annyi minden van, lett

Évi rendes szabadságomról ezennel visszatértem. Nem terveztem ezt a szünetet: életfordulat és megváltozott tudatállapot, valamint rengeteg teendő miatt alakult így, hogy nem tettem közzé posztot egy ideje. Írtam ugyan, mindig írok, de a sok szöveg, ötlet félbemaradt. Elsodort minden egyes nap, nem jutottam hozzá a nyugis, ám szenvedélyes, odaszánt leüléshez, Egy kicsit nem is bántam. Blogos történések, emberi viszonyok is letisztultak, megértődtek így, és a modorosságaimra, nem tökéletesen tiszta szándékaimra is rá volt módom látni.

De a szünetnek vége, Bővebben…

amerika nagy hazugsága

Itt nálunk olyan csönd van: kabóca csak, néha madár rikolt, egy-egy repülő, az esték egészen némák.

Hallgatok én is, és én mindenféléről merengek. Hogy egy kapcsolatnak van-e belső logikája, élettartama, arról… Iránya, üzemanyag-mennyisége és kifogyása? Önállóan, a szereplőktől független saját története? Vagy csakis attól függ az alakulása, amit a két fél beletesz? Ha érzem, hogy ez már nem olyan, akkor tegyek lépést, “csináljam aktívvá” a kapcsolatot, vagy hagyjam?

Ilyen sorsára hagyós, történésekbe simuló lettem: hagyom. Én mindig akartam, cselekedtem, komolyan vettem, ragaszkodtam, kitartottam. Most nem. Felszabadító.

Olvasok sokat, amennyire hagynak. Gyereknevelés, főzés, mosás, kutyázás, takarítás, írás és – nagyrészt – edzés van, szóval ilyen húsz oldalakat, hajnalban, fektetés után, buszon, fogason vagy kávé mellett. Tegnap fejeztem be Lionel Shriver Ennyit erről című regényét. Bővebben…

ed

ezt még áprilisban írtam, és csak a könyvben jelent meg, de most itt is

fotókkal: Spingár-Westerlund Anita

olyan maché, műanyag mindenki, de Ed Ed maradt

Ed egy Ző, egy személyi ző, mégpedig nagyon jó ző. Írtam róla cikket is, mire másik szívem csücske, aki sportpszichológus, megjegyzi, hogy ha ő még valaha tanít személyi edzőket, kötelező tananyag lesz a cikkem és benne Ed.

Ed egy konditerem-reklámfilm, vágatlan, azonos azzal, hogy ő Ző. Bővebben…

olvassuk újra! 6.: ne zsarolj szeptember végén

Istenem, hogy én már nem vagyok, nem lehetek magyartanár…! Hát milyen élvezetes, emlékezetes, érettségin is hasznos elemzést tudnék ebből tartani egy őszi pénteken, gesztenyék visszaverődő fényében, kezemben krétával, intellektuális lázban, azzal a csak tanárkoromban jellemző, felhevült testszaggal (igen)! Most csak abban bízhatom, hogy ti élvezitek, meg hogy a verselemzésre rákereső érettségizők is idetalálnak, és egy nanogrammal kevesebb lesz a mechanikusan buta, hiedelmektől nem szabaduló verselemzés a vizsgákon. Bővebben…

hogy lehet ezt kibírni 2.

A bejegyzés első része: hogy lehet ezt kibírni 1.

Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.

Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.

A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.

Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.

De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.

Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Bővebben…

hogy lehet ezt kibírni 1.

Ezt kérdezik tőlem. Olyanok, akikkel szintén megtörtént: egy közeli hozzátartozójuk rákos lett, tudják, hogy meg fog halni, és vannak gyerekeik.

Régebben nem volt rák, nem létezett: a családomban nincs, és elképzelhetetlen volt, elméleti fogalom, nem is értettük azokat, akik rettegnek tőle. Most már annyi idősek vagyunk, és újabban olyan fiatal áldozatok is vannak, hogy hetente hallok diagnózisról, halálról. Ez már ez az életszakasz, már dolgunk van vele. Halljuk az újabb eseteket, és hálásak vagyunk. Ezt nem írom végig, igen, azért, értitek. Bővebben…

utólag minden olyan világos

Régi posztjaimat olvasom, hosszú a nyári nap, nyomok egy brazIllyt, zümmög a légy, elmélyülök a múltban: a blogéban és a magaméban. Vettem és kaptam is egy csomó könyvet egyébként, de hónapok óta nem olvastam szépirodalmat, annyira más szavak szólnak most bennem. Fogok, kell, akarok, csak jöjjön egy új korszak, legyen már vége ennek az egésznek, ami most van. (Mindenekelőtt: legyen ovi!) Lássam tisztán, merre van az arra.

Olvasom ezt például Bővebben…