a deklaráció és a valóság

!!!

https://www.peticiok.com/koronczay_lilla_vedelmeben_nyilt_level_vekasi_andreanak_a_nk_lapja_fszerkesztjenek

Zavarban vagyok. Értetlenség, először. Később a szekunder szégyen.

Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az

kurva gáz,

úgy értve, hogy improduktív, taszító, üres, ezen kívül átlátszóan hipokrita is.

Téged, Vera, nem érdekelnek a bántalmazott nők: neked ők csak eszköz. Véres arc? Nosza, kontentbe vele! Téged a szereplés és a hatalom érdekel. És ez a borzalmas fölény: te ÉRZÉKENYÍTŐ TRÉNINGET tartasz nagy kegyesen. Ehhez neked mi a végzettséged? Olvasgattál a neten?

Micsoda hab, micsoda indulat. Mekkora özön! Micsoda kétszázszor leírása ugyanannak. “Mi vagyunk az erősek, mi ítélünk.” És közben mutogatják: ez jó ügy. A hozzáértésüket.

Gonosz kislányok a hatodik céből. Csak együtt erősek: ha egymaguk lennének, sírva a sarokba húzódnának. Kicsinálják az osztálytársat, a tanárnőt, a portást. Pókok lábát tépkedik, aztán legyen valami izgibb. Pad alatt leveleznek. Ki az, akit elegen gyűlölnek már, hogy ne legyen nehéz dolgunk? Ma ki legyen az új célpont? Aki elég fura, idősebb nálunk, vagy férfi, vagy rendőr vagy fideszes? Vagy rá lehet fogni valamit?

És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.

Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót “kikezdeni”, nem lehet kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva nem is újságíró, hanem influenszer, a saját anyagi érdekeit tolja, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő Lelkes Villővel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.

Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.

Illetve miért nem szabad még bántani: mert én, aki bírálom, egyedül vagyok. Nem toboroztam ugyanis fogalmatlan, ingeréhes nőkből tábort, hogy általuk érezzem magam erősnek. Mert ez GÁZ, ez az emberek használata.

Rárepültök egy szerencsétlen nőtársatokra, egy tapasztalt újságíróra, és boldogan gyűlölködve kicsináljátok. Sokkal kevesebbért, mint amiket én róttam fel a zavarosban halászó, mélyen etikátlan Szentesi Évának. Ez a feminizmus? Nem szégyellitek magatokat?

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?

Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.

Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.

Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanazek, amikor kikezdtétek azt, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.

Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.

Te hergelted. És tudod, milyenek ezek a nők, ha megérzik a vérszagot. Leszarják ők a nőket.

Én pedig ezennel és ezek miatt kiállok távoli ismerősöm, Koronczay Lilla mellett, akit a nőjogokra hivatkozva megszégyenítettek és tönkre akarnak tenni. #abullyingnemjáték

Megjegyzem, Vékási Andrea sokkal inkább felelős ebben az ügyben, és hogy Molnár Gabriella főszerkesztősége idején, sokkal régebben nem ez a vonal ment a Nők Lapjában.

Az ellenség általában nem kívül van. Nem az a kérdés, hogy a(z elsőként előszedett) levélírót most majd verik-e tovább, hanem hogy bármilyen értelemben lesz-e jó élete, ehhez van-e ereje – kilépni, megerősödni. Nagyon sok nőt nem ütnek, még szavakkal se, nem is nyomorognak, férj sincs sehol, mégis siralmas mentális és kedélyállapotban tengődnek, például a neten bosszúból nárcisztikusoznak kurvára önző, kövér, elhagyott nők. A legtöbb ilyen arcot a te kommentelőid között látom. A facebookon hangoskodók semmit nem tesznek hozzá a nők jóllétéhez. Sőt, azzal, hogy érdekelt vagy a netfüggő nők net előtt tartásában, tudatuk leuralásában, önállótlanná tételében, a saját gondolkodás ellehetetlenítésében, gyengíted őket.

Mindennek hátterében az elmúlt években a wmn.hu kattintásvadászatot folytat, és vállalhatatlan hirdetők érdekei szerint promóz BÁRMIT, de tényleg, csak az önkiherélő észlet nem volt még. Az áldozatiaskodó, önsajnáltató, áljópofa cikkek: “miért ghostolt a pasi”, “milyen ruhákat veszek fel, miközben gonoszul kibeszélem a celebek öltözetét”, “nehogy túledzd magad”, “jó vagyok így nagy hassal is”, “fojtogatom a gyerekemet, roncs vagyok, közben jóanyaként tálalom magam”, “jogom van, hogy eltitkolhassam, hogy nem férfinak születtem”, “ha fesztivál lenne, minden jó lenne”, “megmutatom az influenszerkedésből bérelt kérómat, amelyen neked soha nem lesz, de azért gratulálj szívecskékkel” cikkekkel rengeteget tett azért, hogy a látszat, a deklaráció, a szépre festett nyomorúság legyen a fontos a valódi életminőség és női megerősödés helyett.

17 thoughts on “a deklaráció és a valóság

      • Nekem is úgy tűnt, kiválasztottak egy könnyű áldozatot – olyasvalakit, aki nem volt soha olyan pozícióban, mint a hasonló stílusban tanácsokat osztó kedves-drága Ildikó, meg nem is “énmárka”, nem nyomul folyamatosan a Facebookon meg az instán, hogy az unatkozó nőtömegek virtuális barátnője-hősnője legyen, hanem az ódivatú papíralapú újságot olvasó (azért fizetni is hajlandó) idősebb nőknek ír profi újságíróként azt, amit rábíznak. A családi látogatások során a lapot olvasgatva nekem az volt a benyomásom róla, felkészült, és elég igényes nterjúikat, tematikus cikkeket ír, a tanácsadó rovatot meg nyilván átlapoztam. Nem is biztos, hogy a maga jószántából vitte ezt a eleve értelmetlen, ám igen népszerű (sztem leginkább a pletykavágyat, normativitás-vágyat, meg a saját problémák kivetítését szolgáló) levelesláda-rovatot, a szerkesztő felelőssége is, hogy ezek az írások így megjelentek. A netes aktivisták most persze lobogtathatják büszkén a szerkesztői bocsánatkérést, az újságírónő lesz a gyalogáldozat, és az megint látszik, hogy a kipellengérezést elindítók nem tudják elérni, hogy az odacsődített tömegek civilizáltan hőbörögjenek és ne túl nagy kavicsokat dobáljanak…

        Kedvelés

      • Nagyon durva ez a sztori.
        Azok személyiségprofilja is durva, akik rögtön ott vannak minden ilyennél, lihegve, okoskodva.
        Eleve a facebookon él, napi 5-20 poszt, főleg megosztás (mennyi idő ennyiféle oldalt nézni, osztogatni?), a kiállása hiszti, egy sértett kislány a lelke mélyén, amúgy középkorú, kövér, béna hajú (és hozzá ez a balek reklámfelületté válás: szolgáltatónak, fodrásznak, étteremnek, írónak nyal, mintha személyes érzelmek lennének), macska, állatvédelem giccsesen, kis (nem túl mély) irodalom és film, orbánozás konokmódra, mindegy, csak harsány legyen, mindent ellenez; ha politizál, akkor irreleváns dolgokat taksálgat össze: hány képviselői fizetésből lehetne húsz transzműtét vagy turizmusfejlesztésből kórház stb., és azonnal osztja Szentesit, Mérő Verát, Gumiszobát, bazmegezve érvel.
        Szép idézet arról, hogy nem szabad senkit bántani, de ott nyüzsög, aláz, sunyin lájkol, leszarja a másik ember határait, beáll mások bosszúvágyába. FUJJ. Pl. Rozsonits Judit, az igazi agymosott gumiszoba-fan. De ezek klónok, nem csak ő van. Én nem így képzeltem a feminizmust, ez nagyon fujj, és tudjuk, mi az ő bajuk.

        Kedvelés

  1. Ez most fontos ügy, de belinkelted a régi cikket a “hétköznapi hősről” – a Marie Claire nevezte így, és én megint elolvastam az akkori posztodat. A gyerekmolesztáló apa. Még anno kommenteltem is hozzá, leesett állal. Akkor, 2013-ban még nem gondoltam, hogy mi lesz később velünk. Próbáltam utánanézni a neten, hogy mi lett a vége. Azt sejtem, hogy megúszta, de agyon van hallgatva, akkor néhány újságíró ismerőse kiállt mellette, az atv nagyon nem, de fogalmam sincs, hogy zárult. Egy nem régi Alinda-interjúban esik róla szó, melynek az utolsó három percében elmondja, hogy “több izgazság van”, majd a gyűrűjét mutatja, melyen egy TROLL látható. Nagyon érdekel, hogy zárult az ügy.

    Kedvelés

  2. “Ehhez neked mi a végzettséged? Olvasgattál a neten?” Milyen érdekes, hogy most bezzeg számít a papír…ha dietetikus vagy, és nem értesz egy Gerle művésznővel, akkor dobhatod ki a papírokat a francba, mert természetesen NEKED szabad az internetes olvasmányaid alapján savaznod orvosokat, edzőket, úgy kb. mindenkit aki nem te vagy. És mikor te végzettség nélkül hányod a ketó könyvedet az full rendben van…olyan ordító a kettős mércéd, hogy az valami elképesztő.

    Kedvelés

    • Szakmám, foglalkozásom újságíró, számos díjjal. Engem a könyvnek a megírására ekként felkértek, és a könyvemet orvos lektorálta, szerkesztő elfogadta, ezen felül a könyvem egy népszerűsítő, piaci termék, nem mások arcába nyomott vizsgáztatás és fölényes megalázás.
      Tudom, hogy irigyled, de te nem tudsz írni.
      Szerintem nem tőled tudod meg, hogy a margarinokat, fehér kenyeret, olajat, cukrot ajánlgató dietetikusok eleve sem kutató, nem tudományos emberek, hanem végrehajtók (kb. mint a közjegyző a bíróhoz, ügyvédhez képest), Magyarországon meg aztán végképp20 év lemaradással, és úgy is néznek ki.
      Igen, tőlem is megkérdezik ezt, és ez a válaszom. Teljesen más dolgokat próbálsz egy lapra hozni, és fröcsög belőled a gyűlölet.

      Kedvelés

    • De az hogy lehet, hogy az én blogomat nem olvassa senki, meg elbuktam, de bármit kirakok, megosztok, kitalálok, fél órán belül rajtam vagytok és falkában elemeztek, hazudoztok? ki nem látja (önmagán is), hogy ez szánalmas?

      Kedvelés

  3. Ha Mérő Verának tiszták (nem szereplési, hiúsági, hatalmaskodási) szándékai lettek volna, akkor
    nem lekezelően ajánlgat érzékenyítő TRÉNINGet pro bono semmi végzettséggel,
    nem szerepelget, hanem privát levélben ír a NL-nak,
    a NANE-hoz irányítja a szerkesztőséget csak, nem magát lobogtatja mint tudásforrást,
    a szerkesztő felelősségét firtatja, nem a beosztottét (én is DTK-ét firtattam…),
    leállítja (lezárja) a gyalázkodóvá fajult kommetelést, nem utólag színészkedik, hogy “jajj, mit tettetek, ne csináljátok!”,
    nem akart volna másokat is az elmúlt években gyalázkodva, fölényeskedve kicsinálni,
    nem ír könyvet a pornó reklámozása céljából, szintén menősködve.
    Érdekes ez a sok okos kommentelő, akiknek ez nem volt világos, és eközben engem, aki évek óta ismerem a viszonyokat, GYŰLÖLKÖDŐNEK nevez, a reakciómat pedig MV _megtámadásaként_ értelmezi (minden esetben ő és köre kezdett ki másokat hisztisen, hatásvadász módra, és erre REAGÁLTUNK, már akit el nem némított a megalázottság vagy a szerkesztősége).

    Kedvelés

  4. Meg vannak lepődve, hogy mit rendeznek a kommentelőik az érzékeny témák alatt. FB szerint ez azért van, mert ez egy “pállott bűzű, szexuálisan frusztrált ország”. Ahha. Nem: ezek a pállott bűzű, szexuálisan frusztrált wmn-törzskommentelők. Szerencsére ez nem az egész ország, bár megértem, hogy miért érdeke ezt sulykolni.
    https://wmn.hu/ugy/52900-foldtol-a-fenyes-egig-rangasson-minket-vegig–egy-kollektiv-nemi-eroszak-margojara

    Kedvelés

    • MARGÓJÁRA, minden negyedik cikkcímben gyökér modorosság.

      Dehogy vannak meglepődve. Ismerik jól a Facebook törvényét: kell az interakció, a feszkó, abból van a nagy elérés.

      és még meghatott szövegek:
      #esküszömazéletemre
      #meddigmég
      (drámai zene négyszáz vonóssal)
      Ki veszi ezeket komolyan?

      Kedvelés

    • Beszarás, milyen dagályos az egész. Ugye én nem írtam ilyen habzót soha? Ezt kiröhögik így az ép stílusérzékűek. A cím is…?
      A körbehordozott gyengeségből, áldozati turnéból nem lesz erő soha. Csak a képességből, bátorságból.
      Én ma azt mondom: ha trauma ér valakit, vegyen nagyon kemény elégtételt, de ne tegye ki az internetre, vagy ha igen, ne csodálkozzon a hozzászólókon.
      Hát olyan rájuk nem tartozó dolgokban írnak le idegenek olyan rosszakaratú, aljas találgatásokat, hogy az döbbenet.
      A múltkor valakinek az nem tetszett, hogy milyen az egyik képen felsejlő hardverem, egy kis agyonhasznált macbook. Beszarok.
      Mi a tanulság? Ne akarj a traumáddal hős lenni.
      Főleg olyannal, hogy “a régi nevemen szólítottak, brühühü”.

      Kedvelés

  5. Visszajelzés: ezt most csak úgy mutatom: miért “utálom”…? | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.