együtt jobb! sorozat

 

Kedves érettségizők, édes fiam! Ti ma ballagnátok, de 2020 van, és nem szabad ilyet, így nem ballagtok ma. Ez itt a tarisznyába valóm nektek, úgy is, mint anyáé, magyartanáré, killbillé és gondolkodó emberé.

Itt a szöveg:

József Attila: Két hexameter

 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!

A videó:

Hát mi ez itt? Ez, kérem, egy influenszer mottója. Na? Megjött a kedvetek a lúzerséghez? Kiterítenek (engem, téged), ilyen a tárgyas ragozás. Ők. Úgyis. Engem – és téged is.

Kik azok az ők? Őket nem terítik ki? Kik ezek, a kafkai ügyészek? Arctalan hatalom, szorongatás? Vagy a fejedben léteznek csak, Josef, Attila?

Ugye tudjátok, ki és miért írja ezt emlékkönyvekbe, szobortalapzatra, tantermek falára? Hogy kinek jó az, ha te egyrészt tisztességes vagy (értsd: mások kedvéért szívsz), másrészt ki is terülsz szépen, harmadrészt elhiszed, hogy mindenki más is kiterül, továbbá ő is tisztességes, és egy kincse van: a tisztessége?

Ezt a kései epigrammát (ez a műfaja, de a formája nem disztichon, hanem, lásd a címben) mi, amikor még naivak voltunk, úgy értelmeztük, hogy hát igen, ez az erkölcsi maxima, minden körülmények között tisztességesnek kell lenni, hiszen a végeredmény ugyanaz, micsoda példa és életcél, és nehéz, de akkor is.

De még úgy is tanítottuk. Egy fél gondolat kritikám nem volt soha. Ó, hogy szégyellem magam.

De hiszen én élni akarok! Gyáván és tisztességtelenül akár. Szabadon, saját lényegem szerint, nem mások által tisztességesnek minősítve.

Mi a tisztesség? Próbáltuk megfejteni. Aki lengeti a mutatóujját, aszerint az, hogy nyelsz,  tűrsz. Nem mondod el, ki tette. Mit tett. Magadra vállalod, belehalsz inkább. Ők meg éljenek. Nem vagy dühös, nem zavarod a jó kis nyugalmukat.

Általában is vicces, amikor a megalkuvó átlagember facebookidézetekben előveszi a bátrakat, a mártírokat. Többnyire azért, hogy nyomasszon. Hogy mások szívjanak. Hogy másvalaki legyen nemes, megbocsátó, következetes. Pedig keskeny az út, a vértanúk hite nem adatik meg mindenkinek, és nem is gyakorlás kérdése. Ha nem vagy elég erős, ha élni szeretnél, akkor inkább legyél botladozó, gyarló ember, és ne mentegetőzz.

Vedd észre, hogy aki ezt írta, az kiterült. Kiterítették. És nem sokkal a kiterülés előtt írta ezt. Most mondod, az életrajzi költő meg a lírai én nem azonos, remek. Na de egyrészt ez a költő terápiásan, vallomásosan ír verseket, szoros összefüggésben a kedélyállapotával és az életeseményeivel (más költők nem okvetlenül), másrészt neki a lírai énje is kiterült: a Könnyű, fehér ruhában, az Ime, hát megleltem hazámat… énje és a Karóval jöttél… lírai te-je is öngyilkos hajlamú.

A másik, hogy ez az erkölcsi elv pont jól jött a Kádár-kor emberének, a gyáva, megalkuvó kgst-lakónak, aki ha tiltakozott, nemet mondott, könnyítést és szabadságot keresett, akkor azonnal jött a mutatóujj: na, mi van, nem vagy tisztességes? nem akarsz dolgozni? bomlasztod a rendet? És hát minden tekintélyelvűségnek jól jön az a moralizáló jelleg, ahogy ezt a két sort pont a teljesség igényével fellépő József Attila nem értette, nem érthette.

Nem kell jónak lenned. Nem kell bárkivel tisztességesnek lenned, és különösen nem kell az ő normái és elvárása (érdeke) szerint annak lenned. Azzal legyél tisztességes, aki veled is az. Ideje volna destigmatizálni a bosszút.

Meg fogják kérdezni erre: azt hiszed, neked mindent szabad? Angyali mosollyal felelj: Úgy van, mert én viselem a következényeit. De azt képzeld el, hogy neked is mindent szabad. Hogy lehet, hogy erre még nem jöttél rá? És rám vagy dühös?

Nem vagyok tisztességes, vagyis nem leszek áldozat. Nem kényszerítem magamra azt, amit ti tisztességnek neveztek, majd hülye leszek. Viszont ki sem terülök.