állathiszti

Mármost ha túllendültünk azon, hogy Zoé az öntudatlan, haldokló nagyanyjával szelfizik csókos ajakkal, lájkgyűjtési céllal, figyeljük meg ezt a tartalmat is.

 

Sőt, előtte már bejelentették, volt ebből cikk is, hogy “bővül a család”. Közös kép, a férj keze Zoé hasán, kicsi duzzadások, nagy sejtelmesség. És aztán – micsoda poén! – két CUKI tengerimalacról volt szó! Habár, olyan nagy figyelmet nem váltott ki a tartalom így se.

Ha ilyennel “viccelsz”, Zoé, ha ezen a nívón megy a figyelemcsikarás, akkor olyan szintre pozicionálod magad, ahova biztosan nem akarnál tartozni, ha ezt az egészet előtte átgondoltad volna. A halál, a haldoklás is ilyen téma: nem annyira ízléses hígságba oldani.

De tele van ezzel a facebook Zoé nélkül is. Az állat (pet) mint ügyülü-bügyülüzési ürügy. Az állat mint facebook-szereplő, tudatosan felhasznált lájk-eszköz. Az állat mint mesterséges és mesterkélt érzelmek hordozója, generálója, forrása. Az állat mint jól szituált gyermektelenek antropomorfizált pótléka. Külön a “csajos” kutyafajok. Divatkellék, kiegészítő: színben eltérő ölebek outfit szerint, hordozótáska, ékköves nyakörv, bársonytrón. Az állat, amely nem tud visszaszólni, nem röhög ki, nem utasít el. Bármire rá tudod nevelni, nincs önálló létezése: mindenképpen hálás lesz.

Amikor úgy beszélsz róla, mint ha ember volna, akkor ezt rávetíted. De az ő tudatában egész más van.

Kedves állatvédők! A természetben nincs olyan, hogy cuki, sőt, olyan sincs, hogy szép. Az állat nem az ember játékszere és szórakozása. Nem rajzfilmfigura. Amikor helyesnek tartod Garfieldet, Woodstockot, Snoopyt, vagy a giccses fotót, akkor biztosan nem az állatokat szereted, hanem a rápakolt emberi giccset.

 

A természet nem gügyög, és nem is kímél semmit. Megoldja ember nélkül – ha az ember nem foglalja el, betonozza le, teszi tönkre az élőhelyét. Én is rosszul tettem, hogy belenyúltam a párviadalba:

 

 

 

Bár számos állat–ember kötődés létezik, az állat csak az emberrel való interakciójában válik individuummá. Az állat állat, populációban értelmezendő. Minden, amit róla gondolsz, amivel fel akarod ruházni, emberi szempont. A fajizmus nagyon zavaros elmélet, hiszen az állat nem ember, és az ember nem állat. Sem jogilag, sem spirituálisan, sem sehogy nem átjárható a két kategória. Sokkal korrektebb testmozgás-ürügy céljából szerezni be egy állatot és elégségesen ellátni, mint életed főszereplőjévé tenni. És igazán mellékes az, hogy az ömlengést hallgatni mennyire idegesítő.

Az ÉVA Magazin egyik, 2012-es számában volt egy összeállítás elhízott macskákról. Szép, letisztult fotóanyag volt, a gazdák elmesélték a cicák elhízásának, le nem fogyásának történetét. “Inkább legyen kövér, mint boldogtalan” – mondta egy szénhidrátfüggővé nevelt macska gazdája. Nagyon szomorú volt az egész: az ember gabonával eteti, nassal tömi, nem hagyja mozogni és tönkreteszi az állatot is a nagy szeretésben. Akkor kezdtem írni ezt a posztot.

És ha van viszolyogtató, erőforrás-pocsékoló jelenség, az a fajtasznobizmus. “Szeretem az állatokat, egy szeretnék.” A tenyésztés, az üzérkedés, a vagizás a “gyönyörű” kutyákkal. Teljesen fölöslegesen, emberi dicsvágy kedvéért jönnek létre nemhogy egyedek, egész fajták, túlszaporítva, felelőtlenül. Beteges, borzalmas genetikai zsákutcák. Állatvédő link: There is no such thing as a responsible breeder.

A teremtés közönyös. Aki az élet, a halál, a természet közelében létezik, az nem gügyög, nem infantilis és nem használja unaloműzésre az állatokat. Mert a cicás videók, a virális állatos tartalmak, a Discovery erre szolgál, kiéletlen érzelmek levezetése. Ez állathasználat, nem állatszeretet.

Ha szereted az állatokat, akkor puritánul élsz, csökkented az ökológiai lábnyomodat. Nem támogatsz természetkárosító gyakorlatokat, sem kis, sem nagy léptékben, az avokádófogyasztástól és a szafaritúrától az autón és a műszőrmegyártáson (igen) át az erdőben motorozásig és quadozásig. De legalábbis tudsz erről a szempontról. Amennyire ezt szem előtt tartod, annyira szereted te az állatokat, mármint ha komoly ember vagy, tehát ha az érdekeiket és a szeretést komolyan veszed. A nyafogós, érzelmileg manipulatív állatszeretetnél becsületesebb volna kimondani: riválisok vagyunk az élőhelyért, az erőforrásokért. A tápláléklánc részei vagyunk, ki-ki a maga helyén. Nem annyira szeretem, ellenben saját célra használom őket.

Ha állatbarát vagy, inkább nem is mész a közelükbe. Jól megvannak nélküled, ami mégis érdekel, azt elolvashatod róluk, rég összeszedték és lefotózták neked.

Aki állatbarát, az nem fanyalog nem-veszélyes állatokon, és nem fél tőlük. Fogja a pókot és kirakja. Érdekesnek tartja és lehetőleg békén hagyja a varangyot. (Most nagyon mérges vagyok, mert a vízórát cserélni érkező szakember egyrészt nem fért volna bele az aknába, de fél év életmódváltás után sem, másrészt borzadozott a varangytól, és inkább kitalálta, milyen alkatrész kell még, amit majd a kolléga hoz. Azóta is hozza.)

Akinek van némi fogalma arról, hogy mit jelent a teremtés rendje, életről, halálról, az nem helyez egy kutyát főszereplőnek vagy gyerekpótléknak az életébe. És ha már szenvedés az állat élete, nem szereltet rá kerekeket, nem kemózza, mert ez önzés.

És aki nem vak kulturálisan (és/vagy nem is rasszista), az nem bőszül fel jobban a kutyahús fogyasztásán sem, mint a marháén.

Az antropomorfizált gügyögés nem más, mint unaloműző trend, amelynek kivédéséhez ugyanaz az élesen kritikus gondolkodás kell, ami az egész blogot áthatja, mert az “állatvédelem” nagyon csábító és ártalmatlannak, sőt, jótékonynak tűnik, eközben nagyrészt az emberek kommentbeli basztatásából áll. Az “állatvédő” (emberellenes) hergelés, a lincshangulat pedig rendkívül kártékony hiszti. Én nem hiszem el, hogy őket az a szurikáta vagy kutya érdekli. Hanem az önhelyesség, megint.

Szeresd az embereket jobban! Bánj korrektül az állatokkal! Tiszteld a teremtés rendjét! Legyél öko! Ne pöfögj erdőkben, ne pöfögj egyáltalán! Mondj nemet a nagyüzemi mezőgazdaságra!

Neked mit jelent az állatvédelem? Mit jelent az, hogy “szeretem az állatokat”?

110 thoughts on “állathiszti

  1. Számomra, túl 18 év vegaságon most ez: nem eszem iparilag termelt húst, tojást. Figyelek az ökológiai lábnyomunkra. Nincs gügyögés, sem öltöztetett kutya (sem semmilyen, bár köztük nőttem fel.) A vegánságban “belsősként” is rémisztő volt nekem az, amilyen agresszívan támadták a trúvegánok a “gyilkosokat”. (Mert ugye minden nemvegán gyilkos.) Azt kérdeztem tőlük, hogy a másik ember tisztelete miért nem számít? Amikor agyonvédem az életmódom egy részével a távoli állatfajtákat, de közben a radikális szövegeimmel nyírom a saját szeretteimet… Van annak egy érdekes, szerethető könnyedsége, ha az ember nem fogyaszt állati termékeket. De ebből identitást formálni színtiszta pótcselekvés.

    • Így. Nem nagyon tudok sokat hozzápiszkálni se poszthoz, se kommenthez, mert amik itt vannak mindenféle pózerkedő irányzat-követésekről, azokon szoktam én is elmélkedni, és ezeken a gondolatmeneteken lök egyet-egyet Évi megközelítése, megfogalmazásai. Most meg fáradt is vagyok ahhoz, hogy megfogalmazzam, mi újság az állatokkal.
      Más kész posztban, egy másik embertől látni ezeket, pláne, ha az illetőben megbízom, és tudom nyugiban olvasni a szövegeit, úgy, hogy tényleg átmenjenek rajtam. Most ez nem nyali, tényleg piszok nagy löket ez a blog, akár épp tudok elsőre mit kezdeni az adott poszttal, akár melósabb.

  2. ” Az állat mint jól szituált gyermektelenek antropomorfizált pótléka.”
    Nagyon gyakori jelenség. A minap a villanyautós fórumon volt egy beszélgetés, hogyan viszonyulnak a gyerekek az elektromos autóhoz mint géphez, életmódhoz. Valakinek második szava a “töltő”, másik az ovis társaival keresteti a kipufogót stb. Kisvártatva megjelenik egy kép két zsebkutyáról egy szépen letakart ülésen, “a négylábú gyerekeim” címmel. Akik csak a Teslában szeretnek utazni, másutt nyüszögnek. Tök jó lett volna, ha a háziállatokról lett volna szó. A szerző 30-as, menő vállalkozó férfi volt.

  3. Igen jó téma, és mennyire aktuális. Az apuka ellen, aki a gyereke kezébe adta azt a hanggránátot vagy mit, ami felrobbant és levitte a gyerek ujjperceit, nem keltek ki olyan indulattal, mint a szurikátát a kezéről lerázó gyerek ellen. Érdekes. Az se nagyon merült fel a kommentelőkben, hogy mi a bánatot keres egy hatéves fradimeccsen. Ja, hogy élményt szerezzen, az jó. Az apa az ismerősök szerint nagyon szereti a gyerekeit, “a nevük és a születési dátumukat MÉG A KARJÁRA IS TETOVÁLTATTA”. Fú, ez aztán igen! Az igaz szeretet biztos jele! De ez senkit nem mozgat meg annyira, mint hogy megdöglött egy SZURIKÁTA.
    Egyébként mindenki megnyugodhat, már van új. Egy MAGÁNGYŰJTŐTŐL. Értitek, van olyan, hogy szurikátagyűjtő.

  4. “mindenképpen hálás lesz”
    Szerintem az ember szeretné, hogy mindenképpen hálás legyen és belelátja. De az állat nem lesz hálás. Az exmacskám, akinek a két szemműtétjére nyolcvanezer forintot költöttem, és az még csak a szemműtét volt, és szinte semmit nem látott, és reggelente pórázon sétáltattam, hogy ismerje a környéket valamennyire, meg fésültem, meg együtt aludtunk, meg anyámkínja, szerintem GYŰLÖLT. Én voltam a börtönőre, aki semmit nem enged. Állandóan háborúztunk. Összeszarta és hugyozta a szőnyeget, ez sem véletlen. Annak ellenére, hogy odakint napok alatt elpusztult volna a szeme miatt, minden mása tökéletesen működött és utálta, hogy lakásban kell laknia, és nem volt rá alkalmas.
    Az állatorvos folyton azt kérdezte, hogy hálás-e a macska. Hát mit lehet erre mondani, azt mondtam, hogy igen. De nem, nem volt az, és kár bármilyen állatról feltételezni, hogy az.
    (azért exmacskám, mert már nem az enyém, de nem tudom, mi van vele, és nem is akarom tudni. nem azért, mert elpusztult.)

    • tudom, hogy az állat gyűlölni se tud, ez is antropomorfizáció, de mit lehet mondani. közönyös volt. az se jó, mert nem közönyös, csak… teljesen másban él, mint az emberi érzelemvilág, kívül azon. van kapcsolódás egyébként a kettő között, és azok a nagy élmények. én úgy nőttem fel, hogy mindig volt körülöttem macska, de ilyen félvadak mind, és kb azok lettek szelídek, amelyek úgy döntöttek, hogy azok lesznek. volt, hogy egész napokat azzal töltöttem, hogy NÉZEM őket, megfigyelem, mit csinálnak. egyszer volt egy alom, amelyeknek az anyja kéthetes korukban eltűnt. szemcseppentőből etettük őket apukámmal, meg csap alatt mostuk róluk a macskafost. mind megmaradtak. az volt életem egyik legnagyobb élménye, mert akkor engem is macskának tekintettek és úgy viselkedtek velem – közvetlenül figyelhettem meg őket, BELÜLRŐL, macskaperspektívából. azt a tapasztalatot soha nem fogom elfelejteni. de az is szar a macskának, mert nem tanul meg pár dolgot, pl. egy nőstényt tartottunk meg magunknak közülük, és nem ivartalaníttattuk, és folyton hülye helyekre szült, pl papírdoboz-halomba, akkor pl halásztam elő véres kismacskát placentástul, de aztán persze mind elpusztult. (tudom, ivartalaníttatni kell, azóta megtanultam ezt is.)
      érdekes, hogy a gyerekeknek azt mondjuk, hogy a macska úgy beszél, hogy nyávog, “azt mondja, miau”. tapasztalatom szerint ez nem igaz. a kölyökmacska nyávog az anyjának, de ahogy felnő, abbahagyja – a felnőtt macskák kizárólag testbeszéddel kommunikálnak, ez alól kivétel a fújás és “köpködés”. a felnőtt macska kizárólag emberrel kommunikál nyávogással, és azt se mind. egyrészt kismacska módban marad, mert “kap” enni, mint a kismacska az anyjától, aki nyávog, tehát nyávog ő is. másrészt, szerintem, megtanulják, hogy az ember hanggal kommunikál, és “utánozni” próbálja. lehet hallani, van egy bizonyos fajta “szaggatott” jellegű nyávogás, amit nem mind, de néhány emberhez szoktatott macska az ember felé csinál. na, szerintem az a tagolt beszéd utánzása szeretne lenni. és tök természetellenesen hangzik…
      megfigyelni érdemes őket, nem abajgatni. sokkal, de sokkal több élményhez jutunk úgy.

      • “a felnőtt macskák kizárólag testbeszéddel kommunikálnak, ez alól kivétel a fújás és “köpködés”. a felnőtt macska kizárólag emberrel kommunikál nyávogással, és azt se mind”

        Ez de érdekes!

      • És amilyen pechem van, nekem jutott a világ legirritálóbb hangú macskája, aki amint elkezd velem kommunikálni, olyan agresszív indulatok támadnak bennem, mint semmi mástól. Pedig aranyos macska, kedveljük egymást, mindig kikísér az állomásra, csak ne szeretne annyira beszélgetni.

  5. – A haszonállatokat méltó körülmények között tartani, kíméletesen levágni, minden részüket felhasználni.
    – Tudatosan kerülni az antropomorfizmus minden formáját. A kutya kutya, hadd legyen kutya. Nem pont ez (lenne) a zseniális benne?
    – Elfogadni, hogy háziállataink nem 60 évig élnek. (súlyos beteg, legyengült ebünket nem önző módon életben tartani, hamis istenségként nézni a szenvedését. Szeretetből.)
    – Nem belepiszkálni a természetbe “kegyelemből”. Bár senki sem szívesen nézi végig, ahogy a ragadozó vadak megölik az aznapi vacsoráravalót, de ez van. Őzgidát meg akkor sem simogatunk, ha cuki.
    – Nem kiakadni eltérő kultúrák évezredek alatt kialakult étkezési szokásain. (hüledezés az indiain, aki nem eszik marhahúst, álszent picsogás a kutyaevő* kínain stb.)

    * Manapság már ritka a kutyahús Kínában, hasonlóan a csiga- és békahúshoz Franciaországban. (Békát sajnos nem, de csigát már sikerült kóstolnom, ízlett.)

    • Lothandarral, különösen az első bekezdéssel tökéletesen egyetértek, de a többi felvetésével is. Ami a kutyahúst illeti: úgy tudom, azok a kutyák malac módjára növényi táplálékon hízlalt állatok, tehát nem büdös a húsuk. Ehhez képest a nagyüzemi állattartás olyan magas fehérjetartalmú tápokkal etet, hogy a hazavitt, bepácolt, kisütött húson is érződik sokszor a karbamid vagy mi. Meg a halliszt.
      Örülök nagyon, hogy ez a fontos téma így a posztban kifejtve előjött!

    • Rokon révén testközelből néztem egy beteg kutya vagyonokba kerülő életbentartását. Engem különösebben nem hatnak meg az állatok, de ezt a szegényt nagyon sajnáltam. Egy éven át szegény naponta elkúszott valami eldugott helyre, szerintem várta a halált, és nem hagyták. Szenvedett, fájdalmai voltak. Akkor altatták el végre amikor már nem tudott kimenni és maga alá piszkolt. Akkor bezzeg már el tudta engedni a kicsi kincsét a gazda.

      • Másképp kapcsolódnék a történethez, mint az eredeti gondolat.
        Eszembe jut mégis, egy korábbi partnerem apja, aki csutkára nyírta a pulit nyáron, hogy ne legyen melege. A kutya napokig sírt, majd hetekig bujkált. Borzasztó szomorú volt látni.

    • “A haszonállatokat méltó körülmények között tartani, kíméletesen levágni, minden részüket felhasználni.”
      Na a legutóbbival tuti nincs baj a nagyüzemi állattartásban. (nem cápa) Olvastam, milyen mára eltűnt hozzávalókra is voltak receptek 100 éve, pl. tehéntőgy. Dehogyis tűnt el, ott van a virsliben. 🙂 😦

      • Ezt a vonalat nagyon szimpatikusnak tartom. Ha már leöljük, márpedig húsevőként le fogjuk, akkor minden porcikája legyen hasznosítva.

      • Kiskorom nagy kedvencei váltak amiket csak disznóvágáskor lehetett enni. Azután beledarálták a hurkába place a fôtt disznófül sózva. Boltba meg nem venném de ha a disznóvágásra gondolok összefut a nyál a számban.

      • Én nem értem, semmi gusztustalant nem találtam soha abban, hogy mi van a virsliben, szalámiban, hurkában. Állat és kész. Egész állatot eszünk. A pofahús, a nyelv csemege, a belsőségek finomak, a velő életelixír, a bőrt imádom, a fül, farok vicces és tele van kollagénnel.

      • Maradjunk annyiban, hogy engem sem az állati eredetű dolgok zavarnak a virsliben. De legalább már hoztak szabályt arra, hogy mennyi állati fehérje tartalom esetében lehet egyáltalán virslinek hívni valamit, és abból mennyi a “csontról mechanikusan leválasztott hús” maximum.

      • Szóval engem a csontliszt sem akaszt ki, meg a zsír, kollagén se, sőt. Az általad számon kért fehérje a színhústartalommal kapcsolatos, fenntarthatatlanul drága és egészségügyileg sem sok minden szól mellette (gyulladáskeltő a sok színhús, és a zsír nélküli fehérje sem vidám). Van egy kis trágya = élet, “az olcsóbb, ami senkinek se kell, mégis jobb” paradoxon ebben.

      • A szója szóba sem jött, sem agyéb adalék. Az volt a kérdés, hogy színhús vagy alkatrészek, megvetett porcogók is-e. Én nem vagyok kiakadva, ha alkatrész, és ez nem új fejlemény. A halliszt is állat, semmi gond vele. A színhús nem annyira jó.

      • Több tekintetben sincs igazad. A szabvány annyit mond ki, hogy a hústartalom min. 51% (40 volt), az MSM pedig max. 10%, ami nem számolható bele a húsba.
        Továbbá nincs adalékmentes virsli, gyártási szükségszerűség, lehetetlen nem beszélni róla.
        Olyan “roppanó rúd”, mert az nem virsli, nincs amiről beszélsz. Ami nem teljesíti a szabványt azt mindig szójával egészítik ki, nem zsírral, nem rekeszizommal, ezért írtam.
        Meg azért, mert nekimész az embernek olyasmiért amiben igazad sincs, nem is mondott olyat, és 1345 alkalommal olvastam itt is, hogy kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. Akkor meg főleg nem értem, miért veszed védelmedbe az ipari élelmiszergyártás legalját, aminek nem lehet kiemelni egy-egy összetevőjét hogy az jó, ha az egész nem az.

      • Próbálom értelmezni, amit írsz, meg hogy mi lehet mögötte, mert valami rosszat érzek.

        Ami húst veszünk, mind ipari, gyárból való, nem csak a készítmények. A szalámi is. Ti is hipermarketbeli húst, tejterméket esztek többnyire, ahogy én is. Abba, hogy én csak “ismerőstől” szerzek vadhúst, kolbászt, meg legeltetett marhát, vadvízi halat, biocsirkét veszek, finoman fogalmazva is hamar belebuktam. Az (ipari, de bio) tojást tartom jó kompromisszumnak.

        Én arról írtam, hogy a “vágóhídi hulladék” (nem színhús) is állat, az állat mindenféle része ehető. Nyilván ne legyen bélsár, gumicsizma, patkány a felvágottban, ez minőségbiztosítás dolga. De felőlem porcos rész vagy halliszt lehet. Szója ne legyen, ahogy nincs is. Még a kutyakaját is megnézem, van-e benne szója.

        Mert ezen sokan kiakadnak, hogy nem csak színhús van a feldolgozott húsban: jaj, zsír, jaj, porc, jaj, szalonna. A rövidítéseket, szóját te hoztad be.

      • Nem mentem neked, te másról kezdtél írni, mint amiről én. Rajtakapás-szagot érzek, a blog történetében vagy ötvenedszer egyszer csak kiborul valaki. Valami gond van? De komolyan.

        “miért veszed védelmedbe az ipari élelmiszergyártás legalját, aminek nem lehet kiemelni egy-egy összetevőjét hogy az jó, ha az egész nem az.” Nem tettem ilyet.

        Akkor most az élemiszergyártás szót cseréld a mondatodban közlekedésre, építkezésre, kütyühasználatra stb., és gondolkodj el az összefüggéseken. Mindannyian egy csomó ilyen üzemet használunk naponta, önmarcangolás nélkül, igen hipokrita volna azt hinni, hogy akkor “véded” is. Nincs morális létezés, mint azt írtam. A csoki, a kávé is ipari. Akkor már legyen jó.

        Van alternatíva. De járjon (számla meg eredetgarancia nélküli) kis piacra helyi áruért, akinek erre van ideje, infrastruktúrája, ugyanígy eszkábáljon árnyékszéket, költözzön tanyára stb., nekem ez nem fér bele.

      • Igen. A saját életemben én hozom a döntéseket, meg vannak még a kényszerek is. Nem gondolom, hogy bántanék ezzel bárkit. Az álláspontomat, ami a gyakorlaton túli, elvi, elméleti, meg a blogomon leírom. Más nem történt. Kérlek, kezeld a helyén a blogot és a bloggert.

  6. Lett kutyánk, mert elkezdtünk kicsit lustulni a télen, kifogásokat keresni, hogy az időjárás miatt nem megyünk ki olyan sűrűn, és így muszáj. Meg jó türelem- és erőpróba az életünkhöz kompatibilissá nevelni, szobatisztaság, behívhatóság stb., valamint az ideköltözés óta kissé beszűkült szociális életemnek is kifejezetten jót tesz.
    Megkapja a jó minőségű kaját, elegendő testmozgást, törődést, és hát bizony nagyon cuki tud lenni, mikor mondjuk le vagyok törve valamitől és odafekszik az ölembe kicsit smúzolni. De agyvérzést tudok kapni olyan (főleg fészbúkos, de néha élő egyenesben előadott) szövegektől, mikor pl. azt ekézik, aki külföldre költözés miatt keres új gazdát a kutyájának. “A gyerekeidet is lepasszolod, ha útban vannak?” Felelősség bármilyen élőlénnyel együtt élni, “tartani”, de baszki, akármilyen cuki, ez egy állat…
    Volt a gyerekek felnövése során nagyon sokféle állatunk, a legérdekesebbek általában azok voltak, amiket a legkevésbé lehetett antropomorfizálni. Madárpók, gabonasikló, egér, patkány.

    A mi vízóraleolvasónk (befért az aknába, egy vékony csaj volt) mindig felhívta a figyelmet az aknában dekkoló varangyokra, hogy védettek, nehogy bántsuk őket, és különben is milyen szépek 🙂

    • Nálunk egyik tesóm állatbuzi, már kiskorában kifigyelte, melyik pók mivel táplálkozik, melyik melyikkel tud együttélni, avagy nem, épített nekik befőttes üvegben lakot, stb. Állandóan az ház körül bóklászott, kutatta a kövek alját, gyakorlatilag ezzel telt el a gyerekkora.
      Madárpókban utazott pár évig, nála az állattartás ilyen megfigyelői pozíció, a házias közülmények közötti lehető legpuritánabb módon. Fogott nekik legyet meg lombszöcskét meg hasonlók. Utóbb a lánykája követi, múltkor stikában bevitt egy hernyót, amit hagyott bebábozódni, majd kikeltetett egy befőttesben, és hát persze, az lett a világ legszebb káposztalepkéje. El is engedte, vissza a családhoz, ami egy fa odvában lakik, sok testvérrel, anyukával és két apukával (…).

  7. Nekünk van egy keverékünk, tizenkét éves, anno direkt kutyatartási céllal lett elhozva egy alomból, én meg megörököltem a pasim exfeleségétől. Nagyon szeretem, néha pontosan tudom, hogy gyerekstátuszban van, szoktam vakarászni meg gyomrozni. De nincs túleletetés, túlféltés, meg esőkabát se. Max visszafordul, mint ma is, mert utálta a zuhogó esőt. Termetét tekintve bent elvan, de jobb neki amikor a kertben kujtorog, az volna a legjobb, ha mindig ott lehetne. Öregszik, de nagyon fitt, mert rengeteget sétálunk meg labdázunk, néha lefutja velem az 5-6 kilométert.

    Szurikátás gyerek neveletlen volt, az állatpark felkészületlen, apuka meg sima átlagszülő, aki szerint a gyereke seggéből süt a nap. Tudom, hogy sommás, de szerintem nagyjából ennyi a helyzet.

    Nem veszek nagyüzemi húst, kistermelői tojáson élek, és általában csökkentettem a húsfogyasztásomat, bár a hallal nem tudok ennyire precíz lenni, és régen én is gyárit fogyasztottam mindenből.
    Én mégis eggyel rémisztőbbnek és gátlástalanabbnak látom a kutyahús fogyasztását, ahogy a kismajmokét is, nyilván érzelmi alapon. Értem, ha kényszer. Kínai lakótárs mondta, hogy mindent felzabálnak, aminek négy lába van, kivéve az asztalt.

      • Vannak, akik tradicionális alapon megvonnak valamit, ami máshol természetes táplálék, míg mások megesznek olyasmiket, amiket a világ összes többi részén bűncselekménynek tartanak. Talán az utóbbi miatt vagyunk annyira ítélkezőek, talán a lemondást könnyebben tudjuk be kulturális különbségnek.

        Tovább is van ám: …megesznek mindent, ami úszik, kivéve a csónak és mindent, ami repül, kivéve a repülő.

  8. Azért az, mikor jövök haza és a park másik végéről megismer a kutya, nagyon jó érzés. 🙂
    Lehet, hogy hülye dolog, de én akkor is szeretem őket. Mikor itthon vagyunk, nagyokat sétálunk, chill velük lenni és ha nem is hálásak, komálni biztosan komálnak.

    Bár én öreganyámnál a csirkéket is órákig el tudtam bámulni, szóval lehet, én csak ilyen szentimentális alkat vagyok.

    • De a poszt nem arról szól, hogy hülye dolog szeretni egy állatot.
      A poszt a visszaélésről, a pótlékról, a felhasználásról szól, amit aztán leöntünk cukormázzal és elnevezzük szeretetnek.
      “megismer a kutya” ez az ember-állat kommunikáció, igen, élmény egy-egy ilyen pillanat. De a kutya az kutya, és kutyaként ismer meg, nem úgy, mint ahogy egy ember ismer rád. Ilyesmiről van szó.

      • Értem, de én meg így kapcsolódom most a témához, ezek a gondolatok jutottak eszembe. 🙂

    • Én is szeretem a kutyát, néha idegesít, de igyekszem korrekt lenni vele. De kutya, nem ember, és nem élvez elsőbbséget. Sokan állnak sorban…

      Kutya ellen nincs semmi a posztban, ha a halyén van, akkor kedves, kellemes, néha nehéz vele, és igen drága mulatság. Az antroporfizálást, abajgatást, állandó rólamesélést és a fajtatenyésztőket sérelmezem csak.

      • Valószínűleg belejött az én élményem, hogy az én idővonalamon nagyon sok a saját kutyás videó.

    • Asszem az ember es a kutya kozott hormonszinten tud lenni valamilyen parbeszed, ami miatt aztan szamottevo kotodes is ki tud alakulni. De ez nem egeszen pontos igy, csak arrol jutott eszembe, hogy irod, hogy jo erzes (oxitocin :)), illetve, hogy szentimentalis vagy. Mindenesetre biztos, hogy van benne valami, nem tudom elkepzelni, mi masert szegodott el az ember melle meg a vadak elleneben is.

      • (Éváéra reagálnék, csak oda nem fér) Igazából a kutya kialakulása az újabb elméletek szerint nem ilyen egyoldalú és emberközpontú, hogy az ember “csinálta” a kutyát 10 000 éve magának (mint azt a régészeti ásatások alapján korábban feltételezték), hanem egy 100 000 éves koevolúcióról beszélnek, ami inkább csak megtörtént, mint az ember tudatosan irányította (a többi domesztikációs folyamat sem volt egyébként olyan értelemben tudatos, mint a mai nemesítés, ideértve a növényeket is). A két faj egymásra talált, kölcsönös előnyökre tett szert és egymáshoz formálódott. Egyes kutatók (pl. Csányi Vilmos is ilyen) szerint az emberi evolúcióban, a mai ember kialakulásában is volt szerepe a kutyának, annak az életmódnak, amit a vele kötött szövetség lehetővé tett – nélküle nem pont ilyenek lennénk. És mint régi szövetség, simán lehetnek, vannak olyan kommunikációs csatornák és érzelmi kötődések ember és kutya között, ami egyedülálló, mert semmilyen más fajjal nem létezik. Gondoljatok arra, milyen kifinomult összehangolódás tud létrejönni egy kutya-gazda kapcsolatban, pl. vakvezető kutyák, juhászkutyák, agility során.

      • Nem vadkutya és nem vadló van mellettünk, hanem fajták. Minden mai kutya valamilyen tenyésztett faj vagy annak keveréke. Több évszázad tudatos, gyilkolós, tenyészállatnak használó szenvedéstörténet mindenképp.

        “Gondoljatok arra, milyen kifinomult összehangolódás tud létrejönni egy kutya-gazda kapcsolatban, pl. vakvezető kutyák, juhászkutyák, agility során.” Ez is csak az embernek jó, az állatnak a békénhagyás a jó. A vegánok szerint amúgy a lovaglás is állathasználat és etikátlan. Az ember a saját képére, céljaira formálja az állatokat, lakásban tart nagy testű hüllőket vagy majmot akár.

      • Az biztos, hogy a mai kutyatenyésztés sokszor etikátlan, akár a minél nagyobb rövidtávú profitra hajt (bár ezt a kategóriát tenyésztők szaporítónak hívják és elítélik), akár a küllemre, elszakadva a kutyafajta eredeti feladatától. Az viszont, hogy az állatnak a békénhagyás a jó, kutyák esetében nem mindig igaz. A munkakutyák iszonyatosan igénylik a feladatot, foglalkoztatást. Ezt a munkakedvüket nem is nagyon tudják szabad játékkal, egyéb önálló elfoglaltsággal kielégíteni, bármekkora helyük is van, abból jó eséllyel valami viselkedési probléma lesz. Ők tényleg akkor boldogok, ha szeretve vannak + jó sok feladatot kapnak. De amilyen sokfélék a kutyák, vannak nyugodtak, békénhagyósak is köztük.
        A vadállatok, az egy totálisan más kérdés! Ők köszönik szépen nem kérnek az emberből, nekik vadon kell. A majom lakásban tartása, de sok kevésbé extrém állaté is, önzés és arrogancia.

      • A munkakutyát az ember alakította nem tudom, miből munkakutyává és használja, ahogy az ökröt, a lovat (amelyek, szerintem, nem annyira boldogok ettől). Vajon mindneki mértéket ismer, hogy mennyi az elégséges, de nem túl sok munkaerő?

        És hányan vannak, akik munka célra tartanak ma munkakutyát? Ma mindenki bekúrja a kertbe a német juhászt, az őr- és pásztorkutyákat, aztán jól bvan. Szétunják magukat. Vadászokat is. Ezek még lakásban is jobban járnak.

        És hogyan bánnak velük, akik mégis munkára használják?

      • Az “állatnak a békénhagyás a jó” dolgot persze lehet nem a mai háziállatok vonatkozásában is értelmezni, hanem úgy, hogy békén kellett volna hagyni azt a farkast, és nem csinálni belőle olyan lényt, aki ösztönszinten igényli az embert és függ tőle… csak hát már létezik.

      • Igen, így értettem.
        Ösztönszinten? Tud kötődni, de a kóbor kutyák, akik falkában élnek és találnak elég élelmet, annyira boldogtalanok?
        Erre írom, hogy gyanúm szerint mi vetítjük ezt rájuk. Az igényt. Az ember seggéből süt a nap.

      • Szerintem lehet a maiakra is, túl sok a nyaggatás, hurcolászás, öltöztetés, mutogatás. Aztán meg, mint a félrenevelt gyerekek, követelik a figyelmet, unatkoznak.

      • Szerintem igen, ösztönszinten, de a kutya tényleg egyedülálló ebből a szempontból.
        Találtam egy érdekességet Sue eredeti felvetésére a hormszintű párbeszédről:
        Human-like modes of communication, including mutual gaze, in dogs may have been acquired during domestication with humans. We show that gazing behavior from dogs, but not wolves, increased urinary oxytocin concentrations in owners, which consequently facilitated owners’ affiliation and increased oxytocin concentration in dogs. Further, nasally administered oxytocin increased gazing behavior in dogs, which in turn increased urinary oxytocin concentrations in owners. These findings support the existence of an interspecies oxytocin-mediated positive loop facilitated and modulated by gazing, which may have supported the coevolution of human-dog bonding by engaging common modes of communicating social attachment. (http://science.sciencemag.org/content/348/6232/333.full)

  9. Én oörökbefogadtam egy kutyust január elején, akire karácsony előtt találtam egy menhelyen, ahol problémás kutyák vannak. Értsd bántalmazott, vert, megkínzott ebek. Olykor azért az embert én is fülénél fogva akasztanám fel (gondolatban legalábbis) mert nem értem honnan ez a viselkedés. Mi a fene visz rá arra valakit, hogy felakaszt egy kutyát vagy levágja egy collie lábát? Ja, tudom, kutyaként viselkedett az a szerencsétlen es ásott a kertben. (Lehet alagutat akart menekülő útvonalnak). A gazdi meg úgy gondolta, ha baltával lecsapja a lábát akkor az megoldás lesz. Amikor ilyenről tudomást szerzek pár órán át abszolút nem tudom szeretni az embert, noha elvileg emberszerető vagyok. De élettisztelő is. A kettő nem mindig kompatibilis.

    Nem voltam sosem állatpárti a lakásban, akkor sem ha nekem pl. két nagy teraszom van es sosem gondoltam, hogy lesz itthon kutyám. Aztán ez a blöki, aki nem evett, es mindenkit semmibe nézett, es ki sem jött a sarokból ahova a ketrecében feküdt, úgy döntött, hogy elkezd kovetni engem mikozben az összeszedett kajaadományokat vittem ki-be, a bérelt furgonrol. Ez a heppem, szoktam segíteni kaját gyűjteni a kidobott, bantalmazott meg vadon sérült allatok szamara szükséges dolgokat (nem, nem írok róla blogot). Azaz ez utóbbi szervezet küldött át a menhelyre mert küldtek nekik kaját, amit a vadállatok nem ehetnek meg. (Ez a másik emberi baromság: 80 kiló kutyakaját küldeni oda ahol sérült ragadozó madarak, es erdei allatok vannak. A nagy állatmentő gazdag Lujza, aki veri a mellét, hogy ő milyen jó ember de olyan hülye hogy száraz kutyatápot küld egy szervezetnek aminek a nevében benne van, hogy “vadállat mentő”). Mondom is nekik mindig, hogy nagyon fasza, egy kisroka vadonba vissza engedése (árva maradt picinek, mert valami idióta kilőtte az anyját, begyűjtötték aztán mikor mar elég nagy lett es tudott önállóan enni a megfelelő módon visszaengedtek az erdobe) miatt, most hirtelen lett egy kutyám. A lényeg, ez a blöki nem kopott le, és mikor vissza kellett mennem pár nap múlva úgy örült nekem mintha én lennék az egyetlen élőlény a világon, es közöltek velem, hogy elkezdett enni amióta ott jártam, meg azóta mindig amikor furgont hall a racshoz megy es csóválja a farkát. Ez lehet csak maszlag volt viszont blöki nyüszített mikor eljöttem aznap. Azaz vonyitott. Hosszasan. Engem ez kiakasztott, azon filóztam aznap este, hogy nyilvan valami szagom lehet, ami vonzza ezt a vezna ebet. Kétnaponta jártam látogatni meg sétáltatni (akik ismernek jókat rohogtek ezen, okkal), ráadásul blöki úgy csinalt, mintha vilag életében velem járt volna pórázon. Par hét múlva hazahoztam. Szeretem figyelni ahogy elhagyta az embertol való rettegést es normális blöki lett belőle. Nem volt könnyű meló. Tok egészséges most es elégedett. Annak tűnik. Jó kutya de kutya. Annak szeretem. Nem adok neki tápot meg nem öltöztetem, nem puszilgatom, békén van hagyva, viszont ha a takarojat a kanapéra teszem felmegy, de csak akkor, amúgy marad a kosarában, amibe egy három éves gyerek is belefér akkora vagy a lábam hoz ül. Kedveli ha a fület vakaraszom néha, es én is, megnyugtató így olvasni, idilli el erzem. A hálószoba off limit, oda tudja, hogy nem jöhet be, nem is próbálkozik. Nincs gyerekem de a kutya sem gyerek pótlék. A francnak se kene ilyen szőrös kölyök. Egyszerűen a kutyám, szerintem jó neki, hogy vagyok es jó nekem, hogy van. Zavarna ha rács mögött látnám, vagy, ha elaltatták volna mert senkinek nem kellett. Hat nekem kellett. Vagy én neki. Nem tudom. Ezt lehet belelatom, de nem zavar. A tény, hogy állandóan követett amikor ki engedve volt az első alkalommal es konkretan lelki zsarolásnak éreztem a tekintetét aztán bedoltem erzelmeimnek, ez van. Én nem bánom.

    Amúgy blöki egy agár–kopó keverék, erdő mellett lakom, naponta megyünk futni, jót tesz a seggemnek nagyon, végre egy élőlény aki rá tudott erre venni, eddig csak súlyzóztam, meg úsztam. A lakásban semmihez nem nyúl, nem rag, nem kapar, egész nap alszik kb. (A labdát sem hozza vissza, ha eldobnam, hülyén néz, hogy minek dobálózni, viszont fogott mar nekem galambot.) Otthon tök nyugis kutya. Es vicces is olykor.

    Megosztok a blökiről nagy ritkán 1-1 képet a blogom Fb oldalan, inkább a saját viselkedésem ecsetelesere. Azért az elég vicces (van akinek nevetséges) tud lenni. Nem a like hajtja eme cselekedetemet, hanem a szokásos kozleskedvem, a likeok jönnek mennek, nem hatodom meg tőlük, bar amikor olvasnak tőlem írásokat az olvasóim es csípik, annak nyilvan örülök, de ha nem azt is elfogadom. Nyilvan sosem lesz a kutyámnak Instagramja meg Facebook oldala, őszintén bevallom nekem mar az is sok, hogy nekem van.

    Amúgy szeretem az állatokat. Hogy állatvédő vagyok-e nem tudom. Próbálok nem ártani nekik. Négy éves korom óta nem voltam cirkuszban es mindet betiltanak ahol állatokkal szórakoznak. Tudom mi a különbség az állatkert üzleti célból es az állatmentő parkok között. A trófea vadászatot szigorú bebörtönzéssel tiltanam. Éltem Del-Afrikában ket évig, tudom, hogy van szafari es szafari között különbség. Amikor egy bizonyos park állatmentő célból létezik es ott szét lehet nézni a belépő meg az allatok eltartására (mert betegek, mert kihalóban van) megy, az nem olyan rossz. Bar én felülvizsgálnam a mentális képességet azoknak akiket vadállatok közelébe engedek. Nem mindenki alkalmas a természet tiszteletére. Nem veszek bőr, szőr es műszőr ruhát. Viszont van vegan es cf cipom, kabátom. A régi fiatalkori bőrcuccaimat mondjuk nem dobáltam ki es nem is fogom. Jó rám a 20 evvel ezelőtti bőrgatyám es nem erdekel ha van akinek nem tetszik.

    Nincs autóm. Mondjuk dühös vagyok cefetul mert a bringám elloptak. Nem iszok tejet gyerekkorom óta mert kilenc évesen elrettentett az a tény, hogy egyébként az egy allat anyateje. üzemi tejterméket, hústermeket mar 6 éve nem fogyasztottam. Nem használok palmaolajat, sem nem zabalok del-Amerikából idehurcolt novenyeket meg szemetet sem eszek bármilyen reklám mondja, hogy az milyen jó nekem. Mondjuk nálam megterem a citrom, narancs, mandarin meg az avokádó is, de ezutobbim nincs, ezért viszont nagyon szeretek a mediterrán térségben elni. Én sütöm a pekarut es édességet itthon. Nem iszok műanyag palackos vizet meg üdítőt sem. Csökkentem a műanyag hadznalatot amennyire tudom. Nem veszek agyon csomagolt cuccokat es a fogkefem is öko.

    A vizet nem folyatom fogmosáskor sem amikor zuhanyozasnal beszappanozom magam. Oko mosószert használok. A mosogep sem jar minden áldott nap. A kozmetikumaim is öko es állatbarát mind. Legalábbis ezt írjak rájuk. A sminkeket is idesorolom. Ha van idom én csinálok krémet magamnak. Mi van meg. Ja, basszus én takarékoskodok az árammal is, anyám nevelt így. Lehet kihagytam valamit, de így is túl hosszú ez a komment.

    Vannak olyan kedves embertársaim is, akik meg vannak győződve arról, hogy nekem azért lett kutyám, mert nincs gyerekem (tudatták velem eme ítéletet) es ettől a hajam tepem. Mert a ket dolognak köze sincs egymáshoz. A kutya nem pótlék, főleg akkor nem, ha valakinek nincs hiányérzete gyerek ügyben, vagy úgy van vele, hogy majd lesz, ha lesz, es nem az ezen görcsölésról szól az élete. Zavar, ha nekem személy szerint azt mondják, hogy “de ugye tudod, hogy a kutya nem helyettesíti a gyereket” (apám), mert mitől lenne magától értetődő, hogy csak azért mert én nő vagyok nekem kell, hogy gyerek legyen az életemben, kell hogy akarjam es nyilván pótcselekszem, mert gyerek nélkül üres a létezésem, de leginkább azért zavar az ilyen, mert a kutya az egy állat, én meg nem vagyok hülye (szerintem) és ezt nyilván tudom. Attól mert gondoskodom róla es velem él egy közösségben, attól meg nem tekintek rá gyerekként. Az nem biztos, hogy normális lenne…

    • Basszus, Éva, bocs a förtelmes elütésekért (de lehet inkább a komment hosszúsága ízléstelen és azért kellene elnézést kérnem), de egyszerűen nem tudom ezen a telefonon hol kell kiszedni a javítót, ami egy-egy szónál vagy kifejezésnél fogja magát és átáll olaszra. Kölcsön telefon, mert az én annyira nem okos telefonom feladta az életét. Szóval bocs.

    • “ha baltával lecsapja a lábát akkor az megoldás lesz. Amikor ilyenről tudomást szerzek pár órán át abszolút nem tudom szeretni az embert, noha elvileg emberszerető vagyok” ez nagyon durva, embertelen, törvényellenes. És ugye elvileg ő gazda, tehát akart kutyát, vállalt valamit…

      A csakazolvassa protestblog, azt írja meg, ami hiányzik. Ha mindenhonnan dől a cukros állat”védelem”, a lájkvadászat, akkor én az ellenkezőjére hívom fel a figyelmet. Csakis azért, hogy gondolkodjunk.

      • Az olasz kis falvakban délen, akadnak ilyen “állatszerető” lények. Büntetik amúgy, de nem is ismerik sokan a törvényeket, nem tudják, hogy van amiért be is zárhatják őket, látok borzalmakat. Még a spanyolok között vannak rohadt nagy állatkínzók. Na nem a különbségtétel miatt mondom ország szerint, de ott pl a vadászathoz használt agarakat van, hogy kinyírják 3 éves korukra (az agaras vadászat egy szokás a galgók napján pedig szinten szokásból állatkínzással egybekötött kutyagyilkolászás a napirend, ez a Vadászidény zárása) állítólag azért, mert annyi idősen, már nem olyan jó az orruk, nincs rájuk szükség. A spanyol hatóságok semmit nem tesznek, mert rengeteg pénzt keresnek a vadászat által, nem érdekes évi kb. ötvenezer agár “eltűnése”. Bocs, hogy eltértem a cikktől nagyon, elvitt a gondolatmenet. Szóval, Ja sajnos vannak nagyon durva, embertelen dolgok állatkínzás téren.

        Megjegyzem a rózsaszín kis kabátka kutyán, meg a csókolgatás nálam simán belefér az állatkínzás enyhébb fokozatába.

    • Amúgy tök jó látni, hogy átgondoltad, átmentél a saját (!) vizsgádon: pótlék-e? érzelmeskedés-e? lájkvadászat-e? és nem. Van ilyen. De aki anyák napján kifejti, hogy neki a kutyája a gyereke… hát, nem tudom. Róluk szól a poszt. Nem, nem feltétlenül gyerekpótlék a kutya, ha okés az értékrend. Viszont trend nyom sokakat arrafelé, hogy gügyögjenek és kvázivallás legyen az “állatvédelem” meg a kutyaabajgatás.

      Tök öko vagy, jó olvasni. Én elkurvultam egy kicsit.

      • Tudod, én is kivagyok attól amit írtál a posztodban, meg eleve amikor az ember pótcselekszik más élőlények kárára. Szeretem, hogy protestblog, hogy szó van arról, ami hiany(zi)cikk, bár még új vagyok itt, nekem még hiányzik egy csomó bejegyzés, de haladok vele. Próbálok nem összehordani sületlenségeket, ha (ritka szokásom) kommentelek ígérem.

  10. Én szeretem a kutyákat, vizslára vagyok szocializálva, az volt a játszótársam óvoda helyett meg még a kisiskolás évek alatt. Ez az ötvenes években volt, nulla luxus. A mostani lakóhelyemen nem tarthatok állatot, de nem is tudnám vállalni a felelősséget, a most már egy kutyatulajdonosra kötelező teendőket, a sétáltatást meg végképp nem. És lakásban, hát nem, az neki lenne rossz. Bár egy kert is lehet végletekig ingerszegény a kutyának, azért kaparnak-ásnak, mert unják. Szóval, sajnálom őket, meg az embereket, akik a fogyasztásnak ebben formájában élik ki magukat. Sok elrettentő példa van. De irígylem azokat, akiknek megvan a lehetőségük és az életformájuk ahhoz, hogy ezt az érzelmi többletet, amit egy kutya ad, megkaphassák.

  11. En allatszereto vagyok, miota az eszemet tudom, bar kicsi gyerekkent csinaltam nehany hajmereszto dolgot allatokkal. Van egy macskam, szuper intelligens macskaszinten, de nem tutujgatom, o tutujgat engem ha kedve szottyan ra. Aztan itt egy elvetemult eb. Makacs faszkalap, direkt beint nekem meg is birom a kis mocsadekot es elfogadom olyannak amilyen. Jo tars, a setakhoz, futashoz, ( mar ha futnek, mostanaban nem) Reszben azert gyerekpotlek mindketto, meg ugy egyaltalan, uresebbek lennenek a napjaim nelkuluk. Viccesek. nem gugyogok, de olykor nyomok egy puszit a macska fejere.

    • Én meg szagolgatom a kutyát, mikor éppen olyan jó masszív kutyaszaga van 😀 Elég hamar elmúlik, öntisztulós bunda, tiszta kajálás mellett általában nincs szaga, úgy nem lenne lakáskompatibilis. Na, egy ilyen mondatért kutyás fészbúk-csoportokból már kitiltottak volna 🙂

      Tegnap a futtatón a gazdik arról beszélgettek, kinek a kutyája milyen alvó. Érdekelt a téma, hogy honnan a picsából tudják, mert a miénk kinn alszik az előszobában, a hálóba be se mehet, nem is akar, így lett szoktatva. A masztiffgazdi, a husky-agár keverék gazdi és a labrador-gazdi is együtt alszik a kutyával, egy ágyban, mindhárom fiatal, párkapcsolatban(?) élő ember. Megálltam, hogy ne kérdezzek rá, nem zavaró-e úgy dugni, hogy közben a megszokott helyéről kicsukott kutya az ajtóban vonyít.

      • MI kicsuktuk még a gyerek elôtti idôben. Nem vonyított. Amikor lett gyerek ô aludt velünk. Ha épp kedvünk/alkalmunk támadt gyerek alszik a hálóban kutya becsukva a kisszobába mi még a nappaliban. Mindig állatok között éltem kivéve az egyetemi éveket, nem idegen tôlem az állat közelsége de soha nem tekintettem a gyerekemnek. Teljesen más érzés ahogyan kötôdöm egy állathoz meg ahogyan a gyerekemhez. Egy elléskor szokott lenni 1-2 gyengébb kismalac. Amikor kicsik voltunk cumisüvegbôl etettük és vagy megmaradt vagy nem. De ha megmaradt és levágásra került késôbb, természetesnek vettük. Apukám a nagy melegben dagonyát csinált nekik h lehûthessék magukat, télen kalóriadúsabb meleg ennivalót kaptak de attól állatok maradtak az ólban. A lakásban tartott kutyánknál vettem észre h nem jó neki igazán. De remélem családi házba tudunk költözni a nyáron és visszakutyásodik, most a viszonylagos ingerszegénység miatt elég kedvetlen, tompa.

      • Abba, hogy esetleg nem csukják ki, nem szeretnék belegondolni se, az nekem (oké, most antropomorfizálok éppen) valami abúzus-szerű dolog.
        Délutáni kanapén-szundiba télen belefér, hogy a kutya odakucorodik, kölcsönösen melegítjük egymást, de valahogy a háborítatlan éjszakai alvás nekem (talán mert annyira sokáig vették el tőlem az ehhez való jogot) szent.
        Volt már, hogy a kutya szólt hajnalban, hogy valami baj van, és le kéne menni, ilyenkor szó nélkül kelek, viszem, mínusz tizenfokban is, pont mintha magatehetetlen rám bízott emberi lényhez kéne kelnem, elvégre én akartam, hogy itt lakjon velünk a másodikon.
        Most majdnem leírtam, hogy “nem él vissza vele”, de annyira többszintű lenne ezt továbbgondolni, hogy inkább majd este, ha hűvösebb lesz.

      • Van olyan kutyafaj, amelyik esetében nem undorító és koszos a kanapén, szőnyegen a rengeteg szőr? Nálunk ezért nem jöhet be se lakószobába, se konyhába.
        Illetve: megmossátok a lábát, vagy teljesen oké, hogy az utcai, pisibe-hányásba-bármibe lépő lábával fölmegy a textilhuzatra? Komolyan mondom, nem tudom ezt elképzelni, ez olyan, mint cipőben aludni.

      • Nálunk egy kanapéra jöhet fel, az bombabiztosan le van takarva hetente mosott huzattal, a lábát pedig alapvetés, hogy séta után mossuk, én se megyek be utcai cipőben.
        Nagyon kevés a szőr a lakásban, a futtatós csapatnak vannak közös ilyen-olyan bundára való keféi, és ott szoktuk őket megpucolni. Azért az ágyamban az a napi tíz szál is sok lenne.
        Felső szomszédnak két nagytestűje van a szintén 40 négyzetméteres lakásban, egyszer kellett bemennem hozzá valamit aláíratni, kutyamagasságig az összes fal szürkésbarna, mindenen vastagon áll a szőr, és minden ragad. A srác gyakorlatilag egy kevéssé tisztán tartott kennelben lakik. Sokszor felhozza beszélgetés közben, hogy nahát, ezek a mai nők, egyszer-kétszer feljönnek, aztán már le is kopnak, nem lehet tartós kapcsolatot találni.

    • Én is állatszerető vagyok, csak szerintem ez mást jelent: sokkal nagyobb arányban békén hagyást, tiszteletteljes távolságot, élőhely-el-nem-vevést, kíméletet, helyén kezelést, nem pedig szórakozást, játéknak, érzelemforrásnak használást, ami a trendi állatszeretet volna.

      Semmilyen tekintetben nem állítja a poszt, hogy az állatok le vannak szarva, ne szeressük őket, hülye az, aki állatot szeret, hanem újradefiniálja az állatszeretetet.

      • En a macskaval alszom, jobb hijjan. De megszokta, szobacica, mivel kismacskakoraban, forgalmas ut mellett tunt el, szivbajt hozva ram, azota bent el es mivel mar nem harmatos, ki sem engedhetem, mert keptelen lenne a korulmenyekehez alkalmazkodni ennyi idosen, Viszont sajnalom, mert nem lehet valami vidam igy elnie tekintve a macskatermeszetet ugy altalaban. Viszont nagyon tapintatos, ha ferfi teved a hazba o atmegy a masik szobaba aludni, de csak akkor. Amugy en is igyekszem a helyukon kezelni az allatokat a kutyat sikerult is, mivel o kint dolgozik, oriz foallasban, de ettol fuggetleneul a gondoskodas resze, a simogatas meg is csak azert annyira lenyeges nekem mostansag, mivel nincs gyerek. Viszont kicsikoromtol valami egeszen athato ereju szeretet van bennem az allatok irant. Gyerekkent nem is ereztem azt, hogy lenne kulonbseg egy allat es egy ember kozt. Ha nagyon oszinte akarok lenni az allataink kozelebb is alltak hozzam mint az emberek tobbsege. Volt egy csirkem, tobbet jatszottam vele mint az unokatesoimmal vagy elvoltam egy libaval naphosszat.

      • Átgondoltam. Az én állatszeretetem fő megnyilvánulása a sok-erdőben lét, futtatás, és hogy ez a kutya, bár hízékony fajta és ivartalanított, még mindig 20-21 kiló. Nagyon ritkán vanank érzelmeim. Szeretem, hogy szép, erős, mozgékony.

        Nem annyira szeretem az állatokat, nem érzek különösebb felelősséget azok iránt, amelyeket nem direkt én vállaltam, és azt gondolom, nincs is szükségük a szeretetemre. Bennem nincs azonnal simogatási vágy, “decuki!” ujjongás, sokkal távolabb vagyok, kevés az érzelem, több a tisztelet. Van, amelyiknek (fajtakutya! vad! madár!) csodálom a szépségét, egy grafikus szemével, diszkréten. Van bennem segítő szándék is, de nem fontos részei az életemnek, én tipikusan emberi, humán jelenségeért lelkesedem. Még a hegyen is az van bennem, hogy “itt ülök csillámló sziklafalon”.

        Érdekesnek találom az állatokat, ezt humán vonásnak gondolom, az agyamnak kellenek, de tudom, nekik nincs szükségük rám. Szerintem ennyir e a kutyáknak sem. Nem használom az állatszeretetemet arra, hogy emberek fölött ítélkezzek, dohogjak. Szerintem az ember fontosabb, az állatok iránti kegyetlenkedésnek pedig vagy kulturális háttere van (megszüntetendő), vagy lelki defekt, vagy a tudatosság, morál más szintján létezik az elkövető, ami szomorú, de a direkt gonoszság ritka. Nagyon szeretném, ha betartatnák a törvényeket, de a hisztis, lincselős, önbíráskodó érdekérvényesítést visszásnak gondolom.

        Irritál, hogy a kutya mindent meghatározna, ha hagynám, felborítja a terveimet vagy a napirendet (én bizony nem megyek ki mínusz tizenötben rögtön), és húz, követelőzik, még kér valamit a szokásoson felül, vagy a lábamra tapos, vagy ül. Nem engedem, hogy ő legyen a falkavezér. Rengeteg elkényeztetett, túlkényeztetett kutyát és gyereket látok, szubmisszív, zsarolható gazdákat (és szülőket), kövér és boldogtalan állatokat (és gyerekeket). A gyereknevelés és a kutyatartás túlnyomó része nem érzelmeskedés és ujjongás, hanem kulimunka (takarítás, dolgok számon tartása, gondoskodás) és kőkemény határhúzás. Nem tudok elolvadni, ha a szuverenitásom van betámadva, ha megalázó szerepet szánna nekem a gondozott lényem. Pl. nem rohanok kutya után. Ha húz, megállunk, és ne rángasson senki, semmilyen értelemben. Nem ehet szemetet, ne etessék sütivel, gabonával. Leoltom, aki próbálkozik. Nem mehet be bizonyos helyiségekbe. Nem túrhatja ki a táskám (sajnos, a kávécukrok miatt /gyűjtöm/ extrém leleményesen tud táskát kinyitni, rákapott erre.)

        A múltkor a 140 kilós taxisofőr tejkaramellát akart adni kérdezés nélkül a kutyának, majd hosszan és rajongva mesélte, az ő négy kutyája közül az egyik a krémest, a másik a pillecukrot, a harmadik a szaloncukrot, a negyedik a dunakavicsot szereti. Sokaknak ilyen cukros dédelgetést jelent az állatszeretet, és ez botrány.

        Kutyákkal nem működik a demokrácia, csak a következetesség.

    • “Mit élhet át a vad, amikor halálos lövést kap? Vizsgálták már, hogy ez mennyire fájdalmas, és meddig tart, amíg kiszenved?

      Igazából nem tudjuk, hogy az állatoknak milyen a haláltudatuk, és ezt nagyon nehéz is megállapítani. Biztos, hogy rémületet élnek át a lövés pillanatában, de ha pontos a találat, és a fegyver, illetve a lövedék ölőereje jó, akkor ez nagyon gyors dolog, ideális esetben a vad számára igazán át sem élhető, hiszen mire felfogná, hogy mi történik, már nincs is tudatánál.

      Ölőerő?

      Tudom, furán hangzik, de mind a lőfegyvereknél, mind az íjas vadászatnál fontos tényező az ölőerő, ami egy technikai fogalom. Ha csak megsebesül a vad és úgy menekül el, tényleg kínlódhat, akár napokig.”

      • “A halak hideg, síkos tapintású és merev tekintetű állatok, senki nem gondolja róluk, hogy aranyosak. Ezzel szemben egy szőrös, simogatni való jószág megdobogtatja az emberek szívét. Persze ez szintén teljesen emberi látásmód, a természet nincs tekintettel az úgynevezett cukiságra.”

  12. Egy vélemény még nem definiálja újra az állatszeretetet, legfeljebb te definiálod újra a magadét, ez különbség. Amit írsz, nekem az azt súgja, hogy igazából nem szereted az állatokat. Van ilyen. De aki így érez, annak általában nincs állata, itt inkább az a fura, hogy miért tartasz kutyát, ha ilyen rideg a viszonyod vele.

    A túlcsordulás, antropomorfizálás néha tényleg tragikomikus, de valahogy nem tudom bántani azokat, akik belecsúsznak. Ki tudja, mi maradt ki az életéből, milyen tragédiákat élt át, milyen veszteségei vannak. Szeretem, ahogy a barátnőm tartja a kutyáját, higgadtan és kontrolláltan szereti, “békén hagyja”, de azért simogatás, nevetés, rajongás is van. A szeretetnek ilyen az egyik arca, érintős, hozzábújós. Vannak, akik nem ölelhetnek meg mást, csak az állatukat, mert mondjuk kirepültek a gyerekeik és nincs párjuk sem. Láttam ilyet sokat. Az pedig tény, hogy az állattal való meghittség, simogatás stb. biokémiai üzenetet közvetít, terápiás konzekvenciája van.

    Nekünk két cicánk van (gyerek még nincs), a férjem először nem akarta őket az ágyba engedni. Aztán mit látok? A mellkasán aludt az egyik, ő pedig álmában simogatta 🙂 De ahol élünk, eléggé állatkultusz van.

    • Szia, adjon isten. 🙂
      Már miért ne definiálhatnám újra én, magamnak, vagy az olvasóim körében? Minden friss gondolat alapja is “egy vélemény”.
      Lehet, hogy igazad van: nem annyira szeretem, abban az értelemben biztosan nem, ahogy nyavalyognak, érzelmeskedbnek, antropomorfizálnak meg másokat abajgatnak vele emberek.
      Azért van kutyám, meg amúgy nem csak nekem, mert vállaltam 2009-ben, hoztam egy döntést. Azóta egy s más megváltozott az életemben. Azért van kutyám, mert még mindig így a legjobb az általam működtetett rendszernek.
      Írhatnék persze gejl dolgokat, mindjárt nem kapnék ilyeneket az erre járóktól, de én a lényegről akartam írni.
      Sokaknak érzékeny téma ez, ugranak is, érveik nem sok, csak az “én úgy vagyok vele”. Lehet, hogy nem gondoljátok át, csak követitek, amit szokás?
      Akármilyen a közeg, akkor is saját preferencia, választás kell.

    • “Az pedig tény, hogy az állattal való meghittség, simogatás stb. biokémiai üzenetet közvetít, terápiás konzekvenciája van.” Igen, főleg az emberi érintés és közelség pótlékaként. Nagyon hasznos az állat, sok mindenre jó. És hát ez is állathasználat: emberi igények kielégítése.

      • “A mellkasán aludt az egyik, ő pedig álmában simogatta” nagyon megható, de mi következik ebből?”
        Nem következik belőle semmi 🙂 csak érdekességképpen írtam. Mindkettőnk szeretetnyelve érintős, simogatós. Én egy kicsit bújósabb vagyok.

        Állathasználat: szeretjük, istápoljuk, helyettesítünk velük, meg is esszük őket, egymásba érünk. Használjuk egymást is: szeretjük, utáljuk, tanuljuk, megéljük vagy megértjük egymást avagy nem, kinek mi az alapélménye. Egymásba érünk.

        Értem, hogy 3 gyerek mellett egy kutya sok meló, mégis, ahogyan róla írsz, az kicsit szomorú. Hogy 9 év sem volt elég, hogy megszeresd.

        A posztjaidból egy rigid, sértett, a szeretet érzésével hadilábon álló ember bántó kinyilatkoztatásait hallom. Ahogyan a könyves-színházas poszt alatt kigúnyoltad és megaláztad az egyik kommentelődet, azt tényleg nem is értem. Miért? Teljesen normálisan szólt hozzá. Szeretsz bántani, ezt látni azokból a válaszokból, amiket láthatatlanokhoz intézel.

        Mint akit valami generálgyűlölet hajt. Árad a blogból ez. El is ment a kedvem, sajnos, pedig segítségre szorulnál. De ehhez már komoly módszertani ismeretek kellenek, nekem nincs ilyen. Ha kívánhatok valamit, hát légy kicsit boldogabb.

      • Szerintem nem érted, hogy mekkora meló, és hogy milyen lehet nekem (mert nem szoktam nyígni).
        Nagyon nehéz bármi pluszt szeretni, amikor agyon vagy terhelve. Durva trauma után, tök egyedül.
        Másrészt a szeretés nekem egész mást jelent, nem abajgatást, érzelmeskedést és főleg nem annak facebookos mutogatását.

      • Kommentelő kicsit el van tévedve, és itt akar olvasottságot elérni. Jó, ha valaki szól neki.
        Mit lehet a költészetére mondani? Nála sokkal jobban írók sem vehetik készpénznek a megjelenést. Nem, az önbizalom nem elég. Nekem miért kéne szeretnem, pátyolgatnom random kommentelőt, amikor pont ez a típus irritál? Nem vagyok gyógyped alkat, és nem is ez a dolgom.
        Érdekes, hogy te teljes családban élsz, nem egyedül nyomod, nem halt meg a férjed, de ekkora a szád.
        Érdekes, hogy a nagyon stabil baráti köröm egyike sem ilyennek ismer, ahogy te nagyképűen leírod a működésemet. Sem az edzőtársaim. Lehet, hogy nem itt van a gond?
        Talán nem kéne folyton minősítgetni, kóstolgatni? Hogy én arra rosszul reagálok? Te is rosszul reagálnál. És akkor még tegyük hozzá, hogy igen kemény meló egy ilyen színvonalú blogot írni, kezelni. Milyen jogon avatkozik így belém bárki, ahogy te tetted?
        Mindenkit szeretek, csak a basztatást, kóstolgatást nem szeretem. Ne told rám. Ne kóstolgass, ilyen egyszerű.
        Ajánlom figyelmedbe ezt a szintén mai posztot, elég vicces, hogy ezek után elemezgetsz (ez az első neved vajon?)
        https://csakazolvassa.hu/2018/06/04/hogyan-kezeljuk-a-kritikat/

      • És:
        gyűlöletnek nevezed, ha valaki gondolkodik, és kimondja a véleményét, nem fél és nem sunyul, és nem csak akkor kiáltozik nagy morálisan, ha körülötte is mindenki ugyanazt kiáltja?
        Nem lehet, hogy ehhez neked nincs bátorságod?
        Ja, már nem olvasol, bocs.

    • Annyira bírom, ahogy a hasonló atmoszférájú bejegyzések alatt törvényszerűen megjelenik valaki, hogy közölje, hogy a posztíró “nem is szereti a…” állatokat/anyját/gyerekét/dugást/nemtom, tetszés szerint behelyettesíthető. Mint az édesanyámos posztnál.
      Az, hogy van, aki abban a rémes helyzetben van, hogy egy állatra kell irányítania minden gyengéd érzelmét, és erre használja, miért jelenti azt, hogy aki arról elmélkedik, hogy a ma “állatszeretetnek” nevezett jelenség kihasználós, visszaélős és önző jellegű, és sokszor nem jó az állatnak, az nem szereti őket? Ez pont, hogy igazolja, ami a posztban van.
      Annyira nem hiányzik ez a “jaj, úgy sajnállak, hogy neked nincsenek ilyen nemes érzelmeid, mint nekem” ide.

      • Nem sért, ez van. De érdekes, igen. Biztos lehetne sokkal jobban bánni a kutyámmal, én ugyan nem tagadom, nem a család közepe, viszont nem is élek vissza. A kommentelő meg eltalálva érezte magát, mert ő “szereti az állatokat”. A legtöbb ember ilyen színvonalon értelmez. Minden konfliktusom évek óta abból van, hogy az emberek nem tudnak szöveget értelmezni, belelátnak olyan tartalmat, mögöttest, ami nincs, és személyeskedni kezdenek.

    • Én nagyon, NAGYON, HALÁLOSAN szeretem a macskákat. Ezért nincs macskám. Mivel lakásban lakom, és tudom, hogy szar neki ott, tapasztaltam. Pedig imádtam macskával aludni. Ezt add össze.

      • Akkor ebben mi hasonlítunk. A macskákat én is, de a legutóbbival költözés miatt belecsúsztam egy ilyen lakásmacska sztoriba. Látszott rajta, hogy nem élvezi. Elpusztult már, közel 10 éve, azóta nincs állatom. Viszont a tisztaság nekem nagyon fontos, a szőr és kaparás zavaró volt. És messze nem adott annyit, mint az emberi kapcsolatok.

    • Kedves Florasca, szerintem az “szorulna segítségre”, aki diagnózist állít fel abból, hogy nem tetszett neki egy bejegyzés meg egy komment.
      Egyébként a stílus tökre hasonlít a zaklató őrült itt megjelent kommentjeire, “gyűlölet hajt”, “árad”, “segítségre szorulnál”, meg hogy csalódtál. Én szégyellném magam a helyedben, mert egyrészt pofátlanság ilyesmit kommentelni kérdezetlenül (nem, nem ún. “ami a szívemen, az a számon, én ilyen típus vagyok, keresetlenül őszinte”, hanem sima taplóság), másrészt az, hogy ilyen szintű a hasonlóság egy beteg, gyűlölködő zaklatóval, az minimum ciki.
      “Szeretsz bántani, ezt látni azokból a válaszokból, amiket láthatatlanokhoz intézel.” Gondold ezt át még egyszer. Andris pont nem láthatatlan, a blogját jön itt “megforgatni”, nem először, és ezt ki is mondja, és semmilyen visszajelzésből nem ért. Aki meg láthatatlan, és áskálódik, kihasznál vagy tapló, és még a nevét sem adja hozzá, azzal egészen pontosan hogy kéne a bloggernek viselkednie teszerinted? Az meg a másik, hogy nem a poszt tartalmára reflektálsz, miért nem? “9 év sem volt elég, hogy megszeresd” szerinted komolyan erről szól a poszt? Nem a kihasználós, urbánus állatnyösztetésről vagy az álszent facebookon harsánykodásról, miközben az út mellett fekvő félhulla elütött macska mellett simán elmegy, de még fintorog is hozzá? Ilyesmivel nem tudnál kapcsolódni? Miért az a lényeg, hogy a blogger teszerinted “szereti-e” a kutyáját? Miért kell véleményezni egy másik ember állatával való kapcsolatát? Van, aki szerint macskával aludni nem higiénikus és gusztustalan, te mit szólnál, ha valaki így reagálna a kommentedre? Szerinted ez alatt a poszt alatt ezt kell megvitatni?

      • bosszú az egész kommentelése: nem bírja elviselni a blogom
        meredek kapcsolatok tök össze nem függő, kimazsolázott-kifigyelgetett részletek között, az őskorból is
        minden egyben, felróva, megítélgetve…
        és aki nem így kommentel, az szerinte LAKÁJ
        ja, és nagy a hasam, ilyeneket is hozzátesz számos álnevén
        nagyon gonosz vagyok, árad, látszik, elemien rossz ember vagyok, nem csoda, ha a szüleim nem szerettek, a pórusaimba befészkelte magát a gonoszság, látszik az arcomon, János is el akart hagyni, ezt ő tudja stb.
        látott élőben, mesélték rólam, “kétkulacsos” kommentelők valahol szidnak…
        és ő maga a láthatatlan
        meg van a pornómegszállott testszégyenítő, ő a másik
        miért is kéne kitennem a kommentjeiket?

  13. Az jutott még eszembe a városi kutyatartásról, hogy rengeteg nylonzacskót igényel folyamatosan a kutyakaki eltüntetése.
    Épp döntés előtt vagyok kutyatémában, a gyerekek nagyon szeretnének, és valamiért én is. Meg is ismerkedtünk egy tökéletes mentett keverékkel. Szocializált, gyönyörű, 4 éves. Én itthonról dolgozom, egy lakópark földszinti lakásában lakunk, minden adott. De: valóban ránk van szüksége? El fogom-e viselni az állandó szőrt, koszt (az most is van)? Kutyaszagot? A kaki összeszedést? Nem lenne jobb egy kisebb? Akkor is, ha egy gyönyörűséges szetter-vizslakeverékről van szó? Valójában miért akarok kutyát? Annyira okos ez a kutty, úgy éreztem, én tapasztalatlanként csak rontanék rajta.

      • Fáradtan kivinni még egyszer. A hó utolsó tízezresét rá költeni. Megszervezni, hogy legyen vele valaki. Hazaérni miatta. Nemet mondani. Buszon közlekedni, emberek hülyeségét elviselni (megyek, pórázon a kutya, erre kávézóban üldögélő, pöffeszkedő férfi csettintget, hívogatja, kaját nyújt neki – én is menjek, mert hív az uraság???) Szeretett tárgyak, berendezés tönkretétele. Hányás, fos, szemétevés. Uralkodni magamon. Magam elé helyezni – akkor én leszek az utolsó, és én már annyit voltam utolsó, akihez minden lecsorog…

        Hisztérikus állatvédővel lemeccselni, hogy csak azért, mert visszahozta, ne hagyjon itt csekket és ne fenyegessen, mert nem kértem erre, vagy hozza vissza kedvességből, vagy hagyja ott. Nagyon élnének ebből, meg oktatnak az állatszeretet jegyében, pedig ilyen erdős területen elkerülhetetlen a csavargás, a meggátlásának kíméletlen módszerei vannak csak.

    • jajj, olyen ez, mint a gyerekszülés. Persze, örülj neki, többlet. Csak hiszti meg érzelmi izé ne legyen. Ezek az én nehézségeim, aki kilenc éve nyomom, problémás beagle-lel, három gyerek mellett, egyedül.

    • Erről eszembe jut a sok környékbeli szülő, akik fásult arccal viszik a kutyát-amit a gyerek kért- mínusz tíz fokban , meg esőben , kánikulában. Csak az egyik mondta, hogy megbánta, azért kérdezgettem, mert az enyéim is akartak. Nekem vállalhatatlan biztosan.

      • Soha nem vennék a gyerek miatt kutyát, annyira nem vagyok naiv 🙂 . De nem hiszem, hogy nyugdij elött sor kerül erre.

  14. Nekem annyi, hogy amióta az eszemet tudom, állatok vesznek körül. Eszem őket, sokukat ezért tartom (tyúk, kacsa, liba, nyúl). Nevelem, gondozom, érzem, tanulom őket. Hozzá tartoznak az életemhez. A ló, a kutya, a macska életét, történetét, napi gondját érzékelem, tanulom, beépítem az életembe, öntudatlanul is. Velük vagyok egy. Nincs gagyi, divat stb. Írok is róluk néha, mert van a blog meg a FB, meg pláne vendéglátó vagyok, s nálam egy plusz – reklám is az állat. De nincs sejpegés, nem is értem ezt. A jelenlegi kutyáim már egy más minőség, sokkal jobban értem őket és ők is engem. Ha rossz vagyok is, ők szinte mindig jók és érthetők. Próbálom ezt közvetíteni az írásaimban. És jéééééééé, nálam is van most sikló – képzeltem, hogy mérges vipera, mert miért is ne a horrort képzelném el elsőre – és sütkérezik a trágyadombon, és jól érzi magát, meg legyek és szúnyogok a kertben, no most akkor ez tényleg öko?, Szidom őket, meg bosszankodom, és végzem a dolgom körülöttük. És egy így van rendjén – az én fejemben.

  15. Szerintem megvuduzott valaki, a kutya tizenkét hetes kora óta egyetlen párnacsücsköt rágott szét, erre ma délelőtt, egy légtérben, szoros figyelemben, megjavíthatatlanul megrágta a laptop tápzsinórját.
    Büntetésből kiültünk kínait enni a sétálóutcán, ő meg nem kapott, csak tréfás megjegyzéseket a járókelőktől.

  16. Vidéki, háztájis környezetben nőttem fel, soha nem volt idegen az állattartás, de első szabály volt, hogy az állat nem játék. Nem plüssállat a kiscsibe, a kiskacsa, nem nyomkodjuk a hasát a macskának, és a kutya nem jön be a házba. A lovakkal szó szerint tisztelettel bánni, hangolódni. Nem díszfajta-túltenyésztésre és széthajtásra tartani őket, hanem úgy, hogy nekik is tűréshatáron mértékekkel belül legyen a lovaglás, a teherbírás, a kezesség így alakulhat ki, másrészt, ne legyen díszes dizájnos patarongáló rajta, és ne a természetétől idegen cirkuszi mutatványozás.
    Legutóbbi kutya ridegtartással, távolság megtartásával, ellátó gondoskodással, az udvarban játszadozással, néha környéken futással, sétával 20 évet élt. Sajnáltam, megsirattam. De a kutya azért nem ember. Mostanában láttam a 6 kutyával alvó ismerősnél “Hogyan neveljünk tökéletes kutyát” című könyvért rajongást. Nála a kutya gyerekpótlék, és alattvaló, mondogatja viccesen. Nehéz ilyenkor abszolúte nem ítélkezni.

    • Nálunk is így, a pulink 18 évet élt. A legordítóbb hidegben, a kazánházban alhatott, de amúgy volt háza, vacka, aztán megoldotta.

  17. Csak egy adalék az állathisztihez az Index cikke: Budapesten már népszerűbb a Yorki, mint a korábban vezető tacskó-némegjuhász-puli vonal: https://index.hu/kultur/eletmod/2017/10/30/kutyastat_legkedveltebb_kutyafajtak_kutyanevek_magyarorszagon/

    Miért a sok öleb? Gyerekkoromban még azért tartották a kutyát, hogy őrizze a házat, ugasson. Most meg az ismerősök tele vannak ölebekkel. Megveszik maguknak (a szomszédok pl. unokapótlékként), a gyereknek (rokonéknál pl. “olyan magányos, visszahúzódó a kislány” – felkiáltással), nevelési célból (“tanuljon rendszerességet a gyerek”). Már eleve érzelmi okból veszik, pótlékként.

    Közben a kutya-cica hatalmas piac is. Meg a többi állat. Természetbúvár fiamnak köszönhetően látogatunk néha terrarisztikai rendezvényeket és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem csak sikk kígyót tartani, hanem van, aki ugyanolyan érzelmi kötődést alakít ki a kígyók, békák, bogarak vagy pókok iránt, mint más a cuki és szőrös állatkákkal.

    Ebben valahol a társadalom érzelmi problémái tükröződnek vissza. Elmagányosodás, nem jövünk ki egymással, gondoskodni akarok valakitől, kell az érzés, hogy valaki hűségesen, vidáman vár haza, de a párkapcsolati macera nélkül.

    (és igen: amikor jó 15 éve panelban laktunk, onnan tudtuk, hogy a szomszéd a késő esti műszakból hazaérvén szexel az asszonnyal, hogy a németjuhászt (8. emelet!) kizárta az erkélyre és ott tutult szegény állat)

  18. Az állatvédő embergyűlölő, egy rendkívül idegesítő fajta. Az ipari zabálnivaló gátlástalan legyártása után ez bosszant leginkább az elkorcsosult ember-állat viszonyokban.

    Írás közben hangzik el: Tudod Morzsi, lehetne kecském is, az legalább adna tejet. De neked mi a hasznod? Semmi.
    Különben tényleg szereti.

  19. Pont a múltkor kezdtem el gondolkodni, amikor épp láttam valakit játszani a kutyájával (bot, ugrálás, miegymás), hogy én ezt nem tudnám csinálni. Nem is akarunk kutyát, láthatáron sincs, se helye, se ideje, két kicsi szoba és két kicsi gyerek épp a felállás. Csak a jelenet láttán végigfutott rajtam, hogy én ezt tuti nem bírnám egy kutyával, hogymégeztiskell, és nálam biztos szar lenne emiatt egy kutyának, és így nem is való nekem. És hogy most ettől én rosszabb ember vagyok-e.

    Amúgy nagyon idegen tőlem az üntyülüpüntyülüzés, én a kutyáktól mindig kicsit tartottam is, volt pedig gyerekkoromban, meg macskák is, kint. Ez mondjuk nagyon belém rögzült, hogy az állat, az kint. Bent ékszerteknősöm volt 😀 akkor kaptam, amikor egy talált levelibékát el kellett engedni, mondván az nem megtartani való. Most meg van tengerimalac, meg halak. És nem tartom kizártnak, hogy öregségemre crazy cat ladyvé alakuljak, lakásban tartott macskával.

    • Én időnként dobálok neki labdát, botot. Futok vele. De csak ha kedvem van. És olyankor élvezem.

      Járni csak kivivés, némi mozgás jár, a gyerekek és én fontosabbak vagyunk. Ha olyan az idegállapotom, hogy megőrülnék még plusz a kutyától a buszon. a városban, akkor otthon hagyom. Viszont nem is használom fb tartalomnak, szimpátiakeltésre a jószágot.

      Jól szórakozom a gyermektelenek és a teljes családban élők “rossz gazda vagy” bírálatain.

    • Nem vagy rosszabb ember, amíg őszinte vagy magaddal és a világgal atekintetben, hogy mihez van kedved. Az a rosszabb ember, aki olyasmit csinál, amihez nincs igazán kedve, vagy aki használ érzelmi célokra, pótcselekvésként egy állatot, ÉS másokat ostoroz, hogy ők nem így.

    • Coming out, de én annak idején a gyerekeimmel is szinte csak olyankor játszottam, ha éppen volt hozzá kedvem, egyébként kénytelenek voltak magukban vagy egymással. Pont így van a kutyával is, egyszer voltam vele egyedül a futtatón, pont olyan rémes élmény volt, mint mikor első gyerekkel néha erőt vettem a szaranyaságon, és mittudomén, kirakósoztunk.

      • 😀 Én szerepjátékozni nem tudok a naggyal. (“Anya, most én leszek az anyuka, és te a kislány, jó?”) Ha meg mégis ráveszem magam, akkor olyan vagyok, mint egy rossz színész. Kirakós meg társas, meg legó meg olvasás, az okés, de ez egyszerűen nem megy.

      • Én meg pont fordítva, imádom a szerepjátékot, bármi szívesen vagyok.Nagyon szeretek játszani! De kirakóhoz nem nyúlok, kiskoromban is utáltam.

  20. Nekem – többek között – ezt jelenti az állatvédelem:

    Kivettem a linket, mert a blogomon nincs marketing, pláne sarlatán szélhámosság. Pláne rámerőszakolt fajta.
    Idézek a honlapodról:

    Beszélgethetünk az állatokkal. Megkérdezhetjük tőlük, hogy hogyan érzik magukat, szeretnének-e nekünk valamit mondani, miért tesznek bizonyos dolgokat, van-e valamilyen kívánságuk.

    A történetek gombra kattintva ilyen beszélgetésekre találsz példákat.

    Ha te is szeretnél kérdezni valamit kedvencedtől, küldd el e-mailben a fotóját, nevét, nemét, korát, ha ez ismert, illetve kérdéseidet.

    Némelyik állat beszédesebb, némelyik csak a lényegre koncentrál, vérmérsékletétől függően.

    Na most amelyik gazda nem érti az állat jelzéseit, viselkedését, úgy, hogy te fotó alapján jobban érted, az azért szégyellheti magát.
    Én annál többre, mint amit világosan értek, nem is vagyok kíváncsi.
    Az állatok nem beszélnek és nincsenek nagyon bonyolult tudattartalmaik. Az állatokba beleképzelni többet, mint amire képesek, csalás és indfantilis butaság.

    Egy alkalommal maximum öt kérdést tegyél fel, ennek ára 5900 Ft, amit a válasz e-mailemben megadott számlaszámra tudsz utalni.

    Mindenképp tüntesd fel utaláskor a közlemény rovatban a nevedet és a megkérdezett nevét, hogy biztosan tudjam, hogy tőled érkezett a pénz.

    A beérkezéstől számítva egy héten belül küldöm a választ.

    Azért neked van bőr a képeden. Neked nem az állatvédelem, hanem a sarlatán megélhetősdi, mások lehúzása, a pénzsóvárság jelenti ezt, te kamugyár. Ennél mocskosabb felhasználását mások jóhiszeműségének, naivitásának vegán témában még nem láttam. Süllyedj el.

    Az állatok is éreznek, gondolkodnak és tudunk velük kommunikálni. Akinek van háziállata, az tudja ezeket, de ez nem csak néhány általunk kedvencebbnek tartott fajra vonatkozik, hanem pl. a haszonállatokra is, ők is intelligensek.

    És ez mit bizonyít, mire kötelez? Tehát ők is meg tudják oldani a dolgaikat. Vagy nem? Mi dolgom ismeretlen állatokkal?
    Ha én bebizonyítom, hogy a kövek éreznek, sőt, okosabbak, mint a tyúkok, akkor megsimogatod és érző lényként kezeled őket, amikor kiássák a házad alapját? Hol a határa az érzelmeskedő, giccses butaságnak?

    Itt ne tolj érdekalapú, nem értelmes, giccses dolgokat. Ne használj. Nem ezért építettem fel a blogomat. Téged viszont igen hamar fel fog valaki jelenteni csalásért, az tuti. Hol turnézol még a honlapoddal? És akadt már palimadár? Komolyan mondom, megdöbbentettél.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.