ígérem és fogadom

Rendet rakok a régi bejegyzések között. Törlök, címkéket frissítek, nívós főoldalakat válogatok.

Összefoglalom kultúrélményeimet. Lefotózom a könyveket, mert volt egy nagy beszerzésem nemrég, de sajnos, széthordtam a halmot.

ez 2013-as kép

Mostanában sok eleven, új hatás ér:

1. olvasás (papírkönyv, szépirodalom, csakis!),

2. színház (felelőse: Eszter, kifogástalan ízléssel választ darabot és ügyességgel vesz jegyet),

3. filmek (egyedül és Lőrinccel, moziban főleg, rajongás, áhítat, elképedés),

4. sport, ahogy eddig nem (ezt mondjuk elég rendesen írom az edzésnaplóban, a squashedzéseket lehetne még részletezni, nagyon örülök, hogy belekezdtem!)

futok többet: gyors nem leszek, de áhítatos élmény az erdőben futni. Kb. egy hete semmi kételyem nincs, hogy le tudom futni a maratoni távot, tehát 42195 métert a hűvös fehér éjszakában, Norvégiában. Előtte volt kételyem. Olvasok, figyelek, és apró jelek tömegei utalnak arra, hogy teljesen máshogy működöm, mint amit a mainstream állít. Adaptálódtam az alacsony intenzitású, hosszú távhoz, edzett vagyok, motivált, eltökélt és több területen edzett. A SuperStarch pedig szuper.

Átláthatóbbá teszem a … mit is? Mi hiányzik? Mit nem találsz? Unod? (Ne unjad.) Mit olvasnál?

Na, ebből körkérdés is:

Köszönöm a válaszokat! (Legyen nyereményjáték?)

83 thoughts on “ígérem és fogadom

  1. kitöltöttem a körkérdést, és most látom jaj, hogy mennyi kedvencem van még, amit hirtelen nem írtam oda… mi bajuk a nőknek… szeret a férjem, de… nem tudok én választani, na. ezeket (is) mind nagyon szeretem, és időnként újraolvasom, mikor kell a töltés.

    • Igen, én is sokat böngészek visszamenőleg. A családi, emberi viszonylatok mindig nagyon tanulságosak, jó végiggondolni a leírásokat, a bejegyzéseket és a kommenteket is. (Vannak kedvenc kommentelőim is.)

  2. Kedves Éva, mindössze egy alkalommal bejegyzés kapcsán írtam Neked hozzászólást, de azóta is olvasom a blogodat passzívan. Nagyon sok mindent szeretnék még elolvasni…nem is tudom, lehetne azt kérnem, hogy ne törölj régi bejegyzéseket? Mármint ha a törlés erre vonatkozik. Nem tudok olyan sűrűn online lenni, mint szeretnék. Sajnos a kérdőív nekem nem látszik. Bármilyen témának örülök, az önismereti, és a nárcizmussal kapcsolatos témák nagyon érdekelnek, ugyanígy a szépirodalom, a sport. Továbbra is olvasom a blogodat, sokszor segít, sokszor megnevettet, elgondolkodtat, megoldást is kínál sok problémára. Adsz, közösséget teremtesz, és ez manapság nagyon nehéz, köszönöm. Üdvözlettel Niki

    • Szia, köszönöm, hogy megszólaltál és írtál. Maradj itt!

      Nem törlök, jó. De iszonyatos mennyiségű anyag van. Szóval semmit nem törlök, ami tartalmas, fontos, van benne egy jó mondat.

      De itt van például a földi pokol (ezt a jelenükre írom), Kozmáék 2013–14-es története. Velük mi legyen? Őket valahogy nem érzem már ide valónak, nem akarok velük kapcsolatot. Fontos, felnevelő volt az egész kiállás, egy fejlődési állomás, megtámadtak, irigyek és abszolút megérdemelték, amit kaptak. Vállalom, amit én tettem. De nem akarom, hogy velük kapcsolatban emlegessenek. Még mindig rajtam pörögnek.

      Én nem éreztem, hogy én teremtem a közösséget, nem volt cél, inkább csak kialakult, engem is meglepett. Rengeteg döbbenetes dolog történt ennek kapcsán, visszaélések, elvárások. Fel is emésztett, hogy “osztályfőnök” legyek. De az igaz, hogy alkalmat, közös pontokat és helyet biztosítok a kapcsolódásra, és ebből már nagyon sok jó származott.

      A nárcisztikusokról jön egy poszt megint, nagyon mást gondolok, mint ami mostanában elterjedt ebben a témában. Nem szolgáltatok kényelmes igazolást senkinek, hogy biztos az a gond, hogy a másik volt a nárcisztikus, ő meg az áldozat. A gyanútlanság, a naivitás is bűn, 35 körül már biztosan. A téma trendi jellege kételyeket ébreszt bennem, valahogy nem őszinte, nem valódi az egész, egymástól veszik az érveket, szakértőt játszanak, rásütik akárkire, miközben még tapasztalt szakemberek is óvatosan, hosszasan mérlegelik a diagnózist.
      Szerintem nézzen mindenki magába, mert jó kis kényelmes pozíció az, hogy “ők a csúnya nárcisztikusok, én meg az áldozat, én nem hibáztam”. Valójában MI magunk akarjuk a nárcisztikusnak nevezett, tehetséges-vonzó-megnyerő embereket a közelünkbe, maguk a nárcisztikusok is akarnak ilyeneket, és mindannyiunknak rengeteg öröm származik abból, hogy nem csak szelíd, önmagukban kétkedő, szürke emberek vannak körülöttünk, mindenekelőtt a művészeteket említeném. 🙂

      • persze, sőt, az összes öncélú nyelvköszörülést, fölényeskedést is törölném, mert más katasztrófaturistaként fontoskodni, mint amikor a bloggert teszik célkeresztbe névvel. Jaj, de élvezték az é kommentelőim, más faszával verni a csalánt.

        Csak mi van a kiállással, meg azokkal, akik innen rekonstruálják a sztorit?

        Meg hogy én vállalom és nem szégyellem? Mert nem. Szóval aki szeret ásni, ásson.

    • Nem, a felhő széléig eveztünk csak. Visegrádnál vihar volt, de mi pont nem, végig napsütés, felhők, pár perc hűvös-szeles idő csak.

      (Többiek: Eszterrel mentem volna, de nem jött össze, eleve nem is volt már hely, amikor jelentkezett, ezért féltem, hogy Ezésez Rezsővel kerülök egy hajóba.)

    • “Tisztelt Baraka iroda!
      Összeszereltük a nyomtatót! 🙂
      Ma tudom postán küldeni a szerződést. Komolyak a szándékaim (noha edzőtársam, Eszter várólistán rekedt…).
      (De szívesen evezek Doktor Akármilyen Rezsővel is, ha másképp nem jön össze!)
      üdv,
      Gerle Éva”

  3. Válaszolok egynémely felvetésre:

    “Túl sok a sport, az egészségtéma. A hétköznapi élet problémáit szívesebben venném.”
    értem, igen. az én hétköznapom viszont a sport. a sport a mosnivalóm, praktikus életem, a terveim, a hétvégi programom, az örömem. Próbálom élményszerűen, nem rábeszélősen-didaktikusan, viszont érdekességre vadászva, újságírói szemmel megírni.

    “jó, hogy nem mainstream”
    kösz! szerintem is. és hogy nem adtam el magam, arra most már nagyon büszke vagyok.

    “Kicsit nehez, hogy csak cimkek alapjan lehet keresni”
    Van:
    archívum, tehát időrendben is szétnézhetsz (oldalsáv, bal oldal, alja),
    sima (kulcsszavas) keresés fenn a jobb sarokban,
    linkek a szövegekben,
    menü a kép alatt, amely csoportosított bejegyzéseket közöl,
    három kapcsolódó poszt minden írás alatt (ezeket a blogmotor választja ki),
    illetve rendszeres válogatás a régiekből a főoldalon.
    Hogy lehet még keresni? Bevezetem.

    “az egész karaktere, megjelenése emlékeztet (…) remélem nem baj”
    nem baj. és, igen, talán, de sem nekem, sem másnak ez sosem jutott eszembe. A művész úr 1999-ben kezdődött, nem valós, és a történet lényege a nem-lét, nem-reakció. ő művész, ami nagy különbség. A történet lényege még, ami sorsfordítóvá tette, a vádaskodás, a titok, a fantáziabeli menedékkérés: a bántalmazóm fő vádja az volt, hogy én azért akarok elköltözni, mert vele csalom, és állítólag ez széles körben terjedő pletyka volt.
    (A valóságban leveleket írtam, és kétszer beszélgettem vele életemben. Soha nem voltam zaklató, nem csináltam olyat, hogy azt mondta volna: ne, és akkor én de, mégis.
    Az agyammal, képzeteimmel, hogy mi tudott mankóm lenni a bántalmazómtól való menekülés után, meg nem tartozom elszámolással. Nagyon szigorúan vettem én ezt, nagyon őszinte akartam lenni, önmarcangoltam, rá is repültek a szemétkedők.)
    János pedig a férjem volt, abszolút ismerősségben és kölcsönösségben, és sokkal később találkoztam vele.

    sokat írsz olyanoknak, akik…
    igen, de mindig kiderül, hogy ez nekik szól. ők értik.
    egyébként van ebben valami perverzió: ahogy ők némán olvassák és figyelik, ami itt zajlik. mi, könyörgök, mi tartja itt őket?
    az ott nekik szól, pedagógia és erkölcsi kiállás, nem-kussolás. kapnak választ, ha írnak, de nem jelenhetnek meg. jól tudom, hogy senki nem csinálja ezt a gyűlölködőkkel, amit én, de hát mást sem úgy csinálnak mások. nem egyféleképpen lehet, most akkor mi van.
    van egy közkeletű tévedés. nem igaz, hogy az ember, ha szóba áll velük, lealacsonyodik, olyan szintre süllyed, mint ők. én nem tudok nem-érzékeny, nem-pozitív, nem-alkotó lenni emiatt, én mindenképp az maradok, aki vagyok, és nem is dolgom másoknak biztosítani azt, hogy “én aztán nem beszélek trollokkal”. tudom, kellemetlen szembesülni, de léteznek. nem az én bűnöm, ne rám haragudjon senki, és ne kelljen egyedül cipelnem az undorítóságot. talán jobban értetek, hogy mire miért reagálok úgy, ha látjátok legalább így indirekten, hogy mázsaszám jön a kikezdés.
    egyébként a levegőnek nézés csak nekik volna jó: akkor semmi következménye nincs az aljasságnak, megerőssödnek, hogy ez rendben van. látom, hogy nem, vitáznak is rögtön, tagadják a tényeket, az nem úgy van, ők nem irigyek, remek életük van…

    “a kérdőívek rendszerint szétesnek, még nagyképernyőn is, itt is csak a fél (oké, 80%) ”
    állítok rajta, kösz. böngészőtől függ.

    “Ha Puzsér egyszer téma lesz, elolvasom!” nem lesz 🙂

    Köszönöm, hogy írtok, írjatok, jelezzetek még!

  4. “Nekem tetszik hogy (a képek) naturalisztikusak, valóságosak és nem kell azt böngésznem, hogy hol javítottak rajta. Életszaguk van.”
    Kösz! Borzadok a mindent megörökítős kényszertől, a deszépvagyok szelfiktől és a hazug javítgatásoktól is. A blogszülinapon, a sport közben, de komolyabb fotózásnál sincs se nagy beöltözés, se smink, semmi ilyesmi.

  5. “több dologban jobb memóriát feltételezel az olvasóidról, mint ami a valóságban van nekik”
    Akit érdekel az infó, küzdjön meg vele, keresse ki. Akkor szellemi feladat. És kérdezni is lehet! Szívesen válaszolok akár privát, akár kommentben. De sok olvasóm van, aki kívülről tudja a blogot.

    Én amúgy nem emlékszem a szövegeimre, nem is érzem őket túl fontosnak, én a saját valóságomra emlékszem.

    Mindig a törzsolvasóra gondolok, amikor belövöm a szöveget, meg hogy mennyi infót írjak le (újra). Sokat írtam már a “mitológiámról”, a világomról, nekem természetes, hogy az olvasó tudja, hogy nem tudok vezetni, viszont bringázom, hol élek, mekkorák a gyerekeim meg ilyesmi. Persze nem tudom, mire gondolsz. Nehéz ezt tolerálni, de elkerülhetetlen: van, ami az ismerősebbeknek szól, néha van bennfenteskedés azokkal, akik régebb óta vannak itt, vagy személyesen is kapcsolódunk.

    Én nem szeretem az önismétlést, tanárként se szerettem, vagyis kénytelen vagyok néha, de újra ugyanazt nem szeretem leírni, főleg olyanokat, amik tök egyértelműek lehetnek az értékrend, az eddigiek vagy az “értelmesembernormák” alapján.

    “túl sok gumiszobára való utalgatás” Igyekszem csak az akut rámcélozgatásokat megválaszolni, de az utóbbi négy és fél évben dőlt felőlük a szar, és direkt próbáltak lejáratni. Nekem életem legnagyobb döbbenete, és nem könnyű feldolgozni, hogy az építő, kiérlelt üzenetem ilyen silánysággá válhatott, ilyen pofátlanul lopták le, tiporták bulvárba, butaságba, kudarc-igazolásba gyenge jellemű emberek. Hogy ennyire hátba lehet támadni azt, aki nem bántotta őket, hogy minden nap itt kukkolnak, és ennyire élvezték a fontoskodást, szarkeverést, ennyire irigyek – fura, hogy másokat nem zavar. Hallgathatnék, persze, és én se szeretem olvasni mások sértettségét. Ultrafutók például be-beszólnak ugyanarra évekig, viccesnek álcázva, amikor komolytalannak nevezik a tevékenységüket, kicsit már sok. De értem amúgy. Ezek elvi viták is.

    Persze az olvasók, főleg az újabbak nem tudják, kik ők, az itteni sok lelkes kommentelő és “közösségépítő”, blogszületésnap-törzstag ugyanis nicket váltott és elhallgatja a múltat. Viszont nagy a nyomás, hogy legyek “elegáns”, pozitív, játsszam el, hogy nem is történt semmi, mindenkit szeretek. Hát nem. Az igazágtalanságról, az árulásról, a jellemgyengeségről beszélni kell, különben a malmára hajtod a vizet.

    • “túl sok a gumiszobára való utalgatás” szerintem pont nem, főleg az utóbbi hónapokban, gyakorlatilag nem volt szó róluk. Én csak itt látom, ami velük kapcsolatban van, és egyáltalán nem baj, ha néha értesülünk arról, hogy Éva még mindig érdekesség nekik, úgy értem, AZ érdekesség.
      Még azzal kapcsolatban, hogy van, akit zavar, hogy a be nem engedett trollszerűségeknek kommentben válaszolsz: arra is itt láttam rá, mekkora álszentség van ebben a témában. Jaj, én nem foglalkozom vele, nem ér annyit! – de ezt azután, hogy másfél órája hadovál róla. De ő amúgy nem foglalkozik vele, ezt úgy kell érteni, hogy szemtől szembe nem fogja felvállalni a véleményét az illetővel szemben, illetve gyáva megvédeni a saját érdekeit, mindeközben kurvára foglalkozik vele, sőt, bele is hergeli magát abba, hogy ő mennyire nem foglalkozik vele, miközben persze végig vele foglalkozik. Ennél sokkal őszintébb felvállani, hogy pl. de igen, foglalkoztat, csak ő, mondjuk, hatalmi helyzetben van, és úgy érzem, nincs elég mozgásterem, hogy visszaszóljak. Vagy: konfliktuskerülő vagyok, ez van, és köszönöm, hogy neked ventillálhatok erről.

      • “Éva még mindig érdekesség nekik” Nem is csak ez.
        Hanem a múlt. A múlt nem átírható, abból van minden jelen.
        Amit annyira tagadnak, titkolnak, felednék, azt én nem hagyom homályba veszni: hogy ők mekkora fanok voltak, és innen származtak szét.
        Itt tanultak meg mindent, ami öntudat, keménység, fogalmazás, poén. Itt találkoztak. Engem ajnároztak. Tele volt a kommentjeikkel a blog.
        Kapott ajándékot a blog születésnapján. Olvasó. Nem a szerző. És nekem ez rendben volt. A buli cechét, mint mindig, én álltam.
        Két hónappal utána támadott hátba ugyanő, és keverte a szart.
        Lehettek jópofák. Vitték, amit lehetett, használtak.
        Később nem bírták ki, hogy ne szóljanak be PONT arra a filmre, amiről én itt lelkesedtem, PONT a fitneszre, testedzésre, proteinre, futásra, ketogénre, egészségvonalra, a “nyolcvankilós bloggerre”, aki “tanácsot ad” és “árulja”. De mindig csak célozgatva, szemétkedve, és másik néven, mert az itteni kínos lenne a sok rajongás után.
        Hangoztatva, hogy ők “lapoztak”. Névtelen kommentek, aljaskodások tömege. Nem tudjátok elképzelni. Több száz lelki szemétkedést, mélyre mászást kaptam tőlük vagy az általuk behergeltektől. Letiltás után is, vájkálva, csakazértis, legnagyobb sérüléseimbe sót szórva.
        Sokáig voltam elegáns, hallgattam.
        PONT arra szóltak be, ami nekik nem jött össze: netes tevékenységből tartós jövedelem.
        Próbáltak besározni, hogy ne kapjak meg egy munkát.
        Nem illik ezt ki mondani, de én megteszem, azért vagyok én én. 🙂
        Ez a botrány, az nem érdekelne, ha valaki simán kóstolgat valahol.
        De ők tönkre akartak tenni, miután itt futtaták fel magukat, a fél ismerősi táboruk és klienskörük innen van (pszichológus is van), bele akartak pofázni a személyes életembe, ítélkeztek, mire elküldtem őket a picsába.
        Azt hitték, ők a blog.
        A Gumiszoba bosszú a csakazolvassa ellen, és durva önigazolás.
        Ott is, facebookon is áskálódtak, árulkodtak, hátba támadtak és kavartak ellenem.
        Nem másért, mert nem értek fel ahhoz, amit én csináltam, és irigyelték.
        Le is írom az itteni nevüket:
        Adél/Madár, hirlando, tavasztündér, bajuszcic, Hajnalkám, Naja, marypoppins.
        Ők is sikert akartak, ez érthető – de ennyi görénységre miért volt szükség ehhez, ami nem is jött össze?
        És sokan mások, nagyüzemi itteni kommentelők, akik nem aktívan gonoszkodtak, de bedőltak a drámázásnak, az “ügynek”, ott lájkolgatnak, nem szóltak rájuk, nem érezték cikinek, ők “nem akarnak állást foglalni”.
        Akik állították, hogy nem kellett volna az Egy dög című Baudelaire-verset elővenni, mert az biztos célzás Angéla fiának a halálára. Amivel én nem foglalkoztam, nem is dolgom.
        Ez beteg.
        Aztán Angéla állította, hogy én lesem őt, nézegetem mohón az ő gyönyörű halott fia képeit, ő undorodik. És álneveken zaklatom.
        Angéla, nem szégyelled magad? Ahogy mindenkit be akartál gyűrni a saját drámád alá, szerepeltél, turnéztál, számolgattad a lájkokat? Ahogy projektálod a saját szaraidat?
        Meg az álfeljelentés. A rámkenés a Kozma-kommentekért, amit baromira élveztek, brahiból csinálták, pedig őket nem bántotta senki, csak szerepelni akartak.
        Az egész. Fúj.
        Nagy részük rég nem gumiszobás már, de azért évekig ment ellenem a móka.

  6. “Nemrég egy férfi kommentelőnek, aki arról írt, hogy kénytelen az anyjával élni, úgy esett neki mindenki, hogy úgy éreztem, mintha egy gang-bang szemtanúja lettem volna.”
    Vannak, voltak kételyeim. Csakhogy ez a férfi már többször idelinkelte a blogját, mutogatva a dolgait, közönséget keresve.
    És kérdezett, tanácsot kért.
    Szembesítették a helyzetével.
    És nem, nem kénytelen, ez kamu és nagyon beteg.
    Nem csak róla van szó, egy tipikus magatartásmódot jelenít meg, amiről beszélni kell.
    Egyetlen meredek kommentemet töröltem.

    • De van igazságod, és köszönöm.
      kérdés, hogy az ilyenekre ne írjunk, ne kezdjük szétszedni a témát? Tüntessem el?
      Hogyan lehet segíteni egy önigazolónak?
      Dolgunk-e segíteni? Ezzel kapcsolatban egy csomó visszaélés volt.
      Fontos kérdések ezek.

      • Én írtam ezt a visszajelzést. Sok olyan komment érkezett MA szövegére, amiben én egyáltalán nem bírtam felfedezni valódi segítő szándékot, csak ellenszenvet, kárörömöt és diadalmaskodást. De a legjobban nem is az egyes kommentek zavartak, hanem hogy újabb és újabb emberek írták le ugyanazt. Én a gyerekemet se szidom le, ha egy másik családtag már megtette. Engem kifejezetten bántott a kíméletlen hangnem. Egyébként nem gondolom, hogy segíteni kéne egy vadidegennek (időnként te is erre a konklúzióra szoktál jutni), abban meg egészen biztos vagyok, hogy ezen a módon nem is lehet. Van, amikor emberibb nem mondani semmit.
        Jogos kérdés, hogy miért nem írtam akkor. Mivel épp a csoportos kíméletlenség csapott meg, nem volt kedvem megkockáztatni, hogy ugyanezt magamra zúdítom. De most, hogy így rákérdeztél a magánvéleményünkre, mégis fontosnak éreztem.

      • Köszi. Fontos, hogy megírtad. De a gangbang túlzás.

        Mondjuk ha azt gondolod, hogy a jelzésedkor, amiatt rád harag zúdult volna, ugyanilyen vagy akármennyi, akkor szerintem te durván lenézed a kommentelőtársaidat. Nem értem, miért jó neked ezen a blogon, vagy ismered-e igazán, vagy miért vagy itt. Szerintem itt garanciák vannak – pontosabban:a szövegeim nívója, a kommentelők emberi színvonala miatt lettek –, hogy ha élesen fogalmaznak is, nem esnek egymásnak, nem öncélúan ítélnek, képesek hallgatni vagy értelmesen fogalmazni. Teljesen más a szint, többek között a sunyi szándékúak, a kavarók, az ideologikus erőszakolók több éves, következetes leszerelése, távol tartása miatt.

        Amit kapott, az kemény volt, mint ahogy a sztorija is kemény, és a “nem értem, miért történik velem mindez” is az.

        Én ugye már egyszer megértettem egy Tibit, a sztori kint van a főoldalon. Nem sérültem, és nem jött azóta, de később kiderült, hogy őt a lányvécéknél való leskelődés, nők zaklatása miatt függesztették fel az egyetemen. És megértéssel hallgattam egy kicsit fura kommentelőt, aki ezerszer is leírta, hogy ő mennyire skandináv, fejlett tudatú, érzékeny, öko és mennyire bántották, csak mert ő más. Hamar gyanús lett, de az ember nem szembesít, ez kellemetlen, meg ne bántsam. Fogadkozott, ő nem szerelmes, ne féljek. Három év utánam mászkálás lett, Juli iskolájának igazgtója jelezte, hogy nála érdeklődött, és patriarchális vádaskodás, miszerint én húztam és kihasználtam őt.

        Megbántam, hogy hallgattam. Lehet, hogy én már “a győztesek oldalára álltam”, de sokkal több csúfságot, visszaélést látok a megszomorodottak, az önsorsrontók, a másra hárítók között. Irritál a típus, és gyakran jönnek vámpírkodni, használnak.

        Akik kommenteltek, azok ekkora önátverésnek tartják, amit csinál, és ennyire megdöbbennek, ennyire megráznák: ébredj fel.

    • És mindig ez van. Az a hülye némaság, amikor valaki döbbenetes dolgokban van a saját döntéséből.
      Az emberek inkább nem mondanak semmit.
      Tagadás, önáltatás, tapintat.
      Nincs tükör, kerüli mindenki, hogy kimondja: GÁZ, AMIT CSINÁLSZ! Meg ne bántsuk.
      A kijózanító pofon nehéz műfaj. Ne túl erőset, és hova, hogyan?
      Talán privátban és tömören?
      A másik blogon meg se jelent…

      • Oké, túlzás volt a gangbang, én is fogalmazhattam volna kíméletesebben.
        Miért vagyok itt? Mert általában hasznos olvasnivalónak gondolom, amit írsz. Ez pont nem tetszett. Szerencsésebb lett volna akkor rögtön megírni, de most érek rá jobban (végre vizsgaidőszak van), és mostanra érlelődött meg a véleményem.

        Szerintem ez az eset abban különbözött az általad említettektől, hogy MA nem támadott se téged, se senki mást semmilyen módon. Azt én is visszajelezném, hogy, hogy “tolakodó vagy, bántó vagy, zavarsz”. Azt meg nem, hogy “szerintem borzasztó az életed”.

        Gondolkoztam, hogy miért vagyok érzékeny az ilyesmire. Egyrészt azért, mert nagyon sokat tanultam a sokat látott pszichológustól, akinek a gyereke vagyok, és nagyon szigorú véleményem van a konyhapszichologizálásról, a tök bonyolult emberi sorsok magabiztos megfejtéséről néhány arctalan komment alapján. Másrészt azért, mert jó ideje egy olyan rezsim van hatalmon, ami erénynek tartja a kíméletlenséget, üldözendőnek, gúny tárgyának a politikai korrektséget. Emiatt az én szememben kifejezetten felértékelődött az udvariasság, a tapintat, a gentlemanlike viselkedés.

      • Akkor te tégy úgy. Lehet, hogy én vagy más a mellénézést,. udvariaskodást elégelte meg.

        Van egy híres ember, tanárom volt, két férjem révén színházielőcsarnok-ismerős. Járt az otthonunkban, főztem neki, örült, nem volt semmi ferdeség. Mostanában mellénéz, ha meglát. Szigorú gentleman, polgári neveltetés, sokszor beszélgettünk, férjem posztumusz könyvét is elküldtem neki, J. kívánsága szerint.

        Én előrébb lennék, ha megmondaná, mi a fasz van. Akkor is, ha durva. Ez a legsértőbb, ez a mellénézés, levegőnek nézés. Hátha félreértés. Nekem is volt ilyen.

        Haragudtam valakire, mert megitta a nekem hozott, méregdrága pezsgőt egyedül. De nem szólok, nem szólok. Aztán mégis. És ebből derült ki, nem itta meg.

        Magam is síkra szálltam a könnyed szakemberkedés ellen és rámutattam manipulatív, önfelmentő, megszégyenítő jellegére a dobálózzunk diagnózisokkal című írásban. De egy csomó embernek arra van szüksége, hogy végre megmondják neki az arcába, hogy te mi a faszt csinálsz? Azon a jogon, hogy akik írtak, azok megvívták a függetlenedést, nyomorogtak, önállósodtak.

        És ezt a szembesítést nem is kerülheti el az olvasó, ha megmondós blogra jár gondolatmunícióért, ráadásul kérdez. Én a “ducikkal” is így vagyok-. Ők mondják, hogy előítéletesek vagyunk én is ugyanazzal küzdök, nem spórolhatod meg a melót

        Te akkor azzal maradsz ki ebből, hogy hallgatsz?
        Vagy tudsz mondani valami építőt neki?

        Szerintem leálltunk és jeleztem még az elfajulás előtt.

        Viszont ha irritál valaki, vagy egy jelenség az, amit csinál, és kérdez is, itt a blogomon, akkor kussoljak? Be se engedjem? Kedvesen válaszoljak?

        (Engem viszont durván, tönkretételi szándékkal, arcukat nem vállalva, valóban támadtak a legszemélyesebb dolgaimban, hazudozva, merő irigységből, és mégsem szólt senki. Nem baj, ilyen az élet, de akkor ne érzékenykedjünk már MA-n, aki idejött, kapcsolódott, linkelt, kérdezett, reklámozza a blogját. Senki nem szállt rá, nem üldözte.

        A legdurvább az volt, amikor a provokatőr bully kiborult: panaszolta nekem, hogy beletiportam a lelkébe és meg akarom alázni. Akkor azért röhögtem. Miután szétszedte a mellemet, a férjeim halálát, a “szájszagomat”, a vélt motivációimat, kilátásba helyezte, hogy ki mindenkinek írja meg rólam “az igazságot”, és kb. a pokol fenekére vizionált, mert én emberileg mennyire rossz vagyok.

        Vajon milyen választ várt?
        És milyet várt MA?)

        Úgy látszik, ha valaki arctalan, akkor az nem is felelős, eltekintünk tőle.
        De nekem évekig dőktek blogra, facebookra, postafiókba a szemétkedések.

      • Habár, kezdem úgy érezni, hogy minden ittléte csak a saját blogja megforgatására ment ki, és én ezért is neheztelek. Ez nem szint. egy izgalmas blogot olvasni fognak, egy érdektelen szószaporítót meg nem. Sem nem értette az írásokat, nem fejlődött, nem gondolkodott el, sem nem akart igazán kapcsolódni, viszont belinkelzte a saját dolgait.

        Van ez az álságos bloggeri viselkedés, úgynevezett kedvesség, habos Kakaó és társai, körbenyaljuk egymást, interakciókat gerjesztünk, lájkolunk és megosztunk, cserébe ugyanezért, körbe-körbe vándorló “díjakat” adományozunk egymásnak. Gerjesszünk, “csikarjunk ki” interakciókat a blogunkra, mert amúgy senkit nem érdekel. Közösséginek tűnik, valójában maszturbálás és önzés.

    • Hát, nekem pedig ez a “gang-bang” képzettársítás a meredek.
      Egyébként, persze, jó, hogy így is megjelenhet az a vélemény, amely szerint túl sok volt. De ott és akkor nem jelezte senki…
      Nagyon sok erőszakos tolakodás jön ettől a típustól, anyjával él, egy mosást nem bír elindítani, de én hallgassam végig és legyek vele megértő, meg mindenki mindig vegye fel neki a telefont, amikor valami teljesen random, hétköznapi dologról akar panaszkodni, vagy elmondani, hogy a katolikus társkeresőn már megint csak egy harmincon felüli nő jelölte őt be, de hát ő huszonévest akar (true story, a példa alanya 42 éves). Különben megsértődik, és ővele soha nem foglalkozik senki, és akkor meg dupla annyit kell vele beszélgetni. Meg azoknak a haveroknak, akiknek családjuk/párkapcsolatuk van, ő már le van szarva (értsd: CSAK kéthetente egy estét kocsmáznak vele).
      Ő maga kérdezett, és egyáltalán nem érdekelték a válaszok, és ez rohadtul frusztráló.

      • Igen. De van ember is, nem csak típus.
        MA nem erőszakos, nem is feszült sokat, csak én az önsorsrontástól is ideges leszek.

      • Valaki felvetette, hogy MA esetleg egy kisérletezö kedvü szociológus hallgató. Nekem is ez volt az elsö gondolatom, hogy ez egy fake poszt, ami dierkt azt akarta kihozni belölünk, ami aztán ki is jött. 🙂 Mert hogy “ilyennincs”.ès nekem úgy jött le, hogy elsö körben még viszonylag segitökészek, legalábbis finomak voltak a kommentek, csak amikor visszajött és lekezelöen reagált, akkor kezdödött a gangbang. Abban már tényleg nem igazán volt segitö szándék, hanem mint a vércsék, csaptunk le rá.

      • Én ezen sokat agyaltam és tanulmányozási céllal sokat elolvastam a blogjából.
        Egy troll vagy játékos kedvű szociológushallgató nem fog ennyi időt és energiát fektetni egy ilyen részletes, hosszadalmas szelf létrehozásába, igénytelenfotóstul, ismételgetett történetestül, pályázatostul (hogy még be is adjon pályaműveket a szelf nevében a pályázatokra??) hosszasan, éveken át. Hacsak nem beteg maga a létrehozó is.
        MA borzalmas helyzetben van. Az anyja gyerekkorától leuralta és eltorzította a talán már eredetileg sem teljesen neurotipikus MA-t, és ezt nem én találom ki, ez nem konyhapszichologizálás, ez mind ott van a blogján, és itt a kommentjeiben, ő maga írja. De én is borzalmas helyzetben voltam, és nekem sem a buksisimi segített, meg a teljesen torz világnézetem megerősítgetése.
        Vigjulit is olvastam és agyaltam rajta, és aztán elolvastam újra a kommentfolyamot, és nem tudom bullyingnak tekinteni. Az életünkből hoztunk neki példákat, és nem cukiskodtunk vele, és az élet pont ilyen durva. Máskor is volt itt kemény szembesítés, VLaci is kapott, vagy aki idetolta, hogy mennyire őneki van igaza, hogy nem lett anya, már nem is tudom, ki volt. Meg emlékszem egy olyanra is, aki jött azzal, hogy milyen felháborító, ha valaki például étteremben szoptat, mert mi van, ha épp céges buli van ott, és akkor tán csak nem várjuk el, hogy a céges emberek elforduljanak? Őt se kímélte senki. Andris pedig még külön kérte is a tanácsot, és semmit nem értett abból, amit írtunk neki, meg se karcolta a felszínt se, és nem is érdekelte, talán Évának van igaza, egyszerűen a blogját akarta itt megsétáltatni.

    • Arról, hogy mindenkinek ugyanaz jutott eszébe, vagy legalábbis részben ugyanaz, te nem tehetsz. Többen, többféleképpen megfogalmaztuk azt, amit láttunk a helyzetéből. Az, hogy ebben nem volt buksisimi, részemről annak köszönhető, hogy a sztori bőven túl van azon a fázison, ahogy az illető életkora is. Ebben egyszerűen nem volt más, több. Nekem, neked, a harmadiknak meg nem dolga hazudni, hogy neki kényelmesebb legyen. Empatikus választ kapott, dícséretet nem. Ez nem gang-bang. A gang-bang az alázás csoportos formája, abban nincs empátia, abban olyasféle üzenet van, amit csak súlyosan alárendeltek értenek bizonyossággal. Fura, hogy épp ezt a példát hozta az illető.

      • Én sem érzem, hogy itt egyik vagy másik kommentelőnek több hatalma lenne, mint a kérdezőnek. Semmilyen erőkülönbség nincs, bármikor kivonulhat, kérheti, hogy ne taglaljuk, nem foglya a helyzetnek, ki is vonult. A válaszolók sem ismerik egymást különösebben, nincs ilyen összetartás, amelybe ne léphetne bele bárki, aki hasonló sznten (nem bután) kommentel. A kérdező pedig kint van mindenestül a neten, ő is blogger, meséli a történetét, szívesen szerepel, és nem érti, mi a gond. Nem úgy nyomoztuk ki.
        De: hol a határ aközött, hogy ugyanaz jut eszükbe a kommentelőknek, le is írják sorra, vagy pedig egymást hergelik a bullyingba, elcsípve a hangulatot, hogy lehet?
        Magukra is reflektáltak mondjuk, ez lehet különbség.

      • Szerintem ott a határ, ahol elvész a jóérzés a megfogalmazott mondandóból.
        Aztán ezt a határt én is átlépem néha, mert rendkívül tud bosszantani a fölényeskedés és arrogancia, és elvesztem a hidegvérem. De például, MA esetében csak az világított rá a sunyulásra, amikor odacsapta, hogy de legalább sokkal többen olvasták a blogját. Azt meg, hogy ez nem csupán a magánya miatt értékelt alamizsna a számára, abból tudom, hogy már előtte beszólt, hogy nem erre számított, mit is várhatott, tőlünk, etc. Szóval elvárása és célja volt.
        Egyébként, ha tízből tíz ember, ugyanazt mondja, az minimum elgondolkodtató. Akkor is, ha már túl vagyok azon a szinten, amit a válaszadók megütnek. Méghozzá azért, mert akkor esetleg, mégsem vagyok túl, hisz úgy kérdeztem, hogy az magam számára is árulkodó kell legyen, vagy olyan helyen, ahol otthonosan éreztem magam, tehát mégis oda tartozom valamiképpen.
        Mindent ki lehet fejezni pontosan, és ott is van a sorok közt a válasz, smiley-k és hangulatjelek, magyarázkodások nélkül.
        Itt tanultam, és valóban.
        És az a lényeg az egészben, hogy én ezt olyan nyugalommal, és kizökkenthetetlen stabilitással írom, egy fikarcnyi indulat nélkül, hogy ha nem így volna, magam is elgondolkodnék, mi a bajom a sráccal? De hát semmi.
        És ez nem konyhapszichológia, hanem egyszerű kommunikációs ismeret. Annyian jöttek már ide mindenféle hátsó szándékkal, tök sokat tapasztaltam abból, hogy hogyan rántanak be a jóindulaton, empátián keresztül.

      • Fú, kösz, hogy ezt leírtad, nem gondoltam volna, hogy ez másoknak is tapasztalat.
        Igen, berántanak, erőt szívnak, szerepelni akarnak. “Akkor én is, nekem is jár.”
        Jaj, egy csomó minden most áll össze ennek kapcsán. Látok embereket, mindenfélét csinálnak trendszerűen facebook-oldallal, bloggal, és én nem, nem akartam azt, nem is csináltam.
        Pl.: “de legalább sokkal többen olvasták a blogját” – ez abból is ered, hogy ő tagja (volt) egy olyan bloggercsoportnak, amelynek a tagjai kínjukban, olvasók híján egymást lájkolgatják, kommentelik, linkelik, nyalják. Ez volna a “kedvesség”, együttműködés, egymás segítése (használata, pont Ildikó szóvá is tette az instás verzióját: bekövet, mire I. visszaköveti, majd a “gyűjtögető” törli a követést). A kihívások, amelyekhez csatlakozni lehet, meg az egymásnak adományozott díjak, amiért egyszer valakit elküldtem a francba, pedig jó szándékú volt, hogy hogy nem látja, hogy ez ciki, körbe-körbe vándorol, üres interakciókat gerjeszt, nem szakmai, nem díj.
        Blogok mesterséges tolása, amelyeket amúgy nem olvasnának elegen. Mert nem elég jók.
        És ez, sajnos, torzít, és ők mindenhova ezért mennek, ezt keresik, mindegy nekik, ha nevetségessé válnak. Nekem ez a bajom MA-val, de másokkal is, akik az én olvasottságomat használnák.
        A social media tanfolyamok sem szólnak másról ám. “Futtasd fel a blogod, érj el több interakciót, kommentet, használd tudatosan”, blabla. Hát itt se banner, se mások nyalása, se szpozorált tartalom, se lájkra való felszólítás, se nyavalygás és ösztökélés, hogy kommenteljetek, se nyereményjáték, de még “állítsd be, hogy a hírfolyamodban megjelenjek” kérés sincs. Asszem, ez így valódibb. Ha valaki kérdezné, mi ez “a fene nagy öntudat”: hát hogy így működöm hat éve. A tartalom hozza ide az olvasót.
        Mint ahogy én sem a hírfolyamból tájékozódom, hanem odamegyek az ismerősök vagy ismeretlenek idővonalára, és megnézem, mi van velük, ha érdekesek valamiért. Az arcomba tolást, időelbaszást, amire sokan panaszkodbnak a fb kapcsán, így megúszom.
        Az első félévben kicsi voltam, zöldfülű, és engem is megtolt a wordpresses, belső posztválogatás (kikerült mindig hetente talán a kilenc legolvasottabb egy belső falra, aztán ez megszűnt), jöttek is a bloggertársak. Azóta az olvasó tol meg, egymásnak ajánlják a blogot.
        Nem szívesen teszek ki másokat, linkelek és működöm együtt, vendégposztolókkal sem, írjon saját blogot, akinek van mondandója. És nincs ilyen “mi, bloggerek” társulás sem, mert attól más lesz a blog, elviszi hígabb irányba (meg mert a vannabík lelopták sorra az egyedi megoldásaimat).
        Inkább ne haverkodjunk mi, bloggerek, ne képezzünk ál-olvasottságot, “köszi, linkeltelek is, csókollak, hogy vagy?”. Írjunk ütős tartalmat a nem-bloggereknek, az majd szépen elviszi a hátán a blogot.

      • Mert rossz a sora, és aki szenved, arról kevésbé feltételezünk inkorrektséget. Felteszem.

      • Lehetséges opció, hogy mazochista vagy csak tetszeleg az áldozat szerepében (MA).
        A másik pedig kamuzhat szimplán.
        Közös pont kettőjük esetében, konfliktuskerülés például. Ha pszichológiát tanul, akkor miért nem merült fel, hogy többen saját példájukat leírva, azt üzenik, hogy neked is sikerülhet. A visszaböfögés után, miért meglepő, a többiek reakciója egy híres pszichó gyerekének? Több sebből vérzik a története.

  7. Ha tényleg van ‘önök kérték’, akkor valami jó kis irodalmi elemzés? :3
    Mint a petőfis bejegyzés – nekem nagyon tetszett. 🙂

  8. Fotókkal kapcsolatban: “Talán, egy jobb gép?” Nem tudok ebbe hardvert, technikát fektetni. MacBook Airem van, ennyit tud. Okostelefonom nem lesz, látom, ahogy szétszedi az emberek életét. Néha lesznek profi vagy félprofi fotók.

  9. Akikről írsz (volt tanárod, pezsgőt-mégse-megivó), azok hús-vér ismerőseid, akikkel találkozol. MA pedig egy idegen. Én az ő részéről is inadekvátnak érzem, hogy innen vár választ a magánéleti problémáira, és a válaszolók részéről is annak érzem, hogy ilyen indulatokat kelt bennük valaki, akihez valójában semmi közük, és aki ráadásul a saját életét nehezíti, nem másét. (Továbbá mindig felmerül bennem az a gyanú is, hogy mi van, ha valójában egy szociológushallgató, aki halálra röhögi magát a szenvedélyes kommenteken.)

    “Te akkor azzal maradsz ki ebből, hogy hallgatsz?
    Vagy tudsz mondani valami építőt neki?”
    Ha nincs közöm az illetőhöz, akkor simán hallgatok, igen. Én nem érzek felelősséget ismeretlenek problémáival kapcsolatban. Lehet, hogy alapvetően távolságtartóbb vagyok, mint mondjuk te. Esetleg annyit mondanék, amit egyébként mondtál te is és más is, hogy az élete nagy problémáját nem fogja megoldani egy rakás kommentelő.

    “De nekem évekig dőktek blogra, facebookra, postafiókba a szemétkedések.”
    Ezzel kapcsolatban abszolút együttérzek. Nyilván te meg erre vagy érzékenyebb.

    • “nem fogja megoldani” Viszont szembesíthetik vele, és másoknak, hasonlóknak is nagyon tanulságos lehet. Sokan vagyunk itt. Nem privátban kérdezte. Ha neked nincs mondandód, akkor nem írsz, ennyi. Másnak volt. Nekem pedig annyi közöm van hozzá, hogy rendszeresen jön, ír, linkel ide, és én képviselem a felelősségvállalást, a saját élet élését.

      Tévedés, más életét is nehezíti. Aki nem produktív, az közös teher. Tök jól faragsz erényt a közönyből. Indulatokat kelt, mert a maga hezitálását, mentségkeresését látja benne, vagy volt dolga ilyen fel nem nőtt férfival, és sajnálta már eleget.

      “Lehet, hogy alapvetően távolságtartóbb vagyok, mint mondjuk te.”

      Én nem nem-távolságtartó vagyok, hanem blogger.
      Ez a fő tevékenységem, munkám. Mégpedig nagyon aktív, erős, független blogger, aki kizárólag intellektuális produktum révén keres, nem olyan, aki eladja magát és promotál valami szart. Aki úgy dönt, annak tök ingyen is itt van a tartalom.

      És ezért minden szarral megtalálnak: tegyem ki a társkereső hirdetését, olvassam a kilométeres leveleit éjjel, válaszoljak mindenre, értsem meg a lekét, igazoljam vissza, hogy ő nem hibás, a férje a hibás, tágítsak a látókörömön, írjak másfajta szövegeket, majd ő megmondja, viszonozzam a szimpátiát, térjek meg, álljak be a félfülű macskák/transzneműek/ makramézók/dacból nem szülők/autisták aktivizmusába, ha nem állok, genya vagyok, és legyek neki olyan, amilyennek elképzel.

      Innen nagyon más a dolog, hidd el, nem érdemes összehasonlítani. Ha én távolságtartó lennék, nem lenne blog, vagy egy nagy megjátszás lenne az egész. Többet adok, mást látok, mást kapok, más jár.

      “Nyilván te meg erre vagy érzékenyebb.”
      Kinél vagyok én érzékenyebb? Annál, aki nem kap ilyen szemétkedéseket, és nem tudja, milyen, ellenben nem is érdekli? Annál, aki olvassa a blogot, zsebre is teszi, ami neki jó, de viseljem el a szart, ő ne lássa, ne tudja, nem érzi, hogy köze lenne ahhoz (vagy nem hiszi el?), hogy a blogírót megpróbálják szisztematikusan kicsinálni, épp azon tevékenység, a blog miatt, ami miatt egyáltalán beszélgetünk? Tudod, neked könnyű néha kommentelni egyet és nem lenni érzékenynek.

      • A szemétkedésekkel kapcsolatos érzékenységedet jogosnak tartom, ezért is írtam, hogy együttérzek. Kinél vagy érzékenyebb – nálam, aki nem voltam ilyen helyzetben. A többi nem rám vonatkozik.

        Én tökre értékelem, hogy nemcsak megkérdezted az olvasókat, hogy mi tetszik vagy nem tetszik nekik, hanem reagálsz is a kritikákra, és értem, hogy amellett érvelsz, hogy az általam (egyetlen konkrét esettel kapcsolatban) megfogalmazott kritika nem jogos, vagy legalábbis túlzó. Az érveid közt sok elgondolkodtató van, gondolkozom is rajtuk.

  10. “Ha nagyon szeretnék ilyesmit találni, akkor talán az, hogy az újra kirakott posztok legyenek valahogy megkülönböztetve a főoldalon. De ha nem, az se baj.” Oké, odaírom az elejükre a dátumot, vagy hogy miért kerültek elő.

  11. “amikor a kommentelők elkezdenek egy jelenség kapcsán rosszindulatba hajlóan, tökmindegy dolgokat fikázni” Értem. De szerintük nem tökmindegy, hanem ízléstelen, hivalkodó, tékozló és ekként káros. És jólesik nekik, mert feszültséglevezető ezt élesen odakenni.
    Én is fikázom a kertvárost, a makramézást, Normálisék fasírtját a hűtőben, a tetovált szemöldököt, állítom, hogy összefügg a látszatélettel, a képmutatással.

  12. Kedves Éva, ez az első kommentem a blogon. Huszonpár éves egyetemistaként kezdtelek olvasni, nem is tudom, pontosan hány éve már. Lassan a harminchoz közeledek. Hozzámnőtt ez a blog. Mert szó van olyan dolgokról és úgy, ahogy máshol nem. Elgondolkodtat, szembenézésre késztet, néha fáj. De ezektől a fájdalmaktól több lettem. A kommenteket is gyakran végigolvasom, mert érdemes. Beszélgetés van, tartalmasak, épitőek. (Hogy én miért nem szóltam hozzá sosem? Talán pont ezért. Tartalmasnak, kereknek éreztem a témát az én kommentem nélkül is. Máskor meg elkezdtem, de kitöröltem, mert olyan mélységekre jutottam magamban, amitől én is megijedtem. Talán nem kellett volna.) Tudom, az én hozzászólásom nélkül is tudod, mennyire értékes ez a blog, de most akkor is szeretném elmondani, hogy milyen jó, hogy van. Hogy ilyen. Köszönöm.

    • Szia, Bea, most repes a szívem, hogy ezt megírtad.
      Régen azt hittem, csak az az olvasó, akik aktívan kommentel, jelt ad, kilátszik. Mondjuk nem jött ki sehogy sem a kattintásszám. De akkor a többiek mind rosszindulatúak, leskelődnek, ítélkeznek… Ezért fontos a kommented.
      Köszönöm, hogy előjöttél, megszólaltál.

  13. Megérkezett az első bosszúálló, a kérdőívet okádóhelynek használó válasz is. Szerzője a rejtélyes, ám ezúttal álnéven író jó barát (ez a meséje mármint), aki előbb álságosan arra figyelmeztet, hogy hallotta: szájszagom van, majd átnyergel a lábujjaim fikázására, végül mindennek elhord a válaszokban.
    Le kéne nyelni a békát: én tettem azért, hogy erőm maradjon, jól álljak föl a nehézségekből, teljes, tartalmas, elégedettséget okozó, meg nem alkuvó életem legyen, vállaltam a kockázatot, te meg nem. Leskelődsz helyette, kavarsz. Unatkozol, erre kellek én. Ciki.

  14. “miért foglalkozol a trollokkal?”
    A trollszerű, zavaró, nem építő megnyilvánulások 80 százalékán kommentár, olvasás nélkül átsiklom. Őket ti nem is látjátok.
    A maradékban vannak:
    – sima értetlenek, akiket mások neveznek csak trollnak – ők megérdemlik a választ, de néha nem kapnak (meg se jelennek, mert csak a helyet foglalnák, vagy szó nélkül hagyom őket is)
    – vannak a régiek, akik közül egyesek valahogy megkeseredtek, rám osztottak egy funkciót, hogy velem vitázva, énjüket az enyémmel szembeszegezve erősödnek meg. Nekik visszajelzek, mert ez gáz, tudniuk kell. Nem az a célom, hogy letiltsam őket, hanem hogy megértsék, miért gáz, amit csinálnak, vagy ne legyen kedvük kommentelni többet (ilyeneket, habár, a bizalmat egyszer lehet eljátszani).
    – vannak a kellemetlenkedők, inadekvát eltévedtek, antifeministák, militáns katolikusok, szexért nyüszítők, nőktől rettegve leskelődő-gyűlöletbe fordulók, leliberálisozók, xenofóbok, rasszisták – velük évekig vitáztunk, túl vannak tárgyalva. Néha egy-egy megnyilvánulásuk esettanulmány, olyan érvelést illusztrál, amellyel mások is találkoznak, akár a férj, anyós, kolléga is ezt tolja, így ez fontos muníció lehet számukra, és itt is elbeszélgethetünk e jelenségekről. Ilyen trollszövegből született több fontos poszt, a barátzónás és a csap, amelyikből ketten lehet csak inni című is.
    Minden jelenség, minden tipikus: önmegmagyarázás, érvelési hiba, felülkerekedési vágy, erőszakoskodás, önsajnálat, tehát engem nem a személy érdekel, nem is az énem, a “sértettségem” (nem vagyok sértett), hanem a helyzet, a forgatókönyv, az elemzendő. Ezt sokan nem értik, csak azért, mert nekik nem így jár az agyuk.
    – és van a mániákus zaklató. Ő kap a pofájára egy kis pedagógiát, szembesítem önmagával, ha rákezdi, mert ezt diktálja az igazságérzetem. Lehet, hogy beteg, sokan betegek. Nem érdekel a lelke, nem érdekel, ha fáj neki, megérdemli. Nem, nem húz le, engem nem lehet lehúzni, mert a teljesítményem akkor is olyan, amilyen, ha reagálok rá. Nem érdekel, mások mit gondolnak erről, és nem akaszt ki. Engem az dúlna fel, ha kussolnék és nem tenném ki őt a nyilvánosságnak, nem látszana. Ő létezik, nem tagadható. Nem igaz, hogy rég leszállt volna rólam, ha nem írok vissza: számára minden provokáció, neki fáj a blog, az erőm, az életmódom, a kinézetem, minden. A viselkedésében sokkal jobb indulatúak is nyomokban magukra ismerhetnek.
    Mostani felbukkanása két hónap szünet után nem független attól, hogy kiraktam a régi rajongó-kavarók nickjeit, illetve látja, hogy hasítok. A fotómegjelenések, a látványos sikerek idején görcsöl rá a témára mindig.
    Én így vagyok jól, tudom, mit csinálok. Ne ítéljen az, akinek fogalma sincs, milyen bloggernek lenni, rengeteg visszajelzést és közte mocskot, irigykedést, kavarást is kapni. Kérdezni lehet.
    Van ez a vád, hogy “egyes emberek”, avagy a nárcisztikusok nem tűrik a kritikát, meg se fontolják, agresszívak lesznek tőle. Jó kis önfelmentés megint a kukkolóknak, kavaróknak, saját életüket nem élőknek. Nem vagyunk kölcsönös viszonyban, én nem taglalom a te döntéseidet. Én azt nem értem, hogy olyan ügyekben miért kell örökösen kritizálni, okoskodni, követelőzni, zsarolni (“azt hittem, jobb fej vagy”), ráadásul lendületből, mérlegelés nélkül, “nekem ez meg ez nem tetszik” módon, ami nem a te életed, nem érint, és nem is nagyon érted. Miért kell problémákat belelátni abba, ami nekem nem probléma, és nem is kértem tanácsot? Mire jó a morális pánik? Csakis önigazolásra. Hogy is ne háborítana ez fel egy értelmes, tudatos, keményen dolgozó embert? Naponta kóstolgatnak, mit kéne tennem, örülni, elbeszélgetni velük, megváltozni? A blogom, az életem, a lényem nem svédasztal, ami majd igazodik a te ízlésedhez, lesi a kívánságaidat, és amiről magadnak leszeded, ami tetszik.

  15. “Arról tudtál-e, hogy olvasóid, akiket sértegetsz, szerverről beszólnak? Csodálkozol?”
    Igen, nagyon.
    Értelmes ember nem csinál ilyet. Sunyi, kicsinyes, fölösleges, nemtelen és élvezed (te vagy az, ugyanis).
    Az, hogy visszajelzek valamit, határt húzok, vagy szembesítem őket, amikor basztatnak, nem sértés.
    Tegyük fel, hogy léteznek ilyenek. Akkor is katyvasz, amiket írsz, a te fejedben vannak ilyen zavaros, magad-logikájú összefüggések.
    Eleve is ők jöttek ide, nekik volt érdekes, fontos a blog, ők akartak rajongani (vagy csak unatkoztak), ők akartak kapcsolódni. Nem tudom, miért ragadtál évek óta abban a makacs hitben, hogy ők nekem barátnőim, és szükségem van rájuk, nélkülük ajaj, mi lesz velem, és de veszélyes, ha megharagszanak. Rohadtul nem érdekelnek, őszintén szólva, akkor sem, ha azt lebegteted sunyin, hogy szembe kedvesek, itt vannak, hát mögött fúrnak. Rád se tartozik ez, ha így van, az ő bulijuk.
    Kisstílű, manipulatív emberek közelségére nincs szükségem, ezért őket lepattintom, akár azon az áron is, hogy “megharagszanak”. Valami azt súgja, neked nincs társaságod, interakciód, életed, erőd, azért innen rakosgatod össze… elég bénán csinálod.
    Érdekes, hogy nem az irgő-forgó-tökéletesre retusált instacsajokat, látszatbloggereket, károsodásból dicső identitást gyártólkat macerálod (vagy igen? őket is? van neked életed?), csak azt basztatod, bosszúból, aki valóban megcsinálta, együtt edz, jól érzi magát. Azt kell kioktatni.
    Mi közöd ahhoz, kim van, kim nem, miért? Nem fogom erre elmesélni. Miben változtat az életeden, ha van, ha nincs, ha csókolózom, ha nem?
    A “szájszag” miért ekkora téma, miért kell ekkora tirádákat írni, ilyen bonyolultan? Rengeteg értékes ember él szájszaggal, és én én tudom, hogy hazudsz, kavarsz, hatalmat akarsz, ki akarsz csinálni. Ne fáradj. A “szájszag” vád jelentése: pária vagy, utállak, kirekesztelek. Ennek mi értelme? Semmiben nem változtat azon, ahogy az életemet, élményeimet megélem, hiába igyekszel.

  16. Picit túltoltad. 🙂
    Amikor te voltál 42, végignéztél az életeden, és mit láttál? Az számít, hogy hova jutsz el.

    Én ilyen életet akartam, és ilyen is lett: biciklis, független, szabad, gondolkodó, alkotó, három gyerekes, egészséges, természetközeli, kis trendiskedéssel, sok valódi megharcolással. Nem hirtelen fordultam át nagy lelkesedésbe, hanem mindig is gyerekpárti voltam/bringáztam/futottam/balra szavaztam/értékalapú és nem édekalapú döntéseket hoztam. Ez adja az öntudatot, és ehhez képest érzek hígnak, kétségbeesettnek és kapálózónak másokat, akik engem lesnek és rólam pletykálnak.
    Nem mennybe menesztem magam, hanem a mennyben vagyok, kb. Nem fenn hordom az orrom, hanem sikereket értem el. Nem lenézek vagy megtámodok embereket, hanem kiállok az igazamért, az értékrendemért, és nem sunnyogok, nem teszek úgy, mint ha nem én írnék. Nem odavagyok a kinézetemért, hanem nekem ez a fajta, igazán erős, természetes test tetszik.
    Nagyon buta sztereotípia, hogy csak az a jó meg az igazi alkotó, aki egyben szerény, és a teljesítménye helyett mondja, hogy ő jó. Lehet úgy is jó, hogy “szerény” (valójában: nem beszél a nyilvánosság előtt a saját teljesítményéről, csak a kételyeiről), meg úgy is hogy “nem szerény”.
    Minden alkotó embernek van öntudata, nagy egója, nagyon kevés kivétel van.
    Ha keményen dolgozol, és látod az eredményét, büszke leszel.
    Neked továbbra is kívánom, hogy annyira produktív életed legyen, mint eddig.

  17. Ezzel már többször turnéztál itt, valójában a 2014-es zaklatásrohamot is ezzel kezdted. Lobogtatod folyton, de akkor sem érdekelt, és most sem. Én nem vagyok pletykás, jólértesült, kavarós.
    Nem érdekel, nem az én dolgom, és nem engem minősít, ha valaki kavar.
    Nem tud nekem ártani.
    És nem is igaz.
    Átlátszó, silány kísérlet, ovis szint.
    Nem leszel fontos, az én blogomon biztosan nem.

  18. Fú, az anyaságtémától lettél ilyen BRUTÁLISAN ingerült.
    Hát, ez van. Téveszmék között, depisen, nyomorogva, szépirodalom helyett pletykát olvasva, máson lógva. Hajrá, ha neked ez jó.

  19. csakhogy téged nem basztatott senki névtelenül, brahiból, subtotal. úgy könnyű.
    mégis ontod a kommenteket, évek óta, ismételgeted ugyanazt, nagy nehezen ötölsz ki néha valami újat, folyton itt vagy, nézelődsz, tüzetesen tanulmányozol, jegyzetelsz.
    ez nagyon vicces innen, elhiheted. nem félelmetes, hanem megmosolyogtat. hogy ennek ellenére fölényeskedsz, fontoskodsz, kellenek neked a dolgaim, a világom, a tgalalnivaló. önként, mohón.
    érdekes, intenzív életed lehet.
    ja, én irigyellek tége, ezt épp most nem írtad.
    te is, én is velem foglalkozunk. te is, én is ezen a blogon írunk.
    én mondjuk azért, mert az enyém. az énem, a blogom.
    te miért?
    ezen volna jó gondolkodnod tisztább pillanataidban.

  20. Nem az a kérdés, büdös-e a szám. (Ez nem kérdés, sosem volt az.)
    Az a kérdés, neked miért ilyen kéj ezt ennyiszer ideírni. Egymás után egy rohamban, és évek óta ezt nyomod. Úgy, hogy nyilvánvalóan nem kedvelsz, nem akarsz jót nekem.
    Hanem gyűlölsz, piszkálni és kiborítani akarsz minden megnyilvánulásoddal, unásig. Hogy lehetnél hiteles? Aki puszta gyűlöletből beszél, soha nem lehet igaza.
    Azért ilyenekkel jössz, meg a lábujjammal, meg az összes többivel, mert nem tudsz mást kitalálni, nincs semmi a kezedben, se jogod, se közöd, se igazad. Mert ordít, hogy mennyivel előrébb vagyok minden téren nálad. Mert belebuktál.
    Elég valószínűtlen, hogy soha senki, gyerek, fogorvos, pasi, laborlelet, testi tünet nem jelez semmi bajt, de te jobban tudod. (Te mindent.)

  21. “Juliskát hájpolod”
    “talán mert nincs gyerekem”
    Igen, van nincsgyerekem-nemértemazegészet különbség is.
    És nem ismered őt, ezért is.
    Nem csak a saját gyerek válthatja ki amúgy az örömöt.
    Nekünk, gyerekeseknek nehéz ez, kb. mint a vegánokkal, hogy tekintettel kell lenni, “nem szabad örülni”, bármit mondani, ugyanúgy viselkedni a gyerektelenekkel, mert ők kívül vannak ezen, más a fontos nekik, megbántódhatnak.

  22. “hogy mindig arról van szó, hogy te milyen szép vagy”
    Nincs erről szó. Szövegszerűen biztos nem, és nem is gondolom magamról.
    Szeretem, hogy ilyen lettem, sok bókot kapok, sokat dolgozom a testemen.
    De a képeken nem ez van, nem ezt “mutogatom”, ahogy állítod. Nem véletlenül nem pózolós, módosított képek (nekik jelezd, mrt ők tényleg ebben utaznak, hogy de gyönyörűek, közben szétcseszik az egészségüket, termékenységüket). A mostani fejlécen sem, hanem egy kirándulás. Ezt te nem látod, te csak a testet lesed, mert gyűlölködő vagy és nem valami sportos. Te csak ítélsz… Ja, az könnyű.
    A te fejedben az van, hogy ha egy nő, egy netes szereplő kirak egy képet magáról, akkor biztos azt mutogatja, hogy ő szép, azt kell nézni, és azt kell betámadni, hogy nem is szép.
    Azért van ez a fejedben, mert elbutultál. Ez pornós, olcsó, valóságtól idegen, nagyon szűk lelkű működés. Nagy valószínűséggel védekezés a másvalaki nézegetése.
    Te jól nézel ki? Tetszel másoknak?
    Na látod.

    “tömzsi”
    173 centi vagyok, 51 centis combcsontom van, nem lehetek tömzsi. Csupa izom, 38-as és M-es vagy S-es méretű nadrágokat, bugyikat hordok.

  23. Fú, sokat írtok.
    Távdiagnoszta Dr. Troll kérdése: “Orvos látott már?”
    Igen. Több terapeutám is volt. És soha semmi olyasmi nem merült fel, amikre célzol.
    Ha vannak is mániás jegyek, igen építő, nincs évek óta depressziós szakasz.
    Itt szerintem annyi van, hogy ha jó fej módon, hátsó szándék nélkül közelít a júzer, akkor én is jó fej vagyok, a személyes határaimig. A viszony nem kölcsönös, mindig azok haragszanak meg, akik szembesülnek azzal, hogy nem nekem fontosak ők, hanem nekik én.
    Ha a júzer buta, nem érti a blog célját, a szövegeket, de erősködik, visszajár feszkózni, ha a személyemet taglalja, mert zavarba jött attól, ami akkor várná, ha felfogná a szöveget (amelyikre saját döntéséből kattintott), akkor esetleg visszaszólok. A többi bloggerrel ellentétben, akik elhallgatják, eltitkolják, hogy őket basztatják, mert kerülik a konfliktust – ezért tenyészhet ez a probléma ilyen makacsul: nem szokás visszajelezni a netes bántalmazóknak.
    És akkor mehet a nyavaly, hogy én milyen vagyok, meg a bosszú fontolgatása. Ez történik, merő passzióból szemétkedsz, közben semmi hasonlónak, amiket én megcsináltam, a nyomában nem vagy. Fizetési jegyzéket küldözgetsz, egy fos az életed, az enyémet taglalod, keresed, mire csaphatsz le.
    Tehát, a szakember. Megállapítást nyert, hogy bennem az önkifejezés vágya erősebb, mint a társadalmi elfogadottságé.
    Hogy inkább tehetséges és szuverén vagyok, mint nárcisztikus, hogy a különutas döntéseim morális megfontolásúak vagy megkönnyítik az életem, és a megszokással szakítottam, nem a helyes megoldással. Hogy az önfelépítéshez ez az út vezet, és természetes egy bizonyos fokú izoláció, idegenségérzet, ha az embernek hirtelen sikerei vannak. Hogy nekem sokáig tartott feldolgozni a durva visszaéléseket, a bátyáim, apám és bántalmazóm okozta károsodást, és ezért csak most élek úgy, olyan énképpel és stabil világgal, ahogy ifjú koromtól lehetett volna.
    Hogy nem akarok megalkudni egy sor olyan jelenséggel, amivel a konformabbak megalkusznak (és boldogtalanok tőle), valamint erős az igazságérzetem, ugyanakkor ha így jól érzem magam, és nem sírok, hogy jaj, miért bánnak így velem az emberek, akkor ez egy teljesen élhető élet. Hogy nagyon sok kényszerrel kell együtt élnem, amelyet a pofázók, ítélkezők nem ismernek, és nagyon durva helyzetben voltam, amelybe vagy belepusztulok, alkesz leszek, vagy nagyon erősen, mások számára keményen jövök ki belőle. Jobb ez így.
    Arra figyeljek, ami nekem jó, engem épít, erre jutottunk. Így teszek, a saját érdekeimet nézem (eközben nem látom, hol, hogyan, kinek rosszabb ettől).

  24. Nekem nincs bizonyítványom. Én fel vagyok mentve.
    Nem kell magyarázkodnom senkinek. Te firtatsz, te vagy kíváncsi, te pörögsz itt rajtam.
    Próbálsz provokálni, ügyet kavarni, fontoskdni. Ja, de közben sok dolgod van, és élvezed. 🙂
    Miért érzed kötelességednek, hogy szólj? Hogy szánj?
    Látszik rajtad a gyűlölet, hogyan hihetném el, hogy jót akarsz?

    Itt veszekszel (most épp) két napja az én blogomon, az én életemben, lejárató céllal, hazudozva, évek óta, bennfenteskedve – és én viszem túlzásba.
    Minden kommented olyan, mint egy átok. Így akarod látni az énemet, az életemet. De ettől nem lesz igaz, és nem is magyarázod be nekem, hogy így van. Sem senki értelmes embernek.

    • Ha te sikeres, elfoglalt lennél, és élveznéd, amit csinálsz, akkor nem itt szaglásznál meg feszkóznál, meg virítanád nekem a bécsi lakást meg a töktudja, miket, a versenyzést. És nem pont azt kezdenéd ki, ami egyértelmű sikerem: a blogot, a kinézetemet, a sportot, a barátságaimat, az olvasói lojalitást.
      Nézz meg más blogokat: 0-5 komment/poszt van, kettőt a blogger írt (“köszi! Szívszmájli.”), még a nívósakon is, vagy ostoba bulvár, el is halnak.
      Nem, nem élvezik, és igen, elfoglaltak, legalábbis túlterheltek az emberek (a többiek, ugye, aki nem én vagyok, az a sok sikeres, irigylendő!), közben mégis unják, ingert keresnek. Te is.
      Ezért akartam én más életet, teljes függetlenséget, szabadságot, bejárás- és főnök nélküliséget.
      Ettől vagy ideges, ezt támadod, amikor semmittevésnek, betegségnek állítod be a blogolást, és munka helyet javasolsz.
      Kösz, jó ez így. Négyszer annyit keresek, mint amikor egész állásom volt, nem kell felöltöznöm, utaznom, és naponta eljutok sportolni.

      • nem vagyok ingerült, hiába átkozol
        erőseket írok, amire nincs válaszod, ezért találod ki, hogy ingerült vagyok
        és nem tetszik neked, ha jól érzem magam, meg hogy működik a blog, a terveim, ezért magyarázol bele semleges, apró dolgokba rosszat, a sikerek meg szerinted kudarcok, és munkanélküli vagyok stb.
        semmi jó szándék nincs benned, nem is hisz neked senki
        nem hiszem, hogy én jelzem vissza egyedül, hogy gáz vagy

  25. Érdekes, ahogy rátepültek a kérdőívre mint basztatási lehetőségre az évek óta itt figyelő, nézegető szorgalmasok.
    Érdekes, amiket a lényemről, a “jól látható” belső világomról, motivációimról, gondolataimról írtok. Tök ismeretlenül, névtelenül, kizárólag a blog és annak visszhangjai, interakciói, sikere, vagy állítólag-hallomás alapján.
    Ti jól látjátok, én meg nem veszem észre.
    Se más.
    meg há a tbbiek, mindenki más milyen rendben van! Miylen boldog! Imádja a munkáját, elégedett, motivált, helyesen neveli a gyerekét… és főleg nem látszik. Nem ír olvasott blogot.
    Annak sűrű hajtogatásával, hogy én boldogtalan, elégedetlen, irigy vagyok, tele gyűlölettel.

    Közben először életemben élek úgy, kb. 4-5 éve, ahogy mindig is akartam. Függetlenül, aktívan, depressziómentesen, önmagamként, bűntudat-önmarcangolás nélkül, nem hagyva, hogy behúzzanak játszmába, nem alkalmazkodva olyanok igényeihez, akik nem adnak nekem jót.
    Nem fura? Hogy pont most?
    Pont most megvalósítottam, amit kisgyerekkoromtól akartam, hogy hivatásszerűen írhassak, ne a fióknak.
    Most vagyok boldogtalan, most lettem bajban, beteg…
    Mint ahogy senki nem tett megjegyzést az alakomra, arcomra sem, amíg nem lettem fényes, izmos.
    És egyetlen férfi, aki nekem szint agyilag és kinézetileg, sem tart rusnyának. Csak a recskabajnokok, álnévről.
    Lehetőleg bő gatyás képen elemezd a térdem, előretett kezű állapotban a vállam formáját, és felöltözötten a mellem, valamint lehajtott fejjel az állvonalam… :DDDD
    Annak is érdekes a lelkivilága, aki hüppög, hogy mi hogy kicsinálunk egy kommentelőt, miközben nem lépett fel semmilyen formában annak a bloggernek az üzemszerű basztatása ellen, akinek a szövegeit rendszeresen olvassa.
    Fura értékrendű emberek vannak.
    Könnyű érzékenynek, nemesnek, helyesnek lenni, ha csak arra szolgál, hogy valakit piszkálj vele.

    • Akkor már nem gondolod, hogy fontos, hogy megírtam, és hogy volt benne igazság? Szerinted korrekt megkérdezni, hogy mi nem tetszik, aztán szurkálni, aki – nem személyeskedő és nem genyó módon – válaszol? Kár, hogy elvitted ilyen rosszízű irányba. Látom, milyen trollok jönnek, tényleg iszonyú durva, de én nem tartozom közéjük.

      • De, fontos. Azóta viszont történt egy s más. De nem érzem, hogy szurkáltalak.
        Meg előtte is, egyszer háromnegyed órát vártam rád, se előtte, se utána annyit nem mondtál, hogy kakukk, szóval nem nézlek objektíven már emiatt.

      • Nem gondolom, hogy olyan szintű troll vagy, vagy hogy egyáltalán troll vagy, de lehet veled más bajom is. Pl. nem vagy következetes, és élvezed, hogy ellenzéki lehetsz, megalapozottságtól függetlenül. Vagy hogy durván tkettős a mércéd, ha azt gangbangnek nevezed, ez meg kicsit sem zavart, soha, pedig évek óta megy.

    • …osztán mégis én éltem át azt a szerelmet, amit te soha (és amiért bosszúból ilyeneket írsz).
      És nekem volt kizárólag érzelmi alapú, emberileg kiteljesítő kapcsolatom, semmi egymást használós meg társkeresős meg unatkozós meg “kell valaki”.

    • Meg hát, hogy is írod? Alkalmat adok rá, hogy kontrasztosan megéld, te milyen rendben vagy, jól vagy.
      Látjuk. Remek lehet. Élőben ezzel nem virítanál, akkor látszana, hol tartasz.
      A remek életed mondjuk nem tart vissza attól, hogy álnévről szúrogass, elemezgess, gyalázkodj évek óta.
      Te UNATKOZOL, és én érdekes vagyok, ezért használsz.
      A jó élet nem unalmas, és a jó életű nem ide jár, hogy megélhesse.
      Ha bármi alapja lenne annak, amit írsz, tehát nem csak bosszú, hobbi-ellenszenvezés, pletykaéhség meg irigység, akkor elém álltál volna e sok év alatt, és elmontad volna, mi bajod velem, mikor bántottalak.
      De nem történt ilyen, ami kétségessé teszi a hadjáratodat.
      Te kötsz belém, szállsz rám, aztán sírsz és gyűlölködőnek nevezel a válasz miatt.
      Pedig az a te tükröd, és te jöttél ide belenézni, ismersz is már eléggé. Perverz ez így.
      Finnyogni könnyű. Bárkit le lehet szólni, bárkinek lehet olyan elvárást támasztani, ami nem az ő szintje, modelleket lehet basztatni a csípőjük formája miatt, felróhatnám Ducidíványnak, miért nem fut maratont.
      Jó szöveget, évek alatt sok jó szöveget írni, az nem könnyű.
      És én nem akartam mást, csak ezt. Annyira, hogy az sem érdekel, ha utál az, aki 1. nem képes hasonlóra, 2. kényelmetlen neki, ami a szövegeimből rá nézve következik, 3. hobbija a szarkeverés.
      A gyűlölet-kokain-szex összefüggéshez linkelj már valamit, mert ezt te találtad ki, nem, nem tudtam.
      (Amikor kommentcunamit meg gyűlöletet emlegetsz, akkor az történik, hogy pofára esel a reakcióktól. Nem tudsz érdemben válaszolni. Engem csak az hajt, hogy pontosat, erőset írjak, a lelked valóban nem érdekel – mitől érdekelne egy kekeckedő, netes ismeretlen? Magyarázhatod, hogy beteg, meg gyűlölet, meg de ráérek stb., de ez mellébeszélés. Nem hat a mérged, nem tudod levezetni az igazadat.)

  26. “Sajnos vannak szerethetetlen gyerekek, a szülők ezzel nem is képesek szembenézni. A szeretetet a testvéreid kapták. Így lett az ellenszenves gyerekből monster a rácsok mögött.”
    Szép, hogy ezt rám tolod, nemes. Tehát én vagyok a hibás, ha/hogy nem szerettek, mert már két-? négy-? tíz?évesen is ILYEN voltam. Gratulálok, külön vicces, ahogy harminc-negyven éves, általad nem ismert történések között kombinálsz, fantáziálsz, okoskodsz.
    Vajon azóta miért szerettek? A férjem, a nagy szerelmem, a húsz éve barátaim?
    Én kicsinek olyan voltam, mint Juli. Fényes, sugárzó, tehetséges. És nagyon szerettek akkor még.
    A szüleim nem nem szerettek, hanem elhanyagoltak, a maguk dolgával küszködtek, és lelkileg nem nagyon tudatosak, apám pedig beteg.
    Az alkotó vonásaimmal sem tudtak mit kezdeni, nem volt intellektuális a közeg.

  27. “Míg felemésztett a gyűlölet és az önundor, romlott lettél, bosszúálló, arrogáns és irigy. Fizikai adottságaid még mélyebbre taszítottak, ezért sajnállak, mert a szépség sokat segítene. Dől belőled a harag, hiába a hetvenkedés, a dicsekvések, ezeken sokkal könnyebb átlátni, mint gondolod. Kevés jutott, ezért tupírozol görcsösen. Amelyik blogger sikeres, annak nem kell alázatoskodva kérdezgetni, hogy milyen legyen a termék. Hol van a látszat, ami eddig annyira fontos volt?”

    • Érdekes, hogy más nem érezte ezt alázatoskodásnak, csak leírták, mit szeretnek a blogban, melyik vonulat a fontos nekik.
      Legalább öt kérdőív van fenn, amiben az olvasók véleményét kérdezem.
      Az értelmes, jóindulatú olvasókét mármint.

  28. És akkor jól értem, ti a blogon kétszáz egész alakos képen látható testet rossznak, rusnyának, előnytelen adottságúnak tartjátok, és ezt ötször, hússzor, ötvenszer le kell írni különböző nevek alól.
    Értem. 🙂
    (És e buzgóságotok nem függ össze azzal, hogy több éves kemény munkát fektettem a formáimba, olyan munkát, amelyneknek a közelében nem vagytok, sem azzal, hogy az edzésmunkám és életmódváltásom sokaknak motiváció, és más körökben is híressé tette a blogot.)

  29. Légyszi, ne feszkózzatok itt! Ez a blog nem erre való.

    Ha nem tetszik, lehet mást olvasni. Árulkodó, hogy ti mégis itt vagytok, láthatólag imádtok vitázni, támadni. Eközben a blog értéket hoz létre, senkinek nem árt, nem kell itt sopánkodni meg diagnosztizálni. Nincs olyan, aki erre jól reagálna.
    A motivációimhoz, magánéletemhez, személyes létemhez ismeretleneknek semmi köze.
    Le lehet szállni a személyemről, ez nem fair, erre pozitív választ ne várjatok. A szövegekhez lehet normálisan kapcsolódni, ha akarsz.
    Ha tényeket tagadtok, ha kitiltás után is írtok, ha provokáltok, akkor ilyen válaszokat fogtok kapni.
    A válaszokkal a célom az, hogy a provokálók vagy a manipulátorok tükröt kapjanak, szembesüljenek, és szarul érezzék magukat.
    Ezt a célomat pedig az igazságérzetem diktálja. Megérdemlik. Legyen ez az a hely, ahol nem marad következmények nélkül a szemétkedés. Aki zaklató és sunyiskodik, váltogatja az álneveit, fontoskodva és bizalmaskodva elemez a védett helyzetéből (próbál lejáratni), annak vajon mennyire van alapja moralizálni?
    Nem az a baj, hogy “nem értesz egyet”, nem nagyon érdekel, hogy egyetéretesz-e, én nem gyűjtök egyetértőket, drukkereket.
    Hanem hogy olyan területekről és olyan céllal írsz, ami határátlépés. Bántani, elgyengíteni, megszégíeníteni akarsz, te is, réztoll.
    Hagyd békén a bloggert. Ha nem jó itt, van ezer hely. Szervusz, nem veszteség, ne fontoskodj.
    Köszönöm.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.