a deklaráció és a valóság

!!!

Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az nagyon durva és káros.

És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.

Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót (az újságírói teljesítmény nélküli influenszerre, Szentesi Évára gondoltak) “kikezdeni”, nem lehet róla kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva kzárólag a saját anyagi érdekeit tolja, ügyet csak érdekből és jól megfizetve képvisel, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő tavasztündérrel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.

Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?

Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.

Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.

Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanezek vonultak, amikor kikezdtétek azt a bloggert, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és egyszerűen nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.

Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.

mit jelent nőnek lenni? 2.

Az első rész itt:

mit jelent nőnek lenni? 1.

Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?

Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.

Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esetben stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, tűsarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.

A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké, azt is akarjátok: kvótás helyeket, női sportversenyt, a szülést. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.

Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben… →

mit jelent nőnek lenni? 1.

Nem kell újra megírni ugyanazt. Aktuális, kirakom újra a főoldalra.

A lényeg, hogy a nem (sex) biológiai valóság, nem kell érezni. Az érzet nem sex, a gender pedig csak szövegelés, illetve tanult szerep. Nincs veleszületett gender. A kínzó másság- vagy testi idegenségérzet pszichológiai probléma, amelyet a korhangulat, a környezet nyomása vagy traumák könnyen kiváltanak.

Ezért veszélyes a mézesmázos, illetve panaszkodó transzlobbi. Egyre több az olyan kamasz, aki csak szavak szintjén transznemű vagy agender, bigender, genderfluid, vagy aszex (amúgy Villő, e viselkedés állatorvosi lova is ezt nyomja), tehát semmit nem vállal, esze ágában nincs műttetni magát, vagy tartósan elköteleződni. Holnap majd máshogy érzem. Ennyire komoly ez. Viszont a vekengéssel és ellenségkereséssel a legszebb éveiket tékozolják el. Eközben az élet megy tovább, a hagyományos dolgok (család) virulnak. A többi fiatal, aki ezektől meg a förtelmes ne szülj propagandától-vádaskodástól érintetlen marad, tanul, ismerkedik, bulizik, karriert épít, szerelmes, családot alapít… (Párhuzamos jelenség: akit nem érdekel a kövérség-rinya, a bodypositivity, a vegán siránkozás és viták, az terepfut, staeket süt és bikiniben napozik.)

Mindegy, hogyan népszavazol, nem számít. Ez csak a közhangulat utólagos tesztelése, a törvényt már megszavazták. Az igenek semmiképpen nem lesznek többségben (de az se változtatna semmin). Felháborodni sem érdemes a népszavazáson mint hergelésen és homofóbián (ezt sunyin összemossák a transzfóbiával). Különösen úgy, hogy az érvénytelenül.hu kampányolói következetesen nem tudják, mik a kérdések (!) és mi a probléma a jelenséggel. Mert bőven van probléma, riasztó jövőkép volna, ha bedőlnénk ennek.

Ha van arányérzéked és ízlésed, akkor két év járvány után, egy kíméletlen háború közben, durva gazdasági válságban, miközben prosperál a nők elleni fizikai erőszak… e valós problémák közepette nem az LMBT emberek “elnyomottságán” fogsz kiakadni. Taszító, ahogy gazdag, divatos, nagy médiaelérésű, emancipálódott (rég jogegyenlőséget élvező) meleg hírességek, és MINDIG FÉRFIAK harsányan, profi marketinggel az elnyomottságról siránkoznak, és persze rájuk akaszkodnak a transzneműek. Ez is toxic masculinity, ezek is basáskodó férfiak, ez is egyenlőtlenség.

Aki nem úgy gondolta eredetileg is, aki nem idegenkedett a melegektől, az a Fidesz kampányának nem dől be most sem. Viszont nem lehet tagadni, hogy az LMBT- és identitáspolitikai ügyben bőven léteznek aggasztó jelenségek Nyugaton, ide tényleg ne jöjjön be a cancel culture, a nő és férfi szavak/fogalmak átírása, a kamaszok hülyítése, a fekete hormonozás, a nők védett tereinek és lehetőségeinek elbitorlása. A “nálunk ez még nem probléma” gyengécske hárítás, egyben elismerése annak, hogy máshol meg szörnyű a szép új világ.

Nem bizonyult igaznak a vád és félelem, hogy a 33-as és a salátatörvény fokozta volna a melegek veszélyeztetettségét, pszichés problémáit, öngyilkossági hajlamát. Egyedül a Háttér Társaság számolt be arról, hogy több hívást kapnak. Nem csak a fideszeseknek, meg az edukálandó “homofóboknak” van problémájuk a szivárványkodással. Én biztosan nem kérem azt a csomagot, amelyben az ellenzékiségemnek immanens része az LMBT-kiállás, és nem szabad beszélni a problémákról. Hogy ezek az emberek gyanakszanak és gyűlölik a “normalitás”, a biológiai nem és a kétivarú szaporodás valóságát.

A mesekönyv körüli 2020 őszi hiszti, a matiné, “meseolvasás”, sértett kommentek ezrei óta nem állíthatja a progresszív közeg, hogy nincsen genderpropaganda. Hegedűs Emett, Ónodi Adél, Tobi és Tuza Éva szerepeltetése, sztárolása, NoÁr klipje óta pedig világos, hogy a legfiatalabbak is érintettek és célpontok.

“Ha lenne barátnőm, fognám a kezét.” De nincs. Ezt csak elképzeled, meg kisminkeled magad, és benne leszel a tévében. Azt se tudod, mi az a párkapcsolat:

Hahó! Légy, akit vagy! Bátrtan! Ne nyavalyogj folyton! Annak fogod a kezét, akinek akarod, szabadon élhetsz szexuális életet. A melegek nincsenek elnyomva, transzfóbia pedig nem létezik! Nem azt jelenti, hogy nem kérsz a valóságtagadásból és az ép test megcsúfolásából (tranzíció). Nem azt jelenti a homofóbia, hogy nem tapsolsz ennek a műsornak.

Minél nyugatabbi meg szabadabb a társadalom, annál több a nemváltó óvodás, kiskamasz is. Bizony:

A legmeghökkentőbb: az átlagkommentelők, akik utálják a kormánypropagandát, kifejezetten Orbán-ellenesek, minden érvénytelennépszavazós poszt alatt tömegesen azon háborognak, hogy ha nem lenne a nagy fideszes felhajtás, akkor erről a sok zavaros, “aberrált” jelenségről nem is hallanának a gyerekeink. A plakátokról tudták meg, hogy melegek és nemváltók léteznek. Vagyis: ők is azt gondolják, hogy a másság témájával békén kéne hagyni a gyerekeket. Ahogy a kormánypárt. Annyira utálják az egész másságot, hogy szerintük negatívan, kritikusan sem kéne róluk széles körben beszélni. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap…

Ez jól odabasz az aktivistáknak, mert a Pride-on, a Tobi-kampányban, a mesekönyv kapcsán pont a gyerekeket célozták meg, és túltolták (ki nem látja a salátatörvény előzményeként a mesekönyvhisztit?). Így képzelték vajon az LMBT-lelkesültek a fideszellenes tömeget, hogy még ennyire se akar hallani “a buzikról”? Szívük szerint még többet és folyton beszélnének a másságról, a közösséget ért bántásokról, láthatóak szeretnének lenni, mindenkinek, és ezt csomagolnák a szexuális felvilágosításba is. A másság teljesen rendben van, sőt, ünneplendő, ez egy erős, megmásíthatatlan érzés… és már bent is vagyunk a nemi tranzíció előszobájában. Amely törekvéseket dollármilliókkal támogatják, itt van erről cikk.

https://thefederalist.com/2018/02/20/rich-white-men-institutionalizing-transgender-ideology/

Ki a nő?

Röviden: két nem van. Ahogy tanultad a suliban, úgy. Nem változott meg.

Két olyan nem van, amely valóság. Minden más vagy anatómiai hiba, vagy konstrukció: annak kifejeződése, hogy a nem megélése nem komfortos – egyébként keveseknek az, de amennyire lehet, próbáljuk élvezni. Ahogy megélik e két nemet, az sokféle. Az nagy zavaros, és a zavarosban sokan keresgélnek mindenfélét.

Minden kamu? Vannak egyáltalán őszinte transzok? – kérdezi kíváncsi vacsorapartnerem. Ezt a kérdést talán fel lehetett tenni 2012-ben, de azóta?

Mindegy, ki mit érez, akár őszintén érzi, akár divatot követ. A valóság számít. Mindenki keresi magát, ők így. “Milyen címke illik rám?”, kérdezik tizenöt évesek halál komolyan, mintha ez változtatna bármin is. Mintha lehetne ezen az alapon jogokat követelni. És ma már megéri. Bővebben… →

hogy vagy képes még mindig szeretni?

Olvasóm, és mások is, elolvasták a Love storyt. És ezt kérdezi az olvasó. Hogy ezek után, én, bárkivel…?

Azért az, amit én egy embertől elvárok, ha kinyitottuk egymásnak a szívünket igazán, nem olyan nagy etwas. Mondhatni, egy suttyó rohadéknak kell lenni, hogy ne ugorja meg – az meg ritka.

Sokak kérdése ez a felnőtt élet második szakaszában, túl komoly veszteségeken. Belemenjenek még, érdemes-e? Lehet-e bízni “a férfiakban”? Bővebben… →

könnyes szemű szolgáltatók

Miért van például az, hogy egynémely ismerős, és tényleg hatot tudok kapásból, aki szolgáltatással foglalkozik, de olyannal ám, amelyet a felső százezer engedhet meg magának jobb időszakában, a karanténban a kötelező kezdeti bizakodás, a motivációs szövegek, #mindenrendbenlesz hesteg és élőzések után most keserű posztokat ír arról, hogy baj van a kapcsolatokkal, az emberek sajnos manapság használják egymást, nem hozzák rendbe a kapcsolatot, hanem lecserélik az embert, pont mint a tárgyakat (az megvan, hogy ez az elhagyott, mérgező házastársak szövege, akik játszmáit nyomorultan évekig tűrték, és akiknek hiába kérés, párterápia, ultimátum, semmire, de semmire nem voltak hajlandóak változni?), mindenki csak a haszonra hajt – miközben nyilvánvalóan nem a barátaihoz szól (akkor nem látnám ezeket a posztokat én is), hanem pont azokhoz, akiknek ő élt a pénzéből és pont ő “szerette” őket csak addig, amíg kicsengették a díjazást (számlát sose adott), most pedig a legszámítóbb módon a bevételét és a nyüzsgést siratja, és egyáltalán nem rezonál arra, hogy másoknak sincs most bevételük, így nála elkölthető pénzük, vagy ha van is, abból a testvérüket támogatják, meg talán kedélyüket vesztették, leépültek fizikailag, esetleg befordultak kissé, semmi kedvük neten kitartóan igénybe venni a szolgáltatást (nekem ez nem ment, milyen csúf mindenki zoomon! és olyan eleven és intenzív volt az igazi, élő, összetapadt kapcsolatban létezni, hogy még telefonálnom is riasztóan idegenné vált), és talán élőben sincs már kedvük, és nem is lesz: szerintem sokan nem mennek vissza az edzőjükhöz többet, valahogy átértékelték az elmúlt hetekben, hogy mi a fontos, de az is lehet, hogy megtanultak önállóan edzeni, utálnak bárhova időre odaérni most már, alkalmazkodni és még fizetni is érte, és nem akarnak újra úgy létezni, mint előtte… meg úgy általában is, mennyire profi már hisztizni, vádaskodni, barátságról papolni, csupa szép-jó-egyedi nyújtása és rezzenetlen derű és erő helyett rossz érzéseket nyújtani moralizálós fölénnyel egy szolgáltatói viszonyban.

“az emberi jogok nem torta”

A transznők rövid története. “Volt itt két szoba, egy jól felszerelt a fiúknak, tele izgalmas játékokkal, itt eredetileg rend volt, és mellette volt egy szegényes, sivár, billegő székekkel. Ott csend volt, szépen és szomorúan játszottak, amivel lehet, főleg egymással. Aztán a lányszoba egy kicsit felfejlődött, lett bele Barbie, egy új szék. A fiúk elunták a játékaikat, az összegányolt szobát, a koszból, ordításból, verekedésből a széttört játékaik közül átjönnének ebbe a tisztább szobába, hú, ez izgi, itt mi van, kikkel lehet itt játszani, elkérik a Barbie-t, le is tépik a lábát. Itt van minden, a szent, a szép, az életvidám, a csinos ruha, az anyaság, a jóindulat. Én ilyennek látom a transz nőket, legalábbis ezeket a hangosakat, és nem adom a nőiségemet átdefiniálni senkinek.”

Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.

Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:

http://wondermark.com/1k62/

Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.

“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)

Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.

Ami a címben van, azt Bővebben… →

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben… →

meg még arra is rájöttem

Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben… →

csak mostanában jöttem rá

Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.

Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:

bemutatkozom

A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben… →

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Nekem érveim vannak.

Jól értem? Szentesi Évát nem szabad bullyingolni, de Gerle Évát igen. Hát akkor ennyire vegyük komolyan az elveket továbbra is.

Miközben a különbség köztünk az, hogy én valóban tudok írni, előbb kezdtem (és Szentesi itt olvasgatott…); én saját erőből építettem fel az olvasottságomat, nem “építettek fel brandként”, azaz toltak a seggem alá győrikeksz-reklámokból fenntartott platformot, van hozzá műveltségem, és értelmes az életem, nem csak nyavalygok a kirúzsozott áléletben…

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: a napokban Szentesi Éva célkeresztbe helyezett a szokásos hisztivel (őt az egykori betegsége miatt nem szabad bírálni), azaz negatívan exponált engem több tízezer követője-drukkere előtt, erre behergelt tömegek jöttek rám, akik most hallottak először a blogomról: nem olvassák el (a címet se), de gyalázkodnak.

És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt róla, és másról sem kotyogok ki ilyesmit),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (hogy ne legyen reklám, azért én fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam.

Isten hozott benneteket, jó ez, hogy ti itt, mert mindenkinek van esélye gondolkodni, ráébredni fontos dolgokra – sőt, aki még előtte áll:

felnőni!

Kiállni a nyájból, reflexes ítélkezés helyett saját véleményt alkotni… (Gerle Éva, ébredj fel, ez túl szép…!)

Tudok jobbat: érvelek. Félelem és cukiskodás nélkül. A tisztánlátás, az érv, a jó mondat hatalmas erő ebben a langyos fos világban. “Mindig minden, amivel foglalkozol, téma lesz, hatást gyakorolsz, ezt nem tagadhatja le senki, bármennyire is gecizik amúgy.” Akinek meg sérti az érdekeit, és tudja, hogy védhetetlen, amiben él, az rámfogja, hogy irigy vagyok, gonosz, beteg stb. Bővebben… →

mire költesz mostanában?

Jól vagytok? Nincs gyász, írjatok ugyanúgy.

Van itt egy félreértés. Én nem most vagyok rosszul, hanem április közepén voltam (nem a jelen mesterséges facebookdrámától, hanem más – más méretű – okból, amelyet nem tudok, nem akarok itt részletezni). Remélem, tiszta: ami most megy, az egész őrjöngés nem én vagyok, nem engem tükröz, nem rólam vall, ne aggódjatok emiatt. Majd lenyugszanak, találnak ők is értelmes projektet. Ez a behiszterizált nők lelkének bugyrairól ad képet, az ő érdekeikről, sérelmeikről; az igazsággal szembesülésre való képtelenségükről, a hergelhetőségükről, a klimaxukról, az életnívójukról, unalmukról, fájdalmukról. Íme, a magyar wmn. Ez egy gerjesztett műsor, bolhacirkusz, igaz, sok és ronda bolhával. Nekem ez nem árt. Ezért nem hadakozom velük, nem is moderálok, sőt, nem is olvasok. Minél több, annál jobb. Valaki írja, tavasztündér nevű nagy rajongóm is nyomja. Hát persze, hogy nyomja. Ebből látszik a nívó, látsszon csak, undorodjon mindenki. Ez nem beszélgetés. Ellepni, nyaggatni, megerőszakolni a másikat, kéretlenül kielemezni, tanácsokat adni, “segíteni” akarni (lent levő emberek lefele…), és eleve: több tízezres tömegbe koncnak bedobva…? Később, ha elmúlik a gőz, szégyellni fogják.

Dolgom van, fontos: napozom. Futok, főzök, maffiás filmhetet tartunk (Il Traditore, a Budapest Film műsorán!).

Elnézést kérek attól, aki engem most összetörtnek, kikészültnek, tébolyultnak szeretne látni, vagy bármi önsajnálatot, de ebben a posztban részletek vannak az életem valóságáról. Én nem a ti szabályaitok és bosszúfantáziáitok szerint létezem, nem az a bábu vagyok, akit ti alkottatok meg egy művalóságban, ami mögé nem láttok, de nem is akartok nézni. Az a megoldás, úgy kb. mindenre, ami az életben szar, hogy nem kell toxikus dolgokkal foglalkozni, szánalmas emberekkel érintkezni. A blog itt van, és jó. És jönnek ide, persze: mi hír, mit csinál a “bolond”? Sír már? Hú, de izgi!

Topik on. A híroldalak gyászosak, és sok a baj, remeg a levegő az ingerültségtől Pesten, de kénytelen voltam elismerni, pontosabban: meglepetten érzékeltem, hogy sok minden viszont jóra fordult az elmúlt hetekben.

Mindenekelőtt: Bővebben… →

ne legyél tisztességes és ne terülj ki

együtt jobb! sorozat

 

Kedves érettségizők, édes fiam! Ti ma ballagnátok, de 2020 van, és nem szabad ilyet, így nem ballagtok ma. Ez itt a tarisznyába valóm nektek, úgy is, mint anyáé, magyartanáré, killbillé és gondolkodó emberé.

Itt a szöveg:

József Attila: Két hexameter

 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!

A videó:

Hát mi ez itt? Ez, kérem, egy influenszer mottója. Na? Megjött a kedvetek a lúzerséghez? Kiterítenek (engem, téged), ilyen a tárgyas ragozás. Ők. Úgyis. Engem – és téged is.

Kik azok az ők? Őket nem terítik ki? Kik ezek, a kafkai ügyészek? Arctalan hatalom, szorongatás? Vagy a fejedben léteznek csak, Josef, Attila?

Ugye tudjátok, ki és miért írja ezt emlékkönyvekbe, szobortalapzatra, tantermek falára? Hogy kinek jó az, ha te egyrészt tisztességes vagy (értsd: mások kedvéért szívsz), másrészt ki is terülsz szépen, harmadrészt elhiszed, hogy mindenki más is kiterül, továbbá ő is tisztességes, és egy kincse van: a tisztessége?

Ezt a kései epigrammát (ez a műfaja, de a formája nem disztichon, hanem, lásd a címben) mi, amikor még naivak voltunk, úgy értelmeztük, hogy hát igen, ez az erkölcsi maxima, minden körülmények között tisztességesnek kell lenni, hiszen a végeredmény ugyanaz, micsoda példa és életcél, és nehéz, de akkor is.

De még úgy is tanítottuk. Egy fél gondolat kritikám nem volt soha. Ó, hogy szégyellem magam.

De hiszen én élni akarok! Gyáván és tisztességtelenül akár. Szabadon, saját lényegem szerint, nem mások által tisztességesnek minősítve.

Mi a tisztesség? Próbáltuk megfejteni. Aki lengeti a mutatóujját, aszerint az, hogy nyelsz,  tűrsz. Nem mondod el, ki tette. Mit tett. Magadra vállalod, belehalsz inkább. Ők meg éljenek. Nem vagy dühös, nem zavarod a jó kis nyugalmukat.

Általában is vicces, amikor a megalkuvó átlagember facebookidézetekben előveszi a bátrakat, a mártírokat. Többnyire azért, hogy nyomasszon. Hogy mások szívjanak. Hogy másvalaki legyen nemes, megbocsátó, következetes. Pedig keskeny az út, a vértanúk hite nem adatik meg mindenkinek, és nem is gyakorlás kérdése. Ha nem vagy elég erős, ha élni szeretnél, akkor inkább legyél botladozó, gyarló ember, és ne mentegetőzz.

Vedd észre, hogy aki ezt írta, az kiterült. Kiterítették. És nem sokkal a kiterülés előtt írta ezt. Most mondod, az életrajzi költő meg a lírai én nem azonos, remek. Na de egyrészt ez a költő terápiásan, vallomásosan ír verseket, szoros összefüggésben a kedélyállapotával és az életeseményeivel (más költők nem okvetlenül), másrészt neki a lírai énje is kiterült: a Könnyű, fehér ruhában, az Ime, hát megleltem hazámat… énje és a Karóval jöttél… lírai te-je is öngyilkos hajlamú.

A másik, hogy ez az erkölcsi elv pont jól jött a Kádár-kor emberének, a gyáva, megalkuvó kgst-lakónak, aki ha tiltakozott, nemet mondott, könnyítést és szabadságot keresett, akkor azonnal jött a mutatóujj: na, mi van, nem vagy tisztességes? nem akarsz dolgozni? bomlasztod a rendet? És hát minden tekintélyelvűségnek jól jön az a moralizáló jelleg, ahogy ezt a két sort pont a teljesség igényével fellépő József Attila nem értette, nem érthette.

Nem kell jónak lenned. Nem kell bárkivel tisztességesnek lenned, és különösen nem kell az ő normái és elvárása (érdeke) szerint annak lenned. Azzal legyél tisztességes, aki veled is az. Ideje volna destigmatizálni a bosszút.

Meg fogják kérdezni erre: azt hiszed, neked mindent szabad? Angyali mosollyal felelj: Úgy van, mert én viselem a következényeit. De azt képzeld el, hogy neked is mindent szabad. Hogy lehet, hogy erre még nem jöttél rá? És rám vagy dühös?

Nem vagyok tisztességes, vagyis nem leszek áldozat. Nem kényszerítem magamra azt, amit ti tisztességnek neveztek, majd hülye leszek. Viszont ki sem terülök.

lepaktálj-e a gyerekkel?

Amúgy is, de Amióta Otthon Rekedtünk, Azóta Meg Végképp, a gyerekkel egyezkedni kell. Rábírni a hasznosra, amellyel a jövőjét építi, hatni rá, “kreatív” “megoldásokat” kiötölni, “elmagyarázni szépen”, győzködni. Az a sok rendes, kertvárosi anya az üvegházi gyerekeivel! Régebben az ÉVA magazinban, mostanában a wmn-en látom ezt: az “egészséges” répát, cukkinit (hosszú i-vel írják…) hogyan csempészd sunyin az óvodásod sütijébe (jól átverted! nyeli a kis rohadék!), hogyan “limitáld a cyberidőt”, mivel vedd rá, hogy ne igyon, mértékkel bulizzon, rendet rakjon a szobájában, tanuljon, és a sikeres (kitűnő) érettségi esetén milyen jutalom jár. Mondjuk körkérdésként: te mivel motiválod a gyerkőt? (E szó használatáért, ha én lennék a belügyminiszter…)

A protestáns etika szerint, mely ugye gyönyörűen működő kapitalizmusunk alapja, a munkáért fizetség jár mindenkinek, márpedig (terjesszük ki!) a gyerek munkája nem más, mint a tanulás, esetleg a besegítés a házimunkába. Bővebben… →

hát ilyen!

Létezik! Ízlésemnek nem megfelelő regényekben írják ilyennek. Szól a zene, amikor…!

És még mindig! Persze ha új lenne, akkor aktuális volna az ujjongó döbbenet, de ez nem tavaszi sztori. Sőt. Rá lehet nézni sok év után a másikra máshogy? És ő még vissza is? Mitől változik meg a tekintet? Miért pont akkor?

Sehova nem sorolható, nincs ilyen rubrika. jaaaj, megfigyelnek, és mindig dobozolnának (van, hogy dühösen: téged most sajnálni kell, vagy irigyelni? elit helyen laksz, vagy rádomlik épp a szociális rom? illy vagy ökó? szellem vagy anyag? érdekel az alakod vagy örömből edzel? szolidáris vagy a behízott, nyavalygó rémekkel, vagy norbirékával értesz egyet? magányos vagy vagy nagy szerelemben?), mindig csak mosolygok. Nem sikerül felfogni ezt. (Hrabal: állatkínzó vagy jó író?) Micsoda sivársága ez a dichotómiának! A szorongó elhelyezési kényszered, halott dobozaid a fejedben. Meg ez a vallatás. Mintha le kéne vizsgáznom.

A élet árad, és nem kell magyarázni, értelmezni, besorolni, hogy akkor ez most mi, hova fér az erkölcsökben meg a megszokott narratívákban.

Csak hát annyi szar történetet hallok a korosztályomban. Mi vagyunk a B liga, ha egyáltalán pályára lépünk, itt már nincsenek dicső sztorik, eufória, gólöröm. És nem csak a “női portálokon” megy a fogalmatlan nyafogás, hogy a tinderes pasi ghostingolt. Olyan is van, hogy együttélés, harmónia, nagy fogás (fiatalabb, rendes, dolgos!), egy nap üzleti útra megy – soha többet nem tér vissza, és a legszebb: otthagyja a nőnek a DOBERMANNT. Még külön belém beszélték az itt szaglászók, hogy nekem nem lehet jó, engem nem lehet szeretni. Ó. A planéta, a cölöpverők, meg a dús lombok a túloldalon!… Pedig én nem áltattam magam: negyvenes nő vagyok, az pedig nem hamvas, gyerekeim vannak; belső érték nem számít, nekünk már szagunk van, kitörölhetem a seggem tapasztalattal, érzelmi érettséggel, nagystílűséggel, a tehetséggel, a sokféleséggel, de még azizmaimmal is, ez mind nem PIACképes. PIAC. És én húsvásárba nem. A jó kinézet már csak tatarozott állapot, erőlködés és para. Mi lehet még, sokkal rusnyább figurákkal is ennyi volt, ilyen alig-dolgok: nősek, elérhetetlenek, nem értik, nem tudják, mit akarnak, vagy izzás van, de buták, mint F. Használat, szép szavak, téves remény; gondoskodás talán, de az meg kit érdekel, én nem vagyok anyáskodó. Csak jól főzök és imádom a testet. De minden hazug, ha emberileg nincs az a nagy, őszinte igen. Némi szex, talán, az se lesz jó, ezt hittem még egy éve is. Belém beszélte a sok csonka sztori, hogy örüljek, ha valaki.

Mire tartottam én magam ezek miatt, uramisten. Kik lettek volna jók. De nem érdem dolga ez. Annyi van, hogy nem szabad megalkudni, várni kell.

Én se hittem volna. Ennyi évesen. Kérges vagyok, elegem van, nem bízom. Meg eleinte jó, de aztán a hónapok. A mégse jó. Új elem: lehet nekem is elegem, nem én viszem a végletekig a reményt. De nincs elegem. Tud újat, érdekel, nem lesz unalmas. Nem hiszem el, ő se engem. Provokálom magam, tiltakozom az elején, kifele nézek, szabotálok, nem akarom, ne ennyire, nem értem, ne fájjon majd, ne én sírjak. De mindig és még, a nem-jártam-erre-tájakon – megdolgozunk az abszolút bizalomért.

Már meg összezárva, főzünk, filmet nézünk, tollasozunk, hegyet járunk. Este meghallgatjuk a csodálatos szerelmes novellát Szentesi Évától: Csokiszív 2. Erős, pontos, igaz. Az ember beleszeret a másikba újra, elsodor a szöveg, maga előtt látja azt a benzinkutat, a hajcsavarókat, a bűzös horgásznadrágot. Egész délután szeretkeztünk. Ó, ha én így tudnám valaha kifejezni, mi a szerelem. Az igazi. Csak azt bánom, hogy nem vagy nős, nem vagy egy igazi megúszós féreg, nem írsz a klotyóról esemest, súgom a fülébe. Nem szenveleghetek. Egyáltalán semmi kifogásom nem lehet, miért baszom el az életem. El se baszom. Sokkal intenzívebb lenne az az egész úgy, az elválás kéjétől. Ő ezt ugyanúgy érzi. Kibírhatatlan. Egymásnak esünk. Halovány mása!

De az élet nem irodalom, azért ami most van, ezen a tavaszon, az stressz, unalom, strukturálatlanság, nincs város, semmi színház, nekem sincsenek más emberek. Keringünk a lakásban, ugyanarra kutyaséta. El kéne romlania. Meg már minden megvolt, nincs újdonság.

És mégis. Az igazi innováció: ugyanott, egymás karjában, egyszer csak belobban. A nő belobban. A szeme. Szédülök. Hogy nekem mennyi idegvégződésem van. Milyen mélyen, spontánul alszom el, mennyire nem félek, ha vele (és nagyon ritkán van ilyen nyomasztó, tökéletesen filmszerű álmom). Te, engem, tényleg? És nemcsak amikor mindenki megszépül. Az élet nagyrészt hétköznap: fog, pórus, közelről, folyton, reggeli szagok, száraz száj, zsibbadt kar, újhagyma, bor. Mindenestül. Próbáltam én lenni a gyengédebb, ez hiúsági kérdés, hogy mennyi ötletem van… nem sikerült.

Az agyam, az élettörténetem (sors, néha már), az érzelmeim, az esztétikai érzékem, az életerőm, a praktikus keretek, a tehetségem, az érzékeim, a humorom, mindenem felel most. Nézem őt, mindenféle helyzetekben: éjjel, stresszben, gyerekekkel, főzés közben, kocsiban, izzadtan, kórházban, amikor én kellek (need), amikor nekem kell ő, fáradtan és felvillanyozva, a gonosz poénokban, a tiszta örömben, nagy felszabadultságban: milyen? biztos, hogy ilyen? hát ilyen?

Betör-e valaki más ebbe, neki, nekem a múltból? Nem érzem a jelenlétét. És amikor megérzem, nem bánom, ez hogy lehet? Mindig ilyen vagy, érzékeny, finom, egyenes, okos, vicces, cinikus? Te is elárulsz, féreg leszel (nekem a betörés kényszerű, ellenem bosszúpornószerű aljaskodást folytat a nagy szerelmemnek hitt férfi)? Neked is mások mesélik majd el, milyen vagyok, pedig évekig beszélgettünk és hónapokig egymás karjában aludtunk? Te is ígérgeted, hogy te soha? “Azt hitte, belép abba a klubba, hogy ő is olyan, de visszaesett.”

Sehol semmi rútság. Semmi bántás, közönségesség, bénaság, karaktertelenség, fölényeskedés, önteltség, lenézés, tárgyiasítás. Jobb ember lett velem? Mindig ilyen volt? Tengerszem, jádekő az alja.

Hogy ez békéssé tesz, feloldoz, az egy butus mítosz, ne nyomd rám, kösz. Nem lettem könnyű ember, az esztelen aljasságot pedig a szerelem teljessége nem szünteti meg, sem ő, sem az érzelem nem végzi el helyettem a killbillt. És most az jön. Ami fontos: általa erőm és önszeretetem lett, ezért nem hagyom magam. És ő is megértette, hogy ezek nem csak sztorizgatós sztorik. Inkább mást bánts, mint magadat, mondja.

sérüléspara

A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben… →

tiszta víz a pohárban

Ha a pohár nem túl mocskos, van értelme újratölteni. Írom a lényeget az életmódváltásról. Több év figyelmes tájékozódás után, felhasználóként elmentem a széléig, de nem köt semmilyen érdek, hogy amire rájöttem, azt promózzam.

Van viszont a neten és a cégek piacán egy csomó szakértő: guru, tanácsadó, rendelő és dietetikus. Én a szimpatikusabbját sem kedvelem, mert a kulcs egy értelmes ember esetén belül van: az ő odafigyelése, tájékozódása, angoltudása a lényeg, és amúgy minden, de minden fenn van a neten. Nem kell több információ, tettekre van szükség, és időre – neki kell látni.

De azért nem árthat, ha tanácsot kérek? De, árt. A “kérdezd meg a szakorvosodat és menj el terheléses kardioultrahangra, teljesítménydiagnosztikára, mielőtt kocogsz 400 métert a parkban”, az nem más, mint felelősséghárítás. A legnagyobb ártalom az, hogy elhiszed: ők tudják (és érdekli is őket), te nem.

Senkit nem érdekel, hogy jól legyél, mert abban nincs üzlet. Bővebben… →

a rendkívül költséges, idenézzetek hobbim

A nőies elfoglaltságok elleni kirohanásom már blogközhely. Eszméletlen életekbe láttam bele a netes barátkozásaim éveiben.

finom, nőies hobbik

gyerekverziója, kurva vicces:

de szépet rajzoltál!

Ahh, de rég volt. Lett is sértődés, Bővebben… →

min hatódsz meg?

Te min hatódsz meg? Mitől vonódsz be érzelmileg? Mire vagy hajlandó a szíveddel, teljes emberségeddel reagálni? Annyira, hogy ez az értés tettekre is sarkalljon? Hogy adakozz, melót tegyél bele, azonosulj, hirdesd, kattints?

Ez ugyanis a te döntésed: amit adnál, az nagyon értékes. Ne add akárkinek.

Észreveszed, amikor meg akarnak hatni?

Meghatódsz olyankor engedelmesen? Vagy nemet mondasz: én ugyan nem hatódom meg akármin!

Én is onnan jövök, engem is rángattak, jaj, mennyit voltam ügyékért küzdő jóember, azonosultam érzelmileg, melóztam ingyen, mardostam magam, hogy nem vagyok elég elkötelezett, hogy unom, hogy ezek az emberek bénák – de rossz volt. De ma már tisztán látom, meddig tart a másik ember, mit akar, és én mit, és nem engedem közel a zajt.

Csak akkor érintődöm meg lelkileg, ha velem vagy közel álló személlyel van valami helyzet: veszteség, emlék, közös öröm.

Hasonló a katarzis, az is maghat: film, olvasmány, színház, festészet, zene. Olyankor az univerzális emberi lényeg érint meg.

Erre nem alkalmasak ama a termelők produktumai, akik a meghatásból élnek, és fegyverként szegezik mások ellen a fájdalmat, különleges élményt. Csakis a legjobbak, az egyszerűek, a játékosak és az okosak, az élvonalbeli kultúrtermék jöhet. Meghat az ábrázolt szépség és a szenvedés is, de inkább az ábrázolás mikéntje nyűgöz le. Arra treníroztam magam, hogy az alkotást figyeljem, abban oldódjam fel, sajátos törvényszerűségeiben gyönyörködjem, és nem nagyon érdekel a költő magánélete, az csak információ. Ezért nem igaz, hogy “szeretem a verseket“, sőt, a tehetségtelenség, a szenvelgés és a meghatási szándék elidegenít. Ha meg pénzt, lájkot, figyelmet is akarnak ügyetlenkedéseikkel, attól külön ideges leszek.

Gyásszal vagy rákkal turnézni, az a legalja. Előbb mesél, meghat, könyvet ír, felépül a brand, beágyazza a gépezet. Aztán jön a termék, és azért már jutalékot kap. Külön alfaj a sérült sztár: nyomja a marketinget, ecseteli, milyen nehéz neki, mennyit szenved ő, és tartja a markát, és tízszer jobban él nálad. Mit mondhatnál? Nincs lába. Még beszólni se szabad.

Emberi kapcsolataimban tehát csak a közeliekkel, a fontosakkal, a rég ismerősökkel élek meg fontos érzéseket. Nem vagyok általában érzelmes, érzelmesebb csak attól, hogy nő vagyok, nem szeretem, ha ezt elvárják tőlem, ha ezt tartják nőiesnek, ha a közösségiség jegyében szeretnem kell embereket. És nem, ez nem keménység. Egyszerűen nem bírom, ha nyomnak. Figyelek, értek, de légyszi, ne akarj a meghatásommal kivívni valamit, ne zsarolj érzésekkel.

Úgy általában racionális, kíváncsi vagyok, legfeljebb empatikus, de ez egy általános, egyenletes állapot, nem érzés. Gyakran vagyok távolságtartó, nem érzem, hogy közöm van emberek saját dolgaihoz, és ezért ítéletem, tanácsom sincs, nem nyüzsgök senki körül, hogy elmagyarázzam neki önmagát. Nem is szoktam gondolkodni sem rajtuk, nincs dolgom velük.

Távol tartom magam mindenfajta érzelmeskedő kontenttől és iparias meghatós terméktől. A tévétől, mert nagyon tompít. A facebookos vallomásoktól is. A kiskutyák stb. szenvedéseinek állandó mutogatása, a drámázás taszít, és nem értem, Greta miért hüppög a tengerek élővilága miatt. Talán mert 16 éves?

Mindaz, amivel gond van, ami felháborító, ami változásért kiált, az agyunk és tettrekészségünk ügye, nem az érzelemvilágunké. A morál és a közéleti tett nem vegyülhet érzelmekkel, mert az zavaros, hisztérikus masszává teszi a jó szándékot is, és az ilyennek mindig vannak haszonlesői.

Érzelmekkel kitűnően lehet zsarolni. Tudják rólad, hogy jóindulatú vagy, nő vagy és van fölös kapacitásod. És használnak. Az egyik fajta az, amikor az elnyomottság és a szenvedés hangoztatásával beállítanak a saját érdekeik tolásának melójába: te is vonulj, tüntess, terjeszd az eszméjüket, írj róluk blogposztot, hiszen “egyetértesz”, “megindított a történetük”, vagy adakozz érzelmi alapon, sajnálatból. Az érzelem ezekben az ügyekben keveredik a meggyőződéssel, civil kiállással, ettől okosnak és hitelesnek tűnik, de elég csak százat olvasni ilyen elkötelezett nők kommentjeiből segítő, nőjogi oldalakon, és világos lesz, hogy nekik erre érzelmileg van szükségük.

Én sosem azt firtatom, hogyan van ennyi fightra, szenvedélyre idejük, hiszen ideje pont lehet bárkinek, van olyan élethelyzet, nem bűn az. A neten tényleg könnyű elsodródni, másokat követni, és rengeteg a düh, a támadás, a gyűlölet, a rászállás, a hazudozás is az érzelemfelhőben. Én azt nem értem, miért igényük ennyire bevonódni, miért élvezik. Mi hiányzik nekik ennyire, mit gyógyítanak a hangoskodással? És pont ez az a közeg, ahol elhallgattatják a jogos kritikádat: azért nem mondhatsz semmit, mert a másik érzékeny, depressziós, nehéz neki.

A másik fajta használat (manipuláció) a médiából jön: az érzelmes kontent, a személyes történet, a romantikus dráma mint filmműfaj, a szerelmes sorozat, a füzetes regény, a szexi irodalom és egyébként a társkeresős kapcsolódás is mind-mind pótlék, a saját gazdag, belső világ, mély emberi kapcsolatok helyett van. Ezek tömegessége, sikere annak köszönhető, hogy a nők rettenetes állapotban vannak emberi kapcsolataik terén, lelkileg, fájdalmakat cipelnek, és szomjazzák az erős érzelmi élményeket, illúziókat, a vigasztaló fantáziákat. Ezek ellen a jó ízlés, az iskolázott kultúrafogyasztás véd: olvass remekműveket, keress tudatosan filmeket, kerüld a tévét.

És legyenek mélyek, valósiak az emberi kapcslataid.

Nem, engem nem hat meg, hogy XY, akit nem ismerek, túlélte a rákot, szereti anyukáját, sámántáncot jár, gyönyörű szülésélménye van. Viszont kíváncsi vagyok, éspedig jóindulattal, hogy hogy zajlik egy ilyen szülés, vagy milyen a rák lefolyása, mit lehet tenni, mi az általános tanulság, az emberi tapasztalat. Az agyamat foglalkoztatja. Akkor már megnézem azt is, hogyan és miért sztárkodik ennyire. Nem akarok azonosulni, egyesülni, és a neten főleg nem, az megtévesztő és veszélyes is. Nagyon sokszor játszottam el udvariasságból, amikor írtak nekem, hogy érzelmileg is viszonyulok. Hogy mi máris szeretjük egymást. Máskor azt éreztem, hogy ő egy rokon lélek, melenget, szép dolgokról ír, őszinte, könnyen értem a szavát.

Ezt továbbra is szoktam, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. A lelkemnek csak az a fontos, akiben megbízom annyira, hogy tud rólam mély és fontos, meg apró dolgokat is, és ott van, amikor nagyon jó és amikor nagyon nehéz, nem csak nézeget, írogat, bunkeréből ítél, hanem tényleg érzem a törődést, a szeretetet, és persze ennek feltétele az, hogy én is kíváncsi vagyok rá, energiát teszek a kapcsolatba. Lassan tanultam meg ezt, pedig teljesen egyértelmű és múlhatatlanul fontos.

Csak megint az a mi női érzelmességünk, a dús-zavaros, fájdalmas lelkünk, az harap a csalira. Soha semmi jó ebből még nem lett.

*

Van még egy pörgésem, bevonódásom, és az a trash. Kis mérlegelés után úgy látom, külön posztot nem ér meg, mondjuk ide is csak épphogy való, mert nem katarzis, nem is megható, csak hogy miket fogyasztunk, mibe vonódunk bele, és miért. (Nem baj, majd írok a végén még a karfiolpüréről, és akkor ahhoz képest mégis ide illik). Főleg ha főzünk, heverünk, olyankor szenvedéllyel nézzük Csides Katát, hallgatunk underground zörejzenét, vonathang-kollekciót vagy kommunista indulókat (ezek között amúgy vannak nagyszabásúak is, nem csak ilyen stílusszörnyek, mint a Kun Béla), olvassuk Andris blogját vagy Szentesi Évát, pörgetjük a lúzerinstákat, de bele-belekapunk a Szomszédokba és a Szex és New Yorkba is. A trash fontos, mert szórakoztató, lelki egészségvédő hatása van, látókört tágít, nélküle beszorulnánk a saját, általánosnak hitt ízlésünkbe. Közös referenciát teremt későbbi beszélgetésekhez, kijelöli az eddig és az ezen túl határát, segít megérteni, elhelyezni dolgokat, megmutatja: nem, nem vagy előítéletes, amikor ránézésre leszaroztad. Tényleg szar.

A karfiolpüréhez finoman vajon, vízen párolok egy fej friss, rózsáira szedett karfiolt, aztán lecsöpögtetem, összeturmixolom botmixerrel, tejszínnel, vajjal, sóval, fehérborssal, és megszórom rengeteg petrezselymmel. Lecsós, hagymás tarja körete volt ma.

nem kell szépen beszélned

Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.

Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben… →

az edzésprogram, amit nem fogsz abbahagyni

Hatalmas a zaj, sok a hamis hang: azt mondja, segít, motivál, de csakis az egója érdekli, magát nézegeti a közösségimédia-tükörben; megúszós és hisztis dolgait, tévé előtt fetrengését kenegeti. “Fokozatosság”, “adok időt magamnak”, “baby steps”, “lágy formák”, “saját testsúly”, “pihenés”. Vagy egészen nyíltan árul valami kóklerséget, szponzorok eszköze. Ne dőlj be nekik!

Szűrd ki a zajt, tegyél rendet a fejedben, fogyassz letisztult minőséget – és eddz. Ezt azért így írjuk, mert edz a tő, és a kétjegyű mássalhangzónak az első jegye kettőződik írásban, amikor a j hasonul: ússz. Epres Attila félórányi Hrabalt olvas neked, míg nyomsz ötször húsz guggolást, oldalemelést, négyszer két perc planket. Mindig hozzáöltözik! Kishajós inge, cicás pólója is volt. Élőben este 11-kor. Extrém megnyugtató, kedves, okos, korrekt. Ha megvolt már az edzés, akkor örüljön Gary Chapman: egymást szagolva, ölelve ugyanazon felnevetni, annál nincs is jobb.

Legyél erős és magabiztos, ne hagyd magad mások által befolyásolni. Azt jelenti az erő és a magabiztosság, hogy tudod, mit akarsz, nem veszed át kószán vágyakozva, bűntudatosan, kettő napra mások edzéseit, módszerét, és egyben kellő derűvel, gyengédséggel bánsz magaddal, nem hagyod, hogy ostorozzanak, hiszen a célok, az alapok világosak. Aki tiszta fejű, annak nincs szüksége hisztis kenegetésre, kifogásokra, akkor se, ha négy napot kihagyott. Nagyon sok nő csinálja ezt a kenegetést, magyarázást, “online edzések”, előre beígéri, utat mutat, kipipál verbálisan, majd elhever. Mintha a közösségért hozna áldozatot azzal, hogy edz. Ő nem edz – ő mutogatja, amennyit mégis.

Ne engedd, hogy olyan vezessen, aki nem tudja, éli, amit te, mert nem ismer, mert nem oktat otthon gyereket, mert neki nem kicsi a lakása stb. Ne hallgass senkire, aki rendszert, módszert, kócsingot, edzést pénzért akar adni, és látható, hogy ő a lényeg. Te vagy a lényeg. Röhögd ki nyugodtan, ne legyél balek. Gyönyörűen meg lehet oldani nulla forintból az önkipattintást. Amúgy nem is korrekt. Ha “költök rá, tehát komolyan veszem” alapon csinálod, akkor majd, amikor feladod, neheztelni fogsz arra, aki elszedte a pénzedet. Magadra nem.

Költs: komoly futócipőre, versenybringára, húzódzkodórúdra, tornaszőnyegre, izzadságelvezető, szívvidító színű tornadresszre, fitballra.

Jelszavaink lésznek, ahogy Katona József írja: erő, kardió, nyújtás.

Erő. Az izomért, a jó alakért, a formásodásért és az erőszintért. Az élményért. Az anyagcseréd állapotáért. Nincs formás test kiegyensúlyozott, felépített izomzat, íves idomok nélkül. Az eddigi években, hacsak nem zúztál, leépültek az izmaid.

Ha amatőr sportolókkal beszélsz, vagy mindig lesz valakinek az okos férje, akkor el fog hangozni a SAJÁT TESTSÚLYOS EDZÉS, mint ami jobb a súlyzósnál, csak az a jó – afféle filozófia, alapelv ez.

Kell a súly, kell az ellenállás. Én nem szeretem a gumiszalagot, mert azzal lehet hamukálni, direkt a könnyebbik ponton fogni, a súlyzóval nemigen. Ha súlyzó nincs: van gyerek. Ez egy 25-35 kilós gyerekkel (képünk egy 32 kilós példányt ábrázol) intenzív közös élmény, és szuper has-, törzs-, comberősítő, akrobatikus, sőt, nyújtó gyakorlat a lény mozgatása, függőleges combtól idáig (neki akár kézenállásban is végződhet):

– egész le, és ráadásul overhead, vagyis fej fölött tartva, és a kezemben a két súlyzó. Így tud a kétszer négy kiló is terhelni. Négyszer huszonöt ilyen, egy köredzés részeként, ami teljes testes, hétféle gyakorlat, négy kör (itt olvashatsz leírásokat), és már jó.

Kardió. Ezt ne gondold túl, és ne várd, hogy kedved lesz hozzá, mert nem lesz. Csak csináld. Séta, akár beszélgetős, gyerekkel-férjjel, ez lehet egy vagy több óra. Power vagy nordic gyaloglás, dombra séta, lépcsőzés, lépcsőn futás, görkorcsolya. Táncos, szteppes videók. Futás, bringa, fél-egy óra. Jó térddel, bokával pedig: ugrókötél. Ebből elég negyedóra, mert intenzív.

Ugrókötéllel lehet nyújtani is, ahogy a film végén látjátok.

Itt hidazunk.