nem tehetünk róla, ez ösztön

Nézek magam elé megint. Szoktam így nézni.

1. eset

Az őcsényi üggyel kapcsolatos reakció. Bővebben…

hogyan lettem nemzetközi botrány

Szombaton, amint baráti családdal sétálunk a Harangvölgyben, mely kétségkívül legszebb lokációja szűkebb pátriárkámnak*, tündérleányom felnyűgösködik, hogy ő fáradt gyalogolni, majd ugyanazzal a lendülettel lefekszik a lejtő merőlegeseként, és nyúlt testtel lehengeredik a mélybe.

Életem, csak vigyázz a hóvirágra, hát még a leánykökörcsinre! Azokat, már elnyílóban, akartuk még lefotózni. A leánykökörcsin extrém védett, eszmei értéke százezer, nagyon ritka, és itt olyan a mikroklíma és a talaj, hogy kósza, szakadár virágból polgárjogi mozgalommá nőtt. Bővebben…

ne merj erős lenni 2.

Az első rész itt: ne merj erős lenni 1.

Engem is kikezdtek. Rajtam vannak, fájdalmat akarnak okozni, elbizonytalanítani. Pedig én csak tizenhat kilót fogytam, és telefonon veszi fel a barátnőm, ahogy kézen átfordulok a strand mellett. De valakinek ez is fáj. Bővebben…

ne merj erős lenni 1.

kétezer-ötszáz szó, húszperces olvasmány, sok érdekesség, képek is

de a napirajz is fasza oldal, ha nem kedveled a betűket

Avagy: hogyan szabotálják, gáncsolják, szedik szét azt, aki felelősséget vállal a sorsáért és változtat.

Az nagyon tanulságos volt, amikor Tóth Vera Bővebben…

a ti traumátok

…az, hogy másképp képzeltétek. Nektek nem ezt ígérték. Bővebben…