olvassuk újra 5.: egy dög

Akkor most ezt, egy igazi nyári vers. A modern francia költészet első fontos alakja a szerző, a vers az 1857-es A romlás virágai című, ikonikussá vált kötetben jelent meg. Baudelaire előtt Flaubert-t, utána-vele két nagy követőjét, Rimbaud-t és Verlaine-t tanítjuk, velük lesz igazán bizsergetően dekadens a modern francia irodalom; hozzá felolvasunk Zolaregény-részleteket (ilyenkor nem szabad ám mozgószabályt alkalmazni, de én de), az összképet néhány Gauguin- és Cézanne-festménnyel egészítjük ki.

És akkor most lendüljünk túl az ilyeneken, hogy érzékletesen ábrázolt bomlás, a meghökkentés paradox verse és teljesen jó hasonlatok, párhuzam a szeretett lány és a rothadó tetem között.

Miről szól ez a vers?

Charles Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

– És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordítása

Kosztolányi fordításában itt olvashatod a verset.

Miről szól ez a vers, amelyet a naturalizmus híres példájaként, a romantikus ábrázolás lerombolásának mementójaként tanítunk? Egy állattetemről?

Egy hatásos kontraszt áll előttünk, vulgáris pusztulás ésemelkedettség, bomlás és örök szerelem, iszonyat és dicsőség között, állat és ember között?

A szerelem abszolútumáról? Nők között királynő? És az azt felülíró halálról?

Ezeket mondtuk órán. A diákjaink pedig viccesen forszírozták, hogy a költő és kedvese, nagy (örök, monogám) szerelemként értelmezve ezt a viszonyulást, amelyet a halál sem győzhet le (hát de pont hogy de – amit nem győz le a halál, az a szépség tudati megőrzése).

Eltelt tíz év, és nekem ma már arról szól a vers, hogy mindez így megírható. Meg szabad írni, mert a líra tabutlan, és pont ezt jelenti a költészetben a modern. Arról szól, hogy az irodalom nem udvarias, a költészet erősebb az illemnél. Az isteni szép lényegről szól. Az érzékletesen ábrázolt bomlásnak költői értelemben szépsége és ujjongása van, de ha az nem, hát elemi ereje. A vers lényege, ma már úgy látom, az igazsága, hogy a bomlás, az élet törvényszerűsége erősebb a szerelemnél, amit mi kultúrlények oly magasra tákoltunk – a tákolás és általában kultúránk produktumai semmik a természet és az élet flyamataihoz képest. És hogy a felbomlás is érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, abban is van megfigyelhető, izgalmas, rendezett, ábrázolható esszencia. Ez a vers nem csúf, és nem öncélúan nyüves és gyomorforgató (ahogy a modern képzőművészet sokkoló darabjai sem azok) – a vers szándéka nem tévesztendő össze a te viszolygásoddal, noha a kifejezés ereje azt is a maga szolgálatába állítja.

Szól továbbá a romlás visszafordíthatóságáról: a vázlat, amelyet a művész emlékezete fejez be, azt is jelenti, hogy a tudatunk, a megalkotás erősebb e folyamatoknál, mert a szétesettségből is újraalkotható az egész. A költészet erejéről van szó, az alkotó elméről.

És: vajon Baudelaire ugyanarra játszik, mint ami a mi tudatunkban van, az ő korában és közegében ugyanaz volt taszító, viszolygáskeltő, szokatlan, megdöbbentő, mint ma?

Neked miről szól a vers? Milyen érzeteket kelt benned? Félsz a test felbomlásának gondolatától és látványától? Eszedbe jut szerelem és pusztulás kapcsolata?

Képernyőfotó 2016-07-20 - 21.39.38

A korábbi “dekonstrukciós” versértelmezések, amelyekkel a sztereotip, laikus, iskolás értelmezéseket kívántam lebontani:

olvassuk újra 1.: sándor, te viccelsz velem

olvassuk újra 2.: madárkááám…

olvassuk újra 3.: majd megöregszel

olvassuk újra 4.: tudom, tudom

18 thoughts on “olvassuk újra 5.: egy dög

  1. Mezőberényben áll egy szobor, ez a vers ihlette. Amikor ott jártam, akkor találkoztam ezzel a verssel először. Emlékszem, mennyire megütött a címe, a szobor maga és a téma. Hogy ezt így lehet? Erről szabad írni? És ez Magyarországon téma lehet, valaki még szoborként is megalkotja, ráadásul fémlemezből, vascsipkével, ami nem egy tipikus, tankönyvekből unásig ismert alapanyag? Döbbenetes élmény volt a művészet szabadságáról. Tizenöt voltam, ’94.

  2. Módszertanon azt csinálta velünk az utolérhetetlen Cserjés Katalin, hogy odaadta nekünk ezt a sort, de csak ezt:
    “ütemre forgat a legény.”
    A kérdés az volt, hogy ki ismeri fel a verset. Senki. Na, akkor miről szólhat, találgassunk. Persze, valami pásztori parasztlírára tippeltünk, meg hogy buli van a fonóban, esetleg valami mezőgazdasági munka, ilyesmi. Utána soronként felfelé haladva adta meg az újabb és újabb sorokat, és minden új sornál megkérdezte, ki ismeri fel, és most mit gondolunk, milyen vers ez, miről szól.
    A teljes versszakot megmutatva persze még mindig senki nem találta ki. Valami tök átlag szerelmes versre gondoltunk, és tanácstalanul pislogtunk egymásra: biztos kéne tudnunk és tök evidens, valami Arany János vagy nemtom, és hú, de bénák vagyunk.
    A “másztak az élő rongyokon” volt, ahol azonnal leesett a tantusz.
    Persze egy kicsit elemeztük is a verset, de az érdekes inkább annak a vizsgálata, hogy mit ér el egy teljes szöveg, és mit érhet el egy kiragadott részlet, egy úgynevezett idézet. Hogy annak mi a célja, és hogyan tud akár önállóan működni, a teljes szöveg céljával akár ellentétesen is. Hogy mi az, ami jelleget ad egy szövegnek, vagy egy bárminek, és mit nevezünk jellegtelennek, és mi standard és mi nem az. És miért.

  3. Nehezen olvasok verseket, általában nem áll rá az agyam könnyen, és zavar, megakaszt a szerkezete (regényhez, novellához szokott szememnek mindig is idegen volt), de ez már középiskolában nagyon megfogott.
    Őszinteséget, leplezetlenséget jelent most, és jólesik nagyon. Hogy nem hazudunk többé, de nem is kell, mert örülünk így is, és jólesik a tudás, a szembenézés. Hogy idillizálás és mítoszok nélkül még közelebb vagyunk egymáshoz, mert nem állnak közénk az udvarias gesztusok, az erőltetett jólfésültség. Hogy így is szeret, és én is őt, sőt, nem hogy így is: ez az igazi, ennek van értelme, a többi csak pacsuli meg nehéz brokát.

  4. Én nagyon félek a bogaraktól, ezért kamaszként kábé úgy olvastam ezt a verset, fél szemmel, szívdobogva, ahogy gyerekkoromban néztem az x-aktákat az ajtóból. Éreztem, hogy új, merész, és kétségkívül hatásos, de ennyiben maradtunk, mert nem volt túl sok kedvem tovább elemezgetni.

  5. 17 évesen volt egy nagy Baudelaire-korszakom (főleg a prózaversei vonzottak be), jó volt most ezt ujraolvasni. A lényeg a végén most számomra a “szerelmeim” többesszáma, így nem csupán a test szétbomlásáról, hanem a kapcsolatok szétbomlásàról is szól a vers, és arról, hogy mégis azt őrizzük egy idő után emlékként, amilyen akkor volt, amikor még élt és működött, nem azt, hogy milyen volt, amikor már romlasnak indult.

  6. Tanultuk, nem értettük. Nem is tette fel csak egy lány a kezét, amikor a tanár úr megkérdezte, ki szeretne ilyen szerelmes verset kapni.

  7. Nekem azt jelenti, hogy a művészet örökké megőriz mindent. A szépséget, a szerelmet. Úrrá lesz az elmúláson.
    Ugyanakkor arra is képes, hogy ábrázolja a bomlást, a rothadást, meglátva benne a teljeset, az egészet.
    Én is mindig megkérdezem, mit kapott a megszólított a szerelmesétől, és hogy szeretne-e valaki ilyet kapni? Nem csupán a lányok… 😀

  8. Visszajelzés: olvassuk újra 3.: majd megöregszel | csak az olvassa — én szóltam

  9. Visszajelzés: olvassuk újra! 6.: ne zsarolj szeptember végén | csak az olvassa — én szóltam

  10. Nekem ez a vers középiskolás koromban nem ragadt meg. De most.

    Jellemző az életemre, hogy mindig egyszerre jelennek meg több irányból az egy irányba mutató benyomások.

    Először is, ez nekem egy későn jött halálfélelem eloszlatása.
    A halálfélelemnek kb.egy éve kellett volna megjelennie, de csak egy hete, nem tudom már milyen tévéműsornál jött meg, hogy akkor én ott maradhattam volna halva. Nem ébredtem volna fel a műtét után, és a továbbiakról mit se tudnék. (A lányom ott maradt.)

    Aztán a férjem, aki 16 évesen szeretett meg, aztán 39 évesen újra. Biztos vagyok őbenne. Pedig “a lábam már őszül, a fülem kérges, a szemem már hajlott és púpos.” És ma megint volt egy szombat esti láza. 🙂

    Nem sokáig élhetem bele magam a bánataimba, mindig jön azonnal az öröm rá.

    Aztán eszembe jutott még anyám. Felnőtt voltam már persze, mikor elmondta, hogy zokogott a születésem után. Hogy ez a kisbaba egyszer felnő, és meg fog halni. Értem őt.

    A kisfiammal egyébiránt ezt soha nem éreztem. Mindig csak a MA van. Ha kaptunk valami nagyobb méretű ruhát, azt sem tudtam elképzelni, milyen lesz, mikor belenő. Max. 1-2 hónapot tudok előre kigondolni vele kapcsolatban…

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s