a szociokártya

Komoly válságban vagyok a világnézetemmel, értékrendemmel. Meséltem már? Talán itt, igen, a csajoskodás kapcsán:

mert ők buta libák? a blogger válsága saját nézeteivel

Most meg a hátrányos helyzetűek kapcsán. Hogy kéne ehhez állnom? Tudok-e az elnyomás logikájában gondolkodni, ha egyszer én nem érzem magam áldozatnak, hanem erősnek, külön úton járónak, aki elbírja ezt, és meg is éri neki, mert a szebb tájak erre vannak? Ha látom, mennyire terméketlen mindig a nyomorra hivatkozni? Továbbra is legyek szolidáris azzal, akiknek nehéz? Vagy ha bánt, akkor ne? Ha ellenem nyomorult, önigazoló, irigy? Vagy akkor is? Kell segítenem, vagy lehet? Önhibájából, kívül, számít ez?

Amikor még binárisan gondolkodtam, jajdultam. A baloldali amellé áll, akinek nehéz. Nem elitista, nem kirekesztő, nem emlegeti érdemként az előnyeit. Sőt, krisztusi módon a deviáns mellé is odaáll. A jobboldali meg példálózik és megköveteli a teljesítményt. A rendes ember érdekli, meg az, aki gyarapszik, érdemes, nem issza el. A polgár, a tőke, a rang. De mit lehet kezdeni azzal a paradoxonnal, hogy az elesettnek nem érdeke felállni, mert akkor átkerül a másik oldalra? Hogy a gondoskodás és az egyenlőség mérsékli a nyomort és az elnyomást, viszont fékezi az egyéni erőfeszítést és teljesítményt?

Aki erős, aki nem nyíg, az vajon nem csak keményebben küzdött, jobban ismerte fel a helyzetét, használta az erőforrásait?

Akarok-e én még segíteni? Azonnal jön a válasz: akar a hóhér. Nektek, akik áskálódtok, mert úgy élitek meg, hogy aki boldogul, az elvette előletek? Magamnak akarok jó életet, hogy én ne legyek probléma államnak, családnak.

Idegesítenek újabban. Az, akit itt elemeztem mint bántalmazó agresszort, ma, döntései eredményeként hajléktalan. Most sajnáljam? Akkor féltem tőle. Sajnálom amúgy. De ha lehet, nőknek, ügyeknek és intézményeknek adományozok.

Vajon a nyomor valósága, látványa zavar és borzaszt engem, vagy inkább a visszaélés, a nem-is-nyomor nyavalygás, a panasz normája, a keserűség és rosszindulat?

Emlékszem, amikor nekem kellett segíteni, akkor én sem akartam cserébe alázatos lenni. De most nem bírom például azt, aki úgy kér segítséget, hogy közben rettentően öntudatos, mindennel baja van, beszól, azt is bántja, aki neki segít. És nem csak nyíltan követel ám, sokkal finomabban is hivatkozik a nyomorra, amikor előnyöket akar.

Nem mintha a szerencsés, a jómódú ne tenné zsebre a magáét. Szeme se rebben, épp ettől jómódú. És lehet neki is baja, például amikor pofára esik a nagy jómódból. “Velem ez nem történhet meg.” Viszont aki mindig is nyomorult volt, és aztán rászokott arra, hogy fegyverként használja…? Akiben örökké ott üvölt a hiány – nem csak anyagiak vannak ám – : sose szerettek igazán, sose élveztem a szexet, sose valósítottam meg magam…?

Ne írd a homlokodra, hogy neked rossz, mert a felirat ottmarad, rádég, sőt, bekerül a homlokod mögé, és átformál. Ne taglalj másokat így vagy így (nettó rosszakarat mindkét írás, intellektuális meg morális köntösben, felsőbbrendűen, miközben pont a lefelszínesezett influenszerek életére vágynak, és tolják is ugyanazt, magyar színvonalon, magyar ugaron).

Kérj segítséget, ha kell. De ne siránkozz tehetetlenül.

A szerencsés helyzet pont olyan, mint a külső: nem olyan fontos. Az elégedett ember, aki tud magával mit kezdeni, van erőforrása, talpraesett, akinek nem az az élete alapélménye, hogy őt mindig átverik, nem fog játszmázni. Néha csak annyi van, hogy elbírható méretűek a gondjai. Legalább nem rajtam vezeti le. És ez a nagy különbség.

Engem nem zavar más jóléte, én erre vak vagyok, nagyon másban nőttem fel, nem a számítgatásban. Én nem akarok olyat, ami nem jár, amiért nem dolgoztam meg. A felszínesség, dologiasság zavar, de ezen nem veszek össze senkivel. Nincsenek ilyen, egzotikus nyaralásokat, autómárkát, gasztronómiát, teraszburkolati trendet és kanapéformát komolyan vevő barátaim (mint ahogy nincsenek “spirituálisak” sem, és vadkeresztények meg vegánok sem).

Önmagában valakit azért, mert jó helyre született, mert tehetős, vagy mert izgalmas vagy pénzes melója van, nem fogok utálni, pedig ez népszokás: haragudni a sikerre, mószerolni a hírnevet, teljesítményt, leleplezni és megbüntetni akarni a kiválóságot. Balos népöntudat az, hogy “dögöljön meg Vajnatimi”?

Az ilyesmi lúzerek népszokása, én pedig nem vagyok lúzer.

Felismered magadban ezt az indulatot? Dől belőled, vagy csak másokat utánzol?

Ez döntés is. Ha nehézséged van, ne panaszkodd kifelé, hanem állj neki optimistán és erősen. Nem más vette el tőled, nem attól szar neked. Nem ellened egészséges vagy boldog valaki.

Nyomorra hivatkozni, azzal revolverezni a közt gáz. Gyásszal, betegséggel visszaélni, azt felhasználni, marketinggé tenni. Utálni azt, aki nem járt rosszul. Az a baj az áldozatisággal, hogy aki identitásává teszi a problémáját, az benne ragad, és úgy érzékeli, hogy mindenki másnak milyen jó, csak neki van baja, őrá kell figyelni, “ti ezt nem tudjátok”. Egyszerre felsőbbrendű és áldozat, és mindkettőnek az előnyeit kéri.

Amikor kivágták az anyajegyemet, meghatottan sajnáltam magam, és röhögtem is magamon, hogy egy csak bőrt érintő, kórházat és altatást sem igénylő, három hét alatt gyógyuló beavatkozás miatt átélem, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak én, nincs árva más több, csak az én gyermekem!…

Régebben meg egyébként úgy gondoltam, de halálos komolysággal ám, tettekben is, hogy ha én jól elvagyok, egészséges, erőforrásokhoz hozzáférő, városi, tanult, akkor nekem már elég jó, és a nagy társadalmi szolidaritásban, amit akkor éreztem, simán lemondok egy sor kedvezményről. Nem kértem szociális támogatást, közüzemi szolgáltatóktól fogyasztói védelmet, adójóváírást, ingyen krumplit, amikor pedig ezek jártak volna, mert akkora jómódban nem éltem, vagy sok gyerekem volt (van). A hegyvidékre költözvén az itteni levegőt én ugyan nem rontom! (Ennek lett nem várt eredménye jelen állapotom: fitt és időjárásálló lettem, és nem tud sportszünetem lenni, mert közlekedni kell.) Szóval nagyon protestáns, közösségi és elvi voltam.

Ezért viselem nehezen, ha a, hogy kell ezt mondani, tudatosság és felelősségvállalás alsóbb grádicsain álló emberek erkölcsileg próbálnak kioktatni. Hogy nekem könnyű. Te még fel sem keltél, amikor én már felkapáltam két holdat, barátom.

És ezért ütközöm meg, ha engem az ilyenek miatt becstelennek gondolnak. Nem vettem el senkitől az előnyeimet, nem ártok másnak, ha én bejutok a hivatalba háromnegyedkor, és nekem ugyanúgy jár az, ami másnak jár.

Ma jött meg a határozat arról, hogy amit nem és nem hagytam, az jár, igenis jár. Nem kis elégtétel. Valahogy minden elrendeződik.

Rengeteg szöveget hallok. Sajnos, nem tehetek semmit, nincs időm, nincs pénzem, nem engedtek tanulni. Nincs empátiád! Neked könnyű. Azért szívok, mert én értékesebb vagyok! Helyetted robotolok, aki henye vagy! Egyedül nevelem a gyerekemet! Le vagyok százalékolva! Havi kilencvenezer csak a gyógyszerem!

Nekek most meg kéne hatódnom? Ma már gyanakszom, amikor valaki a szerencsétlenséget a morálhoz köti, az előnyös helyzetet meg ügyeskedésnek, önzésnek tartja. Hajlok a közgazdász G. attitűdjére, aki bizony senki helyett és semminek a kedvéért nem akar szívni. Tessék felismerni a helyzetedet, addig nyújtózkodni, amilyen a törülköző, és célszerű, adaptív döntéseket hozni. Ha van gyereked, pláne.

Nem volt könnyű, de szembenéztem vele: ama neves alapítványi iskola nem a mi világunk. Nem menne.

Tehát mondjuk sokat tanultál, egy nem túl pénzes szakmáért, mert idealista vagy, oké. De akkor ne haragudj arra, aki jobban keres. Ha ehhez van egy betegséged, és egyedülálló anya is vagy, az se más hibája. Mindezt Magyarországon tűzöd műsorra. Szerintem nem hoztál jó döntést. Nem, nem tartalak példaképnek. Vagy szív a gyereked, vagy nem annyiból élsz, amennyit keresel. Vagy menj Németországba ugyanezt csinálni négyszer ennyiért.

Kiderülhet az is, hogy ugyanannyit keresünk, amit én majdnem tele pohárnak látok, te meg üresnek. Ne mutogass másokra. Hogy nekik mit lehet. A minap írja valaki a fatlogicon (aranybánya!), hogy ő a levegőtől is hízik, a vékonyak is nassolnak meg összevissza esznek ám, az is egészségtelen. Nekik könnyű, akármit ehetnek!

Úgy van. Vékony barátunk épp azért ehet, mert ő nem hízik el tőle. Ha majd elhízik, ő is átgondolja, mit érdemes enni. Ne a másikat nézd, ne várj el igazságosságot, hanem nőj föl, és a magad helyzetét, mozgásterét nézd. Mindenki lehet és legyen is önös, nézze a saját előnyét. Miért, kiét kéne? Te leszel ott, alul, amikor az önfeláldozásod rád omlik.

Vicc, hogy én vagyok az, akinek könnyű, akinek az ölébe hullott, nem érdemli meg. Mennyire kell ehhez nyomorultnak és igazságtalannak lenni? Voltam én is igazán szegény is, de mára ott tartok, hogy csak életszervezési nehézségeim vannak, látványos nyomor nincs, és rángógörcsöt kapok attól, aki kijátssza ellenem a szociokártyát.

*

Lányom, leányom! Parainesis rovatunk következik, egyébként a fiaimnak is, csak a lányom a reinkarnációm.

Amivel biztosan jól jársz: ha nem herdálod el a legjobb éveidet sodródással, bulizással. Ha kitalálod magad, nem azon finnyogsz, hogy neked mihez lenne kedved. Tanulj nyelveket!

Ha reálisan felméred, mivel futhatsz be. Tehát hiába szeretnél lakberendező vagy kócs lenni, ha az egy telített piac. Nem sírsz a kevésbé fancy munkától. Nem lehet mindenki csokikóstoló Svájcban.

Ha kicsit sem, smemilyen mértékben nézed azt, hogy de másnak mit lehet, miből, hogyna boldogul, nem hasonlítod, hogy te kínlódsz bezzeg, őneki meg megadatik.

Ha bajod van, nem írod ki a homlokodra, átmenetinek tekinted, és megoldáscentrikus vagy.

És bármiben, de megtanulsz keményen dolgozni, küzdeni.

Mert az elégedetlen és tehetetlen ember erodál.

128 thoughts on “a szociokártya

  1. Azért ez nem ilyen egyszerű:
    “Tehát mondjuk sokat tanultál, egy nem túl pénzes szakmáért, mert idealista vagy, oké. De akkor ne haragudj arra, aki jobban keres. Ha ehhez van egy betegséged, és egyedülálló anya is vagy, az se más hibája. Mindezt Magyarországon tűzöd műsorra.”
    Először is, a pályaválasztås és a csalãdalapítás között azért tud nagyot változni a személyiség, és a preferenciák.
    Kettő, az elmúlt időszakban felszámolták a középosztályt. Ha valami 20 éve elèg volt egy közép-középosztálybeli léthez, az ma már nem elég. A magyarországi környezet kiszámíthatatlan, és csomó minden nem látszott pl 20 éve, mint ahogy az sem látszott, hogy ennyire kiszámíthatatlan lesz.
    Örülök a sikereidnek, és én sem élek rosszul (sokat is dolgoztam érte, és bizonyos dolgokban malac negy szerencsém volt), de azt gondolom, hogy a “tudnod kellett volna” illetve “a saját felelòsséged” típusú érvelések ebben a kibaszott kurva országban nagyon cinikusnak hatnak.

    • Nem a sikereimről írtam, amelyek nem is elsősorban anyagiak, hanem arról, hogyan láttatják magukat sokan pusztán a folyamatok, körülmények tehetetlen játékszereként, hogyan utálják és fúrják azt, akinek jobban megy, gondolják azt, hogy a hátrány érdem, vagyis dobják be a szociokártyát. Nagyon könnyen tudnék én is lecsúszott, denehéznekem műsort előadni, vagy ezek jegyében dönteni, belesüppedni, csak nem ízlésem. Lenne csak egy ócska Suzukim, mindjárt kiabálhatnék, hogy én hogy nyomorgok. Nem ironikus?

      Én azt gondoltam, hogy csak a fővárostól messze, kis településen élők és igazán, több generáció óta szegények jártak rosszul, de ők nagyon. A középosztály abban az értelemben, hogy környezeti ingerek és a média hatására megkívánta a nyugatias fogyasztós jólétet, amihez viszont nem tud eleget produkálni, keresni.

      Egészen sokan váltottak húsz év alatt, tanultak még mást, netán dolgoznak a szakmájukon kívül, vagy találták ki magukat. A “nyomorgok és egyedül nevelem a gyerekemet is” szólamként, hivatás felsőbbrendű űzőjeként előadva nagyon irritáló volt, hát hiszen ez az a helyzet, amelyben fel kell adni a hivatást, ha érdekli a gyereke, netán külföldön csinálni ugyanazt (hiányszakma), vagy belátni, hogy annyira nem is rossz neki (ez történt végül abban a helyzetben), akkor meg nem nyavalyogni. A középosztályba születés nem valami szerzett jog, ami elkísér az idők végezetéig, és biztosít mindent. Sokat mondják ezt, hogy megszűnt a középosztály, én mindenhol középosztályt látok, meg afölöttieket, és azt is látom, hogy amúgy nem rossz helyzetű emberek igénytelenek kulturális és életmódbeli döntéseikben, de amúgy mindenki ülföldön vagy a Balatonnál nyaral.

      “csomó minden nem látszott pl 20 éve” valójában soha semmi nem látszott előre, és nem csak a magyarországi környezet kiszámíthatatlan. Nem kellett volna devizaalapú hitellel jól járni akarni, és erejükön felüli házat-lakást venni. Egymást hergelték bele szarul kereső emberek a költséges ekvüvőkbe, kinek szebb a háza, kerítése, kocsi muszáj, tévé és okostelefon is muszáj műsorba, és cipelték ki most is a kisszobányi képernyőjű tévéket a Black fridayen. És amíg én fordítok, ők sorozatot néznek.

      Ki hitte volna, hogy ha én például tanár maradok, egyrésztma már válogathatok az állások közül, másrészt (ennyi idősen és az én végzettségemmel) már egész pofásan keresnék, mert amikor én tanár voltam, ez nem így volt. Hogy a kilencvenes években emberek tömegei gondolták azt, hogy nekik jár a jólét, ahogy az államtól vártak mindent, ahogy kocsi, agglomerációs, saját ház és menő irodai munka kellett mindenkinek, meg három-négy gyerek instabil kapcsolatban is, és ahogy felvették a hitelt, majd nem értik, mi történt, ahogy végzettséget halmoztak, de nem kerestek hatékonyan munkát, és ahogy a pillanatbnak élnek, és hagyták elúszni a magánnyugdíjvagyont és nem gondoskodnak az öregségükről, az nem felnőtt, nem arányos, nem józan viselkedés, hanem elváró, önbeteljesítően pesszimista. Társadalmi folyamatokat hibáztatni, csúnya, indulatos szavakat írni “ebben az országban” könnyű, de ott az egyén, aki, ha jól számol azzal, mije van, és az mire jó, igenis léphet.

      • Az az igazság (sajnos), hogy nagyon is értem, miről írsz.
        “Balos válság”-ban vagyok én is, talán egy kicsit máshogy: szerény mintámból az derült ki, hogy a nehéz gyerekkorú ismerőseim jogosultságtudata nagyobb, mint a szerencsésebbeké. Az ő narratívájuk az kb. amit fent leírtál.
        Ezek szerencsétlen elhárító mechanizmusok a részükről, amikkel sok teendője a környezetüknek (nekem) nincs, csak a nagyívben való elkerülés.
        Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nemcsak ezek az eleve szerencsétlenek vannak. Hanem van egy nagyon széles réteg, aki útközben romlik el, és ideillik a középosztályos megjegyzésem. Az, hogy én úgy látom, ha bemegyek Bp-re, hogy nagyon rossz állapotban vannak az emberek. Kórházi osztályok mondanak fel, fontos műtétek várólistáinál sem tartják már az időpontot. Szóval ha baj van, akkor nagy baj van. És így nagyon könnyű elromlani. (Nem kötelező, és minden tiszteletem azoké, akik összerakják magukat egy-egy krízis után.) De én nagyon úgy látom, hogy nagy erőkkel termeljük a jövő személyiségzavarosait, és azért, mert létbizonytalanság van. És nyugati életszínvonal alatt nem azt értem, hogy Lisszabonban szeretnék fado-t hallgatni (pedig szeretnék), hanem azt, hogy vannak alapjogok, és ezek érvényesíthetőek, és van oktatás, van egészségügy és van szociális háló.
        És nem azt akartam írni, hogy nincs felelőssége az egyénnek, mert nyilvánvalóan van. De senki sem Jóisten, és pont ezért ez a felelősség véges.
        Szóval, a lényeg, hogy akármilyenek is az emberek, nem lehet és nem szabad az állam mulasztásait rajtuk számonkérni.
        (“Én mndenhol középosztályt látok…”, akkor Te szerencsés vagy.)

      • De figyelj, Magyarországon nem kipusztult vagy lecsúszott, hanem soha nem volt középosztály. Kádáremberek voltak nagy tömegben, semmiféle értékrend nem kötődött hozzá.
        Olyanok, akik fölfele tendálnak, tanulnak, gyarapodnak, ethoszuk és tartásuk volt, jól körülhatárolhatóan, konkrét értékrenddel, nem léteztek. Utoljára a Monarchia utolsó éveiben létezett erős, okos polgárság, jelentős arányú zsidósággal, akikre eszement irgyek voltak akkor is. Nagy részük (leszármazottaik) nincsenek az országban már, a húszas, a harmincas és az ötvenes évek nagy kivándorlásai óta, vagy pedig krematóriumokban égtek el.
        Azért ha mindenki csak elromlik, és a panaszkodás a norma, a felelősségvállalás helyett, amikor nem tudnak örülni a juttatásnak, mert miért annyi, amikor neki jár az árkedveznény, amikor luxusdolgokat akarnak olcsón, de tök fölöslegesen, miközben szar a foguk, amikor vonogatja a vállát, hogy de a kultúra drága, miközben sorozatokon lóg, amikor jól akart járni a hitellel, de pofára esett, amikor elitta, felélte, nem vigyázott rá, nem keresett jobb melót, akkor én bizony nem sajnálom őket.
        Kockaházban tévénézők, vajnatimiszidók, nyáron Balatonra meg horvátba menők vannak középosztályként, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki műveltebb, cége van, sportol, befut, máshogy él. Ez pedig ugyanaz a “közép”osztály, nem mélyszegény, nem gazdag, gyerekeinek érettségije és nagyobbrészt diplomája lesz.
        Jó lenne átírni az önsorsrontó mantrákat, köröket.
        Az állam durván mulaszt, de ezek az emberek kicsit bizakodóbban és fiatalabban a kilencvenes években is ugyanígy irigykedtek és nyavalyogtak meg adócsaltak meg paraszolvenciát adtak meg nem érvényesítették a jogaikat, pedig akkor lehetett.

      • Olyan kicsit, mintha arról beszélgetnénk, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Tulajdonképpen minden szavaddal egyetértek.
        Tök igazad van, tényleg jó lenne átírni ezeket a mantrákat. De ezeknek a mantráknak az alapja a bizalmatlanság és a bizalmatlanságból fakadó félelem.
        Az állam pedig ezt a bizalmatlanságot szítja. És a bizalmatlanság bizalmatlanságot szül – kész is az ördögi kör. Szóval lényeg a lényeg, szerintem igenis el lehet romlani, nem kell hozzá nagyon sok rossz döntés.

    • “tudnod kellett volna” nem. Senki se tudott mindent, de azt tudtuk, hogy garancia nincs.
      Amit lehet tudni:
      nem köteleződni el hosszú távon költséges üzemekbe,
      amikor már észrevetted, mi lett, akkor váltani, nem pedig ez a “mit csináljak technikatanári diplomával ötvenöt évesen” sirám (ilyen ismerősöm cipésznek állt kis lyukban, nem keres rosszul).

      • Igazából, szerintem, érzelemmentesen meg lehet azt fogalmazni, hogy a döntéseinknek hatása van a (későbbi) életünkre. Ez tényleg nem “tudnom kellett volna”. Mindig vannak amúgy is olyan külső körülmények, amelyekre nem lehet számítani. Nagyon egyetértek azzal, hogy a nyugati típusú életre vágynak sokan, de azt gyakran csak nehezen lehet fenntartani. Ha nem ilyenre vágysz, egészen más a mozgástered.

  2. Küzdés,racionalizálás,önelemzés,felismerés,szintetizálás,fejlődés.
    Nem megijedni a nehéz helyzetektől és a kétkezi munkától.
    Saját képességeinket felismerni,józan észt használni.
    Részemről ennyi.
    Amit ebből ki tudok hozni az jórészt rajtam( az én döntéseimen múlik)

  3. Parainesis szüleimnek, vagy jobb híján magamnak

    Ne legyenek megoldatlan ügyeid, frankhiteled, kártyaadósságod, eltitkolt gyermekek, szeretők, titkos életek, bonyodalmak. Az ingatlan vagyon legyen tehermentes. Ne keveredj holtig és még azon is túl tartó adósságba, ne hagyj hátra megoldatlan helyzeteket, felnőtt eltartottakat. Ne bízz a jövőben, legyenek tartalékaid, időben szólj, rendezd el, hogy milyen gondoskodást akarsz, akkor, amikor erről már nem tudsz dönteni, ne állítsd megoldhatatlan feladat elé családtagjaidat, akiknek pont elég nehéz enélkül is, a szellemi vagy testi hanyatlásodat látni, elviselni. Ne higgy abban, hogy örökké élsz és a tudatod végig veled lesz. Ez nem rajtad múlik. A statisztikák szerint az élet meghosszabbodik, de a szenvedésekkel teli időszak is. És a nőknek nagyobb arányban, mint a férfiaknak. Ne bízd magad a túravezetőre! Életem meghatározó élménye, hogy egyszer, csoportos túrán, miközben fűztem a bakancsomat, a csapat eltűnt mellőlem és fogalmam sem volt, merre mehettek tovább az útelágazásban. Idegen országban, pénz, élelem és mobiltelefon nélkül. Megoldottam, de azóta mindig előre megnézem a térképet én is. (Ez egy hirtelen felindulásból történt hozzászólás, Éva, ha úgy érzed, nyugodtan törölj ki!)

    • Ne bízd magad a túravezetőre, zseniális. Magad is ki tudod találni a túrádat, akkor is, ha elsőre nehéznek tűnik, ha elég vonzó a célpont, megoldod, ne olyan hegyet mássz, amelyre önerőből nem jutsz fel 🙂

    • Dehogy törlöm, nagyon fontos.

      Én nem várok el a szülőktől vagyont meg hogy a kedvemért kevesebb gyerekük legyen, vagy máshogy döntsenek a dolgaikban, mert az az ő életük, nekik jár, el is költheti a pénzét, ő kereste elvégre. nem kedvelem a szülő halálára gondoló jövőtervezést, nem korrekt. Ha az örökség adósság, azt visszautasíthatom, ez a magyar jog. Nem jár a vagyon, szülőtől sem, ezért volt döbbenet, mennyire mohók János felnőtt gyerekei, és kidumálták volna a méhemből a gyerekemet sunyin, csak hogy enkik josson minden, de öt lakásról beszélünk, és jól is keresnek. Én a szüleimnek a tízezer forint örökséget is köszönöm, főleg hogy nem jó a kapcsolat, emiatt amúgy nem is gondolom se munkával, se pénzzel támogatni az öregkorukat, az nem az én dolgom, de nem is várok el semmit.

      • Biztos ez?
        Én nem tudom, mit gondoljak róla.
        Illetve a saját esetemben tudom és azzal nincs gondom, na de mi van akkor, ha “nem ő kereste”, ha van családi vagyon, akkor mi van? Lehet-e olyan, hogy az egyik generáció ráül, feléli, eltékozolja? És mikor kell átadnia? A sokat emlegetett, kívánt polgárság, középosztály egyik jellemzője a folytonosság és az, hogy nem kell mindig mindenkinek elölről kezdeni és mindenki hozzáteszi a magáét, így tudnak jobban leszakadni az államról és érdekérvényesíteni vele szemben.

      • Gondoskodó, felelős szülő akkor adja át a lakást, amikor a fiataloknak szükségük van rá, de csakis akkor, ha ettől neki nem zuhan az életminősége (aki felnőtt és fiatal, annak tessék dolgozni, lentről kezdeni, gyűjtögetni), de egyébként semmi kivetnivaló nincs abban sem, hogy a haláláig nem ad semmit. Én ebbe nőttem bele, ezt tartom normálisnak, nem pályázunk szüleink pénzére. Tanár lettem, így is ezt gondolom. (Egyébként az embereim jóval magasabb presztízsűek voltak, mint a szüleim, de velük a közös gyerekre költöttünk, én sose voltam királylány.)
        Nyugodtan ráülhet, persze, nemhogy középosztály, de a teljes magyar középnemesség ezt tette. Ki diktálja azt az egyénnek, mit tegyen? Ki hajtja be? Mi a norma ebben?
        Magyarországon ilyen fajta prosperáló, több generáció óta tehetős, egyre gyarapodópolgárság mint erős, számos réteg nem létezik.

  4. A fene se tudja. Én sem szeretem ezt az énvagyokanyomorgóáldozathátrányoshelyzetű hozzáállást. Tiszta anyám. Az életben soha nem törekedett semmire azon kívül, hogy mindenkinek folyvást panaszkodott. Hogy pl. megint hogy megverte a’ ura, hogy ő milyen keveset keres, hogy neki milyen nehéz, ő milyen beteg, ő a mártír nem elég, hogy a gyerekeit el kell tartsa, még a’ urát is…stb. (Pedig változtathatott volna, hej, de sok mindenen. ) Gyerekkoromban ezeket el is hittem, nagyon együtt tudtam érezni vele. De közben én is felneveltem 2 gyereket egyedül, és kurvára megváltozott a véleményem. Igen, én is nyáveroghattam volna az uramra, de inkább elváltam, nem hagytam sem magamat, sem a gyerekeimet bántani. Kevés volt a pénz, persze, hát túlóráztam. Anyám betegségeiből persze semmi nem volt igaz. Én meg mindig is úgy gondoltam, (szinte) elpusztíthatatlan vagyok, és nem engedhetem meg magamnak, hogy másokra várjak. És igen, azt látom, hogy a tulajdon anyám is irigy, féltékeny rám, meg emberek, akik csak látnak engem. Semmivel nem voltam könnyebb helyzetben mint ő. Sőt, én soha senkire nem lőcsöltem a gyerekeimet azzal az ürüggyel, hogy (a saját otthonukban) veszélyben vannak, míg én (anyám) visszamentem a kurva veszélyes otthonba. És akkor anyám mindig azt mondja, nekem könnyű. De mi a f…tól könnyebb nekem?! Nagyon fel tud dühíteni vele.
    Aztán megbeszélem magammal, hogy tőle ennyi telik, szép, vagy nem szép ezt mondani, de nincs annyi esze, hogy felismerjen dolgokat. Meg persze van benne egy jó adag önfelmentés, amitől újfent dührohamot tudok kapni.
    Az emberek nagyon felszínesek, sokszor irigyek, nem néznek a dolgok mögé.
    Pl. a cégnél… Rinyálnak, hogy szar, kevés a pénz, de nem váltanak. (ja, hogy azzal amit tudnak máshol sem keresnének jobban??) És szidják a tulajt, most vett új Maseratit, nekünk meg nem ad pénzt… Pedig, de, ad. Pontosan annyit, amennyiben megegyeztünk mikor elvállaltuk nála a munkát. De hogy belegondoljanak, hogy az a tulaj huszonéve mindenét kockára tette, vállalkozott, és nagy céggé nőtte ki magát az évek alatt, az nem számít. Hogy nem az ölébe hullott, megdolgozott érte, és most kurva jól megy neki. Hát én nem irigylem tőle, mert tisztában vagyok vele, hogy én ezt nem tudnám(merném) utána csinálni.Sokan nem akarják beismerni, hogy az alkalmazotti lét rohadt kényelmes. Kockáztatni, TÉNYLEG odatenni magukat, aaazt neeem, csak dőljön a lé.

  5. Egyetértek, kivéve:

    “Balos népöntudat az, hogy “dögöljön meg Vajnatimi”?”

    Inkább polgári. Osztom azt a véleményt hogy aki meggazdagodik vagy csak egyszerűen jómódban él, az nem feltétlen mástól vesz el. Csakhogy az ő esetében ez nem áll fenn.
    Mert jó, legyen gold digger, de ne abból adópénzből, amit én abban a hiszembene adóztam le, hogy közügyre fordítják.

    • Igen, ez nekem is fennakadt, Vajna Timi ugyanis nem tud a politikatol fuggetlen lenni. Nem veletlen, hogy pl Luxusfeleseg Vivient joval levesebben ekezik, pedig csak ra kell pillantani az instajara.

      Ha egy oligarchafeleseg magangepen viszi muttetni a macskajat Losiba, annak akkor is politikai uzenete van, ha amugy Vajna Orban nelkul is gazdag lenne (mint hogy volt is). Amugy nem sajnalom tole, de szvsz a ferje milliardjait az arcunkba tolnia tobb mint cinikus, a fent taglalt okokbol.

      • Jó, legyen. De miért “dögöljön meg”? Miért ő?

        És miért nem mentek ligetvédeni, törvények ellen tiltakozni, CEUt védeni, ha nem tetszik a rendszer? Mert a fűtött szobából könnyű gyűlölni egy szimbólummá tett (manipulált), szép, fiatal nőt, azért.

      • Ne haragudj, de én személy szerint nem kívánom VT-nek, hogy “dögöljön meg”. Ilyet nem írtam, és senki más sem az előttem hozzászolók közül. Tény, hogy ízléstelennek tartom a pénzével való villogást az Instán vagy bárhol. De gyűlöletről a hszekben nem volt szó.

        “Az én adómból”: akármennyit is fizetek be, jogom lenne tudni, hogy mi történik azzal a pénzzel. Van erre esélyem? Nincs. Ameddig a rendszer nem transzparens, addig nem érv az, hogy “lehet, hogy többet veszel ki, mint amennyit beleteszel”. Persze, meglehet. De az is lehet, hogy nem.

        Egyébként a konklúzióddal egyet értek. “instagramozás nélkül mindent, de mindent elvesznek a köztől, tisztességes verseny nélkül, sunyiban. És ők mind férfiak.”

      • “ízléstelennek tartom a pénzével való villogást az Instán vagy bárhol” de miért pont és csak az övét, aki feleség, aki maga nem lop, aki legfeljebb digger – az celebek fele digger, mégis a virálisan terjedő, gerjesztett hisztin dohog mindenki…
        “én személy szerint nem kívánom VT-nek, hogy “dögöljön meg”. Ilyet nem írtam, és senki más sem az előttem hozzászolók közül.” ööö, a posztban volt, feltűnt? Olvass kommenteket Vajna Timiről/alatt, ott olvashatsz ilyeneket, egébként a megfogalmazás csak az indulat metaforája.

        Légyszi, SZÖVEGET olvassatok és akként értsétek! Senki nem vádolt téged semmivel, és nem én vitázom a kommentelőkkel, hanem ők a poszttal, a poszt volt előbb.

      • “akármennyit is fizetek be, jogom lenne tudni, hogy mi történik azzal a pénzzel” Ezt honnan veszed, és technikailag hogyan lehetséges? Könnyen lehet, hogy te is kivevő vagy, nem befizető. Ki fogja neked 52 fillérre levezetni, mennyibe került ma este a rád eső utcai lámpa, vagy tegnap az utcaseprés vagy a közoktatás vagy eü? Hogyan kell ezt kiszámolni?
        Milyen nagyra van mindenki az adójával… Én például nem adózom, egyáltalán, csak áfát.
        Választottál? Akkor a rád eső döntésmennyiséggel éltál, és rájuk bíztad a döntéseket. (Ki a búbánat szavazta meg ezeket?)
        Transzparens közéletet szeretnél, ne lehessen csalni? Az egy kicsit mást jelent, mint hogy neked számoljanak el.

      • “de miért pont és csak az övét”: ilyet sem írtam. Sem előttem nem írták. Az övét is, mert közszereplőné. És ebben tényleg élen jár.

        Honnan veszem, hogy jogom lenne tudni, hogy mi történik a közpénzzel? Nem értem, amiket írsz. Szerinted ez a totális áttetszetlen üzemmód rendben van? A pénzek lenyúlása rendben van? Tényleg azt kérdezed tőlem, hogy ez technilailag hogyan lehetséges? Nem tudom, és nem is érdekel. Nem ez a szakmám. De a közpénz az KÖZpénz. És én ennek a köznek a része vagyok, akár adózok, akár nem.

      • Nincs rendben, de te “az én adómból” dumát használtad, ha jól emlékszem. A vajnatimi-hangulatkeltés (és lásd be: csak ő, mindig ő, a többieknek, a lenyúlóknak és azok feleségeinek a nevét sem tudják) egyszerűen nem szint, sem morálisan, sem intellektuálisan. Ez hergeltség, indulatáttétel. Én pedig nem hereglődöm. Ha nem érted, miért nem lehet az adóval per fő tételesen elszámolni, akkor ne követeld, mert akkor az csak hőzöngés. Nem, ha nem adózol, vagy ha kivevő vagy inkább, és nem befizető, akkor nem áll meg “az én adómból” érv, ezt másoktól vetted és nem gondoltad át. Az állami vagyon/pénz egyébként nem csak adó. Ne itt tiltakozz, nem én tettem el a lét.

      • “az én adómból”: azt akartam írni, hogy nem tudható, hogy ki mennyit fizet be és mennyit vesz ki, ezért ez nem lehet érv se pro se kontra. (És szerintem amúgy sem lenne szabad számítania, abban a keretben, ami szerintem a demokrácia, mint ahogy a szavazati jogot sem szabad iskolai végzettséghez vagy akármi máshoz kötni.)

        Egyébként nem akartam ennyire elvinni a témát az eredeti bejegyzéstől, ezért ne haragudj. Röviden összefoglalva azt szerettem volna írni, hogy szerintem az emberek elég rossz mentális állapotban vannak – részben önhibájukon kívül (innen indult ki a fenti eszmecsere), és az általad leírt jelenségek, úgy mint a jogosultságtudat, irígység, gyűlölet, ellenségképzés, stb. számomra eggyel megbocsáthatóbbak, bár az is igaz, hogy nagy ívben kerülöm az ilyen embereket.

      • “amúgy sem lenne szabad számítania” a matek, az matek.

        Nem arról van szó, hogy mi érthető, mi emberi, hanem hogy hova vezet ez a viselkedés. Mivé válik egy társadalom, ha ennyien vannak nehéz helyzetben “önhibájukon kívül”, ha ennyien nem olvasnak, tájékozódnak igényesen, ennyien nem beszélnek nyelveket, ha ilyen sokan tanult tehetetlenek, keresnek kifogásokat, várják el a szüleik vagyonát, válnak dologiassá, ostoba fogyasztóvá, rövidlátóvá, veszik fel a hitelt, buknak bele, majd várják el az állami beavatkozást, ha ennyien magyarázzák a körülményekkel a helyzetüket, dühöngenek jelentéktelen gumicsontokon tanulás, önfejlesztés, hatékony cselekvés helyett.
        Mindegy, hogy érthető-e, ami szar, ha egyszer szar. Nagyon is átélhető az is, miért dőltek be a lakásmaffiának emberek, vagy miért a kajálás a vigasz sokaknak, és ők is értékesek meg minden, de ez nem változtat azon, hogy olyan testben élni esélyfosztottság, nagyon szomorú, nem jó, gyerekemnek nem akarom.

        Nem haragszom, nem gond.

      • Én is “büntetem” Vajna Timit: nem lájkolom, nem tekintem tényezőnek, nem tolom a szekerét, de nincsenek érzelmi reakcióim. Engem semmivel nem idegesít jobban Vajna Timi, mint a nagyon tartalmasnak tekintett, hasonlóan önfitogtató, mások hátán felkapaszkodó Szentesi Éva. Így is kezelem. Megjegyezve, hogy Vajna Tímea keményen edz, és ez látszik rajta.

      • Őőő, hát nem annyira a Zénadómból utazgat.
        Valami félreértés van itt, Vajna helyzetbe lett hozva, kapcsolatok révén, és annak meg is van a egyébként gáz oka.
        De bőven reptethetne a felesége aranyhalat is abból, amit megkeresett a férje hollywoodi producerként, több évtized alatt, a blockbusterek világában.

        Mi azt akarjuk gondolni, hogy ezt túlünk lopják el, mert haragudni akarunk valakire, és elsősorban a saját nehézségeink miatt. De nem a Timi repülései az igazi gondok ezzel a maffiózó berendezkedéssel, a repkedés akkor is lenne, ha Vajna nem kapott volna kormánybiztosi pozíciót, pl. És az is nagyon mai, ahogy ezt kommunikálják, szóval nem érzem én ezt támadásnak, az én valóságom tiprásának.

    • Én balos (proli) őbörgésnek látom. Szerintem ez meg egy össznépi, nagy tévedés, hogy a “te adódból”. Andy Vajna kb. az egyetlen a lovagok közül, akinek a vagyona nem politikai kapcsolatok és umbuldák révén keletkezett. Az is kérdés, hogy a “te adód” akkora tétel volna bárhol, sőt, arra is érdemes gondolni is, hogy aki többgyerekes, nem teljesen egészséges, volt valaha munkanélküli/tartósan beteg, aki nem GDP termelő (hanem mondjuk közalkalmazott, nyugdíjas vagy munkanélküli), igénybe vesz CSOKot, akármit, az többet vesz ki, mint amennyit berak, ha egy pillanatra elmerengsz olyan tételeken is, mint közút, közvilágítás, játszótér, vasút.
      Szóval miért nem Andy a célpont, aki ezeket kapja, szerzi? Borzalmasan be vannak hülyítve az emberek ezzel, hogy Timi a nagy ellenség, aki filléreket se költ azokhoz képest, akik instagramozás nélkül mindent, de mindent elvesznek a köztől, tisztességes verseny nélkül, sunyiban. És ők mind férfiak.

      • Nem hőbörgök ugyan, de bizony én is visszásnak találom – nem azt, hogy drága cuccokban instázza magát, hanem a butasága. Azt hiszem, ő volt az, aki pár éve Valentin-nap alkalmával arra buzdította a jónépet, hogy menjenek a (férje, Andy által kezébe adott) Cartier üzletébe, s válasszanak jegygyűrűt onnan.

        Egyébként a férfiak lopása valóban nagyobb gáz, de attól még, hogy a bankrablók bűne súlyos, a biciklitolvajlás sem helyes, nem?

      • Csak érdekes, hogy ennyien vagytok rángathatóak ezzel a megkreált provokációval, és pont ezzel, ami ilyen nőiség, csinosság, életmód, macska és más apróság, és véletlenül sem Andrássy úti paloták felvásárlásával, műemlék házak lebontásával. Vajna Timi nem lopott, Andy elég sokat privatizált és helyzetbe került.

      • Ez a nettó befizetőzés, meg hogy lehet hogy valaki “csak kivevő a rendszerből” nem valid érv. Ha egy biztosító rosszul kezeli a rábízott pénzt, az morálisan és anyagilag ugyanúgy megrövidíti azt, aki pl. egy balesett kárvallottjaként többet vesz ki a rendszerből, mint aki nem. És bizony ha az ígért biztosítás nem annyi, mint amennyit a biztosító a szerződésben vállalt, számonkérhető – nem azért mert fillérre pont annyit fizetett be az ügyfél/károsult mint amennyit visszakapott (amúgyis elég ritka), hanem mert a biztosító nem arra az összegre tett ígéretet.

        Ráadásul most az államról beszélünk, aminek a szolgáltatásaira senki nem fizetett saját szándékából elő, mégis automatikusan szedi a pénzt. Mivel lemondani a “szolgáltatásait” nem tudom, hát akkor hadd kérdezzek már rá, hogy mégis milyet kapok érte, pláne hogy 80-90 éve azért illik fejlesztéseket és társadalombiztosítást is nyújtani már, nem csak hódításokra és uralkodói hóbortokra eltapsolni. Igen, akár az áfát is.

        Andy Vajna valóban nem állami pénzekből gazdagodott meg, de a korábban elért pozíciója nem jogosíthatja fel arra, hogy a továbbiakban már azokból éljen. Vajna Timit meg nem érdekli, hogy az ura rablásból tartja-e ki, és ugyan személy szerint én nem nézek fel rá emiatt, de ezt a döntését nem is az én dolgom megítélni. Azt viszont igen, hogy mennyire helyes a megkeresett adóforintokat Vajna Timire költeni, és nem látom azt, hogy ez akár a nettő befizetőknek, bruttó kivevőknek, de akár csak áfafizetőknek is hasznára válna.

      • Az állam nem biztosító.
        Az adó úgy merült fel, hogy mutassák ki egyesével az állampolgároknak, mire költötték az övéket, erre mondtam, hogy zavarba jönnénk az első lépésnél, amikor kiderülne, hogy az illető nem is adózik, hanem többe kerül, mint amennyit befizet.
        “A zénadómból” mögött és a többi eltanult hőzöngés mögött mindig valami más van.
        Tessék leváltani a rendszert, nem jelentéktelen, ám szép és fiatal nőkön leverni a frusztrációt. (Mennyi az, amennyit Timi a te adódból elkölt, és honnan veszed, hogy abból költi? Nem érzed nevetségesnek egyetlen ember luxusköltéseit, miközben termőföld, üzemek, iparágak, műemlékek, médiumok tűntek el a közösből százmilliárdos nagyságrendben?

      • Én nem azt írtam, hogy mutassák ki egyesével. Pont azt írtam, hogy jelenleg ez nem kimutatható. (És R.L.R-dal egyetértve azt, hogy ha kimutatható lenne, és negatív lenne a mérleg, akkor is jogom van tudni, hogy mire ment el a pénz.) Valamint azt is írtam, hogy jobb lenne az átláthatóság. Ezt pedig nem disztributív értelemben gondoltam, hanem kummulatíve az adó úgy általában (közjó). Itt lehet, hogy félreérthető voltam. És nagyságrendileg is elég lenne.

      • ha kimutatható lenne, és negatív lenne a mérleg, akkor is jogom van tudni, hogy mire ment el a pénz – milyen pénz? mások adója?

      • Igen.
        Nem igazán. Jövedelmi adatokat szoktam keresgetni, de jelenleg nem hiszem el az adatokat, amiket a kormány kommunikál.

      • Igen.

        De jobboldalon is megy ez a hőbörgés, nem csak balon – pártfüggetlenül proli tempó. (ez őbörgés amúgy? sőt, őbölgésként is láttam már leírva)
        És nem tudod meggyőzni, megmagyarázni, megértetni, hogy egyes közszereplők, egyes figurák démonizálása nem segít, sőt. Kisszerű és alapvetően kontraproduktív a saját életünket tekintve, az övét vizsgálva pedig teljesen irreleváns.

    • Visszatértem, mert meg akartam érteni a biztosítós okfejtésedet.

      “abban a hiszemben adóztam le, hogy közügyre fordítják.” Nem hiszemben adózol, hanem kell neked, ha meg nem kell, akkor elkerülöd. Ez az “én itten adózom szorgosan, gyarapítom a közt, ezek meg jól átvertek” nem más, mint szépre festett kép. Az adózó polgár a magyar felfogásban leszarja a közt, de veri az asztalt kátyúmentes járdáért, jobb oktatásért és egészségügyért, ellenérdekű az állammal, és emiatt lesz az állam is ellenérdekű az adózó polgárok közösségével, akik maga a társadalom. Ezért lett a folklórban főgeci az adóellenőr, szitokszó az APEH. Egyes esetekben nincs más választása a polgárnak, mint adózni, az állam pedig (aktuális kormányzattól függetlenül) úgy fogja meg a polgárt, hogy juttatás helyett adókedvezményt ad, más nemigen – tessék dolgozni és adózni. Nem okvetlenül célja a szegényellenesség, hanem adózásra, jövedelem-le-nem-tagadásra ösztökél, eredménye csak a szegényellenesség.

      Én ebben nagyon régóta igyekszem felelősen viselkedni, alacsony jövedelemből is, nem maszatolni, és ezért nem is trükköztem az adóval, számlát adtam és kértem, mindent bevallottam, és mindig hülyének néztek. Na de ez alapozta meg morálisan, hogy most nem hőbörgés erről írnom.

  6. Állástalan magyar színész sirámai:
    “Nem az a baj, hogy nincs munka, hanem hogy nincs kultúra. Nem akarok sírni, mint sok más kollégám teszi. Élni szeretnék, megpróbálni valamit ebben a piciny országban tenni, adni, és persze kapni. Nem túl nagy kérés! Ébredjünk már fel! Senkit nem érdekel az alkalmazott Ma-Te-Ma-Ti-Ka(Ki???). Dolgozz, fizess, élj, élni hagyj! Olyan nagy kérés ez???!!! (Üzenem jómódú, jól fekvő, most éppen jó helyen lévő barátaimnak, ismerőseimnek, kollégáimnak. Is…)”
    Ki mit csináljon? Miért kell irigykedni, “jól fekvőnek” titulálni a tehetségesebbeket? Mi az, hogy nincs kultúra?
    Az valahogy nem véletlen, hogy e hét fős osztályból ötről markáns emlékeim vannak, be is futottak mind, a vizsgaelőadásuk is emlékezetes, de őrá nem emlékszem, pedig azért láttam később itt-ott, másodvonalbeli színházakban.

  7. Ez most komoly, hogy még itt is, törzskommentelők is felvállaljátok a VT szidást? Egy hírhedten értelmiségi blogon! Ti hogy nem látjátok hogy egy pitiáner, szándékosan hergelt csürhébe álltok be tizenkettőezer-nyolcszáznegyvenediknek, milliószor elhangzott, unalmas mondatokat ismételgetni? Komolyan ilyen jelentéktelen ügyeknek szánjátok az érvelési kapacitásaitokat? Timi macskája nemzetünk legnagyobb problémája?
    Most támasztjátok alá Éva posztját: ez van a középosztályunkkal…
    VT valóban idegesítő, ellenben remekül előadja azt a sztereotípiát, amit mindenki elvár tőle. Nekem sem szimpi. Ebben tökéletesen profi. És az ő létezése legális, jogszerű, tipikus női szerep. Már bocs, de egy öntelt, dagadt, öreg fószer ágyasa. Szerintem megdolgozott a luxusáért.
    Persze érthető a hevület, hiszen könnyebb köpködni a kur… ööö konzumhölgyet, mint felszámolni a rablóbandát, akik ellopják a földünket, tudásunkat, meg a jövőnket.
    Hirtelen felindulásból demagóg komment. Ráadásul gyakorlatilag Évát ismétlem. Én kérek elnézést!

  8. Nekem a nyomor mindig is anyagit jelentett és mert én nagyon szerény körülmények között nőttem fel, mégis szellemi gazdagságban. Az a fajta nyomor, amiről te írsz, az szellemi és nem köthető nagyon pénzhez…illetve ez azért nehéz mert én sok példát láttam már ostoba felsőbb osztályba valók között és sok intelligens embert ismerek, akiknek nem értelmiségi a háttere. Egy szó mint száz az önreflexió luxus, az idő amit a saját életem elemzésére/fejlesztésére fordítok is az, mert nekem el kellett jutnom odáig, hogy megtehessem. Nem volt adott. Amikor a puszta megélhetés miatt aggódik az ember, minden másodlagos.
    Nekem a külföldi élet tanította meg, hogy semmi sem jár (nagyon hamar rájöttem :D) és az élet nem igazságos és nem is kell annak lennie. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ezt tudja.

  9. Itt azért pár dolog mintha össze lenne csúszva itt-ott.
    Személyes ismerős a nő, akinek a gyereke tízévesen lecsúszott a vízicsúszdán…..most huszonöt, és irtózatos erőfeszítés volt kijönni az éber kómából, műtétekkel helyrehozni a bénult állapot kicsi részét hogy ne legyen akkora szenvedés az élet, hogy ne gyomorszondán keresztül egyen, hogy tudjon valamennyire kommunikálni (a kislány sportolt és remek tanuló volt azelőtt).
    Az anyja viszi amit vinni kell, rosszkedvűnek és világra acsargónak még sose láttam, megoldja, néha fogalmam sincs hogy. De már bocsánat semmi “szociokártya” vagy “balos hiszti” nincs abban, amikor nem ő hanem ÉN vagyok brutálisan felháborodva hogy ez a meló (ami mellett értelemszerűen kissé nehéz teljes értékű jövedelemszerző tevékenységet végezni) állam bácsinak 30-50 ezreket ér havonta, márpedig annyit. Az “adja intézetbe, akkor tud dolgozni” szintén totális ismerethiányról árulkodna, ha felvetné valaki megoldási javaslatként..

    Nemcsak azok kerülnek kilátástalan helyzetbe, akik isznak, egészségtelen szokásrendszer miatt betegszenek meg, nemcsak a szerencsejátékosok, a gondolkodni lusták – elég hozzá egy autóbaleset, más rossz pénzügyi döntése (mondjuk ketten viszitek a céget…), genetikai vagy kisgyerekkori rák (nem mindenki magának csinálja azért, na), elég ha pár évig ápolod a nagymamát, aki annakidején igencsak odatette magát veled kapcsolatban.

    És szerintem nem demagóg dolog költségvetési sorok felett elmerengeni, hogy akkor biztos hogy a “köznek” jók-e ezek a prioritások amik ott tükröződnek. Nem, nem bíztam rá “mindent” vakon, amikor behúztam az ikszet a választásokon, elvileg mondott valamit, amit felelősségem meghallgatni-megérteni-egyetérteni, és ami arról szól, ami a feladat. (ha valaki most lenaivitásozza a dolgot, az lényegében rendben találja a biankó felhatalmazást…na ne) Nem felhatalmazás arany vécékefére az az iksz a világon senkinek.

    És a középosztályon túl is születnek gyerekek olyasmibe, amiről ír Ritók Nóri, hogy a környezetük, a “neveltetésük”, a mentális-szellemi elhanyagolásuk (is) determinál, átlagember egyszerűen nem rendelkezik többnyire azzal a mentális erővel-tehetséggel hogy igen, a putrisorról is ki lehet emnni párizsi egyetemistának….mert nem mondom hogy nem lehet, de te se a Himaláját mászod naponta, én se, és egy ilyen életteljesítmény kb. azzal egyenértékű.

    Ha nagyon sokaknak nagyon rossz, akkor neked is rosszabb lesz, mert ezerszeresen kell bebiztosítani a személyes biztonságod, a személyes tered, aztán már a tiszta levegőt, az élhető környezetet,az elviselhető emberi interakciókat is. (képként: békés-tiszta-jómódú dán faluban könnyebb létezni nap mint nap, mint testőrökkel körülvett, nyomornegyed mellett pompázó dél-amerikai palotában…). A splendid isolation nem megvalósítható valójában, csak egy kis részben, mások sorsa akkor is hat a miénkre, ha sose találkoztunk velük. Rám is hatással lesz a szemetelése, a gyerekvállalása, a lehetőségeiből következő megküzdési módja (ami miatt egyszer esetleg leüt az utcán ismeretlenül), a munkája minősége és sok más döntése.
    Persze én is fotelhuszár vagyok sokszor, nem járok pl. tüntetni, primitívnek tartom hogy csak utcán ordítozással, tömegként fenyegetőzve lehetne elérni olyasmiket, amikre a józan ész logikája alapján szükség lenne, ahogy itthon se hangerővel és hisztivel szeretem megoldani a dolgokat, elvégre elmúltam már kétéves.
    Mindezen sorok nem arra vonatkoznak, hogy te mint egyén, mint Éva hogy éled az életed, elvégre személy szerint nem veszel el senkitől és nem kötelességed mások helyett cselekedni vagy gondolkodni, magad kárára másoknak előnyt adni, magad háttérbe szorítani. Csak ne tagadjuk, hogy mások sorsa igenis hat ránk, ha akarjuk, ha nem, és hogy bizonyos fajta társadalmi cselekvés, akár altruizmus valójában a mi javunkat is szolgálja. Valamint hogy vannak dolgok, amik nem esnek a “csak akarni kell” kategóriába, bármilyen jól hangozna is ez.

    • Én ezt nem értem, a poszt nem erről szól. Arról szól, hogy ne hibáztass másokat a saját döntéseidért, illetve mások nem ellened vannak jobb helyzetben. Mutassatok már rá, hol állítja a poszt, hogy mindenki elégedetten éljen meg az ápolási díjból és kussoljon. A poszt annyit mond, hogy ha ápolási díjból élsz, azt ne más polgártársaidon kérd számon keserűen, és ne várj másoktól alanyi jogon mindenfélét, mert nem teheted meg. Másoknak ott a saját élete. Szerintem erről szól. Miért kell elkezdeni védeni az otthon ápolókat meg a rákosokat, amikor senki nem támadta őket? Nem gondoljátok, hogy pont így lesznek a hülye félreértések, hogy az olvasni nem tudók visszakövetkeztetnek a kommentekből a poszt tartalmára?
      Azon kívül komolyan Évának magyarázzátok ezeket a dolgokat, aki 1. túlvan a rákon meg az árvaságon meg minden, 2. máshol már többször deklarálta, hogy tudja, nem tud mindent 100% irányítani, mert balesetek, szerencsétlenségek mindig vannak, de amit megtehet, azt megteszi? Miért?
      Nem értem a mostani kommenteket.

      • Köszi. Azt hiszem, ők már a kommentekre reagáltak, és ott belebonyolódtunk a gumicsacsi-témákba: azénadóm, a középosztály, kinek a hibája, nem is akkora gáz hitelt felvenni stb.

        Nekem közben, pénteki ebédezésünkön a közgazdász és egyébként is éles eszű G. árnyalta a képet. Magyarországon azért akar mindenki erején felül is saját ingatlant, miközben ritkán örököl és szarul keres (tehát hitel), mert olyan a struktúra, hogy ha nem sajátban lakik, akkor 55 éves kora után hajléktalan lesz. Ehhez képest meglepően kevesen folyamodnak önkormányzati lakásért, és riasztóan sok béna, hivalkodó, elméretezett ház épült az agglomerációban, ezt már én jegyzem meg.

  10. Azt az erőt kéred számon , amit néhányunknak megadott a Teremtő/Sors stb. , màsok kevèsbé szerencsèsek. Letehetnè a cigarettát, de nem tudja. Lemondhatna a tévézèsről, de nincs felkèszülve Dosztojevszkijt olvasni helyette. Nem rossz döntès miatt vett fel hitelt, hanem az előrelátás hiányából. Nagyon komoly önismeret, tájékozottság, èleslátás kell az emelt fejű élethez.

    • Nem hiszek abban, hogy a Teremtő vagy a Sors adja ezeket. Persze van annyi pofon és van olyan szar helyzet, ahonnan kitörni szinte nullával egyenlő, és van, akinek támogatóbb a környezete, több deus ex machinát kap az élettől, ha úgy tetszik, de szép és tartalmas életet kialakítani mindig hatalmas munka.

      Éva pl. az idejéből, energiájából áldozott arra, hogy a kislányát ne bántalmazzák többet az iskolában. Bemenni oda, leülni beszélgetni az igazgatóval felkészülten, új iskolát keresni nem a Teremtő vagy a Sors műve, hanem az ő határozott, egyenes összeszedettsége és döntéseinek sorozata. (Azért írom ezt példának, mert emígyen találtam erre a blogra.)

      Azon én is sokat gondolkozom, honnan jön egyesek ereje. Van aki az aranyból port csinál, más meg semmiből, bántalmazó környezetből, szegénységből alkotja meg magát és lesz boldog ember. Lehet, hogy van, akinek könnyebb mert kevésbé hajlamos a függőségre, depresszióra, az események sorozata korán álhatatosságra kényszeríti, a traumákat pozitívan építi be az életébe, míg más lefelé csúszik. De abban nem hiszek, hogy ne lehetne dönteni, ha keresztúthoz érünk akkor a nehezebbet, ámde hosszabb távon nyereségesebbet választani. S ilyenek ugye nemcsak egyszer vannak.

      Vissza a példámra, az pl. nem a sors meg a Jóisten hibája, hogy más szülők szemet húnynak, önigazolnak, elülnek és nyilvánvaló bizonyítékok ellenében sem viszik el a gyerekeiket abból az iskolából, ahol mindennapos a bullying. Az az ő lelki lustaságuk, rezignáltságuk, nemtörődömségük következménye. A kényelem kovácsolta lelki sivárság.
      De ez minden másra is igaz, amit Éva fent ír. Nehezebb szépirodalmat olvasni és keményen sportolni, mint sorozatot nézni és pizzát rendelni. Nehezebb végigvinni egy diplomát szülői támogatás nélkül, mint mamahotelben lakni. Nagyon sok ember még külső kényszerítő körülmények hatására se tudna mit csinálni. van egy ilyen ember a környezetemben, a szülei veszik neki a teszkós kólát és sütit, ő meg egész nap netezik, nem olvas, alig dugja ki az orrát a lakásból. Ha holnap ne adja az ég elcsapja az autó mindkettejüket, fogalmam sincs mi lenne ezzel az immár 33 éves emberrel, akinek érettségije sincs. Nyilván, pszichoterápiára lenne szüksége mert már évtizedekig bele van ebbe ragadva és a szülők vastagon hibásak, de ő is. Nem a Teremtő meg a Sors, hosszú évek óta meg sem próbál semmit csinálni.

      Éva pedig nem sajnáltatja magát, hanem duzzasztja a saját, függetlenségre épülő erőforrásait. Ez nem egy skill szerintem, vagyis ha az, hosszú gyakorlás, ismétlés és lemondások árán kapja az ember. Vagy inkább megszerzi. Nekem ő ebben példa, maximálisan kihasználja, ami adatott neki, a jó értelemben. Nem is értem, hogy a Blöff c. írását hogyan értették ennyire félre. Szemesnek áll a világ, a jó értelemben vett dörzsölteknek lesz jó élete, erről szól a téma.

      Kicsit elkalandoztam és már nemcsak rád reflektáltam, de ez még hozzátartozik és valóban fontosabb, mint a vajnatimi.

      • Köszönöm, jólesik, hogy így értelmezed. Nem is kell nagyon szemesnek lenni, én inkább csak okos vagyok, és KEZDEM levetni a belém nevelt, kényszeres jóságot, és a saját érdekünket nézni, nem balek lenni. “Éva pl. az idejéből, energiájából áldozott arra, hogy a kislányát ne bántalmazzák többet az iskolában.” Ha csak ennyi lett volna. Ezt mindenki megteszi. De én punk voltam, lázadást csináltam, és gyűlölnek. Nem is értik, amiket írok, állítok, igazodnak, pletykálnak a kövér anyukák.

        Gondoskodtam, hogy ne sikálják el, hogy tömeges az erőszak, hogy baj van. Minek eredményeként fenyegetnek, nyíltan gyűlölnek, hazudoznak rólam. De én nem hagyom magam, az utolsó leheletemmel is tiltakozni fogok a görénység, butaság, hazugság, erőszak ellen. Keményen fizetem az árát.

        Egyébként a mai jóságokból és javakból van, ami jutott (jár is, bárkinek járna ilyen helyzetben), van, amit kiharcoltam, van, amit lassan fejlesztettem ki magamban, volt, amiben szerencsém volt. Vannak, maradtak gondjaim is. De mondjuk képes vagyok nem lányregényes módon ábrándozni, elvárni, hogy “legyen valakim”, aki felfűrészeli a fát, hanem megcsinálom én, és megbecsülöm a függetlenséget.

        És azt hiszem, ha tényleg mindenki megmondaná, mije van (vagyon, eredmény, teljesítmény) és abban mennyi az ő erőfeszítése, őszintén, elég meglepő lenne, hogy olyanok is nyavalyognak, akik jobban keresnek nálam, a szüleiktől többet kaptak. Mert tanult tehetetlenek, nincs bennük mentális erő.

        De az önbevalláson alapuló táplálkozástudományi kutatások se működnek, mindenki felszépíti a dolgokat, letagadja a saját felelősségét, felnagyítja a melót, csökkenti a mulasztásait, és áldozatot játszik, így keletkeznek az “1100 kalóriát eszem öt éve és napi két órát edzek, mégse fogyok semmit” kamutörténetek. Ugyanez lenne a vagyonbevallásokkal.

    • Nem adatik ez az erő, hanem kifejlesztjük. Tudok keresni mentségeket, de már nincs kedvem. Nem igazságos az, hogy még az legyen megértő, segítőkész, aki dolgozott magán, azoknak segítsen, akik energiavámpírok, irigyek és nyavalygók. Nem kérem számon, de ez a véleményem, és nagyon sok ilyen szomorú szemű volt a közelemben, akik arra hivatkoztak, hogy nekem van miből, következésképp dolgom is segíteni, és meg kell mondjam, lehúz a közelségük. És undorítóan is viselkedtek. Ezek az emberek engem szétszedtek, mohón lesték, mit csinálok, játszadoztak, lejárattak. Vagy segítettem nekik, szállást adtam, egy fillért nem fizettek, milyen szemét vagyok, hogy nem gondolom, hogy egy életerős, fiatal pár ingyen lakjon egy budai lakásban, és ellopták, valamint tönkretették a biomatracot.

      • Van egy elméletem erről: aki a praktikus okosságot az elméletivel ötvözi és ezekkel kitalálja, hogyan ötvözze a lehetőségeit a vágyaival, az az alfa-ember (véletlenül sem összekeverendő az alfahím vagy alfanőstény definíciójával). Egyszerűen egy autentikus, keményen dolgozó, szenvedélyes egyén lesz az illetőből, és ez szerintem olyan érték, hogy sok kisebb-nagyobb hibáját el lehet nézni, ha ez kerek egész, nem szűnő életigenlés. Általában hasonló embereket vonz be az ember így, mert még az irigyek sem tudnak vele mit kezdeni, egyszerűen kikezdhetetlen az olyan ember, aki kemény munkával, huzamosabb ideig boldog-s ez alatt nem azt értem, hogy nincsenek tragédiái, nehézségei, de a fenti attitűd miatt maga alá gyűri ezeket.

        Úgy gondolom, ehhez nem kell feltétlen diploma, sőt lehet kispolgári is, bár nagyon ritka az, aki egy középszerű élettel boldog és nem bán meg semmit, pl. hogy miért nem tanult tovább vagy nyelveket, miért nem utazásra áldozott annyit mint divatcikkekre, amiket ötévente cserélni kell, olyan partnerekre, akikkel már kezdetben nem stimmelt sok minden. Azokat a dolgokat nagyon lehet bánni, amibe beleragad az ember és egy idő után nincs kontrollja az élete felett. És minél több hajó után integetünk, annál nehezebb új ambíciót, szenvedélyt csiholni egy jobb életért.

    • Mindhárom példád esetében az ember az erőfeszítés hiánya miatt marad dohányos/agymosott/eladósodott, nem a “szerencse” dönt. A szerencse akkor dönt, amikor X fejére esik a virágcserép és ő esik éber kómába, és nem Y. Ekkor Y szerencsés, X meg szerencsétlen. Amikor valaki képtelen letenni a cigit, vagy valóságshow-t bámul egész hétvégén, az nem “szerencse”, hanem választás, és ha ezt is “szerencsének” tituláljuk, és ezzel egyenrangúvá tesszük azzal, akit baleset ért például, azzal nagyon hibázunk. A különbség a saját döntés, a flelősség. Aki nem szokik le a cigiről, az úgy dönt, hogy nem szokik le, ez egy tény, ezzel kár vitatkozni. Hogy mit fogyaszt a szabadidejében, pláne választás. Hogy miket alá nem írnak felnőtt, cselekvőképes emberek, azt meg most hadd ne kezdjem elemezni.

      • Ti mind művelt, tanult , olvasott emberek vagytok. A ti színvonalatokat világlátásban nem lehet összehasonlítani tanulatlan, információszegény emberekével. Dehogy felnőttek, dehogy okosak, dehogy felelősek.
        Most meg aztán minden vektor abba az irányba mutat, hogy nem is lesznek, mert nem ez a hatalom szándéka velük.

      • Mi művelt emberek vagyunk, igazán, ennek ellenére némi baráti segítséggel, tök egyedül tolom a teljes életünket a három árva gyerekemmel, és a tanultságommal évekig kerestem 70-90 ezret, nagyon kemény munkával. ÉS SOHA NEM SÍRTAM vagy okoltam érte mást, ellenben kiműveltem magam még pár területen, ma meg abból élek. Nem vektorok vannak, hanem a kérdés, hogy mit akarsz az élettől. Az internet korában jóval kevesebb a mentség. Aki nem nő fel, akit erre semmi nem is kényszerít, annak úgy jó.

      • “dehogy felnőttek, dehogy okosak, dehogy felelősek”
        És akkor ennyi? Nekik felmentésük van, mert nem felnőttek?
        De, felnőttek, papíron biztosan, ne az én bajom legyen már és ne én szenvedjek el hátrányt azért, hogy ő mással végezteti el a munkát. És erre komolyan példa a dohányzás? Hogy hát szegény, meg kell érteni, “nem tud” leszokni? Meg hogy muszáj neki tévézni, mert nem érti Dosztojevszkijt? Tudod, én hol értettem meg? Középiskolában. Oda azért elég sokan járnak.
        A poszt arról szól, hogy ha valaki nem tesz semmit a jobb életért, hanem beleül abba, hogy neki milyen nehéz, (“nem érti Dosztojevszkijt”, de amúgy nulla kötelezőt olvasott el valaha) és onnan nyafog, hogy neki segíteni kell, akkor másoknak nem kötelessége ezt megtenni. Erre válasz az, hogy dehát én művelt vagyok, nekem könnyű? Nem kezdem el mondani, honnan jutottam el oda, ahol most tartok, és nem vagyok vagyonos, és nincs passzív jövedelmem, és nem örököltem, ellenben tanultam és diákhitelt vettem fel hozzá, amit két évvel ezelőtt fizettem vissza, harminckét éves koromra, a havi bérem terhére, természetesen. Lakásom mostanra lesz, harmincnégy éves koromra, eddig lakbért fizettem, méghozzá MINDIG olyanoknak, akik jóval alacsonyabb végzettséggel rendelkeztek nálam. Leszoktam a dohányzásról, módszerem a következő volt: nem gyújtok rá. Nem kellett hozzá diploma, annyit mondhatok.
        Ne haragudj, de nem fogok senkit megérteni, aki annyi erőfeszítésre nem képes, hogy letegye a cigit vagy NE NÉZZEN valóságshow-t.

      • És ha nem is csak nyafog, hanem azt döfködi, aki kezd magával valamit. Azt húzza le, mószerolja, hogy a saját bukottsága ne látsszonannyira, hogy lehessen másra mutogatni. Olyanra is, aki esetleg segített neki. Fúj. Gumiszoba. (Szerk: erre ugrott, mert itt les. Pár nap múlva olvasó jelezte, hogy leiratkozott onnan, mert G. név szerint megemlített, hogy én még mindig sértődött vagyok, és erről blogolok, olyan tagmondatok között, amelyek arról szólnak, hogy hol tart/sehova nem tart ez az ország. Nem sértődött vagyok, Angéla, nem én vagyok az alany, a mondat helyesen: TE aljas és irigy vagy. Az elmúlt négy évben én megcsináltam az életemet, énerőmet, anyagi biztonságomat, és soha többet nem leszek balek. Te pompás példa vagy a meddő dohogásra, a menőnek gondolt ellenzéki asztalverésre, követelőzésre, amelyek csak azt leplezik, hogy felelős vagy az életedért. Nem boldogultál, ötvenhez közel sem tudtál egyetlen nyelvet sem, feketén dolgoztál minimálbérért, csodáélkoztál, hogy kirúgnak a pénzkezeléseid, a rossz döntéseid, a kavarásaid miatt, irigyelted mások díjait és sikerét, miközben hatalmas kvalitásnak tartod magad, vádolod a rendszert.)

        Annyi igaz, hogy nem látják azt az összefüggést, hogy a jobb életminőséghez, a hátrány csökkentéséhez az önművelésen, önmeghaladáson át vezet az út. Na de erre jók az ilyen posztok, ezért dolgozom én.

        Csak érdekes, hogy ezek a posztok a műveltek körében is ilyen prüszkölést váltanak ki. És muszáj idetolni mások egyedi tragédiáit, amelyben tényleg nem lehet semmit tenni, engem beállítani a szegények ostorának, és akkor nem kell addig sem azzal a számos helyzettel foglalkozni, amelyben igenis lehet tenni valamit.

      • Helyretevős poszt. Ez kell nekem. Erőt ad, amikor kicsit leeresztek, hogy kihúzzam magam és tovább toljam, amit kell. Meg esetleg hozzátegyek még egy kicsit.

      • Ahogy pedig a kultúrát, az “elvontságot”, az “érthetetlenséget” ekézik bután, ráadásul itt, ellenem, az az igazi siralomvölgy. Aki nekiesik annak, amit nem ért (irodalom, dráma), majd amikor rávilágírok, hogy de hiszen a tőmondatban összefoglalható cselekményét nem ismered az adott műnek, és akkor erre: neki szar magyartanára volt, az irodalom/művészet túl van értékelve, nem fontos! Amit ő nem ért, nem tud, az nem fontos. És ne nézzem le? 53 éves. Olvasgat, kommentel, hatalmas arca van, és basszus, ahelyett, hogy a temérdek szabadidejében, csillezés és netflix helyett összekapná és kiművelné magát, elolvasna bármit, még mindig az a lúzer kifogás, hogy neki szar volt a tanára, “így az irodalomhoz való viszonya borítékolható”. (Ezt másoktól is hallom, hogy neki “nem csináltak kedvet”, nyaff.) És vetíti itt
        a nagyszerű életét… Kultúraellenes, önelégült, soft nőgyűlölő, bizonytalan egójú, vetítős. Hogy is hiheti, hogy ő beszélgetőpartner, agyilag-testileg-mentalitásban ennyire lustán? És az én blogomat használta, amíg ki nem raktam.

      • “Annyi igaz, hogy nem látják azt az összefüggést”
        Igen, és félreértés ne essék, értem, hogy ő nem tudja, nem látja át, nem érti, nem fogja végiggondolni. Vannak ennek gyökérokai, sokféle, a gyerekkora, nem tanulhatott, nem parasztcsaládból származott és szívatták, satöbbi. Ezeket meg lehet érteni. Nekem bajom azzal van, amikor ez kifogás és felmentési kérelem. Attól, hogy valakinek a hanyag viselkedésére, a felelősséget nem vállalására van magyarázat, az még nem azt jelenti, hogy az mentség is minden alól. Esetleg megértjük. Attól még nem kéne azt mondani, hogy ja, jó, akkor neked nem is kell felelősséget vállalni.
        (Érdekes, most ez egy olyan poszt, ami pont arról szól, ami mostanában foglalkoztat, és ahova én is agyilag eljutottam.)

      • És azért valahol nagyon irritáló, hogy emberünk elvárná, hogy őt is művelt, értelmes emberként kezeljék (én), érvel is vadul, tehát igényli mind az előnyöket, de ő nem olvas, nem tett bele melót, semmit.

  11. Ott látok hatalmas ellentmondást, hogy a nagy többség háborog, hogy kiskorúsítja őket a rendszer/állam/tudomisén, ugyanakkor bármi bajuk van nagyon hamar találnak egy kívülálló “felelőst”, aki/ami miért nem figyel, segít, stb. Ez így marha kényelmes. És tényleg pont mint a mamahotelben lézengő ifjak: jogaik vannak, mert hiszen ők felnőttek, de rohadtul élvezik a mamánál a gyerek státusszal járó előnyöket.

      • Ezzel nem tudok egyetérteni. Felnőtt emberek, akik állításuk szerint felelősséggel nevelnek gyereket, vállalnak munkát. Felnőttek, akik folyton másra várnak. A felelősséget lesöprik, ők semmiről nem tehetnek, a rendszer áldozatai. Ezt én így nem tudom elfogadni értelmes, felelős, gondolkodó emberektől, akik tulajdonképpen saját magukat helyezik kiskorú pozícióba amikor folyton magukon kívül keresik A Felelőst.

      • Ja és akkor hogyan van az, hogy ugyanazt a diktatúrát élte meg mindenki, mégis mennyire más hozzáállások vannak. Mégis vannak azért szép számmal azok is, akik úgy gondolják, a saját életükért legelőször maguk felelősek.

      • És akkor most mi lesz? EU tagok vagyunk, bárki, a mi gyerekeink nagyobb részt ott fognak dolgozni, van mit eltanulni, Erasmus van. Én nem tartom diktatúrának még a mait sem. Nincs kedvem mentségeket keresni normáliséknak.

      • Hát azért van már internet, bocsánat és eltelt harminc év…

        Most komolyan felnőtt embereket mentegetünk mindenképpen?

        (Hol vannak a kommentjeim, brühü.)

      • Ja a dikattúrával illik óvatosan bánni. Sajnos a mi nem tesszük. Ez már az.

      • Dehát itt nincs diktatúra. Van szabad internet és senkit sem visz el a fekete autó.
        Csak nagyon kellemetlen, ízléstelen, és erkölcstelen ami most van, de ez nem diktatúra.

      • Tehát a hatalmi ágak szét vannak választva, van tudományos szabadság, oktatási szabadság és független szabad sajtó? Mert szerintem itt kezdődik és az autó az már a diktatórikus skála vége, amit már nincs nagyon hova fokozni. (Legalábbis szeretném hinni.)

      • Öööö, igen. Van válságjel bőven, nagyon rossz a tendencia, arra van azonnali, el nem tussolható reakció kül- és belföldről, hivatásos és civil. Még mindig vannak szabad iskolák, külön hatalmi ágak, független bíróság, szabad magánkezdeményezések, független sajtó.

      • “November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

        A 444 NEM KÖZPÉNZBŐL MŰKÖDIK, ÉS SZERENCSÉRE SENKI SEM TUD BENNÜNKET A FIDESZNEK AJÁNDÉKOZNI.

        A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!”

      • Szerintem is nagyon durva. És nagyon zavar, hogy teljesen eszköztelen vagyok. (Párezer forintokat tudok utalgatni, és ennyi.)

      • Nem gondolunk mást, aggasztó. Csak nem bírom a vészmadárkodást, a józanság hiányát, és ha a helyzetre fogják a bajaikat emberek, amikor rajtuk is múlik.

  12. Amúgy ezt néhányan jól félreértettétek. Nem az a téma, hogy én bántom, leszólom azt, aki lesüllyedt vagy szegény, hanem arról az agresszív és kicsinyes viselkedésről, hogy pont ők, az állítólag nehéz helyzetűek marnak, rúgnak, mószerolnak, ha valaki, akivel jóban voltak, egy kicsit ügyesebb, boldogabb. Azt tőlük vette el…

  13. Amiről Éva írt, azt teljesen párhuzamba tudom állítani a fatshaming-gel. Miszerint nagy általánosságban nem a “soványak” basztatják a kövéreket, hogy fogyjanak le, hanem a kövérek sértődöznek a soványak puszta lététől is. A “(szociálisan) hátrányos helyzetben” lévők jelentős többsége nem gondolkodik gyakorlatiasan, még ha azt is kommunikálja. Nagyon hamar előkerül az állam (apu) felelőssége, a jobb módúak szapulása. Gyakran azt is látom, hogy nem is kell jobb módúnak lenni, elég a puszta emelt fővel teherviselés a köpködésre.
    Nemrég botlottam egy történetbe. 5 gyerekes családnak a 25 m2-es albérletből távozni kéne. Amikor a lakást kivették még nem volt gyerek. A nőnek sosem volt munkahelye, a férfi is többnyire közmunkán volt. Szép, hogy viszik tovább az életet, hogy nem az abortuszt választották. De félretéve az érzelgősséget. Nem lett volna célszerűbb kicsit családtervezni? És most csúnya a tulaj, az önkormányzat, hogy nem ad lakást, csúnya a világ, mert nekik nincs lakásuk, nincs pénzük, csak az az 5 szép gyermek. (tényleg szépek, aranyosak, gondozottak)
    Megérne egy tanulmányt az is, ahogy az internet népe milyen ocsmányan esett nekik. Segíteni nem akarnak, de véleményük az van. Magukat felsőbbrendűnek gondolván gyakran minősíthetetlen hangot megengedve maguknak. Amit ebből ki akarok hozni, sajnos elég széles az a réteg, amely magát tekinti etalonnak. Aki nála csóróbb, azt jól lenézi, mert miért nem gondolkodott (mint ő ugye), akinek meg jobban megy az pláne “dögöljön meg”, mert bezzeg ha onnan kellett volna boldogulnia mint neki.
    És nem érdekel senki celeb, híresség, de akár politikus rongyrázása. Az élet nem igazságos, sose is volt az. A társadalmi igazságosság is csak fikció. Csak akkor működne, ha mindenki egyformán gondolkodna, ugyanaz lenne az értékrend, márpedig az egyen értékrendek erőltetése eddig sem vezetett semmi jóhoz. Manapság is kibontakozóban van kis hazánkban egy ilyen, remélem azért nem tud szárba szökkenni az elvetett mag. De ez már egy másik téma.

    • Érdekes a celebszidásban az is, hogy aki olyannyira tudja, mit csinál, merre jár, hogyan adócsal, siratja elveszett kutyáját stb. a híresség, az életében nem látta színházban, semmit nem tud, amiről az illető valóban híres. Ezt a jelenséget már el is neveztük “Alföldiabuzi”zásnak. Megjegyzem, Puzsér is ezt csinálja, a legjobb kvalitásúakat szidja személyeskedve, hangulathergelősen, bedobva százezer butus közé. Eszenyi, Palvin Barbi, Alföldi a példák, akiknek a szakmai teljesítményéről semmit nem tud.

  14. Édes jó istenem, ahogy itt (itt is!) mindenki ezt a gyanakvó, tehetetlen pózt erőlteti, hogy az állam őt sarcolja, igazságtalanság van, nem lehet boldogulni, és ő nem tehet semmit. (Nem ám ökotémában, klímaváltozás, műanyagszemét stb. ügyében, mert ott is előkerült, hogy a nagy rendszer tegyen valamit, vagy az egyén – most a saját, kicsi, egyedi életedről van szó.)
    És nem csak most, hanem 1998-ban meg 2005-ben is ugyanezt a siránkozást hallgattam másoktól, amikor még nem volt maffiaállam, én pedig csótányos albérletben éltem, és 72 ezret kerestem 0 tartásdíjjal, egyedül nevelt gyerekkel, és közben egyetemre jártam. és bicikliztem és színházba jártam.
    A maffiaállam, amelyet ez a dohogó többség szavazott be harmadszor is, elég bőkezűen juttat mostanában pont a mifajtánknak.
    Nem csak arról van szó, hogy többet kapsz vissza szolgáltatásként, mint az adód, hanem arról is, hogy a háromnegyed ország adóelkerül, visszaigényel, kreatívan elszámol, és rengetegen mentesülnek az SZJA alól, tehát nem fizetnek be, csak ÁFA formájában. De ilyenkor mindenki példás adózó, törekvő, és senkinek nincs egy fillér passzív jövedelme és öröksége sem, dehogy.
    (Amúgy érdekes, ahogy az állam–egyén viszonyt páran üzleti viszonynak képzelitek el: az állam nem erre való, hanem hogy megszervezze életünk, közösségi létezésünk kereteit, és annak ára van. Esetleg gondolj bele abba, milyen az, amikor nincs állam.)
    És ha én azt állítom, hogy lehet boldogulni, akkor rögtön jön a szélsőséges, ezerből egy tragédia, amelyben tényleg nem lehet. Persze mindannyian tudjuk, hogy ez a tragikus eset nem menti fel azokat, akik szabadon dönthetnek pályaválasztásról, lakóhelyről, gyerekvállalásról, testkarbantartásról, önfejlesztésről, kultúrafogyasztásról, étrendről, autó/bicikliről.
    És komolyan nem tehet róla, hát őt sajnos nem érdekli a kultúra… na, ezen szarok be. Én honnan tudtam a kifejezetten magaskultúra-ellenes, arról nem is tudó, ahhoz engem hozzá soha nem juttató közegemben? Az én legfőbb vagyonom az agyam, a kíváncsiságom. Ingyen kiművelheted magad egy csomó témában, diskurálhatsz okos emberekkel magyarul, angolul. Válhatsz így kváziszakértővé, újságíróvá. Csak az a kurva netflix ne volna…
    Az otthon ápolt kómás gyerekhez hozzáfűzném még, hogy bár az állam keveset tesz bele, és ezért (az ápolási díjnak a minimálbér fölé emeléséért) rendszeresen petíciózunk, tüntetünk, ez az első olyan kor, kb. húsz éve tart, hogy otthonról teljes értékű, jól jövedelmező munkát lehet végezni, kényelmesen, ápolt családtag mellett is. És azt már meg sem említem, mert én leszek a rohadék, hogy anyagilag egy kicsit más az, amikor egy gyerek nem koptat cipőt, nem kell neki tankönyv, nem viszed nyaralni, nem kell BKV bérlet, vagyis a gyerekre fordítandó pénzt ennek megfelelően kell megkeresni. És ez az eset senki mást nem ment fel az alól, hogy beleálljon az életébe. Nagyobbacska gyerekkel, egészségesen, 35 fölött, de még 45 alatt kinek milyen kifogása van?
    És az is oké, ha nem vagy ambíciózus, de ez a nyavalygás meg mentségvadászat ne legyen. NE ÍRD A HOMLOKODRA. Ez nem értelmes politizálás, ez a tanult tehetetlenség mantráinak improduktív hajtogatása.

      • Köszi, szeretem, ha sokakhoz jutnak el a gondolataim. Mindenkiben mást mozdít meg, attól függően, hogy az ő személyiségében mi lakik. Ha jó, akkor jót!

    • Na igen. Egy gyerekcipő árából kb. másfél fejlesztési órát lehet vásárolni. BKV bérlet ugyan nem kell, mert nem is lehet sok súlyos sérültet szállítani rajta, cserébe vagy autót tart fent az ápoló, vagy súlyos ezreket fizet a szállításért. Kényelmesen lehet jól jövedelmező munkát végezni úgy, hogy félóránként van valami tennivaló az ápolttal, etetni-itatni-szondázni-gyógyszerelni-forgatni-mozgatni-pelenkázni-emelni. Akkor is, ha már 50-60 kiló. Igazad van, csupa móka és kacagás.

      • Tök érdekes, hogy rám projektálod az indulatodat. Hogy erre használsz. Az egésznek a dramatizálása.
        Azért a blogomat figyelni, feszkózni van idő, ez is érdekes.
        Barokkos túlzásnak tartom, hogy bárkivel félóránként kéne valamit csinálni, és mindezt teljesen egyedül, sehol senki, se közgyógy, se semmi, de persze bárki azt ír, amit csak akar – amivel le tudja vezetni, ami feszíti. Valami olyan idegességgel vittétek el a témát, amitől bejelzett a detektorom. És valahogy mindig a maximum van mindenben középértéknek láttatva…
        Az egy az ezerből tragédiák mögé bújna kilencszázhetven másik, aki nem tud mit kezdeni magával, ez nagyon durva.

        Elég sokan dolgozunk fél órákban, én is ezt teszem ma is, pláne ezt tettem, amikor egyik csecsemő volt, a másik meg kétéves.
        Tőlem együttérzés sajnos nem követelhető ki, ez zsarolás. Az éhező M. is ilyen volt, aki kiakadt a ketogénen, és Gumiszoba is: dühösen elvárrná, hogy én sajnáljam őt, nyilvánítsak részvétet, de amúgy basszam meg, mert nekem jobb. Hát, én erre nem rezonálok.

      • Utánaolvastam, kómában fekvőket szoktak zenével, beszéddel, mozgatással, idegrendszerileg ingerelni, de drágán fejleszteni nem, a testi állapotukat kell és lehet csak fenntartani. Én is konkrétan a kómás betegre írtam, amit írtam. Így nem értem, te mire, de ha idehozol újabb nehéz élethelyzeteket, ami sem a posztban nem volt téma, sem a kommentekben, akkor szerintem ez a vita szempontjából nem korrekt.

        Azt tapasztaltam, mindenki azt ír, amit akar, nincs határ. Ha meg győzni akar egy vitában, vagy irritálja, hogy más nem tehetetlen és bús, akkor meg végképp.

  15. Jajj de átérzem ezt. A szüleim egész életükben ezt hallgatták, hogy “nekik könnyű”, pedig homokból építettek palotát, önerőből, hosszú évek alatt. A környezetünk jelentős része meg persze úgy reagál, hogy nézik, bennünk hol van a hiba, mi nem működik és ha találnak valamit, örülnek. Ha nem találnak látványosat épp vagy rácsapsz a kezükre, várnak, míg valamit nem a “Nagy Könyv” szerint csinálsz vagy csak simán máshogy és az után keseregnek, aggódnak érted, hogy jaj nem lesz ez így jó. Példákon szemléltetve:
    Az öcsém megcsömörlött egy a környéken élvonalhoz tartozó, erős gimnáziumban, s mikor undora odáig fokozódott, hogy egész évben fizikai tüneteket, betegségeket produkált, otthagyta és választott egy nem szokványos sulit az érettségijéhez. Ez már önmagában vakmerőség díjat nyert a mindig kitaposott úton haladóktól. Közben dolgozik is, mikor nem is ez volna a dolga, felháborító. Nem ő volt az első precedens, de gondolom rá kevésbé számítottak, pedig még az osztályfőnök is járt nálunk elbeszélgetni, aminek hatalmas egyetnemértés lett a vége, meg hogy apám közölte, inkább ne kezdjenek el elvekről meg gyereknevelésről vitázni, mert a tanárnő ráncai eddig se simultak. (Aki egyszer azért esett neki öcsémnek vörös fejjel, mert az osztályok közötti zenei verseny előtt – a galád! – segíteni merészelt egy másik évfolyamnak a felkészülés során. Ja, nem mondták neki, hogy nem lehet ezt élvezve is, jófejen, együttműködve, mert ez VERSENY.)
    Azóta a madarak azt csicsergik errefelé, hogy öcsémből és bárkiből, aki letért Az Útról, nem lesz semmi, nyomorultak lesznek. Ez a szólam rögtön egy héttel az átiratkozás után megszólal. Pedig előtte még mindenki aggódott, hogy anyánk meghalt és tönkre ne menjünk, úgy látszik ez az érzelem a tagság végéig tart.
    Másik azonnal bevillanó élményem a téma kapcsán még: a szerény, az élettől soha semmi extrát nem váró, “mi csak azt akartuk hogy a gyerekeknek jó legyen”, egész életében minimálbéren tengődő asszony – feltehetőleg bizonyos részben – az én hatásomra elhagyja élete első (és addig utolsónak is tervezett) munkahelyét, oszt-szoroz, bátorodik, kétszer annyit kezd keresni, kapuk nyílnak előtte. Pipereholmik, ruhák, kiviszoli szolgáltatásai és ehhez hasonló fantáziák jelennek meg elméjében. Nem sokkal később már profi sminkeshez kell fuvarozni, mert az új munkahelyen céges buli lesz, és… és itt nem tudom ezen emberek fejében mi járhat. Az izoláció durva dolog, könnyen válik az okmányirodai ügyintézés “végre felveszem a legszebb ruhám” eseménnyé. Ez is megtörtént. Én örülök, hogy jól érzi magát, vagy mi, de zokogni tudnék, mibe fekteti. Az energiáit is. És ezeknek az embereknek akármekkora vagyonuk lehetne, már tényleg bocsánat, de az életminőségük semmit se javulna ezzel a fejjel, max az ökolábnyomuk ugrana szintet. Ha pedig finom eszmecseréken keresztül próbálod őket érzékenyíteni, azonnal jön az “én már nem fogok megváltozni, fogadj el így, ne akarj megváltoztatni.” Megértem. És igazuk is van, csak majd az ilyen emberektől fogom megkapni később, ha lesz belőlem valaki, hogy az én hátteremmel könnyű volt. Mert az ő hátterükkel lehetetlen, ugye.
    Harmadik, ami szintén felmerült, a súlyproblémákkal küzdő emberek viszketése a soványoktól: mikor rendszeresítettem a testmozgást, edzések előtt néha beugrottam nagyszülőkhöz látogatóba. Pálinka elő, kérsze-e, nem köszönöm, na igyál egyet, nem köszönöm, sportolni megyek… Ezt párszor eljátszottuk, aztán az egyik ilyennél csak kifakadt belőlük: minek izzadni annyit, nem jó az, nem egészséges! – mondja az egész életében fizikai munkát végző nagyszülő, aki ráadásul ezzel az érvvel szokta legitimálni a mindennapi alkoholfogyasztást, az ember, aki évtizede nem vacsorázik 18 után, mert fogyni akar… Akkor még mosolyogtam rajta. Másfél év alatt elfogyott sajnos ez a türelem, főleg, hogy közben a vicces csipkelődésből, nehogy elfogyj!-ból átváltottak a “hogy nézel ki, mi bajod van, nagyon SZARUL nézel ki, nem vagy boldog”-ba. De az is zavar, hogy van pár barát, családtag, akik mióta meghíztak, minden egyes leolvadó kilogrammot értékelnem kellene rajtuk, cserébe mivel én egészségesebb életmódot kezdtem élni és velük fordított arányosságban egyre csinosabb lettem, arról teljesen leszokott mindenki, hogy nekem bókoljon vagy bármi pozitív megjegyzést tegyen a külsőmre, inkább méregetnek távolságtartóan mint valami fura szerzetet. Vagy aggódnak, hisz lehet beteg vagyok és vizsgáltassam ki magam. Idegesítő, hogy az ember jól kezd csinálni valamit és azokat az apró bókmorzsákat is összeszedik előle és áttolják az akaratgyengéknek. Lehet hülye vagyok, de kifejezetten tragikomikusnak élem ezt meg. Persze egyre hamarabb kerül bennem a jó helyre. Na meg… eleve nem kellene szerintem ennyire mustrálnunk egymás testét, állandóan csekkolni a másikat, lereagálni testének változásait. Én ettől gyerekként még zavarba jöttem, aztán kicsit megszoktam.
    Szóval, hol kisebb, hol nagyobb dolgokban, de rengetegszer tapasztalom azt, amit Éva mond, kifogáskártyák előhúzása olyan helyzetekben, ahol inkább csak önmagába kellene nézni az embernek; erő, önismeret, ambíciók hiánya, a körülmények hibáztatása, ha valakinek jobban megy, az szerencsés kivétel…főleg azok körében, akik hogy is mondjam…a kályha mellett ragadnak és nem fejlődik ki sem személyiségük, sem felelősségteljes, felnőtt hozzáállásuk.

  16. Ismerős állandó lábszaggal küzd, az egész társaság viseli, míg az egyikünk kiborult egy fáradtabb napján és elküldte lábat mosni.

    Illető ott tart jellembajnokságban és a realitással való küzdelemben, hogy két órával később már azon háborgott, hogy rá milyen stílusban szóltak, és azzal turnézott, hogy ő micsoda támogatottaságot élvez a rászóló rossz hangneme miatt. Kapott támogatást is ehhez a mentális spinninghez.

    És ecsém, mondd, te hogy hozhatsz olyan helyzetbe egész társaságokat, hogy bűzben üljenek egész délután? És nem magadtól kellene egy törölközőt kérni, és elhúzni megmosni a lábad, amikor vendégségbe mész, mert a te labádért te felelsz, még ha nem tehetsz a szagról, akkor is?

    Profán példa, tudom. De jól példázza, mi van a fejekben egyéni felelősségről, szólássszabadságról, közösségi érdek kontra egyéni jogok viszonyáról.

  17. Hogy a kómában fekvő gyerek nem koptat cipőt? Azért figyelembe vehetnéd, hogy ők nem tehetnek róla, hogy ilyen elhagyott lövészárok vagy, a nagy frusztrációban nem nekik kellene beszólogatni.

    • A tények tények: nem koptat. Ettől persze nagyon szomorú az egész, csak nem értem, hogy kerül ide a téma.

      Az történt, hogy valaki itt tőlem kért vigaszt, elfogadást, elismerést, empátiát? Elég szarul nyitott akkor.

      Én úgy látom (és ezért “nem empatizálok”), hogy csak fel van használva egy szélsőséges, nagyon szomorú eset, ami mögé bebújhat mindenki, hogy akkor ő se boldogul, mert sajnos. És ezt cinizmusnak tartom.

      A poszt épp arról szól, hogy én nem kesergek, én alkotó életet élek és kijárom, megoldom, nem hagyom magam eltiporni, a taknyomon is elcsúszok színházba és sportolni, mások meg rám lőcsölik a problémáikat meg az ismerőseik problémáit, frusztráltak, keserűek. Pont hogy én nem tehetek az ő problémáikról, tehát fordítva van. Nem is én megyek az ő blogjukra jómagyar panaszkultúrázni.

      Ez az én blogom, ezeket az embereket nem ismerem, nem tartozom értük felelősséggel, sem megértéssel. És ez a véleményem.

      Neked milyen az életed? Nagyon erősködsz, valami gond lehet. De legalább megtanultál egy új szót: FRUSZTRÁCIÓ. Bravó!

      • Ja, nem kért megértést, vigaszt. Neki az JÁR. Valamint győzni a vitában, arra még egy kómás gyerekről szóló történet is jó.
        Utálom, amikor rám van erőszakolva így, amit ők gondolnak, nagy cselesen.
        Gondolkodjatok. Értelmezzétek a szöveget. Ne féljetek a tabuktól. Ne érzelmileg érveljetek.
        Ha ez nem megy, lehet menni más blogra. Tévedés, hogy én azt akarom, hogy fű-fa-virág itt legyen.

      • Amúgy az tök érdekes, hogy ebben a cipős dologban tényleg senki nem jött érvekkel. Felhoztátok a témát, aztán, amikor elkezdődött volna, hogy oké, legyen, akkor beszéljünk erről, egyből jött a befeszülés, hogy NEM SZABAD. Miért nem érveltek, ha már felhoztátok ezt a témát???

        Például én, hogyha mondjuk tényleg erről szólna a dolog, hogy egy fekvőbeteg gyerek ellátása olcsóbb-e, mint egy nem-, akkor mondanám például azt (nem vitázni akarok, hanem demonstrálni), hogy cipőt lehet, hogy nem kell neki venni, kell viszont kanült, branült, fertőtlenítőt, kenőcsöt, nemtommilyen gyógyszert (többet, mint a “sima” gyereknek), ha van életfunkció-támogatás, akkor azt bérelni vagy venni, plusz villanyszámla, spec ágy, akár lakásátalakítás, nővér, ha kell, és persze a családtag nem számszerűsíthető leterheltsége (lekileg és fizikailag is), munkaórában is nézhetjük, de az nem jó, mert egészséges gyerekkel is megvan az, csak az lelkileg nem olyan megterhelő, vagy nem úgy. Plusz valaki full time kiesik a munkából, ekkor jön az ápolási díjas történet. Na, szóval én valami ilyesmit mondanék, de miért nem mond ilyesmit senki? Miért azzal jöttök, hogy ilyet nem szabad mondani? Ez nekem annyit közvetít, hogy fekvőbeteg gyereket nevelni tényleg “olcsóbb”, csak ezt nem szabad kimondani. Ezt akarjátok erősíteni? Fent van ilyen, hogy “Igazad van, csupa móka és kacagás”, persze ironikusan. De ki mondott ilyet és hol? Nem ezt mondta, hanem, hogy nem kell cipőt meg menzát befizetni neki, ellenben kapnak támogatást. Ami egyébként JÁR és nem vitatta senki. Csak kapnak. Ez egy tény.

        Ez amúgy azt is jelenti, hogy itt senkinek nincs fekvőbeteg gyereke, gondolom, csak az ő “nevükben” van mindenki megsértődve, ami külön érdekes.

        Mindez úgy, hogy abszolút nem is ez volt a téma.

      • Én is így látom. Beprovokáltak a témával.
        Aztán amikor azt mondtam: jó, tegyünk úgy, mintha ez érv volna, és írtam rá érvet, akkor kiakadtak.
        Elnémultak, mert én milyen csúnya és érzéketlen vagyok, nincs mit erre mondani.
        Vagy csak érvük nincs?

      • Az ennyire súlyos betegek, pláne a gyerekek, közgyógyellátottak.
        “Az alanyi jogcímen járó közgyógyellátás 2018-ban is független a beteg személy jövedelmi viszonyaitól, illetve a kezelése költségétől”, vagyis, ha jól értem, minden gyógyszerként, segédeszközként felírható dolgot fedez.
        Aki nem alanyi, hanem normatív, annak a közgyógy nem sok, 12 ezer a havi gyógyszerkeret, de ne tegyünk már úgy, kihasználva az általános tudatlanságot, mintha ezekre a nehéz helyzetekre senki döntéshozó nem gondolt volna, és teljesen saját zsebből kéne mindent nyögni.

  18. Többen visszajárkálnak, nem értik, amiket írok, csapkodnak, éspedig azért, mert jólesik nekik. Kellek nekik, hogy magukat deklarálva okosnak és igaznak érezhessék magukat, de ez kamu. Nem okos és nem olvasta el, amit írtam, nem arra reagál, vagy pont azt írja, amit a poszt cáfol, vissza a közhelyes nulláig. (ezeket a kommenteket nem engedtem be.)
    Néhány tény, ami segíthet, ha nem az indulataid meg a célponttá tevésem, hanem a valóság érdekel:
    Te itt, ha jól használod, kapsz valamit. Élményt, gondolkodnivalót, témát, infót, esztétikus mondatot. Görénység nekem esni. Nem érdekel, hogy “nem értesz egyet”, ez nem keletkeztet jogokat, a te dolgod. Senkinek nem kell olvasnia a soraimat, ha ennyire felbassza, ha “nem ért egyet”, valójában gyűlölködik, hogy “fú, az a csaj”. Sem simán nem kell olvasni, sem “szentírásként”, és főleg nem kell kényszeresen és kioktatóan, lózungokkal reagálni, ezzel nevetségessé válsz.
    Amennyiben mégis olvassa, figyeli, taglalja évek óta, kénytelen vagyok észrevenni, hogy szereti, jó neki – célját így a blog betöltötte, az oldal pörög, de mondjuk már hat éve pörög. A használók (indulatlevezetők, gyűlölködni idejárók, protest-önmeghatárzók, projektálók) ezzel együtt nevetségesek.
    Tudjuk, hogy tabu megemlíteni, hogy a fekvő beteg, az iskolába nem járó, saját lakást, nyelvtanfolyamot nem igénylő stb. gyerek általában nem kerül annyiba, mint a nem beteg, emellett a család autóját támogatják ma is, vagy akkor, amikor megvette, vagy volt előtte is. Tabu, de attól még így van. Kussoljon ugyebár, aki oly boldog, hogy egészséges a gyereke, vagyis nyelvvizsgára, szalagavatóra, kabátra, cipőre, felkészítőre, kultúrára, helyekre szállításra stb. költ tízszer annyit. Nem értem.
    További tény, hogy kómából nem ébrednek fel emberek. Aki egy hónapon túl van benne, annak ezrelékes az esélye, hogy felépül, a többiek lassan belehalnak az örök fekvésbe, táplálhatatlanságba. Tehát a több éves kómás, akit mozgatni, gyógyítani kell, nagyon ritka.
    A beteg gyerek itt szociokártyaként, “na, ez olyan, amire biztos nem tudsz mit mondani” módon került elő, teljesen offtopik, hiszen a blogot olvasó emberek önfelmentéseit, meghatott “hivatástudatát”, tehát cselekvőképes, általában családban élő, képzett emberek elakadását illette a poszt. Nyomorlicit, nem bírom.
    Direkt nyavalyogtok, vajnatimiztek, hergelődtök, panaszkodtok. Ez egy műsor.
    Hogy nekem milyen az életem, mennyi teher, azt nem fogom részletezni. Egyébként tudjátok és szégyelljétek magatokat. Egyszerűen NEM PANASZKODOM, és a lényeget a homlokom mögött tárolom, illetve nem hagyom szétesni a testemet, ami ugyanennek a felelősségvállalásnak a része. Ha ezt nem sikerült megérteni, ha saratok van ebben, ne engem utáljatok. A tied az életed. Diktatúrában is.
    Aki kiírja a homlokára (és: leharcoltan néz ki, keserű, panaszkodós), az elveszett. Én az ilyen embereket kerülöm.
    Illette bírálat az én színházas és edzős költekezéseimet is. Megfizetem az árát annak, amit nagyon akarok, ennyi az én életminőségem. A falon átmegyek azért, ami kell. Aki nem akarja nagyon, az előveszi, hogy de ez drága és ő nem jut el és nekem könnyű… Hagyjuk már.
    Három+ gyerekes családok kapnak kvázi teljes adókedvezményt, korábban nem kaptak, nagyon rájuk fér. A szegénységenyhítés botrányos, egyetértünk, ugyanakkor a gyereket nevelőknek, munkahelyen dolgozóknak, akik még mindig a többség, nehéz volt, most pedig nem annyira nehéz. Én ellenzékiként, ellenszavazóként üdvözlök egy sor intézkedést, a dohányzás visszaszorítását is, mert nem vagyok birka. Ellenzéki, mindenre hörgő-acsarkodó birka sem vagyok.
    A blogon olvasóknak van állásuk, mozgásterük, szabadidejük, nem kell a duma. Ha szegénységgel foglalkoznék, nem ilyen blogot írnék – én képzett emberek egyéni felelősségéről írtam, mert az pofátlanság az igazán szegényekkel szemben, ha ti is nyafogtok.
    Undorító, ahogy ellenem előveszitek és felhasználjátok a szegényeket, manipulatív. Nem csak most. Ha én edzek és szép a háttér, akkor richtig beírja valaki, hogy a hétgyerekes asszony, aki krumplit pucol a zsákfaluban a döngölt padlón, nem jut el kondizni (és a szemét LifeTilt, aki egyébként szarrá adakozta magát, nem gondol a mélyszegénységben élőkre, nem ad 40 százalékos kedvezményt a rákóczi túrós ízű proteinporból!).
    Különösebben empatikus nem vagyok vadidegenekkel, de nem is azért írjátok, ez merő provokáció, felhasználása a nehéz eseteknek, hogy a panaszkultúrát nyomassátok.
    Mindenkire ráfér, hogy tisztán szembenézzen a valósággal, talán túl sok a filmélmény a tartósan betegekkel, csodákkal, erős akarattal kapcsolatban. Van olyan helyzet, amelyben választani kell, hogy kinek megy rá az élete a helyzetre. Nagyon durva, igen.

    • Asszem, az ,egyéni felelösség’ egyesek szemében az, ami a fat activistnek az egészséges életmód meg a vékonyság… pedig annyi itt az inspiráció, az életöröm, a pezsgés – amit fröcsögés helyett akár a helyzetünk, vagy legalább a közérzetünk javítâsára lehetne fordítani. Még én is leszâlltam a kanapéról, hogy elmenjek futni😂 Különben szerintem a gyülölködés meg a sajât életünkön való munkâlkodás egyszerre nem megy. Vagy az egyikre nem marad energia vagy a mâsikra… Más örömébe belerondítani pedig a kisstílü, irigy vesztesek hobbija.

    • A legbuzgóbb rajongónak, Agymosógépnek (megint írt egy csomó kommentet) még annyit, hogy ha te valódi ellenzéki volnál, nem csak erősködő agresszor, ha az érvelésed, gondolataid tényleg olyan nívósak volnának, mint ahogy azt magadat fölém pozicionálva hiszed/vágyod, akkor neked lenne egy kialakult felületed, közírói tevékenységed, olvasói köröd és ott szereznél erőt, öntudatot. Nem lenne szükséged a mindenhol-dafke-okoskodásra, és nem írnál gerejsztett indulatú kamukat a fotelből, ami baromi könnyű, ahhoz képest, hogy cselekszel, megcsinálod az életed, nem hízol szét, nem depizel, nem piszkálsz másokat, tisztességgel neveled a gyerekeidet satöbbi, ezeket nálad nem láttuk. A névtelen, sunyi, életformaszerű kommentelgetés, az utánam koslatás elárul. Amikor ellenem akarsz írni valamit, meg okosnak tűnni, akkor te leszel az elesettek apostola, holott csak felhasználod a témát. Te is a saját érdekeidet nézed, nem kell a vetítés. Ezért van pofád netfüggő, sivár, semmire nem jutó középkorúként elrakni a több százezres fizetést, és munkaidőben másokat oktatgatni sok éve már, ahelyett, hogy valódi melót végeznél vagy legalább elmennél sportolni.

      Mondjuk az értelmes aktivitásnak előfeltétele volna, hogy felfogd, amit írok, és ne dühítsen az, ha valaki nő és jól (nálad jobban) ír. Ne gondold, hogy neki akkora ügy, hogy te “nem értesz egyet”.

      Félremagyarázod, nulla jóindulat van benned, rajta akarsz kapni, mert nem bírod elviselni a blogom sikerét, ezért “nem értesz egyet” (“ikertornyok”, ugyebár: egy keményen edző, önmagát saját szakállára hajtó, többek által zaklatott magánszemély, aki a basztatásból is csak erőt merít, ugyanolyan neked, mint a kisvasutat csakazértis közpénzből építő Orbán).

      Amúgy engem rohadtul nem érdekel az “egyet nem értés”, az általad hajtogatott közhelyes álbátorsággal, fotel-etikával tele van a 444 meg az index kommentszekciója, csak ők esetleg szellemesek olykor. Ha egy vélemény engem érdekel, akkor odamegyek tisztelettel, elolvasom, és nem ugatok.

      Akiktől én igazán hányok, azok ezek a hű rajongók, akik törleszkednek is, néha “ők egyetértenek”, “sok a közös bennünk”, “nem értem, miért gyűlölsz”, de, mint az igazi visszautasított férfiak, ahol tudnak, gúnyolnak, ekéznek és nem tudnak elszakadni. Ráadásul ezt valami játéknak fogják fel, pedig az egész csak a nyomorukról vall.

      Tehát nem gyűlöllek, csak hányok a típusodtól, és nevetségesnek tartalak.
      Fú, most megint “élvezettel kivégeztem valakit, alázok, bántok, köröm alá szúrok”, ahogy egy másik zaklató drámázott (mint a dagadthamis zenészeket vagy VLacit). Ez az én blogom, zaklatásra reagálok. Amit írok, ahhoz jogom van, és tényeken alapul. A tényeket soha nem cáfoltátok, ez miért van?

      Talán ne köss bele a bloggerbe, ha nincsenek érveid, tényeid, csak hatásvadász lózungjaid és manipulatív vádjaid. Aki nem akar veled kapcsolatban lenni, annak ne írogass. Másik néven sem, soha. Ennyi tartás nincs benned?

      • Azt meg mindenképp Agymosógéptől szeretném megtudni, ki a kultúrember és mi az érzéketlen tahóság. Akiben annyi nincs, hogy ne írjon, ha erre megkérem. nem, ő csakazértis.
        Taníts minket, nagy Agymosógép!
        Nincs neked valami nagyon durva, itt kompenzált beakadásod?

      • Nekem semmi bajom azzal, ami tény. Még ha irreleváns, akkor sem. Az a baj, ami ferdítés, ami hazugság, ami álszenteskedés, ami érzelmi érvelés, ami lózung, ami vélekedés, és annak is béna.

    • Én is üdvözlök egy sor intézkedést, úgy, hogy én is ellenzéki vagyok. Úgy üdvözlöm a háromgyerekesek adókedvezményét, hogy nulla gyerekem van, és soha semmilyen adókedvezményben nem részesültem, lakásvásárlásnál nincs illetékkedvezményem (a lakásár-emelkedés miatt mondjuk kb senkinek sincs most, mert harmonizáció nem volt), elsőházas-kedvezmény sem létezett, amikor én első házas voltam (erről mondjuk megvan a véleményem, de az most mindegy). Hányok, amikor pl munkahelyen emberek a gyerekes plusz szabadságokon hőbörögnek, hogy de jó neki, de akkor valahogy nincsen hőbörgés, amikor kiderül, hogy a plusz szabi sem fedezi a gyerek beteg napjait, amikor muszáj otthon maradni vele és home office nem kivitelezhető, mert futkosni kell vele az orvoshoz vagy folyamatosan hány vagy ilyesmi, és gyerekes táppénzt kell igénybe venni, ami ugye bevételkiesés. Arra valahogy nem irigykedik senki. Miért kell folyton a másik emberre sandítani?

      Na, szóval csak annyit akarok mondani, hogy érdekes, amikor mindig valahogy olyan témában megy a panasz, ami személy szerint azt az embert dühíti, hogy más megkapja, ő meg nem. Vajna Tímea akart egy kisfilmet forgatni mozgássérültekről, de szar volt a forgatókönyv, így nem kapott támogatást. Attól a szervezettől, amelynek az elnöke a saját férje. Ez valahogy nem szokott felmerülni, csak a macska.

      • És: Agymosógép, aki irodai dolgozó, és ezt unja, cikinek tartja, zavarja, hogy a semmittevésért fizetik, hőbörög, hogy én hogy belerúgtam az irodai dolgozók c. posztban azokba, akikből élek, és akik irodában dolgoznak (szerintem amúgy nem, vagyis nem mindenki, aki meg igen, az jobbára utálja, pont azok miatt, amiket írtam), miközben ő lenézi és kioktatja ezeket az olvasókat, mert szeretik a blogot és nem feszkóznak, és ő maga persze csakis használta a blogot, soha nem támogatta. De ha úgy alakul, helyettük is fáj. Mert akkor be lehet szólni.

        Valójában azt szeretné, ha:
        a blogot nem támogatnák, mert irigy
        ha én is irodában szívnék, életunnék
        és/vagy ha ő is alkotó munkát végezhetne normális pénzért.

        Amikor valaki, akár pro, akár kontra, nagyon mond valamit másokól, mások helyett, ítél vagy “kiáll”, az mindig büdös.
        *
        “Mindenki konkrét személy. Neked csak az konkrét személy, akit személyesen ismersz? Ne legyél vak, láss ki a fejedből.”

        Nem, nem mindenki konkrét személy. Gyakran van szó csoportokról, “olyan emberek, akik…” módon, viselkedésekről, vagy olyanokról, akik egy nicknek az ismerősei, név nélkül. Nem biztos, hogy a neten említett, meg nem nevezett emberekről minden esetben a pontos igazságot tudjuk. Hiába szeretnél (vagy szeretne az illető) megsértődni, ők, a férjemmel vagy velem ellentétben nem konkrét személyek ezen a blogon, és mi ezen a blogon beszélgetünk.

      • Na, például, az irodai dolgozós poszt. Én az vagyok, és kurvára tetszik, szerencsém is van, meg van egy olyan monotóniatűrő, szürke, uncsi része a jellememnek, aminek ez bejön. (Imádok magamnak is exceleket gyártani. Listákat. Excelben vezetni a kiadásaimat és kis kategóriákat kitalálni, meg ilyen színes chartot, hogy mi hogy alakult, meg ilyenek. Ezt ÉLVEZEM. Ez annyira vicces, hogy most is vigyorgok, mert ezt nem tudtam magamról. De így van.) Plusz előtte vállalkozó voltam, és gyűlöltem, szarul is csináltam, nem is vagyok rá alkalmas, be kell látnom. Nem tudom megszokni, és még mindig jutalomnak élem meg, hogy van egy hely, ahova bejöhetek, és egy asztal, ami csak az enyém, és nem kell esőben kilométereket gyalogolnom ipari parkok sarában egyik helyszínről a másikra.
        ETTŐL FÜGGETLENÜL
        nem kezdek el vitatkozni a poszttal, mert nem személy szerint rólam szól, hanem a jelenségről, és ezt én is látom. Az egy kurva jó poszt volt. Érzem magamban a szürkeséget, amelynek az iroda rohadtul megfelel, és ami felzabálhatná az agyamat, ha hagynám. Egy irodai dolgozónak triplán rá kell kapcsolnia a szabadidejében, az irodában meg pattogni, keresni a lehetőségeket, utánamenni dolgoknak és kérdezősködni, mert ha nem teszi, simán elképzelhető, hogy hónapokig csak facebookozgat napi hat órában, és ez senkinek nem tűnik fel. És igen, van, akiknek ez bejön, sőt, van, akinek ez a CÉLJA. Na, ők biztos megsértődnek az irodai dolgozós poszton. Ja, és ők keserűen gyűlölik a lehetőséget keresőket és rohangálókat, mert azok stréberek és fúj. Holott csak nem akarnak megpenészedni és hagyni, hogy a szürkeség belepje és meghülyítse őket.
        Elnézést, ezt talán oda kellett volna kommentelni, csak ha már szóba jött.

  19. Egyet értek Évával. Rengeteg olyan embert ismerek (otthon is, de itt, ahol élek is), akik nyavalyognak, akik a megoldás helyett a kifogásokra koncentrálnak, kijátszák a “szegény szerencsétlen” kártyát és irígykednek azokra, akik dolgoznak, tanulnak, haladnak, akik megpróbálnak tudatos döntéseket hozni, akik nem hárítják másokra a felelőséget. Otthon ezt a viselkedés sokkal gyakrabban látom. A kedvenceim pl. azok az ismerőseim, akik panaszkodnak, hogy milyen szörnyű nyomor van Magyarországon, de évente 3X leugrik Horvátországba horgászni, emellett még természetesen külföldön nyaral, stb, de a politikusok a hibásak ám, mert 30 évre eladósodott. Azt valahogy nem látja, h mi azért tudtuk sokkal rövidebb idő alatt kifizetni a hitelünket, mert 1. nem vállaltuk túl magunkat, 2. évekig otthon nyaraltunk, hogy spóroljunk. Vannak, akik irígykednek rám, mert karcsú és sovány vagyok. Fiatalabbak nálam, de már a megváltozott anyagcserét emlegetik. Amikor pedig elmondom nekik, hogy ez bizony nem a genetikának, hanem a sportnak és az étkezésnek köszönhető, akkor meg vannak sértve, hogy én hogyan is képzelem azt, hogy lemondjanak a sütikéikről. Rengeteg ilyen példát tudnék mondani. Vannak, természetesen, balesetek, vannak sorscsapások. De mindig és minden helyzetben van valami pici lehetőségünk dönteni és javíthatunk a helyzetünkön. Hogy mit teszünk meg és mit nem, az a saját felelősségünk.

  20. “Nincs neked valami nagyon durva, itt kompenzált beakadásod?”

    Kb., mint neked. Kb. annyira is kompenzálom itt, mint te.:)) Én úgy járok ide -és egyébként általában az internetre- mint a zsiráfházba a viccbéli parasztbácsi, aki nem hisz a szemének. “Ilyen állat márpedig nincs!”:)
    De toljad csak tovább. Legközelebb már csak annyit írok, hogy “Bicske” és tudjuk majd, hogy miről van szó, jó?:))

  21. “Nekem semmi bajom azzal, ami tény. Még ha irreleváns, akkor sem.”

    Természetesen. Teljesen helytálló megállapítás lett volna a férjeddel kapcsolatos is. Tény? Tény. Akkor meg?
    Jóérzésű embernek mégis felfordul a gyomra tőle. Mert annyira marginális, piti, ízléstelen, érzéketlen és primitív. De ragaszkodj hozzá, körömszakadtáig. Tudod, Bicske…:))

  22. Na és az a fajta, merőben jóléti kifogáskeresés, amikor emberünket frusztrálja, hogy tuskó, de előadja az okost, és minden meg van magyarázva:
    könyv: a papír környezetszennyező, rossz volt a magyartanár
    színház, koncert: kényelmetlen a szék, nem fér be a lába SEHOVA (nyilvánvaló, sokat próbálgatta mindenütt)
    film: ő azt letölti inkább (lopja)
    valóság: lusta elme, unott, zabálós, behízott tévénézés…

  23. Ritának: Én akartam érvelni a kómás vagy hasonló állapotban lévők ellátásának anyagi költségeiről, csak méltatlannak tartottam, mert a lelki teher sokkal súlyosabb és nincs kikapcsolódásunk sem, annyi hogy egy-egy órát netezek vagy éjszaka olvasok, ha nem tudok aludni. Igen, ehelyett is lehetne “jól jövedelmező munkát” vállalni, de nem tudom, melyik az a munkáltató, aki figyelembe venné, hogy van, amikor két napig egy órám sem lenne a kiadott munkára. Az én fiam nem teljesen kómás, figyel, tehát foglalkozni is kell vele, felolvasni vagy ami eszembe jut. Én mozgatom ki, nagyon spasztikus, többször naponta, tisztába tevés, váladékszívás, etetés-itatás több órát elvisz, mert nagyon nehezen nyel. Mindent turmixolni, pepecselés, mosogatás, mosás, mert naponta többször ágyneműt, ruhát váltani, de annyi, hogy már nem tudok hova teregetni. Szóval az anyagiak: nálunk pl. plusz pelenkát kell venni a közgyógyra járó mellé, havonta több ezer forintért. Kell probiotikum, hashajtó belsőleg és kúp is, vitamin, Béres csepp, Calcitriot, nyugtató, egyebek, meg még ezek mellé mindig valami. Ezekre nincs támogatás. Van, amire van támogatás, eszközök is pl., amire mégis költök, mert először el kellene menni szakorvoshoz javaslatért, azzal a háziorvoshoz, hogy kiírja receptre, aztán beszerezni. Ki tud ezek után szaladgálni? Én kb. 30 ezer forintot költök patikaszerekre havonta. Nálunk ugye a vízdíj is tetemes, gáz is, egész nap fűteni kell télen. Most csak ennyi jut eszembe hirtelen. Mi nem is élnénk meg a kettőnk juttatásából, ha nem lenne egy plusz lakás, ami ki van adva bérlőnek, viszont most ezt el kell adjam. Akinek meg nincs, az úgy “koldul” valahonnan vagy kilakoltatják. A múltkor úgy gyűjtöttek valakinek a kilakoltatás ellen. Én teljesen egyedül vagyok vele, senkire nem tudom hagyni, egyelőre 2×1 órára jön valaki egy héten, úgyhogy két egész órára tudok elszabadulni egy héten. Arra azért nekem sem telik, hogy piaci áron betegvigyázót fogadjak. Amúgy ősztől tavaszik teljes bezártság, de lehet, hogy úgy kellene ezek szerint felfogni, hogy megcsináltuk a szerencsénket.

    • Jó, hogy ezeket leírod, fontos. Remélem, nem kezelsz ellenségként, miközben itt olvasol és ide írsz. (Ha ellenségnek kezdesz, akkor ne írj ide. Kösz. A végén a beszólást nem veszem annak, értem az okát.)

      Az a látszat keltődött az eredeti, “ismerős gyereke kómában” kapcsán, hogy teljes jövedelmet kéne produkálni, miközben egyedül kell 24 órában magatehetetlen, otthagyhatatlan gyereket ápolni, és mindent saját zsebből kell fizetni. Ez NEM így van. És ha te indítasz neten egy akciót, hogy segítsenek, akkor segíteni fognak, az ismerősök és a távolabbiak is.

      Nem tudom elképzelni, milyen az, hogy gyakorlatilag nem mehetsz ki a lakásból, hogyan oldható meg az élet, és milyen így lelkileg. (Nem kételyt fogalmazok meg, hanem azt, hogy nagyon kemény.)

      Az is fontos, hogy a lelki teher a nagyobb, sőt, alig bírható, ezt nem is vitatta senki. A poszt arról szólt, hogy az ennyire súlyos helyzet nagyon ritka, és EZÉRT ne panaszkultúrázzanak azok, akiknek apró-cseprő a gondjuk, mintha a világ vesztesei volnának (az én műtétem volt a példa), és azok se, akiknek azért olyan az életük, mert A SAJÁT DÖNTÉSEIK ÉS A MULASZTÁSAIK KÖVETKEZMÉNYEI dőltek rájuk (ide én elég sok mindent sorolok).

      És pont azok miatt írom ezt, akiknek igazi a tragédiájuk, és önhibájukon kívüli. De hogy mögéjük beáll mindenki, és rázendít ugyanúgy, az nem fair.

      Azok, akik tátották a szájukat, amikor igenis be kellett volna hajtatni a tartásdíjat, meg nem hagyni anyu nevén az apától megörökölt lakást, aki aztán az élettársára íratja, nem lenni naivnak, meg nem kéne terhesen dohányozni és társai. És én vagyok az, aki, amikor nyomják az anyát, mindig megkérdezi, hogy: és az apa? Ha emberileg, erkölcsileg nincs ott, akkor van erre törvény. Arra is megtanított az élet, meg szintén a Ptk., hogy hiába nem akarok én konfliktust, a gyereknek járó javakról nem mondhatok le.

      Én nem írtam olyat, amire az utolsó mondatod reakció lehet, és megértem azt is, hogy fájdalmas ez, az indulatot is. (Csak nem kérem, mert ne nyomjon senki, nem korrekt.)

    • “Jól jövedelmező munka” pedig senkinek nem hullik az ölébe, azt, akár otthonról is, megfelelő skillekkel és adekvát iskolai végzettséggel lehet folytatni, melyeket a gyerekvállalás előtt szerez meg az, aki erre tudatosan gondol. Később azzal az attitűddel lett nekem pl. ilyen munkám, hogy hajtottam, kerestem a módját, megragadtam minden lehetőséget (pályázatok). Ez is érzéketlen, de ez a társadalmi valóság. Később lehet még ismerősök révén, utánajárással, helyzetre hivatkozva is.

      De a passzív agresszió nem nyerő semmilyen esetben, akkor se, ha érthető.

      Viszont nagyon tisztellek, mert sokkal enyhébb állapotú gyereket sem ápolnék otthon, azt hiszem. Kérdezni nem merek, meg nem is ízléses, igazából próbálom megérteni, miért olvasol itt és miért írtál.

  24. Még az jutott eszembe, hogy amikor Orbán mégsem mentette meg a devizahiteleseket, akkor több hétig itt sátraztak a háza előtt, elég nagy muri volt (amelynek egyenes vagy közvetett következménye lett a gyülekezési meg a közszsereplők magánéletét védő törvény). Nem tudtam nekik drukkolni, érdekalapú és nem elvi politikai alku volt az is, hogy Orbán vállalja őket, aztán kiegyezett a bankokkal, az állam megvette a sajátját, és cserbenhagyta őket, mert ennyi pénz a világon nincs (meg kellett a saját oligarchiára, leszarta őket). A devizahitelesek a saját mohóságuk miatt kerültek ilyen helyzetbe, rosszul kalkuláltak. Nekem nem tetszik, amikor az ellenzékiség nem elvekről szól, hanem ennyire pofátlanul a saját érdekről. Az én ellenzékiségem magam ellen is való, olyan csoportokért állok ki, akik nem az enyém, sőt, néha ellenérdekűek, például a gyermektelenek, a hajléktalanok, a munkanélküliek vagy a melegek. És őszintén szólva nem támogattam az ötletet, hogy a devizahiteleseknek menjen a közpénz. Ahogy nem tetszik az se, ha lusta, kifogáskereső, saját döntéseik következményeit nem vállaló, kövér emberek a tumblin elnyomásról panaszkodnak. (Meg az se, ha netfüggő, sivár életű, eltunyult, elbutult emberek valamiért veszélyesnek, bírálandónak tartják azt, ha én emelt fővel élek és büszke vagyok a dolgaimra, és ezt érdemi kritikkának gondolják).

    Lehet, hogy engem nagyon protestánsan neveltek, vagy nagyon keményen lenyomták bennem az ötletet is, hogy nekem jár valami (egy családban, ahol a testvéreimnek nem túl nagy érdemekkel viszont igen jelentős önbizalma lett, engem gyanakodva figyeltek és semmibe vettek, olykor meg is aláztak a tehetségemmel), de nekem nem lenne pofám a közön vagy az államon követelni azt, hogy saját döntésből jól akartam járni, egy ideig jól is jártam, házam lett meg jobb lakásom, aztán pofára estem.

  25. Talán érthetetlen, hogy miért, mire írtam ennyit, elágazva is.
    Sok erőszakos, rajtakapós komment jött, amelyeket nem engedtem be, köztük zaklatók is.
    Amikor nyomnak, akkor nekem megerősítő, ha deklarálom, amit persze mindneki tud: hogy ez az én blogom, én így gondolkodom, és nem ér használni, acsarkodni ide járni, szétverni a beszélgetést.

    • Igaziból a poszt is nagyon érdekes, olyan értelemben, hogy lehet érteni mire gondolsz, ugyanakkor nagyon kiforratlannak is érzem sok helyen (nyilván mert Benned is alakulóban van ez), sőt néhol zavarosnak tartom. Ez nem baj, sőt: már napok óta ezen gondolkodom (a kommentekkel együtt). Mindent összevetve még egyik posztod sem érintett meg ennyire.

      • Ez fontos és jó, köszönöm. Amit itt írtam, csak az egyik aspektus. Azért vetem fel, mert túl vagyunk már azon tudatilag, posztokban, hogy megértjük a nehéz helyzetűeket (ez megint olyan, mint az ökotéma: én nem a bulis, pazarló, cigiző, leszarós, fastfashionös huszonéveim után vagyok hirtelenminimalista meg trendiökó, hanem eleve, mindig is, és csakis ezért bírálhatom a trend álságos megnyivánulásait). Szóval alap az, hogy kiállunk, átutalok, támogatom, vigyázok a gyerekére, nem szólok be.

        Mostanában engem sok olyan hatás ért, hogy a nem is hátrányosak panaszkodnak, irigykednek, húzzák le azt, aki kezd magával vaéamit, és manipulatívan állítják be magukat elnyomottnak, hogy győzzenek a vitában.

        Ami nem is vita.

        Nyilvánvalóan sok minden lesz sokaknak érzékeny, rengeteg a téma, és akárki erre járhat, akkor is, ha nem neki, róla szól a poszt, megbántódhat. Szerintem például aki Pesten él, és egy kicsit odafigyel, az nem mondja, hogy “nagyobb a testvéremtől”, mert itt annak nem az a vonzata. Vagy egy férfi lila Suzukival, az röhejes, kisstílű, emiatt is szóltak, hogy de ő is úgy mondja, nekik az van… igen, te is vicces vagy. Így lesz konkrét ember a jelenség.

        De erre nem lehetek tekintettel. Én tabukat piszkálok, bevett lózungokat, önfelmentéseket bírálok, nagyon sok olyat írok, amin fel lehet háborodni, kimazsolázni, nem értelmezni, meg se fontolni, kontextus nélkül hőbörögni rajta, kiakadni, ha az a cél. És igen, ők pont ezért járnak ide. Felbaszódni. Rámutatni, hogy én gonosz/szemét/jóléti/őrült vagyok.

        Aki kalapács, mindent szögnek néz. Nem tud tisztán gondolkodni, keresi, hol bántják, min akadhat ki, önti másra a nyomorát, sugallja, hogy mindenki “privilegizált”, az ő rovására él jól.
        Be kell bizonyítani, hogy velem van a gond, és ő jó.

        Ehhez nem tudok asszisztálni. Azt is elképesztőnek tartom, hogy emberek interakciót kezdeményeznek velem, olvasnak, írnak nekem, és csak basztatnak, csak bajuk van, csak rajtakapnak. Ez beteg. És ezt én visszatükrözöm: ne használj erre.

        Eközben nem említi, mennyi minden jár neki, és ő maga mikor volt kevésbé etikus, mint amit elvár másoktól.

      • És még egy, de ez csak lazán kapcsolódik.

        A szegénység, a nem-hivalkodás, az önkorlátozás mint ethosz.

        A baloldaliság nem azt jelenti, hogy az a menő, akinek rossz, hogy rongyos ruhában rohanunk a forradalomba, és elvisz a tüdővész. Nem a gazdagság, hanem a gazdagok (a tőke koncentrációja) a baj, az a cél, hogy egyenletesen, józanul oszoljon el, és minél többen éljenek arányos jólétben. Erre G. hívta fel a figyelmem, tök fontos, és nem üti az ökoérvet sem. Semmi gond nincs a minőségi javakkal, a pénzbe kerülő dolgokkal, a lehetőséggel és néha a luxussal. A pazarlással, a buta költekezéssel van gond, azzal, ha nem élvezi az illető a fogyasztását. Utálom azokat, akik azzal vagiznak, hogy ők nem költenek “drága és fölösleges” dolgokra, ők egyszerűen élnek, nincs nekik arra pénzük, hogy musical/edzőterem/boltban vett könyv, miközben egyszerűen csak sivár az életük, és zsíros ujjakkal netfüggenek pecsétes trikóban.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.