A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.

(Nelson Mandela)

Kellemetlen ez a kérdés, de nagyon. A válasz még kellemetlenebb: van, éspedig sok köze. Egyedi visszaélős eseteket már sokat mutattam, de épp a múlt héten derült ki egy döbbenetes, intézményes összefüggés. Ez a válasz, ha leírom, a kellemetlenségén túl veszélyes is a közegemben. Cancel jár érte.
De

I’d rather be rude than a fucking liar

, ahogy a drága Magdalen Berns mondta.

Mondom, mi történt-e ez a lényeg (átszerkesztettem a felületes olvasók kedvéért). Van egy transznemű tanácsadó, irányelveket és kezelési módokat megfogalmazó, egészségügyi protokollokat ajánló világszervezet, a WPATH (World Professional Association for Transgender Health), Amerikában (hol máshol). Ennek a legfrissebb (2021. december 3.) módszertani ajánlásának fogalommagyarázat részében olvashatjuk:

Alternative gender tehát az eunuch. Hoppá.

A 2021 decemberi módszertani ajánlás forrásként utal az Eunuch Archive nevű weboldalra, amely egy masszív BDSM-fétis-pedofil pornószájt. Ugyanilyen néven, ugyanezek a tagok működtettek egy Usenet fórumot is, amelyen főleg fiktív sztorik vannak, de tömegesen: gyerekek kínzásával, átműtésével, kiherélésével, szexuális használatával kapcsolatos történetek, illetve saját kasztrációs és BDSM fotók, tanácsadás, tapasztalatcsere kellően romlott (kasztrációt aggály nélkül végző) orvosokról, illetve a Pain Olympics nevű önkiherélős-BDSM vetélkedő. (Igen, jól érted.)

Genevieve Gluck, aki aktivistaként régóta kutatja (leplezi le) a transzneműek és a pornó kapcsolatát, bejutott a fórum jelszavas részébe, és elképedt a kontent tömegén, a sok éve zavartalanul létező társalgáson és a WPATH szervezettel való kapcsolaton. A fantáziaalapú, írott pornó közismert műfaj, de ami ezen az oldalon van, az felfoghatatlan, kívül esik minden morális és törvényes határon. Az egyik jellegzetes fantázia kisfiúk nemi érésének meggátlása, gyerekstátuszban tartásuk és feminizálásuk. Nem véletlenül zárt az oldal.

A fórumozók derűsen tapasztalatot cserélnek:

Ennek az oldalnak az ön- és sima kasztrációval kapcsolatos tartalmait, tapasztalatait használja tehát a szakembereknek szóló WPATH-ajánlás, ugyanakkor beemeli az eunuchot mint genderidentitást. A fórumon pörgő tagok, akik kisfiúk csonkításáról fantáziálnak, azonosak a WPATH főideológusaival.

Nem függetlenül ezeknek a borzalmaknak a tabutlanodásától és normalizálódásától, a mentális betegségek hivatalos listájáról, a DSM-5-ből (2013) kikerült egy parafília (mentális zavarnak számító perverzió), a Skoptic syndrome (a IV-ben még 302.6 szám alatt szerepelt “meg nem határozott genderidentitás-zavar” alatt), amely a kasztrációs és nemiszerv-csonkítási vágyat (fétist) jelenti (eszünkbe juthat a nagy magyar szexteoretikus, HZs fotós büszkélkedése makkjának átlyuggatásával, kínzásával, négy milliméter átmérőjű karika behelyezésével, fotókkal).

Az addig perverziónak tekintett jelenség demedikalizálása lobbitevékenység eredménye. Emellett netszerte megjelent a biztonságra hivatkozó érvelés (az illegális abortusz mintájára): adott létezőnek veszik az öncsonkítás vágyát, az eunuch, ugye, identitásnak is számít (pár év kellett ehhez az átmenethez), és mivel a kasztrációs késztetés erős bennük, jobb is, ha biztonságosan, szabályozottan és mielőbb szakember végzi el a beavatkozást és keres ezen sok pénzt, mert még baj lesz. Feketén veszélyes, még belehalnak. Nem az a válasz erre, akkor ne csináld, vagy hogy a szülők figyeljenek, hanem: biztosítsuk nekik profi sebészt (és támogassuk a műtétet államilag). Ismerős?

*

Ugye pontosan a homoszexualitás = pedofília volt a fideszes-népszavazós hangulatszítás fő témája. Az egész jó- (és nem annyira jó-) indulatú progresszív-fideszgyűlölő oldal felordított: értelmetlen és homofób a kérdés, széttrollkodjuk, nem ezzel kéne foglalkozni; nem léteznek nemváltó óvodások, agymosás…

De volt-e?

Volt, bőven.

Labriszos indoktrináló mesekönyv, Pride-ra kiállított, zavaros tudatú kamasz szónokok; Mérő Vera (Amnesty) tapsolva ünnepelte a nettó pedofil-pelenkafetisiszta Sophie Labelle-t, Hajtogatták, hogy a BDSM beleegyezésen alapul, menő, élvezetes, biztonságos, és ne legyünk bigottak. (A BDSM valójában a családon belüli erőszak és az abuzív szex, nőalázás álruhája. Torz lelkű, hatalmaskodó férfiak promózzák.) Ja és a csapból is ömlött, hogy a transzneműek és melegek el vannak lehetetlenítve, veszélyben élnek Magyarországon!!!4négy! Nem élhetik meg a VALÓDI nemüket, mert a bankban a személyijük alapján a hivatalos nevükön szólítják őket, így kénytelenek otulolni (mintha amúgy ne látná mindenki, hogy férfiak) és ez nekik mekkora trauma…

A valóság kiveri a szemünket. Zavaros-ártalmas szexuális viselkedéseket normalizálnak és dicsőítenek, és mivel a keret a patriarchátus és a fogyasztás, az identitásválságot a ragadozók pénzre váltják – ennek a legvédtelenebbek durva kihasználása, megvezetése, tönkretétele lesz a következménye. Bármilyen menőnek, felszabadultnak és emancipáltnak érzed magad mint városi, tudatos, tanult nő (én is beleestem ebbe), ne felejtsd el, hogy még mindig a patriarchátus, sőt: a feminizmus miatt bosszúra éhe, a szexuális forradalommal, szekularizációval plusz muníciót szerző patriarchátus a keret.

A transzneműek rátapadtak kellemetlen csomagként a melegmozgalomra, és ezért minden visszaélésükért a melegek is kapnak, emiatt pedig tagadnak, hárítanak. Nincs T nélküli melegmozgalom: aki LMB-t akar, azt mint transzfóbot kiüldözik és ellehetetlenítik. A szivárványos diadalmenet e rút fejezetéért senki nem vállalja a felelősséget. Ezek az emberek biztosan nem, akik egyre-másra boldog nemváltásról harsognak, “pozitív előbújás-történeteket” publikálnak a SzabadNem blogon (444), meg akik szerint mindenkinek van fétise, kinkje, “szexpozitív”, és ki kell élni a vágyakat.

Nekem is inkább ízlésalapon volt velük bajom, eleinte veszélyt nem éreztem: csak az tűnt fel, hogy milyen nyomik, hogy mindig külsőségekről fecsegnek, látványosan boldogtalanok és zavarosak.

Semmin nem döbbentem meg még e témában ennyire dermedte-fagyottan, mint a múlt hét botrányán. Az már korábban is gyanús volt, hogy nem lehet ennyire szép a szivárvány, a sok hashtag, jelmondat, a szabad szeretés, önfelvállalás, címkék, kiállás, láthatóság, a harc a diszkrimináció ellen, a szenvedő transz kamaszok segítése, lebontani a hagyományos, elnyomó bináris nemiséget, végre önazonosan élni… mindez csak a cukros máz. Ha ernyő van, szivárványszínű, akkor a borzalmasak is bemásznak alá, mert amint egy fogalmat vagy elvet elkezdünk felpuhítani (a biológiai nem és a reprodukció valóságát), azonnal megszállják a területet az élősködők, és nem lesz határ a megtévesztésben, az érdekalapú valósághajlítgatásban.

Miközben itt Magyarországon (és biztos nyugaton is) rengeteg (tanult, jó szándékú, világra nyitott, vallástalan) ember, az én ismerőseim szinte mind azt gondolja a transzneműekről, hogy segítsünk a marginalizált, szégyenben élő csoportnak, akik a mi gyerekeink is lehetnének, hogy ne szenvedjenek. Könyörületesen pár alapjogot “kapnak”, és nekünk ugyan mindegy, hol pisilnek, hadd pisiljenek, “élni és élni hagyni” stb., szóval:

eközben a genderideológia döbbenetes nyomulással, hatalmas pénzbeli támogatással öt-hat év alatt átírta a törvénykezést, a normákat, a hétköznapi szokásokat, az orvosi technológiát, a morált, a nyelvet. Kötelezővé vált, és a dogmához való igazodás alapján térített el, tett tönkre, illetve futtatott fel karriereket számos nyugati országban.

Nehéz kimondani, és Magyarországon sokan tagadják is a probléma létét (terfek mesterkedése!, rémhír!, altright torzítás!), nem tájékozódnak, de épp a Fidesz – homofóbnak titulált – törvénykezése, a harminchármas paragrafus és a népszavazás politikai-értékválasztási törekvése pontosan azt előzi meg, hogy mi is ilyen disztopikus társadalommá váljunk. Épp ezt jelenti a cizellálatlan háborgás: “azt se tudják, fiúk-e vagy lányok, senki nem akar gyereket, antidepresszánst szednek, fantáziavilágban élnek a neten, és tücsköt esznek”. Hogy mi nem leszünk ilyen lilahajú, zavaros, szenvedő, gyerekcsonkító, névmásról nyafogó ország. Szerintem se legyünk. Ezek egy szűk (tanult, városi, liberális, unatkozó) csoport témái csak, azok is netes torzításban jelennek meg, kihangosítva. (Elitizmus.)

Az irigyelt szivárványos társadalmak, legalábbis a svédek, a britek és egyes amerikai államok az őrületből már fordulnak is vissza, de borzalmas károkat, tönkretett életeket hagyott maga után az LMBTstb. kimaxolása, az identitáspolitika mint olyan (és a queerséggel való menősködés is).

A transzideológia, amelyet túlzás nélkül lehet szektának nevezni dinamikája, célja és hatása alapján, lebontja a fogalmakat és kereteket, de nem csak a bigott, korlátozó, hatalomalapú nemfelfogást, hanem mindent, éspedig gyorsuló ütemben, a lebontás pedig “körbeér”, vagyis paradox módon megerősíti az erőszakos férfiak uralmát nők és gyermekek fölött. Ebbe is fehér, nyugati férfiak ülnek bele, ezt is ők használják egoista és agresszív módon a saját hasznukra, és a cukormázra (világjobbításra) fogékony, eszmei közösséget kereső nőkkel és kamaszokkal elhitették, hogy ezeknek az érdekeknek a szolgálata magasztos, korszerű, emberi jogi küzdelem.

Számos okos, jóindulatú, középkorú barátom van, aki nem küzd az ügyekért ugyan, de gyanútlan, “miért ne élhetnének ők is békében, én szívesen hívom a csávót Eufrozinának, és használhatja a női vécét, engem nem zavar”. Nem erről van szó. Ha kinyitsz egy ajtót és engedsz a nyomásnak — amelyet már társadalmi járványnak neveznek –, akkor ki mindenki jön be és mit fog itt csinálni. És hogy lehet onnan visszafordulni?

Ebben a videóban beszélget a már említett Genevieve-vel a Graham Linehan nevű ír szerző (ő forgatókönyvíró volt, pl. Ted Father; igen hamar és világosan szólt a transzneműség árnyoldalairól, és az ő karrierjét is a genderharcosok tették tönkre):

A transzegészségügyi szakmai szervezet (WPATH) és a borzalmasan abuzív pornószájt összefüggése tehát intézményes és kirívó méretű, a pornós és fórumfelület a korai kilencvenes évek óta működik, a BDSM kifejezés megalkotása is hozzájuk köthető.

Nem meglepő, hogy csak a genderkritikus (száműzött) bloggerek, közösségek adtak hírt erről: a szivárványos platformok mélységes hallgatásba burkolóznak, annak ellenére, hogy már nem véleményekről van szó: a WPATH autoritás, az irányelvei sorsokat döntenek el. Ahogy Jessica Yaniv förtelmes erőszakoskodása, majd lebukása idején, és Sam Brinton botrányakor is hallgattak. Ők erről nem tudnak, semmi közük hozzá, ők nem élnek vissza, miért állítjuk gyűlölködve (azonnal viszonttámadás), hogy a transzneműek predátorok. A visszaélők a mozgalom eszméit, jelszavait, támogató bázisát, a kiharcolt törvényeiket és elfogadottságát használják föl borzalmas tetteikre!

Ezt egy tényszerű ismertetésnek szántam. A következő posztban összefoglalom a szivárványkodással kapcsolatos implikációkat, a “tabutlanítást” is illető kritikámat, mert nagyon nincs rendben az sem, ahogy emberek mások, pláne a fiatalabbak szexualitásával oly izgatottan foglalkoznak a nyilvános térben.