kultúrnapló

Régóta tervezem ezt a rovatot, de akkoriban, amikor nekiültem, nem olvastam eleget, és azt szégyelltem. Korábban olyan életet éltem, amelyben az evéshez és tisztálkodáshoz hasonló igénnyel és rendszerességgel értek művészeti élmények. Most már újra több a kultúrélmény, 2018. szeptember 20-án kezdem írni.

Ritkán lesznek linkek (netes tartalmak): alapvetően könyv, tartalmas folyóirat vagy cikk, színház, zene szerepel a rovatban. Semmi tévé vagy fülbe dugás, se youtube, se letöltés: a színház és a zene elmenős programokat jelent, tehát csupa olyasmit, amiért én hajlandó voltam fizetni és elmenni otthonról (vagy az volt hajlandó fizetni, aki meghívott). Ez ad rangot a kultúrafogyasztásnak. Igyekszem tömör lenni. Az edzésnaplóhoz hasonlóan fogom szerkeszteni, vagyis felfelé bővítem, alul lesznek a régebbi jegyzetek, és megtalálod a rovatot fejlécben is.

Ezt a linket kaptam, láttuk a Ludwigban Mapplethorpe-ot 2012-ben:

https://maimanohaz.blog.hu/2018/12/09/a_het_fotosa_robert_mapplethorpe?fbclid=IwAR1HdZjpXVztY_0lKgLf_FHIv3zMNYt9o64mhkZ3gkFbbYPIcQ5RF6VFEwE

December 8. A művésznő és rajongói Valló-rendezés a Radnótiban. Osztrovszkij, Morcsányi fordítása. Lovas Rozi címszerepben, őt próbálják korrumpálni. Első sorban nyomulunk hárman, jókedvű sportolók, összesen négyen. Börcsök Enikőtől megáll az emberben az ütő. Meghökkentően szép és pontos Bálint András lovagias figurája (volt színházigazgatót játszik, aki ügyelő a saját színházában! ezen miért csak én röhögök?), átütő Lovas Rozi és érdekes, sosem-láttam-még-ilyet a rezervált Rusznák András, hát beleszeret az ember az ügyefogyott milliárdosba, aki végül legyőzi a szerelmet is, az értelmiséget is, és a romlott, agresszív NER-lovagokat is. Korábban nem láttam még őt emlékezetesnek.

A Radnóti nagy erőkkel üzeni az igazgatóváltása óta (Bálint András harminc éve után 2016-tól Kováts Adél), hogy mennyire modernek, interaktívak, lendületesek, minőségpártiak, kommunikatívak, de én, aki olyannyira ismertem a színház 1999 (Valló nagy Csehovjai) és 2008 közötti időszakát, minden bemutatót láttam, és legalább tízet többször is, úgy érzem, hogy ez inkább a Bálint András-féle megkopott polgári színház elleni tiltakozás, annak tagadása. Nem tudom tömören elmondani, mi az újfajta minőség, van több társadalmilag érzékeny, nézőt jobban bevonó előadás, egyenlőségpárti téma, van Alföldi és Szikszai Rémusz, de nem tudom, mire megy ki, vegyes nívújúak az előadások, ellentétben az Örkénnyel és a Katonával. Jó látni az új erősségeket: Lovas Rozit, Sodró Elizát, Pál Andrást, de szomorúan (régimódian) nyugtázom, hogy az aktív nemzedékből csak Schneider Zoltán van már ott az igazán régiek közül, és persze Kováts Adél. Óh, amikor Csányi Sándor, Lengyel Tamás is itt volt! Kulka! Szervét! Szorongató rájuk gondolni, ennél nem lett senki sikeresebb (csak talán kulka a Nemzetiben…), már ha ez nem a bulvársiker az Andrássy túloldalán. Nyertünk azóta Gazsó Györgyöt, Pál Andrást, Lovas Rozit és az atipikus királynőt, Sodró Elizát. De ott van a társulatban a régi igazgató is, ami érdekes szitu lehet, és persze nem megy már el innen Csomós Mari, Martin Márta. A színház és a drámahagyomány a fiataloké. Idős színésznek lenni még akkor is keserves, ha legenda vagy (Molnár Piroska, Lázár Kati), és az a durva, hogy az én hőseim is már időseknek számítanak. Velem egyidős radnótis színésznő egyébként Szávai Viktória, és ő sincs már ott. Én hiszek a trsulatban, és nagyra tartom a hűséget.

December 7. Kompromisszumtalan színház: Caligula helytartója a Szkénében, a döbbenetes Nagypál Gáborral (kész vagyok, mindent tud), Fodor Tamással és Szikszai Rémusszal, Huszár Zsolt emlékére. Öt között van (best of ever).

Caliguláról a wikin érdekesen tartalmas a szócikk:

Miután Tiberius 37-ben meghalt, a nép örömmel fogadta a trónon, amelyet a befolyásos testőrparancsnok, Macro segítségével minden nehézség nélkül hatalmába kerített. Az öröm, legalább ami uralkodásának első idejét illeti, éppenséggel nem volt alaptalan. Rokonai gyilkosainak megbocsátott, a száműzötteket visszahívta, a folyamatban lévő pereket berekesztette. A senatori rend jogait annyiban helyreállította, hogy a köztársasági hivatalokat ismét a népgyűlés által töltötték be, a hatalmat maga és a senatus között szigorúan megosztotta. Jelentős adókedvezményeket vezetett be és újból megindult az állami számvetések közzététele. A népnek azzal kedvezett, hogy Isis kultuszát elismerte állami kultusznak. Rokonai közül épp úgy a halottaknak, mint az élőknek megadta a szokásos tiszteletet. A saját anyja és bátyja pereinek dokumentumait nyilvánosan égette el, hogy mindenkit meggyőzzön a későbbi, ezzel kapcsolatos felelősségre vonás lehetetlenségéről. Feljelentéseket nem fogadott el.

A változást, mely uralkodásában mintegy 8 hó múlva beállott, a 37 októberében kezdődő súlyos betegségnek szokták tulajdonítani, amely megzavarta volna elméjét. Meglehet, hogy azok a hódolatok, melyeknek tanúja volt felépülésekor, vezették arra a meggyőződésre, hogy mindent tehet, ami tetszik. Az is könnyen lehetséges, hogy személyének mértéktelen gyűlölete vezetett alakjának rosszindulatú megírásához a két senatori rendből származó történetíró, Caius Suetonius Tranquillus és Publius Cornelius Tacitus munkáiban. Caligula életéről ugyanis ez a két beszámoló a legismertebb és legteljesebb, de egyben a legkevésbé semlegesek. Emellett fennmaradt még egy Seneca-féle életrajz is, amely éppúgy csöpög a gyűlölettől, mint a Claudiusról – annak halála után – írt pamfletjei. Seneca személyes konfliktusban állt Caligulával, egy összeesküvésbe keveredett – csakúgy, mint Nero alatt –, de Caligula megkegyelmezett neki.

Caligula őrületéről akkor kezdenek beszélni, amikor Mauretania romanizálására kerül sor, amely addig senatusi tartomány volt. Ptolemaeus mauretaniai vazallus király 39-es lefejezése a félfüggetlenség felszámolását és a provinciaszervezet kiépítésének kezdetét jelenti. Ettől kezdve Caligula már nem vette igénybe a senatus segítségét a kormányzásban sem. A senatuspárt névleg köztársasági volt, de inkább csak arra vigyáztak, hogy a senatori rend mindig beleszólhasson a hatalomgyakorlásba – ezt nevezték köztársasági eszménynek –, és minden császárt, aki a senatus hatalmát korlátozta, ma őrültként ismer a történettudomány az elfogult köztársaságpárti és senatori rendből származó történetírók miatt.

Suetonius néhány évtizeddel később keletkezett leírásában lényének alapvonása a határtalanig menő hatalmi hóbort: istennek tartva magát Iuppiterhez hasonlóan vélt cselekedni, midőn testvérével Drusillával, kit istennővé (Dea) emelt, vérfertőző viszonyban élt. Ebből objektívebb megközelítéssel annyi lehet igaz, hogy különleges szeretettel vette körül leánytestvéreit, mint családja maradékát. Apja tiszteletére a senatus engedélyével felvette a Germanicus nevet.

Isteni tiszteletet követelt a maga számára, sőt, versenyre szólította fel Juppitert, hogy döntsön, kit illet meg a világuralom. Ugyanezek a szerzők Augustus önistenítését nem pellengérezték ki. Az állami kultuszok gyakorlása során isteni tiszteletben részesítettek minden princepset.

Rokonaival és barátaival szemben a legvéresebb kegyetlenséggel dühöngött. Tiberius Gemellus 37-ben halt meg, mert Caligula betegsége idején állítólag azt remélte, hogy utódja lesz. Ebben valószínűleg igazságmag is van, semmi rendkívüli nincs abban, ha a leszármazott nélküli császár halála esetére már megtervezték volna Tiberius másik unokájának trónra lépését. Meghaltak Macro és felesége gyermekeikkel együtt, nemkülönben igen sok férj, kik a halált azért érdemelték meg, mert előzőleg nejük volt az, kivel egy császár viszonyt kezdett.

Iskolázott és tanult ifjú volt, de történetírói szerint a legszívesebben a cirkuszi kocsisok és gladiátorok társaságában időzött. Hogy a vérontásban talált gyönyörét kielégítse, a legelőkelőbb polgárokat gladiátorként léptette fel vagy pedig a vadállatok elé dobatta. Az emberek iránti megvetése odáig fajult, hogy lovát, az egyébként is különös módon elkényeztetett Incitatust konzultársává akarta megtenni. Azokat az óriási pénzösszegeket, melyeket Tiberius összegyűjtött és ráhagyott, esztelen pazarlással játékokra, a nép megjutalmazására és építkezésekre (például a baiei öböl fölött épített híd) tékozolta el. Háromnegyed év múlva üresen állt minden pénztár. Caligula egyszerűen úgy segített e zavarán, hogy mások vagyonát elszedte; az illetők még örülhettek, ha életben maradhattak. Rablásai kiterjedtek egész Itáliára és Galliára. Sokan megérezték pazarlásait. A népet többféle adó fizetésére kötelezte, a katonák pedig gyakran nem kaptak zsoldot. 39 őszén hadjáratot indított az Alpokon túli tartományokba, amelynek megindulása előtt közvetlenül összeesküvést lepleztek le. A meginduló hadjárat Észak-Galliáig hatolt. Suetonius szerint beérte azzal, hogy katonáival Gallia északi tengerpartján kagylókat szedetett, majd mint győztes tért vissza Rómába s diadalmenetében a kagylók tündököltek “zsákmányként”. E szűk közlés nem fedi fel, hogy Caligula és hadserege milyen ellenállást tapasztalt Galliában és valójában miért tért vissza Rómába. Annyi bizonyos, hogy egy Britanniából menekült herceget is magával vitt.

December 6. A Marczibányi téren A padlás, a Szindra-féle színjátszókkal. Érdekes, ahogy felidézi bennem Kaszás Attilát, láttam kiskoromban is, ismerem nagyon a zenét, meg is hatódom. Jól énekelnek, Rádiból (Ádám nevű fiú) színész lesz!

December 3. Meghívtak a Teljesen idegenek magyar remake-jének, a BÚÉK-nak a sajtóvetítésére. Izgalmas ez. Vegyes kritikusi körökben nagy a felháborodás, hogy Szörény Rezső már rendezett ilyen című filmet, és minek a remake eleve. Érdekes volt. Szecsanov martin döbbenetes operatőr, Hevér Gábor és Elek Ferenc voltak a legjobb színészek, de persze arcilag, ötletben, közvetlenségben, természetességben sehol nem vagyunk az eredetihez képest.

Vettem jegyet a december 23-iki Budapest Bár koncertre.

November 24. Eszterrel: Kamra, Széljegy, Spiró újabb négyszemélyes drámája. Bányai Kelemen Barna csak finoman lökdösi Rezes Juditot, aki a hetedik hónapban jár.

November 23. Ruben Brandt a Művészben (Julis, Dávid, Balázs). Nagyon látványos, szép. Este Second Hand – Szovjetűdök a szinte teljes Örkény-társulattal. Nagyon erős pillanatai vannak.

Olvasom, olykor felszaladó szemöldökkel, a csütörtökön vett Orthorexia című könyvet, amelyet a Kiskapu jelentetett meg, és Renee McGregor a szerzője.

November 21. Maya hajója, bábelőadás a Stúdió K-ban, Nagypál Gábor és Nyakó Juli is. Az én Julisom feszült eleganciával, némán figyel.

November 20. Utoya, norvég film a Breivik-támadásról.

November 16–18. Kultúrdús hétvége a kultúrmenedzseremmel, Estherrel: pénteken az Örkényben Tartuffe Znamenák Istvánnal, Nagy Zsolttal, Kerekes Évával, Parti Nagy új szövegével. Szombat este A Cenci-ház, Shelley drámája Alföldi rendezésében a Stúdió K-ban a K2 társulattal. Vasárnap délelőtt ugyanitt a gyerekek Odüsszeuszt néznek, mink kávézunk, este pedig bábelőadás, Trafó, Az időnk rövid története, a mindig megrázó Spiegl Annával (aki a megrendítő bábszínházi Kaukázusi krétakörben Gruse volt).

November 10–11. Mozi: Napszállta (Nemes László) és A bűnös (dán, Gustav Möller) – feledhetetlen arcok közelről, azokról leolvasható dráma, elemi megrendülés, és osztom az élményt azokkal, akikkel néztem. A Napszállta nagyon hosszú (144 perc), A bűnös rövid (85 perc). Megdöbbent, és el is szomorít a közönség tufa reakciója, milyen követelőzőek, gyűlölködők, tompa agyúak mindkét film kommentelői a Port.hu-n, “felesleges művészet”, “nem bírta végignézni”, “senki sem válaszol normálisan, egyszer sem mosolyodik el, ilyen az életben nincs” – ezek élvezik. Meg ahogy felróják az Oscar- és Golden Globe-díjas rendezőnek, hogy ezt a filmjét történetesen nem válogatták be a cannes-i listára.

November 5. Vígszínház, A Pál utcai fiúk a gyerekekkel. L. még a premieren látta apjával. Részletesen itt.

Október 29–31. Madrid, Prado és Reina Sofía múzeumok. Goya, Dürer, Velázquez, Rubens. Dalí, Picasso, a Guernica, Miró. Novemberben lesz sok színház.

Október 18. X – A rendszerből törölve sajtóvetítés. Ujj Mészáros Károly filmje, Balsai Móni, Schmied Zoltán, Kulka János főszereplése. 25-én olvashattok róla kritikát itt a blogon.

Október 17. Kiállítás: Worldpress 2018 (október 23-ig megnézhetitek a Nemzeti Múzeumban). Film: Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂

Október 12-14. Kultúrtájban telik a hétvége. Molnár Ferencet olvasok, a Noran kiadónál megjelent A százados köpönyege című novelláskötetét ajánlom. Film: a héten tervezzük megnézni a Ruben Brandt, a gyűjtőt, a Napszálltát és a Remélem, legközelebb sikerül meghalnodot, én külön A kíméletlent is. Lőrinc pestiszínházas Hegedűs D. Géza premieren járt péntek este. A hét nagy élménye Magyar Narancs Hernádi Judit-interjúja.

Október 7. Átrium, A Krakken hadművelet, Bodó Viktor. Mindez a 30 km futásom után. Tudok járni, csak nem akarok. Babarczy is eljött. Érdekes és erős volt a remek Gyabronka József partnereként Bálint András, akit nem annyira kedvelek, és még Lázár Kati, Molnár Piroska, de ezek a Bodó által írt, agresszíven ötletszerű katyvaszok, ez irritáló (láttam már hármat). Ebben is szerepelt Kurta Niké, ő a múltkor Solvejg volt.

Október 6. A borbély, irtó izgalmas volt, katonás produkció, a mindig izgalmas Bán János előadásában egy monodráma egy használaton kívüli fodrászüzletben, és kiválasztotta Lőrincet, így ő is a színpadra került, megborotválta. Nagyon érdekes volt, mert az utcáról üvegen át bámészkodókat is bevonta az előadásba. Eszter. Lőrinc osztálytársa is. A szöveg egy Tolnai Ottó-átdolgozás, meg is találtam a könyvespolcon (nem az enyémen).

Október 4. Woman at War, izlandi film, csupa táj, zene, keménység, szeretet. Jelen állapotomban jól jön az olyan film, ahol egy értékelvű nő nem habozik, nem szarozik, kockáztat, és mély meggyőződéssel, a világ ellenében is csinálja, amiben hisz.   Téreyt olvasok amúgy.

Szeptember 30. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Dúsan szerteágazó, kaotikus ebéd közben Varródanit olvasok fel Esthernek, Julinak, szomszédlányoknak, Dávidnak, Lőrincnek (palacsintát süt), meg egy kis Molnár Ferencet tanulmányozunk.

Este nagyon kemény menet, életem harmadik legmegterhelőbb színháza, Hegymegi Máté Peer Gyntje a Stúdió K-ban (ból indulva, mert nem iylen egyszerű ez, busz visz át a Kőbánai sörgyár pincerendszerébe, meg a Dreher villa is ott van, meg annak a kertje, és hideg van és bonyolultan mászkálunk benne. Persze erre felkészítettek, beöltöztümnk, pálinka is van nálunk, sőt, Grieg zenedoboz Norvégiából (időnként a vonulásokkor és a buszon bejátsszuk) és egy kis szárított rénszarvas is. Busszal vissza, ott ér véget, ahol indult, és ahol Solvejg várja Peert. Sírok persze, Åse halálán is, a hagymamonológon is, a gomböntőjeleneten, ezek reflexesek, csak egy nagy színész kell. Az volt.

Hibátlan színészileg, és nagyon nehéz lehet ilyen körülmények között. Ez a negyedik Peer Gynt, amit látok, és az első, amelyben a címszereplő komikusra vette a figurát. Nagypál Gábor, Nyakó Júlia és Kurta Niké a három fontos szereplő. Megrázó, felemelő, szép, de egyszerűen ennyi bonyodalmat, nedvességet, vonulást, kaotikus és nem teljes értékű leültetést, csökkent érthetőséget, láthatóságot nem ér meg az élmény. Pedig én jól ismerem Ibsent és a Peert is, tudtam, mit nézek, merre tartunk.

Szeptember 29. Megyünk a Szemrevaló fesztiválra, az első film a Mademoiselle Paradis lesz, osztrák, többszörös díjazott film egy vak zongoratehetségről. IMG_2943 Vettem könyveket az Írók Boltjában: Eszternek megvettem McEwan Amszterdamját (nagyon élvezetes, feszült könyv), magamnak Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant című, a második világháborús nemi erőszakról szóló könyvét, Julisnak az Esti mesék lázadó lányoknak című összeállítást és egy lángszórót, Lőrincnek az Ex Symposion című folyóirat apjáról szóló számát.

Szeptember 28. Katona: A két Korea újraegyesítése. Nagyon szép részletek, Keresztes Tamástól elakad a levegő, mi mindent tud. Női kimagaslás: Ónodi Eszter. Lőrinccel és Eszterrel néztem, én másodszor. Pető Andrea rövidke írása az ELLEben arról, hogy azzal kell foglalkozni, ami létfontosságú. A többiek (ez egy összeállítás) nem mondanak ennyire tartalmas, átélt, bátor dolgokat. Nagyon tisztelem Pető Andreát.

Szeptember 27. Balázs János születésnapi koncertje. Áder is eljött. Áhítat, döbbenet. Fejlődött a zeneélvezetem és a hallásom. Nagyon nagy művész, alig tudok mit mondani. Cziffra-átiratok, Beethoven, Delibes, egy kortárs ősbemutató.

*

Ami a jövő héten jön, nagyon várom: koncert, Balázs János harmincadik szülinapja a MOMban. Jó előre megvettük a jegyeket. Szeptember 22. szombat, Pesti Színház: Audiencia, a királynő és miniszterelnökjei beszélgetnek. Valló Péter a rendező. Hegedüs D. Géza nagyon nagy színész. Balázzsal néztem. Megint hátra szólt a jegyünk, de elöl ültünk persze. Rengeteg okos, fontos mondat, tény, fellelkesültünk, utánanéztünk az alkotmányos monarchiának, a szuezio válságnak, a szereplők életkorának.

A múlt hétről említem:

Színház. Szombaton láttuk az Örkényben A hattyút, Polgár Csaba rendezése, Nagy Zsolt főszerepe (Ági), és a gyönyörűen korosodó, mindig elegáns, pontos Mácsai hangsúlyos rezonőrségével (Jácint). 57 éves!

A fiam monológokat tanul, elő is vettem csapzott Molnár Ferencemet, és egy Ági-részletet meg egy haldokló Liliomot választottam neki.

Olvasom Krekó Péter könyvét az összeesküvés-elméletekről és a post-truth world médiájáról. Még nyáron vettem. Van vele bajom, majd írok róla.

A National Geographic történelminek mondható újságírói teljesítménye a magyar kiadás szeptemberi számában, amerikai, női fotósokkal és újságíróval a világ negyvenedik arcátültetéséről, Katie Stubblefield a recipiens: Egy új arc története.