az én elitizmusom

Az érvelésemre, az egész lényemre, gyakori indulataimra (úgy általában rám) szívesen mondják, ha már mást nem tudnak mondani, hogy elitista, kirekesztő. Ez jól hangzik, ezzel túl lehet kiabálni azt, amit mondok: hogy nem vagy a körülményeid áldozata, te sem, én sem, igenis lehet jobb életed. Én ugye lenézem azt, aki nem művelt, aki szegény, aki vidéki, visszaszólok neki, hogy ne kommenteljen ide, mert ő buta. Micsoda kirekesztés! Hát tehet róla szegény, hogy ostoba és hogy unatkozik, és ezért agresszív (igen, tehet, a butaságáról is, és az agressziójáról, felületességéről, arról, hogy nem mérte fel jól, hova ront be, mindenképp). Miért, én okos vagyok? (Igen.) Csak okoskodom! (Nem.) Beleszülettem a jóba! (Nem. Négyen vagyunk, egyedül vagyok lány, ajnározták a testvéreimet, és mégis én szereztem egyedül diplomát.)

Én ugye prolizok és testszégyenítek, köszörülöm a nyelvem azon, akinek nehezebb, műveltséget fitogtatok, szándékosan bonyolultan írok, idézgetek. Nekem csak az edzett, a márkás ruhájú, a diplomás az ember! Ravasz… mintha ez feljogosítaná, hogy maceráljon.

És hát nem veszek tudomást a zsákfalvak képzetlen asszonyairól, akik kénytelenek viskóikban pucolni a krumplit gyertyavilágnál, nemhogy itten húzódzkodjanak csillogó gépeken. Mihályné (a facebookon szállt belém), neked neved sincs, normális profilképet nem állítottál be. Nem más a hibás azért, hogy nem kezdtél valamit az életeddel, nem fair engem ostorozni azért, mert szarul vagy.

Tegnap kapitalista is lettem. Sokkal jobb a helyzetem, állítja a lánglelkű aktivista, mint egy prekár férfié, kontextus nélkül írok, amikor beszólok… LifeTiltnek (aki, csak hogy értsétek, legalább öt nagy nekibuzdulással beígérte a Zyzz-formát, és még soha a közelében nem volt). Mindezt írja fűtött szobájából a csapzott aktivista. 22 éves, férfi, pocakja van, és nagyon szeretné, ha úgy volna, hogy én privilegizált vagyok, és nekem könnyebb, felső-középosztálybeli vagyok. Hogy én körülményeimbe ágyazva és nem azok ellenére értem el, hogy nem panaszkodom.

Hogy ez a fura, ám divatos politikai szleng, a prekár mit jelent?

http://ujegyenloseg.hu/rossz-fizetes-letbizonytalansag-itt-a-prekariatus/http://ujegyenloseg.hu/rossz-fizetes-letbizonytalansag-itt-a-prekariatus/

Ez a kifogás, és ahogy öntik másokra, húznák vissza őket is a pitiáner nézegetés, elkívánással, illetve inszinuálják, amit csinálnak, az bűnös, henye, nem is ő érte el. Az ő helyzetüket viszont nem a képességeik és helyzetfelismerésük hiánya vagy rossz stratégiáik, hanem igazságtalan rendszer okozta, annak nincsenek szolgáltatásai, nem tart meg, nem tolerálja a rossz döntéseket. (E rendszer engem pédául érintetlenül hagy, szerintük. Nekem valamiféle hatalmam van.)

Ami a balos, egyenlőségpárti érvelést illeti, pont ezzel nem tudok kibékülni, ezzel a megkreált, lehangoló, manipulatív, másokra mutogató áldozatisággal. Pedig nagyon is komálom a skandinávokat, a társadalmi modelljüket.

Te hol vagy ebből, te magad, kérdem én. Te netező, nézegető, ráérő valaki? Mit teszel, mit tettél például tegnap azért, hogy jobb életed legyen?

E kontextusban erény az, ha szar neked, és te se viszed semmire. Pedig aki nem a szellemi-anyagi jólétre és életminőségre tör, nem a jobbat akarja, az nem tudom, mire tör, de bizony mondom nektek, hogy megérdemli. Persze rabszolgák vagyunk mindnyájan, bérből nem fogsz meggazdagodni, a tehetséged nem számít, na de hogy a szabadidejében mit csinál az ember, meg fiatalon, lehetőségei birtokában, az a kérdés. Siránkozik, magyarázatokat fabrikál, társkeresőn árulja magát, “bulizik”, tévét néz – nagyon helyes, ő nem elitista… hanem olyan, mint a többi. És annyira is viszi.

Röhögnöm kell. Nekem annyi az előnyöm, hogy nem panaszkodom, nem siránkozom. Ha beüt a krach, márpedig beüt, szinte felizzok: megint helyzet van, de megoldjuk ezt is. És megyek, és agilisan elintézem, tudom, kihez menjek, mit mondjak, mire hivatkozzak, mi legyen nálam, megtanultam ezeket, és el is érem, amit akarok. Ettől volnék elnyomó, hogy más otthon ül és széttárja a kezét?

Ha elfogy az érv, ha védhetetlen az elhízottság, vagy minden porcikájában provinciális és tanulatlan, és emiatt frusztált a megszólaló, akkor én gazdag, elitista, testszégyenítő vagyok, akinek könnyű. Aki nem átall edzeni menni. Futni a jégre, a sárba…

És hát mindig odajön az ilyen, megnézeget, úgy oktat. Nem én nyomulok nála. Kell neki az ürügy, amire ilyeneket írhat. Kellek neki, hogy javuljon az énképe, mert őt is zavarja, hogy hol tart.

Ami rendkívül érdekes: a mérhető mutatók szerint én a társadalom legszegényebb egyharmadába tartozom, de, és a de a fontosabb, és pont ez az én szabadságom, hogy

a mérhető mutatóim nem mutatják az életminőségemet.

Ebbe beletörne a kutató bicskája. Nem az életérzésemről beszélek, hogy sírva vigadok, hanem annál objektívabb életminőség-jellemzőkről. Ezek alapján viszont felső-középosztálybelinek mondanak a vádaskodók, elkenve a tényeket, holott élő példája vagyok annak, hogy nem kell és nem is érdemes a mérhető mutatókat hajszolni, mert az életminőség máshol terem, nem feltétlenül az anyagiakkal vagy a státusszal arányos.

Nekem nincs más gúnyám, mint a 15 és 36 éves korom között, munka és gyerekvállalás mellett is kapott, ingyenes és minőségi oktatásom, ami akkor és ott bárkinek ingyenes volt, és tényleg rajtunk múlt, élünk-e vele. Diákmunka volt, szociális ösztöndíj, ingyenes és fűtött könyvtár, kollégium. Nem jutott nekem se magántanár, zongora a hallban, teniszoktatás, docens nagybácsi, alapítványi iskola, különóra, külföldi félév, és sosem háborogtam, nem hiányzott. Az angol szakom harmadik évéig pedig középfok alatt tudtam a nyelvet.

Valaki itt nagyon benézett valamit, amikor bennem látta meg az (idézem) kápót, elnyomót, különleges hópihét és burzsoát.

Szép ez az elnyomottpártiság, csak mellé ne butuljatok. Nem értem, tényleg magyarázkodni kell emiatt? – a műveletlenséget, tahóságot, érzéketlenséget nem tartom értékes állapotnak, tanárként és magánemberként sem, hanem felszámolandónak tartom. Ez volna a prolizás. Ha agresszióval, kóstolgatással, kivagyisággal társul, akkor pedig az embert is megvetem, sajnálom. Rohadt fárasztóak az űzött és buta Sanyik. Az ostobaságnak, a tanulatlanságnak förtelmes, pusztító következményei vannak: munkanélküliség, frusztráció, összeesküvéselmélet, reflektálatlanság, ordas eszmék. Biztos vagyok benne, bírálóm sem tartja kívánatos állapotnak a műveletlenséget. Minden progresszív társadalmi vízió szerint kiirtandó a megvezethetőség, a szellemi igénytelenség, a tudatlanság – föl kéne szabadulni már.

Olvasom az Omertát, és épp más szövegeket is, a húszas évekről, és el-elsápadok, hogy a baloldal, vagy aki annak mondta magát, milyen elemien tudott gyűlölni bárkit, aki jobb, képzettebb, többre viszi vagy megörökölte. Hogy mennyi a suttyóság, a mohóság a felemelkedéstörténetekben. Ennek pedig köze van a csődjéhez is.

Én azt nézem le, aki ezt a vádat kapja elő frusztráltan, hogy én őt lenézem, tehát velem van a gond, és nekem bezzeg könnyű.

Azt nézem le, aki simán és ingyen lehetne ugyanolyan művelt, mégse az, de írogat, kioktat olyan témákban, amelyekhez nem ért, és agresszív, meglovagolná azt az egyet, amiben neki van előnye: hogy mondjuk férfi.

Megvetem azt is, aki szar helyzetben van, és áttolja másra, idevágja: ha ilyeneket írtok, csak még mélyebbre süllyedek, el fog menni a kedvem, nem lesz kedvem kedvesnek elnni a nőkkel, vagy: még jobban bezabálok! Hát, az a te bajod, és ha felnőtt emberként itt tartasz, akkor neked az úttesten nem volna szabad átmenned.

Azt se komálom, akinek jól jön, hogy címkézhet, és nem veszi észre, hogy címkéz, nem látja a saját korlátoltságát, előítéleteit, pedig ugyanolyan rangos oktatásban részesült, mint én, csak neki a balossága és mozgalmi hevülete a vakfoltja, illetve el van hízva.

Nem tartom ember alattinak az elhízottakat sem, viszont az állapotuk igen szomorú, megfosztja őket egy sor tevékenységtől, lehetőségtől, esélytől, így terem ezrével a csak netezésben örömet lelő, egyre fájósabb hátú, siralmas életű okoskodó, aki esetenként a napbarnított, mercedes-slusszkulcsot pörgető, izmos férfiakra acsarog, vagy rajtam áll bosszút, amiért én nem hanyagolom el a testemet, továbbá mert neki nincs csaja. Az elhízottság nem lehet identitás, és ha társadalmi célokat fogalmazunk meg, akkor ne bonyolítsuk: baj, és csökkentendő. Ne kenegessük, magyarázzuk infantilisen ezt a társadalmi problémát, hogy ez nem is probléma, meg hogy a stigma a baj, nem a háj. Nincs rendben, hogy már a huszonévesek tömegesen így néznek ki és ilyen panaszokkal küzdenek.

És persze nem vagyok mozgalmár, csúf csúsztatás folyton a társadalmi beszédmódot számon kérni rajtam. Nekem mint egyénnek csiklandozza a paródiaérzékemet a puha, pocakos, burjánzó szőrzetű férfi, főleg, ha előadja magát. A Foucault-összesre tellett, de fodrászra nem? Taszít az ápolatlanság, a hormonbajusz, a szubkultúrába vagy politikába borult, elhízott férfi. Úgy érzem, lábbal tiporják a teljesélet-koncepciómat.

Az én “elitizmusom”, amely rendszeresen megjelenik itt a blogon, annyi, hogy te, nő, aki azt hitted, nincs lehetőséged jobb életre, és beálltál ebbe a vigasztaló, önfelmentő és önszabotáló beszédmódba, inkább vállalj felelősséget, ne hagyd annyiban. Nem pénzkérdés. Tájékozódj, vágj bele, menj lée a mélyedig. Szélsőségesen különböző helyzetű nőknek sikerült ez a fajta életminőség-mobilitás. Amiben például kifejezett előny, ha az ember messze lakik a munkahelyétől, a várostól, a mekitől, és csak bringára telik.

És ha nem lépsz, mert nem ér annyit, akkor legalább ne rugdosd és ekézd azokat, akik csinálják.

Annak a fejében kellene rendet csinálni, aki szerint testszégyenítés az, ha valaki arról ír, hogy jól van, javított a helyzetén, és nem is kussol erről. Annak zűrzavarosak a képzetei, aki ránézésre megmondja az én élettörténetemet és helyzetemet, és rámfog olyan előnyöket, amelyeknek soha nem voltam birtokában. Ezzel ugyanis elvitatra az akarat és teljesítmény értékét; lehúz, altat, befed. Annak van sürgős revideálnivalója, aki címkéz, akinek a konditerem, Buda, az egyetem vagy a fittség olyan hívószó, hogy akkor az illető kvázi kizsákmányoló. A Pest-külkerület-munkásnegyed-vidék frusztráció elég gyakran előkerült már a blogon: én nem tehetek arról, hogy te máshova születtél, nem miattam szarabb ott az élet és a kultúra, folyik össze élhetetlen káoszba az ipari, a beépítetlen, a kereskedelmi és a lakóövezet. Szemed van, te is látod. Sehova nem jutunk azzal, ha letagadjuk, hogy ez ronda, és fejlesztendő. Nem ez a luxus, amiben én élek itt, hanem azok az állapotok a mínuszosak, méltatlanok ott.

És hát aki azonnal előkapja a társadalmi tanok kőbunkóját, a baloldali öntudatot, csak mert ő nyomorog, és nem fogja fel, hogy a feminizmus nem lehet közös kesergés és hibáskeresés, átkozódás, hanem mégis-morálú közös (vagy éppen egyéni) cselekvés legyen, döntés, és informálódás. Bekaphatja, aki azt hiszi, hogy konditerembe járni burzsoá úrhatnámság (történetileg sem az, mert a szuterénből, a legszegényebbektől meg a börtönkultúrából ered, valamint az értelmiségen is látszik, hogy nem jár). Bekaphatja, aki szerint luxus az, ha valaki erre ráér, nem pedig – például – depresszió elleni szisztematikus, kemény munka, öngyógyítás, vagy éppenséggel egyszerű kedvtelés. Sima kifogáskeresés azt gondolni, hogy aki szegény, annak nincs lehetősége aktívabb, nem kütyü előtt punnyadó, tartalmasabb életre. Hogy ő beteg, és ez egy körülmény, és nem magának csinálta. Mindez egyszerűen hazugság, torzság, és romboló módon az.

Aki azt érezteti, hogy nincs remény, és kussoljon az, aki nem nyomorog, az gondolja át ezt a dolg: mennyire igazságos ő, mennyire bekussoltatni akar csak engem, okosnak tűnni, mennyi benne a rosszindulat? Miért kell azt magyarázni, igazolni, hogy én igenis baloldali, feminista vagyok? Hova vezet, ha mindig vádakkal illetjük és megszégyenítjük azt, aki egy kicsit igyekvőbb, ügyesebb vagy szerencséje volt? Ez az egész, amit élek, képviselek több éve, nem üres hiúság, nem beleszületés, hanem munka van benne, tudatosság, rendszerkritika, és közösségi sikertörténet.

Nem pont az általános jólét, hozzáférés, a tudati és anyagi bőség a baloldal célja?

Ugyanazt az internetet használjuk. Groteszk módon nekem nincs kocsim, okostelefonom, támogató szülőm, eltartóm. Nekem senki nem magyarázza meg, hogy a fitnesz pénzkérdés, de azt sem, hogy akár a pénzkérdés, akár az elég jó élethez szükséges vegyes javak, az valami reménytelen osztálykülönbség volna. Kevés erőforrásból is lehet jól, kritikusan létezni: a tudás, odafigyelés ingyen van.

Egy rang van, és az levehetetlen: a független okosság. Semmi különös nem kell hozzá. Ha pedig beszólogatsz arra, aki keményen dolgozott, azzal lehúzod a mocsárba. Abba a mocsárba, amelyből minden értelmes világnézet kihúzni igyekszik az embereket.

Szóval:

1. azt gondolni, hogy ha valaki edz, az privilegizált és felső-középosztálybeli, továbbá ettől ő felszínes és üresfejű, a legbutább előítéletes húzás, gratulálunk, inkább húzzál edzeni, Balázs,

2. a nem edzés, a pocak, az épp-csak-felkaptam-a-kutyatakarót öltözködés és a béna haj, ápolatlan arcszőrzet nem belépő semmiféle szellemi kiválóság klubba, ezt felejtsd el,

3. akire te sunyin fanyalogsz, hogy testszégyenítő, az pont azért edz, hogy ne legyen olyan állapotban a teste, mint a tiéd (huszonkét évesen!). Sokan vagyunk így. Ezért küzdünk utolsó leheletünkig, sőt, azért is, hogy a szellemünk és ítélőképességünk se legyen olyanban, mint a tied. Általában nem fogom ezt így az arcodba mondani, de tudjál róla, és inkább ne provokálj,

4. te megnézegettél engem, és valaha elhitted, hogy neked is jár ilyesmi, ami megtetszett? úgy, hogy teljesen máshogy döntöttél életed fordulkataikor, és semmi munkát nem etszel bele? és most nekem sorolod a mentségeidet, és engem vádolsz? és úgy, hogy szándékosan kisebbíted az én nehézségeimet? szégyelld magad, Mihályné.

5. senkinek nem dolga a saját életminősége rovására a ti egoista érzékenykedéseiteket tiszteletben tartani és beszólogatásaitokat tisztelettel eltűrni (jaj, szegény interszekcionális elnyomott barátaim!). szarabbul élni, kevésbé lenni öntudatosnak azért, hogy ti meg ne sértődjetek.

A poszt, ahol Mihályné:

A poszt, ahol Balázs:

Itt összegzek:

https://www.facebook.com/csakazolvassa/posts/2104443779650419?__tn__=K-R

18 thoughts on “az én elitizmusom

  1. Hosszú évekig halogattam a rendszeres testmozgást, mondván hogy majd akkor, ha lesz pénzem drága kondibérletre. Szinte már én is elhittem, hogy ha edzeni akarok, ahhoz pénz kell, személyi edző, meg minimum a lájfegy. Tavaly nyáron elkezdtem gyalog járni a munkahelyemre (8 km oda-vissza) és nem csináltam magam alá némi esőtől/hótól.
    És mindez nagyrészt a blog hatására történt. Köszi!
    Többet olvasok, mint kamaszkoromban, pedig kevesebb az időm rá. Minden héten megtanulok 10 számomra új angol szót. Készülök megtenni mindezt a németemmel is. Annyi ingyenes kiállításra, programra megyek el, amennyi csak belefér az “egyedülnevelemagyereket” életembe és ez tényleg nem sok. Ezekből csak a könyv kerül pénzbe, de mivel a kocsmázós-világmegváltós alkalmakat közel nullára csökkentettem, havonta 3 simán belefér. Az internet világa tágas, önfejlesztek olyan irányokban, amiket fiatalabb koromban elhanyagoltam. Pl: végig tudok olvasni egy TGM cikket a mércén és átlagosan csak ötször kell az értelmező kéziszótár után nyúlnom 😀 és erre igenis büszke vagyok, mert soha a büdös életben nem tanultam filozófiát. A barátaim nagyrészt nyitott, világlátott emberek és nem és nem barátkozom, nem ismerkedem ostobákkal. Ez az én privát buborékom. Szerintem butának, ostobának, tájékozatlannak és megvezethetőnek lenni luxus a 21. században. Olyan luxus, amit az okosabbakkal, igyekvőbbekkel és az ő utódaikkal fizettetnek meg.

  2. Most csendben feltenném a kezem, hogy én pont az lennék, aki acsaroghatna: külvárosi, szánalmas bérből élő egyedülálló anya, rendszeres edzés a sarkon túl sem kanyarodik, mert kidolgozom a belem, esélyem sincs tudatosan étkezni és főzni. De amit mondasz, hogy az IQ és a műveltség ingyen van, az mégis összeköt minket, mert kb 5 éve olvaslak, egyik ámulatból a másikba esve, hogy JÉ, így is lehet élni, sőt, így kéne! Lehet, hogy nem lennénk BFF, ha naponta találkoznánk a gyerekeink iskolája előtt, de bármikor leülnék veled elszürcsölni egy kávét, mert mindig akadna téma, amiben egyetértenénk, ha meg nem, vitáznánk. Minden percét tudnám élvezni, ahogy azt is rettentően, ha bármilyen intelligens emberrel összehoz a jó sorsom.

    Kicsit feszengtem egy időben, mikor sokat írtál mozgásról és minőségi étrendről, én meg örültem, hogy hazahúzom a belem és felteszek egy levest főni a gyerekeknek. Aztán azt is írtad, hogy teljes állású meló és gyerekezés mellett neked se menne így, illetve az otthonról végzett munka tesz lehetővé egy csomó olyat, amiket hirdetsz. Ekkor megkönnyebbültem, bár addig is tudtam, hogy nem az én készülékemben van a hiba. Most, hogy minden porcikám itthonról végezhető, nem igénybe vevő, nem más szemetét elpucoló munkára vágyik, megint látok magam előtt célokat, és téged, aki ezt éli, csinálja, örül neki.

    Nem gondolom, hogy rossz az életem csak azért, mert nincs se megtakarításom, se kocsim, se saját lakásom, se férjem, se komolyabban vehető egzisztenciám. Van viszont agyam, használom is, van érdeklődésem, nyitottságom a világ felé, van két szép gyerekem, van új életem, szerelmem, használható testem, sose siránkoztam azért, mert másnak több jutott. Nem gondolom, hogy szuper vagyok, szerintem ez a minimum.

  3. Olyan sok sikeres, független, okos nöt hallottam mâr mentegetözni, kisebbíteni az elért eredményeiket, nehogy urambocsá’ rossz érzéseket keltsenek másokban (még a végén valaki nöietlennek tartaná öket)…’csak szerencséjük volt’ vagy ‘nem is olyan nagy dolog’, ‘bárki meg tudná csinálni’… Számomra üdítö lâtni, ha valaki tisztâban van a sajât értékével és ezt vállalja is (hogy lett ebböl elnyomás, meg embertársaink elleni merénylet?) Szerintem tök vicces, ha valaki azért jár ide, hogy elnyomják meg kirekesszék… Én nagyon örülök neked meg ennek a blognak (pedig példâul az én müveltségem is… khm, hagy maga után némi kívânnivalót…) Megkockâztatnám még azt is, hogy nemcsak ahhoz van joga bárkinek, hogy büszke legyen a kemény munkâja gyümölcsére, hanem ahhoz is, hogy örüljön annak, ami csak úgy az ölëbe hullott és senki elött ne kelljen emiatt magyarâzkodnia. Ahogy az angol mondja, akik számítanak, azokat nem zavarja, akiket pedig zavar, azok nem szâmítanak….

  4. Fontos poszt(kevésbé a szenvedélyes hangvétele miatt de,gondolom,volt előzménye).Változni és tenni akarás.Reális lépésekkel akár irreálisnak tűnő célokért.Önismeret.Így maradunk emberek.(Az én életem még mindig a kétkezi munka és proliság a diploma és a művészeti tevékenység mellett.De saját döntés és a terveimhez illeszkedik a koncepció.)És az sem mindegy hogy kire és miért vetítjük a frusztrációinkat.Még mindig azon csodálkozok hogy blogot írók torkát akarják átharapni a szabad internet világában.De hát az enyém is csak egy vélemény az óceánban.

  5. Van olyan ismerosom aki nem dolgozik, de nalam lenyegesen tobb elkoltheto penze van havonta mert a segely, meg ingyen lakik mert munkanelkuli, gyerekkel (nekem a lakas a fizetesem majdnem 2/3-a es egyedulallo szulo vagyok). A telefonelofizetese haromszor annyi mint az en gymberletem, mert mindig a legujjabb iphone kell, amint lehet lecsereli, az en elofizetesem havi 10 font. Szerinte a gymberlet megfizethetetlen luxus. En perkaltam a sulimat, neki kifizette az allam, hogy aztan hatha lesz munkaja, de nem fejezte be. Tul nehez volt, kutyakozmetika, folyton oda kellett menni meg minden, mig en tucatszamra irtam az esszeket a nem anyanyelvemen, felsooktatasban. A kajat nem tudja heti 100 font alatt megoldani (keszetel, 3 font egy fel adag kb) es ha kiteszi a labat a lakasbol ket zsak szarral megy haza (plussallatok meg tokomtudja milyen folosleges szarsagok) termeszetesen secondhand mert o szegeny. A secondhand meg amugy gyakran dragabb mint a tkmax. A cigarettaja napi 8 font, a partykat sem veti meg. O depresszios (mert a pasik mindig atverik. Peldaul az, akinek egy amerikai bortonbe kuldott eleg sok penzt, megsem vette felesegul amikor kiszabadult). Nekem CPTSD-m van (vagy volt, azt hiszem mar nincs, remelem, ugy tunik) de 19 eves korom ota eltartom magam, es mindig kurvara vigyazok, hogy senki ne vegye eszre, pl munkahelyen, ami nem mindig konnyu. Es sosem akarok erre hivatkozva kibujni a felelosseg alol, inkabb szegyellem es titkolom. Na szoval, amikor kicsit erelyesebben szoltam ra, hogy szedje ossze magat rogton rajott, hogy mi mas tarsadalmi osztalyba tartozunk (en nem tudom melyikbe? Van egy kulon osztaly csak nekem?) ezert en ot lenezem, ugyhogy az utcan sem koszon mar, de azert a kozos ismeroseinknel fur. Az en eletem csupa vidamsag, o meg egy szegeny, munkanelkuli, csoro, munkasosztalybeli, mentalisan beteg ember. Regen jo par ilyen ember volt korulottem, azt gondoltam segitenem kell. Mostanra kikoptak, o volt az utolso (elotti. Az utolsot en fogom leepiteni). Mostantol annak segitek, akinek segitsegre van szuksege, mert mar nem keverem ossze az attention-seekinggel. Lehet, hogy ez serto, de mar nem erdekel. Nekem olyan szerencsem volt, hogy amikor tenyleg sorsdonto volt mindig jott segitseg es nem tudom hol lennek ha nem igy lett volna. Ezert en ugy gondoltam, hogy amikor tudok, en is olyan leszek aki segit, es akkor ilyen tok jo segitseg korforgas lesz. De mindig azok talaltak meg akiknek nem segitseg kellett, hanem kozonseg a nagy dramakhoz. Ugy tunik nalam a tavalyi (ez ly?) volt a valtozasok eve. Sok mindenrol total mashogy gondolkodok mint egy evvel ezelott.

    • Nem komálom, amikor ennyire tudunk minden számot
      Akinek jár a segély, annak jár, ezzel se tudok mit kezdeni.
      Az anyagi szempont sport esetén mindig kifogás, és a “nincs időm” is általában. Nem akarnak sportolni, nincs kedvük (vegyük észre: általában semmihez nincs, ami erőfeszítés, de megúszható, nem kötelező), de érzik, hogy ez nincs rendben: kifogások, démonizálás, tagadás, én jó vagyok így. Bárki, aki nem sportol, ha kényszert érez, hogy magyarázkodjon annak, aki igen, hogy összehasonlítgassa magát, az szánalmas játszmát játszik – de a játszma innen se szép ám, az egész összehasonlítgatósdi nem szép, mert innen meg önigazolás.
      Úgyis nekik szar, úgyis őket emészti a kétely, ennyi.
      Szemét, hogy fúr. (Engem amúgy ha valaki irigy, az szórakoztat, felpezsdülök tőle, mennyire átlátszóan hamis.)
      Igazad van abban is, hogy sokan figyelmet, önigazolást keresnek, koldulnak, és nem valódi segítséget.

      • A szamokat azert tudom, mert elmondta. O is tudja az enyemet, szamtalanszor egyutt szamolgattuk papiron, hogy ki mire kolt, hova tunik a penz. De igazabol csak azert erdekes, hogy hogy lehet tobbol nyomorogni es kevesebbol valami masik rejtelyes tarsadalmi osztalyba kerulni amit aztan ellenem lehet forditani ha a szamok tul harsanyan kiabalnak visza a papirrol (habar nem is ez volt a mas tarsadalmi osztalyba kerulesem kozvetlen oka, hanem gyerekkel kapcsolatos dolgok. Ami nagyon kenyes tema es azota sem tudom mi a helyes, tenni vagy hallgatni mert semmi kozom hozza, de kozben annyira bevonodtam, hogy megis van, mert latom, mert elmondja es szerinte kicsit gaz-kicsit vicces, szerintem meg kurva nagy gaz es hardcore child abuse) De amugy tenyleg nem kene tudnom a penzugyeit, a maganeletet, nem az en dolgom, es soha tobbet ilyen szinten nem akarok senki eletebe belekeveredni. A segellyel kapcsolatban viszont azt latom, hogy a rendszer olyan szinten szar, hogy pont az ilyen eseteket szivjak meg mostanaban kemenyen azok, akiknek tenyleg nincs mas lehetosege. Sok ember dont ugy, hogy kenyelmesebb nem dolgozni, mert ho vegen tobb marad mint ha dolgozik. En meg olyan emberekkel foglalkozom akik tenyleg nem tudnak dolgozni es egyre csak szoritjak vissza a juttatasokat. Nem feltetlenul a segelyt hanem mas, fontos dolgokat, pl transport vagy normalis lakhatas (nem ilyen tomegszallas szint), support oraszam. De meg ez is az o dolga lenne, ha nem lettem volna bevonva, mert munkanelkulinek lenni milyen szornyu, de a hirdeteseket valahogy en kerestem, oneletrajzot is en irtam o meg fanyalgott, hogy semmi nem eleg jo. Minden megoldasra van egy problemaja. Igazabol magamra vagyok merges. Ez csak egy sztori a sok kozul. De az eletmet atszovi ez a masok eletevel egybemosodas, bevonodas es egyszeruen nem latom, hogy mikor es hogy csuszok meg mindig bele. Eldontom, hogy tobbet nem, de nem veszem eszre folyamataban a dolgokat. Elmeletben olyan jol tudom, hogy igen, onertekelesi zavar, nem tartom be a hataraimat, nincsenek is stb stb, de megsem veszem eszre.

    • Olyan jó ezt olvasni. Én is mindig segíteni akartam, de mostanában jöttem rá én is, hogy nem mindenkinek lehet, akinek meg lehet, annak szívesen, bármikor.

      • Pearl, en arra kezdek rajonni, hogy a kulonbseg az, hogy valakinek az egesz elet egy nagy problema, vagy van egy konkret problemaja a jelenben. Mindegy hogy komplex vagy nem, de nem egy ilyen multon, jelenen, jovon ativelo, mindent beszovo kaosz hanem meg tudja konkretan fogalmazni.

      • Hát igen. Most már ellenszélben 10 kilométerről kiszúrom a parazitákat alias energiavámpírokat, és nagyon távol tartom magam tőlük, ha lehetséges.

  6. És, kedves provokáló világmegváltó, nem bosszúból kaptad meg, hogy nem túl előnyös a külsőd, hanem rá szeretnék világítani, hogy ez neked a kiindulópontod, motivációd, ezért találtál meg engem. A szellem embere! Amikor férfiak tesznek megjegyzéseket egy kicsit is talpraesettebb nőkre, akkor a pofám leszakad. Amikor magát ravaszul tartalmasnak állítja be, amikor azt hiszi, hogy aki edz, vagy testről ír, az nem lehet értelmiségi, nem lehetnek elvei, értékválasztásai, társadalmi tettei, nem gondolkodhat, ó, jaj. Én a mégoly kapitalista edzőterembe több száz nőt vittem be ingyen, pedig kényelmesebb lett volna a saját időbeosztásom szerint edzeni. Aki értelmiségi, fővárosi, pofázásból élő férfiként gyanakodva néz egy háromgyerekes, egyedülálló anyára, és elitizmussal vádolja, azzal valami súlyos gond van. Minden tekintetben könnyebb az életed, Balázs. Fasza fellépni a munkásokért, de te nem rakodtál hajnalban szenet, nem árultál forgót, kenyeret, hanem kütyük előtt ültél, szónokoltál, rendezvényekre jártál és fűtött egyetemek folyosóin bóklásztál, élvezve a nem kis médiafigyelmet és arrogánsan beszólogatsz, ha valaki nem a marxista keretben fogalmaz élete minden percében. Ettől kellene hasraesnünk. De amúgy benézted még ezt is, mert még nem mutáltál, amikor én a szésőbalnak szerkesztettem gyakorlatilag társadalmi munkában.

    Én olyan munkát végeztem el, amit a nyavalygók, beszólogatók, moralizálók, hamis test-szellem dilemmában gondolkodók nem, és ezért vagytok kiröhögve, nem csak azért, mert személyesen viszolygok a hájas, ápolatlan férfiaktól.

    Tudod, mitől lesz a kockahas? Attól, hogy nem eszünk. Annyit. Néha semmit.
    Azt ne tudd te meg, milyen hajnalok vannak itt és miből jövök én. Nekem nincsenek vállalkozók a közelemben, aki vitte valamire, mind kemény melóval és tehetséggel, értelmiségiként, gyakran nyomorogva csinálta.

  7. Van ez a kifogás opportunizmus. Hogy valaki attól okos, hogy a legrugalmasabb módon szakad el elvektől, alapvetésektől, amikor külső felelőst és okokat kell találni a nyomorára. Olyan sokszor találkozom ezzel, megdöbbentő. A ‘Miért nem?’ szellemisége.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.