az olvasást népszerűsítik

Szerintem az #olvass meg a többi is ordas nagy kamu.

Semmi sem az, ami. A felszínen az ügy nemes, a píár profi, de igazából kínos önpromó, önérdekű hiúskodás megy. Ez különösen világossá vált a Könyvfesztivál-botrány idején. Címlapra vágyó, teljesítmény nélküli parádézás:

https://24.hu/kultura/2023/10/03/john-scalzi-szabados-agi-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztival/

Annyira kínos… de nem áll ez sem önmagában. Pankotai Lili tegnap a tizenhárom aradi vértanú mellé tizenhárom távozó tanárt tett, úgy harsog. Én többre tartanám őt, ha nem lennének suttyó hibák a slamszövegében. (Eleve a slam: demokratizáló szerepű műfaj bárki tehetségtelennek, ráerőltetve a hallgatóságra, csak sok alkohollal tűrhető.)

Pressmann Kossuthot, Széchenyit, Petőfit emlegetii, és Alice Osemant, a Heartstopper szerzőjét meg az LMBT-gyerekek szüleit nevezi hasonló hősöknek. Miafasz.

Látom, “kivéreztetve” flashmobot tartottak a miniszterelnöknek, álvéres álruhában álzenére álelheverve álvirágokkal.

Sárga csillagot emlegetnek a könyvfóliázás kapcsán (a fólia volna a sárga csillaggal egyenértékű megkülönböztetés), oda és vissza vannak a saját jóságuktól a többnyire ijesztően kommunikáló, fogalmatlan és/vagy agresszív LMBT-mozgalmárok, az új világ prófétái, akik szerint az ő különleges szexualitásuk a lényeg, az ügy, aköré kell a küzdelmet szervezni, de aki heteroszexuális és gyereket nevel, az kussoljon, az bigott.

És mintha nem volnának kártékony, gyerekeknek nem való tartalmak. De, vannak. Meleg aktivisták szerint is:

Látom, festményeket öntenek le paradicsomszósszal, műtárgyakat rongálnak “klímaaktivisták”. Csak tudnám, a festmény mit vétett és mit remélnek ettől. Bővebben…

lefóliázás: mi a törvény célja?

Nem igaz, hogy nem értitek! Vagy tényleg nem értik (okos barátaim, újságírók sem, a fiatalok sem), vagy nem áll érdekükben érteni, és ezért végig sem gondolják. (Valószínűbb ez.)

A lefóliázást (újabban: CELOFÁN /???/), “cenzúrát” mármint. Bővebben…

mindenki főz, mindenki megőrül

Regényem hősnője (nem az egyik, hanem a másik) a maga szűkszavú módján elrémül, hogy az instafeedjében váltakozva ugrik fel a tékozló, öntetcsorgatós-avokádóaprítós-gőzölgő linzeres foodporn meg az éhező és oltatlan szomáliai gyerekek adománykérő hirdetése.

A gasztroblogger-trend már 2006-7-ben beindult, emlékszem, mindenféle anyák előbb bébiételeket, majd giccses vagy virtuóz, alter tonkababos tortákat varázsoltak, vegán sütiket, később szuvidáltak, magtejet préseltek, mindenfélét aprítottak és facsartak. Aztán egyre több profi médium, tévéműsor, könyv tette témává több formátumban a “főzz úgy, mint egy profi!” kajabonyolítást. Később meg az instán bárki rengeteg interakciót provokálhatott egy kis ügyességgel, főleg ha be is mutatta a készítés folyamatát, és azt ígérte, hogy amit ő főz, az organikus/fitneszkaja/mentes/vegán. Nagyot mentek ezek a kontentek, és volt elegendő hirdető is, hogy rámozduljon a legsikeresebbekre a termékeivel: sütő, párológép, magtejprés, házi malom. Eredetileg sportbloggereket, ökoanyukákat, szépítkezőket is felzabált az ételkészítéssel kapcsolatos iparág, egyre kevesebbet posztoltak az eredeti témában. A kaja eladhatóbbnak bizonyult a túltelített palettán is.

Ez a kajaőrület az életmódváltós ténykedésnek is nagy csapdája: hacsak nem gyönyörű és akrobatikus a test, a kajás posztokat, pepecselést, sütiket, gyerektáplálást, különleges fogásokat mindenki szívesebben pörgeti, mint a sima edzős baszogatást, anatómiai okoskodást. Bővebben…

mi van ezzel a traumaírással?

A traumaírás két éve hozza lázba hazánk nőit, amióta gombamód szaporodnak az írónőképző vállalkozások “a dekupázsolást már meguntam” típusú, középkorú könyvelőnőknek.

Ha nem számítjuk a világfájdalmas popzenei produktumokat és szubkultúrákat, akkor a személyességet, az esendőség megmutatását, önálló tartalomként való közlését Oprah Winfrey híres vallomása hozta be a mainstreambe, kvázi politikai gesztusként beszélt az abuzív és elhanyagoló gyerekkoráról és annak tartós hatásairól: nem kell csillogónak mutatkozni, szabad az esendőséget is megmutatni. Írt erről könyvet is.

Persze vannak komoly művészi hagyományai a szenvedés tematizálásának, ha csak a nőket nézzük, akkor is mindjárt eszünkbe jut Frida Kahlo, Kaffka Margit, Simone Weil vagy Sylvia Plath Üvegburája. Gyarmati Fanni monumentális naplója is ide tartozik (háború, abortusz), és élvonal Polcz Alaine Asszony a frontonja is. Nemrég jelent meg Babarczy Eszter első szépirodalmi könyve is (a bal alsó sarokban), neki alapélménye a depresszió. Az ifjú Hegedűs Vera könyve is erős kezdet.

Ez a januári írókboltjás portyám zsákmánya.

Aztán az lett, hogy:

traumája (vagy akként keretezhető életeseménye) szinte mindenkinek van,

a feminizmus bulvárosabb ágazata leszállította az abúzus, bántalmazó, áldozat stb. beszédmódot, szóhasználatot,

mindenki írni és szerepelni akart, könnyű érvényesülésnek gondolva ezt,

így aztán a trauma és az áldozati “edukáció” papnői, a hibáztatás tilalma védetté, bírálhatatlanná, sőt, hősnővé tette azokat, akik…

Hát hogy mondjam: akik éveken át nem szégyellik az egyébként gyönyörűre sminkelt-szűrőzött képeik mellett rágni, hogy betegek, betegek voltak, beteg a gyerekük, hangulatzavarral küzdenek, vagy meghalt egy családtagjuk. Mindenhol zaftos témává válnak:

…a következő beszélgetésre lesz figyelmes két kolléganő között: – Jaj, te, ez a szegény X.Y.! Mennyi szenvedést mér már rá a sors. Most is mi történt vele! Jaj, istenem. De nem bírom ki, mindennap olvasom. A szívem szakad meg. – Ne is mondd, én is ugyanígy vagyok vele. Már mindent elolvastam tőle…

Lájközön, érzelmi azonosulás, rengeteg interakció és médiaérdeklődés az eredmény. Olyan emberektől, akik valódi irodalmat soha nem olvasnak, de érdekes, hogy valódi irodalomfogyasztók is néha jámborak, és könyvespolcukra teszik a klasszikusok közé e nagyon vegyes színvonalú műveket.

Bár e trend gátlástalan meglovaglói magukat írónak vagy újságírónak titulálják, színvonalukat és hatásukat tekintve nem sokban különböznek a nyilvánosságban veszekedő celebpároktól és a nyomorpornó más képviselőitől.

A traumaírás egyben felmentés az íráskészség alól is: ha te, az olvasó ízléstelennek és ügyetlennek, velejéig hazugnak tartod a traumaírónőt, arról hallgatni illik. Nem szokás szóvá tenni se az önsajnáltató-sztárkodó gesztus hamisságát, sem az írás nívójának fogyatkozását, és nézheted, hogy valamelyik vergődő nőtársad lelkesen osztja, megy szívecskézni, drukkolni, meghatódni.

Mi ebben az átverés? Egyszerűen nem kell őket olvasni, nem?

Az az átverés, hogy sok dilettáns kapott vérszemet, lett kedve híressé válni, az érdeklődés és a könnyű azonosulás, illetve a közösségi médiás, ingyen publikációs lehetőség miatt a traumaírás tömeges trend lett, már külön kurzust is hirdettek nekik Péterfyék – ez végeredményében az irodalom halála, ízléstelen kommodifikációja. Az érzelmi viharban az olvasók elhiszik, hogy nagy és valódi műveket olvasnak. A lapok és kiadók éléről pedig eltűntek az újságírói etikát, elemi jó ízlést bástyaként képviselő, bölcs, tapasztalt szerkesztők, akik szelíden azt mondanák a szerzőnek: nézd, nem csak az a helyzet, hogy nem elég jó a szöveg, hanem neked se tesz jót, ha beleragadsz ebbe, mert ha rendszeresen szállítod az ilyen szövegeket (és mi mást tudnál írni?), akkor a “minél rosszabb, annál jobb” fogja uralni az életed, és egyre hangosabb, sértettebb leszel.

Különösen ha valamilyen emberi jogi ügyet, bátor harcos jelleget, esetleg ellenzéki vonatkozást lehet a szenvedés köré keríteni, akkor tiszta buli: a traumákkal házalni, nyomtatott szövegben panaszkodással és önigazolással, fiktív és valós szexuális abúzusokkal előrukkolva egymást tapossák az új meg új szerzők. A legújabb ízlésficam ez, amelyre jövedelmező iparág épült, és ezzel vannak tele a könyvesboltok is. Pedig ahol mindenki bátor és tabutörő, ott ezek a szavak elveszítik a jelentésüket, és a nagy olvasói szörnyülködésben, az áruvá vált ön-élveboncolásban csökken az átlagos, de okosan-finoman megírt léttapasztalatok, érvelő szövegek, a játékosság, az intellektuális témák aránya és megbecsültsége is.

Évekig megy zavartalanul a hamis biznisz. Miután Tibi atya nekiment, már nemigen vitatta senki, hogy Lippai Marianna, a gyerekhalállal és bögrékkel házaló motivátor szélhámos.

https://tibiatya.blogstar.hu/2019/05/09/breking-lippai-marianna-torolte-a-gyaszbizniszt-facebookrol-/72677/

(Az ügy döbbenetes részlete, hogy a kiátkozó hangokhoz Gumiszoba is csatlakozott, aki akkoriban négyezerről tizenhatezerre tornászta fel a követőszámát a gyásztémával, és rémesen ízléstelen önértelmezését bulvárkiadó jelentette meg, majd komolyabb felületeken is íróként szerepelhetett – a színvonalat és az élete tényeit nem merte senki megpiszkálni. Ő maga is úgy hiszi, a bátor feminizmusa, ellenzékisége, gyerekmentes üzenete váltja ki a tiltakozást.)

A portálok és kiadók megfejik az együttérzéscsapot, ilyen nevekkel adják el a teljes portfoliót. Valójában érzelmi zsarolás zajlik, a szerző pedig nyílt terápiát folytat és néha elképesztő módon öninazol, vádaskodik, hazudik. Ez senkin nem segít.

A karrier egyébként tiszavirágéletű: ezek a nők nem maradnak írók, kifulladnak, kereskedelmileg mégis eldöcög rájuk hivatkozva egy-egy vállalkozás. Aztán jön a következő hűha! nő, és ismét íróvá, hőssé és bátorrá avatnak, fellengzős szavakkal promotálnak új, tökéletesen hétköznapi embereket.

Van-e egyáltalán olyan traumaszerző, akit nem kísért meg a könnyű hatás, nem él vissza az együttérzéssel, nem menősködik, illetve tud írni? Most az igazi irodalomról beszélek, nem lektűrökről.

Mi a helyzet azzal, aki igazi író, akár nagy író, de van traumája, és abból könyvet ír? Csökken-e az írói színvonal? Mondjuk, Esterházy szembesülése az apja múltjával, vagy a Hasnyálmirigynapló? Az mindenképpen hamis lesz?

A jó ízlésű traumafeldolgozó tud írni, korábban is tudott, valódi szerző. Többet olvas, mint ír. Traumával berobbanni az irodalomba nem szerencsés. Másról is tud és szokott szólni, van érvényes üzenete a konkrét szenvedéstörténeten túl is, amelyben, és ez fontos különbség a nagy komolyan vevés közepette: feltűnő szenvtelenséggel, esetleg derűvel vagy önkritikával jeleníti meg magát, ezzel pedig elkerüli a “de durva!”, “hú, azért jó, hogy ez nem velem történik” hatást. Nem a sorozatokon és amerikai filmdrámákon felnőtt nemzedék narratíváját használja, és nem magának kapar. Ehhez műveltség, ízlés, aprólékos munka és jó szerkesztő is kell. A nem szakmányban író alkatnak pedig idő. A kétévente új könyv kényszere, az ösztöndíj sokat ront az életmű színvonalán. Ezért is van annyi fordító az írók között.

Az igazán nagyok nem a traumájukon fejlesztették ki az íráskészségüket. A fenti klasszikusokon kívül Lucia Berlin, “Amerika legféltettebb titka” és az ő döbbenetesen súlyos életműve juthat eszünkbe. Magyar földön a legzengőbb női hang a szenvedésről Nemes Nagy Ágnesé. Kortársaink közül Mesterházi Mónika, Szlukovényi Katalin lírája példa (itt erről szóló recenzió is van), és Szvoren Edina sajátos lelkialkata is rokon jelenség. Még a világirodalomból: Doris Lessing, Alice Munro, Lionel Shriver gyakran ír torokszorító tragédiákról, pompásan – mert nem az egójuk, hanem a világábrázolás az érdekes. A szenvedés pedig téma, illetve: prizma.

a blog történetének legnagyobb olvasmányélményei

nyilvános poszt, mindenki épülésére

Írtatok az októberi jelszó kapcsán, egy olvasó kérte, hogy ajánljak könyvet, filmet, őt ez érdekli, és mások is említették, hogy a könyv, a film, a kulturális ajánló és értelmezés a kedvencük.

Több irodalmi poszt készül, archetípusokról és műfajokról, amik felmerülnek az olvasgatásaim, beszélgetések közben.

Sok könyv van, szédítő a kínálat, de rutin és biztos ízlés híján eltévedsz a kínálatban. Bővebben…

nem lehet azonosulni az irodalmi hősökkel!!négy!4

nyilvános poszt, nekik szól

Dől megint a harsány ostobaság, az öncélú őrjöngés, okoskodás, szegény Tóth Krisztina kapcsán (akinek igaza van és derekasan állja a sarat, nagyszerű író és minden). Habár, én a habverést, a facebookra költözött gondolatokat én már akkor se bírom, ha intelligens emberek csinálják. Tóth Krisztina eredetileg nem oda, hanem ide mondta a vitatott mondatokat:

https://konyvesmagazin.hu/friss/tizenegyes_ott_anna_toth_krisztina_olvasas.html

Tehát, Jókai Az arany emberének és Szabó Magda Bárány Boldizsárjának emberábrázolása és női szerepei problémásak, ezért nem kéne őket erőltetni a közoktatásban. Bővebben…

miért finnyogok a populáris kultúrán

Még ha alter is. Elsősorban a kulturális termékekről és eszmékről lesz szó ebben a posztban.

Megj. Én nem diktálok semmit, ne annak vedd. És amit írok a kultúráról, az nem spekulatív, nem elméleti jellegű, és nem is programhirdetés (még az igény 2019 se az volt), hanem élek valamit, aminek a lényege, hogy nem alkuszom meg, és amiből sok örömöm van (kultúra, sport, “sima”, lélekdús érzelmek-szex). Ezekről írok. Másról én nem tudok.

Azon, hogy én elitista meg sznob vagyok, mindig röhögök. Ezt mindig olyanok mondták, akiknek fingjuk nem volt. Nem olvasnak se könyvet, se sajtót, nem járnak kiállításra, színházba, mentegetőznek, hogy ők bizony szeretik a mekis kaját/mjuzikelt, szelfizni persze elmennek az SZFE elé, de semmi közük. Mondjuk nagyjából az egész facebookon nyüzsgő “progresszív” tömeg ilyen. (Ugyanígy: én testszégyenítő és kövérfób vagyok, mert ő lusta edzeni; orthorexiás, mert ő zabál stb.)

Szánd rá az időt, vedd elő, nézd meg, olvasd el! Mélyedj bele, látni fogod, hogy milyen, és utána akkor már lehet beszélgetni! De a tudatlan címkézés, az “azt se tudom, ki az a Závada” alapattitűd nem vezet sehova.

Azt az előbbieknél sokkal értelmesebb, értékelvű olvasók, kifejezett intellektuellek is mondják nekem, hogy vannak más értékes műfajok is, én meg itten kizárom őket az érdemesek köréből. Védekezve, mintha meg kéne magyarázni. Nekem.

Például a fantasy. Bővebben…

gyermekeinket nem fenyegeti veszély

Nyugi! Nem mesekönyveknek nevezett kiadványoktól fognak megállni a fejlődésben. Be se buzulnak. Senki nem kezd szoknyát hordani egy ilyen könyvtől.

Azért megkönnyebbültél?

Mondjuk nyitott, okos, érzékeny se lesz a Meseországban szarvasok nevelik az őzikéket című könyvtől. És ez az egész ügy igazi hazugsága, hogy Mi Ezzel Elfogadóvá Neveljük A Gyerekeinket. De el nem rontja semmijét, ne pánikolj. Annál neki több esze van. Csak mert te ráfeszültél a Nagy Elfogadós Hájpra, ő még látja, hogy lent van a lent, fönt van a fönt. Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.

Jobban látja nálad, mert neki nincs tele a feje facebookról vett hülyeségekkel. Amivel mégis, az életkori sajátosság, kinövi.

Egy könyv? Úgysem olvasnak, és ti sem olvastok nekik, ezért is mindegy. Van ellenben tévé és bárgyúság. Az irodalmi ízlésüket már elsorvasztottátok, kedves szülők, akik azon dohogtok a facebookon, hogy miért kell pálutcait meg toldit olvasni, hát ti se bírtátok elolvasni! (Helyben vagyunk, ott kezdődött minden bajotok! és azóta se sokat.) Miért nem valami nőírót vagy pöttyös regényt…

Ha nem vagy intellektuális, igényes, a gyereked se lesz az. Újratermelődő szellemi nyomor. Pedig az olvasás tényleg ingyen van ma már.

A lelküket, életük irányát a Meseország kinyalja egymást című kötet biztosan nem fogja elrontani, rettentően ügyetlen és erőszakolt az egész koncepció ugyanis. Jószántából ilyet senki nem olvas, ezt a woke warriorok tukmálják csak. Nem kötelező. Azért én fellélegeztem.

Már csak azért is:

Ambrózi Kata pszichológus. én értem, de a gyerekedet is érdekli ez?

Itt te vagy az, aki könnyezel, ez a te bulid, vedd már észre. Te is csak azért, mert azt mondták neked a Facebookon a jóemberklubban. A valóban kiváló Vaslaci, Tompa Andrea örökbefogadós meseparafrázisa is neked, a felnőttnek szól. Téged nyugtat meg, és téged emel föl.

De a többi?

A többi ellenmese, kínosan izzadságszagú. A gyereknek igazi mese való. Tényleg az irodalmat és a gyerekeket használják “érzékenyítésre”, vagyis ideológiaterjesztésre? Demonstrációkra? Aztán meg áldozatiaskodnak, hogy nem sikerült a projekt? Tízesével öntik a posztokat erről, élőznek, fontoskodnak? Mindig kell az új pezsgés. Norbi sem szólt ekkorát.

Ez a “mese” felnőttek meséje és menekülése. A negyvenes, evernessre járó, dundi nők meseterápiában nyomulnak. Meséket írnak bosszúból, mert nincs kedvük sportolni.

Az Óperenciás tengeren
 
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel, mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
 
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
 
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
 
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer,
Hét mérföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És, himm-hámm, elnyelték a mesék.
 

Ez Ady Endre. Van türemed elolvasni? Vagy ezt? Hát megérteni?

Ha már benne vagy a nyúl üregében, akkor én hiába beszélek neked. Mérő Vera azt üzente, elfogyott a regimentje.

ideológiai giccskontent egy gondolattalan, írni utáló, görcsbe állt kezű gyerek felhasználásával

Gyerekeket nem dobunk be a táboroskodásba. Saját politikai álláspontunk miatt nem veszünk össze a gyerekünk barátainak szüleivel sem. Ha te nem a gyereked természetes érdeklődését követed, hanem “megyünk mesét hallgatni!” felkiáltással biodíszletnek viszed egy liberális demonstrációra, mert üdvözült kisebbségpártiként ezt gondolod helyesnek, ha ezzel akarsz beinteni a gyűlölködőknek, és ezt még jóra nevelésnek is hiszed, akkor olyan agyi és érzelmi színvonalon vagy, hogy én hiába érvelek.

De a gyerekeddel nem lesz semmi. Akkor se, ha elviszed ilyenekre, ha megveszed és buzgón olvasod neki a könyvet, és akkor se, ha nem.

én például egy transzmilliárdos vagyok, ide a zsozsót

Senki nem hiszi el, hogy a férfiak nők. Senki nem hiszi el, hogy a csúnya a szép, és hogy ez volna a szabadság. És nem vagy attól gyűlölködő vagy jobbos, ha nem erőszakolod meg a tényeket és a biológiát. Vagy nem hazudod azt, hogy az antagonisztikusan különböző érdekű csoportok érdekkülönbségein majd a jóemberkedés és a tolerancia tompít. Nem gyűlöl, nem kirekeszt, hanem más az érdeke.

Én biztos nem adom a nőségemet. ez nem jóság kérdése. A nőségemet ne csúfolják meg zavaros lelkek, mert ki találom röhögni őket. Ember nem hiszi el nekik, hogy ők nők, hiába kívánták meg a fehérneműinket meg a szülésünket.

Ez a könyv nagyon gyenge kísérlet eleve. Minden elsős tudja, hogy nemet váltani nem lehet. Te is tudod, csak nem mered magadnak se kimondani, pláne hangosan nem. Hát meg ne bánts valakit. Mit szól a mérővera. Utólag nem nő a tehénre agancs, csak a béna mesében meg a szexuális fantáziákban. Az érzetek, a behormonozás, a műtéti praktikák nem változtatnak azon, hogy minek születtél.

A mese nem szabad, és főleg nem tesz szabaddá (tudja vajon, honnan idéz?). A mese nem a képzelet szárnyalása vágyaink vagy érdekeink szerint. Ellenben konzervál és konzervatív. A legkötöttebb, kifejezetten rugalmatlan elemekből viszonylagos szabadsággal kombinálható, archaikus műfaj. A logikájából nem lehet kilépni, mert az akkor már nem mese, ahogy az Annapetigergő vagy a Spongyabob sem mese. Nincs olyan, hogy két királyfi összeházasodik. Kövér királylány sincs, és tolószékes sárkányölő se, mert azzal a királylányi és sárkányölői lényeg sérül, értelmét veszti. Csak a dizninél lehet mindenki hős, győztes, főszereplő, sem az igazi mese világában, sem a való életben nem. Bármit szeretnénk hinni önvigasztalásul, csak az erősek az erősek, a szépek a szépek és a hősök a hősök. A gyávák nem bátrak. Aki lassan fut, nem nyerhet. Mindenki nem lehet szép, mert akkor a szépség fogalma értelmét és értékét veszti.

És: “mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők, szabadok, kedvesek”. Ettől még Dúró Dóra mohósága és politikai témafelhasználása undorító. (Hol voltatok akkor, amikor a biciklisek ellen uszított?) De az ideológia ráerőltetése az irodalomra is ízléstelen, továbbá improduktív. Csak a facebook-interakciókat hergeli. És ha beállsz valamelyik oldalra, akkor mikrotargetálható politikai célponttá tesz.

Mindenesetre amióta nem gondolkodom vagy-vagy oldalban, én a kenetteljes, jóemberkedő, lájkéhes és karriermohó Mérő Vera “szupercuki” kontentjein nagyobbat öklendezem, mint Dúró Dórán. Ahogy mindent bulldogként szorít, és kisajtolja bármiből a legtöbb hatásvadászati potenciált.

Az igazi irodalom nem ideológiák terjesztésére és főleg nem nevelésre való. A manifesztó műfaja, vagy a korai Kassák-írások, a munkás József Attila sorai kiáltások, és nem didaktikusak. Ha az irodalom alámegy egy ideológiának, és eszközévé válik, megszűnk irodalomnak lenni. Ennek felismeréséhez nem kell nagy műveltség.

Gyerekeket nem használunk politikai célokra, ellentüntetésnek. Nem várunk el tőlük mesterkélten elfogadó viselkedést, nem sulykolunk ilyesmit. Igen, aki más, az egy gyereknek fura. Nem azért, mert gonosz, hanem mert nem tudja elhelyezni az ismert dolgok rendjében. Ha ezek miatt dorgálod, ostoba vagy.

Mit tehetsz, ha értelmes, bátor, jó ízlésű, ép értékrendű, toleráns, kedves gyerekeket akarsz nevelni?

A rejtett tanterv az, ami nevel. Ha hiteles vagy és értékek vannak az életedben, ha önállóan gondolkodsz, akkor ezt és az ilyesmire való igényt eltanulja a gyerek. Kiveszi belőle, ami neki érték. A generációs különbség ellenére. Minden tökéletlenséged ellenére. Tiszteld őt és ne nyomd. Ne várj el tőle direkt irányt. Helyette élj te magad jól. Fogyassz igazi kultúrát. Ne dőlj be a talminak. Gondolkodj, beszélgess. Tarts ellen a művalóságnak. Mutasd meg neki a természetet. Legyél aktív, őszinte. Igazi emberi kapcsolataid legyenek. Ne legyél bábja mások érdekeinek. Ne legyen használós, elidegenedett, számító a szexualitásod. Ne legyél frusztrált, gyáva, képmutató, pletykás, megalkuvó, ne dőlj be a giccsnek, a slacktivizmusnak.

Neked legyen ízlésed, te is fejlődj. Vegye körbe a gyerekedet az igazi műveltség, az, aminek tétje van, ne a népszerűsködő, ne a tömeges, ne a stream. Olvasd már el azt a kurva Egri csillagokat.

Ő maga választ majd, értékrendet, világnézetet, és ha jó az alapanyag, és tiszteled őt, akkor nem lesz ebből semmi válság soha.

portrék 17.: ifjú bikámmal villogok

a “vasárnap nem írunk szexről” tabu tudatos megtörése

Igen, a jelenség létezik, ez nem amerikai vígjáték: a nő, már inkább a harmadik harmadban, vagyis termékenységszempontból a negyedikben, de persze nagyon csinos, és mindent meg is tesz, filterez bőszen, műttet-töltet-ragasztat magára mindenféle műanyagokat, hogy ezt sokszor mondják, írják, szívecskézzék oda neki… a nő beújít egy jóval fiatalabbat.

Egy bikát. Bővebben…

érzelmileg bevonódni – avagy miért nem sírok az index bukásán

Ezt a posztot egy nem túl aktív, nem éles határú táborban álló, táborban nem is álló, inkább-balos blogger írta. Nem hiszek a dichotómiában, a két pólusban, a vagy-vagyban, nem adom elő az ellenzékiség kötelező, elvárt gesztusait, de sokat olvasok, angolul is, és igyekszem szuverén véleményt alkotni. Várom a tájékozottabbak véleményét, érdekel is, mert főleg ízlésalapú, amit írtam.

Nem úszhatom meg: budapesti vagyok és nem jobboldali-nemzeti, tehát hívtak az ismerőseim a pénteki tüntetésre. Hüledeztem. Biztosan ott akarom tölteni az esőben a péntek estémet, valamint felülemelkedni a sértettségemen ezek kedvéért.

Keretet kirakni, fúj. Soha semmilyet nem raktam, ez slacktivism, és mint ilyen, igénytelen birkaság. Tolongás a jóügy-fazék körül.

Miért dőltök be ennek?

Ki halt meg? Nektek ez személyes veszteség? Mint a NAT, a CEU, az Akadémia, az SZFE? A hatalom buldózerének újabb letiportja?

Nem az.

Bővebben…

top 10 ha kimondom, meghalok

És ha te mondod, akkor meg apátiába esem.

teló (általában is feltételezni, hogy mindenki telefonról nyomja: “tedd az ujjadat bárhova a szövegben” – DE AKKOR ZSÍROS LESZ A KÉPERNYŐ, BAZZ!)

anyum, Anyum, anyuméknál, anyud (ettől meghalok)

mama (aki a nagymama. DE AKKOR KI A NAGYMAMA? – és megmagyarázzák a gyerekeimnek meg nekem, akit a gyerekei mindig is mamának hívtak, hogy ez így nem jó…)

párom (névelő nélkül!!!), páromék; felment párom szólni a szomszédnak (EZ OLYAN, HOGY MEGHALOK)

bármilyen rangnak gondolt főnév névelő nélkül használva: megérkezett doktornő, kérjük miniszter urat, említette tanár úr, kérdezte vőlegényem stb. (megszólításban igen, alanyként nem, ezt nyelvtanilag értem)

ugyanez szervilis nagybetűkkel, brr: megmondta Doktornő (általában a tulajdonnévnek gondolt köznevek: titulusok, ünnepek, dokumentumok címei, világnapok…, a magyar helyesírás fenntartja a nagybetűt a valódi tulajdonneveknek)

ha hivatalos levelet írsz, maradj annyira demokrata, hogy ne nyalj alázatoskodással (nem mindenki mélyen tisztelt és nem nagyon szépen köszönöd meg előre is meg mit tudom én, a hatalmi helyzetű ember lenézi az ilyet), és fölös nagybetűkkel se (ne feledd: a helyesírás melletted van!), VISZONT fogalmazz világosan!

Nők Napja – ettől mentő visz el (helyesen: nőnap, és van még a Nők Lapja, ha épp Mérő Vera nem száll rájuk, de az egy újság)

párkapcsolat, férfiak téma: pasi, barátom, általában: a pasik – nem tárgyiasítjuk, van neve, ha épp nem a neve, akkor szerelmem, mert az. Menőnek hitt tulajdonságaival (izmos, gyönyörű, szőke, bika, fiatal) jellemezni ismeretlennek szintén dehumanizáló és egyediséggyilkos, csak felszínesek csinálják, meg azok a ne,-felsznesek, akik eltanulták (nekik szól a poszt).

randi, ismerkedés, ismi, onlájn randi (a tinderre, húspiacra), egyéjszakás, ghostolás

csajos finomkodások (nyelvileg bírálom): cickó, pocak, babó, babaprojekt, csajos, köröm (ami műköröm), pilla (ami toldás)lehetőleg legyen minden mű.

édesanya, édesapa, családanya, pedagógus argh!

szexben ugyanez, bármilyen finomkodás nemi szervekről és aktusfajták szerint: nuni, popsi, házasélet, összebújás, olyan lett – van neki neve! kettesben különösen minek finomkodni? nem, nem trágár. ez is csak kertvárosi frusztráció.

Bővebben:

menstruáció vagy vérzés becézése, eufemizálása: mikulás, piros betűs napok, mensi, piroska és társai (saját használatom: menstruáció/vérzés, ciklus)

kisdolog, nagydolog, mosdó, nyugi, világos, hogy szarni kell! helyette: vécé, pisi, kaki, világra segítek egy fél borjút

megyek mosdóra névelő nélkül, ajj!

nem-adat számok számmal kiírva a tízes körben, a klasszik Ivá Nyisanyi, a mai napig röhögünk rajta:

csak 1 merev fütyi, 1 punci és 1 ágy kell hozzá (ezt ismeretlenül sikerült nekem írni, itt kommentben meg a keresztény erkölcsről és házassághetéről elmélkedett)

van 1 kis pocakom (szintén ő)

a számok helyesírása a szövegben: kb. százig és afölött is a tízzel/százzal oszthatóakat nyugodtan írd ki, főleg ha nem adat, adatdús környezet, és csak egy-egy szám vsn. Például ötvenöten jöttek el végül. Sőt, akár adatnál is: ötven százalék, hatvanöt százalék, a résztvevők háromnegyede. Sokkal olvashatóbb.

lehetetlen, ingyenélő “foglalkozások” komolyan előadva, de ez nem nyelvi, hanem szemléleti kérdés: hozzátáplálási tanácsadó, vegán szakértő, álomfejtő, spirituális tanító, meseterapeuta, különösen az a típus, aki edzőnek, gyógyítónak, dietetikusnak álcázza magát puszta netezgetéssel, végzettség és komoly teljesítmény nélkül (itt most többeket nem akarok megsérteni), aztán, csak mert menőnek tartja: kreatív, szabadúszó ( = munkanélküli, néha alkalmi munkák, semmi rendszeres), digitális nomád; üzletkötő, tanácsadó, tesztelő, tréner (aki amúgy MLM ügynök), nerd, coach, és a többi nem létező, nőieskedő, előkelősködő “szakma”, gardróbrendező, stílus- és színtanácsadó, minimalista coach*, mellette buzgón hangoztatva, hogy nem veszik őket komolyan, nem kapnak teret, sajnos, manapság (ki érti ezt…). Nyugodtan megmondhatod, hogy fogalmad sincs, mihez kezdj, büdös a meló és akadozol, illetve “az élet iskolájába” jártál, vagy laminált végzettségecskéid vannak gazos kertek garázsaiból.

Mi a baj velük? Kamu, hivalkodó és gennyesen modoros, abszolút dealbreaker, nyavalygó-különlegeskedő hangoztatásukkal garantálod, hogy senki, aki tehetséges, képzett, komoly ember, ne vegyen komolyan.

Ez egy gazdag merítés, a modoros kamuhegy csúcsa már-már havas (kösz, Pearl):

https://www.ujegyensuly.hu/szerzok

ÖSSZMŰVÉSZETI KALANDOR, TABUDÖNTÖGETŐ VLOGGER, élményANYAg gyűjtő, kaTalizátor

Jaj, hánytam egyet.

Aztán, de itt már a fogalmamsincs szomorúsága:

nem tetszett (munkahely), elváltak útjaink, új lehetőséget kaptam, az élet más utakat kínált, értsd: kirúgták vagy vállalhatatlanul szar volt a meló. Minek elkenni?

meglátjuk (aki valamit akargat, rajta múlik, de nem csinálja)

adok egy esélyt (értsd: megpróbálja, gondolkodik rajta, eszébe jutott! mintha valami vizsgáztató hatalom lenne, aki kegyet oszt), én olyat nem láttam, hogy az illető, aki ezt használja, nem buta. Különösen amikor kíváncsi valakire, odakattint a blogjára, oldalára, és azt gondolja, hogy itt ő esélyt ad a tetszésre, őt az az (alkotó) ember le akarja nyűgözni, az ő kedvéért ír, őt szolgálja ki, ez a viszonyok olyan szintű megfordítása, hogy jaj.

Irodalomóra, mi a véleményed a versről, full felületesen: tetszett (elnyújtott második szótaggal nagyon butus, már az esti bulin gondolkodó, oda sem figyelő lányok). És: nem tetszett. De ezt mondjuk Baudelaire-re. Az, hogy neked mi tetszik, mi nem ( = nem érted), pláne alig műveltséggel, nem érdemi állítás, bármire rámondható, rá is mondják. Mondj valami érdemit! Négy strófából áll, és a harmadik végén van egy éles váltás. Ez egy mondat. Nincsenek benne rímek. ez is egy mondat. Nagyon erős, természeti képek vannak benne. Engem ez a francia költőkre emlékeztet. Bármit, de ne “tetsszen”!

* ezekért ne fizess, megmondom én: dobj ki mindent a picsába és eddz addig, amíg minden jól áll.

kérlek, kedvesen tagadd le nekem a valóságot!

Ó, kedves olvasó, nem áll módomban. de neked se tesz jót. A kenegetésből lesz az elromlott, improduktív élet, a hiúskodás, a harag.

Valaha én is harmincas, bizonytalan nő voltam, aki folyton reagált másokra, igyekezett figyelni, és bár úgy általában tett éles állításokat, egyes emberekkel nem volt kritikus, és nem akarta észrevenni, mi zajlik. Beszóltak neki, de moderálta magát, mert így szokás, “én vagyok a szolgáltató”, szépen beszélünk és senkit nem küldünk el a francba. A bülbülszavú aljaskodókat hogyan? Fel se mertem tételezni, milyen nyomorú szándék mozgatja őket.

Aminek eredménye az lett, hogy állandóan magyarázkodtam. Bővebben…

min hatódsz meg?

Te min hatódsz meg? Mitől vonódsz be érzelmileg? Mire vagy hajlandó a szíveddel, teljes emberségeddel reagálni? Annyira, hogy ez az értés tettekre is sarkalljon? Hogy adakozz, melót tegyél bele, azonosulj, hirdesd, kattints?

Ez ugyanis a te döntésed: amit adnál, az nagyon értékes. Ne add akárkinek.

Észreveszed, amikor meg akarnak hatni?

Meghatódsz olyankor engedelmesen? Vagy nemet mondasz: én ugyan nem hatódom meg akármin!

Én is onnan jövök, engem is rángattak, jaj, mennyit voltam ügyékért küzdő jóember, azonosultam érzelmileg, melóztam ingyen, mardostam magam, hogy nem vagyok elég elkötelezett, hogy unom, hogy ezek az emberek bénák – de rossz volt. De ma már tisztán látom, meddig tart a másik ember, mit akar, és én mit, és nem engedem közel a zajt.

Csak akkor érintődöm meg lelkileg, ha velem vagy közel álló személlyel van valami helyzet: veszteség, emlék, közös öröm.

Hasonló a katarzis, az is maghat: film, olvasmány, színház, festészet, zene. Olyankor az univerzális emberi lényeg érint meg.

Erre nem alkalmasak ama a termelők produktumai, akik a meghatásból élnek, és fegyverként szegezik mások ellen a fájdalmat, különleges élményt. Csakis a legjobbak, az egyszerűek, a játékosak és az okosak, az élvonalbeli kultúrtermék jöhet. Meghat az ábrázolt szépség és a szenvedés is, de inkább az ábrázolás mikéntje nyűgöz le. Arra treníroztam magam, hogy az alkotást figyeljem, abban oldódjam fel, sajátos törvényszerűségeiben gyönyörködjem, és nem nagyon érdekel a költő magánélete, az csak információ. Ezért nem igaz, hogy “szeretem a verseket“, sőt, a tehetségtelenség, a szenvelgés és a meghatási szándék elidegenít. Ha meg pénzt, lájkot, figyelmet is akarnak ügyetlenkedéseikkel, attól külön ideges leszek.

Gyásszal vagy rákkal turnézni, az a legalja. Előbb mesél, meghat, könyvet ír, felépül a brand, beágyazza a gépezet. Aztán jön a termék, és azért már jutalékot kap. Külön alfaj a sérült sztár: nyomja a marketinget, ecseteli, milyen nehéz neki, mennyit szenved ő, és tartja a markát, és tízszer jobban él nálad. Mit mondhatnál? Nincs lába. Még beszólni se szabad.

Emberi kapcsolataimban tehát csak a közeliekkel, a fontosakkal, a rég ismerősökkel élek meg fontos érzéseket. Nem vagyok általában érzelmes, érzelmesebb csak attól, hogy nő vagyok, nem szeretem, ha ezt elvárják tőlem, ha ezt tartják nőiesnek, ha a közösségiség jegyében szeretnem kell embereket. És nem, ez nem keménység. Egyszerűen nem bírom, ha nyomnak. Figyelek, értek, de légyszi, ne akarj a meghatásommal kivívni valamit, ne zsarolj érzésekkel.

Úgy általában racionális, kíváncsi vagyok, legfeljebb empatikus, de ez egy általános, egyenletes állapot, nem érzés. Gyakran vagyok távolságtartó, nem érzem, hogy közöm van emberek saját dolgaihoz, és ezért ítéletem, tanácsom sincs, nem nyüzsgök senki körül, hogy elmagyarázzam neki önmagát. Nem is szoktam gondolkodni sem rajtuk, nincs dolgom velük.

Távol tartom magam mindenfajta érzelmeskedő kontenttől és iparias meghatós terméktől. A tévétől, mert nagyon tompít. A facebookos vallomásoktól is. A kiskutyák stb. szenvedéseinek állandó mutogatása, a drámázás taszít, és nem értem, Greta miért hüppög a tengerek élővilága miatt. Talán mert 16 éves?

Mindaz, amivel gond van, ami felháborító, ami változásért kiált, az agyunk és tettrekészségünk ügye, nem az érzelemvilágunké. A morál és a közéleti tett nem vegyülhet érzelmekkel, mert az zavaros, hisztérikus masszává teszi a jó szándékot is, és az ilyennek mindig vannak haszonlesői.

Érzelmekkel kitűnően lehet zsarolni. Tudják rólad, hogy jóindulatú vagy, nő vagy és van fölös kapacitásod. És használnak. Az egyik fajta az, amikor az elnyomottság és a szenvedés hangoztatásával beállítanak a saját érdekeik tolásának melójába: te is vonulj, tüntess, terjeszd az eszméjüket, írj róluk blogposztot, hiszen “egyetértesz”, “megindított a történetük”, vagy adakozz érzelmi alapon, sajnálatból. Az érzelem ezekben az ügyekben keveredik a meggyőződéssel, civil kiállással, ettől okosnak és hitelesnek tűnik, de elég csak százat olvasni ilyen elkötelezett nők kommentjeiből segítő, nőjogi oldalakon, és világos lesz, hogy nekik erre érzelmileg van szükségük.

Én sosem azt firtatom, hogyan van ennyi fightra, szenvedélyre idejük, hiszen ideje pont lehet bárkinek, van olyan élethelyzet, nem bűn az. A neten tényleg könnyű elsodródni, másokat követni, és rengeteg a düh, a támadás, a gyűlölet, a rászállás, a hazudozás is az érzelemfelhőben. Én azt nem értem, miért igényük ennyire bevonódni, miért élvezik. Mi hiányzik nekik ennyire, mit gyógyítanak a hangoskodással? És pont ez az a közeg, ahol elhallgattatják a jogos kritikádat: azért nem mondhatsz semmit, mert a másik érzékeny, depressziós, nehéz neki.

A másik fajta használat (manipuláció) a médiából jön: az érzelmes kontent, a személyes történet, a romantikus dráma mint filmműfaj, a szerelmes sorozat, a füzetes regény, a szexi irodalom és egyébként a társkeresős kapcsolódás is mind-mind pótlék, a saját gazdag, belső világ, mély emberi kapcsolatok helyett van. Ezek tömegessége, sikere annak köszönhető, hogy a nők rettenetes állapotban vannak emberi kapcsolataik terén, lelkileg, fájdalmakat cipelnek, és szomjazzák az erős érzelmi élményeket, illúziókat, a vigasztaló fantáziákat. Ezek ellen a jó ízlés, az iskolázott kultúrafogyasztás véd: olvass remekműveket, keress tudatosan filmeket, kerüld a tévét.

És legyenek mélyek, valósiak az emberi kapcslataid.

Nem, engem nem hat meg, hogy XY, akit nem ismerek, túlélte a rákot, szereti anyukáját, sámántáncot jár, gyönyörű szülésélménye van. Viszont kíváncsi vagyok, éspedig jóindulattal, hogy hogy zajlik egy ilyen szülés, vagy milyen a rák lefolyása, mit lehet tenni, mi az általános tanulság, az emberi tapasztalat. Az agyamat foglalkoztatja. Akkor már megnézem azt is, hogyan és miért sztárkodik ennyire. Nem akarok azonosulni, egyesülni, és a neten főleg nem, az megtévesztő és veszélyes is. Nagyon sokszor játszottam el udvariasságból, amikor írtak nekem, hogy érzelmileg is viszonyulok. Hogy mi máris szeretjük egymást. Máskor azt éreztem, hogy ő egy rokon lélek, melenget, szép dolgokról ír, őszinte, könnyen értem a szavát.

Ezt továbbra is szoktam, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. A lelkemnek csak az a fontos, akiben megbízom annyira, hogy tud rólam mély és fontos, meg apró dolgokat is, és ott van, amikor nagyon jó és amikor nagyon nehéz, nem csak nézeget, írogat, bunkeréből ítél, hanem tényleg érzem a törődést, a szeretetet, és persze ennek feltétele az, hogy én is kíváncsi vagyok rá, energiát teszek a kapcsolatba. Lassan tanultam meg ezt, pedig teljesen egyértelmű és múlhatatlanul fontos.

Csak megint az a mi női érzelmességünk, a dús-zavaros, fájdalmas lelkünk, az harap a csalira. Soha semmi jó ebből még nem lett.

*

Van még egy pörgésem, bevonódásom, és az a trash. Kis mérlegelés után úgy látom, külön posztot nem ér meg, mondjuk ide is csak épphogy való, mert nem katarzis, nem is megható, csak hogy miket fogyasztunk, mibe vonódunk bele, és miért. (Nem baj, majd írok a végén még a karfiolpüréről, és akkor ahhoz képest mégis ide illik). Főleg ha főzünk, heverünk, olyankor szenvedéllyel nézzük Csides Katát, hallgatunk underground zörejzenét, vonathang-kollekciót vagy kommunista indulókat (ezek között amúgy vannak nagyszabásúak is, nem csak ilyen stílusszörnyek, mint a Kun Béla), olvassuk Andris blogját vagy Szentesi Évát, pörgetjük a lúzerinstákat, de bele-belekapunk a Szomszédokba és a Szex és New Yorkba is. A trash fontos, mert szórakoztató, lelki egészségvédő hatása van, látókört tágít, nélküle beszorulnánk a saját, általánosnak hitt ízlésünkbe. Közös referenciát teremt későbbi beszélgetésekhez, kijelöli az eddig és az ezen túl határát, segít megérteni, elhelyezni dolgokat, megmutatja: nem, nem vagy előítéletes, amikor ránézésre leszaroztad. Tényleg szar.

A karfiolpüréhez finoman vajon, vízen párolok egy fej friss, rózsáira szedett karfiolt, aztán lecsöpögtetem, összeturmixolom botmixerrel, tejszínnel, vajjal, sóval, fehérborssal, és megszórom rengeteg petrezselymmel. Lecsós, hagymás tarja körete volt ma.

a háziállatok és én

De főleg az értékrendem.

Van kutyám, és mindig volt kutyám, tízéves koromtól. És ez nem jelent semmi különöset, teljesen személyes ügy. A kutyám nem rég várt vágyteljesülés, nem hobbi, nem agyonbabusgatott státusszimbólum. A kutyaséta nem parádézás, nem szocializálódás a környék kutyásaival és főleg nem a szar házasságomból való menekülési ürügy.

Most amolyan családi kutya van, futó- és kirándulópartner, jön nyaralni, ha vihető, teraszon hever mellettem, míg napozok. Tudja a helyét. Bővebben…