gyerekkor címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: …és néhány kép
Védett: mise, istentisztelet, lelki élet
hogyan lettem úrinő
18
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 2.
és magyaróra
és karriertanácsadás
Elit, budai, felső-középosztálybeli…! Én!
Engem ez annyira megdöbbentett. Rögtön csekkoltam: nem laktunk fűtve öt szobát, nincsenek a falon havas tájak, meztelen nők meg almafák. Nem éltünk lazacon, nem ültünk langyos vízben, nem borongtunk, hogy mások mennyire nyomorognak. Itt a megfejtés, meg itt. Viszont nem is harc az élet, csak úgy tesszük a dolgunkat, de nem nagyon. Nincs nagyravágyás. Praktikus, de nem materiális anya. Apám kifejezetten spirituális, ül és mereng (na, ilyen szépet sem írtam még róla).
Hogy a picsába lettem én felső-középosztálybeli?
Kinek mi. Social box is in the eye of the beholder, ahogy Roussoe, a híres holland festő írja. Neveztek már a blog alapján prolinak is. Bővebben…
havonta egyszer megbolondul, avagy a testről
Én a PMS-t hatalmas kamunak tartottam egész életemben, megmondom őszintén.
Általában mindenféle közkeletű nyavalyt, krupptól allergián és székrekedésen át a migrénig, sőt, a lelkem mélyén nem hiszek az infuenzában sem. Minden alkalommal elfelejtem, hogy létezik.
Majdnem soha nem voltam beteg gyerekként.
Vasegészség, semmin nem problémázni, orvos anya, és bölcsis koromtól naponta ültem a rendelőben. Pecsételtem a recepteket, igazolásokat, és elég sok mindent láttam, emellett erős immunitást szereztem. Bővebben…
a gyermek benned
John Bradshawnak van A belső gyermek című könyve és tanítása, én jártam is ilyen csoportba, talán 2005-ben, nagyon intenzív volt. De én nem őt ismertetem most, hanem elfogott egy érzés.
Látom ezt a gyereket, a gyereket mindenhol, különböző emberekben. Azt, aki nem tudott felnőni, ami azt jelenti, hogy kész lenni, elérni a potenciálját, megvalósulni teljes lényege szerint. A gyermek benned figyelmet akar. Azt, hogy ő a legjobb, ő a mindenség közepe, ezt mondják, mutassák, éreztessék. Hogy ő fontos.
És hisztizik keményen.
Csakhogy ezek az emberek harminc- meg negyvanvalahány évesek.
Mindenkiben megvan a szeretetvágy, az elismerés vágya, de ebből van gyerek és felnőtt változat is. A gyerek még nem úgy várja el az elismerést, és lesz a hiányában sértett és destruktív, hogy keményen hajt és ettől büszke arra, amit elért, hanem anélkül, lustán, eleve, a létezés jogán, belehullva az ölelésbe – ez a különbség a gyerekkori szeretetvágy és a felnőttkori becsvágy között: utóbbi lények, a felnőttek, melóznak, és a kudarcot, a botlást vagy a teljes kudarcot is jobban viselik.
Ha egy gyerek keményen hajt a szeretetért, elismerésért, figyelemért, az már traumatünet.
Felnőtt embereknek nagyon nehéz mentségeket keresni. Pusztítóak, ijesztőek, harsányak, agresszívek. Én látom bennetek azt, aki jó akar lenni, jobb akar lenni, akit dicsérjenek, akire figyeljenek, és aki mindenféle nyakatekert gesztusokra is képes ezért.
Ennek a kínlódásnak akkor van vége, ha önazonos vagy: elég magadnak, egyedül meg tudod élni, hogy jó vagy. Amikor a helyeden vagy, amikor boldog vagy. Valamennyire kell, hogy legyen egy arc közel, valaki, aki simogat és édes szavakat suttog neked, de legalábbis ennek az emléke, önmagadért szeretnek. De e tekintetben nem ez a lényeg, inkább egy bármilyen boldogító, erőt adó, szenvedéllyel végzett tevékenység. Nem az, hogy eltitkolod a fájdalmat, mutatod, hogy működsz, hanem az, hogy felszámoltad a fájdalmat, nem rág már belül.
Én, komolyan mondom, megölelnélek most titeket, mindenkit, aki ezért nyüszít, ettől lesz fura vagy gonosz. Biztos mert ilyen érzelmes napjaimat élem, meg a ketó engem szentimentálissá tesz. De mondanám, hogy csss, nincs semmi baj, értem én. Gyógyuljatok!
arról, hogy miért nem nézek sorozatokat egyáltalán
Egyszer már írtam egy teljes posztot arról, és szoktam emlegetni amúgy is azt a megfigyelésemet, hogy vannak üzemek, amelyek mindenképpen megváltoztatják az életünket. Olyan minőségi ugrást jelentenek az életmódunkban, hogy nem lehet őket okosan, mennyiségi korlátozással, mértékkel használni, mert az életvitelünk léptékét, távlatát, jellegét változtatják meg. Az okostelefon, a facebook lusta használata, a kézírás elhagyása, a légkondi, a háttérrádió, a házhoz hozatott étel, a városi életmód mint olyan (a természetközelihez képest), a pornó, az autóhasználat mind ilyen. Észre sem veszed, beszív, rászoksz, és többé már nem opció az, ami melósabb, ami nem annyira van kéznél, ami finomabb, ami emberibb.
Én nem nézek sorozatokat, semmilyet, hiába ez a trend most, és hiába ajánlják nekem, hogy ez is, az is milyen jó (elhiszem), és neten is nézhető.
Először is, Bővebben…
szabadon
Gondoltatok már arra, hogy ezek az ezospiri fordulatok, hogy sors, karma meg majd az élettől visszakapod vagy (keresztényben) megver ezért még az Isten, ez semmi más, mint önigazolás és rosszakarat? Nekem már akkor is a hajam kihullott tőlük, amikor még nem gondoltam bele. A remény kifejeződése mindez, hogy nem csak neked, majd másnak is szar lesz. Vele csalt az apjukod? Majd visszakapja, megcsalja őt is. Bővebben…
kapcsolatunk idős szüleinkkel
Ma sem leszek kíméletes. Bővebben…
keresztény bűntudat
Idén tavasszal azt mondtam: most lesz egy olyan nyár, amilyen még nem volt. Most csillog a vállam, engedek az élet áramának, nem bánom, ki mit gondol a teniszruhámról és az edzésmániámról, belelazulok a nyárestékbe, és olyan helyekre megyek, ahova nem szoktam.
És lőn. Bővebben…
érzelmek koldusa
Szokták nekem a fejemhez vágni, hogy én mindenkivel összeveszek (még “a” feministákkal is), rosszban vagyok a családommal, nem kellek a férfiaknak, és “elhagynak az olvasók” — ez nekem a bajom, és persze az én hibám. (Amiről most írok, abban a tekintetben ezek az egyébként különböző vádak hasonlóak.)
Igen, az én hibám: a rosszban lét és egyre tisztább magányom oka az, hogy én ilyen vagyok és nem olyan. Nem egyezek.
Csakhogy én ilyen akarok lenni. Nagyon, és egyre inkább. Bővebben…
a sértődött kislány 1.
Azért mindannyiunkban ott van az a harmadikos, aki azt nézte, hogy neki a legszebb-e a tolltartója. (Természetesen, kicsim.)
Vagy hogy nő-e már a cicije neki is. Aki szeretné, ha csak ő tudna kézen állni, mások nem.
És akinek a hegedűszólója előtt lett áramszünet. Bővebben…
ne szidd magad
Olvasom ezt:
http://wmn.hu/2015/10/22/ne-szidd-magad-21-napig-csatlakozz-a-wmn-uj-kihivasahoz/
Olyan kedves ez, közösségi, megerősítő. Vicces lehet végigcsinálni, frankón bevinném ám ofőre az osztályomnak. És az egész Wmn.hu is olyan jó hangulatú, falat kenyér.
De ha belegondolok, nem értem ezt, komolyan. Hökk volt olvasni. Bővebben…
mire járjon?
tavalyi
Hát ezen pörögtünk mi itt, anyák, az elsős lányainkkal. Délutánra van a napközi, egy kis tanulás, játék az udvaron, kreatívkodás, és van a különóra-kínálat: nívós, sokféle, és igen drága.
Én mindenkit önmérsékletre intettem, akivel ez szóba került, mindenekelőtt a lányomat. Elegendő stressz és idő az iskola is, a különóra meg a késő délutánba nyúlik. Nemsokára az ember azt se tudja, kinek süssön majd mézeskalácsot, kit tegez, kit magáz, meg hogy hánykor ér véget. Ez a túl sok új inger sem optimális egy elsősnek, aki fél nyolckor ágyba zuhan, és fél hétig alszik.
Szeptemberben minden színes-szagos még, aztán feladat lesz az is.
Na de mégis.
Zene, valami kreatív, fejlesztés, ha az kell, sport…? Nyelv? Bővebben…
az idő 1.: észre sem vettük
Balázsnak, mert ő érti
és egy évben is születtünk
Gyanúsan sokszor írom, hogy már a negyven jön, meg “így negyven körül”, ugye? Hogy ekkor már odaint a halál, például.
Vagy kilenc hónapja ezt írom ám. Hogy negyven leszek. Holott én csak harminckilenc lettem, múlt szerdán. Még nem váltottam fel az ötödik tízest, úgyszólván.
De már nem éri meg azt az egy évet oktondi módon kiemelni. Kicsinyes volna. Mint aki retteg tőle. Dehogy rettegek, én…? Hát nem mindegy? Teljes önkény a tízes számrendszer is. (Mindenki tudja, hogy az igazán kerek szám, az például a harminchat. A negyvenegy, na, az szúr.)
Nem akarom elfelejteni, hogy már körülbelül annyi, ennek tudatában, ezzel együtt, ezt el nem maszatolva akarok ilyen lenni, és így érezni magam. Mert különben olyan öregesnek látom a szemem környékét vagy a nyakamat a fotókon. Így meg nem. Bővebben…
majd belerúg ő is
Közhelyvadász lettem. Írja a magazin gyereknevelős cikke, kifejti az anyatárs a fórumon, meg mondja az óvónő is, hogy azért nem szabad lenyomóan beszélni a gyerekkel, erőszakosan viselkedni, megütni, mert akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy így kell bánni a gyengébbel, továbbadja az agressziót.
Tényleg vannak gyerekek, akik bemutatják szüleik döbbenetes viselkedését, akár az egész repertoárt. Mindannyian láttunk már ilyet. Ismételgetik a riasztó mondatokat, megbüntetik a plüssmackót vagy űzőbe veszik a kiscsoportost az ovi udvarán. Megrázó lehet így belepillantani egy család életébe.
Ez, tulajdonképpen, egészséges reakció, kis keménykötésű Ricsik csinálják a grundokon: agresszió ért, továbbadom. Hát hova tegye? Szoktak aggódni miatta, gyerekpszichológushoz való eset, ez kétségtelen.
De ennél sokkal rosszabb is történik. Bővebben…
milyen fejem volt, atyaég
Basszátok meg, hogy volt ez 1985-ben? 1992-ben? 2001-ben???
Mi mind ilyen gázosan néztünk ki? A csoportképek szerint igen. De hogy volt ez? Akkor még itt tartott a világ? Egyszerűen leszartuk, hogy hogy nézünk ki, hogy milyen a hajunk, ruhánk? Kockás ingben jártunk? Két szál hajunk nem állt párhuzamosan a frufrunkban? Eleve: frufru?
Nem néztünk tükörbe? Nem volt afféle ambíciónk, hogy tessünk magunknak? És mindenki más is leszarta? Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 