Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.
3. Kérem vissza a szavakat!
Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat, minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?
Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?
Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.
Ugyanez a közeg, meddő és klimaxos nők, túllihegte, hogy a gyerek akadály és teher, ne szüljetek, bolygóvédelem, abortusz mint jog, és mennyire ciki anyának lenni. A max: “gyereket lájkért” majomkodás.
Nem is hisz nektek már senki.
4. A szexualitás etikája
Hahó! A szakadék nem a nyitott gondolkodásúak meg a bigott homofóbok között van, hanem azok között, akik elidegenítették, szórakozásnak és kipakolandó kontentnek gondolják a szexualitásukat, kívánságalapon válogatnak, meg azok között, akik szemérmesen, emberien élik meg, tisztelettel, alázattal, intim csendességben. Én, aki nem társkeresőzöm, nem írok álmenő eszmefuttatásokat meg menőregényt a vágyaimról, kalandjaimról, a szexualitást szentnek, mert életlehetőségnek tartom, nagy vonzalomhoz vagy meghittséghez kötöm, mely “vaníliának” neveződik ettől. Akinek nincs, az locsog róla izgatottan (hummelzsolt kommentelői). Nem értem, mitől lett politikai téma, hogy ki mit érez, hogyan szexel, kire vágyik.
Én a tárgyiasítást, menősködést, hasrsányságot utasítom el, heteróban is, és melegeket se dédelgetek, ha elidegenítő, amit képviselnek, jogként meg menőségként jelenítik meg az intim életüket. A szex nem szórakozás, a gyerekvállalás nem vágy dolga és főleg nem jog. Ha meleg párok jogként követelnek gyereket, házasságot, akkor ők nem értik, mi minden következik az ivaros szaporodásból. Nő mindenképpen kell, őt kiiktatni a gyerek életéből visszaélés (béranya, baráti teherbe ejtett nő lemondatása).
Gyerekhez jutni a heteróknak sem jog. A gyerek nem jogból lesz, hanem…
Nem is nagyon leplezik, hogy jognak tartják. Figyeljétek az első két mondatot, sunyin a szülőkhöz kerül a “lehetőség” és annak elveszítése, plusz az eszményítés:
5. Vágyalapú életek
6. Gyerek nem azért lesz, mert nagyon szeretném, nem azért, mert jogom van, és nem is az állam biztosítja, hanem…
8. A privilégium félreértése
Előny, kiváltság, ciszheteró privilégium. Mellyel elnyomom a melegeket és transzokat. Na, elmentek ti a büdös francba. Nem egyének nyomnak el, hanem viszonyok, hatalmi csoportok. Hogy én egészséges, termékeny nő vagyok, akiknek különösebb bonyodalmak nélkül lett, lehetett gyereke, és ezért nem kérdőjeleznek meg, azzal nem nyomok el senkit. A heteró lét nem a melegek elnyomása (ezzel szemben: férfiak a nők energiájából, munkájából, reprodukciós vállalásából élnek; a fehérek hagyományosan a más bőrszínűek javait szipkázzák). A gyerekcsinálás nem igazságossági kérdés. Annak elnyomás csak, aki fordítva ül a lovon: ő is gyereket akar, ide neki! De nőt nem akar, a nőt kitúrná. Hát akkor nem lesz (saját) gyereked. Kire haragszol?
Ne ajánlgasd ezt a melegeknek, ne toljatok durva nőelnyomást elkényezetett nyugatiként keleti, déli államokban. Ebből a szempontból aggályos, ha rögös az örökbefogadás útja, de az ipar mindenképp virágzik: a szőke, nyugati urak saját gyereket akarnak.
TASZ
Kedves Barátunk!
A kedden elfogadott kilencedik Alaptörvény-módosítás egy újabb példa arra, hogy a kormány a magyar embereket tudatosan csoportokra szabdalja, a kisebbségi csoportokat pedig kirekeszti a nemzetből, miközben éppen az emberi méltóság védelme lenne a feladata. Mindezt azért, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról. Mi egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a keresztény kultúra nem a másság iránti gyűlöletet alapozza meg, hanem egymás elfogadását.
KedvelésKedvelés
Tévedtem, én Hrutkánál láttam, de… És nagyon meg vagyok döbbenve, hogy egy ilyen kvalitású ember nem tud szikáran írni és érzelmi habbal érvel.
KedvelésKedvelés
Egyébként mennyi lehet? Tudja valaki, hogy évente hány meleg pár vagy egyedülálló ember tölt ki örökbefogadó szülőségre jelentkezési lapokat? Elkezdett komolyan érdekelni.
KedvelésKedvelés
Ez is a vágyalapú élethez, illetve hogy mi a baj a T-vel az LMBT-ben, már minden kéne nekik, ami a nőké, és ilyen megható szöveggel, blöeee, eszes, minőségi mainstream orgánumban. Meg az elképesztő önsajnáltatáshoz:
“Pregnancy. Being a mum. Not merely fathering a child, but carrying one within, giving birth and all the maternal existence that goes with that.
Why? I haven’t a clue. Like so much else about being trans, this feels like one more mystery where the surface has barely been scratched, despite the self-important certainty of “experts” in the field. I have children. I have never given birth to a child. Strictly, logically, it should make no difference. But it does.
At times, the thought alone was enough to reduce me to howling incoherence in a way that most things don’t. Never queen of the prom? Pfft! Who cares? Never dated Hugh Jackman? A tragedy! For him, of course. But never a mother? It is difficult even to type that and … fourth wall break … this is the point where I stop writing in order to stand up, make a cup of tea and – yes – grab a tissue.”
https://www.independent.co.uk/voices/trans-pregnancy-transgender-womb-transplant-women-uterus-transphobia-motherhood-a8784536.html
KedvelésKedvelés
“The first uterus transplants for non-trans women have happened. Across the world, the technique is being honed, becoming more successful. Experts are clear: at some point in the next decade or so a trans woman will receive a uterus. And not long after that a trans woman will become pregnant.
It is, after all, as one surgeon has declared, a human right.
Tissues again! The longing for what cannot be is near overwhelming.
Meanwhile, in the Mumsnet forums, I see the transphobes declaring, already, that they would rather no part of their body ever be available for transplant that a trans woman might benefit from. This is futile.”
KedvelésKedvelés
nem kommentálom ezt
KedvelésKedvelés
de a kommentelők megtették
KedvelésKedvelés
“A magyar valóság eddig is a gyűlölet kezdőkörében toporgott, eddig sem láttunk át a másik félpályára, eddig sem létezett olyan, hogy POLGÁR, csupa nagybetűvel, független, a hazáját szerető, felelős, adózó magyar ember. Csak ilyen vagy olyan. És bármit kaptunk, ő meg én a millió kommentben, és hát valóban, volt ott minden, megérte. A gyerekek miatt. (Hrutka) János, hátha. Ha csak két szomorúszeműnek mától kerek a világ, valaki vagy valakik (mindegy miféle, de szerető szülők) azon vannak, hogy ő boldog legyen, hogy behegedjenek a sebei, már tettünk valamit. Még egyszer köszönöm! És boldog karácsonyt!”
KedvelésKedvelés
Úgy gondolom, hogy amíg van örökbeadható gyerek és van őt (csecsemőként, cigányként, fogyatékosként, kiskamaszként, …) örökbe fogadni szándékozó, alkalmas felnőtt, akkor ez történjen meg!
A gyermeknek – különösen a mai társadalmi viszonyokat tekintve – a legjobb egy apa-anya felállású helyre érkeznie. De jobb egy egyedülálló, vagy egy homo-pár ahhoz képest, amit a rendszeren belül kaphat.
A mostani média-helyzetben nagyon kevéssé látszanak a csendes, meleg párok (egyébként nyilván a nők is). Azt hiszem egyébként, hogy akik örökbe fogadnának egy nem a klasszikus családmodellbe, nem fognak tömegesen próbálkozni polgárjogi indíttatásból. Gyanítom, hogy nem fogják kitenni magukat a (vélt?) megaláztatásnak, inkább lemondanak erről a dologról, esetleg elmennek külföldre örökre.
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértünk az első részében. A végét viszont nem értem, felnőtt emberek előre elképzelt sértődései miért számítanak? Kit kell, hogy ez meghasson? NINCS betiltva, ez hazugság, és NEM a melegek “jogát” korlátozták, jog sose volt. Addig mondogatták, hogy mindenki milyen homofób, amíg már a “baszd meg a porszívódat” effektus lépett életbe, közben a ripacskodásuk miatt már valóban ellenszenv is lett (lásd a józan, mértékletes, szerkesztő írófejedelem Grecsó hisztis posztját és a kommenteket). Őket (az idill csillámszivárvány melegeket, akik persze MIND jó emberek, köztük nincs érzelmi labil, függő, bántalmazó, infantilis) kéne sajnálni, hogy emigrálnak? Menjenek isten hírével. Még melegek sem gondolják, hogy velük kibasznának, lásd a 444-es cikket.
Ja és Grecsó is írja, hogy az itthon örökbe nem adható gyerekek végül külföldre kerülnek, gazdagabb helyekre… érdekes. Vagy ez valami bújtatott vád?
(A családunk egy távoli rokon svájci házaspárnak segített örökbefogadni 1992-ben, szőke cigányfiú volt, négyéves, kicsit izé volt a korkül, de valóban a gyerek érdekét nézték, örültek neki, örökös lett belőle.)
KedvelésKedvelés
Én nem látom előre elképzelt sértődésnek, ha egy meleg ember felnőttként az itthon megszerzett tapasztalatai alapján inkább nem fut neki egy olyan helyzetnek, ahol a szexuális irányultsága hivatali téma lesz. Valós helyzet a hátrányos megkülönböztetés a mindennapokban és az ügyintézésben is (pl hitelfelvétel).
Én nem sajnálok mindenkit, de konkrét embereket nagyon. Nekem szar érzés, hogy más ország társadalmi közegétől jobb életet reméltek és igazuk lett. Ezek a konkrét emberek nem ripacskodtak, nem tolták senkinek az arcába sem az identitásukat, sem az ebből itthon következő gondjaikat. Ez nem a transzőz vonal.
KedvelésKedvelés
Miért lenne téma? Ha akarja, eltitkolja. Egyedülállóként fogad örökbe. Van egy bérlőtársa. Kire tartozik az orientáció? Senki nem nézi, kérdezi.
Nem az ügyintézők, hétköznapi emberek a homofóbok. Ha valaki, akkor a politikai lózungokat hangoztató Semjén-típus meg Bayer, Apáti. És vagyunk páran, akik nagyon is toltuk, hogy mindenki úgy éljen, ahogy neki jó, LMBTQIASLRDXC, amíg nem jött a férfiba méhültetés, a követelőzés, az áldozati műsor, a vérostoba Mér Vera és típusa, meg a valóban a nőkért dolgozó feministák kicsinálása a transzdédelgetők által, miközben a transzok törpe kisebbség. Ezért írok ilyeneket, ez a kontextus. Öt év múlva e témában is, ahogy csbe, hímsovinizmus, biocikli, autótlanság, ketó, edzés, ezt fogja mindenki hajtogatni.
Hogy túltolták, és nem jog a gyerekhez jutás, és a T-nek nincs ott helye.
Ripacskodásnak azt neveztem, hogy hihetetlen habdús posztokat írnak. Nem az orientációjukat. Amit nem bolygat senki.
“Gyanítom, hogy nem fogják kitenni magukat a (vélt?) megaláztatásnak, inkább lemondanak erről a dologról, esetleg elmennek külföldre örökre.” ez bizony érzelmi zsarolás és igenis előre elképzelt sérelem. heteró párok is sokat szívnak az alkalmasságin, milyen a lakás meg mekkora a kutya és hasonlók.
KedvelésKedvelés
Nem értek egyet vele, hogy csak a felsoroltak lennének homofóbok. Bár épp miattuk az ilyen viselkedés elfogadottsága nő.
Az ügyintézésben létezik rendszer által diktált és ügyintézői homofóbia is. Elég fos történeteket mesélnek a hozzám közelállók például egy hitelfelvételi, vagy lakcímkártya intézési témában, meg egyébként arról is, hogy amíg eszükbe jutott egymás kezét megfogni az utcán (nem pride kamionon csillámos szado-szerkóban vonaglani és nyelvescsókokat szélesvásznon kivetíteni), mi jutott nekik. Nem hiszem, hogy az eltitkolást kellene helyes iránynak tartanom.
Érzelmi zsarolásnak akkor tartanám az általam felvetettet, ha ők kiplakátolnák, hogy azért mentek külföldre, mert… Én pedig nem zsarolok vele senkit, csak sajnálom. Pont amiatt, mert a kontextextus az általad leírt éppen, csak de írtam meg.
Az örökbefogadás (kiskorúak hormonkezelése, méhtranszplantáció, …) nyilván nem alapjog, ebben egyetértek.
KedvelésKedvelés
Egy csomó minden nem homofóbia, amit annak neveznek.
KedvelésKedvelés
általában tartalomtól függetlenül a fóbozás mint keret elképesztő, mi lett, mindenre benyögik, minden hisztire alkalmas, semmit nem kell többé józan ésszel átgondolni
KedvelésKedvelés
“Úgy gondolom, hogy amíg van örökbeadható gyerek és van őt (csecsemőként, cigányként, fogyatékosként, kiskamaszként, …) örökbe fogadni szándékozó, alkalmas felnőtt, akkor ez történjen meg!”
Akik nem kerülnek örökbe, azok nem azért nem kerülnek, mert kevés a jelentkező. Mindig több a szülőjelölt, mint az örökbeadható gyerek, ezért is van hosszú lista. Ezt az érvet én nem értem, pedig gyakran hangoztatják. Semmi alapja nincs. Nem igaz, hogy melegek vagy egyedülállók híján hoppon maradnak gyerekek, az az igaz, hogy több házaspár fogadhat örökbe, és a Fidesznek ez a célja. Ez csak akkor bírálható, ha az örökbefogadást jognak tekintik, amiben egyenlőségnek kell lenni.
A másik: “a buziknak jó kesz a kamasz/sérült/cigány gyerek is”, mert őket elfogadják, ez mennyire ciki. Hogy írhatnak le ilyet? És mitől lenne több erőforrásuk pont a melegeknek? Ennek kimondásával éppen hogy bebetonozzák, hogy a melegek mehetnek másodvonalba, ép, kicsi, fehér gyerek csak a rendes heteróknak jár.
Szinte az összes gyakori érv alaptalan.
Nem leszek népszerű, de szoktam gondolkodni, mi késztet valakit arra, hogy kifejezetten sérült gyereket akarjon. Szerintem ez amennyire nemes meg filmbe illő, annyira lehet beteg is, más kiszolgáltatottságának, függésének ilyen mértékű áhítása, a saját élet feladása. Hacsak nem speciális egyéni megszeretés történt azzal az egy gyerekkel.
KedvelésKedvelés
A vérségről és annak hatásairól itt hallok először. Hol lehet erről többet olvasni? Milyen keresőszóval érdemes nekivágni?
KedvelésKedvelés
https://philpapers.org/archive/RULPAG-3
pl., de sok más
nature-nurture
nem nagyon mennék bele, mert az örökbefogadást is üdvözülten, szervezetten és lobbiszerűen képviselik, mint a mesterséges megtermékenyítést, a császármetszést, a tápszeres táplálást, a meleg szülőket, a transz”nő”k szülését és más létező, ám biológiatagadó utakat
KedvelésKedvelik 1 személy
Amúgy ez tágabb téma, biológiának mondanám. Nem lehet társadalmilag konstruált, képzelt dolgokra hivatkozva megkerülni a biológiát: nem, nemváltás, identitás, meleg pár, béranya, asszisztált reprodukció, örökbefogadás, plasztikai műtétek.
Ami nem jelenti azt, hogy a biológia szuper és tökéletes és ne kéne néha a hiányaiba konstruálni valami pótmegoldást.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi a linket is!
KedvelésKedvelés
Hatalmas dráma van már megint, kétszázezer aláíró, social injustice:
https://www.msn.com/en-us/news/us/male-student-given-in-school-suspension-for-wearing-nail-polish-to-texas-high-school/ar-BB1bFEgi
Minőségi kontent, az aktivista a hvg-n blogol (és ír le áltisk szintű tévedéseket):
https://nemigen.hvgblog.hu/2020/12/09/egy-fiu-festett-kormeinek-tragediaja/
https://nemigen.hvgblog.hu/2020/12/02/megint-a-buzulas-a-vicces/
KedvelésKedvelés
Ő nagyon súlyos.
https://humenonline.hu/dramakiraly-a-szeretet-nem-egheto/
KedvelésKedvelés
Húha, köszi. Senki nem szól neki?
KedvelésKedvelés
Rinya, rinya.
https://24.hu/belfold/2021/01/06/egyedulallo-szulo-csalad-orokbefogadas
“…rajta kívül más, egyedülálló heteroszexuális nők is meséltek arról, hogy a kormány fixációi miként akadályozzák őket abban, hogy beteljesítsék az álmukat. Többükkel is beszéltünk, de Anitát kivéve senki nem akart névvel vállalt interjút adni – nem titkoltan azért, mert ők még várnak az örökbefogadási határozatra, és tartanak attól, hogy egy nyilvános szereplés rosszabb pozícióba sodorja őket. Anitának már megvan a határozata, az idén tavasszal pedig újra elindította az örökbefogadási procedúrát, hogy Marcinak legyen egy kistesója. Az időközben elfogadott törvénymódosítás fényében azonban nem tudja, mire számítson.
“Gyerekkorom óta biztos voltam abban, hogy én örökbe fogok fogadni. Soha nem vonzott a terhesség gondolata és a házasság sem, gyereket viszont mindig is szerettem volna. Úgyhogy ez magától értetődő volt.”
ÁLMUK
JOGUK
NEM VONZOTTA
SZERETETT VOLNA
KedvelésKedvelés
“gyermekhez való joguk” Ilyen nincs, nem jog,mert akkor nem a gyerekről szólna, törvény sincs ilyen egyébként.
“Lerajzoltuk, hogy mi így vagyunk egy család. Ő, én, a cicák, meg a kutyák. Így elnézve szerintem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy mi is nagycsaládosok vagyunk.” Ja, tényleg ugyanaz, mint én a négy gyerekemmel.
Egyedülálló szülőnek lenni valóban nehéz, de röhejes azt mondani, hogy ezt üldözik, “háború”, na ne már. A két szülő a gyerek érdeke.
Az egyedülálló szülők többsége elvált, tehát nem egyedül kellene eltartania a gyereket, elég baj, ha úgy van, ne ez legyen alapértelmezett.
KedvelésKedvelik 1 személy
Két ALKALMAS szülő.
Ahol ha az egyik szarul van (mint az az egyedülálló nőkkel igen gyakran előfordul, és nem véletlen ők akarnak kutya/macska után gyereket is, van, hogy ugyanarra a célra…), még ott van őt és a többieket megtartani a másik…
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
a családalapítás jog, ha nem tudnátok
közben sokan, magyarok is hörögnek agresszívan a gyerekek, gyerekvállalás ellen, hihetetlenül nyomi módra
KedvelésKedvelés
Ezek nem túlkapások. Ez a lényege a dolgoknak. Önző követelőzés, a meleg élet alapértelmezett (nem teheted fel a kérdést, hogy pajtás, ha ennyire akarsz vér szerinti gyereket, minek buzulsz akkor?), mélyen nőgyűlölő, elnyomó, és dúsan kifacsart logika.
RESIST.
“…some would-be gay male parents see this high price of parenthood as a penalty for not being straight. (Sperm donation and intrauterine insemination, commonly used by lesbian couples, are comparatively inexpensive procedures.)”
“Mr. Leigh was relieved to know that science was on his side. But he knew how easily he could be priced out of parenthood by the high cost of surrogacy, and that he couldn’t possibly be the only person facing those costs with fear.
“It’s a social justice issue, and young people are leading today’s social justice movements,” said Ms. Linehan of access to fertility care. “It’s also a fiscal issue, this is also about fiscal injustice. How will young L.G.B.T.s form families if they cannot afford it?””
KedvelésKedvelés
Tényleg nagyon hosszú a várólista az örökbefogadásnál, de ez azért is van, mert a legtöbben egészséges, fél év alatti, fehér bőrű babára várnak….esetleg még kislány is legyen. És hiába rengeteg gyerek vár családra, ezeknek a kritériumoknak kevesen felelnek meg. A várakozók kis része vállal 2 évnél idősebb gyereket (pedig a gyerekek egy jó része nagyobb korában kerül örökbeadható státuszba, mert mondjuk addig ha félévente 1x meglátogatja a szülő – és nem mond le róla -, akkor az már “kapcsolattartás”….aztán ha lemorzsolódik a szülő, vagy lemond a gyerekről, akkor kb röpke egy év, és örökbeadható státuszú lesz a gyerek.). Kevesen vállalnak cigány kisgyereket, kevesen valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élőt…a rendszer szerint (szerintem nagyon helyesen, hisz ez a legjobb a gyereknek) előnyt élveznek a hagyományos párok, és ha közülük senkinek sem “kell” az adott gyerek, akkor jönnek képbe az egyedülállók (akik egyébként tényleg letagadhatják, ha homoszexuális kapcsolatban élnek, de ez milyen már, ha le kell tagadni….de egyébként azt nem tudom, hogy most ténylegesen mi a megítélése, esélye egy vállaltan meleg párnak gyerekhez jutni, az egyedülállóknak mindig is nehéz volt, és szinte csak “maradék=pároknak nem kell” gyerekeket kaphattak). Szóval igen, ha csak a heteró pároknak lenne esélyük befogadni gyereket, akkor sok olyan gyerek maradna a rendszerben (és marad is), akit egy meleg pár esetleg befogadna. És az biztos, hogy egy szerető meleg pár sokkal jobb, mint a rendszerben ragadni.
KedvelésKedvelés
Ezt az érvelést ezerszer hallottam, szó szerint. A nagyobb része spekuláció (“biztos, hogy jobb”).
Tény, hogy bár létezik bejegyzett élettársi kapcsolat, alig vették igénybe évtizedes távon.
Amúgy is nagyon kevesen akarnak gyereket nevelni a melegek közül, tény az is, hogy alig fogadtak örökbe akkor is, amikor még lehetett (általában is ritka az öf, de a melegeknek /ha nincs látszatházasság, nem biszexuálisak/ csak így lehet gyerekük), viszont lehet erre a “jogfosztásra” hivatkozni, amikor követeléseik vannak meg elnyomásról beszélnek.
Valószínű, hogy mivel nincs családalapítás á la natúr a képben, és átlagos reprodukció (tehát nincs véletlen fogantatás, tenni kell a gyerekért, ami bonyolult), ők eleve is zaklatottabb, önösebb, promiszkuisabb, életélvezőbb életet élnek, plusz a kisebbségi stressz (elfogadóbb országokban is, erről volt itt egy cikk nemrég linkelve), nagyon sok a pszichés probléma, az életforma egyes elemei (bulik, chemsex, magas libidó), amely nem kompatibilis a gyerekneveléssel. Röviden: nő nélkül nem nagyon működik ez se. De ez spekuláció a részemről is, én Pál Marciéknak elhiszem, hogy cuki szülők, de nem ez a jellemző. Azt látom az ismerősi körben, hogy a melegeket a szexből a móka meg esetleg az intimitás érdekli. Két nő esetében bennem nem merül fel, hogy ne lennének jó szülők, sőt. A melegeknél két férfi van, és olyanok, mint a férfiak: nekik járnak dolgok, önzés stb. Nincs női erő, áldozathozatal, ami jelen szereposztásban az életet rendben tartja.
Vannak még a pedofilok is, akik direkt ezért akarnak gyereket (németországi örökbefogadós botrány, meleg párok).
Nem tudjuk, milyen gyereket akarnak a melegek. Ez is spekuláció. Főleg ez a jómódú, humenes fogyasztó típus, nő nélkül, habpartiról jövet, barber shopba menet majd biztos vesződik egy sérült, beteg gyerekkel. Ez full kamu, az “esetleg” nem létezik, de sértő is, hogy “nekik jó lesz a maradék”. Én nem hiszem el, hogy valószínűsíthetően rendezett életű, jó szülők lennének.
Még szentéletű, mindig másokra gondoló nők is nagyon keserves feladatot vállalnak a beteg stb. gyerekkel, sok a kudarctörténet. Nem gondolom, hogy gyakori lenne az olyan férfi, aki nem csak nem lép le (heteró), ha beteg a gyerek, hanem direkt vállal beteget, ráadásul a másét. Extrém nehezített pálya ez: a gyerek is, a férfiakból hiányzó női szerepkészlet, minták, szolgálat és a családot sújtó kisebbségi stressz miatt is. Nem akarnak beteg, hátrányos helyzetű, genetikailag idegen gyereket, ők se, és általában a heteró párok se. Nem okvetlenül nyitottabbak a melegek bőrszín alapján se. Mit akarnak? Néhányan, akik egyáltalán akarnak gyereket, béranyásat akarnak, mert ez nagyion durva emberi jogi szempontból, tipikus kapitalista ügy. Csak nem ezzel kezdik, hanem az örökbefogadós lépcsőfok a követelés itt és most még. Németországban már nem.
Nyugaton a többség legalább az egyikükkel genetikailag összefüggő gyereket szeretne, és ezért követelik a béranyaság legalizálását, ami a prostitúcióhoz hasonló borzalmas nőkihasználás, másrészt a gazdagok játékszere.
Tények nem, de a józan ész se támasztja alá ezt a jól ismert eszmefuttatást.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ha az örökbefogadó felől nézzük, akkor tényleg mondhatni, hogy sértő, hogy “nekik jó lesz a maradék”, de a gyerek legfőbb érdeke az, hogy apa és anya mellé kerüljön (de sajnos szinte minden jobb, mint a rendszerben maradni, persze fontos, hogy a pszichológiai alkalmasságin valóban kiszűrjék azokat, akik veszélyt jelenthetnek a gyerekre), ezért először végigkérdezik a szóba jöhető heteró párokat, de akad gyerek bőven, akiknek nem találnak ilyen családot. És akkor a párok után kérdezik/kérdezték az egyedülállókat. Ezt az egyedülálló, örökbefogadni szándékozók pontosan tudták, hogy ha valaha sorra akarnak kerülni, akkor muszáj elfogadóbbnak lenniük a leendő gyerekük “paramétereit” illetően. Persze a legtöbb egyedülálló jelentkező az nő. Az új szigorításokkal várhatóan nekik is sokkal nehezebb belépni a rendszerbe, hisz csak “különös méltánylást érdemlő esetben” és külön eljárással kaphatnak alkalmasságit. De az egész rendszer egy tragédia a gyerekek szempontjából, az van, hogy ha a gyerekről lemondanak, akkor leghamarabb 8-10 hónap múlva kezdődik el az örökbefogadási procedúra, vagyis az ismerkedés (amiből még nem is feltétlenül lesz örökbefogadás)
KedvelésKedvelés
Okos elemzést, adatot, tényt nézz, ami nem vélemény. Csupa spekuláció, szócsavarás, amit írsz.
– ez pl. szócsavarás. Eleve, alig vannak meleg örökbefogadók, nem marad le sok gyerek róluk. Van néhány megszállott, aki downos, mozgássérült gyereket akar (sőt, egyedül), de ők nők, vagy olyan pár, ahol a nő fog mindent csinálni. Férfiak nem akarnak áldozatot hozni. Néhány nő igen, leszbikusok is, ők egyszerűen tudnak teherbe esni, ha nem meddők. Azt látom, hogy az örökbefogadást sokan valami morális hőstettnek, nettó jótékonykodásnak, feltétel nélküli szeretet nyújtásának láttatják, és ezzel is a meleg érdekeknek, a meleg közösségnek akarnak jó pontokat szerezni (akkor is, ha nem tudnak e szándékról, ez a trendi progresszív beszédmód). Ugye igazán a férfipárok vannak nehéz helyzetben, mert ők iktatják ki teljesen a nőt a családból. A nő tud szülni, teherbe esni kis trükkel vagy inszeminációval, akkor is, ha leszbikus, erre rengeteg példa van.
Amiben igazad van (a végén), annak semmi köze ahhoz, hogy az az évi néhány meleg pár (aki szintén nem akar macerás gyereket!), örökbe fogadhat-e (annyira kevesen vannak, hogy megtiltani se volt értelme, ez tényleg ideológia és hangulatkeltés: az apa férfi, az anya nő).
Tehát: igen, van még mit tenni, a tendencia ugyan biztató, de még mindig siralmas a helyzet, viszont nincs köze a melegekhez ennek, ezt ők csak felhasználják.
A minap facebookon kellemetlen volt egy hevült kommentelő: “az árvaházak tele vannak!” Nincsenek árvaházak, és a gyermekotthonokból is egyre kevesebb, fogynak a lakók, mert a “rendszerben maradók” (vagyis a vér szerinti szülő jogai miatt örökbe nem adhatók és azok, akik örökbe adhatók, de nem találnak nekik örökbefogadót) nagyobb részét ma már nevelőszülőknél helyezik el, családban nevelkednek. Értem, miért érdek dickensi viszonyokat emlegetni a fogalmatlan melegpárti kommentekben, de itt a trend: egyértelműen nő a nevelőszülőknél nevelkedők és csökken a gyermekotthoniak száma.
https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0017.html
Aki a rendszerben marad, azt nem akarja örökbe fogadni se meleg, se heteró pár, még átmeneti nevelőszülőt is nehezen találnak neki, ennek okai kirajzolódnak az alábbi, régebbi adatokból (amikor még lehetett egyedülállóként örökbe fogadni).*
Nem kedvelem, hogy a gyerekek érdekére hivatkozva zsarol ki áldozati pózt, figyelmet egy olyan csoport, amely túlnyomó többsége egyáltalán nem érdeklődik az örökbefogadás, gyereknevelés iránt (sokuknak van látszatcsaládból gyerekük), és szinte biztosan nem akarna sérült, idősebb, nehezen kezelhető vagy cigány gyereket.
A pszichológiai alkalmasságin lófaszt nem szűrnek ki, szexuális visszaélőket biztosan nem, heterókat sem.
*
Click to access allamigondoskodas.pdf
KedvelésKedvelés
igen, évente átlag 2-3 gyerek kerülhetett meleg párhoz, tényleg minimális, és igazad van, hangulatkeltés emiatt törvényeket módosítani. Nem tudom, miért gondolod szócsavarásnak, amit írtam, az egyedülálló (jellemzően nő) jelentkezők tényleg csak akkor jöhetnek szóba, ha minimum cigány gyereket elfogadnak, és lehet legalább pár éves. És bár cél a gyerekotthonok helyett családoknál elhelyezés, de sajnos a nevelőszülői hálózat tragikus, sokan csupán megélhetési forrásként tekintenek a gyerekekre, nagyon sok ott is a probléma.
KedvelésKedvelés
Azért neveztem szócsavarásnak, mert nem érzem erős, valódi értvelésnek, ezerszer hallottam ezeket a szövegeket, és spekulácók. A meleg közösség, sőt, a teljes LMBT közösség plusz szövetségeseik úgy zokognak ezen, érzelmileg zsarolva, mintha elvettek volna tőlük valamit, KÜLÖN TŐLÜK, DIREKT ELLENÜK!, és mintha tömött sorokban akartak volna örökbe fogadni, holott házasodni se akarnak, gyereket meg végképp nem. Ez annyira hamis, és a “két egymást szerető melegnél jobb helye van, mint leláncolva egy pincében” fajta hamis dilemma kifejezetten idegesít. Két férfinak általában nincsen affinitása, készsége a gyerekekhez, az nagy meló, és nem csak cuki a gyerek. Elviselni őket épp a genetikai ismerősség segít.
KedvelésKedvelés
Javítok: dúsgazdag életcsászárai melegek igenis akarnak gyereket – béranyától.
Ami technikailag szintén örökbefogadás, a valóságban meg a női test kommodifikálása, inkubátornak használata.
Emberi jogi botrány.
KedvelésKedvelés
“Van egy ismerősöm, neki van rálátása, nekem ő hiteles” = spekuláció, anekdotikus érvelés, fontoskodó változatban
Biztos igaz, amit írsz, de ami tény (nem is tény, hanem értelmes értékelés) belőle, annak továbbra sincs semmi relevanciája nincs a melegekre nézve, ugyanis nem lehet tudni, kik fogadtak volna örökbe, ha nem szigorodik az egyedülállókkal szemben a törvény. Nullához konvergál Magyarországon azon melegek száma, akik valóban vesződni akarnak egy nem saját gyerekkel, és elenyészően kevesen akarnak stabil kapcsolatot intézményesíteni is. Tehát LMBT-ék ezt a siránkozási pontot lehúzhatják a listáról, álságos.
Általában az értelmes, áldozatvállaló, előremutató, hiúság nélküli részét az életnek a nők oldják meg és viszik végbe, fizetetlen munkával a patriarchátusban, amelyben mindannyian élünk. A szülőség fizetetlen munka, férfiaknak nem szokott ínyére lenni, általában a nő követeli meg a részvételt. Ezért sem értem, miért beszélnek ennyit az örökbefogadásból kívül rekedt melegekről.
KedvelésKedvelés
ez nem spekuláció, tegyeszes jóbarátnőtől (és egyedülálló, örökbefogadásra váró másik barátnőtől) van az infó. Ez utóbbi épp mostanában, 3 év várakozás után módosította a paramétereket, adott meg nagyobb halmazt (felemelte a korhatárt, és bizonyos alapbetegségek elfogadását is bejelölte), mert az ügyintéző szerint az eredeti vállalásaival sosem fog sorra jutni, mert mindig lesz olyan pár, aki kéri a (pici és egészséges) gyereket. Egyébként pl a http://www.orokbe.hu oldalon nagyon naprakész, hiteles infók vannak örökbefogadás témában. (2003 óta törvénybe iktatták, hogy a házaspárok előnyt élveznek az egyedülállókkal szemben, 2020-ban ezt odáig fokozták, hogy a gyereket először a megyében élő házaspároknak kell kiajánlani, aztán az országos listán levő házaspároknak, és ha nekik mind “nem kell”, akkor kérdezik meg az egyedülállókat. – eddig szerintem ez így tök oké. Ez lett aztán még szigorítva a különös méltányolást igénylő alkalmassági eljárásrenddel 2020 végén – ami a melegek ellen lett így (ami ugye az évi 2-3 eset összvissz), viszont az egyedülálló nőket is szivatja, és ez sajnos a “nemkell” gyerekeken – akiket a sor végén ők eddig befogadtak – fog csattanni.
KedvelésKedvelés
Továbbra sem értem, mit akarsz ezzel mondani. Közismert tényeket írsz, amelyeket senki nem vitatott, de nincsen relevanciájuk a melegekre nézve. Ők csak felhasználják az örökbefogadás-témát. Ma az “LMBTQ emberek” nagy részét semmilyen valós tevékenység, cél, érték, felnőtt elfoglaltság nem érdekli, csak a vak hadakozás, képzelt identitások, fiktív sértődések.
Jól ismerem a blogot, és az itteni olvasók is ismerik, mert a szerzője itt a legaktívabb kommentelő és vendégposztoló volt, igaz, más néven írt ide, mert szerette volna elkenni az erős összefüggéseket, én meg ugye ciki vagyok, afféle titkos szerető.
KedvelésKedvelés
na most nekem is vissza kellett olvasnom, hogy mit is akartam mindezzel mondani vajon 🙂 tök sok mindennel egyetértek, amit írsz. de meg akartam erősíteni egyrészt, hogy tényleg vannak (persze nagyon kevesen) azok a meleg párok, akik vállalnának a sor végén “nemkell” gyereket, és annak a gyereknek jobb helye lenne ott, mint a rendszerben (ha gyerekotthon, ha nevelőszülő, akkor is), és őket én sajnálom. A gyerekeket is, és konkrétan ezeket a (évi 2-3) párokat is. Másrészt kiakasztó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték (szó szerint) a tv módosítással, mert az egyedülálló nőknek is (akik szintén az örökbefogadási sor végén jöttek eddig is csak képbe) jócskán megnehezítik az eddig is nehéz helyzetüket, és biztos, hogy ez is oda vezet, hogy még több, házaspároknak “nemkell” gyerek fog végül a rendszerben maradni (az öf anyához kerülés helyett). Úgy érzem, hogy sokkal erősebb és hangsúlyosabb most a melegek támadása az egyik oldalról, és a melegjogok védelme a másik oldalról, mint a családra váró gyerekek jogainak az előtérbe helyezése és védelme, ez sajnos elvész a (szó)csatatéren.
KedvelésKedvelés
Mindenki sajnálja a gyászos rendszerben vergődő állami gondozottakat, de nem az évi 2-3 jelentkezőn múlik, ha mégis, van egyedi mérlegelés. Van elég pár, elég egyedülálló továbbra is. Továbbra is kicsavart, fordított logikának gondolom, hogy pont az egyedülállókra vagy a kisebbségi stresszel küzdő homoszexuálisokra testálódik a nehezebb, “nemkell” gyerek, és pont ilyen gyereket akarnának az örökbefogadók. Ha egy egyedülállót baleset ér, vagy covidos, ha ha lelép a meleg partner, már nincs, aki ellássa a gyereket, a távozónak többé semmi köze hozzá, a másik szülő egyedül marad. A 2-3 is blöff. Nincs adatunk az évi 2-3-ről, senki nem kérdezi a szexuális orientációt, nem tudjuk, hányan vannak. Ezeket a “szegény gyerekek” “érveket” a meleglobbi használja a nyomulásra.
KedvelésKedvelés
“hangsúlyosabb most a melegek támadása az egyik oldalról” – én vérbeli melegszövetséges voltam, azóta nem szívesen vegyülök, lájkolok, támogatok, vonulok értük és velük, amióta látom, hogy mit művelt és hogyan kommunikált, illetve halt meg Homonnay Gergely, meg hogy a cél férfiaknak a béranyaság meg a nő technológiai kiiktatása a gyerekvállalásból (kutatások: transznőknek méhet, inkubátorban kifejlődő gyerek), illetve (és főleg) hogy a transzok (férfiak) felfalták a melegmozgalmat, tele van minden a rinyával, hogy a dohányboltban neki nem hiszik el, hogy ő ő, deadname-elték, és ez milyen stressz, neki mennyibe kerül az elektrolízis (WTF?), meg ő nem ikszeli be az űrlapon a nemét a bankban, mert akkor mi lesz, tegye meg helyette az ügyintéző, ilyen hisztik csőstül. Ki dől be ennek? Tele van perverz, nárcisztikus, sérült, figyelemvadász, üresfejű magamutogatókkal a közeg.
Legyetek szimpatikusak! Vagy legyetek többen!
Az emancipációjuk a józan ész határáig lezajlott, a helyzet igazságos, simán lehet vidám életed leszbikusként, melegként, biszexként, Magyarországon is. Senkit nem üldöznek, a magasabb gyilkosság, öngyilkosság, támadási arány full kamu. Az, aki munka mellett gyereket kihord, nevel, sokkal többet tesz a társadalomért, mint a melegek, úgyhogy elég a rinyálásból. Most még a majomhimlőt is úgy keretezik, hogy jaj, nem szabad kimondani, mi történt a New York-i Pride-on, meg ne bántódjon valaki (promiszkuis, felelőtlen homoszexből több fertőzés lett). Engem nem érdekel az identitásuk, a szexelésük, a szívfájdalmuk, értékrendjük, csak nem osztom. De engem ne ősanyázzon meg butakonzervatívozzon senki, mert ki fogom mondani, én milyennek látom őket meg az ügyeiket. Tök… életidegen az egész. nem egy az érdekünk. Soha nem állnak ki a nőkért, csak a maguk bajait dédelgetik. Ingyenmunka, megint, elvárnák.
Senki nem bántja őket, ezt maguk is elismerik (cikk lent), jól élnek, tudnak dolgozni, vannak unokaöcséik/húgaik, ha akarnak gyereket nevelni, elég legyen. Én nem dolgoztam művészek, és kreatívak között sose, tanár voltam és némi élményem van a médiából, számos out meleg kollégám volt, soha nem bántotta őket senki. Aki hülyén öltözik, hülyén viselkedik, azt mindig ki fogják röhögni, leginkább a háta mögött.
Cikk a nagy elnyomottságról:
https://wmn.hu/ugy/57261-amikor-az-utcan-plakatok-orditanak-hazugsagokat-rolam–ilyen-egy-privilegizalt-kereszteny-feher-ferfi-elete-melegkent
Másik cikk, világvége:
https://wmn.hu/ugy/58018-a-melegpropaganda-resze-lettem-mert-megirtam-megtanultam-biciklizni-
mindez a wmn-en! megint férfiakkal kell foglalkozni. és nem ő az egyetlen meleg szerző.
Csávó a legnagyobb ostobaságokat írja nagy meghatottan, lopkod a PinkNewsról rendszeresen. Gyereket, kutyát, házat képzelt – az kinek a gyereke volna? Nő nélkül kb. nincs gyerek, és gyereknevelés sem. Nem mi akartuk így, hanem pont a csávók, hogy gyereknevelés se létezzen nő nélkül.
Ja és aki igazán akar gyereket, házasodjon. Kamuból. Ha tényleg a gyerek a fontos. De nem a gyerek a fontos, hanem a jogokért való rinya.
KedvelésKedvelés
A gyermekvédelemből nem a melegek hiányoznak, hanem a politikai szándék és a pénz, meg egy kis jogszabály-módosítás: a fullgáz vér szerinti szülőknek nem kéne ennyi jogot hagyni, mert csak az idő telik. Ha lennének rendesen megfizetett, katára nem kényszerülő nevelőszülők, rendes jó gyakorlatok, akarat, szakértelem, az már elég lenne, hogy a gyerekek ne végezzék intézetekben. Másrészt ha nem lenne az egész országban, széles körben és stagnáló mértékben, illetve mélyülő szakadékkal ez a lesújtó transzgenerációs nyomor és képzetlenség, prostitúció, senki nem hiányolná pont a melegeket. Nem is róluk van szó – mivel gyerekhez való jog NINCS, az örökbefogadás csak lehetőség –, hanem a gyerekek érdekéről. Ezért is kell ennyit az árvaházi szomorú gyerekekre hivatkozni a píárban, mert ezt ők is érzik. A melegeknél sem az ismeretlen gyerekek érdeke merül fel az intenciókban: mindig a saját jogaik, előrenyomulásuk.
KedvelésKedvelés
Ezt amúgy igen okos ismerőseim sem értik, itt olvasták, pedig csak ötleteltem, mert annyira torz ez a diskurzus: nem a szülőnek van a gyerekhez joga (az örökbefogadónak sincs), mármint vannak jogai, de nem ez a szempont, mert a gyerek nem jár, nem egy elem a bakancslistáról, vágybeteljesítés, önmegvalósítás.
Nem azért van gyerekem, mert előnyben vagyok a meleg párokhoz képest, hanem mert biológiailag ez így működik, úgy meg nem.
KedvelésKedvelés
És még egy, ezen régóta filózom: mit tesz Isten, az igen jómódú Pál Marciéknak is kicsiként örökbe fogadott, egészséges, szőke fiuk lett… meg van még egy médiában nyilatkozó szivárványpár, ikrekkel, ők is csecsemőként fogadták őket örökbe, nyíltan… meg még két, médiában felbukkanó férfi, nekik is kicsi, egészséges a gyerekük. Milyen kirekesztésről, sor végén állásról beszélnek?
KedvelésKedvelés
Marciék sztoriját valamennyire ismerem, tizenvalahány házaspár utasította el a kisfiút, mielőtt őket hívták. Valamilyen ijesztőnek tűnő eü. adat volt a kisfiú anamnézisében, ami miatt a házaspárok nemet mondtak. ennél pontosabbat nem tudok. A másik esetről csak tippelni tudok, a nyílt örökbefogadás úgy is mehet, hogy a terhes nő konkrétan xy-nak szándékozza örökbeadni a születendő gyermeket. tehát nem egy szervezet keres öf szülőt, hanem a biológiai és az öf szülő egyeznek meg (természetesen hivatalosan anyagiakról szó sem lehet, de hát…). Szóval ez ilyen rendszeren kívüli dolog. Vagy ha rendszeren belül kaptak, ott meg pl lehet, hogy mondjuk extrém korababák voltak az ikrek, ami ugye nagy kockázati faktor, ezért nem kellettek a házaspároknak, és akkor jöhettek ők egyedülállóként képbe.
KedvelésKedvelés
…mármint akkor, ha minden sztorinak az a morálja, hogy a szegény elnyomott melegek mind milyen édes emberek.
KedvelésKedvelés
messze nem mind, de szerintem pont azok, akik ezt bevállalják (a pároknak nem kellő gyereket, a sok év várakozást), ők jó eséllyel jófej emberek. Nem véletlenül van (volt) ilyen kevés meleg örökbefogadó pár… (pont amiatt, ami okokat te is írtál, nem tolongtak eddig se)
KedvelésKedvelés
Igen valószínűtlen, hogy egyáltalán léteznek ilyen párok. Én nem tudom, a melegek mit éreznek, de a lényeg a gyerek érdeke: hogy örökbe adható kisgyerek nem marad le szülőről pont a melegek (valójában: egyedülállók) korlátozása miatt, abban biztos vagyok.
Rengeteg heteroszexuális pár vár évek óta, mindig bőven vannak a listán, ahogy írtad is, ők is engednek a “feltételeikből”.
Kampányrinya és érzelmi zsarolás az örökbefogadás témája, és nem járnak utána az emberek a részleteknek, csak szajkózzák a megható szövegeket.
KedvelésKedvelés
Több szempontból is nagyon érdekes, szokásos “nem vagyok mainstream, elnyomnak!” nyavaly.
Egy: elismeri, hogy az ügyintéző tök jó fej, profi, alapos, empatikus. A szörnyű rendszer, ugye.
Kettő: elismeri, hogy azóta, hogy “sújtja őket a törvény”, minden egyedülálló kérelmező megkapta az engedélyt. Hogy blöff volt, hogy nem kapnak engedélyt.
Persze gyerek nem jut, hatalmas sorbaállás van. Az elutasított gyerekek borzasztó hátrányokkal küzdenek, nehezen korrigálhatók (ezért nem kéne egyedül, egy érzelmi tartalékból, egy keresetből, csóróként örökbe fogadni!).
Mások a hibásak, amiért ő “nem kap” gyereket.
Tök vicces, hogy úgy gondolta, a fejlesztés, az manótorna, tücsökzene, és nem igazi gondok, mert “minden második ismerőse hordja fejlesztésre a gyereket”, mintha, nem tudom, barbivásárlás vagy babaúszásszerű trend volna…
Vajon igaz-e, hogy “nekik jó lesz a problémás gyerek?” Nem, nem igaz. A problémás, részben tönkretett gyerek senkinek se jó.
https://szabadnem.444.hu/2023/04/26/egyedul-fogadok-orokbe-az-elso-kiajanlasom
KedvelésKedvelés