a minimalizmus, a dolgok és én, ja és még dolgok

…az asztal alatt is leesve. Jé! Egy négylevelű lóhere!

Az angolszász blogvilágban tömegesen négy-öt éve megy mozgalomszerűen a fogyasztáscsökkentés, az élj egyszerűen! elve, a képeken a ruházat, a smink, az enteriőr, a teríték elegáns, üres, cafrangmentes. Minek a neve minimalizmus. Ma már egy kicsit rá is untak, hogy mindenki minimalista. A kezdetek, a fast fashion morális és ökofogantatású bírálata kb. tíz éves múltra tekint vissza. Tehát ezt a trendet a divatipar kizsákmányolása elleni tiltakozás és a fenntarthatóság ihlette.

Persze, hogy átvettük mi is: itt minálunk két éve számít rendkívül eredetinek blogok és insták tucatjain a minimalizmus. Itt, itt és itt olvashatsz ilyesmit, például, és persze Wife is régóta minimalista (és a fotói világszínvonalúak legalább). Az első link a gyerekkel folytatott minimalizmusról ír.

Lett ebből egy zavaros, előíró, hivalkodó bennfenteskedés, űr-enteriőrök, és a nem túl szép ruhák kapszulakollekciónak való nevezése.

A kapszulakollekció kihívásként jelenik meg a bloggereknél és influencereknél, azt jelenti, hogy tudatosan csökkented a ruháid, táskáid, kiegészítőid számát, csak néhány jó minőségű, kombinálható darabot hagysz elöl és hordasz szezononként. Így jobban megismered a saját stílusodat, preferenciáidat, tudatosabbá válsz, és könnyebben megválsz attól, ami felesleges.

A másik elem a kísérlet idejére, amely az új magatartás szokássá válását szolgálja: vásárlásstop, ruhaböjt. Mert ugye nálad is halmokban állnak a szekrényben a leárazásokon vagy turikban beszerzett, soha fel nem vett cuccok, le sem vágott árcédulával. Ööö, nem. Először ez ütött szöget a fejembe. Ja, tehát innen indulunk? Akkor értem. Talán ott volt a gond.

Hogy egy tárgy hasznos, értelmes-e, megéri-e az árát, vagy impulzusdöntés, azt az dönti el, hogy felvetted-e legalább harmincszor, illetve ezt kérdezd meg magadtól, ha meg akarod venni: fogom én ezt ennyiszer…? (Ezen a harmincon megdöbbentem. Ti?)

Gonosz vagyok, és testfetisiszta, de persze megint arra gondolok: ez az egész divatbloggerség meg sminkmánia amúgy is…, tejóisten. csajok, ti azért variáltok ennyit akár a régi, akár a kapszula-ruhákon, hogy mi áll jól, milyen a stílusotok, mert el akarjátok fedni azt, ami nem jó. Mert kisebbségi érzésetek van, nem tetszetek magatoknak, nem találjátok a helyeteket. A “divat” antidepresszáns, pótlék. Hozd rendbe a tested, a bőröd, az életkedved! Mindjárt mindegyebb lesz az öltözködés, és az összes cuccodat szeretni fogod. Nem is érdekli annyira az embert az öltözködés, a smink, és a fotó, a feljavítás sem, ha jól van. Nem bonyolítja a témát, nem akar “kreatív” lenni, mert nem éhes. Nem ez a szenvedélye.

Ezek csak tárgyak, dolgok! És a redukció, a csökkentés apostolai szüntelenül tárgyakról magyaráznak, azokat fotózzák, teszik vágy-célkeresztbe. És mi nézzük, mert “jól néz ki”.

Tűnődöm: mi ez? És: én mivel töltöttem a huszonéveimet?

Érdekes ez az egész, olyan, mint az apácák szépségversenye. Merőben összeférhetetlen minőségek. (Vagyis, pont fordítva, az valami prostituáltas hasonlat lenne, nincs kedvem kiötölni.)

Mindenki tud jobbat, behoz valami még trendibb altrendet. Egymásra licitálnak, ki a minimalistább.

Ezek a frissminimalista nők nem most kezdték: korábban főztek, lakberendeztek, outfiteket fotóztak, bútorokat kenegettek az eredetinél is csúnyábbra, vagy posztok tucatjaiban hasonlítottak össze olyan márkákat és sminkfajtákat, amelyek nevét én életemben nem hallottam.

Persze, mit lehet azzal vitatkozni, hogy látványnak kellemesebb a rend, a kevés tárgy? És praktikusan sem érdemes olyat őrizgetni, ami csak a helyet foglalja, és nem szerez örömet. Költözéskor sem utolsó szempont, mennyi az annyi, ez kitűnő alkalom is a szelektálásra. Személyiségfejlődés ezekre rálátni, felismerni, mi kell, mi nem, miért őrizgetek valamit (bántalmazótól vagy érdektelen személytől vagy épp árulótól származó levelek, ajándékok? miért, miért?), és terápiás hatású ezeket kihajigálni. Aki továbbgondolja, az a facebookra és az emberi kapcsolatokra is kiterjeszti a csökkentés, a szelekció gyakorlatát, és az már játszmafelszámolás is. Végül, morális tartalma van annak, ha átjár az elég tudata, és nem vásárolgatsz folyton.

De nem erről van szó a csinos blogokon, ez a baj.

Ha te most lettél minimalista, akkor most ki kell hajigálnod az eddigi életedet. És az is kiderülhet: amit eddig toltál (például a szépségmánia, vagy a csúcsgasztronómia), az aszkétában nem működik.

Ismerek olyan embert, aki könyörtelenül kihajigál mindent, ami már nem tökéletes, vagy csak unja, és tényleg üres a polc (mi is a funkciója akkor?), és csak a szükséges tárgyai vannak körülötte. Egyszerűen él. Sok mindent vesz, és a tárgyakat hamar kihajítja, mert ő számít, nem a dolgok. Avítt, felújított, foltozandó tárgyak nincsenek a közelében. Az kacat, lom, lehúzó energia. Akadályozza a csi áramlását. Ki vele!

Tudod, mi akadályozza a csit? A butaság. Hogy ennek az egésznek, a tárgyaknak, a lakás kinézetének, a “harmóniának” ekkora jelentőséget tulajdonítotok. És a finnyogás. Olyan tárgyakat dobsz a kukába, amelyek még használhatóak, csak épp “nem illenek a stílusodba”.

Megjegyzem, van, aki elad, garázsvásárt rendez, adományoz – mindegy, ne legyen ott a cucc.

Ti ráadásul fogyasztáskritikának tartjátok ezt az egészet. Miközben sokatokat, influencerek lévén, pont a Gépezet fizet meg, hogy terméket és szolgáltatást ajánljatok a kedves követők figyelmébe. Ebből lesznek a letisztult színvilágú, textil bevásárlótáskák (megvásárolhatók webshopomban) és a mindenmentes, nyersvegán, rafia keretezte ajándékbonbonok, döbbenetes térfogatú csomagolásban, méregdrágán.

Ti azt, ami a minimalizmusban érték lehetne, nem gondoljátok komolyan. Mert az nem lesz trend. Semmi nem trend, ami melós, amihez valóban le kell mondani, bele kell állni, felül kell vizsgálni magad, önállónak lenni. Ezért nem trend az ultrafutás, a ketogén, a böjt és az aszkétaság sem.

Csak a megúszás a trend és a jó kinézet.

Hihetetlen, mennyit babráltok, agyaltok a tárgyakkal, a dolgokon. Hogy pont mi milyen, micsoda, mennyi. Ne verd át magad: a do it yourself is fogyasztás és tárgygenerálás. Lekensz valamit antikolt réteggel, ami előtte is, utána is szörnyű, szeretni soha nem fogod, és művésznek hiszed magad.

A minimalizmus a fancy név. Én józan paraszti észnek hívom azt, hogy a dolgokat magukat csinálom, nem a körítést. Nem nézegetem az otthonomat sem, és főleg nem témája irigységkeltőnek szánt istafotóknak. Nem öltözöm túl, nem variálok speciális futós edzéstervvel, cuccokkal és kütyüvel, és nem pakolom tele a bringámat minden szarral (akkor nem is tud ráülni a kormányra Dávid).

De milyen élmény megtalálni valamit, ami régi! Amit már el is feledtem. Ezeket a ruhákat hordom most.

Nekem nincs türelmem, érzékem ehhez az egészhez, egészen extrém módon nincs. Aki ismer, tudja. Gyerekkel kínszenvedés és merevkedés az egész, de legalábbis rá kell állítani plusz egy főt, akinek csak az a dolga, hogy üres legyen a polc. Igen, ha gyereked van, és nem hülyültél meg, vagyis a lényeggel akarsz foglalkozni, nem a látszattal, akkor hagyd a picsába az egészet. A lényeg az ő ezerféle igényük, a szertelenségük, a kapcsolódás, illetve a te saját életed élése, és nem az úgynevezett rend és tisztaság. Igen, tele lesz minden rajzzal, legóval, sárral és kinőtt gumicsizmákkal. A kirakatélet, a fotókra kívánkozó enteriőr és outfit görcs és póz, egy idő után elhalványul a “milyen jól néz ki a képen” öröme, és ott állsz tanácstalanul a pattintott szélű, homokszínű előszobakövön, nem mered a polcra rakni a postát, mert elszakítottad a borítékot, és nem érted, miért nem vagy még mindig boldog attól, hogy magadra parancsoltad ezt az instán megfigyelt tudatosságot.

A minimalizmusnak ez a divatos formája nem segít jobban élni, a követőknek biztos nem, de a tartalom előállítói sem olyan vidámak ám a valóságban. Mint ahogy azok sem, akik szirmokat szórnak a dizájnreggeli mellé, amellyel két és fél órát szenvedtek, termeltek fél köbméter mosogatnivalót (lehetőleg kelljen az ötperces, ágyba vivős reggelihez turmix, blender, fagyasztás és forralás), plusz még a fotók utómunkái, és odaírják, hogy ők épp csak elgondolkodtak egy kávé mellett. De hát a lakás, a dolgok vannak értünk, nem fordítva! Mi magunk vagyunk fontosak, nem a látvány, és mások benyomása, véleménye sem annyira lényeges. A sodró, ezerszínű élet levágott árcédulákat, babonásan őrzött színlapokat, tejfölöspoharakból készült, amúgy helyes kutyusokat termel ki, és, ami engem illet, az sem árt, ha négy körömolló van a kecóban (és ez csak az egyik kecó). Ez az egész irigységkeltő műsor, “én is magazinba illő vagyok ám”, és fura látni, hányan kezelik valóságként, sürögnek körülötte, sóvárognak utána és majmolják.

Kapcsolódó bejegyzések:

olyan hektikus vagy (korai poszt, még élt János)

ellenségeim (ez 2014-es és vicces, az egyik kommentben gyönyörű szerelmi vallomással)

32 thoughts on “a minimalizmus, a dolgok és én, ja és még dolgok

    • Nem kedvelem, főleg nem idealizálom és nem is magyarázom meg a saját rendetlenségemet, millió cuccomat, sportolni-menésemet, a gyerekek kaotikus játékszokásait. Jöhetne egy rendrakó hajlamú takarítónő. Vagy kettő.
      Csinálom én is, persze, de nem az élen van a listán.
      De hüledezem: nekik mennyi idejük és pénzük (?) van!
      Figyelmük tök lényegtelen, hangzatosan elnevezett részletekre!
      Miért szoronganak, görvsölnek akkor?
      Miért nem boldogok?
      Miért nem törődnek többet a test és a lélek valódi jóllétével?
      Olvasok, túrázom, a gyerekeimmel vagyok, színházba járok, futok, úszom, értelmes az életem.

  1. Ó, a már talán lefutott shabby chic is… 25 éve, vagy több is tán, bementünk egy német bútoráruházba (enni), és nem hittem a szememnek, mikor megláttam a mű-gyalulatlan íróasztalt és mű-lepattogzott zománcú műtejeskannát. Istenem, milyen hamis… A fő-minimalisták, két amcsi fickó, egész jól megéltek még pár éve a minimalizmusukból, könyv, előadókörút…
    Láttam rendezett, egyszerű lakásokat és zsúfoltakat, amik jó hangulatot árasztottak, az őszinteségükkel meg azzal, hogy aki lakta, az szerette a tárgyait, és jóban volt velük.
    Nekem ez nem nagyon sikerült. (Apropó, nem akar valaki erdélyi háziszőttes abroszt, ágyterítőt?)

  2. vávává, megírtad helyettem a cikket, amin a villamoson morfondíroztam:) – jobban összeszedted mi idegesít a “trendben” miközben az ökoszemlélet, az igazi, nagyon kéne….

  3. Nagyon élveztem a szöveget. (És eszembe jutott az ÖTLEVELŰ lóhere!)
    Gondolkodtam, hogy milyen tényleg konstruktív kommenttel járulhatnék hozzá most. Ezt azért írom, mert talán most van az, hogy túl vagyok azon, hogy csupán megírjam: én mennyire nem így, TEHÁT JÓL csinálom, és akkor célzatosan leírok valami műidilli káoszt. Ezért úgy gondolom, hogy most még inkább értem ezt a bejegyzést, és hogy miért NEM ilyen, és hogy mi termeli ki a nemilyenségét, mint mondjuk egy éve tettem volna, amikor talán csak annyi jött volna le igazából, hogy a minimalizmus nemmenő, és a káosz meg azért mégiscsak egy kicsit menő, tehát meg van magyarázva, hogy a káosz, rendetlenség, sok cucc miért van MÉGIS rendben. És tudom, hogy te már régóta így írsz, de én talán mostanában jutottam csak el ide. Jó erre rálátni, mert érzem, hogy a fejlődésem nem állt meg, meghaladtam az egy évvel ezelőtti ént például, pedig már akkor is azt hittem, hogy mennyire kész vagyok és megértem (úgy értem, meg vagyok érve). Hátö, nem.
    Nekem nagyon jót tett/tesz a négy 35 négyzetméteren töltött év. Hogy nincs határtalan tárolási lehetőség, hogy magammal baszok ki, ha negyvennégymillió-féle lakástextilem van, és “az évszaknak megfelelően felfrissítem otthonom”.
    Nem szeretem, ha egyféle dologból sok van, magammal kapcsolatban ez egyre inkább egyértelmű. Például szeretek parfümöt használni, de igazán elégedett akkor vagyok, ha megtalálom AZT AZ EGYET, amit mindig viselni akarok. Pont nem olyan rég kommenteltem ide, hogy tavaszi parfüm meg téli parfüm. Most meg azt érzem, ennek vége van, mert találtam egyet, ami ilyen csak-ezt-és-semmi-mást-érzésű. Ez az évszakonta váltogatás, akár parfümben, akár lakástextilben, vagy mittudomén (persze ruhában nem) (meg hát van, akinek negyvenféle parfümje van, és naponta váltogatja) akkor kell, ha nyugtalan, feszült vagyok, nem találom a helyem, nem találom a nekem valót. Nekem az való, hogy megtaláljam azt az egyfélét, ami tetszeni és kelleni fog örökre. Vagyis az apró ízlésváltozásig, ami a fejlődéssel jár, de az meg évek-évtizedek.

    • Hogy megragadjam a lényeget, engem rémségesen idegesít, ha valakinek folyton változik az illata. Olyan megfoghatatlanná válik tőle az adott ember.

  4. Megelégelvén a káoszt sok négyzetméteren, a tárolóhelyek hiányát, megspékelve az én hozott lakáscsinosító anyai mintámmal, családilag minimalizálunk* (most már tudom hogy ez a neve, mint a kapszulagardrobnak)
    Természetesen én voltam a hadvezére a dolognak mert én fásultam bele a rendrakásba, a család többi tagja pont leszarja, nyilván mert nem pakolnak. Ez menetrendszerűen tavasszal bekövetkezik, keveset vagyunk itthon, sajnalom az időt a rámolásra. Rászántam egy délutánt: nem használt ruhák bedobozolva, lakástextilből 1 váltás a szekrényben, a többi bedobozolva** várja hogy az elhasználódott helyére lépjen.
    Azon túl hogy anyám nyomaszt hogy a lakást évszakonként dekoráljam (vinnyogó nem a válaszom) sosem érdekelt a lakberendezés, szóval ami van, addig van míg össze nem rogyik.
    A könyveket, festményeket nem bántjuk.
    Így leírva nekem tetszene a minimalizmus, ha a nemfontos dolgok nemfogyasztását értik alatta, ami persze a második blognal kiderül hogy tökre nem így van.
    *változatlanul ugyanolyan kupi és kosz van a lakásban
    **kiváncsi vagyok hogy meddig fogoj emlékezni, hogy mit és hová dobozoltam, illetve 2065ben mit fognak szólni az a tavalyi divathoz az örököseim.

    • Még abban reménykedem hogy a gyerek nem azt fogja levenni az egészből, hogy anya szarik az otthonára és hogy ő is esztétikusnak fogja találni, vagy legalábbis nem feszengeni miatta a barátai előtt.

    • Nekünk nagy a tér, sok és nagyon különböző világú a gyerek.
      Csak két szobát lakunk a háromból. A harmadikba be kéne menni, mert lomtár lett. De az a szoba fáj.
      Én is pakolok, dobálok, tűzoltok folyton, a felszín kapargatásával. És soha nem elég egy váltás ágynemű. Hosszú hajú csajok, szauna, edzés: törülközőből egy héten elfogy tíz. Nem azonnal mosok. Mindez két lakásban, innen indulok squashra vagy úszni, oda érkezem, lepakolok, start a gyerekekért. A bringa sem mindig kerül haza.
      Néha rész-rendeket rakok, de nem köt le, és nem is érzem az imperatívuszt. Nem nyomaszt vele senki.
      Ha buli lesz, vagy ha keresek valamit, akkor nekilátok. Újabban meglepő sikerekkel.
      Viszont a szárítóról öltözöm, nem megy a szekrény (tulajdonviszonyai amúgy is zavarosak).

      • Hah, mi a lavórból öltözünk, amibe nagy nehezen leszedem a szárítóról a ruhákat, de a szekrényig már nem jutnak el:-)

      • Mi is szárítóról. Heti egy mosás van, az 5. napom amikor már csak pár dara lóg, azt büszkén behajtogatom.

    • A 2065-ről jutott eszembe, hogy olvastam az úgynevezett haláltakarításról, ami csak a nevében morbid, egyébként nekem szimpatikus az ötlet. Az a lényege, hogy a dolgokat úgy tároljuk, hogy ha úgy alakul, akkor a saját cuccainkat az örökösök vagy bárki könnyűszerrel ki tudja szortírozni (azaz ne basszunk ki velük olyan nagyon), legyen egyértelmű, hogy mi az pl, ami beleolvasás nélkül megsemmisítendő stb. Bár nekem bajom van a dölyfös rendelkezéssel, hogy ki mit csináljon a cuccaimmal, miután elpatkoltam (közelről láttam olyanokat, akik azért szenvednek tonnányi lommal egy légtérben, mert a felmenők megígértették velük, hogy “megőrzik” a csodálatos kincseiket, amelyek ugyan mára csak egy szekérderéknyi penészszagú, avítt szar, ami nem is tetszik, de jaj, nem szabad kidobni/eladni, mert az apu a lelkemre kötötte) (ja, és használni sem, mert mi van, ha eltörik/elszakad/foltos lesz), de szerintem ez pont a szortírozót segíti, akinek miért kéne tudnia, hogy hogyan kell eligazodni a cuccaim között, és mibe nem akarom, hogy beleolvasson pl. És: engem is segít. Mert a “módszert” ugyan nem követem, de magát az ötletet jónak találtam, így ennek mentén bevezettem egy-két tárolási újítást, amelyekből aztán néhány tartósan meg is maradt, és segít a mindennapokban is, pedig még élek.
      Borzalmasan haragszom azokra, akik az utódaikra terhelik az általuk felhalmozott sok szar meg ronda porcelán meg nemtommi terhét. De még a húszezer éves Kékes vagy nemtommilyen, működésképtelen televízióét is, hogy jaj, azt nem szabad kidobni, mert azon még a szépapám nézte a deltát. És akkor azt is kerülgetni, és aztán mindenki mennyire meg van lepve, hogy nem lehet elférni és semennyi négyzetméter nem elég, de legalább van ürügy, hogy miért hívogassuk kétnaponta a gyerekünket, hogy megint MUSZÁJ MOST AZONNAL negyven kiló lomot a szoba egyik végéből a másikba átpakolni, és hát ő már öreg és nem tudja.

      Talán tényleg túl indulatos vagyok ma.

      • Én is ezeken gondolkodom pont.

        A kibaszással, a felelősséggel, a dolgok elrendezésével.

        Látva például, apám mit készül ránk hagyni.
        Ahogy a fiam fogalmazott szombaton: ezek a (’97-ben felszedett, “jóleszazmég”) beton járólapok az emberiség után is itt lesznek.

      • A családban van, aki a lakásán kívül 250 nm-t töltött meg újságokkal és soha ki nem bontott, újonnan vásárolt dolgokkal, illetve elhasznált, jóleszmégaz cuccokkal. Rendszerezetlenül. Úgy 1986 óta űzi a sportot, és ahogy írod, félévente rátör a rendszerezési a gyerekeit vegzálja, hogy A-ból B-be hurcolják a sok szart, hogy aztán még nagyobb káosz legyen. Még egészséges, éljen sokáig, de bele fog őrülni a szűkebb família. Az lesz hogy minden ki lesz baszva a szemétre, értékes az értéktelennel, emlékek a lommal együtt is,mert erre nincs idegzete senkinek.

      • Hát ez nálunk jelentős konfliktusforrás (lehetne), de én kivonultam. Abból is, hogy festés után ugyanúgy visszarakni mindent, mert neki minden kell (anyám). A telekből is, mert nem akarok “jó lesz a telekre még” cuccok között lenni egy percet sem.
        Így én nem kapok agyf…szt senkitől. 🙂
        Épp most pakolászok otthon, a nagyszoba egyre üresebb, mert fogok mostanában többször jógát tartani itthon, kicsi csoportoknak ez a legkényelmesebb.
        De én is látom, hogy 10 éve, amikor kitaláltam a konyhabútor, még picit más volt a szemléletem 🙂 nem lett annyira minimál méretű, csomó törölgethető polc, jajjjj, minek – de szétszedhetetlen.

  5. Nekivágván a bútorasztalosságnak és egyéb, komoly szakembereknél kitanult díszítési technikáknak, meg némi művészettörténeti alappal felvértezve kaptam eleinte agyfaszt, aztán röhögőgörcsöt. Most meg már csak rezignált megvetést érzek a krétafestékes vintage bútorművészek, workshopok, lakásdekor csopIK és pasztellszíneik láttán. Tudom én, sokan burkolnak is meg falat ütnek ki, kinek kell szakma ehhez, ugyammá.

    Tudják ezek, hogy a haragoszöld ereje az, hogy nyugtalanító? És hogy nem attól vintidzs valami, hogy kórházi színe van, ilyen sápadt elbaszott? És miért kell a varia-koloniál-ikea-csóróalbi stílusú lakásokba shabby chic fiókos szekrény?

    bloőeá
    Kevés dolgot vetek meg, de ez a gejl érzetet keltő, hazudjuk azt hogy szép, eredetieskedő, sufnitunning enteriőrbasztatás köztük van.
    Rosszabb, mint anyám a legidegesítőbb időszakaiban.

      • Igaz.
        Ugyanitt bábákék raklapkanapé és autógumi dohányzóasztal elvihető.

    • Ez a komment segít oldani a feszültségemet.
      “gejl érzetet keltő, hazudjuk azt hogy szép, eredetieskedő, sufnitunning enteriőrbasztatás” ez annyira jól elvezeti a jelenséggel kapcsolatos agresszív érzéseimet, hogy kis híján lenyugodtam.
      Külön érdekes jelenség a feleség, aki királylányszobának rendezi be a férjével közös hálószobát (vásári kristályos mennyezeti lámpa, damaszt mintás tapéta ÉS függöny, amelyeknek össze kéne illeni, rózsaszínes-lilás, de mindenképpen pasztell színek, ezüstszínű gyertyatartók, vastag és egyben kiporszívózhatatlan szőnyeg, indamintás pléd). A dolog akkor a legdurvább (értsd: mindez plusz shabby chic bútorok), ha a férjnek van külön “dolgozó”szobája. Olyankor ez szerintem egyértelmű erődemonstráció. Úgy is lehet mondani, hogy kétségbeesett kapálódzás. Annyira borzalmasan igazságtalannak érzem, amikor a férjnek van külön elvonulós DOLGOZÓszobája, mert ő ám az egyetlen, aki dolgozik, érted. Nem ám az van, hogy ha csak egy dolgozószoba van, akkor az közös. Nem. Az a férjé. Hát ilyen esetben tényleg mi más marad az embernek, mint egy kurva nagy Anjou liliom, büntető jelleggel.
      Azt hiszem, ma reggel kicsit agresszívan feszült, frusztrált vagyok. Mégis úgy érzem, van igazsága annak, amit leírtam, ezért aztán itt hagyom.

      • Örülök, hogy segíthettem 😀
        Egyébként én is leadtam vele némi frusztrációt, abból, amit összeszedek a folyamatos kutatómunka során.

      • Ejj ritall, nem láttál még rendes kertvárosi újépítésű ikerházat? Közös szájberbarokk háló, apunak dolgozószoba cseteleshez, anyunak mosokonyha az alagsorban. Es buszkek ra hogy ez csak nekik lett tervezve!

      • Szájberbarokk!!! 😀 😀 😀
        Siralom!
        Remélem, a kapu két oldalán oszlopok, azokon kőoroszlánok.

  6. ‘Hogy egy tárgy hasznos, értelmes-e, megéri-e az árát, vagy impulzusdöntés, azt az dönti el, hogy felvetted-e legalább harmincszor, illetve ezt kérdezd meg magadtól, ha meg akarod venni: fogom én ezt ennyiszer…? (Ezen a harmincon megdöbbentem. Ti?)’

    Ösztönhiányosok és önmagukkal kapcsolatot nem ápolók gondolkoznak így szerintem.
    Tudja a tököm, hányszor veszem fel, de azt igen, hogy ebben én én vagyok, még énebb.

  7. Ritall, nálunk némi módosítással van ez az oszlop tetején a…..ugyanis oda szoktak ülni a macskák (két egyforma cirmos) és akkor röhögünk, hogy na nekünk is van oroszlán a bejáraton, pont abban a pózban ülnek, ahogy az átlag szobrok. Csak aztán bejönnek enni.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s