városban (végleges cím)

A futás (szombaton a gyerekekkel 7 km, ma én egy félmaraton) olyan, mint a lángos: vagy azonnal, még a jó hőfokon megírom, vagy nem érdemes már nekilátni.A Vivicittá 1986-ban indult Budapesten. Ez már a 33. verseny volt, közben kétnapos futóünnep lett belőle, a tavasz fővárosi legnagyobbja, 29780 nevezettel, számos országból utaztak ide csak ezért. A fél város le volt zárva mindkét nap, és mi nagyon köszönjük a türelmet. A Vivicittá nem vihető külvárosba, kis utcákba, sem erdőbe, és nem is csak a létszám miatt: nevének, eredetének lényege, hogy a városban, a történelmi látnivalók között zajlik, azokat mutatja meg útvonalain a résztvevőknek, mégpedig a forgalommentes változatot, a színes ruhás izzadók dübb-dübbjeinek összeadódó neszében. De jókat írok rögtönözve, pedig hullafáradt vagyok, agyilag is üres. Szagokat érzek leginkább, a többi funkcióm kikapcsolt.

Ami az erdőmagány volt április 8-án, az ma a város közösségisége. Hatalmas élmény. Őszintén mulatok az ötszázadik lépésnél (számoltam most is, bizony, a félmaraton vége 25610 lett), amikor a kibic bekiabál: már nincs sok hátra! Nekünk, lassú futóknak ez a fajta akasztófahumor meghatározó érzetünk. (Azt szeretem a tíz kilométerben, hogy negyven perc alatt megvan. Ez a Zúzmarán hangott el, hetven perces futótól.)

Most is látom, hányfélék vagyunk, és a tipikusat is. De most nem idegesít, nem húz le, sem a negatív, kifulladó megjegyzések, a téves távválasztás vagy a nem őszinte akarás nyomán előálló kínlódások, sem a csiricsáré, túlbonyolított cuccok. Ítélet nélkül állapítom meg (már a villamoson), hogy mindenkinek Saucony cipője van, Nike is kevés, és közülük teljesen hiányzik az Air és a Vapormax típus is, a Vaporfly meg végképp. A külföldiek (sok-sok diák, illetve idősebb házaspárok, ők párban teljesítik) főleg Adidasban. Most épp csodálkozom és örülök – nem volt ez mindig így –, hogy egy ilyen hosszabb távnak ennyiféle állapotú, alkatú, felkészültségű ember nekiáll, sportosnak egyáltalán ki nem nézők is – akármi a kimenetel, ez a verseny mindenkit az önismerethez visz közelebb. Van az embertípus, akit a cége nevezett, vagy a kollégák beszélték rá a váltóra, nem edz és nem is fut meggyőződéssel. Szeretem és még ennál is jobban figyelem az embereket, a sokaságot, a sokféleséget. Én magam mindig egyedül (senki nem jön ki, nem is hívtam, nem fotóznak, kevés ismerős), és mindig mindent másképp.

Keresem a választ, miért vagyok ennyire egyenletes, lassú, nyugis, zavartalan, nem vagyok képes (vagy, miért nincs kedvem kicsit sem) ún. kilépni a komfortzónámból, mi ez a jóleső, egyenletes, szenvedésmentes kocogás. Én nem keresek magyarázatokat, miért nem futottam jobbat, nincs is önelváérás. Az van, ami van, józanul. Ennyit tettem bele, és ez a test ennyit tud. A fej jóval töbet.

És miközben mindenki “technikázik” és jóltud körülöttem (a neten is), miért nem kell nekem iso, időmérés, szelfi, okoskodás, naplózás, aggódás, banán, bonyolítás. Kell-e nekem egyáltalán gyorsabbnak lennem?

SuperStarch két kanálnyival a készülés, reggeli semmi, előző este egy kisebb adag Barilla kagylótészta. Sok kávé. Az eldobált géles hengerek és tasakok miatt neheztelek egy kicsit. Ámulok a szervezőkön, ahogy kitalálták a rajtot, a zónákat, az iramfutókat, a jelöléseket, a frissítőpontokon pedig lelkesek a dolgozók, és még az is ki van táblázva, hogy ez itt az utolsó szemeteskonténer, amibe a műanyagpoharat dobd. De persze tele marad minden műanyagpohárral, vízben-szemétben gázolunk, de persze összeszedik serényen, ha lemegy a menet.

A hangulat. Zákány Gergely fotói, használatukkal nincsen semmilyen célom, hasznom, csak az esemény népszerűsítése.

Dübb-dübb-dübb, befelé figyelek. Nem jó mások lépte, nem jó a zene, mert kizökkent a belső figyelemből és ritmusból. Azért közösségi maradok, reagálok, mosolygok. Iszom is, 3-4 korty vizet a frissítőpontokon, futtomban. 6 körül, az alagútnál nehéz, aztán 8-tól nem rossz, utána pisilek (a híd tövében, törvénytelenül, na de én nem akartam büdös ToiToinál sorban állással perceket veszíteni), utána, a legdélibb pontnál, a Lágymányosi-híd és a fordító után megjön az erőm. Ez a Szabadság-hídig tart, ott megint lassulok, meleg is lett. Itt egy kicsit kanyarodunk újra délnek, már 13 kilométer. És innentől jön a katonás fegyelem. Lassan, mindig előre. Egyre ritkul a mezőny, sokan gyalogolnak, szenvednek, a váltósok is. Én kocogok, minden jó, csak nem könnyű. Teljesen más érzés, mint a múltkori (2016. július 31., BeFitRun). Magától értetődőbb, tervezhetőbb. Sokan vannak Első félmaratonom felirattal.

A Margit-hídtól még egy kicsit megyünk északnak, itt iszom pár korty izót (biztos sót veszetttem!) és egyharmad banán is lemegy, rögtön gyomorfájás. NEM SZABAD, és nem is kell, zsírból futok (azért ilyen lassú, alacsony pulzus), a többire meg ott van a SuperStarch, ha mégis kell szénhidrát. Aztán fordító, felső rakpart, ott már 17-18 km, mindjárt vége. Ez könnyebb, de azért meglep, milyen érzés a vége. Nem hisztizem magamban sem, derűs maradok, de kell az akarat, és hát a maraton, az még sokkal hosszabb lesz. Szégyellem magam, ahol tartok, és elhatározom, hogy intenzív nyolc hét jön, amúgy meg fejlesztem a tízesemet, az volna a feladat. Egy ötvenperces tízes. Nem olyan látványos, mint a maraton, de ez való komoly embernek.

Annyi minden eszembe jut. Kavarog, ürül.

A “pudingban”, a piros burkolatú futókör nyugati részén már könnyű, biztatom a leállókat. Van egy pillanat, amikor megmozdul alattam a piros. Ez érzékcsalódás, és ekkor tudom: nagyon elfáradtam. A hajlítóm merev, bekötött, rövidek a lépteim, de nem fáj semmim, az aggasztóan benőtt nagylábujjkörmeim sem (csak a bal ujjhegy, ki hitte volna?). Most, most kéne egy kicsit gyorsítani, és akkor jobb lenne a 2016-osnál az időm… de ennyi megy. Azért reménykedem.

Két perccel jobb végül, mint az a belehalós. Finom katarzis. 2:32:01. Hátööö.

Túl az érmen, befutócsomagon, talpalatnyi füvön leveszem, amit illik, zoknit-cipőt is. Heverek, nedves talaj, földelek. Iszom vizet. Aztán felhívom Renit (1:58!), utána a Lőrincet, mi van otthon, és elindulok a biciklihez, amelyet a rajtnál hagytam. Ám itt kezdődik pont a tízes futam! Megnézem a rajtot.

Az egyik megható momentum, hogy ott áll a biztatók között, a szpíker, Péter Attila és Kocsis Árpád versenyigazgató mellett Staicu Simona, aki visszavonult 47 évesen – és sír. Végignézem az indulók három hullámát. Péter Attila nagyon trükkös, az elsőket megdicséri, hogy micsoda fizikumuk van, sehol úszógumi, egész télen alapoztak, nem hagytak ki edzést. A harmadik zónát pedig a legfontosabbnak nevezi. Értetek vagyunk itt. Ti igazán megharcoljátok, nektek van a tömegrendezvény, ti aztán sok időt töltötök a pályán, kihasználjátok a versenyt. És hát száz kiló alatt egy férfi… karácsonyfadísz!

Aztán visszamennek a célhoz, kis elektromos autóval. És akkor én vissza biciklivel, megnézem, ahogy Józsa Gábor befut, 32 perces idővel. Meg a csajokat. Staicu Simopna tartja Zsanettnek (micsoda felépítés!!! triatlonos) a célszalagot (bal szél). Őket és az élmezőnyt, egészen az 55 percesekig látni van akkora élmény, mint a saját szerény futásom.

Mindazonáltal: megcsináltam, és a kicsik is megcsinálták tegnap. Természetesen, egyszerűen. Dávid magától értetődőbben, de Juli mégis gyorsabban: ő az utolsó másfél kilométeren a kis ziháló, rózsaszín arcával, hogy is kell mondani, megszökött a mezőnytől (47:36, mi 48:03).

Milyen melegem volt régen futáskor. Már nincs.

Hazavánszorogtam, ettem, fürödtem, örültünk, feküdtem, aludtam. Most a hosszú, nyugis erdei futások jönnek, nyolc hétig. Olyan intenzív és erős minden, az én intakt életem, és attól jó, hogy döntöttem, csinálom. Nem is engedem, hogy elrontsák.

19 thoughts on “városban (végleges cím)

  1. Fordító a Jászai Mari térnél, 18 km körül: és ez itt már az utolsó kanyar, innen már csak egyenesen kell futni a következöig (hídnak fel, egy karikában). 😀
    Ez a zene-nemzene téma érdekes, tegnap éppen szólt a fülemben a sztyeppemetál, jobban esett így. A múlt heti bajai félmaraton nagyrészt erdöben vitt, oda eszembe sem jutott vinni magammal, pont jó volt a szélsuhog és a madárcsicser. A különbség 12 perc, és az életérzés, aznap délután és másnap is. Nem jobb, vagy rosszabb, csak egész más.:)

    • Nagyon jó volt a tudat, hogy egy mezőnyben futunk. Ki-ki ott, ahol tart.
      A szervezők, drukkerek irtó cukik voltak, és nagyon profi volt a rendezvény. Fáradhatatlanul tökéletesítik évről évre, és ez olyan jó!

      • Igen, remek volt a szervezés. Meg is lepődtem, hogy csak minimális sorbanállás kellett a toitoioknál, a rengeteg ember dacára nemigen volt tömeg sehol. A villamos meg csak villamos marad, sétáltam is inkább a Nyugatiig (csak mérsékelten esett jól 😀 ).
        Engem ritkán kap el a közösségi élmény, általában magányos farkas vagyok, de tegnap jó volt letelepedni a nápolyimmal meg a vizemmel a többiek közé szusszanni egyet. Napsütés volt és fűszag és örülés. 🙂

  2. “akármi a kimenetel, ez a verseny mindenkit az önismerethez visz közelebb.”
    Úgy olvastam először, hogy önszeretethez. Mondom de jó! 29780 ember szereti kicsit jobban magát.

    • Nem. Ez így olcsó volna. Önismeret nélkül nincs önszeretet és megbocsátás amúgy se. De a kezdők és a túéllelkesedők kedvéért fontos leszögezni: a futás nem valami magazinbeli, hurráoptimista, jól fotózható tevékenység átlagemberek esetén, még akkor se, ha jól megy, hanem alázatos, szenvedős, őszinte, póztalan tevékenység. Olyasmi, amihez erő kell. És erő nincs mindenkiben. Ez adja a becsét.

  3. Igen, jó volt! Meglepődtem, mennyien vagyunk, hogy már a rajt mennyi időbe telik.Pár éve nem indultam már ezen a futáson, most megint és sikerült úgy beállnom a rajthoz, hogy az elején nem a saját tempóm futottam. De nem zavart, elég volt gyorsítani a második tízesen. Elég sokára, 17 km környékén értem csak utol a 2 órás iramfutókat, de addigra már éreztem, pár perccel belül leszek a két órán (de nem tudtam, mennyivel, pulzus alapon megyek). Ők lassulva csinálják a távot, én gyorsulva, vagy legalább egyenletes tempóban szeretem, az sokat ad agyban: azt az érzést, hogy ismerem magam, hogy tudom, milyen tempóban érdemes elindulnom (türelem és ambíció egyszerre), hogy sikerült a frissítésem. A műanyagpoharak annyira zavarnak, hogy saját kulaccsal mentem és abba töltöttem át a cuccot. Így ihattam, amikor csak akartam. Enni ekkora távon nem kell még nekem. kicsit persze meleg volt, de azért ez még nem nyár, öntöttem a vizet a fejemre és ez elég is volt. Gratulálok nektek!!! És hát igen, a maraton… egyet én is futok ősszel, szerintem a kassait, október közepén.

    • De jó! Ez szuper lehet, gyorsítani a második felén! Nekem is lenne egy kicsivel több erőm, pulzusom. Mondjuk 2:20-nyi. De belekerülök egy állapotba, egy koncentrált flowba, lépésszámolok és boldog vagyok, és abban merengek, onnan gyorsítani erőlködés, drasztikus beavatkozás, agyalás volna.
      A kétórások egyenletesek voltak, a 2:15 és a 2:30 iram lassult. Vagy rosszul emlékszem?

      • Az iramfutóknak kiadják a tempót, ami lassuló.
        Vagyis amikor két éve barátok voltak a két órások, mutatták a kezükre írva. Most nem tudom, hogy csinálták. Tény, hogy a többség lassul.
        Egyébként hihetetlen koncentrált egy verseny pulzust figyelve is, minden fontos, teljesen csak magammal vagyok. 1-100-ig számolok néhányszor a hajrá két km-én. Ezek nem jelentős gyorsulások, 10-20 mp/km mondjuk. Pulzustól függ.

      • Én se fejből mondom ám, de a 2:00 már tényleg lassul:
        A sikeres célba érkezést Spuri iramfutók segítik:

        1:30 (tervezett tempó: – 4:14-4:15 perc/km, egyenletesen)
        1:45 (tervezett tempó: – 4:58-4:59 perc/km, egyenletesen)
        2:00 (tervezett tempó: – 5:38-5:44 perc/km, egyenletesen lassuló)
        2:15 (tervezett tempó: – 6:18-6:30 perc/km, egyenletesen lassuló)
        2:30 (tervezett tempó: – 7:00-7:10 perc/km, egyenletesen lassuló)
        2:45 (tervezett tempó: – 7:38-7:56 perc/km, egyenletesen lassuló)

    • Ó, nahát. Köszi. Aki fut, és tudja az időket, az persze látja, hol tartok.
      Én nagyon élveztem. Azt, hogy végigmegyek, egyenletesen, és jó nekem. Másra nem lehetek büszke, ez amatőrként is nagyon szerény.
      Hanem az imposztorszindróma kínos és unalmas, időrabló.
      Nem félek magammal szembesülni, és nem keresek magyarázatokat a (szar) időmre. Erős élmény volt, annyi biztos. Többet kéne futni.

      • Az én szemszögemből 21 kilométer felér egy végtelenséggel.
        Szóval szerintem nagy dolog, hogy egyáltalán van valaki, aki ezt a távot lefutja. 🙂

      • Hát még a 42!
        8500 egyéni induló volt (asszem).
        Sokan párban vagy trióban.
        Nekem az a szar, hogy a magam tempója azt jelenti, hogy panaszkodó, kiakadó, edzetlen, belesétáló, demotiváló emberek között vagyok, akik a maguk vállallt 7-8 km-ét sem bírják. Én bírom, semmi bajom, csak lassú vagyok. Persze az jó, hogy bátorítani lehet egymást, vannak más csendes-nempanaszos lassúak, meg az is jó, hogy nincs vetélkedés, előzgetés, ez a zóna már a szolidaritásé.

  4. “Nem a távolság, hanem az iram öl”, idézik felkenten a nemrég lefogyottak, a friss javulásuknak örvendező fél-egy-két éve futók a félmaraton után.
    Emlékeztetnék mindenkit, hogy ez Kolonics halálakor hangzott el, eredetileg Kolonics mondta, aki fiatalon meghalt, éspedig a sporttal összefüggésben, tehát nem metafora ebben a mondatban az ölés.
    Szerintem nem érdemes meghalni, se túlterhelődni, egyoldalúan sportolni, se lesérülni. Nagyon hajtani, kompetitívnek lenni. Csakis magunkhoz képest.
    Családot szívatni, folyton futós dolgokat bújni, csakis erről eszmecserélni sem. Geeknek látszani. Rátromfolni másokra.
    Az eredménylistán amúgy jó látni, hogy sokan voltak 35 és 40 fölött az élmezőnyben, a nők között is három 30 fölötti végzett a dobogón.

    • “Élveztem a futást, élveztem azt, hogy nem meghalós, szép volt a város, jól esett az edzés. De ezzel párhuzamosan ott motoszkált bennem az is, hogy nem a maximumot nyújtom, maradni fog bennem, ma meglehetett volna…”

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s