Igen, jól látod. Nincs kedvem nem-provokatívan megfogalmazni ezt, annál sokkal fontosabb téma.
Önzőn, elidegenedetten hangzik? Azt hiszed, ez az én problémám?
Pedig nincs más út előtted sem. Bővebben…
Igen, jól látod. Nincs kedvem nem-provokatívan megfogalmazni ezt, annál sokkal fontosabb téma.
Önzőn, elidegenedetten hangzik? Azt hiszed, ez az én problémám?
Pedig nincs más út előtted sem. Bővebben…
Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.
Mennyivel egyszerűbb most a lét!
Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben…
-Nak ezúttal azokat nevezem, akik középkorúként vagy idősebbként olyan nagyon ravasz arccal érdeklődnek a fiatalok kapcsolatairól, szerelmi és nemi életéről. (Ez nem valami bevett terminus, most találtam ki.)
Megmondós poszt, sok felszólító módú igével. Viszont ez a téma legalább nincs tövig rágva. Azért tudom megírni, mert nagyobb gyerekem is van, így innen is, onnan is látom a témát.
Ártatlannak tűnik, ahogy megkérdezi a nagynénéd, mi hír, “van-e már valaki komoly”. Családi beszélgetés, barátnőség. Ahogy óvják, szemmel tartják a fiatalokat. Anyák, apák, osztályfőnöknők, szomszédasszonyok, anyubarátnője-k. Engem egyszer fel is szólított az egyik, alig ismertem, hogy ha bármi nyomja a lelkem, meséljem el, ő segít, van tapasztalata. (Lehet, anyám izzította be, így akart információt. Sosem tudhatom. És csak most döbbentem rá.)
De ez perverzió. Bővebben…
update-elve
Olvasom a rém tudatos bloggert, hogy hogyan állította be meg szórta ki a hírfolyamából, ami nem kell, és így már jó. Minimalizmus.
Panaszolja mindenki, mennyi időt elvesz a facebook. Tespedtté tesz, elvon az igazi kapcsolatoktól, könyvtől, valóságtól. És mennyi hülye komment, nem is ismert ismerősök, kavarás! Nyaralások és bulifotók, látszatélet, faszfotót* küld a hittantanár**, csücsöri szájak, bjutifilter, fitneszmodellek, a hiúság vására. Mi közöm nekem ehhez? Felfüggeszti, törli, szünetet tart.
Ez rövid poszt lesz, mert a megoldás egyszerű: mondj nemet. Ne úgy, hogy törlöd magad, kiszállsz. Rengeteg előnye van a facebooknak, ezt kár tagadni. És szerintem tök gáz trendiskedve szidni a Zuckerberget, az egész jelenségen morális pánikolni, miközben napi hat órát nézegeted a kékséget. Inkább adj következetes visszajelzést, használd ki a lehetőségeket. A hatalom a júzeré, a fogyasztóé, csak elegen kell lenni.
Használd másképp! A te tükröd, hogy hogyan használod. Bővebben…
Régebbi válogatás, újaknak.
Ezeket a posztokat ti említettétek. Erős az egyenlőtlenség-téma, a kertváros-leleplezés és a személyes-irodalmias vonal:
normálisék 2014. január
a csönded is tanít 2015. január GYEREKNEVELÉS
valentin-napi bejegyzés 2018. február PÁRKAPCSOLAT
ugyanaz, nőbe’ 2015. február NEMEK KAPCSOLATA, ERŐSZAK
mondjuk el még azt is 2013. július SZEMÉLYES, SZERETŐSÉG, ABORTUSZELLENESSÉG
a minimalizmus, a dolgok és én, ja, és még dolgok 2018. május TÁRGYAK, ELVEK
az élet értelmei 2018. május GYEREKVÁLLALÁS, ÉRTÉKREND
kapcsolatunk idős szüleinkkel 2018. május NAGYCSALÁD
a lányom 2015. szeptember JULIS
portrék 1.: a törzsfőnök 2013. augusztus FÉRFIFÖLÉNY
portrék 3.: vudielen 2013. október PÁRKAPCSOLAT, INTELLEKTUS
már nem képzelt ház üres telken 2013. július ÉPÍTKEZÉS, NEMI SZEREPEK, ROSSZ ÍZLÉS
ha több pénzünk lenne 2012. szeptember PÉNZ, MUNKAMEGOSZTÁS
a szabadidő tartalmas eltöltése 2014. július CSALÁD, KARIKATÚRA
diplomás analfabéták 2018. február SKILLEK, VALÓDI OKOSSÁG
az egyenlőtlenség formái sorozat PÁRKAPCSOLAT, MUNKAMEGOSZTÁS, NEMI SZEREPEK
az egyenlőtlenség formái 21.: megjöttek a vendégek 2015. március KIRAKATÉLET, SZEREPJÁTSZÁS
sok vagyok 2013. június SZEMÉLYES, LÉLEK
teher lettél 2015. november PÁRKAPCSOLAT, LÉLEK, MÉLTÓSÁG Bővebben…
Ez a két nap a sport jegyében telt, de nem a szokásos módon. Élmény, Dunakanyar, közösség, Duna, természet. Bringával és vonattal, HÉVvel mentem mindkétszer.
Szombaton egy szervezett, hetek óta várt kajakozáson vettem részt, erről írtam és tettem néhány képet is.
Vasárnap pedig Bővebben…
A blogra újabban nagy számban érkeznek hasonló keresőkifejezések. Én egyébként örülök, hogy beíróik itt kötnek ki:
mit tegyek, ha a férfi nem beszél
elnémul a férfi
nem tud kommunikálni gyerekkori sérülés miatt
miért hallgat napokig a férfi ha ugy érzi megbántották
nem fejezi ki az érzelmeit, mit tegyek?
Kicsi kínai rabszolgák nem ülnek ugyan a google másik végén, hogy megválaszolják életed gyötrő problémáit. De én megmondom, mi ez az egész.
Végre egy nem különösebben bonyolult téma. Bővebben…
Rendet rakok a régi bejegyzések között. Törlök, címkéket frissítek, nívós főoldalakat válogatok.
Összefoglalom kultúrélményeimet. Lefotózom a könyveket, mert volt egy nagy beszerzésem nemrég, de sajnos, széthordtam a halmot.
Mostanában sok eleven, új hatás ér:
1. olvasás (papírkönyv, szépirodalom, csakis!),
2. színház (felelőse: Eszter, kifogástalan ízléssel választ darabot és ügyességgel vesz jegyet),
3. filmek (egyedül és Lőrinccel, moziban főleg, rajongás, áhítat, elképedés),
4. sport, ahogy eddig nem (ezt mondjuk elég rendesen írom az edzésnaplóban, a squashedzéseket lehetne még részletezni, nagyon örülök, hogy belekezdtem!)
futok többet: gyors nem leszek, de áhítatos élmény az erdőben futni. Kb. egy hete semmi kételyem nincs, hogy le tudom futni a maratoni távot, tehát 42195 métert a hűvös fehér éjszakában, Norvégiában. Előtte volt kételyem. Olvasok, figyelek, és apró jelek tömegei utalnak arra, hogy teljesen máshogy működöm, mint amit a mainstream állít. Adaptálódtam az alacsony intenzitású, hosszú távhoz, edzett vagyok, motivált, eltökélt és több területen edzett. A SuperStarch pedig szuper.
Átláthatóbbá teszem a … mit is? Mi hiányzik? Mit nem találsz? Unod? (Ne unjad.) Mit olvasnál?
Na, ebből körkérdés is:
Köszönöm a válaszokat! (Legyen nyereményjáték?)
Komolyan mondom, már ártalmatlannak tartom az össznépi szelfis hivalkodást a feszes seggel, ránctalan szemkörnyékkel, a felszabadult bulizással, “hejdejól érezzük magunkat Feri papával” születésnapokkal. A feltöltött száj, a napbarnított bőr, a dizájnos napszemüveg is smafu a morális szelfizéshez képest.
A morális szelfi sokkal trükkösebben normatív és sértő, mint a boldog család képei vagy az “egészséges életmód”. Eljátssza, hogy a közjót szolgálja, hogy okos, értékelvű, másokért való. Bővebben…
Anyák napján, egy héttel ezelőtt nem írtam szépet az anyaságról. Ma születésnapom van, ma írok róla. Tegnap voltam anyukámnál, ő már nem tartja számon.
Kötődő-hordozó netes közegből érkeztem ide: olyan anyák között, által váltam igazságkimondó bloggerré, akik elkötelezetten voltak jekánák, viszont romokban volt a házasságuk, és ők maguk is. Nehéz volt szétszálazni, mi az ok: a szerep? az anyaság? a saját tévedéseik? Mindenkit felfal az anyaság? Mindenki frusztrált lesz a kisgyerekes helyzetben a férjével? Vagy nem vagyunk anyámnak valók, csak azt hittük? És miért hittük azt?
Még én is belefutottam az egyenlőtlenségbe, a frusztrációba a világ legemelkedettebb, szerető, őszinte férjével.
Ez a csakazolvassa alapja: a saját szülőségem, azok a sugárzó, dundi csecsemős évek, a kételyekkel, és a mondandóm a saját és a többi anya párkapcsolatáról. Amikor a blogot írni kezdtem, még szoptattam a most nyolcéves Dávidot (még fél évig, egész pontosan). A korai posztokban derűsen és ironikusan számoltam be a háromgyerekes, kaotikus, hordozós mindennapokról, arról is, hogy milyen rendet tartani, mennyire kreatívak, milyen sajátos itt a hangulat, hova utazunk és hogyan szökök meg futni, szusszanni, de megjelent utópisztikus poszt is az egészséges munkamegosztásról, már János halála után.
A csakazolvassa 2014 februárjában vált végképp azzá a hellyé, ahol ki lehet mondani, hogy nem kötelező szülni. Bővebben…
…az asztal alatt is leesve. Jé! Egy négylevelű lóhere!
Az angolszász blogvilágban tömegesen négy-öt éve megy mozgalomszerűen a fogyasztáscsökkentés, az élj egyszerűen! elve, a képeken a ruházat, a smink, az enteriőr, a teríték elegáns, üres, cafrangmentes. Minek a neve minimalizmus. Ma már egy kicsit rá is untak, hogy mindenki minimalista. A kezdetek, a fast fashion morális és ökofogantatású bírálata kb. tíz éves múltra tekint vissza. Tehát ezt a trendet a divatipar kizsákmányolása elleni tiltakozás és a fenntarthatóság ihlette.
Persze, hogy átvettük mi is: itt minálunk két éve számít rendkívül eredetinek blogok és insták tucatjain a minimalizmus. Itt, itt és itt olvashatsz ilyesmit, például, és persze Wife is régóta minimalista (és a fotói világszínvonalúak legalább). Az első link a gyerekkel folytatott minimalizmusról ír.
Lett ebből egy zavaros, előíró, hivalkodó bennfenteskedés, űr-enteriőrök, és a nem túl szép ruhák kapszulakollekciónak való nevezése. Bővebben…
Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”
És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.
Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.
Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)
Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben…
Ma sem leszek kíméletes. Bővebben…
Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.
Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell. Fear Of Missing Out? Fear Of… Stepping In.
Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja. Bővebben…
Elkezdtem egy szellemesnek szánt posztot, amelynek szövegszervező elve (műfaja) az álpanasz, a de szörnyű minden kikacsintása, egy peches nap címmel, a következőképpen.
Hát először is, sütött a nap, és én ennek bedőltem, sőt, dudorásztam is, mint Malacka, és agilis (tevékeny, energikus, kezdeményező) módon lefürdettem a kutyát, aki ezt utálja, és a legbecsesebb könyveimet tartalmazó polc előtt tört rá a bundakirázhatnék.
Aztán, Bővebben…
Erről a címről, melyet amúgy magam választottam, és tök egyedül is voltam, senki nem kényszerített rá, folyásolt be, eszembe jut a (talán) Annie Hall, amikor hősünk, aki már nem a hősünk, szabadkozik a moziból kijövet, hogy a Sajnálat és bánat című filmet választotta randira. (És erre, ti. hogy melyik filmben volt, jól emlékszem, basszus!)
De adhattam volna a mit is nevezünk mindfulnessnek? címet is a posztnak. Bővebben…
Ugyanezt írtam a Facebookra is. Ne olvasd el kétszer, olvass helyette Márquezt, Ian McEwant, Nádas Pétert, Muscle and Fitness magazint, Newsweeket vagy Murakamit! Bővebben…
A blog hatodik születésnapja van ma. Összegzek, inkább mentálisan és elvek szintjén, mint a sportról. Bővebben…
A futás (szombaton a gyerekekkel 7 km, ma én egy félmaraton) olyan, mint a lángos: vagy azonnal, még a jó hőfokon megírom, vagy nem érdemes már nekilátni. Bővebben…