szülés címkéhez tartozó bejegyzések

engem rohadtul zavar, hogy így beszélnek a szexről

Közzétéve Szerző:
33

Soha nem értettem ezt – és nem szóltam, lapítottam, a feminizmusom miatt. Most sem könnyű a mindenhonnan ugyanazt harsogók között a véleményemmel kiállnom, de ki kell mondanom, amit gondolok, ez szilárd álláspontom, és azért is fontos, mert sokakat ismerek, akik így gondolják, viszont ők hallgatnak.

Az abortusz nem jog, hanem egy végső esetben bevethető kríziskezelés, amellyel nagyon óvatosan érdemes bánni, és nem szabad elhallgatni rettenetes kockázatait, későbbi hatásait.

Zavar, felháborít, hogy babákat bántanak ridegen, érzéketlenül, üvöltözve. Bővebben… →

az álkörnyezetvédelemről

Közzétéve Szerző:
19

Begyulladt a szemem, megyek is mindjárt szemet szereltetni, de olyan jóféle basszameg-lendület van bennem, megírom ezt most e nyugis órában. Remélve, hogy sokakhoz eljut (ez a téma nagy érdeklődést vált ki mindig), ez nyilvános poszt.

Erről már írtam:

mi van a szívószálon túl?

lebeszéled az olvasókat a környezetvédelemről?

cselekedj a földért: egyél kevesebbet!

nem, nem a steak, nyugi

Felbaszott az ELLE, megrendeltem most ezt a számot, amelynek a címlapján Oltai Kata meg Nagy Zsolt volt, és elolvastam mindhárom páros interjút. Azokkal nem is volt baj, közepesen jó színvonalú, informatív újságírói teljesítmények.

Az ELLE a legprogresszívabb mainstream nyomtatott női magazin.

Bővebben… →

Védett: nőnap közeleg: nemet mondanak a patriarchátusra

Közzétéve Szerző:

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

mitől lenne kevesebb az abortusz?

Közzétéve Szerző:
29

Kevesebb, minél kevesebb – és biztonságosabb. Tán ez az egyetlen, amiben egyetértenek a vita résztvevői. Hogy ez cél volna.

De nem, nem is. Mert máshol van a hangsúly a pro-choice oldalon: azon, hogy a nő döntése legyen. Ha az abortusz nem nagy ügy, főleg nem gyilkosság, a magzat nem emberszerű, gyereket nevelni szívás, és ne keltsünk bűntudatot a nőkben, akkor az se gond, ha sok abortusz van. Egyvalamit hangsúlyoznak: hogy végezzék hozzáértéssel.

Az abortusztémában a facebookon hangoskodók (“pro-choice”) két csoportra oszthatók. Bővebben… →

abortusz és lombik

Közzétéve Szerző:
81

Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.

Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.

A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.

Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…

Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben… →

a benned rekedt gyerek

Közzétéve Szerző:
224

Ma sem leszek népszerű.

Kezdem azzal (de ezt is miért kell leírni, na mindegy): ha én kimondok valamit, mert úgy gondolom, és az neked fáj, érzékeny, kognitív disszonanciát okoz, akkor magadon dolgozz, te kezeld, ne vádaskodj és ne vitasd az én igazamat. Amikor “a kávé mint cukor- és tejbeviteli ürügy” téma is rosszul bírt esni valakinek, na, akkor lett elegem ebből, hogy én magyarázkodjam, mert te nem nőttél fel a szembenézéshez.

Trigger warning: rusnya nők, szerelemtelenség, meddőség, örökbefogadás, klimax. Ez így elég széfszpész, remélem.

Vállalod így? Akkor gyere.

Azért írom ezt a posztot, mert néhány éve egyeduralkodó lett, hogy “ne szülj, nem kötelező szülni”. Tágabban: a szüléskritikus beszédmód, az anyaság és a hagyományos női szerep nimbuszának lebontása. Bővebben… →

szeretet, gyűlölet 2.

Közzétéve Szerző:
8

Erőlködve húzok, átírok, tömörítek, pedig jó mondatok voltak. Nem akarok túl hosszú posztokat. De nem nagy ügy ez: ketté kell szedni.

Ez az első rész.

…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?

Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.

Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.

Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben… →

mit jelent nőnek lenni? 2.

Közzétéve Szerző:
120

Az első rész itt:

mit jelent nőnek lenni? 1.

Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?

Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.

Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esetben stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, tűsarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.

A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké, azt is akarjátok: kvótás helyeket, női sportversenyt, a szülést. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.

Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben… →

fény a méhben

Közzétéve Szerző:
36

A blogomon 2014 februárjában jelent meg a gyermektelenség témája, és ez forradalminak bizonyult. A poszt virálisan elterjedt, termékeny vitát, gondolatokat indított el, és sokakat megvigasztalt, hogy lám, ők nem ufók, amiért nem lett vagy nem lehetett gyerekük. A gyermektelen című posztot én magam nem tudtam volna megírni, mert mélyen meghasonlottam volna attól, hogy a magam legmélyebben megélt döntése, női alkata, életöröme ellen érvelek. Azonban közösségben gondolkodó, másokra is gondoló, intellektuális lény vagyok, a magam horizontján túli látókörrel, így született meg egy vendégposzt (amelynek szerzője már nincs itt).

A poszt arról szólt, hogy nem kötelező gyakorlat gyereket vállalni, az anyaság nem feltétlenül része a női sorsnak, és szabad a döntés. Rengeteg a rossz tapasztalat: ne váljon anyává se véletlenségből, se nyomasztásra senki.

Nagyon helyes. De rögtön egy kicsit árnyalatlan vagy-vaggyá vált: szülés-szívás-többségi igazodás vs. nemszülés-önazonosság-kisebbségi bátorság. Amúgy is figyelem, ahogy mindent kétfelé, két pólusúvá éleznek a közbeszédben. Pedig többnyire nem két, egymást kizáró lehetőség van, hanem skála. Vagy nem is skála (számegyenes), hanem sík, merőleges vonalak. Vagy tér. Gömb!

Gömb vagyok, életet hordozó, és a nőiségem, sőt, talán egész emberségem kapcsán ez a legfontosabb. Bővebben… →

sajnos, szülés után már

Közzétéve Szerző:
42

Ez egy baromi érdekes poszt és beszélgetés a redditen:

https://www.reddit.com/r/fatlogic/comments/cgcifh/new_mom_gets_attacked_for_returning_to_her/

I remember growing up, my mom, my aunts, and most of my friends’ moms were chubby. All made the excuse “well I had kids so…”. I grew up thinking that was the norm. Then my sister had kids, friends had kids and guess what? They’re not fat. None of them. Opened my eyes to what a load of crap that is. I now have a child of my own and a second on the way… and I’m not fat. Yes, I got a couple of stretch marks from the pregnancy, but I can wear the same clothing as before.

Nálunk is masszív a mítosz, hogy szültünk, az a szép teljesítmény, a többi nem számít: anyuka mondjon le nemcsak az egész életéről, hanem a testéről is. Ha apunak jó lesz így is, paplan alatt, ahol nem vetik meg az olyan pózokat, mint a misszinonárius, akkor csönd legyen. Hát ez van, mindenkivel ez van – mit lehet várni még, esetleg: ahhoz képest jól néz ki. A babáért minden megéri, és most a baba a fontos. Bővebben… →

életszakaszaink

Közzétéve Szerző:
40

Jaj, nőjetek már fel, jajdultam fel ezen a reggelen – is, ezúttal kissé el voltam kapatva a bulis-szuverén berlini meg kényeztetős lombardiai napok után. Megszoktam, hogy csak a saját fogmosásommal kell foglalkoznom, nincs vita ilyen szinten senkivel, magam döntök – az ételt meg elém teszik.

Sokan szorítják a gyerekeiket, és helyettük élnek – jaj, csak fel ne nőjenek! Addig jó, amíg kicsik! Üres lesz a ház, elárvul a kerti hinta! Kinek főzök? Egyedül maradok, nézhetem a férjem buta fejét, ha megvan még…

Aki olvasott itt, tudhatja: én ezt nem komálom, ezekben a mondatokban minden megvan, amit nem bírok. Egyenesen azt állítom: a gyerekkel, gyerek által megélt érzelmi szükséglet bántalmazási forma, és súlyosan kontraproduktív a gyerek lelki egészsége szempontjából is.

Ugyanakkor nem toljuk el magunktól áldozatot játszva a feladatot, mert magunk vállaltuk őket, szerelemben. Nem gyűlöljük amúgy gumiszobásan a koktél, pasik, heverészés jegyében a gyerekes teendőket.

De ha felnőnek, akkor majd nem lesz ez a stressz, amely most is csak nekem stressz. Te meg szépen hátradőlsz és rám tolod azt, hogy odaérjél mindenhová és meglegyen mindened. Akkor majd nem nekem írogat az igazgatónő meg a tanár, nem kell összeugró gyomorral benyitnom, hogy édesdeden alszol, míg a többiek témazárót írnak. Nem én leszek a hibás, ha itthon hagysz valamit, meg a felelős, hogy ne legyél éhes… Azért az jó lesz.

(Amúgy már most se: a legnagyobbam örömmel eszi, ha főzök, és szó nélkül főz, akár vásárol is magának. Mos magára, tereget. Vele nagyon kellemes élni, enni, utazni, színházazni, ő csak az iskolát nem veszi komolyan. Hanemha: le van nyelvvizsgázva /a visszatérítős pénz a tied, fiam!/ sőt, osztályozóvizsgázva angolból, tesz is előrehozott érettségit.)

Szóval ábrándozom a nyugalomról, de aztán eszembe jut: hány éves leszek én már, mire a gondoskodás-elem, legalábbis ezek a kiszolgálós, felelősségvállalós részei eltűnnek a kapcsolatunkból?

Negyvenöt-ötven. A naggyal már majdnem végeztem, onnantól övé az élete, és nem hiszem, hogy szarból kell majd kirángatnom, nem olyan. Csak együtt lakunk majd. Keveset lesz itthon.

Milyen lesz szabadnak lenni ötvenkét évesen?

És milyen lenne, ha nem huszonöt, hanem harminc évesen kezdtem volna szülni, és mindenkit öt évvel később születik? Akkor vajon jobban bírnám türelemmel, magamról lemondva, öt évvel idősebben a keltegetést, ruhakeresgélést, iskoláztatást, nemszeretem emberekhez való igazodást? Vagy elfogytam volna még jobban benne? Milyen lett volna húszévesen szülni? Szoptattam, hordoztam volna-e ekkora Jeanne d’Arc-i elszántsággal, vagy akkor bele tudtak volna dumálni az elidegenítő nevelés kötelező elemeibe?

Van ilyen, hogy abban az életszakaszban konkrétan az a feladat, nem kerülhető meg, akkor kell csinálni, később már nehezebb, előbb pedig lehetetlen vagy nem bírható? Mikor könnyű tanulni, gyereket gondozni, betegségből felállni? Sokat dolgozni? Veszteséget elszenvedni? Építkezni? Újraházasodni? Más gyerekeit nevelni?

És mikor késő már szerelmesnek lenni, barátokat szerezni, életet élvezni, mindent elölről kezdeni?

És milyen az, hogy minden barátod, kortársad, az emlékeid szereplői meghalt már? Sőt, azok gyerekei is. Irén mamának a húsz meg harminc évvel fiatalabb barátnői is mind meghaltak.

Bármekkora egyéniségek vagyunk, bármilyen erős bennünk, hogy cáfoljuk a normákat, nyilván számít az, hogy abban a konkrét társadalomban, sőt, rétegben, helyen mit szokás húsz, harminc, ötven meg nyolcvanévesen csinálni, mert erre szabják a törvényeket, juttatásokat, és emiatt segítőkész és helyeslő a közösség, vagy ettől leszel ellenszélben, ha neked más életszakaszodban kerül elő az a feladat. De egyet tudj: Dániában nem akkor és nem azt szokás.

Itt nálunk is vannak olyan feladatok, amelyekben sok a kivétel: ha nem vagy készen húszévesen a felsőoktatásra, vagy nem úgy alakult az életed, akkor nem baj, ha jóval később vágsz bele. És vannak boldog, negyvennyolc éves kismamák is, tele vannak velük a pletykaújságok.

Én már nem ülnék vissza az iskolapadba. Mármint nyelvtanfolyamra simán, de egyetemibe vagy szakmaiba nem. Ez azért van, mert 18 éves koromtól 33 éves koromig jártam a magyar és az angol szakomra, csak egy év, illetve később, Juli születése miatt fél év szünettel. És elég volt. De amúgy könnyű nekem, az akarok most is lenni, aminek taultam ifjan. És nem hiszek a végzettséghalmozásban. Erről Lobster írt feledhetetlent:

https://oriblog.blog.hu/2014/12/15/papirom_van_rola_1_a_kizsakmanyolasert_esedezo_onbizalomhiany

További példa. Gyerek, anyuval lakó, körbeugrált szemefénye kamasz nem maradhatsz sokkal tovább büntetlenül, személyiségtorzulás nélkül, ez biztos. Szülni sem igen fogsz 45-50 fölött, sőt, a jogszabály miatt örökbe fogadni sem, hiába vagy fitt.

Ha most foganna még egy gyerekem, hogy döntenék? Hogy bírnám az igent? Tudnának paráztatni az időskismama-szindrómával, hogy tízezreket fizessek “a biztonságomért”?

Ha most vállalnám az elsőt, reszketnék-e, futnék-e a termékenységem után? El tudnám engedni a témát? Benne maradnék-e rossz kapcsolatban, csak mert tőle, vele lehet gyerekem? Menniyre akarnék egyáltalán gyereket? Jobban, mont 25 évesen akartam, vagy kevésbé?

Néha arra gondolok, jól jártam azzal, hogy nem nagyon gondolkodtam, nem mondták nekem keserű nők a netről, hogy “ne szülj”, és szültem fiatalon meg középfiatalon is. A szép szabályosság jót tett nekem e téren. És az életigenlés. Nincs vád, megbánás, eü probléma, hiányérzet.

Mit bír az ember 30 meg 50 meg 70 évesen? Mikor ápolja szüleit? Mikor a legnehezebb bírni, ha beüt a krízis, a beteg gyerek? Mikor képes éjszakázni? Ha még fiatal – vagy ha muszáj? Mikor kezd az ember életmódváltásba, új hobbiba? És mikor költözik, vált hazát?

Ti szoktatok ilyeneken gondolkodni?

Még egy Lobster:

https://oriblog.blog.hu/2015/12/01/40_vagyok_de_elni_akarok

akik ellopták a feminizmusomat

Közzétéve Szerző:
156

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Megjegyzés:

innen szedte le és használgatja a szintén csodafeminista és genderfluid júzer ellenem (egész pontosan, rendkívül intelligens módon a hajviseletemre!) a sufnituning szót. Én G-től vettem, aki autós hasonlattal érvelt, hogy miért nem oké a művi nemiszerv-képzés.

*

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben… →

az érett nyárban

Közzétéve Szerző:
7

Azért csak ért valamit a sok, de nem elég sok júliusi futásom. Nem bánom, hogy ilyen szigorú volt az eredeti tervem. Ha az ember megcélozza a Holdat, esetleg eltalálja a lámpaoszlopot, ugye. Lubics Szilvi is elment kétharmadrészt-gyalogolni a sivatagba. Itt a porban is, miheztartás végett jó tudni, mennyi nem ment. Lesz nekem még 200-as hónapom (és íves-szép bokám is, ma is voltam kezelésen). Súlyosan diétázom is (fat fast, csak zsír és némi fehérje), már ÓRÁK ÓTA.

Most már tudom: rajtam múlik, mi lesz. Bővebben… →

csak csendesen

Közzétéve Szerző:
5

Nekem mélyen fontos ő. Dávidot vele szültem, fél évvel az előtt, hogy a cirkusz kezdődött.

A személye is fontos, meg a körülötte levők, és az a szülésem is. Mindent megváltoztatott.

Csak a hangoskodást nem szeretem. A szüléseim is nagyon szemérmesek, nem is írtam meg őket, csak nagyon zárt körben.

Én ezért így. Nem akarok fontoskodni, életemnek ezt a részét kifele mutatni. Amikor segíteni kellett, csendben, erőnkhöz mérten tettük.

Döbbenet, botrány, ami van. Ott lezsek, ha kellek.

Nem szeretek kotnyeles lenni, jólértesültséget fitogtatni, tapintatlanul kutakodni, felhasználni a személyét, ugyanazt elmondani, amit mások.

nőnek maradni

Közzétéve Szerző:
27

2000 szó, retorikus szerkezet, 12 perces olvasmány

tézis–antitézis–szintézis szerkezet megint

Emlékeztek még, milyen idegesek lettünk ettől?

Bővebben… →

töltsétek be a földet

Közzétéve Szerző:
273

Olvasom egy cikkben, hogy önző az, és új divatnak, gonosz érdekeknek dől be az, aki nem akar gyereket. Nem idézem, elkeserítő. Egy olvasóm küldte.

Három gyerekem van, és majdnem szültem egy negyediket, és talán szülnék is még. De amikor ilyeneket olvasok, ökölbe szorul a gyomrom. Az emberek nem véletlenül nem akarnak gyereket, és legszemélyesebb döntésük, hogy belefér-e nekik, mert nem, nem könnyű egyáltalán, sőt, nem is kockázatmentes, és igen, van bőven más terep, cél, öröm az életben a gyermeknevelésen kívül is. A következményeket pedig, akárhogy is döntenek, ők viselik, nem a kibic vagy a mások áldozatvállalásából gazdasági hasznot remélő ferde nyakkendős frakcióvezető. Azt meg külön szeretem, ahogy a nőket ostorozzák érte. Nem, aktívan gyereknevelni semmivel sem kötelezőbb a nőknek, mint a férfiaknak, csak a remek, nőelnyomó berendezkedés működik úgy, hogy nemcsak a gyerekek körüli fizikai munkát és készenlétet, hanem a döntés erkölcsi felelősségét is a nyakukba sózza.

És mivel hirlandóval már sokat beszélgettünk erről — ő is zöldes színű –, és őneki vannak globális gondolatai is, megkértem, írja meg ezt a bejegyzést.

*

Elnézegetem a kamasz gyerekeimet, bontogatják már a szárnyaikat. Bővebben… →

vendégposztok hete 5.

Közzétéve Szerző:
145

Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.

én ilyennek képzeltem a rendet

Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.

Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben… →