a szabadidő tartalmas eltöltése

bocs

az “idegesítsük a halálba a kiegyensúlyozott családokat” sorozatból

melynek további darabjai:

óccsó

miért nincs mosogatógépem

a leaszfaltozott világ

finom, nőies hobbik

de szépet csináltál!

majd csörgök

kétszáz forintért túrtam

Ez milyen hülye kényszer? Boldog, négytagú családok. Nem bírnak otthon maradni. Mit zsizsegnek ezek örökké kalandparkban, millenárison, otthonszülő találkozón, repülőbemutatón, almaegyütteskoncerten, szüreten, tökfesztiválon, nagybevásárláson, közlekedési múzeumban, anyunál a telken, szentgyörgynapi vásárban, interaktív faszomtudján, bábelőadáson, kisvasúton, horgásztalálkozón, zenebölcsiben, strandon, utcabálon, hordozóhéten, búcsúban, helytörténeti sétán, virágkarneválon, évnyitón, gyerekzsúrban, tűzijátékon, sportnapon, misén, pizsamapartin, prájdon, szigeten, mászóvárban, busójáráson, nagynéni temetésén? Minek mutatkozni? Meg vagy hízva. Szar a sportosnak gondolt szandálod. Unatkoztok, basszátok meg? Fétis a kocsi? Sok pénzetek van? Mutogatjátok az új napszemcsót? Fogyasztjátok a benzint, koptatjátok a lépcsőház kilincsét, kiteszitek magatokat az UV-sugárzásnak? És ha megcsúszol a kocsibeállón? És ha pedofilok vannak a koncerten? Te hova mennél, ha pedofil volnál? Vagy, de tudom, ez már durva: ha szarnod kell? Ha felbukkan az exed a tüntetésen? Az, akinek nem adtad vissza a hajszárítóját végül? és látja majd, hogy megkopaszodtál?

Mi lesz, ha elveszíted a Surda-sapkádat? Rágó tapad a szandálod talpára? És ha eltévedsz hazafelé? Ha a feleséged meglátja a tömegben a fiatal Trokán Péterre emlékeztető csávót, és belecsap a villám? Akkor majd sírhatsz. mom park Mi, de tényleg, MI ez a kötelező menés, részvétel, lelkesedés, jegyvásárlás, szociáliskodás, tolongás, teljes menetfelszerelésben, boldogan, hálós szatyorban homokozószett, szafarisapka, gleccserszemüveg, okostelefon, svájci bicska, brieftasni, csőrös pohár, esőkabát?

Húzzátok-vonjátok a gyereket? Ismerősöknek köszöntök? Érdeklődtök? Rájöttök, hogy a sógorod egy osztályba járt az unokatestvérével? Tudni vélitek, melyik a legjobb zeneiskola a környéken? Minek? Szakad rólatok a víz, csak a nőket nézed úgyis.

Ti ezt élvezitek? Nincs elég bajotok? Kicsi a lakás? Szar a klíma? Nem tetszik a szemközti tűzfal? Unod a szexet? Én aztán nem vagyok semmi jónak elrontója. Miért nem lehet otthon kitakarítani rendesen? Aztán ülni és nézni magunk elé? Gyereknek valami dévédé? Aludni? Darázszümmögést figyelni? Csendesen beszélgetni az erkélyen egy üveg rozé mellett, amit HÁZHOZ hozatsz? Menni kell?

Nehogy egyszer beszélgess azzal, akivel élsz? Nehogy eszetekbe jusson, hogy elbasztátok az életeteket? Na.

nem hevertem ki a dinoszauruszos balhét még) (és abszolút komolyan gondolom a posztot) (és nincs kedvem kimozdulni) (és a likvid tőke is megcsappant, mindenki lóg nekem) (mizantróp lettem) (jókedvem van)

214 thoughts on “a szabadidő tartalmas eltöltése

  1. őszintén én a nyaralási “menni kéne” kényszert sem értem százszázalékosan. bevásárolsz szépen: sátor, matrac, kanál, minden akkurát valami szép áruházból, aztán ruha is kell, spec felszerelés, homokozójáték, strandszandál cápatámadás ellen. autó vagy vonat, és mész, hogy folytasd, amit otthon nyomtál, már ott is kelletlenül, morogva, és ráadásul mosógép helyett kézzel sikálod azt a nyomorult zoknit, hogy rendben legyen a korzón a gyereknek az outfitje.

    nap ellen tej, szúnyogok ellen spray, ne menj túl messze, túl mélyre, ne lépj tengerisünbe. mindezt azért, hogy elmondhasd, külföldön? vagy ki tudja. a tengert nagyon szeretném. egyedül. vagy valaki arra érdemessel kettesben.

    • “és mész, hogy folytasd, amit otthon nyomtál, már ott is kelletlenül, morogva” –

      a pillanat, amikor az ember a nyaralásról is hullafáradtan ér haza, de már az előkészletekbe is mélyen belefáradt.

    • Imádok a gyerekeimmel nyaralni. A ruhákat majd otthon kimossa a mosógép. Annyi zokni belefér a hátizsákba. Kaja van, ahogy van, sátor mellé hideg étkezés dukál. Vagy gyors lecsó. Gyors tészta. Esetleg ha a társaság is olyan, akkor néha bogrács, sült szalonna. Kivételesen kenyeret sem sütök. Vagy de, ha mégsem sátor.
      Mondom: gyerekeimmel. Bár volt, mikor az anyjukkal négyesben is jó volt (még?)

      • Te jó fej apa vagy. Lennék a gyereked. Apám otthon ült, anyám menős volt, de nem emberek közé, nem gyerek- és nem is kultúrpogramra, csak gyülekezetbe, Siófokra meg a Normafához. És mentem én is, magamtól: ki a focipályára, fel a játszótérre, át a barátnőmhöz, el a nyelvtanfolyamra. Tizenhárom évesen már újságot árulni forgalomba, tizenöt évesen alig ismert emberekkel Svájcba, két évvel később sosem látottakhoz három hétre Franciaországba (az de jó volt).

        Nézem a hegyek sörényét. Álló nap boldogan bóklásznak a kertben az ovisok, négyen, öten is. Kiabálok, ha kész a vacsora. Csend van. Írok. Sírok. Olló a közelben.

        Nem szeretnék a saját gyerekem lenni.

        • Ez úgy megérintett: Nem szeretnék a saját gyerekem lenni.
          Nem szeretnék én sem. És ettől szomorú vagyok. Én nem így akartam, nem ilyet akartam, úgy érzem, nem tudtam átadni, megteremteni mindazt, amit akartam. A mások gyerekét mindig jobban neveltem. Idegenek gyerekei többet kaptak tőlem, mint a sajátjaim. Nehéz ezzel megbirkóznom.

        • Jó fej? Nem tudom. Ebben talán, másban esetleg kevésbé, a gyerekekkel is. Szeretek én otthon is lenni, ha velem vannak, nem sokat játszom velük, időnként olvasok, kimennek kutyázni, vagy játszanak együtt, készül a vacsora, van mese, de lassan már kisebbnek sem kell majd. Ha időből telik, hétvégén, akkor persze sok mindent csinálunk, állatok, lovaglás, bicikli, kidobó, akármi. Kirándulás más családokkal. Én ilyen vagyok, azt csinálom velük, ami azért nekem is jó, azt adom, ami tényleg belőlem jön. Így nincs csikorgás, merev mosoly. Gyűrűzőtábor van, sátor van, imádják. Lehetne házban is aludni, ők akarják a sátrat. Kérdezik, megyünk-e megint, mikor már? Van Pécs is, Csontváry múzeum, gyerek kérésére. Nyilván nem esett nehezemre nekem sem. Bartos Erika egyszer volt, többet nem lesz, kisebb talán értékelné, nem szenvedek a kedvéért sem.
          “Álló nap boldogan bóklásznak a kertben az ovisok, négyen, öten is. Kiabálok, ha kész a vacsora. ”
          Éva, most ha jól értem, ez neked szaranyaság? Na ne már!

        • Nekem se ugy sikerült a gyereknevelés ahogy szerettem volna.
          De mért sikerült volna pont az tökéletesen ? Azért mert a legfontosabb, vagy legalábbis nagyon fontos.
          Én életemben mindent nagyon jól akartam csinálni.Annyira túlszorongtam minden általam fontosnak tartott dolgomat, hogy maradandó nyomok maradtak utánuk testemen,lelkemen.
          Az első jel : amikor írni tanultam annyira szorítottam a tollat,hogy keményedés nőtt a középső ujjamra. És így tovább.
          Az egyetemi vizsgáimmal, államvizsgámmal még most is álmodom, hogy nem tettem még le őket, és még van még két évem a tanulmányaimból.
          Mostanában megjelent egy másik álom:A barátnőim többen bölcsészetre felvételiznek az idén. Én oda sem tudok menni, mert a többi vizsgát még nem tettem le. Így nyílvánul meg bennem a blog hatása 🙂 Képzésre van szűkségem .

      • addig mondtad, hogy belevágunk. apjuk nélkül menni fog, én valamikor nagyon szerettem menni, csak azt nem szerettem, hogy az apartmanban is délben kell(ene) a húslevest meg a rántotthúst az asztalra tenni. szóval emgyünk, de nélküle. ebben az elmenés tényét beadagolni lesz a legnehezebb, meg a duzzágására hazajönni.

        • Gyerekeknek nem kell húsleves délben. Gyerekeknek óriáscsúszda kell anyával (apával esetünkben), játékmúzeum, vízbe ugrálás, galacsinhajtó-bámulás félóráig túra közben, gombaszedés, fagyi, patak, vizes ruha, TV torony, kínai büfé pálcikával, török, tesek körrel. Bogrács barátokkal. Meg te. Főleg te.
          “az elmenés tényét beadagolni lesz a legnehezebb, meg a duzzogására hazajönni”
          Legalább gyakorolsz, mikor majd azt adagolod be, hogy többet nem jössz haza a duzzogására.
          Tudom, hogy könnyű mondani.

    • Pont ez a megvilágosodás csapott belém a hétvégi Velencei tavi kiruccanásunk alkalmával. Otthon a medence, a lakásban klímanélkül! 26 fok, Árnyék mindenhol az udvaron, erre aszalom a családot délelőtt a strandon 35 fokban, délután meg magamat a konyhában, hogy mindenkinek meglegyen a napi betevő palacsinta falatja. Kabaréba illő 😀

    • azért én a tengert imádom annyira (annyira, de annyira, de annyira), hogy én letolom talicskában is a két kölköt, azt majd lesz valahogy. a talicskát leszámítva kábé ennyire leszünk felkészültek, bár homokozószett az lesz 🙂 viszont, ha valakivel otthon is vigasság van, azzal csak összejön a tenger mellett is. de amúgy totál egyetértek, értelek!

  2. O, igen, es te vagy a szaranya, mikor osszetalalkozol ilyenekkel, es meselik, hogy most mennek almakoncertre, es a te gyereked is menni akar, de te nem viszed.
    Inkabb a halal!
    (Bocsi, laptopon nincs ekezet.)

    • Az Almakoncertet nagyon hatékonyan kilőttük: egyszer elmentünk, azóta nem kell. Unják, utálják, hála Istennek. Inkább itthon zenélünk.

    • Mi Beshodromra (hogy írják?) mentünk gyerekkel. Mindenkinek tetszett. A Gryllus Vilmos kicsit határeset, de képes vagyok újrázni, ha szükséges. Bartos Erika viszont soha többé! Szerencsére igény sincs rá.

      • sztem a gyerekeknek sem kell szájbarágós, lebutított “művészet”, mint ahogy célzott gyerekirodalom sem. kapják azt, ami valóban értékes, és emésztik, és gazdagodnak tőle.

        • Pontosan. Ezért bírom a népművészeti vásárokat, ahol műsor is van. Ugyanaz megy mindenkinek, a vásári komédián röhög felnőtt-gyerek, a zene meg ugyanaz. És a jó gyerekkönyveket én is akárhányszor el tudom olvasni.

          • Jut eszembe a zene. Persze, volt hosszú Gryllus Vilmos korszak, de spec. Gryllust általában én is meg bírom hallgatni. De éppúgy hallgatják, örömmel, kérve, Mozartot, Beethovent, Rolling Stonest, népzenét (magyar, bolgár, szerb, görög, kelta, tök mindegy). Bármit, ami színvonalas. De ha én kezdek énekelni, rögtön rám szólnak. A hallásuk igen jó, na, ez van.

        • Gyerekeim egy időben folyton a Sárkénymese c. könyvet kérték, már tudták kívülről. Nagyon ezo-mizo, de semmiképp sem gyerekkönyv. Efrájim Kishon és Gerald Durrell a kedvenc esti meséjük. Jó, volt Bartos Erika is, de fellázadtam, meg a nagyobb is megunta. Egyébként vannak tényleg színvonalas gyerekkönyvek, meg versek is, azért Weörest ne írjuk le. Többek között. És hát vannak, amiket nem emésztenek meg. Tolsztojt nem olvasnék még nekik 🙂

          • Nekem nagy megdöbbenés volt Békés Pál: A félőlény. Olyan elképesztően pontos lélektanilag, hogy dobtam tőle egy hátast. Mi most a finnekre vagyunk rákattanva, kutyás Kalevala, Tatu és Patu. Zseniálisak.

            • A félőlény nem is tudom, gyerekkönyv-e valójában. Vagy épp a Nils Holgersson nagygyerek-/kamaszkönyv-e? Mikor huszonévesen láttam a belőle készült rajzfilmből, újra elolvastam, hogy tényleg ilyen rosszul emlékszem, ilyen gejl szar a könyv is? Nem, huszonévesen is jó volt.

            • Nils Holgerson nagyon jó könyv. Van az a rész, mikor a lelkész szilveszterkor átkel az erdőn, és a gonosz akkor választja ki egy tisztáson azokat a háziállatokat, amik áldozatul fognak esni a következő évben a vadállatoknak. Hátborzongató, ahogy Lagerlöf leírta. Azt hiszem, eredetileg ifjúsági könyvnek készült, de felnőttként is jó olvasni.

  3. Ezen tűnődöm én is,hogy a szomszédok hogy képesek állandóan nyomni a társadalmi életet.Még otthon is állandóan buliznak,n-számú autó parkolva a házuk előtt.Nekem kell egy kis csend,hogy halljam magam.

  4. Éjjel írtam egy barátnak, nem küldtem el, kicsit a szabadidôn túl, de idevalónak érzem, no, így bebiggyesztem.
    Miért látlak ilyennek? Miért csak Fb-ra fotózod az életed, a gyereket? Láttad Scott Alario képeit és félnél úgy? Félsz az agyhártyagyulladástól az erdôben, félsz az UV-tôl, az A-tól és B-tôl külön, de már attól is, már a gondolatától is, hogy pakolni kell, mert (ki)mozdultok? Félsz, mert igazából mozdulnál. Hogy csomagolsz (!), hogy több, mint egy jut egy fôre, mert minden biszbasz nélkül is félsz? Félsz, hogy szôrös lesz lábad egy hét után, megizzadsz és te leszel az egyetlen fehér a buszon?
    Hogy jól beszívtad te is a rendszert, hogy az a legjobb, ha NEM mozogsz? Ha kiszámítható vagy és elérhetô és van állandó és van bejelentett lakcímed, ahol kivéve azt az évi egy hetet majd pár pár hosszú hétvégét állandóan töltöd, akkor jó? De félsz, hogy még az sem lesz jó, az az egy hét? Ha a bevésett kereteid között mozogsz faltól falig, szabályos cikkcakkban, akkor nem félsz? Félsz kocsi nélkül, és félsz kocsiban, félsz repülôn, félsz, ha még erre sem jut, félsz ha mégis, és ha nem beszélsz idegen nyelvet, félsz, ha egyedül maradsz, félsz ha munka nélül és ha nem lesz meg a havi biztos? Mert mi lesz, ¿qué? Félsz, hogy tíz magyarból kettô már külföldön? És ettôl mégis miértis? Azt mondták tán ettôl félj? Félsz, hogy nem lesz nyugdíj, vagy hely az oviban és ennek árnyékában robotolsz, meg a miegyébnek, amik nélkül szintén félnél? Félsz hogy lemaradsz és ezért sorban állsz, feszt sorban állasz? Meg beiratkozol? Attól is félsz, hogy hülye vagy? Hogy anélkül, hogy elmennél, befizetnél, meghallgatnád, megnéznéd, lemaradnál? Félsz, hogy a körúton túl is vannak még körök?

    • Nem tudom nyilván, miért így írtad az illetőnek, de ez a félelemvezéreltség annyira, de annyira átsző mindent, szerintem is. Akármerre nézek, ha jól megnézem, ritkán látni olyat, hogy valaki ne félelemből vagy valamitől való tartásban tenne valamit. Ez ilyen kurva nagy nemtommi, ami ránk rakódik, jaj, csak ne ez meg az, csak ne.

      Egyébként ez a fordulat, hogy a “szabadidő tartalmas eltöltése” olyasmi attól elzsibbadok. Még hogy szabadidő, meg tartalmas, meg eltöltés. Ordít a kényszer. Ez is csak ilyen gyepszerű.
      Konkrétan meg éppen annak örülök, hogy pld. mindenki nyaral, meg elment, mert ilyenkor kiürül a város körülöttem és elférek, meg lesz tér, meg idő és minden csak úgy csordogál, ahogy jól esik.

      • Nalatok is “tote Hose” van? 🙂 En szeretem ezt, amikor kiürül a varos es bezarnak a boltok. Julius vegen-augusztus elejen majdnem olyan itt, mint egy faluban… Nekünk meg sose sikerült rendesen megtervezni a nyaralast, szabit ilyeneket, mi sem ertjül ezt itt. Nekünk kisgyerekkel nagyobb melo elmenni egy ismeretlen helyre “nyaralni”, mint itthon: a gyerekkel kapcsolatos feladat es az, hogy ott se aludhatjuk ki magunkat ugyanaz marad, csak meg sokszor meg stresszesebb, hogy nem tudom, melyik konnektorbol mi ugorhat ki (az en gyerekem ilyen felfedezö tipus: mindent szetszerel, megnez, allando mozgas van es pillanatok alatt el tud tünni, pl. játszóteren is, erröl mar irtam…) En a biztonságra utazok (es nem el az ismeretlenbe) es szempont, hogy ne kelljen napjaban haromszor szivrohamközeli allapotba kerülnöm.

        • En M. vagyok amugy es nem tudom, hogy hogy törtenhetett ez, hogy a gep automatikusan atirta a nevemet? Hö? Es a kommentemet Kalüpszonak valaszul szantam, csak aztan en is jo sokaig kerestem, mire megtalaltam.

        • Lehet, de jol esik, olyan staycation-fele, vagy mi a szosz. Mar az is elmeny, ha kong az uressegtol a hentesuzlet, nem?! Ugy telitodtem mar ezzel az egesz nyar van, menjunk-mizeriaval. Most meg van dolgom is, amit csak nyugiban tudok csinalni. Megszervezni se mindig jo elore, ha elindulunk, az inkabb csak ugy jon, aztan vagy balul sul el, vagy nem. Ha sokat szervezkedunk, alighanem lefaradunk, mire elindulunk. Ja es persze: a gyerekeknek egy agylobb egesz nap beszijazva lenni autoban, repulon, meg barhol, meg aztan folyton basztatva vannak, ha nem is altalunk, hogy ezt ne, azt ne, erre ne, arra ne, kiveve ha a nagy semmi kozepere megyunk pihenni.

  5. Nemcsak a családosoknál, hanem az egyedülállóknál is látom ezt a menési kényszert és impulzushiányt (igényt). Kell az élmény, a program, mert otthon csak a csend és a valóság van. Családosoknál a közös érdeklődés és az intimitás hiánya, ordító gyerek, büdös zokni az ágy végében, pók a sarokban, rothadó, termelőin vásárol biozöldség és lejárt szavatosságú toszkán liszt a kamrában, egyedülállóknál hiányérzet, sós mogyoró a laptop mellett, ételfutár az ajtóban.
    Az impulzus terelés és forrás, csak kérdés, hogy egy forrás vagy a (A?) forrás.

    Másrészt.

    Ha nem cselekszel, értéktelen vagy. Csinálni KELL: a napi munka mellett tudjál salszázni, aztán sport, jóga, felnőttkori balett, drámacsoport, elengedési meditáció, túra, via ferrata, hétvégi evezés a Dunán, agresszió levezetése végett küzdősport, kézművescsoki-készítő tanfolyam (ezt hogy írják? tuti, nem így), ökoklub, koktél a belvárosban, csajos nap, erobik, úszás, triatlon, filmklub, felolvasói est, lovaglás, kozmetika, masszázs, termelői vásár, jó anyák vagyunk hathetes képzés, agykontroll tanfolyam, színházbérlet, nem áll fel neki megértési technikákat fejlesztő workshop, nyelvtanulás, egész életen át tanulás, gerinctánc, harmaddiploma, nőiséget fejlesztő keleti táncfilozófiai csoport, civil szervezetnél önkéntesség, hobbi zenekar, európai nagyvárosok fapadossal, szelfi Londonból, felszabadultan a levegőbe ugrok kép a tenger felett, tésztafotó Olaszországból, ferdetorony előtt állva, ami elég ferde, és ugyanez a gyerekkel, párban, egyedül, párosan egyedül.

    Mert mi olyan kibaszott tökéletesek vagyunk, és vidámak is. Okosak, szépek, csinosak, sportosak, egészségesek, kiegyensúlyozottak, tudatosak, mindent feldolgozottak, műveltek, képzettek, jó apák, jó anyák, jó szinglik, szexguruk, csak az a sok molylepke ne lenne a lisztben. En.

    • Én most annyira ugranék önfeledten levegőbe a tenger felett. Nem posztolnám ki, megígérem, de nagyon-nagyon jó lenne. Majd délután lemegyünk a Balatonhoz. Szegényember Riviérája.

      • Szegényember? A horvát Adria se sokkal drágább. Egy hét Balaton árából repülőjeggyel (na jó, biztos fapados), szállodával, étkezéssel, medencével, tengerparttal, Tunéziában kijön egy hét nagyjából. Állítólag, de anyósom tényleg ezt csinálta többször már. 40 vagy 50 eFt. Balaton szállással, kurva drága kajával (még a boltok is) már összemérhető ezzel, nem? Teljes árú vonatjegy Bp-ről oda-vissza minimum ötezer fejenként, stb. Ha ott laksz, az persze igencsak más.

        • Igen, nekem azért “szegényember”, mert itt lakom. Abban igazad van, hogy a szállás, kaja máshol sem több, nálunk a benzinköltség/repülőjegy részén szokott bukni a dolog. Buszos szervezettel nem mennék messzire, egyszer voltam 17 évesen – magasabban volt az ingerküszöböm – Spanyolországban, de az elég volt.

          • Igen, azóta láttam, és így persze egész más. Ez kb. olyan, mint ha én mondanám, hogy Bp a szegényember világvárosa, aztán jönne egy hegyeshalmi, hogy spec. neki Bécs olcsóbb.

    • Nekem amióta kialakult a szociális fóbiám és jóval kevesebbet tudok eljárni itthonról, jelentősen romlott az életminőségem. Persze ez más, mert ez részben abból adódik, hogy kevesebbet vagyok közösségben, ami önmagában is rossz, de nagyrészt abból, hogy mindez nem igazán a saját szabad elhatározásomból van így. Keresem a megoldást.

        • Itt a wiki def http://hu.wikipedia.org/wiki/Szoci%C3%A1lis_f%C3%B3bia, de ez persze a valóságban sokkal árnyaltabb, vacak dolog, mert nálam pl. úgy van, hogy olyan helyzetekben kezdtem kényelmetlenül érezni magam, amiket korábban nagyon élveztem, (és amik az ilyen problémában nem szenvedők számára magától értetődőek . pl beülni egy kávézóba) ez néha komoly szorongásos tünetekkel is jár (a konkrétumokat most mellőzném), máskor enyhébb, mikor milyen passzban vagyok. A legrosszabb kísérőjelenség, hogy az ember ugye elkezdni kerülni azokat a helyzeteket amik szorongást keltenek benne, és innen elindul az ördögi kör, az élettér beszűkülése, ingerhiány, ettől a szorongás még jobban fokozódik stb. Esetemben nem tudni, mitől van (csak kb. sejtem), mert amúgy sikerrel küzdök meg a mindennapok kihívásaival. Amúgy nem adom át magam ennek, fegyelmezett és tudatos vagyok, sokszor kényszerítem magam, hogy olyan helyzetekbe menjek, amiktől irtózom, ez néha működik, de a hatás sosem elég tartós. Jelenleg a végső esetben alkalmazott megoldáson, a gyógyszerszedésen gondolkodom, mivel már minden más előttem ismert lehetőséget kimerítettem.

    • Nekem van pár régi ismerősöm, évente egyszer beszélgetünk, csak a face-en tudom, mi van vele. Ezeket a típusfotókat rakja fel, de közben tudom, hogy boldog. Van egy másik, szép helyekre megy, felteszi, de sose mosolyog. Ő bizonyos hiányát kompenzálja élményekkel. És van a hiperaktív anyuka ismerősöm: tényleg az, megülni se tud sokáig egy helyben. Mennek, sportolnak, zenélnek, három gyerek, nyaralás, kirándulás. Neki nem pálya otthon ülni. De boldogság van ott is. Szerintem az általad leírt emberekkel se kéne olyan szigorúan bánni. Kívül keresik, ami belül nincs, de nem hiszem, hogy ezzel magukon kívül bárkinek ártanának.

          • Leírtam egy – szerintem létező – jelenséget. Annyit szoktam csak kérni, hogy engem hagyjanak ki belőle. Családos barátnő ne az én nyakamon ugráljon, hogy mindenféle programokra kísérjem el, ahova a család elől menekül(ne), de nekem azok a programok nem érdekesek. Pl. egész napos fitness nap, igaz történet, hogy vérig sértődött, mert nem kísértem el, és nem segítettem neki, hogy kiszakadjon egy napra.

            • Igen, ilyet sejtek mögötte. Sztorik, amik emberekhez kötődnek, de valahogy a körítés nekem túl egyoldalú volt. Eszemben sincs vitázni, csak nem értem, hogy az miért nem normális, hogy családos barátnő ki akar szakadni egy napra. Az oké, hogy nincs kedved, de az miért rossz, ha neki meg ez a vágya? És akkor már messze jöttünk a facebookos fotók témától. Biztos árnyaltabb, mint ahogy leírod, de nyilván minden, kívülről hülyeségnek és pótcselekvésnek látszó dolog mögött vannak sztorik, amik megmagyarázzák, és lehet, hogy nem mindig az ürességet akarják pótolni vagy a menekülést. Szerintem sokan vannak, akik egyszerűen csak élvezik. Nem akarnék vitát gerjeszteni, csak jeleztem, hogy nekem ez így sarkosnak tűnt.

            • Úgy értem, hogy van a jelenség, és erre van néhány személyes példa is.

              A jelenséget leírtam az első hozzászólásomban, nem tudom árnyaltabban kifejteni.

              A személyes példáknál (egy részénél) azért zavaró, mert a családjával nem tud sok mindent csinálni, nem megy nekik együtt, és nekünk kellene asszisztálni, és megoldani az igenekkel a helyzetét, rendszeresen tünetet kezelni.

  6. Ó jee. Inkább dobálnák ki otthon azt a sok játèknak nevezett fröccsöntött szart, hogy legyen HELY , tanítanák meg (helyesebben hagynák! ) a gyereket elfoglalni meg feltalálni magát, néznének oktatófilmet a discoveryn arról, hogy készül a csíkos fogkrém és MEGBESZÉLNÉK mi volt az oviban / suliban, horribile dictu, apa bonthatna közben sört is, evőkanállal zabálhatnák közös dobozból a Lidl-es tejjégkrémet, ami sokkal olcsóbb, mint a gombócos fagyi a bárholmáshol – a sok hülye belépőre költött pénzt meg félretehetnék a gyerek(ek) lakáskasszájára.

    Abszolút jogos. Csak hát akkor mi lenne a facebookra postolható látszatéletttel???

    • huh, ez a facebook-világ. minap megkaptam, hogy már most rontom a gyerekeim esélyeit, alacsonyabb lesz az önértékelésük, mert NEM osztom meg a fbon, hogy érettségizett, ballagott az oviból, görbét pukkantott, kiesett a foga. ha ezen múlik, így lesz, tényleg. képtelen lennék. azt érezném, hogy megsértem az önrendelkezéshez való jogukat. milyen alapon kérkednék én azzal, ami ő? és egyáltalán mi köze ehhez egy csomó látszatismerősnek? aki kíváncsi rá, jöjjön, oszt nézze meg élőben. nem fog unatkozni (én meg addig lelépnék kicsit valahova, élni 🙂

      • “minap megkaptam, hogy már most rontom a gyerekeim esélyeit, alacsonyabb lesz az önértékelésük, mert NEM osztom meg a fbon, hogy érettségizett, ballagott az oviból, görbét pukkantott, kiesett a foga. ” WTF? Ezt hogy mereszelik megmondani???

      • Szerintem meg z ilyen megmondókra a gyerekük rá fogja borítani az asztalt kamaszkorában, amikor majd a hekker osztálytársai feltörik a szülei fiókját FDb-n és a hároméveskori balatonparti kukiján röhögnek.

      • Na, de ha tényleg igazi jó kapcsolattartásra kéne használni a Facebook-ot, akkor az már smafu.

        Múltkor nyaggatott egyik ismerősöm hogy miért nem járok osztálytalálkozóra, menjek mert biztos mindenki tökre kíváncsi rám; mikor meg mondtam hogy akik kíváncsiak rám azok úgyis írnak, hívnak, küldenek e-mailt, aztán találkozunk és beszélgetünk, csak hebegett-habogott mert egyetlen érvet sem tudott felhozni ellene hogy az osztálytalálkozón kívül más technikai megoldás is létezik egymás érdeklődésének kielégítésére.

        Jellemző, hogy amikor futólag összetalálkoztam egy volt osztálytárssal nem igazán kívánt emberszámba venni (mondjuk korábban sem voltunk puszipajtások), viszont amint kiderült hogy hosszabb időre össze leszünk zárva egy terembe hirtelen nagyon kedves régi ismerős lettem. Nem csak ott, hanem Facebook-on is.

        Kicsinyes bosszú, de azóta se igazoltam vissza. Látom hogy zavarja, de nem mer szólni mert érzi hogy nagyon necces amit művelt. Amúgy sem vagyok kíváncsi a pasijával akácvirággal pózolós képeire.

        • Nem tudom, nekem fura ez a “ha valaki kíváncsi rám, megtalál, a többiek meg le vannak szarva” hozzáállás, mert ugyan van benne valami, de a szociális hálózatok többkörösek. Az osztálytalálkozó vagy az egyéb csoportos összejövetelek tipikusan az az intézmény, ami lehetővé teszi, hogy a hozzánk lazábban kapcsolódó emberek is a látóterünkben maradjanak. Én pl. bár soha nem rajongtam a gimnáziumi osztálytársaimért különösebben, szívesen eljártam az osztálytalálkozóra, mert kíváncsi voltam, mi lett velük (és egyben kivédtem azt is, hogy kettesben kelljen maradnom bármelyikükkel is :D), és meg kell mondjam, rendkívül tanulságos volt. Így lehetőségem nyílt arra, hogy együtt legyek velük anélkül, hogy túlságosan be kelljen avatnom őket az életembe. Nekem a te véleményed amolyan “inverz-facebook-jelenségnek” tűnik. Terészetesen jogod van hozzá, hogy ne járj osztálytalálkozóra, de szerintem őszintébb azt mondani, hogy egyszerűen azért mert leszarod (vagy mert valamiért megsérve érzed magad mondjuk).

    • Én mostanában kaptam rá, hogy ha megyünk valami szép helyre, kirakom a face-ra a képeket. Igen, giccses-gyerekes-fagyis-cuki képeket. Eddig alig-alig, de most beindultam. egyrészt azért, mert hosszú idő óta már én is tudok mosolyogni a képeken, másrészt mert rokonok, barátok kedvet kapnak, hogy ők is odamenjenek, mert már teszteltük a helyeket gyerekkel. Sokáig engem is idegesített ez a látszat-élet, de az enyém nem látszat, hanem végre van benne élet, ezért kirakom, örüljenek az unokatesók velünk és aki ismer, az meg főleg örüljön velem. A lakásunkat rég kinőttük, a parkot nagyon szeretjük, de én most helyekre vágyom, mert lehet végre más is. Azt gondolom, hogy akinek nem tetszik a sok fotóm, az majd letilt a hírfolyamáról.

    • “tanítanák meg (helyesebben hagynák! ) a gyereket elfoglalni meg feltalálni magát”
      Erről indít valaki tanfolyamot? Mert ha igen, akkor befizetek arra is a gerinctánc mellett. Komolyan!
      A gyerek konkrétan itt ugrál mellettem, és ki akarja kapcsoltatni velem a számítógépet, mert ezt látta az apjától, hogy így lehet a figyelmemet kiérdemelni a “pótcselekvés-netezés” közben.

      (Nekem azért kicsit “should”-os ez a komment is, elnézést…)

    • Jó sokáig egy moziban húztam az igát. Az valami őrület! piros betűs ünnepnapon – értsd karácsonykor – is ott tolongtak a családok – képtelenek voltak otthon eltölteni EGYMÁSSAL az év néhány estéjét. Halottak napja, Húsvét, Pünkösd, Államalapítás, és a többi… sose tudták otthon megünnepelni, mert nem tudják ezeket a napokat értékelni.
      És ez, ezt kell isteníteni, támogatni, dicsőíteni, és lenyomni a másik torkán? Hogy van már utód, jó sok, akit mindenhová lehet rángatni, és mindent csinál a poronty, amire őt gyerekkorában nem fizették be? Ja, igen, nem komplexus ám, abszolút nem, ez a normális, hogy nem tudunk egymás szemébe nézni.

      Én is kimozdulóember vagyok. Úgy, hogy alapvetően introvertált vagyok. Azt hiszem, fb-n összesen egy nyaralóképem van. 🙂 Pedig túrázni szoktam, eljárni táncolni is (párommal), moziba, színházba (na jó, ilyen képem van, de egyszerűen muszáj volt, mert sikerült a munkatársakkal elérnünk, hogy együtt menjünk el mindannyian.)
      De ezeket – magamnak csinálom. Magamnak. Magamnak gyúrok, ha van kedvem, és magamnak olvasok, ha van kedvem. Mert én szeretnék.

      Ja, hogy ez feltételezi az egyéniséget, és az önállóságot? Bocsánat. 😀

      • Unnepnapon en is moziba viszem a pulyat, mert meg mindig nem vagyok egyeniseg. Nekem a legtobb unnep nem unnep, nem vagyok vallasos, temetobe evkozben, tomegmentes napokon jarok, magyar is felvonulasok nelkul vagyok, karacsony a legfobb atok, amikor napokig el kell viselnem minden verrokont, ha amugy szarunk egymasra es agyfaszt kapunk az egesztol, akkor is, mikozben a teve se menedek mert jezusfilmek, nyalas csaladi boldogsag-oktatofilmek es budspencer megy orrverzesig. Minden nap beszelek a gyerekkel, nekem erre nem kell halidej, akkor inkabb megnezunk egy jo scifit ketten, ket nerd csajszi.

        • Tudod, én a család egy részétől idegrohamot kaptam mindig is. Elhatároztam, hogy azokat, akiket nem bírok elviselni, azokat amint megtehetem, meg se látogatom.
          Mostanában szép, meghitt karácsonyaink vannak. 😉
          (Igen, önző vagyok, de nem áldozok föl semmit. Senki kedvéért se. 🙂 )

          A pirosbetűs ünnepnapok nem azért vannak, hogy KÖTELEZŐEN és VALLÁSOSAN megüld őket, hanem azért, hogy végre együtt legyetek. Pont. Társassal, beszélgetéssel, jó kajával, sétával. Együtt. Örüljetek egymásnak. Nem az őrültmacskás nagynéniknek.

          • Az miért önzés, ha nem vagy kíváncsi a család nem szeretett tagjaira? Különösen karácsonykor? Én egyszer kipróbáltam, hogy nem mentem oda, ahova nem akartam, kitaláltam valami hülyeséget, hogy így karácsony, úgy megfázás. És felajánlottam, hogy január közepén megyünk. Felhívtam, január 10. körül, hogy akkor holnap jönnénk, az jó? Nem volt jó, azóta nincs sértődés se, meg rosszallás se, meg beszólás se.

          • Most arra gondolok, hogy lehet, a mozizós családokban a szülőknek épp ilyen ünnepei voltak gyerekkorukban, társasozós, jókajás, sétás, de feszült, idegbeteg? mert valaki azt mondta az ő szüleiknek, hogy ezt így kell csinálni, hát csinálták, de senkinek nem volt jó? Ők meg kerestek valami más hagyományt maguknak. Miért ne mehetnének moziba? Három órás program, előtte-utána bőven marad idő együtt társasozni, ha van rá igény.

            • ..es akkor mi van ha nekik tenyleg igy jo, moziba menni akar? Nekem azert ez is eszembe jut. Nem mindenki szeret otthon gubbasztani es az unnepeket sem egyforman eljuk meg. Mas orszagokban szentesten peldaul senki nem marad otthon. Mennek az emberek pubokba, ettermekbe, dizsibe.
              Nekem pl. a karacsonyi idoszak mindig is lehangolo volt valamelyest. Este 5-tol embert nem lehetett latni az utcakon, mindenki otthon, mert az a normalis. Nekem tetszik az, hogy sokan mar mashol es maskeppen toltik el a szabadidejuket.

          • De én minden nap a gyerekkel vagyok. Leckeírás után Carcassone. Vagy Monopoly. Vagy Kinevetavégén. Pirosbetűskor viszont minden médium azt okádja rám, hogy ünnepelni KELL, és ezt verjem bele a gyerekbe is, vagy szaranya vagyok. Sosem lesz belőle Magyar Ember, ha nem saját kezűleg varrok rá orbitális kokárdát. És ezt a teljes irl környezetem megette, megint én vagyok a deviáns, aki széllel szemben. Vadidegenek ítélkeznek felettem online mert moziba vittem a kölköt, pedig ennyi és csak ennyi amit tudnak rólunk. És mi csakazértis Marvel-maratont néztünk DVD-n karácsonykor is. És csokis muffint sütöttünk, anyám rémületére, merthogy olyankor mézeskalácsot KELL. Mondom, mi lesz, elvisz a sütirendőrség?

            • A vallásos ünnepek csak akkor tartalmasak, ha valaki tényleg hisz bennük. Aki nem, az kitalál mást, hogy miért ünnepel: szejetet, család, ilyenek. Van, akinek az jön be. De tényleg, az ünnep arról szól, hogy együtt vagyunk, nem dolgozunk, jól érezzük magunkat, valami mást csinálunk, mint egyébként, megpihen a kis lelkünk. Én komolyan elgondolkodtam tavaly karácsonykor egy wellness-hétvégén. Lehet utálkozni, de jövőre talán még megyünk is.

  7. Nemetorszagban meg inkabb jellemzö ez,kb csak olyan csaladokat ismerek,akik kivülröl tökeletesek,fittek,szepek,a gyerekek mintha megelevenedett porcelanbabak lennenek,minden szomszed irigy rajuk,a lakas elött ott csillog a böhöm BMW meg egy kisebb az asszonynak. Egyfolytaban mennek,azon versengenek,ki szervezi a jobb szülinapi vagy iskolakezdesi bulit,ki milyen messze jut a nyaralas sora,ki hany különorara (altalaban 3 különbözö..sport,zene,idegennyelv) iratja be a teljesen kimerült gyereket,stb. Aztan amikor azt a par orat otthon töltik,akkor a kiidegelt anyuka lepattintja a meset hallgatni vagyo gyereket,hogy ö faradt,menjen az apjahoz,az apja meg unottan jatszik velük fel orat majd közli,hogy akkor irany az ágy. Meleg etelhez maximum etteremben vagy az iskolaban jutnak,otthon jo az az 5 perc alatt összedobhato szendvics is. Iskolaba az au-pair avgy a babysitter viszi öket,ö megy ertük es ö van velük a maradek idöben is,a szülöknek neha fogalmuk sincs,mi törtenik az iskolaban.
    Szoval az lehet,hogy anyagilag mindenük megvan,de ennyire szomoru es üres,csak kifele bizonyito csaladokat nagyon regen lattam. Örülök,hogy gyerekkent megbecsültem azt,ha mentünk valahova es anyam otthon tanitgatott rantottat sütni vagy gombot felvarrni,ha nem volt jobb dolgunk…

    • Ismertem én is ilyen német családokat. Az egyik szupergazdag famíliánál sose volt otthon rendes kaja, se gyümölcs, semmi, a barátaimhoz járt a csajszi meleg ebédért meg családi hangulatért.

  8. A nyaralási előkészületeknél vagy a _nagy menés_ közben meg mindig előkerül az a mondat, amikor elfelejtődik a napozószék, vagy ordít a gyerek, mert hasra esett, és még meg kell venni a vonatjegyet, és a beled kilóg, mert hatfele szakadsz, hogy a Pistikének meg legyen törölve az orra és mindenkinek a kezébe legyen adva a BKV-jegy, és sorba legyen állítva mindenki, és az összes szendvics be legyen csomagolva, szóval az az áhítatosan kiejtett frázis, hogy “akkor jó az élet, ha zajlik” – na, én olyenkor felállok és elhagyom a terepet, mielőtt elkezdenék sikítani.

  9. Én megőrülnék, ha nem mehetnék. Ez nem impulzushajhászás, részemről legalábbis nem az. Tökre élvezem, főleg a gyerekkel hármasban. Lehet neki mutogatni a kacsákat a Városligetben, hintázni Náncsi néninél, virágot nézegetni nagyanyám kertjében. Alig várom, hogy nagyobb legyen, és mehessünk együtt nyaralni a Chalkidikire, meg kiskecskét bámulni a falusi turizmusban. Látni az örömét, meg az édes vigyort a fején.
    Mondjuk sem a szervezés, sem az elmenés utáni gyerekpesztra nem kizárólag az én feladatom, az is igaz, én könnyen pofázok. Ha rendes munkamegosztás van, akkor nagyon élvezetes a menés. És nem pótcselekvés, egyáltalán.

    Otthon is lehet tévé előtt kussban utálni egymást, meg a Margitszigeten is lehet piknik közben beszélgetve szeretni.

    • bajuszcic, persze, én is ilyen vagyok, hogy megőrülök, ha nem megyek, de ez most eszembe juttatta a cikket a Metróban (vassvirág), ami arról értekezett, hogy apuka hogy nyaggatja a feleségét, hogy szedje már ki a gyereket a benzinkút játszóteréről, ahol boldogan játszott, csak hogy odaérhessenek az ÉLMÉNYparkba…

      Szóval a lényeg az, hogy nem csak a fizetős meg a trendy programokra kell elmenni, mert mindenkimásis… igen, a Margitszigetre kimenni is jó, kacsákat etetni a Feneketlen tónál, locspocsolni a Szabadság téren a szökőkútban és nem kell feltétlenül a szentendrei skanzenig vagy a Vadasparkig menni, hogy kismalacot, kiscsibét lásson a gyerek. És igen, munkamegosztás. Főleg hazaérkezésnél ne nyúljon el apu a TV előtt, hogy jaj de szép nap volt, most pihenek egyet; míg anyu tébolyultan szortírozza a mosatlant…

    • Erre édesanyám azt mondja, hogy benne van a menő gén.
      Eredetileg a lányomra mondta, amikor kicsivel több volt, mint egy. Ébredés után, még pizsamában kirohant az ajtó elé, és püfölni kezdte, hogy menjünk. Volt, kitől örökölje a menést, mindketten ilyenek vagyunk a férjemmel.
      Amikor terhes voltam, megkérdezte a sógornőm, hogy gyerek(ek)kel is ennyit fogunk majd menni, kirándulni? Ááá, nem, ez nekem pótcselekvés volt (mielőtt megismertem volna a férjem), biztos nyugodt családi életet fogunk élni. És tévedtem, mert folyton jövünk-megyünk. És most azt hiszem, hogy ez nem pótcselekvés. Hanem jó menni, látni, megtapasztalni. Két kis gyerekkel, hátizsákkal, vonattal. Ehhez, azt hiszem, sok tudatosság és lazaság is kell.
      (Benne volt a pakliban, hogy idén nyáron -is- erdő közepére megyünk táborozni, ahol a komfortot a forrásvíz és a tábortűz jelenti, na, ettől frászom volt, de közben az időpont nem bizonyult számunkra megfelelőnek. Azt hiszem, mégsem vagyok elég laza, mert én örültem a programváltozásnak.)

      És az is jó, hogy két hete édesanyáméknál, falun vagyunk a gyerekekkel, és nyugi van. És fogócskázunk, segítek a lánykának fára mászni, meg imádom nézni, ahogy felmászik a homokbucka tetejébe, és hogy elmolyol a csigaházzal (ez milyen képzavar!), és megnézzük a hazafelé tartó csordát, és bámulunk a fúvószenekari találkozón (ahol egyébként minket bámulnak, sokan nem láttak még gyereket “hátizsákban”), és nem én főzök, nem én mosok, én csak létezem (és túlélem az esti hisztiket).

  10. Igen, itt vagyok! Talált!
    Két ovis korú gyerekem van. Otthon elviselhetetlen velük. Öt perc után marják egymást, folyamatos visítás, rendteremtés, nagy zaj a kis térben, képtelenség beszélgetni. Külső helyszínen a két gyerek csodálatosan feltalálja magát, eljátszanak, lekötik az események, a más gyerekek, és olyankor még beszélgetni is tudok. Úgyhogy megyünk, igen. Nem tömegrendezvényekre, de barátokhoz, piknikre, játszótérre, Csakazolvassa találkozóra, “gejjejulihoz”. Nem dedikált gyerekprogramra, inkább olyasmire, ahol a gyerek is elvan, és én is tudok felnőttekkel szót váltani. Ezek nekem is nyújtják az illúziót, hogy történik valami, élek, kimozdulok.
    A legjobban egyébként pont a NYUGODT otthonlét hiányzik, egyedül, könyvvel, a saját tempómban, de ez jelenleg képtelenség.

    • annyira így vagyok én is
      ha nincs kerted, vinni kell őket, különben ketrecbezárt oroszlánok

      kicsit javult a helyzet, mióta a nagyobbik olvas, de egy hétvégére minimum fél nap szabadlevegős/mozgós így is kell

  11. Na, ez megint odabaszott. Így nőttem fel: hova mész, minek mész, maradj itthon! Lófaszt! A világ kint van, nem a négy fal között. Azért se, bibibí!

      • Persze, hogy persze. Mi se megyünk minden nap, minden hétvégén, sőt. Annyi pénz nincs a világon. És igen, kicsi a lakás. Nevetségesen kicsi négy embernek. És kényszeres takarító vagyok. És bent is van világ, de végre nyári szünet van, és végre lehet örömködni. Egyébként sokat voltunk itthon, iszonyú mennyiségű filmet néztünk meg, jókat, nagyon jókat. Megy a rajzolás, zenélés, legózás, ezerrel. Én azért megértem azokat, akik folyton mennek. Nem hiszem, hogy minden ilyen menés az intimitás hiányát mutatja.

          • Pedig milyen jó állat a sün! Értem, csak kicsit olyan volt ezt a posztot olvasni a mai napon, mint mikor a strandon kapsz egy erős vízipisztoly-sugarat a képedbe, és csak akkor kezdesz röhögni, mikor meglátod, ki küldte rád.

            • Nyugi, nem kell magyarázkodni, leesett, miről írsz. Azért jött pofába, mert megmozgatta az összes olyan lélekhúromat (!!!!!!), ami a származási családomhoz akar kötni. Nekem a menés lázadás is, a gyerekek meg profitálnak belőle. De majd mások reagálnak értelmesebben is, mint ahogy látszik fentebb. Minden jó, minden szép.

  12. Én pont ezzel ellentétesen szocializálódtam: meg se tudom mondani, hányszor hallottam a faluban, hogy rendes asszony nem járkál el, az mindig talál magának otthon dolgot – a közösség, ahol felnőttem, nem igazán szerette a jövés-menést, úri huncutságnak tartották. Ennek ellenére én elég sok helyre eljutottam, többre, mint az átlag falusi gyerek, a Balaton közel van hozzánk, a szüleim szerettek strandolni, mentünk is rendszeresen nyáron, alkalmanként belefért egy-két közeli látnivaló, kastély, vár, arborétum is. Nagynéném vitt moziba, Disney mesékre, hatalmas élmény volt akkor nekem a Hamupipőke és Miyazakitől a Nausicaá, és színházban is voltunk mesejátékot nézni, de ez a nagy kivétel, ritkaság volt, évente kétszer-háromszor, mint rendkívüli program. A faluban, helyben viszont nem nagyon volt hova menni, kivéve a szőlőhegyet és az erdőt, ahol nyáron gombáztunk, télen fát szedtünk, de nem volt se játszótér, se egy normális hely, ahova be lehetett volna ülni. Mi gyerekek úgyis eljátszottunk az udvaron, kamaszként meg olvastam és olvastam.

    Így aztán én is nagyon otthonülő lettem, és szeretek is itthon lenni. Mikor dolgozom este már nincs kedvem menni sehova, örülök, hogy letehetem magam végre, hétvégén az az ünnep, hogy nem kell menni sehova és itthon vagyunk a férjemmel, most nyáron meg… Nem nagyon van kedvem. Reggel elintézem az edzést, utána meg olyan jó itthon a cicákkal, a növényeimmel, bármikor kimehetek a kertbe, és szeretem a lakást, ahol lakunk.

    A menési kényszert azonban simán meg tudom érteni, olyan családoknál, akik panelben vagy lakásban laknak kert nélkül és gyerekeik vannak, főleg ilyenkor nyáron. Mocsokmód meleg van, a kölkek semmit sem tudnak kezdeni magukkal a bezártságban, nyivákolnak, szednék szét a lakást, a szülő se tud mit kezdeni a másfél-két szobában, ezért menni, menni kell.

    • az megvan, hogy ha semmi dolgod, ne tegyél cérnát a tűbe, úgy varrj?????

      amúgy nálunk tök főváros, az állandóan visszatérő szólam, hogy el van mosogatva? amúgy általában igen, de mégis ettől olyan … úri huncutságnak hitem a simán csak vagyok állapotot sokáig. hogy az nőnek nem való.

  13. Én annyira szeretek itthon lenni. Igaz, ez az otthon, ezért vertük magunkat évekig, hogy ez legyen, ez ilyen legyen, legyen tér, nyugalom, kert, néhány fontos tárgy. Most már konyha is, ugrásszerűen javult az életminőség. Itt el lehet lenni hosszú nyári hónapokig ingerdúsan sok gyerekkel. Jelen pillanatban hatan vannak. És minden messze van, és nincs menésre csábító kocsi. És nem lesz nyaralás, egyszerűen nem tudom kikalkulálni most, és nem bírom elviselni, a 90 százalékos vonatjegy Veszprémig/Csopakig meg a helyi strand a maximum. Amúgy meg nyomorultul interneten élem társas életemet. És tele a tököm már mindennel.

    Megyek amúgy. A közelbe, a “szitibe”: kis boltok, posta, cukrászda, mesteremberek, vegytisztító, évek óta ismerem őket.

    És messzebb is. Moziba, belvárosba, filmklubba, Fertő-tóhoz, nyelvtanfolyamra. Egyedül. Számon durcás mosoly: jól kibasztam veletek, megszöktem.

    • Azt hiszem, én is szeretnék otthon ülni, ha lenne tágas házam, kertem. Az emeleti lakás nyáron nem opció két gyerekkel, hiába van klíma. Hasonszőrű sorstársaim a környéken enni és aludni járnak haza, egész nyáron. Egy ilyen lakásban nincs mit szeretni.

  14. ebbe mi is belefutottunk az elején, kisgyerekes brigádként. baromi sok pénzt igényel, ráadásul elég jól látszott, hogy a gyerekeknek sokkal több nyugira volt igényük, mit ahogy mi először elgondoltuk. agyaltam, hogy mi a szar van, biztos szaranya vagyok és rosszul motiválunk, különóra az kell, meg állatkert és vattacukor is hétvégén pluszban.
    aztán amikor recsegett minden, a gyerekek idegrendszere, a felnőtteké, a pénztárca és amúgy is szopás volt az egész, nyaralás kisgyerekekkel inkluzíve, akkor döbbentem rá, hogy basszus, már megint át vagyok verve, nade nem is csoda, kiafaszom termelje meg a GDPt és pörgesse a gazdaságot, ha nem a sok megvezetett életcsászára kispolgár.

    egyszer elvittem a két kiskorút a székes fővárosba, fontos ugye azt is látni már kiskorban. 2000 volt a benzinpénz, 2*3 kisföldalatti jegy a vörösmartitérigésvissza, darabja vagy 300, 6 gombóc fagyi, 250 per gombóc, és akkor még nem ettünk, nem vettünk belépőt sehova. esetleg vihet az emberlánya szendót a padra, bambulni a kávézókban héderező turistákat, az jót tesz úgyis az önbecsülésnek :). egy hétvégi nap úgy kihúzhat 10-20.000 forintot a zsebből, mint a szél.

    át vagyunk baszva ezzel a nagy családi őrülettel, én ammondó vagyok. ja, és persze anyucinak mérsékelten van munkalehetősége, meg hát a szociális szolgáltatások is úri luxus, apuci gürizzen, csak akkor nincs otthon, kapcsolat megy a lecsóba. mintha valami receptre járna az ügy, a “hogyan baszódott el a családi élet” című romatikus drámában.
    és ja, vannak kivételek, persze.

    • Nagyon komoly iparágak épülnek a kisgyerekes családokra. Ha önmagában az útiköltség nem lenne elég, mindig van az összes helyen valami baromság: érmegyártó automata, fagyi gépes és gombócos is, aprópénzes labdaautomata, műanyag szuvenír, neonszínű világítós sünkulcstartó, pónilovaglás, körhinta, ugrálóvár, vattacukor.

  15. Ez így elég éles – de értem én. Gyerekként halálosan irigykedtem,hogy mások milyen klassz programokat csinálnak: telek, rokonok, nagymama vidéken, barátok. Mindig mennek, dolguk van. Mi meg a Szent István parkba mentünk sarazni arra alkalmas ruhában (értsd : nem szép). Vagy a Margit-szigetre hajóval. Akkor nem értettem, a szüleim miért nem mentek el az ismerkedési estre a vállalati üdülésen. Mert velünk voltak és kész. Tökéletesen jól érezték magukat egymással és velünk. Számomra unalmas szombat délutánokon olvastak és rejtvény újságot fejtettek mi meg játszhattunk, ugrálhattunk a parkban, hazafelé fagyi.
    Ma már értem = nem kell mutatni a családot, azt élni kell és kész.
    A férjem szülei állandóan mentek, neki ez gyerekként halálosan unalmas volt: illendően viselkedni, csendben lenni, a ruhára vigyázni. Idióta rokonok, fura helyek.
    Mi alaphelyzetben szeretünk itthon lenni – olyanná teremtettük ezt a teret, hogy szeretjük. Nagybevásárlás mint program? Most ez komoly? Ellenségemnek sem kívánnám.
    Most hétvégenként próbálok valamit a Kicsinek programot keresni, mert hétköznap itthon van egyedül mi meg dolgozunk, de jelenleg csak velünk akar lenni.
    Nem vagyok hajlandó beszállni ebbe az őrületbe: most azonnal csinálni kell, mert lemaradok! Miről, a saját életemről?

  16. Nekem is aktuális most ez a poszt!
    Egy hónapra Magyarországon vagyunk a gyerekkel, elvileg pihenni, kikapcsolódni, átgondolni az életünket. Apja dolgozik otthon, de neki is pihenés, hogy a lakás most csak az övé.
    Az egy hónapból már eltelt majdnem két hét, eddig minden volt, csak pihenés nem. Mi amúgy olyan család vagyunk, akinek folyton mehetnékje van (nem tagadom, van benne terelés is), én személy szerint is olyan vagyok, hogy ha egy hónapig nem hív fel barát esti találkára, akkor kétségbeesve körbetelefonálom, akit lehet.
    Most viszont tényleg csak pihennék, hülye logikai rejtvényeket játszanék, és 1000 darabos puzzlékat raknék ki egész nap, vagy elmennék egy húdeezoterikus táborba, ahol egész nap meditálunk indiai zenére, és megcsinálják nekünk a vegakaját.
    De ez nem megy, mert ha már itt vagyunk, látnunk kell X-et, Y-ont is, a Z rokon is hallotta, hogy itt vagyunk, és szervez nekünk programot, meghív, nem akarom lemondani, anyám elvileg vállalta a gyereket, gyakorlatilag nem bírja folyamatosan csinálni, mert közben apámat is műtötték, én meg nem csak szaranya vagyok, hanem szargyerek is, ha odacseszem neki az unokáját, aztán lelépek wellness-szállózni (amúgy keret sincs rá, de ez már csak hab a tortán). És egyébként szeretek emberek között lenni, akkor élek igazán, amikor szociális életet élek. Ha magamban vagyok, túl sokat gondolkodok, és túl negatív következtetésekre jutok. A gyerek meg unja magát itthon, ilyenkor jön megint a lelkifurdalás, hogy azért nincs testvére ugyebár, mert az anyja dilis, és amúgyis vinni kell, most van Pesten, lássa ezt is, ne csak francia identitása legyen. Vasútpark, városliget, Tropicarium, stb. Aztán meg fürdeni is kell valahol, mert ha csak a lakótelepen császkálunk, akkor minek repültünk idáig. Nekem mondjuk tetszett volna, ha anyósomék bevállalják a gyereket egy pár hétre, én itt Pesten, az apja meg Párizsban gondolkodik arról, hogy hogyan tovább, de ez fel sem merült. Mert egy anyának a gyereke mellett a helye!
    Amúgy tetszik, amikor látom, hogy a gyerek élvezi a programot. Bár nagyon elfáradunk mind a ketten, de legalább jól alszunk, és van elég élmény az álmodásra is (legalábbis neki:).

    • borderline!
      Három évig mi is külföldön éltünk és bár alig vártam, hogy végre itthon legyünk egy kicsit, szétszakadtam a sok intézni, látnivaló és program között, mert ugye nem tehetem meg, hogy dédipapa nem látja az unokát, mikor a másik papa látja, mert akkor áll a bál, így aztán volt olyan hazalátogatás,ami egyvégtében rohanás volt a pici babákkal, na eldöntöttem, ilyet soha többet, aki látni akar, eljön és megnéz, ne szervezzen senki programot nekem, mert nem ő szív.

      • A másik, hogy anyám tipikusan olyan, hogy nem tud megülni a fenekén, az egész nyarat végig nyaralja, már amennyire a melója engedi, de ha kell, akár hétvégeken, mert menni KELL, neki szerintem kényszeres. Pedig szép és nyugis családiban lakik, egyedül, gondolom azért csak unatkozik. Általában minket is beleránt az őrületbe, de nem és nem érti meg, hogy nekem ez nem akkora kaland átutazni az országot 3 db kiskorúval, az egyik még egy éves sincs, és nem érti meg, miért nem repdesek az örömtől. Mert hogy gyerekkel már más szórakozás nekem úgyse fog jutni (!), örüljek ennek is, mert mi már csak a gyereknek élhetünk, az ő (!) szórakozása a cél, mi meg fáradtabban érünk haza, mint ahogy indultunk, de végül is megérte..igaz a gyerekek szinte végig nyűglődték és hisztizték az utat, mert nekik is sok ez még.

      • Ebben elvileg igazad van, én is minden alkalommal megfogadom, hogy legközelebb nem megyek senkihez, de aztán meg jön a félelem, hogy mi van, ha megsértődik, ha elvesztek egy barátot, mi van, ha magamra maradok, elszigetelődök? Sajnos időnként azaz érzésem, hogy ha arra várok, hogy aki látni akar, majd eljön, akkor nem jön senki. 😦 Az évek során, amióta külföldre költöztem, kicsit elszeparálódtam az itteni világtól. Itt már nem vagyok, ott még nem vagyok otthon (és talán sosem leszek). Tudom, ez rólam szól, valójában magammal nem vagyok jóban, és ezért sehol sem vagyok otthon…

    • Én már több, mint 10 éve csinálom ezt a rohanást két ország között. Annyira, de annyira vágyom egy nyárra, vagy egy karácsonyra, amikor itthon vagyunk, hogy azt el sem tudom mondani! Egyszerüen négyeseben itthon lenni! Idilli elképzelés. Különösen azért, mert én úgy nöttem fel, hogy a szüleimmel rengeteget voltunk együtt otthon és én imádtam. Klassz volt a nyarat végig olvasgatni, végig pihengetni. Klassz volt, hogy a szüleimmel (tanárok) az összes szünetet együtt töltöttük. Én pedig végig rohanom az életem. A szüleim pedig, akik annyira védték a mi kis családunk privár szféráját, elvárják, hogy mindig én menjek haza, én vigyem a gyerekeket. Karácsonykor muszáj hazamenni, mert anyukámnak az “szent” és megsértödik, ha nem megyünk. És nyáron miért csak egy hetet töltünk otthon? Közben pedig apukám kérdezi, hogy miért nem viszem el minden felé nyaralni a gyerekeimet… 6 hét szabim van… De menjek haza Magyarországra, szervezzek a gyerekeimnek élménytúrákat a nagyvilágban… Én pedig fáradt és kiemrült vagyok. Pihenni szeretnék.

  17. Most az jutott eszembe, hogy volt párszor olyan, hogy azért mentünk el valahova, mert nem bírtuk itthon egymást elviselni. De a más helyszínen levés maga volt a pokol. Mert a gyerekek zsizsegtek volna, nekünk meg nem is volt kedvünk egymásra nézni. Nemhogy velük zsiszegni. Mi ilyen őszinte fajta emberek vagyunk, ha nem érezzük jól egymást itthon, máshol se. Csak ott még viselkedni is kell. Akkor szoktam rá arra, hogy vidéki barátokat látogatok a gyerekekkel, egyedül.

  18. Csak az erdőbe, a tájba szeretek kimozdulni. Ha nincs lehetőségem utazni, akkor a város környékén sétálok, biciklizek. Nincs igényem tömegre, zajra, nyűgre. Sokszor vagyok a könyvtárban, néha szunyókálok az olvasóterem egyik zugában. 🙂

  19. A szokásos nyaralás után, már nincs is kedvem sehová menni. Annyira élvezzük az új házat. Most is 19 fok van benn, miközben kinn dübörög a hőhalál. Gyerek babázik, épít, én molyolok a konyhában, kertet építek, locsolok a saját kutamból. Van hideg dinnye és sok barack, gyömbéres limonádé. Régebben megőrültem, ha hétvégén nem volt valami kirepülés.
    Épp a napokban gondoltam arra, hogy megöregedtem vajon vagy lusta lettem? Vagy mi van most ?
    Inkább azt szeretem, ha hozzánk jönnek és készíthetek minden finomságot, ha bedőlünk a barátnőkkel a nagyágyba és csak dumálunk.

  20. Itt az északi vidéken meg iszonyú baki pénzeket tesznek a házakba, meg mindenbe benne, meg a gyepbe, meg kutyákba, lovakba, teraszba, grillbe, virágba, ide-oda csüngetnek ezt-azt, a postaláda is egy böszme nagy cserépbôl virágzik ki. A házban élnek az év jelentôs részében, aztán meg a ház körül, mikor kisüt a nap. Olyanok is a házaik. Szanatórium és wellness. Nyaralni elmennek egyszer télen, egyszer nyáron és nyugdíjas éveikben eleresztik a lovakat.
    Aki szereti, menjen, és néztem ôket sokszor éppen így, mint a poszt. Vajon mindig kb ugyanaz a tömeg áll sorban minden nagyvárosi hókuszpókusznál? (Még vicces is lehet az egész. Mármint nekik.) Nem tudom, nem voltam, mert nem érdekelt. Budapesten a kávéházakat szeretem a legjobban és Budát, azt is csak úgy, menni az utcákon, nyáron szikkaszt a nap, télen belesni az ablakokon, ôszintén örülök, hogy otthon vannak, nem ismerem ôket, de felvillanyoz a narancsos fény a konyhájukban. Tovább nem is érdekel, már ott sem vagyok. A hegyekben vagyok, másutt vagyok, gyalog vagyok és villamossal és vonaton. Gyerekkel vagyok.
    A menés velemszületett. Nekem ez van és nem szenvedek ettôl. A kötô ír, a macska miákol és én megyek.

  21. Én azért szerettem az elmenős nyaralásokat (általában 15-16 család együtt, sok gyerek elfoglalja egymást, lehet felnőttbeszélgetni, teszkógazdaságos sátrazós-túrázós-bográcsozós), mert legalább ez alatt az idő alatt nem kaptam az arcomba állandó jelleggel, hogy nem így kell mosogatni, nem így kell teregetni, nem így kell fület mosni a gyerekeknek stb. Mondjuk az szívás volt, hogy mind a három lány, tehát a közös zuhanyzós fürdetőprogramot kicsit nagyobbacska koruktól megnyertem esti szórakozásnak.
    Amíg meg otthon voltam a kölykökkel – 12 év hosszú idő ám – addig igen sok konfliktus volt abból, hogy hétvégén én mentem volna kicsit messzebb, mint a játszótér, apjuk meg inkább otthon lett volna. (Általában ezt úgy oldottuk meg, hogy ő maradt 1-2 gyerekkel otthon, én meg mentem másik 1-2 gyerekkel világgá, de nekem azért lett volna igényem együtt lenni.)
    Attól nekem is herótom van, ha valaki állandóan a gyerekei cukiságait posztolgatja, sokszor még a sajátjaimra sem vagyok kíváncsi, nemhogy máséra.

  22. Én soha nem azért mentem el otthonról, hogy más irigykedjen fb-on, hanem mert két kisgyerekkel gyorsabban, tartalmasabban telik a nap. Megfigyelésem szerint inkább otthon lehet könnyen berakni média elé a gyerekeket, ha megy a család, akkor több a beszéd, nyomd meg a gombot, mert ezzel jelzed a leszállást, azért alszik a bácsi a földön, mert nincs lakása, az ott egy tandembicikli stb.- minden helyzetkép jobban kihozza a kommunikációt.

    Azzal egyetértek, hogy nem kell Párizs óralánccal a gyereknek, de azért szerintem ha eljut más országokba, kóstol ottani kaját, netalántán meglátja a piramisokat, az nem feltétlen válik kárára. Csak azért mondom, mert pár kommentnek az elején már kezd olyan savanyúszőlős hangulata lenni, hogy ahol pénz van, ott már nem lehet minőségi család. Holott ez nem pénzfüggő, egymás mellett unalomban eléldegelni lehet másfél szobás albiban is.

    • Hát mondom. Dévédé, kuss van. És rozé! Szigorúan tőlük külön, kint. Be lehet csukni az ajtót.

      Gyerekek, hanyatlik a színvonal. Mindenki megszólal, halálkomolyan érvel, hogy ő megy-e gyerekkoncertre a kulaccsal és szúnyogirtó sprével, vagy otthon héderez. Ha nem a nagynéni temetésénél, legkésőbb a lépcsőház kilincsénél le kellett volna essen, hogy modorosblog-szerű a poszt. Az embernek vannak néha duhaj érzései, amikor leszar mindenkit, a szép szabályos életet, önfeledten gyűlöl másokat, és viccesnek tartja ezt. Sírva röhög, miközben ír. Másnapra elmúlik.

  23. Én mennék velük gyakran és szívesen, de a hőség, az kiüt, de teljesen. A kezem alig bírom megmozdítani, ha kilépek a tűző napra, legszívesebben helyben elvágódnék. Gyűlölöm az izzadtságtól ragadást, a hőségtől remegő levegőt, a porszagot, az egész rohadt nyarat. Hiába lakunk kertes házban, kánikulában 9-től este 5-6-ig ugyanúgy be vagyunk ide zárva, mint egy panelban. Nincs olyan isten, hogy én ilyen időjárási viszonyok között programozni menjek két pici gyerekkel. Vagy nyaralni.

    • +1

      Én is utálom a nyarat! Ilyenkor vegetáló üzemmódba váltok, csak a legszükségesebb esetben megyek ki a lakásból, és félholtan próbálom túlélni a “jó időt”. Általában úgy várom a szeptembert, mint a megváltást, és szó szerint újjászületésnek élem meg (nem hiába az ősz a kedvenc évszakom). A nyár pedig monnyon le! 🙂

      • Irigyellek tulajdonképpen. Én annyira imádom ezt a forró, száraz, poros, izzasztó magyar nyarat, hogy kis túlzással ez tart még ebben az országban, különben már régen a Felvilágosult Északon laknék. Hülyén hangzik, de nekem ez a pár hónap komoly érv a maradásra. (A 25 foknál hűvösebb idő pedig komoly ellenérv.)

        • Nekem meg a visszajovetelre volt elegendo ez a nehany forro honap…de, most meg hianyzik mindennek az ellenkezoje. Van itt meg rajtam kivul olyan szerencsetlen flotas, aki ugy van osszepasszintva, hogy mindig mashol szeretne lenni mint ahol eppen van? Azt gondolom ez minden boldogtalansagom forrasa….Lehet e teren fejlodni, javulni? Allandoan sirhatnekom van mert sosem erzem magam a helyemen es ez mar birhatatlan.

          • Én pont fordított vagyok, ebből a szempontból egy Micimackó: nyáron nyaralok, télen telelek. Ha elutazom, és a körülmények legalább elfogadhatók, akkor élvezem. Nekem buli a nagyváros is, meg a falu is – bár bevallom, ha a forgalom helyett emberekkel találkozom, az életüket láthatom kirakat helyett, az jobban érdekel.

            • A kiruccanos resze nekem is megy, azt barhol vagyok elvezem. Az eles resze nem megy mar ilyen jol. Valoszinuleg es egyre inkabb ezt gyanitom, kiruccannom kellene egesz eletemben. Lehet, hogy a roghozkotes feldolgozhatatlan szamomra, ugy meg plane ha nincs kikkel igazan megosztani.

            • Hat en. Sajat magamat kotom le. van hazam, gyonyoru helyen, mindig is erre vagytam, (haza akartama jonni, imadtam itt lenni) most meg arra, hogy miert nem vagyok inkabb kubaban vagy eszakon akar vagy joeg tudja hol…valahogy bezartsagerzetem tamadt, hogy akkor most ennyi, mostantol ez van es kesz. pedig nyilvan nem, csak az agyam rosszul van hangolva, hiszen valtoztatni barmikor lehet…na mindegy, jobb ha nem boncolgatom tovabb ahhoz most nem vagyok eleg stabil es en sem ertem az egeszet, csak azt erzem, hogy megsem kerultem a helyemre. Lehet, hogy meg idore lesz szuksegem. Kozel egyevtizedig eltem kulfoldon es a valtozas nem kicsi.

              • Hm. Akkor meg azt nem értem, miért kötöd? Mármint nyilván van oka, de nem látom.
                Azt elhiszem, hogy nem kicsi a különbség.
                Erről a helyre kerülésről eszembe jut valami, ami persze rád nem tudom, illik-e. Szóval sokan, akik lakni mennének folyton máshova, azok valójában belül nem találják a helyüket. A belső bizonytalanságuk elöl mennének (rendezik át a lakást hetente, stb.), mert azt hiszik, a külső változás belül is megoldást hoz. És nem, mindegyik viszi magával nyilván a baját, ezért rossz nekik bárhol, ahol éppen él. Belső nagytakarítás nélkül nekik nem jelent megoldást egy költözés sem, országváltás sem.

            • utolso hsz-odhoz Laci. Amit mondasz illik talan az en esetemre is. valahogy most belul nem oke sok minden. De kerdes, mi volt elobb a belul nem oke vagy nem oke mert nem a megfelelo helyen vagyok. En is feltettem mar magamnak azokat a kerdeseket (miert is kotom valahova magam) es van rajuk valasz rogyasig csak kerdes, hogy igazi valaszok-e azok. Valoszinuleg nalam most az is belejatszik, hogy se ide se oda nem tartozom meg/mar. De, nem akarlak ezekkel a piszlicsare bizonytalansagaimmal terhelni tovabb, most hirtelen az egesz nyavalygasnak tunik…aaahhh.

              • Ha terhelnél, nem kérdeznélek. És nem piszlicsárék, kb. az életed, nem?
                Nyilván itt nem fogjuk online megfejteni az életed, de elgondolkodni érdemes. Én csak kérdezni tudok, legfeljebb. De hátha a sok nagyonokos kérdésem,vagy bárki megosztása, élményei között van olyan, ami érdekes neked, hasznos.

            • Lucerna, nekem nagyon ismerős érzés, amelyről írsz. Bolygó hollandi lennék magam is. Nem az első helyem fogyasztom éppen el és erősen gyanítom, hogy nem is az utolsó felé tartok. Mondjuk nekem ez a szüleim révén gyerekkoromban kezdődött, aztán lehet csak így maradtam. Eddig elvoltam vele egész jól, ez lett így valahogy állandó, mármint az átmenet, az esetlegesség. És még nem is érzem magamat belsőleg bizonytalannak, vagy nem is érzem, hogy orbitális káosz lenne odabent. Meg a két világ között rekedtség érzése is ismerős, mindkettőben vagy, praktikusan és akár még otthonosan is, s végül egyikben sem igazán. Amit írsz még, hogy bezártságérzés, nos nekem az akkor lenne, ha azt mondaná nekem bárki más, hogy holnaptól nem dönthetem el, hogy hol élek és miért, akkor érezném magam nagyon rosszul. Viszont azt nem tudom, hogy hogyan érintene, ha magam döntenék így, mármint, hogy akkor végleges jelleggel letelepedni és netovább semerre … ha jól sejtem, a visszaköltözés az most a te szuverén döntésed volt és nem valami egzisztenciális (kényszer) körülmények vagy ilyesmi. Valahol nagyon régen mondta valaki, hogy ott és akkor adsz a legnagyobb esélyt annak, hogy megszűnik a 2világ között rekedtség vagy kívülállóság, amikor ismerni kezded az utcákat, mint a tenyered, az utolsó kátyúig, a kávézó asztalán még a repedést is, valami efféle rémlik. Ez meg ugye időbe kerül. Nem tudom, mióta vagy visszaköltözve?

            • Kosz Kalupszo. Par hete koltoztem csak, ezert gondolom, hogy ido kell meg nekem. Sajat dontes volt a reemigracio, egzisztencialisan gyumolcsozobb lett volna ott maradni, de mar untam ott is az eletemet. Viszont most azert hianyzik, de gondolom ez normalis egy darabig. persze en is azzal vigasztalom magam, hogy barmikor lephetek. bennem most azert van kaosz sok egyeb miatt is, nem latok tisztan a sajat ugyemben. De jo, hogy leirtad, kisse kisimult tole a lelkem.

            • Olyan érdekes ez, nem?! Ki, mikor, miért éppen erre vagy arra. Nem egy főbenjáró bűn egyébként. Pld. valakik a köreimből éppen most tartanak majdnem pont oda, ahonnan te meg most jöttél el. Ők pld. a szabadságfokért indultak el arra. És eközben lehet, hogy te meg pont hasonló okért költöztél oda, ahonnan ők meg el.

      • Mondjuk amint megnyerem a lottó ötöst, és elköltözök egy ősfás parkkal körülvett kúriába, ahol építtetek egy baszott nagy úszótavat csúszdával, valószínűleg onnantól teljesen másként fogok viszonyulni a nyárhoz:-)

  24. Abszolút egyetértek, és szerintem a gyereknek sem tesz jót a folyamatos inger, de még az is lehet, hogy csak én nem szeretem őket állandóan túlfoglalkoztatni….

  25. Mindig utáltam, hogy valaki azt hiszi, el tudja dönteni helyettünk mi a családi program meg családi mozi. Hova kell nekünk menni ha gyerekekkel vagyunk. Almakoncert meg arcfestés ugrálóvár ahol sír a gyerek, de az most mindegy. Iszonyatos lelki és értelmi nulla, és óriási üzlet. Meg a majális. De végülis apu tolhatja ott is a sültkolbászt sörrel a padon amíg a gyerek pónizik anyuval. A pincércsajnak amúgy jó segge van addig. Jó itthon. Mondjuk kert nélkül máshogyan lenne biztos, de ipad nélkül meg ezt sem tudnám beírni.

  26. Tudjatok mit nem ertek soha, hogy mijatoszert rangatjak magukkal a partneruket is folyton (ayak az apakat, vagy apak az anyakat). Hat legalabb egyiknek hadd legyen nyugta, hadd xboxozhasson otthon nyugiban mig a masik jatszoterezik/Almakoncertezik a kolkokkel.

    • Mi általában beosztjuk, együtt meg olyan helyre megyünk, amire mindketten kíváncsiak vagyunk. Két szülő a játszótéren olyan, mint jegeskávéba a csokiöntet.

  27. Jómúltkor kiírta egy ismerősöm a Slutwalk csoportból, hogy unja a tengerpartos képeket és ha még valaki ilyet kiposztol, akkor sikítani fog, mert a nyóckerben nagyon meleg van. Én töröltem őt. Egyébiránt én is az őszt szeretem, a 20-24 fokot max. Nyáron úgy lelassulok, mint egy csiga. Este 6-7 felé ébredek fel és pótlom az egész napot, akár késő éjjelig.

  28. A kurvaéletbe! Szombaton két órát ültünk a dugóban, közben összevesztünk, hogy megérkezzünk a Velencei-tóra, a kibaszott szar szállásunkra, hogy utána átmenjünk egy strandra, ahol annyi kibaszott ember volt, hogy a plédet nem volt hely letenni. Mindezt azért, mert mehetnékem volt, jót akartam, élvezzék a gyerekek. Mondjuk ők élvezték, szerintem soha nem felejtem, ahogy az ötéves shrekként mossa vizes homokkal a hónalját. Az apjuk el sem akart indulni, de jó fej volt, majdnem végig, csak néha éreztem, hogy másol, mással lenne szívesebben, mondjuk valakivel, aki szeretne vele egy rozé mellett beszélgetni.
    Ja, azért elhízva nem vagyok és nincsen sportos szandálom, nem is lesz soha.

  29. Mindenki nyugodjon meg, én normálsiék szomszédjában lakom, már megvolt nekik a TENGEEEER meg egy kis más is, pont mint tavaly, bakker halálukon vannak állandóan.Ott kell mindenhol lenni, 4fő, tiszta autó(lux porszívóval takarítva), habos ruha és zsúrok ezerrel.Esküvő, strand, jaj de jó, nyár van és nyaralunk.Náluk Trokán se rúgna labdába.Én lehet h egy hülye vagyok de ők fizetnek azért h elemnnek és én élvezem addig a kertemet.Gondoltam már a múlt héten h utalok nekik még 2napra valót csak maradjanak már.Már ha van naptejük.Az volt a legviccesebb jelenet amikor a tengerről hazaérkezve kiszálltak a kocsiból full sápadtan(5o faktor) és morcosan mászkáltak, miközben mi csokira sulve vihogtunk itt és örültünk h megint tákoltunk pár dolgot a kertbe.A ritka családi programok, amiken megjelenünk, nekem sokszor elég furcsák, de jól tudom játszani h ez mennyire jó.Szerintem egészen addig lesz amíg a fiaim már nem akarnak többet velünk mozogni.Addig meg ennyit ki lehet bírni.

  30. A jövés – menés a földönfutó nincstelenek sportja, akik egy talpalatnyi föld nélkül élnek bele a világba. Keresik a helyüket, de nem találják a paradicsomot. Ezért aztán örökkön – örökké kutakodnak a végtelenben…

  31. Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 3. | csak az olvassa — én szóltam

  32. Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s