soha még ennyi kép! 1.

Álompihenést terveztünk szeptemberre, ha már nyáron nem jutott nyaralás. A Fertő-tóhoz, tandembiciklivel és vonattal, négy nap, három szálláshely a nyugati parton.

Ismerős a táj. És voltunk már tandemmel is. A tandembicikli a mi esküvői járművünk.

fel van virá-goooz-va

Épp két éve itt volt az esküvőnk, Fertőrákoson. A galamberegetős kép a fejlécben ennek az épületnek az erkélyét ábrázolja.

a fertőrákosi polgármesteri hivatal udvarán, 2010. szeptember

A tandembiciklinkben az a jó, hogy aki hátul ül (és az nem én vagyok), annak nem kell különösebben sem biciklizni tudni, sem az egyensúlyt megtartani, sem nagy erőt kifejteni. Ha nem bír többet, tarthatja a lábát a pedálon, ami forog, de nyomnia nem okvetlenül kell. Kicsit megnőttek a gyerekek, ezért nem voltunk most olyan hatékonyak: egy háton, egy ülésben most is. És sajnos, János sem bírja most olyan jól, kevés a vörös- és fehérvérsejtje is, mert a kemoterápia mindent megöl.

A tandemet levittem még szerdán a Probike-ba a Szilágyi Erzsébet fasorra, mert akik a legutóbb használták (esküvőre kérték kölcsön), azok jelezték, hogy valami füstöl, a kontra súrlódása kiolvasztotta a helyéről a hátsó sárvédő rögzítését, szépen vagyunk. Ízibe’ megcsinálták a fiúk, akiket nagyon kedvelek: külsőcsere, tengelybeállítás, a sárvédők rögzítése és még egy csomó minden, mert ez nem jön ki a 6100 forintból, valamint új szilikonos hátsó lámpa.

Természetesen késve indultunk, busszal a szervizig. Mobilitási hét volt, így a bringa ingyenes, de csak személyvonaton szállítható. Lekéstük a 11:21-est, mentünk a két órával későbbivel, addig is (hadd szóljon) a Déli tövében, a DM mellett lévő, megbízhatóan csodálatos EcoCaféba ültünk be.

a kávécukrokból feliratokat és ábrákat is ki lehet rakni

Süti, kávé, örülés az életnek, ez-az a DMből meg a CBA-ból (vaj, mosószappan, kárómintás zokni, 39-42-es, ez mindkettőnkre jó méret). Utána piros vonat.

és még rendetlenkedni is lehet

Győrött (!) átszállás, Sopronig GYSEV. Itt már valamin vitatkoztunk. Én mindent egy kicsit gyorsabban, gondolkodás nélkül szeretek csinálni. No.

És Sopron: a jó öreg Várkerület, át a városon a balfi út felé, körforgalom. Innen indul a száguldás előbb a hétvégi házak, szőlők közt, aztán az erdőben. Aki erre biciklizik, ki ne hagyja, egy döbbenet. Sőt, biciklizzen mindenki erre. Eszméletlen, komolyan. Két kis tó, még csak előhang az igazi, a nagy Fertő-tóhoz, a semmihez nem hasonlító tájhoz.

Aszongya, legyen óvatos, az útvonal egyes szakaszain nincs járda. Ehhehe. Mármost, a kék vonalat ne higgyétek el, arra a busz jár, de nem húzható odébb, a lényeg, hogy a csonk után csak lefelé, az erdőn át, a Tómalom keleti oldalán, aranyoskáim.

Ez mind nagyon szép és élvezetes, “mikor lesz már vége a nagy utazásnak?”, kérdezgetik, erősen délután van, és a falu határában, egy emberes lejtő után, az erdőből kibukkanván leszakad az agyról a váltó, és a kontra is valahogy elengedi magát, beleakad minden fordulatnál a hátsó villába. Szerencsére az esküvői kölcsönzők nagyobb mennyiségű szigetelőszalagot tekertek a hátsó nyereg csövére, azzal rögzítjük a váltót. Kis kínlódás, lábujjhegyen biciklizés. A püspöki palotánál jobbra le, a méltán csak helyben híres, ám kedélyes Puskás panzióban eszünk levest, amíg a szerviz a fejét vakarja kockázatos szerkezetünk láttán. Váltó nem lesz, de ha rögzítik a kontrát, nem akad be. Talán nem istenkísértés így nekivágni a tónak.

Nagyon morog Ráspi, hogy erre vezették a kerékpárutat, meg baromi sok közpénzt költött a tulajdonos, az önkormányzati pénzügyi bizottság elnöke az itteni pihenő kialakítására, őt meg, aki tényleg világszínvonal, fingatják. Ráspiról később, ő a végállomásunk.

Már sötétben megyünk a nádas monoton útján a partig. A parton még nem érkeztünk meg, hosszan megyünk a deszkamólón a cölöpházsor utolsó házáig. Igen, tájidegen, hogy kék. Meg a pálmafa is. Már szóltunk. És üres a ház, és hideg van, de itt vagyunk.

Ez a Haus im See, ahol együtt először 2007. május 30-án voltunk, és amikor a kék stégre léptünk, felbukkant a horizonton a strandlabdányi vörös telihold. Azóta válság van, az már nincs az égen.

ez már a víz felől van, és másnap

Nagyon szép, tágas ez a felső szoba (a kettős, sötét ablak a képen), összebújunk négyen, mint a három nyulak, bepisilés is van.

tud élni!

Másnap kezdődik az életmódmagazin: reggeli a teraszon, döbbenetsimaságú víz, győzködjük magunkat: á, nincs hideg.

Nagyon egyszerű ételek vannak, mert a minőség mindig egyszerű: lágy tojás, müzli, helyben sütött pici zsömlék, sonka, joghurt, filteres kávé, lekvárok. A Haus im See a minőségi alapanyagban hisz. Mi is.

A kakaó nem fogy el, de hát mire vannak a szülők? A gyerekek feloszlanak, feltalálják magukat, és még a vízbe se esnek.

csak óvatosan

Építettek egy szaunát is a stég sarkába, de most nem üzemel. A gyerekeim rögtön felhasználták a kellékeket a vendégségesdihez.

nagykanállal eszik

Ezen a szaunán két éve, amikor összeházasodtunk, nagyon felháborodtunk. Juli piros nyuszija, ahogy a piros nyuszik tudnak csak, elveszett. Visszajöttünk ide, kérdeztük, nem látták sajnos. Lógó orral távoztunk, én még visszanéztem félutamból, hát ott fityeg Nyuszi a korláton. Akkor, abban a három órában, amíg nem voltunk ott, épült fel a szaunaházikó. Az osztrák munkások pedig a maguk érzéketlenségével egyszerűen kifalazták Nyuszit. Azóta megvetően jürgenezzük őket. Úgy kellett kívülről egyensúlyozva kirángatni a korlát meg a szaunaházikó fala közül Nyuszit, azóta is rokkantnyugdíjas.

Innen e:

igen, a korlát és a fal közé! egy magyar nyuszit! magyar területen!

De vissza a jelenbe! Egész délelőtt elvannak a sarjak, jönnek-mennek. Nézzük őket, meg a tájat.

Néha pisilni megyünk, nagyon tetszik nekik, ahogy a lábuk alatt reng a víz. Johanna meg felismeri a fiú- és a lányvécé erősen stilizált piktogramját. Na, hülyülök el, ezt majdnem két m-mel írtam. Pedig az van, Ági, hogy ami nem gramm (nano-, kilo- stb.), az mint egy m. Autogram, hologram, diagram.

azért a víz az úr

Hajdan a Haus im See volt a határállomás is, bár a határpont odébb van, a vízen. A határőrök szobáját azóta junior lakosztállyá alakították.

Némi csokoládé- és narancsfagylalt a búcsú a nádtetős háztól.

csak úgy porzik

Következő úticélunk Ruszt, ott fogunk aludni ugyanennek a vállalkozásnak egy másik, kifejezetten bicikliseknek létrehozott panziójában. Az Eselböck család a tulajdonos (miért nincsenek ilyen magyar vállalkozók? és miért nincs rajtunk kívül magyar vendég?). A panzió neve pedig Drahteselböck. Esel: szamár. Drahtesel: drótszamár. Böck: nem derült ki.

Vízitaxi visz minket Ausztriába, Fertőmeggyesre (Mörbisch), kiköt a háznál, belibbenünk, süt a nap. Mörbischben víziszínpad van, a szezonban komoly operettelőadásokkal. A strand a kis szigettel nem nyüzsög már. Néhány kilométer csak a határtól, de döbbenetes a különbség a biciklis infrastruktúrában, az utak jelölésében. A faluba vezető út elején a számláló szerint aznap a hetvenötödikekként, a teljes szezonban a ötvennégyezer-hetedikekként lépjük át, és nem számítunk duplán! Kétségbeesetten keressük a Gemeindeamtban az illetékest, hogy ezt elpanaszoljuk. Utána szőlők közt, seregélyzajban hasítunk a mezőgazdasági úton Ruszt felé.

Azt hittük, már túl vagyunk a csúcson, de torkunkra fagy a szó, ami a ruszti kikötőnél és játszótérnél a szemünk elé tárul.

(folytatjuk)

(a család grillezni akar)

(elolvadt a fagylalt is)

(megint kiszökött, nem kezdték el az aktuális kemót, előtte érsebészet, mert fáj a nyaka)

8 thoughts on “soha még ennyi kép! 1.

  1. Visszajelzés: már nem félek | csak az olvassa

  2. Visszajelzés: a nyári derű és harmónia bejegyzései | csak az olvassa

  3. Visszajelzés: hová tűnt az emelkedő? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s