Mi történik veled tíz év alatt, ha van íráskészséged, gondolataid, kitartásod, segítőkészséged, empátiád, elveid, és egy olvasott, aktív blogot hoztál létre?
Ha nem hal el, akkor tönkreteszik.
Végül nem tették tönkre. Pedig nagyon rajta voltak.
Élvezi az ember a blogját, amíg lehet. Hogy jönnek, szeretik, annyira rezonálnak, közös élmény sejlik fel. Kapcsolódnak, kedvesek, viccesek. Aztán törvényszerű, hogy néhányan részt kérnek, közös munkának állítják be a sürgölődésük révén. Fontoskodnak, rátelepszenek, tolakodnak, elárulnak, megaláznak. Akkor megretten az ember: ennyit nem ér.
Ez se lett. Változások lettek. Átalakítottam, amennyire muszáj volt.
Vagy elmenekülsz. Megőrülsz. A látványosan innovatív, autonóm embert az őt sztárolók, esetleg az eszmei közege kicsinálja. Mindez a közösségi média húszas években tetőző válságának egyik tipikus jelensége. Bővebben… →
Most az előbb a tegnapi padlizsános lecsó maradékát, amelybe Maci aprított egy bogyiszlói paprikát és rengeteg szalonnát, én ma még egy kis vaddisznózsírral is megküldtem, elképesztő volt.
Minden egészséges ember imád enni. Rajong érte. Mármint ha derűs, életélvező. Nem gyomorbajos, nem fogcsikorgatva fogyózik. Az evés maga az élet.
Ne tudd meg, milyen nem bírni enni. Amikor nem esik jól. Az a sorvadás, a hasmenés, a reflux, a rák.
És most, hogy az a rettenetes hasmenésem lett az apám kórházi zűrjei után (nagyon ritka, hogy az én emésztésemet bármi feldúlja. Pont tavaly júliusban is volt pár nagyon kellemetlen napom), megértettem ennek az értékét. Napokig nem ettem, borzasztó volt, gyomorfájás is.
Én valóban enni imádok. Előfordul, hogy nagyszerű éttermekben eszünk. De nem bírom az evéshez kapcsolódó pótcselekvéseket, a túlfontoskodást, a fotózgatást, mutogatást, túltervezést.
Nem az érzelmeimet eszem meg. Nem valami helyett, hiányból, unalomból eszem (azoknak, akik igen, nem is esik jól). Az evés az élmény: akkor eszem, amikor jólesik (éhes vagyok), és akkor nem kell korlátoznom magam. Az étkezésnek meg, mint a jó zeneműnek, van minősége, kiterjedése, eleje-vége. Nem az van, hogy minél több, annál jobb. Sőt (intermittent fasting! szex!) minél ritkább az élmény, minél jobban rákészülök a várakozással, valódi, fásultság nélküli vággyal, annál orgazmikusabb.
Nem lehet túl gyakran enni, akkor eltompul az ember, nem marad intenzív az élmény. Egy igazán jó étkezés után az ember elnémul a döbbenettől, mert nem csak az evés a lényeg, hanem az ízes étellel való jóllakottság élménye is.
Nem eszünk feszülésig, rosszullétig, olyankor már nem jó.
Nem kényszeres tevékenység az evés. Hogy “nem tudom abbahagyni”, “ha már ott van előttem, mind megeszem”, bontott ropi, gyerek maradéka jöhet, tévé előtt stb.
Az ízek, állagok, hőfokok, zsírosság, gazdag élmény a lényeg, nem a térfogat.
Ha eszünk, akkor főzünk, nagy rákészüléssel, de lendületesen. Általában Maci főz.
Egy kicsit tálalunk, dekorálunk is. Komolyan vesszük. Nekiülünk, nem eszem állva, talán némi előételt főzés közben, borral, mondjuk egy narancsgerezdet ujjnyi füstölt kacsamellel, vagy pár pisztáciát Serrano sonkával. De az igazi evés ülve van.
Vagy ha befutok egy nagy úszásból, akkor tudok “tölteni”, állva, ami elöl van. Futás után nem tudok enni, órákig nem.
Nem eszem bármit. Nincs olyan, hogy “a vasszeget is”. Sőt. Annyira nem mindegy, hogy rettentő sokat költök evésre, és némi (azért nem túlzó) finnyássággal keresem meg az igazán jót. Nincs olyan vajból, tojásból, húsáruból, gyümölcsből, fagylaltból, sóból, étteremből, a gyerekeknek kenyérből, hogy “jó lesz az is”. Más költségek csökkentése árán tudok ennyit költeni ételre.
Nem éri meg hitványat enni. Sem az evéssel visszaélni.
Na és, bár ez nem sportra buzdító írás most, ha valaki imád enni, de nem akarja elveszteni a derékvonalát, puhácska rétegeket a combjára, lerakódásokat az ereire, narancsbőrtömeget, belassulni, eltunyulni, álmosan támolyogni, akkor sokat, naponta kell mozogni, edzeni, anyagcserét pörgetni. A sok és jóízű evés ahhoz illik, aki sziklára hág, nehezet emel, Pestszentimrétől bringázik, tűzifát pakol. Stressz, jóléti semmittevés, üldögélés, nass, ezek az jó étvágy ellenségei. Egyébként az egészségé is.
Többféléről írok egyszerre, mert valahogy egyféle az aggódás, a hozzánemértés is, a hangoskodás, meg az igazi bajok és igazi gyökerük.
Persze mindenki az anorexiára gondol, arról ír a magazin meg a facebookmegmondó, az a rettegett, halálos leromlás és meghatófilm-téma. És a jól ismert szövegek: káros diétaipar, meg a modellek, TikTok-eszmény, jujuj. Aggódik is mindenki, ha a kamaszlány nem eszik.
Erre pakolódott egy nagy adag erkölcsi szósz, morális szelfiket lőnek, ilyen feminista meg boldognőitest meg neveldjólagyereked rovatokba való Ügy manapság az anorexiáról beszélni, tudni róla, érvelni, rettegni. És te rettegsz, miközben a többi, amiről meg nem esik szó, vagy csak erkölcsi fanfárok nélkül, a szemedet kiveri, az életed tönkreteszi, de te nem és nem.
Mert nem csak anorexia és nem csak hajszolós fogyózás van, sőt, ezek elég ritkák, azokban a formákban pedig, hogy aggódni kelljen, alig-alig fordulnak elő.
A fő probléma az, hogy szinte senki nincsen jól a testében. Bővebben… →
Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.
Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond.
A jojó, vagyis a súly ingadozása, az kudarc, ha ötvenöt kilós akarsz lenni, de hol hetvenöt, hol százöt vagy, és ez föl-le, föl-le és egyre följebb megy a teteje. De egy menstruáló nőnek nem marad a súlya kétkilós sávon belüli állandóságban, annyi a hormonhatás, a vízvisszatartás, és a többieknek is változékony a glikogén, a béltartalom, a bélflóra, a zsír. A jojózást nagyon szereti a butanőikontent mások lejáratására használni, pedig teljesen természetes, ha ruhaméreten belül maradva télen kicsit több, nyáron kevesebb a kiló, és a hónapon belül (ciklus) is változik. A bőr alatti egy-két-négy kiló zsírtól meg nem kell sírni, ha egyébként edzel és nem hullottál a rágcsák meg torták karjaiba. Pár nap alatt könnyen feszesítheted, ha ez a cél. (Majd írok erről, de most nem ez a téma.)
A média, az iparág nem véletlenül akarja előírni neked ilyen rafináltan, hogy mit csinálj. És persze, hogy a megfelelésmániás, szidástól félő, tanácsra váró, jó tanuló énedre apellál, az egész elnyomó szocializációdra, szégyeneidre, vágyaidra (álompasi!). Jutalom, büntetés. Még a tantörténeteikben is ez a morál, ahol igazi emberek beszélnek, csak ők se a saját valóságukat mondják.
Ilyen. Ez éppenséggel a mi Lexink, aki, sajnos, nem töretlenül halad (a hasplasztika óta keservesen küzd), de csak a sikerről lehet szó.
Vagy ilyen. A műsorformátum baromi érdekes, és van bőven mit bírálni is a tartalmon: van olyan vékonyka, sportoló lány, akit kifejezetten szemét szénhidrátra szoktat rá a sármos doktor, a gusztusosan buzi Christian Jessen (“whom every British housewife wants a piece of”, V. kérdezted, hogy lehet ekkora a hájp: hát mert a meleg férfi biztonságos, érzékeny, a szexusanem fenyegető, és mert nincs nője. Hm, kibuzítani egy ilyen példányt!). Mert kell az energia. Csipsz, pizza, tészta, krumpli.
És nincs az az isten, hogy a fogyó alany ne legyen azonnal boldog a HÁZASSÁGÁBAN is. Amúgy Andy iszonyú édes és vicces, azért ezt az epizódot választottam. Ez a részlet külön vicces (nem szokott zöldséget enni).
“mucs, mucs mór hepinesz end tucsin'”
Egy se vált el, csajozott be. Aki skippelt a 12 hét új élete alatt, azt elkenik, a tanulság: a boldogság, a fogyás, illetve az underweight résztvevőnek a három fontnyi hízás.
Engedelmesség, vissza. Elképesztő, ahogy orvosok, dietetikusok beszélnek felnőtt emberekkel, még írásban is: teljes hülyének nézés, lekezelés, fölülről tónus. Mennyire nem RÓLAD szól ez. Meg ahogy használják a segítendőket: életmódguru programot ad el, csoporttagságot kínál, ahol a tagok önként, a zárt bizalomban generálják az interakciókat és gyártják a gurunak a kontentet, kérdések, tapasztalatok, sikertörténetet, ingyen. Burján Szafinak több száz receptet összehoztak a reformtermékekből. A legdöbbenetesebb, amikor a guru egy halom szerencsétlenség, ő sem fogyott le, sőt, de nem enged abból, hogy ő a tudás forrása, iszonyú bonyolultan és béna dizájnnal nyomatja a szabályokat és azok alszabályait. Elképesztő példák vannak.
Egy nem tekintélyelvű ember kiröhögi ezt. A szakértelmet is: kikeresi, elolvassa és odafigyelve csinál valami egyszerűt, de komolyat. Nem, nem túlzás komolyan edzeni. Viszont nagy, boldog öntudat.
Aki nem érzi, hogy bíznak benne, kompetensnek tartják, nem pedig kioktatják, amikor segítséget kér, szolgáltatást vesz igénybe, az persze becsicskul és eszközévé válik a valóban mohó, valóban torz diet industrynak. Én nem értem, Norbi tónusán miért háborognak azok, akik egyébként magukkal önként ugyanezt a jajaj, mi lesz, szégyenalapú, bizonygatós büntetést művelik ÉS büszkén mutogatják is életmódváltásként. #sticktotheplan #goalsetting #fitnessregimen #prioritás… Aki eggyel egészségesebb lelkű, az a sok stréberség meg fontoskodás láttán az egészből kiábrándul és messzire menekül, rántott húson él – esküszöm, többre becsülöm őket, mint a lihegőket.
Összességében, a közösségi médiában látható életmódváltók szókincs, stílus, poén, eredetiség, jó test nélkül rebegik a hivatalos diétás tanácsokat, akár olyanoknak is (feddőleg), akik sokkal többet tudnak a témáról. Ilyen elképesztő gyermeteg igyekvők, holnap majd gyöngyöt fűznek ugyanilyen buzgalommal. Nőjetek már fel.
Tehát, az engedelmesség érdek, és ebből következik a sok értelmetlen szabály, a túlbonyolítás, a mindennek nevet adó rizsázás meg a napi öt kis étkezés. Nem, nem neked lesz jó, ha betartod a tekintélyek, magazinok, szolgáltatók tanácsait.
Vannak ezen kívül az alter, a mainstreamen kívüli kontentek, de az ősinek pántlikázott módszerek is bizniszek, szekták (vegánság, jóga, keleti tanok) vagy lobbik.
Ebben a posztban nem részletezem a saját gyakorlatomat, mert ez érvelési hiba volna. Amit most mondok, az ugyanis nem arra szolgál, hogy megmagyarázzam vele az esetlegességeimet: “én csinálom jól”, hanem én így gondolom régóta az elméletet, ahogy most írom, és a gyakorlatom, ebből a nem túl bonyolult logikából következik. Itt és ennek az előzményeben részletezem a saját, haladó, kísérletező gyakorlataimat. Negyvenöt leszek a jövő héten, gyereknevelés, munka, rendszeres vér- és plazmaadás mellett sportolok és böjtölök, hat és fél éve sportolok hetente legalább ötször, többfélét, leállás és kifogások nélkül, és alappal fintorgok minden vetítő, fontoskodó semmilobogtatón, ez egyszerűen nem becsületes. Nekem nem áll érdekemben senkit semmire rábeszélni, csak elvi dolgokat mondok ki. Nem pózolok, nem picsáskodom, a teljes testem látható a maga változásaival, és mindig egyenes voltam a beszámolóimban.
Szerintem ne hagyd, hogy szakértőnek maszkírozott tekintélyek okoskodjanak belőled élve. Van, aki jóindulatú, de neki se engedd. Amit ők mondanak, az nem tudás, hanem marketing: közvetlen, egy árué vagy módszeré, vagy közvetett, azaz egyfajta tané (pl. szénhidrátos-gabonás vonal, az étkezéshelyetteítős turmixok, vagy a kiegészítőszedés, de a paleó egy része is), amely kiszolgál több árust, vagy csak edzi a kontrollálhatóságodat, hogy máskor is legyél engedelmes.
Ne legyél engedelmes. Egyet lapozol, és a “fontos a reggeli” gusztusos cikk után ott lesz a fitneszgabonapehely hirdetése.
Általában se szervezd ki a testeddel kapcsolatos döntéseket: te ismered a tested, te tudod, mitől vagy jól. Nem tűnt fel semmi? Akkor te jól vagy, nincs problémád. A test jelez, ha gond van. Te tudod csak megfigyelni a működésed, te érzed a tested jeleit, te tudod naplózni, mit ettél, mikor edzettél, mitől aludtál jól, indult meg a rég várt kakilásod és a többi.
Amit nem kell kihirdetni meg azonnal előadást tartani belőle, univerzálévá avatni, szakértőt játszani. Mindez saját tapasztalat, és akként hasznos.
Megőrülök ezektől a libáktól, ahogy az önmegvalósítási deficitjükben: “most végre én vagyok a sikeres” pódiumot igényelnek ahhoz, hogy hirdessék: a semmi is valami, a középszer is jó lesz, a kevés sok, és aki nem éri be annyival, mint ők, az szélsőséges. Vagy hogy a pilates a mélyizmokat erősíti, és azok a fontosak, nem a “látványizmok”. A mélyizomerősödés igaz, de ők úgy értik (vagy sugallják), hogy a gyúrás meg a többi nem erősíti a mélyizmokat. Ez egy mítosz, és az ilyen fontoskodó fasciaemlegetés is az (meg biznisz). Nyújtás a neve, és nem bonyolult, nem baj, ha nem érted, minden csoportos órán van, ráadásul a test kéri, ja, és a csapból is ez folyik. A klasszik gimnasztika és a testépítés is edzi mind a mély, mind a bőr alatti izmokat. Ha van elég gyakorlat (a fegyencedzés hat gyakorlattá csupaszította!), és valamennyire érted, mi mire jó, akkor az összes izmodat edzeni fogják az ismert módszerek.
Gondolkodj józan ésszel, olvass, ha megy, akkor angolul. Figyeld meg magad. És csak olyanra hallgass, aki nem akar tőled pénzt (lájkot, kattintást).
Ne gondold, hogy ez bonyolult. Annak bonyolult, akinek már bajai vannak, meg annak, aki szeret elveszni a rlészletekben. Van lábad? Van másfél órád? Menj sétálni, sétát futással váltani, kocogni vagy futni valami ösvényre, amit jólesően bírsz, akkor, amikor kedved van hozzá, úgy, hogy meg is értetted: nem avgy abban a helyzeben, hogy halogasd meg tunyulj. Nem fogsz sérülni, nem kell ilyen szinten extra jó cipő, nem kell tanácsadásra menned, kütyüznöd.
Ez csak példa, mert most az evésgyakoriságról írok, de a sok módszer, a tülekedés, a rengeteg tilalom és alszabály túlbonyolítja azt is.
Nekem erre nincs időm. Annál több van a valódi tettekre.
A napi több főétkezés, a “rendszer”, pláne ha plusz snack, uzsi, tejes-cukros kávézgatás is van hozzá, civilizációs luxus: az emberi faj kialakulásának a történetében nem volt még ilyen helyzet, mint most az utóbbi 80 évben, hogy a tömegek is hozzájutnak elegendő és minőségi élelmiszerhez, egész évben és havi szinten is egyenletesen tartalmas ételhez, naponta többször. Látjuk is ennek az eredményét.
Amellett napi háromszor, vagy ötször enni, az elképesztő erőforráspazarlás egyéni szinten is, rengeteg ételhulladékal, csomagolással. Ez nyaralásra való, hacsak nem vagy pénz- és időmilliomos. A testednek biztosan nincs szüksége erre. Ha a lelkednek van, akkor nem stimmel az életed, értékrended, nem vagy a helyeden. Nem véletlenül az izolálódott, hipertech, jóléti országokban van annyi evészavaros.
“Már a gyerekek sem reggeliznek”, ez a sláger, hogy sajnos, meg nem egészséges, de a valóság az, hogy ha nem szoktatják rá magukat mesterségesen, szülői baszogatásra, akkor nem szoktak enni akarni. A reggel nem evős időszak, hanem tevékeny. Vagyis kihagyni a reggelit teljesen természetes jelenség, nem valami válságtünet. Nem véste senki kőbe, hogy mik az étkezések, amiket nem szabad kihagyni, ez az ipari társadalom meg a közétkeztetés üzeme.
Ha nem az emésztéshez tódul a vér, akkor friss az agy és tevékeny a test. Még sportolni sem jó igazán evés után, és nem csak akkor, ha megtelik a gyomor. A hajnali éberség nagy kincs, ha tanulni kell, szellemi munkát végezni. Nyugodtan követheted tehát az éhségedet, hallgathatsz a saját igényeidre, és nem kell, hogy egy tanácsadó vagy magazincikk (vagy édesanyád) írja elő neked, mikor egyél. Az meg főleg béna, hogy az egész napos eszegetést mosdasd magad előtt a “rendszeresség” meg a “sokszor keveset” tévtanaival.
Minél jobban van a tested általánosan, annál jobban érzed magad a ritkás, spontán (“amikor megéhezem”) evésekkel. Ha háromóránként eszel, soha nem tapasztalod meg az éhséget, és soha nem ürül ki az emésztőrendszered.
Ha pedig valódi ételeket eszel éhesen, olyanokat, amiket megkapsz a piacon, és ránézve látszik, mi az, akkor nem kell a makrókon és a mennyiségeken sem agyalni. Tojásra vágyik az ember, ha az kell, máskor meg savanyúra. Vagy forróra, ropogósra. Hidegre, lédúsra. Sósra. Ezek nagyon pontos, valódi ézetek – csak az édesíz-addikció meg a feldolgozottkaja-szenvedély torzítja el őket.
Aki szédeleg olyankor, amikor nem eszik pár órát, az szélsőségesen szénhidrátfüggő. Neki károsodott az anyagcseréje, zsírt nem képes felhasználni, glikogénből is csak korlátozottan tudja felszabadítani a mája és az izma tárolt szénhidrátot, neki azonnal elérhető cukor kell. Rettenetes rabság, és csak egyre rosszabb lesz. Úgy is néznek ki.
Plusz az ülőmunka, meg a nyafogás, hogy ő miért nem edzhet, meg majd fog, és volt már jógázni és neki “nem szimpatikus” a terem meg a futás. Nem vagy abban a helyzetben, hogy kifogásokat keress.
Aki itt tart, azon csak az segít, ha visszafordítja a folyamatot (étkezésritkítás, -kihagyás). A legrosszabb tanács, hogy jajaj, enni kell. Ne szolgálja ki a lezuhanó vércukrot, ne támogassa meg az instabilitást. Az is lehet, hogy még nem tart itt, csak azért falatozik, mert ennyire unalmas a munkája, hogy az ingert és jutalmat így nyeri.
A jól működő cukorszabályozás ereedménye az egyenletes és alacsony szint, kicsik a kilengések, és az erre képes test megoldja belülről az utánpótlást. Például futás közben szabadít fel tartalékot, és úgy megdobja a vércukrot. Nem kell gél, rákészülés-kaja, csak szokássá kell tenni az éhgyomri evést.
A böjtről pedig, amit nyugodtan nevezhetünk koplalásnak (Lucai Balázs is nevezi így is, pedig a szó nagy jujuj, és le van járatva), tehát a tartós nemevésről ősi, megfigyelős és kutatott eredmények, bikémiai ismeretek is bőven vannak. A böjt takarít, gyógyít, és helyrerakja a természetes éhséget és a mennyiségeket a belek összehúzódása révén. Böjt után pedig teljesen természetes, hogy többet eszel és szenvedélyesebben, semmi baj ezzel. Persze megy a vádaskodás: “koplalás után majd a falás”, de ezek kispolgárok. A heti mérleg számít. Meg a tested, erőnléted, formád, kedélyed. Akinek nincs baja, ne keressen, hogy hátha mégis van.
Nem, senki nem fog éhezési üzemmódra váltani, akinek van zsír a testén – és mindenkinek van. A test nem éhezik, hanem üzemanyagot vált, de VAN neki üzemanyaga. Ez az éhezési üzemmód dagikifogás. Éhezni az fog, aki a zsírját is megette (pl. a kitartó vegánok. Addig voltak jól, amíg állati zsírból éltek a vegánság első hónapjaiban – a sajátjukból).
Azoknak érdeke a napi sok étkezés dogmájának hirdetése, akik tápkieget (fehérjét) adnak el, miközben a testépítős diétát próbálják elsütni amatőröknek. A testépítők egy nap akár nyolcszor is esznek, de ők durva izomtömeget építenek, ezért kell a kalóriatöbblet és sok, ráadásul tudatos fehérje a célt szolgáló szénhidrátfajtával, minden lemérve, átgondolva. Valahogy ez leszivárgott a plebsnek. Igaz, hogy a végső válaszokat a tónusra, szálkásságra a testépítés tudja, a színpad elég szigorú mérce, de neked nem kellenek végső válaszok és színpadi forma sem, hanem csak amatőr, simán formás test és fittség, valamint az, hogy ne utáld meg a túl előírogatós, túl bonyolult, túl sok agyat kérő edzéseket.
Azoknak is érdeke a napi több kaja, akik fitneszételt szállítanak ki, egyben megfelelnek a reggeli–tízórai–ebéd–uzsonna–vacsora polgári elképzeléseinek és sovány lelkeknek biztosítják a napi több örömöt (“tíz perc, és uzsonnázhatok!”.
Nekem nagy tapasztalat, hogy mindenki, aki nálam életmódtémában érdeklődött, ráfeszült a kajára. Mit eszem, hol veszem, mi a recept. Én csak a ketóról akartam írni. a tíz ételleírás a kiadó javaslata volt, meg a számolást mutattuk be rajta, de én mélyen lenézem a recepteket (fejből főzök). Vonogattam a vállam a kérdésekre. Ez esetleges, csak pár elv számít. Tehát nem az érdekelte a jelentkezőt, hogy hűvösben fusson rövidgatyóban éhgyomorra, meg hogy lehet ám a szívet szaunában edzeni, vagy hogy hogyan lehet turbózni a guggolást.
Szélsőséges példa, ez már volt tegnap: az életmódváltó PROGRAM, amit megveszel, az a szép szalon, a lelkizős találkozás a tanácsadóval. Hogy érezd, azért a kurva sok pénzedért kapsz is valamit, nagyon részletes módszer lesz, bonyolult, sok kajával és saját termékekkel (és persze ők az ingatlan bérletét, hitelét fizetik az árból). Ahogy ott fogadnak meg átbeszélik veeld. Azt, ami a te tested, és igazán csak te ismered, és csak téged érdekel. Az nem jó, ha ráállsz otthon az anyádféle régi mérlegre, vagy örvendezel, hogy jó rád a régi szoknyád, nem, nem, ő mérnek meg.
Változott, amiket eszem, ahhoz képest, amikor írtam róla, és fotóztam is az itthoni ételeket.
Nem iszom fehérjét (por) külön.
Ha sikerül délelőtt edzeni, akkor éhgyomorra edzek, futok. Előfordul, hogy edzés előtt banánt eszem.
Nagy étkezés egyszer van egy nap, sok zsírral. Egyébként a kávémba teszek vajat, tejszínt.
ez például egy hatcentis kaliforniaipaprika-öböl, benne majonéz, rózsaszín só, törött bors, apróra kockázott szalámi, sajt és póréhagyma.itt egy tzatziki-módosulat: angol zeller és paprikák is vannak az uborka és fokhagyma mellett, mindez tejföllel és tejszínnel, törött borssal dúsított joghurtban, de még egy kis olíva is került rá. mellette serpenyőben pirított bavcon és szalámi keveréke, és négyféle sajt, ebből három grillezve: mimoletto, maasdamer, eidami és mini Karaván parenyica.
Sok zöldség, sok állati élelmiszer. A kedvenc, a táplálkozás alapját jelentő élelmiszerek:
zöld színű zöldek: zöldbab főleg, de van egy keverék, abban kelbimbó, cukkini is. Nem hittem volna, hogy ezeket szeretni fogom. Brokkoli, karfiol is bármikor jöhet.
Marhahús vagy lazac. Bacon, szalonna, kolbász, szalámi. Sűrű, tápanyagdús.
Sokat eszem kalóriailag, sok izom, sok mozgás, magas alapanyagcsere, a kifejezett sporton kívül is aktív élet. A testem jól működik, megbízhatom az éhségérzetemben, a pajzsmirigyem is tökéletes (ez nagy szó, mert ezt meg kellett gyógyítani). Ha heverek, napozok, nem megyek el, fekve írok naphosszat, mindjárt nincs olyan étvágyam, mint egy végigugrabugrált, tollasozós-kirándulós-húsz kilométert futós hétvége után.
A ketós folyamatomban, tudatosságomban több éves távról beszélek most: 2015 márciusában kezdtem bele a nagyon szigorú ketóba, amelynek kb. másfél év után már egy kissé fellazított, de továbbra is ketónak nevezhető formáját éltem. Az elmúlt időszakban pedig az történt, hogy megírtam a könyvet (december és február között), és egy kicsit kiégtem, elfáradtam.
Mindent tudok már, mindent el is mondok, és pezsdítő, hogy ebből igazi könyv lesz (kiadót váltottam, fölfele buktam, és februárban jelenik meg). Tök izgalmas az elmélet meg főleg a böjt és az OMAD (One Meal A Day, napi egyszer étkezés), de én magam a gyakorlatban, három és fél év után egyre kevésbé voltam ketó. Most már gyógyuljanak mások. Bővebben… →
kit érdekel ma már, 2020 áprilisában a klíma meg a szemét, ugye. Greta is karanténban kukosl, kussol. a bolygó nem érdekes többé, megint az ember, az ő szaros élete az érdekes. minden plusz két nejlonzacskóban van, mindenki vásárol, vegyszerez, mos. plexipajzsot gyártanak ezresével az ünnepelt startupok, nejlonkesztyűk széthajigálva. azért nem kell megőrülni: nincs ellentmondás. takarékosan, csendesen, főzve, bringázva. én továbbra is öko vagyok.
A poszt nagy vihart váltott ki, az derült ki, immár sokadszor: a téma forró, szívesen reagálnak, de nem mindig értik az érvelést, a szöveget.
A cselekedni és önkorlátozni lusta olvasó kimazsolázta belőle, hogy a probléma nem létezik, rendben van a műanyag, áldásomat adom az ignoráns, hárító viselkedésre. Hajigáljuk csak szét a palackokat! Holott én azt gondolom, és ezt is írtam, hogy értelmes ember nem magazinból jön rá, hogy mi a pazarlás, mi kártékony és mi az ő személyes felelőssége. Értelmes ember soha nem is használt szívószálat, és nem 2017 óta védi aktívan, tettekkel és lemondással a környezetet. És míg engem a probléma bagatellizálásával vádoltak, minden erdei kutyaséta alkalmával összeszedtem, majd szelektáltam minden műanyagszemetet. Nem posztoltam ki sehova.
A demonstratíve minimalista-műanyagmentes-zero waste instagramasszony (szívószálas üvegekből házi készítésű teák) felháborodott, hogy a poszttal rossz hírét keltem erőfeszítéseinek. Nos, szerintem ő nem a lényegről beszél. A visszajelzéséhes, példaképpé válásra sóvárgó instagramozás tévút, a szűrős ugyemilyenszép, ugyemilyeneredetivagyok fotókat pedig minősíthetetlenül modorosnak tartom. Általában mindent, amit feltűnően a látvány kedvéért csinálnak. És életszerűtlen, csak hivalkodásra való, amit megmutat.
Ugyanígy a minimalista, rejtetten és sunyin fogyasztásra, trendiskedésre ösztönző, influencer típusú, magának jutalékot kaparó blogolást is bírálom, amely csodaszépen fotóz, ragyog a konyhája, gusztusos az ebédje, minden divatos jelszó és kihívás – csak ő maga szarul van, nem halad az egészségével, épp ezt kell leplezni.*
Az agresszív vegán aktivista ötvenöt darab naiv, dogmatikus és manipulatív kommenttel lepte el a poszt facebookmegosztását, és nem érti, miért nem ismerjük el: igaza van.
Nem tudok vitázni azokkal, akik nem veszik a fáradságot, hogy megértsék az érvelést. Miért nem értik? Mert vakfoltjuk van. A vegánoknak az ideológia miatt, aki pazarló életet él, annak amiatt. Senki nem az értelmes, józan cselekvést tartja szem előtt, csak magunkat mosdatjuk folyton. Bővebben… →
Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak, valahogy kihozzam a nagyon is pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én aztán mennyi mindent teszek a jobb világért. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.
Ma már nem így van. Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.
Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 