influenszer címkéhez tartozó bejegyzések

még az influenszerekről

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Amiről beszéltem a hangfájlban, ahhoz kapcsolva írom most ezt, de nem csak az influenszerekre igaz ám, hanem mindenféle rajongásra.

Egyvalaki van középen, őt nézik, aztán botrány, elvárások, háború. Törvényszerűen. A kiegyenlítés szándékáról írok: a rajongás utáni kötelező nagy csalódás mögött mindig az van, hogy a rajongó ki akarja egyenlíteni a viszonyokat.

Nem bírja, hogy ő nem. Ő nem él úgy, nem lesz olyan soha, nem kap figyelmet. Főleg ha eredetileg ingert keresve, nézegetve, unalomból járt arra, “szembejött a blogod”. (Semmi nem jön szembe. Telefonon, appként elképesztően más élmény az insta és a facebook, meg vagyok döbbenve: laptopról én mindig magam kerestem ki hashtag vagy profilnév alapján, ami érdekel. Követő sem voltam, megválogatom. Nekem ugyan hiába villogtatja most az explore az papban a macskás videót, szétplasztikázott sztárokat, jóga és akrobatika örvén a seggeket, a gyors meggazdagodás lehetőségeit és az ADHD nevű borzalmas önigazolást. Nem érdekel, nem kattintok rá.)

Aminek utánanézel, odakattintasz, az téged érdekel.

A követő egy idő után elunja a rajongást, amit pedig senki nem kért tőle. Úgy veszi, a hőse kapott valamit tőle, viszonoznia kell. Most ő jön! Nem bír csak követő maradni, nem bír nem nyomulni. Eltanulja a magabiztosságot, posztnak titulálja a kommentjeit. Nem érti a pozíciók, beszédmódok különbségét, elvakítja az egója. “Csak a kommentek miatt jártam oda, xy és wz érdekesen írt, sokkal jobban, mint a blogger, maga a blog egy szar, nem bírom azt a nőt”.

Majdnem mindenki szerényen érkezik. Nézelődik előbb. Én jobban becsülöm azt, aki kihagyja ezeket az önismeret híján való köröket, durván beszól, és elmegy. De aki visszajár? Évekkel később is?

Jár neki a figyelem, a válasz, az észrevételének a megfontolása: dőljön össze a blogkoncepció, ha ő kritizál, leleplez, kockahas-hamisítást vél, kész, akkor vége a világnak. Lehessen most már ő a főszereplő, vagy legalább. fontos intrikus. Szerepelhessen végre, erre várt, a sunyi alázat csak trükk volt. Átveszi az irányítást, a megmondós beszédet, melynek eszközeit épp a körberajongott oldaltulajdonostól tanulta el, és az ő tereit használja, immár ellene. Kommentben maga is ajánl az infuenszeri poszt alatt másik diétát, edzésmódszert, ruhabeszerzési helyet, lifehacket. Hozzászólásban elmeséli hasonló terjedelemben és habbal a saját nagyszabású történetét  – ez itt a blogon nagyüzemben ment 2013-14-ben: a harsányak, épp azok, akik később elárultak, a poszt elé tolakodva, fölé licitálva, nem is kapcsolódva írták a nagy drámákat, vagy épp a kicsinyes “tudom, hogy a lényeghez sikerül hozzászólnom, de a tejfölnek nem annyi a zsírtartalma” megjegyzést, egy merőben irodalmi poszt alá, amelyben semmi komoly szerepe nem volt a tejfölnek. Tönkretenni, megváltoztatni, kitűnni mellőle!

Amilyen vagyok, nem zavart ez, nem láttam át a kínzó figyelemkeresésen. Hadd beszélgessenek, nem is mindig olvastam el. Utólag döbbenek rajtuk.

Kitör tehát a követőből a frusztráció: ő nem érdekes, neki miért nem válaszolnak (a blogger vagy más követők), ő nem tudna netes vagy színpadi (bármilyen) szereplésből csodálatot, hírnevet, megélhetést szerezni. Szerkesztési segítséget ajánl, ez épp a legbetegebb harsány, NukuNuniNéni Csilla volt: majd ő moderálja a kommenteket, nem lehet ezt bírni egyedül! Már akkor hüledeztem: hogy képzeli, hogy beengedem?

Az a deal, hogy neki, ha a követőiből keres pénzt, ezt el kell viselnie, hiszen “ő állt ki, vállalja a kritikát, nem kötelező egyetérteni, “cenzúra”.

“Ilyet én is tudok!”, kiáltottak fel tucatjával olvasók, akik előtte azt állították, hogy ők ilyet nem tudnak, elvarázsolódva bolyonganak a szövegekben, ámulnak. Ki kérte? És mi hasznom volt belőle? Mégis behajtották adósságként.

Aztán lett minden, állítólag megelégeltek engem, és nélkülem jobb a blog: feminista magazin, edzős oldal, életmódkönyv másoderesztés (!), megmondós-betámadós-rákos életmódblog, okoskodó facebookcsoport, “blogger vagyok” saját blog nélkül, “vállalkozás” bárminemű teljesítmény nélkül, edzésnapló edzés nélkül.

Nem bírja azt sem, és ez érthető, hogy ő nem személy, ő behelyettesíthető, ő egy szám. Nem bírja, hogy az oldaltulajnak teljesen mindegy, hogy ő pont kicsoda, főleg az instagram-tiktok hőseinél vagy az online edzéseket árusítóknál csak a szám kell. Ezek nem személyes viszonyok, hogyan is lehetnének azok? És ha írok, akkor is: te mindent tudsz rólam, a gyászomat, striáimat, fogyásomat, elvetélt szerelmeimet, gyerekemet, lakásomat nézegeted a homályból, nick mögül, kielemzed nagy fölényesen – de neked is jár az, amit a tehetség és önvállalás magával hoz?

Folyondárok. És olyan sajnálatra méltóak. Annyira emberi ez az egész, akkor is, ha még alázatosak, akkor is, ha már aljaskodnak.

Nem áll meg a kommentdoboznál a mohóság. Olyan került a lakásomba, akit életemben nem láttam, nem is tudtam, kicsoda. Mert aki bejelentkezett, hogy jönne, őt is hívta. Miért ne? Koldulni, kajálni jött. Kit nem hívsz? Ő se ismerte, amúgy. A másik slusszkulcsát pörgetve belépés után egynegyed másodperccel elkezdte mondani a varázshegyen, a kastélyban, mit hogy alakítana át. Lakásfelújított nagy fölényesen. Ez így nem jó, majd ő megmondja.

Hogy lehettem ennyire naiv?

És közben segítettek és szerettek sokan, ez is ott van. Közéjük vegyültek ezek a nem is tudom, kik.

Az olvasó nem barát, mondtam akkor, amikor a számig ért már a szaruk. Nem én választottam őt, nem biztos, hogy barátkoznék vele, nem biztos, hogy érdekel a története vagy elhiszem az igazát. Ne legyenek elvárások, nem bírom, én csak írok, lehet olvasni, de követelőzni nem, az életem, személyem nem lesz a tietek. Te jöttél ide, vállad a választásodat, el is mehetsz, de ne vidd az ezüstöt.

Hú, de megsértődtek, már ennyin is. De közben mások meg privátban kiöntötték nekem a magánéletüket, választ vártak, tanácsot kértek több hónapos levelezésekben. Még évekig. Ingyenpszichológus voltam, udvarias felületességgel meghatódtam, miközben csak írni szerettem volna, meg a saját életemet élni. Ne kelts irigységet! Ne dicselkedj! Ne örülj. Ő sem örül. Ne légy optimista! Nem lehetsz boldog te sem!

*

Ezt a kiegyenlítődés-igényt nevezik leegyszerűsítve irigységnek: ő is látszani akar, vele is foglalkozzanak. De több ez ennél. Mert a követő gyakran úgy erősíti az énjét, hogy lesajnálja, megítélgeti a követettet. Dehogy cserélne vele, egy ilyennel, aki apjakorú férfiakat hálóz be? És ezt ilyen echte alacsony sorú wannebe-k, akikkel a szellemfejedelem férjeim soha szóba sem álltak volna, lövésük sem volt semmiről, ami minket összekötött. Hiába, a látszat meg a külsőségek, az a fontos. Páros szelik kiránduláson. Bezzeg ő, mindig korabeli fiúkkal, ő kellett azoknak is (felcsinálta, szeretőnek tartzotta már gyerekkel is, ivott, lelépett, most széthízva tengődik).

Gyáván, pletykásan, saját edzett testet satöbbit soha meg nem mutatva.

Ő akarta, hogy köze legyen hozzá. Ő tartotta érdekesnek, ő figyelte. És aztán nem bírja ezt, és És kitalálja, hogy a hőse leszerepelt, szemét volt. És még oda is írja neki. Feje fölött beszélget róla, fikázva ugyanott, ahol addig tapsolt.

Ír egy témában, és akkor miért nem ír másról. Hova lett a nagy edzés/feminizmus/liberalizmus? Régen jó volt, de kifulladt. Kedvenc kommentem (nincs kedvem kikeresni): addig értettem vele egyet, amíg le nem írta, hogy a kutya a kertbe való, nálam ez red flag, mivel nagy állatvédő vagyok, menhelyekre járok! Ki is követtem! (Ezt pont Szentresiről írták. felfoghatatlan, hogy valakit ez zavar egy tudottan loncsoskutyás tiszaháti közegből jövő, “magasra törő” nőben, a többi – alapvető – hamiskodása nem.)

És vég nélkül. Aki keres, talál, és hát keres keményen, mert rögeszméje az illető, és valami perverz módon, negatíve azonosul vele, a bőrébe bújik: miért ennyit követője, miért olyan a haja, ő ezt nem így csinálná: “a helyében én rámennék a podcastokra”, álságos fél-elismerés: “lehetne több könyve, írni tud, de elbaszta”, írják azok, akik csúcsra járatták a netes mocskolódást.

A jelentéktelenségével kínlódó rajongó ráerőlteti a célszemélyre a saját normáit, mert ő is fontos, ő is számít. Nem bírja sokáig a szélsőséges kiegyenlítettséget, amelyet pedig maga választott: idejöhetsz, megnézheted, de nem a tiéd. Nem bírja, hogy az ott nem az ő oldala, pódiuma, teljesítménye. Kéri a részét – hiszen ő rajongott. Nem tud mibe belekötni, viszont nagyon szeretne. Hatalmat szerezni, okosnak tűnni, leleplezni a célszemélyt azzal, hogy ő bezzeg átlát a szitán.

És aztán, ha a hőse hibázik, vagy egyszerűen csak mást gondol, máshova helyezi a hangsúlyt, netán a belepofázásra reagálva határt húz, olyan indulattal fordul ellene, vagy nagyobbal is, ahogy rajongott. Amit semmi nem magyaráz, azon kívül, hogy eredetileg is kétes szándékai voltak és tele van elégtelenség-érzéssel.

Több és kevesebb is ez, mint irigység. És főleg, más. Énhatárok alapvető nem értése, önismeret hiánya, a teljesítmény nem-értékelése. Neki se legyen. Ő se különb. Ő miért nem esendő, halandó ember? Neki minden sikerül? Belepofázni, beleülni, jobban tudni, ellene emelkedni fel. “Tiszta zakkant, de nincs benne annyi kifinomultság, hogy a bajaiból egy jó kis multiplex szeméélyiségzavart csináljon, azt csak én tudom.” Írta az, aki a trendi import DID-del kamuzott.

Arcukat nem vállaló vagy szarrá simított profilképű nők dühöngenek állítólagos fotószerkesztéseken. Izmos, de nem hibátlan, vállalt anyukatesten, beforr fotókon keresik pixelenként a csúfságot soha nem sportoló, formátlan nők.

*

Ó, huszonéves koromban én is írtam öntetszelgő levelet írófejedelemnek, nagy színésznek – le akartam nyűgözni őket, azt vártam, hogy én is abba a tartozzam, és ezt ő igazolja vissza, reagáljon. És amint valóban olyasmi ligába kerültem, és én is kaptam az elismerést olyanoktól, akik a szövegeimet olvasták, és nem ismertek, elmúlt belőlem ez a késztetés, és szégyent éreztem miatta.

(bocsánat, lemaradt a mondatok vége)

“Ja, te tényleg azt akartad, hogy a közönséged legyen egy színész?” Nagyon fájt ez a mondata a pszichológusnak. És, ott, a Hegedű utcában: “Honnan fogja megtudni… hogy adjam a tudtára, hogy már nem érdekel?” Milyen az élet, úszunk, és még az sem esemény, ha szerelmesen-feszesen, Macival lát. (Dehogynem. El ne higgyétek. Nem múlik el soha. Nem eleven, de heg.) Ilyen önironikus mondatok hangzottak el a rendelőkben, amikor még nem volt súlyos kritikám az összes segítő lelkiző szakmával szemben.

Nem tudod a közönségeddé tenni azt, akinek a közönségévé szegődtél. Az elvárásaidat sem nyomhatod rá, hogy az influenszered hogy éljen, mit tegyen, “legyen elszámoltatható”, ha mondjuk fogyózik, vagy a vegánságot, egészséges életet, környezetvédelmet hirdette, “hiteles-e”. Szíve joga valakinek változni, sőt, váltogatni is a témáit. Főleg ha te az elején nem láttad, hogy pl. a vegánsága egy marketingpóz. Te akartad, te hitted el, ne ródd fel.

*

Tiszteljük egymást, olvasó. Maradj méltó, saját agyú. Iratkozz le. Kérlek, iratkozz le. Kérlek, ismerd fel, ha már nem.

Ne rajongj, ne túlozz, ne szeress, ne láss szépnek, ne gyere közel, ne helyezkedj bele teljesen.

Ennyien, ezek maradtatok, és így jó.

 

női bajaink 4.: a HPV és a rákszűrés

Közzétéve Szerző:
4

Voltam nőgyógyásznál, éves ellenőrzésen. (Nekem nincs endometriózisom, egy pici, panaszt nem okozó miómám van, de nem bolygatja a méhet, és maradt akkora, amekkora.)

Ezt is kérdeztem az orvostól: van összefüggés a mióma és az endometriózis között? Azt mondta, nincsen. Hormonális se. A mióma akkor baj, ha rossz helyen van, túl nagy (mondjuk 5×5 centis). Sokan panaszmentesek. Az endometriózis, az szemét (mondjuk erről általában úgy szerez tudomást a nő, hogy panaszai vannak, máshogy nem látszik. A miómát látja ultrahang is.)

És kérdeztem tőle mást is a rákszűrés kapcsán, jelezve, hogy írok a témában, és ő elmondta röviden, mi a helyzet.

A poszt előtt (tudom ez is a poszt, de a lényegi rész, na) előtt leírom, hogy az egész beszélgetés azon alapul, hogy a méhnyakráknál szinte mindig kimutatható HPV-fertőzés, ezért van ellene oltás is, mert okozatinak tartják az összefüggést. És nem is általában a száznegyven? törzs valamelyike, hanem a veszélyes törzsek okozzák a bajt, és ezek egy része (a leggyakoribbak) ellen van oltás. LR: low risk (rákszempontból, ettől még nőhet karfiol a puncid helyére!), HR: high risk. Ennyiféle van, és ezt vizsgálja a széles spektrumú diagnosztika:

A HPV-re voltam kíváncsi. Amikor én tavaly felháborodtam az otthoni tesztelés promócióján (akcióban olcsóbb!), csak éreztem, hogy nagyon gáz a megható sztorit, veszteséget influenszerként forintra váltani, mindezt elhivatottságnak és társadalmi munkának hazudni (majd a jólét külsőségeivel cikknek álcázott ömlengésekben dicsekedni), de akkor nem olvastam utána.

A minimum, amit mondhatunk, hogy ez semmiképpen nem jó ügy, és aki annak állítja be, azt a haszonvágy vezérli. De az sem áll távol az igazságtól, hogy fölösleges öndiagnózisokra buzdítani a nőket roppant kártékony. Ez az én véleményem, de most itt van az is, hogy miért gondolom ezt. És nem csak Szentesi Éva dicstelen tevékenységéről és teljes széteséséről, hanem az összes olyan énekesnő, modell, sportoló és tévés nő tevékenységéről, akit valami baja miatt megkeresett a témában utazó cég, és akkor valami jólöltözött-mosolygós-hálás fotóval, minősített esetben az orvost ölelgetve jól rádsózza azt a szert, eszközt, beavatkozást, magánkórházat, gyomorszűkítést, ami “neki bevált”.

Rengetegen nem értették annak idején ezt. Nem csak annyi van itt, hogy van, aki szerint “jobb a biztonság”, más szerint meg a pár törzsre szűrő otthoni teszt nem olyan fontos, de hát ki így, ki úgy. A bamba követők igazi társadalmi ügynek, női egészségvédelemnek gondolták ezt a felhabosított, haszonvágyó semmit, és egyetlen orvos nem állt be mögé.

Forradalmi, 11900 forint, és fogj össze a barátnőddel. #TeszteljNeStresszelj!

https://neumannlabs.com/products/easy-hpv-teszt

Stresszelni fogsz, az tuti, mert ugyan a kimutatott rákos esetek közel száz százalékában jelen van veszélyes HPV törzs, visszafele már nem ilyen bizonyos a helyzet: az ilyen törzseket hordozó nők túlnyomó többsége soha nem lesz rákos. Ezért se mondják azt, hogy “gratulálunk, pozitív, ön rákos”, hanem menjél citológiára, aztán az negatív, megnyugszol, katarzis. Ki érzi egy pozitív HR teszttel ezek után átverve magát? Hát nem jobb a biztonság?

Semmilyen tünetem, elváltozásom, panaszom nem volt sohasem. Sokkolt, hogy rákos vagyok. Én akkor sajnos még nem tudtam, hogy van egy otthoni, önmintavételi HPV-teszt, ami a HPV-vírust kimutatja. A megelőzés a legegyszerűbb, a teszt életet menthet!

Itt olvashatsz a korai tünetekről, illetve hogy tünetmentesen PAP-tesztre menj (kenet, labor), ne HPV-re, csak az ugye nem haszon a Labnak. (Akinek egyébként minden HPV-oltott leány is veszteség.)

Hogy a követők, mindenféle lájkolók semmit nem sejtettek az influenszerkedésből (ha nem tudnátok: influenszer az, aki HAT az emberekre! ő erre büszke! így magyarázkodott a lebukása után), azt nem csak a sunnyogás, a túl üdvözült “rákedukáció”, “értetek teszem” kihirdetgetés (wmn hátszéllel) mutatta. Főleg onnan tudom, hogy miután én szóltam, elkezdték kérdezgetni: ja, te ezt jutalékért árulod? a cég megfizet? Úgy már nekik is gyanús lett. Ott volt a kuponkód, meg hogy együttműködés… a szemüket kibökte.

Tehát akkor most az okok: MIÉRT ÉRTELMETLEN, FÉLREVEZETŐ ÉS KÁROS A HPV-T NÉZETNI, és miért nem tiszta szándékú az, aki a paráztatásból húz hasznot (miközben hirdethetné a valóban egészséges életmódot, a szexuálisan felelős viselkedést is a hisztizés, a ballonkabát-csipketanga libbáskodás meg a ginivás helyett)?

“A tudósok azt mondják” – az orvos azért mondja ezt (mint mondja), mert klinikán dolgozik, az meg folyamatos képzésekkel jár. Nem a saját tapasztalatára és a véleményére, intuíciójára hivatkozik, hanem kurrens szakmai érvekre.

A méhnyakrákszűréskor az amerikai protokoll nem használ kolposzkópot, kenetet vesz (PAP-teszt, a pálcikával a méhnyekról sodor le sejteket) és citológiát nézet (laborba küldi, ahol megvizsgálják, vannak-e kóros sejtek). Ha a citológia negatív, akkor 3 év (!) múlva kontroll, viszlát; panasz esetén persze előbb. Ha meg talál valami elváltozást, akkor nézet HPV-t, hogy vannak-e veszélyes törzsek.

Ezzel az a baj, hogy kolposzkóppal lehetne látni mindenfélét, a másik pedig a három év: sokkal előbb kialakul veszélyes állapot.

Új elemek az amerikai szabályozásban (a 2012-es előzőt tavaly szeptemberben módosították). Az egyik: “everyone with a cervix” – nem merik leírni, hogy NŐ, ezért én leírom: méhnyakuk nőknek van (amit mondani akarnak: méhnyakkal rendelkező nők, mert van olyan nő, akinek csonkolták. Ezerdolláros kérdés: a neovagina, vagyis a műtéti úton létrehozott… hát…: üregnek a végződése cervix-e?).

A másik, hogy viszonylag későn (25 évesen, mint írják) kezdik szűrni a méhnyakrákot, ötévente, és JAVASOLJÁK a HPV tesztet. Ezeket már nem a doktor mondta, hanem új elemek.

Innen.

Szerencsére mi itt élünk. Nálunk a szűrés évente javasolt: kolposzkóp, kenet, citológia. Itt is pozitív citológia után néznek HPV-t, hogy van-e a sokféle (lásd a fenti kisbetűs illusztrációt) között magas kockázatú vírustörzs; ha van, akkor további vizsgálatok és sűrű kontroll. De, megint csak az orvos szerint, vagyis, “a tudósok szerint” a lakosságnak gyakorlatilag a száz százaléka HPV-fertőzött, és ha valakinél kimutatnak néhány, rákszempontból alacsony kockázatú törzset, azzal szépen elbánik az immunrendszere, és egy év múlva már másik törzset mutat ki a vizsgálat. Vagy épp (abban a pillanatban) semmit. Nem tűnik el a vírus, csak megvívja a csatát az immunrendszer.

Csak úgy HPV-t nézetni tehát sem komoly laborban, sem otthon nem érdemes, csak paráztatásra jó, meg ugye a labor keres rajta. Amiért ez az orvos mégis nézet: ha épp elcsíp egy negatív pillanatot (amikor régi low risk törzseket immunrendszer legyőzte, újak nincsenek jelen), akkor elküld oltásra. Amit negatív lelet bortokában vagy kamaszkorban lehet, érdemes beadatni.

Mindez nem személyes ellenszenv. Az influenszerkedéssel legyen mindenki gyanakvó, ne járjon meghatódni olyanokhoz, akik ezen jól keresnek. Azért írtam meg ezt a posztot, amiért a többit: mert ordít a hamisság, és én az igazságot keresem, és nem félek megírni.

női bajaink 2.: táplálkozási zavarok és következményeik

Közzétéve Szerző:
3

Többféléről írok egyszerre, mert valahogy egyféle az aggódás, a hozzánemértés is, a hangoskodás, meg az igazi bajok és igazi gyökerük.

Persze mindenki az anorexiára gondol, arról ír a magazin meg a facebookmegmondó, az a rettegett, halálos leromlás és meghatófilm-téma. És a jól ismert szövegek: káros diétaipar, meg a modellek, TikTok-eszmény, jujuj. Aggódik is mindenki, ha a kamaszlány nem eszik.

fogyókúrázik a kamasz gyerekem

Erre pakolódott egy nagy adag erkölcsi szósz, morális szelfiket lőnek, ilyen feminista meg boldognőitest meg neveldjólagyereked rovatokba való Ügy manapság az anorexiáról beszélni, tudni róla, érvelni, rettegni. És te rettegsz, miközben a többi, amiről meg nem esik szó, vagy csak erkölcsi fanfárok nélkül, a szemedet kiveri, az életed tönkreteszi, de te nem és nem.

Mert nem csak anorexia és nem csak hajszolós fogyózás van, sőt, ezek elég ritkák, azokban a formákban pedig, hogy aggódni kelljen, alig-alig fordulnak elő.

A fő probléma az, hogy szinte senki nincsen jól a testében. Bővebben… →

mit nem lehet lenyomni a torkokon?

Közzétéve Szerző:
8

A névnapomon (24.), a nagy hegykerülő sétánkon arról beszélgettünk G-vel, hogy a jelenlegi, behergelt facebokos miliőben mi volna az a téma, vélemény, kontent, amit ne lehetne beadagolni embereknek mint menőséget. Egy kicsit felérzelegni, átlelkesedni, becsomagolni jóügynek, vagy őszintének, ESENDŐNEK, emberinek titulálni. Vagy épp bohónak és ártalmatlannak valami fullciki szokást. Esetleg felháborodni, az ellenséggel szemben morálisan fellépni, jól lekeresztényezni.

Pár hashtag, és mehet.

Az alapok megvannak. A találat egyenesen a szívbe megy: nemhogy cikinek nem érzik, de normává tették, hogy érzelmileg és indulatokkal nyomatékosítanak, ami nulladik újságírói alapelv, hogy csak silányék élnek ezekkel. Közben a legalja politikaibulvárt csócsálják, ezeregyediknek is hozzá kell szólni, és persze ugyanazt. Mimézis:egymás utánzása, én is megosztom. Hétezer megosztó, az hétezerszer akkora ügy tehát.A tájékozódás facebookposztokból történek, a sajtóban még a szalagcímeket sem olvassák végig. Norma az is, hogy semmilyen józan állításuk nincs, akinek van, azt lehurrogják, nem értenek ahhoz, amiről beszélnek (társadalom, politika); norma lett az érzelmi húrok pengetése, a személyes és ellenőrizhetetlen anekdoták érvként való használata, ellenvéleményre a puszta beszólogatás és gyalázkodás, a veszteség-licit, az ‘érintettség mint érv”. #meddigmég #jóügyek.

Szóval arra jutottunk, hogy bármit le lehet.

Simán belefér progresszívéknél, hogy emberi jogi és áldozatvédő kiállásások alatt követelnek akasztást, kínhalált, kiherélést. Ezerszer rájuk szóltak, EDUKÁLTAK, mi a baj ezzel, és mégis, cunamiszerűen mindig ugyanaz, lájközön.

Lement a torkokon, hogy férfiból lehet nő és hogy ezen nagyon meg kell hatódni. Hogy taps és közönség kell nekik, nem pedig segítség. Hogy aki nem vesz részt a valóságtagadásban, az gyűlölködő.

Lement a torkon, hogy ha a születési nem fel van tüntetve az okmányban, akkor az jogsértés és olyan, mint a sárga csillag.
Bevették, hogy a felnőtt+macska, felnőtt+fikusz IS család, hát persze, milnek ezt ilyen feszesen definiálni.
 
Hogy az anya nem nő, az apa nem férfi (vagy én nem értem?).
 
Péterfy Gergelynek nagyobbak az ambíciói, mint amit a jelen kurzus és olvasótábor nyújtani tud, és akkor a kommentelő már azt írja, hogyTILTÓLISTÁRA tették.
 
Lemegy a torkokon, hogy bárki aki a mi kutyánk kölyke és panaszkodik, hős.

A megcsalást poliamóriának elnevezni, ez is átment, úgy menő és etikus, de a megcsalás az továbbra is nagyon jujuj (a legprimitívebb születettfeleségek reflexeire alapozva).

Hozzáértőnek elfogadják azt, aki fel van háborodva, sokszor azért is, mert valakinek a valakije, és akkor ő ettől gyermekjogi szakértő, jogász, politológus, pszichológus, pedagógus, szociológus lesz a szemükben.

Beveszi a nőgyomor, hogy PNÉ 28 hetes magzatot abortált és ez rendben van, és az az ellenség, aki megnevezi, hogy ez melyik BTK paragrafus.

A bőrkabát menő, ide nézzetek, a következő posztban a szőrme ellen sírós tiltakozás és millió lájk, mert Berkiék ellen könnyű hergelni.

A mentális baj egyszer stigma és romboló, mert közveszélyes és manipulatív, tehát ciki, máskor viszont, ugyanezeknél a progresszíveknél a depresszió a menő, amiről #nemszabadhallgatni és #nemszégyen.

Ez is. Mindkét oldal mellé tudnék megerősítő érvelést köríteni. Ne aggódj, természetes, hogy idén tévéztél, zabáltál, és zaklatottak voltak az éjszakáid! #ölelés

 

Júzerek tömegei megkajálták, hogy írónő, újságíró és megható, miközben egy önillegető, kapzsi influenszer, nulla saját gondolattal.

Megeszik a kurvás, húszévesektől is kínos fülledt “erotikát”, szeretőséget, ha sejtelmes-izgin van tálalva, “novella” (vagy ha odateszi a rákot a másik serpenyőbe).

Lement a torkokon, hogy a “love brand” az egy szem kritikus kommentelő ellen közöl bosszúcikket, miszerint őket támadják.

Hősnő odaírja a szarrá botoxolt arca és túltöltött, még gyulladt ajka mellé, hogy a száját az anyukájától örökölte, ezt amúgy Vájf csinálta nyilvánvaló töltögetések meg hajkezelések után 2013-ban, és már akkor is röhögtünk. Meg nofilter meg nosmink. Látjuk, tudjuk. Legalább ne írd oda.

Hősnő, ha nem bír el egy helyzetet, nem képes érvelni, azzal érvel, hogy ő rákos volt és rosszul lesz. Bármit el tudott adni ezzel, márkanagykövet, jutalékért nem-diagnosztikus, nem-specifikus, nem-standardizált HPV-teszt.

Nőket aláznak, röhögnek ki kinézet, megjelenés alapján a nagyon feministák, mert miniszter.

Állatvédelemnek csomagolnak beteg szokásokat, macskának torta és rá gyertya, a kontentnek használt kutyát masnikkal ékesítik, fülszőrét kékre festik. De édes, hogy az összes szaloncukrot lette! Közben az állatok érdekeire hivatkozva embereket zaklatnak és önbíráskodnak, gyepálják azt, akit odaraknak eléjük.

Bevették, hogy az egyszülő pont olyan jó, mint két szülő, mert szeretetre vágynak, és ezért JÁR nekik az örökbefogadás, holott minden egyéb körülmény változatlansága esetén nyilvánvalóan jobb a két felelős felnőtt, mint az egy. Egyszülőként nevelni krízisállapot.

 
Voltaképpen milyen izgalmas intellektuális píárkodás is volna, hogy “tedd szexivé a zoofíliát!” Meg tudnám írni így a pedofíliát is. Vagy hogy elevenen enni meg állatot, ez menőség. Ha jól megfizetnék – és ugyanannyira volnék cinikus, mint ezek. Ha dicsekedni van kedvem, akkor a diadamas fotó mellé kell írni, hogy szeretet, harmónia, meg hálás vagyok meg életöröm.

A fent soprolt típusú kontenteket naiv, valóban könnyező és számító drámakirálynők is kiteszik. Sőt, férfiak is hisztiznek újabban, pedig lehetnének viccesek, gyilkosan ironikusak is. De biztos van, aki tényleg hisz a nagyon frappáns-erőszakosan odavágott kontentjében. Hogy az az igazság, és ezt terjeszteni fontos.

Csak mondjuk egy József Attila-díjas író vagy egy történész, és mégis elkurvul így.

Egy ilyen megható sztoriért 4,7 ezer lájk, szívecske, ölelgetős miafasz jár:

Miért kell az érzelem és az indulat?

Mert ha nincs érzelemköd vagy felháborodás, akkor jól látszik, hogy a kontent, műalkotás, állítás közhelyes, hogy a publikáló semmi különöset nem tud, egy sima, kövér, küszködő átlagember, aki meghittséget akar hazudni a vacsora főzésébe.

Megy az indulatgenerálás, pedig volna mit kritizálni okosan, metszően is. 

Ez a kommentelő nem is rejti véka alá, hogy a tamtamot a lájkok miatt veri:

Mintha kérdezte volna valaki. A tamtam nagyon jó szó erre.

Ne hallgass rájuk, ne hagyd magad elvinni a valóságtól, a saját értékrendedtől, megéléseidtől, mondván, az gyűlölet meg előítélet meg bigottság. Jól tudtad, két nem van. És mivel ez sopánkodáskultúra, és azt bünteti, aki felelősséget vállal és jól van, ne engedd magad eltávolítani az életörömtől, az egyszerű, valóságos, szép dolgoktól. Ami soha nem kaja- meg utazásmutogatás, hanem képesség, meló és vállalás.

tabuk, prüdéria, magánügyek

Közzétéve Szerző:
1

Amiről be lehet szélni, arról be kell szélni,

amiről hall lehet gatni, arról hall kell gatni.

Wittgenstein, Tandori szerint

Új felismerésem ez is mint kimondási, megnevezési, elmesélési kényszerben szenvedőnek, hogy nem minden elmondható, nem kell mindent elmondani, sem az elmondhatóságra örökké törekedni, szavakat találni. Wittgenstein így hangzik eredetileg:

Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Logikai-filozófiai értekezés

És azt jelenti, de legalábbis implikálja, hogy csak hazudni és felszépíteni nem szabad.

Arról fog szólni ez a poszt, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos témákról nem beszélünk nyilvánosan. És ha ezekről mégis beszélünk, kiállunk, hogy elmondjuk, az bátorság-e, vagy valami egészen más? Hogyan lehet stilizálni és lágyítani az őszinteséget is annyira, hogy az már pont annyira cukros, mint a hazugság?

Vagy épp karrierépítési, jövedelemszerzési érdekek szolgálatába állítani.

Bővebben… →

“nem szeretem”

Közzétéve Szerző:
5

TÉZIS

Túl gyakran mondogatod a világ dolgaira, hogy szeretem, tetszik, szimpatikus, meg hogy fú, te nem bírod, gyűlölöd, már elsőre is láttad rajta, hogy.

És ez nem méltó.

Mihez nem méltó? Nem érv azzal a dologgal kapcsolatban, amiről beszélsz, nem méltó az igazsághoz, amelyet tartsunk szem előtt.

Nem lehet komolyan venni. Önzés, nyafogás.

Túl gyakran leplezi a szeretés és a nem szeretés a finnyogásodat, gyávaságodat, lustaságodat, ítélkezési reflexedet, kotnyelességedet.

És hát: az ízlésed nem norma. Jó, ha nem érvelsz vele, és nem feleled valakinek, aki mesél arról, hogy mondjuk elkezdett súlyzókkal edzeni, hogy NEM SZERETEM A SÚLYZÓKAT. Amúgy sem kérdezte.

Lehet mondjuk ételeket nemszeretni, más ételeket ehhez képest nagyon szeretni. De ezt hangoztatni…? Roppant kínos. Azt eszel, amit akarsz, svédasztalon, vendégségben is, nem kell mindig deklarálni. Nem is érdekel senkit. Tied a felelősség.

ANTITÉZIS

Persze nyugodtan neszeress dolgokat, embereket, sőt. Bővebben… →

mit tudok még a testről mondani?

Közzétéve Szerző:
8

Úgy voltam vele, hogy elemzem továbbra is a médiajelenségeket (testről, testképről, női létről, szexről és sportról való beszéd), de külön posztot a saját testemről, sportomról, testi élményeimről akkor írok, ha tudok újat mondani.

Mi az új? Bővebben… →

“az emberi jogok nem torta”

Közzétéve Szerző:
30

A transznők rövid története. “Volt itt két szoba, egy jól felszerelt a fiúknak, tele izgalmas játékokkal, itt eredetileg rend volt, és mellette volt egy szegényes, sivár, billegő székekkel. Ott csend volt, szépen és szomorúan játszottak, amivel lehet, főleg egymással. Aztán a lányszoba egy kicsit felfejlődött, lett bele Barbie, egy új szék. A fiúk elunták a játékaikat, az összegányolt szobát, a koszból, ordításból, verekedésből a széttört játékaik közül átjönnének ebbe a tisztább szobába, hú, ez izgi, itt mi van, kikkel lehet itt játszani, elkérik a Barbie-t, le is tépik a lábát. Itt van minden, a szent, a szép, az életvidám, a csinos ruha, az anyaság, a jóindulat. Én ilyennek látom a transz nőket, legalábbis ezeket a hangosakat, és nem adom a nőiségemet átdefiniálni senkinek.”

Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.

Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:

http://wondermark.com/1k62/

Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.

“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)

Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.

Ami a címben van, azt Bővebben… →

érinthetetlen, mert elesett

Közzétéve Szerző:
59

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Na, jól értem: a Szentesi Évát nem szabad bullyzni, de a Gerle Évát igen. Jól van, hát akkor ennyire komolyan menjen minden továbbra is.

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: Szentesi Éva exponált negatívan több tízezer követő-drukker előtt, erre behergelt tömegek érkeztek, akik most hallottak először a blogomról. És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nem, ez nem bullying. Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt, másról sem),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

személyes érzelmek nélkül, írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam. Bővebben… →

a tények makacs dolgok

Közzétéve Szerző:
24

És ez jó hír! Akinek jó, annak nagyon jó.

Lehet kenegetni, enyhíteni, megmagyarázni, rejtegetni, de végül csak a valóság marad.

Rendezgetheted a trendi határidőnaplódat, megszámolhatod, hányszor voltál edzeni, írhatsz tíz legjobb pillanatról és kitehetsz kilenc álomszép fotót, lehet menő a cipőd és minimalista a garzonod – ha az alapproblémádat nem tudod megoldani, ha még mindig beteg és édességfüggő vagy, mindez csak pótcselekvés marad. Melegházi rózsa. Künn havazik.

Fotózkodhatsz optikailag, szenvedhetsz lábujjhegyen, de az igazság az, amit mindenki lát: hogy rövid a lábad, és szorongsz miatta.

Lehet lobogni tetoválásért, belenyúlni mindenféle felszínes menősködés érdekében a tested integritásába, hosszú távon mindig kiderül, hogy ez káros.

Meg lehet magyarázni, hogy a médiából sajnos ömlik a tökéletesség, a szépségeszmény relatív, túl nagy a nyomás a nőkön, és nem mindenki élvezi a sportot. Remek, egyetértünk. Viszont a tested elhanyagolásának következményei téged is elérnek. Ha gyenge a hasfalad, szétreped a terhességben a bőröd. És ha nem tudod megszeretni a sportot, szar életed lesz húsz éven belül.

Öltözködhetsz eredetien, ízléssel, feltűnő, dögös cuccokba, sminkelhetsz hajnalban –  egyszer lekerül a ruha, akkor pedig ott lesz a nettó tested, és lesírod, lealszod a mázadat.

Kikiálthatod a 30 perc futópados sétát sportnak, szelfizhetsz az öltözőben, ragadhatsz ugyanazokba a kímélő köreidbe, életmódváltó forradalmárt is játszhatsz, de ha nem lépsz ki a kényelmesből, csak elmegy az időd, nem fogysz le, és egyetlen karácsony szétveri az eredményeidet.

Megteremtheted az instagramodat eseményekből, híres barátokból, jótékony akciókból, és körbeveheted magad gondosan nálad mindig dundibb, rosszabbul öltöző, idősebb nőkkel, használhatod őket fotóháttérnek a tündöklésedhez, összeszedegedheted az ötleteket innen-onnan, de ha más képességed, igazi erőd nincs, soha nem leszel sikeres.

Szidhatod Magyarországot, az önkormányzatot, a nők helyzetét, a szüleidet, az anyaságot, az nem segít azon, hogy még mindig nyomorogsz, eltelt az életed, és ötvenévesen nincs öt szó, amellyel le tudod írni, ki vagy.

Mondogathatjuk azt is, hogy nincs semmi probléma, csak idő kell az osztályközösség összekovácsolódásának, valamint természetesek a súrlódások: ami mérgező, az felforr, aztán robban. Hazudhatjuk, hogy normális az, ha valaki a saját élete helyett folyton mással foglalkozik, fontoskodik. Meg hogy a kis Rozalinda határozott, meg szókimondó, mindig is ilyen volt, azért ő csupa szív ám, és segítőkész – nem ő fogja kapni a szerelmes levelet, és az osztály kiveti magából, ha folyton piszkálódik.

Sorolhatod, hogy te mi mindent tettél, hány helyen kerested a megoldást, mindent kipróbáltál, de ha semmire nem jutottál, ez mind nem számít. Az eredmény a lényeg. Ki lehet találni, hogy más hogy jutott előnyhöz, terjeszthetsz hazugságokat is, te ettől nem leszel előrébb.

Követelheted az igazságosságot, a jogaidat, ha nem érted, hogy nem jogok alapján vagy igazságosan dől el a lényeg. Sorolhatod, hogy a szüleid, a gyerekkorod, a rossz döntésed, a traumád, de azért inkább tedd bele a melót, a döntést, mert negyven körül azért már választ kell adnod magadnak a fő kérdésekre.

És hogy a picsába lehet, hogy szuper autód van, de filléres gondjaid, rendszeresen?

Pörögni is jó, jönni-menni, szeretni a társaságot – mókus, alkoholista vagy.

És tolhatod a mai felszínes nőkre, a finnyásságukra azt, hogy nem vagy vonzó, viszont szexuálisan frusztrált vagy.

Szeretetről, összetartásról beszélni is lehet, sőt, népszokás.Jjobb a békesség alapon engedni, miközben a dinamika rombol, minden családtag mérgező, neheztel, dühös. Belebuktok.

Kavarhatsz, az nem a másik, az te vagy.

És vádolhatsz engem, hogy én monomániás vagyok, túlzó, hatalmaskodom, feszültséget keltek, de a lényeg nem én vagyok, hanem a saját életed. Hogy azzal mire mentél. Arról beszélj, azért cselekedj.

A látszat, az öndefiníció elpereg, a hesteg elfeketedik, a festék mögött rohad a fal. Csak a lényeg marad és hat hosszú távon.

Mi a te valóságod?