Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!
Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).
életem (2014, fagykár)
Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.
A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.
A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben… →
Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!
Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!
Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben… →
Regiment, Kossuth-nóta, kokárda, toborzás. Honvédok avagy hondvédek.* Huszárok, nemzetőrség. Édes rózsám, el kell válnom tőled, illetve eszik-iszik a sátorba’. Síró leányok keszkenővel. Tavaszi hadjárat. Vízaknai csata. Gábor Áron rézágyúja. Bem apó. Bécs felé, Jellasics, a gyáva. Ott essem el én. Lánglelkű, ágyban, párnák közt. Dobogó paripák. Fegyverletétel. Pedig utolsó vérünkig, mind egy szálig. Görgey áruló, de most már Romsics Ignác ragaszkodik hozzá, hogy mégsem. Vértanúk. Idős honvédok áhítatos tisztelete. Ereklyemúzeum, Petőfi pipája. A honvéd özvegye: Szendrey Júlia, patriarchális meghurcoltatás az új háűzasságért (amely súlyosan bántalmazó volt, eleve is kényszerből született).
Mennyi ilyen szó van a tudatunkban. Fel tudok mondani simán ilyeneket, amiket például egy nápoly olasz nem (Garibaldi csárdás kiskalapja). Fel tudok idézni filmes csatajeleneteket. Utánaolvastam egy-egy témának.
De nem látom, nem érzem ennek a valóságát. Az én hazám függetlenségi harcának húsba hatoló jellegét. És nem csak azért, mert a háborúzásnak ezt a naiv, test test ellen korszakát elfedi a kulturális tudatunkban a két ipariasított világháború. Hanem a kis látószöget nem látom. Nem is mutatták meg soha. Hogy ez milyen volt kicsiben, emberileg, az ember életére hatóan.
Honnan tudták meg például, korszerű sajtó, telefon, távirat nélkül a mindenféle szerteszéledt csapatok, hogy vége van? Ki mikor indult haza? Mi lett a katonaszökevényekkel utána? Az ágyúgolyókat vajon összeszedték, és újra harangokat öntöttek belőlük? Harcoltunk mi nem csak a császáriakkal, de keleten szászokkal, románokkal, szászokkal is. Az aktuális átvonulók, a csata győztesei felgyújtották Losoncot, Nagyszebent, Nagyenyedet. Fosztogattak, rekviráltak, hadisarc volt, és nem csak statárium, hanem bírói ítélet nélküli kivégzések is, román felkelőké.
Gyöngyszemek korabeli beszámolókból:
…ezeknek folyamatban lévő szerelése szorgalom dacára lassan halad, mit nem annyira a felszerelési cikkek, mint a pénz hiánya okoz s efelett azon terhes körülmény, miszerént a pénztárok útján kezekbe csupán 100-as bankjegyek adatván, azoknak felváltása jelenleg csaknem lehetetlen, mert az aprópénz az előjáróság minden tiltakozásai ellenére is elrejtetik. Ezáltal a gyárosok és mesteremberek kényteleníttetnek kész munkáikat a kiadott nyílt rendeletek áthágásával, aprópénzzel fizető zsidó kereskedőknek titkon eladni, kik azokat az álladalomnak nagy kárára a katonaság számára kettős áron adják el.
Hoppá.
elkiáltja „Ne te nagy isten se minket ne segélj, se őket ne segítsd, csak nézzed mit csinálunk”
…így áthatva vágtattunk le a folyó mellett. – De az oláhság ordítva futott utánunk. – Ezt egyelőre fel nem foghattuk, hogy miért futnak, mert utol úgy sem érnek bennünket
(ti. a románok nem lovon vannak)
Kiss alezredes a 12 Székely huszárral mellettünk visszavágtatott, Bem pedig lépésben lovagolt hátra, mintegy 150 lépésre, a hol gróf Mikes Kelemen holt teste hevert egy hídon, melynek láttán Bem a fejéhez kapott mondván: „oh mon Dieu!
…kezdé a campirozás téli kellemetlenségei alól akként kivonni, ti., hogy itt-ott zsákmányolt portékákot hazahordotta, természetes, ha ki haza ment, kényelmesbnek találta házi tűzhelye s családja köriben magát, mint a tábori kellemetlen hideg és sáros pázsiton heverni.
Az elmúlt három napban nem aludtam és nem sportoltam, mert szép, tavaszi feladatként rohammunkában nyomdába készítettem egy hadtörténeti könyvet a huszárokról (egy konkrét ezred alakulása, toborzása, harcai, tele korabeli csata- és katonaélet-leírásokkal). Azelőtt, hétfőn pedig megnéztem a Guerilla című filmet (a reformkori nevű Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje), amely kis látószögben, tekintetekben, arcok finom rándulásain mutatja meg, milyen lehetett az elkeseredetten dicső vállalkozásunknak a személyes része, az egyedi sors 1849-ben, amikor utoljára voltunk erősen hívő, büszke, tartással rendelkező, viszonylag egységes nemzet. Én azóta csak szégyenkezem.
Éspedig olyan színészekkel, akiket egy ideje figyelek: Mészáros Blanka a Katona előadásaiban döbbentett meg (Nyinaként, A tökéletes boldogság világában és legutóbb a virtuóz Ithakában), Vilmányi Benettről pedig a Radnóti 10 című, kihagyhatatlan előadásában mutatta meg, hogy jó színész. A főszereplő Váradi Gergely.
* Most olvasom, hogy itt a toldalék hangrendjének jelentésmegkülönböztető szerepe van: Imádom a Honvédot! – Habfehér keblére ölelte a sebhelyes nyakú honvédet.
Mert a háztartás alapja a vanília. Ha van ília, minden rendben. Ha nincs ília, hiába van bármi más, az égen feltorlódnak a felhők, elsötétül a nap, keserves a kávé.
Így aztán van. Rúd vagy őrlemény. Esetleg kivonat. Nem -s cukor.
Olyan szorongató volna a hüvelyt kikaparás után a komposztba dobni. Nem egy szapora jószág a kikapart rúd. Kezemre sárgállik mindig a fekete. Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 