mi mindent őszintén megbeszélünk az én mucikámmal

Mintha erről én már írtam volna. Lajosom, vagy hogy. Volt már ilyen poszt?

őszinte – ilyen volt.

Nos.

Én ma már sokszor hallgatok, mert nem lennénk előrébb a szavaimtól.

Szerintem ne mondj el mindent még annak se, akivel összeolvadva élsz régóta. Egyszerűen az emberi kapcsolatok – még a barátság sem – erre valók.

Bővebben…

mikroagressziók

A cím nem fog mindenkinek tetszeni, na de ők nem is akarják megérteni, mi minden rejtőzhet a szavaink mögött. Az ilyen elemző posztokban mindig éles vagyok, mögénézek a láthatónak, azt mondom ki, ami csak érzékelhető, nem nyilvánvaló, de romboló. Nem azért, mert rosszindulatú vagy eleve gyanakvó volnék, hanem mert kiismertem a stratégiákat, mert nagy dózisban kapok nem őszinte megkereséseket, mondatokat, elkenéseket, a szókimondásomért szankciókat, fagyott légkört, nem-profi viselkedést (olyantól, akinek az a muinkája), és ezek jól leírható mintázatokat követnek. Mindez népszokás, egymástól tanuljuk: a manipulációdat nem te találod ki. A manipulációd egy picike, fel sem ismert agresszió a másik ellen.

Van az erőszak nagy köre, számos fajta megnyilvánulása, ennek mindig alapja, háttere a hatalmi különbség. Van nyílt erőszak, van erőforrások egyenetlen eloszlása, státuszbeli egyenlőtlenség és visszaélés, és vannak a rejtett, finom manőverek. Csak az utóbbiakról írok most.

Nem tagadom, hogy a rendszerbe ágyazott elnyomás, vagy interiorizált elnyomás és a mikroagresszió fogalmait részben a fat acceptance mozgalomtól veszem, akik szerint mikroagresszió például, hogy ők boltokban nem kapnak a méretükben ruhát, csak online, vagy ha az eéőadóteremben nincs karfátlan szék, vagy hogy az orvos kezelés, gyógyszer helyett a fogyást javasolja nekik. Na de nem kell ostobaságokkal megtölteni az amúgy értelmes, jól használható fogalmakat. Másrészt egyik alapolvasmányunk*, Luis Bonino és Szil Péter könyve, a Hétköznapi hímsovinizmus (spanyolban: mikromacsóságok) is hasonló méretű mulasztásokról, figyelmetlenségekről, nem tudatos manőverekről ír.

Tegnap volt itt egy érdekes beszélgetés. Könnyű felismerni a manipulációt, ha a kommentelő élő paródiát ad elő, hisztizik, támad. A kommunikációs trükkök általában sokkal kevésbé egyértelműek.

Ahonnan én megfogalmazom, hogy mi ártalmas, mi manipulatív, ahonnan a beszélgetéseinket nézem: az egyenlőség és az érettség. Te is, én is. Nem kell félni, mást mondani, mint ami van, virágnyelven fogalmazni, tagadni és elhallgatni. Mindenki bírálhat, észrevételt tehet, nincs sértődés, hiszti, megtorlás, és mindenki bírálható. Van hatalmunk, szavunk, lehetőségünk, tudatosságunk mindkettőknek.

Persze lesznek, vannak különbségek abban, ahogy az emberekre tekintünk, ahogy velük bánunk, nem kell mindenkivel nyíltnak sem lenni, sőt, érintkezni sem. De egyrészt van egy minimum, ami mindenkinek jár, másrészt a különbség ne hatalomból, eredendő, szentként tisztelt tekintélyből, vagy kőbe vésett alacsonyabbrendűségből származzék, hanem például teljesítményből, egyéni szimpátiából.

Mi kinek a dolga? Mennyire legyél jó fej? A magánéletedben és a szabadidődben nem kell társadalmilag igazságosnak lenned, mindenkivel beszélgetned, időt szánnod rá, hasfájásával foglalkoznod. Gyakran előfordul, hogy levakarhatatlan kommentelők megfordítják a helyzetet, és az innen vett szempontokkal, érvekkel panaszolják nekem, hogy pont én vagyok ellenük agresszív. Nincs jogod magad ráerőltetni másvalakire, nem dolga kedvesnek lenni veled, joga van a határaihoz.

A munkahelyi struktúrában vagy mondjuk nyelvtanárként azokkal, akik hozzád járnak, korrektnek kell lenned mindenkivel. A nyilvánosságban, közfeladatot ellátva, hatalommal is élve pedig maximálisan egyenlően, tisztelettel, személyválogatás nélkül kell viselkedned, joggal róják fel neked, ha nem teszed. Egy politikus nem mondhat szónoklatot szimpátiaalapon, nem beszélhet az esetleges érzelmeiről és nem teheti meg, hogy nem fogad a fogadóóráján valakit, csak mert nem tetszik a pofája. (Mielőtt bárki felvetné: a blogom nem fogadóóra, nincs ilyen vállalásom.) És akit szeretsz, akire igent mondtál, azzal pedig a maximálison is túl legyél korrekt, bölcsen engedj, vigyázz rá. (Nagyon nem pártolom, hogy a világnak a teljes családodat és a befolyásos férjedet lobogtatod, zsebre teszed az előnyöket, nem mersz konfrontálódni, itt meg névtelenül szidod.)

És senkivel sem viselkedhetsz játszadozva, sugallva, célozgatva. Nyíltan mondj nemet is.

Ez a képesség, hogy csakis egyenesen, magadat vállalva, érthetően kommunikálsz, csak akkor működik, ha nem vagy infantilizáló, utált, unt, menekülős, be nem vallottan szar kapcsolatban a másikkal.

A mikroagresszió a kommunikációs helyzetekben mindig sémákon, észrevétlenül elsajátított mintákon alapul. Sokan azt hiszik, hogy olajozzák ezekkel a beszélgetést, segítőkészek, kedvesek. Másokból a tehetetlenség, a figyelmetlenség beszél.

Ezért most nem annak adok tippeket, akit a mikroagresszió ér, hanem annak, aki elköveti.

Nem meghallani a másikat, elterelni a szót

Ha valaki olyat mesél el, ami számodra tabu, nehezen kezelhető, furcsa, akkor úgy teszel, mint ha el se hangzott volna, és másról beszélsz. Egyszerűen süket fülekre talál a másik, nem reagálsz érdemben.

Mit tehetsz?

Látod, hogy neki fontos a téma? Akkor reagálj a szavaira. Megijedtél, hogy valamit vár tőled, tehetetlennek érzed magad? Nem kell melléállnod, ne is hagyd, hogy belehúzzon az ügyébe. De fejezd ki az együttérzésedet, vagy csak azt, hogy tudomásul vetted, amit mond. Sokszor ennyi elég. Azt is kifejezheted, hogy neked ez a helyzet nehéz, vagy hogy nem vagytok olyan viszonyban, hogy veled beszélje meg az aranyerét. Csak mondj valamit! Süket fülekre találni megalázó lehet.

Rohadt idegesítő és sértő az is, amikor valaki elmond valami fontos eseményt, feldúlt állapotában, amelyben szerepel egy doboz 20 százalékos tejföl, és akkor te “jut eszembe” alapon elmesélsz egy kacagtató történetet a kiszakadt tetejű tejfölről. Ez azt mutatja, hogy nem figyelsz a másikra. Ha élete szerelmének nehéz történetét mondja el, arra ne mondd el te is a te nagy szerelmedet, hanem adj neki időt, figyelj, kérdezz. Ez most kinek az ideje, beszélgetése? Lehessen nála a labda, máskor úgyis nálad van. Ne használj senkit egyoldalúan!

Átfogalmazni és ezzel átértelmezni

Így lesz konfliktus, vita abból, ha valaki egy visszaélésről beszél, amit ellene követtek el. Mindig valami bajod van. A múltkor is volt ez az ügyed. Ezzel voltaképpen azt fejezed ki, hogy nem hiszed el, amit mond. Nem amiatt van ügy, aki szóvá teszi, hanem amiatt, aki elköveti. Ha átfogalmazod, akkor megvonod tőle az empátiát.

Túlzó, pejoratív szavak használata: rámripakodott (valójában megkért valamire), kiakadt, balhézott (szólt valamiért). Ne túlozz! A semlegesség gyönyörű.

Mit tehetsz? Használd azt a szót, amit ő, vagy hasonlót, szorítkozz a tényekre, és kerüld azt, hogy őt minősítsd. Legyél tudatában, melyek a terhelt szavak. Ha nem hiszel neki, azt is megmondhatod. Aki arról beszél, hogy nehéz neki, vagy bántják, az – ha ezt nem mellébeszélős kifogásnak használja – nem panaszkodik, nyavalyog és meg van sértődve, hanem egy fontos problémát jelzett. Mindez persze csak akkor igaz, ha neked dolgod a problémát kezelni, mert például a főnöke vagy anyja vagy, ne hagyd, hogy traktáljon vele, ha nem kedveled és nem is dolgod ő.

Bagatellizálni

Mindenkinek nehéz a beilleszkedés vagy Gyakori az ilyen, mással is előfordul.

A valóság: semmi gond nem lenne, őt egy konkrét dolog zavarja. Most mondta el, arra vár választ. Lehet, hogy veled van baja, ebben az esetben cinizmus az, hogy hát sajnos, nehéz az élet vagy hogy ez csak félreértés. A nem nagy ügy féle állítás sem vigasz, igen sértő, azt mutatja, nem veszed komolyan.

Mit tehetsz? Most tied a terep, nem segítek.

Öndefiniálni, te jó ember vagy és helyesen cselekszel, MIKÖZBEN az illető azt teszi szóvá, hogy nem vagy olyan, vagy hogy akármilyen is vagy, nem kér belőled:

Én mindig komolyan veszem az ilyesmit.

Nem szoktam senkinek tartozni.

Ezzel tagadod, amit állít.

Én ezt csak segítőleg mondom, nincs bennem semmilyen rosszindulat.

Mit tehetsz? (Megint válaszold meg te!)

Bevetni a “mi már rég itt vagyunk, ismerjük a viszonyokat, majd megtudod te is” mondatot.

Ez valójában hatalomdeklaráció, azt sugallod vele, hogy az újnak kevesebb a joga, lejjebb van a hierarchiában.

Mit tehetsz? Ne mondj ilyet, egyforma joga van neki is, semmire nem hatalmaz fel az, hogy te már régebb óta vagy ott.

Amikor tenni kéne valamit, akkor az életedről mesélsz

Be kéne fizetni valamit, erre te elpanaszlod, hogy megint nem fizetett tartásdíjat az exed. Megmagyarázhatod a nehéz helyzeted, de előtte mondj ki egy rövid mondatot, ami valódi válasz arra, hogy mikor fizetsz. Ne kibúvó legyen.

Mit tehetsz? Mondd meg, ha épp nincs pénzed, vagy ha nem szeretnéd igénybe venni azt a valamit, mert így korrekt. Ne arról beszélj, hogy az a valami milyen sokba kerül!

Bármi kapcsán arról beszélni, hogy te azt jól ismered/unokaöcséd/bejáratos vagy oda

Ne használd a másikat arra, hogy a fontosságodat bemutasd. Ha ismersz híres embereket, erről hallgass, semmilyen információértéke nincs. Erről külön poszt is volt:

portrék 8.: aki mindenkit ismer

Éreztetni valakivel, hogy segítségre szorul

Majd segítek szívesen! Ha nem kér a segítségedből, nem fogadja el, akkor pedig tüntetőleg levegőnek nézed. 

A segítség lefele van. Azt deklarálod vele, hogy bennfentes vagy. Ha nem kérte, nem egyértelmű, hogy problémája van, inkább ne!

Mit tehetsz? Ne tegyél ilyet. Hagyd békén, ne árts, ne okoskodj körülötte.

A gonosz dicséret

A másik témáit emlegetni, kíváncsiskodni, megdicsérni, de egy kicsit úgy, hogy értse, hogy nem tartod sokra. Színtiszta manipuláció. Tudom, hogy ezzel tele az összes szomszédasszonyos tévésorozat, de egyáltalán nem vivcces, ellenben genyaság. Sem az irigykedésben, sem a sunyi pletykában nincsen semmi vicces.

Fogyózol? Látszik! – amikor mondjuk futott egy félmaratont.

Mit tehetsz? Dolgozz az önismereteden!

Túlzástól óvni, aggódni

Ez a te sportmániád… nem félsz, hogy lesérülsz? Mi lesz a gyerekekkel?

Vigyázz ezzel a koplalással.

Tudod, hogy ez úgy hat, mint valami átok?

Mit tehetsz? Ismerd fel magadban, ha nem érdekel igazán a témája. Nem kell udvariasan megdicsérni, másokhoz csatlakozva sem. Ne aggódj érte, felnőtt ember. Ne legyél normatív. Ismerd fel magadban azt is, ha nagyon is érdekel, mert te is szeretnéd valójában azt, amije neki van, de ő maga azzal szembesít, hogy te ehhez kevés vagy.

* A másik a Mérgező szülők, Susan Forwardtól.

a tények makacs dolgok

És ez jó hír! Akinek jó, annak nagyon jó.

Lehet kenegetni, enyhíteni, megmagyarázni, rejtegetni, de végül csak a valóság marad.

Rendezgetheted a trendi határidőnaplódat, megszámolhatod, hányszor voltál edzeni, írhatsz tíz legjobb pillanatról és kitehetsz kilenc álomszép fotót, lehet menő a cipőd és minimalista a garzonod – ha az alapproblémádat nem tudod megoldani, ha még mindig beteg és édességfüggő vagy, mindez csak pótcselekvés marad. Melegházi rózsa. Künn havazik.

Fotózkodhatsz optikailag, szenvedhetsz lábujjhegyen, de az igazság az, amit mindenki lát: hogy rövid a lábad, és szorongsz miatta.

Lehet lobogni tetoválásért, belenyúlni mindenféle felszínes menősködés érdekében a tested integritásába, hosszú távon mindig kiderül, hogy ez káros.

Meg lehet magyarázni, hogy a médiából sajnos ömlik a tökéletesség, a szépségeszmény relatív, túl nagy a nyomás a nőkön, és nem mindenki élvezi a sportot. Remek, egyetértünk. Viszont a tested elhanyagolásának következményei téged is elérnek. Ha gyenge a hasfalad, szétreped a terhességben a bőröd. És ha nem tudod megszeretni a sportot, szar életed lesz húsz éven belül.

Öltözködhetsz eredetien, ízléssel, feltűnő, dögös cuccokba, sminkelhetsz hajnalban –  egyszer lekerül a ruha, akkor pedig ott lesz a nettó tested, és lesírod, lealszod a mázadat.

Kikiálthatod a 30 perc futópados sétát sportnak, szelfizhetsz az öltözőben, ragadhatsz ugyanazokba a kímélő köreidbe, életmódváltó forradalmárt is játszhatsz, de ha nem lépsz ki a kényelmesből, csak elmegy az időd, nem fogysz le, és egyetlen karácsony szétveri az eredményeidet.

Megteremtheted az instagramodat eseményekből, híres barátokból, jótékony akciókból, és körbeveheted magad gondosan nálad mindig dundibb, rosszabbul öltöző, idősebb nőkkel, használhatod őket fotóháttérnek a tündöklésedhez, összeszedegedheted az ötleteket innen-onnan, de ha más képességed, igazi erőd nincs, soha nem leszel sikeres.

Szidhatod Magyarországot, az önkormányzatot, a nők helyzetét, a szüleidet, az anyaságot, az nem segít azon, hogy még mindig nyomorogsz, eltelt az életed, és ötvenévesen nincs öt szó, amellyel le tudod írni, ki vagy.

Mondogathatjuk azt is, hogy nincs semmi probléma, csak idő kell az osztályközösség összekovácsolódásának, valamint természetesek a súrlódások: ami mérgező, az felforr, aztán robban. Hazudhatjuk, hogy normális az, ha valaki a saját élete helyett folyton mással foglalkozik, fontoskodik. Meg hogy a kis Rozalinda határozott, meg szókimondó, mindig is ilyen volt, azért ő csupa szív ám, és segítőkész – nem ő fogja kapni a szerelmes levelet, és az osztály kiveti magából, ha folyton piszkálódik.

Sorolhatod, hogy te mi mindent tettél, hány helyen kerested a megoldást, mindent kipróbáltál, de ha semmire nem jutottál, ez mind nem számít. Az eredmény a lényeg. Ki lehet találni, hogy más hogy jutott előnyhöz, terjeszthetsz hazugságokat is, te ettől nem leszel előrébb.

Követelheted az igazságosságot, a jogaidat, ha nem érted, hogy nem jogok alapján vagy igazságosan dől el a lényeg. Sorolhatod, hogy a szüleid, a gyerekkorod, a rossz döntésed, a traumád, de azért inkább tedd bele a melót, a döntést, mert negyven körül azért már választ kell adnod magadnak a fő kérdésekre.

És hogy a picsába lehet, hogy szuper autód van, de filléres gondjaid, rendszeresen?

Pörögni is jó, jönni-menni, szeretni a társaságot – mókus, alkoholista vagy.

És tolhatod a mai felszínes nőkre, a finnyásságukra azt, hogy nem vagy vonzó, viszont szexuálisan frusztrált vagy.

Szeretetről, összetartásról beszélni is lehet, sőt, népszokás.Jjobb a békesség alapon engedni, miközben a dinamika rombol, minden családtag mérgező, neheztel, dühös. Belebuktok.

Kavarhatsz, az nem a másik, az te vagy.

És vádolhatsz engem, hogy én monomániás vagyok, túlzó, hatalmaskodom, feszültséget keltek, de a lényeg nem én vagyok, hanem a saját életed. Hogy azzal mire mentél. Arról beszélj, azért cselekedj.

A látszat, az öndefiníció elpereg, a hesteg elfeketedik, a festék mögött rohad a fal. Csak a lényeg marad és hat hosszú távon.

Mi a te valóságod?

ami működik – és ami nem 2.

Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”

És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.

Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.

Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)

Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben…

miért nem viselkedsz racionálisan?

Azt hihetnénk, sőt, hihetnők, hogy a dolog nem bonyolult: az emberek általában tudják, mi a jó nekik, mi válik javukra hosszú és rövid távon, és azt csinálják. Vagy legalábbis olyasmit. A többi, a sok kudarc, önsorsrontás csak üzemzavar, tudatlanság, balszerencse, kórság. Nosza, mondjuk meg nekik, mi a jó, mit tegyenek, segítsünk, ha nincs hozzá erejük.

Csakhogy ha szétnézünk, egyéni és társadalmi szinten is azt látjuk, hogy az emberek olyasmiket cselekszenek, úgy döntenek, hogy az nem válik a javukra, sehogy sem. Bővebben…

portrék 13.: aki kínjában fölényeskedik

R-nak

Először érdekes a személye, mert ő “nem olyan”. Van valami ellenállhatatlan azokban az emberekben, akik nem úgy reagálnak, ahogy szokás. Nem kellemesen. Nem futják a köröket.

Aztán egyre kevésbé érted, miért lobogtatja így eléd magát. Miért nem képes kedves és figyelmes lenni, látni benned az embert.

Késő huszonéveiben is kamasz. Heves, éles, dúl. Úgy nőtt fel, hogy az osztályban nem volt népszerű, különc és magányos volt, amit kompenzálnia kellett, ezért kifejleszettte lényéből a könyvtárban ülő vagy komolyzenélő, magányos intellektuellt. Szüleinek pedig általában egy szem gyereke. És ők vagy jótékonyan hagyták, hogy “önmaga legyen”, vagy egy kicsit rápirítottak olykor, hogy barátkozzon, fiúzzon, legyen nőiesebb, menjen a napra, öltözzön előnyösebben, ami persze további dacot szült, mert ő nem és nem olyan, vagy, és ez a legdurvább válfaj: aggodalmaikat és intelmeiket elnyomva mindig megvédték, biztatták, egységfrontba tömörültek vele, a világot hibáztatták, és tették a gyereküket végképp gyűlöletes gyűlölködővé.

Esetleg egy bezzegtestvére van. Akkor ugyanezt a köbön csinálja, a testvér ellen is. (Nekem, mivel én is benne vagyok, három bezzegtestvérem volt. Bezzegségük pusztán abból fakadt, hogy fiúk, ettől voltak fontosabbak.)

Ő aztán nem játszik csillámpónival, mint a többiek, vagy a húga. Bővebben…

farkas, divatos báránybőrben

Jól hangzik, de játszma és erőszak van mögötte. Figyelj!

Sőt: bántalmazók szappana. Ezekkel mosakszanak. Bővebben…