a lányom

A leányom, a Julis, a Johanna, a Babalány, az echte sorsfordító szerelemgyerek, a középső sarjam, a reinkarnációm, az egyetlen csajóca, a balerinatökéletesség, a combig érő hajú…!

Az istenbizonyíték.

A Babalány soha nem volt kérdés. Hogy legyen-e, hogy ilyen legyen, hogy ilyen egyértelmű fürtű örömgóc-e és életfeltorlódás.

Pedig a Babalány egy hónapos korában majdnem éhenhalt. Őt is szoptattam pedig, nagyon is. És nem hagytam, hogy tápszer legyen.

család

itt mindkettőnk a hátunkon, Julis mei taiban

A Babalányba bele van invesztálva a hardkór kötődő nevelés. Lőrincbe, Dávidba is, de ő volt az első, akit háton is hordoztam. Két hónaposan, egyébként, ma már szégyellném azt a batyut, amit akkor kötöttem.

A Babalányról kilenc hetes magzat korában megállapították, hogy szokatlanul hosszú (hét milliméteres!) a combcsontja. És lőn.

A Babalányt, lévén szőke, törékeny, elképesztő kék szemű és szabályosan szív alakú arcú, fenyegette a babaság. A játékszerség. Egy kicsit ekként kezeltük, és nagyon sokat hangsúlyoztuk mi is, meg a világ is vakító, feminin gyerekszépségét. Lőrinc egyenesen szőke nőnek nevezte, ami nem szép tőle, de a Juli tényleg nem értette, a Naprendszerben mi forog mi körül.

Ő már pelenkában is csinos volt.

A Babalány azonban, öccse és bátyja között megteremtett egy magabiztos, szuverén, női teret: egy okos, kedves, finom lelkű, nagyon kreatív, játékos, csodálatosan tiszta szívű, külön bejáratú, állatokkal, jellemző momentumokkal és becenevekkel dús univerzumot. Nem lehet őt nem komolyan venni: mindene méltóság.

A Babalány gyengéd minden békával, csigával és ámbráscettel, azonban sokkal könnyebb szívvel dob ki olyan tárgyakat, amelyeket valaha szeretett, de ma már nincs szüksége rájuk. Engem ez megnyugtat, az én kétségbeesett ragaszkodásom a tárgyakhoz leginkább traumatünet, énerőtlenség.

A Babalány engem Mamalánynak szólít, és kifejti, hogy ha nagy lesz (egy magamfajta nő! mert annak nehéz az élete!), majd ő is ilyen zsíros dolgokat eszik. Addig is, kézen áll, hídba nyomja magát, kitartóan nyújt és összepasszintja a cipőjét a hajgumija színével. Mert az fontos.

A Babalány újrafelhasználható. Most már a Gergő nagyon ránk szólt, hogy ő megmossa és szárítja, de vágjak belőle vagy tizenöt centit, mert nagyon el van vékonyodva. Mert vágatni én hozzá csak a fiaiamat viszem, hja, kérem, vettem még tavaly egy japán fodrászollót, abban áll a pénzem.

Nyúlia, akarsz seggig érő hajjal iskolába menni, vagy levágjuk most?

Vágjuk le most, azt mondja. Így aztán kimegyünk a teraszra, a következő tárgyakkal: fésű, törülköző, a mondott olló, egy darab hajfánk és egy univerzális ragasztó. Lenyesem mézszín fürtjei legvégét, majd beragasztózom azt a műanyag vackot, és gondosan bevonom a hajával. Így lesz nekem dús kontyom, egyedi hajfánkkal, és többszínű hajam. Felmértem a morbid (többszörösen azok) allúziókat, igen, de ha egyszer ez történt, akkor megírom.

A Babablány egy ideig mámoros volt az ő lilás, sárga, fagylaltoskocsit is tartalmazó saját legóitól, de aztán kijelentette, hogy azokat összeszerelve kiállítási tárgyként kívánja a szekrény tetején hagyni, és az igazi legó izgalmasabb.

Az éles szemű leány megfigyeli, ahogy a maradék brokkoli zacskóját legumizom a mélyhűtőbe tevés előtt, és azt mondja: azért zöld a gumi, mert a brokkoli is…? Döbbenten meredek rá. Igen. Legközelebb kukorica, akkor nem kérdez semmit, odajön és a kezembe ad egy sárga befőttesgumit.

A lányom segít nekem, érdeklődve kever, aprít, hűtőbe pakol, evőeszközt és piros ruhákat rendszerez, és összességében házimunkástul, alkalmankénti idegbetegségestül, cukkiniből penészes részt kivágásostul, baráti köröstül, biciklistül, szerelmi életestül, városi programostul, erdei futásostul és rövidnadrágostul tetszik neki, amilyen vagyok (így leírva nekem is tetszik, még az idegbetegség is, és a cukkinit amúgy nem is szeretem). Akar olyan lenni. Babalány megszokta, hogy az anyukája általában “cikkeket ír”. (Tényleg, tegnapelőtt beengedtek a Ludwigba mint újságírót, asszem, tényleg az vagyok.) Néha elgondolkodom ezen, de azt hiszem, vállalható vagyok. Ha meghalsz, hordhatom a ruháidat? Hát persze, de addig is. Én is elcsaklizom a hajcsatjait és extrém (gubancbontó) fésűjét.

Én a Babalányt hisztérikus sznobizmussal öltöztettem, tényleg gyönyörű cuccai vannak. Az egyik kis ESPRIT felsőjét nyolc hónapos kora óta hordja, igaz, akkoriban még estélyekre járt benne. És semmi flitter és rózsaszín, mert a Babalány zöld és fehér és ezüst inkább. A Babalánynak az ízlése elég komolyan ki van formálódva, rendkívül tudatos és alapos ezügyben, ugyanakkor a pink körömlakkok iránti rajongás, a tükör előtti irgés-forgás, csajoskodás teljes egészében hiányzik belőle (egész alakos tükör híján is; én is csak ebből élek, a kerek fürdőszoba homályában, ezért nincs nekem seggszelfim se, pedig igény volna rá:)

Képernyőfotó 2015-08-21 - 21.41.56

azt mondja zsuzsa, megifjodván hasonlítok a lányomra

Babalány kreatív, nem kérdez és nem vár irányítást: könyékig túr a rengeteg erre alkalmas eszközbe, és alkot. Kitalálja, hogy készítsen papírból lovacskát, ami mozog is, és meg is csinálja. Mégpedig szó nélkül, csak a végeredménnyel áll elő. Meghívókat, szülinapi köszöntőket fabrikál, három dimenzióban. Elmélyedt az augusztus végén vett betűtésztákban is. Kis rajzos füzetkéjébe meghökkentő illusztrációkat ró, a feliratok elkészítésével édesanyját bízza meg.

A Babalány elmélyült intellektus. Míg kis társai vibrálnak, izgatottan kérdezgetnek és kiáltoznak, ő csak nézi csendes figyelemmel a tűzijátékot. Toldi idáig nem hatol fel. De volt annyi emléke az előző évekből, hogy amikor megjelent az ovális formáció, csendesen megjegyezze: Most jönnek az alakok. Babalány nagyon természetes, ontja magából a szépséget és szellemességet, viszont sose produkálja magát, nem vár tapsvihart, soha nem is ajnározta senki (csak az ismeretlenek: de gyönyörű kislány! de szép hajad van!).

A Babalány nem hagyja magát, tökre nem manipulálható. Mindig világosan tudja, mit akar, mit nem, átgondolja a dolgokat, nemet mond, ha úgy a jó, és érzi mások határait is.

Rászól az öccsére, de nem árulkodik, inkább eltussol, akkor is, amikor a Babadávid harap. Gyengéden bánik vele, figyel rá, lelki társa neki – ők ketten nagyon összenőttek, épp két év van köztük. De “Dávid, most hagyj békén” is van.

És hát már nem együtt ovisok. A Babalány ma katicás tolltartójával, kiscsoportos évnyitóra kapott blúzában iskolába ment.

vermeer festette

IMG_4658

ha már nem játszunk vele, szépen visszatesszük a polcra

nem véletlenül olyan kicsik ők sem

mindig érző-érzékeny viszonyban van állattal, növénnyel

transzcendens juli

zsófi lefotózta mint transzcendens lényt

János_gépe 027

három éves. én vagyok.

IMG_6965 copy

de modellnek is szuper

Képernyőfotó 2015-08-22 - 11.24.46

ma már sportoló

IMG_1497

…aki nem keres kifogásokat, ellenben consistent and successful.

Képernyőfotó 2015-09-03 - 6.41.06

…ám itt megerőszakolta a lelkét Anikó néni, és minden elromlott. szorongó lett, frusztrált. vigyázzatok a kis tökély-óvodásaitokra. Nyúlia soha nem fog szeretni olvasni, mert beletiporták a betűkbe. 2018 májusában írom ezt.

54 thoughts on “a lányom

  1. Elszorult a szived az iskolától ? Szép iskolai éveket a lányodnak !
    A fiamnak is van nagyon hasonló gyermekláncfűs fotója.Ő azt mondta,hogy oda van ragasztva 🙂

  2. Majdnem éhenhalt? Ezt úgy kell érteni, hogy a védőnő ráncolta a homlokát a negyven éve készült táblázatok miatt, vagy komolyabb volt a gond? Az én lányom három hetes volt, mire visszanyerte a születési súlyát…

    • Nem, ő sztrájkolt, belealudt folyton, és pár dekával kevesebb volt egy hónaposan, mint amennyivel született. Ő a golden hourban sem szopott, sem éjjel, csak sírt, sírt. De kitartottam, fejtem, etettem. A kórház csak elszúrta az egészet, már épp enni kezdett, ott meg ment a vegzálás, abszurd szabályok, kibeszéltek, piszkáltak, fertőzést kaptunk. De NEM kapott tápszert, és NEM adtam ki a kezemből, egyszer sem.

      Mindhárom gyerekem 57 centis és 3770 grammos volt, ez baromi érdekes.

  3. A múlt és a jövő együttesen nő. Két nő, nő, növekszik, virágzik. Anya és leánykája, leány és anyácskája.
    Ki, melyik? Mikor, melyik.
    Nagyon jó !
    Ma egy óvodában jártam, örültem. Megsimogatta a poszt a bennem élőt.

  4. Nagyon szép, ahogy a teljes csodát: az embert láttatod. Megható, mikor valaki valóban így éli meg a gyerekét.
    Nem nagyon kommenteltem mostanában, de imádtam a nyári írásaidat.

    • Írni igen… második iskolanap, gyalog haza, Dávid egy tök más hosszúsági körön. Én ezt nem fogom bírni. De narancssárga kulacsán szív alakú a felirat. És illik a zoknija a cipőjéhez és a lelkéhez is. És tízkor, harmadik óra előtt egy perccel utánaviszem a matekkönyvét. Amit aztán nem használtak. De bevittem színes papírt is, meg társasjátékot, meg majdnem kender ugrókötelet is, de azt itthon felejtettem. Kényszeres rendmániám (ismertek) erősen alábbhagyott. “Mama, te nem olyan vagy, mint a többi anyuka, nincs ilyen, hogy akkor két hétig nem nézhetsz tévét, és teszel vaníliát a tejbegrízbe, vajon sütöd a palacsintát, és elítéled azokat, akiknek a tolltartójában a piros ceruza után a zöld jön.” Ez még Lőrinc.

  5. Visszajelzés: örömeim | csak az olvassa — én szóltam

  6. Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam

  7. Visszajelzés: mit beszéltek? 1. | csak az olvassa — én szóltam

    • De, csak az az énféle szenvedély nincs meg benne.
      Engem is tönretett az iskola, csakhogy én ötévesen regényeket olvastam, verseket írtam, azt már nem tudták elrontani.
      Alkot, rajzol sokat. Nagyon jó füle van. inetllektuális. Be fog válni az életben. De a gyakorloltatós olvasással baja van, az olyan neki, mint a gyufa látványa egy tűzkár-túlélőnek.

    • Ó.
      A Julis amúgy tudja, hogy ő az extra, és ez levon egy kicsit a dologból.
      Tegnap (és egyre gyakrabban) Dávid kompenzált: külön, előre odajött hozzám (én előbb lefeküdtem, kiütött a négyféle edzés), hogy akkor olvassak most neki külön, mást, mint ami az esti szokásos.
      Mire belekezdtem, jött Julis is.
      Mondom, most egy kicsit neki olvasok, általa választottat, mert ő a kisfiam.
      Erre rákezdte, hogy de kisfiam kettő is van, lányom meg csak ő. Mondom, kisfiam is egy van, amúgy nagyfiam van még, legkisebbem meg végképp csak egy van.
      De lányom és középsőm is egy van!
      Ja, nem vitatta senki ezt.
      Amikor ilyen, akkor nem írok róla ilyeneket. Elfogult vagyok meg minden, de nem hazudom le a valóságot. Valószínű, hogy lesz kiskamasz undokság, néha egészen irritáló a Julis mostanában.

      Elolvastam megint a hisztis DTK-cikket (amiben kikéri magának, hogy ő is ér annyit, egy gyerekkel.
      Ööö, nem, a kormánypropaganda undorító, de a több gyerek, az bizony nagyobb meló, nagyobb áldozat, nagyobb teljesítmény. Vannak magyarázatok, indokok, hogy miért nulla vagy egy gyerek, de a több gyerek akkor is más megélés, más szint, más ember vagy tőle. Ráadásul pont a Lolára kiskorától zúdult ez az extrém figyelem, abajgatás, meg az, amit DTK úgy fogalmaz: feltétel nélküli szeretet. Ezen filóztam, hogy ez van-e, kell-e, mindenképp feltétel nélküli-e, vagy: jóra serkentő, jót jutalmazó-e a gyerekünk értékelése. Tehát a bénácska rajzát is hájpoljuk-e, kikiáltjuk-e mindenben tehetségesnek. Nem.
      Én nagyon odavagyok Julisért, de a himnikus, jószívűségről szóló jellemzés akkor érvényes, ha nem kezdi ezt a pozíciót természetesnek venni, követelni, Dávid rovására magáénak kérni, és a házbeli lányokkal is úgy játszani, hogy abból Dávid kirekesztve, lenézve érzi magát, tegnap volt egy csúnya jelenet, árulkodás, mobbing-kezdemény.
      Asszem, nem feltétel nélkül szeretem, vagyis értékelem, hogy de jó, de szép, hanem igazán azért, mert jól sikerült, és – ezt nehéz megfogalmazni, de – annyira értékelem, amennyire jól sikerült. Ez így valódibb, igazságosabb, építőbb, mint a tűzön-vízen át majomszeretet.
      Ez durva?
      Csak azt akarom mondani, hogy a Julis tényleg ilyen, és ha nem ilyen, azt is látom, tudom, nem tagadom.
      (Ahogy egy csomó ember önutálata is jogos, ha nem is valami termékeny állapot, mert tényleg lusta, toporgó, középszerű.)

      • Magam is így vagyok a lányommal meg a két fiúval, szinte ugyanezek a szavak hangzanak el, a megélésem is pont így – látom, és olyankor vissza is tükrözöm, hogy nem tökéletesek, de mindenképp csodásak azért összességében a számomra. A feltétel nélküli szeretet az viszont lehet ennek a neve: mert igent mondtál rájuk, és ezt nem vonod vissza akkor sem, amikor nem ragyogják be az eget. Erről is írtál mostanában is mikor a gyermektelenséget propagáló, megcsúszott életű negyven-ötvenévesekről szóltál. Én nem szeretem, ha elhazudják, rózsaszín ködbe burkolják az anyaság, szülőség nehézségeit, ha magasztosságba csomagolják az elvárásokat. De amúgy nagy dolog és nagyszerű érzés is anyának lenni.

      • Ez nemhogy nem durva, hanem példaértékű önreflexió. Nagyon, nagyon tanulságos volt olvasni. (Sokszor felmerült bennem, hogy ha Julis ennyit szerepel a blogon, akkor Dávid miért nem, gondoltam, azért, mert ő talán visszahúzódóbb, vagy nem szeretné, vagy ilyesmi.)
        DTK: nagyon irritáló ez a műhiszti meg műhájp a Lola körül, akkor is az volt. És még gyerektelenként is egyértelmű, hogy több gyerekkel azért az ember nem buzul annyira bele az egy szem gyerekébe, hanem a testvérek is alkotnak egy véd-és dacszövetséget egymással (akkor is, ha bunyóznak néha meg ilyesmi), nem csak a szülő van társaságnak. Erről már sok szó volt itt, de szerintem józan ésszel is el lehet ide jutni. Ha lesz gyerekem, és egy lesz, akkor az azért lesz úgy, mert “úgy sikerült”, és egy kicsit bánni fogom, és nehéz lesz. Álláspontom az, hogy vagy nulla, vagy több, az a jó mindenkinek. De hangsúlyozom, ez elméleti álláspont, gyerek híján, és lehet, hogy lesz egy gyerekem, és tök jó lesz.

      • “Dávid miért nem”
        Nem alakult ki annyira a lénye, nem ilyen egyértelműen sugárzó, nem annyira karakteres és bátor, mint Juli, visszahúzódóbb, ugyanakkor nagyon erősen olyan, amilyen, nem gyenge, nem lebeszélhető, ha valamit akar, vagy nem akar. Benne nagyra értékelem azt, hogy nem lett kis kiabálós-agresszív-mindenre rárontó, mohó viselkedésű, amit egy sor 2-12 év közötti fiúgyereknél látok, a tévén felnőtt, qki taknyos orral, csámcsogva, vécékefe-jedikarddal csapkodva, anyát rángatva, követelőzve keresi, hogy mit lehet még szétdúlni, folyton ingert keres, unatkozik, nyafog, és én megőrülnék tőle. Hanem finom, alkotó, építő, gondolkodó, végig tud ülni egy színházat, koncentrál, gondolkodik, tiszta apja, szóval nagyon nagy különbség nincs azért. Ahogy nekiáll és megírja a leckét, ráveszi magát egyedül, matekpéldákat kér, az meg örömmel tölt el, mondjuk neki nem is megerőszakolós a tanítónője. Minden, ami Dáviddal baj, a helyzetünk, a reggeli stresszek, türelmetlenség tükre.
        De pl. nem kruppos már (ez lelki eredetű), és nem tikkel krákogva, illetve egyre többször felöltözik, nem kell kérlelni.
        A másik, hogy Dáviddal volt zavaró mértékű szülés utáni depresszióm, az otthonszülés ellenére (ez érdekes, és nem akarom elhallgatni: pont Lőrinccel, a klinikán született szinte-megerőszakolttal, könyökkel kipréselttel volt pink /de legalább nem császár!/, Julival purple, Dáviddal blues). Szerencsére csak pár napig tartott.

        Julis nekem egzisztenciális téma: a létezéséről van szó. Azért védem, hájpolom eredetileg, az istenbizonyíték-volta mellett, sőt, istenbizonyíték is azért lett, mert nyomasztottak a beszáradt nők, a pénzéhesek, a maguk érdeke, élethazugsága miatt, hogy menjek abortuszra, így hirtelen öt fő jutott eszembe, aki ezt nyájasan megemlítette nekem vagy Jánosnak. Itt szeretném megjegyezni, az abortusztémához kapcsolódva, hogy ritkán beszélünk erről, de aki egy gyerekét egyértelműen, kétely nélkül megtartani kívánó nőt abortuszra küldene a saját érdekei miatt, a legvédtelenebbet belepofáznva kiiktatná azért, hogy ő továűbbra is játszhassa a hazug, moó játékait, az kvázi gyilkos, és így is tekintek rá, közben persze magyarázzák, hogy “nekem is volt kilenc abortuszom” – hát, mert te gyáva voltál, meg felelőtlen, meg a csávód is persze. Nekem ez a bajom a pro-chice-szal, ha magyarázzuk, hogy az csak egy sejtcsomó, nem érez, meg hogy nem durvább az egész egy foghúzásnál. Hát de. És én ezt nem hallgatom el a gyerekek elől, hogy ezek az emberek azt kívánták, ők ne legyenek, hiába jöttek aztán ajándékokkal.

        Hogy egy ennyire váratlan gyerek lehet aztán ilyen sugárzó ajándék, az eléggé megerősítő, ontológiai szinten értem.

        És ezért nem engedtem, hogy János ott, akkor az Ernst múzeum előtt végigmondja a kérdést.

      • “irritáló ez a műhiszti meg műhájp a Lola körül, akkor is az volt” és a Nők Lapjában is, évekig, hatalmas etwas volt, hogy van egy gyereke, Lolamesék, könyv, kölesgolyó (!). Borzalmas, amikor termék lesz egy gyerekből. Amúgy van több, egygyerekes hasonló anya, és tényleg ilyen “feltétel nélküli szeretet”,. csillámpóni, jólét, jaj, csak meg ne csípje a szúnyog típusok, ami pl. irritálja Lobstert, és joggal. Körülötte forog a világ, életnek értelmet ad, pótlék is rossz jázasságban, enenk minden súlyával, nagyon érzékeny (vagy eljátszott) kapcsolat, kicsim, legyen szép napod, rajztanfolyam, babaangol, őssejtfagyasztás, meghatott tanítások arról, hogy nem számít, ki milyen alkatú, meg jónak kell lenni, dugóban zötykölődés minden reggel 45 percig (gratulálok), minden van, ami számomra ferde. Oké, lehet úgy is, bár ezek a gyerekek aztán nagyon kis férgek tudnak lenni, Juli is tőlük szenvedett. És közben engem basztatnak a felelős szülők mint felelőtlent, úgy, hogy sokkal könnyebb helyzetben vannak.

        És még egy, külön téma. Szerintem is problémás, ha valaki (Lippay Marianna) brandet és termékeket épít a gyászából, ráadásul ízléstelen tárgyakkal, üzleties ezóvonalon. Na de hogy ezt olyasvalaki teszi szóvá, aki maga is ezt próbálgatta, termékeket is gyártott, két éven át iparilag meghatott, lájkokat számolgatott, csak épp nem jött be neki…?

      • Nekem ez az önreflexió könnyen elfogadhatóvá teszi a gyerekedet, és az anyaságodat meg a szereteteted irántuk.
        Tudom, nem cél ez, hanem olvasóként mondom. Van olyan ember, akit nagyon szeretek, de olyan végtelenül elfogult a gyerekeivel, mint saját magával, és épp annyira nem képes kritikát elfogadni, és reálisan látni őket, mint ahogy saját magát sem. Mindenből előnyt kovácsolna, harsányan és idővel sajnos irritálóan, pedig én extra toleráns vagyok a gyerekesekkel. Alapvetően is ilyen a természetem, de azért, mert nincsen saját utódom, mindent sokkal nagyobb megértéssel kezelek esetükben, mert honnan tudhatnám, én milyen volnék hasonló helyzetben? Óvatos vagyok és tisztelettudó.
        Veled kapcsolatban sosem érzem azt, hogy haggyámá, vagy hogy ne futtasd már a Julist, mert a túlkapásaidra is azonnal reflektálsz, és valahogy nem is érződnek annak. Úgyhogy épp az utóbbiakból tudom meg, hogy ez esetleg túlzás lehetett a saját mércéd szerint.
        Szinte mindenki gyerekes körülöttem, és vannak ilyen különféle túlreagálások, ami lehet nem a legmegfelelőbb szó, csak most jobb nem jut eszembe.
        Valaki a saját ‘tökéletesanya’ szerepét túlja túl, nincs más csak gyerekvédelem, otthonoktatás meg kendő, van, aki a gyerekei nagyszerűségét, van aki a pulya életére gyakorolt hatását érzi végtelennek, pedig a gyerek már rég kinőtt alóla, és épp azzal nyomorgatja szegényt, hogy azt hiszi, mindenható és mindenért ő felel a gyerek életében.
        Mindenkinek túl kell tolni valamit? Mi okozhatja ezt? Vagy csak kívülről tűnik úgy, hogy lehet balansz, és normális, hogy megjelenik a saját gyengeségünk a nevelési szokásainkban? Gondolok itt arra, hogy aki például nem tudja belátni a hibáit, az a saját kisebbrendűségi érzésein keresztül nézi a gyerekivel szemben megfogalmazott kritikát. Utóbbi saját következtetés, aztán ki tudja, hogy valóban hogy van ez.

      • “építőbb, mint a tűzön-vízen át majomszeretet”, ehhez:
        Mert az ilyen jól szeretés észreveszi, ha a gyerek kövér, lúdtalpas, undok, bánt másokat, segélykiált, és nem magyarázza meg, hogy nem is úgy van, meg ez természetes, vagy épp másvalaki hibája. Felelősséget vállal, és nem vonja be a szeretetréteggel a problémát. Kell a hideg fő. Mint amikor műt a sebész.
        Igenis, fiam, te vagy a felelős azért, hogy egy héten kétszer elkésel (ez a nagy). Igenis meg tudod csinálni, ne told rám. Írtál cikket, van számla, elviszed. Bevásárolsz. Kutyázol. Itt vagyok, menedzselek, de van saját életem, a tied meg olyan lesz, amilyet magadnak formálsz.
        Ez az én üzenetem.
        A fiamat (a nagyot) szenvedélyesen érdekli egy sor értelmes téma, meg is oldja, hogy kiélje. Tudja, mit akar. Jól érzi magát, fürdik a kortársaiban.
        Tanul színészetet. Verset mond. Járunk moziba együtt is.
        Az iskolát, mely nem elit, meg valahogy túléljük.

  8. Visszajelzés: a legjobb posztok – szerintetek, szerintem, a blogmotor szerint | csak az olvassa — én szóltam

  9. Nem, a szóbeszéd nem igaz, mint azt írtam több közelmúltbeli posztban, Julinak nincsen semmi baja, sőt, jelentősen élesebb eszű, kreaívabb és szebb is az átlagnál.
    Ma már nem léteznek kisegítő iskolák egyébként, az integráció az elv, egészen a súlyos fogyatékosságig.
    A “jobb, ha tudod, mit beszélnek rólad” kommentelők férgek, maguk ötlik ki a hülyeségeiket, hogy engem basztassanak vele. Ha a hasam, mellem, szerelmem a téma, akkor ez van, ennyire irigyek, de egy tízéves gyerek körüli kavarás, az ő felhasználása erkölkcsi hullává tesz téged. Nem ő bántott másokat. A kis akciód inkább arra utal, hogy nem bírjátok elviselni, hogy szóvá teszem: “ez erőszak, álljatok le, kis férgeket neveltek, gázok vagytok”.

      • Látszik az. A kedvenc témáidból meg a fontoskodási rohamaidból.
        Nincs ember körülötted.
        Nincs értelmes tevékenység, hivatás, szenvedély.
        Nincs jó fej, szép gyereked.
        Nincs élményed, hogy számít a szavad, hatsz a világra.
        Nincs igazságod, nincs bátorságod kiállni érte.
        És szarul nézel ki.
        Mi marad? A gyáva netes basztatás.
        Úristen, le ne írd, hogy de te bizony szépjóvilághírűszexi vagy! Fizetési jegyzékkel!
        Féreg vagy.
        jajhogybánikgerleéva a “kommentelőivel” :DDDDDDDD

      • Ott szórakozol, ahol neked jó, csak ne követelj tőlem figyelmet, ne akarj használni. Olvasd vissza magad, mérlegelj, nézz tükörbe. Egy tízéves kislányt próbálsz befeketíteni, csak mert nem tudod elviselni az igazságot, és az anyját nem állhatod? Mit akarsz tőlem? Ha velem beszélsz, valami minimális mértékben hinned kell nekem, tiszteletben tartani a személyemet. Ha nem megy, menj máshova.

  10. Nekünk a tanév véget ért, Juli tegnap minden görcs nélkül jól, erős négyesre vizsgázott mindenből, többiekkel megírt dolgozatai is jól sikerültek. Ma beszéltem az igazgatónőnkkel, ő hívott be. Gondoltam, megint van valami… nem, beszámolt arról, hogy leült a Julit piszkáló kislány szüleivel. Elköszönt, jó utat kívánt.
    Sokadszor erősített meg abban, hogy nem Julival vagy a mi értékrendünkkel van a gond. Nem velünk kell leülni. Juli tehetséges, finom lelkű, sugárzóan kedves lány, öröm a közelében lenni. Hétvégi szülinapi zsúron ugyanez jött az osztálytárs anyukájától.
    Az egész iskolában szülőkkel, gyerekekkel megy a pszichológusi munka, mert undorítóan piszkálódnak, rászállnak egyesekre, kiközösítenek.
    Juli komoly nyűglődés, kiborulás nélkül végigcsinálta ezt a tanévet.
    Minden rendben van, lehet későn kelni, várnak a programok, strandok. Hogy marad-e magántanuló, arról nyár végén döntünk.
    A körém kevert szarba megpróbálják aljas, unatkozó emberek őt is belekeverni, rágalmazzák.

    • De örülök, hogy van végre intézkedés a Julit rágalmazók ellen! Ez azt is jelenti, hogy az Anikó néni által lehúzott vizsgajegyeit is javították?

      • Azt már rég. Újravizsgázott, jó jegyekkel. Érdekes…
        Anikó nénivel “nem jött össze” a mediátoros találkozó.
        A lányának nyomatékosan köszönök, mert elsunnyogná (viszont bámul).
        Abszolút erkölcsi győzelem, több ponton kiderült: nem a kockáké, hát mögött kavaróké, drámázóké, kiközösítőké, lihegőké a terep.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.