huffnágel kigolyózása a goldenblogról

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 3.

A Zsarnai-ügy. Ami miatt úgy dühöngtek. Huffnágel Pistaaa, ne sírj, itt egy zsepi!

Mindez 2014 novemberében történt, és pompás történet, büszke vagyok rá.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy blogverseny. Egy eleinte szakmainak tűnő, később minősíthetetlenül igazságtalanná és erőszakos marketinggé váló médiaesemény, a Goldenblog, amelyet a Hvg.hu szervezett. 2014-ben már semmi súlya, tétje, értéke nem volt, azóta meg is szűnt. Én, sajnos, már a leszállóágában indultam, 2013-ban, és negyedik lettem akkor a közönségszavazatok alapján.

De elegem is lett a szavazatokért való kuncsorgásból, ami csak a szervező logóját futtatta. Nem indultam már 2014-ben (és más versenyen sem).

Ezért volt meglepő, hogy jövök haza Milánóból, ott töltöttem pár napot:

őrzik a mocikat

Na, jött erre is beszólás. Hogy nem szégyellik? Sokkal drágább volt egyébként!

De a fő sztori: egy férfi, antifeminista, keresztény és elvált, és hullaszerelmes lett belém, gyémánt ő is, figyeljétek, “nem teszem szóvá a hibáidat” és “kutlúráltabban” viselkedik (miért, előtte hogy?:

… ez a férfi írta (szintén kommentben és nyilvánosan!), hogy rám szavazott, és őrlődik, mert nem Huffnágelre. Mondom, hol szavaztál rám, te? Mondja, a Goldenblogon.

Így derült ki, hogy Huffnágel, Kispéter István, aki egy állcsont nélkül született, agresszív anyától megnyomorított, nőgyűlölő recskabajnok blogger:

You do your life – a Goldenblog után Pistának durva idegösszeomlása lett, törölte a blogját, és azóta csak harmatgyenge próbálkozásai vannak (hashtagekben szúr).

Tehát az derült ki, hogy Huffnágel, aki már korábban sem fért meg tőlem a neten, illetve veszélyesnek tartott a “férfijogokra”, az előző hetekben angolul és hazudozva-gyűlölködve, kegyeletsértve kampányolt ellenem: azzal vádolt, hogy én, a fő magyarországi feminista megöltem a férjem. Mi volt a célja? Közönségszavazatok, a rangsorban elém kerülni. Egy versenyben, amelyen nem indultam.

Ha hihetünk a számoknak, akkor a mai napon (2014. november 6-án) majdnem annyi szavazatot kapott a Huffnágel Életmód magazin a HVG.HU Goldenblog versenyén, mint az eddig eltelt két hétben öszesen. A nap végére így hat helyezést javítva a kezdeti 10. helyről végül a 4. helyet szerezte meg blogunk. Büszkén jelentjük, hogy a szavazatok 5.5%-át birtokolva átléptük a “parlamenti küszöböt”!

Nem gondoljuk azt, hogy ebben a meglepő eredményben bármiképp is közrejátszhatott az, hogy a tavalyi negyedik helyezett Csakazolvassa blogon hétfőn megjelent egy bejegyzés, amit mi ihlettünk Ebből a hisztiből nagy mulatságunkra az derült ki, hogy a szerzőt annyira megviselte az, hogy a Huffnágel Életmód magazin nagyobb a rajongótáborral rendelekezik, mint az ö kis naftalin és macskahúgyszagú blogja, hogy elkeseredésében töröltette nevezését a versenyből. Mi ugyan Huffnágel vs Feminfo Deathmatch-et hirdettünk az indulásnál, de miután őket már az első kanyarban szem előtt vesztettük, kapóra jött egy másik ismert femináci hazugsággyár megalázása. Évá néninek további kellemes öregedést kívánunk, és reméljük, hogy sikerül majd további ráncok, szakralábak és ősz hajszálak nélkül túllendülni ezen az épp aktuális traumáján is. Írjon!!!

Egy poszt címe Huffnágeltől:

Hogyan verjük el csajunkat, feleségünket, és ússzuk meg feljelentés nélkül? – Így gondozd az asszonyodat
“ez csak vicc, nincs humorod!”

Én akkor úgy voltam NYOLCADIK több százból, hogy nem is tudtam, a mezőnyben vagyok, tehát senkit kampányolásra nem kérhettem. Írtam nekik, hogy idén én a felhívással sem találkoztam, eszemben sem volt indulni. Valószínűleg versenybe tették az előző évieket, vagy másvalaki nevezett engem, én nem tudom, de micsoda dolog ez, hogy nem én döntöm el, a listán akarok-e lenni? Mire is kivettek a szavazásból.

Így kampányolt Huff, és itt látszik a korábbi állás is:

“Így néz ki egy csaló femináci.”

Ez a valóságnak igen kreatív értelmezése, különösen a később történtek fényében. Arra nem mondott semmit a szerencsétlenje.

És erről a csávóról írja Zoltán, a rajongó, hogy nem akarja elveszíteni a bizalmát!

Azt is írtam a Hvg-nek, hogy Huffnágel erőszakosan kampányol, sérti a blogverseny szabályait, a blogja gyűlöletbeszéd.

Mellékszál: ez az ügy kellett volna az akkor friss Gumiszobának. Angéla így tervezett befutni, habot verni nagy ellenállóként a nőgyűlölet ellen. Ez ijesztő: maguknak akarták a zaklatott státuszt, a harcot. Kérte, tartsam távol magam a kampányától, pedig neki semmi köze nem volt az egészhez, Huffnágel engem és csak engem alázott:

“jelenség”… “ügy”

Láttam, hogy ez csakis könyöklés a figyelemért, Angéla magának kaparja a gesztenyét, engem el akar tüntetni, és elő akarja írni bülbülszavakkal, mi legyen a taktika, és miről írhatok. (Közben bőszen lopta az írásaimat, és hergelte ellenem a régi olvasóimat.)

Én a figyelemre nem szorultam rá, mert tudok írni és érdekes témáim vannak. Nem is vitatkoztam Angélával, kínos volt a nő. Ezzel szemben egy kis mókát eszeltem ki Huffnágel ellen, mert hiába írt több rangos feminista tiltakozó is, a Hvg csak nem paterolta ki a mezőnyből. Ekkor én már nem voltam a listán, mert a kérésemre töröltek.

Megnéztem, ki áll Huffnágel mögött a listán a folyamatosan frissülő táblázatban. Zsarnai Beáta volt eggyel mögötte: egy csöpögős, üzleties írócska, akkor még csak giccsblogger. De sőt, most mondjátok meg, van ilyen sztori? Nincs ilyen sztori.

Később:

https://www.facebook.com/v2.3/plugins/post.php?app_id=249643311490&channel=https%3A%2F%2Fstaticxx.facebook.com%2Fx%2Fconnect%2Fxd_arbiter%2F%3Fversion%3D46%23cb%3Dfc96e07968b5d633a%26domain%3Dcsakazolvassa.hu%26is_canvas%3Dfalse%26origin%3Dhttps%253A%252F%252Fcsakazolvassa.hu%252Ff4ca2e066bb4cf64d%26relation%3Dparent.parent&container_width=0&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fhootersbudapest%2Fposts%2F829538310466572%2F&locale=hu_HU&sdk=joey&width=552

Írtam egy viccposztot a kismamablogokról. Nem Beátáról. Csak az olvassa!

biztonságos poszt

Ma csak ennyi, nem kenyerem a szószaporítás. Legyen szép napotok nektek is – vagy ha később olvassátok: szép estétek, éjszakátok! És ne felejtsetek el így a véghajrában Barátnőm, Zsarnai Beáta blogjára szavazni a Goldenblogon, ezen a rangos megmérettetésen, ahol megannyi minőségi tartalom vetélkedik becsületes küzdelemben egymással, a Sikerért, a végső győzelemért – igazi női erőt jelenít meg! A Pszichológia kategóriában találjátok (link)

Ami történt, de órákon belül:

A Beauty with Plus = Szkiba Zsuzsa, Bouvet pedig a férj mozgássérültségéből terméket kovácsoló Petra, szóval csupa giccs

Ekkor update-eltem a biztonságos posztot. Egy IP-ről egyébként egyszer lehetett szavazni, ezért is meglepő, ami történt. Nem kellett túltolni, nem írtam ki direkten, hogy szavazzanak:

Update: igazából most már a Leszbikus blog – mindent a másságról is tetszik nagyon! Sőt, megmondom őszintén, sokkal inkább.

És lám, a Leszbikus blog is megelőzte Kispöcs Pistát! A szavazás utolsó napjaiban már nem kevés kattintás kellett a százalékok módosításához.

Hat hellyel nyomtuk le a Pistát, a tizedikre.

Én jól szórakoztam végig. És aki értette, az is. A fricskám meghekkelte a bohóc szavazást, a végére kinyomta Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél), egy érdektelen giccsbloggerrel, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a közönségdíjat. Ő is örült. Végül a Hvg.hu főszerkesztőjéhez, Neizer Anitához is eljutott a nőgyűlölő gyökér híre: tőlem írásban bocsánatot kértek, és kibaszták Huffnágelt. Ez neki a kezdeti negyedik hely után nagy pofon lehetett – mert ő lihegett a sikerért.

És így mentegették Pistát. Az én gyalázásom, a férjem emlegetése, a hazugságok, hogy én könyökölnék a Goldenblogon, az nem ütötte meg az erkölcsi érzékenységüket. De ez, amit én REAGÁLTAM…! Hát persze, hogy utáltok. Hiszen ilyenek vagytok. Agresszívak, irigyek, nőmegkérdőjelezős, és amikor aláztok, de én nem húzódom vissza hüppögve, hanem visszavágok, teljesen törvényes módon egyébként, akkor én leszek a gonosz! Micsoda erkölcs. Csak legalább ne oktatnátok ki!

Vicces az a rész, amelyből kiderül, hogy mi teszi a közszereplőt (egy férfihangon idomított, uszított, fiatal lúzer szerint az a közszereplő, akinek ő már hallotta a nevét.)

És hogy a Huffnágel blogon mik voltak rólam:

Goldenblog versenykiírás:

És Huffnágelnél miket írtak rólam! Nyílt fenyegetés.

*

A lovagias Férfiak Lapja újságíró, a fenti rajongó Zoli, akitől megtudtam, hogy versenyben vagyok, még írt egy cikket. Védjen meg téged a Toplak Zoli! Én azt kértem, ha annyira odavan értem, engem hagyjon békén, ne nekem magyarázzon, hanem a fiúknak: tiltakozzon a hajsza ellen. Erre írt egy egyrészt-másrészt cikket a személyes adataimmal, leereszkedően, és főleg Pista mentegetésével. Nekik az isteni igazságszolgáltatás, kamion stb. meg se rebbentette a szempillájukat, de az én szavazáshekkelő poénom maga az apokalipszis, gonosz, romlott, aljas… 😀

Milyen legyek neked? Úrinő? Szexi vadmacska? Ő szeret bízni, és “kicsi az esélye”:

*

Én azt gondolom, Huffnágelnek (vagy a körének) lett a bosszúja az, hogy nem sokkal később Angélát, aki egy falusi iskolában volt tanítónő, bepanaszolta a blogja (Gumiszoba) miatt a KLIKnél, tehát az iskolafenntartónál úgy, hogy az űrlapra az én nevemet és e-mail címemet írta be (erről is van képernyőfotóm). Ez jól jött Angélának: rögtön áldozat lett, velem mindörökre végzett (addig ugyanis lekötelezve érezte magát, példaképnek tartott, még korábban pénzeket kért és kapott tőlem). Az ostoba libák ölelgették, lehetett végre engem nyíltan gyűlölni és megfordítani a történetet. Pedig nem én ártottam neki, sőt, és nem ő a hősnő.

El lehetett törölni a tényt, hogy a gumiszobás “bulis női hang”, “feminizmus” innen volt lelopva.

Én Gumiszobát nem jelentettem fel, még a gyalázkodásai után sem.

A történet fontos tanulsága a PROJEKCIÓ. Angéla azt hitte, én őt utálom és el akarom pusztítani, pedig ő tett a rögeszmévéjévé engem, és neki volt rossz a lelkiismerete a koppintás miatt, Tamás provokálása és a kavarások miatt. A helyzet rosszabb, mint Angéla hiszi: engem ő nem érdekelt, enyhe undort éreztem csak. A saját életemmel, blogommal, a sporttal foglalkoztam. Az olcsó hőbörgéseiről nyíltan itt és itt írtam, csakis a témáról, nem a személyről.

A névtelen e-mail irkáló megszállott, az erkölcsrendőr ezt írta a következő májusban: “kitelt a becsületem”, “morális hulla vagyok”. A “kitelt a becsületed” Nagy Ágnes fordulata, és a belemászós, kioktató, erkölcsösködő fontoskodás is rá vall. Időközben ő is nekiment Angélának, mert utóbb rá is irigy lett.

Ma sem értem, miért kellene Zsarnai Beátát sajnálni. Senkinek nem lett baja, csak a gnómnak Huffnágelnek, aki megérdemelte a pofára esést, és az se volt súlyos. Nem tudott mozgósítani, férfi módra kampányolni, úgy látszik.

Kellemetlen viszont arra gondolni, az én olvasóim közül hányan nem értették, mi zajlik. Hogy rohantak szavazni, azon hüledeztem már akkor is. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a poszt szatíra, hogy én nem tarthatok semmire egy ilyen giccsbloggert, és hogy miért tartok mindig másik blogot érdekesnek. Százak röhögcséltek ezen kommentben. Aki egy sort olvasott is, tudja, Beáta nem lehet a barátnőm. (Nem utáltam amúgy – utálni sem lehet, fogalmilag.)

A második tanulság a SZABADSÁG. A szavazást befolyásoló húzásom kreatív és vicces erőmegélés volt, de a savanyú irigykedőket zavarta. Volt egy csoport, akik átverve érezték magukat, nem értették a poént, szolgalelkűségből szavaztak, ezt szégyellték, és emiatt tombolva nekem estek.

Ez az akció a stréberség, a giccs és az aljasság elleni tiltakozásomnak volt a korai megnyilvánulása, amely a legjobb pillanataimban jön csak ki belőlem. Amikor nem félek. Amikor kiragasztom a matricákat. Lehet önheroizálni, giccseskedni, lelopni a mondataimat, “énmárkát” építeni, minden egyes kommentben nekem beszólni savanyúan: vegán, szakember, klíma, ayurvéda, az összes felszínes marhaság – de ezt soha nem tudták leutánozni. Hápogtak a jókislányok, akik szerint ilyet nem szabad, és: “mivel vagy akkor különb?”. Jó estében netes vitának, adok-kapoknak titulálták. A megszállottak szerint én vagyok maga a Gonosz. Miért? Mert nem tudtak megtörni, és én nevettem végül. Végig tudtam, hogy igazam van.

Ez egy könnyed ugratás volt.

Ugyanőket nem zavarta Huffnágel akciója, a férjem mocskolása, a hazudozás a KLIKről, a szavazatok amerikai manipulálása, semmi. Halálkomolyan írták, hogy Pista az én áldozatom.

DARVO (an acronym for “deny, attack, and reverse victim and offender”) is a reaction that perpetrators of wrongdoing, such as sexual offenders may display in response to being held accountable for their behavior. Some researchers indicate that it is a common manipulation strategy of psychological abusers.

As the acronym suggests, the common steps involved are:

  1. The abuser denies the abuse ever took place
  2. When confronted with evidence, the abuser then attacks the person that was abused (and/or the person’s family and/or friends) for attempting to hold the abuser accountable for their actions, and finally
  3. The abuser claims that they are actually the victim in the situation, thus reversingthe positions of victim and offender. It often involves not just playing the victim but also victim blaming.

Ne rángass bele a konfliktusaidba, írja az, aki önként ugrott. “KAttintani kell.” Nem kell. “Ki a halál az a Pista?”

Épp csak megemlítettem a Goldenblogot a poszt végén. Ez a nő volt ebben az ügyben is, aki uszított ellenem a saját blogomon. Miért ilyen szigorú? Egy későbbi ügyben elárulta, mit kíván nekem. A dőlt betűt én írtam bele utólag:

Hogyan mondd el, hogy csóró, dagadt, irigy és gonosz vagy, sok szóval? Klíma, bazmeg! Gyilkosokat mentegetni!

A legfontosabb tanulság az ERŐ. Ahogy ellenem prüszköltek, abból sokat tanultam. “Oderint dum coronant”: e dühösen hatalmaskodó senkik által lettem erős, akik a tetteimnek mitikus jelentőséget tulajdonítottak. Százszor is leírták dagályosan, hogy micsoda rossz szerkezetű személyiség vagyok, végleg tönkrementem. Ők! Nálam torzabbat nem láttak még, nincs a lelkemnek tartópillére, bűzös mocsár vagyok, elrohadt a szívem és a többi, beteg vagyok, bűnöző, gonosz; sajnálnak, magányos vagyok…

Én edzettem, két maratont futottam és tizenkét felet, éltem az életem, ment a blog, jobbnál jobb sztorik voltak a konditeremben. A gyerekeim, barátaim, szauna, színház, könyvírás, szerelem…

Gyűlöltek.

Ez szöget ütött a fejembe. Pont azokra a tulajdonságaimra, tetteimre írták a vádakat, amelyeket magamban én értékesnek tartottam. Ők közben a nevüket nem merték vállani. Arra volt szükségük, hogy rámordítsanak: mindenkinek igaza van, mindenkit sajnálunk, csak NEKED nincs döntésed az ügyeidben, nincs jogod tudni és definiálni a történetedet, se megvédeni magad! Te legyél felelős és morális a Hooters-libával is! Veled nem kell korrektnek lenni! Te HATALMAS vagy, elpusztíthatatlan. Téged lehet ütni! Veled bármit meg lehet tenni!

A STRÉBERSÉG, szabáykövetés pervazív (egész személyiséget átható) volta is tanulság. Áltisk, nyafogó, árulkodó, szégyelldmagad, megmondunk a néninek etika, közben zaklató, pszichopata aljasság, rámszállás, e-mail írogatás = Nagyágnes.

Aztán: a BUTASÁG, hogy ennyien szavaztak: nem érzékelték, hogy rontott a stílusa a biztonságos posztnak. Nem vállalják a FELELŐSSÉGet, kenik másra, nem gondolkodnak.

A biztonságos poszt koherens szöveg: a nő, aki elmereng az Ősz szépségén, gyülekezetbe jár és megdicséri a saját márkás tejfölt meg a három gyerkőt, valamint összebújásról álmodozik, nagyon is kedveli Zsarnai Beát, akit e poénnal a csúcsra röpítettünk. Szívesen.

Kommentek:

mit vetett neked zsarnai beata? csak kerdem.

Én:

Zsarnai Beáta első lesz. Most ez miért is rossz neki? Én nem sajnálom tőle. Hetedik volt negyvennyolc órával ezelőtt.

Komment, betűhíven. Mérges, mert nem vette észre, hogy ez poén (ő is szavazott…):

te, hogyan van ez. eddig zsarnai beatara kellet szavazni, most pedig masra?

Igen, mert most ő van eggyel Huff mögött, Zsarnai már megelőzte, te molylepke.

rettenetes vagy nonek, rettenetes vagy embernek. eleg baj ez neked.

Én Türelmesen, trágárság nélkül magyarázok:

Megvicceltük a Pistát. Nem fogtátok fel? Mi az, hogy “kellett”? Szavaz, aki akar.
Kit érdekel a Goldenblog, Zsarnai Beáta?
Én kurva jól vagyok, és tegnapelőtt is jól voltam, meg két hete is. Ne aggódj!

Komment:

az tevhit, hogy a minosegert olvasnak teged. (Ezt te is tudod titokban.) Azert olvasnak azok, akik nem a “hiveid”, mert ritka gonosz, hiu es gatlastalan vagy, ez benned az erdekes. Hogy vajon mit muvel megint a szornyeteg.

A humortalanság! A vállrántás, teljes hiánya, tanítónős, korholó és egyben vallásos hang. Mint akinek nagyon fáj valami a saját életében, soha nem mert punk leszarós lenni, mert nem szerette magát, és nem akar szembenézni az okkal, TEHÁT én vagyok a gonosz.

Pista viszont nem szörnyeteg, dehogy! Ezért is kapott ugratást, nem többet. Ő egy lúzer, aki csak “elvetette a sulykot, nem vitás”, illetve pofára esett, TEHÁT nekik áldozat (szerintem: helyreállt a világrend). Majd megmondja a kommentelő, mit tehetek:

Pista valoban elvetette a sulykot az angol nyelvu kommentjevel. Nem vitas.
Kertel volna helyreigazitast. Az teljesen oke. De te elvezettel vetetted bele magad az ellenkampanyba, a beteges hiusagod nem turte azt az allitast, hogy elfogytak az olvasoid.

Persze hogy élveztem!!!4négy Ez a lényeg: hogy 1. ez senkinek nem jutott eszébe, 2. ez pont Huff saját fegyvere volt, 3. nekem sikerült, amit akartam, ráadásul fél kézzel, mellesleg. Te is élveznéd, ha volna mit, de ti ájtatoskodtok, közben kicsinyes gonoszságtól pukkadoztok, névtelenül geciztek.

Helyreigazítás? Ki, hogyan? Pénzért, perben? Ne viccelj. Ez az akció ingyen volt, olvasót hozott, nektek szívinfarktust, és én is jól mulattam.

Amit ezutan tettel, az minosithetetlen. Felesleges tehat buszkelkedned.
Azt felejted el, hogy konnyu az embereket rosszra ravenni, foleg nevtelenul, alprofilokrol szavazni, rombolni. Es foleg, amit kockazat nelkül, buntetlenül megtehetnek, Arra mindig lesz sereg, erre mindig talalsz jelentkezot.

Milyen álprofil? Nincs olyanom. Milyen rosszra? Ők nem felelősek azért, amit tesznek? Mi abban a rossz, hogy ZsB megnyeri? Kit érdekel? Vagy te vagy az Oh, Carrie/a Backpack blog szerzője (akik ugyanolyan jellegtelen szarok, a verseny is korrupt)? Miről maradtál te le?

Az, hogy te trefanak veszed a versenybe valo beavatkozasodat, hogy Zsarnai Beatat eszkoznek tekintetted, ami kellett a szemelyes bosszudhoz, azt tesz pariava, embertelenne, ocska, gagyi minosegge.

Nem bosszú, hanem könnyed poén és feminista odabaszás. Zsarnai tényleg nem érdekel. Te vagy a komikus, hogy ebből, ami őket nem is sértette, ekkora morális ügyet fújsz. Névteleül ostorozva engem.

Tavaly, amikor meg nagy kedvvel indultal te is a Goldenblogon, vajon mit szoltal volna egy hasonlo tiltakozashoz? Ami igy vagy ugy, de rajtad csattan? Csak hat megsertödtel a negyedik hely miatt, es most mar vesszen a Goldenblog is…

Én örültem volna, ha így vagy bárhogy nyerek. Huffnágel eleve nem is indulhatott volna a szabályzat értelmében, e nevetségessé válásnak a sokszorosát is megérdemelte volna. Rajtam nem csattant semmi, nem is fog, mert én tudok írni, és tiszták a szándékaim, elég bátor vagyok ahhoz, hogy győzzek – és ez elég. Ráadásul a világon semmi nem múlik a Goldenblog eredményén, nekem se múlott. De azon neked kéne elgondolkodnod, mi benned ez a pokoli düh az én személyemmel, életemmel, blogommal kapcsolatban, és miért pont akkor, amikor én győzöm le könnyedén az aljadékokat. Ez beteg!

Azt hiszi az átkozódó banya, ő átlát rajtam, mi van bennem: gátlástalanság, hiúság, nincs olvasóm – egyik se igaz. Azt hiszi, valami morális trónusról megmondhatja, mi az arányos, hogy kell reagálnom, mit érezhetek, tehetek, mi a helyes. A humortalan lúzerje! Róla csak az derül ki, hogy az erőt, az olvasókat, a vad poénkodást irigyli.

Én:

De hát rajtam, ellenem nem volt mit tiltakozni. Sem giccsblogom, sem gyűlöletbeszédet toló blogom nincs, nem indultam szabályzatot szegve sehol, és aljas kampányt sem folytattam versenytársaim ellen. Ha mégis poénból így befuttattak volna, azon nem ríttam volna, megmondom őszintén, sőt.

A szelektív erkölcsű okostojás nyomja tovább:

Amit Zs.B.-vel tettel, cinikus, embertelen es a legalja. Azt sem birod ki, hogy ne ekezd sunyin… De ezzel allitottad ki magadrol a bizit, akinek szeme, fule van es nem moralis hulla, az latja ezt.

Szar lehet Gerle Evanak lenni, ezert sajnallak is. Kar erted, Eva.

Rettenetesnek mondtalak, mint nőt, de remélem értetted, hogy nem a külsődre gondoltam, jól nézel ki.

???

Kozmáék, Pista, Goldenblog – túltolod mind egy idő után.
Beszippant a harc, az ütközet? Adrenalin? Túltolod, és eljön az a perc, amikor repül minden, skalp, kitépett tüdő, zsigerek. (Most ezt szándékosan ilyen durván.) Minek, miért? Rosszak a fékek, vagy bonyolult módon így párlódik le valami cucc, amire szükséged van?

Ugyan, miért nem én döntöm el, mire hogyan reagálok? A blogom az életem fő műve. Hol legyek szenvedélyes és győztes, ha nem itt? És kinek nagy ügy ez a kis csetepaté? Azért nagy ügy hirtelen, mert nekem lett igazam, az én ágencián terület ki? Ugye, értitek, mi kell ahhoz, hogy a verseny állása megforduljon a szavazás végén?

Egy kis, érdektelen poszt végére rejtett célzásra is ezrek mentek szavazni.

Értették a poént, vagy nem, ez mindegy. (A csakazolvassa nagyon rég csak a komoly intellektusoké: nekem döbbenet, hogy volt akár csak egyvalaki, aki nem értette a poént.)

Megvan mindened: tehetség, szenvedély, még fiatal is vagy. Mi a bajod? Az egész életedet a lövészárokban akarod tölteni?

LOL, ő JÓT AKAR NEKEM és IRÁNYÍTANA. Nos. Én így érzem jól magam, hogy mellesleg megtréfálom azt, aki aljas. Nem én indultam meg Huffnágel ellen, tetszett volna kushadni, ha fáj a végeredmény. Nem tudsz lebeszélni arról, amit mélyen helyesnek érzek, és hogy ennyire fordítva ülsz a lovon, az csak téged jellemez.

én:

Nekem a világon semmi bajom nincs. Fékek nincsenek, száguldva élem, aki vagyok. Neked van bajod, meg féked (kispolgári), te tombolsz. Te erkölcsileg felháborodsz Zsarnai Beán — sehol nem szidtam, nem ő a lényeg itt. Látod te is, milyen szint. De nem háborodsz fel Pista netes hajszáján, vagy Kozmáék csalárd és lúzer agresszióján…?

*

Baromi érdekes hat kilenc! tizenegy! tizenkét és fél! évvel később látni, az azóta történtekkel együtt, hogy mennyire fel se tételezték, hogy nekem csak más a véleményem, más utat választok az érdekeim érvényesítésére. Ha igazam van, ha látszik az erőm, én vagyok a gonosz, tiszta sor. 😀 El akarták hitetni velem, hogy nekem ahhoz nincs jogom, hatalmaskodva előírni, mi a normális, mi tilos – de csakis azért, mert én győztem. Az erkölcsbírók egy felnőtt, idegen embert nevelgetnek, akit eleve önös kíváncsiságból nézegettek!

Nem láttak még szuverén embert – ez az a csicskaság, amiről írtam. Nekiláttak a döntéseimet, történeteimet, bloggerségemet kispolgárként moralizálva piszkálgatni, erkölcsi minősítésekkel megalázni, nyomasztani. Közben az képzelték, hogy nekem valami ördögi hatalmam van, és ez nem igazság, ez nem jár!

Jár, ha mersz… jár, ha kimondod.

Zsarnai Beátának meg közben ilyen szép könyve jelent meg:

Te hiszel a sorsban?
Lauren Hope a fiatal, gyönyörű, és céltudatos párizsi nő minden kétséget kizáróan hisz benne. Két nagy álma van: sikeres író szeretne lenni, és meg akarja ismerni az igaz szerelmet, melyről a nagy könyvekben írnak.
Egy nap messzire utazik abban a reményben, hogy fájdalmait maga mögött hagyhatja. Akkor még nem is sejti, hogy ez az utazás alapjaiban változtatja meg az életét.
Távol otthonától a véletlennek köszönhetően megismerkedik egy titokzatos, jóképű zenésszel. Dylan Duprés, a biztonságot sugárzó férfi, Lauren álmainak lehetséges megvalósítója, egyben minden probléma forrása.
Vajon milyen hatással lesz Lauren életére ennek a rejtélyes férfinek a felbukkanása?

mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhessék magukat (nekik mindig nagyon számít a morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk, meg persze a trend, a FOMO). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben… →

hétköznapok, szövegek, regény

Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!

Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).

életem (2014, fagykár)

Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.

A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.

A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben… →

a melegek örökbefogadásáról

Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.

De beleírtam egy kitérőt az abortuszról is.

Kérem vissza a szavakat!

Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet, nem “olyan, mintha”, nem is metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat: minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?

Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?

Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.

Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben… →

soha nem volt okostelefonom

És nem is lesz. Az utolsó mammut vagyok. Nem, nem, nem. (És a butát is roppant hektikusan használom, elfelejtkezem róla, lemerül, elhagyom, szar a mikrofonja.)

Hogy nincs okostelefonom, annak pedig messzire ható következményei vannak. Bővebben… →

tabuk, prüdéria, magánügyek

Amiről be lehet szélni, arról be kell szélni,

amiről hall lehet gatni, arról hall kell gatni.

Wittgenstein, Tandori szerint

Új felismerésem ez is mint kimondási, megnevezési, elmesélési kényszerben szenvedőnek, hogy nem minden elmondható, nem kell mindent elmondani, sem az elmondhatóságra örökké törekedni, szavakat találni. Wittgenstein így hangzik eredetileg:

Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Logikai-filozófiai értekezés

És azt jelenti, de legalábbis implikálja, hogy csak hazudni és felszépíteni nem szabad.

Arról fog szólni ez a poszt, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos témákról nem beszélünk nyilvánosan. És ha ezekről mégis beszélünk, kiállunk, hogy elmondjuk, az bátorság-e, vagy valami egészen más? Hogyan lehet stilizálni és lágyítani az őszinteséget is annyira, hogy az már pont annyira cukros, mint a hazugság?

Vagy épp karrierépítési, jövedelemszerzési érdekek szolgálatába állítani.

Bővebben… →

amikor én még irodalmi luvnya voltam

Életem egyes szakaszairól soha nem beszélek. Nem jutnak már eszembe. Például az 1999 és 2004 közötti időszak ilyen. Nagyon kemény volt, utólag érthetetlen is. Nyomtak, hogy ezt meg azt ne mondjam el, álságosan a gyerekre hivatkoznak, mert félnek az igazságtól.

Semmilyen érzelmet nem idéz fel ez az időszak. Nem bocsátottam meg, de többnyire nem is gondolok rá.

Nem is annyira fontos az én életem. Bár akadnak vicces vagy egészen különös sztorik is, például a művész úr, vagy a szerelmi négyszögem. Az is inkább nekem vicces – és nekem elégtétel. Nem is nagyon értik, mit mondok ezekről.

Micsoda maníroskodás és képességhiány azt mondani: az életem regény! ilyet nem élt ám át mindenki! én ismerem x színészt és y írót! Argh. Bővebben… →

kell-e neked párkapcsolat?

Különféle élethelyzetekben vagyunk mi nők: van, aki ki rég kihűlt házasságban él, ki rövidebb, egymást váltó kapcsolatokban, ki nyáron ment férjhez másodszor, a végre-szerelméhez. Ki poliamoriában robbantotta életörömét, ki magányban, a munkájának él, vagy aszkézisben gyereknevel, de van olyan is, aki az alter kismamaság évei után most cipőnyalogatós fétisbulikat szervez, öröm és bevétel változó arányával.

Egyik élethelyzet sem szükségképpen fenékig tejfel. De azért vannak különböző zsírtartalmú tejfölök, ezt meg kell jegyezni.

A másik fontos megjegyzésem a poszt elején: a párkapcsolat és annak stabilitása, meghittsége, teljessége nem csak az egyéni döntésen múlik, sőt, szerintem főleg nem azon. Akarok, nem akarok, könnyedet akarok, elköteleződést akarok, csak szexet, csakis családot… ezt lehet gondolni, de nem tudod levenni a polcról.

A fogyasztói szemléletről van szó, megint. Van egy csomó érvelés (és ember), amellyel/akikkel én nem tudok mit kezdeni, és ennek oka az, hogy nem tisztelik a nagy dolgokat. Bővebben… →

emigrációs pszichózis

Az emigrációs pszichózis kifejezést Komoróczy Gézától kölcsönöztem, aki megfigyelte és le is írta, hogy a délibábos (sumér) nyelvrokonságot felfuttató szerzők, mint Badiny-Jós Ferenc és Bobula Ida 1. nem értenek a nyelvészethez, teljesen más a végzettségük, 2. sok éve más kontinensen élnek és onnan “magyarkodnak”, ez utóbbit nevezte ~nak.

MGP-nél olvassuk: Párizsban meglátogatta, jaj, de nagyon meglátogatta (a többi a könyvben!) a Folies Bergère egyik császárát, Michel Gyarmathyt, a Balassagyarmatról elszármazott színházi díszlet- és látványtervezőt, “a szépség zsarnokát”. Főúri életvitelt élt, híres buzi volt, és közismert sztárallűrjei voltak.

Az élet császára volt a fény városában, de a szülővárosa hiányzott neki. Meg is verselte honfibúját:

Most Párizsban lakom.

Szép város az, kérem…

De hát, Balassagyarmat. Te…

Sokkal szebb vagy… nékem.

Az egész sztori csodálatos, olvassátok el.

Michel úr honvágya és hazatisztelete mondjuk pont az ellentéte annak, amiről ma írok. Habár, ha nem vers (és nem az), akkor ez is pszichózis.

Az van, hogy emberek mindenféle okokból kiköltöznek külföldre. Ez régen is így volt, ott találták meg a számításukat, vagy a szerelmük miatt.

De most többen. Tömegesen. És a másik különbség, hogy ott megőrülnek. Bővebben… →

milyen országban szeretnék élni?

Tegyük fel, hogy felvázolhatnám, sőt, megalkothatnám, én egyedül, társadalommérnöok, hogy milyen legyen ez a bús haza. Pontosan az életviszonyok, struktúrák, életkörülmények, és úgy nagyjából, a reális optimizmuson belül, minden teljesülne is.

Korlátlan gazdagságot meg örök életet tehát nem, de intézményeket, szokásokat, mozgalmakat, attitűdöket, pénzköltési arányokat, törvényeket.

Egy olyan társadalmat, amelyben élni szeretnék. Bővebben… →

a szeretetkapcsolatok RANGSOROLÁSA

Avagy: a cicám és én vagyunk a család!

Én bizony rangsorolok. A gyerekemet meg a csávómat, de még ömagamat is jobban szeretem, mint a kutyámat. Tízszer, százszor is. Vesztük jobban fájna, mint a dögé, aki ehhez képest le van szarva. Micsoda egy aljadék vagyok!

Hohó, ez fajizmus! Speciesism. Pláne megenni őket!

Ööö. Az állat nem ember. Nem ott van egyszerűen. Az állatnak van gazdája, aki dönthet a gyógykezelésről, elaltatásról. Az embernél csak ritka esetekben dönthet. Embernek nincs gazdája.

Lássuk a legszebb darabokat, mindjárt a féktelenül irigy libáktól, akik valahogy alá akarták támasztani, hogy az itteni témák, értékrend közepette ők kevésnek bizonyultak.

Úgy merült fel a téma, hogy pár éve a Barok Eszter írt egy blogposztot arról, hogy ne egy kutyát mentsenek már mentőhelikopterrel, mire is odarongyolt tavasztündér, aki több szempontból (és joggal) érezte úgy, hogy csúnyán lemaradt az életével, és odaírta a következőket, beszarsz. Álljanak itt ezek a kommentek az örökkévalóságnak, a malacra emlékeztető Eszter grandiózus válaszával, aki pontosan ismerte a történetemet, a férjem halálát és emberi kapcsolataim minőségét, de azóta őt is rommá csalta, majd csúnyán elhagyta a buta, tanulatlan, lusta, züllött, alkoholista kedvese. De legalább egyidősek voltak:



Tisztában vagyunk azzal, hogy ha megkérdezné a mentős, a tűzoltó, hogy “asszonyom, mit szeretne, a férjét mentsük előbb vagy a kutyuskát?”, akkor sokan választanák a kutyust, és ennek okaival is tisztában vagyok. De szerencsére ez még mindig nem így dől el: nem kérdezik, hanem az embert mentik, mert így kell nekik, ez a törvény. Erősen röhögünk ezeken a szövegeken, A SZERETETKAPCSOLATOK RANGSOROLÁSA, amikor trashnegyedóránkat tartjuk.

“Fogadjuk el olyannak az embereket, amilyenek, meg fontos a tolerancia”, ez a nő nem annyira okos. Ráadásul intenzív, kényszeres ítélkező.

Honnan veszi vajon ezeket a fűrészporízű szövegeket? Talán van egy ilyen woke toolkit, amit az ilyen boldogtalan, saját gondolatokkal nem rendelkező szerencsétlenek betanulnak, és aztán ezeket vetítik a keserű kirohanásaikra, amelyek csakis a magányukról, nyomorúságukról szólnak.

Bármit be lehet adni ezeknek? Ennyire boldogtalanok? Komment, lent:

És nem tűnik fel nekik a troll mélységes gúnya. Grat amúgy, ezek ennyire hülyék:

Mit tud a közelségről, kötődésről, szellemi és érzelmi kapcsolódásról az, aki ilyet leír? Hogy kell reagálni, milyen arcot vágni, amikor a szánalom szorítja a szívünket?

Íjj (frissítek), még nagyobb grat. Jaj, nagyon röhögök:

A hajam az égnek áll, hogy mindenki meghülyült. Ahogy mindent ki lehet gimnasztikázni szavakkal a valóság ellen. Oké, vannak válságos korok, csakhogy most mindezt:

hogy nem két nem van, dehogy, és akinek fasza van, de parókája is és kirúzsozta magát, mert erre izgul, az nő, ez az ő döntése, hogy ő mi,

hogy a sivár önzés és meddőség, az állat mint bálvány egyenértékű a termékenységgel és a gyerekkacajjal, sőt, pont hogy azok a birkák, buták és ösztönlények, akik gyereket vállalnak (mondjuk az ilyen hangoskodók, ha mégis lesz igazi családjuk, a gyereküket se lennének képesek a helyén szeretni),

mindent át kell írni, többé semmi nem érvényes: egy növény is lehet a társad, te döntöd el; a férfi-nő, család, gyerekvállalás, az mind korlátoltság,

hogy a szex, az szórakozás, kvázi médiatartalom, a szabad szex pedig nők felcsinálását és otthagyását jelenti, ez JOG; az abortusz vidám, nem több, mint egy foghúzás,

hogy nem kell felnőni, szerepjátékozhatsz, hologramokra recskázhatsz vagy animét nézhetsz álló nap, és nem, nem értelmetlen az életed, sőt,

hogy a kutyuskáknak a gazdájuk az APJUK: Steiner Kristóf apás cicaszülést vezet a “férjével”, értsd: ő az apa. Állat és ember között nincs hierarchia, mert az fajizmus és ekként elnyomás,

– szóval ezt a sok elidegenedett faszkodást kell progressziónak nevezni.

Pénteken láttuk Mundruczó Szégyen című rendezését, abban mondja a talpig COVID19-be öltözött Monori Lili, egyébként feledhetetlenül és élő, meglepően együttműködő drótszőrű tacskóval, hogy nincs többet állat, mert élőlénytárs van:

Simogassa meg kicsit a szőrét, ugye hogy szúr? Hát szúr egy picit. Na most tudja azt, hogy ez nem állat. Hallotta, hogy állat szót nem mondunk többet, a német parlament elfogadta, hogy ‘élőlénytárs’. Nem állatozzuk le az állatot. Nem tudom, hogy önök értik-e. Ezt a szót, hogy állat, nem mondjuk ki többet. Magának odaadom 8-ért. Na? Élőlénytárs? Kell a francnak, mi? Soha a büdös életben el nem adok egy kutyát. Na gyere, Miska, gyere. Már önbizalma sincs szegénynek.

https://prezi.com/sda57qpimd3i/az-ember-es-az-o-interszubjektivitasa-kortars-szinieloadasokban/

Az érvelés úgy is elhangzik, kevésbé elvadultan, hogy én azért ne röhögjem ki az elképesztő divatkutya-tartást, plázában öleb, kutya mint kontent, egymás majmolása, végtelen összegek elköltése tízkilós lényekre satöbbi, mert tiszteletben kell tartani, hogy sok magányos embernek a háziállata olyan szerepet tölt be, mint egy emberi kapcsolat (hopp, ez megint a szociokártya: akik lilára festik a kutya fejszőr-pamacsát, és ezt összehangolják a dizájnertáskával, műkörömmel és napszemüveggel, azok vannak megmagyarázva a szegény magányos cicatartó öregekkel). Az állat (de csakis a kutyacica) az ember fölé emelkedik. Vajon csak én láttam a cébéában olyan nyugdíjast, aki magának kiméretett százötvenöt forintért valami tésztaételt (van meleg kaja is a Nógrádi utcaiban)? Kis maréknyi volt a sajátja, és mellette volt a hétszázötven grammos kutyakonzerv, kint várta a barátnő a döggel. Ez a nő éhezett, és kereken négyszer annyit költött a kutyája napi adagjára, mint a sajátjára.

Ez az egész megint olyan, hogy sokfélék vagyunk, a tolerancia azt jelenti, hogy te valamit kitalálsz, higgyél a kis különcségedben nyugodtan, neked az állat egyenrangú, emberhelyettesítő, vigasz és menedék, nélküle még nyomorultabb lennél (részben szerintem azért, mert üres a fejed és a szíved). Ez a te szabadságod. Tele is van a falad gazdikereső meg állatvédős-akciózó megosztásokkal, és szerinted csak az a felelős gazdi, aki könnyes szemmel szelfizve-csókolózva liheg – de tudd, a másik embert ez nem kötelezi semmire, ebből ne legyen már trend, ilyen agyrémek alapján ne módosítsanak törvényeket, ne lehessen az embergyereket és a családot leszólni, kigúnyolni, hiszen neked csak a meddő életed fáj. Mindenki látja, hogy nem akartok felelősséget vállalni, pusztító düh van bennetek azok ellen, akik családban élnek. Ne írd át a nyelvet ilyen alapon, kérlek! Főleg ne üldözz a hülyeségeiddel, mint valami hatóság, és ne is sértődj meg, ne gyere a béna-érzelmes érveléssel, amikor kiröhöglek.

És akkor bármelyik kommentszekcióban el lehet sütni, és progresszívnek meg igényes gondolkodásúnak lehet tűnni ilyenekkel, hogy

Villő genderfluid, bármit is jelentsen ez, és emiatt őt mennyit bántják, mert sajnos nem értik még sokan, hogy nem attól nő/férfi valaki, ami a lába között van (hát dehogynem, illetve nekem néha van bré is, de szóval a sajátom),

ő vegán, milyen kegyetlenek és tudatlanok a húsevők, nyilván az én steakemtől dől romba a világ (Gumiszoba szerint a HALÁSZATTÓL és a VADÁSZATTÓL) (és nézzétek már meg, hogy néztek ki és milyen kórságokat nyögtök a szénhidrátzabálástól!),

szívószálakról és mikroműanyagról papolnak olyanok, akiket a seggüket ki nem emelnék a kocsiból és nyolc O’Bag boldog tulajdonosai, de neked nyomja, hogy no waste…

Pumped Gabó edukál, ez is hasonló: https://24.hu/szorakozas/2020/10/28/pumped-gabo-konyvajanlo/

Ha te is gyanítottad, hogy ezek a szövegek kamuk, az összes ilyesmi egy-egy új trend felböfögése és népszerűsködés, és idegesített a drámázó barátnőd, akkor nyugodj meg: igazad volt. Azoknak lehet ilyeneket elsütni, akik nem tanultak meg jó kérdéseket föltenni, szelektálni a dumák közül, gyanakodni, léneglátni és mérlegelni. Azok fognak erre a kamura nagy lelkesen bólogatni, akik éhezik az ideologikus leegyszerűsítést, akik imádnak a nem erkölcsi természetű jelenségekről erkölcsileg ítélni, és elrontották az életüket. Ha két év múlva Villőnek akad pasija, mindjárt lepasszolja a cicát, és csupa csókos fotót posztol diadalmasan, arra mérget vehetsz. Akik a világ erőviszonyait haloványan sem értik, a nagy rendszerek működését az egyéni történések méretével keverik, kicsiben értelmezik a nagyot és fordítva, illetve nem tudnak angolul, vagy tudnak ugyan, de nem olvasnak angolul. Kell nekik a leegyszerűsítés, a jó ügy. Miközben pont a tömeges, városi hobbiállattartás, “az állat mint szórakoztató társaság és kontent” koncepciója a legkevésbé magyarázható erőforrás-tékozlás és ökoszisztéma-felborítás.

Az állat soha nem lesz ember, sem ahhoz fogható. Ha szerinted igen, akkor a lelked rettentő sivár, és a szeretetet és gondoskodást úgy képzeled, hogy valaki fölött hatalmaskodni, aki mindenképpen nyalja a kezed, akkor is, ha manipulatív vagy, elnyomó vagy, kellemetlen vagy.

Tévedés, hogy a kutya téged szubjektumként szeret. Ez nem szeretetkapcsolat. A kutyahűség egy nagy, túltolt mítosz. Mondom ezt úgy, hogy engem, a nem különösebben érzelmes gazdát, akinek annyi az érdeme, hogy kiskorában gonddal szocializálta a jószágot, IMÁD a dögje és vakon jön utánam és falkavezért lát bennem. Néha szégyellem is magam érte, mert ez nem érdem, mégis mindig elindul utánam (fél évet vártam a kedélyek lenyugodására, hogy leírjam ezt a mondatot). A kutya azért lojális, mert bevésődött az elsődleges gondozója, és mert megszokott dolgokat, illetve ahhoz húz, akitől a meleg odút és kaját remél. Ettől még lehet vicces, kellemes, de amiket megtesznek egy-egy állatért az emberek, miközben magukért alig valamit, az nekem önelnyomásnak, elidegenedésnek és érzelmi nyomornak tűnik. Nem, nem azért néz úgy. Nem, nem tud beszélni, ezt csak te képzeled, ez a te igényed.

Nem, Mozart kutyája nem valós sztori.

Nem, az állat nem lehet az ember helyén. 

meddig fogsz élni?

Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?

Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkor milyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.

Most ilyen.

De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek én ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Bővebben… →

miért borzadok a szexpozitívoktól?

Milyen semleges szavakat használok, nem? A semlegesség gyönyöre, ez a normám mint blogírónak. Nem kedvelem, amikor már a jelenségek megnevezésében is torzítunk, gúnyolódunk.

Mondhattam volna pedig, hogy magamutogatás. Vagy perverzió.

Bővebben… →

darálunk-e könyvet?

Kicsit elkéstem ezzel, de fontos, intellektuális téma. Elvileg kérdem amúgy, ne is menjünk vissza a sajnálatos októberi eseményekhez.

Néhány idézetet teszek az elejére.

A kiváló Hiller István, Demeter Szilárddal egyetértve: könyvet nem darálunk, az barbárság.

http://www.atv.hu/videok/video-20201020-csatt-2-resz-2020-10-19

És az ócska hergelés, olcsó poénok megint. Bővebben… →

mitől lenne kevesebb az abortusz?

Kevesebb, minél kevesebb – és biztonságosabb. Tán ez az egyetlen, amiben egyetértenek a vita résztvevői. Hogy ez cél volna.

De nem, nem is. Mert máshol van a hangsúly a pro-choice oldalon: azon, hogy a nő döntése legyen. Ha az abortusz nem nagy ügy, főleg nem gyilkosság, a magzat nem emberszerű, gyereket nevelni szívás, és ne keltsünk bűntudatot a nőkben, akkor az se gond, ha sok abortusz van. Egyvalamit hangsúlyoznak: hogy végezzék hozzáértéssel.

Az abortusztémában a facebookon hangoskodók (“pro-choice”) két csoportra oszthatók. Bővebben… →

arról, hogy mi a groteszk

Döbbenetes estém volt tegnap (28-án). Kicsit in medias, de aztán mondom az előzményeket is.

Képzelj el színészt, aki Zsámbéki osztályában végzett 1998-ban, olyanokkal, mint Elek Ferenc, Kecskés Karina, Rába Roland, Tóth Anita, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter (és most Zsámbéki–Fullajtár osztály van-volt!).

Láttam hajdan őt számos előadásban és filmekben is. Szinte egyidősek vagyunk. Belegondoltam tegnap, ő mit érez, ilyen múlttal, ilyen szellemi rangból, ha mára, 2020-ban, és én nem értem, hogyan, egy pöffeszkedő, sértett náci zárványtársulatában rekedt. Ott kell helytállnia. Naponta tennie a dolgát, próbálni, fellépni. Mint egy katonának egy torz cél érdekében, fegyelmezetten, alázattal. Hiszen katona.

És helytáll. Mit tehetne? Itt akar-e lenni? Hisz-e a művészetében? És lenne-e máshol, ha lehetne?

Én tudom, láttam az arcán. Bővebben… →