a benned rekedt gyerek

Ma sem leszek népszerű.

Kezdem azzal (de ezt is miért kell leírni, na mindegy): ha én kimondok valamit, mert úgy gondolom, és az neked fáj, érzékeny, kognitív disszonanciát okoz, akkor magadon dolgozz, te kezeld, ne vádaskodj és ne vitasd az én igazamat. Amikor “a kávé mint cukor- és tejbeviteli ürügy” téma is rosszul bírt esni valakinek, na, akkor lett elegem ebből, hogy én magyarázkodjam, mert te nem nőttél fel a szembenézéshez.

Trigger warning: rusnya nők, szerelemtelenség, meddőség, örökbefogadás, klimax. Ez így elég széfszpész, remélem.

Vállalod így? Akkor gyere.

Azért írom ezt a posztot, mert néhány éve egyeduralkodó lett, hogy “ne szülj, nem kötelező szülni”. Tágabban: a szüléskritikus beszédmód, az anyaság és a hagyományos női szerep nimbuszának lebontása. Bővebben…

fény a méhben

A blogomon 2014 februárjában jelent meg a gyermektelenség témája, és ez forradalminak bizonyult. A poszt virálisan elterjedt, termékeny vitát, gondolatokat indított el, és sokakat megvigasztalt, hogy lám, ők nem ufók, amiért nem lett vagy nem lehetett gyerekük. A gyermektelen című posztot én magam nem tudtam volna megírni, mert mélyen meghasonlottam volna attól, hogy a magam legmélyebben megélt döntése, női alkata, életöröme ellen érvelek. Azonban közösségben gondolkodó, másokra is gondoló, intellektuális lény vagyok, a magam horizontján túli látókörrel, így született meg egy vendégposzt (amelynek szerzője már nincs itt).

A poszt arról szólt, hogy nem kötelező gyakorlat gyereket vállalni, az anyaság nem feltétlenül része a női sorsnak, és szabad a döntés. Rengeteg a rossz tapasztalat: ne váljon anyává se véletlenségből, se nyomasztásra senki.

Nagyon helyes. De rögtön egy kicsit árnyalatlan vagy-vaggyá vált: szülés-szívás-többségi igazodás vs. nemszülés-önazonosság-kisebbségi bátorság. Amúgy is figyelem, ahogy mindent kétfelé, két pólusúvá éleznek a közbeszédben. Pedig többnyire nem két, egymást kizáró lehetőség van, hanem skála. Vagy nem is skála (számegyenes), hanem sík, merőleges vonalak. Vagy tér. Gömb!

Gömb vagyok, életet hordozó, és a nőiségem, sőt, talán egész emberségem kapcsán ez a legfontosabb. Bővebben…

az élet értelmei

Anyák napján, egy héttel ezelőtt nem írtam szépet az anyaságról. Ma születésnapom van, ma írok róla. Tegnap voltam anyukámnál, ő már nem tartja számon.

Kötődő-hordozó netes közegből érkeztem ide: olyan anyák között, által váltam igazságkimondó bloggerré, akik elkötelezetten voltak jekánák, viszont romokban volt a házasságuk, és ők maguk is. Nehéz volt szétszálazni, mi az ok: a szerep? az anyaság? a saját tévedéseik? Mindenkit felfal az anyaság? Mindenki frusztrált lesz a kisgyerekes helyzetben a férjével? Vagy nem vagyunk anyámnak valók, csak azt hittük? És miért hittük azt?

Még én is belefutottam az egyenlőtlenségbe, a frusztrációba a világ legemelkedettebb, szerető, őszinte férjével.

Ez a csakazolvassa alapja: a saját szülőségem, azok a sugárzó, dundi csecsemős évek, a kételyekkel, és a mondandóm a saját és a többi anya párkapcsolatáról. Amikor a blogot írni kezdtem, még szoptattam a most nyolcéves Dávidot (még fél évig, egész pontosan). A korai posztokban derűsen és ironikusan számoltam be a háromgyerekes, kaotikus, hordozós mindennapokról, arról is, hogy milyen rendet tartani, mennyire kreatívak, milyen sajátos itt a hangulathova utazunk és hogyan szökök meg futni, szusszanni, de megjelent utópisztikus poszt is az egészséges munkamegosztásról, már János halála után.

A csakazolvassa 2014 februárjában vált végképp azzá a hellyé, ahol ki lehet mondani, hogy nem kötelező szülni. Bővebben…

szültem, de visszaszívom

Elmesélem a poszt kontextusát. Én ugye “homályos ellenségekkel hadakozom”, emiatt elmebetegnek tituálnak, mert nem írtam ki, kik ezek, nem doxolok, és nem szabadítom rá a saját “táboromat” az “ellenségre”, én futni hagyom őket. Pedig nyilvános tartalmak voltak.

Nincs is táborom, nem akarok ellenségeskedni. Hanem nem nyugszanak.

Mindig legyen gyanús az, amikor valaki mohón figyelget, majd kötözködik. Ha rákárog erkölcsi érvekkel arra, aki örül, jól van és erről – érdek nélkül – beszél.

Murinai Angéla (szeretőmvan blog, Gumiszoba, itt Adél(/szereto, ezernél több kommenttel) és Milánkovics Kinga (klimaxolom wordpresses blog, Tudatos Öregedés, egy ápoló naplója blog, itt hirlando néven több száz komment szerzője) kikezdték az anyaságomat, személyes ügyeimet. Nem kritika, nem vélemény, hanem bosszú, irigységben fogant aljas kavarás. 

Amikor ezt a bejegyzést írtam, a blog első éveiben még inkább, én bizonytalan, szeretetéhes és magyarázkodó voltam. A blog úgy nézett ki, hogy (ekkor még a mamamis csordának): “figyeljetek, én elmegyek egy lakatlan szigetre a neten, belátom, hogy nincs helyem közöttetek, ne zavarjak senkit, ide csak az jön, aki akar, és elmagyarázom nagyon részletesen, húsz órán át írok egy posztot, finoman fogalmazok, minden állításomat rögtön visszaveszem, finomítom, említek kivételeket és aki nem tehet róla, azt megkímélem, ti nem tartoztok bele, nektek van mentségetek! ugye, értetek, ugye, elég jó vagyok, pc vagyok, elég körültekintően érveltem, ugye nem fogtok bántani?” Sőt: “ugye nem zavar titeket, hogy három penge és szép gyerekem lett, értelmiségi férjeim voltak, egészséges vagyok, egyetemet végeztem, befutottam bloggerként, Budán lakom, kipattintottam magam, utazom, és gyönyörű teste van a szerelmemnek is, aki él-hal értem?” Nem voltam elég erős. “Tiszteltem” nőket meg érzékenységeket, pedig simán ki kellett volna röhögn.i őket.

Ma már nem magyarázkodom, tudom az igazamat, tudom: pont ők azok a gányak, aljasok, akiket bírálok (rnert mások se aljasabbak), és nem tartozom senkinek se kímélettel, se figyelemmel, se mentségkereséssel.

És mivel már nem magyarázkodom, elmondom, hogy a blog története röviden annyi, hogy az íráskészségemre, saját gondolataimra és a sorsom szépségére, az ekörüli pezsgésre tömegesen jöttek ide élethiányos nők. Ámultak és nézegettek.

Egy részük aktívan kommentelt, illetve járt eseményekre, de “barátilag” az otthonomban is, és egymással is barátkoztak nagy méretekben. Se íráskészségük, se önálló gondolat, se utánajárás, csak rinya-rinya feminista kritikának csomagolva, meg vádaskodás a tehetségesebb ellen. A pezsgés tetszett nekik, megkívánták. Hogy aztán, amikor “csalódtak a blogban” (pedig a max az volt, hogy amikor itt a jelenlétemben aljaskodtak ellenem, 3. személyben írogatva-célozgatva, rájuk szóltam, hogy ezt ne itt), odfas hazudozásba, kavarásba, kicsinálásba kezdjenek..

A nagy feministák, a Női Passzív Ellenállás nevű kezdeményezés szerzői, akik itt tanulták el a feminbizmust és am menőséget, évekig egymás között pletykálták a személyes (nem blogos), kifigyelt és kitalált dolgaimat, de ellenem a civil nők és más, nemblogos közösségekben is áskálódtak, munkáimat akarték meghekelni (nem sikerült), iIlletve ott felfutattni akarni a végzetesen ostoba, tehetségtelen, sértett, koppintó libát, Murinai Angélát.

Ne szülj, rikácsolják negyvennyolc meg örótven évesen, többszörös anyaként, mindenkit alázgatva, aki élvezte, vállalta, kötődően nevelt, bosszúból, mert ők nem tudtak lelazulni.

És emennek nagy barátnője, Milánkovics Kinga is. A legnagylelkűbb, legmegbízhatóbb egykori blogos ismeretség. Aki úgy fog majd elmenni, hogy nem fog köpködni, ezt is ideírta a blogra. Ő is irigységből, szerelemhiányból, a ketós-gyúrós formámtól sápadozva kötött belém.

De a legundorítóbban az anyaságomat eézték azok, akik sosem neveltek gyereket egyedül.

Előbb csak pezsgést, részvételt, illykávét, biciklit, szerelmet akartak. Aztán ők is blogot, figyelmet, vezérszerepet, és ennek a nagy előd, a valóban tehetséges blogger megtagadása, eltüntetése és lejáratása is része volt. Ők is meghatottan írtak magukról, ők is eredetiek, továbbá regényesek, felelős és szuper anyák – folyton figyeltek, célozgattak, évekkel a nagy csalódás után, a férfitörténeteimre (tök magánügy), gyereknevelésemre (ideje volna elvenni tőlem a gyerekeimet és micsoda jogsértés), edzésemre, diétámra, testemre, megjelenésemre. Mindenre. Mert keserű varjak.

 

 

Hosszú, de az cenzus is. Ebben a posztban a blogger megfogalmazza, Bővebben…

minek szül az ilyen

borderline vendégposztja. Megrendítő, döbbenetes olvasmány.

*

Ez a kérdés megvan, ugye?

Pedig amúgy kötelező szülni, egy nőnek ez az elsődleges feladata, ezért van a világon, hogy használja a méhét az emberiség szolgálatában, csak bizonyos haza-, és társadalomellenes beteg feminista közegek nem tekintenek szörnyülködve arra a nőre, aki esetleg úgy dönt, nem szül. Bővebben…

minek szül még?

nem akarom, hogy fájjon neked

(ajánlás huszonsok szeretett ismerősnek)

Azt mondja, elege van. Mesél, sokat. Borzalmas szeretetlenségről. Nem bírja, de inkább magát hibáztatja.

Fél év múlva terhes az újabb gyerekkel. És örül neki.

Nem számítva azt az elvileg lehetséges eshetőséget, hogy egyszer csak minden rendbe jött köztük (ó, ez az álságos, a feleket egyenrangúnak láttató megfogalmazás!), az ember ezt nem érti. Bővebben…