőteljesen, nem nagyon tiltakoznak, mégis csak izgibb pucéran rohangálni odakinn 🙂 vagy bálázni menni apával. És van még pár dolog ezen az oldalon, mert vannak függőségeink, dolgozunk rajta, de sosem leszünk tökéletesek.

    Szóval mi is lavírozunk.

    És a másik de: pontosan tudom, hogy ez az élet nem való mindenkinek, és főleg, hogy ha mind az összes magyar így akarna-kezdene élni, igencsak bajban lennénk. Tőlünk ennyi telik.

  5. vannak kütyüink: 2 tévé, egy matuzsálem laptop, 2 mobil. agglomerációba költöztünk. gyerek nem tud rendesen menni, kocsival visszük az egyetlen oviba, ahova felvették. Pestre. ez nem döntés volt, kényszer. a döntés a második gyerek volt, aki lehetett volna szintén beteg. de nem lett. ő csak úgy hobbi szinten beteg folyton. van egy 20 éves biciklim, nem bambusz. ezt viszont tuti nem lopják el, mert 35 kiló gyerekülés nélkül. dolgoznék itthon/itthonról, de nem jön össze. be kell járni, hogy máshol ülhessek a monitor előtt. helyben fekete munka van csak, előbb-utóbb feljelent a konkurencia. van 3 hordozóeszközöm, ebből egy kölcsönadva. pelus: mosható, részben az a készlet tetra, amibe engem pelenkáztak annak idején. komposztálok, szelektálok. csomagolást nem cipelek haza. nem lavírozunk. sodródunk. lesz ez még rosszabb is.

  6. Amit Maczy írt, igazán példás tényleg. De városban ugye egy része nem megvalósítható sajnos…
    Ami a tévét illeti. Szerintem is szar, és patakzik belőle a marhaság, a manipuláció ( a reklámokra külön allergiás vagyok). De szerintem alapvetően nem minden rajzfilm/mesefilm rossz és elítélendő. Nekem vannak olyan (még ma is) kedvelt rajzfilmjeim, amik nagyon jók, kedvesek, szépek voltak. Persze mindenkinek más az ízlése, de én pl. a Kisvakondot nagyon szeretem, könyvben-rajzfilmben egyaránt. Nem olyan ordenáré marhaság mint amiket néha ma látok a Cartoon Network-ön (azok a kifejezetten ízléstelenül meganimált, számítógépes, 3d-s, gagyi figurák például elborzasztanak).
    Én kiskoromban sosem néztem úgy tévét, hogy csak lecsüccsentem, aztán órákig ott punnyadtam. Nagymamám külön felvett nekünk vhs kazikra csak meséket innen-onnan, különböző adásokból, így aztán külön mesekazijaink voltak 😀 Ez például szerintem jó megoldás. Egy ismerősöm pedig azt csinálja, hogy tévékészülék ugyan van, de adás az nincs bele – dvd-n megveszi a rajzfilmeket, sorozatokat, azt nézheti a gyerek kedvére. Bár szerintem a lényeg itt is, mint mindenhol: a mérték. Szerintem ha pár naponta megnéz a gyerek egy-két mesét ( ami normális ), az igazán nem óriási probléma. Inkább az a lényeg, hogy tévé nélkül ne unatkozzon.
    Amúgy nem vagyok tévémániás, nem akarom sírig védeni 😀 Csak én pl. a leírtak szerint “lettem nevelve”, és most idősebbként egyáltalán nem igénylem a tévét, évek óta nincs. Csak akkor nézek meg valamit benne, ha célzottan érdekel egy film, műsor. Mert szerintem vannak néha jó műsorok is. Nem kell a tévét a modern élet mérgének tekinteni, ennél rétegeltebbnek vélem a problémát. 🙂

  7. Nekem az fontos ebben, hogy a döntéseink hosszútávú következményeire gondolva legyen. A lavírozás is ezért jó megoldás szerintem: mindig fontolgatni kell, és ennek két jó következménye is van. Egyrészt egy idő után a döntéseid egy irányba kezdenek mutatni, ez megerősít, de nem leszel tőle doktriner. Másrészt a következmények egyre tágabb körét kezded figyelembe venni.

    Behoznék egy szempontot, ahol összeér a férfi-női egyenlőtlenség és az ökobio, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Az egyszerűség kedvéért most mondjuk azt, hogy ökológiailag tudatos döntés drága. (Tudom, hogy ez nem általánosságban igaz, de a hibridautó – biokaja – ökomosogatószer vonalon igen, és sok döntésünk mozog ezen a vonalon.) Vegyük úgy, hogy havonta 10 ezer Ft-tal vagyunk hajlandók többet költeni az ökológiailag jobb megoldásra.

    Tehát e kérdés: Hogyan lehet havonta 10 ezer Ft ráfordítással a leghatékonyabban csökkenteni az környezeti terhelést? Ha ezzel a pénzzel egy indiai iskolát támogatsz. Ott ugyanis 4-5 gyereket tudnak tanítani ennyi pénzből, felerészt lányokat, és a harmadik világban a nők termékenysége ettől csökken a leginkább. És nem azért, mert megtanulják, hogy hogyan kell fogamzásgátlót használni, hanem pl. azért, mert az iskolában nem erőszakolják meg őket.

    • Think globally, act locally — az indiai iskola támogatása érdekes, fontos, de nem teszi megúszhatóvá az életmód kérdéseit. És van, hogy a minimum, az “elég” fogalma olcsóbb, és van, hogy nem luxus a környezettudatosság. Hibrid? Semmilyen.

      • Próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne ezt a vitát nyissuk meg, úgy látszik nem sikerült. Nem a te döntéseidet vitatom, hanem az magazinok által sugallt önáltatást helyezem másik perspektívába. Hadd próbáljam meg másképpen. Nézzük onnan, hogy sokan vagyunk olyanok, akik hajlandók többet fizetni a környezettudatos alternatíváért. A gondolatkísérlet kedvéért adjuk össze, hogy mennyivel fizetünk többet egy hónapban az összes ilyen választásunkért. Kijön átlagosan 10 ezer havonta? Ha igen, akkor gondoljuk meg, hogy mennyivel csökkentettük a környezet terhelését az összes ilyen döntésünkkel. Jó esély van rá, hogy alig. Pedig ennyi pénzből meg is felezhettük volna az ökológiai lábnyomunkat.

        • Értem, oké, de ez nem így működik, hogy az ember eldönti előre, hogy tízezret szán rá. A közvetített (szervezetnek adott) összeg mindig, mindenkinek gyanús, és nem alaptalanul.

          Az ökotett nem pénzköltés. Ökoügyben az ember leginkább megszokásból, esetleg hirtelen felindulásból tesz gesztust, vagy mert nincs pofája otthagyni/nem megtenni/megtenni valamit. Munkát végez, amit nem forintosít. Vászonzsákot visz, nejlont háromszor használ. Erdőt takarít. Én nem hagyom ott a kutyaszart az erőben sem indiai, sem hazai szegény iskolások kedvéért, mert itt játszanak a gyerekeim.

          Nekem az indiai tök más kérdés. Társadalmi, jogvédős, esélyegyenlőségi gond, nem tudok abban a reményben aktívkodni, hogy ha én és még sokan támogatjuk az ügyet, akkor majd ők nem szaporodnak annyira. Elvi szinten igaz az összefüggés, de gyakorlati módon nem tud érvényre jutni, és nem azért, mert milyen kis buták a népek.

          És leginkább azzal tesz valamit ökoügyben az ember, hogy nemet mond. Az hová, hogyan számít? Nem utazik kerozinos géppel, nem autózik, nem vesz eldobható poharat a bulira. Ennyi kéne, ez a lényeg, de ez nagyon sok mindenben.

          • Nem állítottam, hogy az ökotett pénzkérdés. De azt igenis állítom, hogy legtöbbünknek vannak olyan döntései, amikor a pénz és az ökoészjárás ellentétben áll egymással. És a legtöbben pénzt IS(!) hajlandóak vagyunk erre áldozni. Nem azt mondom, hogy fejezzük ki pénzben a vászonzacskót, és csináljunk teljes mérleget az összes ökológiai szempontból értelmezhető tettünkből. Csak azt mondom, hogy az összes hirtelen felindulás meg megszokás mellett vannak olyan döntéseink, amik egy picit mérhetővé teszik a meghozzott áldozatot. Mint minden mérés, ez is hibás, torzít, stb. De nagyságrendeket összehasonlíthatóvá tesz.

  8. a NEM első hallásra jónak tűnő megoldás, de következetes, tömeges alkalmazása cégek megszűnéséhez és még tömegesebb munkanélküliséghez vezetne.

    A szelektív gyűjtés akkor ér valamit, ha hasznosítás követi, amire minden adott (technológia, szakmai tudás és a pénz, ha az erre befizetett összegeket, erre is költenék)
    Nagyjából úgy lehet számolni, hogy egy termék árának nagyjából 10 %-a az, amit a gyártó ilyen-olyan jogcímen a termékkel összefüggő környezetterhelésért fizet. Ez akkora összeg, amiből az ország “szemetének” a többszörösét lehetne (nem eltüntetni!), hanem hasznosítani.

    Természetesen ez nem azt jelenti, hogy pazaroljuk a még meglévő erőforrásokat, takarékoskodjunk a vízzel, az olajjal, a fával, ha tudunk, de a környezettudatos hozzáállásban igen komoly “rendszerhibák” vannak (különösen, ami környezetvédelemre fordítandó pénz elosztását illeti)

    • Pont ez a baj az egész rendszerrel. Hogy a túlfogyasztásra, fölösleges, eldobható, tönkremenő, talmi dolgok pörgetésére épül a gazdaság, a munkahelyek, a GDP. Pedig a nyersanyag, az energia véges, és nagyon csúnyán fog bosszút állni a kizsigerelt világ. A válság sokat segített abban, hogy ne vegyenek annyi szükségtelen dolgot az emberek, csak mert telik rá. Jó szívvel nem ajánlható senkinek, hogy a gazdaság élénkítése érdekében pazarolja a keserves hajtásban megszerzett pénzét tök fölösleges árukra.

      Ha jól élünk, vegyünk szolgáltatást, takarítást vagy kultúrát, tartós fabútort, szét nem málló ruhát, ne kütyüket meg danone joghurtot tizenkettesével. A magyar ember annyira fogékony a gagyira, annyira árérzékeny, de közben olyan kényelmesen akar élni, hogy az lesújtó.

      Ki kérdőjelezi meg, hogy a szelektív gyűjtős hasznosítással vgződik? Minden elkényeztetett úrigyerek ezt mondta, a buta, lusta, szüleitől hallott kifogást, hogy “úgyis összeöntik”, amikor koldusszegény, bicikliző tanárként társadalmi munkában szerveztem a szelektív gyűjtést a suliban. Bárki komolyan gondolta, hogy óriási konténereket telepítenek, és hatalmas autókkal járják a gyűjtőhelyeket — poénból, átverésből??? Kinek lenne ez jó?

      Kifogás, okoskodás, intézményekre mutogatás. Addig sem kell csinálni semmit. Holott a fogyasztó nagy hatalma, hogy a pénztárcájával dönt. És senki se tiltja meg, hogy állj át a fűtésben 21-ről 19 fokra, vagy biciklizz a munkába, vagy használj egy nap csak egy poharat.

      • Ma a szelektíven gyűjtött hulladékok minimális részét hasznosítják (szelektíven semmisítik meg).
        Természetesen nem öntik össze, de működő technológia híján nem is hasznosítják, szerencsés Ez nem “kifogás, okoskodás, intézményekre mutogatás”, ez a magyar valóság.
        A fogyasztó nagy tömegeinek nincs igazi választása, mert kénytelen “gagyit” és abból is egyre kevesebbet venni, anyagi helyzete miatt.
        A környezetvédelem megoldása “intézményi” feladat, mert azon a szinten van rá tudás és pénz

        • Bocs, hamarabb ment el.
          A fogyasztó “nevelése” és “tudatosítása” nagyon fontos, de sajnos ide is betör az “átverés”, mert a környezetterhelés szempontjából mindegy, hogy szóda vagy TOMI, annak lenne jelentősége, hogy mennyi, ill. hogy olyan szennyvíztisztítási technológiákat alkalmazzunk, amelyek mindkettőtől képesek megtisztítani a vizet.

        • Ezt honnan veszed?
          http://www.okopannon.hu/index.php?id=ID04030100
          Mi értelme volna külön megsemmisíteni, erre költeni? És ha mégis, mit lát ebből az egyszeri ember? Még én is, ökoügyekben tájékozódó valaki is abban a hitben vagyok, hogy nyersanyag lesz belőle. Ez csak könnyű felmentés. De ha nem érdekelne a környezet, a két kuka heti két szállításának egyre csökkentésében akkor is motivált vagyok — a szelektív ingyen van (és még háznál is, legalábbis nálunk).

          Ha ilyesmiket mondunk, és nem nézünk utána, az dehonesztálja az egész ügyet, mások erőfeszítéseit is.

          Nekem, ún. jóléti budaiként nem derogál húsz sörösüveggel a boltig biciklizni.

          A középosztályban legalábbis mindenkinek egyéni döntése, milyen nívót választ az adott kereteiből, mi a fontos a számára: sok talmit vesz-e, élmény-e neki/gyerekeinek a videojáték, a villogó műanyag akármi, az ízfokozott kaja, tényleg tejszelet-e a meglepetés, kell-e mindenáron lekenyerezni a gyereket valami vacakkal, szükséges-e a kütyü és kocsi, költ-e cigire, érdemes-e nagyáruházban ötösével venni a szétmálló zoknit, vagy jó lesz helyette dupla áron, de csak kettő.

          Igaz, a nagy rendszerek és hírvivői, a média nem ezt akarják tőlünk. De hát a gondolkodás mégis ingyen van.

          • “Mi értelme volna külön megsemmisíteni, erre költeni?” mert együtt sokkal bonyolultabb (pl. az elégetés). Sokszor az újrahasznosítás lényegesen költségesebb (környezetterhelőbb!) mint az új előállítása, ennek ellenére mégis ebbe az irányba kellene haladni, mert az újhoz az erőforrások egyre inkább apadnak. Az, hogy a hasznosítással ne szennyezzünk duplán, arra egy megoldás van: a korszerű technológia.

            Az egyre zsugorodó középosztály tényleg dönthet, hiteles információk alapján

            • Rövid távon talán költségesebb, de, ahogy te is írod, a nyersanyagkészlet véges, és egyre drágább, a vegyes szeméttelepről vagy az elégetett a hamuból soha nem kerül vissza a körforgásba az anyag. Nem bír környezetterhelőbb lenni egyszerűen, esetleg a tetrapak szétválasztása.

              És ami igazán drága, megint csak összességében és hosszú távon: az egyre csak megtelő, új meg új szeméttelep. Messzi külföldön, vagy lakossági tiltakozás ellenében, természeti területeket feláldozva, itthon.

              Idézz már valami irodalmat, mert elég sokat olvasok a témában, de erről, hogy elkülönítve semmisítik meg, nem is hallottam soha.

              Nem, nem a technológia a megoldás (ettől az önhittségtől mindig kiborulok), hanem a nemfogyasztás, az “elég” fogalma.

              Olvass itt:
              dolgaink.tk

              A középosztály még mindig elképesztően pazarol. A náluk sanyarúbb sorsúak pedig sokkal kevesebb erőforrást (társadalmi, természeti) használnak a vegetálással, nem is kell dönteniük. Egy-egy gyimesi, nyomorúságból fakadó patakszennyezés például lófütty a napi Audihasználathoz képest, vagy a gondosan szemétbe dobott haribószacskók mennyiségéhez képest, dédelgetett csemetéinknél.

            • “Nem, nem a technológia a megoldás (ettől az önhittségtől mindig kiborulok)” Technológia nélkül nincs hasznosítás, a hasznosítás elég bonyolult technikát igényel (az önhittséget nem is értem)
              A pazarlás, a túlfogyasztás csökkentése annyira evidens (lenne), hogy azzal szerintem mindenki egyetért. A fogyasztó csökkentheti a szeméthegyeket, de hogy az “egyre csökkenő” hulladékkal mi lesz, az nem az ő kompetenciája, pedig a hasznosítás lehetőségét a termék árában ő fizette ki.

              Más:
              Nagyon látványos fotókat lehet készíteni mindent elárasztó PET palackokról vagy reklámszatyrokról, mint a környezetet “leginkább” károsító dolgokról, de ezek amúgy teljesen ártalmatlanok és viszonylag egyszerű a hasznosításuk is. (Ha század ennyi odafigyelés lett volna, mondjuk a “vörösiszapra” talán soha nem következik be a katasztrófa)

              • Azt értem önhittségen, hogy ahelyett, hogy abbahagyná végre a pazarlást (nem, nem evidens, sőt: tabu, a pazarlás pedig relatív, mert “nekem ez meg az meg amaz is kell”, tényleg nincs meg nélküle, vagy rém csórónak, boldogtalannak érzi magát), mindenki azt hiszi (egészen művelt körökben is, és a természettudományi végzettségűek is nagy számban), hogy majd a technológia megoldja a felmelegedést/energiaválságot/szemétproblémát/nyersanyaghiányt/bármit. Majd valaki kitalálja, megvesszük, és akkor pazarolhatunk meg népesedhetünk tovább — hiszen ez a célunk, ez mozgat minket, hogy büntetlenül tehessük, nem a környezet védelme! Holott a technológia csak megkönnyít valamit, ami anélkül súlyos volna, csak elfedi a problémát, mint fájdalomcsillapító a betegséget.

                Ha nem lenne például egyáltalán újrahasznosítás, már csak aranyárban lehetne kapni ón- vagy alumíniumtárgyakat, például. Igen rövid úton megoldaná a nyersanyagpazarlás problémáját.

                A nemfogyasztás, az a nem önhitt válasz. És nem, nem ért egyet mindenki, mert fogyasztani akar, agymosottan (én is, természetesen, ha jobbat/mást, akkor is). Ezzel nem lehet magazint eladni, az ilyen mondatokat kiszedik az ökocikkeimből.

                A “lebomlik” gőgje is! Te pont a szódáról/JARról írtad. Rohadtul nem mindegy, hogy meddig bomlik, milyenné teszi bomlás közben a talajt, élővizeket, pH-t, hogy néz ki addig, mivé bomlik… például a szétdobált gombaölős narancshéj itt az erdőben mit csinál a környezetének finom egyensúlyával.

            • Sajnos a probléma már megvan: “(felmelegedést/energiaválságot/szemétproblémát/nyersanyaghiányt/bármit.)” Ezért kérlek, ne vessük el a technikát, mert nélküle nem jutnánk sehova.
              A lebomlás folyamata tényleg nem mindegy: de az eldobált narancshéj az erdőben csak csúnya, abból tápanyag lesz, egy cigarettacsík sokkal károsabb (vagy mondjuk, hogy idevágó legyen 1 l véletlenül kiborított ecet)

  9. Nyolcan lakunk a házban, ebből egy 16 év alatti, a többi felnőtt(nek számít…) a szembe-szomszédék hárman vannak egy kisgyerekkel. Házhoz jönnek a szelektív szemétért két hetente, annyi a feladat, hogy a zsákokban addig őrizgetni kell. Mi külön rakjuk a papírt, műanyagot és fémet, de nem muszáj, bár mondták a kukások, hogy a cégnek jobb így. Ami komposztálható, azt eddig komposztáltuk, mostanában hetente kétszer elvisszük a tyúkos néninek (egy-két szomszédét is) és fél kilóért ad egy tojást. Ételmaradékot (nemigen van, de ha mégis) megeszi a kutya. Ha olyan, amit nem eszik meg, megeszik szintén a tyúkok. A heti ürítésnél a kukánk (mondom, nyolcunkra) többnyire egyharmadig van, extrém esetben félig. Szemben a szomszédéknak – egyszerűen nem értem, mert ők is kiteszik a szelektív zsákot – csurog ki a szemét a kukájukból, sőt, van hogy van mellette egy másik zsák. (Moshatóznak, megkérdeztem 🙂 ) Egyszerűen nem értem, mit dobnak ki vajon?

  10. Ja, és annak idején azért költöztünk ki ide az agglomerációba Pestről, mert ide vették fel a gyerekeket Waldorfba, és nem akartunk autózni napi negyven-ötven kilométert oviba-suliba.

      • Tömegközlekedünk. Úgy terveztük előre, hogy az életformánkhoz megfelelő módon tíz perc gyaloglás a sárga busz, ami félóránként jár, és húsz perc múlva metrómegálló mellett tesz le. A vonathoz eljutni gyalog jól kilépve fél óra, viszont az is húsz perc múlva a Nyugatiban van. Biciklivel bejutni az újpesti piacra kb. háromnegyed óra. Amikor először volt olyan a helyzet, hogy a 14 és 12 éves vitte vonattal és villamossal anyámhoz a 7 évest, eléggé be voltam tojva, és végig forró dróton voltunk. Aztán megszoktam.

  11. És a nem minden arany ami félik, ld. a minőségi ruhák sem feltétlenül “minőségiek” csak adott esetben drágák. Gondolok itt most a greenpeace akciójára hogy zara és társai milyen durván toxikus, rákkeltő és hormontartalmú festékekkel dolgoznak.
    Nem tudom nekem ez a “légy tudatos” dolog ahogy öregszem egyre inkább nem jön be. Egyszerűen nem tudok tudatos lenni, annyi minden a tudtomon kívül történik…Inkább azt mondanám légy boldog vagy legalábbis törekedj rá, légy önazonos!
    Nagyon tetszett a mosogatógépes cikked is:)

    • Azt a vitát érdemes lenne folytatni! Örülök, hogy tetszett.

      A ZARA nem öko, és erősen közepes, nem tartom minőséginek, de legalább a termékek egy részét nem a világ túlsó feléről szállítják, vannak köztük letisztult, szép és viszonylag tartós darabok, sok méretben. Talán a H und M-nek vannak ökóbb cuccai, illetve a Benettonnak is van pár biopamut darabja, de a nagy nemzetközi cégek biztosan nem ökók, még a biopamut is csak kénytelen marketing: “ha ezt akarjátok, ti magazinolvasók…” Nem tudom, ha nem akarom a subámat magam nemezelni, mi az etikus és esztétikus alternatíva. Én nem szeretem a népviseletet meg a saját varrású ruhákat sem.

      Kiborít a talmi, a rajzfilmfigurás-feliratos-öncélú, az olcsó is. Ettől még baromi sokat vásárolunk, de letisztult és tartós(nak tűnő) darabokat, azokra hisztérikusan vigyázok, és évek múlva is tetszenek. És gond nélkül hord egy-egy rózsaszínt meg nyilvánvalóan lánypirost a fiam is, amúgy leginkább uniszex cuccokat veszek.

      Pazarló-e a drága divatmárka? Vagy színvonal? Egy Okaidi, vagy a Finnoszágból hozott Marimekkók? Amerikai hasznú, de Kínában készült Pediped? Jobb-e a megszokott mentalitás, az osanban-teszkóban vett akciós (és fölösleges) diznihálózsák? Én szeretek szép boltokban egy-egy igényes cuccért viszonylag sokat fizetni, nem okvetlenül mindig jól járni, nem elhinni, hogy kétszáz forintból készül az indiai zokni — annak gyerekmunka az ára, és feslő varrás, utál az ember ránézni két hordás után. És ha már valahogy a gazdaság pörgetése is szempont, akkor így támogatni az igényesebb boltok fennmaradását, nem akciókkal rángatva lenni. Sznob vagyok-e? Következetlen? Vagy csak annyi pénzt megspóroltam más lemondásokkal, hogy telik ezekre? És csak szép-e, vagy jó is? Néha ezek is szétmállanak. Különösen, ha az efféle drágább márkák elkezdik azt a politikát követni, hogy ide úgyis csak gazdagok járnak, senkinek nem számít az ár, két hónap múlva úgyis újat vesznek. De ezeket a politikákat mi formáljuk a fogyasztói döntésünkkel!

      Húsért is szeretek méltó árat fizetni, és finomabb, és szebben sül. Sajtért is. Borért is. Kávéért is. Bútorért is. Csak szép legyen.

      Rossz reflex ez, hogy ennyi minden akarunk, és minden legyen olcsó.

      Itt jelzem, hogy megrepedt a bambuszbringám, de készítője garanciában javítja (és még a blogot is elkezdte olvasni).

  12. Egyébként waldorfba járunk (ahol vasalni kell hatmillió fehér abroszt !!), oviba, suliba, sajnos nem sétatávolság, én személy szerint el szeretnék költözni az iskola közelébe, így a gyerek nem tanul meg gyalogolni, önállósulni. Elkényelmesedik hosszú távon. Ahol lakunk az új lakóövezeteket is úgy tervezték és építették meg hogy ne legyen járda, nehogy gyalogolni lehessen, mehetsz kisgyerekkel a száguldozó autók mellett az úttesten.
    Waldorfban is van mindenféle gyerek , minimax, zombifilm, tv, dvd simán, nagyon kevés az a család ahol nincs tv, PC. Persze az óvónők mondják hogy nem kéne.. Mi is nézünk mesét, csak azt amit megengedünk és nem tv-n. Tényleg halál a reklámos hangos zajos tv, de az egyébként is halál, híradó, szórakoztató mind manipulatív, hisztériakeltő, megfélemlítő. Anyámék állandóan tv-t néznek és más téma nincs mint jaj ónos eső, jaj vírus, jaj hó na meg a politika.

    • Tizenhat éve Waldorfozok, jövőre érettségizik a legnagyobb, és higgyétek el, volt a három gyereknél minden, füvezés, tizenhét évesen kisbaba, ehhez képest egy kis cukros üdítő vagy zombifilm maga a felüdülés. És mégis úgy gondolom, hogy ennél többet nem tudtam volna nekik adni.
      Ha a mostani fogyasztói társadalomnak vége, ők pl. fognak tudni tüzet rakni, asztalosmunkát végezni, kötni, ruhát varrni, tehenet fejni, térképet (rajzolni) olvasni, gyógy- és ehető növényeket felismerni, erdőben éjjel nem félni. Meg írni-olvasni, az sem hátrány. És elég sokat gyalogolnak szegények, mert messze a vonatállomás, úgyhogy el sem híznak.

      • Mármint nem a saját gyerekeknél volt a kisbaba (füvezésről nem tudok), csak osztálytársaknál láttam már sok érdekeset… De nem húzzák le a vécén a középsúlyos értfogy kislányt, hanem valahogy átrángatják a 12 osztályon – nyilvánvaló, hogy érettségizni nem fog – és utána mehet OKJ képzésre, és imádja, amit csinál, és jó benne. Meséltem már a Fabarbit?

      • Nem jártam Waldorfba, senki a környezetemből, de tetszik, amit írsz.
        Tehenet fejni nem tudok, a többit igen, jó érzés.
        Annyit szidtam már anyámékat, hogy egy kicsit most magamba szálltam, és rájövök, hogy mennyi mindent megtanítottak nekünk.
        Játék helyett szőttünk, rongyszőnyeget csináltunk, még kosarat is tudok fonni.
        Minden, ami “öko”, azt ők tanították meg, még a tisztítószereket is.
        Ezt jól csinálták, ha mást elég sz@rul is.

  13. Ti kiszámoltátok már az ökológiai lábnyomotokat? Az ökológiai lábnyom azt a földterületet jelenti, amelyre az egyes embernek a saját, megszokott életmódja fenntartásához szükség van. Elgondolkodtató, hogy egy fejlett országban élő házi kedvenc, kutya vagy macska ökológiai lábnyoma ugyanakkora, mint egy afrikai gyermeké. Afrika természeti népeinél az átlagos ökológiai lábnyom mérete 0,3. Ez azt jelenti, hogy egy ember létfenntartásához nagyjából 0,3 hektár földterületre van szükség. Ugyanez az adat Magyarországon 3,7, Indiában 0.7, de például az Egyesült Államokban élő lakosé 9.7(!)
    Itt ki lehet számítani:
    http://www.kothalo.hu/labnyom/
    Az enyém 3.6 ami a világátlaghoz képest (ami 2.2) nagyon sok, főleg mivel a biológiai kapacitás valahol 2.18 körül van…hmm, lenne mit javítani rajta…

  14. Elolvastam néhány bejegyzésedet , s elkapott a vágy, hogy ökolány legyek, de sok mindenről nem tudnék lemondani. Eleve kocsival járok, s nem akarom letenni. Viszont a “nem” kimondottan tetszik. Kb. három éve döntöttem el, hogy nem fogok össze-vissza ruhákat vásárolni, s azóta ezen a téren eléggé megfontolt vagyok. Évszakváltáskor átnézem a teljes ruhatáramat, s listát írok azokról a darabokról, amelyeket meg akarok venni, s ettől nem nagyon térek el. Nem szoktam csak úgy shoppingolni, leértékelésen ugyanabból a darabból hat különböző színűt venni, hogy majd betároljam a szerkénybe, s soha se vegyem fel. Igyekszem minőségi darabokat vásárolni, s arra törekszem, hogy legyen egy alapruhatáram, amit jól ki lehet használni, s ami olyan ruhákból áll, amelyek nem mennek szét egy szezon alatt. A Benettont én is szeretem, de egy ideje a nagy kedvencem a Stree One. (A Basefield is nyerő…) Nincsenek kütyüim, egy céges telefonom van, sajátom nincs is, de nincs dvd-lejátszom sem, meg semmim… tv-m van, 15-20 éves, nem nézem. A kajára is figyelek egy ideje, régen rengeteg élelmiszert kidobtam, most már jobban átgondolom, mit vegyek. Szoktam járni termelői piacra, de itt sajnos hetente csak egyszer van. Nyáron döntöttem el, hogy nem fogok szupermarketekbe járni, hanem csak kisebb üzletekbe, piacra, de ez most télen valahogy megdőlt… Most már nagyon értem azt, miért kertészkedett anyukám. A bioként eladott termékekkel kapcsolatban sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon mennyire bio? Mert én bion nőttem fel, csak akkor még nem így hívták. A keresztszüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, gyerekként ittuk a frissen fejt házi tejet… anyukámmal vajat köpültünk, túrát csináltunk, a szomszéd nénitől vettük a tojást. A kerteben volt minden, tényleg minden… zöldség, gyümölcs. Ha este zöldséglevest akartunk enni, anyukám kiment a kertbe, összeszedte a hozzávalókat, s megfőzte. Még mindig szokott berakni befőttet, s lekvárt is főzünk a saját gyümölcseinkből: barack, szilva, málna… imádom.

    Jó lenne tudatosabban élni, de nem tudom, hogyan lehetne elkezdeni, mert egyelőre csak az van, amit fent leírtam, meg a szelektív szemét, meg a textiltáska a vásárlásokhoz… (a tipikus kezdő… 🙂 )Hogyan kell ezt elkezdeni? Nagyon szívesen olvasnék még a témában tőled.

    • Nagyon tetszik a szándék is! Ez a legfontosab, hogy létezik ez a szempontod.
      Én először is olvasnék a témában, sokat, például ezeket: tudatosvasarlo.hu és dolgaink.tk

      Most nem olvasom újra a posztot, mert írok és korrektúrázom egyszerre, csak néhány tipp:
      Megszokni a két fokkal hidegebb lakást.
      Csapvizet inni.
      Néha biciklivel/gyalog menni.
      Szabadidőben minél közelebb kerülni a természethez, megismerni a városi, város közeli élővilágot, nem az őserdőt feldúlni (összességében a legökóbb, ha mindenki otthon marad a tévé előtt)
      Kevesebb húst enni, egyáltalán: kevesebbet enni, jól megrágva.
      Tudatosodni minden pénzköltésben, mindig felírni, mérlegelni.
      Megtapasztalni a dolgok következményét minél több területen, ilyen értelemben:
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/23/miert-nincs-mosogatogepem/
      Telekocsit szervezni, ha rendszeres az útirány, hátha van valaki, aki arra tart, örülne, netán a benzinbe is beszállna.
      Lemondani az illatosítókról, öblítőről, szódával és folyékony ökoszerrel mosni, takarítani (+ ecet, citrom).
      Akármilyen is a bio, rosszabb nem lehet, mint a nem bio, és a kontroll elég szigorú. A biocitrom héja tényleg lebomlik a komposztban, a nembio nem.
      Minél kevesebb csomagolt árut venni (én most ebben bukom el, annyival könnyebben kezelhető pl. a szeletelt sajt, hogy hiába szemetes és drága, azt veszek, nagyon unom az ételek gusztustalanságát, az elszakadó csomagolópapírt).
      Sok, régi ruhát is hordani, drasztikusan csökkenti a mosásmennyiséget! Most vettem észre, hogy napok óta nem mostam, mivel sok a harisnya, nadrág, pulcsi, a gyerekruha kevésbé is amortizálódik, jobban továbbadható.
      Télen két-négynaponta fürdeni csak.
      Garázsvásár.

      • Köszönöm szépen a tippeket. Olvasással akartam kezdeni, csak nem találtam meg a forrásokat, ill. nem tudtam, mely oldalak hitelesek.

        Azt hiszem, nem is járok rossz úton… Egy ideje elkezdtem írni a kiadásaimat, az első hetekben le voltam döbbenve magamon. Aztán jó ideje csak csapvizet fogyasztok, a kocsit a környéken már letettem, itt gyalog járok mindenhova. A tisztítószereket is csökkentettem, a bútorokat is csak vizes ronggyal törölgetem, felmosni tiszta vízzel szoktam. Január elején “fogyókúrázni” kezdtem, ami leginkább azt jelentette, hogy ne zabáljak, hanem visszaálljak a megfelelő mennyiségű fogyasztásra. Étrendem volt, s azóta kevesebbet eszek, mégis energikusabb vagyok. A termelői piacon nincs csomagolás, a felvágottból, sonkából, húsból levágnak egy olyan darabot, amilyet szeretnék. Mosni hétvégén szoktam: egy fehér, egy fekete adag, minden második hétvégén egy színes, egy piros… most azon gondolkodtam, hogy tavasszal leteszem a kocsit, s hetente háromszor biciklivel megyek majd dolgozni. Most már van nálunk edzőterem zuhanyzóval, szekrényekkel, arra gondoltam, hogy hétfőn beviszem a heti ruhát kocsival, kedd/szerda/csütörtök tekerés, pénteken megint kocsi, s haza hozom a szennyest. Ez nagy lépés lenne, gyűjtöm rá az erőt.

        Azt hiszem, hogy az ökoélet alapja a tervezés. Hogy ne akkor kezdjek el gondolkodni, hogy mit egyek, amikor már éhes vagyok, mert akkor azt fogom enni, amit hirtelen találok. Hogy átgondoljam, mit, mikor, s hol fogok beszerezni. Megfontolt is akkor tudok lenni, ha van időm átgondolni a dolgaimat, a döntéseimet. Előre tervezve (jobban) van lehetőségem a választásra.

        Most elkezdem olvasni az általad ajánlott oldalakat, aztán majd jelentkezem az eredményeimmel.

        És a természet… abban eléggé el vagyok merülve, mélyülve, a blogom is a természetről szól, bár egy ideje nem írok… A pesti oldalon élek, de itt a legzöldebb lakótelepet választottam, az erkélyem is egy kis erdőre néz, nem is tudnék zöld, fák, növények nélkül élni.

  15. Visszajelzés: az én feminizmusom | csak az olvassa

  16. Visszajelzés: az eszköz a különbség | csak az olvassa

      • Annyira jó, hogy nekem adsz tanácsokat, másokat méregetsz, ahelyett, hogy a saját ökoságoddal foglalkoznál. Nem megy, viszont marad, ott egy kicsit terhelek, máshol meg a sokszorosát behozom. Nem csak ökoszempontjaim vannak ugyanis, kompromisszum nélküli kávét szeretnék inni.

  17. Egyébként meg igen. TUDATOSAN élni. Lehetőleg nem vásárolni, csak ami feltétlenül szükséges. Nagyon kevés dolog az. Abból is keveset. Így is elképesztő mennyiségű kacat és szemét gyűlik fel egy élet alatt. Közlekedni lehetőleg gyalog (futva és a drága fitneszbérlet sem kell :)), ha muszáj tömegesen és csak ha minden kötél szakad, autóval. Vizet, energiát csínján használni. Mondjuk pont a villannyal nagyvonalúbb vagyok, az ugyanis előállítható megújuló módon is, napból, szélből, vízből. Ha áram van, minden van. 🙂 Pénzt költeni erre a tudatosságra, akkor is, ha gazdaságtalan.
    Ugyanis ez nem a “környezet” érdeke. A “környezet” köszöni szépen jól van, idestova 4-5 milliárd éve és nélkülünk is nagyon jól meglesz adott esetben a bolygó hátralévő életében. Minden erőfeszítés, ami a bioszféra védelmére irányul, rólunk szól, nekünk fontos, a mi túlélésünket biztosítja és ezért bármennyi pénzt és energiát megér.

  18. Pesszimistán szemlélem az emberiség vonulását a lemmingi úton, vagyis eléri a populációnk a csúcsot, aztán gyors csökkenéssel visszaáll egy a bioszféra számára elviselhető szintre. Sokan meg fognak halni. Én is.

    • Jól beszélsz, de addig még a megnyitott Afrikából özönleni fognak az énekesek. Elő van készítve minden arra, hogy ténylegesen műveleti területté váljon Közép- Európa … Elk-épesztő évtizedeknek nézünk elébe…EU-s felzárkóztatási ciklus utolsó szakasza, hőségriadók, talajvíztartalékok és a maradék talajerő felhasználása a mezőgazdaságban…

    • Huh, épp valami effélét szóltam volna hozzá, csak kevésbé kulturáltan sajnos, miszerint én ugye mint második generációs értelmiségi nő, még nagyon is közelről láttam nagyanyám még szerfelett hagyományos háztartását minden nyáron át 18-20 évig, tudom milyen felkelni párás hidegben az ordító disznókra és tudom milyen szaguk van, tudom hogy lehet a tyúkudvart tisztán tartani (MINDENNAP seperni vagy 30-40 percen át, mikor bezártad őket), az orromba csap az emlékeimből a leforrázott csirke, a hasából kihúzott bél szaga, értelmiségi szeretnék lenni, aki nem készül lelkileg fél évig arra, hogy láthassa a Nemzeti Múzeumot, aki nem gázol naponta szügyig a kecskebogyóban, nem randább a keze mint nekem most, és főleg nem akar még több cselédmelót a nyakamba varrni. Én simán lennék amúgy vega is (leszek is 60 felett, voltam már, most macera és izé, ilyen széllelszemben..), de a többiek nem.

      Itt élek a város közepén, de ahogy mostanában kezdem kiemelni a fejem (ahogy a kisebbikem is az ötödik szülinaphoz közelít), most látom, mennyire nem városi ez az élet, mennyire nem volt az, hiába járok kocsival munkába (a Hungária körúton vagy korábban az M1-esen a donorjelöltek bringáznak, más út a vasutak szerkezete miatt nincs, tömközl 2 átszállás, életveszélyes hármasmetró, az elmúlt évben pótlóbusz és terelés kb. az EGÉSZ útvonalamon ától cettig), kelnének a gyerekek is fél hatkor. Egyelőre nem tudom bevállalni annak az árát, hogy csak a kerületben vagy otthon végezzek munkát, máshoz értek, bár otthon simán tudnék dolgozni, de ugye itthon ez valami privilégium. Most inkább szeretném élvezni kicsit hogy van múzeum, színház, Sziget, szecessziós épületek meg vicces kézműves boltok.

      És elég, így is, elég a cselédmeló, nem kell több. A kertünk, amit örököltünk, a hatalmas diófa, az időt rabló szőlő, az időnként ránk rohadó pattiszon-cukkini (most is túltermelés volt, itt ül egy rekeszben a teraszon), az évi 40-50 üveg házi paradicsom, a borsó, az egész évre elegendő házi lekvár, a mindennap-másnap főzés hogy melóban is legyen ebéd (a jó kaját szeretjük, rendelni drága és túl vacak sok esetben), a ház, amit benéztünk, mert még kétgenerációsnak vettük (110 nm hasznos, meg a melléképület-kazánház a hintákkal, biciklikkel, macskákkal), de istenments tanyára meg kisfaluba, gyerekként imádtam a nagyfalut, most már tudom, autonóm felnőttként mibe őrülnék bele ott, és anyám, ő harminc évig kapálózott hogy eljöhessen onnan, most 5 percre lakik és segít, és belepusztulna, ha elvinném az unokáit.

      Igen, kéne alternatív fűtés, de a hülye szabályok miatt évek óta táncolunk körülötte (most akkor a befalazott kémény mégis megfelelővé tehető-e, vagy kéne a lakás közepére rittyenteni másikat – LOL), szigetelni bonyolult , mert oldalt másik házon áll, az alja vizes, az ablakokat termoüvegeztettem (nemszeretem a műanyag ablakot, sorry), 19-20 fok van, de: én olyan lakásban nőttem fel Pesten is, ahol 2 helyiség volt fűthető, a nagyszoba és a fürdő (az is csak mikor a szüleim megcsináltatták), magas mint a veszedelem, örök élmény a kihűlt láb, a könyvre dermedt ujjak, hát kösz, még egyszer azt nem. Ahogy nem a hosszas kézi lötymölésre is, 2 héttel a második születése előtt vettem a mosogatógépet, engem se nem nyugtat, se nem feltölt,

      És igen, a szelektívezés nagyját én is megnyertem, mióta házhoz jönnek jobb lett, és jobb, mint öreganyám “öko” háztartásának kályhája, amibe simán került jersey nadrág és műanyag tejfölös pohár.
      Vannak öreg ruhák meg ilyenek, de most 45 évesen egyre többről látom, hogy hiába jó rám, amit 21 évesen is hordtam már, nem kell, nem akarom. Megy az Igazgyöngynek. Nem érdekelnek a dizájner cuccok, simán veszek kabátot turiban (mééé, akkor már nem Orsay és nem klassz a szabása?), de nem, nem kell a húszéves kiskosztüm, ha nem érzem jól magam benne.

      Szóval nem, ennél sokkal lejjebb már a nagyanyám lenne, akit imádtam, de nem élném az életét, az az örök otthonkában, a kétnapos rokonlátogatásnál is aggódással, hogy a csirkék meg a paprika….nagyon-nagyon kemény vagyok, hogy hány éjszakát vagyok hajlandó paradicsompasszírozással tölteni, és hány hétvégét borsófejtéssel meg bab-blansírozással. Én számot vetettem idén nyáron is, és oda jutottam, most nincs több, mert az már pusztítja keményen az életminőségemet, ahogy a napi 3-4 óra ingázás is pusztítaná, csináltam, az már nem. Ha muszáj, újratervezem….de önkéntesen most nem.

      Szedtünk 50 kiló almát Pomázon (héven azt se bírtuk volna hozni), ezt esszük, ami barnulni kezd, megy almacsipsznek. Van saját sütőtök, naspolya, húsvéti rozmaring a kertben is, de kecske, malac az már nem.

      (A Waldorfot hagyom, a Hívatlanul csoportban azonnal nekem estek, mikor óvatlanul kijelentettem, én egy eddigi színvonalú általánossal boldog lennék, úgy tűnt, fanatikusokkal hozott össze a sors, akik azonnal “kifogáskeresésnek” minősítették, hogy nem kívánok waldorfért se költözni, se állást váltani vagy otthon maradni, és nem vágyom újabb szoros közösségre sem, mert az eddigieket is alig menedzselem…)

  19. Nem is gondoltam, hogy én is ökolány vagyok, és lám…!
    Az vagyok, csak sose gondoltam rá.
    A környezetvédelem mindig alap volt, apám kiskoromtól fogva önkéntes szemétszedő volt, amire mindig elkísértük mi gyerekek is.
    Szemétszedés, kispatak tisztítás, parkgondozás, stb…
    Szerettem, mert társaságban voltunk, és nagyon-nagyon hasznosnak éreztem magam.
    Mikor Németországban voltunk, az példa volt, sok mindent ellestünk a németektől, nekem nagy példa volt a racionalitás, szervezettség, tisztaság, közösség.
    Az is például, hogy nem főztek egy hadseregre, csak annyit, amit megettünk, ezt már gyerekként megfigyeltem.
    Ez meg is maradt, az értelmetlen fogyasztás egyszerűen felidegesít.
    Ha veszek, fogyasztok, azt mindig átgondoltan teszem.
    Nem volt soha ideológiai oka, egyszerűen látom a manipulációt, és azt nagyon nem szeretem.

  20. Visszajelzés: meg még az is van | csak az olvassa — én szóltam

  21. Visszajelzés: amit az életmódunk tett velünk | csak az olvassa — én szóltam

  22. Visszajelzés: és akkor a homlokukra csaptak | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s