a hét főbűn 3.: bujaság

  1. A kevélység.
  2. A fösvénység.
  3. A bujaság.
  4. Az irigység.
  5. A torkosság.
  6. A harag.
  7. A jóra való restség.

Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Mit tudják ők, csak fiatal voltam, hosszú hajú és rendkívül gömbölyű fenekű, meg még extrovertált is, nem illedelmes, nem riadt, nem szabályos: hogy ezt hányan vették erotikus kisugárzásnak! Volnának ötleteim, ezt gondolták, pedig nem voltak. Hogy én mit éreztem közben, míg ők engem sehr erotisch-nak tartottak, azt nem tudták és nem is kérdezték. Engem tekintettek bujának, mert ők felizgultak — ez metonímia.

Ma már, a majdnem egyéves blog után nem vagyok ezen meglepve. Ezt a tévedést szeretném itt korrigálni. Én szívesen, ha jó, meg minden, elöl, hátul, de bennem nem erős a szexualitás, és nem szeretem, ha mindent bevon a ragacs, ha igazgatja az életet, meg azt sem, ha vigyorog. Édes János, ha olvashatnád még ezt, ugye olvasod, te tudtad ezt rólam, vagy nem tudtad?

De hát mi a bujaság? Magas libidó? Pózok? Kéjvágy? Önfeledt szex? Aberrációk? Potyalesés? Titkos bűnök? Hűtlenség?

Hát hogyan lehetnék én önfeledten bozontos endéká nudistafürdőző a kiugró sziklán a szélben, felemásan is diadalmas mellekkel, ha egyszer ilyen módon nőttem nővé? Milyen módon is? Nem kaphat mindenki jelszót. Röviden, mert az hosszú, a vallásosság egzisztenciálissá növekvő bűntudata szorongatta a bontakozót egyfelől, másfelől a csúfság s hogy senki sem szeret, és leginkább a nagyon gúnyos, életvitelszerűen és nagyon könnyedén odavetett nőgyűlölő gonoszságok a három bátyám közül a két kisebbtől. Az valami nagyon hálivúdi befejezés lenne, ha ebből viruló szexus bontakozhatnék ki — honnan, hová, mitől?

Tudjátok-e, milyen felszabadító ezt most kimondani? Ez vagyok, és így is jó, kimondani, képesnek lenni kimondani, hogy lehetett volna jobb is, de ez van, felszabadító — ezt nem értik a felületesek és a trollok.

Én a mindenkire, a bárkire felhabzó vágyat nem ismerem. A legyen már valaki napfényes utcán tör rám, ahol egymagam vagyok, vagy hűvös lepedőn. A kívánság nem ölt alakot, nem bánt, nem is von be senkit, az én testem része csak, és nagyon jó. Szerintem szépek ezek a -ki névmások.

a vénusz gödrei

Az azért volt életem egyes szakaszaiban, húszévesen, később huszonnyolc évesen, aztán meg harmincévesen, nyáron, hogy nagyon erősen érzékelem a testem kontúrjait, a derekam ívét, és lobogok, a vakvilágba. Nem tudom, ez mitől van. Harminckilenc fok, víz cseppen a vénuszgödörbe (így hívják? van nektek olyanotok? nem így hívják, a keresztcsontnál a kettő, mint a klasszikus szobrokon, de pont a milói Vénusznak nincs), nem az orgazmus számít, hanem a kívánság, s ez az egész amúgy is csak fantázia. De ez is én vagyok, nem a másik, ha van is másik, nem érti, nem ott tart, nincs velem, ezért ilyenkor az ember legjobban teszi, ha megeteti Fifit.*

És hogy valakit, egyvalakit nagyon kívánok, azt is ismerem, de a tiszta mágnesességet szavak fedik el, esetlegességek, szorongás, hogy ő nem, vagy nem annyira. Az oké, hogy egyszer csak megdöbbenek: a vegytisztítóban (!) ez a nagyon korrekt férfi milyen szép voltaképp, elmenet azon jár az agyam, hogy biztos szadó-mazó lepedőket is mos — de ez már a regényíró bennem. Aztán, hostelben vagyok recepciós, nagyon fiatal; éjfél elmúlt, megjelenik egy mexikói fiú, először látom, és ahogy áthajol a pulton, szájon csókolom. És tizenöt év után is azt mondom, ez a legszebb csók egész életemben. Ilyen van, de ez sem vágy, ez pillanat, olyan, aminek nincs köze az előzőhöz és kevés az utána jövőhöz, irracionális és sohatöbbé.

Legerősebb vonzalmaim mindig tisztán intellektuálisak voltak, egyáltalán nem bugyinedvesítőek, sőt, közel jött, és megéreztem a szagát, és nem, nagyon nem, de a vonzalom, a “mindenem a tiéd” maradt. Nagyon úgy tűnik, az agyamban fejlődött ki a csiklóm.

De amiről ők beszélnek, a testi vágy, csak úgy, mindenfelé, mint forgó öntözőrendszer, amely nem nézi, csalán-e, fű, murva, tuja, nem, ezt nem ismerem. A jogosultságérzetet hozzá, hogy erőm van és megtehetem? — nem, a vágy, a könnyen röppenő az én ügyem, mással szemben állva szégyen.

Amitől a bujaság visszahőköl: a nyáladzásuk, ami riadalmat kelt. Többször akarnak ejakulálni, mint ahányszor megkívánják őket, és persze nem is azokkal. Mi sem, de nyáladzani nekünk szinte tilos. Ők meg sportot űznek belőle. Ezt fedezi a hódító, kezdeményező férfi szerepe is: egyébként nagyon kínos lenne a nem kölcsönös késztetés, a gnómok és kvalitás nélküliek gőgös jogosultságérzete (hát hiszen ő férfi). Ebben a sémában a legrosszabb annak a nőnek, aki soha nem kap bókot, közeledést, akit senki sem kíván. Én így nőttem fel, ezt nagyon belém verték, hogy aki “senkinek se kell”, az röhejes, az szánalmas. Jó mindenkinek kelleni, visszaverni a rohamokat, avagy behódolni. De ennek a bujasághoz semmi köze, ez nem gyönyörű társasjáték. Hiszen az igazi az volna, hogy az én vágyam büntetlenül kifejeződhet és méltó feleletre találhat, megélhetem, felismerhetem egyáltalán, hogy nekem mi a jó, a legrosszabb pedig az örökké zaklatott szép lánynak, az erőszak áldozatának. Én viszont nem ismeretlen vagy nem-szexuális férfiak tetszése szerint vagyok nő, avagy buja, hanem á) a partneremmel, kiemelt érzelmes és szexuális pillanatokban, bé) egyszer csak megtörténik, felizzik valami, abban a konkrét akármikor-helyzetben, csak úgy, akár következmény nélkül, mintha bolygók találkoznának mintegy véletlenül, ki érti ezt?, cé), és leginkább: sivatagi magányban is, a szélnek is nő vagyok, magam is nő vagyok, egyszerűen a testem és tudatom, az érzeteim és kipárolgásaim tesznek nővé, nem a férfiak tekintete és visszajelzése.

A másik, az mindig nehéz. Volt jó, volt heves, sokszor volt jó, de nem vagyok buja sem vele, sem nélküle. Egyszer, egy egyébként méltatlannal, aki valahogy váratlanul sok húrt talált rajtam — említettem már — majdnem megtörtént. Pillanatok választottak el tőle. És… nem tudom, mi. Nem tudom, mi lett volna.

* Fifi elemmel működik.

629 thoughts on “a hét főbűn 3.: bujaság

  1. Te É. Én ezzel nem tudok mit kezdeni. Nagyon jó írás, elolvastam kétszer. Valami kattog itt bennem. Mi van azokkal a nőkkel, akiknek tetszik egy férfi. Egyetlen egy. A szimpátia kölcsönös, jön a szex, a nő élvezi és folytatná, de mert a pasi megkapta, amit akart, tovább lépik. Ezt hogy lehet feldolgozni úgy, hogy a nő ne érezze kihasználva, megalázva, k*-nak magát? Hogy lehet ezt lezárni? Mit lehet tenni az egyoldalú vonzalommal, amely csak a nő részéről működik? Hogy mondhatná el a nő a férfinak, hogy hiányzik szexuálisan, anélkül hogy sértené annak határait. És főleg miért érzi azt a nő, hogy teljesen egymaga felelős, hogy ez megtörtént, mert ő csábította el?

    • “Ezt hogy lehet feldolgozni úgy, hogy a nő ne érezze kihasználva, megalázva, k*-nak magát?”
      Gondolom, normális értékítélet szükséges hozzá.
      Ha a férfi lépett le, ugyan miért érezné magát a nő kurvának ????? Ki az a nemnormális, aki ilyen helyzetben ezt érzi ???
      Megjegyzem, ezt amúgy azok se érzik magukról, akiket a környezetük annak tart.
      Ilyen az ember, magáról nem gondol rosszat. És ez így helyes.

      • Mi az, hogy normális? Az ember nem gondol rosszat magáról. De mitől kezd valaki rosszat gondolni magáról? Egy gyerek mitől érzi kevesebbnek magát? És mitől gondol valaki jót magáról?

        • Szerintem az ember ösztönösen jót gondol magáról.
          Volt néhány ilyen eset a látókörömben, és igen fájdalmas volt a nőnek, de az, hogy ő kurva volna emiatt, nahát azt nem érezte egy sem.
          Úgyhogy szerintem ez valahogy erős túlzás.

          A helyzet pedig az, hogy mióta kitalálták a pasik, hogy nekik alanyi jogon jár a szex és legkésőbb a negyedik randin már elérkezik az ágyba bújás ideje, és ezt a női magazinok jól belesulykolták a női fejekbe, azóta egy csomó pasi erre hajt.

          Egyszerű az ellenszere is : ha nagyobb a vágyad és magad nem tudsz várni, akkor a szerencsére bízod a dolgot és belekalkulálod a koppanást is.
          Ha nem akkora a vágyad, akkor a tizedik randit sem az ágyban zárod, így aki erre hajt, az jó eséllyel lekopik addigra, mert “nem éri meg” ennyit beinvesztálnia, pláne hogy általában jó eséllyel nem ilyen nőket szokott kifogni.

          Persze az igazi az volna, ha a pasik becsülnék magukat annyira, hogy nem adnák oda magukat akármelyik nőnek, mert az ő testüknek is van szentsége és intimitása.

          Nekem sikerült ilyen pasikat kifognom, az egyik lányomnak már kevésbé, ő már két ilyenbe is beleszaladt. Pedig a 2 hónap is eltelt várakozással. A szívem szakadt meg érte, de mit tehet az ember…
          Én meg az első este lefeküdtem a már 20 éve férjemmel, mert úgy alakult 🙂
          .

          • Jav.: az ember (lánya) akkor gondol magáról ösztönösen jót, ha nem baltával igazították az önbecsülését. Ha igen, mint például az enyémet, akkor ösztönösen, még inkább: automatikusan rosszat gondol magáról, még akkor is, ha áldozat. Neked nagy szerencséd van, azt kell mondjam.

            • É. Köszönöm. Azt hiszem, erre a mondatra volt ma szükségem “az ilyen férfi a maga igazolt mohóságával, nem-hagyom-ki attitűdjével áldozata a kettős erkölcsnek. Hogy te mit gondolsz magadról, az meg a te ügyed, akkor is, ha mindenki más mást gondol, és ettől nehéz. Hiába kívánod, te nem mehetsz bele büntetlenül a hirtelen szexbe, mert ha a fejed tetejére állsz, akkor is te érzed magad kifosztva, te szeretnél valami, a szex intimitásához méltó folytatást, beszélgetést, nem ezt a lélektelen eltűnést. Mégis, rendbe kell tenni, felismerni, hogy ez nem a te nyomorod, ami még úgy is nehéz, hogy fogalmad sincs, mit beszélnek rólad, hogyan javasolnak aztán egymásnak mint könnyen baszhatót,”. Ez tölti ki az életemet egy ideje és vannak akut pillanatok, amikor erősen rámtör az érzés, hogy mekkora marhaságot csináltam. Túl kell lépnem rajta. Nehéz, ha az embert baltával egyengetik gyerekkorában 😦

            • ha nem baltával 😦 Balta szavakkal.
              De nehéz, nagyon nehéz ez.
              Nekem ez a dal mondja gyakran ugyanezt. Nagyon régóta a magányt. Egyedül a vágyakozással. Hát, lehet a szöveget elemezni, kinek mit és mennyit mond a vágyról.

            • Hát, az én önbecsülésemet ugyancsak baltával igazgatták, de négy-nyolc évesen a széttört botos verések és erőspaprika etetések után a kukoricán térdepelve sem sírtam, hanem megállapítottam, hogy az én apám egy komplett marha úgy, ahogy van. Feminizmusom alapjait akkor vetettem meg, ott a kukoricaágyon.
              És egy percig nem gondoltam soha, hogy én itt én vagyok a rossz vagy a hibás.
              De hát ugye ennyire nem vagyunk egyformák.

                • A tiszta rossz egészségesebb, mint az, hogy néha jó, néha nem jó valaki hozzád, mert azt tudod kezelni. Tudod értékelni, hogy az illető marha. Belém mindig az jött, hogy rossz semmirekellő vagyok olyan emberek részről is, akik a másik kezükkel simogattak.

            • Nagyon jol irod! Es az onmagad megkerdojelezese majd meggyozese nagyobb kin, mint csak jot, vagy csak rosszat gondolni, es vallalni, hogy igaz, vagy hamis…

          • Negyedik randi? Te hol élsz? 🙂 Ha a második szexmentes randi után nem hív fel, akkor megúsztad. Mert a harmadik már túl melós lenne. Van olyan is, aki már a másodikat is annak érzi. Ez abból a szempontból jó, hogy nem kell olyan sokat várni, mint elválik a szar a májtól és nem éled bele magad túlságosan, és ha viszont szexelni akarsz, akkor sem kell sokáig várni, mert tulajdonképpen tökmindegy. Az egész szerencse kérdése, a taktikázás nem ér semmit. Lényeg, hogy tudj kellően cinikus lenni és ügyesen jegeld az érzéseidet, vagy vállald, hogy nem szexelsz. Kb ezek a lehetőségek. És óvszer mindig legyen nálad 😀

            • képviselőné, nem ment át a levelem. azt írta a gép, hogy nem ismeri fel a címet (szomorú szmájli) mit csináltam rosszul? írj nekem: uzi057 szintén gmail vagyok

    • Idővel elmúlik, helyére kerül a történet magától. Nincs nagyon mit tenni, jól belenyúltál most a lecsóba. Méltatlan volt az ürge, nem ismerted fel időben, csak ennyi. Amúgy felnőttek között kizárt, hogy egyszemélyben legyél felelős! (méghogy te kurva, akkor őt minek neveznéd:-)) Vigyázz, hogy ne vigye magával az önbecsülésed darabjait, azok a tieid.

      • Van, ami soha nem múlik el. Miért gondolják az emberek, hogy a fájdalom elmúlik? Eltolod, vagy enyhül. Soha nem múlik el. Minden bántás apró sebbé varasodik. Nem elevenen fáj, de óvatosan kell bánni vele. Ha felszakad, ugyanolyan eleven vér folyik belőle, mint mikor kaptad.

        • Képviselőné, én arra gondolok, hogy mindenki elárulja a szándékait így vagy úgy. Vagy tudtok horrorsztorikat, ahol nem volt semmi, de semmi előjel, még gyakorlott szemmel nézve sem? bár erősen offtopic a téma.
          Van ez a mondat Erica Jongnál:” She doesn’t fuck mean men anymore. Thank God, she left that behind in her twenties.” márpedig fuckolt rengeteget utána is.:-)

          • Igen tudok, méghozzá elég biztos forrásból, de biztosan hiba volt a gyakorlatlan szem (mihez képest? pontosan hány görény kell a megfelelő gyakorlat elsajátításához? hány évesnek kell hozzá lenni? nekem ezek bizony kérdések a mai napig). Szerintem elég gáz, ha úgy kell a randizás világában járni-kelni, hogy na, ma ki fog átbaszni? Meg folyton lesni a jeleket, amik egyébként néha egyáltalán nem nyilvánvalóak (pasi nem bunkó, nem nyíltan nőgyűlölő, nem szavahihetetlen – “mean” stb.). És épp elég egyetlen ilyen eset is, hogy jó hosszú időre hazavágjon, akkor aztán elmegy a kedved a fakkolástól, tutira. Én ezt legalább olyan rettenetesnek érzem, mint azt, hogy ezek a dolgok megtörténnek, és nem tudom egy kézlegyintéssel elintézni, mint ahogy biztosan sokan mások sem.

            • Én sem tudom elintézni. Én is belehaltam már, nyilván. Lehet, zombiként járok-kelek azóta, úgy fakkolok. Az egész szexügyet és kapcsolatteremtősdit élet-halál játéknak érzem. Olyan mint egy dzsungeltúra- talán paradicsomi helyet fedezek fel, de örülök, ha élve megúszom.

            • Én is zombiként járok-kelek, igazi választás híján, de ez csak a felszín. A valódi, mélyérzésű énem nagyon berzenkedik. Találó a hasonlatod.

            • Na igen, erre a “NAIV VAGY”-ra mindig felkapom a fejem. Miért is gonosz ez?
              1. Ő abba a pozícióba teszi magát, hogy engem megítél.
              2. A megítélést bőven kimerítheti részéről egy négy betűs szó.
              3. Ez a szó takarja azt a képmutató ragacsot a megszerzendő/megszerzett nő felé, miszerint “édes vagy” de “hülye”.
              4. De ez nem változtat azon, ahogy “kezellek”, “kezelnek” téged, sőt:
              5. Ne is csodálkozz rajta, minek vagy naiv. Aki hülye…

              Hogy gyűlölöm ezt a lekezelő és hibáztató nemtörődömséget!
              Nekem nem volt sok szeretőm, csak egy, inkább tartósabb, kölcsönös szerelmeim voltak, és az az igazság, hogy én épp a ragacsos légypapír- identitást nem bírtam, mikor egyedülálló voltam. Hogy ők repülnek rám, és mi a választásom? – marcona hókirálynő / naiv hülye. Merthogy pajti nem leszek benne, ha nincs kedvem, és nincs mindig kedvem.
              Utáltam a sok bókot, herótom volt az apró ajándékoktól, a kétértelmű viccelődésből és a menetrendszerű kedélyes zavarbahozástól.

              Sokféle taktikát teszteltem: együtt nevetéstől a gyilkos visszaszólásokig, de az sem hat, próbáltam intelligenciát pengetni, figyelj öcsi, ez a mérce, de kurvára nem érdekli a mércém, max egy fokkal beképzeltebb picsa lettem a szemében. Ami bevált, az a következetes undok béka viselkedés, na azt nem szívlelik annyira, nyilván nekem is remek érzés.
              Én úgy szeretem az életet, a szerelmet, a hangulatokat és az ízeket, hogy mérhetetlenül haragszom erre a lehülyítő, tárgyiasító gesztusra, amit nemcsak a “szerelmes férfi”, hanem a “hódítani vágyó” – azaz minden, a jelen társadalomban követett férfimintának megfelelni akaró hímegyed alkalmaz, amik miatt én nem érezhetem jól magam!!!
              Nem vagyok légypapír! Ez lett a mottóm magamban: aki szeret, az legelőször is, hagyjon békén. Aki ezt nem érti, azt elüldözöm.
              És amikor olyan helyen dolgoztam, hogy nőtlen férfiak tömegei lettek a munkatársaim, és még egyedülálló is lettem, na akkor lett sok, akkor lett nekem szeretőm.
              Inkább az, csak ezek hagyjanak békén.
              Viszont, amikor mindennek vége lett, én vagy 2 hónapig közel depis voltam, mert egyszerűen fogalmam sem volt, hogy hogy ne utáljam az összes férfit, hogy legyek inkább leszbikus, mert még az is jobb lenne, de sajnos ez nem így megy.
              És majdnem elüldöztem ezzel a mély haraggal életem párját is, aki végre, és elsőként kíváncsi volt rám, békén hagyott, határozottan és következetesen kellett neki a barátságom is a határozott kikosarazó gesztusok után.
              Köcsög férfiak – szegény lány.
              Na most akkor, mondjátok meg, (Erdős Virág után ez már így marad) tényleg ezek az alternatívák, mert én 2 hónapig csak ezen agyaltam akkor, hogy akkor most mi legyen? Mindig ez a folyamat, ez a női sors?
              – először igen, a naiv, szerelmes típus, másokra nyitott és kedves személyég. Bár én nem gondoltam igazán, hogy naiv lennék, csak szeretem a szépet és a jót. Ki nem?
              – sok tapasztalat, amik után egyszerűen nem tudsz naiv maradni, mert megvilágosodsz, és annyi ilyen van, amiktől meg lehet, hogy ez a rész szinte senkinek nem marad ki. Az élet pedig sokkal élhetőbb, a világ szebb volt naivan. mit teszel?
              – Így alakul ki a megkeseredett nő képe, és ha tényleg, akkor a maga köré vastag és magas falakat emelő vagy épp a cinikus, bárkivel bármit szintén nem túl boldog alakja.

              Így lett nálam is, keserű voltam de pocsékul éreztem magam, és elindultam egy cinikus lejtőn, ez lesz akkor, gondoltam, tessék, lesz szex is, jó is lesz, legalább ezt már tudom, még párkapcsolat is lehet, de nem sokáig, egy idő után csak szar lehet.
              Én nem bírom sokáig szarul érezni magam, valamit tenni kell, úgyhogy elfordultam a szerelemtől, ez volt az én döntésem erre a helyzetre pár évvel ezelőtt.
              Eldöntöttem, hogy más hangsúlyt kap ezután. Nem lesz annyira fontos, mert nem jó biznisz az, de kell, és sem apáca sem bárkivelbármit nem vagyok. Akkor hát legyen egy apróság, legyen egy jó bor, amiből sok van, imádom, de nem mind ízlik, és nincs mindig kedvem hozzá.

              Közhelyes, de hirtelen nagyon sok dolog kinyílt akkor, és én nyitottam ki ezeket az ajtókat. Tanultam, mellette dolgoztam, elkezdtem törődni azzal, hogy meglegyenek a szakmai tapasztalatok és kompetenciák. Beleástam magam témákba, amik érdekeltek, fontosabb lett a saját általános személyes fejlődésem, bátran felvettem olyan nem kötelező egyetemi órákat, ahol rettegett tanárok rettegett modern és bonyolult dolgokkal foglalkoztak, olvastam, írtam-magamnak, és azóta is igyekszem. Jogsit szereztem. Magánórát vállaltam. Költöztem, ha nem jött be az albi. Barátokkal sörözgettem, programokra jártam, de leginkább barátnőkkel: felértékelődtek a barátnők! A kritikusokat pedig magasról szartam le, kerültem őket és kész.
              A nőbarátoknak mindig előtérben kellett volna lenniük.
              Lassan kilátásba helyeztem magamnak a próbálkozásokat is, hátha létezik olyan, akivel jó lenni, addig marad, ha már nem jó, akkor meg szakítunk. Szex idegennel, nekem sosem ment, azt a szeretőt is úgy jelöltem ki a tömegből, hogy már picit ismertem…

              — És valami egész fura gondolatom támadt, ami azóta sem hagy békén egészen: hát nem pont ilyen hangsúlytalan helyen van a szerelem a férfiaknak is?! Nem gondolják feltétlenül, hogy annak mindent átható, megváltó ereje lesz, mitől is lenne, most is jó.
              Élnek, éldegélnek, alakítgatják a preferenciáikat és a nők, szerelmek jönnek-mennek. Persze jó lenne, ha valaki maradna. Néha, némelyik lilaködös központi szerepet kap, majd ez is változik, és marad a helyén az élet. Nem a semmi!

              Ezért akartam ezt részletezni, hátha más is észbe kap, mint én. Nem tudom, hogy nekik volt-e valaha valamilyen ős-utálat a nők felé, amiből ez a hangsúlytalan szerep következett, néha persze így tűnik, de inkább az van, szerintem, hogy őket függetlennek neveli a társadalom. Őket egzisztenciateremtésre, bátorságra, érdekérvényesítésre és tapasztalatszerzésre buzdítja.

              Természetes, hogy a szerelem jön meg megy. Ha marad, az jó, ha nem, az meg normális. Akkor ott az élet többi része: család, munka, barátok, fejlődés. Meg a halál a végén, az is csak az enyém lesz.

              Nagyon tetszett Liliwhite hasonlata, dzsungelt vagy paradicsomot járunk? Azt hiszem, nem zárják ki egymást, de alapvetően mindenki dzsungelharcos, csak néha sikerül paradicsomi kis kecókat kivájni belőle 🙂

            • Vanitas, ideírom, mert a hozzászólásod alá már nem enged. Erre neked ötöst adok, mert éppen az én gondolataimat fogalmaztad meg. Gyönyörűen. Éppen ebbe az irányba haladok, hogy ne legyen mindent elsöprő cél a szerelem, a párkapcsolat, ne legyen az életem értelme. Ne legyen téma hogy válunk-e vagy nem válunk a gyerekek miatt, hanem adjuk magunkat a gyerekek előtt nyíltan és békében mindenki élje a saját életét, teremtse elő a saját egzisztenciáját és tényleg csak akkor kérjük a másik segítségét, ha egyedül már nem megy. Ha nemet mond, tudjam azt fogadni és tudjam tiszteletben tartani … Igen, ezért érdemes élni.

            • Én is itt ragadok gyakran, most is fél félelőtt fogalmaztam ezt, pedig itt ordibálnak a határidők a jobb vállamon… Inkább medencéznék már akkor 🙂
              De hát fontos, és beszélni is fontos róla, kell, utólag is, ez a jelen.
              Csikatyus, örülök, bár én nem voltam házas “csak” egy sokéves kapcsolat illant akkor el, meg a helyén a sok kérdőjel maradt, és a döbbenet, mennyire nem volt az életem magamnak fontos, mindig csak a kapcsolat, amit akkor is védtem, mikor már látszott, hogy nem rólam szól.
              Emlékszem, annyira szánalmasnak éreztem magam, amikor ezek után bementem egy boltba kajáért, ami ugye rutin, és frankón nem tudtam egy pillanatra, hogy akkor csak magamnak mit is vegyek. Hát akkor megráztam magam, ez milyen már… nem normális.

            • igen. vanitas. igen.
              a folyamat hasonló. egy cinikus állat a végeredemény. aki nem tud semminek igazán örülni. az állandó lemondások miatt a vágy már ki sem alakul (először nem vágyunk már jó helyre nyaralni, aztán nem vágyunk már nyaralni, aztán nem vágyunk már pihenni, nem vágyunk már szeretni és nem vágyunk már arra sem, hogy szeressenek) . hiszen minek vágyni bármire is, ha utána le kell róla mondani. (tök természetes reflexió erre a cinizmus)

              a bevásárlás nekem ennél drámaibb. sosem volt olyan, hogy csak magamnak kelljen vásárolni.
              most belegondoltam, egész megijedtem, hogy csak bóklásznék a sorok között, hogy mit vegyek le a polcról. mert igazából jelenleg amit magamnak veszek azt is azért veszem le, mert kell valakinek a családból és abból nekem is jut.
              (vagyok én egyáltalán?)

    • A hét főbűn nem érvelő, nem problémamegoldós, hanem vallomásos és nagyon irodalmi, ilyen kérdésekre nem tud választ.

      Azért beszélgessünk. Az van, hogy az ilyen férfi a maga igazolt mohóságával, nem-hagyom-ki attitűdjével áldozata a kettős erkölcsnek. Hogy te mit gondolsz magadról, az meg a te ügyed, akkor is, ha mindenki más mást gondol, és ettől nehéz. Hiába kívánod, te nem mehetsz bele büntetlenül a hirtelen szexbe, mert ha a fejed tetejére állsz, akkor is te érzed magad kifosztva, te szeretnél valami, a szex intimitásához méltó folytatást, beszélgetést, nem ezt a lélektelen eltűnést. Mégis, rendbe kell tenni, felismerni, hogy ez nem a te nyomorod, ami még úgy is nehéz, hogy fogalmad sincs, mit beszélnek rólad, hogyan javasolnak aztán egymásnak mint könnyen baszhatót, mint engem javasolt húszéves koromban egy nálam kicsit idősebb fiú, aki többre volt érdemes bennem, és akivel nem és nem akart sehogyan működni a szex, de még a beszélgetés, találkozó sem, azóta sem, pedig nagyra becsül. És akinek javasolt, az lett végül az első, hamar el is tűnt, sajnálom, hogy így történt, utána tudtam meg ezt a kiábrándító előzményt. Maguknak teszik tönkre és lélektelenné, ezt nem is érzik, de nem csak mi nyavalygunk itt, hanem valahol fel van ez írva, biztos vagyok benne. Ő (aki javasolt) magyarázta nekem, hogy ez nagyon szomorú, hogy a lányt kurvának tartják a könnyű szex vagy a hűtlenség miatt, a fiúnak meg ez a menő, de akkor is ez van. Ma már értem, mire gondolt. Nekem egyáltalán nem volt meredek kamasz-és ifjúkorom, és ha rájuk gondolok, mégis ezt érzem.

      • Maguknak teszik tönkre és lélektelenné, ezt nem is érzik- itt a lényeg. Nagyonrégóta figyelem, a bőrömön tapasztaltam nem egyszer, ma mégsem érzem magam áldozatnak. Ez van, nem a szerelemre, tiszteletre vágyó nő a hülye, nem ő a felelős a cserbenhagyásos gázoló igénytelenségéért.
        Valahol az ő bajuk, aki úgy marad, azon 35 felett kezd meglátszani is a romlottság, a sok “győzelem” ára.

        • És áltatjuk magunkat ezzel. Dehogy kezd látszani! Aki volt úgy, élte meg azt, hogy lejjebb adta magát így vagy úgy, vagy kevesebbe nézték őt, vagy a lehetőséget, az van kifosztva, a másik oldal győzedelmeskedett, megkapta, elérte, amit akart. Aki szenved, az itt szenved, sovány vigasz, hogy valahol majd megtérül annak is. Dehogy térül! Vannak dolgok, amik soha nem fizetődnek ki, vannak, akik soha nem eszmélnek, nem jönnek rá, akik úgy halnak meg, hogy ennyit elkaptam, megdugtam, és jó volt. Nem érdeklik, mekkora nyomot hagytak maguk után a sáros bakancsukkal. Ne áltassuk már magunkat valahol valamikor visszaütő ostorokkal. Néha… talán. Aki nem lát, nem értékel, nem tud bánni veled, az a veszteséget sem, vagy nem olyan erősen fogja érezni, mert te önmagaddal zavarba hozod. Kínos neki a kudarc, és inkább menekül belőle, semmint beismerje, hogy ezzel ő most nem tud mit kezdeni. Sok év múlva majd egy valaha volt bolond lánnyá szelídül az emléked. Ha nem így van, az szerencse. Ha fáj nekik is, hát legyen úgy. Apám meglett korában is elégtétellel mesél a könnyen kapható kurvákról, akiket egy roki parti után rendszerint megb*szott. Semmiféle megtérülés nem látszik rajta. Boldog despota a mai napig.

          • Adél, tényleg sokan megússzák minimális lelkiismeretfurdalás nélkül, egészen a sírig. De én komolyan mondom, látom a lélek alig észrevehető rothadását. Ők meg érzik, bár nem válik tudatossá soha. Rá is segítenek minden lehetséges módon, hogy ne tudatosodjon, ne fájjon soha semmi.

            • jaaaj, nekem is van egy regi nagyon fiu “baratom”, tizenhat evesen legfobb bizalmasai voltunk egymasnak. Romantikus szerelmesleveleket irt, vedelmezett, jarkalt utanam, imadott. igy akart megnyerni. Nem sikerult, nem volt az esetem. Tobbszor kuldtem el, mindig visszajott megis. Kesobb is, tobbszor probalkozott ujra es ujra, de nemet mondtam. Nagy nocsabasz volt egyebkent, pedig nem volt annyira jokepu, volt, hogy tobb vasat tartott a tuzben egyszerre, baratnoimet sem kimelve, ezeket kesobb buszken meselte nekem, en meg nagyon lattam, hogy ez a ferfiassaganak mekkora dicsoseg, s ahogy mondta, hallottam a gondolatat: lam teged nem kaphattalak meg, nezd, megkaphatok mindenki mast. Doglenek utanam a nok, te nem is. Ezt leszamitva tenyleg valoban jol elvoltunk baratilag. Oszinten beszamolt az erzelmeirol, titkairol, ferfi-no kozti kulonbsegrol, tanacsokat adtunk egymasnak, de ezt a hoditasi vagyat valahogy nem tudtam megerteni. (meg azt sem, hogy minden harmadik alkalom utan megprobalt lesmarolni) A nagyapja egyebkent ugyanez a tipus volt elmondasa szerint, gondolom, hogy az apja is, ha o is meg az occse is.
              Rendszeresen megbeszeltuk egymas kapcsolatait, kinek milyen a csaja-pasija (akkor meg nem volt vilagos, hogy ez mennyire csak egyoldalu volt)
              Par eve talalkoztunk ujra, elmeseltem neki a tonkremenofelben levo kapcsolatomat, hat ekkor tortent valami igazan szokatlanul kiabrandito. Tobbe mar nem tudott egyutt erezni, tanacsot adni, ereztem, hogy nem ertjuk egymast, elbeszelunk egymas mellett, valami hihetetlen szanalmat ereztem reszerol, (nem tudtam eldonteni, a sracot, vagy engem szan-e) es bucsuzas elott volt pofaja azt meg “oszinten megvallani nekem”, hogy azt az egyet orokke banni fogja, hogy engem nem kapott meg, mert valtozatlanul nagyon kivancsi arra, hogy milyen lehet velem az agyban… (nem am az elet! :D)

        • Ez mennyire igaz, és milyen szép, amit Éva írt! A sok győzelem ára – ismerek olyat, akin meglátszik, a saját arcán, mint egy fordított Dorian Gray-nek, nem szép látvány, az biztos. Oltári szerencsés vagyok, hogy anno elkerültem, mert ha nem úszom meg, nekem is lenne pár Adél által említett sebhelyem… Mire nem jó a józan ész pillanatnyi felvillanása és az acélbetétes bakancs… Egyébként mióta csak távolból figyelem a férfiak hasonló húzásait, azt látom, hogy a “legtöbb cserbenhagyásos gázoló” nagyon is jól tudja mit csinál, hogy mit okoz, és azt kinek okozza. Csakhogy profi módon képesek úgy trükközni, hogy a végén még a nő érezze magát hibásnak, hülyének, naiv libának – mintha tanítanák nekik. Hiszen ő nem ígért semmit, a nő a hülye, mert félreértette – holott mindent direkt úgy tálaltak, hogy az félreérthető legyen és a nő reménykedjen, hogy ebből egy komoly kapcsolat lesz. Egy barátnőm teljesen kikészült és kórházba került egy ilyen véglény miatt, akit ha szembejönne az utcán, biztosan tökön rúgnék, még így évek múltán is.

          • Riasztható tökön rúgó kommandó? 🙂 És igen, nagyon is tudják, hogy mit művelnek. De pont leszarják. És ne legyenek illúzióink, ők nem valami elvetemült kivételek, hanem a szomszéd srác, meg a kollega, meg a teniszedző és talán a tulajdon fiunk és testvérünk. Ezek a szörnyetegek osztódással, mémként szaporodnak.

          • És nem mondanám azt sem,hogy ők a kettős erkölcs áldozatai, sokkal inkább haszonélvezői. (Ugyan rövid távú az a haszon, meg maguk alatt vágják a fát, lerabolják végül a halastavat, de az mindegy.) Az én meglátásomban az az áldozat, aki ha akar, akkor sincs lehetősége változtatni a dolgokon. Az igénytelenség, empátiahiány, tisztelethiány viszont szabad akarat kérdése.

          • Nekem azt hajtogatta az “elkövető”, miközben lassan a kegyeimbe férkőzött és komoly kapcsolattal hitegetett, hogy mennyire naiv kislánynak lát engem. Utólag pedig jótéteményként tüntette fel, hogy megtanította nekem a szemétségével, milyen az élet.
            Tehát valószínűleg végig tisztában volt vele, hogy ő most tisztességtelenül elbánik velem. Még most is fáj a megrablottság, miközben felidézem.
            A pszichopaták köztünk élnek.

      • „Ő (aki javasolt) magyarázta nekem, hogy ez nagyon szomorú, hogy a lányt kurvának tartják a könnyű szex vagy a hűtlenség miatt, a fiúnak meg ez a menő, de akkor is ez van.”

        Szerintem ez rém igazságtalan és sose értettem, és tizenévesként folyton felvetettem társaságban, hogy ez így gáz. Az eredmény többnyire döbbent csend, riadt suttogás a legjobb barátnőtől: „Ne kezd már megint, nem illik.” A válasz többnyire ez így van és kész. De miért van így? Ez igazságtalan és nem indokolja semmi. Erre általában azt felelték, hogy ez a világ rendje így szokás, ez axióma, nem kell megindokolni.

        Szerencsére ma már normálisabb emberek vesznek körül, mint akkortájt.

      • Én ismerek olyan férfit, aki fiatalabbként természetesnek, normálisnak, mondhatni alapesetnek véve az ilyet, megtette néhányszor, nem kétszer randizós módon, de érzelmek nélkül. Aztán többé soha, és tényleg soha. Hosszasan számolt el utána nemcsak lelkiismerettel, de önbecsüléssel is. Azóta érzelem nélkül soha. Mert olyan nagy a különbség, hogy egyáltalán nem éri meg. Sem a nővel megtenni, sem önmagával. És erre magától jött rá, úgyhogy valamiképpen ez mégis lehetséges.
        Egyébként én fiatalként azt hittem, lesznek majd egyéjszakás kalandjaim, mert varázsuk van, meg mert olyan vagyok, szabad, laza, stb. De, amikor közel kerültem a lehetőséghez, nagyon vágyott férfival, mindig sokkal varázslatosabbnak tűnt a saját kis ágyam egyedül, egy jó alvás a tiszta lepedőn.

        • Egyetértek. Én is voltam vele úgy, hogy sokáig vágytam egy hiperférfias férfira, aki arról volt híres, hogy bármire rávetődik, ami mozog és mikor arra került volna a sor, begörcsöltem és nem engedtem, mert féltem és nem bíztam benne. Nem akartam kiszolgáltatva lenni.
          Azonban egy barátommal történt egyszeri szexparti előre megbeszélt módon, vele azóta is becsüljük egymást, mindketten pozitív érzésekkel emlékszünk vissza az esetre.
          Tehát én a szükséges “érzelmek” alatt a vonzódást, a bizalmat és a szeretetet értem. Ilyen “érzelmek” nélkül még én se lennék képes rá, mert MINEK?

      • Én egyik kategóriába sem tudom besorolni magam a fenti cikk alapján. Nagyon önálló vagyok, két munkahelyem van, a gyerekeimet tudatosan nevelem, nem nézek TV-t, az volt az én problémám, hogy szerettem a szexet. Az van, hogy el kezdtem vonzódni ahhoz, akivel sokat szexeltem, erre az lett a válasz, hogy elhagytak. Röviden. Nem érzem magam bűnösnek, a fenti cikk viszont határozottan férfi szemszögből mutatja be a nő hibáit. Nem állítom, hogy a nők nem tévednének, de a blog is arról szól, hogy a társadalom milyen módszeresen szorítja bele a nőket a kiszolgáltatott szerepbe és a férfiaknak hogyan biztosít egérutat. Ez a cikk is egérút. Köszönöm, ezt nem fogadom el.

        • Nem bűn, ha szereted a szexet, élvezd nyugodtan. A társadalom ott bűnös, hogy a nőtől elvárják, egyenesen szinte kényszerítik rá, többet is akarjon, mindenáron várassa ki a férfit, követelje ki a komoly kapcsolatot tőle. Holott ez nagyon gyakran sokkal inkább a férfi érdeke- és nem a nőé! Lehet, hogy meglepő, de vegyük számba, általában mit kap egy férfi egy komoly kapcsolat által? Családot, feleséget, gyerekeket, “családfői” státuszt, gondoskodást. És mit kap egy nő amit amúgy nem kaphat meg? Nem a komoly kapcsolatok ellen vagyok. De így éppen az az egérút a férfiaknak, hogy kényelmesen hátradőlhetnek, a nőkön akkora a nyomás, hogy szinte ők követelik ki tőlük, köteleződjenek el. Ha ez lazulna, akkor a férfi kérné meg a nő kezét. Nem csak látszólag, hanem mert felfogná, hogy főleg neki érdeke. (Bár engem az sem zavar, ha nem történik meg, én fentiek szerint éltem, több házassági ajánlatot kaptam már, a jelenlegi páromtól is. Magam mondtam nemet rájuk. Nekem nem fontos a papír, nálam mindig hozzám tartoztak, nem én tartoztam valakihez).

        • Mire érted az egérutat? Egyetlen férfit sem akartam “elkötelezni”, soha, felőlem tökéletesen szabadok. A szexet a szexért élveztem, sosem akartam semmi mást cserébe. Nálam éppen akkor kell fáradozniuk, ha komoly kapcsolatot akarnak, arra veszem rá nehezebben magam. Egy hétvégi, felejthető kalandra csak legyintek. (És nagyon nem biztos, hogy azzal az illetővel hosszabb távút is kezdenék?- de egyáltalán, miért muszáj a nőnek már rögtön, amint elmúlt 18 a hosszú távúra mennie? Ez egy nagyon erős kényszer, ami gyakran megköti a nőket. Elhitetik velük, hogy nekik ez kell, pedig gyakran csak később érnek meg rá, addig azonban kényszerűségből színlelnek, szerelem nélkül, komoly lelki kötődés nélkül. A kapcsolatban részt vevő felek nem is ismerik egymást, a kapcsolat gyakorlatilag egy színjátszó szexkapcsolat…)

          • A nők hibáztatása egérút. A nők tévedéseit sokféleképpen lehet megfogalmazni, de a nők is csak hibáztatva teszik ezt. Más a figyelmeztetés. Ha a férfiak hibáira, hímsovinizmusára kezdenék felhívni a figyelmet, akkor a nők kezdenék visszavonni az oly nagylelkűen felajánlott kegyeiket… Erre értettem az egérútat.

            • Néha szükségesnek látom a hibáztatást. Közel sem vagyok mazochista, és soha, semmit sem bántam meg- inkább helyrehoztam, tanultam belőle. Nem utáltam meg magam. De muszáj a hibáinkat, ballépéseinket komolyan vennünk. Ez nem azt jelenti, hogy bűnbakok vagyunk. Tényleg a figyelmeztetésen a hangsúly. Valahogy meg kell mondanod egy illetőnek.
              Nem mindig van helye a finomkodásnak, ha csak vigasztalgatsz valakit, együtt sírsz vele a szemét férfiak miatt- ő attól nem fog megváltozni. Következő alkalommal egy ugyanolyan szemét férfi mellett köt ki. Sőt, ha csak csupa jó, rendes férfiak léteznének, akkor is üdvösebb, ha megerősödik a nő. Hisz sokkal biztosabb, ha tőle függnek a dolgok, nem?

              • A férfiak hibáztatnak éppen eleget. Ők egymás között soha nem hibáztatják egymást innen a vicc a szolidaritásról. De a nők is hibáztatják a nőket, ezzel adva lovat a férfiak alá. Én semmilyen mértékben nem tartom fontosnak a nő hibáztatást a nők részéről.

            • “A férfiak hibáztatnak éppen eleget. Ők egymás között soha nem hibáztatják egymást innen a vicc a szolidaritásról. De a nők is hibáztatják a nőket, ezzel adva lovat a férfiak alá. Én semmilyen mértékben nem tartom fontosnak a nő hibáztatást a nők részéről.”

              Akkor ne nevezzük így, nevezzük “edzésnek”. Megpróbálom megedzeni a másik/többi nőt, hisz neki is érdeke ez. Ki az a hülye, aki szeretne gyenge lenni, lelkileg, személyiség terén, és azt várni, hogy majd a másik (a férfi) nagy kegyesen jót tesz vele? Ez nagyon zsákbamacska! 🙂 Persze, hogy olyan értelemben nem szabad hibáztatni, ahogy írod.

              Egy érdekesség:

              http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok__4123579-miert-mindig-akkor-ertekelik-a-noket-a-ferfiak-amikor-a-no-mar-tul-lepne-a-kapc

              Ha az elejétől “lazábban” viselkedne egy nő… sokkal másabb lenne. Ez nem hibáztatás. Főleg nem nőhibáztatás. A nők még mindig úgy vannak nevelve, sajnos, hogy … ki a férfi fenekét is. Ami egy abszolút de elhibázott stratégia.

    • Mi az, hogy kurva? Az én olvasatomban ez a szó értelmezhetetlen, hisz emberek vagyunk… talán az, aki a szexualitást arra HASZNÁLJA, hogy előnyöket szerezzen… de, aki szeret egy férfit, és lefekszik vele, az nem kurva, még akkor sem, ha a férfi nem szereti viszont, és lelép… az nem a nőt jellemzi, hanem a férfit… s ha már van ilyen büntető szó, hogy kurva, akkor ki kéne találjunk valamit a pasiknak is: hímringyó, faszkalap, mittudomén… nagyon dühít az ilyesmi… amikor a nők attól paráznak, hogy ha lefekszenek valakivel, kurvának tűnnek. Ki előtt? Légy önmagad, nem számít, hogy mit mond más. Persze, nem akarom kisebbíteni senkinek a gondját, és nem akarok kioktatni, de utálom ezt a moralizáló, büntető társadalmi normarendszert… grrr.

  2. Nagyon tetszett ez! Nem nagyon érek rá mostanában ide járni, sűrű az élet, de jókor jött, és hozzátennék egy dolgot (vagyis ugyanazt, amit írtál, csak máshogy). És ahogy a vágy tárgyára kenik, hogy buja, ő a hibás – már megírtad máshol, de mindig fura újra rádöbbenni.

    Rettentően unom, ahogy mindenki mindenben szexet lát. És persze, ha én nem, akkor minimum frigid vagyok. Nem tudok nyáladzó megjegyzéseket tenni izzadó félmeztelen izomkolosszus tűzoltós képekre sem magazinban, sem fészbukon, hiába teszik ezt meg más lányok, és nem tudom elhinni, hogy mindannyian zsigerből teszik. Biztos van, aki igen, de én azt hiszem, ezt a férfiaktól lestük el, és ez olyan dacos utánanyáladzás, hogy ha ők megtehetik, akkor én is, igenis. Meg menőn is hangzik. Nem figyelem a férfiak seggét, sajnálom, nőtársaságban képtelen vagyok felvenni a férfitest-elemzős téma fonalát, és nem tudom megmondani, nekem mi jön be, barja haj-e vagy izmos mellkas, mert nekem a férjem jön be, bocs. Aztán ha máshogy alakulna, más jönne be.

    Sajnos kamaszkorom azért is alakult olyan sötéten, mert egy rakás társadalmi mechanizmussal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, olyan érzés volt (és még mindig), mintha lett volna egyszer valami nagy egyetemes eligazítás, ahova engem elfelejtettek meghívni. Nekem a “pasizás” fogalma, ahogyan mindenki csinálta, rémisztően idegen volt, és ha szorosra behunyt szemekkel megpróbáltam egy ilyen szituációba belemenni, olyan hevesen kapálódzva menekültem két perccel később, hogy a végén már heti szinten jött a kérdés, leszbikus vagyok-e. Ezt az összefüggést sem tudtam értelmezni, és elmagyarázni sem, hogy nem, engem a fiúk vonzanak, de ha ilyen heterónak lenni, akkor inkább nem vagyok az sem. Mi lesz ennek az egyenletnek a megoldása? Hát hogy frigid vagyok. Totál egyértelmű. És hibás is vagyok, nyilván.

    A másik, hogy így aztán tökéletesen lehetetlennek van tekintve mindenféle nem-szexuális férfi-nő kapcsolat (“te hiszel a barátságban férfi és nő között?” – micsoda sugalmazó kérdés!). Kevés nő van, aki nekem inspiráló társaságot jelent (ezért tetszik annyira ez a blog és a közönsége, egyébként), arányaiban több férfi volt eddig, akivel igazi jó, érdekfeszítő, ropogós beszélgetéseket tudtam folytatni, izgalmas témákról. Ekkor hirtelen: “az egyik fél MINDIG többet akar.” A “szerintem ez nem így van”, az nem válasz, mert de. És kész. Csírájában kell tehát elfojtani minden barátságot, ami egy férfival bontakozna ki – egyszerűen ki sem tud alakulni. Nekem ez értelmezhetetlen, dühítő, és több barátságomat tette már tönkre, építette le. Te csak tartsál csajos estét és fessétek ki egymás körmét, meg horgoljatok együtt. Azt már nem, akkor inkább, ami most van: óvatos fél-barátságok, plusz néhány inspiráló nő (most már majdnem mind külföldön – basszus).

    A kérdés adott: szerintetek…?

    • idézem csehovot:

      ASZTROV
      A nő mindig csak ebben a sorrendben lehet a férfi barátja: először pajtás, aztán szerető, és csak végül barát.

      🙂

      • Ezzel kapcsolatban minden tapasztalatom azt mutatja, hogy Asztrov igazat beszélt. Nem mondom, hogy nem remélem, hogy létezik barátság férfi és nő között enélkül, de nagyon úgy érzem, hogy igen komoly érettség (és nyitottság és érzékenység) szükségeltetik egy heteroszexuális férfitól ahhoz, hogy eleve lehetséges barátként tekintsen egy nőre, még ha rájöhet is időközben, hogy barátok lehetnek, kicsi az esély, hogy egy kezdeti szikra nélkül egyáltalán észreveszi. Ha pedig mégis, jó esély van rá, hogy egy ilyen érzékeny, nyitott és érett férfibe beleszeret a nő. Nagyon kevés barátnőm van, inspiráló nők, és van néhány férfi, akinek nagyon kedvelem a társaságát. De egy sincs közülük, akivel ne lett, vagy lehetett volna valami valamikor, vagy ne akarta volna valamelyikünk. Még egyetlen homoszexuális barátom is, saját bevallása szerint kora egyetemistaként azért kezdte kereni társaságomat, mert akkor még nem tudta elfogadni önmagát és remélte, mellettem valahogy áttér. Talán közös szakma, szellemi erőfeszítés alakíthat ki igaz barátságot férfi és nő között. Meg ha már így belegondoltam, tulajdonképpen barátnőim is olyanok, hogyha férfi lennék, vagy leszbikus, akkor is őket választanám.

    • Nekem is nagy bánatom, hogy szinte lehetetlen férfival barátkozni, de nem adom fel, továbbra is próbálkozni fogok. Talán lelkileg érettebben sikerül. Egyik 20 éves barátságomnak az a titka, hogy már túl vagyunk a (soksok)szexen, a másik férfibarátomnak meg nem erős a szexualitása senkivel, bár heteró. Vagy mondhatnám úgy is, hogy árnyaltabb a lelke és kevésbé fontos az egója, mint az átlagférfinak.

    • “Nem tudok nyáladzó megjegyzéseket tenni izzadó félmeztelen izomkolosszus tűzoltós képekre sem magazinban, sem fészbukon, hiába teszik ezt meg más lányok, és nem tudom elhinni, hogy mindannyian zsigerből teszik. Biztos van, aki igen, de én azt hiszem, ezt a férfiaktól lestük el, és ez olyan dacos utánanyáladzás, hogy ha ők megtehetik, akkor én is, igenis.”
      Rita, ezt nagyon jól látod, szerintem is így van. Nekem fontos a férfiak fizikai szépsége, tetszik, hatást gyakorol rám, de nem úgy, hogy itt egy muszklis tűzoltó a képen, _akkor_ kívánom, hanem pl. felszáll a buszra egy srác, aki nagyon szép, és csak úgy jön. Gusztálás, fütüylés sosem, belül marad, mint az érzés is, amit kivált, a testemben, és nem vetül a külvilágra, pláne kéretlenül a másik emberre.

      • ” pl. felszáll a buszra egy srác, aki nagyon szép, és csak úgy jön” Igen, ez bennem is megvan. De az “izomkolosszusok” számomra nagyon taszítóak. Az nekem nem szép, nem vonzó. Legyen egy fiúnak egészséges, feszes, lapos teste, hiszen nem nő. Az a sok dudor inkább természetellenes! Mű… egyik másik már-már mutánsnak hat.

    • Nem ertek egyet. Heller Agnes ir a ferfi-nöi baratsagokrol az egyik könyveben es azzal tudtam azonosulni. Szerinte minden baratsagban (nemtöl függetlenül: fefri-ferfi, nö-nö es ferfi-nö baratsagban is) van erotikus töltet. Ha egy kicsit sem talalnad vonzonak, esztetikusnak, stb a masikat, akkor nem tudnatok beszelgetni, barmilyen erdekes is a tema, barmilyen okos is legyen a partner. (Most nagyon dolgozom, ugyhogy nincs idöm kifejteni, de ha hazaerek kikeresem Nektek ezt a reszt a könyvböl). Van olyan ferfi ismerösöm, nem is egy, aki maga is elismeri ezt az erotikus töltetet a baratsagaiban függetlenül attol, hogy heteroszexualis.

      Nekem 2 nagyon fontos fiu baratom van. Nagyon szeretetteljes ket baratsag ez, amik 11-12 eve tartanak. Soha nem volt köztünk semmi, nem is vonzodunk egymashoz szexualisan. Inkabb testveri ez a szeretet. En nem ugy latom öket, ferfikent, bar allitolag jo pasik – barmit is jelentsen ez. Ök sem a nöt a latjak bennem. Nagyon jokat beszelgettünk es beszelgetünk. Pontosan azert, mert a körömlakkokrol es a fözesröl en nem tudok orakig senkivel. Elunom magam, nem erdekel. Szamomra fontos latni es erteni ök mit miert gondolnak maskepp. Es elfogadjak, kikerik a velemenyemet a sajat eletük kerdeseivel kapcsolatban es nagyon fontos ismernem az ö nezöpontjukat sok kerdesemmel kapcsolatban. Regen is elkepzelhetetlen lett volna ennel több vagy mas közöttünk, most meg plane.
      Szerintem igenis van mely es komoly baratsag ellenkezö nemüek között. Ritka, mint a feher hollo, de van.

      • Nekem is vannak fiú barátaim, és nem is mindegyik meleg 😀 Nekem ajándékok ők a sorstól, sokat gyógyítottak a lelkemen és a férfiakhoz fűződő viszonyomon. DE. Észrevettem azt is, hogy tőlük nem várhatok olyan barátságvonásokat, mint a női barátaimtól. A fiúk pl sohasem szorítják háttérbe a saját pillanatnyi igényeiket a kedvemért, amit a nők megtesznek néha, mert ők ezt a kapcsolatba való érzelmi befektetésnek tekintik. A fiúk nem csinálnak ilyet. Legalábbis az én “fiúim”. Ez mondjuk nehezményezem is, és nehéz velük erről beszélgetni is mert nem értik, mi a problémám, mint ha egy vaknak magyaráznám a színeket. Ettől ezek a kapcsolatok kevésbé tartósak, mint a női barátságaim, mivel ha nincs befektetés mindkét oldalról, akkor a viszony nem fenntartható, vagy max valami felületes haverságba megy át.

        • “A fiúk pl sohasem szorítják háttérbe a saját pillanatnyi igényeiket a kedvemért”
          Ezt en is tapasztalom. A legjobb pelda az idöpont egyeztetes. Ki mikor er ra talalkozni. En többször alkalmazkodom, mint ök. Lehet egyensulyt talalni, de nehez, mert az erzekenyseg es az empatia sem annyi, mintha nök lennenek nyilvan. Nem ertik. Akkor rugalmasabbak csak, ha explicit mondom, hogy nem es nem: ugy nekem rossz, emberek! 🙂 Az ok nem vilagos tovabbra sem, de akkor keszek kicsit jobban alkalmazkodni.

        • Ja, ezt akartam mondani, hogy nekem 15 éve van meg a legjobb barátnőm, akivel kurvára nem a körömlakkokról szoktunk beszélgetni… és valahogy bánt is ez a nagyon sarkított elképzelés, hogy két barátnő biztos csakis a sminkről beszélget naphosszat.

          • Én csak sunnyogok itt a sarokban, merthogy szoktam órákig csak sminkről és körömlakkról, meg frizuráról konzultálni a legjobb barátnőmmel. Ő a húgom egyébként, magyar-esztétika szakos, szóval körömlakkot néhanapján leöblítjük egy kis magas művészettel.
            De én nem gondolom ezt bajnak, nagyon jól tud esni a pletyka, meg a receptcsere is, nem tartom ezt szégyellnivalónak egyáltalán.

            (Lehet, hogy azért mert kamaszkoromban kijátszottam magamból hópihe szindrómát? 15 évesen nekiestem a hajamnak egy nullásgéppel, majd az első szerelmemmel egyfajta szerelmi zálogként átszúrtuk egymás orrát. Ő lett az első később, milyen képletes is ez a gesztus utólag 🙂 )

            • Jaj, ne csináld, tök mindegy, ki mit csinál, csak az nem esett jól, hogy nagyon egyoldalúan lett a dolog beállítva. De már kiderült, hogy nem volt szándékos. 🙂

        • Azt irtam, hogy “Nagyon jokat beszelgettünk es beszelgetünk. Pontosan azert, mert a körömlakkokrol es a fözesröl en nem tudok orakig senkivel. Elunom magam, nem erdekel.”
          En nem allitottam, hogy nökkel csak erröl lehet es azt sem, hogy en erröl nem beszelek soha. Azt sem irtam, hogy nincsenek baratnöim es fu de milyen belevalo tökös-fius lany lennek. Ertem a mondatomban a vonalat, ami alapjan ez ugrott be nektek, de nem, nem ez volt a lenyeg a sorban es a sorok között sem, hanem hogy szamomra van, amit csak a fiukkal tudok megbeszelni.

        • Nem azt írtam, hogy mind csak a műköröm-magasságig érnek fel, hanem azt, hogy nekem nehéz olyat találni, aki (beismeri?), hogy nem. Javaslom, hogy menjünk pinceszínházba, de leszavaznak, inkább horgoljunk és együnk pilótakekszet valakinél. Nekem ez nem megy, unom. Vagy, elkezdeném ezt az engem nagyon érdeklő rendszer-témát megvitatni, és nagyon bólogatnak, hogy igen, igen, de már a következő héten jön oda hozzám az örök pletykafészek kolleganő, hogy hallom, nagy feminista vagy, nőuralom meg minden, hogy bírja ezt a férjed? Köszönöm a dézsás linket, tudom én, hogy van ilyen póz, ezt is megjártam ugyanis, szar volt utána. Nem vagyok fiús lány, nem érdekelnek az autók, és mint mondtam, nem is tudok igazából férfiakkal barátkozni, mert letiltja a rendszer. De amit írtam, az az én tapasztalatom, és nekem egyébként rossz így.

          • Rita, a körömlakk szerintem ram vonatkozott.
            Es akkor meg egyszer: nem gondolnam, hogy lenezek barkit is, vagy hogy különb temakrol beszelgetnek mint a nök altalanossagban veve. A legkevesbe sem vagyok fius lany, a karomkodast nem szamitva, mert ugye egy hölgy olyat soha… en meg feszt.
            Osztom a velemenyedet, hogy inspiralobb ferfiakkal beszelgetni bizonyos temakrol. Es sokszor az ö velemenyük jobban erdekel, mint a lany barataime. De ez preferencia kerdese es nem azert mert en diszkriminalnam a nöket, vagy magam barki föle helyeznem. Nem.
            A ferfi-nö baratsagra meg mar keresem a Heller könyvet…. Baromi erdekes, amit ir 🙂

            • Értem ám, de kicsit találva éreztem magam én is, gondoltam, mondom. A horgolós példa még nagyon kikívánkozott, mert akkor megint olyan kívülállónak éreztem magam.

            • Nem lehet, hogy azért inspirálóbb a férfiakkal való beszélgetés, mert legbelül felsejlik azért szexus? Ezt magamból kiindulva mondom: a legjobb, legokosabb beszélgetéseim, érveléseim mindig egy-egy éjszakai borozás során, férfiismerősökkel zajlanak. Nem tudatos ez, hiszen ma már főleg a férjem barátairól van szó, de árnyaltabb és okosabb vagyok ilyenkor, mint szoktam.
              Tudom, hogy nem jól van ez így, de osztom Asztrov véleményét erről a férfi-nő barátságról, ha nem is olyan sarkosan. A szexus szerintem áthat minden férfi-nő, ha nem is a ragacsos vörös-fekete értelemben.

            • Teljesen igaz amit írsz Devorah, áthat mindent a szexus és az lehet inspiráló jó társaságban. Csak nem az alkalomszerű beszélgetés a tét, hanem a többé-kevésbé mély barátság kialakítása. Az már komolyabban igénybeveszi a férfi-nő kapcsolatot.

      • Elnézést, de ezt nem értem. Akkor van erotikus töltet, vagy nincs? Vonzódsz hozzájuk szexuálisan, vagy nem? Vagy nálad a kettő nem ugyanaz? Nekem a barátság csöppet sem erotikus dolog, és én össze tudok barátkozni valakivel anélkül, hogy vonzónak tartanám a külsejét. Várjuk akkor ezt a Heller-féle elméletet, mert nekem így nem tiszta ez most.

        • A szememben amúgy egy kicsit agyon van misztifikálva ez a (heteró) férfi- (heteró) nő barátság téma (ajjj, hogy kell ezt az összetett szót leírni?), és szerintem azért lehet ez, mert a “világunk” agyon van kenve szexualitással, túlságosan is, minden innét indul vagy ide vezet (vagyis a szexhez). Egy olyan “dolog”, ami lehetne egész természetes, magától értetődően a felek belső (!) igényeit (kölcsönösen!) kielégítő, nagyon lazán vett (vehető), az inkább egy agyoncicomázott, -aggatott, izzadságszagú, lihegős (sokszor elvártan erőszakos) valami. És általában ugye a férfi élvezetére (de vannak kivételek: hány férfit frusztrálja ez a potenciakényszer vajon?), valamint a női önbizalom és felszabadultság kárára.

          Na, röviden azt akarom mondani, hogy nekem kicsit erőltetettek ezek az elméletek is, hogy van-e férfi és nő között barátság.
          Szerintem nem kell sok embert megkérdezni, vagy nagyon messzire menni, biztos találnánk ilyet. (És ha esetleg némelyikben/sok esetben szexuális vágy van jelen, akkor mi van? Attól még nem barátság a barátság? Ja, és akkor már itt a következő kérdés: hogyan definiáljuk a barátságot?)

          Ha pedig létezik ilyen (márpedig a nagy számok törvénye szerint biztos van), még ha kevés is, az nem válaszolja meg a fenti kérdést?

          • Jajj, nem olvastam ezt a hozzászólást, fentebb írtam valami hasonlót.

            Szerintem a barátság attól barátság marad, akkor is ha nyomokban szexuális vágyat tartalmaz. Persze, ha a vágy beteljesítése a cél, akkor már más a helyzet.

            Ne tegyünk úgy, mintha a az egynemű barátságok is tiszták, éteriek lennének. Ott is átsejlenek más, oda nem illő gondolatok, érzések, csak az irigységet említsem. Én sokszor nagyon irigylem nőbarátaim életformáját, ez azonban egyáltalán nem hat a barátságunk minőségére.

          • Imádlak, de jól mondod! Köszönöm szépen, pontosan ez a problémám, ahogy fentebb is kifejtettem – hát nem lehetne már egyszer legalább csak feltételezni, hogy egy szituációban mondjuk például eszembe sem jut a szex, és a másiknak sem, és se fel nem sejlik, se át nem hat? És ezt még, urambocsá, ki is mondjuk? (Igen, tudom, akkor máris felsejlik, hááá, tetten értetek.) Agyon van kenve szexualitással. Úgy, ahogy mondod. Így veszik el az ember kedvét mindentől.

        • Végignyálaztam a könyvet, persze a végén volt. Mindig megfogadom, hogy akármilyen csúnya dolog is, de jelölni fogom a könyvekben oldal behajtással, vagy aláhúzással, ami ennyire megragad bennem. Megvan, de ha nem bánjátok, az első kommentemre válaszolva gépelem ide, mert hosszú.

      • A férfi-nő barátságról és a barátságról általában, nemiség nélkül, Heller Ágnes ír hosszasan a New York nosztalgia című könyvében a 261. oldaltól kezdve.

        “Ki ne hallotta volna az én korosztályomban azt a “bölcsességet”, hogy fiú és lány között nem lehet igaz barátság?
        Ez az úgynevezett gondolat azon alapul, hogy lány és fiú között csak szexuális vonzódás, illetve kapcsolat lehetséges, vagy pedig semmi. Nem is beszélve arról a mellékgondolatról, hogy a szexuális kapcsolat kizárja a barátságot. A mellékgondolat még két melléktételt is tartalmaz. Az egyik az, hogy minden erotikus kapcsolat szexuális. A másik, hogy egyneműek között nincs erotikus kapcsolat.
        A barátságban mindig lehet, bár nem okvetlenül van erotikus vonzás. Filozófiai barátságokban az utóbbi meglehetősen gyakori. A filozófiai beszélgetések, a szellemi tárgyú diskurzusok ugyanis már magukban véve is erotikus feszültséggel vannak feltöltve. Nem kell Platónt ismerni ahhoz, hogy ezt érezze az ember. Miután a filozófiai beszélgetőpartnerek többnyire férfiak voltak, kétségtelenül létrejött köztük – ha már nem volt meg előzetesen – egyfajta erotikus feszültség. Vannak kultúrák, ahol ezt kultiválják is, főleg testi érintés formájában, mint a latin amerikai, vannak kultúrák, melyekben szigorúan elfojtják, mint az angol. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé van meg az utóbbiban, mint az előbbiben, sőt talán sokkal inkább.
        Valószínű az, hogy férfi és nő barátságának esetében, mindig ott van ez az erotikus töltet, még akkor is, ha a férfi homoszexuális, vagy a nő leszbikus. Talán különösen akkor. Ha ez akadálya a barátságnak, akkor az anya és kisgyermeke közötti viszony is akadálya a szeretetnek, hiszen ebben a kapcsolatban az erotikus mozzanat egyértelműen jelenlévő.
        Valószínű, hogy az idősebb korban kialakult barátságokban az erotikus mozzanat jelentősége csökken, és a “jelenlét” jelentősége nő.
        De hadd térjek vissza fiatalkori abszolútumaimra. A barátságnak feltétlennek és kölcsönösnek és öröknek kell lennie, gondoltam. Ma már nem hiszek abban, hogy minden “igazi” barátság “örök”. Ez egy kicsit gyerekes dolog. Minden gyerek a játszótéren “örök” barátságot fogad, ami többnyire két napig tart. Két nap is lehet öröklét, de ebben az esetben én nem gondolom így.
        Fiatalkoromban nem vettem észre, hogy a barátságra formált igényem önellentmondó. Semmi sem lehet örök, ami kölcsönösséget tételez. Csak a szeretet lehet örök, mert az nem feltételez kölcsönösséget. Lukács György szokta idézni Philine szavait Goethe Wilhelm Meisteré-ből: “Ha én szeretlek, mi közöd hozzá?”
        Ez így rendben, ha szeretetről van szó, de nem egy barátság esetében. A barátság kapcsolat. Nem intézményes kapcsolat, mint a házasság (legalábbis manapság nem az), de kapcsolat. Két ember kapcsolata. esetleg több ember kapcsolata. De nem pusztán egy ember érzése, vagy egyoldalú igénye. Akinek én nem vagyok a barátja, azt szerethetem, de nem lehet a barátom.
        A barátság tehát kapcsolat és kölcsönösségen alapul. De mit jelent az, hogy feltétlen?
        Bizonyára mást, mint a szerelem esetében. Egy embernek ugyanis több barátja is lehet. De, mint ebben Derridával egy kis szendvicsbárban, a 13.utcában megegyeztünk, Arisztotelésznek igaza van abban, hogy nem sok.
        A feltétlenség alapjában csak egy dologra vonatkozik. A bizalomra.
        Semmiképpen nem az egyetértésre. Semmiképpen nem ízlésközösségre. Legkevésbé kritikálatlanságra. De a bizalomra. És a hűségre. És az intimitásra. És az érdeklődésre.
        A feltétlen bizalom talán éppen abban összpontosul, hogy a “másik” sosem fog kiadni engem. Mert ha kiadna engem az olyan lenne, mintha önmagát adná ki. Biztos vagyok benne, hogy sosem fog elárulni. Ha rosszalja, amit gondolok, vagy amit teszek, a szemembe fogja mondani. Vallomást tehetek neki. Elmondhatom neki a titkaimat, tudva, hogy nem fog ezzel visszaélni. Valószínűleg szüksége van mindenkinek valakire, akiben feltétlenül megbízik. A barát – többek között – ezt a szükségletet elégíti ki.”

        • Ennyi tehát a lényeg:

          “Ez az úgynevezett gondolat azon alapul, hogy lány és fiú között csak szexuális vonzódás, illetve kapcsolat lehetséges, vagy pedig semmi. Nem is beszélve arról a mellékgondolatról, hogy a szexuális kapcsolat kizárja a barátságot. A mellékgondolat még két melléktételt is tartalmaz. Az egyik az, hogy minden erotikus kapcsolat szexuális. A másik, hogy egyneműek között nincs erotikus kapcsolat.”

          Én ezzel tudok is azonosulni. És butaságank tartom azokat a közhelyeket, hogy ha már a “kiszexelték” magukat, akkor tudnak barátok lenni, vagy ha eleve nem volt erotikus töltet, szexuális vonzalom. Meg hogy az egyik úgyis többet akar. Hát ne akarjon.
          Akkor nem méltó a barátságomra az ellenkező nemű. Ki akarna egy barátjának nevezett férfival diskurálni, aki a mellét bámulja, vagy egyértelműen izgatott a társaságában? 🙂

          • Nos, nekem van példám erre. Nekem nagyon jó barátom van, aki vonzódik hozzám, és ezt meg is mondja. Na nem erről szól a beszélgetéseink zöme, de a kapcsolatunkba simán belefér, mert nagyon nyíltan beszélünk mindenről. Mégsem zavar, vagy kérem ki magamnak, miért tenném? Nem viselkedik velem tiszteletlenül…

            • Szerintem ez egyéni beállítottság kérdése. Téged nem zavar ez egy férfi-nő barátságban, mást meg igen.
              Én ezzel nem tudnék mit kezdeni. Zavarna. Úgy érezném nem kezel egyenlő beszéd- vagy vitapartnereként. Mert valahogy a vágya tárgya vagyok. Nem fér bele a barátságaimba.

              • Én nem értem, mi köze van ahhoz, hogyan kezel engem (egyenlőként) annak, hogy vonzódik hozzám. Rengeteg dologról beszélgetünk, ez csak egy apró szelete a kapcsolatunknak. Szerintem meglepődnél, ha megtapasztalnád, milyen ez. Nem úgy kell elképzelni, hogy beszélgetés közben lihegve nézi a mellemet, vagy ilyesmi.
                De nyilván, mindenkinek mások az igényei.

          • Nekem is van. Már megszoktam. A legtöbb férfi izgatott lesz mellettem, nem várom el tőle, hogy ne hassak rá. A legjobb, bizalmamra és szeretetemre feltétlenül méltó, 20 év alatt sokat bizonyított barátom ő, és ez kölcsönös. A házassághoz viszont túl összeférhetetlenek vagyunk. Nyaraltunk együtt, jól össze is vesztünk. Ja, meg fiatalabb korunkban mindig mások után ácsingóztam, aztán elment a hajó. Ma már ritkábban találkozunk, az intimitás közünk mégsem csökkent. A barátságunk töretlen volt minden időkben. Az élet nagy ajándéka. Lehet, megkérem őt, hogy valljon ide ő is.

          • Valószínüleg azért, mert engem feszélyez. A legjobb és legmélyebb fiú barátságaimba ez egyszerűen nem fér bele. Ideges leszek tőle. Tetszem a férfiaknak, hangot is adnak neki. Ez vesz körül munkahelyen, boltban, akárhol. A barátságaimban nem tudom elviselni.
            Máshogy épülnek fel a barátságaim a fiúkkal. Nagyon ritkán beszélünk olyan témákról ami az ő vagy az én nemiségemet helyezi középpontba, vagy egyáltalán érinti.

          • Szívesen 🙂 Örülök, hogy tetszik. A folytatás is szép, de már így is nagyon hosszú lett. Kevesebbet meg nem mertem, mert annyira egyben van a szöveg.

    • Annyira jol körbeirtad.
      Bar ferfi vagyok, pontosan ezt eltem at kamaszkoromban, hogy nem tudok mit kezdeni a playboy magazin csupasz csajaival, de föleg a felette zajlo temahoz nem birtam hozzaszolni.
      Ha hiszitek, ha nem, de nem ertettem, mit lehet ennyit nezni a pucer nös kepeket.
      Es nem, nem is birtam megfogalmazni, mi az en nöi idealom. Ahogy ma sem tudom. Legalabbis nem a külsö jegyek alapjan.
      De tudnek felsorolni olyan hires, sikeres elöadomüveszeket, akiket nagyon nöiesnek tartok, holott sokan külsejük miatt eppen inkabb ekezik.
      Nekem a belsö kisugarzas fontosabb. Több jo kapcsolatom is volt mar nökkel, szigoruan barati. Szerettem, hogy lehet vitazni velük, vagy nevezzük inkabb eszmefuttatasnak. Temakat több szempontbol megvizsgalni, es ervelni, ellenervelni. Amikor nem az a fontos, hogy neked igazad legyen, hanem eszmecsere folyik, az olyan felemelö tud lenni.
      Ez ferfiakkal szinte lehetetlen, legalabbis kevessel. Nincs is sok baratom…

      • Az én párom is így volt vele. Azt mondta, hogy a férfibarátokkal a beszélgetés lehet mókás, de valahogy mindig parttalan marad. Van egy felszínessége, ami alá nem szeretnek/tudnak menni. Fontosabbnak ítélte meg a lánybarátokkal való eszmecseréket, és neki is több jó kapcsolata alakult ki nőkkel, szigorúan baráti.
        Csak az egyik én voltam 😉

        • :-). Hogyhogy nem, a feleségemmel is először barátok voltunk. Aztán jött a felismerés, hogy ez részemről mégis több.
          Ahogy már korábban írtam, nem is tudom máshogy elképzelni.
          Bajban lennék, ha most újra kellene randiznom.
          És nem ítélkezésből írtam, hogy én bizony sokadik randi után mennék csak ágyba. Nem véleményezni akarom azt, aki ezt teszi.
          És azt is elhiszem, hogy mástól mást kaphatnék, sőt még akár tanulhatnék is. Csak nekwm nem ér meg ennyit. 12 év munkája a házasságunk, ami bizony a hálószobában is “munka”. Legalábbis az, hogy tudjuk, másiknak mi a jó, a rezdüléséből érezd, mit szeretne, az nem hiszem, hogy egy egyéjszakás kalandból jönni tud. Talán már érthetőbb vagyok.
          Nekem nem menne, bár sosem volt részem benne, mert már a lehetőségek kialakulását csírájában elfolytottam. Nem menne, mert nem tudnám magam elengedni, sem magamra, swm a másikra figyelni.
          Egy jó hasonlatot hallottam erre, ami tökéletesen leírja, hogyan is gondolom. Hiába vagyok zenész, egy hangszeren akkor tudok szép muzsikát előcsalni, ha már a hangszer minden rezdülését érzem. Addig legfeljebb csak pengetem.

          • egy kicsit vitatkozom ezzel az állásponttal.
            egyrészt: szex az munka? ez nekem nem tetszik.
            a szex az a terület, ahol az ösztönök irányítanak. nem kellenek szavak, nem kell értelem. pláne nem kell hozzá munka. ha kell, akkor köszönöm én nem kérek belőle.
            és ez adja az egy éjszakás kapcsolatok létjogosultságát.

            ne öntsük le valamiféle ideológiai maszlaggal, meg az egészségügyi kockázatok túlhangsúlyozásával azt, ami van, létezik, működik és építő. lehet ezekből az élményekből építkezni, fejlődni.

            • szerintem farkas nem arra értette a “munkát”, hanem hogy az intim, értő szex nem jön csuklóból, sok érzést, empátiát, megfigyelést, a másik fejle hajlást, sőt még tiszteletet (vagy leginkább azt) kell belevinni. és egyezzünk meg, ez munkás dolog egy férfinak. 🙂
              nekem már az is gyanús, hogy farkas egyáltalán férfi, annyira érzékenyen fogalmazta ezt meg.

            • Szia! Gondoltam, hogy a munka szón fennakadás lesz. Idézöjelbe is tettem.
              Talán árnyaltabb kifejezés lesz az, hogy a jó szex tanulási folyamat része.
              De ahogy a hozzászólásom végén egy zenészt idéztem, talán az írja le a legjobban.

              Ès mivel nem volt részem egyéjszakás kalandokban, nincs tapasztalatom, így csak véleményt alkotok róla. Véleményt, mégpedig csak arra kiterjedöen, hogy nekem mit jelentene.
              Még véletlenül sem akarom a véleményemet másra ráeröltetni, vagy azt kijelenteni, hogy az én véleményem több a másénál.
              Ezt egyébként egyre kevesebb dologban merem, nem szerénységböl, hanem inkább abból a felismerésböl, hogy mennyire különbözöek vagyunk, mindannyian.

              Eszembe jutott egy vers: “Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…”
              Csak cseréldi ki a tájék szót neked tetszö szóra.
              Egyre inkább ez az érzés kavarog bennem, amint véleményt formálok akármiröl. Hogy az csak egy vélemény, sem több, sem kevesebb.

            • Ribizli, ide válaszolnék.
              “nekem már az is gyanús, hogy farkas egyáltalán férfi, annyira érzékenyen fogalmazta ezt meg.”
              Ügye ezt csak viccnek szántad?
              Tudod fura érzés volt ez nekem mindig, hogy nem férfiasan közelitem meg a dolgokat, és hogy empátiával próbálok meg másokhoz viszonyúlni, holott az elvárások teljesen mások. Tipikusan nem férfias tulajdonságok. Legalábbis nem vállalhatóak, mert férfiatlannak tünsz.
              Valószinü ezért is voltam mindig zárkózott, és kerestem inkább a lányok társaságát. Aztán tapasztaltam, hogy a tapló bunkók körül forognak a csajok.
              Nem, meg sem próbáltam én is az lenni, inkább vártam.
              Ma már elnézik nekem, hogy máshogy gondolkodom, mint az átlag, mert “müvész” vagyok.

            • Hú… mennyi mindenben hasonlítunk Farkassal… a hangszer-hasonlatot én is megfogalmaztam magamban… egyébként nekem inkább barátnőim vannak, mint barátaim… nem mondom, sokat közülük nagyon vonzónak találok, és nem lenne kicsukva az, hogy más is legyen, de elfogadom azt, hogy nincs, pl. mert már férjnél vannak, vagy effélék…

            • “Aztán tapasztaltam, hogy a tapló bunkók körül forognak a csajok.”

              Bennem is megfogalmazódott már rég, hogy a “csajok” érzékeny, finom lelkű, művelt, kedves lovag után sírnak, majd lelépnek egy maszkulin tahóval. Sajnos, mindig a tahók nyertek, a felnyomják őket a falra igen gyakran jobb perspektívának tűnt, mint a plátói beszélgetünk egy jót, megértelek felállás… ez már régi lemez nekem is.

              • Én nem bánom, ha egy férfiben van erő, csak azt, ha zavarja az én másféle erőm. Én nem akarok abajgatást, lovagiasságot, de ezt régesrég megírta helyettem Lilywhite egy kapcsolata történetével. Én nem körüldongást akartam, és nem is tahót, hanem varázslatot, méltó másikat.

                • Én azt írtam körül, amit tizenévesen tapasztaltam a csajoknál. Azért vártam, mert a környezetemben szinte csak olyan csajok voltak, akik a tahokra buktak.
                  Tiuenevesen eleg erősen működnek a sztereotípiák, a megfelelni vágyás, sokszor nem is a partnernek, hanem a „csordanak„. Én vártam, mert sem tahó bunkó szerepet nem akartam felvwnni, hogy végre becsajozzak, sem ilyen csajra nem vágytam.
                  Bár ennek ellenére bárkit megdöngettem volna, ha tudom, hogy neki is csak ennyit jelentene.
                  Az iflyú kamaszévek… Tele ellentmondással.
                  A várakozás mellett döntöttem, és a tesztoszteron túltengésemet magam vettem kézbe.
                  Leginkább arra vártam, hogy kikerüljek a közösségből, olyan helyre, ahol már más értékrendek uralkodnak, és a lányok is mást akarnak. Ez lett az egyetem. Na ott sikerült sok szinpatikus lánnyal megismerkednem, egyel össze is gabajodtunk. Olyannyira, hogy most kisfiunkat nevelgetjük.
                  És hogy gondoltam-e arra, hogy ki kéne próbálni mással? De még mennyiszer. Csak mindig arra jutottam, hogy nem éri meg, mostmár nem.
                  Ha a kamaszéveim nem így telnek, talán másképp gondolnám. Valószínű a jelentősége sem akkora lenne, ha valakivel ágyba bújok. Az a fura helyzet állt elő, hogy az évek folyamán számomra ez a dolog felértékelődött, és már nem az elhalasztott lehetőségek érdekelnek, hanem az, ami még ránk vár.
                  Egyfajta egymásfelé fordulásra gondolok.
                  Amikor érzed, hogy bármi történjék is, a másikra bízod magad, és ő magát terád. Nekem azthiszem leginkább ez hiányozna az egyéjszakás kalandokból. Azthiszem nem merném magamat adni, valahogy mindig arra figyelnék, mit is, hogy is csinálok, milyennek tűnök kívülről. Nagyon sebezhetőnek érezném magam, főleg, ha nincs tétje a jövőt illetően. Pwdig szwrintem sokkal nagyobb van, mint gondoljuk.
                  Vagy tévedek? Talán értetek, talán át tudtam adni, ami még nekem is csak mostkezd mwgfogalmazódni!

            • igen, farkas, csak viccnek szántam, bár számomra szívfacsaró, mennyire kevés férfi gondolkodik erről olyan érzékenyen, mint te. kevés férfi gondolja úgy, hogy egy kapcsolatban fejlődnie lehet/kell, társával tanulniuk kell egymást, az egymás iránti bizalmat, amire intimitásukat alapozhatják. kevés ember szán időt, fáradságot, kreativitást erre. a kapcsolatok megrekednek, ellaposodnak, visszafejlődnek. ritkán fejlődnek. a hiba a férfi közönye, a nő fásultsága. te áldozol erre. szóval pozitív 🙂

            • Mellesleg, lehet, hogy nem ismerem az embereket, se az új pasiját a volt nejemnek, sem másokat, és fogalmam sincs milyenek… de azt látom, hogy az erő, amiről te is beszélsz, annyira vonzó, hogy elnyomja a szellem, az empátia, a másikra figyelés, a varázs hiányát. Sőt, a van erő, nincs erő annyira lényeges kérdés, hogy a van empátia, nincs empátia, van varázs, nincs varázs sokszor nem is számít. Nem, az új fickó semmivel sem jobb ember, mint én… azaz én nem vagyok rosszabb, mint ő, csak annyi van, hogy neki van ereje, nekem meg nincs. Én puliszka vagyok, amint arról Lillywhite értekezett. Szar ügy… olyan, mint a hiéna… mit ér két erős mellső láb, ha a két hátsó totál béna? Nem lehet az állatok királya, noha erősebb lábai és állkapcsa van, mint az oroszlánnak… de ez már elég off… bocs…

    • Kedves Rita, rég volt ez, igaz se volt, te jó ég, micsoda adag pózolás van ebben a kommentben, önáltatás, magyarázkodás. Fura olvasni, de nincs ennél csodálatosabb, mint hogy tudod, milyen katyvasz volt a fejedben akkor, és az milyen egyszerű és tiszta most minden.

  3. Ó, a nyári hőségben magától beinduló kundalini…”izzik a levegő, resetel az agy.” Jajj, akkor mindig és mindenhol. Jó, nem mindenkivel..
    Lehet, hogy nagyon érdekes lesz neked Erica Jong. Az első könyv a bűntudatos, szorongós, másoktárgya-ifjúság, a harmadik az asszonyi, démoniságában is bűntelen, önmagáért való bujaság. Hogy ő hogy lett ilyen, az is egy érdekes kérdés.

  4. pontosan így.

    és még egy hozadék az én Feldmáromtól:

    “De szerintem nem így van. Szerintem nekem nincs szexuális vágyam. A szexuális vágy mindig két ember között van. Nem bennem, nem a másikban. A valódi szexualitás, az két ember között van.
    Tehát abban a pillanatban, amikor azt mondom, hogy én nagyon szeretnék veled szexelni, és te azt mondod: „Hülye vagy? Hát pont most? Én nem érzek semmit.” – Akkor az egyik fél süket. Vagy én vagyok süket, és érzek valamit, és én rosszul éreztem, hogy van köztünk valami, vagy van köztük valami és a másik süket, és nem akarja érezni, ami valóban köztük van. De olyan nincs, hogy valami tényleg köztük van, és egyikük sem süket és akkor nem tudnák, hogy ez köztük van. Akkor ez olyan, mint a filmeken néha a tengerparton egy férfi és egy nő egymást megközelíti, és akkor így lassan együtt mennek, és akkor így egymás karjaiba ugranak – így történik a valódi szex! Ami nem így történik, ami úgy történik, hogy az egyik itt van és főz, a másik meg jön… az nem szex! Az valami más! És megmondom, hogy mi az a más! Az a más az egy szorongás. Az egy szorongás. Az egy félelem, amit szexualizálunk. Az tulajdonképpen egy rettenetes szorongás. Az egyedüllét, az elvágottság vagy levágottság, elkülönülésnek a szorongása. Tehát általában – és ezt nem csak a férfiak, inkább férfiak, de nők is érzik – hogy ha nagyon egyedül érzem magam, akkor valami olyasmi történik, amit úgy interpretálok, hogy nekem szex kell. Na most evvel rárontani egy másikra… A másik nem tudja, hogy miről van szó”

  5. Kíváncsivá tettél, tényleg mi az a bujaság konkrétan? A bennem lévő verzió vajon egyezik-e a „hivatalos” meghatározással? Nos, nem lettem okosabb, mert a „kicsapongás, érzékiség, erkölcstelenség” szintén koronként, tájanként és személyenként változó fogalmak. Van egy sejtésem, ahány ember, annyiféle „bujaság” létezik.
    Ezenkívül régi nagy fájdalmam, de nekem nincs vénuszgödröm, pedig annyira szexinek láttam mindig más nőkön. Most azért leellenőriztettem a családdal, biztos, ami biztos, de ezt ők is megerősítették. Férjemet idézem: “háát valami talán sejlik, de nem igazán…” Megvizsgáltam, a lányomnak sincs. Viszont van gribedlim, ha érdekel valakit 🙂

  6. De jó írás, É! Ráadásul én is írhattam volna, mármint a tartalmát tekintve, nyilván nem a formáját, sajnos. Sőt. Mi is írhattuk volna, ha érted, mire gondolok.
    Zöldfűszál utolsó mondatára rímel, hogy Fifinek is van tehát elemi igénye.

  7. Két gondolat vetődött még fel bennem, most, hogy újraolvastam ezt, amire többen adtak értetlenül kevés csillagot, miközben én nagyon jól vagyok vele.

    Az egyik, hogy talán nincs másról szó itt, ebben az írásban, ennek a szomorúságában, mint hogy mi csak időnként tudjuk sikeresen berántani a motoros fűrészt. Nekem legalábbis nem volt módom, alkalmam, pofám, a férjemmel meg időm kikísérletezni, mitől lesz igazán jó. Úgyhogy rántjuk, sokszor, de többnyire nem indul be, hamar leáll.

    A másik az a kedvükre való tévhit, hogy a szép nő, aki neki tetszik, aki az ő szexusukat indítja be, az ab ovo szexuális, és akkor rányomulnak. Ha nagyon-nagyon nem akar, akkor úgynevezett hideg szépség. Ez milyen gyerekes: szép (tetszik, kedvemre való), tehát forró. Miközben semmi köze egymáshoz a szépségnek és a vér hőfokának. Esetleg valaki a testében magabiztos, és akkor nem teszi tönkre a szorongás a bontakozót. De hiszen senki annyit nem szorong a teste miatt, mint az ún. szép nők.

    S még egy, hogy milyen gyakran tartják erotikusnak azt, akinek a szex, a játék egyszerűen nem drága, sőt, nem kerül semmibe egy kis szeretetért. (Ez volnék én, ezért kérdezem, olvassa-e, tudta-e.)

    • Egy kis szeretetért… Az egész oldal legfontosabb gondolata ez számomra. Köszönöm.
      A képek gyönyörűek, párbeszédbe lépnek a szövegeddel.

  8. Jó lenne megfejteni, megérteni, kibogozni ezt a dolgot, de persze intellektuális szinten ehhez sem lehet közelebb kerülni. Lehet csűrni-csavarni, de az ilyen fos esős-havas napokon csak sírok, amikor eszembe jut, hogy belém még soha senki nem volt szerelmes, engem még senki se kívánt (mármint engem, nem csak a női testet, ami lehetne bárki másé), meg egyedül lesem a négy falat. Vágom én, hogy erről én tehetek, nem Mila Kunis vagy Hugh Hefner, de attól még gyakran szarul érzem magamat miatta. Másoknak ez már tizen-huszonéves korában megadatott, de esküszöm, nem tudom megfejteni, mit csinálnak másképpen. Talán bátrabbak, mittomén.

    Persze a jobb napokon, amelyek ilyenkor k. távolinak és irreálisnak tűnnek, csak röhögök a fenti szánalomtengerhez kapcsolódó gondolatokon, és azt mondom, hogy oké, de voltam lelki társ testvéri kapcsolatban meg dugnivaló kiscsaj annak, akit én szerettem volna, az is valami. A többi meg majd jön, én mindent megteszek érte, hogy nyitott legyek. Csak hát vazze, türelmetlen vagyok és mégis félek.

    Szóval, Fifi.

    • Az a helyzet, hogy baromi kevés az olyan “másik”, aki képes téged meglátni, és a lelkedhez is vonzódni, nem csak a testhez. Utóbbi hozzáállást egyébként meg nagyon hatékonyan dugják le a kis fiúk torkán (sokszor lányokén is), ami még nehezebbé teszi a helyzetet. És hányan vannak, akik úgy érzik szerelmesnek magukat, hogy nem is ismerik a másikat, csak attól lobbannak lángra, hogy van valaki, akivel lehet, együtt, és ebben az együttben van a kutya elásva, nem abban, hogy milyen az a másik.

      • Jó, mondjuk azt nem sajnálom, hogy az olyanokból kimaradtam. Persze, volt – ha jól számolom – négy olyan komoly hódoló is az elmúlt öt évben, akik arra alapozták a “párkapcsolatot”, hogy végül is jól el tudunk dumálgatni, hasonló az érdeklődési kör, és azért nem vagyok szélesebb, mint hosszabb. Nem mondom, több millió ember boldog így “valakivel, akihez oda lehet bújni”, de… talán az is hiba, h ez engem sosem mozgatott. Nem , vagy együtt építünk, egymást, magunkat, a közöset, vagy… szabadidőpartnernek ott vannak a haverok, a barátnők, szexre meg van ott van Fifi.

        • Eszterhez csatlakoznék. Én ezt nem értem, komolyan. Nekem is van fiú haverom, aki belevágott kapcsolatba úgy, hogy hát csinos, aranyos, meglátjuk mi lesz.
          Én meg egy perc alatt tudom azt, hogy van közünk egymáshoz, vagy nincs. Nem tudom, honnan, de tudom. És ha nincs, akkor meg minek raboljuk egymás idejét?

          • Nekem lányismerősöm is van jó néhány, aki ilyen alapon jön össze férfiakkal, aztán járnak, és mikor megunják, szakítanak. Azt látom, hogy ezeknek a lányoknak mindig van valakijük, soha nincsenek egyedül, míg azok, akik kicsit többre vágynának, ahogy Eszter írja, lelki társra, egymást építő kapcsolatra, gyakran maradnak egyedül. Megkapják, hogy finnyásak és válogatnak, holott nem jogos igény, hogy más is kössön a társamhoz, mint a szimpla tetszés? Dehogynem, de a társadalom mindjárt ferde szemmel néz rád, ha egyedül vagy, holott párban is lehetnél.

            • És nem elég, hogy egyedül vannak, még azt is megkapják mellé, hogy hát persze, mert túl nagyok az igényeik. Ha kevesebbet akarnának beszélgetni fennkölt dolgokról, akkor biztos lenne már valakijük. Nem kell okosnak lenni. Szóval még hibáztatják is őket, ami végképp felháborító. És nem érzik milyen faramuci ez, hogy a nő ne akarjon okos dolgokról beszélgetni, meg építő kapcsolatot, mert a férfinek akkor felel majd meg és mindjárt nem lesz egyedül. 😦

            • Én is magányos vagyok, de inkább vagyok az, mint hogy még több kísérletben vegyek részt, amik eleve kudarcra ítéltettek. A legutóbbi ilyen “kísérletem” szerint minden rendben volt, nem értette, miért szakítok, végül is jól megvoltunk… Aha, neki volt egy barátnője, de az, hogy ez én vagyok, vagy a Gipsz Gizi, az tökmindegy volt, csak legyen, okos, csinos, ott van, amikor kell, nincs amikor nem.
              A csak kapcsolatban élni tudókat (nem társfüggők!) sosem értettem. Ők meg, gondolom, engem nem.

          • Stílszerűen a kommented érkezésének percében, 21:05-kor kaptam egy kiváló spamet, mely “pocket pussyt” hirdet, ami egy “high quality artificial vagina”.

            • LilyWhite, igen, így van, látom magam körül azokat a barátaimat, akik évek óta egyedül vannak, és már-már az agyukra megy a magány. Ugyanakkor rossz kapcsolatban élni is rossz… Nagyon nehéz ez az egész, és néha elgondolkodom, nem a szerencsén múlik-e néha minden. Miért jön össze az egyiknek, és a másiknak miért nem? Figyelem az embereket, azokat, akik boldogok a párjukkal, és azokat, akiknek bár kapcsolatban élnek, mégsem boldogok, és a magányosokat, akiknek semmi nem jön össze, és próbálom kitalálni, miért történik pont azokkal az emberekkel az, ami. Nem hiszek abban, hogy az egyik megérdemli, a másik nem, vagy hogy az egyik megdolgozott érte, és azért sikerült, a másik meg azért magányos, mert nem igyekszik eléggé… talán nem tudom most elég értelmesen leírni, amit gondolok, fáradt vagyok már, de sokszor tűnődöm ezen.

              • Nem lehet, hogy ezt a magányérzetet az elviselhetetlenségig az a tévhit fokozza, hogy másoknak meg milyen jó, meg hogy valahol biztos létezik a Nagy Szerelem, csak keresni kell? Én nem áltatom magam, ha lesz valami valaha, az nagyon különleges véletlen lesz, én nem megyek bele mindenféle próbálkozásokba, reményekbe, nagyon sajátos az életformám is, nem könnyű hozzá igazodni.

                • Egyetértek, és hozzátenném, hogy itt is túl van spilázva a párkapcsolat (~ Nagy Szerelem) szerepe, jelentősége, és úgy van beállítva, hogy az legyen a végső cél, az élet értelme, mintha egyébként egyedül nem lehetne baromi boldognak lenni, s ami a lényeg: egyáltalán nincs kommunikálva, hogy hogyan legyél egyedül öntudatos, faltól falig érő önbizalmú ember. Ez is a cél, ez a “kapcsolatfüggővé kondicionálás” is az egyetemes birkanevelésnek a része.

                  Hogy egyedül véletlen se legyél teljes értékű, ne érezhesd jól magad.

            • Aritareal: én is sokat gondolkozom ezen. Nem hiszem, hogy azon múlik, hogy ki érdemli meg, meg ki nem….nem tudom min múlik.
              Mindenesetre, bár szeretem a fene nagy szabadságom, azért a magány kutya nehéz dolog.

        • Én, megunván az egyedüllétet kétszer is belementem ilyenbe, mindkettőből szuper kapcsolat lett, mondhatom, óriási meglepetésemre egy időre mindkettőben fellángolt a szerelem. Gondolom köze lehet ehhez a kezdethez, hogy végül egyik sem a férjem lett, de mindkettőtől sokat kaptam és mindkettőnek sokat adtam. Aztán férjemnél más volt. Ott szerencsére minden klappolt, azt hiszem ez nagyon jó, hogy így alakult, de az a két korábbi kapcsolat nagyon szép emlék.

          • Kb. egy éve jajdultam fel terápián, hogy attól rettegek, hogy egész életemben magányos leszek. Erre azt kérdezte a terapeutám, hogy s akkor mi van… attól még lehetek boldog… őszintén az anyám példája megrémít, aki apám halála után semmilyen kapcsolatra nem nyitott senkivel, aztán nagyon magányosan, nagyon mély depresszióban vitte el a szívinfarktus 53 évesen, és én attól rettegek, hogy ezt a sorsot ismétlem, Persze, tudom, hogy a méltó egyedüllét jobb, mint a borzalmas párkapcsolat, de egyelőre úgy érzem, hogy egyiket sem tudom rendesen csinálni: ha magányos vagyok, akkor attól rettegek, hogy ez csak azért van, mert savanyú a szőlő, ha pedig kapcsolatban, akkor százszor megkérdezem magamtól, hogy vajon nem azért vagyok benne, mert az legalább kapcsolat…

  9. Szervusztok lányok.
    Azthiszem én vagyok régimódi, de én fél évig udvaroltam a mostani feleségemnek, mire oda jutottunk. Igaz mi voltunk az elsők egymásnak, volt miért várni. Személy szerint sosem voltam kalandozós, avagy skalpgyűjtő, azonban kisebb hódításaim mindig is voltak. Csak egy csipetnyi, annyi, amitől a másik nőnek, én pedig férfinak éreztem magam.
    De bele gondoltam. Ha most kellene új kapcsolatot kezdenem, sem tudnék rögtön ágyba bújni. Miért tenném? Akkora újdonságot nem hozhat, trófeákat nem gyűjtök. És ami a legfontosabb, ismeretlennel el sem tudom magam képzelni. És hol marad a vágyakozás, mikor tudod, hogy ő az igazi, hogy őt akarod? Talán a második fogásnál már kialakul?
    Valószínű bajban lennék, ha most kellene randiznom.

    • Hú. Értem amit írsz és nagyon értékelem, ha egy férfi türelmes és kivárja, amíg a nő is kívánja a szexet.
      Nevezzetek könnyűvérűnek, de nekem ez nem megy. A kapcsolatom egyik alapja nekem a jó szex. Volt már, hogy 4-5 hónapig találkozgattunk, programok, minden. Odáig vagytok egymás agyáért. Volt kémia és őrült nagy vonzalom. Majd ezt követően egy olyan rossz szex, hogy a fal adta a másikat. És ez nem egyszer fordult elő. Menthetetlenül és reménytelenül rossz volt.
      Lehet, hogy én vagyok ledér, de azóta én úgy vagyok vele, hogy inkább előbb derüljön ki, hogy ilyen téren is összeillünk-e. Akivel nagyon nem, azt kár erőltetni.

      • Igen, érdemes adandó alkalommal egymásnak esni, nem nehéz, ha amúgy is arra vágyik az ember. Már többször ért engem is nagy csalódás a nagy várakozásra. Akkora, hogy nem volt kedvem esélyt adni a javulásnak. A másik lehetséges út gondolom a klasszikus, lassú egymás felfedezése, nekem az utoljára gimiben ment. Hát ez van. Ha egy nő tudja milyen a jó szex, akkor nem mindenki fog megfelelni neki. Szerintem nem kell rögtön ledérséget kiáltani, meg a modern promiszkuitást szidni. Már több ezer éve tanították felnőtteknek a testi szerelem művészetét, Káma Szútra, Illatos Kert, kínai és japán erotikus irodalom… Nem szégyen érett fejjel is tanulni egy férfinak. Ehhez alázat és nyitottság kell, nem egó.

        • En azert erre sokszor kaptam hideget-meleget, hogy miert nem vartam tovabb. Meg nekem senki nem jo, mennyi ferfi stb. Ha egy nö elvezi a szexet, nem var honapokig az elsö alakalommal, akkor az rögtön leveri a biztositekot.
          Velem ketszer fordult elö hogy volt a nagy varakozas, honapokig, majd jött a csufos kudarc. Mind a ketszer adtam masodik eselyt is, mert ilyen jotet lelek vagyok. Hat nem kellett volna. A rossz szexböl lett igy abszolut befuccsolas. Meg hetekig tarto tepelödes, hogy szegeny ferfiak, mit csinalhattam en velük. Mert a hibat azt rögtön magamban kerestem. Nehez ügy ez az elsö alaklom mindig. Mindegy hanyadik elsö.

      • Nekem volt olyan, hogy a hosszas időhúzás erősen túlizgult első alkalmat eredményezett, mindketten megkönnyebbültünk a második után, amikor is kiderült végre: működik!!

    • Ez nekem is számtalanszor eszembe jut, mármint, hogy mi lenne, ha most kéne ismerkednem és randiznom. És általában arra jutok, hogy lehet, hogy pofátlan módom fognám magam és nem is ismerkednék…

      • Egy éve nem randizom, és úgy vagyok vele, hogy ma randizni nagyon jó, meg könnyű, akkor van az ember bajban, ha pár hónapnál távolabbra nézne.

        Azt a részét nagyon élveztem a randizásnak, amíg tartott a bugyibajutó túra, sok programmal, csillogó humorral csak az én kedvem keresve istennőnek éreztem magam pár hétig, csak miután kijátszották magukat a testemmel, a lelkem könnyű részét kiitták, leléptek. (Töredelmesen bevallom, ilyen egyszer-kétszer fordítva is előfordult.) Amikor az ilyennek vége lett akkor rossz volt. És hát volt ilyen sok, nem szerettem megtagadni magamtól a harmadik főbűnt.

        Meg az is rossz volt, amikor a bugyibajutásig nem akarták ezeket a mutatványokat eljátszani, vagy még rosszabb, ha nem is érdekelte őket a bugyim tartalma, én meg nagyon is szerettem volna megmutatni. Na, ez volt a legrosszabb 🙂

        Nagyon örültem, amikor lecsapott az atombomba a férjem személyében, már nagyon untam addigra a randizgatást, úgy éreztem fel tudom mondani, hogy mi fog történni, és én is úgy voltam vele, hogy akkor inkább nem ismerkedek.

    • Farkas, te nem az én férjem vagy véletlenül? (Jó, amúgy tudom, hogy nem, neki másmilyen a stílusa.) Egyszer majd megbeszéljük azt is, milyen döbbent értetlenség, majd hát mögött összekuncogás és óvatos “előbb-utóbb érdekelni fog, milyen mással, és akkor…” fogadja azt, amikor ez kiderül. Mármint, hogy elsők voltunk egymásnak. Ez is része a mindenhol-szexet-látás feletti ellenérzésemnek. (Ezt a mondatot már így hagyom, de öö, rosszul sikerült bukfenc feeling.)

        • Továbbmegyek. Szerintem ez olyan szép, hogy legromantikusabb hangulatomban arról szoktam álmodozni, hogy ha férjjel 17 évesen ismerkedünk meg, mi is ilyenek lennénk.

        • előtted van a múltkori sztorim?
          tudod?
          “ferikém, ha végeztél takarj be!”
          ezt a történetet az élet írta. e pár egymásnak az első volt. valóban. együtt vannak azóta is….

            • Mi a volt nejemmel elsők voltunk egymásnak. Két évet udvaroltam neki előtte… Tizenöt év kapcsolat és hét év házasság után hihetetlen szexuális kíváncsiság vette birtokába, el is ment… sokan mondták, ki kellett volna “leánykodnia” magát előtte. Nem értek vele feltétlenül egyet, de ez sem mérvadó… mérvadó nincs…

              Farkas… tolakodás, ha elkérem az email címed?

            • Csineva:
              Egész nap azon gondolkodtam, mit is írjak neked.
              Arra jutottam, bármit írnék, hazug lenne.
              Ezzel a gondolattal eddig nem foglalkoztam, mi lenne, ha a feleségem lépne félre. Ezután sem fogok.

              Fogalmam sincs, mit reagálnék, hogy hogyan éreznék, azt is csak sejtem.
              Èn abban bízom, hogy a hihetetlen szexuális kíváncsiság eljön, és meg tudok felelni az elvárásoknak.
              Ez nagyon nehéz téma, inkább nem írom le a cikázó gondolataimat, azthiszem hiba lenne.

              Az emailcímemet megadnám, de csak így ide nem írom be, nem is a törzsközönség miatt.
              Ahogy tapasztalom, túl sok vadidegen néz ide be, és még akár én is felkerülhetek a szánalmas.hu-ra.
              Ekkora megtiszteltetést pedig nehezen viselnék el.

              • Mi lenne, ha a blogtalálkozós topikban megadott emailcímre írnátok mindketten, ribizli szerintem az engedélyetekkel továbbítaná annak, akinek szánjátok. Kicsit bonyolultnak tűnik de, így kiiktathatók a kukkolók.

            • Kedves Farkas…

              Nincs recept. Ma, közel három évvel azután, hogy a fickó megjelent az életében, minden bizonnyal másként reagálnék, mint akkor… akkor még nem tudtam, hogy társfüggő vagyok, és azt sem, hogy nem omlik össze a világ attól, hogy megteszi valaki… akkor bennem összeomlott… jobbat nem tudtam kitalálni… bár a lelkem mélyén mindig azt éreztem, hogy szeretem, hogy így is… hogy nincs válás, nem volt és nem is lesz… de nem bírtam cérnával… sok-sok kemény nőbüntető verbális agresszió… ribancnak tartottam, és ki is mondtam… sokáig… most már bánom… de fájdalmamban tettem… annak is sok oka volt… gyerekkori szarok és traumák… stresszkezelési gondok, állt a pszichiátriai diagnózisomban… Tudom, hogy ellentmondás most ezt mondani, de ha mégis van recept, az az, hogy az ember szabad, nem lehet hűséges kötelességből, és nem kell és nem lehet garanciát keresni: kileánykodja magát, s akkor…. s akkor mi? Igen, a szexuális késztetések jönnek, és nem vagyunk egyformák… nem lehet normatívnak lenni ebben a kérdésben, max. ha az ember nem tudja elviselni, veszi a kalapját és elmegy… és nem szól vissza, nem ítél, nem hibáztat, nem vádol, hanem szeret… én belátom, hogy ebből csúfosan megbuktam… de most azt tudom mondani, hogy szeretem, és azt kívánom, hogy legyen boldog, boldogabb, mint velem volt. Keresem a másfajta valahová tartozást, az igazi Hűségest, a Sohaelnemhagyót, és tőle ezt tanulom mindennap: Mármint, hogy szeretni… szeretni… szeretni…

              A címed esetleg Évus is megadhatja, írok neki emailt, és elkérem.

              • Nem mertem leírni, ha leírom, mit gondolok, és te esetleg nem erre jutsz7jutottál, akkor tele lesz itélettel.
                Nem mertem leírni, ha leírom, mit gondolok, és ha úgy alakul, hogy azt kellene cselekednem, de mégsem leszek képes, és elbukok, még hazug is leszek.
                Nem merem leírni, mert nincs jogom.
                Ha velünk ez történne, tudom, hogy mi lenne a helyes, de képes lennék azt cselekedni? Annyira bonyolult, annyira átrendezné a kapcsolatunkat, mindent felborítana.
                Még mindig ezen morfondírozok. Jó kis lelki rejtvényt adtál a hétre.
                Gondolom sajnálatomra nincs szükséged, azonban fogadd gratulációmat, hogy 3 év után ide eljutottál. Sokan életük végéig gyülölik a másikat ilyen hibájáért.

                • Az azért hozzátartozik nagyon az igazsághoz, hogy ebben a terapeutám és az általam lektorált teológiai könyv mellett Évának és a blognak nagyon nagy szerepe volt, és nem lennék itt az elmúlt félév nélkül… szóval, kösz, hogy itt lehetek… a legjobb kávéház vagytok, ahova valaha jártam.

                • Melegség tölt el, és nem is csak azért, mert magamra borítottam az ágyba hozott friss zöldséglevest. (Főzök! Voltam a városban! Átírattam a gázórát! Emberek, mégsem vagyok függő!)

                  Én is büszke vagyok rád.

                  Te Csineva, azonban a Kaukázus-koncert, mint azt a minden második hirdetőoszlop hírül adja, Pesten van. Én ezt nem tudtam, azt hittem, Kolozsváron. És akkor Kolumbusz tojása. Négytől jössz szülinapra. Hetes busz nyolcra tizenöt perc alatt átvisz Parkszínpadra. Őrjöngsz, csápolsz, pogózol, felolvasott bejegyzésről és tortáról lemaradsz, de visszajössz, én elteszem neked a felirat cs betűjét. Nem kell választanod!

            • csineva, jo olvasni hogy mennyit valtoztal miota olvaslak itt a blogon. most kapsz egy barati olelest ha nem banod.

              Nem tudom ezt hova kell irni, ugyhogy ide irom: Eva, legyszi egy emailben elkuldod nekem a buli reszleteit? nincs hozzaferesem a jelszavas irasokhoz es nagyon nagyon melazom hogy tudnek hazaugrani Pestre a szulinapra. Bocs hogy ujabb feladat neked.

  10. Vacskamati, te valamit nagyon benéztél, az egy kétéves kép, Boy George mára visszafogyott és még szexi borostája is van:
    http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-2282024/BRITS-2013-Boy-George-blasts-One-Directions-Liam-Payne-praises-Harry-Styles-meeting-niece.html

    Na, de azért annyira nem szorultunk meg, hogy egy nyugdíjas meleg celeben drooolingoljunk, úgyhogy reagálva a többire: én nem hiszek a randevúzásban meg az ismerkedésben, a társkerésben in general. Az általában csak “valakit hoz, akivel el lehet lenni” – az kevés. Aki az embered, azzal megtaláljátok egymást, ha nyitott vagy. Meg türelmes.

    Tény, hogy nekem a nyitottság se könnyű, és a türelem se az erősségem. És nem azért elsősorban, mert “rossz egyedül”, hanem mert annyi minden van, amit szeretnék megosztani valakivel, aki számára az érték.

    • Megosztani, igen. Pont így érzem. Olyannal, akinek hasonlók értékesek. Mert az jó, mert akkor érzem, hogy nem vagyok ufó. Akkor tudom, hogy van legalább egy ember rajtam kívül, akinek ugyanúgy érték, ami nekem az, aki ugyanúgy ismeri, látja, amit, akit én. Mert akkor tudom, hogy megtörtént, akkor is tudom, amikor esetleg elbizonytalanodnék, mert ha csak én tudok róla, ha csak én éltem meg, akkor lehet, hogy nem is volt. Azért jó egyedül is, de néha idegennek tűnik minden földlakó.

    • Jól elkalandoztunk a témától. Bocsi, én kezdtem. Ha a bujaság az, hogy vágyakozol mindig a szex után, akkor nem vagyok az, de voltam. Akkor, amikor a férjem sorozatosan visszautasított. Akkor még a szék lábát is buján néztem és szégyelltem magam miatta. Ma már nincs bennem semmilyen vágyakozás a szex után, mert nagyon megtanultam a leckét. Felszabadító érzés 🙂

    • Ha nem feledkezem el arról, hogy van testem, akkor igen, nagyon. Havonta két hétig biztosan, de napütésben vagy kibontott hajjal még tovább. Munkahelyen viszont soha.

    • Azt hiszem, annak ellenére, hogy egyetlen férfi volt/van az életemben, én nagyon buja vagyok. 🙂 De ezt csak a férjem és a köztünk lévő testi-szellemi-lelki kötelék tudja belőlem kihozni, amúgy nem érzek hajlamot a bujálkodásra, ezért kifele gyakran látszom hidegnek – nem én játszom ezt meg, mások mondják. Végtelenül egyszerű vagyok, egyszerre mozdul bennem minden, soha nem volt az agyam-szívem -testem között ellentmondás, az aranyhármasság így egyben tökéletesen működik, széthúzás nincs. Mióta tudom ezt magamról, tisztában vagyok vele, hogy nagyon szerencsés vagyok – és nagyon szerencsétlen is lehettem volna, ha nem találok a magam kétarcú bujaságához megfelelő partnert.

      • Irigyellek benneteket. A leghosszabb kapcsolatom öt év volt, azt kizárólag a bujaság tartotta addig össze. Sok férfim volt és azért, mert buja vagyok és kíváncsi. Kívánom a kívánatosakat, szeretek bujálkodni és igen, a legtöbbször ott van a komoly, de számomra mégis vállalható ellentmondás a test, a szív és a lélek között. Sokszor baj származik ebből. Félelmetes, esztelen és gyönyörteli utazás nekem a bujaság, ez az egyetlen érzés, ahol gátlástalanul tudom megélni az életerőmet, a hatalmamat, és azt hiszem a szeretetet is. Tudom, nincs ebben ráció. Bevallom, már 11-12 évesen határozott mocskos elképzeléseim voltak, amiket meg is valósítottam, lány létemre. Igaz, akkor már felnőtt irodalmat olvastam. Két év óta egy felnőtt típusú együttélésben lassítottam egy kicsit, ízlelgettem a “házaséletet”. Rossz hatással van a libidómra.

        • Szerintem ez teljes egészében akaratlan dolog, az ember vagy így van összerakva, vagy úgy, és úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy mindenki azt tudja megélni, ami benne van – olyan módon, hogy közben másnak nem árt vele – és ne mások, vagy a társadalom tetszése és szabályai határozzák ezt meg. Értem ezt most arra, hogy ne kelljen szégyellni se azt, hogy valaki nőként vállalni tudja az ellentmondást test, szív lélek között, mint ahogy te írod, és azt se, ha mondjuk 18 évesen még nem volt pasija – mint nekem. A kortárs csoport részéről elég nagy volt mindig a nyomás rajtam, hogy “mi az, hogy még mindig nincs barátod” és “X.Y.-nak teszel, miért nem jársz vele” és kellett valamiféle makacsság, hogy ennek ellenére a saját utam járjam – arról nem is beszélve, hogy tapasztalatom szerint a legtöbb ember részéről nem elfogadható, hogy valaki egy partner mellett élje le az életét. Én magam ezt nem reklámozom sehol – nem azért mert szégyellem, csak semmi köze hozzá a nagy nyilvánosságnak – de ha társaságban erre fordul a szó, általában az ilyen “túlzottan monogám” viselkedést is leminősítik, és gyávasággal, társfüggéssel, töketlenséggel és hasonlókkal azonosítják. Fel se merül, hogy vannak emberek, akiknek így jó.

          Egyébként az a mondat “Félelmetes, esztelen és gyönyörteli utazás nekem a bujaság, ez az egyetlen érzés, ahol gátlástalanul tudom megélni az életerőmet, a hatalmamat, és azt hiszem a szeretetet is.” – nagyon tetszett, én is így élem meg a férjemmel, és érzek mögötte rációt is, csak nem tudom megmagyarázni. 🙂

            • sokan hisszük heteronak magunkat, de most itt nyugodt lélekkel kijelentem, hogy én izig-vérig bi. ugyanúgy megtetszik egy nő, mint egy férfi, képes egy nő sokkal erotikusabb hatással lenni rám, mint bármely férfi, mert (már) meghallom azt is, amikor ez szól belülről. nem fojtom el, hanem érdeklődve figyelem. vannak fantasztikus erotikus álmaim nőkkel, szeretem az illatukat, egyeseknek keresem a társaságát. tapasztalatom már sokkal kevesebb, de az pozitív. nem látok ebben semmi kivetnivalót. ott van bennem, tehát létező dolog. egyetértek azzal, hogy bárki (függetlenül attól, hogy nő vagy férfi), akivel szívesen barátkozunk, erotikus vonzalmat kelt bennük. hacsak nem az a fajta elvontan intellektuális vonzalom, amiről csakazolvassa is írt.

              • Ajaj, ribizili, én sokszor gondolkodtam azon, hogy el tudnám-e képzelni nővel, de nekem még a fantáziálgatás sem megy… Pasikkal viszont olyan pornó dolgok peregnek le lelki szemeim előtt, hogy abba én is belepirulok. Legtöbbször olyan pasikkal, akik nem is tudnak a létezésemről. Ez rendszerint kizárja a megvalósítást. Az az egy kivétel, akivel kísértésbe estem, az is egy életre feladta a leckét a bujaságról, így mostanában azzal sem megy, akivel szabad… Ezt most élvezem, mert úgy érzem, hogy hatalmam van, nem vagyok kiszolgáltatva a vágyaimnak 🙂

    • relatív 🙂
      többnyire nem (a puszta széklábtól semmiképp), de ha igen, nagyon. szeretem-érzés.
      mások szerint mindig. szerintem én tudom.

    • Amennyiben a buja jelentése: szerelméhez feszt bújik, egymásban előszeretettel és gyakran bujkálnak, hát akkor nagyon 🙂
      És még egy olyan hanghatást is hallok ebben a szóban, ami miatt tetszik, hogy mintha benne lenne az is, hogy búg 🙂
      Búg-bújik-buja, ez nekem ilyen.

      Tárgy nélkül is volt/van vágy, de mélyen egyetértek a soraiddal: ez magánterület. Nekik is az kéne, hogy legyen.
      Feldmáron is fennakadtam, gondolkodom rajta: ez szorongás lenne? Sok mindent megmagyarázna..
      Volt, amikor csak ezért bonyolódtam új fejezetbe ex-szel, pedig “hideg fejjel” semmiképp…azaz nagyon is józan döntés volt az, hogy akkor most kaphatok, hát elveszem.
      A vágy bonyolít!

      • Most olvastam, hogy a buja összefügg a görög biosszal, ami életet jelent elsősorban, noha nem a létet, hanem, ami a fizikai létezéssel kapcsolatos…

    • Igen, de nem mindig. Vannak olyan napjaim, periódusaim, amikor minden porcikám átitatódik szexuális töltettel. Akkor nem összebújós, hanem nyíló rózsákat csókoló szerelmeskedésre vágyom.
      Fura, ilyenkor, buja napjaimon, a leghétköznapibb dolgokban is máshogy vagyok jelen. Alapvetően nyugodt, inkább lassúnak mondható temperamentum vagyok. Azonban ilyenkor izgatott lendületesség, világmegváltó kreativitás határozza meg minden percemet. Szeretem ezt az állapotot, ami hirtelen ölel körül, és pont ilyen hirtelen illan is el mellőlem.

    • Jaj, ezt a kérdést el is felejtettem, bár már sajnos el is veszik a kommentrengetegben.

      Én nagyon finoman, óvatosan, szinte észrevehetetlenül vagyok buja. Senki más nem tudja, hogyan lehet engem bujává tenni, csak a férjem, és velem még soha nem fordult elő, hogy más férfit megkívántam volna, miután vele találkoztam, őszintén. Az, hogy őt kívánom, kegyelmiállapot-féleség, előtte szinte egyáltalán nem tapasztalt érzés. Egyetlen egyszer fordult elő korábban, de amikor feltártam az illetőnek, olyat csapott a nyílt húsra, most csak átvitt értelemben, de az érzés ugyanaz, hogy szerintem sosem fogom tudni kiheverni – olyan sztori ez különben, ami másnak talán tízesével fordult elő az életében, és nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, de én valahogy nem tudtam elviselni, ma sem tudom, talán nem véletlen a fentebb már emlegetett lefrigidezés-leleszbikusozás, másoknak nagyon nehéz engem érteni, azt hiszem.

      Simán el tudnám képzelni egyébként, hogy ha a férjem valami oknál fogva nem lenne, egyedül folytatnám és soha nem lenne senki más. De ha lenne, jó lenne.

  11. ” Engem tekintettek bujának, mert ők felizgultak — ez metonímia.”
    Háhh! 🙂 Ez frappáns!

    Tragikus világvallások tömör lényege…

  12. Még a nyálcsorgatáshoz akartam írni (amit én szoktam, képletesen), ami feljött két hónapja a szaunás posztnál is. Volt ott egy sokak által osztott nézet arról, hogy erkölcstelen csak a testet kívánni, úgy nem vagyunk különbek attól, ami ellen berzenkedünk fordított esetben. (Megjegyzem, nem csak a szép test önmagában váltja ki a buja gondolatokat, akkor sem, ha nem tervezek hosszabb távra az illetővel. Ha síkhülye, lehervadok.) Arra jutottam, hogy nem veszélyes, nem erőszakos a nő bujasága. Egy férfit gyakorlatilag nem lehet tárgyiasítani. Sosem lesz neki megalázó, ha egy idegen nő megkívánja. Miért is van ez? Szerintem még akkor sem érzi magát kellemetlenül, ha az a nő nem annyira vonzó. Különben is micsoda hülyeség már az, hogy például egy idős nőnek nem lehet csak úgy szexuális vágya? hogy ez folyton komikus elem a filmekben?

    • De mi a különbség? Mitől fenyegetőbb a férfiaké?

      A Cosmocking blogról (pervocracy.blogspot.hu):

      (Cosmo-idézet) “Make him feel like a piece of meat: “It’s a huge turn-on to hear a woman objectify me,” 30-year-old Christopher says. “It seems simple, but it’s so powerful.” Take his words to heart and don’t be afraid to tell your guy everything you like about his body or what he does that drives you crazy. He’ll be obsessed.”

      That’s not what objectification means. That’s not making him feel like a piece of meat. That’s just sexual compliments. Yeah, sure, it’s easy to say “I don’t know what those ladies are complaining about, you can objectify me anytime” if you think it means your girlfriend tells you you have sexy abs.

      Objectification is focusing on a person’s usefulness to you with total disregard for their desires. In the context of compliments, it’s not saying “You turn me on.” It’s saying “You turn me on, and whether you want to turn me on is utterly irrelevant.”

      Saying “nice ass” to a person who’s deliberately wiggling their ass at you is a compliment; saying “nice ass” to a person who’s just walking by is objectification. “I want to sleep with her” is expressing desire; “I’d hit it” is objectification. “You’re sexy” is nice to say on a date because it’s a compliment; “you’re sexy” is hideously undermining to say at a business meeting because it’s objectification.

      • “It’s saying “You turn me on, and whether you WANT to turn me on is utterly irrelevant.”
        Attól, hogy én adott esetben nem akarom, nem kívánom a közeledését, nem akarom tudni, hogy milyen hatást gyakoroltam rá. És ha ezt tudtára adom, akkor ezt nem fogadja el tőlem. Eleve feltételezi, hogy lépéseket tehet, még ha az csak bámulás vagy szóbeli közlés is. ( “kihívónak” tart, amikor nem hívta senki.) A nyomulás a nyomasztó. Nem érdekli, ÉN mire vágyom. Például nem őrá. Az, hogy nem lehet nekem saját, tőle független vágyam, szeretné azt ő alakítani.

    • “Egy férfit gyakorlatilag nem lehet tárgyiasítani. Sosem lesz neki megalázó, ha egy idegen nő megkívánja.”
      Szerintem lehet. Pár hete, egy reggeli beszélgetős műsorban, mesélte a műsorvezetőnő, hogy nemrégiben Indiában nyaraltak egy luxus szállodában, ahol is ő elment megmasszíroztatni magát. A masszőr egy, kb. 20 éves, nagyon csinos fiú volt, aki egyszer csak a világ legtermészetesebb módján (nagyon kedvesen, tehát nem tolakodóan vagy sértően, amolyan sima üzleti szolgáltatás nyújtójaként), egyértelmű utalást tett arra, hogy egyéb szolgálatait is igénybe veheti, ha óhajtja. Ő mondjuk nem óhajtotta, de mint kiderült, a nyugat európai gazdag nők, bizony legtöbbször élnek a lehetőséggel és a masszást, ezeknek a fiatal fiúknak a szexuális szolgáltatásával szokták befejezni. Számomra ezt hallani azért elég elkeserítő volt, ezek szerint sok nő ha megteheti (mert elég gazdag és ezekkel a vágyaival el tud bújni a társadalom megbélyegző értékítélete elől) képes ugyanúgy szexuális tárgyként tekinteni a férfiakra, mint azok fordítva. Csak míg ezért a férfiaknak nem kell egzotikus országokba utazni, mert kurvázni nekik társadalmilag elfogadott dolog itthon is, a nőknek ez ciki (egyelőre most még). Ez onnan is látszik, hogy míg az előbbiek csak a feleség és család előtt szokták ezt a “jó” szokásukat titkolni, de például a haverok előtt már nem, fordítva ez elképzelhetetlen.

      • Igen ez egyértelmű visszaélésnek tűnik az anyagi kiszolgáltatottsággal. Én a mindennapi élethelyzetekre gondoltam, ahol elvileg más a felállás.

        • Érdekességként (most találtam) ez egy férfiprostituált blogja. Egyelőre nem tudom eldönteni kamu-e. Nekem ez valahogy sok. Szerintetek?
          “Akkor még nem volt állandó köröm, akik visszajártak (értsétek, akik mindig igénybe vettek). Újra felmentem hozzá. Az elmaradhatatlan bagót szívta megint, mint állat. De mintha sokkal szarabbul nézett volna ki. Szerintem megfázhatott. Folyton krákogott. Nem pöcsölt sokáig, rögtön a tárgyra tért:
          „ – Ma megfogsz kefélni Öcsi, vagy egy Forintot nem fizetek!”.
          A feladat ki volt adva. Lefeküdt az undorító ágyon, levette az épp rajta lévő (egyébként elegáns, de dohánytól bűzlő) köntösét, majd széttette a lábait. A szex… mit mondjak… Ismételten borzasztó volt. Emellett olyat értem át, amire abszolút nem számítottam és akkor még nem voltam felkészülve. Párnával ki volt támasztva a feje, illetve teste, így hozzám tudott férni. Egy dolog, hogy miközben próbáltam rajta mozogni néha megrántotta a herémet (a fájdalom iszonyat volt), amikor épp nem ezt csináltam valahogy úgy fogta a fenekemet, hogy szó szerint majd szétfeszítette a két felét, miközben a körmével belemart. És hozzá a hülye dumája: „Ez az öcsi! Csak így tovább öcsi! Kúrjál öcsi!
          Megint kifizetett. Normálisan. De most … A pénz már egész másképp esett. Örültem neki, nem mondom, de valami nagyon más volt. Mintha kétszer csináltam volna valami nagy baromságot. Tipikusan, mint mikor érettségi után, részegen, berúgva együtt voltam egy lánnyal, akivel nagyon nem kellett volna együtt lennem. Nem mindig a piától hányna az ember. Sokszor önmagától is.
          És ami utána jött. Képtelen voltam leülni. A körmei egyrészt felsértették a bőrömet, másrészt a seb is begyulladt. Ritka rossz érzés volt. Le kellett ápolnom. Jobb híján Betadinnal töröltem át, aminek az eredménye az lett, hogy semmilyen nadrágot nem vehettem magamra, hisz féltem, hogy átázik. Gáz a köbön. Egy frankó szobafogságot adtam magamnak, miközben átgondolhattam, hogy mit akarok. Folytatni ezt az egészet, vagy tényleg ráárni a normális nőkre, és nagyon nem leállni mindenkivel. Először egy papírra skicceltem fel, hogy miket fogok engedni, és kinek fogok engedni. Kivel-mit, milyen határig. Majd fogtam a papírt és magasan dobtam a szemétbe. Nem volt köröm. Nem írhattam szabályokat. Hason fekve az ágyon feküdtem és filozofáltam milyen szar is az élet.”
          http://tilosacsok.blog.hu/2009/08/02/leanybucsuk
          http://tilosacsok.blog.hu/page/8
          http://tilosacsok.blog.hu/page/6

          • Tutira kamu, egy elvetélt író zsengéjének érzem inkább.
            Honnan szerezne kuncsaftokat? A férfi prostituáltak kuncsaftjai többnyire nem nők, hanem férfiak, ezen a reménybeli, prostituáltnak készülődő fiúk lepődnek meg legjobban (eddig kettő-három ilyen merésztengerésszel beszélgettem), persze mindjárt nem tűnik olyan jó ötletnek a vállalásuk, ez a valóság ismeretének teljes hiányából fakad (illetve hogy a fiúk azt képzelik a lányokról, hogy ugyanúgy viselkednek szexuálisan, mint ők). Ha mégis sikerül nőnemű ügyfélre szert tenni, az biztosan nem ilyen, inkább a jómódú magányos üzletasszony-féle a valószínűbb, esetleg heteroszexuális pár női fele.

            • Sokat forgolódom merésztengerész-körökben 🙂 Persze, hogy az internetről. Akiket említettem, először felajánlották úgymond a szolgálataikat, de aztán elbeszélgettem velük arról, hogy hogy is van ez a való életben. “Profi” egy sem volt köztük, csak naiv tervezgető.

            • “Ha mégis sikerül nőnemű ügyfélre szert tenni, az biztosan nem ilyen, inkább a jómódú magányos üzletasszony-féle a valószínűbb, esetleg heteroszexuális pár női fele.”
              Annyira tabu a téma, hogy valljuk be, fogalmunk sincs milyenek lehetnek egy férfi prostituált “ügyfelei”. Honnan vesszük, hogy az üzletasszonyok jobban rászorulnak ilyesmire mint mondjuk a háziasszonyok? Az meg, hogy manapság a leánybúcsúkon egyre többször rendelnek “extrákat” a menyasszony barátnői a “műsorozó” fiúktól, tény. Pedig pár éve még ezt se hitte volna el sok ember.
              Viszont, elég hiteltelenné teszi a blogot az is, mennyire hangsúlyozza, ne is próbálják őt megrendelni, ilyen ügyben ne írjon neki senki.
              “Ez csak egy blog! Szolgáltatást nem vállalok. Azt itt ne keress!” Kicsit fura, miért rontja valaki a saját üzletét, mikor így is szerezhetne további klienseket. Ezenkívül túl jól fogalmaz valóban. Újságíróféle állhat a blog mögött szerintem is.
              A kuncsaftszerzést egyébként leírja pontosan, eleinte állítólag “hölgykísérő” oldalakon hirdette magát, utána már egymásnak ajánlották őt az “ügyfelek”, ezért nincs fenn hirdetése sehol. Mondjuk én még hölgykísérő oldalról sem hallottam soha.

            • Én egy srácot ismertem, aki giggolo volt, és bizony voltak kuncsaftjai, nem kevesen, politikusfeleségek és effélék… ijesztő, miket mesélt… attól ez még lehet, hogy kamu, de sajnos nem zárom ki, hogy vannak ilyen nők… ezzel nem mondtam semmit a nőkről…

      • Azért az milyen érdekes, hogy egy nemrégiben bemutatott dokumentumfilm (forrás: passz) rendezője hirtelen milyen érzékennyé vált a prostitúció témájával kapcsolatban, amikor a távol-keleti fiúkról és az őket használó középkorőú nyugati nőkről készített filmet. Pedig a prostitúció egyáltalán nem valami egzotikus dolog, itt zajlik a szemünk előtt nap mint nap, a kutya se csinál róla érzékeny dokumentumfilmet, ja, mert ebben az esetben nők (és kisebb részben férfiak) testét és lelkét teszik tönkre férfiak.

        • Igen nekem is feltűnt, ebben a filmben bezzeg elkezdték boncolgatni a fiúprostikat használó nők lelki nyomorát. Bezzeg fordított esetben, hogy a férfi klienseket vajon miféle elbaszott lelki nyomor vezeti, eszükbe sem jut. Ott a lányok előéletét illik firtatni, honnan jöttek, miért adta el őket a család, meg ilyenek. Mert a férfiak szexuális vágyát irántuk természetesnek és alapból velük születettnek veszik. Ők nem lesznek lelki nyomoroncnak bélyegezve ugyanezért.

      • Én hallottam német asszonyoktól ilyen sztorikat, hogy ezzel meg azzal mi történt Jamaicán… És nem olyan régen készült egy film a témában csak a címére nem emlékszem…

        • Tényleg? Nem gondoltam volna, hogy a nők utána el is mesélik egymásnak ezeket a sztorikat. Azt hittem ennél cikibbnek számít a téma…

          • Szerintem a nők még inkább hajlamosan kitárgyalni az ilyen sztorikat, mint a férfiak, ráadásul azok, akiktől hallottam ezt eléggé úgymond nagyasszonyok voltak, akik cseppet sem szégyellték, hanem inkább úgy álltak hozzá, hogy ez vagány dolog és nekik megjár – mint ahogy minden másból is mindig a legjobb.

          • Igen-igen. Egyébként Jamaica állítólag 10 évvel ezelőtt volt nagyon divatos az ilyen szórakozásra vágyók szemében – akkorról valók a sztorik is, amiket hallottam – azóta áttevődött máshova a piac.

    • A vágy, az nem hibáztatható, az a kérdés, mit tesz vele a delikvens, mélyen hiszi-e például, hogy a nőnek bók ez, a nő ezt akarja, ez az építő visszajelzés neki, hogy őt mindenki kívánja. Mert ez megint az az áttolás, hogy “de hát ez neked jó, így élheted meg, hogy nő vagy”, amit Minden Áron is csinált, hogy ő biztonságban nyáladzhasson. Ez az egész csak a gusztustalan nyálcsorgás fedezéke, hogy ne legyen annyira ciki. Ezt fedezi a hódító, kezdeményező férfi szerepe is, hogy amúgy nagyon kínos lenne ez a nem kölcsönös késztetés, a gnómok és kvalitás nélküliek gőgös jogosultságérzete (hát hiszen ő férfi). Ebben a sémában a legrosszabb annak a nőnek, aki soha nem kap bókot, közeledést, akit senki sem kíván. Én így nőttem fel, ezt nagyon belém verték, hogy aki “senkinek se kell”, az röhejes, az szánalmas. Jó mindenkinek kelleni, visszaverni a rohamokat, avagy behódolni. Noha az igazi az volna, hogy az én vágyam büntetlenül kifejeződhet és méltó feleletre találhat, megélhetem, felismerhetem egyáltalán, hogy nekem mi a jó, a legrosszabb pedig az örökké zaklatott szép lánynak, az erőszak áldozatának. Én viszont nem ismeretlen vagy nem-szexuális férfiak tetszése szerint vagyok nő, hanem á) a partneremmel, kiemelt érzelmes és szexuális pillanatokban, bé) egyszer csak megtörténik, felizzik valami, abban a konkrét akármikor-helyzetben, csak úgy, akár következmény nélkül, mint ha bolygók találkoznának mintegy véletlenül, cé) sivatagi magányban is, a szélnek is nő vagyok, magam is nő vagyok, egyszerűen a testem és tudatom, az érzeteim tesznek nővé, nem a férfiak tekintete és visszajelzése.

      • ” Noha az igazi az volna, hogy az én vágyam büntetlenül kifejeződhet és méltó feleletre találhat, megélhetem, felismerhetem egyáltalán, hogy nekem mi a jó…”

        Igen valóban az lenne az ideális, hogy én, mint középszerű nő, egy férfinak sem az álma, ha megfogalmazódik bennem, hogy én szeretnék valamit egy férfitől és ezt értésére adom, ne röhögjenek ki, hogy éééén? Azon viszont elgondolkodtam, hogy ha ez meg lenne engedve társadalmilag változtatna valamit ez a tény azon, hogy hogyan fogadom a visszautasítást? Valószinüleg igen, mert nem érezném magam kivételes helyzetben, hogy nőként én tettem meg az első lépést. Ahogy a férfi sem válik nevetség tárgyává női körökben egy kosár után, vagy ha igen, az nem ejt csorbát az ő becsületén.

        • De igen, nagyon is idegesen szoktak reagálni, ilyenkor, a nevetségessé válás elől menekülve jön a düh, az agresszió, a móresre tanítás, meg hogy az egészet a nő provokálta, bátorította, néha még a nemi erőszak is.

      • Milyen szép a cé).
        Akármit is írok a született bujaságomról, azért utálom, ha megerőszakolnak. És nem fogok zsákban járni azért sem.

  13. jovok a mai sikerelmenyemmel. Elmentem uszodaba ma, nem tudom hany ev kihagyas utan ugy dontottem ideje elkezdeni mozogni es teljesen felszbadultan maszkaltam a furdoruhamban. akarhany kilo vagyok pillanatnyilag. ja es megajandekoztam magam egy havi berlettel is es gyorsan elvittem delutan a lanyomat is usziba egy kicsit lubickolni. Jo napom van ma 🙂 este meg olvasom a Bovarynet, tegnap mar belekezdtem. es holnap lecsekkolom a masik uszodat ahol gyerekmegorzes is van, hatha tudok majd jarni uszni este 8 elott is. Mondom en, lassan ebredek a hibernaltsagbol.

  14. otlet: esetleg egy olyan fulecsket letrehozni a fenti temakoros csikban hogy kommentelok otletei, gondolatai, meselni valoi? nem tudom masok hogy vannak vele, nekem jol esne mondjuk a fenti hozzaszolasomat megosztani, de nem feltetlenul a napi temahoz kapcsolodoan, mert igy ugy erzem hogy zavaro. es oda le lehetne irni a bloghoz kapcsolodoan ha valakinek valami jo otlet eszebe jut, vagy ha valami nagy orom erte, vagy valami bloghoz kapcsolodo temakor miatt csinalt valamit, ilyesmi..hm?

  15. Elmondhatom itt, ami régóta nyomaszt, mert azt hittem sokáig, egyedül vagyok ezzel? Nekem nagyon tetszik, ha két férfi szexel… Már kislánykorom óta foglalkoztat ez, de minimum pubertás óta. Nem emlékszem pontosan, mikor tudatosult ez, talán a Maurice című film részletét láthattam.
    Természetes, ha egy férfinek tetszik, ha két nő, ezen nem lepődik meg senki. Fordítva nem az, bár hallottam már arról, hogy nőket izgat ez, Japánban komoly kultusza is van, de az ismerőseim/barátaim, akikkel erről beszéltem, mind ufónak néztek. Mit gondoltok erről?

    • Az erotika az erotika, bármilyen számban és kombinációban csinálják is, nekem is izgató. Szerintem nem furcsa, hogy neked pont ez a felállás tetszik, csak szokatlan.

        • Igen, az is ott van. Jók ezek az említett török/spanyol filmek: az a kölcsönös és szabad szexualitás van bennük, ami a pornóból mindig hiányozni fog.
          (Megjegyzés: talán a ribizli által említett Özpetek filmjei koprodukcióban készültek, de a rendező eredetileg török).

            • Amindenit! Na ma este megkérdezem a feleségem, ö a filmmüvész a családban, olyan jó kis filmeket tud kiválogatni.
              Egy német film volt, ahol egy házaspár férfi tagja esik szerelembe egy pasival, miközben mindvégig azt hitte, hogy hetero. MAjd végül egy szerelmi háromszög alakul ki, pontosabban 3-an az ágyban.
              Na majd belinkelem holnap a címét!

              Azthiszem ide írtam már a szexuális irányultsághoz a hasonlatomat.
              èn egy színkörhöz hasonlítanám, ez a hetero-homo egy skála´t feltételez, két végponttal, s mintha olyan jól definiálható lenne az a végpont. Már az jó, ha valaki nem digitálisan gondolkodik, hanem esetleg skálának fogja fel, de szerintem ennél sokkal árnyaltabb.

    • Amennyiben megnyugtat, ugyanaz erről a véleményem mint neked, de lehet ketten vagyunk ufók! 😀 Szóval kifejezetten izgatónak tartom én is. A Brokeback Mountain csókjelenete például szerintem a legszebb ebben a “filmes csók” témában. Persze a film se rossz! 🙂

    • Japánban komoly kultusza van ennek (a műfaj neve boy’s love vagy más néven yaoi) amely már nyugaton is egyre elterjedtebb – hazánkban is jelent már meg boy’s love képregény-és novellaantológia hazai szerzőktől – bár hozzáteszem, nem túl kiemelkedő. Nagyon érdekes dolog ez, egyaránt jelen van az anime-manga médiumon belül, de regények-filmek formájában is: a legfontosabb vonása, ami a melegeknek szóló művektől megkülönbözteti, az az, hogy ezeket a cuccokat nők írják-rajzolják női közönségnek. Japánban ez ilyen történeteknek régi hagyományai vannak, de izgalmas, hogy miért népszerűek ma is. Érdekes, hogy a japán nők a kutatások szerint részben azzal indokolták a rajongásukat, hogy mivel náluk még mindig annyira merev és patriarchális a társadalom, és annyira ritkák azok a férfiak akik képesek lelki-szellemi társai lenni egy nőnek, hogy ezek a művek az egyetlenek, ahol láthatják, hogy egy férfi kimutatja az érelmeit, és partnerként kezeli a másikat – még ha az is férfi. Szerintem ennek ellentmond, hogy nagyon sok yaoi műben pont a hagyományos szereposztást láthatjuk és a zömük színvonala nem terjed túl a Harlequin szerelmes füzetekén, de vannak kiváló, minőségi darabok is, amelyek valódi, eleven párkapcsolatokat mutatnak be. Az azonban szerintem nyilvánvaló, hogy a műfaj terjedésének kemény gender-hátere is van.

      Nyugaton is létezik egy hasonló műfaj, amelyet slash-nek neveznek, és eredetileg fanfictionökben, azaz rajongói továbbírások formájában alakult ki, amikor is bizonyos könyvek, filmek, sorozatok eredetileg nem meleg szereplőiről írnak homoszexuális szerelmi történeteket – az első ilyen állítólag a Star Trek volt, de ma már nincs olyan sorozat, film vagy népszerű könyv, amiről ne írnának slash fanficeket a Harry Pottertől a Walking Deaden át a Spartacusig. Szóval nem vagy egyedül – nagyon nem – és nem is vagy ufó. 🙂

      • Nagyon köszönöm, tök jó ez az összefoglaló! A yaoiról már tudtam, és nézegettem is ilyen képregényeket, de sokat nem foglalkoztam vele, mert főleg a filmek érdekelnek. Nagy kedvencemmel, a Maurice-szal (rendező: James Ivory, 1987, youtube-on fent van) kapcsolatban hallottam egy interjúban, hogy a yaoi-fan japán lányok anno elhalmozták a főszereplő színészeket rajongói levelekkel.
        Talán egyszer olvastam egy Harry Potter fanfictiont is, ahol Harry és Piton professzor között alakult valami.

        • HP fandomban rengeteg fanfiction van, és sok jó is van köztük. 🙂 Egyébként ha filmekről van szó, nekem a Brokeback Mountain mellett, nagyon tetszett a Pillangó úrfi, Jeremy Ironssal a főszerepben, bár ott a főhős végig azt hiszi, hogy nővel van dolga, holott nem – nagyon érdekes film. A Maurice-t nem láttam még, de rajta van a listámon. Régebben elsősorban mangás-animés voltam, de meleg témában sok élőszereplős ázsiai filmet is láttam, amelyek a kedvenceim a Frozen Flower és A király és a bohóc voltak, mindkettő nagyon szép, drámai alkotás. Mostanában főként írásokat olvasgatok, sok-sok fandomban, és a különleges mangákat gyűjtöm.

          • A Maurice szerintem tetszeni fog, bár elsősorban fejlődésregény – pontosabban az alapjául szolgáló regény szerintem az – és csak másodsorban szerelmi történet. Mindez persze sokkal mélyebben ott van a könyvben, a film a felszínt karcolja, de sok jelenetet ki is vágtak.
            A háttér: Angliában a 20. század első felében súlyosan büntették a homoszexualitást. A regény tulajdonképpen az író, Forster személyes ügye (bár nem önéletrajzi, csak ~ ihletésű mű), csak a halála, és a homoszexualitás dekriminalizációja után adták ki.

      • “náluk még mindig annyira merev és patriarchális a társadalom, és annyira ritkák azok a férfiak akik képesek lelki-szellemi társai lenni egy nőnek, hogy ezek a művek az egyetlenek, ahol láthatják, hogy egy férfi kimutatja az érelmeit, és partnerként kezeli a másikat – még ha az is férfi.” Ebben azért valljuk be, lehet valami. Ilyesmi okot említett Faludy is a Pokolbéli víg napjaim-ban. Pontosabban, ha jól emlékszem neki mondja marokkói fiúszerelme, hogy könnyű az európai férfiaknak, mert ha fontos nekik, hogy a szerelmük egyenrangú, méltó szellemi társuk is legyen, találnak hozzá megfelelő lányt. Nekik erre esélyük sincs, mivel jó ha két nő tud olvasni egész Marokkóban az egyik a szultán felesége, másik meg a lánya. A férjüknek totálisan alárendelt, tanulatlan nők itt csak szexuális tárgyak illetve háztartási alkalmazottak lehetnek csak, ez meg érthető módon sok férfit nem elégít ki.

        • Igen-igen, kétségtelenül van benne, mert ha mi itt panaszkodunk is a férfiakra, Japánban, az általam olvasott cikkek és egyéb infóim szerint, még húzósabb a helyzet, ráadásul még ennyire sincs meg a két nem közeledésének és az egyenlő párkapcsolatoknak a kultúrája. Ott a nőkre is jellemző, hogy inkább nem választanak társat és élnek a mangák és a randizós szerepjátékok bűvöltében, mert a férfinép kétségbeejtően nem tud semmit kezdeni egy modern gondolkodású tanult nő igényeivel. A többség olyan hagyományos japán feleséget – csendes háztartási alkalmazottat – keres, mint amilyen az anyja volt.

      • Na már most elképzelhető, hogy nekem is valami ilyen okból tetszik ez a “műfaj”. Ugyanis a pornón belül például már csak itt lehet a partnerével egyenrangúként szexelő férfiakat látni. Engem mindig borzalmasan taszítottak ezek a térdepeltetős, szemkönnybelábadós, arcraélvezős, minden lukat betömős, alázzuk szét ahogy csak tudjuk jelenetek amiket a nőkkel “normális” szex címén művelnek ezekben a filmekben. Ráadásul ezekbe elképesztő primitív, bunkó fejű és rossz testű férfiakat raknak. Talán, hogy az átlag pornófilmnéző férfi egóját meg ne sértsék, azok ne a saját irigységükkel legyenek elfoglalva és jobban tudjanak azonosulni a szereplőkkel.

        • Hát a yaoi nagyon-nagyon különbözik a pornótól – igaz, hogy erotikus műfaj, és elsősorban a mangák közt vannak nagyon explicit alkotások is, de a nők ízlésére vannak szabva, mind a jelenetek, mind a férfiak külseje – általában izmos, de nem túlgyúrt, karcsú, jó felépítésű férfiakat rajzolnak. Japánban egyébként készítenek nőknek szánt homoszexuális pornót is, szép fiúkkal a főszerepben, de én nem szeretem ezeket, idegenkedem tőlük.

        • 😦 Szerencsére ezt a szörnyű pornót én csak a leírásokból ismerem. Egyáltalán, hetero pornót talán, ha kétszer láttam életemben, az egyikben csak riszálták magukat a nők és a férfiak is, aztán egymáson tekeregtek. Meleg filmekben sem szeretem a pornót, látszik, hogy ez nem igazi élvezet – sokszor ez tök egyértelmű is, olyan groteszk az egész – vagy egyenesen kellemetlen a szereplőknek. Ezért jó pl. a Fiúk a klubból, mert jó színészek csinálják, iszonyatosan buja, de nem alázós még (szerintem). Én nem bánom, ha explicit a dolog, sőt, de a résztvevőknek legyen jó. Ez nagyon ingoványos talaj amúgy.

    • Nekem természetes, na. : ) Ha így nyugodtabb vagy. Nyomasztott ez? Szörnyű. De akkor mit mondjunk az LMBT (főleg meleg és trasznemű) emberekről? Őket mennyire nyomasztja. Sőt. : ((

  16. Ajánlok nektek egy nagyon szép kisfilmet meleg-témában. Ezt gyerekek is megnézhetik, semmi durva nincs benne, és nagyon szívmelengető történet:

    • Nagyon sok cikket lehet mostanában erről olvasni, és pl. arról is, hogy a 30 feletti korosztály milyen nagy része szűz még – hasonló okokból. A japán kormány most kampányt indít azért, hogy ösztönözze a párkapcsolatok kialakulását és a gyerekvállalást. A múltkor olvastam, hogy még a szexet is igyekeznek népszerűsíteni, mivel egyre több fiatal nyilatkozik úgy, hogy egy kapcsolat „túlságosan kényelmetlen, fárasztó, kellemetlen és megalázó” a számukra, ezért inkább egyedül maradnak. Egyébként valahogy nem meglepő számomra a dolog: túlzsúfoltan élnek – ilyen körülmények közt az állatok se szaporodnak – és a társadalom szélsőségesen technicizált, ami szintén elősegíti az elmagányosodást.

      • Férjem azt mondta, nem csodálja, mert Japánban sokkal előbb lett divat ez a durva, nőalázós pornó (olvastam erről a legtöbb fajtája ezeknek onnan is indult), ami itt most formálja kamaszgyerekeink szexualitását. Persze nyilván nem ilyen egyszerű a japán fiatalok érdektelenségének az oka, de ha most lennék kamaszlány valószínűleg sikítva menekülnék a mai elvárások elől én is. A fiúk pedig valószínűleg úgy csömörlenek meg ettől az egész témától, hogy még az igazit el sem kezdték.

      • Nem a technikai fejlettségükkel van a baj, hanem túl patriarchális a társadalom. A férfiak képtelenek az elnyomott nőkhöz vonzódni. Látom a környezetemben, hogy a független, önálló nőkért mindenki odáig van, míg a kis szende, férfiba kapaszkodó, esküvőt alig váró lányokat épp csak lefektetik, de hosszú távon képtelen felnézni rájuk a férfi. Sajnos ez van. Minél jobban akarja egy nő, a férfinak annál inkább lelombozó a ragaszkodás.

        • Hááát, én ezzel azért vitatkoznék. Persze, a látványosan elnyomott nők látványa és jelenléte összeegyeztethetetlen a civilizált nyugati férfi énképével, de az igazán független nők is csak addig tetszenek, amíg nem annyira függetlenek, hogy ez az ő fizikai és érzelmi kényelmük rovására menjen. Bármit is állítsanak, nem szeretik a kihívásokat, maximum a kihívásocskákat. Módjával, langsam. Azért ők az úr a háznál. Legyen neki önálló keresete, de ne több, mint az enyém. Legyen saját élete, de a vacsorát azért főzze meg. Legyen buja és szexis, de csak velem, másra rá se nézzen. Valaki idézte már Feldmárt, az ő szavajárása, hogy “mi ketten legyünk egyek, és az az egy legyek én”.

          • ez egy igen értékes komment. köszi!
            (annyiban egészítem ki, hogy a nők nagy része ezzel meg is elégszik sokszor, túlzóan és hangsúlyosan emlegetve az ő saját – csakis övé – életét)

            • “a nők nagy része ezzel meg is elégszik sokszor, túlzóan és hangsúlyosan emlegetve az ő saját – csakis övé – életét” – ezt most nem értem itt, árnika, megmagyaráznád?

            • Igen, ez a baj. Szomorkásan beleegyeznek és elkülönítenek egy kis picike lelki világot maguknak, (a nők), amivel vigasztalódni tudnak. Hogy valami még megmaradjon az “énből”. Azokból a fiatalkori álmokból, melyekben még hitték, remélték, hogy önálló személyiségük lehet. Erre gondoltál? Jó, hogy nekem erre nincs szükségem. Mert komolyan mondom, inkább vállaltam volna az egyedüllétet, minthogy bárkinek is “behódoljak”! (És gyakorlatilag- éppen ezért nem kellett. Tizenéves korom óta rengeteg férfi akart, ők hódoltak be a végén, mert tudták, másképp nem “kaphatnak” meg. És hozzáteszem: nem csak szexet akartak. Ez is azért történhetett, mert nem zavart, mit akarnak és ez sérthette a büszkeségüket. Minden azon múlik, ki a függetlenebb személyiség. 🙂

            • Megelegszik ezzel a felallassal. Kozben -mivel tenylegesen a patrialis rendszer szekeret tolja- kozben azzal nyomja el a kikivankozo lazado hangjat( igazodj lanyom! Rendes a ferjed, szepek a gyerekeid!), hogy mantrakent ismetelgeti,hogy o bizony mennyit jar fitneszbe! Es hetente egyszer neki meg a joga is belefer! Kompenzal. Eroteljesen! Kozben , ha tobbet iszik, vagy frusztralt a ferje kibukik belole a panasz aradat(persze nem a ferjnek, vagy anyanak, vagy anyosnak, hanem testi/lelki baratnonek).
              Igy ertettem. Nem tudom igy mar ertheto?

          • “Azért ők az úr a háznál. Legyen neki önálló keresete, de ne több, mint az enyém. Legyen saját élete, de a vacsorát azért főzze meg. Legyen buja és szexis, de csak velem, másra rá se nézzen. Valaki idézte már Feldmárt, az ő szavajárása, hogy “mi ketten legyünk egyek, és az az egy legyek én”.”

            Nem voltál elég kitartó. Én ebben mindben szinte fordítva voltam, kerek-perec, ha nem tetszik, mehet. 🙂 Mind behódolt a végén. És nem, nem ezért hagytam ott őket, hanem mert még fiatalabb voltam, nem vettem igazán komolyan egyiket sem. A mostanival régóta együtt vagyok, boldogok vagyunk. Olyan fiú, akit rengeteg lány akart. Mindenki meg akarta fogni- én nem. Mégis mellettem kötött ki. Annak ellenére, hogy én keresek többet, nem rakom elé az ételt és közel se ő a “ház ura” (mégcsak az kéne- mit képzelnek magukról ezek? ha ezt akarják, lakjanak egyedül, ott uralkodhatnak magukon. :))

            • “Az az érzésem, hogy te tökéletesen csinálod! Nem értem mégis miért vagy itt?”

              Véletlenül. És, hogy leírjam, hátha valaki, valamit tanul belőle. Ne érts félre, nem akarom én felmagasztalni magam. De tényleg nincs okom panaszra.

            • mennyi ideje is vagytok együtt? 7-14-21 éve? hány gyerek van? hogyan oldjátok meg a házimunkát? gyakorlatban hogyan működik a kapcsolatotok? milyen egy szürke hétköznap?
              s csak finoman kérdezem, mert azok közül a nők közül, akik ezt a blogot olvassák és kommentelik, már többen túl vannak sikertelen párterápiákon is, három gyereket nevelnek egyedül, és nehogy lepattant nőciknek merd képzelni őket, mert sokuk ezzel együtt keresi személyes szabadságát. ami óriási dolog három gyerek mellett. azt javasolnám, végy vissza a tanmesékből, olvass sokat és figyelmesen, mielőtt kommentelnél, mert a kommentek is sokfélék: van itt szívszaggató vallomás, amire szinte semmit nem lehet írni, és van buja pajzánkodás is, amihez bárki hozzá tud szólni (de nem biztos, hogy mindenki érti).
              maradj, olvass, de ne ítélkezz, s ne oszd ki nőtársaidat. főleg akkor ne, ha te a “szerencsések” közé tartozol. ezzel együtt szeretjük a pozitív történeteket. 🙂

            • Elnézést, ha valaki lelkébe gázoltam. Nagyjából 5 éve, most van tervben a gyerek. A házimunkát megosztjuk körülbelül fifti-fifti, de talán ő több időt tölt vele. Eltartani egyikünk sem tartja a másikat, én néhány tizessel többet keresek, de nem tartom ki őt. A gyerek-témáról még annyit, hogy tőlem az sem állt volna távol, hogy egyedül vállaljak, ha nem találok megfelelő társat hozzá. Kiegészítő információ, hogy már a szüleim is hasonlóképp éltek-élnek a mai napig. Most hétvégén is megyünk hozzájuk, néha szombaton, általános tendencia, hogy anyám főz, apám mos, tereget, takarít. Nem kioktatni akartam senkit. A tapasztalataim írom le, ahogyan ti is. A nők és férfia – blog szerkesztőit azóta közelebbről megismertem, nagyjából hasonló életforma. Az elején nem szabad “elrontani” (erősen idézőjelben!) – mennyi férfi akarta nekem bemesélni, hogy a hagyományos női szerep hozza el a boldogságot! Azóta azok a nők, akik hallgattak rájuk, mind-mind megfásultak, boldogtalanok… de ha nem szeretnétek, nem mesélek többet. 🙂

            • Soha nem ítélkezem. Mindig segíteni szeretnék. Más az emberek életútja. Szerencsés vagyok, igen, mert már gyerekkoromtól kezdve nagyon jó és működőképes példát láttam- tehát nem csak az én érdemem. Ahogy a hozzám hasonlóaknál is szinte kivétel nélkül ezt tapasztaltam, a szülőkre vonatkozóan! Sokaknak ez nem adatik meg, később jóval nehezebb irányt váltani, ezzel tisztában vagyok. Ilyen értelemben soha, semmi esetre sem szeretném “legyengézni” a nőket- hisz mennyivel nehezebb egy nőnek eltalálnia a “jó utat”! Őt arra szocializálják, hogy legyen kedves és behódoló, míg a férfit arra, hogy legyen hanyag, nemtörődöm, független és önálló… értem én ezt, esetleg néha félreérthető vagyok.

            • “Erre nekem ilyen formában nincs szükségem. Ezt a stílust már ismerem, hogy tiszta jó indulatból erőszakkal kinyitom a szemed. Mint a Magdolna nővérek…”

              Dehogy akarom erőszakkal bárki szemét kinyitni! Teljesen félreértettél. Mindenki független, önálló emberi lény, én senkit sem szeretnék “megtéríteni”. 🙂 Elnézést, ha másképp hatott.

            • Nekem egy nálamnál sokszorta bölcsebb ember azt javasolta, hogy óvakodjak az ilyen mondatoktól, melyek azzal kezdődnek, hogy soha, vagy mindig… Én még kiegészíteném a sort a “mindenki”, “mind”, szavakkal. Veszélyes ennyire általánosságokban fogalmazni árnyaltság nélkül… Elnézést kérni lehet. A szeget kihúzod, a helye marad…

          • drága képviselőné, hát ez vagyok én. és pont így. megborulva. pontosan ezek miatt az okok miatt. és még sok más miatt. független, erős nő vagyok. olyan, aki “túl sok” a pasiknak. mégis egyedül vagyok, s még leszek hosszú ideig, mert én most így látom jónak. hacsak nem jön az a fajta szerelem, amiről csakazolvassa beszélt saját magával kapcsolatban.
            és lécci-lécci írjál nekem privátba (címem a védett bulis bejegyzésben, mert fontos)!

            • “független, erős nő vagyok. olyan, aki “túl sok” a pasiknak” Pedig hidd el, valójában pont az ilyen nőkhöz vonzódnak… 🙂

            • 🙂
              s látnád aztán hogy lázadnak a kapcsolatban! mennyi mindent rád kennek. s tudnád, milyen nehéz kimászni, amikor már vannak gyerekek, amikor te foggal-körömmel ragaszkodsz azon elvedhez, hogy — bár flottul eltarthatnál akár három gyereket is saját keresetedből — szeretnél egy apukát (is) melléjük, lehetőleg ne olyat, aki szerfüggő lesz melletted, aki elvan magával, mert te mindent megoldasz stb. sorolhatnám a végtelenségig. hidd el, ha lenne recept, én lennék az első, aki alkalmaznám a “100 tuti tippet” (de akár egymilliót is) — viszont ilyen nincs. vannak viszont társadalmi elvárások, fásultság, játszmák, elhidegülés, megcsúszás, verbális erőszak stb.
              ja, hogy ragadnak ránk a pasik, mint a legyek? igen. passz. (milyen pasik?!)
              nekem nem pasi kell. érző/értő társ. aki érti a hétköznapi hímsovinizmus rákfenéjét. akinek nem vagyok sok. aki tiszteli a függetlenségem. aki tisztel engem, s akit tisztelhetek. akiben megbízom.
              ha ismersz ilyen független, mindenre kaptahtó 30-65 évest, akkor szólj, érdekel!

            • “amikor te foggal-körömmel ragaszkodsz azon elvedhez…”- ilyen elvekhez semmi esetre sem ragaszkodom foggal-körömmel, mert kártékonyabbak, mint amennyi hasznuk van. És épp ezért (is) marad a férfi. Egyébként nyugi, értelek!

              Ismerem a jelenséget. Ha bárkihez is komolyan ragaszkodnak, azok épp az erős, független nők. Aztán fonák módon megpróbálnak alkalmazkodó feleséget csinálni belőlük. Nehéz a próba. A férfinek magának is jobb, ha nem engedünk. Ha sikerül a terve, gyakran továbbáll egy másik független, önálló, erős, nagyon gyakran lekezelő nőhöz és megint kezdi elölről az egészet…!

              “igen. passz. (milyen pasik?!)”

              Mindenfélék… lehet és kell szelektálni. De “jó” pasi, társ már eleve nem lehet az, aki bensőleg nem felel meg bizonyos feltételeknek. Olyankor rövidre zártam. Nem akartam sem megváltoztatni, sem megbüntetni. Nincs dolgunk egymással, élje a saját életét, ahogy akarja, keressen “engedelmes”, lágy, szelíd, “papucs” nőt, ha neki az a jó (nagysokára rájönnek, hogy nem jó nekik- vagy félig-meddig felel meg, úgy, hogy otthonra jó, mosni-főzni, miközben ők szeretőkhöz mászkálnak).

              “nekem nem pasi kell. érző/értő társ. aki érti a hétköznapi hímsovinizmus rákfenéjét. akinek nem vagyok sok. aki tiszteli a függetlenségem. aki tisztel engem, s akit tisztelhetek. akiben megbízom.”

              Akkor, aki nem ilyen, azt egyszerűen el kell felejteni. Miért tennénk neki szívességet, hogy annak ellenére vele vagyunk, hogy nekünk nem hogy “jó” lenne- de egyenesen “nyűg”? Mit kapunk mi ezért nőként? Illúziót, látszólagos státuszt, hogy mi is kapcsolatban élünk, meg tudtunk fogni egy férfit?
              Ha ettől függ egy nő státusza régen rossz! Tudom, ettől függ, de mi is tehetünk ez ellen. Azzal, hogy nem így, ez alapján ítéljük meg nőtársainkat.
              De újra leírom, annál jobban ragaszkodik a férfi, minél kevésbé zavar bennünket ragaszkodásának hiánya. Annál jobban tisztel, minél inkább NEM az adja meg emberi méltóságunkat, tisztel-e egyáltalán?

              Nekem is kell társ. De nem mindenáron. Egy halom alternatívánál többre tartottam volna az egyedüllétet. Ismerek ilyen férfiakat, de az igazsághoz tartozik, hogy egy jó részük csak akkor nyilvánítja ki ezen természetét, ha “muszáj”. Egyébként próbálkoznak, felül akarnak kerekedni. Amikor már rájönnek, hogy nekik sem jó ez, hogy a nővel ezt nem lehet megtenni, mert egyébként egyedül maradnak, és nincs semmiféle köztes megoldás (otthonra unalmas, behódoló társ, sutyiban ennek kompenzálása…)- na, akkor szépen átvedlenek, mert belegondolnak abba a mély magányba, amit a férfi mindig is nehezebben viselt a nőnél. 🙂

            • najó, akkor tisztázzunk.
              42 éves vagyok. két lányom van két különböző pasitól. egyedül nevelem a két lányom. SOHA nem szenvedtem hiányt jó pasikban. társban annál inkább.
              az első lányom apja férjem is volt. egyetlen pasival sem voltam együtt 7 évnél hosszabb ideig, pontosan azért, mert egyikkel sem maradtam együtt attól kezdve, hogy terhes volt a kapcsolat. (direkt pongyolán fogalmazok, a történetem itt van a blogon, keresd meg, ha fontos.) NEM a pasik hagytak ott egy másik nőért.
              a munkám olyan, hogy sok pasi megirigyelné.
              a “foggal-körömmel”-t nem érted (nem értheted, mert nem ismered az előzményeit, de olvass még…).
              rengeteg az ellentmondás abban, amit írsz. ne válasszak olyat, aki nem méltó arra, hogy társam legyen… ok, nem is választok (ki mondta, hogy igen?), de egyet sem neveztél meg a 30-65-ös korosztályból. ok, ez így fonák, de szívesen venném a tippeket pl. arra, hol ismerhetek meg ilyen pasikat? (te pl. hol ismerted meg mr. “majdnemperfektet”? ha még nincs 30, ne válaszolj.)
              “lehet és kell szelektálni” — ez, ugye, vicc?
              “akkor, aki nem ilyen, azt egyszerűen el kell felejteni” — lásd fentebb, de azért elbeszélgetnék veled két gyerek s úgy 15 év múlva 😉
              “mit kapunk mi ezért nőként? illúziót, látszólagos státuszt” — na én pont nem ezért. volt az már bőven nekem Férfi nélkül is. de kíváncsi vagyok az általad javasolt alternatívára… hogy ha a nő nem ezért megy a férfhez, akkor miért?
              “nekem is kell társ. de nem mindenáron.” na de most épp van, méghozzá a megfelelő. s akkor miért gondolod, hogy hitelesen beszélsz mielőttünk? beszélj a kudarcaidról, arról, hogyan győzted le, léptél túl te azokon. mert harmincéves koromban én is pontosan úgy gondoltam, mint te, és pontosan ezekkel a jelmondatokkal készültem a társaséletre, mint te most. de most szart sem érnek.
              ja, és még mindig nem élem meg kudarcként az életem. sugárzik belőlem az életerő és az optimizmus. pedig nem volt könnyű az eddigi életem. s a tied?

            • “najó, akkor tisztázzunk.
              42 éves vagyok. két lányom van két különböző pasitól. egyedül nevelem a két lányom. SOHA nem szenvedtem hiányt jó pasikban. társban annál inkább.”

              Én nem vádoltalak meg semmivel, nem feltételeztem ezek ellenkezőjét.
              Bocs, ha úgy tűnt. Nagyjából 10 év van köztünk.

              A “társ”-ról már írtam lentebb.
              Miért lenne egy nőnek fontosabb, hogy társra leljen egy férfiben, mint fordítva? Ezt nem fejteném ki jobban. Örvendetes, ha társ a férfi, de ha nem az, nem ér annyit, hogy úgy bánjunk vele. Ezt, úgy gondolom, ki kell érdemelnie. Akikről te írsz, ők nem voltak méltók e státuszra melletted.

              “az első lányom apja férjem is volt. egyetlen pasival sem voltam együtt 7 évnél hosszabb ideig, pontosan azért, mert egyikkel sem maradtam együtt attól kezdve, hogy terhes volt a kapcsolat. (direkt pongyolán fogalmazok, a történetem itt van a blogon, keresd meg, ha fontos.) NEM a pasik hagytak ott egy másik nőért.
              a munkám olyan, hogy sok pasi megirigyelné.”

              Ezeknek sem feltételeztem az ellenkezőjét. Nem konkrétan rólad vagy valamelyik itt kommentelőről írtam. Azt írtam- ezt látom a környezetemben. Kicsi az esélye, hogy bárki is közel élne hozzám, személyesen ismerném…

              “a “foggal-körömmel”-t nem érted (nem értheted, mert nem ismered az előzményeit, de olvass még…).
              rengeteg az ellentmondás abban, amit írsz. ne válasszak olyat, aki nem méltó arra, hogy társam legyen… ok, nem is választok (ki mondta, hogy igen?), de egyet sem neveztél meg a 30-65-ös korosztályból.”

              Nem tudtam, hogy név szerint szeretnéd. 65 felé pedig egyáltalán nem foglalkozom ilyen téren a férfiakkal, sőt, már 40 körüliek sem jöhetnek szóba “társként” vagy szexuális partnerként.

              “ok, ez így fonák, de szívesen venném a tippeket pl. arra, hol ismerhetek meg ilyen pasikat? (te pl. hol ismerted meg mr. “majdnemperfektet”? ha még nincs 30, ne válaszolj.)”

              Mr…. is ember, ahogyan én és te is. Neki is voltak-vannak botlásai, de összességében remek társ és imádnivaló fiú.
              Nincs még egészen 30, de én is fiatalabb vagyok nálad (ő meg nálam- 30 felett rengeteg a pocakos, “szétfolyt” férfi, ők nálam eleve nem jöhettek szóba). Hol ismertem meg? Közös ismerősök folytán, véletlenszerűen találkoztunk, szimpatikusak voltunk egymásnak. Először nem vettem komolyan, “szórakoztam” vele (nem úgy- tudta, hogy semmiféle komoly kapcsolatot nem szeretnék per pillanat), később levett a lábamról, sikerült elérnie, hogy immár évek óta együtt legyünk. A kapcsolatunk semmit sem romlott azóta. Testileg is, lelkileg is tökéletes számomra. 🙂

              “lehet és kell szelektálni” — ez, ugye, vicc?”

              Nem értem, mi a gond vele, hogy érted?

              ““akkor, aki nem ilyen, azt egyszerűen el kell felejteni” — lásd fentebb, de azért elbeszélgetnék veled két gyerek s úgy 15 év múlva”

              Mindenki ezt szokta válaszolni. Ha egyedül leszek- nem történik más, mint amire eleve készültem. (Ha nincs méltó, alkalmas társ, akkor egyedül vállalok gyereket).

              Ha egy nem megfelelő kapcsolatban leszek, az már bajosabb…

              ““mit kapunk mi ezért nőként? illúziót, látszólagos státuszt” — na én pont nem ezért. volt az már bőven nekem Férfi nélkül is. de kíváncsi vagyok az általad javasolt alternatívára… hogy ha a nő nem ezért megy a férfhez, akkor miért?”

              Én speciel semmiért.
              Ezért megérné? Inkább becsukom az ajtóm és élek “nyugodtan”.
              Azért élek együtt azzal, aki számomra fontos, mert vonzódom hozzá, remekül együtt tudunk működni, vannak közös témáink, boldogok vagyunk, jó a szex, stb, stb…

              ““nekem is kell társ. de nem mindenáron.” na de most épp van, méghozzá a megfelelő. s akkor miért gondolod, hogy hitelesen beszélsz mielőttünk? beszélj a kudarcaidról, arról, hogyan győzted le, léptél túl te azokon.”

              Nem azért van, mert mindenáron meg akartam szerezni.
              Milyen kudarcokról kellene beszélnem? Min kellett volna “túllépnem”? Sosem kellett “mindenáron” társ.
              Nem értelek… sosem ragaszkodtam senkihez.

              “mert harmincéves koromban én is pontosan úgy gondoltam, mint te, és pontosan ezekkel a jelmondatokkal készültem a társaséletre, mint te most. de most szart sem érnek.”

              Én sehogyan sem készülök. 🙂 Egyszerűen, így alakult, ha nem ez lenne, most egyedül élnék és úgy készülnék a gyerekvállalásra. Ezek nem “jelmondatok”- leírtam, milyen vagyok.
              Nem erőfeszítés, nem kell visszafognom semmit.

              “ja, és még mindig nem élem meg kudarcként az életem. sugárzik belőlem az életerő és az optimizmus. pedig nem volt könnyű az eddigi életem. s a tied?””

              Más téren akadtak nehézségek, ezeket valóban megspórolhattam magamnak…. sosem vettem túl komolyan a férfiakat. Számomra nem központi kérdés a “férfi”. (Tudom, számodra sem). Egy elérte, hogy komolyan vegyem, ezért tudok írni róla. Elérte a külsejével, bensőjével, természetével, kedvességével… így történt, ő méltó rá, hogy elkötelezzem magam hosszabb távon is. 🙂

            • ““mit kapunk mi ezért nőként? illúziót, látszólagos státuszt” — na én pont nem ezért. volt az már bőven nekem Férfi nélkül is. de kíváncsi vagyok az általad javasolt alternatívára… hogy ha a nő nem ezért megy a férfhez, akkor miért?”

              Nekem is van, köszönöm.
              De megkérdezem, nem ezen a fentin kellene inkább megpróbálnunk változtatni (ahelyett, hogy bizonyos nők még mindig ezért akarnak szinte(!) “mindenáron” férjhezmenni?- mert a férfinek ez jó. Nagyon jó. Kényelmes. Így szinte semmit sem kell tennie, akarnia, a nő igyekszik majd “megfelelni”, hogy feleség lehessen…)

              Ha a nők nem ezért mennének férjhez, sokkal könnyebben mernék kinyilvánítani az igényeiket, nem rendelnék alá magukat, a férfi pedig kénytelen lenne megfelelni. Rondán hangzik, de ezt máshogy nem tudom leírni.

    • A promóvideón mi az a pír a csaj szeme alatt? Elpirul?

      Szép új világ, paródia az egész, a kerek szemű csajokkal. Megjegyzem, ezt, ha nőknek is van hasonló termék, mégis becsületesebbnek tartom, mint a mindenáron-kapcsolat idehaza tapasztalható rögeszméjét és a netes társkeresés infernóit.

  17. Most találtam. http://nokesferfiak001.blog.hu/
    “A kérdőíves vizsgálat 27 ezer pár szexuális életét vizsgálta 29 országban, és eredményei szerint a párok legtöbbje egészen nyolcvanas éveikig marad szexuálisan aktív. A szexuális elégedettségi lista első helyét Ausztria szerezte meg: az osztrák férfiak 80, míg a nők 63%-a rendkívül, vagy nagyon elégedett szexuális életével. A nemi egyenlőség szempontjából legjobban álló országokban a párok 60-80%-a fejezte ki elégedettségét, míg ez az arány a hagyományosan férfiak által dominált társadalmakban, például a Közel-Keleten és Ázsia bizonyos tájain csak 20-50%-os.”

    • “A szerelem az evolúció bizonyos értelemben vett vívmánya, mely a férfit képes a nő mellett tartani, így elősegíteni a monogámiát, elköteleződést.” Ú, nem, nagyon nem, nekem ez nagyon bulvárevolúciós, és hihetetlenül könnyen válik belőle férfias önigazolás. Nem, a szerelem nem azt a szívást hivatott tompítani, hogy ki kell tartani a silány monogámiában. Az emberek nem monogámok, csak nem mesélik el. Megjegyzem, a nők sem akarnak okvetlenül a férfi mellett maradni, főleg, ha méltatlan a partner, energiaelszívó típus, aki “gondoskodást” vár, és rutinos közöny a szex. Én nem szeretném leegyszerűsíteni az életet, hogy hát szegények, fut bennük a biológiai szoftver. Ezen a blogon a társadalmi rendszerről, erőviszonyokról tépem a szám. Ezt a hosszú bejegyzést nőhibáztatónak és férfifelmentőnek érzem én is, szerintem félrevisz. Mert változtatni az tud, akinek van miből leadnia.

      • Ebbe a cikkbe szerintem ennyi fért bele. ismerem a szerkesztőket, hidd el, sok dolgot nagyon hasonlóan láttok. A biológiai alapoknak sokféle lecsapódása lehet (erről ők tudnának bővebben mesélni, így dióhéjban annyit, hogy hozzád hasonlóan nem hiszik: az ember természetszerűleg monogám lény lenne. Olvastam egy tanulmányt tőlük, mely éppen azt ecseteli, hogy a nő sem az, még biológiai értelemben sem. És nem feltétlenül azért, amiért a biológusok eddig hitték! Szerintem érdemes olvasgatni őket, gyakran egyszerűsítenek- de csak azért, hogy tévhiteket tegyenek tisztába. Nem visz félre senkit sem ez, mert bőven meg tudják cáfolni az esetleges félremagyarázásokat is).

        • Na, én olyankor hagyom el a termet, teszem le a könyvet, zárom be a honlapot, amikor a biológiát elkezdik nekem ígymegúgy magyarázni.
          Majd én eldöntöm, hogy vagyok monogám és hogy nem.
          A biológia köszöni, múkod, interpretálni meg engedjék már meg, hogy próbáljam én a saját testem. Így is elég rajta a kultúranyag, tán csak az van.
          Attól, hogy biológiáról van szó, az arról való beszéd még nem lesz 100% egzakt, erről sokan tudnának mesélni, a biológiáról kialakuló beszéd még nem lesz tényszerű automatice.

          De hogy megtalálták, rájöttek, megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal megmagyarázzák, hogy a biológiámmal mi hogy van, mostmárezentúl, ha jót akarok magamnak, na az már tűréshatáron kívül van nálam.
          Az evolúciós magyarázatokkal meg jön a szociáldarwinizmus, köszönjük, de láttuk, csúnya dolog.

          Észrevettétek, hogy a nagy közönséget célzó cikkek nagy százalékának van a következő forgatókönyve: “gyakori tévhit, hogy…pedig…xy is kimutatta, hogy…meg egyébként régen már a z is, ráadásul…tehát aki még mindig…az jól gondolja meg”?

          És akkor a nép elkezd gondolkodni mindenfélén. Így etetnek minket.

          • Ebben egyetértek- de olyan, hogy biológia van, és beszélni kell róla. Szerintem a cikk nem akart senkinek semmit megszabni, nem mondta meg neked vagy másnak, monogám vagy-e, hogyan kellene élned, stb. De talán másképp látjuk. Az egyik szerző biológus. Vagy maga a biológia tudománya is elvetendő? Az, hogy az ember természetszerűleg nem monogám, szerintem csak annyit jelent, hogy van egy alap, amelytől tudatos döntéssel eltérhetsz. Nem pedig azt, hogy fűvel-fával csalni fogjuk a párunkat (és a többi esetében is hasonlóan). Milyen javaslatod lenne a biológiai aspektus bemutatására, magyarázásra, a biológia tudományának használatára?

            • Nem mindig egyértelmű, főleg kishazánkban a biológiai nem és a társadalmi nem közötti különbség.
              A társadalmi nemről azért is szerencsésebb beszélni, mert az egy interpretáció, és lehet rajta változtatni.
              De ha azt mondod, hogy biológiailag meg természetszerűleg, akkor az mindenkire érvényt tart. Nem kell, hogy felszólító módban fogalmazzon ahhoz, hogy azonnal előíró legyen.

              Picit röhejes lenne, ha bárki emiatt a biológia tudományát elvetendőnek tartaná, remélem hülyének azért nem nézel.

              Azt javaslom, amit rajtam kívül az összes feminista is például de nemcsak ők, hogy a biológiáról tessék óvatosan beszélni olyankor, amikor már társadalmi jelenségekről is szó van. A biológiát kutassák, fejlődjön az orvostudomány stb, de a társadalomtudománytól tartson tisztes távolságot.

      • “Ezt a hosszú bejegyzést nőhibáztatónak és férfifelmentőnek érzem én is, szerintem félrevisz.”
        Mi a nőhibáztató benne?
        Az elejét látod így?
        Szerintem inkább segítő szándékú, muszáj óvatosan szólni arról, ha egy nő teljesen elhibázott stratégiát folytat, a félreszocializáltság miatt. Változásokat csak így tudunk elérni. Nekem azért is szimpatikus, mert aktív “hatóként” mutatja be a nőt, nem azon az oldalán fogja meg a dolgokat, hogy a férfi jószándékától függ, milyen lesz a kapcsolat- hát nosza, javuljon meg a férfi! A férfi úgy működik, ahogy hozzáállunk. Nekem tetszik. Sokkal aktívabb, sokkal nagyobb önállóságot, erőt feltételez a nő részéről más leírásoknál. Sosem szerettem kiszolgáltatottnak érezni magam, aki más emberek viszonyulása folytán lehet boldog vagy boldogtalan….:)

        • Zsanett, itt nem mindenki “félreszocializált”. Elég sokan jövünk olyan családi háttérből, mint te: maximálisan egyenrangú szülők, erős, független mamák neveléséből. Ez nem a társfüggő elhagyott kismamák klubja, ha valami ilyesmit érzékelnél.
          Neked éppen mázlid van, hogy a jelenlegi párod nem pattant le és pont azt akarja, amit te. A többiek viszont nem állták ki a próbát. Létezik olyan faktor az életben, amire nincs befolyásod. Egy szerencsés találkozás döntő hatással van a sorsra, az élettapasztalatokat a környezet formálja, amelybe vetett a sorsod. És nem a korai szocializációra gondolok, mert azt valóban önerőből felül lehet írni. Tényleg azt gondolod a saját történetedet véve, hogy kitűnő választék van alkalmas férfiakból, csak tudni kell bánni velük?

          A magam részéről vagyok olyan individualista, hogy mindig keresem a kontrollt a helyzetek fölött, (vö. egyéni felelősség) már csak azért is, mert az ad erőt a küzdelemhez reménytelen helyzetben is. Attól még, hogy nem állok le vele, nem írok ilyen blogot, tudom, hogy az igazság sötét. Én aztán tökéletesen megértelek, hogy nem szeretnéd magad kiszolgáltatottnak érezni, tényleg elveszi a kedvet az élettől. Nevezzük ezt tanult optimizmusnak. Seligman munkássága, megvan? Ittam minden szavát. Csíkszentmihályiról nem is beszélve. Azért a pozitív gondolkodást ne keverjük már össze a (x) hibáztatással. Le sem írom az “Á” betűs szót, annyira utálom azt az érzést, hogy “Á” lehetek.

          • “Neked éppen mázlid van, hogy a jelenlegi párod nem pattant le és pont azt akarja, amit te.” Szerintem ha nem pont egyet akarnánk- akkor éppen azért lenne mázlim, mert még időben lepattant, nem nekem kellett “kitennem”. 🙂

            ” Létezik olyan faktor az életben, amire nincs befolyásod. “- tudom. Én sem csak hozzá hasonló férfiakat ismertem. Ezt fentebb kifejtettem. Azok a férfiak kihulltak a rostán. Erről már tényleg nem tudok többet mesélni, tovább ragozni. Akkor mi a megoldás? Sosem panaszkodom miattuk, annyit nem értek, rég elfelejtettem őket. Rólatok pedig semmit sem “előfeltételeztem”, az általános, környezetemben megfigyelt tapasztalataim írtam le. Nem ismerlek benneteket. Aki itt esetleg tud mesélni róla, szívesen venném, ha kifejtené: az enyémmel ellentétben a “behódoló” stratégia mennyire válik be? Marad egy társad…? Egyáltalán- megéri? De én (a személyes, környezetemben látott tapasztalatokból kiindulva még abban sem vagyok túl biztos, hogy a – valamilyen – társ feltétlen megmarad ha “visszafogjuk” magunkat).

            “Tényleg azt gondolod a saját történetedet véve, hogy kitűnő választék van alkalmas férfiakból, csak tudni kell bánni velük?”

            Sajnálom, de maximálisan. Nem csak a saját történetemből kifolyólag. Fura az élet. engem és nem egy hozzám hasonlót néha pár hónap után “el akart venni” az, akinek az előző barátnője egy-két évig folyamatosan könyörgött, hogy végre vegye komolyabban a kapcsolatukat. Azzal együtt, amit az előző lánynak soha el nem nézett volna (főzni sem tudok, a nevét egyáltalán nem veszem fel, a gyerekeink közös vezetéknéven lesznek, stb.)- az már tökéletesen más kérdés, hogy én jelenleg sem vagyok házas. Ez a saját döntésem. A gyerekeim is ebbe a kapcsolatba fognak születni, az apukájuk rég belenyugodott. 🙂

            Hogy félre ne érts, egyetlen szóval sem állítom, hogy most már aztán egy “akármilyen” hímsoviniszta férfivel köteles kínlódni a nő, mert csak rajta múlik! Bizonyos szempontból épp ellenkezőleg. A férfi nem azért fog jól állni a dolgokhoz, mert időt és energiát pazarolsz rá, akár azért, hogy kedveskedj neki, akár azért, mert megpróbálod “megnevelni”…

            “Seligman munkássága, megvan? Ittam minden szavát. Csíkszentmihályiról nem is beszélve. Azért a pozitív gondolkodást ne keverjük már össze a (x) hibáztatással.”

            Nem rémlik, hogy olvastam volna őket.
            És tényleg nem célom bárkit is hibáztatni.
            Akkor mi a megoldás? Hogyan közöljük, ha valaki tényleg nagyon rossz végén fogja meg a dolgokat? Nem az ő hibája, az fix, de valahogy segíteni szeretnénk és nem tudjuk hogyan… az érdektelenség sem jó megoldás, mondván, az ő élete, az ő gondja. A férfiak szidása sem. A nő attól még nem fogja tudni, mi a “hiba”.

            És maradjunk annyiban, hogy a dolog minimum kétoldalú. A legangyalibb férfi is hajlamos elkényelmesedni, ha “lenyomják a fotelbe”.

            A legrajongóbb férfi sem fogja felhívni a nőt, ha tudja, hogy a nő úgyis 20-ször keresi naponta (engem persze, akit szinte már idegesített az állandó telefonálgatásuk, ők kerestek 20x)…

            A “hibáztatást” is sokféle módon lehet érteni. Közel sem analóg a férfi-nő kapcsolattal, de ha valaki a Dunába ugrik, akkor nem a Duna a hibás, mert az illető megfulladt… (kérlek, ne értsétek félre!) 🙂

            Én mindenütt megpróbálom kifejteni, sok-sok általam látott-megélt példa szerint mi is kell valójában a férfiaknak és hogyan működnek, erre mindenki félreérti, hogy szerintem a nő a hibás… nem! Szó sincs erről, nem erre akarok utalni.

            De ha valaki mérgezett vizet akar inni, annak is szólsz, nem hallgatsz, nehogy megbántsd, “hibáztasd” azért, mert nincs elegendő információja a vízről…

            • Zsanett végtelenül irritál a kioktató stílusod. Mi (ezalatt értem azokat a kommentelőket, akik már hónapok óta itt vagyunk és tisztában vagyunk azzal, hogy miről szól ez a blog, és valamelyest ismerjük is egymás történetét) sem most szálltunk le a falvédőről, mi is elméletben nagyon tisztában voltunk/vagyunk ezzel, amiről te beszélsz. Valahogy mégis x év után megalázva, kizsigerelve érezzük magunkat. Ne feledd, még van időd neked is megtapasztalni ezt. A holnapi napból még egy perc sem telt el. Én is ilyen lelkesen vágtam bele a házasságba, nekem sem ilyen volt a kapcsolatom, vagy lehet, hogy igen, csak túlságosan hittem abban, hogy minden úgy van, ahogy én akarom, hogy lesz beleszólásom a dolgok alakulásába. Mindig több fizetésem volt, mint a férjemnek. Na és? Ott voltak a gyerekeim, gyönyörűek, és keresték az apjukat. Nehogy már azt mondanád, hogy egy nőnek nem szabad foggal-körömmel ragaszkodnia a család integritásához? Miért nem? És a férfiak miért nem ragaszkodnak? Seggük sem fáj, hogy a gyerekük milyen családi mintával nő fel… Jajj bocsi, elfelejtettem, hogy te egy minta családban nőttél fel. Nem szeretnéd ezt tovább adni a gyerekednek? Ha olyan jó volt neked… Szándékosan vagyok cinikus, hogy érezd, nem jó ötlet az itt kommentelő közösséggel újjat húzni férfi témában, mert tudjuk, miről beszélünk. Képzeld én csak 28 vagyok… A férjem most vált végre olyanná 8 év házasság után, hogy büszke lehetek rá. Keményen megharcoltunk ezért, pedig mostanig sem lehetett rámondani a tipikus hímsovinizmus jelzőjét. És így is sok nehézségünk volt. Akik itt vagyunk, van már egy kis “régiségünk” a témában. Te ha olyan boldog vagy, miért nem a kedves pároddal ütöd el értelmesebben az időt, mint itt minket próbálsz jó belátásra bírni. Engedd meg nekünk, hogy hibáztassuk egy kicsit a férfiakat a szerencsétlenségünkért. Az, hogy a Duna nem hibás, hogy én belefulladok, ez a hasonlat abszurd 😀 A férfiak ennyire tehetetlenek, buták, mint a Duna? (vagy mint a Főd, ahogy mondják nálunk fele éppen a nőkre)…hogy ők semmiről nem tehetnek? Ezt komolyan gondolod???? Na ne már.

            • Most túllépek azon, hogy nem kell a népek megmentésére törekedni, az észosztás ebből a pozícióból minimum visszatetsző.
              De hogy ezek neked honnan jönnek, a fotelbe lenyomott, egyébként angyalian igyekvő szándékú férfi, akiből ezzel az ostoba húzással váltja ki “természetes”, kényelmességre való “hajlamát” a szerepét hozó, tudatlanul önsorsrontó nő – elmondom neked, ilyenek túl sokáig nem időznek ebben a körben, az már kiderült.
              Édes istenem, hát kit nem akartak elvenni már ötször élete során? Baromi könnyű igazából férjhez menni, szülni, ha az ember nem válogatós. Sokan vagyunk légypapírok. Még csak manipulatívan elérhetetlennek sem kell lenni hozzá. Amiben te láthatóan nagyon hiszel. Manipulálni a hülye is tud. Itt nem a férfiakhoz nem értés a probléma gyökere.
              Ha -feltételezhetően- zsenge korodból kifolyólag ennyi összesen, amit spanyolviaszként megoldásul javasolni tudsz, akkor maradj még. Vagy még inkább, térj vissza 5-10 év múlva, amennyiben szeme közé néztél már az életnek.

            • Nem akartam kioktató lenni. Hazudnom kellene? Nem személyesen nektek szól semmi, nem ismerlek benneteket.

              “Nehogy már azt mondanád, hogy egy nőnek nem szabad foggal-körömmel ragaszkodnia a család integritásához? Miért nem? És a férfiak miért nem ragaszkodnak?”

              Mert a nők ragaszkodnak helyettük is… a nő ragaszkodik a férfi helyett, annyira, a férfihez, hogy ő már nem fog…

              Ha a nő nem teszi-foggal körömmel, a férfi fogja megtenni.
              Neki inkább érdeke, ezt már leírtam.

              “Jajj bocsi, elfelejtettem, hogy te egy minta családban nőttél fel. Nem szeretnéd ezt tovább adni a gyerekednek? Ha olyan jó volt neked…”

              Dehogynem, éppen ezt fogom tenni.

              “A férjem most vált végre olyanná 8 év házasság után, hogy büszke lehetek rá. Keményen megharcoltunk ezért, pedig mostanig sem lehetett rámondani a tipikus hímsovinizmus jelzőjét.”

              Különbözünk. Nekem férjem sem lesz. És egyetlen napig sem “harcolnék” ilyesmiért, nem, hogy 8 évig. Ezért persze el is ítélhetsz, vagy lenézhetsz (nem fog zavarni). Próbáld kicsit megérteni, amiről írtam.
              Eszem ágában sincs ujjat húzni veletek, de kitérni sem szokásom.

              8 év… 20 évesen mentél férjhez. Kicsit idősebb vagyok nálad. Nekem 20 évesen még mély meggyőződésem volt, hogy még az együttélésre sem létezik, aki rá tudna venni…

              “Te ha olyan boldog vagy, miért nem a kedves pároddal ütöd el értelmesebben az időt, mint itt minket próbálsz jó belátásra bírni.”

              Tipikus személyeskedés- szoktam eleget, köszönöm. 🙂 De nem akarok átmenni egymás sértegetésébe, csak megjegyeztem.

              Nyugodtan lehet keseregni a férfiakon- csak épp nem hiszem, hogy megoldás lenne, ha “sírunk” a férfiak hibáin. És erről nem is fogsz meggyőzni, sajnálom.

              Dehogy gondolom, hogy a férfi semmiről sem tehet!
              Ebben értettetek leginkább félre. Csak már nem tudom, hogy írjam le…:)

              “ez a gyonyoru elmelet sajnos altalaban akkor kezd borulni amikor gyerekek lesznek. es a no otthon van a gyerekekkel par evet. es utana mar a munkaero piacon sem kapkodnak erte. es uj szerepekhez kell alkalmazkodnia a parnak is, mert egyenranguak ugyan, csak egesz maskepp telnek a napjaik, az egyik pelenkazik, a masik ertekezleteken ul, stb, stb..”

              Szüleim átestek ezen. Bár az értekezleten-ülés fordítva történt.

              “es mindjart szempont lesz hogy a gyereknek legyen apja is meg ha en lazan elek is ferfi nelkul ha ugy hozna a sors, plane mert mar csecsemo koraban is ugy ebred hogy az apja fele nyujta a kezet es kesobb is elsirja magat akkor is ha az apja csak a szemetessel szaladt le. es fizetosek az ovik, bolcsik (Angliaban, bar lassan Mo-n is), mindjart nem eri meg anyagilag sem visszamenni dolgozni, meg ha lenne is hova,”

              Nem egészen értem.
              Nem. Mindenáron ne legyen apja.
              (Anyagilag megengedhetem magamnak- de ha nélkülöznék, mindenáron akkor sem…)

              “es bizony a szabadido is nehez ugy ha mondjuk nincs nagymami, vagy baby sitter es nehez kettesben lenni is, sot meg szexre is nehez idot es energiat talalni es akkor meg plane ha szules utan mondjuk van nehany nehezen gyogyulo gatseb. sorolhatnam reggelig..”

              Ha túl sokáig győzködtök, arra jutok, hogy jobb ha kiteszem a fiút, egyedül szülök gyereket, aztán csak hétvégi futó kalandjaim lesznek- hisz ezek a férfiak úgyis csak galibát okoznak, jobb rövidre zárni (ez volt a kezdeti hozzáállásom, kb.!)

              LillyWhite:

              Fentebb is olvastam-írtam már, talán az keveredett bele. Majd igyekszem átolvasni mindent, ígérem!

              (De néhány válasz lassan tényleg kezd “meggyőzni” arról, hogy talán jobb lett volna egyedül maradni, egyedül gyereket vállalni és kizárólag a szexre szorítkozni a fiúkkal? Abból biztos nem lehetne baj. Na mindegy, ezt az egyet már nem hagyom félbe, ha így alakult. Mentő alternatívának még mindig ott marad ez… úgysem ő fog eltartani bennünket addig a két évig sem, míg otthon leszek a gyerekkel…)

            • “Baromi könnyű igazából férjhez menni, szülni, ha az ember nem válogatós. Sokan vagyunk légypapírok. Még csak manipulatívan elérhetetlennek sem kell lenni hozzá. Amiben te láthatóan nagyon hiszel. Manipulálni a hülye is tud. Itt nem a férfiakhoz nem értés a probléma gyökere.
              Ha -feltételezhetően- zsenge korodból kifolyólag ennyi összesen, amit spanyolviaszként megoldásul javasolni tudsz, akkor maradj még. Vagy még inkább, térj vissza 5-10 év múlva, amennyiben szeme közé néztél már az életnek.”

              Bőven elmúltam 30. A férjhezmenéssel meg légyszíves ne irritálj tovább- megtették már elegen, férfiak, nem szeretnék nőktől is hallani róla.

              Könnyű-nem könnyű: nem kérek belőle, többször kifejtettem már. Úgyhogy hagyjuk, rendben?

              A válogatósságomról annyit, hogy volt már néhány kapcsolatban részem, de egyedül egyetlen fiúnak sikerült elérnie (akit számtalan nő akart magának) hogy kitartsak mellette, hidd el, tudom miről beszélek. De az elejét ennek ellenére csak homályosan értem, ha megkérhetlek, fejtsd ki más szavakkal.

              Tényleg kezd fárasztó lenni, bocs, hogy ide írtam.

              Látom én a férfiak hibáit- csak épp megengedhetem magamnak, hogy ne foglalkozzam velük.

            • Feltehetem az egyetlen- ígérem utolsó!- mély, költői kérdést?

              Miért nekünk, nőknek kellene “törni” magunkat a komoly kapcsolatért, a társért? Ez az, amit gyakorlatilag sosem sikerült megértenem…

              Ha nem akarja a férfi, hát nem. A fő kérdés, el tudja-e érni, hogy én akarjam? (Vagy épp ti).

            • ugysem o fog eltartani…hanem ki? egy gyereked lesz es gyujtesz eleg penzt meg elotte hogy nyugodtan otthon maradhass vele? vagy mi a terv? javasolnam hogy egyedul akkor vallalj gyereket ha sok sok segitseged van, meg ha az nem is a gyerek apja, hanem a szuleid, vagy rokonaid, vagy akarki akire szamithatsz. egy gyerek nem habostorta. orulok hogy a szuleidnek sikerult, remeljuk neked is fog. sok sikert hozza, bar ha jol ertem te nem a szuleid peldajat szeretned kovetni hanem egyedul nevelnel gyereket.

            • “Még csak manipulatívan elérhetetlennek sem kell lenni hozzá. Amiben te láthatóan nagyon hiszel. Manipulálni a hülye is tud.”

              Bocs, de miben hiszek én? Hol írtam ilyet? Soha életemben nem manipuláltam. Volt olyan, akitől semmi mást nem akartam szexen kívül- ami igen hamar meg is történt. Ő kezdett ragaszkodni hozzám, pedig nekem semmi másra nem kellett. És még sorolhatnám. Külső terén is hírhedten igényes vagyok, a feltételeim meg olyanok, hogy először csak néznek és negyed óra kell, mire felfogják (bár ehhez többnyire az is hozzátartozott, hogy ha nem akarok tőle semmi komolyat, utána békénhagy, nem koslat utánam, elfogadja).

              (Most fogtam fel, hogy te itt nagyon keversz valamit…)

              Én ilyen vagyok, kész. Miféle hátrányom származhatott volna ebből? Nem akar tőlem komoly kapcsolatot a férfi? Amihez amúgy sem ragaszkodtam? Mekkora veszteség…

              Ez nem “férfifogú stratégia”- mint említettem, az az egy is igen nehezen érte el, hogy mellettem maradhasson.

            • “ugysem o fog eltartani…hanem ki? egy gyereked lesz es gyujtesz eleg penzt meg elotte hogy nyugodtan otthon maradhass vele? vagy mi a terv?”

              Hogy hogy ki? Nem szándékozom örökre otthon maradni a gyerekkel, a munkám mellett van üzletem is + letett pénzem. Akár most is szülhetnék egyedül. Már gyűjtöttem elég pénzt.
              De ha nem így lenne, akkor sem vállalnék gyereket a férfire hagyatkozva. Nekem az maga a halál…

            • el tudta. jol mukodott evekig. szultem kettot. valtoztak az elet- es egyebkorulmenyek, a helyzet, mi magunk. es mar nem csak magamrol dontok, a csaladomrol es a gyerekeimrol is, mar nem tudok annyira onzo lenni, mint voltam a gyerekek elott. ami nem jelenti hogy mindenaron parkapcsoaltban maradnek, de nem is ugralnek olyan konnyeden mint elotte gondoltam magamrol. gyereketelenul szerintem nem lehet elkepzelni milyen az elet gyerekkel. unokatesoimat meghivtam magamhoz 1-2 hetre, hogy lassak testkozelbol kb mit vallalnak majd a gyerekkel.

            • te zsanett, nálam a második apuka abszolut másik oldalam volt, mindenféle szempontból. ráadásul nem a klasszikus felhozatalból válogattam. ő jobban akart, mint én őt. csak akkor borult, amikor megfogant a várva várt és tervezett(!), de kicsit később érkező gyermek. te annyira biztos vagy abban, hogy a te pasid “konstans” lesz a gyerek születése után is? hogy te ugyanaz leszel?! hogy nem mész gyesre, gyedre? (én a másodikkal nem mentem, mert nem “engedhettem” meg magamnak.) hogy ha már összenő az apuka a gyerekkel, két év után lazán kezet fogsz vele keresztesen, mert a te igényeidnek már nem felel meg, s mert te ezt így eldöntötted már az elején?

              hogy mi meséljünk neked?! itt az egész blog! szedd össze a történeteinket egyenként a kommentekből, a comingoutokból.
              nem azért szajkózom a példámat, mert nincs más környezetemben, hanem mert mi itt nemigen jövünk a szomszéd történetével, és nem azért vagyunk itt, mert a szomszédnak rossz.
              te mért vagy itt? s mért fontosabb neked kommentelni, mint olvasni?

            • “orulok hogy a szuleidnek sikerult, remeljuk neked is fog. sok sikert hozza, bar ha jol ertem te nem a szuleid peldajat szeretned kovetni hanem egyedul nevelnel gyereket.”

              Nem ezt írtam, csak annyit fejtettem ki, hogy nem mindenáron.

              A párom és apám sok téren hasonló, a viszonyunk is szüleink viszonyához.

              Anyám majd dupla annyit keresett, a háztartási munkákat egyenlően megosztották. Anyám két évig volt velem is, testvéreimmel is otthon- az alatt is dolgozott, gyakorlatilag. Rém sokat dolgozott, de amikor apám hazajött a munkából, ő vett át tőle bennünket. Mindketten rengeteget tettek a családért, egyenlően.

              Ezt láttam, ezt tanultam, suli óta dolgozom, folyamatosan tanulok. Egyetlen napig sem tartott még el senki, sem anyagilag nem függtem senkitől. A gyerekvállalásra évek óta tudatosan készültem (a párom még képbe sem jött akkor).

              Örülök, hogy ő olyan, amilyen. Nagyon sokat köszönhetek édesapámnak, remek a kapcsolatunk.

              De épp ezért, én a legvégső esetben sem tudom más típusú férfi mellett elképzeli magam, mint a párom.
              Egyszerűen kizárt, szinte természetellenes, teljesen idegen…akkor semmilyen sem kell.

            • “te annyira biztos vagy abban, hogy a te pasid “konstans” lesz a gyerek születése után is? ”

              Dehogy vagyok biztos…
              Miben lehetünk biztosak?
              Gondolod, neki megérné lemondani a gyerekéről? Szomorú lenne, nem feltételezem róla, de hát szabad ember, még ez is előfordulhat. (A gyerekkel két évig szándékozok otthon maradni).

              Olvasni fogok, már többször ígértem. Eddig még abszolút nem kellett a férfiak “hibáival” foglalkoznom, mert semmiféle hatással nem tudott lenni az életemre. De azért biztosan nem árt, ha “készülök”, igazad van…

            • “ami nem jelenti hogy mindenaron parkapcsoaltban maradnek, de nem is ugralnek olyan konnyeden mint elotte gondoltam magamrol. gyereketelenul szerintem nem lehet elkepzelni milyen az elet gyerekkel.”

              Akkor mégis szerencsésebb egyedül gyereket vállalni, mert még véletlenül sem rekedsz benn egy rossz kapcsolatban? Vagy nem értem…

          • “Neked éppen mázlid van, hogy a jelenlegi párod nem pattant le és pont azt akarja, amit te.”

            Én már azt sem vagyok képes felfogni, miért gondolja az emberek többsége, hogy a nőnek “kell” megfogni a férfit. Hogy a nő számára akkora mázli egy komoly kapcsolat. Ha a férfi lapattan a nő mellől- az hosszútávon neki nagyobb probléma, nem a nőnek.

            Nem igazán tudom értelmezni, amikor ilyen megközelítés kerül szóba. Miért mi érezzük mázlistának magunkat, ha egy férfi kegyeskedik “nem-lepattanni”?

            Írom ezt úgy, hogy nagyon szeretem emberileg is a páromat, vonzódom is hozzá és érzelmileg is kötődünk. “Szociális-kényszer” viszont nálam soha nem volt. Ezzel sem azt szeretném mondani, hogy ti, vagy a nők többsége társfüggő.

            De a férfinek kell tennie érte, ha komoly kapcsolatot akar, nem? 🙂 (Persze, mindkettő közös munkája, összességében, itt csak arra célzok, hogy neki nagyobb érvágás, főleg társadalmi szinten a hiánya…)

            • ez a gyonyoru elmelet sajnos altalaban akkor kezd borulni amikor gyerekek lesznek. es a no otthon van a gyerekekkel par evet. es utana mar a munkaero piacon sem kapkodnak erte. es uj szerepekhez kell alkalmazkodnia a parnak is, mert egyenranguak ugyan, csak egesz maskepp telnek a napjaik, az egyik pelenkazik, a masik ertekezleteken ul, stb, stb.. es mindjart szempont lesz hogy a gyereknek legyen apja is meg ha en lazan elek is ferfi nelkul ha ugy hozna a sors, plane mert mar csecsemo koraban is ugy ebred hogy az apja fele nyujta a kezet es kesobb is elsirja magat akkor is ha az apja csak a szemetessel szaladt le. es fizetosek az ovik, bolcsik (Angliaban, bar lassan Mo-n is), mindjart nem eri meg anyagilag sem visszamenni dolgozni, meg ha lenne is hova, es bizony a szabadido is nehez ugy ha mondjuk nincs nagymami, vagy baby sitter es nehez kettesben lenni is, sot meg szexre is nehez idot es energiat talalni es akkor meg plane ha szules utan mondjuk van nehany nehezen gyogyulo gatseb. sorolhatnam reggelig..

            • Te honnan és miről beszélsz, Zsanett? Mely mondataimból olvasod ki azokat a tényeket, amire itt reagálsz? Nagyon meglepődnél, ha ismernéd akár az én választásaimat, akár másokét az itt kommentelők és olvasók közül. Nem is értelek. Látom, hogy van a fejedben valami, amiről azt gondolod, hogy muszáj megosztani ebben a körben, mint a szenvedésből kivezető lehetőséget. Tényleg azt javaslom, hogy ne ragadj le egy-két panasznál és dühöngésnél, vedd észre az intelligenciát, bölcsességet, a törhetetlen életerőt és sok megnyilvánuló esetében a meg nem alkuvó függetlenséget, ami kirajzolódik a kommentekben. Azt se feltételezd, hogy minden olvasót ugyanaz motivál, mint a blog szerzőjét. Elképesztően mások vagyunk, úgy 20-tól 60-ig, gyereket soha nem akaróktól a földanyákig. Nem jellemző a kiszolgáltatott tehetetlenség, valamit nagyon félreértesz.

  18. Én diszkréten olvasok, esküszöm, nagyon nyitott vagyok, de van valami kis gyanúm, hogy ez a melegvideó valójában biztonságos nekünk, szex, de nincs benne nő, nem kell nagyon bevonódni, vannak viszont szép testek. Vagy rám nem hat, nem tudom. Á, nem vagyok buja, mondom is fentebb.

    Helyette azonban álljon itt Fifi és Bubu hiteles története. Illykapszulába pszichedelikus drogot kevernek, vagy nem tudom, olyan furcsa minden.

    Bubu már profi, tudatos döntés eredménye, internetes rendelés, packpoint, narancssárga, többet is tud, négy órát bír az aksi, és a szerepei is profik. Főszerepek.

    Fifi: az ifjúság, a kezdődés zavara. Bubu: az érett, hideg, számító forróság, a házasság második évében.

    Buburól nincs mit mondani. Fifi az irodalmár. Fifi abban az évben adódik nekem ajándékba, és jelentőségteljes az alanyt kikerülő szerkezet, amelyben egy toldys végzős osztállyal gyötröm a nyelvtant. Én kínomban a mondatelemzésekhez az ódon falak és sokszoknyás kolléganők között már ilyen mondatokat fabrikálok, fifiseket, legyen már valami. Nem kizárt, ezek, ilyenek azok az “ellentmondásos hírek”, amelyeket invenciózus tanárságom és a rohamszerű óralátogatás mellett a másik serpenyőbe helyez az igazgató úr, amikor május legvégén azt mondja: nem tudok neked órát adni. Mert én tényleg azt hittem mindenhol, és ez most is így van, hogy a tehetségem fedezéke alatt én bármit megtehetek, nem kell óvatoskodnom.

    Akkor én már forrón vagyok Jánossal, 2007 van, levegősebb iskolába megyek angoltanárnak, vissza se nézek, itt van a tequila a libegőn történet (a top 10 szexben olvasható), az érettségik után ismerkedem az új kollégákkal Gyenesdiáson, aztán pár nap Tihany Jánossal, onnan Sopron, magyartanári tábor, Rakovszky Zsuzsa, és aztán ismét Fertőrákos ővele — örök rejtély, Fertőrákoson vagy Tihanyban lettem-e terhes világszép lányommal.

    Na, a tihanyi buszvégállomáson találkozunk, és a drága János, aki ekkor, ne feledjük, épp hatvan éves, átad nekem egy csomagot, hogy ezt ***, a végzős osztályfőnök neve, küldi nekem. Teljesen hiteles a kézírás, kibontom, és benne, a téglatest-dobozban a kígyófejű, tréfás, piros Fifi. Hogy ez a végzős osztály ajándéka, a feledhetetlen nyelvtanórák emlékére. Harminc is elmúltam, sose volt még ilyenem, és a logisztika logikáját fel sem mérve fél évig hiszem, hogy ezt a tizenkettedikesektől kaptam. Tulajdonképpen sajnálom, hogy nem volt ennyi vér a pucátokban, ez stílusos lett volna.

    Na, és innentől szállóige, hogy “haza kell rohannom megetetni Fifit”. Költözéskor elvész az elemeket rögzítő alja, másik költözéskor (ide) meglesz.

    Fifi most el van árvulva, ránézni sem bírok, néha és lélektelenül folyamodom Bubuhoz.

    Ja, ezt be kell fejezni: aztán mégis, mert terhes vagyok, visszamegyek könyvtárosnak Roxfortba (minek következtében igen hökkenten néz rám egyrészt a sokszoknyás kolléganő a maga teljesen más mondatelemzéseivel, másrészt a művész úr az évnyitón, mert a fia itt kezdi első évét épp). Nem sok kérdés van, ez az egy. Ilyen volt János, ilyen volt az én tanárságom, ilyen volt Roxfort.

    • “Én diszkréten olvasok, esküszöm, nagyon nyitott vagyok, de van valami kis gyanúm, hogy ez valójában biztonságos nekünk, szex, de nincs benne nő, nem kell nagyon bevonódni.”
      Nem ez lesz az ok szerintem. Mondjuk nem tudom más, hogy van vele én azért fantázia szinten bevonódom 🙂 A Brokeback Mountain nézése közben is az jutott eszembe, galád módon, én a feleség helyében azt mondtam volna a férjnek (aki roppant mód félt a falu szájától), no para drágám, nem mondom el senkinek, ha néha azért engem is bevesztek a buliba. Férjem azt mondta erre, ne álmodozzak, mert neki nincsenek ilyen késztetései. 🙂

      • de nő jöhetne harmadiknak? (semmi tendenciózus nincs a kérdésben, csak puszta kíváncsiság.) mert erre általában igent mondanak…

        • Mármint a férjem szerint jöhetne-e? Naná, ámbár azt is mondta már, hogy nem igazán érti miért fantáziálnak a férfiak több nőről, mikor csak egy farkuk van és neki valószínűleg kellemetlen lenne az érzés, hogy nem tud ennyi felé megfelelni. Nekem viszont ebben a verzióban nincs semmi izgalmas. Nekem is van olyan sejtésem, hogy a nők többsége azért megy csak bele, hogy kontroll alatt tudja a férjét. Mert ugye így nem számít félredugásnak, attól sem kell félni, hogy beleszeret másba, hiszen a szexnek mi is a részesei vagyunk, ami a beleegyezésünkkel történik és erről meggyőződhetünk a saját szemünkkel is. Ámbár nem szeretnék abba a hibába esni, hogy azt feltételezzem,mindenkinek az tetszik ami nekem.

      • Igen, szerintem ez a gyakoribb, és valahogy a nők fejében is el van ültetve, hogy a két nő szép, mert a női test szép, ez így oké. Nem vitatom, hogy sok nő szerint tényleg szép és izgató, de gyanítom, hogy néhányan azért mennek bele például egy hármasba, hogy a partnerük kedvére tegyenek. És mivel a szexuális viselkedés tanult, egy idő után valóban izgatóvá válik.

        • Vagy kényszerű kompromisszum, mindent megteszek, csak el ne hagyj. Én nem hiszem, hogy akinek eleinte idegen volt, annak később izgató lesz. Nem ő akarta, nem róla szól, színtiszta hatalmi cucc, pornófantázia. Tök jól mutat filmen, de a valóságban leginkább úgy nézhet ki az efféle viszony (most jön a filmrendező-agyam), hogy a horkoló, félig ernyedft férfi fölött egymásra néz a két kicsit már felizgult nő, aztán lábujjhegyen kimennek, feltesznek egy húslevest, cigiznek a konyhaasztalnál, és amikor apu felébred, igen morcos, nem érti ezt a nagy barátkozást.

        • Ez is benne van, a függés a partnertől, a megfelelés. Izgatóvá meg úgy válhat a dolog a nő számára is, hogy eleve így szocializálódik: elhiszi, hogy a női test – mivel úgy láttatják még a női magazinokban is – neki is szép, és a bevállalósság különben is szexi (a férfiak szemében), tehát megteszi.

        • Nagyon érdekes irányt vett a társalgás.
          Ha megengeditek, az én véleményemet is hozzáfüzném a “férfibarátsághoz”.
          Szigorúan magánvélemény, föleg mert manapság végképp nem divik így gondolkodni. Manapság a szexuális irányultságot heteroszexuális, homoszexuális, és még pár újkeletü szavakkal írjuk körbe. Problémám ezzel csak annyi, hogy erösen kategorizáló, és egy csomó ragadvány jellemzövel megrakódtak.
          Ki merné akárcsak magának bevallani, hogy vannak vonzalmai a saját neme iránt is, mikor egy rakás negatív tulajdonsággal megfüszerezödött a homokos szó. Föleg mint férfi?
          Miközben mindenki legalább egy saját nemüvel is szexelt. Vagy van, aki nem maszturbál(t)?

          Èn úgy írnám körbe a szexualitás irányultságot, mint egy színskálát. A színek egybefolynak, szinte átmenet nélkül váltják egymást.

          Valahol elhelyezkedik az enyém, olyan lilának érzem most, de van, hogy világoszöldben pompázik.

        • Igen, döbbenetesen jól játszotta a feleséget Michelle Williams, Oscar díjra is jelölték ezért az alakításáért. Még egy érdekesség, ő a való életben is Heath Ledger felesége volt.

    • Én nem szállnék be, nekem csak nagyon tetszik és izgat a látvány. Talán tényleg az van, hogy ezek a szép fiúk helyettem is szexelnek, nem tudom. Lusta is vagyok, nem csak buja és kíváncsi.
      Talán az a jó, hogy egyformák, nincs alá-fölé rendeltség, ez engem mindig zavart a szexben. (Van top meg bottom, de a Fiúk a klubból is cserélnek szerepet néha, meg van, aki top is, meg bottom is.)

      • És még egy adalék: a köztudatban a férfinak kell a szex, ötpercenként gondol rá, stb. Ezt kételkedve fogadjuk, kulturális okok, szocializáció a háttérben. Nőként nekem ez le van tiltva, vagy rendes nő leszek, vagy ribanc, utóbbi címkét senki nem vállalja jó szívvel, mert dehumanizál. Így a két gyönyörű fiú helyettem is csinálja, a kéjből nekem is jut, és ribanc sem leszek, win-win. Nagyon isnspirálóak vagytok, mert ezen most gondolkodtam el mélyebben. Köszönöm 😀

        • Nem kell ezt szerintem túlbonyolítani, két szépfiú dupla annyi, mint egy, az meg különösen vonzó, ha szeretik egymást és nem elmarják a nő mellől. 🙂 (Ezért is szimpatikus lehet, de engem konkrétan, szexuálisan is izgat. A leszbikusok nem, szép a női test, de szexuális vonatkozásban taszító. Persze elfogadni elfogadom őket, de olyasmit sosem nézek).

    • Igazán megemlékezhetnél erről egy külön posztban is, mert itt teljesen elveszik a Zsanett-tengerben, pedig olyan szép és humoros 🙂
      Vajh milyen példamondatokat találhattál ki, már csak azon töröm a fejem 🙂
      Egyébként a mai gyerek, hogy stílszerű legyek, roppant geci. Már ott tartunk, hogy te nem szólhatsz neki, ha ordenárén káromkodik, de ha az igaztalansága vagy pofátlansága vagy durva beszéde felbőszít és beszólsz neki valamit, azon még ő háborog és hőzöng.
      Túl azon, hogy alapvető dolgokról fogalma sincs.
      Én pl. a szemtelen beszédre gyakran szoktam felelni, hogy így az anyukáddal próbálj meg beszélni, mert ő adhat érte egy fülest, amit megérdemelsz.
      vagy : ezt az anyukádnak is meséld el, kérlek, ugyanezekkel a szavakkal.
      Na erre elterjedt, hogy én “anyázok”. Hehe.

  19. Visszajelzés: nosztalgiadiszkó | csak az olvassa

  20. “Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Mit tudják ők, csak fiatal voltam, hosszú hajú és rendkívül gömbölyű fenekű, meg még extrovertált is, nem illedelmes, nem riadt, nem szabályos: hogy ezt hányan vették erotikus kisugárzásnak! Volnának ötleteim, ezt gondolták, pedig nem voltak. Hogy én mit éreztem közben, míg ők engem sehr erotisch-nak tartottak, azt nem tudták és nem is kérdezték. Engem tekintettek bujának, mert ők felizgultak — ez metonímia.”

    http://humanpolitika.hu/index.php/hr-hirek/munkahely/4854-miert-ertekelik-tul-magukat-a-ferfiak

    A férfi mindenben roppant szubjektív…:)

  21. Zsanett, kérésednek megfelelően https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/04/02/a-het-fobun-3-bujasag/#comment-19632 ide válaszolok.
    “Baromi könnyű igazából férjhez menni, szülni, ha az ember nem válogatós.” A mondat szó szerint értendő. Nem felszólítás- tőlem az igen vicces lenne e tárgyban- arra, hogy ne válogass. Az egész blog, azon belül a fél társaság személyes élete kifejezetten amellett teszi le a voksot, hogy NE. ALKUDJ. MEG.

    (disclaimer: amíg nem döntesz másképp. az apró betűs rész nem ismerete sajnos nem mentesít a következmények alól, valamint garanciát semmire sem vállalunk.)

    • “Az egész blog, azon belül a fél társaság személyes élete kifejezetten amellett teszi le a voksot, hogy NE. ALKUDJ. MEG.” El sem tudod képzelni, ennek mennyire örülök.

      A többit meg nem hencegésnek szántam- leírtam, mit tapasztaltam. Lehet, hogy később másképp lesz, igyekszem majd edződni:)

  22. Miért vagy még itt Zsanett? Jól eső érzéssel tölt el, hogy felülről mutogatod az egészséges lábfejedet? (Idézem É.-t) Kívánom, hogy ne pukkadjon ki a buborék, amelyet jelenleg a jól fizető állásod tart zárva, amely biztosítja neked az anyagi függetlenségedet. Számoltál azzal, hogy ha véletlenül munkaképtelen leszel, akkor mit kezdesz a gyerekkel? Biztos vagy benne, hogy a férjed ápolni fog, vagy már jó előre összespóroltad az ápolónő bérét, akit alkalmazni fogsz? Van egy halom előre láthatatlan forgatókönyv, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az elképzelés szép, de felülírható. Nagyot koppansz, ha nem vagy egy kicsit empatikusabb és nem látod minden emberben potenciális magadat néhány év múlva. Könnyen ítélkezel. Mi itt mind elcsesztük valahol szerinted, hogy idejutottunk. Beszélgessünk ugyanarról a szintről mondjuk négy év múlva.

    • Nem tudom, nekem állati gyanús ez a “én mindent megkapok amnit csak akarok és az összes férfi az én lábam nyomát csókolgatja” szöveg. Valahogy annyira nem emberi. Szerintem animálva vagyunk, kedveseim 🙂 De ez persze nem baj, csak ne vegyétek a szívetekre.

    • képvislőné és magam nevében, köszönöm a szélesvásznú kommentet!
      már rémesen közel állok ahhoz, hogy farkast kiáltsak.
      vajon zsanett phd-értekezést ír a bejegyzésből? (ebből az egyből?!)

    • Írtam már, hogy nem ítélkezni akartam. Nem tudom, miért vette hirtelen mindenki magára? Kifejtettétek, megértettem, hogy nem igaz rátok amiről beszéltem. Eddig(!) így alakult az életem. A továbbiakról hogy írhatnék? A múltról számoltam be. Hol írtam egy szóval is, hogy évek múlva nem lehetnek nehézségek?

      “Van egy halom előre láthatatlan forgatókönyv, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.”

      Épp ez az- erre próbáltam egész életemben, folyamatosan készülni.
      Eddig bevált.

      “Nem tudom, nekem állati gyanús ez a “én mindent megkapok amnit csak akarok és az összes férfi az én lábam nyomát csókolgatja” szöveg.”

      Ó, ennek hiheted nyugodtan az ellenkezőjét is (akár azt, hogy nincs is párom, se pénzem). Írtam, hogy az induló alternatíva vészhelyzetre az volt, hogy “egyedül is…” – legfeljebb ennyit buknék. 🙂

      Sosem fektettem túl nagy reményt az ellenkező nembe. Fentebb már volt róla szó.

  23. ZSanett: ide valaszolok, mert kovethetetlen maskepp. En, igy 2 gyerek utan azt mondom, hogy egyedul nem vallalnek gyereket. meg akkor sem ha anyam (akivel jo a kapcsolatom es maximalisan segitene) a szomszed utcaban lakna. tul sok munka, tul nagy felelosseg, tul nagy aldozat, tulzott kiszolgaltatottsag.
    inkabb utaznek sokat es elveznem amit az elet nyujtani tud. ferj nem kell neked, gyerek miert?

    • Én is egyedül készülök gyereket vállalni, én is meg tudom indokolni neked 🙂
      Méltó partnerem nincs, kifogytam az időből, hogy tovább várjak és gyereket pedig szeretnék. Ha egy férjes nőnek nem kell megindokolni, hogy miért szeretne gyereket, nekem se kelljen (pedig általában kell). Hogy ezt pontosan hogyan fogom megvalósítani, még nem eldöntött, több alternatíva is van. (Most nekem nem nagyon tetszik ez az egyedül ne vállalj gyereket diskurzus, erről érzékenyebb vitát kellene folytatni.)

      • en ferjezettkent is megindokoltam magamnak hogy miert akarok gyereket, plane kettot. a ferjemnek mar volt ketto az elso hazassagabol. es nyilvan nem kell megindokolnod ha nem akarod, az en elvem altalnossagban az hogy kerdezni szabad, max nem kapok valaszt. erzekenyebb vitaban benne vagyok, csak nem tudom mit ertesz ezalatt. Zsanettnel konkretan azt probaltam elerni a kerdesemmel hogy legalabb tegye fel a kerdest onmaganak hogy miert is akar gyereket. nem feltetlenul nekem kell erre valaszt adnia.

        • Magamnak én is megindokoltam 🙂 De én nem erről beszélek, hanem inkább arról, hogy magyarázkodnm kell. Érzékeny vita alatt azt értem, hogy mellőzzük az ítélkezést, a sommás kijelentéseket és óvjuk a többiek érzéseit a döntéseik tiszteletben tartása mellett, mint eddig is.

          • itelkeztem volna? mit mondtam ami itelt? mi volt sommas, hogy en a tapasztalatiam alapjan nem vallalnam? belemasztam az erzeseibe valamivel? mivel? nem tartom tiszteletben amit akar azert mert megkerdezem hogy miert? nem koltoi kerdesek, tenyleg nem latom amit te.

            • Nem mondtam, hogy ezt csináltad, arra válaszoltam, hogy szerintem mi az érzékeny vita. Nem állítottam, hogy ítélkeznél, és nem is gondoltam, bár fájdalmasan ismerős a helyzet, mert az az igazság, hogy elég sokszor tapasztalom, hogy az emberek ilyen kérdésekbe bújtatják az ítéleteiket, amit mi sem mutat jobban, hogy egy párkapcsolatban élőnek sosem teszik fel ezeket a kérdéseket, ezzel csak az egyedülállókat szerencséltetik. Ugyanakkor azt gondolom, ezek nagyon_jó_és_érvényes kérdések, de szeretném, ha válogatás nélkül mindenki magkapná őket és legalább önmagának megválaszolná. Így lehetne erről beszélgetni.

            • en a ferjezett unokatesoimat is meghivtam magamhoz 🙂 mindenkinek felteszem ezeket a kerdeseket aki gyereket akar. valoszinuleg azert mert nekem nem tette fel senki es bar feltette volna.

            • es tovabbra is az a legnagyobb tanulsag amit tovabbadok mindenkinek aki gyereket akar, hogy szerezz be magad kore annyi segitseget amennyit csak birsz. mert egyedul nagyon nehez felnevelni egy gyereket. es felreertes ne essek, ha valaki felteszi nekem a kerdeseket meg idejeben, akkor is lenne gyerekem, csak nem lepodtem volna meg olyan nagyon miutan megszultem. es kis korkulonbseggel gyerekeket szulni, azt csak es kizarolag meg annal is tobb segitseggel. abba is hagyom az esz osztasat. elmondtam, megkerdeztem amit a lelkiismeretem megkivant.

              • Olyan jó, hogy ezt leírod.
                Mi 4 évet vártunk a gyerekvállalással az esküvő után.
                És nem azért, mert ne lett volna rá igényünk.
                Sok minden mellett nem éreztük magunkat elég erősnek ehhez a mérhetetlen feladathoz. és nem értettük, mások ezt miért nem gondolják át jobban.
                És így is mennyi meglepetés ért minket.
                Ami a legnehezebb, fenntartani azt az egyenlőséget a kapcsolarunkban, ami nem kevés munkával kialakult.
                Ami a legjobban zavar, az a cukormáz, amivel leöntik az anyaságot. És ha esetleg nem vagy felhőtlenül boldog, még furán is néznek rád. Főleg, ha mersz is ennek hangot adni.

        • Lányok nekem teljesen mindegy, ki kivel, hogyan, miért vállal gyereket. Engem Zsanett érzéketlensége zavar, ahogy itt felbukkan, nem néz szét, hogy miről van itt szó, mit írunk, hanem elolvassa az én hozzászólásomat (is), és gyorsan kioktat. Zsanett, nekem nem volt családom. Nekem fontos, hogy legyen. Minden áron. És harcolni is képes vagyok érte. Nem magam miatt, hanem a gyerekek miatt. Mert fontos nekik, hogy legyen apjuk. Emellett fontosnak tartom az egyén függetlenségét családon belül és az egyenlőséget. A férfiak hibáztatása, amit te annak nevezel, tények sorozata. A világ nem csak fekete és fehér, ahogy te élsz. Nem irigyelem tőled, de ne gyere nekem ebben a kioktató stílusodban. Erre nem vagyok vevő. Lehet, hogy más az, de én ezt nem kérem. Legyen benned tisztelet a más sorsok iránt. Látod, én tudtam hogy mit akarok és megkaptam. Én így dolgoztam meg érte. Van, aki egyetemre jár, más külföldre megy dolgozni. Csak tiszteljük a másikat. Lehet ezt?

          • Rendben. És sokadszorra írom le- senkit sem akartam itt “kioktatni”. Ahogy leírtad, hogy mit akarsz, milyen vagy, én is csak ezt tettem. Szétnézni szétnéztem- az egész blogot nem, de itt mindent elolvastam.

            Tényleg mások vagyunk, nem tudom, hogy alakult volna az életem, ha nem olyan a gyerekkorom, amilyen. Én csak a gyerekemért tudnék “mindenáron” harcolni, de érte aztán tényleg. A páromért olyan értelemben egyetlen percet sem, hogy ha menni akar, nem tartanám vissza. Ha megváltozna, megromlana a kapcsolat (persze adnék esélyt, tennék a javulásért) nem ragaszkodnék mindenáron hozzá. Ezt tudja is egyébként. Fontos nekem, de ezzel együtt.
            Én képtelen lennék 180 fokos fordulatot venni (tudom, nem erről beszélsz), nem tudnék megváltozni, túl sokat engedni, túl sokat alkalmazkodni, elnézni, “alárendelődni”.
            Kölcsönösen mérgeznénk egymást.
            Ilyennek fogadott el, csak szenvedést okoznék neki, ha megváltozna és vele maradnék.

            Itt is tudom miről beszélek, rövid távon volt már hasonló kapcsolatom.
            Az akkori “párom” (néhány hónapig tartott) először olyannak mutatkozott, amilyen férfi vonzó számomra. Nem éltünk együtt. Fokozatosan “változott” meg (illetve mutatta ki az igazi énét)- ezzel együtt akart változtatni engem is.
            Sajnos- nem ezt akartam- ő készült ki majdnem, mert makacs voltam, nem ment, nem is vágytam rá, csak csodálkoztam, lelombozódtam, elszállt minden vágyam, a végén annyira semleges, rideg lettem vele (spontán)- amit ráadásul teljesen félreértelmezett, büntetésnek vette.
            Hab a tortán, hogy megoldásként annyira futotta tőlem, hogy legfeljebb szexkapcsolatot tartsunk fenn, de egyáltalán ne foglalkozzunk egymás lelki dolgaival, mert két külön világban élünk. Ezzel tettem fel a pontot az i-re, teljesen belegabalyodott, nagyon fájhatott neki… de makacs volt ő is.
            Utána sokáig keresett még, ígérte, nem próbál megváltoztatni, de már teljesen érdektelen voltam vele szemben, mintha egy idegennel beszélnék.

            Ezt sem dicsekvésként meséltem el, egy tapasztalat… ne lássatok bele többet.

            • kedves nőtársaim, tisztelt kivételes férfiak, akik elviseltek itt bennünket,
              női magazin stílusban megírt “szeretem a férfiakat, de…” érveket ezen a blogon szeretnék a legkevésbé olvasni. úgyhogy elmegyek gyermekeim társaságában kötődön lefeküdni, és álmodni a férfiról, aki jó lenne, ha lenne, de azért simán ki tudnám rúgni, ha úgy jön. mert a gyerek, az fontos. az nem vágy. az kell. ha egyedül nevelem, csak egy. úgyhogy én máris túlvállaltam magam. felriadva, éjjel háromtól azon fogok gondolkozni, mért nem a megfelelő férfit engedtem közel, tartottam meg magamnak, s az összes többit mért nem rúgtam ki a picsába.
              köszönöm, kedves zsanett, máris jobban vagyok.
              jó éjt!

            • Hát nézd. Ezt a történetet nehéz dicsekvésként felfogni. Halkan jegyzem meg, hogy egy-két-nyolc senkiházi görény után sem vonnék le -én- olyan következtetést a férfinemről, amit 30 körül azt mondod, te már régen meghoztál. Ha megengedsz te is egy pici észosztást, a védőpajzsod elvág attól is, hogy a maga teljességében érzékeld a világot, netán valaki később “életveszélyesen” közel kerüljön hozzád. Nem is vélem igazi cinizmusnak, amit a szavaidból érzek.

        • Egy vágyat nem olyan könnyű ám mindig megindokolni. Szeretem a gyerekeket, egyébként is, sajátot is nagyon szeretnék. Ez van. Társra sosem vágytam különösebben, azt ki kell váltani belőlem, nincs alapigény. El kell érni, hogy igen, ő jobb alternatíva mint az egyedül-élés. A gyerek más. De a kérdés kb. olyan, mintha én azt tenném fel neked: miért vágytál társra? Én például nem vágytam rá előtte, ahogy említettem, a párommal is nagyon lazán indult a dolog. Senkiről nem hittem volna, hogy valaha ilyen mély kötődés áll fenn majd köztünk, lelkileg. Nem is hiányzott, hogy őszinte legyek…

          • miután megkaptam a csetreszt amit egy négyzetmilliméterem sem vágyott, én vagy feltűnés nélkül kukába dobom, vagy eldugom a karácsonyi gömbök közé a nagy papírdobozba, és két év múlva dobom ki.
            még ilyet!nem hiányzott ez az Izé, erre meg még kötődünk.is.

            • Ne érts félre. De tényleg szívesen megkérdezném, hogy neked például volt-e alapigényed, ha megtetszett egy fiú, arra, hogy “társ” is legyen? Mert én komolyan írtam, hogy nagyon nehezen ment. Azt láttam, hogy mindenki szerelmes (a fiúk de még hogy…) én meg csak “vonzódom”. Ha nincs senki a láthatáron, főleg eszem ágában sincs, hogy “de jó lenne”!

            • igen. hát igen. olyan jó szeretni és szeretve lenni.
              és ha valaki nem szeretne szeretni és szeretve lenni, szóval, én olyat még nem is láttam.

            • “igen. hát igen. olyan jó szeretni és szeretve lenni.
              és ha valaki nem szeretne szeretni és szeretve lenni, szóval, én olyat még nem is láttam.”

              Persze hogy jó, talán a legcsodásabb érzés. Én nem erről beszélek. Hanem, amikor valaki egyedül boldogtalan és ott egy benső vágy, arra, hogy legyen társa.
              Én képes vagyok rá, de ilyen “elővágy” nincs.
              Köszönöm a választ, később olvasom, ha még reagáltál!

    • Társ kell- ha érdemes rá. Férj nem.

      “tul sok munka, tul nagy felelosseg, tul nagy aldozat, tulzott kiszolgaltatottsag.
      inkabb utaznek sokat es elveznem amit az elet nyujtani tud. ferj nem kell neked, gyerek miert?”

      Mert nekem többet ér bármilyen utazásnál. Ebben mások vagyunk. A gyerek miatt nagyon könnyen lemondanék ilyen “élvezetekről”.

        • hogy tarsnak nevezem, ferjnek vagy elettarsnak, az en szememben csak formalitas. a ferjemet sem szoktam ferjnek nevezni, altalaban a paromnak hivom, ha mondjuk masnak mutatom be ot.

        • Ez főleg róla szól és nem rólam. Tudom, hogy érdekes így beszélni egy gyerekről, aki még meg sem született. Nehéz lenne megfogalmazni. Azt tudom, hogy mit nem: esetemben azt biztosan nem, hogy a meg nem valósult álmaim ő teljesítse be. (Szinte minden más téren meg lehetek elégedve az életemmel). Mindig szerettem volna gyereket. Számomra ez egyfajta kiteljesedés- és nem mond ellent az élet többi területének, sőt, kölcsönösen értelmet adnak egymásnak (ezzel nem azt mondom, hogy aki gyermektelen akar maradni, annak értelmetlen az élete).

          • meg egy kerdes, bar lehet hogy most mar leharapjak a fejem a tobbiek, de tartom magam a kerdezni szabad elvemhez. nem kotozkodni akarok. belelattal mar abba hogy mit jelent egy gyerek? van kisgyerekes csalad a kozeledben akiknek belelatsz az eletebe? voltam mar csecsemovel mondjuk 2 napig folyamatosan? nem veletlenul hivom meg magamhoz az unokatesoimat. nem elijeszteni akarom oket, hanem realis kepet probalok kialakitani a fejukben arrol hogy mivel jar/jarhat egy gyerekvallalas. hogy ne csak a rozsaszin kod legyen hogy gyereket akarok, mert csak es lehetoleg most. es azert csinalom mindezt mert en sem lattam elore. mert soha meg csak egy csecsemo sem volt a kezemben az en sajat gyerekem elott. es nekem senki nem mondta el hogy mi var ram es bizony meglepodtem. es tenyleg nem kotozkodni akarok.

            • Az egyik testvérem tizenéves koromban született, “félig” én neveltem fel. Anyám hamar visszament dolgozni. De a többire is igen a válasz.

  24. Egyébként Zsanett, én személy szerint szintén a nagyfokú függetlenségben látom a párkapcsolati boldogság egyik kulcsát. Anyagi függetlenség- már itt sokan önhibájukon kívül elbuknak-, és tartós jó barátságok, azaz érzelmi biztonság. Ha ez megvan, minden megvan ahhoz, hogy a szerelem hab lehessen a tortán, ne pedig a megváltás. Ettől függetlenül, a mégoly önálló és örömteli életet élő ember, férfi és nő egyaránt, bizony jelentős, mélyreható élményként éli meg a párkapcsolatot, amely még így is okozhat fájdalmat. Senki nem mindenható és senki nem sziget. A sebezhetetlenség illúzió.

    • Ezzel tökéletesen egyetértek. Én is ezt próbáltam kifejezni. A vége is nagyon igaz- pontosan így van. Mégis számít, hogy éljük meg.

      Az élet más területein én is voltam már nagyon nehéz helyzetben, nem tudom, említettem-e, nagyon sokat tanultam, dolgoztam. Mivel az egyetem óta nem támaszkodom a szüleimre (én nem akartam- ők támogattak volna) nem volt mindig könnyű. Volt, amikor majdnem feladtam. Tanulás, mellette munka, kialvatlanság, robotolás, rohangálás, nehézségek… emellett azt láttam, hogy ha valóban fenn akarom tartani a gyerekvállalás-egyedül alternatíváját, többszörösen annyit kell minden téren tennem, mint egy átlagos, korombeli fiúnak vagy egy olyan lánynak, aki nem így dönt.

  25. “kedves nőtársaim, tisztelt kivételes férfiak, akik elviseltek itt bennünket,
    női magazin stílusban megírt “szeretem a férfiakat, de…” érveket ezen a blogon szeretnék a legkevésbé olvasni. úgyhogy elmegyek gyermekeim társaságában kötődön lefeküdni, és álmodni a férfiról, aki jó lenne, ha lenne, de azért simán ki tudnám rúgni, ha úgy jön. mert a gyerek, az fontos. az nem vágy. az kell. ha egyedül nevelem, csak egy. úgyhogy én máris túlvállaltam magam. felriadva, éjjel háromtól azon fogok gondolkozni, mért nem a megfelelő férfit engedtem közel, tartottam meg magamnak, s az összes többit mért nem rúgtam ki a picsába.
    köszönöm, kedves zsanett, máris jobban vagyok.
    jó éjt!”

    A “szeretem a férfiakat, de…” épp tőletek jön. Nálam először nem volt “de”. Ti akartatok negatív tapasztalatokat (is), vagy ilyesmi. Azt hol írtam, hogy ha jön a gyerek, ki fogom rúgni a páromat? :DD Bevallom, most magamban mosolygok! Kissé… tipikus. 😀

    Bevallom, ebből a zavaros szövegből amúgy sem sokat értek- én a épphogy a megfelelő férfit tartottam meg magamnak, végig arról volt szó, azt vettétek dicsekvésnek. Most miért fordulnak át a nézőpontok, amikor egy régi fiút is felhoztam, aki kihullt a rostán?

    “Hát nézd. Ezt a történetet nehéz dicsekvésként felfogni. Halkan jegyzem meg, hogy egy-két-nyolc senkiházi görény után sem vonnék le -én- olyan következtetést a férfinemről, amit 30 körül azt mondod, te már régen meghoztál. Ha megengedsz te is egy pici észosztást, a védőpajzsod elvág attól is, hogy a maga teljességében érzékeld a világot, netán valaki később “életveszélyesen” közel kerüljön hozzád. Nem is vélem igazi cinizmusnak, amit a szavaidból érzek.”

    Mit vontam le én a férfinemről? Egyetlen régi kapcsolatról írtam. Ennyi. Kezdem azt hinni, hogy kis nehézségek akadnak a szövegértelmezéssel.
    A párom mind testileg mind lelkileg a lehető legközelebb áll hozzám, nincs itt semmiféle “védőpajzs”, ezt is teljesen félreértetted. Az említett illetővel nem illettünk össze (kicsit sem, az elején színlelt a kedvemért)- tehát vele kizárt volt ez a közelség. Nem is vonzott tovább. Vagy mire érted? Abban az értelemben sincs szó védőpajzsról, hogy én visszafogom magam az érzelmek terén. Alapból, alapvetően olyan az érzelmi viszonyulásom, hogy nem hagyatkozom se a férfira, se másra. Zsigerből irányító típus vagyok, mindig ez elégített ki. (Ez a páromat kielégíti, nem elnyomva van-. de most már őszintén kíváncsi vagyok, ezt miképpen fogjátok félremagyarázni!)

    A hozzám nem illő emberrel mit kellett volna kezdenem? Remélem talált egy hozzá illő nőt, akit irányíthat, mert az a nő ezt igényli tőle. Vagy még mindig kínlódnunk kellene egymással? 😀

    • Már kissé fáradt vagyok, de megkérnélek, ha reagáltok, ne ilyen homályosan tegyétek, mert igencsak nehéz kibogozni. Olyasmit főleg ne fűzzetek bele, amit nem is írtam. Továbbá idézhetnétek konkrét részeket, miből hámoztátok ki például azt, hogy én elítélném az egész férfinemet? A ti kedvetekért halásztam elő egy negatív példát is (erősen kutakodni kellett utána az emlékezetemben- de még ezt sem vettem “világvégének”, volt, elmúlt, kalandnak megtette ő is). Aztán ha pozitív tapasztalatokat mutatok be az a baj, ha meg negatívat is az?
      El tudnátok dönteni? A cinizmus nem szándékos- erre már nem nagyon lehet mást reagálni.

  26. “Fontos nekem, de ezzel együtt.
    Én képtelen lennék 180 fokos fordulatot venni (tudom, nem erről beszélsz), nem tudnék megváltozni, túl sokat engedni, túl sokat alkalmazkodni, elnézni, “alárendelődni”.”

    Értem már- ez volt félreérthető, vagy ez nem tetszik a lelketeknek. Akkor elmagyarázom. (Mellesleg, a “messzemenő következtetést a férfinemről” részt még mindig nem indokolja, ugyanis én még “le szemét görényezni” se görényeztem soha senkit…).

    Tehát: alárendelődni nem, azt soha, jöhet akár a ti véleményetek, akár az egész környezetemé. Sokan akarták már tőlem, ahogy a nők többségétől, hogy alkalmazkodjak (egyoldalúan), rendelődjek alá, helyezzem magam elé a férfit, kövessem, hódoljak be, engedjek jobban mint ő, hagyjam rá a “családfői” státuszt, fogadjam el őt “magam felett” irányítónak. Nem konkrét férfiról beszélek, hanem úgy általában, a környezetről, elvárásokról, férfiakról és nőkről.

    De ha az egész világ ezt akarja, akkor inkább köszönöm, becsukom az ajtót és marad a “csak szex” a férfiakkal.

    Ti írtatok a “jövőről”- maximálisan megbízom a páromban, de épp TI hoztatok fel, hogy nem tudni, mi lesz évek múlva. Én a kedvetekért engedtem ennek a feltevésnek, ezért tértem ki rá. Tehát újra leírom: alárendelődni azt nem.

    Adjunk neki 1-2% esélyt, hogy megváltozik és ezt akarja (amúgy szerintem kizárt, de tegyük fel, csak hogy nyomatékosítsam)- ha 10 gyerekem lesz tőle, akkor is egyedül nevelem őket inkább. Ha ezt akarja, bármikor szabadon távozhat, sőt, muszáj lesz neki. Ezt ő is tudja. Újra leírom- épp ezért fog maradni (na nem mintha ezért csinálnám).

    És ez lett volna az értelme annak a cikknek is, amit linkeltem. A férfi amellett a nő mellett tart ki, akire fel tud nézni, aki nem rendeli alá magát neki.

    Nem tudom, milyen válaszokat és félremagyarázásokat fogok kapni erre, de bevallom, már nem is igazán érdekel. Ebből ugyanis zsigerből nem tudok engedni és nem is volt rá eddig példa, hogy engedjek. Pedig átestem már néhány “agymosási-kísérleten” ezzel kapcsolatban.

    S mielőtt felhozná valaki: igen, attól függetlenül szeretem, mert nem fordulok ki önmagamból miatta…

    • az ilyen mondataidtol kapunk sikitofraszt es ez egy nagyon jo peldaja a kioktato stilusodnak: “A férfi amellett a nő mellett tart ki, akire fel tud nézni, aki nem rendeli alá magát neki.”

      • Ne képzelj bele többet. Ez egy TÉNY: Senkit sem akartam kioktatni vele. Vonatkoztasd el a szavakat a stílusról. Egyébként úgy is veheted, hogy nem tőlem jött, itt fekszik mellettem az ágyon, megerősített benne. Akár ő is írhatta volna. (Ketten próbáljuk kibogozni a két fenti kedves fennkölt kommentelő mire akart kilyukadni… de egyelőre nem megy, nagyon nem!)

          • Ez így van, a baj az, hogy megint nem értem, mit is akarsz mondani? Azzal megmondtam a tutit, hogy véleményt nyilvánítottam valamiről? Sajnálom, eddig minden tapasztalatom ezt támasztja alá. De feltettem egy megengedő kérdést, amire nem válaszoltál. Ott van a másik variáció. Ha igen- megéri? Dehogyis akarom én a tutik megmondani… mindig fogékony vagyok az értelmes emberekkel való eszmecserére, akár értelmes vitára, de lehetőleg személyeskedés nélkül. Már elégszer kifejtettem, hogy mivel nem ismerek innen senkit, ezért az ég világon semmivel sem rátok céloztam. Egyszerűen logikus válaszokat szeretnék. Elfogadom, ha valamit nem úgy láttok, mindig is elfogadtam mások véleményét, de azzal nem tudok mit kezdeni, ha épp ti fejtitek ki fennkölten, cinikusan, homályosan, nem konkrétan arra reagálva amit írtam. Egyszer a jövőt hozva fel, máskor a múltat- csak éppen a jelent, a tapasztalt helyzetet kerülve… kérdeztetek, én válaszoltam. Nem úgy rakták a fenekem alá az “egzisztenciámat” és nem védőburokban szereztem a kellemes tapasztalataimat. Szerintem idáig már eljutottunk. Elhiszem, hogy ti sem most jöttetek le a falvédőről, ezért is kellene értelmes, felnőtt emberek módjára megbeszélnünk a dolgokat- én igyekezni fogok, bár ha annyira irritáló a személyem, azt is megtehetem, hogy nem írok ide…

            • Értő közeg. Fellélelgzés, hogy végre értve vagyok és értem, amit a többiek gondolnak. Ez itt a csak az olvassa közösség.
              Kedves Zsanett! Ha ez neked is az értő közeget jelenti az hamar ki fog derülni.

  27. Harmadjára olvasom a szöveget, de ha megtennétek, hogy nem fennkölt stílusban, cinikusan és homályos nyelvezetet használva beszéltek akkor még tán értenék is belőle valamit… köszönöm.

    • A nyelvezet nem “fennkölt, cinikus, homályos”, csak a kommentelők irodalmi látótere túlterjed a Blikk Nőkön, és igen, ez érződik a hozzászólásokon is.

        • Remek. Kezdődik a személyeskedés. 😀 Kíváncsi lennék, ha összevetnénk, melyikünk olvasott itt több női magazint és melyikünk tudományos könyveket, ki hogy állna? Szintén költői kérdés. A szöveg pedig homályos, pont. De ha úgy tetszik- ő “költőien” fejezi ki magát, nekem meg nincs kedvem kitalálni, mire utalgat. Ha leírja tényszerűen, majd átgondolom még. 🙂 😀

      • Mely tudományágakban vannak otthon a kedves hölgyek? Miről szeretnétek társalogni? Evolúciós biológia, pszichológia, filozófia, tudományfilozófia- esetleg egy kis fizika, kvantumelmélet is jöhet? Derrida, Kant, Polányi? (Ha már bonyolult nyelvezet)? (Feminista szakirodalomban nem vagyok otthon, ezt előre jelzem).

          • Ó, a kultura! Tehát nem akarsz velem Polányi tudománykritikájáról beszélgetni? nem sértődöm ám meg. 😉 (A női magazinokat nem én hoztam fel, köszönöm!) Elmenni meg elmegyek magamtól is, nyugi. Elég, ha megkérsz. A csúnya szavak nem hatnak rám, ha így lenne, már rég csak anyukámmal beszélgetnék, vagy az ágy alá bújva tengetném a napjaim.

    • “Megpróbálom megedzeni a másik/többi nőt, hisz neki is érdeke ez. Ki az a hülye, aki szeretne gyenge lenni, lelkileg, személyiség terén, és azt várni, hogy majd a másik (a férfi) nagy kegyesen jót tesz vele?”

      Zsanett szavaival kívánok nyugodalmas jó éjszakát minden kedves olvasónak.

      • joejt 😀 en is elteszem magam holnapra.
        Zsanett, ha tenyleg beszelgetni akarsz velunk, akkor javasolnam hogy olvass el sok sok irast errol a blogrol a hozzaszolasokkal egyutt, hatha ugy konnyebben megy majd hogy megertsd ki miert valaszol ugy ahogy.

        • Rendben. 🙂 Holnap nekikezdek. De kezdem már kibogozni, hogy szerintem itt főleg kommunikációs “félreértésekről” lesz szó. Én is nyitott vagyok a tapasztalatokra- főleg ha tapasztaltabbak vagytok nálam, bizonyára tanulhatok belőlük, hisz a jövő valóban bizonytalan. De “reál” téren jobban otthon vagyok. A konkrétumokat, logikát szeretem, úgy fejezem ki magam. (Sokat olvastam szépirodalmat is, de a nyelvezetemre, kifejezésmódomra, gondolkozásomra NEM ez jellemző). Jóéjt. 🙂
          (Mellesleg megint nem nyilatkoztatok azzal kapcsolatban, hogy “ki az a hülye, aki szeretne gyenge lenni”? ) 🙂

          • a gyengeseg es a hulyeseg nem ugyanazt jelentik es meg csak nem is kovetkezik egyik a masikbol, akkor sem ha te ezt igy latod a sajat tapasztalataid alapjan. es egy ki tudja milyen okbol gyenget, raadasul meg le is hulyezni nagyon nem szep.

            • Logikailag nem is ez hozható ki a mondatomból. Egyáltalán nem így látom- természetesen (és épp ez a lényeg) nem mindenki, sőt, szerintem senki sem akar tudatosan “gyenge” lenni.

              Le nem hülyéztem senkit. Feltételes módon írtam, ha valaki mégis “akarna”. Sőt- kérdeztem.

              Te miből következtetted ki azt, hogy ugyanazt jelentik szerintem? Vagy, hogy egymásból következnek? A szöveg kicsit se erről szólt!

      • Már megint. Most mélységesen szégyellnem kellene magam? 😦

        Le tudnád írni (akár hosszan, vagy bárhogyan) hogy mi a gond vele? Mellesleg, annyit értek alatta, hogy leírom a tapasztalataim (ha nem köt bele senki- itt is csak egyszer tettem volna meg).

        De megtörtént, hiába a pozitív példa, minimum 3 személy akarta belémbeszélni, hogy márpedig el FOG romlani… (kezdem azt hinni, hogy valamivel nagyon a lelketekbe gázoltam).

        A fenti idézet- utoljára- NEM rátok vonatkozott. Általánosságban annyit jelent, hogy mint ahogyan én is szívesen meghallgatom mások tapasztalatait, az enyémeket sem tartom “lakat alatt”. Ennyi. De úgy látom, mindenáron muszáj többet belelátni…

        • na jo, meg egy probat teszek: “Megpróbálom megedzeni a másik/többi nőt, hisz neki is érdeke ez. Ki az a hülye, aki szeretne gyenge lenni, lelkileg, személyiség terén, és azt várni, hogy majd a másik (a férfi) nagy kegyesen jót tesz vele?”
          legy szives ne edzz meg minket, nem kerjuk. a velemnyedet vagy a tapasztalataidat batran elmondhatod, de jo lenne ha nem vonnal le beloluk altalanos ervenyu igazsagokat, vagy vonj, csak ne mondd el nekunk. sokan sok felek vagyunk, siman lehet hogy valakit pl lehulyeztel a hozzaszolasoddal. meg ilyenek…szoval olvasgass a blogon sokat szerintem, hatha akkor latni fogod mi a gond a hozzaszolasaiddal

          • De hát én sehol nem írtam, hogy benneteket akarlak “megedzeni”. Miért vettétek magatokra? Szó sincs erről! Az meg elkerülhetetlen, hogy valaki soha ne fogalmazzon “általánosságban”. De majd elé teszem máskor, hogy “nekem ez a személyes tapasztalatom…” ha így megfelelő. Lehülyézni főleg nem állt szándékomban senkit! (De még így is feltételezem, nem a fentire írtad és itt tényleg nem akar senki sem (tudatosan) “gyenge” lenni… vagy ha igen, szívesen fogadom, ha megosztaná miért, számomra ugyanis egy hatalmas paradoxon a dolog…)

  28. Jaj. 🙂 Nagyon nehéz veletek ilyen témákról beszélgetni. Bocsánat, hogy “értetlenkedem”. De tényleg nem tudom összerakni.

    “olyan következtetést a férfinemről, amit 30 körül azt mondod, te már régen meghoztál”

    Mit vontam le a férfinemről? Hol írtam én bármilyen következtetést úgy általában róluk? Tudnád idézni, kérlek?

    Miért kellene “életveszélyesen” közel kerülnie hozzám? Közel van hozzám. Nagyon. Teljes lelki egységben élünk. (Arról volt szó, amit ti hoztatok fel- hogy mi lenne HA megváltozna, ha ez az ő akaratából(!) megbomlana).

    Nem tudom, mire utal az “életveszélyes” szó? Függőségre? Az feltétele a szeretetnek? A lelki kiszolgáltatottság?

    A többi nő élvezi, ha lelkileg… hogy is írjam, hogy ne legyen baj belőle… “kiszolgáltatott” férfinek, függ tőle? Olvastam, hogy a nők szeretnek a férfira ráhagyatkozni, “függeni” tőle, de hogy őszinte legyek, valahogy soha nem sikerült elhinnem, hogy a női természet tényleg nagyon ilyen lenne, sokkal inkább, mint mondjuk a férfitermészet (nem is szeretem ezeket a szavakat).
    Ne pont ti ábrándítsatok ki…
    De bármilyenek vagytok, én sosem igényeltem ezt. Megbízom benne. Az életem rá merném bízni, minden további nélkül, de nem függök tőle, nem igénylem sem azt, hogy vezessen sem azt, hogy tegyük fel helyettem döntsön.

    Nagyon önzetlenül (is) szeretem őt- ezért is tudnám elengedni, ha úgy alakulna (tudom, ezt az emberek 90%-a általában nem érti). De fentit produkálni épp úgy nem tudnám a kedvéért, ahogyan alárendelődni sem. (Ha mégis annyira jó érzés e kettő, szívesen meghagyom másoknak, kicsit se irigylem tőlük…)

  29. “Nem tudom, mire utal az “életveszélyes” szó? Függőségre? Az feltétele a szeretetnek? A lelki kiszolgáltatottság?” szerintem pl szerelem nem elkepzelheto fuggoseg nelkul, ugy tunik te ennek nem akarod atadni magad. az elet nem csak abbol all hogy vedem magam a vegtelensegig, nehogy veletlenul barmiben is fuggjek a masik embertol. a gyerekedtol is fuggeni fogsz valoszinuleg.

    • Dehát én nem “védem magam”. Figyelj picit, légyszíves, megpróbálom összefoglalni. Én ezt az egészet úgy élem meg, hogy adott a személyiségem, ha úgy tetszik lelkem, amely olyan, amilyen. 🙂 Egyesek pedig állandóan meg akarnak róla győzni, hogy gyengüljek el, váljak védtelenné, “adjam át” magam (ezt nem is értem- a szerelemben egyaránt adunk és kapunk… na jó, értem, hogy magának az érzésnek: persze, hogy átadom magam, ne viccelj! Írtam, hogy ilyen lelki-egységet nem éltem még át senkivel; de számomra ez semmiféle “ráhagyatkozást” nem jelent. Az nem “én” lennék. Le kellene mondanom valami fontosról, ami az énem része- és semmi köze az önvédelemhez.) Valamilyen szinten pedig persze, hogy mindenki függ. De ez is árnyalt- a te szavaiddal élve. 🙂

      “ugy tunik az irasaidbol hogy kialkitottal magadnak egy szerepet”- nem. Épp, hogy soha nem voltam képes semmilyen szerepet sem játszani, például komoly kapcsolatot, szerelmet színlelni, hogy a környezet ne ítéljen el… (ehelyett nagyon gyakran a laza kapcsolatokat választottam). De még sorolhatnám. Ha ismernél, akkor tudnád, hogy ebben nagyon csapnivaló vagyok. Nem tudok eltérni a természetemtől, még akkor sem, ha ez komoly hátrányokkal járna…

  30. ugy tunik az irasaidbol hogy kialkitottal magadnak egy szerepet, amibol nem vagy hajlando kikukucskalni. remeljuk ugy alakul majd az eleted hogy nem is kenyszerulsz ra. sokan indultunk ilyen remenyekkel mint te, aztan az elet felulirta az elkepzeleseinket.

  31. Laza, nyugis estém volt máshol, most értem ide, döbbenten olvasom.
    Azt hiszem, ilyen még nem volt.
    Egyrészt: így is, nagyon jó olvasni titeket, tényleg érdekes.
    Másrészt, most először zavar, hogy mi van egy bejegyzés alatt. Hogy kerül ide, egy cseppet sem érvelő szöveg alá eleve a link, meg ez a téma? Nem szokott zavarni, most zavar, mert talán a legjobban sikerült, sokáig érlelt, rendkívül irodalmi és személyes írásom ez.

    Kedves Zsanett, nincs olyan, hogy “ti”, akikkel te szembenállsz. Hamis, hazug és bántó póz. Addig biztosan, amíg nem olvastál itt sokat. Tényleg nézd meg a bejárat: nemtrollok menüpontot.

    A magam részéről annyit mondok, hogy nem értem a tudatosságodat: én nem voltam benne biztos majdnem harminc éves koromig, létezem-e egyáltalán. Sok szempontból traumatizált vagyok, elmentem bölcsésznek, tanárnak, sok mindent csináltam, de pénzt nem gyűjtöttem, sokszor munka és harc helyett csak néztem a Holdra, nem tudtam, merre menjek, szerettem volna, ha szeretnek, és beleszaladtam nem tudatos döntésekkel a nagyon rosszba. De ma, itt tudom, mi történt velem, nem játszom el a diadalmast. Nyíltan írok arról, ami történt, és amit te az első idézeteddel igencsak félreértettél. Én nem leszek logikus, tervező, tudom, amit tudok, vannak világos preferenciáim és igényeim, és mégis, velem történni fognak a dolgok eztán is, hibázni is fogok. Többen mondták, én is megteszem: nem lehet receptet adni így, ahogy teszed.

    Még annyit mondanék a többieknek, hogy Zsanett különös empátiával ír a biológus-blogger párról, de a linkelt, igen zagyva bejegyzésben egyrészt a stílus feltűnően emlékeztet az ittenire, másrészt e-mail címe eleje ugyanaz, mint a bejegyzés közzétevőjéé: no-name. S mivel no name, szeretett volna talán egy kis figyelmet, látogatottságot amoda. A blogra gondol, hogy meg kell menteni a nőket.

    • Nem vagyok azonos azzal a “no-name”-el (ami egyébként egy közös szerkesztői nickjük, konkrét személy nem tartozik hozzá, többen is használják). A bejegyzésről írhatnál- miért találod annyira zagyvának. Én néha az itteni kommentekkel vagyok így,tényleg nem bántásból mondom…

      Itt “ideiglenes”, regisztrációkhoz használt e-mail címet adtam meg, éppen vele/velük beszélgettem akkor. Annak a blognak állítólag napi több ezer főre rúg a látogatottsága – nem ez volt a célom. A bejegyzéssel kapcsolatos meglátásaidról szívesen olvasnék többet, azt leszámítva, hogy “zagyva,” de gyanítom úgysem fogsz írni róla. : -)

      (És igen, szívesen tartozom közéjük, segítek nekik a blog szerkesztésében (erre jelenleg már van is lehetőségem).

      Ez egyébként nem az empátiáról szól. Nálad igen? Számtalan helyre csapódhatna az ember, de általában a mellett dönt, amelyben jó meglátásokat talál.

      Az életed egészen más kérdés- nem fűznék hozzá semmit. Nem lehetünk egyformák. (Erről egyébként szó sem volt). Nem jobb vagy rosszabb, emberi szinten, csak más. Remélem ez az érzés kölcsönös.

      Arra a “névre” pedig, hogy no-name nyugodtan keress rá.
      (Láthatod, roppant népszerű személy, rengeteg blogot, weboldalt, miegymást szerkeszt). A nők és férfiak blogot egyébként több személy szerkeszti, e név alatt, ahogy fent már említettem.

      Mégegyszer leírom: bántó nem akartam lenni senkivel. Most már látom, hogy merőben mást képviselünk- legalábbis stílus, meglélés szempontjából biztosan. Ez nem baj. El tudom fogadni, részemről semmi gondom vele. Nem kell logikusnak, “tervezőnek” lenned, én egy szóval sem kértem ezt sem tőled, sem másoktól, akik itt írnak.

      Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem sok mindenről tudnánk beszélgetni, tehát (gondolom sokak örömére) nem is írok többet. Maradok a “zagyva” bejegyzésnél. : -)

      “A blogra gondol, hogy meg kell menteni a nőket.”- nem, dehogy kell a nőket megmenteni! Én annak a híve vagyok, hogy mindenki védje meg magát. : -)

      (Egyébként ha nagyon zavar benneteket, töröljétek minden előző hozzászólásom, akkor fogok reagálni, ha további válaszokat kapok).

    • Én is elszontyolodtam ettől az egész kommentfolyamtól, olyan jó volt előtte, ez most elrontotta. Lehet, hogy ez magával a blogléttel jár…? Ilyenkor jön az egyébként, hogy “de hát szólásszabadság van, nem?”, “a vita jó”, és nem lehet megmagyarázni, hogy de nem mindegy, miről, és hogyan, és mikor. Azért ez a bejegyzés még mindig nagyon jó, az előbb újraolvastam, a “metonímia” a kedvenc részem.

  32. Egészen biztos vagyok benne, hogy te írtad, eleve ebből a hevületből, meg ahogy dicséred a cikket. Nagyon hasonlóak a hibák, kultura rövid u-val, meg jellemző szavak vannak, például “fonák módon” vagy a “maximálisan”. Valamint ugyanaz a buta dicsekvés, hogy bezzeg megkérték a kezed sokan!

    Ha egy blogot naponta több ezren olvasnak, nem húsz komment születik négy hét alatt, amelyből tizenhármat no-name írt, és még egyet a vele gyanúsan egyetértő vonal nicknév, továbbá Xylan és asdfxxx is gyanús, ugyanúgy kérdez, ahogy te itt érvelsz mondatonként (Hol panaszkodott? Én ezt nem értem). Nagyon azt érzem, hogy a feltűnést keresed, imádod a vitát, ha figyelnek rád, és szeretnéd jól megmondani. És az ozorai eset jut eszembe, tehát hogy körbe-körbe jársz egy fa körül, hogy sok kommentelőnek tűnj.

    Engem nem zavarsz egyébként, csak az, hogy a bejegyzésből semmit nem értettél meg, meg ez a felvilágosító hevület is elég furcsa, és “én aztán mindent jól csinálok”, ami mögött valami kilóg, valami egész más.

      • Megnézted az egész blogot? Nem azzal az egyetlen bejegyzéssel egyenlő (szintén nem reklám). Hú… mindjárt én leszek a 2 biológus és az összes ott lévő férfi is. 😀 Ilyen bókot is ritkán kapok. 😀

      • Az egyik férfiről sejtem, hogy talán róla beszélnek. A 3. A másikat nem tudom, fogalmam sincs. A lányok tudtommal meg szokták beszélni, mit írnak “közös” véleményként a szerkesztői nick alatt. De örülök, hogy szórakoztat. : -)

    • Nézted az e-maileket? : -)

      Tényleg hasonló a stílusunk, életutunk, azonnal megvolt az összhang.

      Itt van a néhány napos statisztikájuk.

      http://nokesferfiak001.blog.hu/2013/03/27/par_nap_alatt_tobb_ezer_ember_olvasott_minket-_koszonjuk

      Azóta ha jól emlékszem, triplázódott? (De talán több). Megtisztelő, hogy szerinted én írtam, köszönöm! Azt nem írtam, hogy mindent jól csinálok. Most is hibáztam. Tőlük is rengeteget tanultam (már eddig is), de tőletek is, ez alatt a pár nap alatt…

      A bejegyzésből sajnos valóban annyit érthettem meg, mint te az ottaniból, ez igaz. : -(

    • “Engem nem zavarsz egyébként, csak az, hogy a bejegyzésből semmit nem értettél meg, meg ez a felvilágosító hevület is elég furcsa, és “én aztán mindent jól csinálok”, ami mögött valami kilóg, valami egész más.”

      Én ellenkező irányba vagyok elfogult, ugyanakkora hiba. Voltak nehézségek, akadályok, de magam mögött hagyom őket.
      Én mindenki másról is azt feltételezem, hogy “mindent jól csinál”. Ezért beszélhettünk el egymás mellett fentebb. Fel sem merül bennem, hogy csinálhatják rosszul is. Tudom, ez hiba, e helyett inkább nyitottnak kellene lennem, előzőleg tájékozódnom, vigyáznom, mások nehogy magukra vegyenek valamit.

    • A maximálisan mióta jellemző szó? De nem bánom, nekem tényleg mindegy, mit gondolsz a cikkről. Attól függetlenül jónak tartom, hogy én írtam-e. 😀

  33. Továbbá Danibusz első komoly cikke az ominózus blogon:

    http://nokesferfiak001.blog.hu/2013/03/24/a_kommunikaciot_erinto_kerdesekrol_danibusz

    Egészen szürreális, elképesztő.

    “A mai világ nagyon érzelmi alapú lett. Hedonizmus van, és nagy rendezvényen szónokló eszmék akarnak emberekre hatni, amik eltűnnek a hétköznapokban, majd ismét szónokolnak egy-egy rendezvényen.”

    “Ki ne hallott volna már egy híres ”A nő szülni akar, neki ez a természetes”, vagy egy ”A férfi egy erőszakos állat!” kifejezést a mai nagy ellentétes eszmék, az anti-feminizmus, és a feminizmus népes táborából (és hasonló gondolatokat).”

    Ez vicc, ilyen nincs.

    • Nem ismerem ezt a cikket, de danibusz sem én vagyok. Vagy ha igen, nagyon jól csinálok valamit. : -) Ő egyébként tudomásom szerint kommentelt a nőkert.hu-ra is, sőt, állítólag részt vett a “nők lázadásán” így Rita személyesen is ismeri őt. De ez csak tipp részemről, rémlik, mintha olvastam volna valami feltöltött anyagban.

    • Azt írja a végén, reméli, érthető volt, de nem.

      Régebben rendszeresen olvastam a nőkért.hu-t – onnan találtam ide – de egy ideje megjelent ott egy kommentelő, aki teleír minden topikot baromi hosszú, számomra zavaros és zavaró hozzászólásokkal. Egy nagyobb összegben fogadni mernék, hogy ő azonos Zsanettel, mert rendszeresen felbukkan az ottani hozzászólásaiban ez a fura elmélet, hogy a férfiak igazából a domináns nőkre buknak, és ha dominánsak vagyunk, egyből sorba állnak majd, neki is milyen párja van, pedig ő aztán nem akar férjet, stb. Rendben, virágozzék minden virág, de ahogy többen írtátok, ez nagyon nem életszagú, nagyon nem emberi – főleg ahhoz képest, hogy ez mennyire emberi közeg.

      • Ez olyan művirág, hogy csak na. Ezek a zavaros elméletekben azt nem értem, hogy oké, ha a nő domináns, és nem akad férjhez menni/komoly társat, akkor majd sorban állnak a férfiak, mellette maradnak, tehát lesz társ hosszú távra, örüljünk, tanuljunk tőle.
        Kérdem én, akkor hogy van az, hogy ha a nő nem akar társat, de mégis lesz neki, akkor az sikertörténet?
        Töröm a fejem, de nem értem. Éljenek az erős, független nők, na de ennek célja nehogy már a férfi legyen.
        Virágozzon minden virág a maga kedvére.

        • Tudod te, hány ilyen nő létezik ma már? Csodálom, hogy nem olvasol cikkeket róla (Xylantól egyébként mindent elolvastam, Á-tól omegáig, igen, teljesen visszaigazolt minden eddigi tapasztalatomban. És nem csak ő.)

          Pont az a lényeg, hogy nem a férfi a célja. Olyan célzata sem volt (szerintem) a dolognak, hogy bárki ezt a példát kövesse. Ki írta, hogy ezek a nők (mi) aztán semmiképpen nem akarnak társat? Hogy férfiellenesek, társellenesek? Ez nagyon végletekben való gondolkozás. A dolog lényege inkább az, hogy nem társfüggők. Ettől még lehet jó, ha megfelelő társra akadnak.

          (Most beszéltem a 22 éves unokahúgommal, már így gondolkozik, így él, ezek szerint ő is csak amolyan “művirág”).

          De személyektől elvonatkoztatva, számotokra tényleg annyira furcsa, hogy egyre több nő nem akar férjet, Más oldalak egy az egyben ilyen panaszokkal vannak tele.

      • Már az első két hozzászólása után megjelent bennem, az irritáció. Éreztem, hogy az a fajta, aki nem tűr el másfajta igazságot a sajátján kívül. Kicsit szégyellem magam, hogy hagytam magam provokálni és enni adtam neki.

        • Semmi baj. Elég nyitottnak, lazának és udvariasnak látszik, de robotszerűen nyomja a mantrát, és csak látszólag hall meg mást, valójában nem igazán. Furcsa az is, hogy azzal jön, ő “reálos”, meg logikus, holott szerintem nincs semmi kifutása a mondanivalójának. Ami röviden ennyi: ő a maga ura, ő domináns, és ha ez így nem lesz jó a párjának, mehet Isten hírével.

          • Nagyon bántó, hogy kétszer is kértem, hogy hagyja abba, és úgy tett/tesz, mint a hülye, aki nem érti mi rosszat mondott. (különben lehet, hogy szegény tényleg nem érti…) Nagyon kételkedek a szavahihetőségében, mert én egy percig sem bírnám férfiként, hogy ennyire nem számítok egy kapcsolatban. Szép kis elmélet. Ez nagyon hasonlít anyósomnak azon elméletére, miszerint aki nem érti a matematikát, nem tud boldogulni az életben. (Jelzem matematika tanárnő) A férjem mindig mondogatja, hogy csak olyan ne légy, mint az anyám 🙂 ezzel együtt anyósom “boldog” párkapcsolatban él apósommal x éve éve. Szőnyeg rojtjai kifésülve, gyerekre rákiabálva, hogy autóba beszálláskor cipőt letörölni, és más hasonló nyalánkságok. Nos, nem állítom, hogy nem lehet a Zsanett által említett módon élni, de ki a franc akar így élni? Én biztos nem. Én egyenlőség párti vagyok. Szeretek élni, érezni, szerelmes lenni bokáig/nyakig ahogy érem, de ne legyek ezért hülyének nézve. A férfiak ismerjék el az érzelmek fontosságát, mert hosszú távon megtérül nekik is.

            • “Szeretek élni, érezni, szerelmes lenni bokáig/nyakig ahogy érem, de ne legyek ezért hülyének nézve.”

              – Nem vagy.
              – Én is.

              “A férfiak ismerjék el az érzelmek fontosságát, mert hosszú távon megtérül nekik is.”

              Na ez látod érdekes, sőt, érdekelne bővebben kifejtve. Kértél, igen, de akkor még fogalmam sem volt, mivel írtam bántót, mit kellene abbahagynom?

            • Most megint hosszasan fejtegetve kellene elmagyaráznom, hogy nem a katonai fegyelem jellemző a párkapcsolatomra és soha nem ordibálok a párommal (sőt), de ettől megkíméllek. Biztos, hogy félreértenéd ezt is.

            • Itt megragadott egy mondatod, tényleg csak rá szeretnék kérdezni, talán nekem félreérthető.

              “mert én egy percig sem bírnám férfiként, hogy ennyire nem számítok egy kapcsolatban”

              Azért nem számít, mert erre az egyetlen dologra képtelen lennék érte? Hogy hagyom magam irányítani általa? Mert ennyiről van szó.

              És miért férfiként lennél képtelen? A férfiakra és nőkre más vonatkozik ebben? Szerinted hány nő kénytelen ilyen kapcsolatban élni (csak kíváncsiság)- amelyben attól kell rettegnie, hogy a legkisebb alkalmazkodásbeli hiányosságért otthagyják? Jól van ez így?
              (Mellesleg, az én kapcsolatom közel sem ennek a fordítottja).

              Tudom, lentebb írod, hogy egyenlőségpárti vagy. Csak fura volt ez az egy mondat.

          • Írtam már, hogy próbáltalak (folyamatosan) megérteni benneteket, de elbeszéltünk egymás mellett. Ha hiszed, ha nem, végig nagyon kíváncsi voltam (és vagyok) hogy mit is akartok kifejezni, de néha úgy hatott (bizonyára az én hibámból is) hogy egyáltalán nem az aktuális bejegyzésemre válaszolnak, hanem inkább valamit kiragadva abból magukra vesznek. Tovább kérdeztem, konkretizálni próbáltam, de ennek ellenére számomra még zavarosabb célozgatásokat kaptam. Nem is akart különösebb célja, kifutása lenni. Megjegyeztem valamit, ha úgy tetszik csak úgy bele a nagyvilágba, itt hitték, hogy “megtérítési” vagy megmentési szándékom van vele. A végét elég élesen és sarkítottan fogalmazod meg, de erre is nyitott vagyok. Érdekelne, esetetekben hogy zajlik. Az ember próbál magához illő társat találni. Ez az első lépés. Aztán még így is szükség van némi összecsiszolódásra, de ha teljesen mást várnak tőled, mint amilyen vagy, akkor ez (szerinted) hogy megoldható a legfájdalommentesebben? Tényleg érdeklődve kérdezem.

      • Találó a művirág. Művirágot is gyártanak valamiért, hadd legyen, de mi nem olyat teszünk a vázába.
        Érdekes, hogy mi a cél? Hogy miért kommentel szét egy feminista oldalt az elméletével, Móricka-szerűen, hogy mindenről szinte ugyanaz jut az eszébe. Ráadásul nagyon bő lére eresztett és zavaros a szövege.

        • Mindig reagált rá valaki. Fura volt, hogy ennyire ugrottatok egy rövid hozzászólásra és egy linkre, bevallom. : – ) És tényleg nagyon ugrott mindenki rá. Aztán már szórakoztató volt kicsit továbbfűzni, de sokan feldühödtek, talán érzékeny pontot érintettem. Másfajta igazságot minden további nélkül eltűrök, sőt, kifejezetten szeretek és üdvözlök, ha normálisan ki van fejtve a sajátom mellé állítva. Minden további nélkül megfér mellette. Itt erre nem igazán került sor, inkább csak mentegetőzés ment, sértődés, félreértés, vagdalkozás, továbbá mindenki egy az egyben magára vonatkoztatta a leírtakat.

      • “Azt írja a végén, reméli, érthető volt, de nem.”

        Ne aggódj, az itteni kommentek nekem sem mindig azok. Teljesen elbeszéltünk egymás mellett, attól tartok. Mintha érdekes, jelképes, ráutaló, furán célozgató nyelvezeten próbálná sértettségét vagy erkölcsi fensőbbségét(?) kifejezni néhány válaszoló velem szemben. Mindegy. Duplán hibát követtem el, először is, hogy nem a saját, teljes nevemmel, e-mail címemmel regisztráltam (egyértelműbb lett volna). Másodszor, hogy amikor annyian ugrottak arra a linkre, feltételeztem, tisztázódhat szerintem (csak szerintem) mi lenne az értelme. Részemről túlléptem rajta, remélem nektek is menni fog.

      • Az a Xylan nem ilyen észosztó és nagyképű, hanem egy sokkal visszafogottabb és kedvesebb lány. Plusz egy tizessel fiatalabb, ha hinni lehet a messziről jött embereknek.
        Valóban rengeteget kommentel és nem oda vágókat is, de nem sértődik meg, ha moderálják, megy tovább.

        • Szerintem ugyanaz a személy, vagy legalábbis nagyon valószínű. A stílus kísértetiesen ismerős. Persze az is lehet, hogy az elméletnek több híve van, akik egy emberként üzemeltetik a nőkésférfiak blogot, és kommentelnek itt-ott. Mindegy, nem baj ez, csak a floodolás és a kényszeres észosztás nagyon zavaró. Pont az a jó, hogy sokan sokféleképpen éljük meg a dolgokat, mégis van sok kapcsolódási pont. Én ezért szeretek itt lenni.

          • Xylantól rengeteget olvastam mostanában (a többektől is). Mind hasonlóan élünk. Egy halom elgondolást közösen fogalmaztak meg, a blogot is közösen szerkesztik. Ez nem egy elmélet, inkább szavakba öntöttük a tapasztalatokat. Sok meglátást egy az egyben átvettem tőlük, de azért mert az én életemre is igaz. Többet tényleg nem tudok írni róla. Ez nem észosztás, tapasztalatokat osztunk meg, ahogyan ti is.
            “Pont az a jó, hogy sokan sokféleképpen éljük meg a dolgokat, mégis van sok kapcsolódási pont. Én ezért szeretek itt lenni.”

            Ebben egyetértek!

        • Xylan nem az a kommentelő, aki (bármi legyen a téma) folyton az ő sorozatos és egetrengető hüvelyi orgazmusánál lyukad ki. De lehet keverem valakivel…

  34. na jó lányok, ide bekukkintottam, de látom domina zsanettka uralja ismét a terepet. aki nem érti, mi a metonímia, a stílusfordulat, a parabola (ja, nem az egyenlet), de mindenáron (ilyen volt már, nem?) kommentelni akar. ő akar a központban lenni. és kínlódik, hogy megértsen bennünket. ha a pasikért nem kínlódik, akkor itt mi a bánat faszáért igen?!!!
    a ma esti fohászom:
    remélem, holnap jön bovaryné, és elüldözi, mindörökre. ámen.

    • Ki mondta, hogy nem értem? Attól függetlenül lehet igaz amit bedobtam az első bejegyzésre. Kínlódni nem kínlódok, csak próbáltam- baj? Ezt kértétek. Kérdezgetni meg ti kérdezgetteket (vagy simán fennakadtatok valamin, megsértődtetek). Oh…:)

    • Fogalmam sincs ki az, de írtam. Ha kértek, elmegyek, lezárhatjuk. Ha tovább boncolgatjátok, értetlenkedtek, válaszolok. Reál téren vagyok inkább otthon. Ott nincs személyeskedés, szubjektivitás- tények vannak. Azért vagyok ma is téma, mert mindenki rólam beszélt. Lelkük rajta, ha ennyire érdekesnek találnak. Ha nem tették volna, egyetlen betűt sem írok ide. Nos, van jobb témátok is, vagy folytassuk? : -))

        • Rendben (már tegnap ajánlottam). Ha írtok rólam, megoldom, hogy máshol reagáljam le. (De ha jól sejtem törölhető az összes eddigi kommentem, amely annyira a lelketekbe gázolt). Egyébként a nyitottságról megint csak ennyit, próbáltam figyelni, beszélgetni, (nem kínlódni!) – de úgy tűnik, csak rólam nehezményeznétek, hogy nem tűrnék el bármit egy kapcsolatban, itt a mai nap folyamán semmiféle rugalmasságot nem tapasztaltam. Tudom, már teljesen mindegy, mit írok, aki az elején elszúrta annak itt nincs több esély.

        • Rendben, nem gázolok többet a kis lelkecskétekbe, békén hagyom a kis világotokat. További kellemes beszélgetést! Látjátok- ennyi kellett. : -)
          (Ha további szövegek lesznek rólam, majd lereagálom máshol- de őszintén remélem, hogy túl unalmas vagyok én ahhoz, hogy rólam pletyizzetek napokig még. : – ))

    • köszönöm. már akartam mondani hogy szívest veszek minden filmajánlót. is, a napokban sok címet kiemeltem a komentekből. buzgok és bizergek a filmekért.

      • Filmeket én is gyűjtöm – amit itt és másutt hallok, hogy érdemesek, és
        igyekszem őket megszerezni is,
        a talira mindenki, akit érdekel, hozzon nagy kapacitású pendrive-ot aztán majd cserélgetünk:
        Asszonyok kútja (ezt egy kedves román tanítványom aki profi gépes pedig milyen kicsi még, segített a szünetben román anyagból letölteni 2 részletben, és külön letöltöttük mellé a feliratot, még ezt kell egybeszerkeszteni, remélem, oké lesz)
        Második feleség
        Harc az egyenjogúságért
        Tudatlan tündérek
        Törökfürdő
        Álomherceg (ez volt épp most, így került a listám végére)
        De ha a főnökasszony nyitna egy külön fület a filmezésnek, ezeket mind eleve ott tudnánk megtárgyalni mondjuk egy ötletelő címszó alatt, és nem lennének elszórva mindenfelé, ahol soha rájuk nem találunk.
        És én a részemről megveszek egy aktuális problémák rovatért is,
        ahol tudunk felvetni és megtárgyalni napib+ -eket, ma pl. ez a tehetséges magyar művész agyonverve a nyóckerben, hááát. Pávalány meg tegnapelőtt…
        Szóval ott lehetne gyűjteni és hüledezni és megbeszélni aktuális híreket, problémákat.
        És ötletelőt lehetne az irodalomhoz is szerezni.
        Na én elmentem Bováryné.

  35. Azannya, már megint nem voltam fél napig.

    Megmondom, mit gondolok.

    Azt gondolom, ennek a mi Zsanettünknek a lélegzetvétele is hazugság. Ő írja a blogot, már ha saját a tartalom, mert leginkább innen-onnan teljes egészében leszedegetett cikkek. Ő is kommentel. És teljesen beleborult ebbe, most van itt kilencven kommentje.

    Nagyon szeretne fontos lenni, elirigyli más blogok sikerét. Ez “a kommentelőkről megtudtam, hogy hisznek Istenben”, meg ez a sok hasonlóan gondolkodó nő, akik mind kézben tartják a sorsukat, erősek és dominánsak, ez akkora kamu, hogy még.

    A zagyvaság: félmagyar mondatokban, teli hibával egymás hegyén-hátán evolúciós, bulvárpszichológiai, teljesen ötletszerű, hatásosnak szánt lózungok, magazinklisék, a végén két bekezdés valláskritika, de olyan egysejtű, hogy belepirulok. Kurva nagy blöff, nulla invenció, fegyelem, értelmetlen, kínzó vágy, hogy megmondja a tutit, és csak ez érdekli, az elmélet csak eszköz.

    És olyan, mint a szerencsejátékos: hajnali négy e-mailben jaj, ő nem akarta, fogadkozik, hogy elhallgat, bocsánatot kér, de egyben megmondja, töröljem nyugodtan, amiket ír, de hagyjam meg az egyik kommentet; közben önreklámoz, helyezkedik, belinkeli az e-mailbe és ide is a statisztikát, ami szintén hamisítvány. Nem akart bántani, ő nem tudta! Ő csak nem érti! Délután folytatja, semmit nem tanult.

    Szeretném, ha világos lenne: ilyen, ahogy ő él, nincs. Ez a vágyálom, hogy elterveztem, kézben tartom, lám, be is jött, mindenki engem akar, ennek a kényszeres bizonygatása, mások kioktatása, ez a tág szemű kíváncsiság: de hát hol írtam, hogy ti vagytok ilyenek, én nem ismerlek titeket, ez az odafigyelés nélküli erőszakoskodás, ez az ártatlan “nem értem, amit írtok” és minősítgetés mind-mind egy elég torz személyiség jele. Szaglik az egész az elmélettől, ordítóan koncepciózus. Így kellene lennie (diadalmas nő, akit nem basznak át, akinek a tenyeréből esznek, én aztán nem járok úgy, mint a sok hülye nő!) –> milyen jó lenne, ha így lenne –> tulajdonképpen lehetne így is –> ki tudja, hogy nincs így? hiszen internet, anonim! –> Így van.

    Ez a pofátlan cáfolgatás, magyarázkodás. Zsanett, hazudsz, és belebonyolódtál, elég volt.

    • Az a durva,hogy egy töredékmásodpercig még engem is elbizonytalanított 😀 Pedig nagyon ki vagyok művelve manipulátorokból 🙂 Mindenesetre jól szétfloodolta ezt a jó kis topikot. Emlékszem egyszer engem azért baszarintottak ki egy külföldi(!) topikból, mert a hozzászólásomban volt egy fél mondat, ami nem szorosan a tárgyhoz tartozott. Mondjuk az is túlzás volt, emlékszem, meg is sértődtem 😀 Off off 🙂

      • Továbbra is rólam beszéltek… miért kell ennyire, ilyen hosszasan bizonygatni, hogy ilyen élet egész egyszerűen NINCS? Nem lehet simán elhinni, hogy hazudtam? : – ) Szó sem róla, csöppet sem zavar. De úgy látom, nagyon beszélgetni akartok velem. Ami nincs, az nem igényel cáfolatot. Kíváncsi vagyok hány hétig lesz róla szó, mekkora képtelenség? : – ) (Nekem igencsak kellemes olvasnivaló lesz!)

        • Zsanett, én folyamatosan olvastam az őrületeidet és szándékosan nem írtam eddig mert sajnáltalak, hiszem, hogy asperger szindrómád van.
          http://www.sikeres-gyermek.hu/asperger_szindroma.html
          Ami nem baj, de nekünk nagyon fárasztó, kérlek menj már át a férfihang.hu-ra és fejtegesd ott az elméletedet erről a behódolt férfiak témáról, hidd el náluk a hatás még sokkal de sokkal nagyobb lesz (azt látom szereted), mert itt SENKI nem kíváncsi rá!

          • Már szindrómákkal kell bizonygatnotok magatoknak, hogy hazudok? Újra megkérdezem: nem elég simán elhinni? :- ) (Apró megjegyzés, ha senki nem köt bele, egyszer írtam volna le, futólag, de jött a sok “de”).

            Mindenesetre a sajnálatot értékelem, mint szándékot, céljától függetlenül (feltételezem, mély meggyőződésed rólam ez a szindróma és nem rosszindulatból toltad ide).

            A férfihang.hu sokkal kevésbé drámai az itteni reakcióknál, olvasgattam ott.

    • Köszönöm észrevételed. Magánvéleményed mindenki tudomásul vette. A lélektanáról az illetékesek szándékoznak egy cikket írni (a közeljövőben), majd küldöm a linket. Nagyon sokat lehet ezekből tanulni, köszönjük. (A személyes feltételezésekre szándékosan nem reagálok- én először önmagamban tanultam meg olvasni, aztán kezdtem másokkal).

    • A zagyvaság: a tartalomra vonatkozó kritikát nyugodtan közzéteheted ott, szerintem nem fogják törölni. Mely kijelentéssekkel nem értesz egyet? (Tudom- kizárt, hogy erre válaszolj)

        • Egyáltlán nem hiányzik a figyelmed. Itt anélkül figyelt rám mindenki, hogy kicsit is akartam volna (már elégszer leírtam). Picit el kellene gondolkoznod rajta, hogy már-már betegesen hinni akarsz valamit. És remélem, csöppet sem számít jobban neked az én életem, véleményem, mint fordítva. A kommentedet, amire az előbb utaltam, nemrég küldtem el chaten valakinek. Tudom-e mit gondolnak? Már rólad is tudom, hogy működsz, pedig néhány napja ismerlek- de most már aztán nagyon. Bevallom, kicsit sem erre számítottam. De nem baj, ne érts félre. Teljesen rugalmatlan vagy, amit első körben eldöntesz, attól nem vagy hajlandó eltérni még akkor sem ha a másik változtat a hozzáállásán. (Még mindig remélem, hogy tévedek! Na nem magam miatt, én már semmiféle párbeszédet nem akarok veled folytatni- te invitálsz újra és újra. Én akarok figyelmet? De hisz a kisujjam se kell mozdítani érte. Már tegnap hajlal óta egy kukkot sem akarok ide írni).
          Természetesen megteszem, hogy nem írok, sőt, azt is elnézem, hogy valószínűleg tovább szajkózza mindenki, miben hazudtam és hogyan (hatalmas buborékká fújva fel azt az első, apró kis kommentet). Látod, nekem eszembe sem jutna, hogy hazudik aki ilyesmit ír. Valószínűleg elsiklanék a lehetőség felett is- és nem azért, mert nem ismerem az embereket. De miért fájna nekem mások boldogsága? Mit vesznek ők el tőlem azzal? Attól én boldogtalanabb leszek, vagy mi? (Az “Á” betű meg kissé sok volt, megjegyzem).

          • Csak hogy tévedés ne essék: a trollra alig figyelt valaki egy idő után, csak könyörögtek, hogy lépjen már le, ahogy ígérte.
            Ezerszer megígérte, hogy eltűnik, csak a szava szart se ér, ez ebből IS látható.
            Én, ha idejöttem, másokhoz szóltam és másoktól kérdeztem, – pl. hogy mi volt a Nőkérten a neve Zöldfűszálnak – de ő mindent magára vett és mindenre válaszolt, többszöri nekifutással is.
            Így könnyű azt képzelni, hogy “az érdeklődés középpontjában” állunk.
            Éva, ez rosszabb mint a Magyarkatolikusmenyasszony volt, és a stílusa seckojedno ugyanaz.
            Már tegnap este javasoltam a kipenderítését – minek kellett elrontani a vasárnapját mindenkinek ?

    • Elmondjam mit gondolok? És ez teljesen objektív meglátás lesz. Az ottaniak nem túl sok jelentőséget tulajdonítanak annak a statisztikának. Sosem blogoltak előtte, azt sem tudták, ez a szám (most tizenezer) jó-e vagy rossz.

      Azt gondolom, neked fáj az a statisztika. Te itt töröd magad, felvázolod életed eseményeit és erre látnod kell egy ilyet? Hamisítvány-e? Nem az. Akár meg is esküszöm rá neked, azóta a saját szememmel láttam. Persze, bizonyára a hamis esküvést is kinézed belőlem, hogy fenntartsd a rólam kialakult képed. Hiheted, hogy hamisítvány.

      Elirigyelni esetleg a te blogod sikereit? Az a blog egy hobbi. Napi 5 percet sem szánnak rá. Cikkeket akarnak összegyűjteni, ömlesztve, mindenféle téren (szex, társadalmi helyzet, párkapcsolat) a nőkről és férfiakról. Nem valaki feltűnési mániájából született, mellékesen csinálják. (Persze te ezt is ellenkezőképp gondolod- ha jól sejtem a sajátodból kiindulva).

      Ez jól is van így, a tied személyes, sok időt, energiát szánsz rá, nyilván nem ugyanaz a kettő.

      A dinamikus IP-met ígérem meg fogom baszni, amint időm lesz rá, talán már ma éjjel, hisz párom, kapcsolatom, jó szex úgysincs. Ezzel kell beérni. ; -)

      • Milyen pontosan tudod, mit gondolnak azok, hogy élnek, hogy éreznek, “megkérdezem őket”, “szólok nekik”, “az illetékesek”, “az ottaniak”, “nagyon hasonlóan élünk” — ez valami nagyon jó kis klub lett alig öt hét alatt!

        Hagyd abba! Ne hazudj!

        Az a bajom az IP címeddel, hogy nem tudlak letiltani.

        • Mit kellene tennem? Rádhagyni a kényelmes tévhiteid? Hogy hamis a statisztika meg a többit? Mi lenne, ha egyszerűen nem foglalkoznál vele tovább? Ahhoz képest, hogy ezt próbálod, állítólag nem érdekel, két napja folyamatosan áztatod azt a blogot. Ha olyan kis jelentéktelen valami- LÉPJ TÚL RAJTA. Oké? Mert engem hidd el, nem zavar, mit gondolsz róla. Kezdem azt hinni, hogy neked fontosabb mint azoknak, akik csinálják. És ettől még én is szomorú lennék (akkor is, ha tényleg asperger szindrómám van!) Hogy ilyen egyáltalán létezik…

          • Zsanett! Hallottad?

            Én mint a blog gazdája, tegnap este jöttem rendet csinálni, és ma este is kellett. Nem vitáztam veled, nem is fogok, viszont fontos, hogy lásd, nem hazudhatsz ennyire simán. Hogy ilyen létezik, és idejön a blogomra, az cseppet sem jelentéktelen. A blogra sem mondtam, hogy jelentéktelen — jó blogokat sem igen olvasok –, csak azt, hogy szar, és nincs neki semmilyen önálló iránya. Nem tudom, mit szeretsz benne, a dipló vagy az életmód.hu lelopott cikkeit?

            Ha nem akarsz írni, ne írj, nem hiszem, hogy revolverrel kényszerítene bárki. Nem vagy megszólítva, nem várok választ. Csak az az e-mailes töredelmes bocsánatkérés ne lett volna.

            Be kell vallanom, ismerem ezt a lelkiállapotot, de ennyire agresszívan és bután azért nem űztem soha.

            Kérlek szépen, ne írj.

      • “most tizenezer”
        ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

  36. Sajnálom. Azt látom, hogy igazat nem mondhatok ennyire simán (bár ezt megszoktam, ez valahol mindig így volt, meg is vannak rá a megfelelő okok, magyarázatok).

    Viszlát, további kellemes blogolást.
    (Meggyőzni nem akarlak, de azt fogadd el, hogy nem kényszerítheted ki az emberekből- akiknek nem ismered az életét- hogy szolidaritásból rád hagyják, amit kényelmes hinned; bár ez mellékes: úgyis azt fogsz hinni, amit akarsz).

    Te, mint a blog gazdája, többedmagaddal tegnap óta folyamatosan a legválasztékosabb jelzőkkel illettek valakit, valakiket, akiket nem ismeritek az életét. Én nem tettem ilyesmit veletek. Ismerem a jelenséget, de sajnos most sem segíthetek rajta. Nem fogom neked azt állítani, hogy hazudok. Te továbbra is biztos lehetsz benne, de azért mindennek van határa- mellesleg, azt sem hiszem, hogy olyan nagyon segítenék vele rajtad, ha megtenném.

    • Ez mind rizsa, ez a beteg helyezkedés. Hazudsz, kész. Nem azért, mert a fejembe vettem, nem azért, mert kényelmes hinnem, hanem azért, mert tényleg hazudsz. És manipulálsz, állandóan be akarsz húzni a dolgaidba, ide linkelsz, ott mit mondanak rólam — nem érdekel, tőled nem.

  37. Sziasztok!
    Na este eszembe jutott megk´erdezni a felesegem a filmröl.
    Drei a cime, 2010-es nemet film.
    Egy olyan szerelmi haromszög, amiben a regota együtt elö par ket tagja (ferfi ´es nö) ugyanazzal a ferfival kezd viszonyt. Egymas tudta nelkül, de persze aztan kiderül minden, es kialakul egy edes haromas.
    Pontosabban egy negyes, de ezt a poent nem lövöm le.
    Mindenesetre kemeny tabukat feszeget, es igazabol filmdrama, nem az erotika a lenyeg. Bar abbol is van elegendö…
    Nekem a diszlet tetszik a legjobban, annyira puritan, es ezaltal kitagitja a helyzetet a szereplökön kivülre, ezaltal nem egy konkret helyzet leirasa lesz, hanem kiterjeszti, szetfesziti a kereteket.
    (Regen lattam, (2010-ben a moziban, vissszaemlekezesböl irtam, es csak a ram tett hatast irom le. Nem jelenti a film ertelmezeset, vagy kritikajat. Attol vegkepp messze vagyok)
    A felesegem jo filmekre visz, mar alig varom, hogy vegre ujra mehessünk moziba, csak egy gyerkcsösz t kell keritenünk.

  38. Ó, hogy… Ezt sem én találtam ki. Hanem…

    http://www.metropol.hu/cikk/104753-paolo-coelho-a-harmadik-fobun-a-bujasag
    “Tizenegy perc. A világ egy olyan dolog körül forog, ami csupán tizenegy percig tart. És ezért a napi tizenegy percért (ha feltételezzük, hogy mindenki minden nap szeretkezik a feleségével, ami teljesen abszurd és hamis feltételezés) a férfiak megházasodnak, eltartják a családot, elviselik a gyerekek sírását, magyarázkodnak, amikor ké­sőn érnek haza, több tíz vagy több száz nőt kinéznek maguknak, akikkel szívesen sétálgatnának a Genfi-tó körül, drága ruhákat vásárolnak maguknak, és még drágábbakat ezeknek a nőknek, örömlányoknak fizetnek, hogy pótolják azt, ami hiányzik az életükből, bár azt sem tudják, mi az, és fönntartanak egy óriá­si ipart, amely kozmetikai és fogyókúrás cikkeket gyárt, edzésben tartja a testüket, és pornográf magazinokkal meg filmekkel szórakoztatja őket. De amikor más férfiakkal találkoznak – a legendával ellentétben –, soha nem beszélnek a nőkről. A munkáról beszélnek, a pénzről és a sportról. Valami nagyon nem stimmel ebben a civilizált világban.”

  39. Visszajelzés: begyűjt minden elszállt lufit | csak az olvassa

  40. Visszajelzés: nőnek lenni jó! | csak az olvassa

  41. Visszajelzés: az olvasó kérdez | csak az olvassa

  42. Visszajelzés: a hét főbűn 5.: a torkosság | csak az olvassa

  43. Visszajelzés: az olvasó még mindig kérdez | csak az olvassa

  44. Visszajelzés: ez az én testem | csak az olvassa

  45. Visszajelzés: amikor először megláttalak meztelenül | csak az olvassa

  46. Visszajelzés: egy jó szóért | csak az olvassa

  47. Visszajelzés: top 10 — kín | csak az olvassa

  48. Visszajelzés: ugyanaz, nőbe’ | csak az olvassa — én szóltam

  49. Visszajelzés: elférfiasodtam | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal: