trauma címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: te mennyivel vagy jobb anya, mint anyád?
Védett: család ellen nincs orvosság 3.
Védett: a szabadság hangja
Védett: mi az én eredendő traumám?
Védett: “ő kezdte”! – a visszaütés morálja
Védett: az érzéseid helyén az a sok hiszti – a lelkizésről és a traumaírásról
abortusz és lombik
81
Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.
Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.
A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.
Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…
Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…
az önbecsülés – és ami nem az
Ha esetleg úgy érzed: fasza vagy (önbecsülés), akkor nagyon nem mindegy, mitől érzed ezt.
Életemnek termékeny, depressziómentes, ihletett szakaszát élem most. Zord részeken kapaszkodtam, szeles és nehezen járható, beláthatatlan szakaszok után most itt vagyok a vadvirágos, szemhatárig elnyúló fennsíkon. Nem egészen olyan, mint hittem. Nem attól jó, nem úgy jó. De jó.
Több része van ennek az állapotnak: Bővebben…
a nagy történet
“Nem mindenben értek egyet”, írja az olvasó. És akkor mi van? Már annyi mindenben értettünk egyet, mondom én. Újabban azokat a témákat tartom kihívásnak itt a blogon, és ezek foglalkoztatnak igazán, tartósan és intenzíven, amelyekkel nem számíthatok egyetértésre, táborképződésre, még azok körében sem, akik céljának megfelelően, értelmesen, ferdeség nélkül és régóta olvasnak. Ún. innovatív tartalom. Milyen az, amikor nincs palló, nem tart meg az előre várható szimpátia, a megképzett “mi bezzeg”? Zavarjunk csak össze mindenkit, érezze egy kicsit mindenki nehéznek a felvetést. Merjünk ennyire belenézni a mélyébe… Ezek persze nehéz helyzetbe hoznak, dől rám a következmény. Nincs mivel dicsekednem: én is zavarodom, rám is vonatkozik. Annyival vagyok előrébb, hogy nem félek ezektől a témáktól.
Neked van nagy történeted? Túlélted, legyőzted, elvesztetted, vagy kisebbségbe tartozol? Bővebben…
aki a szélén táncol
Van ilyen ismerősöd?
Válságba került, lehet róla tudni, hogy iszik, hogy anyagi problémái vannak, érzelmileg nem stabil. Fura, harsány dolgai vannak, vagy éppen csendes, egészen eltűnik. Olyan is van, aki ilyenkor nagyon hülyén facebookol, előkerülnek a szívecskés keretes képek, buta alkalmazások. Üzenetekre nem válaszol.
De nagy baj nincs. Már azt hitted, öngyilkosságra készül.
Még bejár, még lehet látni, még a múltkor nyaralt, jól volt, nevetett. Optimista tervei vannak, mindig csak tervek. És mémek: mindig van tovább. Nem attól vagy győztes, hogy nem kerülsz padlóra, hanem hogy felállsz. Bővebben…
reményteljes mondatok azoknak, akiknek épp nagyon nehéz
Ez most mindjárt egy állati nagy közhellyel indul, de írok egyébként is egy posztot, amelyben arról van szó, hogy mely közhelyek azok, amelyek nem hamisak, nem leegyszerűsítések, hanem pont hogy az elemi igazság esszenciái. Mondjuk már két éve írom, ez elég jellemző. Tele vagyok ilyen egykor lázasan elkezdett, megakadt témákkal, vázlatokkal. (Kérlek, gyarapítsátok a gyűjteményt! Ne olyasmi legyen, ami jól hangzik, vagy bárcsak úgy lenne, wishful thinking, lúzerség-igazolás, hanem tényleg, ütősen pofán csapósan bizonyul igaznak.)
Legyőzöm az öniróniámat:
Az idő mindent begyógyít. De tényleg.
Nagyon kevés maradandó, élethosszig tartó önvád, érzet, emlék van, olyasmi, amin nem segítenek az évek, az új élmények. Telik az idő, és minden keserves emlék, trauma elhalványul, enyhül, feldolgozódik, elviselhetővé válik – vagy elfelejtődik. Mármint akkor, ha nem maradsz benne. Ha elhagynak, ha elköltözöl. Ha kijössz abból a helyzetből, vagy megszűnik. Igazán nem tudom, mit mondjak azoknak, akik pont azzal küzdenek, hogy nem tudnak kijönni.
Megszokni, benne maradni, belestockholmszindrómásodni viszont nem vidám. De pont most olvasom (a klotyón, és gyorsan, mert hétfőn papírgyűjtés) Mérő cikkében, hogy az öncsalás, az illúzió, a vetítés, az nagyon is kell, általa elviselhetőbb az élet. Bővebben…
a szüleimnél lakom
Többen átéltük: felnőttként átmenetileg a szüleinkkel laktunk. Külön lakrészben, vagy tetőtérben, ez nem mentett meg attól, ami jött.
Azóta se hevertük ki. Bővebben…
édes erdély
Nem leszek népszerű most. Nekem nem megy le a torkomon édes Erdély. Egyre kevésbé.
Rá fogok erre baszni, hogy szóba hozom. Mert ezt elég sokan így gondoljuk, tudjuk mi, amit tudunk, de csak úgy hallgatólagosan. Ki nem élezni, pont mint a kövérségről és a kövérek öncsalásáról szóló vitákban. Inkább nem mondjuk, nehogy megsértsük azokat, akiknek ez érzelmi, sőt identitásbeli kérdés.
De ha nem szólunk, azt hiszik, rendben van így.
Hogy miért negyven fölött jövök rá, hogy jaj, nem, nem, soha, az érdekes. Kimaradt valahogy. Bölcsész voltam, nem is buta, mégsem lett semmilyen történelem- és eszmeértelmező készségem, kritikám. Úgy hallgattam előadásokat a népi írókról, mélymagyarok és hígmagyarok ellentétéről. Magyarázták kocsmaasztaloknál a már nem tökéletes fogsorúak, hogy micsoda szemétség. Bővebben…
tabuk védelmében
Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.
Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.
Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.
Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele. Bővebben…
ha nem volnék blogger 2.
Tudjátok, hogy én még fél éve is olyan voltam, hogy restelltem, hogy (amikor, olykor) korrektort használok a szemem köré? Megdicsérték a bőröm, és néztem rájuk azzal a protestáns tekintetemmel: ez nem én vagyok!, és közben a sminktudományomra sem voltam büszke. Kínosnak éreztem az előnyösebb fotót kitenni, mivel az nem a valóság. Rám is szálltak azok, akiknek soha nem voltak hasonló aggályaik.
Ha nem volnék blogger, nem érteném, hogy a figyelmem érték, a mennyisége véges, és nem tanultam volna meg gazdálkodni vele. Eléggé ingyen adtam én az energiáimat mindenkinek, magam ellen, önkifosztva – ezzel telt harmincöt évem. Bővebben…
amit szívedbe rejtesz
Eltelhet sok év, elfakulhat az elmebeli emlék. Megértheted, megmagyarázhatod, és elrendezettnek hiheted. Ki rágódik már ezen? Annyi minden történt azóta. Át is értelmezheted, elemezheted, míg sima emberi történetté szelídül a borzalom, sőt, láthatod benne a részed, a részvételed. Működhet benned a megbocsátás őszinte szándéka, ereje. Hiheted magad nagyon tudatosnak, hatalmas önismerettel, aki végre felnőtt és megtalálta a megoldást.
Elmenekülhetsz messzire. Élhetsz a direkt következményei, a folyamatos, kínzó érzetei nélkül, és lehet ez nagy megkönnyebbülés
És most jön a de kötőszó Bővebben…
a túljóság veszélye
Most látom, megint látom, hogy hányan vagyunk vele hasonlóan. Sok minden kijött, feltört belőletek a gondolataid mélye című poszt hatására. Amit most írok, az nem akkora reveláció, csak nyomatékosítani szeretném vele, ami logikusan következik a tegnapi posztból.
Aki szintén ilyen “őszinte”, mindent vállalós alkat, aki állandóan éberen vizslatja magát, aki azt gondolja, hogy másoknak joguk van tudni a gondolatairól, és kontrollálni, helyteleníteni azt, ami a legsajátabbja, aki erőlködve, önostorozva akar még és még jobb lenni, abban a reményben, hogy akkor majd szeretik, hogy egy nap elég jó legyen,
az legyen tisztában azzal, hogy ennek szaga van. Bővebben…
életed nagy dobása
Te is azok közé a nők közé tartozol, akiknek a férjük volt az életük nagy dobása? Az egyetlen, aki köré szinte minden szerveződik, amióta az eszedet tudod? Bővebben…
a közönséges kiskacsa
Van ez a döbbenetregény, A nevem Asher Lev Chaim Potoktól, életem legerősebb olvasmányélményeinek egyike, identitásregény. Ne haljatok meg úgy, hogy nem volt meg. Na, én úgy vagyok én író, Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 