top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel

Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.

1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt

Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.

És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.

* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?

2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak

Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.

Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.

3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!

Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…

– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.

4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!

És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).

Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.

A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.

Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.

És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.

5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!

Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.

A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.

Ez vagyok én:

Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.

Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.

A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:

6. essen jól!

Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?

Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.

7. a saját utadat járd!

Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.

Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.

8. a heuréka-élmény

Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.

Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.

Ez a Reed.

Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.

8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés

Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.

A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.

És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.

A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.

Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.

9. csak te tudhatod!

És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!

10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!

Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.

Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.

Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.

Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!

Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.

“nekem nem tetszenek az izmos nők”

Vizsgáljuk meg e gyakran hangoztatott finnyogás hátterét, okait, üzenetét, minden mögöttest.

Mivel ezt nekem, rám célozva írta az illető, mindenekelőtt megállapítom, hogy úgy fogalmaz, mintha én az ő kedvéért, az ő ízlésének akarnék megfelelni. Ami röhejes és férfigőg, egoizmus.

Ki kérdezte, hogy neked mi tetszik? Magánügyed. Te hogy nézel ki? Bővebben…

mennyit költök az edzéseimre?

Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább? Bővebben…

táplálkozás, testmozgás

Unjátok, mi? Hehe.

Olvasó írja, hogy egy ideig nem olvasta a blogot, mert őt nem érdekli ennyire a sport.

Hát, most mondhatnám, hogy Bővebben…

miért edzek “fiúsan?”

Eleve hogy nem egy másik sportág. Hogy lett ez? Miért nem futok, annak is van zúzós terep- meg ultraváltozata? Járok tornára, spinningre, jógára?

Azt hiszem, érdekelt az a világ, amiről nem szólnak a fogyimagazinok. Oda belépni. És egyedül. És meghódítani.

Minden fitneszmagazin fogyimagazin. Bővebben…

sztereotípiák, amelyek úgy vannak

Be sokszor cáfoltuk, nyugtattunk meg mindenkit (egymást), hogy nem is! Hogy ne féljen és ne higgye!

Az (ön)nyugtatás szép sport. Azért kell minket (magunkat) megnyugtatni, mert félünk. Mindenki fél. Azonban szembenézni a puszta, illúziótlan, olykor kicsinyes valósággal, az még jobb. Úgy értem, intellektuálisan izgalmasabb. Így negyven körül meg elengedhetetlen is.

A bejegyzés, mint azt a figyelmes olvasó észrevenné jelölés nélkül is, a tézis (sztereotípia)–antitézis (megnyugtató cáfolat)–szintézis (nettó valóság) logikájára épül. Bővebben…

szelfizők a gymben

Majdnem becsuktam ezt a cikket, az első mondatbeli képzavar miatt:

Kevesebb bejegyzés, több edzés

, de aztán végigolvastam, és hát szellemes, szemléletes, “nagyon igaz”, “szívemből szólt”, “minden szavával egyetértek”, “te én vagyok?”, “pont így”, “osztom”,”magam sem fogalmazhattam volna meg jobban”.

Próbálj meg fekvenyomni és szelfizni egyszerre és töltsd fel a képet (hagyjuk, hadd dolgozzon a természetes kiválasztódás).

Hehe.

Leszámítva, hogy nekem nincs kedvem rendőrködni a sporttársaimon, normákat szabni a más közegből érkezőknek, mást preferálóknak, morális kérdést csinálni abból, ami nem az. Bővebben…

mesélek a testépítésről 1.

akármit csinálsz, légy profi

Meg az összes többiről is mesélek.

Lett egy csomó jéééé! mostanában, azzal kapcsolatosan, hogy mit csinálnak ezek az izmos emberek körülöttem, és miért. Megértettem valamennyire érzetként is, a saját élményt, megfigyelőként meg a tendenciát, összefüggéseket, az újságíróagyammal, és tudok róla élményszerűen mesélni.

Titeket érdekel ez? Mert engem minden, most épp ez. Bővebben…

és akkor nem magyarázkodtunk többé

Úgy örülök ennek a cikknek. Nem vagyok egyedül.

http://uvegplafon.blog.hu/2016/02/03/nem_felsz_hogy_tul_izmos_leszel_a_jo_strandest_akkor_az_igazi_ha_a_befotteket_azert_a_ferfinak_kell_

És neki is:

http://anyatest.blog.hu/2015/10/31/kell-e_a_jo_segg_az_anyasaghoz

Csak megint a magyarázkodás, hogy nem a jó alak, mi nem azért… Mi ez bennünk, kitől félünk? Ha fontos nekünk a jó alak, akár mint mellékterméke az edzésnek és tudatos táplálkozásnak, akár elsődleges célként, akkor majd nem vesznek minket komolyan? Ez a para? Miért is? Mert nekik soha nem volt és nem is lesz jó alakjuk, és meg ne bántódjanak? Bővebben…

létezik-e?

Biztos voltam benne, hogy van már ilyen című poszt.

Skandináviáról vagy egyenlőségről szól.

Vagy a szerelem teljességének élményéről. Bővebben…

a konditerem csak feministáknak való

Én arra a következtetésre jutottam tegnap, hogy a konditerem leginkább feministáknak való.

Na, mit szóltok? Womanpower, gymfeminism.

Fotó - 2015.10.24. 16.03 #3

Vagyis: nagyon stabil értékrenddel, saját motivációval, önreflexióval bíró személyiségeknek való ez a világ, olyanoknak, akiket nem rángat a szexualizált testkép. (Hogy szarjuk le, ki mit mond, hogy a külvilág ne hasson ránk egyáltalán, az naivitás és durcáskodás. Dehogynem hat, nagyon is, mi is úgy helyezzük el az önképünket, hogy mihez képest. Én például nem akartam úgy végezni, ahogy egy háromgyerekes egyedülálló negyven éves anyára ki van róva. A lényeg az, hogy mások elvárásai és normái nem írhatják felül a jóllétünket.)

Meg kell erősödni, és pontosan tudni, mit akarsz. Mert különben ebben a világban baj lesz. Bővebben…