troll címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: ne bélyegezzük meg szegényt! (jelszó az utolsó jelszavas augusztusi poszt végén!)
Védett: rászóljunk-e egymásra?
szerz. techn. megj.
4
Tegnap-ma egy kicsit (kora délutántól ma majdnem délig) nem néztem a blogra (laptoplemerülés, színház), ezért három provokátor a legújabb (nyilvános) poszt alatt ellepte a kommentelést, köztük kettő “az én védelmemben”, de ugyanazon a színvonalon, vagyis áthozták ide a fórumra jellemző mocskolódást. Egyiküknek (Gyuri) tudom a nevét, a facebookon is írt hasonló kavarásokat, van képe is, ott is írtam neki, hogy én nem szövetkezem, gyalázkodom, szállítok infókat, nem megyek bele a csatározásokba, sem idegenekkel, sem ismerősökkel, mert engem a blogom, a rajzaim, a témáim és a saját életem, méltóságom érdekel csak.
Itt tehát ilyesmi továbbra sem lesz: a konszenzus veletek az, hogy én írok fontosnak érzett szövegeket (jelenségekről, médiáról, magamról, sportról…), lesznek köztük nyilvánosak is, illetve rajzolok, az olvasók meg olvasnak, belátásuk, kedvük szerint, ahogy eddig is, értelmesen kommentelnek, és mindegy, hogy erről mások mit gondolnak. Én az engem érintő hajszát fogom említeni, de idegenekkel nem beszélem meg.
A beállításokban gondoskodtam róla, hogy ne fordulhasson ilyesmi többet elő.
Védett: az egyetlen etikus viselkedés a trollkodás
huffnágel kigolyózása a goldenblogról
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 3.
A Zsarnai-ügy. Ami miatt úgy dühöngtek. Huffnágel Pistaaa, ne sírj, itt egy zsepi!
Mindez 2014 novemberében történt, és pompás történet, büszke vagyok rá.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy blogverseny. Egy eleinte szakmainak tűnő, később minősíthetetlenül igazságtalanná és erőszakos marketinggé váló médiaesemény, a Goldenblog, amelyet a Hvg.hu szervezett. 2014-ben már semmi súlya, tétje, értéke nem volt, azóta meg is szűnt. Én, sajnos, már a leszállóágában indultam, 2013-ban, és negyedik lettem akkor a közönségszavazatok alapján.
De elegem is lett a szavazatokért való kuncsorgásból, ami csak a szervező logóját futtatta. Nem indultam már 2014-ben (és más versenyen sem).
Ezért volt meglepő, hogy jövök haza Milánóból, ott töltöttem pár napot:
Na, jött erre is beszólás. Hogy nem szégyellik? Sokkal drágább volt egyébként!
De a fő sztori: egy férfi, antifeminista, keresztény és elvált, és hullaszerelmes lett belém, gyémánt ő is, figyeljétek “nem teszem szóvá a hibáidat”:
… ez a férfi írta (szintén kommentben és nyilvánosan!), hogy rám szavazott, és őrlődik, mert nem Huffnágelre. Mondom, hol szavaztál rám, te? Mondja, a Goldenblogon.
Így derült ki, hogy Huffnágel, Kispéter István, aki egy állcsont nélkül született, agresszív anyától megnyomorított, nőgyűlölő recskabajnok blogger:
You do your life – a Goldenblog után Pistának durva idegösszeomlása lett, törölte a blogját, és azóta csak harmatgyenge próbálkozásai vannak (hashtagekben szúr).
Tehát, hogy Hiuffnágel angolul és hazudozva-gyűlölködve, kegyeletsértve kampányol ellenem: azzal vádol, hogy én, a fő magyarországi feminista megöltem a férjem. Mi a célja? Közönségszavazatok, elém kerülni. Egy versenyben, amelyen nem indultam.
Ha hihetünk a számoknak, akkor a mai napon (2014. november 6-án) majdnem annyi szavazatot kapott a Huffnágel Életmód magazin a HVG.HU Goldenblog versenyén, mint az eddig eltelt két hétben öszesen. A nap végére így hat helyezést javítva a kezdeti 10. helyről végül a 4. helyet szerezte meg blogunk. Büszkén jelentjük, hogy a szavazatok 5.5%-át birtokolva átléptük a “parlamenti küszöböt”!
Nem gondoljuk azt, hogy ebben a meglepő eredményben bármiképp is közrejátszhatott az, hogy a tavalyi negyedik helyezett Csakazolvassa blogon hétfőn megjelent egy bejegyzés, amit mi ihlettünk Ebből a hisztiből nagy mulatságunkra az derült ki, hogy a szerzőt annyira megviselte az, hogy a Huffnágel Életmód magazin nagyobb a rajongótáborral rendelekezik, mint az ö kis naftalin és macskahúgyszagú blogja, hogy elkeseredésében töröltette nevezését a versenyből. Mi ugyan Huffnágel vs Feminfo Deathmatch-et hirdettünk az indulásnál, de miután őket már az első kanyarban szem előtt vesztettük, kapóra jött egy másik ismert femináci hazugsággyár megalázása. Évá néninek további kellemes öregedést kívánunk, és reméljük, hogy sikerül majd további ráncok, szakralábak és ősz hajszálak nélkül túllendülni ezen az épp aktuális traumáján is. Írjon!!!
Egy poszt címe Huffnágeltől:
Hogyan verjük el csajunkat, feleségünket, és ússzuk meg feljelentés nélkül? – Így gondozd az asszonyodat
“ez csak vicc, nincs humorod!”
Én akkor úgy voltam NYOLCADIK több százból, hogy nem is tudtam, a mezőnyben vagyok, tehát senkit kampányolásra nem kérhettem. Írtam nekik, hogy idén én a felhívással sem találkoztam, eszemben sem volt indulni. Valószínűleg versenybe tették az előző évieket, vagy másvalaki nevezett engem, én nem tudom, de micsoda dolog ez, hogy nem én döntöm el, én nem akarok ott lenni. Mire is kivettek a szavazásból.
Így kampányolt Huff, és itt látszik a korábbi állás is:
“Így néz ki egy csaló femináci.”
Ez a valóságnak igen kreatív értelmezése, különösen a később történtek fényében. Arra nem mondott semmit a szerencsétlenje.
És erről a csávóról írja Zoltán, a rajongó, hogy nem akarja elveszíteni a bizalmát!
Azt is írtam a Hvg-nek, hogy Huffnágel erőszakosan kampányol, sérti a blogverseny szabályait, a blogja gyűlöletbeszéd.
Mellékszál: ez az ügy kellett volna az akkor friss Gumiszobának. Angéla így tervezett befutni, habot verni nagy ellenállóként a nőgyűlölet ellen. Ez ijesztő: maguknak akarták a zaklatott státuszt, a harcot. Kérte, tartsam távol magam a kampányától, pedig neki semmi köze nem volt az egészhez, Huffnágel engem és csak engem alázott:
“jelenség”… “ügy”
Láttam, hogy ez csakis könyöklés a figyelemért, Angéla magának kaparja a gesztenyét, engem el akar tüntetni, és elő akarja írni bülbülszavakkal, mi legyen a taktika, és miről írhatok. (Közben bőszen lopta az írásaimat, és hergelte ellenem a régi olvasóimat.)
Én a figyelemre nem szorultam rá, mert tudok írni és érdekes témáim vannak. Nem is vitatkoztam Angélával, kínos volt a nő. Ezzel szemben egy kis mókát eszeltem ki Huffnágel ellen, mert hiába írt több rangos feminista tiltakozó is, a Hvg csak nem paterolta ki . Ekkor én már nem voltam a listán, mert a kérésemre töröltek.
Megnéztem, ki áll mögötte a listán a folyamatosan frissülő táblázatban. Zsarnai Beáta volt eggyel mögötte, egy csöpögős, üzleties írócska, akkor még csak giccsblogger. De sőt. Van ilyen sztori? Nincs ilyen sztori.
Később:
Írtam egy viccposztot a kismamablogokról. Nem Beátáról. Csak az olvassa!
Ma csak ennyi, nem kenyerem a szószaporítás. Legyen szép napotok nektek is – vagy ha később olvassátok: szép estétek, éjszakátok! És ne felejtsetek el így a véghajrában Barátnőm, Zsarnai Beáta blogjára szavazni a Goldenblogon, ezen a rangos megmérettetésen, ahol megannyi minőségi tartalom vetélkedik becsületes küzdelemben egymással, a Sikerért, a végső győzelemért – igazi női erőt jelenít meg! A Pszichológia kategóriában találjátok (link)
Ami történt, de órákon belül:
A Beauty with Plus = Szkiba Zsuzsa, Bouvet pedig a férj mozgássérültségéből terméket kovácsoló Petra, szóval csupa giccs
Ekkor update-eltem a biztonságos posztot. Egy IP-ről egyébként egyszer lehetett szavazni, ezért is meglepő, ami történt. Nem kellett túltolni, nem írtam ki direkten, hogy szavazzanak:
Update: igazából most már a Leszbikus blog – mindent a másságról is tetszik nagyon! Sőt, megmondom őszintén, sokkal inkább.
És lám, a Leszbikus blog is megelőzte Kispöcs Pistát! A szavazás utolsó napjaiban már nem kevés kattintás kellett a százalékok módosításához.
Hat hellyel nyomtuk le a Pistát, a tizedikre.
Én jól szórakoztam végig. És aki értette, az is. A fricskám meghekkelte a bohóc szavazást, a végére kinyomta Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél), egy érdektelen giccsbloggerrel, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a közönségdíjat. Ő is örült. Végül a Hvg.hu főszerkesztőjéhez, Neizer Anitához is eljutott a nőgyűlölő gyökér híre: tőlem írásban bocsánatot kértek, és kibaszták Huffnágelt. Ez neki a kezdeti negyedik hely után nagy pofon lehetett – mert ő lihegett a sikerért.
És így mentegették Pistát. Az én gyalázásom, a férjem emlegetése, a hazugságok, hogy én könyökölnék a Goldenblogon, az nem ütötte meg az erkölcsi érzékenységüket. De ez, amit én REAGÁLTAM…! Hát persze, hogy utáltok. Hiszen ilyenek vagytok. Agresszívak, irigyek, nőmegkérdőjelezős, és amikor aláztok, de én nem húzódom vissza hüppögve, hanem visszavágok, teljesen törvényes módon egyébként, akkor én leszek a gonosz! Micsoda erkölcs. Csak legalább ne oktatnátok ki!
Vicces az a rész, amelyből kiderül, hogy mi teszi a közszereplőt (egy férfihangon idomított, uszított, fiatal lúzer szerint az a közszereplő, akinek ő már hallotta a nevét.)
És hogy a Huffnágel blogon mik voltak rólam:
Goldenblog versenykiírás:
És Huffnágelnél miket írtak rólam! Nyílt fenyegetés.
*
A lovagias Férfiak Lapja újságíró, a fenti rajongó Zoli, akitől megtudtam, hogy versenyben vagyok, még írt egy cikket. Védjen meg téged a Toplak Zoli! Én azt kértem, ha annyira odavan értem, engem hagyjon békén, ne nekem magyarázzon, hanem a fiúknak: tiltakozzon a hajsza ellen. Erre írt egy egyrészt-másrészt cikket a személyes adataimmal, leereszkedően, és főleg Pista mentegetésével. Nekik az isteni igazságszolgáltatás, kamion stb. meg se rebbentette a szempillájukat, de az én szavazáshekkelő poénom maga az apokalipszis, gonosz, romlott, aljas… 
Milyen legyek neked? Úrinő? Szexi vadmacska? Ő szeret bízni, és “kicsi az esélye”:
*
Én azt gondolom, Huffnágelnek (vagy a körének) lett a bosszúja az, hogy nem sokkal később Angélát, aki egy falusi iskolában volt tanítónő, bepanaszolta a blogja (Gumiszoba) miatt a KLIKnél, tehát az iskolafenntartónál úgy, hogy az űrlapra az én nevemet és e-mail címemet írta be (erről is van képernyőfotóm). Ez jól jött Angélának: rögtön áldozat lett, velem mindörökre végzett (addig ugyanis lekötelezve érezte magát, példaképnek tartott, még korábban pénzeket kért és kapott tőlem). Az ostoba libák ölelgették, lehetett végre engem nyíltan gyűlölni és megfordítani a történetet. Pedig nem én ártottam neki, sőt, és nem ő a hősnő.
El lehetett törölni a tényt, hogy a gumiszobás “bulis női hang”, “feminizmus” innen volt lelopva.
Én Gumiszobát nem jelentettem fel, még a gyalázkodásai után sem.
A történet fontos tanulsága a PROJEKCI:. Angéla azt hitte, én őt utálom és el akarom pusztítani, pedig ő tett a rögeszmévéjévé engem, és neki volt rossz a lelkiismerete a koppintás miatt, Tamás provokálása és a kavarások miatt. A helyzet rosszabb, mint Angéla hiszi: engem ő nem érdekelt, enyhe undort éreztem csak. A saját életemmel, blogommal, a sporttal foglalkoztam. Az olcsó hőbörgéseiről nyíltan itt és itt írtam, csakis a témáról, nem a személyről.
A névtelen e-mail irkáló megszállott, az erkölcsrendőr ezt írta a következő májusban: “kitelt a becsületem”, “morális hulla vagyok”. A “kitelt a becsületed” Nagy Ágnes fordulata, és a belemászós, kioktató, erkölcsösködő fontoskodás is rá vall. Időközben ő is nekiment Angélának, mert utóbb rá is irigy lett.
Ma sem értem, miért kellene Zsarnai Beátát sajnálni. Senkinek nem lett baja, csak a gnómnak, aki megérdemelte, és az se volt súlyos. Nem tudott mozgósítani, férfi módra kampányolni, úgy látszik.
Kellemetlen viszont arra gondolni, az én olvasóim közül hányan nem értették, mi zajlik. Hogy úgy rohantak szavazni, azon hüledeztem már akkor is. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a poszt szatíra, százak röhögcséltek ezen kommentben. Aki egy sort olvasott is, tudja, Beáta nem lehet barátnőm, sem remek bloggerek nem tarthatom. (Nem utáltam amúgy – utálni sem lehet, fogalmilag.)
A második tanulság a SZABADSÁG. A szavazást befolyásoló húzásom kreatív és vicces erőmegélés volt, de a savanyú irigykedőket zavarta. Volt egy csoport, akik átverve érezték magukat, nem értették a poént, szolgalelkűségből szavaztak, ezt szégyellték, és emiatt tombolva nekem estek.
Ez az akció a stréberség, a giccs és az aljasság elleni tiltakozásomnak volt a korai megnyilvánulása, amely a legjobb pillanataimban jön csak ki belőlem. Amikor nem félek. Amikor kiragasztom a matricákat. Lehet önheroizálni, giccseskedni, lelopni a mondataimat, “énmárkát” építeni, minden egyes konventben nekem beszólni savanyúan, mert vegán, ayurvéda stb., az összes felszínes marhaság – de ezt soha nem tudták leutánozni. Hápogtak a jókislányok, akik szerint ilyet nem szabad, és “mivel vagy akkor különb”. Jó estében netes vitának, adok-lapoknak titulálták. A megszállottak szerint én vagyok maga a Gonosz. Miért? Mert nem tudtak megtörni, és én nevettem végül. Végig tudtam, hogy igazam van.
Ugyanőket nem zavarta Huffnágel akciója, a férjem mocskolása, a szavazatok amerikai manipulálása, semmi. Halálkomolyan írták, hogy Pista az én áldozatom.
DARVO (an acronym for “deny, attack, and reverse victim and offender”) is a reaction that perpetrators of wrongdoing, such as sexual offenders may display in response to being held accountable for their behavior. Some researchers indicate that it is a common manipulation strategy of psychological abusers.
As the acronym suggests, the common steps involved are:
- The abuser denies the abuse ever took place
- When confronted with evidence, the abuser then attacks the person that was abused (and/or the person’s family and/or friends) for attempting to hold the abuser accountable for their actions, and finally
- The abuser claims that they are actually the victim in the situation, thus reversingthe positions of victim and offender. It often involves not just playing the victim but also victim blaming.
Ne rángass bele a konfliktusaidba, írja az, aki önként ugrott. “KI a halál az a Pista?”
Nem kellett szavaznia, épp csak megemlítettem a Goldenblogot a poszt végén. Ez a nő volt ebben az ügyben is, aki uszított ellenem a saját blogomon. Miért ilyen szigorú? Egy későbbi ügyben elárulta, mit kíván nekem. A dőlt betűt én írtam bele utólag:
Hogyan mondd el, hogy csóró, dagadt, irigy és gonosz vagy, sok szóval? Klíma, bazmeg! Gyilkosokat mentegetni!
A legfontosabb tanulság az ERŐ. Ahogy ellenem prüszköltek, abból sokat tanultam. Oderint dum coronant me: e dühösen hatalmaskodó senkik által lettem erős, akik a tetteimnek mitikus jelentőséget tulajdonítottak. Százszor is leírták dagályosan, hogy micsoda rossz szerkezetű személyiség vagyok, végleg tönkrementem, nálam torzabbat nem láttak még, nincs a lelkemnek tartópillére, bűzös mocsár vagyok, elrohadt a szívem és a többi, beteg vagyok, bűnöző, gonosz; sajnálnak, magányos vagyok.
Én edzettem, két maraton futottam és tizenkét felet, éltem az életem, ment a blog, jobbnál jobb sztorik a konditeremben, a gyerekeim, barátaim, szauna, színház, könyvírás és szerelem.
Gyűlöltek.
Ez szöget ütött a fejembe. Pont azokra a tulajdonságaimra, tetteimre írták a vádakat, amelyeket magamban én értékesnek tartottam. Ők közben a nevüket nem merték vállani. Arra volt szükségük, hogy rámordítsanak: mindenkinek igaza van, mindenkit sajnálunk, csak NEKED nincs döntésed az ügyeidben, nincs jogod tudni és definiálni a történetedet, se megvédeni magad! Te legyél felelős és morális a hooterslibával is! Veled nem kell annak lenni! Téged lehet ütni!
A STRÉBERSÉG, szabáykövetés pervazív (egész személyiséget átható) volta is tanulság. Áltisk, nyafogó, árulkodó, szégyelldmagad etika és zaklató, pszichopata aljasság egyszerre = Nagyágnes. Aztán a BUTASÁG, hogy ennyien szavaztak: nem érzékelték, hogy rontott a stílusa a biztonságos posztnak. Nem vállalják a FELELŐSSÉGet, kenik másra, nem gondolkodnak.
A biztonságos poszt koherens szöveg: a nő, aki elmereng az Ősz szépségén, gyülekezetbe jár és megdicséri a saját márkás tejfölt meg a három gyerkőt, valamint összebújásról álmodozik, nagyon is kedveli Zsarnai Beát, akit e poénnal a csúcsra röpítettünk.
Kommentek:
mit vetett neked zsarnai beata? csak kerdem.
Én:
Zsarnai Beáta első lesz. Most ez miért is rossz neki? Én nem sajnálom tőle. Hetedik volt negyvennyolc órával ezelőtt.
Komment, betűhíven. mérges, mert nem vette észre, hogy ez poén (ő is szavazott…):
te, hogyan van ez. eddig zsarnai beatara kellet szavazni, most pedig masra?
Igen, mert most ő van eggyel Huff mögött, Zsarnai már megelőzte, te molylepke
rettenetes vagy nonek, rettenetes vagy embernek. eleg baj ez neked.
Én:
Megvicceltük a Pistát. Nem fogtátok fel? Mi az, hogy kellett? Szavaz, aki akar.
Kit érdekel a Goldenblog, Zsarnai Beáta?
Én kurva jól vagyok, és tegnapelőtt is jól voltam, meg két hete is. ne aggódj!
Komment:
az tevhit, hogy a minosegert olvasnak teged. (Ezt te is tudod titokban.) Azert olvasnak azok, akik nem a “hiveid”, mert ritka gonosz, hiu es gatlastalan vagy, ez benned az erdekes. Hogy vajon mit muvel megint a szornyeteg.
a humortalanság! a tanítónős és egyben vallásos hang. mint akinek nagyon fáj valami, és nem akar szembenézni az okkal, TEHÁT én vagyok a gonosz.
Pista viszont nem szörnyeteg, dehogy, ő csak elvetette a sulykot, “nem vitás”, illetve pofára esett, TEHÁT áldozat (szerintem helyreállt a világrend!), majd megmondja a kommentelő, mit tejhhetek:
Pista valoban elvetette a sulykot az angol nyelvu kommentjevel. Nem vitas.
Kertel volna helyreigazitast. Az teljesen oke. De te elvezettel vetetted bele magad az ellenkampanyba, a beteges hiusagod nem turte azt az allitast, hogy elfogytak az olvasoid.
Persze hogy élveztem!!!4négy Ez a lényeg: hogy 1. ez senkinek nem jutott eszébe, 2. ez pont Huff saját fegyvere volt, 3. nekem sikerült, amit akartam, ráadásul fél kézzel. Te is élveznéd, ha volna mit, de ti ájtatoskodtok, közben kicsinyes gonoszságtól pukkadoztok.
Helyreigazítás? Ki, hogyan? Pénzért, perben? Ne viccelj. Ez az akció ingyen volt, olvasót hozott, nektek szívinfarktust, és jól mulattam.
Amit ezutan tettel, az minosithetetlen. Felesleges tehat buszkelkedned.
Azt felejted el, hogy konnyu az embereket rosszra ravenni, foleg nevtelenul, alprofilokrol szavazni, rombolni. Es foleg, amit kockazat nelkül, buntetlenül megtehetnek, Arra mindig lesz sereg, erre mindig talalsz jelentkezot.
Milyen álprofil? Nincs olyanom. Milyen rosszra? Ők nem felelősek azért, amit tesznek? Mi abban a rossz, hogy ZsB megnyeri? Kit érdekel? Vagy te vagy az Oh, Carrie/a Backpack blog szerzője? Miről maradtál le?
Az, hogy te trefanak veszed a versenybe valo beavatkozasodat, hogy Zsarnai Beatat eszkoznek tekintetted, ami kellett a szemelyes bosszudhoz, azt tesz pariava, embertelenne, ocska, gagyi minosegge.
Nem bosszú, hanem poén és igazi feminista odabaszás. Zsarnai tényleg nem érdekel.
Tavaly, amikor meg nagy kedvvel indultal te is a Goldenblogon, vajon mit szoltal volna egy hasonlo tiltakozashoz? Ami igy vagy ugy, de rajtad csattan? Csak hat megsertödtel a negyedik hely miatt, es most mar vesszen a Goldenblog is…
Rajtam nem csattant semmi, nem is fog, mert én tudok írni, és tiszták a szándékaim, elég bátor vagyok ahhoz, hogy győzzek – és ez elég. Ráadásul a világon semmi nem múlik a Goldenblog eredményén. De azon neked kéne elgondolkodnod, mi benned ez a pokoli düh az én személyemmel, életemmel, blogommal kapcsolatban. Ez beteg!
Azt hiszi az átkozódó banya, ő átlát rajtam, mi van bennem: gátlástalanság, hiúság, nincs olvasóm – egyik se igaz, és megmondhatja, mi az arányos, hogy kell reagálnom, mit érezhetek, tehetek, mi a helyes.
Közben róla csak az derül ki, hogy az erőt, az olvasókat, a vad poénkodást irigyli.
Én:
De hát rajtam, ellenem nem volt mit tiltakozni. Sem giccsblogom, sem gyűlöletbeszédet toló blogom nincs, és aljas kampányt sem folytattam versenytársaim ellen. Ha mégis poénból így befuttattak volna, azon nem ríttam volna, megmondom őszintén.
A szelektív erkölcsű okostojás nyomja tovább:
Amit Zs.B.-vel tettel, cinikus, embertelen es a legalja. Azt sem birod ki, hogy ne ekezd sunyin… De ezzel allitottad ki magadrol a bizit, akinek szeme, fule van es nem moralis hulla, az latja ezt.
Szar lehet Gerle Evanak lenni, ezert sajnallak is. Kar erted, Eva.
Rettenetesnek mondtalak, mint nőt, de remélem értetted, hogy nem a külsődre gondoltam, jól nézel ki.
???
Kozmáék, Pista, Goldenblog – túltolod mind egy idő után.
Beszippant a harc, az ütközet? Adrenalin? Túltolod, és eljön az a perc, amikor repül minden, skalp, kitépett tüdő, zsigerek. (Most ezt szándékosan ilyen durván.) Minek, miért? Rosszak a fékek, vagy bonyolult módon így párlódik le valami cucc, amire szükséged van?
De miért nem én döntöm el, mire hogyan reagálok? A blogom az életem fő műve. Hol legyek szenvedélyes és győztes, ha nem itt?
Megvan mindened: tehetség, szenvedély, még fiatal is vagy. Mi a bajod? Az egész életedet a lövészárokban akarod tölteni?
LOL, ő JÓT AKAR NEKEM és IRÁNYÍTANA.
én:
Nekem a világon semmi bajom nincs. Fékek nincsenek, élem, aki vagyok. Neked van bajod, meg féked (kispolgár), te tombolsz. Te erkölcsileg felháborodsz Zsarnai Beán — sehol nem szidtam, nem ő a lényeg itt. Látod te is, milyen szint. De nem háborodsz fel Pista netes hajszáján, vagy Kozmáék csalárd és lúzer agresszióján…?
*
Baromi érdekes hat kilenc! tizenegy! évvel később látni, az azóta történtekkel együtt, hogy mennyire fel se tételezték, hogy nekem csak más a véleményem, más utat választok az érdekeim érvényesítésére. El akarták hitetni velem, hogy nekem ahhoz nincs jogom. Hatalmaskodva előírni, mit tehetek, mi a normális, mi tilos. Az erkölcsbírók, egy felnőtt, idegen embert nevelgetnek, akit eleve önös kíváncsiságból nézegetnek!
Nem láttak még szuverén embert – ez az a csicskaság, amiről írtam. Nekiláttak a döntéseimet, történeteimet, bloggerségemet piszkálgatni, erkölcsi minősítéseikkel megalázni, nyomasztani. Közben az képzelték, hogy nekem valami ördögi hatalmam van, és ez nem igazság, ez nem jár!
Jár, ha mersz… jár, ha kimondod.
Zsarnai Beátának meg közben ilyen szép könyve jelent meg:
Te hiszel a sorsban?
Lauren Hope a fiatal, gyönyörű, és céltudatos párizsi nő minden kétséget kizáróan hisz benne. Két nagy álma van: sikeres író szeretne lenni, és meg akarja ismerni az igaz szerelmet, melyről a nagy könyvekben írnak.
Egy nap messzire utazik abban a reményben, hogy fájdalmait maga mögött hagyhatja. Akkor még nem is sejti, hogy ez az utazás alapjaiban változtatja meg az életét.
Távol otthonától a véletlennek köszönhetően megismerkedik egy titokzatos, jóképű zenésszel. Dylan Duprés, a biztonságot sugárzó férfi, Lauren álmainak lehetséges megvalósítója, egyben minden probléma forrása.
Vajon milyen hatással lesz Lauren életére ennek a rejtélyes férfinek a felbukkanása?
sérüléspara
A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.
Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.
Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?
Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…
nyolcéves a csakazolvassa blog
Ez a dátum! Ez engem jobban megüt, mint bármi más. Április 16., ó! Előest.
2012. április 16., ama első, gyermeteg, nem-is-tudom-mi-lesz szöveg itt – és most ez a ki-hitte-volna-2020.
Meg kell emlékeznünk mostan mindenről, ami fontos. Bővebben…
torkomra fagy a szó
A POSZT RÖVIDEN
Feminista nők három évvel ezelőtt virtuálisan meglincseltek egy másik feminista nőt, ennek részleteit én most olvastam el. Rengeteg passzív agresszió, gyávaság, szolgalelkűség, cenzúra, újbeszél, érdek, dörgölőzés, önzés. Transz hüppögés. A transz szereplő? Gergely “Dóra” “Viktória” kurvagáz, szavak nincsenek rá.
Némi elvi vita, sok jellemtelenség. Nem rajtuk múlt, hogy ma már az áldozatuk nincs szarul.
Ne okoskodj, ha nem látod át a sztorit, és csak finnyogni akarsz! Nem kell egyetértened sem, nem várok senkitől helyeslést, elismerést.
*
Összefogásról beszéltek a wmn-en? Meg kéne tanulnunk? Mit is? Tőletek, veletek, nektek? És aztán dolgozatot írunk?
Varga Juditot fingatjátok nagy fontoskodva? Ez micsoda, mi ez a bratyizás, negéd, álvagány aljaskodás, önös szereplésvágy, béna-buta hashtagek, “Évuka”, “édesapád”, almamáter? Ki dől be ennek?
Már írtam, hogy nem komálom a hamis, szép-vagány szavakba csomagolt, hiú és értelmetlen agressziót, a mohó szerepléseket. Undorító, hogy a feminizmusra hivatkozva várjátok el, hogy a bamba nők a ti médiapecsenyéteket sütögessék, de így meg is vannak zsarolva: vagy ideálltok, bólogattok, lájkoltok, wmn rajongók vagytok, rózsával vonultok, interszekcionális transzinkluzív feministák vagytok, vagy levegőnek nézünk, de az is lehet, hogy kicsinálunk, ha úgy tartja unatkozó kedvünk.
De akkor még nem tudtam ezt, amit most, az előző éjjel szépen elolvastam végig. Hát én rosszul vagyok.
A poszt végén vannak a linkek.
Már ne haragudjatok, hogy megkérdem, én, aki részben önként, részben a tüntető utálkozás és beszólások miatt rég kiszorultam a mozgalomból, leiratkoztam a levlistáról is egy szó nélkül 2015-ben – hogy vagytok képesek összefogásról beszélni meg mosolygósan gratulálni magatoknak a történtek után?
És hallgasson mindenki erről a történetről, hogy ne sérüljön a mozgalom egysége? Ez a szolidaritás, hogy nektek mindent lehet? Hol a határ, nektek mi fér még bele? Nem ugyanezt csinálja a molesztálókat fedező katolikus egyház is?
Ez nem részletkérdés, nem belső vita. Nem arról van szó, hogy páran egyéni sérelmeik miatt megorrolnak, és fújnak “a mozgalomra”. Hanem hogy ti valami fensőbbrendű hatóságnak képzelitek magatokat mint a médiaelérés, közhelyeslés által legitimált valakik, a helyes oldalon állva, akik tűritek, de inkább bátorítjátok más feminista nők kicsinálását, sőt, kéjjel teremtitek meg ezeket a helyzeteket. Nincsenek értelmes viták. Tabuk vannak, kiátkozás és rázúdulás.
Ezek a kötelező dogmák:
Transztémában: a transzokat cipeljék a nők, tiszta sor, aki szerint vigyázó szemeinket Kanadára vessük, az -fób, kész, azt provokáljátok, feljelentitek.
A szexmunka mint önrendelkezés, destigmatizáció, sőt, empowermext –, édesistenem!
Szenvedésolimpia, nyomorlicit, sebnyalogatás, egyéni lelki zavarok (aszexuális, transz, hátránnyal élő, polkamór, gyerekgyűlölő, kink) közösségre erőltetése identitásként és érzelmi zsarolással.
Body positivity: nyilvános térben te kussoljál, hogy edzel és szereted, “ne told az orrunk alá”, a protein testszégyenítő termék, a nők elárulója vagy, legitimáljuk a szar életet, nem tehetnek róla, mélyszegénység… (hízzon csak el büszkén mindenki, esélye ne legyen válogatni, kilépni, így vagy gyönyörű, és kússzon méltatlan, rettenetes férfiak szeretetmorzsáiért)! Ez volt az én konfliktusom.
Ami történt, az nem olyan, ami fölött egyet lehetne érteni. Ilyen hosszú keze senkinek nincs, hogy itt békejobb legyen. Nem vélemények vannak már itt, nem is a TERF-transzpárti, a radikálbalos–identitáspolitikus ellentétről van szó. Sőt, arról sem, hogy bűnesetet sikerült fabrikálnotok egy kocsmai sértődésből.
Arról van szó, hogy nem űzünk senkit, pláne ilyen kéjjel, harmincan egyre, nem tesszük tönkre mások életét. És ha a többiek rákezdik, akkor leállítjuk őket. Vagy kiszállunk a “mozgalomból”. BÁRMI is az előzmény.
Végignéztétek vagy egyenesen hergeltétek ezt, élveztétek. És nagy meghatottan felálltok idén is a színpadra összefogásról, támogatástól, nőkről szavalni.
Én is átéltem a kicsinálást, csak nekem nem ennyire döbbenetes a sztorim, mert én sosem voltam aktivista, nem vettek komolyan hálistennek, és én nem a mozgalom büszke, pódiumos, médiafuttatta vezéreinek lettem a célpontja, hanem provinciális, kicsinyes egykori rajongók bosszújáé, akik melegedni járnak a feminizmusba, annyira nincs életük (megint: Lelkes Villő, Murinai Angéla).
És én azért vagyok most ennyire döbbent, mert én is bedőltem a liberális maszlagnak, még balra húzásom idején is. Hogy kötelező tiszteletben tartanom a piszlicsáré, made-up érzékenységeket. Hogy akkor vagyok erkölcsös, ha hagyom, hogy tök ismeretlenek, akik soha nem tettek semmit értem, de ez még hagyján, viszont a nőkért sem tettek semmit a pofázáson kívül, rám akasztgassanak mindenféle feladatokat. (Menjek érzékenyedni drag queen showra háromhetes özvegyként, kettő és négyéves gyerekek mellől, ez Antoni Rita volt.)
Hogy ez düh, és az mérgez? Pont nem. Az igazságot kimondani felszabadító. A valódi énem ez: nem lapul, nem hazudik magának sem, nem igazodik. Ha ez olyan igazság, ami bassza mások csőrét, akkor a kimondása még punk is.
Kicsit úgy megakadok néha, terméketlen, nyűgös, elkenődött ez az állapot, készül valami, vajúdik az idő méhében. És akkor történik valami, oldja a blokkot, kiömlik, energikus leszek. Ez most nagy jelentőségű, a hullócsillagos éjszakához meg az asztalverők és az ugyanaz, nőbe’ tisztán látásához hasonlatos.
Van nekem a gyomrom, és abban lakik a sokat emlegetett nyüszögés. Érzi azt az emnber. Soha nem vitt még félre. Elég erős a személyiségem, agyam ahhoz, hogy tartósan ne lehessen elvadult, káros hülyeségekbe belehúzni.
EZ ISZONYAT. Ami a magyar feministák között megy, mehet, az olyan kicsinyes és aljas, hogy nem hiszed el. És ezek nem a netflixező, elválni nem tudó, menőségre vágyó tyúkok ám, hanem művelt, képzett, világlátott, jogot ismerő nők.
Kifele megy a mosoly, vagány kiállás és a nők érdeke. Hanem ha összegyűlnek úgy maguk között, akkor aztán indul a buli. A sztárkodás, a rúzsban vonaglás, brancsos jópofizás, a lájkéhség, a civakodás csak finom gyarlóság, bár dugulást okoz az is.
De a szektás jelleg, központi vezérlés, hatalmaskodó kioktatás, az egymásra licitálás, a rendőrködés, az önkényes és stigmatizáló pszichológiai diagnosztizálgatás, a ludak győzelme egyetlen disznó fölött, az üzemszerű rágalmak és a mobbing, a virtuális kivégzés, ez olyan, hogy megfagysz, ha megérted. Listákon és fészkekben ugyan, de az is nyilvánosság.
A disznó lehet disznó, mocskos is lehet, meg más hitű – de senkit nem zavar, hogy egyedül van? A csőrök központi fenése, a pénzek a fenésre, a vér, mindez senkit nem zavar?
És akik hallgatnak?
Erőszakos diktátumok vannak, mit kell elfogadni, védeni. Ilyen paprikajulcsik. És hisztiznek az érzelmileg zsaroló, hüppögő, feminizmushoz törleszkedő szerencsétlenek, a “rossz testben élők”. Őket senki nem küldi pszichiáterhez, érdekes. A minimális emberség követelményének, a jó ízlésnek a felmondása ez.
Ti hány évesek vagytok? Nem viszünk közös térbe, mozgalmi bíróság elé személyes sérelmeket, részeg éjszakák perpatvarait. Ezeket egyedül vívjuk meg, rendezzük. Nem akasztjuk egyéni problémáinkat nyafogva más nőkre! Nem nevezzük aktivizmusnak, jogokért kiállásnak a baszakodást, provokációt.
Legyen ciki a siránkozás, a dörgölőzés, a csakis a közös ellenség ellen összefogó, egymást is lenézők műsora. Akiben maradt jó érzés, álljon ki amellett, akire harmincan ráugranak!
Én ezennel felmondom azt, amit a közelmúltig magamra erőltettem. Az a célom, hogy mások se dőljenek be nekik. Nem állok táborba senkivel, nem tart össze közös sérelem, közös ellenség, én már nem a hatodik cébe járok.
Nem érdekelnek az előzmények, ez vérfagyasztó. Kegyetlenek és vicsorgók vagytok, simán tönkretesztek valakit, egy-két hangadó van, a többi meg nézi popcornnal. Nem mertek autonóm módon, emberként viselkedni, morális minimummal, ami pedig a vérszagra gyűlők teljes bojkottját jelentené és a mobbing abszolút tilalmát. Minden gondolkodó, autonóm ember látja, hogy cikik vagytok, és tökre nem kíváncsi erre senki. Bármit meg lehet velünk tenni, ha nem akarjuk az érvényesüléseteket tolni, a direktívákat elfogadni, a kivégzésekhez asszisztálni?
Tök más bírálni valamit, akár érvekkel, akár röhögve – tessék felnőni és nem megsértődni, sírdogálva zsarolni, hanem visszabírálni! És tök más falkában, módszeresen kicsinálni valakit!
Ami vicces, azon röhögni fogok, jó hangosan, ami undorító, attól hangosan undorodom. Én ugyan nem akarok igazságot tenni. És aki a világnézetek, fogalmak minimumát sem érti, de azért ezekben a témában hangoskodik, erősnek képzeli magát, miközben csak figyelmet koldul és egyéni kudarcait a nőközösséggel balzsamozza, az ciki és én kiröhögöm.
A továbbiakban nem tartom magamra kötelezőnek az érzékenykedő identitás szókészlezét és fogalmi kereteit, nem használom a zsargonjukat. Semmi újbeszél trigger, interszekció, -fób végű szó, trauma, shaming, soha többé. Visszavonom ezt a naiv posztomat. Nem személyes sérelmek miatt, bár voltak bőven, hanem mert ez csúszós lejtő, és döbbenet, hogy nyomásra, hiúságból, egyéni szemétségeket ideológiába öltöztetve mit művelnek elvileg jóakaratú, értelmes emberek, naivitásból és igazodásból ordas érdekeket tolnak.
És mert fejlődésre képes vagyok, és azóta rengeteget olvastam, elveszítettem az illúzióimat, én nem veszek részt a jóemberkedésben, a bárki kíméletében, ennek hazai, végtelenül álságos verziójában. Készséggel elismerem például elvileg, hogy a kövérségtől és edzetlenségtől való undorom előítélet és náciság, ti így hívjátok, legyen… a társadalom oltotta belém, legyen, én nem félek ettől. Én csak szaladok a fényben a hegyen, a mégoly igazságtalan undorom egyébként remekül motivál, hogy húsz év múlva se kínlódjak az ízületeimmel és ne macska legyen a profilképem. Az ezzel kapcsolatos üzeneteimbe akkor ütközöl bele, ha önként kikeresel a facebookon vagy a (személyes, magát nem hirdető-préselő, másokkal kattintásért nem smúzoló) blogon. Azt is elismerem, hogy hatalmas érdek, hogy az emberek elégedetlenek legyenek a külsejükkel, a szépség mítosza és a többi, biznisz, kapitalista és manipulatív, de akkor sem akarok sem elhízni, sem letagadni a valóságot, sem szarul kinézni, és főleg másokat, akik amúgy vadásszák a sértődési lehetőségeket, extra erőfeszítéssel, lábujjhegyen kímélni az érdekeiket, önfelmentésüket, a nevetséges hazudozáuk tiszteletben tartásával.
És hát ugye ők sem védtek meg engem soha.
Nem a nők ellen, a mozgalom ellen, de nem is a nőkért feltétlenül, hanem a szellemi nívóért, a minimális erkölcsért és az autonómiáért állok ki. Önálló gondolkodás, a különállás bátorsága, a bírálat lehetősége nélkül nincsen érték, haladás, semmi nincsen. Az igazodás, a birkaság mindent megöl, olyan világban, bármilyen.
Naiv voltam. Ilyeneket szoptunk be, hogy pamutplafon, de évekig ám: az üvegplafonmintájára transz nők számára a leszbikus cisznők bugyija a pamutplafon, amin át kell törni. Méh, a hüvely, a szülés, ha mindez női tapasztalat, ez transzfób. Olyan logikus volt. Fura, de aggyal megszokható. Bátor transzaktivista kiállásnak számított, amikor leleplezték a ceus oktatót, aki a társkeresős adatlapja szerint nem akart transzokkal randizni, ezt is le kellett persze nyomozni és ráhúzni az ideológiai kényszerzubbonyt. Ettől majd annyira vágyják majd a transznők gyanúsan nedvedző micsodáját. És néztem G-re, én idióta: szerinted mi volna itt az igazságos? És azt mondta: hülye vagy? Azzal randizik, akivel akar.
Antoni Rita amúgy leszögezi: senkinek nem kötelező senkivel randizni. De korrekt, fú, megnyugodtam. Megengedték. Nem ám elvi vezényszavakra, egyenlőségből dugunk! Pedig már úgy nézett ki. Hova nem akarjátok bedugni a közösségi orrotokat? Na de aki minden transzt eleve elutasít…! Akkor ő -fób!
Úgyis mindig találtok egy új furcsát, akit értsek meg, aki de szenved, aki sértődött, vagy nincs csaja, vagy pókokkal szeret baszni, tehát elnyomott. Én megállnék a melegeknél, a kilencvenes években, de ők se témám. Nekem ne jöjjön senki többet azzal, hogy heteronormatív vagyok meg ciszszexista. Amit írok, az nem emberi jogi érdekképviselete fűnek és fának, hanem a tapasztalataim, élményeim. Nem cipelem senki keresztjét, van nekem is saját.
A tiszta elmélet ez – és amúgy gyakorlatban élek, hibázhatok is. Mi van akkor?
Mindenki olyan nagyra van, hogy hű, neki véleménye van, azt meg tisztelni kell, és nyomja, nyomja. Megrészegülnek, hogy ők milyen jól tudják, felmondják az elveket, miközben senki nem kérdezte őket.
Álláspontom szerint szabad csúnyán beszélni és keményeket mondani, nem kötelező a kedvesség se, nem kell szenteskedni. Nem érdekel az elitizmus vádja sem, a privilegizáltozásba csomagolt szemétkedés, meg hogy én fokozom az előítéleteket: ha a kék hajjal nyafogó Lakatos Márk önzése kurvaciki, akkor legyek csak homofób.
Nem érdekel, ha elfogultnak tartanak vagy sértődöttnek. Nincsen erkölcsi alapotok senkit semmilyennek tartani a történtek után.
A másik, ami elképesztő, hogy ti évek óta olyanokat tűrtök meg, hogy körülöttetek lefetyeljenek meg unaloműzzenek, mint Murinai Angéla és Lelkes Villő.
Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy az önvirításból, személyes, pszichopata bosszúból álló hivatalnok a nagy feminista menőség. Ezt az szopta be, aki soha nem látta egy kommentjét se. Villő, te folyton kiírod, hogy nem szedsz már gyógyszert. Lehet, hogy kéne, mert dermesztő, amit művelsz. Nyomorult lelkiállapotod kompenzálásképp ruhamárkákkal dicsekszel, tetszelegsz, pszichothriller módon lopod az életemet, a szerelmemtől az edzőmön át a nadrágom márkájáig, hogy fájjon, iszonyú alattomosan (nem fáj, mert kiröhögünk). Tessék csak megkukkantani instán a rendszeres genyó hashtagjeit. És te vagy a testszégyenítés ellen tiltakozó, fenntartható feminista, és játszod a mobbingáldozatot. Egyszer fordítsa le valaki angolra, miket művelsz.
Őket miért nem baszták ki még az úgynevezett feminista terekből ennyi hazudozás után? Soha nem írtam álnéven, sem naponta, sem a blogjára. Kicsit sárga, nagyon savanyú, de a tietek? Antoni Rita, rájuk szólsz te? Miért legitimálod őket? Miért kell hagyni, mulasztásosan bátorítani, hogy ilyen nívón létező emberek kotnyeleskedjenek arról, ami tök személyes ügy, nincs közük hozzá, elferdítik, és semmi haszna a közösség szempontjából? Mi ez, miért lehet ezt, fiktív hüvelygombákkal turnézni kicsinyes bosszúból egy állítólag vagány feminista oldalon? Miért nem őket bojkottáljátok?
Tényleg bocs, kedves ismerősök, mert sokan vannak, akik nem figyelnek, nem veszik észre, de ez olyan undorító, hogy már törlöm és tiltom, aki ebben részt vesz.
Az intellektuális, önálló ember legsajátabb joga, hogy rámutasson, ami ciki, különálljon, szólni merjen ellene, és kigúnyolja akár. Ennyit tán elbír a mozgalmatok!
Elutasítom az áldozatiságot: leszel szíves magad a végére járni az érzéseidnek, egyéni választásaidnak, és nem a többiektől várni el, hogy ők neveljék át magukat, kizsarolva, hogy foglalkozzanak veled, hőssé avassanak. Ezt a transzoknak írom, elképesztő ez a hiszti. Nettó fetisiszta zsarolók, lásd a fenti képet. Én a megerősödésben, az örömben, a női erőben hiszek, utálom az üres harsánykodást, mások használatát, a sunyiskodást. Rengeteget teszek, tettem a nőkért, valóban értelmes programok, csoportok sorát szerveztem. De még a transzokat is próbáltam megérteni (nem sikerült). Feminista vagyok, maradok, nem szövetkezem másokkal, de veletek, akik ezekben a berkekben susmusoltok, nem vállalok közösséget.
Nem érdekel, szerettek-e, olvastok-e, csalódtok-e. Ne lehessen senkit ezzel zsarolni. Nevetséges a lájkok kurvájának lenni, nem olvasó, megkeseredett, meddő nők körében lenni innovatívnak, hű meg ha!, lelopott eszmékkel, mondatokkal, sztárkodva!
Író vagyok, önkifejezek, figyelek, tájékozódom, igényes vagyok, utánajárok. Mindenkit erre biztatok. Felelősséggel írok a közös dolgokról – érvelni lehet válaszul. Vagy: szabadon írok magamról, arról nekem ne tartson eligazítást senki. Ne törjön elvkerékbe. Nem kell igazságosnak se lennem, amíg ember maradok. Nem vagyok tudós, politikus, vezető, aktivista. Szabad vagyok.
Kiállok mindenki mellett, álláspontjától függetlenül, akit űztek, akivel nem 1:1 a konfliktus,, hanem megpróbálták csoportosan kicsinálni. A teljes genderfészekről beszélek. Az egész Nem tehetsz róla… csoportról. Mindannyian benne voltatok.
Akikről tudtam, hogy jézusom: Mérő Vera, Lelkes Villő.
Akikben kurva nagyot csalódtam, bár azért valami már gyanús volt: Papp Réka Kinga, Péterfy-Novák Éva, Vay Blanka, Dányi Dani, Pál Móni, Gergely Dóra Viktória, Szabó A. Zsófia.
Akikről nem hittem volna, hogy ilyenben vezető szerepet vállalnak, döbbenet: Antoni Rita, Eszes Beáta.
És aki szólt és tiltakozott, azokat elismerem, a nevük nem is való ide. Lehet, hogy kihagytam valakit, és sokakat nem ismerek.
Ami ihlette, és azért ezek itt főleg screenshotok, magukért beszélnek:
https://akulturharcontul.blogspot.com/2018/10/ez-poszt-egy-hosszu-folyamat-szintezise.html
https://akulturharcontul.blogspot.com/2020/03/a-vilag-aldozatai-best-of-genderfeszek.html
Ha nincs türelmed, akkor nem fogod érteni, de akkor, kérlek, maradj csöndben. Nekem is sok óra volt, pedig a fél társaságot ismerem így névről, meg a fogalmakat, viszonyokat.
Mindenkit utálok, aki idegenkedik a szuverén embertől, és bántja, nyomja, alázza. Orsolya sok minden lehet, én nem tudom, de hogy szuverén, az tuti. És az is tuti, hogy ez a bajotok bele.
Minden dogmát, szektát, nagy elviséget elutasítok, embertelenné tesz, hatalmaskodóvá. Téged pedig, olvasó, csak akkor tartalak partnernek, ha nem a nyomoroddal turnézol itt, nem manipulálsz, műsorozol, hanem gondolkodsz, illetve tiszteletben tartod a határaimat. Sokszor írtam vissza azoknak, akik nem így viselkedtek, viszont-belemásztam azokba, akik belém másztak, ez jó tükör volt, de egyszerűbb lett volna minden alkalommal autoreply: önállóan gondolkodó ember nem ír le ilyet, nem mást taglal meg terelget, nem védekezik, nem vádaskodik, nem fél magát meglátni, nem az írót pécézi ki. Érteni próbálja a szöveget, ha nem érti, akkor elgondolkodik, kérdez, és csak utána ír, de akkor sem belemászósan. Aki nem ezért van itt, miért van itt? Miért nem fut egy kört vagy hímez terítőt?
a baszatlanság vádja
Tényleg hogy mondjam másképp, hát ez a téma.
De miért is akarom elkerülni a “csúnya” beszédet? Bővebben…
fragen sie
Két negyvenes nő azon veszekszik a net nyilvánossága előtt, hogy ki utánozza a másik cuccait…?
Ez méltatlan volna, ha így volna, de én nem tudok róla, hogy ez történik. Nem veszekszem senkivel, soha nem utánoztam senkit. Nem tulajdonítottam a tárgyaknak a használatukon túli értelmet, egy-egy tárgynak vagy az Illynek minimális jelképisége van. Én a cselekvésben hiszek. Soha nem voltam márkamániás, divatozó, kifele élő.
Sok jó cuccom van, szeretem, ha egyedi vagy legalábbis ritka, ami rajtam van, de erről nem szoktam beszélni, és kicsit sem érdekel az úgynevezett divat.
De azt érzékelem, hogy sokan vergődnek unalomban és élethiányban, és ők a neten nézegetik éhesen: mit kéne csinálni, hogyan kéne élni, kitűnni, megcsinálni magát? És van ebből ez a kikaparom-a-szemét-amiért-tehetségesebb típus is. Ijesztő és szánandó.
Most ugye a rajtam röhögcsélő díva őrülten sportol, biciklizik, fogyózik, menő holmikat vesz, haját lengeti, félmaratont és maratont emleget és flörtöl, hadd lássa mindenki az egzaltált, önimádó posztokban. Ti mivel töltöttétek az előző éveiteket, mi dühít ennyire, miért rivalizáltok, és miért mindig a másé kell? Miért beszéltek maratonról, félmaratonról, ha lusták vagytok futni, és nem látszik a sport halvány nyoma sem a testeteken? Én vagyok az inspiráció már pár hónapja, szépen lefogytatok (ehhez gratulálok, akkor már sejtitek, mi az a meló, amire én büszke vagyok), de közben ellenem acsarkodtok, nekem üzengettek? Negyvensok évesen?
Ostoba, felszínes, kínos, morálisan megvetendő ez az egész. Egy olyan világban cuccokon rugózni, azokat fotózgatni, giccseket fabrikálni, amely ökológiai katasztrófa előtt áll, ahol tombol a nyomor. A középosztály Decathlonra is sajnálja a pénzt, nem sportol komolyan szinte senki.
Én meg évek óta a saját keresetemből, munkámból tartok el három gyereket, keményen sportolok, ronggyá nyűvöm a darabokat, ezért mondhatom erre a ti hajszátokra, hogy bekaphatjátok.
Érdekes az értékrendetek.
Hogy miért “nem szarom le”? Neked volna csak könnyebb úgy, harmóniára vágyó, nyugalmat kereső olvasóm, nekem nem. Mindig szóvá fogom tenni a zaklatást, hogy ne egyedül cipeljem, nem tudtok elhallgattatni. Ha rám neheztelsz, akkor gondold át még egyszer: igazságos-e, becsületes-e, célszerű-e ez? Nem, nem én okozom, nem én váltom ki és nem is én eszkalálom a zaklatást. Az erőszak annak a felelőssége, aki erőszakoskodik és képtelen privát intézni a konfliktusait.
Azért teszem szóvá, mert előfordulhat, hogy egy nap baj lesz. És ne az legyen, hogy én nem szóltam.
adásunkat megszakítjuk
Ez a bejegyzés 2019-es, hat évvel ezelőtt íródott.
Kedves olvasóim (az igazi olvasókra gondolok, nem a turkálókra), helyzet van. Elvadultak a gyűlölködők, szólnom kell.
Aki nem tudja, miről van szó: évek óta vagyok durva, csoportos netes zaklatás, rosszindulatú kavarás és pletykahadjárat célpontja, amelyben igen rafináltak az eszközök. Most ennek résztvevői bedühödtek. Új rohamot kaptak azok, akik poros, béna életekből leskelődnek, kavarnak, és úgy érzik, nekik is járna valami, most pedig csatlakoztak hozzájuk a régi blograjongók is. Nem itt kavarnak, ide nem mernek jönni, és nem is csak a facebookomon, hanem egy fórumfelületen, nyilvánosan.
Én nem megyek oda, ahol a mocsok van, hozzám nem ér el, mert nem vagyok ilyen értelemben kíváncsi. És azért sem, mert felelős vagyok azért, mit engedek az értékes munkaeszközömbe: az agyamba és érzelmi világomba. De ismerőseim jelzik, mi megy. A harcban nem veszek részt az ő szintjükön, módszereikkel, egy-egy konkrét személyre kihegyeződve sem. Én nem győzni akarok, nem szállok be nemtelen vitákba, nem fecsérlem erre az életemet. Tehát mi, csakazolvasók, nem táboroskodunk, nem kavarok, nincs szimpátiaszerzés, pletyka, irreleváns állítás, nincs “hatodik cé”. Tartalom van és értékrend, jó szövegek, közös edzés, színház, ahogy eddig. Érdek nélküli igazságkimondás.
Csak azt látom szívesen, aki erre vevő. Semmi más nem érdekel. A többiek menjenek innen. Nem kell semmilyen gesztus, nem várok el semmit. Ugyanakkor köszönöm azoknak, akik írtak. Döbbenet volt 2014-ben, ahogy elnémult az akkori, állítólag szívbéli közösség egésze néhány harsány tag hangoskodása után, akik semmit nem tettek a blog lényegébe, tartalmi részébe, finanszírozásába, mégis sajátjukként kezelték és rendezkedtek a blog ügyeiben és a magánéletemben.
A maradók is hallgattak: mi van, ha vége az egésznek, ha mostantól az az új trend, hogy utálni kell csakazolvassát? Ketten jelezték: vannak, nem álltak át.
Mindez nem számít már. Utána lett még több olvasó, hatalmas pezsgés az edzéstéma miatt.
Ami a célom most: titeket megóvni, meg persze magamat.
Szinte fölösleges mondani, hogy ilyen szintre nem megyünk, fölötte állok, mert aki ismer, aki tudja, mi a blog értékrendje, aki nem használt engem, és nincsenek irreális elvárásai, az a helyén kezeli a pletykákat, kavarásokat is. Nincs miről magyarázkodnom.
Miről beszélek? Huzakodó, elmebeteg, rutinos netes kavarókkal egyesültek a régi blogos sértődöttek. Előbbiek random célpontokat választanak, és így rendeznek borzalmas bacchanáliákat.
Most én vagyok soron. Köztük van:
egy pamacska a migránsmacska nickű indexes kommentelő (és ezzel össze nem férve topikmoderátor), korábban is macskás nickjei vannak: macskosz, macstappancsok éke – ki hinné, hogy a fórumra nem ragadt, kifele mutatott életében ő egy decens, sokra tartott idős asszony, régész és szakfordító? Nagyüzemben zaklat, rágalmaz, fenyeget másokat, eleinte világnézeti alapon szélsőjobbos aktivistákat, később, miután durván megverték, már bárkit. Itt a wikipédiás Polgár Tamás szócikk szerkesztővitájában találtam meg a nyomot: 2019 van, és még mindig aktív, ráfüggött a szerre. Beletett bő húsz évet: magányos netfüggőként egész nap ingert keres, kavar, gonoszkodik, és nincsenek gátlásai. Ez az ember is személyes barátja, és a módszereik ilyenek. A wikipédiáról idézem ezt is:
…előre is elnézést kérek, nem emlékszem mát a szerkesztési módszerekre, rég írtam ide igen, engem vertek meg, nem kicsit, nagyon, bombagyáros közegből érkezett az illető, mert 2 órára rá fent volt az eset Gabucino blogján a körítést és a “lírát” leszámítva valóban az történt, ami ott le van írva, tahét hogy ajtót nyitottam, ököllel arconbasztak, majd a földön feküdve rugdostak, nem kicsit, nagyon remélem megteszi forrásnak, ha a megvert nyilatkozik sk – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Macskosz (vitalap | szerkesztései) 2009. december 21.,
(…)Azért ez hihetetlen. (…) Már bocs Macskosz, olyan, mint épkézláb szerkesztésed gyakorlatilag soha nem volt itt, pedig ugye elvileg művelt, tanult ember vagy. Összeszámoltad, hány órát töltöttél mások lejáratásával? Írtad az Indexen a mocskolódó hsz-ek tömkelegét, nem sajnáltál időt, energiát mások gyalázására. Gusztustalan stílusban. Nem szégyelled magad? És most idejössz telesírni a Wikit, hogy megvertek? Bár az is kurva égő, aki nőt ver össze, és ultragáz, de te/ti mennyivel voltatok különbek éveken át? Hogy a fenébe nem törölte az Index is azt a sok mocsokságot, amit összehordtatok? Gyűlöltetek egy általatok majdnem ismeretlen személyt, arra használtátok a netet, hogy ezt bizonyítsátok. Már rég megérdemeltetek volna érte többen is bírósági pert. Visszataszító, ocsmány. Mindkét oldal. – TobiÜzi 2009. december 22., 13:57 (CET)
…Nem ismertem különösebben az ominózus topikot, a múltkori beszélgetésünk után mentem át alaposabban körülnézni. Megdöbbentő. Nem tudom, kicsoda pontosan ez a tomcat, mennyi valóságalapja van annak, amit itt-ott írnak róla, de ez mindegy is, ilyen szinten mocskolni, állandóan belekeverve a családtagjait, a barátnőjét tényleg gusztustalan. Hál’ Istennek előbb néztem át, mintsem (ahogy mondtam) átmentem volna szólni, hogy jöjjenek semlegesebbé tenni a cikket, azt hiszem igen rossz lépés lett volna, csak a wikinek okoztam volna problémát. Az meg hab a tortán, hogy állítólag az index egyik moderátora vitte a prímet éveken keresztül a topikban, élen járva úgy tomcat, mint famíliája legalpáribb szidásában, az IRL-adatokkal való szórakozásban, stb. Ez mondjuk az indexet minősíti, nálunk egy admin kb. két percig csinálhatna ilyesmit, aztán repülne is. Mondjuk ha csak a fele igaz annak, amit az index moderátorairól hallottam, már nem olyan meglepő a dolog. Lassan megérdemelne a garnitúra egy bekezdést az amúgy is igencsak PR index.hu-cikkünkben. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj… 2009. december 22.,
A másik fő alak: Fekete-Móró András építész, Angliában él, súlyosan érzéketlen, istenkomplexusos, durván feminista- és nőgyűlölő, rettenetes arcú-testalkatú, és lőfegyver-sportot űz – komolyan mondom, sematikus thriller az egész csávó. Abszolút Igazság a nickje, de Maestro néven is megtalálható, a névválasztás is mindent elárul. Szakmai teljesítményét itt nézhetitek meg. Hobbitház! Ilyen ízléssel, tudattal, eredményességgel lett neki a gyűlölködés a vonzóbb pálya.
Vevegyő álnevű, sértett, elszegényedett-megnyomorodott értelmiségi, a rendszerváltás vesztese, Majoros Klára:
Serial Slut álnevű, végtelenül hiú, erőszakos, anyagias, öntelt, közhelyparádé fake személyiség. Rettentően beakadtam neki. Gyűlöli az anyját, ezt vetíti rám. Fekete Noémi a neve, és valóban űzött fiatalabb korában prostitúciós tevékenységet, gyomorforgató fajtát. Ezzel felhagyván az állítólagos disszociatlv személyiségzavaráról regélve próbál figyelmet szerezni. gyomorforgató leírások a fiatal tevékenységéről. Semmihez nem ért, csak a tömegkultúrát ismeri. Egész nap, minden nap kizárólag fórumozik. Frissítés: ő szervezte az amszterdami maratonon idején, 2019 őszén a csalást, hogy ne legyen szállásom és ne tudjam lefutni, de nem jött össze a trükközés, azóta még jobban gyűlöl.
Gyomorforgató módon a dologtalan, többféle pszichiátriai zavarral bevallottan küzdő egykori escort elmélkedik a gyerekeim kiemeléséről.
És még sokan mások. Végtelen idő, korlátlan rosszindulat, zavaros alázások. Ezek nyilvános kommentek, és mindezt és még sok mást, sunyi célozgatásokat, hazugságokat, alázásokat, hajszát egyes topiktagok ellen, személyes részletek kibeszélését, rosszindulatúskodást egy moderált fórumon csinálják, csakhogy a topik moderátora a rendszerbe jól beépült pamacska a migránsmacska maga, vagyis Seleanu Magdaléna, informatikai háttere pedig Fekete-Móró András.
Az idézetek nem a jelenlegi zaklatást mutatják, hanem a hangnemet, a bántás kezdeti jellegét, azt, ami mára eldurvult és fenyegetéssé vált.
Azok, akik bosszút akarnak, és érdekeltek az ottani hangulat hergelésében (frissítem): itteni nagy rajongók, Murinai Angéla (Gumiszoba):
Mocskolódás közepette ízlésesen önpromó:
Kovács Csilla Teeztnemtudhatodhajnalkám, a legnagyobb rajongóm, aki a blog második születésnapján a fő ajándékot kapta: egy laptopot. Most is arról gyűlölködik ellenem, iszonyú sunyin (ha egyvalakit kell mondani, akit a máglyán sem sajnálnék: ő az).
Colleen Ballinger nicknéven a szép #nemirigy tavasztündér, Lelkes Villő:
Villő G-t is kikezdte, addig túrta a netet. és nem ismeri, G. soha nem ártott neki (viszont tavsztündér egyszál maga kínlódik, meg genderfluid újabban, kínjában):
safranspirit néven a dicstelen múltú bezzeganyás Cantaloupe, a valódi neve Nagy Ágnes, és szegényt nem áldotta meg az isten semmivel, csak szabadidővel, itt lorax néven kommentelt (ambivalens: dicsér, de hatalmaskodik), Villőnek régebben fegyverhordozó szolgája.
nem hídon, hanem hídban hátrafele…
Brewial Whore nevű agresszor, erőszakos bűncselekményért ítélték el, Pilisvörösvár lakos. Azt szeretné, ha engem valaki kilesne és megverne a futóútvonalamon. Itt a maffiával fenyeget:
Ursus arctos (Brother Love, kanpulyka, bravetinsoldier, a fórumon korábbi nickjét törölte, újabban Vézna Pít, régebben Esztétikai Cápatámadás, E/1-ben beszélt hozzám), a férfit aki élete szerelmének nevezett. Ragyogva és sűrűn számol be arról, hogyan perelt be meg jelentett fel engem és mekkora májer ő.
Ha görénykedsz, mégpedig évekig, kitartóan, l’art pour l’art vagy aljas, elárulsz, akkor ne várj jóindulatot. Én nem leszek balek többet. Nem gondolom, hogy bármilyen elv, jogszabály, morális megfontolás tiltaná, hogy megnevezzem a valós személyeket. Vállaljatok felelősséget! Úgy írj, élj, kommentelj, hogy vállalható legyen a neveddel is. Ne legyen kellemetlen, ha valaki rájön, ki vagy. Én, akinek a netes footprintjét ennyire tönkretették, vélt és valós személyes dolgait aljasul kifigyelték, eltorzították és szétbeszélték a Nagyrajongók, teljes joggal és hitelesen mondom ezt: én is úgy írtam mindig, hogy ne legyen ciki.
A saját nevemen vagyok jelen, van arcom, minden esetben vállalom magam, a képeimet sem kozmetikázom. Az viszont fontos különbség, hogy az én személyemhez köthetően a gyanútlan júzer nemcsak mocskot, elborult emberek rohamait találja, hanem értelmes ügyeket, tevékenységeket, eredményeket, nívót is.
Az anonimitás csak őket védi, hogy következmény nélkül szemétkedhessenek, ne kelljen az arcukat látnunk. Akinek ez nem tetszik, fáradjon a magyar bíróságra, sok sikert.
Ami a régi, rajongó olvasókat illeti. Miért csinálják, “hol romlott ez el”? Kérdi nagyon kedves régi olvasó, aki “mindkettőnket szeret” (Murinai Angélát, engem). A válaszom: eleve rossz volt, ők nem olvasni jöttek, ők nem intellektuálisak, önfeldolgozók, nem is minőségérzékenyek, hanem megkívánták itt a közösségi életet, a teljesítményt, a lelkizést, a népszerűséget, a történeteik szabad lefesthetőségét, a menő kimondást, a narratíva uralását. “Én is tudok ilyet, én is sztár leszek.” Ez nem szeretés kérdése. Ha a személyeskedő mocskot nem ítéled el, ha neked ez belefér, akkor sajnos a probléma része vagy és nincs veled dolgom. Nem is én keresem veled a kapcsolatot.
És 2014 ősze óta ki akarnak csinálni, az azóta sem működő, sivár életük miatt. Itt építgették a házibulijaikat, a pszichodráma-klientúrát, kerestek utazáshoz partnert. Azt hitték, a blogot ők hozták létre, ezért a blog nekik legyen kényelmes, hasznos, én meg tűnjek el. Az első jel az volt, amikor Csilla nagy segítőkészen felajánlotta, hogy bízzam rá a kommentkezelést, nem lehet ezt egyedül bírni. Hatalmat akart egy blogban, amelyhez a jópofizáson, haverkodó zsizsegésen kívül nem tett hozzá semmit, én pedig naiv voltam. Annyira nem, hogy beengedjem, de nem húztam határt, sőt, bizalmas viszonyban voltam velük. Ezt nagyon-nagyon megbántam, hiszen tudtam, hogy Csilla szétvert már egy másik közösséget, és mindent alárendel annak, hogy szeressék, emiatt igen fura gesztusai vannak.
További motiváció: ha elég sok mindent összehazudnak rólam, ha rám fogják a saját nemszép húzásaikat, pletykás kavarásaikat, hazugságaikat is igazolhatják, és nem kell a valós okkal foglalkozni: hogy kevesek, hogy nem csak nem jutott, de nem is jár nekik taps, hogy használtak, hogy nincs életük, tehetségük, tartásuk.
Hogy súlyosan projektálnak.
Hogy nem tudnak lenyugodni, elengedni. Naponta figyelgetik a blogomat.
Legyen világos: én nem értem és nem méltányolom azokat, akik nem osztják a blog céljait, nem értik a szövegeket, nincs nyitottságuk, nem érdeklődnek a témáim, attitűdöm iránt. Akik nézegetnek, gyűjtögetik a pletykatémát, ezért járnak ide. És az ilyen emberekkel nem leszek előzékeny (balek).
Felidézek ezzel kapcsolatban egy rendkívül zavaros, de jellemző esetet: a bosszú lehetőségének mohó figyelése olyan mértéket öltött, hogy amikor Gumiszobának meghalt a fia 2016 nyarán, akkor azt figyelte ő és/vagy a körülötte zsizsegők, hogy na, mit lépek erre én. Aki akkor már bő másfél éve nem voltam semmiféle kapcsolatban vele. És gyártottak is botrányt, valójában, ennek volt akkor az ideje, nem a csendnek és a feldolgozásnak, a maguk körében való összetartó, szeretetteljes gyásznak: Kovács Csilla kitalálta és oda is írta a facebookomra, hogy én annyira gonosz vagyok, hogy a halottra utalva tettem ki a Baudelaire-verselemzést, hogy örültem a gyerek halálának és arra célzok és tocsogok a rosszakaratban. Ezt egyébként nem buta, nem ellenséges olvasók is elhitték. Hát jó. Így működik és ennyire romboló a netes kavarás. Ilyen a projekció: ha ő tele van rosszindulattal, rahjtam kattog egész nap és kíváncsi rám, akkor azt hiszi, fordítva is így van.
Eleve traumát, tragédiát lobogtatni, azt turnézásra, népszerűsködésre használni gyomorforgató. De az egész sztori nagyon gáz. Ez döbbenet.
Most valami erős düh hajtja őket, az indexes szárny és a tavasztündér nevű unatkozó egykori rajongó gyakorlatilag bármire képes, technikailag is erre-arra.
Már tudtam, mire képesek, amikor Ursus arcrostnak, a “nagy szerelemnek” írogattak, őt faggatták zaftos részletekről. Most annál is durvábbak. Tudd, ha megkeresnek: ők azok. A személyiséglopás, e-mail címmel való visszaélés elkerülése érdekében írom, hogy én csak a saját, jól ismert, privát facebookomat és e-mail címeimet használom, a saját oldalaimon és profilomon publikálok, tehát jelen helyzetben nem kommentelek más oldalakon. Nem lesz új profilom, nem váltok stílust, nem keresek meg olyanokat, akikkel korábban nem volt dolgom és sosem tettem ilyet, nem szervezkedtem. É egyedül vagyok. Kifejezetten kérem: ne keveredj vele, de tudd, mi van. A jól ismert, személyes baráttá lett olvasókon kívül nem írok senkinek, csak reagálok, ha ti kerestek meg (infó, jelszó, bármi).
Várható, hogy a nevemben írogatnak majd, akár ismert embereknek, híreket szállítanak, zaklatnak. Ezért jelzem ma, június 5-én, hogy senkinek, aki nem személyes, közeli ismerősöm, nem írtam és nem írok privátot, semmilyen szokatlan e-mailt, nem beszélek más emberek személyes dolgairól senkivel.
A stílusom karakteres és felismerhető. Ha kételyed van, ha fura, amit írnak neked, akkor írj privátot, én pedig egy biztonsági szóval kezdem a levelemet.
Ha bármi gyanús, fura dolog jön vagy híresztelődik, tételezd fel, hogy visszaélnek a nevemmel. Én csak azzal foglalkozom, ami lényeges.
Nem, nem fogom őket leszarni, felülemelkedni. Nem kérek ezügyben senkitől tanácsot, mert te könnyen vagy bölcs és nagyvonalú, nem tudod az előzményeket, hátteret. Az életem, a blogom, a történetem, a lényem az enyém, és innen ez a reakció következik. Bízd rám. Nem feladatom az se, hogy biztosítsam, hogy az olvasó mindent értsen, minden világos, építő, átlátható, kellemes legyen a számára. TE emelkedj felül, ha nem érdekel ez az ügy, ne engem oktass ki, mert nem tudod, milyen célpontnak lenni.
Nem adom alább azt, hogy kimondjam az igazat, ettől nem tud senki eltántorítani. Nem fogok elhallgatni, eltűnni, másképp írni. Ha nyilvánvaló, hogy mi motiválja az ellenségeskedést (sértődött, értetlen, sportolni lusta, gyerektelen vagy magányos középkorú nők), akkor erre rámutatok.
Erről az ügyről nem mondok el mindent, tehát ez egy leegyszerűsített poszt, mert nem akarom, hogy ellepje az életemet meg a blogot, de higgyétek el, kemény.
Sehova máshova, mint a blogom és a saját facebook, nem írok, nem szervezek. Nem ők a téma nekem, hanem nekik én. Nem, nem “veszekszünk”, nem “konfliktus van”, hanem undorító a netes zaklatás, a módja és a fogantatása.
A figyelmeztetés azoknak szól, akiknek a neve (lájkok, kommentek, itteni valós név vagy régi blogos ismerős által) kitúrható a netről, ezért figyelj: NE mutatkozz, ne lájkolj, ha van közlendőd, írj nickről kommentet vagy e-mailt! Régi jó szervezéseink működnek tovább, senki nem veheti el azt, amit összehoztunk, nem is mérgezheti meg, és posztok is lesznek, ahogy eddig: értelmesen, fontosakat írok.
Senkinek az adatait nem adom ki, senkinek az életébe nem szólok bele, senkivel nincs problémám a 2014-es kavarósokat leszámítva, de velük sem foglalkozom. A jóra való restségről pedig írni fogok a főbűnös sorozatban, mert hogy ez az aljasságnak mennyire melegágya, az csak most döbbent belém.
te mit vinnél a beteg néninek?
Anyám, sajnos, cukron él. Mindenbe rengeteg cukrot kér, ő úgy szereti. Egyébként is főleg kenyeret és tésztát eszik, húst soha nem evett. De zöldésget sem nagyon. A tortának pedig úgy örül, mint egy gyerek. Nyilván ezt én nem fogom visszafordítani, de talán más sem tudná, ez az ő döntése volt. Az viszont megdöbbent, hogy a családtagjaim szerint ez mennyire rendben van. A vércukra például nincs rendben, megmértem. És pont ez a szemét a cukorban: hogy nem öl, hanem tönkreteszi az életminőséget. A permanensen magas vércukor és a heves, magas löketek évtizetes távon iszonyatos károkat okoznak a hormonális rendszerben és az agyban.
Van az index fórumán egy topik, ahol valami hökkenetes mohósággal taglalnak engem. Bővebben…
portrék 16.: a váláskárosult apuka
A váláskárosult apuka korábban is el-elpottyant zöldeket, de amikor Megtörténik Vele Is, onnantól a sírig ezt a sztorit mondogatja:
A férfiakkal csúnyán elbánnak a nők és csúnyán elbánik a rendszer is. Pedig én jó ember vagyok, és szívesen nevelném a gyerekeimet.
Én is kiváló atomfizikus lennék, sőt, Nobel-díjas is. Ha annak tanultam volna! Nem az én hibám.
Ez a narratíva azt szolgálja, hogy az elvált apának ne kelljen a saját hibáival, felelősségével szembenéznie, és másokat vádolhasson. A hajléktalanságot mint olyat a nők nyakába varrja, mondván: a hajléktalanok nyolcvan százaléka férfi, és a többség válás után került az utcára. Bővebben…
megkérdeztük gerle évát
Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!
Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?
Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!
Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:
Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.
jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány
A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.
Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).
Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.
https://www.facebook.com/events/267291230640816/?active_tab=about
Hétfőn pedig kezdődik a filmhét.
A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com
Mikor lett ilyen rövid a hajad?
Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.
Foglalkoztat a szépség és az öregedés?
Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.
A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.
Milyen márkákat használsz?
Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.
Lakkozod a körmöd?
Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.
És bejutottál te is a kordonok közé?
Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.
Mi lesz a következő verseny?
Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.
Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.
Merre tart a sportolásod?
Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.
Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?
Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkor bárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.
De hát az erős szexi, nem?
Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.
Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?
Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, heteró, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.
Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.
A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?
A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.
Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?
A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.
Most mit fogsz csinálni?
Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.
Frissítés: Megvan a kutya, reggel megyek érte.
szétszed
Kedves kommentelőm, azt kérded, mit tegyél, hogy ne szedjelek szét? Bővebben…
“nekem nem tetszenek az izmos nők”
Vizsgáljuk meg e gyakran hangoztatott finnyogás hátterét, okait, üzenetét, minden mögöttest.
Mivel ezt nekem, rám célozva írta az illető, mindenekelőtt megállapítom, hogy úgy fogalmaz, mintha én az ő kedvéért, az ő ízlésének akarnék megfelelni. Ami röhejes és férfigőg, egoizmus.
Ki kérdezte, hogy neked mi tetszik? Magánügyed. Te hogy nézel ki? Bővebben…
a túltolt feminizmus
Tudom, itt vagy, és azt is, hogy ráncolod a homlokod. És néha kommentelsz is egy megint-ugyanolyan-kioktatást, vagy felveszed a könnyed, csak-erre-jártam gúnyolódás pózát, és úgy általában teszel megjegyzéseket a blogra, a túlzó feminizmusra, vagy a személyemre. Konkrét érved nincs.
Kifejted netán, hogy te annyi mindennel egyetértesz, tetszik amúgy a blog, na de ez (a te rossz lelkismeretedet okozó, érzékeny pontodra tapintó poszt), ez már mégis túlzás! Álljon meg a menet!
Vagy csak előírod, hogy én milyen szavakat, stíluselemeket használjak, hogy kezeljem a blogmotort, vagy nyafogsz, hogy csináljak valamit, hogy te jobban tudd olvasni a saját elbaszott telefonodon. Nem lehet azt kibírni, hogy ne szólj bele.
Én mindig tudom, mi zajlik, amikor az olvasó felordít. Bővebben…
az edz ige helyesírása
E-nek, nagy szeretettel
Te is elfelejtettél helyesen írni? Bővebben…
az én elitizmusom
Az érvelésemre, az egész lényemre, gyakori indulataimra (úgy általában rám) szívesen mondják, ha már mást nem tudnak mondani, hogy elitista, kirekesztő. Ez jól hangzik, ezzel túl lehet kiabálni azt, amit mondok: hogy nem vagy a körülményeid áldozata, te sem, én sem, igenis lehet jobb életed. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 