aki a szélén táncol

Van ilyen ismerősöd?

Válságba került, lehet róla tudni, hogy iszik, hogy anyagi problémái vannak, érzelmileg nem stabil. Fura, harsány dolgai vannak, vagy éppen csendes, egészen eltűnik. Olyan is van, aki ilyenkor nagyon hülyén facebookol, előkerülnek a szívecskés keretes képek, buta alkalmazások. Üzenetekre nem válaszol.

De nagy baj nincs. Már azt hitted, öngyilkosságra készül.

Még bejár, még lehet látni, még a múltkor nyaralt, jól volt, nevetett. Optimista tervei vannak, mindig csak tervek. És mémek: mindig van tovább. Nem attól vagy győztes, hogy nem kerülsz padlóra, hanem hogy felállsz. Bővebben…

reményteljes mondatok azoknak, akiknek épp nagyon nehéz

Ez most mindjárt egy állati nagy közhellyel indul, de írok egyébként is egy posztot, amelyben arról van szó, hogy mely közhelyek azok, amelyek nem hamisak, nem leegyszerűsítések, hanem pont hogy az elemi igazság esszenciái. Mondjuk már két éve írom, ez elég jellemző. Tele vagyok ilyen egykor lázasan elkezdett, megakadt témákkal, vázlatokkal. (Kérlek, gyarapítsátok a gyűjteményt! Ne olyasmi legyen, ami jól hangzik, vagy bárcsak úgy lenne, wishful thinking, lúzerség-igazolás, hanem tényleg, ütősen pofán csapósan bizonyul igaznak.)

Legyőzöm az öniróniámat:

Az idő mindent begyógyít. De tényleg.

Nagyon kevés maradandó, élethosszig tartó önvád, érzet, emlék van, olyasmi, amin nem segítenek az évek, az új élmények. Telik az idő, és minden keserves emlék, trauma elhalványul, enyhül, feldolgozódik, elviselhetővé válik – vagy elfelejtődik. Mármint akkor, ha nem maradsz benne. Ha elhagynak, ha elköltözöl. Ha kijössz abból a helyzetből, vagy megszűnik. Igazán nem tudom, mit mondjak azoknak, akik pont azzal küzdenek, hogy nem tudnak kijönni.

Megszokni, benne maradni, belestockholmszindrómásodni viszont nem vidám. De pont most olvasom (a klotyón, és gyorsan, mert hétfőn papírgyűjtés) Mérő cikkében, hogy az öncsalás, az illúzió, a vetítés, az nagyon is kell, általa elviselhetőbb az élet. Bővebben…

a szüleimnél lakom

Többen átéltük: felnőttként átmenetileg a szüleinkkel laktunk. Külön lakrészben, vagy tetőtérben, ez nem mentett meg attól, ami jött.

Azóta se hevertük ki. Bővebben…

édes erdély

Nem leszek népszerű most. Nekem nem megy le a torkomon édes Erdély. Egyre kevésbé.

Rá fogok erre baszni, hogy szóba hozom. Mert ezt elég sokan így gondoljuk, tudjuk mi, amit tudunk, de csak úgy hallgatólagosan. Ki nem élezni, pont mint a kövérségről és a kövérek öncsalásáról szóló vitákban. Inkább nem mondjuk, nehogy megsértsük azokat, akiknek ez érzelmi, sőt identitásbeli kérdés.

De ha nem szólunk, azt hiszik, rendben van így.

Hogy miért negyven fölött jövök rá, hogy jaj, nem, nem, soha, az érdekes. Kimaradt valahogy. Bölcsész voltam, nem is buta, mégsem lett semmilyen történelem- és eszmeértelmező készségem, kritikám. Úgy hallgattam előadásokat a népi írókról, mélymagyarok és hígmagyarok ellentétéről. Magyarázták kocsmaasztaloknál a már nem tökéletes fogsorúak, hogy micsoda szemétség. Bővebben…

tabuk védelmében

Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.

Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.

Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.

Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele. Bővebben…

ha nem volnék blogger 2.

Tudjátok, hogy én még fél éve is olyan voltam, hogy restelltem, hogy (amikor, olykor) korrektort használok a szemem köré? Megdicsérték a bőröm, és néztem rájuk azzal a protestáns tekintetemmel: ez nem én vagyok!, és közben a sminktudományomra sem voltam büszke. Kínosnak éreztem az előnyösebb fotót kitenni, mivel az nem a valóság. Rám is szálltak azok, akiknek soha nem voltak hasonló aggályaik.

Ha nem volnék blogger, nem érteném, hogy a figyelmem érték, a mennyisége véges, és nem tanultam volna meg gazdálkodni vele. Eléggé ingyen adtam én az energiáimat mindenkinek, magam ellen, önkifosztva – ezzel telt harmincöt évem. Bővebben…

amit szívedbe rejtesz

Eltelhet sok év, elfakulhat az elmebeli emlék. Megértheted, megmagyarázhatod, és  elrendezettnek hiheted. Ki rágódik már ezen? Annyi minden történt azóta. Át is értelmezheted, elemezheted, míg sima emberi történetté szelídül a borzalom, sőt, láthatod benne a részed, a részvételed. Működhet benned a megbocsátás őszinte szándéka, ereje. Hiheted magad nagyon tudatosnak, hatalmas önismerettel, aki végre felnőtt és megtalálta a megoldást.

Elmenekülhetsz messzire. Élhetsz a direkt következményei, a folyamatos, kínzó érzetei nélkül, és lehet ez nagy megkönnyebbülés

És most jön a de kötőszó Bővebben…