trend

Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.

Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell.

Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja.

Van még az is, ami csak azért téma, mert volt a tévében, felkapta a net, tele vele az utca. Ide tartoznak a “híres emberek”, a celebek megfigyelése is.

Az az érdekes, hogy ugyanezek az igényes emberek gyakran bírálják a trendeket (főleg a tévés-celebest), a sznobizmust, a majmolást, az önállóság hiányát, a magamutogatást – de csakis azért, mert a bírálat, a morális pánik maga is bevett, helyeselt beszédmód. Trend. (Illetve a mások hibáztatása örök.) Közben meg rohannak teljesíteni azt, amit teljesítendőnek gondolnak. Az nem olyan!

Hogy épp mit fogyasztanak, mondanak, esznek, vallanak az emberek, az oly mértékig véletlen, változékony, és, mivel hamar ráunnak, tiszavirágéletű is, hogy komoly ember nem megy bele ilyenekbe. Kávé: kell (kellhet, bár egy nagyobb távlatból a kávé is csak divat). Pont az a kávégép és életérzés nem kellhet. Noha látom én, hogy üzletileg ügyes.

Ami már eltömegesedik, az elveszti jellegzetességeit, sztereotippá válik. Készen átvettségéből fakadóan eredeti jelentésétől, indítékától, az eleven igénytől elszakad. Valaha értékes ötlet vagy fontos igény hozta létre talán (hacsak nem kütyü, divatozás), de hamar majmolás és mechanikus átvétel, puszta forma lesz belőle, végül ráunnak, és akkor meg hulladék. Szerintem a rollerrel, görkorcsolyával mint városi közlekedési eszközökkel pont ez történik. A trendi cucc vagy eszme 1. homogenizálódik, leegyszerűsödik, felhígul, 2. nagy katyvasz, ezerféle alváltozat bontakozik ki belőle, lényegének megértése nélkül keverik, zavarják össze. Ráadásul mindenben, de mindenben: ruhafajta, szabadidős tevékenység, edzésmódszer, high tech kütyü, lélekgyógyászati mód, kajaalapanyag, diéta, könyvműfaj, testmódosítási eszköz üzletet fognak látni. Tukmálják, forintosítják, a riválisokat leszólják, hitvitát csinálnak belőle, szétharsánykodják. Az eredeti még jó lehet, ez a tömeges, olcsó, nem túl cizellált változat már gáz. Igen, jógában is.

A közgazdaságtan szerint, de ezt nem biztos, hogy jól értem, a piacon bármilyen újdonság addig eleven, friss, amíg eléri a kritikus tömeget (17 százaléknyi részesedés a piacon). A legmenőbb fogyasztók addigra, amire egy tárgy tömeges vágyakozás tárgya lesz, már rég másban utaznak.

Nem állítom ezzel, hogy minden újdonság vagy különcködés értéket hordoz pusztán attól, hogy egyéni vagy kisebbségi. Van, ami ötletnek is elvetélt, hiába innovatív. A legtöbbre én a józan észt és a mértékletességet tartom.

Jaj, ki ne lógjak! Csak kilógni érdemes – de azt sem úgy, hogy bármiből, agyatlanul, dafke. A különcködés és feltűnésvágy is trend. Szépen csendben jó különállni, nem kérni olyat. Erő a nemet mondáshoz kell. Én nem akarom azokat hizlalni, akik számítóan meglovagolják a trendeket.

És nem másik üzemet akarok működtetni a trendi helyett, hanem nem kérek belőle.

Amikor mondjuk a gyorskaján élő huszonéves egyszerre dönt és változtat, és onnantól ő sportol, egészséges lesz, meg csakis clean foodot eszik – ez nem kiszállás a hintából, hanem csak egy másik ülés ugyanabban a hintában. A változás pedig attól látványos, hogy korábban rácsúszott valamire, amire nem kellett volna. És ezt a mostanit is hirdetni kell.

Ilyen a plus size őrület is: bátor tiltakozásnak látszik az uraklkodó szépségeszmény ellen, de igazából senki nem pózol annyit és javítja fel aggodalmaskodva úgy a szelfijeit, mint ennek a trendnek a sztárjai. Hogy minden test szép? Ezt ők sem gondolják komolyan. Ugyanaz a csöcsörítős fotózás, szexiskedés, kinézetmánia, csak közben cikin is néznek ki. Néha vigyáznak a nyelvükre (úgy illik), néha nem, de alapvetően rettentő kritikusak és ingerültek a vékonyakkal és a fitneszcsajokkal szemben. A lényeg az, hogy most mi jövünk, mostantól mi vagyunk a szépek és menők, és ők nem. A készen átvett, harsány szövegek ismételgetésétől nem javul semmi az életükben, maguknak viszont zöld jelzést adnak az egészségromboláshoz és a lustasághoz. És persze felértékelődik a divat, az előnyös szabás, a gondos outfit – el kell takarni a szétment testet. Aki ebbe beleáll, nem lesz jobban, csak tompítja a fájdalmat: hogy elszúrta, de nagyon. És persze kellenek az ikonok, a “példaképek”, a rajonganivalók, és lehet dühösnek lenni. Mikor leszel önmagad?

Vagy amikor a plázamárkák, fast fashion üzletek lelkes látogatói, a felhalmozók, a divatbloggerek megszimmantják az idők szagát, és ökók, minimalisták meg fogyasztáskritikusak lesznek: ejnye, hogy kizsákmányolják az ázsiai munkaerőt, ráadásul az a sok csúnya vegyszer! – persze blogolni és fogyasztásra ösztökélni neccesse est, így immár helyi, fenntartható, jóval drágább márkákat ajánlanak. Tényleg muszáj ennyire túlbonyolítani egy bugyit? Létezik a harisnyatartónak, az alakformáló bodynak, a túlgondolt melltartónak etikus verziója? Selejteznek és gardróbrendeznek, stylisttal. Egy csomó új cucc, ezeket is lefotózza, köríti és vágyakat gerjeszt. Mindig ott van valami nagyon mesterkélt, kreált valóság a világ és őközötte. Talán mert a valóság fáj.

Bizony mondom néktek, etikusabb volna leszarni, hogy hogy nézek ki, milyen a stílusom. A nettó testen javítani (akkor nem akkora művészet jól öltözni), és elhordani a régi göncöket. Nem akarni jól járni, ez az út. Nem vadászni. Egyszerűen élni, pár cuccban, azokra vigyázni, sokáig hordani. Nem a kinézetedre, hanem a közérzetedre figyelni. Úgyse nézel ki jól (annyira jól, amennyire szeretnél), de jól még lehetsz. Emellett, ha valami tetszik, annak örülni tudni, ideológia nélkül megvenni, vigyázni rá, hosszan hordani.

Kiderülhet, hogy ha ezt a fajta manipulált fogyasztást megnyesed, kétharmad pénzből is jól elvagy, és nem kell szétstresszelned magad valami szar munkahelyen.

Nem azt mondom, hogy el kéne menni kapálni, és nem az a baj, hogy az ő életükben nincs dráma. Komoly értékrend és életfeladat, a dolgok megértése, arányérzék nincsen. Ha a fejed tetejére állsz, akkor is szükségtelenül sok tárgyad van.

Ugyanez van vegánban, autóletevőben, spirituálisban, coachban, borászban, futóban, kertészkedőben, do it yourselfben…

Ha egyvalamit fontolsz meg ebből a bejegyzésből, ez legyen: az élet keretei, eszközei nem válhatnak céllá, tartalommá. Az ilyesmi mindig ürességérzetet hagy. Nézz rájuk messzebbről! Gondolkodj!

Ti amúgy mi a bánatot csináltatok huszonévesen, hogy most tartotok itt? Most jöttök rá, hogy nem etikus az ezerötszáz forintos póló meg a nagyüzemi állattartás?

Ez az én kérdésem. Akkor az volt a trend, most meg ez, és ti meneteltek vele. Ti mindenkor divatosak és kontextusba illők vagytok. Soha nem mertetek szembe menni az uralkodó széliránnyal.

Ha eleve sem voltál nagy “divatrajongó” (ahogy ezt a maszkírozó, testet elleplező, költséges, a dolgok lényegét nem értő pótcselekvést nevezni szokták), és nem lógtál a csinos modellek fotóin, akkor most nem kell dühösködnöd és semmit megtagadnod.

Én nem gondolom, hogy a márkák ne hordoznának értéket, ne lenne kulturális jelentőségük, és garantálhatnának minőséget. De azt én találjam meg. Tudom, hogy tömegtermék, sokan hordják. De nem vagyok klón. Nem gondolom azt sem, hogy csak az számít, hogy hogy néz ki egy ruhadarab. Azt meg végképp nem, hogy “ilyet varrok én is”. Szeretem a profi munkát. És igenis érdekel a kinézetem.

Én fordítva működöm: nekem a nagy ökoság (szegénység) és puritánság után az az újdonság és lelki megkönnyebbülés, ha derült szívvel kidobok valamit, és megengedek magamnak egy újat. Vagy több újat, ráadásul márkásat. Én tizen-, huszon-, harminconévesen nem vásárolgattam. Emlékszem a sokkra: vettem 2008-ban egy-egy plázaholmit (drágának tűnt), heves bűntudatom volt – ma is azokat hordom. A puritánság, a gyatra minőség, a “nekem ez is jó lesz”, az elhasznált cuccok varrónővel való megmentésének évtizedei után én bizony törődöm a testemmel. Kihajigálom, ami nem kell, és csakis nekem tetsző, egzotikus ruhákat vadászom össze a neten. Az ökoság csak az egyik szempont, a másik – és az elveknél jóval fontosabb – az, hogy nem szívatom magam úgy, mint egykor.

Amit vásárolok, az részben fast fashion, de annak a krémje (folyton turistának néznek tőle).

Léteznek természetesen helyeselhető, örvendetes trendek, sportban, kultúrában, ökoságban, már hogyne. Némelyeknek én is részese vagyok. De akkor én nem úgy. Vagy nem mutatom meg, inkább csendben tolom.

És gyakran bírálom, purifikáló indulattal.

A bajom van folyton. Az életmódbiznisz egynémely szereplői azzal harsánykodnak: ők hozták be a ketogént Magyarországra. Többen vannak, de egyikük annyira árt az ügynek, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Aha, 2016-ban, biztos. És lófaszt nem értél el vele, mert nem érted a lényegét, nem is tartottad rendesen. Ezért szédelegsz verseny előtt a szénhidrátmegvonós szakaszban. Nem adaptálódtál. És vagizol, hogy te vasárnaponként csokaival és alkohollal “töltöttél”. Ketogénben. A bárgyúknak pedig az egészségről és a sportról handabandázol. Hát a ketót erre ne használjátok.

Rászólok a követelőző (és béna) futókra, akik kiakadnak, hogy a tíz kilométer 12-kor rajtol, május végén, egy árnyékos parkban, egyébként. “Tavaly is sorra lettek rosszul a lányok.” Ne már! Nyavaly, morgás mindenhol. A dicsőség kéne (azt a trend villantotta meg nekik), a meló, a tűrés nem. Hosszútávfutni bizony nehéz. Készülj fel! Reálisan válassz távot! Ne fogd másra, a szervezőkre, a körülményekre a kudarcot. Ha nem bírod a meleget, menj kora tavaszi, késő őszi, téli versenyre, vagy rövidebb távra.

Vannak a handabandázók, mindig, mindenben. De az is van, aki szól.

És én, és én… ? Szoktam filózni, hogy nem vagyok, nem lettem kész a maratonra, mi lesz, ha nem sikerül. Azt tudom, hogy mentálisan nagyon erős vagyok. És emiatt is emelt fővel viselem, ha elbukom.

Egyszerűen nem bírom a hígságot, a hamisságot. A “nekem is jár” műsort, az elkívánást, beletett meló nélkül. Követeli, hogy ő is legyen menő, eredményes, mint a műfaj géniuszai vagy alázatos katonái. Ömlik az egó mindenhonnan. És ha nem jön össze a mutogatható siker, akkor keserű, hibáztat és feladja.

*

Egy időben én is divat voltam. Így írok erről a trendtémáról, érdekes élmény. Valaha és máig kihatóan kezelhetetlen méretű hájp érte a blogot. Az őrület nem az erényeinek és nem is a személyemnek szólt. Ez tette végképp ellenszenvessé számomra a trendet mint olyat: amikor megláttam, mennyire hisztérikus, hogyan dobál, milyen romboló és nem-elegáns, embertelen. Pedig én nem kevertem blogolásba sem lájkszámolgatós hiúságot, sem olvasószámhoz kötődő üzleti érdeket.

Nekimegyek a bozótnak, átvágom, felfedezek.

34 thoughts on “trend

  1. Nagyon tetszett.
    Eredeti tartalomtól eltekintve a következő hívószavakat nem bírom elviselni:öko,bio,fenntartható,trend,dizájn(és design),kézműves,minőségi,több eszembe sem jut kora reggel.Én úgy járulok hozzá a bolygó egyensúlyához hogy csóró vagyok és nincs pénzem fogyasztani.Ja és szelektíven gyűjtöm a szemetet.Az egyértelmű megjelölést hagyjuk meg az óvodáig,ott mèg számít.Utána megtanulunk olvasni és elvileg gondolkodni.☺(nekem sem megy mindig)

    • ” csóró vagyok és nincs pénzem fogyasztani” Azért (morális értelemben) úgy könnyű. Fel sem merül egy csomó kérdés, lehetőség, kísértés.
      Mit csinál egy jólétibb társadalom etikus polgára?
      Mit csinál, hogy dönt, mit fogyaszt és mire mond nemet az, akinek van miből, és szereti a minőséget?

      • Igen,mentesülök a morális döntés terhétől😁Annyira nem vagyok csóró hogy létküzdelem legyen,szàmunkra már ismeretlen szintek kezdődnek ott.Varázsszavaknak aztán ott a mindfullness,minden ami slow,stb.De nem akarok szőrözős fikàzásba csúszni,lejjebb veszek az egóból.

      • Nem rosszak ezek. Csak úgy csináljuk, csináltuk mindig is, akkor is, amikor még megvetendő volt, és nem volt így elnevezve, könyvben módszerként ajánlva.

      • Akinek van miből, és nem feltétlen bénaságokra akarja költeni, legalábbis ismeretségi körömben ez a gyakori: házhoz jövő zongoratanár és sakkedző a gyereknek, a sportedző csak azért nem jön házhoz, mert ott komplett pálya, felszerelés, netán csapat kell, de azért az edző megy a gyerekért az oviba vagy az iskolába, viszi el az edzésre, amelynek a végére megy oda a szülő a gyerekért. A három természetesen egyszerre, több gyerek esetén többen is. Mondjuk az iskolába jövő edzővel nekem is volt dolgom, nem mintha a szüleim valaha is ilyen jól álltak volna, hanem mert az osztálytársamért jött, és akkor már egyúttal engem is levitt az edzésre. Így a szüleimnek heti háromszor nem négyre kellett értem jönni, hanem csak este hétre, ez azért nagy kényelem tud lenni (leszámítva, hogy nálunk ott voltak a testvéreim és egyéb keresztbe szervezett dolgok). Ami még nagyon gyakori: a külföldi iskolák, gyerekeim osztálytársai között erre költenek még nagyon sokan. Van olyan, aki hatodikos kora óta külföldön él (mostmár 21 éves és profi sportcsapat tagja), van, akinek csak az egyetemet fizetik a szülők.
        Ja és persze a háztartási segítség az alap.
        Mondjuk ha a kérdésedbeli jólétibb társadalom kizárja a magyarországi szülőket, akkor nem a kérdésedre válaszoltam.

      • Gazdagok mindenhol vannak, szegény és egyenlőtlen társadalmakban még szélsőségesebben gazdagok a gazdagok. Én persze, bár említem a szokásokat is, dolgokra, javakra gondoltam inkább, látható felszerelésre. Biztos vannak ilyen családok (érdekes, hogy nem példaként, hanem tényként írod, hogy ez van és ez értelmes), és őnekik van hozzá illő otthonuk, kocsijuk, öltözékük, nyaralásuk is. A zenetanulás nagy fekete lyukja időnek és pénznek, szerintem, és az sem világos, miért kell saját edzővel sportoltatni a gyereket, vagy hogy miért nem megy egyedül edzésre. Értelmesnek én azt gondolom, aki nem csak magára, a kényelmére meg az ő kis drágáira gondol, vagy a minőséget nem hivalkodó módon fizeti meg. A gyerekfetisizálás, elitnek gondolt lehúzós iskolák biztosan nem értelmesek. Az tényleg jó, cél lehet, ha egy gyerek profi sportcsapat tagja?

      • Szóval nem egészen értem, hogy amit írsz, az mitől etikus, vagy miért gondolod, hogy a (nyitott, elméleti) kérdésemet te majd megválaszolod. Inkább hivalkodásnak tűnik, amit írsz (a köreidről).
        Amúgy, ugye azt alsósokra és ovisokra érted, hogy az edző elmegy a gyerekért? Őket meg minek ennyi különórával telepakolni? És ők mind tehetségesek?
        Az én értékrendem azt súgja, hogy a legjobb befektetés a jövőbe, beleszámítva az externáliákat: az önállóságra nevelt, de nem agyonterhelt, talpraesett, rejtett tantervvel (példa, környezet és indirekt eszközök) igényességre nevelt, önművelésre és egyedül suliba járásra képes és hajlandó gyerek. Nem a kibélelt élet biztosítása.
        (Amikor a kicsi osztályában elindult a korcsolya, kiderült, hogy több hétéves még életében nem ült BKK járművön, és nem érti, ott mi a norma és hogyan kell viselkedni. Van, aki lenéz minket, szerintem meg ez a fejfogós életidegen hülyeség.)
        (Sőt, olyan szülő is van, aki szerint a buszok tele vannak migránsokkal, és az veszélyes.)

      • Azóta a fejemben motoszkál a kommentfolyamnak ez a része, mert nekem sem egészen világos, hogy mire válasz vagy miért tekintendő “nem bénaságnak” (ha jól értem) a gyerekért (gondolom, plusz pénzért) jövő edző, vagy a házhoz jövő különtanár. Mert az eredeti felvetés az volt, hogy arra rádöbbenni és azt etikusnak tartani, amit hirtelen mindenki más is, nem más, mint ugyanazt csinálni, amit addig, csak most mással. Ha jól értem, ezek a gyerekvivős meg házhozjövős szolgáltatások is “mindenki-így-csinálja” jellegűek egy bizonyos körben. Mi tehát itt az, ami a bejegyzéshez kapcsolja ezt a fajta pénzköltést? Az, hogy a gyerek kapja, nem tesz valamit kapásból etikussá. Az, hogy sokan gondolják, hogy ez jó, nem tesz valamit eleve jóvá, erről szól a bejegyzés. Az, hogy a különóra per def csakis a gyerek érdekét szolgálja, már megcáfoltatott többször ezen a blogon. Szóval, szeretném érteni, de nem értem.

        Én emlékszem olyan osztálytársakra, akiknek nem volt igazi, meleg télikabátjuk és vízhatlan téli cipőjük, mert őket hozták-vitték autóval, és nem kellett, “minek”. Ők mondjuk nem tudtak például hógolyózni, és ezért kitalálták, hogy az hülyeség és gyerekes (ez alsó tagozatban volt egyébként), és “megmondták” az aktuális felügyelő tanárnak a hógolyózókat, aki azt hitte, a hógolyózók azért lettek megmondva, mert erőszakoskodtak vagy ilyesmi, vagy bántották egymást, és be lett tiltva a hógolyózás. Mire meglett ez az összefüggés, már elballagtam abból az iskolából, de innen üzenem, hogy KÖSZ SZÉPEN.

      • “ha jól értem” – jól érted, “ha etikus, ha nem béna, de van miből”. Szerintem nem az, nagyon nem. Hanem kényelem (az se megvetendő persze, de etikusnak a sok jaccuzziépíttetővel stb. szemben nem mondanám), és sznobizmus.
        És milyen terméketlen, te jó ég.
        Akkor már inkább öltözzön jól, nagyon jól anyu, és legyen vitorlás az Adrián.
        Engem, három gyerek puritán anyját és negyedik gyereket felbasz ez.

  2. Kedvenceim: kapszulagardrob* a fenntarthatosag erdekeben, amit konnyeden magaddal vihetsz egy kezipoggyaszban a takarekos last minutet utjaidra, igy az helyi, kezmuves vacsoran is csinos lehetsz.

    Es nem ertik es nem ertik.

    *rajottem.hogy nekem is kapszulagardrobom van ugy tiz eve. Meg anyamnak is vagy 40 eve. Szerintem a nagyanyamnak is. Mert hat mi ugy vasarolunk, hogy fel is fogjuk venni.

    Voltam szintanacsadason pár éve, ajandékba kaptam, jó buli volt, vicces. De mint szukseges szolgaltatas nem tudom ertelmezni.

    • https://paretolanya.com/2017/03/02/kapszulagardrob-hasznalatban-12-gyakran-ismetelt-kifogas/

      “Ha elkészült a kapszulád, nincs más dolgod, mint a következő 3 hónapban a kapszula ruhatáradból öltözködni – a többi ruhádat pedig dobozold el, vagy legalább tedd egy kevésbé elérhető helyre (felső polc, kevésbé szem előtt lévő szekrény), hogy ne keveredjenek a kapszulád darabjaival – ráadásul a “feelinghez” hozzátartozik a látvány is, hogy tényleg csak pár darab van a szekrényedben, azaz nem zavar be vizuálisan a sok kevésbé kedvenc darabod. Próbálj meg úgy élni, mintha tényleg csak ez a harmincpár holmid lenne.”

      Mindez mint mértékletesség, mkinimalizmus és etikus döntés.
      Te jó ég.
      Én a múltról, a film- és irodalmi élményekről, a lelki dolgokról akármeddig eltűnődöm, belső munka, beszélgetések, jöhet. Na de használati tárgyakon ennyit nyünyüzni, nagyon riasztó.

      • Szóval nem az a bajom, hogy egyszerű, leegyszerűsített dolgot csinálnak, vagy hogy tömegesen csinálják. Hanem ez az elnevezési kényszer, fontoskodás, ahogy mindenről blogolni kell, lelkesedni, aztán már azt majmolják. Nemszép, divathoz sem értő, fast fashion cuccokat birtokló nők a magas, expert divat fogalmaival próbálnak jelentőséget adni a bornírt használati tárgyaknak, “stílus”ról beszélnek tökéletes aránytévesztéssel. És közben annyi érdekes, tartalmas, fontos dolog van.

      • “a következő 3 hónap alatt figyeld az öltözködésed” érted, mint David Attenborough az ölyveket 😀
        “netán találtál egy lyukat a gardróbodban?” francos IKEA
        “kapszulaeleji vásárlás”
        😀 😀 😀 ez kész, nem tudom elhinni.

        “A Pareto-elv alapján egyébként is jó esély van arra, hogy már eddig is nagyjából ennyi ruhadarabból öltözködtél a mindennapokban.” érted, A PARETO-ELV ALAPJÁN!! 😀

        “ezt a csapatot elkülönítsd a többitől” csapat = ruhák, ők-a-kis-barátaid-féle cukiskodás. Ha nem lenne a tökéletes helyesírás, a gondosan összeválogatott stockfotók és az, hogy ennek a sorozatnak volt már két előző része, azt hinném, hogy nem gondolja komolyan. De az önirónia csíráját sem fedezem fel. Ettől lesz az egész komikus.

        “kellő élettapasztalattal a hátad mögött (értsd: láttál már tavaszt)” – vajon ez önirónia? Vagy ez a kérdés (ti hogy mi van, ha nem lesz elég meleg ruhám) tényleg komoly, és ezt őtőle megkérdezték, és ezen aggályoskodik valaki? Hogy akkor mi lesz? És erre fricska ez a tavaszos? Remélem.

        Na jó, abbahagyom. És így, hogy végigolvastam, azt érzem, hogy ennyitől is csömöröm van. Én aztán tényleg szeretek öltözködni, kedvenc márkák, kedvenc darabok, de hogy ennyit szarakodjak meg aggodalmaskodjak meg körmönfontoskodjak azon, hogy mit vegyek fel, hát azt el sem tudom képzelni.

      • Meg ez a csaj a legértelmesebb. De van Habos Kakaó is, aki bekuckózik.
        Annyira nem eredeti. De kit zavar? Csak innen, itt probléma ez. Olyan, mint egy nejlonszatyor. Az sem eredeti, nem is szép, de néha érte nyúl az ember.
        Annyira kínlódnak.
        A legjobb hazaiak az angolszász meg a koreai trendeket, fotóstílust, finanszírozási modellt és beszédmódot koppintják. Eközben semmit nem tudnak ezekről a kultúrákról, a trendek, termékek hátteréről.
        A többiek meg a koppintókat koppintják.
        Fel kell fognunk, hogy nekik ez a világuk. Ezt tudatosságnak gondolják. Az is, valamennyire, az alapgondolat. A többi, ami ebből lesz, mindenféle dinamika, magát sodró folyamat.
        Humor kéne, önreflexió? Afgy, műveltség, sokrétűség? Ha valaki külön alapot (primer? vagy mi) használ szemfesték alá és arcra, ha antiage jegyében kisebb vagyont ver el mindenfélére, miközben csóró…? Ha esti rituáléjának része, hogy hat (alábecsülöm, valószínűleg) lépésben sminkeltávolít – majd rájön, hogy ő tudatos, öko, minimalista?
        Nem érték őket jó hatások. Vagy nem éltek eleget, nem tudom.
        Öt sportág, amit kipróbáltam, ez is beszarás volt. BodyArt, Pilates, Zumba külön. Body Arton egyszer volt, és ebből ír egy posztot. A másik meg minden vacak utolsó termékmintából, bármi jó lesz, hogy expertet játsszon. És azon aggódik, kora harmincas gyermektelenként, hogy ő alma alkat, nincs dereka. De krém, smink, életérzés, instagram, bekuckózás. Miért nem sportoltok?
        Nem valami sisterhoodos, de nagyon butának tartom ezt így.
        Azt meg okosabbnak, de átverésnek, aki módszert kínál, szakértelmet, miközben ő maga nem tart sehol. Ugyanúgy nem fitt, ugyanolyan kövér, depressziós. De tolja, és működik.
        Gondolatokkal, tudatossággal, csajos-intellektuális életérzéssel is van példa. Az is erőlködés, olyan szomorú az egész csaj.
        Van ennél sokkal értelmesebb, valóban alter, otthonszülő, cukormentes nő, ő a feng shuira bukott rá negyven fölött. Nem tudtam hogy reagálni. Nem hiszem, hogy értette, mi a gondom.

      • De a legjobb, amikor a “szépségblogger” tesztel egy pórusösszehúzó koreai fátyolmaszkot, ami ilyen arcra borítható, ápoló cuccal átitatott textil.
        Mindenfélét ír róla, milyen a textúra, hogy száradt, milyen a bőre másnap, és az epic mondat:
        “Hogy van-e pórusösszehúzó hatása, azt nem tudom, nem voltak sosem tágak a pórusaim.”

      • Óh, be szép.

        A kapszulásban volt még egy-két megdöbbentő kérdés, csak már nem akartam annyit írni tegnap, de egy azért különösen nem hagy nyugodni. Amikor a 12 kérdésnél van egy ilyen:
        “Annyira utálom a ruháimat, hogy nem tudok belőlük 30 kedvencet kiválasztani.”
        akkor azért már sikít ez az egész azért, hogy menj már mélyebbre, az isten áldjon meg!! És nem, a válaszban sem nézhetünk be a ruhák alá, hogy stílszerű, ámde bénácska képzavarral éljek. Ha valaki ilyet mond, akkor az nem azt jelenti, amit mond, hanem azt, hogy SEGÍTSÉG! Érted, utálom a ruháimat, amelyeket, felnőtt ember lévén, elvileg magamnak választottam. Hogy lehet erre a kérdésre nem azt válaszolni, hogy ember, neked nem a ruháiddal van bajod?
        Meg amikor azt mondja, hogy “Nekem nincs saját stílusom, amelyet kiáshatnék a kapszula módszerrel.” Ez két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy se önismerete, se önbizalma, ekkor MÁR MEGINT nem a ruháival van a gond. A másik, amikor valaki azért mond ilyen, önmagát direkt jó mélyen alulértékelő dolgokat, hogy így csikarjon ki ellenkezést és elismerést a másikból, “deeeehogynem, te mindig olyan csinos vagy!”, viszont ez is elég beteg, és nem egészséges lélekre vall (tudom, mert játszottam ezt én is). És már megint csak arra tudok gondolni, hogy hogy lehet, hogy a válasz egyszerűen megáll a ruhák szintjén? Miért nem beszél valami mélyebb, tartalmasabb dologról legalább akkor, amikor a téma nemhogy előtte hever, de pofáncsapja és még az arcába is üvölt?
        És nem.

      • Egyáltalán, hogy jut eszükbe a stílus szó? Csupa leárazós, rossz anyagú, csak a szemnek és csak eleinte tetsző lebernyeg, ehanyagolt testeken. A test rossz állapotát kell A vonalú szoknyákkal, övekkel, denevérujjal meg kisfaszommal kompenzálni. Ezt jelenti a divat, mármint ezen az igénytelen szinten.
        Nekem azt jelenti, hogy felveszek valamit, amihez köt egy érzés (hogy nagyon menő/egyedi/drága/abban estem el a futáskor), ÉS kényelmes, funkcionális. És akkor hasítok.

        A másik kedvencem a Kapszulanaplóból: “harminc kozmetikum (ennyit választott ki!!!), mind használtam, pipa”
        Gratulálok. Mindjárt jobb a kapszulaöntudat és a teljesítmény, ha magára keni a sok szart. Huszonéves vagy kora harmincas csajokról beszélünk.
        Ők pedig letisztultságról, minimalizmusról.

        Ma reggel pakoltam, teregetés után, boldogan fedezem fel régi nyári ruháimat. Elrakta Julis egyszer, érthetetlen okokból, és most olyan jó újra azokat hordani. A méret nem annyira érdekel. 🙂

  3. Azt vettem észre, hogy sokan az “ez most a divat” szólamot annak szinonimájaként használják, hogy “nem tudom, mi ez, nem értek hozzá, és nem is akarom megismerni, csinálni meg pláne nem, tehát hülyeség, és, asszem, arra szoktuk rámondani, hogy divatos, úgyhogy rámondom én is, viszont kicsit azért mégis szeretnék én is csinálni ilyen új dolgokat, úgyhogy egy árnyalatnyi indulattal mondom”.
    Így lett “divat” például a bejegyzett élettársi kapcsolat, a homoszexualitás, a hordozás, az, hogy a gyerek nem ehet meg mindenféle Pennyben vásárolt szemetet… Vagy, ha már itt tartunk, minden rossz eredője, amitől még a migránsoknál is jobban félünk: A VÁLÁS. Júj!
    De ez a bejegyzés nem erről szólt, persze. Csak zavar, hogy sokszor így összemossák a tényleg eszetlen divathullámokat olyan dolgokkal, amik újak, érdekesek, alternatívát kínálnak, és közük nincs a másik fajta divathoz, és valószínűleg nem is lesz soha.

  4. Mindig, amióta az eszemet tudom, undorodtam a divatolástól. (Így neveztem.) Ha valamit sokan hordtak/csináltak/ettek, csak azért sem. Aztán egyszer csak lepotyogott, amiről írsz. 🙂 Igen, ez ugyanaz a hinta. S lassan, nagyon lassan tisztulnak a dolgok. (Végre! :-)) Szépen elhordom a kedvenc ruháimat, nincs túl sok, de azt nagyon szeretem. Amikor újat veszek, addig gyűjtök, amíg meg bírom venni azt, ami számomra szép/praktikus/kényelmes. Van, amiben a márka számít (nekem a cipő nagyon ilyen), s van, amiben nem. A gagyi tömegcuccokat már csak azért is kerülöm, mert szinte semmilyen betűket, számokat nem hordok. Pár éve nagyon komolyan ökomozgalmárkodtam. Mára az számít, hogy nyugalmam legyen, meg persze örömöm. A kajára sokat költök, az fontos. Meg a könyvekre, mikor jut, mert azok nélkül valóban szegénynek érezném magam. Amúgy meg jól védi a túlfogyasztástól az embert a szoros havi keret. Kávé, igen, az kell. 🙂 Abban durva sznobéria van nálunk. Ami azt illeti, szívesen meghívnálak egyszer kávézni, hátha tudnék olyat mutatni filtereszközzel, ami ízlene. 🙂

  5. A kommenteket olvasva azért támadt némi ingerenciám védelembe venni a zenetanulást, sorolhatnám, hogy egy jó tanár mennyit s miben tud segíteni a zenét szívesen tanuló, művelő gyereknek. Hazabeszélnék, igen.

    • Azért tömegesen ez inkább úgy néz ki, hogy egy egész háztömb hallgatja a gyerek elkeseredett nyekergését, aki még utálja is. Én is tanultam zenét, fontos volt, de amennyi melót és amekkora hangszerekbe beleraknak szülők manapság, úgy, hogy a gyereknek nincsen érzéke hozzá, az azért hüledezés. Akarjon a GYEREK hegedülni, ne a szülei. És előtte menjenek sokat, sokat koncertre, meg játékos ismerkedésekre, legyen a szülő is zeneértő, és szóljon a bakelit.

  6. Visszajelzés: tíz kérdés ennenmagamhoz | csak az olvassa — én szóltam

  7. Eszembe jutott, mit szoktunk reagálni a barátnőimmel, mikor divatról vagy divattal kapcsolatos rinyálásról van szó: összenézünk, hangosan felröhögünk. Nyilván szeretünk jól kinézni, de ez nekünk azt jelenti, hogy jó minőségű, formáinkhoz és színeinkhez passzoló, kényelmes ruhákat hordunk, sokáig. Akár turkálós, akár magyar egyedi, akár neten rendelt, akár egymás közt csereberélt, nem kerülhet nagyon sokba, mert az életünk egyéb területei és a gyerekeink kerülnek nagyon sokba. A trendek követése vagy nem követése szerintem kifejezetten jóléti probléma, foglalkozunk is vele, de számomra inkább megmosolyogtató. Ahogy írod is, annyi, de annyi ennél fontosabb téma van!

    • És ők ezt a rengeteg agyalást, részletezést, dumát, lelkizést, lebernyegek mutogatását mint TUDATOSSÁGOT és MINIMALIZMUST rakják ki nekünk.

      Ha valakinek van ízlése, nívós cuccai, és a blogoláshoz, önmegjelenítéshez érzéke, esetleg érdekes lehet, miket és miért hord. De ez a turis meg rossmannos bohóckodás megdöbbentő. Mögötte a fontoskodás, az önreflexió hiánya, a szembenézni nem tudás.

  8. Visszajelzés: dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.