És ez jó hír! Akinek jó, annak nagyon jó.

Lehet kenegetni, enyhíteni, megmagyarázni, rejtegetni, de végül csak a valóság marad.

Rendezgetheted a trendi határidőnaplódat, megszámolhatod, hányszor voltál edzeni, írhatsz tíz legjobb pillanatról és kitehetsz kilenc álomszép fotót, lehet menő a cipőd és minimalista a garzonod – ha az alapproblémádat nem tudod megoldani, ha még mindig beteg és édességfüggő vagy, mindez csak pótcselekvés marad. Melegházi rózsa. Künn havazik.

Fotózkodhatsz optikailag, szenvedhetsz lábujjhegyen, de az igazság az, amit mindenki lát: hogy rövid a lábad, és szorongsz miatta.

Lehet lobogni tetoválásért, belenyúlni mindenféle felszínes menősködés érdekében a tested integritásába, hosszú távon mindig kiderül, hogy ez káros.

Meg lehet magyarázni, hogy a médiából sajnos ömlik a tökéletesség, a szépségeszmény relatív, túl nagy a nyomás a nőkön, és nem mindenki élvezi a sportot. Remek, egyetértünk. Viszont a tested elhanyagolásának következményei téged is elérnek. Ha gyenge a hasfalad, szétreped a terhességben a bőröd. És ha nem tudod megszeretni a sportot, szar életed lesz húsz éven belül.

Öltözködhetsz eredetien, ízléssel, feltűnő, dögös cuccokba, sminkelhetsz hajnalban –  egyszer lekerül a ruha, akkor pedig ott lesz a nettó tested, és lesírod, lealszod a mázadat.

Kikiálthatod a 30 perc futópados sétát sportnak, szelfizhetsz az öltözőben, ragadhatsz ugyanazokba a kímélő köreidbe, életmódváltó forradalmárt is játszhatsz, de ha nem lépsz ki a kényelmesből, csak elmegy az időd, nem fogysz le, és egyetlen karácsony szétveri az eredményeidet.

Megteremtheted az instagramodat eseményekből, híres barátokból, jótékony akciókból, és körbeveheted magad gondosan nálad mindig dundibb, rosszabbul öltöző, idősebb nőkkel, használhatod őket fotóháttérnek a tündöklésedhez, összeszedegedheted az ötleteket innen-onnan, de ha más képességed, igazi erőd nincs, soha nem leszel sikeres.

Szidhatod Magyarországot, az önkormányzatot, a nők helyzetét, a szüleidet, az anyaságot, az nem segít azon, hogy még mindig nyomorogsz, eltelt az életed, és ötvenévesen nincs öt szó, amellyel le tudod írni, ki vagy.

Mondogathatjuk azt is, hogy nincs semmi probléma, csak idő kell az osztályközösség összekovácsolódásának, valamint természetesek a súrlódások: ami mérgező, az felforr, aztán robban. Hazudhatjuk, hogy normális az, ha valaki a saját élete helyett folyton mással foglalkozik, fontoskodik. Meg hogy a kis Rozalinda határozott, meg szókimondó, mindig is ilyen volt, azért ő csupa szív ám, és segítőkész – nem ő fogja kapni a szerelmes levelet, és az osztály kiveti magából, ha folyton piszkálódik.

Sorolhatod, hogy te mi mindent tettél, hány helyen kerested a megoldást, mindent kipróbáltál, de ha semmire nem jutottál, ez mind nem számít. Az eredmény a lényeg. Ki lehet találni, hogy más hogy jutott előnyhöz, terjeszthetsz hazugságokat is, te ettől nem leszel előrébb.

Követelheted az igazságosságot, a jogaidat, ha nem érted, hogy nem jogok alapján vagy igazságosan dől el a lényeg. Sorolhatod, hogy a szüleid, a gyerekkorod, a rossz döntésed, a traumád, de azért inkább tedd bele a melót, a döntést, mert negyven körül azért már választ kell adnod magadnak a fő kérdésekre.

És hogy a picsába lehet, hogy szuper autód van, de filléres gondjaid, rendszeresen?

Pörögni is jó, jönni-menni, szeretni a társaságot – mókus, alkoholista vagy.

És tolhatod a mai felszínes nőkre, a finnyásságukra azt, hogy nem vagy vonzó, viszont szexuálisan frusztrált vagy.

Szeretetről, összetartásról beszélni is lehet, sőt, népszokás.Jjobb a békesség alapon engedni, miközben a dinamika rombol, minden családtag mérgező, neheztel, dühös. Belebuktok.

Kavarhatsz, az nem a másik, az te vagy.

És vádolhatsz engem, hogy én monomániás vagyok, túlzó, hatalmaskodom, feszültséget keltek, de a lényeg nem én vagyok, hanem a saját életed. Hogy azzal mire mentél. Arról beszélj, azért cselekedj.

A látszat, az öndefiníció elpereg, a hesteg elfeketedik, a festék mögött rohad a fal. Csak a lényeg marad és hat hosszú távon.

Mi a te valóságod?