miért baj a szavak átírása?

Még gondolkodtam.

Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.

A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?

Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.

Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)

Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!

Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.

Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.

És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.

Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.

De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)

Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.

De hát ez ugyanaz.

Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.

Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.

Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):

Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.

Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…

Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.

Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.

És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.

Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.

A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.

És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.

De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…

Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.

Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.

Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.

Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)

* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az ember nemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.

Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.

** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.

de most tényleg, Kristóf…

Bevezetés

Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)

Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.

És ezért kommenteltem, itt.

Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.

Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként

– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.

Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja. Bővebben…

tények a ketogén életmódról

Kezdőknek, ismétlőknek és felületeseknek.

Ha nem tudatos az utad, akkor nem kell életmódügyben kinyilatkoztatnod. Ne beszélj étkezésről kvázi szakértőként, ha csak szerepelni akarsz, okosnak tűnni vagy másvalakit piszkálni. Sokan kiragadnak részleteket, meredek dolgokat írnak a ketogén diétáról vagy a könyvről, amelyet nem olvastak, személyes bosszúból és sima butaságból (meg e kettő összegződéséből).

A könyvben mindent elmondtam, és a kézirat 2019. őszi leadásakor jött a szokásos érzés (Trigorin), hogy ez a téma ennyi, jöhet a következő. Jött a másoderesztés, és, ahogy 2015-ben a feminizmusról, hirtelen mindenki a böjtről meg az edzésekről írt, változatos színvonalon, továbbá sunyulva a koppintás miatt. Szeretek énekelni, de ha mindenki dúdolja körülöttem, pláne hamisan, meg a rádió is slágerként nyomja, akkor elnémulok.

Se a könyvnek, se a ketónak nem rendelem alá az életemet, mivel ez nem vallás. Eleve sem hitkérdés, hanem biokémiai törvényszerűség.

Nem csak ketós wannabe-k vannak, a ketót sokan köpködik is, ez trend, de ők bénán néznek ki és/vagy mögöttes érdekük van. Mivel a ketó egy kicsit nehéz (noha egyszerű), viszont nagyon eredményes, ez sokakat zavar. A Drogriporter nettó lobbizása jut eszembe, úgy védik a szert (szénhidrát) azok, akik nem képesek lejönni róla. Kifejezett divat lett nem saját útról írni, nem a saját eredményeket bemutatni, hanem üresben a ketót fikázni. Minősített esetben az állatok védelme, klíma stb. is az üzenet (manipuláció) része.

Szokás szerint kiragad önkényesen egy elemet, fogyás, gyümölcs, fruktóz. A zsírfogyás nem egyenlő a súlyvesztéssel, a puszta súlyvesztés nem lehet cél, mert akkor nem izmosodnánk (ami mindig plusz, sűrű szövet), vagy örülhetnénk egy amputációnak. A máj zsírosodását, amit a fruktóz okoz, nem a teljes test kilóival, hanem a máj képalkotó és laborvizsgálatával mérik. Ha a fruktóz energiája is kell a  szervezetnek a fenntartáshoz, mert kalóriadeficit van, akkor nem zsírosodik a máj, sem a test. A fruktóz továbbra is a legkárosabb szénhidrát, főleg a nemesített gyümölcsök magas cukra, viszont alacsony fruktózos gyümölcsök is vannak, ezért eszünk bogyósokat, citromot, avokadót a ketóban is. Továbbá, négy hétnyi vizsgálat nem táv. Azt sem tudtuk meg, mit ettek előtte az alanyok, mihez képest jó nekik a növény. A fogyás mint cél tévút, testösszetételt kéne nézni, zsírvesztést. Magas zsírú vékonyak is vannak, a vegánok között tömegesen. JR sem a résztvevők sportolásáról, sem a kalóriabevitelükről nem ír, cherry picking ez, egy még csak nem is jópofa mémért. Kalóriadeficitben mindenki fogy, de ezek a résztvevők szinte biztosan izmot vesztettek, mert tíz adag (bármit is jelentsen ez) gyümölcs mellett nincs már keret akár csak fenntartó jellegű fehérjebevitelre. Bővebben…

érintettséggel érvelni?…

Válasz Flamingjune kommentjére, amelynek szövege:

Nem, egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy rám céloztál és nem is kék a hajam. De volt az elmúlt 10 évben több kék- zöld, magenta hajú, szeptumos orrpiercinget viselö tanitványom, aki kánikulában is hosszúújjúban járt vagy éppen decemberig sortban és büszkén viselte a hegeit. Velük szemben éreztem igazságtalannak az általánositó megjegyzést. Igen, ez egyrészt egy kliséhalmaz, amiben járnak, ahogy élnek, vegánok és depisek, biztos van egy tumblis profiljuk is, de sokszor jó okuk van rá, hogy szarul érezzék magukat, nem csak szerepet játszanak. Ami modnjuk kamaszkorban amúgy is természetes, az önkeresés része. Mármint a többféle szerep kipróbálása. (És ezért fájt egy kicsit az is, amit Tobiról irtál, hogy a netröl olvasta össze a hülyeségeit és most ö is jól azokat magára vonatkoztatva különleges hópihének hiszi magát és érzelmielg zsarolja a környezetét, azaz az anyját, pedig csak el kéne mennie kapálni. Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik ez a nagyon rögös út, hogy tettetnek valamit, ami nem is igaz. Volt nekem is egy ritka betegségem, és mivel a vérképem mindig jó volt, a dokik se hittek nekem, pszichónak tartottak és én is a neten kutatva jöttem rá, hogy nem én képzelek be magamnak mindent, hanem rajtam kivül van még ötszázezer ember a világon, akinek ugyanígy nem hisz a dokija meg a családja, de a betegségnek van neve és esetleg lehet tenni vmit ellene! Ez egy iszonyatos megkönnyebbülés volt. ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.) De ez csak egy példa! Elhiszem, hogy te sok valós konfliktus után rossz véleménnyel vagy a transznökröl, de ez valahogy egy ördögi kör: a transzokat elitélik, mert zizzentek, feltünösködnek, lenyomják a nöket stb. ès tényleg zizzentek, MERT nem fogadják el öket gyerekkoruk óta mindehol viszsautasitásban van részük. Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik. A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted, vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.
Most összemosok jónéhány dolgot, de én megértem, hogy a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól. Mióta ez érettségi téma lett, azóta hivatalosan is beszélnünk kell ilyesmiröl és nyiltan ki is mondják, hogy aggódnak és nem tudják, mit tehetnének. Amit a vegánok aggresszivitásáról, felsöbbrendüsegtudatáról és álszentségéröl irsz, azzal teljesen egyetértek és èn sem tartom egészségesnek a vegán étrendet normális esetben, De most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám és nem is lenne etikus. Tanárként meg pláne nem. Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük, és próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel.
A fenti kommentet azért irtam, mert vki meglepödött, hogy a 17 éves unokahúga és társai vegánok.
tehát én inkább a fitalaokról beszéltem, te meg a felnött, autótulajdonos, stb vegánokról. ès még egy érdekes adalék: a gimis – azaz inkább jómódúbb kamaszok között gyakoribb a vegánság, mint mondjuk az én iskolámban, ami leginkább egy magyar szakközépnek felel meg, de szakérettségivel végzödik. Az én tanitványaim között sokkal kevesebb a vegán, mert ök nem élnek olyan jólétben, elkényeztetetten. Ez is egy árulkodó jel…
Értem én, hogy nincs ideged tekintettel lenni mindenki kis egójára, vagy hogy mindig lesz, aki sértve érzi magát a véleményed által és rohadtul nincs kedved erre tekintettel lenni.
Amúgy nem hiszem, hogy tanárként igy lemostad volna a “kékhajúakat”, söt.

linkje, előzményekkel:

Köszönöm (valóban), hogy ilyen részletesen írsz. Az előző két kommentet, a rövideket elég durván, ellenségesen odakented. Könnyű egy mondatra ráugrani és személyeskedni, figyelmen kívül hagyva a posztot, a többi e témájú posztot, a kontextust. Amit arról szörnyülködtél, hogy egy tanár hogy moshat le így diákokat, az kipécézés, rossz hírbe hozás: nem fair és nem méltó a blog színvonalához. Az is jelllemző, hogy mindezt egyben zúdítod rám, és nem akkor és ott vitáztál, amikor a jógáról, pms-ről volt szó (meg vagyok döbbenve, ugyanakkor komikus és árulkodó is, hogy hányan érezték magukat ezek miatt találva, valamint még a MARGARIN miatt).

Így, e vegyes kaszabolással lesz az ellenérzéseidnek volumene, meg tudsz szorongatni – a konkrét témával (genderkedő kamaszok) kapcsolatos érvelésből, tudásból erre nem telik. Az igaz, hogy a felszínes önsajnáltató hisztiket úgy általában nem komálom. Bővebben…

a szeretetkapcsolatok RANGSOROLÁSA

Avagy: a cicám és én vagyunk a család!

Na, én is rangsorolok. A gyerekemet meg a csávómat, de még ömagamat is jobban szeretem, mint a kutyámat. Tízszer, százszor is. Vesztük jobban fájna, mint a dögé, aki ehhez képest le van szarva. Micsoda egy aljadék vagyok!

Pedig, hohó, ez fajizmus! Speciesism. Vagy megenni őket!

Ööö. Az állat nem ember. Nem ott van egyszerűen.

Bármit be lehet adni ezeknek? Ennyire boldogtalanok? Komment, lent:

És nem tűnik fel nekik a troll mélységes gúnya. Grat amúgy, ezek ennyire hülyék:

Mit tud a közelségről, kötődésről, szellemi és érzelmi kapcsolódásról az, aki ilyet leír? Hogy kell azt csinálni, hogy ne a szánalom szorítsa a szívünket?

Íjj (frissítek), még nagyobb grat. Jaj, nagyon röhögök:

A hajam az égnek áll, hogy mindenki meghülyült. Ahogy mindent ki lehet gimnasztikázni szavakkal a valóság ellen. Oké, vannak válságos korok, csakhogy most mindezt:

hogy nem két nem van, dehogy, és akinek fasza van, de parókája is és kirúzsozta magát, mert erre izgul, az nő, ez az ő döntése, hogy ő mi,

hogy a sivár önzés és meddőség, az állat mint bálvány egyenértékű a termékenységgel és a gyerekkacajjal, sőt, pont hogy azok a birkák, buták és ösztönlények, akik gyereket vállalnak (mondjuk az ilyen hangoskodók, ha mégis lesz igazi családjuk, a gyereküket se lennének képesek a helyén szeretni),

mindent át kell írni, többé semmi nem érvényes: egy növény is lehet a társad, te döntöd el, a férfi-nő, a gyerekvállalás, az korlátoltság,

hogy a szex, az szórakozás, kvázi médiatartalom, a szabad szex pedig nők felcsinálását és otthagyását jelenti, ez JOG, az abortusz pedig vidám, nem több, mint egy foghúzás,

hogy nem kell felnőni, szerepjátékozhatsz, hologramokra recskázhatsz vagy animét nézhetsz álló nap, és nem, nem értelmetlen az életed, sőt,

hogy a kutyuskáknak a gazdájuk az APJUK, Steiner Kristóf apás cicaszülést vezet a férjével, állat és ember között nincs hierarchia, mert az fajizmus és ekként elnyomás,

szóval ezt a sok elidegenedett faszkodást kell progressziónak nevezni.

Pénteken ugye láttuk Mundruczó Szégyen című rendezését, abban mondja a talpig COVID19-be öltözött Monori Lili, egyébként feledhetetlenül és élő, meglepően együttműködő drótszőrű tacskóval, hogy nincs többet állat, mert élőlénytárs van:

Simogassa meg kicsit a szőrét, ugye hogy szúr? Hát szúr egy picit. Na most tudja azt, hogy ez nem állat. Hallotta, hogy állat szót nem mondunk többet, a német parlament elfogadta, hogy ‘élőlénytárs’. Nem állatozzuk le az állatot. Nem tudom, hogy önök értik-e. Ezt a szót, hogy állat, nem mondjuk ki többet. Magának odaadom 8-ért. Na? Élőlénytárs? Kell a francnak, mi? Soha a büdös életben el nem adok egy kutyát. Na gyere, Miska, gyere. Már önbizalma sincs szegénynek.

https://prezi.com/sda57qpimd3i/az-ember-es-az-o-interszubjektivitasa-kortars-szinieloadasokban/

Az érvelés úgy is elhangzik, kevésbé elvadultan, hogy én azért ne röhögjem ki az elképesztő divatkutya-tartást, plázában öleb, kutya mint kontent, egymás majmolása satöbbi, mert tiszteletben kell tartani, hogy sok magányos embernek a háziállata olyan szerepet tölt be, mint egy emberi kapcsolat (hopp, ez megint a szociokártya: akik lilára festik a kutya fejszőr-pamacsát, és ezt összehangolják a dizájnertákával, műkörömmel és napszemüveggel, azok vannak megmagyarázva a szegény magányos öregekkel). Az állat (de csakis a kutyacica) az ember fölé emelkedik. Vajon csak én láttam? A cébéában olyan nyugdíjast, aki magának kiméretett százötvenöt forintért valami tésztaételt (van meleg kaja is itt a Nógrádi utcaiban), kis maréknyi volt, és mellette volt a hétszázötven grammos kutyakonzerv, és kint várta a barátnő a döggel. Ez a nő éhezett, és kereken négyszer annyit költött a kutyája napi adagjára, mint a sajátjára.

Ez az egész megint olyan, hogy sokfélék vagyunk, a tolerancia azt jelenti, hogy nekem oké, hogy te valamit kitalálsz, higgyél benne nyugodtan, neked az állat egyenrangú, emberhelyettesítő, vigasz és menedék, nélküle még nyomorultabb lennél (részben szerintem azért, mert üres a fejed és a szíved). Ez a te szabadságod. Tele is van a falad gazdikereső meg állatvédős-akciózó megosztásokkal, és szerinted csak az a felelős gazdi, aki könnyes szemmel szelfizve-csókolózva liheg – de tudd, a másik embert ez nem kötelezi semmire, ebből ne legyen már trend, ilyen agyrémek alapján ne módosítsanak törvényeket, és légyszi, ne írd át a nyelvet ilyen alapon, főleg ne üldözz a hülyeségeiddel, mint valami hatóság, és ne is sértődj meg és ne gyere a béna-érzelmes érveléssel, ha kiröhöglek.

Konkrétabban úgy merült fel ez, hogy pár éve a Barok Eszter írt egy blogposztot arról, hogy ne már, hogy egy kutyát mentenek mentőhelikopterrel, mire is odarongyolt tavasztündér, aki több szempontból és joggal érezte úgy, hogy ő csúnyán lemaradt az életével, és odaírta a következőket, beszarsz. Álljanak itt ezek a kommentek az örökkévalóságnak, a kissé malacra emlékeztető Eszter grandiózus válaszával, aki pontosan ismerte a történetemet és emberi kapcsolataim minőségét:

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy ha megkérdezné a mentős egy ilyen balesetnél, hogy “asszonyom, mit szeretne, a férjét mentsük előbb vagy a kutyuskát?”, akkor sokan választanák a kutyust, és ennek okaival is tisztában vagyok. De szerencsére ez még mindig nem így dől el: nem kérdezik, hanem az embert mentik. Erősen röhögünk itt ezeken a komolykodó szövegeken, A SZERETETKAPCSOLATOK RANGSOROLÁSA, amikor trashnegyedóránkat tartjuk.

Honnan veszi vajon ezeket a fűrészporízű szövegeket? Én úgy képzelem, van egy ilyen woke toolkit, amit az ilyen boldogtalan, saját gondolatokkal nem rendelkező szerencsétlenek betanulnak.

 

És akkor ezzel bármelyik kommentszekcióban el lehet sütni, és progresszívnek meg igényes gondolkodásúnak lehet tűnni ilyenekkel, hogy

ő genderfluid és ezért őt mennyit bántják, mert sajnos nem értik még sokan, hogy nem attól nő/férfi valaki, ami a lába között van (hát dehogynem, illetve nekem néha van bré is, de szóval a sajátom),

ő vegán és milyen kegyetlenek és tudatlanok a húsevők, nyilván az én steakemtől dől romba a világ (Gumiszoba szerint a HALÁSZATTÓL és a VADÁSZATTÓL) (és nézzétek már meg, hogy néztek ki a szénhidrátzabálástól!),

szívószálakról és mikroműanyagról papolnak olyanok, akiket a seggüket ki nem emelnék a kocsiból és nyolc O’Bag boldog tulajdonosai, de neked nyomja, hogy no waste…

lásd még: Pumped Gabó edukál, ez is hasonló:

https://24.hu/szorakozas/2020/10/28/pumped-gabo-konyvajanlo/

Ha te is gyanítottad, hogy ezek a szövegek kamuk, az összes ilyesmi egy-egy új trend felböfögése és népszerűsködés, és idegesített a barátnőd a drámáival, akkor nyugodj meg: igazad volt. Azoknak lehet ilyeneket elsütni, akik nem tanultak meg jó kérdéseket föltenni, szelektálni a dumák közül, gyanakodni, léneglátni és mérlegelni. Azok fognak ezekre a kamudumákra nagy lelkesen bólogatni, akik éhezik az ideologikus leegyszerűsítést, akik imádnak a nem erkölcsi természetű jelenségekről erkölcsileg ítélni. Akik a világ erőviszonyait haloványan sem értik, a nagy rendszerek működését az egyéni történések méretével keverik, kicsiben értelmezik a nagyot és fordítva, illetve nem tudnak angolul, vagy tudnak ugyan, de nem olvasnak angolul. Kell nekik a leegyszerűsítés, a jó ügy. Miközben pont a tömeges, városi hobbiállattartás, “az állat mint szórakoztató társaság és kontent” koncepciója a legkevésbé megmagyarázható erőforrás-tékozlás és ökoszisztéma-felborítás.

Az állat soha nem lesz ember, sem ahhoz fogható. Ha szerinted igen, akkor a lelked rettentő sivár, és a szeretetet és gondoskodást úgy képzeled, hogy valaki fölött hatalmaskodni, aki mindenképpen nyalja a kezed, akkor is, ha manipulatív vagy, elnyomó vagy, kellemetlen vagy.

Tévedés, hogy a kutya téged szubjektumként szeret. Ez nem szeretetkapcsolat. A kutyahűség egy nagy, túltolt mítosz. Mondom ezt úgy, hogy engem, a nem különösebben érzelmes gazdát, akinek annyi az érdeme, hogy kiskorában gonddal szocializálta a jószágot, IMÁD a dögje és vakon jön utánam és falkavezért lát bennem. Néha szégyellem is magam érte, mert ez nem érdem, mégis mindig elindul utánam (fél évet vártam a kedélyek lenyugodására, hogy leírjam ezt a mondatot). A kutya azért lojális, mert bevésődött az elsődleges gondozója, és mert megszokott dolgokat, illetve ahhoz húz, akitől a meleg odút és kaját remél. Ettől még lehet vicces, kellemes, de amiket megtesznek egy-egy állatért az emberek, miközben magukért alig valamit, az nekem önelnyomásnak, elidegenedésnek és érzelmi nyomornak tűnik. Nem, nem azért néz úgy. Nem, nem tud beszélni, ezt csak te képzeled, ez a te igényed. Nem, Mozart kutyája nem valós sztori. Nem, az állat nem lehet az ember helyén. 

mit tegyél a hatalmaskodó férfival? 2.

Nem pont ugyanaz a cím, de ez a második része ennek.

Ott tartunk tehát, hogy a mansplainingelő, aki le akarta uralni a beszélgetést, emellett nyilvánvaló hülyeséget írt, odavág még kettőt: buta vagyok, nem néztem utána* stb., és elbúcsúzik, de nem egyszer ám, hanem tízpercenként: szevasz, nekem ez ennyi, további szép napot, képzeld csak magad mindentudónak, remélem, az olvasóid is rájönnek. És visszajár, és nem áll le. Innen lehet tudni, hogy baj van.

Aki teátrálisan elköszön ahelyett, hogy valóban távozna, az mindig gáz. Más, ha kimondod, hogy neked ez ennyi, kiszállsz (bár a legjobb némán távozni, el se olvasni), de ha valaki köszönget meg jót kíván annak, akit épp olt, az mindig fölényt akar.

Az ember ilyenkor vádolja magát, hogy basszus, nem bírtam leállni, megint belementem a kommentháborúba, hát nem ér ez annyit, most majd mit gondolnak, és érzed is: ha nem hagyod magad, akkor a mansplainingelő mellé állnak… a nőismerőseid, őt sajnálják! Mert hát olyan kedves vegán srác. És ők, ugye, az állatokért (az ember ellen).

De amiről itt szó van, az az autonómia. Arról, hogy becsicskulsz-e újra, és ezzel újraéled a traumádat, azt, hogy nem ismerték el a határaidat, a tudásodat, a te virtuális területedet, és megpróbáltak lenyomni.

Ezért én nem bánom, ki mit gondol arról, hogy nem hagyom magam. Ki mindenki gondolja, hogy én rugalmatlan vagyok, nem vagyok nyitott. Húsevő vagyok, és aki vegán, az azt akarja, hogy nyitott legyek – de kinek a játszmája ez és ki itt a zárt? Okés-e, ha korrigálni akarnak, és hogy megtehessék, őrjáratokat tartanak, pirossal húzzák alá mások élményeit, preferenciáit? És máris kitalálja az erkölcsi alapot, hogy én általánosítottam és mindenkire mondom és ez nem igaz – az igazságosságot követeli egy szubjektív élményen. És erőből nyomom meg nárcisztikus vagyok, ő a békés, Miközben én vagyok az, aki nem is akartam vitázni, a saját, jól ismert, szubjektív világomat nem akartam senkinek a szubjektív (objektívnak gondolt) mércéjéhez igazítani. Nem volt semmilyen kérdés, ő tekinti vitának a helyzeteket. És ő odajött korrigálni és azt hitte, mi tehát beszélgetünk, vitázunk, és majd ő megmondja.

Aztán rámszállnak bosszúból a haverjai, de azt sem bánom. Arra is nemet fogok mondani, deklarálom az énhatáraimat. Legalábbis ezen a kicsi eseten gyakorlok a nagyokra.

Mert nem ment ez jól nekem akkoriban, régen – és most is büntetés jár érte, ha meglépem, de ha nem lépem, akkor újraélem azt a szenvedést. És abból lesz az önkárosítás, amikor úgy felgyűlik több eset. Én erre jöttem rá tavasszal: ezeket a feszültségeket ki kell sütni.

Amikor szembeszállsz (vagy ha edzel, küzdesz a célodért, bármi!), ebben kell bíznod: mindenki mindenfélét mond majd, de te vagy egyedül az, aki tudod, ki vagy, mi történt, mit akarsz. Biztosan tudod!

Biztosan tudod?

Én biztosan tudtam. A manipulációt is, a blogot is, az edzésemet is, a talmiság elleni tiltakozásaimat, az iskolai erőszakot is. Csak féltem.

Nekem ez a traumám, ahogy a tegnapiban írtam: a mansplaining és a blöff, hogy kicsiként én elhittem, hogy ők tényleg okosak, és megtehetik velem, megérdemlem, mert én nem vagyok értékes, és nincs méltóságom. Kínban érzem magam ettől, hogy 44 évesen a gyerekkoromról beszélek, rinyálok. Pedig mindannyian sérültek vagyunk, nem kell ezt szégyellni, és nekem a sajátomat meg kell gyógyítanom, én vagyok érte a felelős. És aki ezt agressziónak nevezi, az nem igazságos, nem érti. Másképp ítél meg nőt és férfit? Vagy eleve ellenszenvez velem mint “túl nagy egójú, hangoskodó, mániákus” valakivel, esetleg elfogult a témában (pl. vegán sértődés, barátért “kiállás”)?

Akik arra intenek: engedd el, azok valójában azt üzenik: el kell viselned, rendben van a status quo, vagy legalábbis nincs mit tenni ellene.

De, van. És nem a kis nőies EMK meg asszertív izélgetés, én ezekben nem hiszek. Bármilyen melót beletehetsz, olyan, mint ha úthenger alá ültetnél palántát.

Az autonómia az, amiről beszélünk. A kioktatás, föléd-tudás az autonómia megsértése.

A másik fél persze nem fogadja jól, ha rámutatsz, hogy ő most nevelget. Ő nem! Mit jelent a nevelgetés? Azt, hogy előíró jellegű, amit kijelent, hogy mi helyes, hogyan kéne élni, mivel használunk a Földnek, mi nem üdvös, nem tanácsos, nem építő, mi ellenben a tudományos igazság vagy a hittétel, mit nem néz ő jó szemmel, vagyis lengeti a mutatóujjat, és majd ő megmondja – tehát nem a konkrét támáról beszél, magáról is csak úgy, hogy a saját verzióját mint helyes utat jelöli meg. Szokták még hangoztatni, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a jó, de csak magukra értik, hogy félretehessék a te állításodat. Ez is csúsztatás, arra jó, hogy leszóljon téged, aki mennyire nem vagy elfogadó (egy ténykérdésben).

Nyom, oktat és ellenőrt játszik.

Ne feledd: te nem tudhatod, ő tud mindent. Nem szereti, ha az ember, és olvassak:

 

Fú, de sunyi. Ha türelmesen kielemzem, mit művel, akkor én a szájába adok olyat, amit nem mondott, tévedhetetlennek hiszem magam és a követőimnek bizonygatom az igazamat (valami tudatos játszmát képzel a helyzetbe), nem vagyok nyitott, satöbbi, mindig ugyanazokkal a szavakkal. (Persze, hogy nem mondott olyat, persze, hogy nem érzi a motivációját, mert én a mögöttesre mutattam rá, ő pedig nincs tisztában az érzéseivel – az érzéseivel persze én se, meg nem is érdekel, én csak a mindig egyforma dinamikával vagyok tisztában.)

Ez amúgy kényes téma, azzal szembesíteni, hogy ő a századik ilyen: azt hiszi, ő mennyire egyedi, mert mindenki kritikátlanul rajong a bloggerért, de majd jön ő, ő lesz az okos, a vesémbe lát, rajtakap. Pedig pont ugyanazt nyomja, halál unalmas. Ezt nem illik mondani, nem is szoktam, de tényleg azt hiszik, a spanyolviaszt találták föl.

Nem akarsz elkullogni, nem akarod egyszerűen letiltani, sem kiakadni rajta – hogyan tudsz mégis falat emelni a mansplaining elé?

Gondolod, hogy majd pengén érvelsz, és akkor az az erőd. Ő viszont mindig odarak egy új propagandalinket, mindig az lesz a tudás, amit ő beszopott, az adott témában üzletelő, ragyogó szemű megmondó a tudományos forrás. Mindig elkeni, eltereli a szót, mindig harsány és rosszhiszemű. Miért? Mert győzni akar. Miért akar győzni? Mert az nem lehet, hogy ne győzzön, mert te nő vagy, illetve ő frusztrált, hogy nem elég okos. Az, hogy belemész a szőrözős, fél órán belül ötven kommentet generáló részletvitába, amelyet már lefolytattál vagy végigolvastál százszor, nem megoldás. Vannak viszont válaszok, lehetőségek, amelyekben nincs elkullogás, nem időrablóak, viszont lezárják a vitát, ha téged nem érdekel. Jogod van, hogy ne érdekeljen. Módosítva élőben is működik:

Semmit nem válaszolni, el se olvasni, agyadba nem engedni (ez esetben a te faladra hülyéség kerülhet, maradhat rajta és terjedhet tovább, de olvasatlanul is törölheted a kommentjeit).

Ha ő jött oda a te oldaladra, ő szólított meg téged, ő dumált bele a te mondandódba: ne engedd, hogy úgy fordítsa a szót, mintha te érdeklődnél az ő útja, verziója iránt, mintha te kérdezted volna őt, te mentél volna oda. (aki ezt nem érti, nem ért semmit) (ez a “nem vagy nyitott” zsarolás, hittérítői tempó, kommunkációs erőszak)

“Fentebb ezt már leírtam, kérlek, olvasd el!” (az eredeti állítást, amibe belekötött), vagy újra odamásolni ugyanazt az érvet, amit már írtál, ha belementél (ezt következetesen, amikor értetlenkedik, nem vesz figyelembe valamit).

Mint egy hülyegyereknek (hiszen az), újra meg újra, végtelen türelemmel ugyanazt. egy pillanatig nem minősíteni, nem bizonygatni, nem mutatni gyengeséget, nem hagyni magad provokálni, és semmi indulat!

(provokatív kérdésre, “akkor szerinted minden vegán hiánybeteg?” típusú sarkításra): “pontosan azt írom, amit gondolok, erre kényes vagyok, sok munkám és nagy rutinom is van benne. Próbáld értelmezni, amit már írtam! Kis segítség: ne magyarázd bele, ami nincs benne, válaszd el a szavaimtól azt, ami csak a te fejedben van, és légy jóindulatú.”

“Anomáliával (kivétellel, szabálytalan esettel) nem érvelünk.” (Ez akkor van, amikor pl. egy szem kövér ember kiáll, hogy neki tökéletes a vérnyomása, vérképe, vagy a Vegán Testépítő legendája, amit ha kicsit megpiszkálsz, borul, mivel csak promóciós termék.)

“Bárki, aki a testemre, étrendemre, egészségemre megjegyzést tesz, rakja mellé a saját DEXA-ját, fürdőruhás fotóját és vérképét. És találkozunk tíz év múlva, és akkor is ugyanezt tegyük ki. És utána kérdezzünk meg másokat, mit látnak.

“Nem spekulálhatsz ellenem, hogy én biztos beteg vagyok, meg biztos nem élvezem az edzéseket. Ez agresszió.”

“Gondolkodhatom másként, jogom van ahhoz, hogy ezt tiszteletben tartsák, ne nyaggassanak miatta. Felnőtt vagy, dolgozd fel.”

“Ha a kedvesség, elfogadás, tolerancia neked fontos, akkor gyakorold te.”

“Nem vagyok köteles megmagyarázni, érvelni sem. Nem hívhatsz így tetemre. Nem attól lesz igazam, hogy neked beszámolok több évnyi felismerésről, olvasmányról, mint valami vizsgabizottságnak.”

“Ha érdekel a téma, és nem csak győzni akarsz, akkor olvass te utána, menj el egy előadásra a témában.” Vagy (én bloggerként) “erről már írtam: (link)” (lehetőleg tldr fajtát, bassz ki vele, mert ebből látszik, hogy tényleg nem érdekli mélyen)

Ez az utóbbi azért fontos, mert rengetegen belesétáltunk a csapdába, hogy húsz releváns poszt és ötszáz érvelő komment után hagytuk, hogy magyaráztassanak maguknak álnaiv kérdéseikre, elölről az egészet. Gyere ki a hóra! Mi van, nincsenek érveid? Akkor én nyertem! – Nem, barátom. Te verekedni akarsz, erőt demonstrálni, éhezed a feszkót, és erre használnál. Rám ilyen helyzetekben rendszeresen odacsődítették a vegán, antifeminista, szentesiévarajongó stb. haverokat is: figyeld, balhé van, tiszta csőcseléklogika. A nőket (feminizmus témában például) gyakran magyaráztatják így, kifárasztják, pedig ha valóban téma érdekelné őket, akkor önállóan megkeresnék a szakirodalmát, és nem lenyomós csatározást rendeznének belőle az arénában. Ha meg a véleményed érdekelné őket, akkor csak elolvasnák, amit leírtál, és nem kezdenének hajszába. Zavaros álnevű kommentelők a blogon: érdekelne a véleményed arról, hogy (provokatív kérdés, miért nem uránbányászok a nők, ha akkora az egyenlőség, miért szeretik a néger faszt, miért mindig a rossz fiú tetszik nekik)… EZ NEM KÉRDÉS, ez szemétkedés és lenyomás.

“Nekem nem voltak hozzád kérdéseim. Miért faggatsz engem, mit akarsz tőlem? Ez provokáció.”

“A vitám, az erre szánt időm nem szolgáltatás, nem jár.”

“Nem tetszik, hogy parancsolgatsz, le akarod uralni a beszélgetést.”

“Honnan veszed, hogy én vitázni akarok? Hogy minden helyzet vita, pusztán attól, hogy te vitázni akarsz? Vita akkor van, ha két ember akarja, és nyitottan, az értelmes vita szabályai szerint, egyenlő felkészültséggel, szándékosan e célból ütköztet, és nem egózik, viszont valóban nyitott. Szerinted itt ez van?”

!!! (Mellékszál, külön posztot nem ér: ez az érthetetlen ebben az importcikkben, pedig Gyárfás Dorka egy viszonylag éles kés a Wmn konyhaszekrényében. Ezek a helyzetek, amikről a szakértő ír a Vice-on, nem viták. Szó nincs nyitottságról, meggyőzésről, intellektuális ütköztetésről, Platónról. Ezek érdekkonfliktusok, játszmás helyzetek, erődemonstrációk. Apuka is a gyerek felügyeletét akarja mondjuk, meg nem akar tartásdíjat fizetni és a másikhoz alkalmazkodni, persze, hogy mindent bevet. Az is csúsztatás premisszaként, hogy aki a cikket olvassa, A Szent Wmn-olvasó, az a jó ember. Ő csak védekezik, neki van igaza, és a másik a nárcisztikus… pusztán azért, mert a másiknak élesebb az agya, vagy nem olyan tehetetlen, amikor az érdekeit védi. Fujj.)

“Sértett ember ne vitázzon, az nem vita. Ha belém kötsz, direkt nem érted, amit írok, a nyakamra jársz, az nem vita.”

(És főleg akkor nem, ha irigyli a másik elérését, a követőit, és erre hegyezi ki a dolgot: te itt a követőid előtt akarsz kinyírni /mártírkodás/.)

“Moralizáló, gyerekes, giccses propaganda vitázik itt a biokémiával.”

Ha azt érezteti, hogy ha nem mész bele a vitába, akkor nincs érved, és ő győzött: “Azt hiszed, gólt rúgtál, sőt, meccset nyertél. Nos, a helyzet az, hogy nem akarnak veled focizni, mert béna vagy.”

“Nem kell szépen beszélnem és minden apró kötözködésedet megfontolnom, mert egyszerűen igazam van. Te beledumálni akarsz csak. Nyugi, téged senki se bántott.”

“Nem vagyok tévedhetetlen, te viszont tévedsz, egy olyan szinten, hogy ahhoz nekem nincs energiám.”

“Szerintem csak unatkozol.”

“Úgy látom, az egészet nem érted, és nem is akarod érteni.”

“Az előbb jeleztem finoman, hogy nekem ez nem jön be, de akkor mondom még egyszer: NE. A hangnem, az indíttatás, az egész… ÁLLJ LE.” (ez csak akkor működik, ha nem mentél bele a vitába, egy flame végén nem okés)

És lehet nevetségessé tenni, fricskát kiosztani. A focis például, vagy valami maró irónia. A fricska az, ami elemi öröm tud lenni. Gyógyító. Ő persze egócsorbításnak éli meg – és a férfiegó nem csorbulhat.

Ha ellenállsz az agreszív mansplainingnek, a kibicek majd rémüldöznek, miért veszel mindent olyan komolyan, mész bele a vitába, ezt már írtam, de sőt, jön az, hogy nem sajnálod őt, hát nem olyan képzett, nyomorog, gyerekei vannak! (Kozmáék, ez kurva jó volt, akkor írta egy nő, amikor a maestro halálosan megfenyegetett)

* Nem tudom… lehet, hogy ez a fiú komolyan azt hiszi, hogy nem olvastam vegán témában évekkel ezelőtt a közkeletű megmondókat, szinte mindent? Miközben könyvet írtam étkezésről, és tételesen cáfoltam a vegán hittételeket vagy öt hosszú, elemző posztban? Ez tök sértő, hogy úgy magyaráz, mintha én a nullán állnék, és újdonság lenne nekem Varga Balázs. És persze influenszereket/vállalkozókat linkel. Nem zavarja a drukkerhangulat, az anyagi érdek?

Ha nem azt mondom, amit ő “tud”, akkor én nem vagyok felkészült. Ennyi a lényeg. És jön a kognitív disszonancia, és bosszú.

De aki itt a blogon annyira egyetért, “bólogat”, lelkesedik, majd feljajdul akkor, amikor pont nem a saját hitét, hobbiját, szokását olvassa visszaigazolva (margarin, kávé, városi autózás, babahordozás, kitörés napja, kézműves igénytelen kismamafabrikálás…), az is ugyanez. “Eddig szerettem a blogodat, de….” Azt sugallja ezzel: köteles vagyok pontról pontra minden kis hiedelmét visszaigazolni, megerősíteni, csak mert neki az a kényelmes. Mintha ez lenne a szolgáltatás. “Csalódtam benned!” Rémisztő, mennyire nem vonatkoztatnak el. Mennyire tekintélyelvűek, kritikátlanok, hataloméhesek tudnak lenni.

cselekedj a földért: egyél kevesebbet!

kit érdekel ma már, 2020 áprilisában a klíma meg a szemét, ugye. Greta is karanténban kukosl, kussol. a bolygó nem érdekes többé, megint az ember, az ő szaros élete az érdekes. minden plusz két nejlonzacskóban van, mindenki vásárol, vegyszerez, mos. plexipajzsot gyártanak ezresével az ünnepelt startupok, nejlonkesztyűk széthajigálva. azért nem kell megőrülni: nincs ellentmondás. takarékosan, csendesen, főzve, bringázva. én továbbra is öko vagyok.

mi van a szívószálon túl?

A poszt nagy vihart váltott  ki, az derült ki, immár sokadszor: a téma forró, szívesen reagálnak, de nem mindig értik az érvelést, a szöveget.

A cselekedni és önkorlátozni lusta olvasó kimazsolázta belőle, hogy a probléma nem létezik, rendben van a műanyag, áldásomat adom az ignoráns, hárító viselkedésre. Hajigáljuk csak szét a palackokat! Holott én azt gondolom, és ezt is írtam, hogy értelmes ember nem magazinból jön rá, hogy mi a pazarlás, mi kártékony és mi az ő személyes felelőssége. Értelmes ember soha nem is használt szívószálat, és nem 2017 óta védi aktívan, tettekkel és lemondással a környezetet. És míg engem a probléma bagatellizálásával vádoltak, minden erdei kutyaséta alkalmával összeszedtem, majd szelektáltam minden műanyagszemetet. Nem posztoltam ki sehova.

A demonstratíve minimalista-műanyagmentes-zero waste instagramasszony (szívószálas üvegekből házi készítésű teák) felháborodott, hogy a poszttal rossz hírét keltem erőfeszítéseinek. Nos, szerintem ő nem a lényegről beszél. A visszajelzéséhes, példaképpé válásra sóvárgó instagramozás tévút, a szűrős ugyemilyenszép, ugyemilyeneredetivagyok fotókat pedig minősíthetetlenül modorosnak tartom. Általában mindent, amit feltűnően a látvány kedvéért csinálnak. És életszerűtlen, csak hivalkodásra való, amit megmutat.

Ugyanígy a minimalista, rejtetten és sunyin fogyasztásra, trendiskedésre ösztönző, influencer típusú, magának jutalékot kaparó blogolást is bírálom, amely csodaszépen fotóz, ragyog a konyhája, gusztusos az ebédje, minden divatos jelszó és kihívás – csak ő maga szarul van, nem halad az egészségével, épp ezt kell leplezni.*

Az agresszív vegán aktivista ötvenöt darab naiv, dogmatikus és manipulatív kommenttel lepte el a poszt facebookmegosztását, és nem érti, miért nem ismerjük el: igaza van.

Nem tudok vitázni azokkal, akik nem veszik a fáradságot, hogy megértsék az érvelést. Miért nem értik? Mert vakfoltjuk van. A vegánoknak az ideológia miatt, aki pazarló életet él, annak amiatt. Senki nem az értelmes, józan cselekvést tartja szem előtt, csak magunkat mosdatjuk folyton. Bővebben…

dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot

Mikor is kezdődött? Tavaly-tavalyelőtt óta a vegán trend és propaganda felerősödött, nem csak a nyugati világban, hanem Magyarországon is. A netezők és a tanult, városi fiatalok körében szélsebes a terjedés. Sokan most hallottak először ezekről a problémákról, a CowSpiracyról, az ökoérvről, és az újonnan megérintettekben buzog a tettvágy. Lassan, legalábbis ebben, németessé válunk. Sorra nyíltak az éttermek, kávézók, a sima kávézóban sem kell immár külön kérni az “alternatív tejeket”, mert ki van rakva. Euforikus tartalmak öntötték el a közösségi médiát, megtért ismerősök találnak meg bárkit az érveikkel. Csupa ujjongás, hogy milyen sokan vannak, mennyire jó a közérzetük, milyen finomakat esznek így, mennyire jól sikerült a szejtános kuszkusz, kitisztultak, felszabadultak, lefogytak, társra találtak, megmentik a bolygót. Bővebben…

trendek, amelyek elhúztak mellettem

Mint egy gyorsvonat. Én meg gőzölgő csészével a kezemben, a muskátli mögül figyeltem őket (majd elindultam a református istentiszteletre).

Mindenféle, amit a környezetemben tömegesen csinálnak, én meg nem, és meg szokták kérdezni, hogy miért nem. De én nem, nem, jaj… nem. Bővebben…

tartható-e a forma?

Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.

Mennyivel egyszerűbb most a lét!

Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben…

trend

Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.

Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell. Fear Of Missing Out? Fear Of… Stepping In.

Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja. Bővebben…

de a zsír egészségtelen, nem?

Nem, a zsír nem egészségtelen, és ez nem mostanában derült ki. Bővebben…

nincs bajom a vegánokkal

Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak, valahogy kihozzam a nagyon is pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én aztán mennyi mindent teszek a jobb világért. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.

Ma már nem így van. Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.

Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…