olyan hektikus vagy

Mi tagadás, nem vagyok egy flájlédi. Azt a sok nekibuzdulást nézni egyébként, amellyel a rossz lelkiismeretű, öngyűlölettel kínlódó anyák nekiállnak egy új, ezúttal más anyagból faragott kanállal (flájlédi) a nem embernek való kásahegynek…! Ahogy a sok másra is jó energiát e rendszerek betanulására, iktatására, végrehajtására fordítják, és végül ez az egész megint csak egy szokásos, de kicsivel fájóbb kudarc — hát döbbenet. (Írjanak a sikeres vagy részsikert felmutató repülő hölgyek, becsszó, közlöm a beszámolóikat, de én még ilyennel nem találkoztam.)

Tehát: nálunk kupi van. Nem annyira kosz, ami amúgy a gyerekekkel és a lakásban tartott kutyával jár, mert azt amúgy fél kézzel néha törlöm, szívom, inkább feldolgozatlan tárgyak, otthagyott, félkész dolgok miriádjai, leginkább az én holmijaim, könyvek, egyetemi jegyzetek, félbehagyott levelek, egy 2008-ban elkezdett waldorfbaba…

Csütörtökön volt itt Julika, kilenc órát takarított, az mondjuk látványos, és havonta egyszer hívom majd, bele kell férjen.

Nem kifejezetten jó káoszban élni, noha nem tudom, kinek mit jelent a káosz, voltam én már hasonlóan panaszos barátnőnél, a lakása fotóznivaló volt úgy is, és halál laza anyatársnál, aki nem panaszkodott, de nem mertem volna leülni a székre, ha nem lett volna amúgy is tele holmikkal, szóval nagyon relatív a dolog. Nem jó káoszban élni, de sokkal jobb, mint begolyózni.

A neveltetésem nem akadály, így nőttem fel egyébként: esetleges, rongyos, otthagyott, fura tárgyak özönében. A középső bátyám rendmániás lett, mindent kidobál, az asztal, mosogató, polc (!) üres legyen. Szép az otthonuk.

Az én otthonom szép lehetne, de nem az, és én mégis jól érzem magam.

Nincs időm és energiám átlátni a háztartást, mert például írok, és ezért éri meg nekem Julika, aki gyönyörűen takarít. Nem akarom megideologizálni a kupit, de azt szeretném megfogalmazni most, hogy ha bennem rend van… nem is, bennem sincs rend, kiben van rend?, ha bennem világosak a preferenciák, akkor nincs feszültség bennem és körülöttem sem amiatt, hogy sem olyan anya, sem olyan háziasszony nem tudok lenni, mint amilyenek a magazinokban vannak. Nem érdekel a lakberendezés, otthoncsinosítás sem (sírva nézem az ilyen témájú megosztásokat is a fészbukon), és nincs rendszer az életünkben, legfeljebb néhány szokás.

Megint csak önigazolásnak tűnik, de a nagyon fáradt, hajnalban kelő, befogott remek háziasszonyok azért tudnak ilyenek lenni, és azért vállalják túl magukat, mert belsővé tettek egy olyan normát, amely önmagában képtelenség. Tehát hogy egy darab felnőtt ember vállalja három-négy-öt másiknak a teljes üzemeltetését, abban az otthonban, amelyben ő is lakik, és ahol neki is pihennie, magát jól éreznie illenék. Hogyan lehet az életem, a pihenésem színtere örökös és hihetetlenül monoton feladatom, bűntudatforrásom?

Erre gondolok, de ez tényleg nagyon súlyos:

Kedves Hölgyeim! Ti tudjátok, hogy amióta Világ a világ, mi intézzük az ügyeket a férfiember gondtalan mindennapjai érdekében. Mi hozzuk a világra a gyermekeket, mi neveljük őket, mi látjuk el felnövekvő gyermekeinket testi és lelki táplálékkal, arra az útra, amelyet nekik kell maguknak bejárniuk majd.

Az elmúlt majd’ 70 évben nem figyeltünk eléggé oda, olyan is lett a Világ, amilyen:

  • férfiembereinknek nincs önbecsülése
  • gyermekeinknek nincs jövőképe
  • nincs szépen terített asztal
  • nincs finom étel rajta
Rendet kell teremtenünk a Világban, hogy visszaadjuk
  • a férfiember önbecsülését
  • gyerekeink jövőjét
  • a szépen terített asztal örömét
  • a finom étel becsületét
  • a tiszta szavak értékét
Megint meg kell tanítsuk a férfinépet (tisztelet a kivételnek!) arra, hogy saját boldogulásának a mi megbecsülésünk a záloga. Az asszonynép mindenre képes: otthont teremt, rendet és tisztaságot tart, gyermeket szül és nevel, ebédet és vacsorát ad, mos és vasal, szeret felsőfokon! Cserébe egyetlen dolgot vár: tevékenységének tiszteletét. Minket más nem motivál, mi tudjuk: család és társadalom nincsen egymás kölcsönös megbecsülése, jó modor, kedvesség és szeretet nélkül.
Mi békében szeretünk élni, sokat nevetni, finomakat enni − inni, szép gyerekeket nevelni. Szeretjük az őszinte, de udvarias szavakat, a kedves megnyilvánulásokat, a gondozott kerteket, a békés otthont, szomszédainkat, és a jószándékú vendéget.

Nagyon erős a társadalomnak és a szűkebb környezetünknek ez az igénye, elvárása felénk, és borzalmasan sokan érzik magukat emiatt alkalmatlannak, lustának, és anyák tízezreinek nem marad ideje a végtelen feladatlista miatt arra, amiben igazán jó, az ő szerelmetes hivatására, kedvteléseire, de még a gyerekeire sem.

Mindenki azt gondolja az anyákról, hogy egész nap mosolyogva játszanak a gyerekekkel, pakolnak, teregetnek, főznek, mosogatnak — ez az anyaság, ez a GYES, hát nem? És az elképesztő méretű kettősség a belsővé tett elvárások és a valóság között! Mert ezek a nők valójában fórumoznak ám, nagyokat alszanak, ha a gyerek is, sőt, vásárolgatnak a neten, nézelődnek, teljesen szükségtelen dolgok ezreit fotózzák le és árusítják ötven-kétszáz-kétezer forintért, meg járnak postára cuccokkal és -ért, de naphosszat. És hónapokon át töltik ezzel a napjaik nagy részét, és egyrészt ezt az egészet, hogy mivel telik a napjuk, eltitkolják, mert ők háziasszonyok és annyi dolguk van (ezt be is pötyögik a fórumra óránként), másrészt megideologizálják, hogy miért feltétlenül szükséges, hasznos vagy legalábbis megbocsátható mindez: ők a gyerek érdekében, hogy jobb anyák legyenek, olvasnak a fórumon (veszekszenek hülyeségeken és hergelik magukat olyan nők között és ellen, akik ugyanolyan boldogtalanok, mint ők — egymás vállán lenne jó sírniuk!), meg lesz belőle egy kis pénz (azt meg szintén titokban egy ötödik, ezúttal csatos hordozóra költik, nézegetik, milyen színű volna jó, tucatnyi priviben egyeztetnek, hogy aztán egyrészt összevesszenek a gyártóval, hogy lecsalta a dekoranyag felét vagy kiszakadt a patent, másrészt két hónap múlva eladják)… és többé-kevésbé mindannyian elégedetlenek és depressziósak. Mert a háziasszony-anya norma nem engedi nekik, hogy megtalálják a hangsúlyokat, hogy néhány szükséges teendő mellett hogyan tölthetnék boldogítóbb és tartalmasabb módon a mindennapjaikat. Mindaz, amivel töltik, persze az alvást leszámítva, boldogtalanságból és alkalmatlanságérzetből fakadó pótcselekvés, és közben mindig kupi van, a gyerekek sírnak-nyígnak, valahogy soha nincs pénzük, a többi anyához viszonyítják magukat, és aki jobban el tudja titkolni a kínját, azt irigylik. Ráadásul a férjük sem érti a szenvedélyeiket, már rég nem tudják megosztani vele az élményeiket, semmit, ami foglalkoztatja őket, és nem kevesen hazudnak, szépítenek is, pénzköltés-ügyben például.

Nos (kiáltvány):

én mára vállalom, hogy nem bírok el a háztartásommal és a gyerekeimmel, és hagyjanak békén.

azért néha!

azért néha!

Lassan, sok kétellyel, belső munkával rájöttem, mi a fontos nekem, mitől érzem jól magam. Olvasok, írok, kávézom, emberekkel beszélgetek, biciklizem. Nem panaszkodom, mert nincs okom rá: mint a víz, amely lefelé folyik, egészen biztosan követem, hogy mitől tudok ép és erős maradni. Ha alvás, akkor alvás, ha takarítónő, akkor takarítónő (és ennek ára van, persze, több munka, és sok más mellett azért engedhetjük meg, mert nincs kocsink és nincs hitelünk). Semmilyen külső elvárás, rosszallás, hogy milyennek kéne lennem, mivel kéne töltenem az időmet, nem érdekel. A másféle anyákat, háziasszonyokat látva sem fog el rossz érzés: másik ember, másik élet, ő tudja, neki hogy jó, és én is tudom a magamét. Egyben vagyok és kosz van, de lesz szilvás gombóc, mert ma szilvás gombóchoz van hangulatom, de az a szilvás gombóc olyan lesz attól, hogy ő szabad szilvás gombóc, és kedv van benne, hogy emlegeti mindenki, aki ette.

időnként mindent elpakolunk a dobozokba

És ezért tudok jó érzéssel jó döntéseket hozni az életem minden területén: látom, hogy mi a fontos valóban, nekünk, nem másnak. Ezért tudok hatékony lenni, ha teszem azt, kedvem támad egy komplett fürdőszobatakarításhoz vagy egy rémületesen poros, teli doboz kiselejtezéséhez. Mert nem rombolnak negatív érzelmek, nem vesz el energiát, hogy anyámhoz, anyósomhoz, barátnőmhöz, életmódmagazinok képeihez hasonlítsam magam, nem megy erre az erőm, hogy jaj, de béna háziasszony vagyok. És a férjem sem piszkál már: pakol, amennyi jólesik neki, amúgy meg sajnos, ez van, távolabbról nézve tulajdonképpen harmónia, majd jön Julika, majd a jövő héten együtt felrakjuk végre a polcra a könyveket, ha még akkor is lesz kedvünk. Egészen biztos vagyok abban, hogy munkával, írással akarom tölteni a nap nagyobb részét (kell is, de jó is nekem), egészen biztos vagyok abban, hogy nem rossz a gyerekeknek, ha ott ugrálnak körülöttem közben, és nem, nincs napirend: ott-ottragadunk a Villa Bagatelle-ben vagy a játszótéren, ha úgy tartja kedvünk, mert olyan jól játszanak (és akkor már megírjuk a naggyal a leckét is ott), nincs ebből cirkusz. És, el ne felejtsem, biztosan nem akarok olcsó és csúnya tárgyakat magam köré. (Mintha kéz a kézben járna a lelkiismeretes háztartásvezetés meg az olcsó, hasznos holmik beszerzése, az akcióvadászat.)

alkotó üzemmód

Flájlédi helyett élmény- és energiamaximalizálás. Mindenki szereti, hogy jól vagyok.

66 thoughts on “olyan hektikus vagy

  1. De jó, hogy ezt leírtad. Érzem már egy ideje, hogy ez az elvárás egy “normális” háziasszony, lakás iránt…. persze, szép, jó, kívánatos, de nekem NEM MEGY!! Addig már eljutottam, hogy dacból visszaszólok ha valaki szóvá tesz bármit, de odáig még nem, hogy ne zavarjon,
    hogy mást zavar. Ígéretesen haladok. 🙂

  2. én nem bírom a rendetlenséget, de rendet rakni nincs időm/erőm. így aztán mint a tesód: mindent kidobálok. ez is egyfajta rendrakási mód 😀
    érdekes megfigyelést tettem nemrég:
    az egyedül élő pasiknak van takarítónőjük és ez így rendben van.
    az egyedülálló nőknek nincs, furcsa is lenne!
    az egyedülálló anyáknak sincs takarítőnőjük, pedig igazán lehetne: munka és gyerekek mellett ki ér rá takarítani?
    és: az egyedülálló pasiknak csak addig van takarítónőjük, míg meg nem házasodnak
    😀

      • Ne haragudjatok, de az általánosítás ezen a blogon nem megengedett. Vannak egyedülálló pasik, akiknek nincs takarítónőjük, és az anyjuk sem él. Fürdőjük, nappalijuk és autójuk mégis szebben csillog, mint volt feleségüké, vagy egyes egyedülálló nőké. Erről ennyit.

        • Én viszont úgy látom, hogy ez a blog másból sem áll, csak általánosításokból. Ha a hozzászólók általánosítanak, az nem megengedett, de ha a szerző teszi, akkor nagyon is az.

  3. Az én férjem egy ideig egyedül élt, miután elkoltozott otthonról, bár már együtt voltunk, direkt nem koltoztem oda. Elmagyaráztam, hogy műkodik a porszívó és melyik vegyszer mire való, melyikkel kell mosogatni és a mikrót nem kell előmelegíteni 😀
    Nálunk is kupi van, de már nem idegesít. Most házfelújítunk, így a kupi már kotelező.

  4. HOzzátenném: a magyar flájlédit egy olyan lány állította össze, akinek nincs gyereke, és nem főz. Hja kérem. Így könnyű. Azért ezt csodaszerként beígérni kisgyerekes anyáknak…
    Mindenesetre nem érzem vigasztalónak, hogy egy anyának vagy tiszta az otthona vagy boldogak a gyerekei.
    Valahol a Suttogó meg a sírnihagyásos módszerek is ezt sugallják: azért kell megnevelni azt a babát, különben nem jut időd semmire, pl. (és mindig ez áll az első sorban) a háztartásra. Mintha az otthon töltött idő nem azért lenne, hogy a gyerekkel foglalkozzunk, hanem a háztartással.

      • Nem, még a mamami fórumába írt, ott kérdeztek rá, akkor írta.
        Van valahol egy interjú a neten vele, ott olyanokat mond a férjével, hogy minden nap csinálnak gyorstakarítást, ill. napi egy óra “mélytakarítást”. De most komolyan, erre kinek van ideje?

      • Anno beleolvastam a flájlédibe és pl. egyáltalán nem tervez olyasmivel, hogy bevásárlás, főzés, ami pedig egy háztartásnak igencsak része. És ha azt nézzük, hogy szinte naponta kéne, bizony a legidőigényesebb része. No persze, igy könnyű beleférni egy órába.

        Pár dologtól már olvasás közben hülyét kaptam, mint pl. rendszer (nem azért porszivózunk, mert kosz van, hanem, azért mert hétfő van), de ha már, akkor sem kitakaritunk, hanem csak takaritunk, vmint, hogy úgy láttam háztartási robotot akar belőlem képezni, igy aztán nagyon gyorsan menekülőre fogtam az oldalról 😀

        Anyám profi háziasszony, nálunk két gyereke mellett mindig ragyogott a lakás, naponta volt portörlés, porszivózás, felmosás. És én látom, hogy csinálja, éri el mindezt. Gondolkozás kikapcsolva, teljesen robotszerű működés reggeltől estig. Hát kösz nem, bediliznék. Akkor inkább rendetlenség van, itt-ott néha kosz is, és nem főzök minden nap, csak ha van hozzá kedvem (ez utóbbi a gyerek miatt okoz némi lelkiismeretfurdalást, de egyszerűen nem fér bele minden nap).

        Nálunk sincs rendszer, attól is hülyét kapok 😀

      • Ööö… de, főzök. És nem takarítok minden nap egy órát. Ha bárkinek kérdése van, mi lenne, ha nekem tenné fel spekuláció előtt? Ez marhára nem a tökéletességről és az elvárásokról szól, és elfogadom, hogy nem jön be nektek, nem volt célja, hogy agymossam a világot, de a maximalizmus-ellenessége a programnak egy elég kardinális pont, és nagyon sajnálom, hogy nem jött át.
        “A lány”

        • Gyanítom, most vasszűzzel van vitád.

          Én magáról a programról nem írtam, csak arról, hogy nagyon sok kiábrándult, kudarcos, szárnyszegett repülő hölgyet láttam, illetve még azt gondolom, hogy a külön füzet, az odafigyelés nagyon nagy meló, lehet, hogy aki ügyesen feszegeti az ajtót, annak a mennyország van mögötte. Mindenesetre az az üzenet elfogadhatatlan a számomra, hogy úgyis ez a dolgotok, ti nők. Egyszerűen nem fér össze nekem ez a tudatállapot, ez a feladatlista sem a szabadsággal, sem az alkotó életmóddal.

          De minden este gondolok rád, mert a mosogatót én is áttörlöm.

          (Nagyon megugrott most az olvasottság. Remélem, csupa jóindulat mindenki.)

      • csakazolvassa: Szívből remélem, hogy nincs vitám senkivel. 🙂 Részemről nem az az üzenet, hogy “úgyis ez a dolgotok”, én sem értek azzal egyet, hogy a nőnek a konyhában a helye (sőt!), de elfogadom, hogy Neked ez jött le belőle, bizonyára lehet más nézőpontból is olvasni. Kíváncsi vagyok egyébként, hogy csak a FlyLadybe olvastál-e bele, vagy esetleg a többi blogbejegyzésembe is, mert nagyon megdöbbennék, ha valami mellverős ősasszonyként jönnék le a cikkek alapján. Ha igen, akkor valamit eléggé elszúrtam, mert nem ilyen vagyok. 🙂

        Pozitív tapasztalatokról nem csak én tudok beszámolni, hanem többek között ők is: http://www.urban-eve.hu/2011/09/14/nem-hittem-benne-de-jelentem-a-dolog-mukodik-avagy-hajni-esete-a-flyladyvel/, és van egy 700+ fős aktív Facebook csoport is, akik között, sokgyermekes, kisgyerekes, dolgozó, tanuló, nagymama, és mindenféle nő van, mert nem meglepő módon nem sorozatgyártanak minket. Nem győzködésből tettem be a linket (mindenki azt csinál, amit akar, és ezt komolyan gondolom), hanem azért, mert úgy érzem, itt a helye, ha már felmerült a téma. Van, aki csak egyetlen lépést hasznosított belőle, van, aki az egészet a saját életére alakította. Bárhogyan is, szerintem már megérte, ha egy kicsit is tudtam bárkinek is segíteni. Aki pedig nem alkalmazza, az nem alkalmazza, és kész, nem veszem személyes sértésnek.
        Szerintem az a programmal kapcsolatban a leggyakoribb félreértés, hogy sok időt kell rá szánni, mert rémisztően hangzik a “napi” szó. Pedig a lényeg pont azon van, hogy kevés idővel (5-15 percekről beszélünk!) lehet tartós eredményt elérni, és a “folyton csinálom és belerokkanok” takarítás alternatívája. A cél az lenne, hogy ne a háztartásvezetésről szóljon az egész élet, hanem gyorsan és “fájdalommentesen” essünk túl rajta (amihez nyilván kell egyfajta szervezettség), hogy utána több idő maradjon a lényeges dolgokra. Én legalábbis ezért csinálom, és azok, akik velem tartanak, hasonló eredményekről számoltak be.

        Én is remélem, hogy kulturált hangnemben tudjuk folytatni a párbeszédet, mert nagyon érdekes a téma, nem véletlenül foglalkoztat ennyi embert. Ha gondolod, erről szívesen elbeszélgetek Veled személyesen, ha ráérsz valamikor egy kávé vagy tea mellett, mert szerintem alapvetően egyetértünk.

        • Nagyon szívesen, köszönöm, és köszönöm, hogy így kommentelsz, tényleg építő.

          Leginkább angolul olvastam flájlédit, magyar linket az olvasók kedvéért kerestem, és később meg beszélgettem és olvastam olyanokkal(tól), akik a nem embernek való dezintegrációjukat, bűntudatukat és alkalmatlanságérzetüket enyhítették volna vele. És hogy ez van nekik, annak nem az akármilyen háztartásszervezés az oka, sem a megoldása, hanem a torz szereposztás.

          Én inkább az egyenlőség irányában keresgélnék: drágám, ha te nem veszel benne részt, itt nem lesz rend se repülve, se kínlódva, én nem leszek sem rendnek, sem rendetlenségnek egy személyben felelőse.

      • Nos, az amerikain van egy nagy adag cukormáz és happyhappy őrület, amit én csontig lesikáltam, mert én sem bírom. Az, amit a blogomon közzétettem, nem létezik angolul, mert az eredeti ötleteket, feladatokat, lépéseket elég alaposan átgyúrtam, átstrukturáltam, hogy logikus és követhető legyen annak, aki szeretné követni. Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után mit gondolsz róla, ha majd egyszer lesz időd átfutni, szívesen veszem a véleményedet.
        A nemi szerepekről: legtöbb tapasztalatom nyilván a saját kapcsolatommal van, ami annyiban “különleges”, hogy elég fiatalon költöztünk össze (én 19 voltam, ő 20), és együtt néztünk szembe az önállóság feladataival, amibe beletartozik a főzés és háztartásvezetés is, így kapásból megosztott feladatokról beszélhetünk, hiszen együtt tanultunk bele abba, hogy milyen az, amikor minden a mi feladatunk: együtt ismerkedtünk a főzéssel, a kádsikálással, a csekkbefizetéssel, meg a többivel. Izgalmas és visszanézve egy kicsit vicces időszak volt. 🙂 Tudom, hogy ez rettentően ritka, és nem is vár(hat)om el, hogy mindenki csinálja így, de pont ezért linkeltem be a tapasztalatokról szóló bejegyzést, mert ez a program nem rólam szól, sem pedig arról, hogy Farkas Lívia, 27 éves budapesti lakos így csinálja, és aki nem követi a példáját, az egy majom. (Na erre majd jön a sok Google találat! :D) Úgy gondolom, hogy azok után, hogy mások leírták a bejegyzésemhez, hogy nekik mi vált be a programból, szinte lényegtelen, hogy például nekem (még) nincs gyerekem, mert a programot ez nem értékteleníti el, ha egyszer nekik például gyerekkel együtt is működött (testreszabás után, nyilván). Amúgy megígérem, amint oda jutok, hogy bejön a képbe egy vagy kettő vagy akármennyi gyerkőc, leírok mindent, ami módosult, ami változott, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ez egy folyamat, és nem egy kőbe vésett rendszer. Folyamatosan alakítani kell magunkhoz, és én is alakítani fogom a saját változó életemhez.
        Szóval vissza a nemi szerepekhez: több olvasóm írta, hogy idővel (és nem hónapokról beszélünk, hanem akár már egy-két hétről) a férj is csatlakozott, mert elkezdte érdekelni, hogy mi ez. A füzet egyébként úgy néz ki, hogy egyszer kell megírni (és hülye ez a szó, hogy “kell”, mert nem állok ostor felett senkivel — ha nem tetszik, nem csinálja), és utána az lesz a “master to-do list”, amit lehet követni. Egyáltalán nem kell naponta naplózni, hogy milyen feladat lett elvégezve – én is mondhatnám most, hogy “kinek van erre ideje?”. Mert nekem sincs. 🙂 Szóval a férjek (és itt most az olvasókéról beszélek, ők számoltak be a következőkről) gyakran kaptak vérszemet, hogy milyen jó ez a füzet, mert tisztán, világosan benne vannak a feladatok, lehet pipálni, követni, hogy mi van kész és mi jön, és elkezdtek ők is kisebb feladatokat elvégezni. Ilyen is volt. Olyan is, aki látta, hogy a felesége elkezdett valamit, látta a változást, és akkor támogatólag lépett fel, besegített neki, ő is elkezdte törölgetni a mosogatót, stb. Mindig örülök az ilyen történeteknek. 🙂 Persze, ehhez kell olyan férj, akiben egy kicsi nyitottság van a párja felé. Alapvető párkapcsolati gondokat nem fog megoldani, de nem is az a célja.
        Ha nem haragszol, belinkelek még egy bejegyzést tőlem, ebben a feladatos füzet mibenlétén kívül az is szerepel, hogy mennyire rugalmasan lehet kezelni a rendszert: http://www.urban-eve.hu/2011/06/07/hasznalati-utasitas-a-rutinokhoz/
        Nekem ez az, ami még baromi sokat segít, hogy ne égjek ki, és ne kapkodjak össze-vissza egy-egy krízis után (mert az mindig van, az élet zajlik, ideális nap nem létezik). Nekem ez ad egyfajta mankót, amibe kapaszkodhatok, és tisztábban látok tőle.
        Megint leírom azért a biztonság kedvéért, hogy semmi gond azzal, akinek ez nem kell, mert megy neki nélküle is. Nekem nem megy, és leírtam a blogomban, hogy mit csináltam, hogy menjen, hátha másnak is segít. Ennyi.

  5. Az én anyukám is irtó kupis. A szabad és független szellemek azok…
    Én rendmániás lettem, egy kollegámat idézve nálam mindig fasisztoid rend van, illetve már csak volt. Amióta gyerekem van (most már több is) rájöttem, hogy nem megy, így ma már le tudok úgy ülni este, hogy káosz vesz körül. Úgy néz ki én is ledobom a rabság láncait 😀

    • Engem következetesen neveltek a rendrakásra, talán épp ezért kamaszként lázadtam, rendetlen voltam, amennyire csak lehetett. Aztán a saját lakásomban szerettem, ha minden a helyén van. Kimondottan idegesített az anyósom, aki magasról tett a körülötte lévő kupira, és takarítónő járt hozza, mert ilyent én otthon sosem láttam. Akihez takarítónő járt, hiába volt diplomás, és amúgy minden értelemben rendes nő, kicsit illet lenézni: “úti cifra, házi kosz”, mondták a háta mögött.
      Anyósom tanítvánnyal foglalkozott, amíg a takarítónő sürgölődött, inkább megkeresi rá a pénzt, de Ő akkor sem …nem értettem…
      Buta kis buzgó fruska voltam, otthoni ellenzőkkel.
      Nálam is a gyermek hozott változást. Ma sem birok meglenni, ha túl nagy a felfordulás, mert fáraszt, de hamarosan jön “Julika”, s egy csepp lelkiismeret furdalásom sincs érte.

  6. Anyukám világéletében nagyon rendes volt, most, 70 fölött is szebb rend van náluk, mint nálunk. A múltkorjában szaladt ki a száján, hogy “Lányom, én fiatalasszony koromban minden nap felmostam az egész lakást, nem feküdtem le anélkül. Hogy én mekkora hülye voltam!”

    Nos, engem ez a veszély nem fenyeget, hogy ne tudjak lefeküdni felmosás nélkül :).

  7. Leszögezem, nem vagyok flájlédi.
    Tegyük fel, hogy kövér vagyok és lusta és utálom a vékony, izmos sportolót? Akkor szánalmas is vagyok.
    Jó érzés a kupi közepén ülni? Szívetek joga.
    Van pénzetek takarítónőre. Legyetek érte hálásak.
    Szapulni másokat azért, mert próbálnak jobbak lenni így vagy úgy? Akkor ti is szánalmasak vagytok!
    Megmondjátok a véleményeteket? Szívetek joga. DE! Tartsuk tiszteletben a másik embert.

    • Nem, nem jó érzés, de jobb, mint begolyózni. Én, a hasonlatodnál maradva, egyáltalán nem vagyok sportoló, csak a magam örömére tollaslabdázom néha.

      Amíg Julika kitakarít, és az azt követő jóval könnyebb napokban én megkeresem a Julika háromszorosát. Havonta jön. Szerencsés vagyok, tudom. Vagy csak máshoz értek. De a mi lakásunk, élethelyzetünk (méret, gyerekszám, ezer rovar, homok, teendők) nem bírható egyedül. Nem szégyen az.

  8. Nem tudok sajnos hozzászólni az adott beszélgetésfolyamhoz, nem tudom, miért.
    Lívia, az említett fórum még évekkel ezelőtt indult, ott te írtad, hogy nem főzöl minden nap, az interjút nem tudom, mikor láttam, még régen, nem most, ez tény.
    Nem spekulálok. Lehet, azóta a te életed is változott.
    Én kipróbáltam bizisten ezt a 15 perces dolgot, nem ment. Egy óra volt csak elmosogatni.
    Nekem ez az egész riasztó, az zavar, hogy hamis illúziót kelt, nem lesz tőle jobb, ugyanúgy leterheltek lesznek a nők (max. most már rendszerbe foglalva). És csak
    Nem azért koszosak/kupisak a lakások, mert sokan rossz szervezők, hanem mert fáradtak (én pl. egy éve nem aludtam 5 órát egyben, a fogalmazás is nehezen megy), mert leterheltek, mert amit nagy gonddal összerakok, a gyerekek széthajigálják.
    Bennem is él ez a kispolgári álom, hogy szép tiszta lakás, egészséges étel minden délben, és vidáman fejlesztem a gyerekeket. Sajnos, jelen körülmények között ez lehetetlen, egyszerűen nem bírjuk ketten ennyi energiával. Igyekszem az ezzel kapcsolatos lelkiismeret-furdalást letenni. Meg erről a rend/tisztaság álomról is letenni.
    Viszont sokan nem képesek, belefognak, mindenbe, erőn felül, és nem marad, csak a lelkiismeret-furdalás. Nyilván nem a program hibája, a hiba bennünk (vagyis hát a környezetünkben) van.

    Az alapvető problémákon, az elvárás-tömegen nem fog semmi segíteni, semmilyen program, viszont a nőkön nagyon számon tudják kérni, hogy mért nincs rend, tisztaság.

    • Értem. Elképzelhető, hogy mondtam olyat, hogy nem főzök minden nap, ugyanis van, hogy több napra előre főzök, ha tudom, hogy másnap nem lesz időm csinálni frisset. Ma például a tegnapi maradékot ebédeltem, volt bőven. Még mindig finom volt. Én ezt nem látom akkora gondnak, ami aláásná a hitelességemet.
      A napi egy óra “mélytakarítás” nem igaz, és ilyet biztos, hogy nem is mondtam sehol, mert soha nem volt rá példa. Heti egyszer egy óra “mélytakarítás” van, és napi pár perces szintentartás — ez nekem belefér, mert ilyen az életem, de ennek a beosztására is adtam számtalan ötletet a programban (nem egyszerre 1 óra, hanem 5×10 perc, egész napra vagy több napra széthúzva, stb.).

      Én úgy gondolom, hogy ha Neked nem vált be, attól még másnak működhet, és akkor máris nem hamis az illúzió, hanem egyszerűen ez egy olyan dolog, amit Te nem tudtál hasznosítani, de ez nem minősít se Téged, se a programot, se azt, akinek bevált.
      A 15 perces dolog egyébként úgy megy, hogy nem 15 perc alatt, hanem 15 percIG csinálsz valamit, de akkor csak azt. A 15 percezésnek (bármiről is van szó – én munkára is szoktam használni, ha pl. nemszeretem feladatba kell belevágnom) az a lényege, hogy nem kell mindig mindent végig vinni, amibe belefogsz, mert abból jön a kiégés. A sok részlet és a fókuszált figyelem a lényeg. Én például szoktam úgy, hogy amíg forr a teavíz, elmosok pár tányért meg bögrét, máris beljebb vagyok egy kicsit. Ez két perc. Közben lehet beszélgetni – a kupaktanács gyakran van a konyhában, multitasking. 🙂 De tényleg nem akarlak győzködni, csak mesélem, hogy nálam hogy megy.

  9. Hú! Ez beindult ez a téma!
    Annyit tennék hozzá, hogy egész kicsi korban szükséges annak a közvetítése:anya nem cseléd.
    Mára nálunk a rend: szombat délelőtt kamaszaim gyönyörűen kitakarítanak. Anya tud sportolni, piacozni és azon merengeni, hogy milyen finomakat fog főzni. Du. 2-3 között jön a közös ebéd. Ez a szombat , persze sokszor van módosítás, hogy egy-egy feladatot hétköznapra hagynak, de belefér.
    Azt látom, hogy sokan szörnyülködve, gyerekkínzónak tekintve néznek ránk emiatt. Ők azok,akiknek a gyrerekeik felnőttként otthonhereznek, és használják szüleik pénzét, lakását, egész eletét.

    • Ez szerintem nagyon jó rendszer, én is szeretném majd ezt elérni, mire kamaszok lesznek. Anno a sógornőméknél (nekik jópár évvel idősebbek a gyerekeik) láttam egy klassz kis mátrixot kitéve a konyhai üzenőfalra, amiben vetésforgószerűen cserélődtek a három gyerek heti teendői (szemét kivitel, terítés, cipők rendberakása stb stb).
      Pont a napokban gondolkodtunk azon, hogy lassan nálunk is időszerű lesz egy ilyet bevezetni, egy 5 és egy 8 éves már remekül tud segíteni, és még örömmel is teszik. Itt kell elkezdeni, nem pedig majd kamaszkorukban szörnyülködni azon, hogy egy szalmaszálat nem tesznek keresztbe, sajnos, a családban van erre is példa: nővérem elvált, két huszonéves fiúval. A fiúknál az a maximum amire képesek, hogy a számukra megfőzött és a hűtőbe mikrósdobozban kiporciózott ebédadagjukat megmelegítik maguknak. ÁÁÁÁÁÁ.

      • nálunk igazából azzal kezdődött, hogy én elhavazódtam a sok teendőtől és a férjem kézbe vette a dolgokat. ekkor következett a táblázatos szakasz. sok-sok veszekedéssel és táblázat letépéssel, újra felrakással.
        mára nincs táblázat, a gyerekek – ha nem is robotként, hanem teljesen emberiként, már-már azonosulva az adott feladattal (ugyanis ez volt a vita origója: az én álláspontom szerint, ha azonosulnak a feladatokkal, akkor nem kell hozzá az erőszak, hogy megcsinálják, a férjem szerint pedig csak és kizárólag erőből oldható meg a gyerekek rendre szoktatása)- tudják mi a dolguk és azt is, hogy miért teszik amit tesznek.
        nincs annál elszomorítóbb látvány, amikor a félig felnőtt gyerekeket kiszolgáló személyzet (szülők) veszi körül.
        mára azt is el kell ismernem, hogy a táblázatból én is profitálok, hiszen nem kell minden egyes feladatnál tépnem a szám. és ez jó. szóval igazságtalan voltam a férjemmel, de ő is velem, mert mint annyiszor itt is félúton van az igazság.

  10. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  11. Végül is minden megoldható így, vagy úgy. Pénzzel, vagy férji megosztással, vagy flájlédizéssel, vagy igény lejjebbszállításával. Az én kérdésem itt van: nekem egy rosszul nevelt, leendő férjet és az elkényeztetett kisiskolás gyerekeit kellene rávennem az együttműködésre. Baromi fárasztó. Mindnek idegen a koncepció, hogy a házimunka megosztandó. Az a sok nyafogás, duzzogás, visszapofázás, utálkozás mindhárom részéről irányomban- hiába, apuka seggét/lakását is kinyalta a mama, exnej, elváltként a takarítónő. Erről leszoktatni, érdemes-e? Van-e ebben pozitív tapasztalat? Ugyan a saját érdekemben fejtem ki az ezirányú erőfeszítést, de olyan dühítő, hogy nem tudom, érdemes-e.

    • Teljesen megértelek, én is voltam ilyen férfival (?), bár gyerek nélkül. Igen, irtózatosan fárasztó, dühítő, szinte eredmény nélküli volt az egész. Én szakítottam, bár nem az általad is leírt okok miatt. Azt viszont már az együttélés ideje alatt is láttam, hogy a helyzet (vagyis a fiú hozzáállása) nem fog változni. Akkor tett csak meg egy-két dolgot, ha következetesen, kitartóan, rengeteg energiát felemésztve kértem őt, hajthatatlanul. Nehéz megtenni a lépést, főleg, ha tervben van a házasságkötés is, de végig kellene gondolnod, hogy ez Neked mennyire éri meg. Van, akinek ez az egész annyira idegen, hogy csoda kellene ahhoz, hogy az általad javasolt hozzáállás belsővé váljon a számára… Megéri-e az energiáid nagy részét arra használni, hogy újra és újra “harcolsz” velük azért, hogy ne nyomjanak téged teljesen el? Hogy ne legyél láthatatlan? Van esély a változásra? Ha annyira intenzíven utálkoznak, ellenkeznek, ahogy írtad, lehet, hogy ha megfeszülsz, akkor sem fog változni semmi. Akarod ezt még évekig?

      —-

      Nekem a flájlédi sorait borzalmas volt olvasnom, nem azért, mert bármilyen rossz szándékot feltételeznék az írójáról, nem ez a lényeg – hanem az egész mögött levő kimondatlan alapvetés miatt, miszerint
      – az élet (a nő) fő célja és értékmérője a háztartásában fennálló rend
      – ezt a rendet egyértelműen a nőnek a dolga fenntartani.
      Ahogy sok más blogon, háztartásban, munkahelyen (stb.) sem, úgy itt sincs megkérdőjelezve az egész rendszer, és ez az ijesztő, nem maga a program vagy a szándék, mellyel készült.

      • Meg aztán sokféleképpen lehet rend vagy élhetőp élet én is utálom, amikor a tüchtig szomszédasszonyom kéthavonta bejön, körülnéz és megállapítja, hogy ez így nem mehet tovább. Nagyon sértő, bántó, mert tudja, mit csináltam végig az elmúlt hónapokban. Nekem más a fontos, és amire szükségünk van, megvan, én begolyóznék ezektől az elvárásoktól.

        Érdekes, ha békén hagynak, és még segítség is érkezik esetleg, akkor nagy erőkkel pakolok, rendszerezek, és gyönyörű a lakás.

    • látom, hogy már nagyon régi poszt; csak az jutott eszembe, hogy ha a férjjelölt tudott takarítónőt tartani elváltként, akkor most ez a megoldás miért nem jön szóba? ( részben költői kérdés )

  12. Egyáltalán azzal van nagy gond szerintem, hogy olyan nagyon ragaszkodnak ahhoz (egyesek, a szomszéd, a cifreklám, a “média”), hogy egy háztartásban mindennek élén kell állnia, egy porcica sem lehet sehol, mert ha de, akkor aztán trehány nő vagy. Ja, mivel a férfiaknál ez természetes? “Legénylakás” – ismerjük, nem? Harmincas fickó lakása néz ki úgy, mint egy tinié. Azzal nincs gond. Ha a tiéd az (mert hát a TE – csakis a te – felelősséged a rend), amelyik nem maga a tökély, akkor az gáz, te már nem is lehetsz rendben. Mintha minden alfája és ómegája az lenne, hogy a háztartásban saroktól sarokig rend legyen. Ez annyira fontos téma? Tényleg? Nem az, hogy a lakásban élő emberek hogy állnak egymáshoz? Mit gondolnak, mit éreznek, mit tesznek?… Az egész téma erőltetettsége is nagyon zavar.
    (Megint eszembe jutott a zaldi háziasszonyos versenye…)

  13. No, hát én átolvastam ezt a beszámolót, vagy leírást, nem tudom, minek mondjam, de teljesen egyetértek veled, megértelek Téged, maradéktalanul. A mai világban csak így lehet. Ha valaki többet akar, először tegye lehetővé, mást nem mondhatok. Boldog Új Évet Kívánok! 🙂

  14. Visszajelzés: micsoda különbség | csak az olvassa

  15. Én azt gondolom, hogy Flájlédi célközönsége azok a nők, akik SZERETNÉNEK rendet, tisztaságot, csillogást maguk körül, nem azért, mert ez a társadalom elvárása, hanem mert ez jön belülről, hogy itt az otthonunk, viszonylag szép bútorokkal, talán csodás kilátással, és mennyire bűn rossz, ha elcsúfítja a kupi. És milyen nehéz és úúúúútálatos minden áldott szombat reggel nekiállni és sikálni, suvickolni, pakolni, porszívózni, nincs erre egy jobb módszer…? Ami nem vesz el órákat…? Nem hiszem, hogy kötelező lenne, hogy csillogjon a lakás, de van, aki erre vágyik, hát istenem, az sem elmebeteg ám… Engem pl érdekel a lakberendezés, a házunkat aprólékosan megtervezve bútoroztam be, szabad kezet kaptam, időt és pénzt nem sajnálva (nem luxus cuccokra kell gondolni, de nem is gagyira) teremtettem otthont, az egészet hazavágja, ha rumlis, koszos. Ugyanakkor nem vagyok a rabja sem, csak igyekszem viszonylag élhető rendben tartani. (Meg közben született egy gyerekem….) Az egésznek pl egy nagyon jó alapja, ha a dolgoknak helye van, a tárolást kell minél jobban átgondolni. Mert ha kidőlnek a ruhák a szekrényből, ha az íróasztalra mindent csak rádobálunk, ha minden szék “szobainas”, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy nincs hová leülni. Most jobban nem akarok belemerülni, remélem kábé érthető volt, mire akarok kilyukadni.

    • A flájlédi-tanácsok között tényleg sok praktikus van, és nem csak a háztartásra, de az életmódra is kiterjed, pl. készíts magad mellé egy flakon vizet, mert fontos a folyadék-bevitel.
      Nagyon hasznos ez, csak azt kell szem előtt tartani, hogy egy háztartás rendben tartása mindazok dolga, akik benne laknak (és nem kicsi gyerekek, szobanövények vagy kutyák).

    • Itt nem annyira a flájlédi a téma most, de ezen kívül is remélem, nem az történik, hogy az olvasók jó magyar módra két párt küzdelmeként értelmezik a bejegyzést meg a kommenteket, vagyis hogy engem néznek olyannak, aki a rendetlenségért meg annak jogáért hangoskodik, és van az ellenzék, akinek szépen, könnyedén tiszta és rendes a lakása, mert ő szorgos és nem nyavalyog.

      Én is szeretném, ha rend lenne — tegnap tartottuk a férjem emlékére a megemlékezést majdnem nyolcvan vendéggel, és valami rend-szerű lett, persze banánosdobozokkal, félkész polcrendszerrel meg egy rumliszobával, de mégis, használható tér. Iszonyatos munka volt, Julika nélkül, de rengeteg baráti segítséggel és napokig. És élvezem annak a rengeteg munkának az eredményét most is, és könnyebb így, hogy elpakoltuk a holmikat. De minden kedves olvasót kérek, hogy ne “két hölgy” vitájaként értelmezze ezt, én nem harcolok semmilyen oldalon, nem én kötöttem más blogjába, nem érdekel, más hogy csinálja, nem hirdetek programot. A megfigyeléseimről, az anyák elkínzottságáról, örök elégedetlenségéről, frusztrációjáról írtam, és még inkább a magam felszabadító felismeréséről, hogy ebből ki lehet szállni, nem kell örökké teendők sorába préselve élnünk, nyugodtan foglalkozhatunk mással is, mert kettőnk dolga, esetleg vannak Julikák, de ez már pénzkérdés. Tehát ha van is két oldal, a másik az nem olyan, hogy ott fél kézzel, könnyedén van rend, mi meg itt nyávogunk. A másik oldalon — és ez nem a háztartás oldala, hanem az örök megfelelni vágyásé: magunknak, mindenkinek — irdatlan monotónia és depresszióig vezető inkompetenciaérzés van, szürke arcok, nulla libidó.

      És ezen felül én arról az élethelyzetről írtam, hogy nekem három gyerekkel, nagybeteg férjjel, itthoni, igen sok munka mellett nem megy a mintaházasszonyság és a tökéletlenséggel járó örökös bűntudat, és nem kívánok emiatt a más szemléletűeknek magyarázkodni, nekik meg nincs joguk engem rajtakapni, hazug “ennyit igazán” érveléssel megint az orromra koppintani. Én nem szólom le a többieket, hanem a feladatot tartom szinte lehetetlennek. Nem kötelező úgy élni, ahogy én, de az biztos, hogy a bűntudat rombol.

      És igaza van Szabó Móninak, én is utálom, hogy néhány vállveregető férfiszakember mindig minket nyugtatgat, hogy nem kell annyira görcsölni. Nem ők lesznek otthon, amikor jön a pofavágás, szájhúzás, hogy már megint nincs meleg vacsora meg vasalt ing, meg a példálózás más asszonyokkal.

      A férjem is példálózott. Hogy bezzeg F-ék, a hétgyerekes család, ők bírják. Amíg nem olvastuk egy fegyelmezős katolikus honlapon, hogy ők bizony verték a gyerekeket, mert meg kell tanulni, mi a rend.

        • Akkor jó. Csak azért írtam, mert itt aztán a rend mellett nem kell érvelni, azt mindenki szereti, csak rájöttünk többen, hogy képtelenség, avagy — például két-három gyerek mellett — nem éri meg. És amúgy is sok a tanács, terelgetés, should az anyák életében. Egyébként amíg volt rá idő, erő, ugyanilyen kényesen tervezgettük együtt a konyhát meg választottam én is bútorokat (nem csinosítási céllal, hanem mert szinte semmink sem volt).

          • Biztos vagyok benne, hogy a második vagy az esetleges harmadik gyerek után nálam is így lesz, nyugi! 🙂 Most is megszenvedem, ezért keresem a trükköt, hogyan lehetne könnyíteni. Régebben (6 napos munkahét, sok túlóra, később fekvős terhesség) járt hozzám takilány, de elköltözött másik megyébe, és jött másik, és nehézkes volt, és megint lenne jelentkező, de nincs kedvem, megint elmagyarázni, és nézni, hogy normálisan megcsinálja-e, vagy gyengéden simogatja csak a bútorokat, mint ketteske.

  16. A bejegyzés mamamis anyukák-részéhez (bocsánat a címkézésért, de így talán világos)
    döbbenetesen passzoló gondolatokat olvasok Madonna Kolbenschlag Búcsúcsók Csipkerózsikának c. könyvének első fejezetében. Egyébként is ajánlom ezt a könyvet, felszabadító gondolatokat tartalmaz.

  17. en is megprobaltam flyladyt es 2 kisgyerek mellett eselytelennek iteltem. amit atvettem belole, az a 15 perces modszer. ha nincs kedvem valamihez amit meg kell tennem, akkor ora elo, 15 perc beallit es addig csinalom. ha nem erek a vegere akkor masnap is 15 perc. nekem tetszett hogy rendszert ad a kezembe, csak sajnos keptelen voltam kovetni. egyebkent minden nap takaritok, hazimunkazom fel orat biztos, de inkabb 1 orat, es minden reggel ugy n ez ki a lakas mintha sosem takaritottam volna. most mar kb sirni tudnek tole minden reggel es halalra idegesit az egesz. a lanyom is hazajon az ovibol, szetnez es kozli hogy rendetlenseg van. es szepen felpakolja a konyveit a polcra. 3.5 eves. amit aztan estere persze ujra lepakolnak es reggel pakolhatom.

  18. Én a flyladyt amerikaiul olvastam pár hónapon keresztül napi szinten (jöttek a napi emailek), Viáról csak utólag hallottam, de egyvalamire abszolút nem emlékszem, hogy benne lett volna: hogy az egész a nő/anya dolga. Tudom, hogy Éva bejegyzése nem a flyladyről szól, de rengeteg hozzászólás meg igen, és szerintem ez elég nagy félreértés, hogy még ő is erre buzdít. Sőt, a napi emailek jöttek a kamaszaimnak is: ma az ágyad alól szedd ki a félzoknikat, irány velük a szennyes, másik nap a szobai szemetesed ürítsd ki, harmadik nap az iskolatáskából pakold ki a felesleges, benneragadt cetliket stb. Jó, speciel a kamaszoknak szóló emailben nem volt benne expliciten, hogy anyának is segíts a vacsorakészítésben, de a saját feladataik kapcsán kíváncsiak lettek, hogy az aznapi felnőtt program micsoda, és szó nélkül jöttek részt venni a munkában, mert vicces volt, hogy minden napra egy feladat jut. Szóval szeretnék protestálni a szezon és a fazon keverése miatt, és szeretném, ha ez az oldal nem úgy maradna itten az utókornak 🙂 hogy jól félreértelmeztük-és-leszóltuk a flyladyt.

      • (Öööö, szerintem én nem vagyok flylady, nálam a program kimerült az emailek olvasásában és abban, hogy a gyerekeknek leosztott feladatokat kiadtam a sajátjaimnak, a saját feladataimban inkább a saját eszem és igényeim után megyek.)

        Igen, abban igazad van, hogy az elnevezés egyirányú, de szerintem ez nem a szándékot, hanem a fennálló rendszert tükrözi.Azért a nőket szólítja meg elsősorban, mert a világon elsősorban a nők takarítanak, és arra nem vállalkozott a program (és kiötlője), hogy ezt megváltoztassa, csak arra, hogy a feladatot általában megkönnyítse. Maga a rendszer teljesen indifferens arra nézve, hogy az egész házimunkát Te végzed, vagy csak a felét, vagy még annyit se. Én több flylordot is ismerek a környezetemben, és ezt a nevet ők maguk adták maguknak.

        A Te logikáddal mondhatnánk azt is, hogy a porszívó is egy rossz dolog, hiszen azt is a nők vásárolják meg a boltban és többségében a nők használják, én viszont azt mondom, hogy vegyük észre, hogy igenis megkönnyíti a takarítást nekem is, másnak is.

        • No de ahol ez a rendszer és a neve született, ott már kínosan vigyáznak a nyelvi és fogalmi píszíre is. Minden, ami körülvesz minket, ilyen tehetetlen, hogy hát azért nőkkel hirdetjük a súrolószert, mert ők kíváncsiak rá, azért meztelen a nő a plakáton, mert hát az számít szexinek, és azért lesz legfeljebb társadalmi célú hirdetésen cigány származású, mert hát az emberek… aztán ugyanott toporgunk évtizedekig. Néha kiugrunk Berlinbe meg Londonba, és megdöbbenünk.

          Nem, a porszívó eszköz, nincs eleve nőknek szánva (hacsak nem nővel reklámozzák), a flylady meg egy rendszer, aminek nevet választottak, és a név definitíve nőknek tartogatja a tanulságokat és a munkát, akiknek MÁSHOGY KÉNE, mert LÁM, NEM BÍRJÁK,
          miközben hangosan ki kéne mondani végre,

          NEM VAGYUNK MI ÜGYETLENEK, AZÉRT NEM BÍRJUK, AZÉRT KELLENEK ILYEN TRÜKKÖK ÉS MÓDSZEREK, MERT EGYEDÜL NEM BÍRHATÓ.

          Én a mamamin végignéztem egy csomó nő flájlédi vergődését, akik nem tudtak leülni jólesően és elégedetten soha, és az állítólag életet megkönnyítő módszer is csak egy újabb kudarc volt az inkompetenciahegy tetejébe. Jellemző körülmények: vidéki, omladozó házban, nulla pénzből, “apa távol dolgozik”, “gyakran ideges”, “nem tudjuk befizetni a providentet, mert elmegy cigire”, “a kocsi elviszi a gyest”, és akkor ott kínlódik három meg négy gyerekkel naphosszat egyedül, flájlédizik, magában keresi a hibát, és egyébként meg csorgatja a nyálát a drága hordozókra. Ebben a szomorúan tipikus helyzetben nekem nem flájlédi meg hordozó, hanem a kötél vagy a kút volna már a dilemmám. Talán innen származik az indulatom.

          (Bár mint a szánalmason kifejtették, a f***ért blogolok, ez is csak azért van, mert ők feltalálták a porszívót nekünk, aztán ennyi időnk marad.)

          Egyébként vicces és példaértékű, hogy te kiosztottad a feladatokat a többieknek az e-mailek alapján, ez nagyon tetszik!

          • Régen olvaslak már, már többször éreztem ingerenciát, hogy hozzászóljak.De valaki mindig meg is írta az én véleményemet is.
            Most a porszívós téma ki is hozza belőlem , azt amit még nem is láttam leírva

            Én szerintem sem női dolog a porszívó, ezt én annyira így is gondolom, hogy teljesen kis is irtottam a házból a porszívózni valót. (Teljesen feleslegesnek tartom a szőnyeget, csak porfogó)
            A férjem csak kicsit duzzogott, mikor megszabadultam (az egyébként a családjától kapott) szőnyegektől, és több kilométer hosszú faliszőnyegtől.
            Felmosni még mindig könnyebb, bár már azt se csinálom naponta, mióta a lánykám nem csúszó-kúszó korban van.
            Így a heti takarítani valón simán megspóroltam 1-2 órát. Ezt FLYLADY-seknek is tudnám ajánlani .
            Nem feltétlenül kellene magunknak ott is plusz munkát csinálni, ahol
            nem is muszáj.

            Amúgy ha már úgy is kommentelek: nagyon jó a blog. Sok szememet kiszúró dologgal szembesültem az írásaid által, amit eddig nem is vettem észre.
            Mintha egy idegen szemével nézném, teljesen más irányból is meg tudom szemlélni a sz életem.
            Köszönöm neked.
            Így tovább.

            • Szia! Örülök neked! Kommentelj nyugodtan, érdekes, és jó a buli! A te nyitottságod és rálátni akarásod is kell az élményhez, ugye tudod?

              A szőnyeg öltözteti is a lakást, nem? Nálunk hideg a parketta, jobb a nagyon szép (1 db) szőnyegre leülni.

              Az is kérdés, hová lesz a por, ha nincs porfogó. Vagy pont a szőnyeg képzi, mert tele van textilszálakkal?

              Egyébként lenyűgöző a por közelről:

          • Marla Cilley kezdetben saját magát nevezte flyladynek, ezért -lady a vége. Később lett ez a rendszer neve. Az, hogy egy csomó, rossz (a szokásos rossznál is rosszabb) helyzetben levő nő a flyladyvel is vergődik, nem a rendszert minősíti, hanem az ő helyzetüket szerintem. Én továbbra is azt gondolom és azt látom magam körül, hogy maga a rendszer nagyon sok embernek – nőnek és férfinak egyaránt – segít egy kicsit átlátni a parttalan, végeláthatatlan és ezért undok takarítási munkán, és ez igenis hasznos és jó. Nyilván nem mindenkinek van rá szüksége, továbbá nyilván nem a világ összes problémájára ez az egyedüli gyógyír, de amire való, arra működik. (Én egy kertes házban élek öt gyerekkel, folyton dolgozó (ergo nem úgy és nem akkor és nem annyit segítő) férfival, nekem napi 15 perc semmire nem lenne elég, úgy értem nem is látszana a lakáson és a kerten, hogy egyáltalán csináltam valamit, főleg, ha csak én csinálnám egyedül. De éltem korábban kisebb lakásokban, kevesebb gyerekkel, és azt gondolom, hogy átlagosabb körülmények között tényleg nagyon sok mindent el lehet érni, ha az ember azt a 15 percet koncentráltan és rendszerbe szabva rászánja.)

  19. Olvaslak, ki tudja mióta, és most mégis ez a régi bejegyzés adta meg a hozzászóláshoz szükséges lökést. Jó csendben figyelni, a mások életéből meríteni. Magamat nyilvánosan elemezni nem megy.
    De ez a bejegyzés nagyon kellett nekem. Jó látni, ahogy másnál is banános dobozban állnak a cuccok a babakocsi mögött, ki tudja mióta. És tanulni, ahogyan fölé lehet emelkedni a banános dobozoknak.
    A cipő hasonló. Kicsit. Régi ház, néhol lecsiszolt ajtók, máshol még nem, vagy csak félig. Félkész konyha. (És fürdő, és gyerekszoba, és előszoba, és…) Építész férj, aki szeretné maga csinálni. Két kicsi gyerek.
    És nem a kosz. És nem is minden nap. Csak néha, amikor többet vagyok otthon, a tény, hogy nem lehet rendet rakni, mert A Polc kilenc éve készül.
    Mozdítani kellene, de ilyenkor csak az összeomlás van, két rohanós-izgalmas nagy munka között, végre otthon, de térdig ér a fű, a kutya nem volt sétálni hetek óta, a kisbocs kinőtte a kiságyat. Ilyenkor nem jön a szarvasbogár a vállamra. És a gyerekek a gyengébbek, tehát rajtuk csattan minden. Néha, rövid időre sikerül túllépni, olvasni ilyeneket: http://kolozsvaros.ro/2013/06/bojte-csaba-megrazo-irasa-baratjanak/, és egy időre összeszedni magam, erőre kapni, mert az én életem nem ilyen, újra énekelni a gyerekeknek, és nem felrobbanni, ha kiborul a málnaszörp. Vannak nyugodt hetek, aztán elég egy legókocka a szoba közepén, és a talpam alatt, és szakad a szál. Csattan a szó, peregnek a könnyek.
    Beszélgetni volna jó. Én onnan jöttem ide, ahova érdemes Ványa bácsiért és az emberekért egy napra is elutazni. Én ahhoz szoktam, és itt nekem nem az van. Itt nekem, felém, az emberek is máshogyan működnek, más rugóra járnak, más időbeosztással élnek. Itt én is más időbeosztással élek és máshogyan működöm.
    Kisimulni volna jó. Otthon lenni volna jó. Kútnak lenni volna jó.
    Kellenek az ilyen kapaszkodók. Mint Kányádi Sándornak a jó vershez.

  20. Hátigen. A szoba közepén a levetett ruha, rajta a kutya, kutyán a gyerek, gyereken a másik gyerek. A hal köszöni jól van. Flyladit olvastam, szeretem olvasni, hogy más hogyan takarít, szakácskönyvet is jó olvasni, este lefekvés előtt, nem mindig van érkezésem a kortárs irodalomra. Takarítónő jön hetente, remélem ő nem blogol, mondjuk lenne miről. Lelkifurdalásom nincs, az úgyse takarít helyettem. Néha jó lenne másképp, de az egy másik élet kellene, annyit meg nem ér az egész .

  21. Még az is eszembe jutott, hogy olvastam egy szenzációs regényfolyamot, egy botswanai detektívnőről szól; és máig nem akarom elhinni,hogy férfi a szerzője, annyira pontosan látja a férfiakat. Na de azért illik ez most ide, mert a főhősnő, Mma Ramotswe az édesapja után örökölt pénzből nyitja meg a detektívirodát, ezen kívül vesz magának egy házacskát a Zebra úton:) És azonnal felvesz egy, ha jól emlékszem, nem is bejárónőt, hanem inkább házvezetőnőt, és az európai származású szerző elmagyarázza,hogy ezt ott nem tekintik rongyrázásnak; sőt a társadalom elvárja,hogy ha valaki viszonylagos jómódban él, az adjon munkalehetőséget másoknak. Mma Ramotswe-t kinéznék, ha NEM lenne háztartási segítsége, pedig gyerekei kb. a negyedik kötetig nincsenek is, hanem egyedül él.

  22. Visszajelzés: kétszáz forintért túrtam | csak az olvassa

  23. Hétfő van, és én itthon lehetek, mert beteg a gyerek. Igaz, hogy szombaton egész nap dolgoztam, hogy ma orvoshoz vigyem, de reggel, esküszöm, még a kukát kirakni is élmény volt. Hétfő van, és én nem dolgozom, olvasgatok, kávézom, pirítóst reggelizek, az éjjellázasvolt alszik, csend van, és kert, és nyugalom. Odabent? Nem, nincs leszedve a szárítóról a hétvégén kiteregetett hat adag mosás, nincs hatfelé válogatva, nincs vasalva az egy adag, és nincs fiókonként szortírozva a többi öt. Elmosogatva sincs, és ebéd sincs, sőt, még a húst se vettem le a mélyhűtőből, pedig a lázasnak levest ígértem, azt mondta, attól gyógyul. Szerintem attól, hogy itthon vagyunk ketten, és ez a mi időnk, még orvossal, gyógyszertárral, zöldségpucolással együtt is.
    Tavaly elment a főnököm, és engem akartak a helyére. Kétszer ennyi pénz, százszor ennyi felelősség. És nem értették, amikor azt mondtam, a főnököm férfi, ha neki beteg a gyereke, nem ő marad otthon vele, én szeretek beosztott lenni. Azt mondták, hát, nem vagy egy karrierista. Karrier? Az karrier, hogy reggel hétkor elindulok itthonról, és este hat előtt nem érek haza? Hogy emiatt egész hétvégén főzök-mosok-takarítok a beeső vendégek után, mert a társadalmi élet az kell, szeretjük is, nagy a család, sok a barát, de hét közben ki ér rájuk? Ők se érnek ránk. Hát, ha ez a karrier, én szarok rá, bocs. És akkor még jó nekem, mert megtehetem, mert van férjem, ő is keres, és ketten együtt elgurítjuk ezt a szekeret.

  24. Annyi gondolat kavarog bennem 🙂 Én minden stáción átestem amit fentebb leírtatok. Alapvetően rendetlen, időt elfolyatós személyiség vagyok. A férjem pedáns és szőrszálhasogató (az évek alatt rájöttem, hogy a pedánssága addig tart amíg engem kell piszkálni).Körülöttem a legközelebbi barátnőim ismerőseim lakása megazin állapotú. MINDIG. Kikészültem ettől az egésztől mert meg akartam neki felelni, de a bennem lakó Én meg utálta az egészet és tenni akart ez egészre magasról. Aztán jött a flylady. Először féltem elolvasni mert olyan munkák voltak benne amit én soha nem csinálok 🙂 Elkezdtem a rutinok mentek, de a zónában elakadtam. Én képtelen vagyok hetente ennyit takarítani. De pár rutin megmaradt és ennek örülök (pl konyha rendbetétele esténkét, ami tényleg max 10 perc és a férjemmel felváltva csináljuk).
    De összességéen nem flylady mentette meg az életem, hanem részben ez a blog, és egy saját vállalkozás ami most már sikeres annyira, hogy mindenki elfogadja, hogy ez van én dolgozom hagyjatok békén. De idáig nagyon hosszú volt az út. Volt egy féltékeny férj aki em bírta elviselni, hogy a vállalkozásommal töltöm az időt és nincs kitakarítva és nincs főzve. A gyerekek még kicsik voltak nekik mindegy volt. Már válás közeli lelkiálapotban voltam. Itt a blogon nagyon sokat kaptam és más megvilágításba helyezte a dolgokat. A férjemnek is nagyon sokat felolvasok innen. Azt nagyon szeretem benne, hogy képes változtatni. De már én is ki merem mondani amit érzek és amit legbelül is éreztem mindig. A gyerek csak kap attól, ha látja hogy az anyjának vannak céljai, vannak örömei és ha az anya nem ugrálja őket körül. A gyerek javára válik, ha az anya nem mártír, hanem lefekszik ha fáradt és nem takarít ha éppen lázas, mert az KELL. Persze ezért a rend kedvéért néha lelkifurdom van. h ogy nem vagyok tüchtig anyuka.
    Gyerekek és házimunka: volt kb 2 éve egy poszt itt fiúkról. Hogy mire felnőtt a cuki kisfiú is olyan lett mint az apja (most nincs időm visszakereseni). Nekem is van egy cuki kisfiam, 2 napig nem aldutam, mert nem akartam, hogy olyan legyen, mint a cikkben. Ez adott lökést arra, hogy elkezdjem őket önállóságra nevelni, Kicsik voltak még, még mindig kicsik, de van feldatuk amit meg kell csinálni és tiszteletben is kell neki tartani más munkáját.
    A férjemmel pedig így oldódott meg a probléma. Egyszer feltettem neki a kérdést: mi bajod? Mindig van kaja itthon, finom egészséges a koszt, mindig mindenkinek van tiszta ruhája, extra kosz sincs, a gyerekekkel foglalkozom. Mi a bajod tulajdonképpen? Na erre nem tudott mit mondani, ahogy arra sem, hogy én alapvetően rendetlen révén igyekszem, hogy nagyobb rend legyen, de mit bele bele ő azért, hogy rend legyen? Na erre sem mondott semmit, hanem szépen lassan jó irányba mentek a dolgok. Most 10 év után jobb a hangulatunk, kapcsolatunk mint valaha.

  25. Visszajelzés: te katolikus magyar menyasszony | csak az olvassa — én szóltam

  26. Visszajelzés: ami jár | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s