A tárgyak, a tárgyak! Már írtam róluk, ironikusat, önterápiázót, és még azokat, amelyeket majd ajánl az algoritmus (három kapcsolódó posztot). Most van az, hogy nincs mese, szembe kell néznem a problémával: elleptek. Főleg amióta itt van gyerekkori otthonom maradéka újabb dobozokban. A másodikos és a nyolcadikos írásfüzetem, dolgozataim…
Itthon vagyok, mert pihennem kell, és expedíciókat folytatok: egymásba kapcsolódó, bonyolult, többcélú túrákat. Háromezer lépés is összejön ilyenekből. Hol a ragasztó. Az ezüst ajándékzsinór. Az a papírtasak, amelybe az összes képeslapot és szép borítékot gyűjtöm. A csipesz, a sebbenzin. Tízezer feletti értékű bélyeget találok összesen, időtállóakat (belföld). egészen vékonyra reszelem manikűrgéppel (forgó csiszolóval) a problémás lábkörmömet.
Sokáig kikerültem az elhagyott tárgyakat, elvágtattam vagy elhevertem mellettük, rájuk se néztem, csak felidegesednék! más dolgom van!, de most megfogadtam: élhető viszonyokat teremtek. Egyáltalán, ideje megválni Lőrinc általános iskolai röpdolgozataitól (!). Most tűvé teszek egyik-másik becses kincsért minden négyzetmétert. És jön velük minden, elveszettnek hitt személyi, az eredeti, profi papírvágó ollóm!, király mini varrókészlet, megkezdett naplók és regény-jegyzetfüzetek, ötszáz euró (!).
Elképesztő méretek vannak itt, és tárgyakból özön. Ami értelmet ad minden félórának: megtisztogatom, új használatba helyezem mindazt, ami szép, hasznos. Semmi ne legyen céltalan – ami az, az megy adományba, szemétbe. Új tanítványaim kapnak egy-egy füzetet, annyi, de annyi megmaradt. Bizony, a negyedikes olyan vonalazásút kap, ami neki való életkorilag. Én adom az alapanyagot, Juli gyárt. Jaj, olyan ez a lány, mint én voltam. Csak ő hibátlan. De ahogy alkot, ragaszt, amilyen ötletei vannak!
Én is gyártok. Kidobásra ítélt (mert elavult) turistatérképbe, NatGeo naptárba, címlapba vagy János-féle, A0-s stencilezett területrendezési tervekbe csomagolom a saját, tanári füzeteimet. Vagy csomagolópapírból vágok ki zebrát.
…és a média “tudományos” tartalmainak? Mint amilyen a Qubit, a Lakmusz vagy a tudomány címkével ellátott cikkek – az egész tudományfétis, hozzáértésmánia. Hogy folyton kutatásra, szakértőkre, tényekre hivatkoznak, miközben véleménynek is gyenge, amit olvasunk.
Még a roppant árnyalt ismerőseim is bedőlnek ennek… hú, de tipikusan indítok, már vagy harminc poszt kezdődött így: “az okosak is sajnos, de én majd megmondom, mi van”. Viszont tényleg ez a helyzet (sokadszor): önálló gondolkodásra képes emberek csillogó szemmel hangoztatják, hogy olvasták valahol, volt a 444-en, és van ez a kutatás, és tényleg úgy van: a szénhidrát mégis egészséges, a kövérebbek nagyobb eséllyel élnek tovább és hasonló, önigazoló baromságok. Ez az egyik típus, a másik a szakértőlóbálás: Almási Kitti/Orvos-Tóth Noémi/Hevesi Krisztina/Boldogkői Zsolt/Pártos Balázs/Steigervald Krisztián/Schwab Richárd (régebbi korokban Popper Péter, Ranschburg Jenő, Lux Elvira, Vekerdy Tamás… ők még nem a neten, hanem a Nők Lapjában), tehát az aktuálisan felkapott ismeretterjesztő szakember is azt mondja, sőt: MEGMONDTA, és de jól mondja (idézet), tudod, mostanában sokat emlegetik ezt a transzgenerációs (satöbbi).
Én pedig erről a jelenségről is megmondom, és alappal teszem, miért talmi, felszínes, pótcselekvés – hogy miért rekedsz sivár közegben, ha őket veszed komolyan. A sztár ugyanis előadást tart, beszélgetésen vesz részt, wmn vagy Glamour szervezi, melyre jegyek már kaphatóak, illetve workshop is van, könyv, munkafüzet… a leírásban elképesztően alacsony röptű, buzzwordös fontoskodás.
Most jön a tipikus Második Bekezdésem… a szerző visszavesz, pontosít, differenciál: nem azt mondom én, hogy Almási satöbbi Noémi Balázs ne mondanának jót, fontosat, hogy ne létezne transzgenerációs trauma, vagy ne értenék a szakmájukat (noha van, aki nem, esetleg nem is az a szakmája, amit hangoztat). Nem ez a lényeg. Én azt állítom, hogy a nyilvánosságnak ezeket a szereplőit a média tette annyira magas polcra, hogy szélsebesen konszenzussá, megdönthetetlen igazsággá lett az állításuk, a fogalmaik, szóhasználatuk a nép ajkán. A nép ajka nem tud önnön létezéséről, mondatait valóságérzékelésnek hiszi. És jaj neked, ha kívül akarsz maradni az épp divatos fogalmakon, kereteken. Ha megemlíted, hogy nem, nem mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. Amikor pedig forgatják a Disputát, és ez a mondat és a cáfolata a két oldal, akkor nem egyenrangú a két állítás: az egyik tömény baromság, a másik mellett nem kell érvelni egyáltalán.
Ott kellene kezdeni, hogy a tényellenőrzés, az alapos utánajárás, a tudományos megalapozottság, az adatgyűjtés nem külön rovatot vagy szakértőt kíván, és nem is kell a hírversenytől leválasztva még okosabb, lassan dolgozó szerzőgárda hozzá: az újságírásnak, minden fajta újságírásnak, a leghabosabb tévéműsorismertető bulvárt és celebhíradót leszámítva eleve minimuma, kiindulópontja kellene hogy legyen, hogy nem írnak baromságokat, utánajárnak, értenek hozzá. Régebbi korokban szakújságírók voltak, ma sűrűn kattintgató, huszonéves vagy kora harmincas szerzők fontoskodnak a külön tudományos rovatban, amelyért fizess, mert ez alaposabb, minőségibb.
Két hete jelent meg ez a cikk előfizetős, tudományos aloldalon, én pedig megint mosolygok, egyenesen jókedvem lesz, mennyire sértődöttek a dietetikusok, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk, mert én tudok jobbat, és így ki se oktatnak drága pénzért:
Alatta ajánló, tökéletesen ellentmondó tartalmakkal, láthatólag erényvegán, környezetmártír indíttatásból és/vagy valami biohack trendet fölkapva, ki-ki a saját nünükéje szerint “mélyed el”:
Akkor indult el bennem ez a bejegyzéstéma, amikor most a felvételire biológiát tanultam, a tizenegyedikes tankönyvből egy teljes délelőttön át – sejtbiológia, anyagcserefolyamotok, az ember szerverendszerei, mi a trombózis, kis és nagy vérkör, hol termelődnek és tárolódnak a hormonok, mire jók az enzimek, ilyesmik. Egészen elképedtem, hogy egy igen hajszolt (huszonöt perc alatt ötven kérdés) vizsgát én, a bölcsész sikeresen megírtam három órányi átnézéssel, közben a nagy tényellenőrök ennyit sem tudnak. Nem tudják, mai glükóz, az ATP, az ozmózis, a keton, hogy zajlik a zsíranyagcsere, csak leírják, ahogy sikerül, hogy mit mondott a Szent Dietetikus (cukorbeteg behipózhat a a böjttől, a rákos beteg meg leromlik, nahát! EZÉRT egyél napi ötször te, aki nem vagy cukorbeteg, se rákos). Amit én tanultam, az a mainstream tudománynak a tankönyvvé szűrődött, elavulóban levő minimuma, amellyel középszintű érettségit tehetsz, de a tényellenőrök ilyeneket sem tudnak, következetesek a félrefordítások, a fogalmi zavarok és egyértelmű az ideológiai hatás.
Egy sor baromság keletkezett a nép ajkán és agyán annak eredményeképp, hogy a média mesterkélten és érdekből nagyított fel szakmákat, jó ügyeket és szakembereket. A nyilvánosság e szereplői gyakran ócska ideológiák követei. Az ideológiák persze –eredetileg és – mind helyeselhetőek, senki nem kérdőjelezi meg őket, viszont ez csak a beetetés: a másság elfogadása fajult el a leglátványosabban önző, magamutogató, szexcentrikus és nőgyűlölő nézetcsokorrá.
Ez az ember követel megértést meg 18 év alattiakhoz hozzáférést (ez csak “jó ügy”, nem tudomány):
Ilyen ügy a bántalmazás és a pedofília elítélése, abból lesz az általános egyház- és viktorellenes hörgés, például, és senki sem vizsgálja felül a saját pornófogyasztási szokásait, sőt, a leghangosabbak a pornográfia dicséretéről írnak könyvet, állítva, hogy a pornónak létezik felelős, konszenzuális verziója is, és ő mennyire élvezi.
Vagy itt van a környezetvédelem és a felelősségvállalás, önkorlátozás. Onnan tudod, hogy az egész hamis, hogy téged, a hajszolt anyukát a szívószálaiddal meg a nejlonzacskókkal basztatnak: vegyél üvegkulacsot, textilszatyrot (tőlük), de az autóhasználat témáját kínosan kerülik, annak ellenére, hogy háromszor annyiba kerül reálértéken a benzin azóta, hogy elkezdtek a médiában a bolygóért aggodalmaskodni, és ez csak az anyagi szempont, sok más baj is van itt: a techfétis, az élhetetlen város, a balesetveszély, a nem emberi lépték, a mozgástól való irtózás, a “de hogy vigyem edzésre a gyereket” kényelmeskedés. Aztán, ehhez kapcsolódva, a kövérek elfogadásának nemes ügye sem más, mint jóváhagyása a tunya sorozatbámulásnak, eszegetésnek, testsorvasztásnak. A kövérség, ugye, normális testverzió, nem kórság! Ilyenkor antropológiai “kutatásokat” is előrántanak, már az előember is stb.
Hát dehogynem kórság! Ha elhiszed, elvesztél.
Ugyanígy: “az ADHD nem betegség, hanem állapot”, erről is most volt tudományra és szakértőre hivatkozó cikk, és ez megint jól hangzik, ki sajnálja elvégre a zizi gyerekektől ezt? Viszont amivé ez a kommentekben fajul! Ismét csúsztatásról van szó, amelyre néhány szülő ráharap, és erényt kovácsol abból, hogy a gyerekét nem köti le a vonatkozó névmás, a háromszög területe, viszont “ő másban jó, fejből tudja a hétszázhetven dínófajt” (úristen). A szülők egy része az ADHD-hoz, különösséghez kifogásként nyúl, ezért hangoztatja bőszen. Ahogy a fenti szakemberek sem nettó ostobaságot beszélnek, ez sem jelenti azt, hogy nem létezik valódi, nehézséget okozó ADHD! Viszont annak az igazinak a farvizén lebeg a szülő, aki nem akarja elismerni, hogy ahogyan ő él, amilyen értékrendje van, annak eredményeképpen a gyereke se lehet túl intellektuális, ambiciózus, sikeres.
További bajom az “átkeretező” kavarással, hogy ha az ilyen zavar állapot, nem pedig betegség, akkor azzal azt mondjuk, hogy nem érték az egészség. Hiszen nem baj a rendellenesség, sőt: az az érték, csak el kell fogadni, változzék a társadalom! Közben pont a Telex cikk sorolja, milyen válságok, környezeti hatások vezettek az ADHD (stb.) elszaporodásához, tehát valami akkor nem stimmel.
Viszont szerintük a “hagyományos” szellemi teljesítmény sem érték, nem elég kreatív, fura. A régimódi értelemben vett okosakat ezért inszinuálják: nekik könnyű, aki neurotipikus (értsd: uncsi), annak minden egyszerű. Ez is csak irigység és megúszás. azért van yköülönleves, hogy ne fájjon annyira a sikeres sikere és a te kudarcod. Kikérem magamnak, úgy is, mint állapotra sosem hivatkozó, extrém tehetséges, másságával küszködő egykori diák, és úgy is, mint a gyerekének soha felmentést nem kérő szülő. Illetve mint tanár, akinek pokollá tette egynémely “papíros” (és ettől furán öntudatos, kivagyi) gyerek az óráit.
Nézzünk egy szakértőt is: a csábos ötvenes szexikont, Hevesi Krisztinát. Az ő ideológiája a szexpozitivitás, amely magát szintén hasznosnak, felszabadítónak maszkírozza, miközben minden moráltól és humán lényegtől megfosztja a nemiséget. Így megcsalás, úgy vágyak; piacról, keresletről, kínálatról, kíváncsiságról beszél, tökéletesen vakon arra, hogy ezek az elképzelések unatkozó, lelkileg sivár, ráérős és öntelt emberek igényei nyomán keletkeztek, akik a szexualitást valódi lényegétől megfosztják, és visszaélnek vele. Mindez lehetne magánügy vagy ártalmatlan kedvtelés, de sajnos, az első számú erőszakgóc a férfiszexualitás és annak promója, ártatlannak bemutatása, mindez pedig rengeteg szenvedést okoz.
Hevesi Krisztina instáján 2023 nyarán már nem, de előző évek nyarain mindig volt bikinis, egész alakos kép. És hát ez a baj: hogy az említett szereplők egy részét a saját jó külseje, arcplasztikái, műcsöcse, a többieket a sportossága és jópofasága köti le. Imádnak szerepelni, üvölt róluk a hiúság: megint engem hívtak a Sztár FM-be.
Halad az Izabella utcában a szexi -ológus az egyetem felé, se lát, se hall, mert önnön szandálos, miniszoknyás lábát csodálja elmélyülten, persze kutyaszarba se lépjen, de a lényeg a szőrtelen, lebarnult lábszár, a vádli–boka arány. Én is csinálok ilyet, öntetszelgek, csak nem okoskodom a fősodorban társadalmilag hasznosan, ja, és rajtam nem lakkozott körmű plaformszandál, hanem limitált Air Jordan van.
Nekem is küldik: ez azért ütős, annak ellenére, hogy ő írta! Van ezen fogás? Most mit mondjak? Kapásból tíz állítás simán hazug, meg a stílus, meg a téves pozíció, amiből beszél… és mögötte az ember is. Őszintétlen, felületes, önigazoló, téves, sunyi, pánikkeltő, hatalmaskodó, áltudományos, továbbá “a halál kultúráját” és az örömgyilkosságot képviseli.
Időről időre, e két szó közé nem kell kötőjel!, megkérdik, hogy miért zavar engem a más élete. Miben hat az enyémre, hogy ő hogy szeret? Élni és élni hagyni!
Ezt arra írják, hogy egy nyilvános téma alá szintén nyilvánosan leírtam az értékrendi, ízlésbeli véleményemet (kritikámat). Nem tud rá mit reagálni, mert elevenébe vág. Valaki azt mondta, az ő szerepjátéka/csillámpónisága/vibrátora ciki! Ennyit ért belőle.
Akkor jön a “semmi közöd hozzá”.
Azért írtam, mert nyilvános a téma. Úgyhogy a válaszom: nem zavar, és nincs semmiféle hatalmam, hogy betiltsam, ellehetetlenítsem, ilyen szándékom sincs, pedig ezt is a fejemhez vágják. Soha nem szólok be e témában a személyes kapcsolataimban, még vissza se szoktam. De azt nem tűröm, hogy a csillámpónik és “taktikus áldozatok” minősítgessenek engem, aki őszinte vagyok. Amikor fölényeskedve ajnároznak valami trendihletette, mélyen kapitalista pótcselekvést, akkor rámutatok a hamisságra.
Senki nem kötne így belém, ha férfi volnék, vagy ha nem látszana a képeimen a kinézetem.
Én soha nem firtattam más szexualitását, ezt alapvető szocializációm is tiltja. Épp azt mondom, hogy erről a témáról így (dicsekedve) ízléstelen beszélni, és minél idősebb vagy, annál több eszed lehetne. Való igaz, hogy pont ezért mulattam azon, aki különlegeskedve adta elő a nemi életét.
És a megrontás: “nem lehet eleget beszélni róla”, “már óvodás korban el kéne kezdeni az edukációt”, “természetes, hogy kíváncsiak” – ez pornóreklám. Elmentek ti a jó francba. A gyerekkor lényege az ártatlanság. És minél intellektuálisabb egy kamasz, annál gátlásosabb, ez így van rendjén, ez őt védi. Nem véletlen, hogy kik és miért törögetik a páncélt. Bővebben… →
Egy ideje ingerült vagyok a nagy megértősdi játékban. És meg akarom írni ezt a felismerést. Vállalom azt is, hogy a lent taglalandó történetre a reakció a “mindig is tudtam, hogy a gyerek túl sokat ül a gép előtt” leegyszerűsítő normie-ság lesz. Hogy majd olyanok “bólogatnak”, iratkoznak fel a blogra, akik szívesen ítélnek, nem gondolkodnak árnyaltan, idegenkedésüknek egyszerű, generációs oka van. De hát én is 1976-ban születtem (mindjárt szülinapom lesz!). Lehet, hogy ez ennyire egyszerű: ha a te tudatodat még nem formálta kamaszkorodban a net, akkor jobban látod a lényeget.
Podcastot hallgatok, nem szoktam pedig. (Eleve hogy podkasztot vagy podkesztet…? Briteknél /ˈpɒdkɑːst/, amerikaiaknál /ˈpɑːdkæst/ a kiejtés!)
Ez nagyon érdekes. Tíz rész lesz, eddig a negyedikig jutott a sztori. A 2010-es gyilkosságról és a korábbi ítéletekről itt és itt lehet olvasni. Ezek ugye a “felületes” cikkek. (Az életfogytiglanos ítéletet hatályon kívül helyezték, tavaly júniusban lett végül a büntetés jogerősen 15-15 év fegyház.)
“Választékosan, élvezettel beszélnek” a gyilkosok. Ez így elhangzik. Na, halleluja. A második részben Milanovich Domi, a wmn újságírója elemez és értékel hosszan a szerepjátékról. Az ő “szakértői” hitelét az adja, hogy nemrég a gémerek védelmében, amúgy fiatalosan (begyepesedett szülők vs. Z-generáció), előítéletellenes céllal írt egy hurráoptimista cikket. Továbbá van pszichológus (alap) diplomája is, és nagyon mondja. Tehát ő szakértő.
Vannak ugye az emberek, akiket Ununk Meg Kell Érteni, Mert Sajnos Előítéletek Sújtják Őket. A furabogárság, a transzneműség és a gémerkedés (mint megszállottság) elég nagy átfedést mutat. Bővebben… →
Nem hiszem, hogy különösebben spirituális értelmezés ez, nincsen a fejemben semmi tan, még közhelyek se, nem írok ilyet, hogy sors meg karma. Nem is utólag okoskodó, a vakvéletlenbe szándékosságot magyarázó elképzelés, és nem is egy másik véleményvezér nézeteit szajkózom.
Na, mit akarok, egy mondat: a járvány feladta a leckét az emberiségnek, és míg tragédia, veszteség egyfelől, esély volna másfelől. Bővebben… →
Úton-útfélen használják a népek a szeretet és gyűlölet szavakat, és nem ám a személyes dolgaikban, privát viszonyaik kapcsán, hanem a közügyekben.
Csöpög az érzésektől minden interjú, kiállás, vélemény.
A gyűlölködők, kirekesztők nem értik! De mi, okosak, a szeretet hevült követei majd felvilágosítjuk őket, elmagyarázzuk, ki a rendes ember, hogyan kell élni, vélekedni és milyen szavakat szabad használni.
Mindenki más annyira ostoba, nem látja be, hogy ez közös érdek.
Vagy odalibben egy kisebbség tagja harcosan: el kell őt fogadnod, megértened, az érzéseire tekintettel lenned, mert neki milyen rossz, és attól rossz hogy te, te is kirekeszted.
Már miért kéne tekintettel lennem? Egy idegenre? Csak mert azt mondja, ő a jó ügy, őt kell védeni? Miért nem engem, aki – mondjuk – alkotó emberként vagy a Nem Vagyok Hajlandó Fotókat Szépítgetni kisebbség tagjaként vagyok folyton félreélrtve, támadva, kikezdve, rágalmazva? Miért nem követelőzöm én ennek nevében?
Én tudom, hogy jót akarnak, tudom, hogy megérkezett a trendbusz, tessék felszállni, nem akar senki lemaradni. Még a cikkíró sem veszi észre, mi zajlik, de sajnos, a butaság is bűn.
Én mindjárt idehányok, mi ez, kik ezek, akik ilyeneket osztanak meg?
Ez nem más, mint az erkölcsi fensőbbrendűség fitogtatása. Bővebben… →
Akkor nekem is van egy (sőt kettő) építő kritikám. Azt a szót, hogy kulturáltan, rövid u-val írjuk.
Ez komoly?
Jó, akkor én is a tekintélyelvvel jövök. Dehogy írok érdemi érvet. Az általad szerkesztett szövegekben rendszeresen el van baszva a kiskötőjel-nagykötőjel, és nem egyszer fordult elő napról-napra (huszonhat találat), az örökkön-örökké (ötször), de volt bíztat is (hatszor, ez nem mind te vagy).
A blogger is újságíró, mármint akkor, ha nem körmöt reszelgetni, orbánellenes mémeket kirakni, influenszerkedni jár a netre, hanem releváns, értelmes tartalmat hoz létre, és módszeresen. Valamint: függetlenül dolgozik. Ha hivatásszerűen űzi, akkor ő olyan újságíró, aki cikkeinek a netes felület a hordozója. Nem kell betagozódni ahhoz sem a print sajtóba, sem a papírkönyvkiadásba, hogy valakinek a szavai, mondandója erősen hasson.
Tehát a blogger nem megtámad, nem fröcsög, nem kicsinál, ez csak az érvtelen buták sértődött visszavágása. Hanem a vállalt feladatát végzi, ebben pedig szenvedély, valamint megismerési és igazságkimondási vágy hajtja. Bővebben… →
Akárhova nézek szomorú közegünkben, a nők improduktív érzelmekben, játszmákban és szokásokban dagonyáznak. Kultúrafogyasztás, párkapcsolat, egészség, anyaság, testmódosítás, emberi viszonyok – bármi lehet, egyként szomorú és romboló, amit csinálnak, vagy csak fölösleges, drága és erőlködős. És én még – mint született fővárosi, diplomás, egészséges nő, egészséges gyerekekkel – a közegnek a könnyebb életű részét látom.
“B” rászoktatja a családot a kütyüre, tévére, aztán nem érti, miért őrjöng álló nap üvöltve a nyolcévese és miért nem érdekli semmi a tizenöt évesét. Felelősséged van!
“C” a kis egyéni beakadásából, nehéz csomagjából identitást, politikát farag, és akkor őt tisztelni kell, szépnek látni, meg őt elnyomják. Tiszta para és ellenségesség az egész ember, és minden teljesítménye az, hogy ő más.
“D” nem és nem tudja komolyan venni az egyébként terápiásan szükséges diétáját, egyre durvább állapotban van, de módszert hirdet és árusít. Vagy arról értekezik, hogy nem jó a szélsőség, sokszor kell enni keveset, mindenből, változatosan, megmondta a dietetikus is. (A neten látható hazai dietetikusok úgy általában el vannnak hízva. Ez miért van?)
“E” vegánként dölyfösen vádaskodik, oktat, bűntudatkelt, atyaég!… Az állatok jogai, hát igen.
“F” addig gyönyörű istennő meg body positive, acsarkodik a “vékony modellek” meg a “kigyúrt fitneszlibák” ellen, kvázi őket, a “nyomasztást” vádolva, meg mondogatva, hogy neki joga van szépnek érezni magát és vásárolhatni szép ruhát a méretében, amíg nem jön a cukorbetegség, az ízületi fájdalom meg a sztrók. Felelősséged van! És amivel megmagyaráztad, amiben lustán ringatóztál, a mentális gimnasztikád csak távolabb vitt a felelős élettől. Bővebben… →
Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!
Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!
Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben… →
Két fő hely van, az egyik a Shop builder, a másik a nyomtatott Amiről az orvos nem mindig beszél, nekik fordítok is. Ezekre a munkákra lehet számítani, nagyjából ugyanannyi munka és pénz havonta, mégis ezt tekintem mellékesnek és hobbinak a bloghoz képest, amit pedig fő foglalkozásomnak, noha sokkal szertelenebb.
Szinte kizárólag életmódtémában írok bölcsész jelleggel, kíváncsian, személyes jelleggel, magamat is felhasználva. Ehhez a fajta íráshoz sokat használom az angol nyelvű internetet, amelynek zugaiból valódi gyémánt félkrajcárokat szedegetek elő.
Én igazi szabadúszó és bozótharcos alkat vagyok, csak statisztaként tudok fegyelmezett lenni; amikor a valódi képességeimről, profizmusról van szó, az a lényem legközepét érinti, akkor nagyon szerencsétlenül dolgozom hiararchiában, főnökkel, sőt, csapatban is. Rosszul érzem, magam, nyomasztó a kell, meg az, hogy viselkedni kell, az alakoskodás. Hogy nem lehetek önmagam.
Ezeknek a hosszú távú együttműködéseimnek elemi feltétele, hogy Gabival és Milánnal remek a munkakapcsolat: korrektek, bíznak bennem és türelmesek.
A Shop builderre havi 3-4 cikk készül, nem teljesen egyenletes sűrűséggel. Mindig én találom ki a témát. Igen nagy elérést építettek ki a webshop révén (hírlevél, facebook, honlap). Nem kell megtagadnom az elveimet, alter, módszer- és szerellenes cikkeket írok, elfér a csirkerizs mellett a böjt és a ketó.
Az Amiről az orvosban… volt egy kilencrészes sorozatom.
De oda készült a Simonyi Balázs-, a Zazi-interjú is, Eszterrel is egy interjú, tornázós sorozat a fotókkal és több tucat fordítás. És náluk jelenik majd meg a ketós könyvem, vagyis a kiadó cégcsoport vonatkozó ágánál.
Az újságírói munka kicsit átszivárog a blogra, sajtótájékoztatókra járok, főleg kulturális rendezvényekről, filmekről adok hírt, teszek közzé előzeteseket a blogon és annak facebookoldalán, de ide tartozik az ország tortája meg a cukorbeteg éves rendezvény is. Soha nem ajánlok olyamit, ami nem tetszik, amiben nem hiszek.
A wmn-nek szóló javaslataimat az írás végén kibővítettem, saját kommentjeim szövegeivel, illetve egy újságírókolléga észrevételei alapján. Kommentben is bővül a döbbenet listája.
Emlékeztek Joós Istvánra? A szégyenletes nlc-s bloggerina versenyre, “mert a nőknek is van hangjuk végre”, ahol előbb megnyugtattak, hogy a főnyeremény laptop csajos lesz (vagyis rózsaszín és nem túl bonyolult), aztán, miután a szavazatgyűjtésben vagy ötven jelentős blogger megfuttatta a nlc nevét-logóját szerte a neten, kiválasztottak két, a női princípiumot maradéktalanul betöltő, otthonról kreatívkodó, ügyes kezű asszonyt: Limarát, a péket és a Kifli és Levendula kézügyességi blogot. A nők hangja!…
Azt hittük akkor, hogy a nőklapjacafé bekaphatja, lesz itt új női média. Nem partizánok ügyetlenke, egyszemélyes blogolása, hanem tömeges, friss és haladó platform. A hiteles, okos, gyönyörű, de nem instagramcica DTK-val és hirdetőkkel, pénzzel, szerkesztőséggel. Gyermekvédelem, női jogok, testkép, tabuk, válás, szex. És amikor nem, akkor is legalább jópofa.
Szóval, újságok felkérnek okos szakembereket, és az okos szakemberek beszélnek. Értik a dolgukat, a saját szakterületüket, de a magyarázataikba belekevernek egy csomó “ebben a mai világban” dohogást, és nem hiszed el. Erre példa ez a cikk:
Ez a megbecsült, család–gyermek–keresztény erkölcs, olykor pocakos-professzorokbatthyányköre-rangkóros létmód, amely moralizál, óva int, “manapság sajnos” stílben ítél – ez elképesztő. Bővebben… →
Titeket nem szokott zavarni, hogy minálunk nagy érdekek szerint, félelem-alapon, másrészt meg sógor-koma pitiánerséggel működik minden?
Nem zavar titeket, hogy az ember, a gondolkodó, a betűvető lény azért nem meri leírni, amit egyrészt gondol, másrészt ami közérdekűen fontos, mert hallgatásra inti a saját érdeke, a hirdetők érdeke, a kollégákal osztott világnézet, a szerkesztőségi irány, a tekintélytisztelet, a barátnőség…?
Nem meri például leírni, hogy egy könyv szar, hogy a szerző hatalmas blöff, hogy egy színész kőalkoholista, hogy az a bizonyos diétás irány tarthatatlan, hogy van, aki egy kicsit sok bőrt nyúz le egy adott trendről.
Le kell viszont írnotok bizonyos kötelező fordulatokat, téma, irány és szerkesztőségi népszokás szerint, amit ott kell. Bővebben… →
