megkérdeztük gerle évát

Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!

Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?

Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!

Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:

Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.

jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány

A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.

Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).

Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.

https://www.facebook.com/events/267291230640816/?active_tab=about

Hétfőn pedig kezdődik a filmhét.

A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com

Mikor lett ilyen rövid a hajad?

Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.

Foglalkoztat a szépség és az öregedés?

Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.

A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.

Milyen márkákat használsz?

Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.

Lakkozod a körmöd?

Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.

És bejutottál te is a kordonok közé?

Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.

Mi lesz a következő verseny?

Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.

Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.

Merre tart a sportolásod?

Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.

Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?

Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkor bárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.

De hát az erős szexi, nem?

Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.

Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?

Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, heteró, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.

Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.

A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?

A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.

Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?

A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.

Most mit fogsz csinálni?

Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.

Frissítés: Megvan a kutya, reggel megyek érte.

újra a fedélzeten

De béna metafora ez is, na, mindegy, leírtam már – szóval itt vagyok! Ebben a posztban nyelvi kérdéseket rejtettem el, ezeket számmal jelölöm.

Mi volt, mi van? Ma átmentem a havas erdőn végig a kutyával, a Nike-mban (1. miért így írom a toldalékot?), amelyre egy kimustrált, csúszásmentes talpú, 2007-ben vásárolt vastag zoknit húztam csúszás, beázás és fázás ellen. Sífutók, toportyánok (2. honnan ismerjük irodalmilag ezt az állatot?), rozmárok jöttek szembe számosan.

Edzés is (lejárt a bérletem), futás, úszás, plazmaadás, tegnap pedig első lépések a csontvelődonorrá válás útján (nem olyan egyszerű az!), Bővebben…

kedvenc képeim

Sok sűrű téma után egy kis visszatekintés: család, élmények, sport, a ritkábban kitett képek közül. Megmutatom az életemet, kedvenc hangulataimat és tárgyaimat. Van, hogy profi a fotó, máskor az a lényeg, ami rajta van. Bővebben…

profilképeink

Hétszáznál több ismerősöm van a facebookon. A profilképével kapcsolatban a többség nem nagyon tudatos – vagyis, jó ízlésűt akartam írni.

Előnyös akar lenni, hökkenetesen ügyetlenül.

Hosszú, okostelefonos fejek vannak.

Külön csoport, akiknél a körben cicák, mandalák, gyerekek, idézetek vagy nonfiguratív feketeség, azoktól, akik nem szeretik az arcukat, és az se érdekli őket, hogy akinek írnak, akit bejelölnek, lásson már valakit a képen. Állati nyugtalanító egy névnek és egy elvont ábrának írni. Főleg ha nem is valós ismerős az a valaki.

Feljavított, szűrős, műtermi parádézás is van a nőknél. Szexiskedés, gyönyörű szemkörnyékek. Pálmafás kivagyiság. A biznisz logója. Nem ám külön oldalon.

Vagy több éves, néha évtizedes fotó. Rá nem ismersz.

Van, aki a hétköznapokban gondosan sminkel, belövi a haját, “ad magára”, és azt teszi ki, olyasmit. Ez okés.

Összességében igazolványkép típusú “ilyen vagyok, vállalom” profilkép csak pár tucat ismerősömnél látható. Hiúság nélkül, információként.

Az enyém, a jelenlegim hason fekve, lámpafényben készült a híresen kíméletlen MacBook Air PhotoBootjával. Minimális ragyaeltávolítással, ami tényleg olyan volt, mintha leszart volna valaki épp. Egy forgatásra sminkeltek ki ennek a fárasztó napnak a délelőttjén, azt akartam nem-veszni-hagyni.

Nem húzom a szemkörnyékemet, járomcsontomat szét á la idősödő díva.

Miért félünk ennyire az arcunktól? Miért vigyorgunk minden képen mesterkélten? Hullafáradtan miért kell ragyogni, pózolni a befutófotón, mint arra figyelmeztetnek is a mikrofonból?

Én vagyok ilyen, sminktelen és leszarós – nekem ezen a képen nem a szarkaláb vagy a fura arc nem tetszik, hanem az, hogy száraz a hajam nagyon, és a szüleim vonásai egyre erősebbek:

Szeretem ezt a szerelést, az akkori hangulatot, azt, hogy ott voltunk.

És vagyok ilyen. Voltam. Ha olyan a fény. MacBook.

Megvan nyersben is:

Ilyen a testem, mert pont akkor, 30 kilométer után, a hídból felállva, felcsúszó pólóval úgy gyűrődött a hasam:

És ilyen (szintén októberi kép, nem a 2015-ös őszi legkockábbakkal hasonlítom össze!):

Mint polgárjogi mozgalom, érdekelnek a nem előnyös fotók. El vannak nyomva. Mi lesz velük? Mi lesz a valósággal?

Tényleg olyan bizonytalan vagy, hogy a reális, kicsit fura kép szétveri az arról alkotott képedet, hogy te jól nézel ki? Úgyse jobban. És nem csak a kamuzás, a bjutifilter a vállalhatatlan. Mit vicsorogsz minden képen, hajtod félre a fejed, hosszítod a lábad, mutatod a fejed felülről? Mások látnak, mindig, téged, nem csak a megszűrt, elég szép képet. Legyünk már olyan felnőttek a nagy elfogadásban, hogy a pőre, fakó, valós, nem modelles képeinket se távolítjuk el undorodva. Ha tudnád, mi billeg az arcodon, milyen vagy álmodban, verítékezve, elkenődött rétegeiddel, szexben, frissen szülten! Vállalod?

leleplezett celebek

Ha megnyugtat, hogy valaki milyen szarul néz ki, akkor te nézel ki szarul, de legalábbis ezen görcsölsz.

Régebben, mondjuk húsz éve még nem működött a net demokráciája, a közösségi kontroll, ezért hatékonyabban prezentálta a média az illúziót. Mi pedig elhittük: a híres színésznők, modellek hibátlanul szépek. Rózsaszínűt finganak, harmonikus házasságban élnek, sose depisek, nem híznak el, boldogok és kacagnak. A kilencvenes években általános csodálat övezte a tévében látott, koncertező, színházban játszó hírességeket. Ők voltak az izgalmasak, mi az átlagosak. Átjárhatatlan volt a világ egyszeri és híres ember között. Aki mégis elhízott, egyszerűen elbújt. Akkor még… Bővebben…

a szerénység parancsa

Hogy én mit gondolok magamról?

Kérdi a kommentelő.

No de bármit is gondolok, annak mi az alapja? Ez az én kérdésem. Mert nem mindegy, ki van magáról szerény véleménnyel. A szerény teljesítménye miatt, vagy mert – újítóként is, felmutatható eredménnyel is – már kötelező előadni, hogy ez semmiség. Ugyan…!

Nem annyira gondolkodom én. Benne vagyok. A valóság nagyon erős, kihat mindenre. Egy biztos: elbírom a valóságot. Ez is valami.

Eleve: élünk, egészségesek vagyunk. Nem gyűrt maga alá az, ami velünk történt. Ez önmagában nagy teljesítmény. Én ennek is tudok örülni. Ki hitte volna, hogy ezen felül extrákat tartogat az élet?

Ó, basszus. Nem az élet. Én nem leszek szerény. Ez az egész erőltetett, önlerontó, szimpatikusnak szánt, helyezkedő beszédmód: jaj, csak ne zavarjak másokat, nehogy azt higgyék rólam, hogy nagyképű vagyok. Aki ezt várja el, akit zavar a teljesítmény (mert erről van szó), annak én nem akarok szimpatikus lenni.  Bővebben…