my sweet antivalentine

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó.

A Valentin-nap tavaly vicces volt. Kaptam egy csomó színházjegyet, és volt olyan is, ahova eljutottunk (ősszel, de akkor is). Mindig is röhögni akartunk ezen az egészen, együtt.

Az ideit is szépen ünnepeltük, súlyzókészlet! vécédeszka-felszerelés!, én neki: napszemüveg! csoki! És megnéztük az Amadeust, utána meg a Victoriát, gyönyörű filmek, utóbbi épp az igaz szerelemről.

Pedig ugyebár, és most micsoda eredeti állítások következnek: a karácsony, a valentinnap, az anyák napja, ezek a “személyes”, “szívbéli”, “érzelmi ünnepek” nagy giccsek, szeretetzsarolós külsődleges performanszok, facebookos magamutogatás, kereskedelmi mohóság, a legjobb esetben ovis műsor. Igen, a plázák és a virágosok, a giccsárusok pörgetik ezeket, és ők járnak jól velük. És igen, ahol nem szeretik egymást igazán, ott semmi nem lesz jobb egy kikövetelt vagy bűntudatos gesztustól, csokortól.

De teljesen leszarni ezeket, úgy tenni, mintha nem léteznének, az sima lustaság és a jólneveltség hiánya.

És aki ilyenkor nem tud hallgatni és mással foglalkozni, hanem harsány kinyilatkoztatásokat tesz az ünnep ellen, Valentin-nap apropóján fanyalog, az csak szeretné ecetbe mártani mások szőlőjét is.

Töröm a fejem, mi lehet az az értékes időtöltés, amitől a “pasi” elvenné az időt. Scrapkép? Regényírás? Patkány kommentelgetés? Netflix? Kínai gagyirendelés? Macskaabajgatás? Fölösleges főzőcske? Értelmetlen podcastok? Mi, de tényleg, mi?

Persze hogy akarjuk érezni, drága Angéla, hiszen gyomorreszkettető, ünnepi időszaka ez az életnek. Életöröm turbó, minden fölött fény lesz. Na és ha meg is történik, nem akarni, keresni kell, akkor aztán kő kövön nem marad.

Te ezzel a homlokodra írtad ki nagy betűkkel, hogy kicsinyes lúzer vagy, és ha valami után hiába sóvárogsz, azt jól leszólod, érezze magát mindenki rosszul. Nem is nagyon rejtegeted: zavar, hogy van, akit szeretnek, hogy létezik olyan, aki családot akart és családban él, vagy hisz még a szív forróságában, éli a regényes történetet, elgyengül a lába. Csak mert te nem jutsz eszébe ezen a napon senkinek.

Nem kis részben e jogosult (“én miért nem? csinos és értékes vagyok!”), keserű, elváró viselkedés miatt. S ezzel nem vagy egyedül.

És igen: az a szerkesztői koncepció wmn-éknél, hogy azt ír, amit akar. Ha keserű, ha irigy, akkor nyugodtan okádjon az anyákra, szerelmesekre, ő “őszinte” és “egyenes”. Megint nem kell magába, múltjába néznie. És milyen jellemző: megint ki mit mond a falubvan típusú, kifele nézegetős célok, nem saját lényeg, vágy, egyéni történet. Túl az elméleteken: “elkelni”, “helyes pasi”, vajon akadt-e férfi, akivel kedvelték egymást, és ő szívesen lett volna a felesége?…

Hubert Szentesinek buzi, sőt, elkötelezett aktivista. A színésznőnek vagy az énekesnőnek mindjárt nem. Az írónő nem is hagyja szó nélkül:

És ebből kontentet és marketinget csinál Hubert… és az a komment…

Vagy:

 

Hogy lehet valaki ennyire ciki? Valami azt súgja, annak a faroknak (még ha csak farok is, tehát szív, történet, intellektus, ember nélkül) igen nagy becse volna nálad, ötven fölött. Még nagyobb is, mint ifjan lett volna. Mivel hiánycikké vált. Mások tinderhirdetésein röhögcsélsz, pedig van neked is elég cikis sztorid. Az ilyen nőket mindenki sajnálja, de annyira ótvarul viselkedsz, annyira nem vállalod a felelősséget önmagadért, hogy nem megyek el emellett szó nélkül. Az én szépséges teljességemet lerángatnád a sivár poklodba. Mert félsz attól, hogy érdemalapú: az kapja, aki jó. Nem, nem az kapja, tök véletlen. Tisztának maradni nem árt, de az nem érdem, hanem az ellenkezője romlottság. Én nem láttam így a negyvenes önmagam. Hogy majd ez lesz a történet. Viszont, ha már így esett, lehet neki örülni.

Nem azért kefélünk, mert jobb emberek leszünk tőle. Hanem mert jó. És csak azért, csak akkor, ha jó. De azt pont rajtad látom, hogy személyre szóló szeretet és kölcsönösen boldogító aktus hiányában iszonyúan lezüllenek azok, akik azt hitték, ők főnyeremények, ők kegyesen hálaszexet meg puncit osztanak a rajongóknak, és majd válogatnak.

És a többiek, erősítik egymásban, bármely nőben üres gesztussal, hogy biztos talál majd párt, meg neki is jár, meg ő csinos, meg a kolléganő is megtalálta a szerelmet, és akkor lefogyott. Pedig nem jár a kapcsolat. Senkinek. De etől még nem kell okádni. Az igazi szerelem, a kölcsönösség, a hullócsillag, meg az izgalmas, felszabadult, gyengéd szex ritka csúcsélmény, nagy ajándék, és aki nem rezzen, nem fogja megélni. Ha gyanakvó, vagy ha csak magát látja, ha érzéketlen. De még a rendszeresen megdöccenő, nagyobbrészt így is értékes, melengető kapcsolat is érték. És épp ezért alázatot vált ki az emberből, önmegértést. Megerősíti, definiálja (igen), őszintévé teszi.

Ti viszont felszínesek és bulvárosan ostobák maradtatok, mint mindenki, aki többet nézett tévét, mint eleven szempárt. Aki tagadja a szerelemélmény jelentőségét, #nemkellpasi, az sajnálatra méltó.

A károgók nem élték át a bizsergést, a bizalmat, a dédelgetést, csak használták őket, és ők is csak használtak másokat, kalkulalgatták, ki mennyit ér, és publikusan, gőgösen szidták azokat, akiknek nem kellettek. Vagy valaha átélték, de már elfelejtették, milyen érzés? Pedig minden, minden ezen a világon, ami eleven, szabad, értelmes, alkotó, de tényleg minden ilyen a szerelemmel, a gyerekszületéssel az életörömmel kapcsolatos. Akkor is, ha nem tankönyvi a sztori, ha vannak mindenféle fordulatai, igen: annak ellenére és végül mégis. Ha igazi. Ami nem jelenti azt, hogy becsicskulunk a szerelemnek, és rinyálunk, futunk utána, érte, vagy dédelgetünk egy manipulatív, lelki bántalmazó viszonyt.

Pont mert megemelt, azért nem tesszük ezt.

Csak azt hajítsd ki, aki nem a szerelmed. Akinek a szagát is utálod. Ha öröm jön tőle, becsüld meg, ne károgj, ne ilyenkor vedd elő fegyverré kovácsolt feminizmusod. Más jellegű problémáidat ne pakold rá. Én is csak később vettem észre, hogy a bloggeri, általános életvezetési bizonytalanságaimat, elakadásomat, PMS-emet láttam a kapcsolatunk problémájának. Egészen januárig. És ha elmentem futni, vagy nyomtam egy inzenzív súlyzózást, mindjárt tisztábban láttam a szitut.

És ha visszanézek bloggerségemre, én mindig az ők meg mindig arról, miért nem jó, miért nem érdemes és ők mekkora királylányok, akik miléyen dölyfösen nemet mondanak. Ezek az igazi tramplik.

És ne hallgass rájuk, és ne mondj ilyen kiábrándító, majd-re-is-meglátod szövegeket. Lehet, hogy ő mást lát meg. Némi mulandó fölényérzetet persze nyerhetsz abból, hogy mások örömét igyekszel okoskodva megkeseríteni. Amiért az ilyen embereket egy lesajnáló mosollyal ott kell hagyni, ahova valók. Nem pátyolgatni, nem magyarázni.

Farok, azt mondja.

Nem farok.

a csodálatosan önműködő vágy

A kiábrándultság papnői. Pedig amiről beszélünk, az ennyire bulvárosan egyszerű. a szerelem akkor igazi, ha pont olyan, mint a sláger.

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…