mellébeszélés, áldozathibáztatás

Ma összeszedem, újra és másképp, mi a gond azzal, aki “árnyal”, aki megjegyezné azt azért, hogy vannak olyan nők is, akik, meg hogy ez kölcsönös. Ennek sima formáit bármelyik ismerősödtől hallgathatod, az agresszíven lánglelkű, önsajnáltató, pozícióféltő, stilárisan és világnézetileg egyaránt fejfogós verziója pedig Puzsér Róberthez kötődik. Őket szólítja meg a poszt “te”-je. Igazából nem is hiszem, hogy ne értenétek.

A bejegyzésben sok továbbolvasásra érdemes link van.

Mi a gond azzal, ha az erőszak elkerülésére adsz jóindulatú tanácsot? Ha megmondod, hogyna viselkedjen az áldozat? Ha félted a férfi–nő viszonyt, a szexualitás szabadságát a genderőrülettől, ha boszorkányüldözést emlegetsz és ártatlan férfiak védelmében szólalsz fel? Valószínűleg reflexeket követsz és mások mondatait mondod, nem gondoltad végig a dolgot. Ezért most sorra veszem az összes szokásos hárító szöveget. Bővebben…

elidegenít

ma sem kérünk trollokat:

a posztot el sem olvasó, agresszív, szalmabáb-érvelő, felhergelt kommentelőket nem is olvassuk el.

Kiegyensúlyozott tájékoztatás: az elfogulatlanság, a több szemszög, a minden érintett meghallgatása az újságírás alapelve. (Ha ezt nem valljuk, akkor vagyunk szubjektív bloggerek, ugye. Habár, szerintünk az igazság közepe, a normalitás köre sem ott van.)

A wmn.hu, amint igazságos: rájuk szóltak, hogy annyit írtak már a családon belüli erőszakról, az agresszorok elől menekülő anyákról, írjanak már “a másik oldalról”, arról, amikor a szülő szándékosan neveli a másik ellen a gyereket, idegeníti el tőle, “beszéli tele a fejét” hazugságokkal, a maga játékszereként használva a gyereket. Ez volna a Parental Alienation Syndrome, PAS. Bővebben…

ugranak rá

Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.

És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…

végül te vagy az agresszor

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…