arról, hogy mi a groteszk

Döbbenetes estém volt tegnap (28-án). Kicsit in medias, de aztán mondom az előzményeket is.

Képzelj el színészt, aki Zsámbéki osztályában végzett 1998-ban, olyanokkal, mint Elek Ferenc, Kecskés Karina, Rába Roland, Tóth Anita, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter (és most Zsámbéki–Fullajtár osztály van-volt!).

Láttam hajdan őt számos előadásban és filmekben is. Szinte egyidősek vagyunk. Belegondoltam tegnap, ő mit érez, ilyen múlttal, ilyen szellemi rangból, ha mára, 2020-ban, és én nem értem, hogyan, egy pöffeszkedő, sértett náci zárványtársulatában rekedt. Ott kell helytállnia. Naponta tennie a dolgát, próbálni, fellépni. Mint egy katonának egy torz cél érdekében, fegyelmezetten, alázattal. Hiszen katona.

És helytáll. Mit tehetne? Itt akar-e lenni? Hisz-e a művészetében? És lenne-e máshol, ha lehetne?

Én tudom, láttam az arcán.

Másodszor jön el a pillanat. Hogy hallom a laposföldszerűen buta, aljas agendát, háborúról, kommunistákról, Trianonról, mert mindenbe beleerőszakolják didaktikus mondataikban, és mi jelezzük, hogy mi is itt vagyunk ám. És elővesszük a szalagot a taps végén (második kijövéskor), és azt mondom, mindig elöl, mindig középen, maszk egy villanásra leránt:

FREE SZFE!

Azok az arcok. A színészek arca.

Ülünk azok között, akikről elképzelni sem tudjuk, mi hozta őket ide, mit gondolnak a világról, hol lennének ma este, ha nem itt, mit csinálnak amúgy, miket olvasnak. Tényleg rejtély.

Én miért? Szeptemberben Gergővel, tegnap Lőrinccel voltam. Az én édes szerelmemnek durva, cinikus, ám elegáns, agyas humora van, szakadok, és belemegy mindig a helyzetekbe, mert kíváncsi és kemény. Komolyan vette a Valentin-napot, írt egy gyönyörű, virágos kártyát: A mező legszebb virágának, a falu legnagyobb bikájától! És akciósan kétszer két jegyet tett mellé az Újszínházba, aka Dörner György, “mi vagyunk a szakma, nem a Katona”:

Volt itt sok katona, egyikük éppenséggel az ügyelő, aki be is jött jelmezben a szünetben díszletet igazgatni… csak néztünk, hogy, mi, miért? A játék tere szent, a kint és a bent ugyanis átjárhatatlan e színházi felfogásban.

Na, és G. vett egy polgári vígjátékra, A vörös bestia, írta Vaszary János, benne Gregor Bernadett mórikálja magát szinte meztelenül. Sajdul a szív, a nőkért, a művészetért és mindenkiért, nincsenek szavak. Megjegyzem, ott Pikali Gerda igen jó színésznő, ő igazi veszteség. És még egy “komoly”, előadás hogy a másik maszk is legyen, Megszámláltatott fák című történelmi dráma, ez volt tegnap, de G-nek, más dolga volt, így erre Lőrinccel mentem. Fiam! Nagyon sokat tanulhatsz aból, ha valami retek, nem működik, hatásvadász, ötlettelen és ideologikus. Én is láttam vagy ötszátz értelmezhetetlenül yenge előadást édesapáddal. Meg tudom becsülni a tiszta hangot, a jelenlétet és a valódi csendeket.

Nem tévedtem, pont olyan volt, sőt. Mondjuk ezt nem hittem volna, hogy ennyire. De nem bámntjuk a színészt soha, tapsolok, figyelek, mintha. A színész szent.

Egyvalamiben tévedtem. Ők nem egy egységes, összeszorított fogú, makacs, vahkhitű ellenzéke mindannak, amit én művészileg hiszek. Ők is onnan jöttelk, és onnan űzettek ki. Ezt meglátni, ez volt az igazi megrendülés.

A szöveg egészen elképesztő: nácimentegetés, felelősségelkenés, hazug pátosz, zavaros esztétikai minőségek és nyilvánvaló, mégis sunyi antiszemitizmus. A német Ranke őrnagy megtagadja új állomáshelyén a felettesi parancsot, egy bányászsztrájk leverését, mert olvasot egy könyvet, és meg akar igazulni. Ennek érdekében jogtalanul letartóztat egy civil intellektuellt, aki a könyv szerzője (ennek ürügyén lehet a háborúkról, hatalmi viszonyokról, rianonról és Istenről, lelkiismeretről értelmetlen terjedelemben beszélni). Ranke (aki Viczián Ottó, nem azonos a fent jelelmzett színésszel) sokat vihog, hadar és ugrál, ezen kívül moralizál, emberek alapvető, szent érzelmeivel szórakozik hatalmi helyzetéből, pisztollyal a kezében, parancsot ad ki és von vissza. Gondolhatjátok, érzékeny és hiteles a lelkiállapot ez. Mártírnak nevezi a színlap ezt a karaktert. Sokat töröm aztán a fejem, mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen fikciót találjon ki, így hajlítgassa a magyarázatokat és a lelkiismereti konfliktust. Egyrészt jó és rossz erőkről beszéljen, másrészt ezt relativizálja, egy kis gesztussal törölje el a rosszat, és áldozatok millióiról elfeledkezzen. Ó, mennyire műveletlen az a néző, és milyen olcsó magyarázatokba nyugszik bele, akit feltételeztek ehhez.

1981-ben írta a drámát egy eredetieskedő erdélyi szerző, Kocsis István, aki utóbb átköltözött ide, és még József Attila-díjat is kapott (de gyanítom, a trianonos, terjengős rész nem volt benne még akkor).

Nem lehet elképzelni, abban a korban miért írta meg. Miért adta ezt ki akkor a Magvető. Miért veszi ezt elő Csiszár Imre, és mit mond magának, a színészeinek, ki hisz ebben az erőltetett, sértetten felelősséghárító, hamisan mártírkodó maszlagban, amely egy német tiszt megigazulásáról szól, aki idegesítő fityfasz, a felületet kapirgálja és egy sorban, gonoszként említi Churchillt, Hitlert és Sztálint. Hitler (neki a képe is a falon van, de leszedik és megsemmisítik) ugyan gonosz, de csak báb, nem ő és nem is a németek akarták ezt a háborút (se), hanem az igazi haszonélvezők, a háttérből. Történelemszemléletének ez lényege: mi a háborút (mindkettőt!) és Trianont ártatlanul, rejtett, sötét erők tudatos mesterkedése eredményeként kaptuk a nyakunkba, és Hitler is e terv része (avagy hibája, tévútja) volt, a háttérben pedig a szabadkőművesek és a bankárok, finánctőkések (érted…) álltak. Nem ám a német nagyhatalmi terjeszkedés, a mohóság, a világ újrafelosztásának vágya. Ők, azok a homályos alakok tehetnek mindenről, nem tetszett nekik a hagyományos Európa, így verték szét. Milliók üzemszerű, aljas kiirtása is miattuk történt, igen. Bár a zsidókat nem említi persze a szöveg, meg a kiirtást se, csak frontot és folglyokat, civil falu bombázását. Itt csak néhány halálról esik szó, akiket a szereplők kézifegyverrel lőttek le. A lényeg, hogy a legártatlanabbak fizetnek, a háború istentelen, igazi kezdeményezői pedig nyernek.

Szegény, szegény Újszínház. Jártam beléd, mikor még Márta István igazgatta. Emlékszem (és Máté Gábor naplójában is olvasom), hogyan nem lett itt Székely Gábor igazgató. Ismerem színészeidet, innen, az egykori Kamaraszínházból és a Madáchból.

Szóval a tapsnál, a második kijövésnél elővetük a szalagot, és hallhatóan kinyílvánítottuk, hogy.

És akkor az arcuk.

Egy meghasonlott katona, aki átáll a morál oldalára (na, nem az oroszokéra), és végül le is lövik. És a meghasonlott színészek, akik végighajtják magukat ezen a keserves, invenció nélküli, elemien hamis vackon, mennének már haza. De nekik nincsen megigazulás: ők soha, soha nem élik át azt a csendet, azt a teltházat, azt a megértést, művészi feszültséget és tapsot, amikben mi lubickolunk. Nézőik, a politikai drukkerek a rendes oldalon azt nem ismerik. Így aztán vesztes háborúban kötelességteljesítenek. És nekik nincs út igazi színházba. Kopnak, fogynak el, nincsen pezsgés, inspiráció, hiába Kossuth-díjas (2019) a rendező.

Egy sziget a város közepén, egy elfeledett terület, ahova egyetlen gondolkodó ember nem jár. Pedig ők képzett, tisztességes színészek, vannak köztük jók is.

Ez az igazi tragédia.

Néztük még szeptemberben a társulatot, és ismerjük a nyilatkozataikat, díjaikat. Van, aki hisz ebben a szarban. Ricse. Ricse, Beatricse című mjuzikel. Trianonozás, makacs sértődöttség és hagyományos ízlés.

Szóval kérte a pillanat, hogy mindenhol legyen jelen a csíkos szalag. És persze nem lett semmi, mert az emberek nem szeretik a konliktust, ez meg nem különösebb gyújtogatós punkság, csak négy pici szótag, mintha mi se, és nem is értették talán, de…

De van ez az először említett színész, aki egy jó színész, ezért emeltem ki, és az ő arcán megjelent az, aki valaha ő volt és aki lehetett volna, és a meglepetés másopdperce után… visszatapsolt nekünk, onnan, a tapsrendből. És volt még néhány csatlakozó szereplő, és kicsit bizonytalanabb arcok, de végre történt velük valami, igazi érzés és élmény, ami nem a halálos, lapos unalom és aljasság és módszeres hazugság. És volt két másik színész, akik A vörös bestiában is játszottak, nekik leesett, hogy ez nem először van, és talán enyhén bosszankodtak, de nem tudom megítélni.

De egyetlen tekintet is elég, és bizonnyal forgott több gondolat akörül, hogy mi is ez az egész, amibe ők beletörődtek.

kultúrharc

Kérdezi G., mi legyen karácsonykor (mit szeretnék). Már készítettem neki egy szellemes adventi naptárat, HOGYAN NE EGYEN BÚS A CSAJOD. TIPPEK ÉS TEENDŐK AZ ADVENTI IDŐSZAK MINEN NAPJÁRA, benne mindenféle tippel – a kedvenc arckrém-márkámtól meg a kakasos nyalókától kezdve az érzelmi gesztusokon át a csillagvizsgálóban történő látogatásig és a síelésig –, úgy éreztem, valami mással is elő kell rukkolnom. Hát mondom, amit mondott már ő is:

jöjjön most a trash!

Semmi katarzis, csak szívből jövő derű, az ellenoldal teljes toprongyban, és a megfigyelések aranybányája: menjünk el az Új Színházba, Dörner György pezsgően izgalmas szellemi műhelyébe.

Életem értelme mindjárt utána is járt a kínálatnak:

nem tudom, hogy inkabb valami tortenelmieskedo-magyarkodo drama (funtinelli boszorkany, megszamlaltatott fak, csiksomlyoi passio) vagy valami habkonnyu komedia legyen-e, amiben a gregor bernadett illegeti magat (a voros bestia, kek roka, esetleg a nagy fero eletet feldolgozo ricse-ricse, beatrice)

meg azert az esztergalyos muvesznot is megneznem a deszkakon

Ugye Dörnernek, ha kitölti az idejét, mennie kell, éspedig, mint állítják, a meggyőződése, művészi irányultsága és persze a gaz Karácsony miatt. Köztudott, hogy a szívós, mindent túlélő balos kultúrklikk kirekeszti őt. Bővebben…

olyan szépeket írsz…

Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!

Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!

Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben…

top 10 – a tanítónők bűne

igény 2019

Mindaz, amit ők vertek belénk – de nem úgy van.

így kell, jajaj, ha nem úgy írod, kivégezlek piros tollal

A helyesírás ajánlás, és több szintje van: hétköznapi, akadémiai, szaknyelvi. Ne erőltessétek! Csak az elvét, szellemét és a valóban kőbe vésett részeit hasznos megtanulni – ennek a módja az, ha a gyerek sokat és szívesen olvas (nem veszik el a kedvét), továbbá ha a tanítónő is helyesen használja a szóközöket, egybeírást és vesszőket, amikor e-mailben tájékoztatja kedves mindnyájunkat az osztálykirándulásról.

hat szótag fölött kötőjellel írjuk

Ez is ajánlás, és a kéttagú összetételeket (ha összetételek) mindig egybeírjuk, akárhány szótagosak is: karalábéfőzelék. Bővebben…

szoktasd le a dédit a margarinról!

igény 2019

Vagy a nagyit!

Vagy bárkit.

Hosszú az én fájdalmaim és kríziseim listája a családommal kapcsolatban, tele lehetek váddal, de egy biztos: minálunk otthon, és most a pleisztocén nyolcvanas-kilencvenes évekről beszélek, mindig vaj volt – mindig volt vaj. És nem a hűtőben. Anyám avasodás ellen víz alatt tárolta nagy edényben, kint.

A margarin emberi fogyasztásra nem alkalmas, Bővebben…

a reggeli kávéd

az Igény 2019 mozgalom újabb híradása

Felélénkülsz már a címtől is? Még én is felélénkülök, pedig módszeresen és egy kicsit gonoszul találtam ki ezt a posztot, tudom, mire megy ki.

 

Bővebben…

nem elég magyar – ady endre és gyóni géza

irodalomóra

E. D-nak, szeretettel

Amikor a Nyugat megjelent ama háború előtti, pezsgő években, megbénult egész Budapest. Álltak a villamosok, lehajtott fejjel, papírba temetkezve jártak a -kelők. Főleg Ady, a “furcsa, nagyszemű legény versei” miatt. Mit írt Ady?

De mi az a Nyugat? Bővebben…

mert ők buta libák? a blogger válsága saját nézeteivel

Amikor sportról, a sportolásom élményéről írok, és kiteszek mondjuk egy ilyen fotót:

, és erre olyan reakció jön, hogy nem is vagy szép (részletesen, sorban, hogy mi minden nem), akkor rájövök, hogy az illető nem azt látja, amiről a kép szól (a mozdulatot), hanem csakis a testet. Egészen pontosan: ő úgy döntött a tudatosság valamely szintjén, hogy azt fogja nézni. A sportolásom erőlködés, gürizés, és, hehe, nem is sikerült, hiszen nem lettem tőle vékony (ami ő szeretne lenni, vagy amilyen nőt ő szépnek tart: vékony, karcsú combú, nagymellű).

Ezt már sokszor meséltem, ezúttal ez nem lényeg, csak előzmény. Ami már lényegebb, hogy Bővebben…

tömeges

melléknevek sorozat 34.

főnév + -s képző, de itt mást, absztaktabbat jelent, mint a bármely főnévhez hozzáilleszthető -s képző

Amikor egy termék, cég, szolgáltatás, eszme vagy módszer befut, gyakran szokás a felhasználók, vásárlók, követők számával érvelni, például a további hirdetésekben. 80 millió eladott példány az USA-ban. És mi is elhisszük: nem véletlen, hogy x millió ember tölti le/olvassa/veszi a cuccot.

Ilyenkor mindig jön egy okos kommentelő, akinek bassza a csőrét valaki más sikere, és leírja az ordenáré netes közhelyet: Bővebben…

takaros uzsonnásdoboz

Én eredetileg azokról akartam írni mára, akik majdnem elváltak, de aztán rendbehozták.

De inkább ezt szánom mára.

Takaros uzsonnásdoboznak fordítottam a bentót, mit szólsz, Eszter? (Tőle a japán link.)

újabb irritáló luxushülyeség Bővebben…

amin nem spórolunk

Én, csakazolvassa, tükör nélkül is szempillaspirálozni képes, humán végzettségű fővárosi anya, de azért nő, szavaim súlyának teljes tudatában hajnali fél kettőkor a következő nyilatkozatot teszem: Bővebben…

mindenben a csepp keserű

Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.

Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.

Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…

csak úgy elmondom

Ezt is.

Mert a szemfüles olvasók felfigyeltek a fejlécképre. Mi a bánat…? Narancssárga, oké, de kotyogós…? Ostromolnak itten az e-mailjeikkel.

kotyogós + pénztárcaEz a kávéfőzés-téma amúgy afféle hitvita: nesz, kávégép, barista-darálós, kapszulás (illy-Nespresso élethalálharc), kotyogós, és akkor vannak még az egész számok körében értelmezhetetlen teázók, valamint az olyan űrlények, akik egyikkel sem élnek. Én mindenkitől megkérdezem, aki erre jár, hogy kávézunk-e (békepipa-funkció), és van, hogy csak néznek rám, és nem, mert ő egyáltalán nem, vagy aszongya, késő van már — uramisten, hova jut a világ, a kifogás, mindig csak a kifogás…!

Szóval, dönteni kell, nem ám két kapura játszani. Mi az üdvös (avagy: elégséges, ízlés szerinti) kávéfőzési módozat? Bővebben…

sznó, sznobb, legsznobbb

Ma elitista leszek. De már annnyira elegem van.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy érdekes a magyar ember, ahogy olyan könnyen lesznoboz mindent, amihez nem jut hozzá, vagy nem érdekli. Nehogy már más másképp éljen! Csikorognak a fogsorok.

Lefelé prolizik, fölfele sznobozik, hogy egy fontos ismerősöm megállapításával éljek. Bővebben…

mi a baj azokkal a szép képekkel?

Ezt a bejegyzést még 2012 augusztusában több, mint négyezren osztották meg, de akkor még wordpress.com volt a domain, most meg .hu, így azok nem látszanak. Mindenesetre a blog korai időszakának legnagyobb sikere volt. Annyira nem jó.

Orsinak, aki messziről, mint beagle a szarvasgombát, kiszagolja a minőséget

Többször szúrtam már oda a facebookos giccseskép- és életbölcsesség-megosztóknak. Szeretem a barátaimat, és nem szeretem, ha ilyesmit tolnak elém.

Tényleg, mi a baj ezzel?

demotivalo
Bővebben…