Ez egy 2020-as poszt, de a rezgések ma, 2024-ben is rázzák az életemet, és Szentesi máig nem revideált, nem kért bocsánatot.

A BULLYING NEM JÁTÉK, mert még megsértődik Szentesi Éva! Ennyire vagytok aljasak – és becsomagoljátok jó ügynek, kiállásnak. Ez sima lincselés, ellenem. Szentesi Évát soha nem lincselte senki a csakazolvassáról, a Facebookon sem. Pedig neki mint közszereplőnek tűrnie kellene. Továbbá (nem lényegtelen részlet!) én a bírálataimban igazat írtam. Nekünk véleményünk volt róla, és nem, nem gondoljuk, hogy aki beteg, arról nem lehet véleményünk.

Mi a célom ezzel, hogy Szentesi Évát “ekézem”?

Nincs cél. Ok van: az igazságot ki kell mondani. Látok, figyelek, értem, mi van. Minden éles írásom ebből született. Nincs semmilyen hatalmam. Én szólok, amikor talmi vagy undorító valami, ennyi van. Elvből írok, a minőség hiánya, a hazugság ellen. Ha megsértődik, prüszköl, tiltakozik, akkor igazam van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

Nem akarom, hogy vele történjen valami (törvényszerűen történik, mert a felgiccselt hazugság mindig bedől, de nem miattam van ez). Én azt akarom, hogy a hamisság tudatosodjon a női nyilvánosságban. Vegyék észre, ne támogassák. Nem átkoztam meg (ő igen: “Élj úgy, hogy ha irgalomra szorulsz, akkor legyen kihez fordulni”, ezzel azt akarta mondani, és. saját, személyes facebookomra írta!, hogy legyek én is beteg).

Eltelt sok év, amíg mindketten a jó életről pofáztunk. Ballonkabát alatt semmi, vagy piros csipke, nagy koktélozgatások. Vs “tornázgatás”, erdőben futás.

*

Így indult:

2020. május 5-én a nagy olvasottságú wmn.hu “zászlóshajója”, a szerény tehetségű, hisztiben utazó Szentesi Éva, magát írónak mondó arckrémárus influenszer, amúgy közszereplő nem tűrte, és feljelentéssel fenyegetett is azért, mert a nyilvános írásairól véleményem van, és zaklatásnak állította be azt, hogy a saját blogomon ezt megírtam. Semmilyen törvényt nem sértettem, nem zaklattam és nem rágalmaztam. (Nem is született feljelentés.)

Az a feladat, hogy a hősnőért mindenki rajongjon. Ha nem tetszik, hallgasson. Mennyire antidemokratikus, gyáva, önző álláspont! Rámuszította az akkor 55 ezer Facebook-követőjét, a “nem bírtam végigolvasni gerlét, olyan hosszú” típust:

A poszthpz csatolva 17 innen kifotózott részlet: a Csakazolvassa blogra (tehát ide) írt kommentjeim és posztok részletei, amelyek Szentesi nyilvános, közírói és influenszeri tevékenységét elemzik. Részben írói-nyelvi színvonalát, részben olyan cikkeit, amelyekben anyákról írt szemétségeket, részben a fizetett kampányait (Törley-pezsgő, NeumannLabs HPV-tesztek), amelyek révén ő jelentős összegekhez jutott, és amelyek etikátlanok, félrevezetőek, de legalábbis visszásak, kinevethetőek, üresfejűek. Mindez 2024 nyarán is fent volt, van az oldalán.

Ezzel a posztjával uszította rám az akkor 55 ezer követőjét. Akik viszont már az én oldalaimra jöttek – én nem az ő oldalára írtam, és nem csak azért, mert ott érzelmi azonosulás, buta nőtömeg és szektás hűség van, hanem mert én itt foglalkozom a nők közéletének visszásságaival, posztok ezreiben (négyezer van 2024 nyarán), olvasnak elegen itt is, és nem másoknál szítom az ellentéteket.

És iszonyú aljasságokat írtak rólam, alap nélkül, és nem véleményt, hanem tényeket (hazugságokat). Nem a véleményemről, nem érveke, hanem a személyemről, ide nem tartozó dolgokat.

Lelkes Villő az az elhíresült copycat szindrómás nő, akinek a képét Éva lájkolta. Villő előbb itt volt eminens rajongó, ezernél több komment szerzője, majd teljes személyiségével rámfeszült, feszkókat szított az olvasókkal, főnökösödött, az itt megismert erdélyiek kézműves termékeit akarta Angliában árusítani, de belebukott, és nagy összegekkel károsította meg őket (ezek a nők hozzám kötik Villőt, és rám haragszanak!). Éveken át zaklató módon utánozta le a blogom és életem gesztusait, mászott rá az exemre (!) – és Villő az is, aki Szentesit bujtogatta Murinai Angélával együtt ellenem. Villőnek hogy, hogy nem, a fenti (2020. májusi) kirohanás után Éva lájkolta a képét, nagy összeborulás. Én pedig jeleztem, hogy ez nem oké, és hogy engem akarnak kicsinálni, rólam sutyorognak.

Hogy ki? Villő, Angéla és az ex, mind itteni hű rajongók, az exre Villő ugye rámászott, ezt a neten mutogatták meg küldözgették nekem e-mailben. Az ex történetesen a Bécsi úton volt Fiala Borcsa szomszédja, és jogász, így “kötötte össze” a Borcsa Szentesi Évát és az exet, hogy segítsen engem perelni. Aki egyébként már akkor engem perelt, fel is jelentett /felmentettek, 2024 update/, és Szentesit lebeszélte arról, hogy közszereplőként ebbe belekezdjen).

Nem írtam “nyílt leveleket”, egyet írtam, itt van. Ma (update-énem 2024-es) már nem írnék ilyet (megedzett az élet, rá se rántok az ilyesmire), de maga a levél a közelében nincs annak a cikiségnek, amit Éva összevádaskodott a wmn olvasói, bevételforrásai, kommentelők ellen az évek alatt.

“Mert nem töröltem egy kommentet”: konkrétan az itteni csalódott olvasó, Murinai “Gumiszoba” Angéla írta oda a nevem tagként, amikor Éva egy rosszullétet miatt nyílt posztban átkozta azok “okait”, álneves és gyalázkodó e-mailek szerzőit, mert “miattuk szállították kórházba”, hogy én zaklattam álnéven. És újrakezdődött a anyaloncai rohama, ellepték az oldalaimat. Nekem nincs szósöl médiás alkalmazottam több ezer kommentelőre. Ezt kértem, hogy törölje. Ő is tudja (elismerte utóbb, illetve Péterfy-stbné is írt ide ezt megerősítendő), hogy én nem írok se neki, se álnéven. Én nyíltan kommunikálok. Utóbb törölte.

Rágalmazva, fölös indulattal és becsmérelve én sosem írtam Szentesi Éváról.

Az igazság ennél szomorúbb: szerintem a Szentesi-jelenség, a rák kiárusítása és cukivá-szexivé tétele ennyire elítélendő. Ami cuki, az bírálhatatlan. Aki elesett, az érinthetetlen. Fenntartom a véleményemet ma is, sőt, most még romlottabbnak tartom őt, amiatt is, amit ellenem tett merő önző hiúságból.

Azt is tudom, hogy rengeteg hallgatag nő gondolja ugyanígy. És nem irigységből. 

Nem sikerült az írásaimmal, blogommal figyelmet kiváltani, ezt írja. Hoppácska, még ilyen rajongóm is akadt. Igaz, a Librihez nem szoptam be magam.

Maga írja: olvasta a blogot, járt ide, emésztette magát. És ráadásul az értelmes, jóindulatú olvasók tömegei is olvasnak, azóta is, már tizenkét éve. A különbség: én nem lettem arckrémárus, nem hízelegtem be magam egy DTK által felépített “énmárka” és reklámalapú gigaplatform védelmében a Libribe, hogy nekik nyereséget termeljek a giccskönyvekkel.

Rágalmazó, zaklató, bully? Én…? Olvastátok Szentesinek A Merkúr a retrográdban című, újságírókollégától lopott című “regényét”, hogyan beszél abban Fiala Borcsáról és a barátnőiről, bosszúból?

A lenti kommentelő blogolvasó volt, amellett magyartanár (éppenséggel Ed tanára), nem hiszem el, hogy nem érzi, mi a különbség (az én férjem meghalt, én a rákkal való hősnőségből soha egy fillért sem kerestem, a halál életrajzi adat, és csak egyedülálló anyaságomról írtam). Én Orsolyát mélyen megvetem, hogy odarongyolt szítani a feszültséget. Pedig nem szólt az eredeti kontentnél, csak így Szentesi meg a libák szárnya alatt érezte magát erősnek. Szentesi még az anyja halálával is két évig haknizott, miután megfertőzte. Én soha nem szenvelegtem, játszottam hősnőt, nem is lett brand és egy mohó cégnek reklámbevétel a személyemből. Én fizetek azért, hogy ne legyen reklám a blogon.

Ez is érdekes, nemrég írta:

2024-es frissítés: levélváltás új blogja kapcsán. Válaszában hülyének néz.

Én neki, 2023. szeptember 18.:

Kedves Éva!

Bokszol! Nem x. És: eksztázis.

Remek véleménnyel vagy magadról, de a lufik kipukkadtak. Rendszeresen te biztosan nem bokszolsz. Minden szétesett, amire hajdan büszke voltál.

Az egyik utolsó wmn-es cikkedben még kényszert éreztél, hogy beszólj azokra, akik igazán edzenek: a “tornázgatásra” és a pulzusszámos futópadozásra. Merthogy a boksz, az nem ilyen komolytalan!

 

Egyiket sem bírnád, nem is csináltad soha. És ha komolyan edzenél, az látszana. Mindig hüledeztem, milyen lötyögéseket neveztek edzésnek és mekkora cirkuszt csaptok belőle.

 

Abban a helyzetben, amibe téged beraktak, azokkal az igényekkel és öntudattal (és olyan kis teljesítménnyel) lehetett volna benned bölcsesség, visszafogottság, hogy ne azt húzd le, aki edz (én), sikeresebb influenszer (nem én), igazán  jól ír (én).

 

Törvényszerű volt a zuhanás. Viktor közönyös feje… sugárzik róla, hogy tök önző, és idegesíted.

A férfi, aki engem élete szerelmének nevezett egykor, mesélte a minap a bíróságon, hogy bosszút akartál állni, te Fiala Borcsa közvetítésével tőle kértél tanácsot, hogy ki tudsz-e engem csinálni jogilag.

 

Ez így jegyzőkönyvbe is került, és nem vette észre, hogy a fontoskodással csak a ti förtelmes, nárcisztikus dührohamaitokról vall, és a saját helyzetét rontja.

 

Elképesztőek vagytok.

 

Éva

Jaaaj, Éva, ez a leereszkedés, ez a passzív agresszió… Elegánsnak szántad, de hazug.

 

Szerintem te nem is néztél soha szembe vele, hogy mit csináltál és mi volt az okod. Nem is tudtál róla.

 

Én nem játszom meg magam. A következőket gondolom, és biztos vagyok benne, hogy végigolvasod, pedig szabad vagy törölni:

Dehogy ölelsz te, közben a Huberttel is kibeszéltetek. Akkor hinném el, hogy érted, felfogtad, szembenéztél, bánod, ha nyilvánosan vagy legalább privát bocsánatot kérnél. Hubert is feljelentéssel fenyeget:

 

​​Miért? Mert kimondtam róla (a bérgyerekről) az igazat, amit a mézesmázos píár alatt gondosan rejteget. Én tudom, ki vagy (már rúzséstükör korodban is tudtam, mikor ide kommenteltél), és tudom, mi motivál téged. Tudom, hogy ámuldoztál a blogomon te is 2013-ban. Nem csak Angéla, Villő meg “életeszerelmevagyok” exem.

 

Nem vagy őszinte, és ezt leveszik ám. Érdekelt voltál abban, hogy szarul legyél, baj és dráma legyen, mert csak emiatt voltak kíváncsiak rád.

“Nem fogom azzal tölteni az iszonyatosan drága időmet…” – játszod most a megérkezettet, aki lassan felnő? Negyven évesen?

 

Te vagy az, aki elindította a lavinát, ami kis híján az egész életemet tönkretette (nekem három gyerekem van ám). Rajtad bátorodott fel az exem, aki NER-be ágyazott, lojális jogászként hét polgári és egy büntetőpert indított ellenem, mert a kirohanásodon megérezte, hogy a tömeg most mellette áll. Előtte félt, hogy őt tépnék szét. Hazudozással, kamu pszichiátriai lelettel, állítólagos depresszióval kiügyeskedte, hogy bíróság legyen belőle.

 

2020. május 5-én te megadtad az 55 ezres csürhének a kilövési engedélyt, állítva, hogy te vagy az áldozat és én az agresszor. Miközben én egy őszinte blogger voltam, akit te is elképedve olvastál egykor, a reddites mocskolódókhoz képest én mindig arccal vállaltam magam, soha nem írtam sem neked, sem rólad név nélkül vagy álnéven, nem írtam gyalázkodót, csakis a közéleti visszásságaidról; megmutattam a saját esendőségeimet is (én sokkal előbb és nem haszonelvűen drámázva), és soha nem hazudtam, nem találgattam a magánéletedet, pedig van Kentaurral közös ismerős, de az orgiák konkrétumairól mindig hallgattam. (“K. letett valamit az asztalra… és fel is szívta.”)

 

Éveken át és ontottad cikként több tízezer nőnek az indulatalapú, gondolkodás nélkül megírt kirohanásokat, áldozati műsort, és ezek mind önzésből és kompenzációból fakadtak. Hergeltél, egy időben politikailag is. Téged az elvek, az igazság, a minőség, a gondolat sosem érdekelt, csak önmagad és az érvényesülés, a reklámbevételek, a pasik-ruhák-ételek-híreshaverok-bőrápolási rutin. Emellé igen szerény írói képességek jutottak neked. Téves indíttatás, imitáció, rossz szerkezet, nyelvi fogyatkozások (ez nem ízlés dolga, ez mérhető, pl. a szókincs, a mondatszerkezetek változatossága). Részben az olvasatlanság, tanulatlanság miatt van ez. Pedig neked szerkesztették a szövegeidet hozzáértők.

 

Én (amellett, hogy írtam az irodalmi szövegeimet) rámutattam a női nyilvánosságban zajló fontos, kínos részletekre: a wmn kártékony színvonaltalanságára, az influenszerüzérkedés, a megjátszott viselkedés, a talmi írócskalét, a “traumaírás” hazugságaira meg a buzi- és travisimogató kontent veszélyeire. Ti (Angéla és a wmn is) eleve az általam érzékenyített nőket néztétek ki, és leraboltátok őket. Agyilag és anyagilag: győrikeksz- és életbiztosítás-reklám között vekengtetek depresszióról, rákról!

 

Amikor az anyákat basztattad, azért is szóltam. Mi azért nőttünk fel már huszonévesen, mert nem lehettünk önzők! És mindenki megértette, hogy neked nem lehet gyereked (bár ettől te nem vagy hősnő, ez témának is gyenge, és ismerjük az összes rizikófaktorát a méhnyakráknak, nem nagy rejtély). Senki soha nem bántott emiatt, de te megírtad a Nemanya című cikket, később meg azt, hogy Van egy fiam… A húgodé, mármint, és azt a gyereket szintén kiárusítottad lájkokért.

 

Borzalmas ez az egész.

 

A büntetőper elsőfokú ítélethirdetésén elhangzott, hogy nem zaklatás az, amit a “sértett” (haha) keresgél ki, önszántából a blogra kattintva.

Te ráadásul közszereplő is vagy, aki szabadon bírálható. A bírálat, leleplezés fontos érték: a NeumannLabs-gate-re, a tökfölösleges, alig valamire szűrő tesztekkel folytatott pénzéhes üzelmeidre én hívtam fel a figyelmet. (Lásd még a Mályvavirág elnököt: “Minden tesztem negatív volt, mégis rákos lettem.”)

 

De még el is dicsekszel, te mekkora jólétben vagy… Örökké kompenzálsz, az “írósággal”, a high life-fal és Viktor meg a boldogság mutogatásával ugyanúgy. Ennek oka számos trauma, kisebbségérzés lehet, a nem-értelmiségi háttér és a parvenü alkat. Megfigyeltem (Csepelyi Adriennen, Pétery-Novák Éván, Veréb Viktoron is), hogy messze keleten születtetek. Ezért kellett neked is ballonkabát alatt csipkefehérneműben, érettségi nélküli pincérnőként erőszakosan “királynőként” viselkedni.

 

Te szabadítottad rám a hozzád hasonlóan indulatvezérelt és ostoba, mérgezően önző, harsánykodó, szadista csürhédet, és Villővel és Angélával, két plagizáló, ostoba és kártékony olvasómmal is összeálltál, meg a jogász-exszel is. Nem riasztott soha a detektor, hogy ez nem helyes, ez önzés, lejáratás? Miért nem írtad meg te is a véleményedet rólam, ahogy én rólad? Lehettél volna éles…

 

Az én bűnöm, hogy kimondom az igazat, tehetségesebb vagyok, mint az engem nézegető, magukat írónak állító libák, illetve hogy a Péterfy még 2001-ben rámmászott.

 

Nézd, mit írtál ki (még mindig fenn van):

 

Aztán nem lett se polgári, se büntető ebből. Mint ahogy Hubertéből sem lesz semmi, mert a béranya tény, ő maga rakta ki az instára a közvetítő szervezetet. Nem lehet a ti szavatokra adni. Fenyegetőztök…

 

Azt állítod, “nem lehet figyelmen kívül hagyni, bemászik mindenhová”, miközben te mohón kattintgattad a blogomat, onnan vannak a kommentek, amelyeket kifotóztál (ezt tiltom a blogon, jól látható helyen!) és a posztod alá raktál. Tökéletesen figyelmen kívül hagyhattad volna. Az én olvasóim (a 2015 utáni típus) nem redditeztek, nem hergelődtek, nem uszítottak senkit, nem írogattak neked soha.

 

És hagytad, hogy a félszerzet és negyedtehetség Murinai Angéla bujtogasson és gyűjtse neked az anyagot. Ő, az én egykori legnagyobb rajongóm is előadta a saját libaserege körében, hogy neki születésnapi ajándék, hogy engem végre kicsinálnak, és hogy a “bulllying van olyan, mint a rák”.

 

Közben ez állt a blogja fejlécében rólam:

​…Én vagyok az agresszor? Én soha nem gyaláztam azt, akinek rajongója vagy nagy barátnője voltam. Magánéletieg! Aminek ő nem volt sem része, sem tanúja, sem kárvallottja, és nem is ismer senkit, aki igen. Az írásaimból tudott erről egyáltalán bármit is, azt meg szétpletykálta, elferdítette, hogy ne tűnjön föl: állítólagos vezérblogger és írónő létére alulfizetett cselédként tengődik a hazájából elmenekülve.

 

Ti ezt csináltátok: hajdani nagy barátnőket gyaláztatok. Te a “regényeidben”…

 

Ezeket, amiket most leírtam, nem tudod eltüntetni, kitörölni az életedből. Miattad és a tehetségtelen bagázsod aljassága miatt én ma is bíróságra járok.

 

Te vagy az, akire nagy volt az újságírói kabát, mégis hergeltél, szerepelgettél, elbíztad magad és megszűntél ember lenni. “Anyám halála a legjobb fogyókúra.” Ez szállóige és mém lett. A regényedben a beszólás Fiala Borcsára, a hűdemenő szexleírás a temetés után, Szandra besározása (ő egyszer kommentelt rólam: “szerintem irigy” – ma már ő is tudja, ki a hitvány). Viktor mutogatása, kibeszélése, és ha fizet érte a Magyar Posta, a szerelmeslevél is kontent… Csak azzal maradtál jó fej, leereszkedően kedves, aki a nárcizmusodat, anyagi érdekeidet, becsvágyadat tökéletesen kiszolgálta, és elviselte a munkahelyi műsorszámaidat. És mindezt te napi terápia mellett…!

 

Te most is komolyzenével, híres barátok mutogatásával, egzotikus fűszerekkel, túlbonyolított kajákkal-megjelenéssel próbálsz többnek tűnni, mint aki lettél – és lehetnél.

 

Mondd, téged nem zavar, hogy Huberték  kibérelték egy pénzre rászoruló nő méhét, aki harmadik világra emlékeztető körülmények közt szült, letépték róla az újszülöttet, és otthagyták tejtől duzzadó mellel? Meg sem említik, meg se köszönik neki sehol.

 

Ennyit gondolok, és ezt sokan tudják, nem fog eltűnni.

 

Éva

 

*

Innentől már nem olyan lényeges.

Update, 2020. augusztus 4.

Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.

*

UPDATE, 2020. május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság: nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, nem értik a mondatokat, ANALFABÉTÁK, de szívesen hergelődnek azért. Két oldal van, ide meg oda lehet állni.

Semmit nem gondolok túl erősnek, tévesnek, amiket írtam Szentesi Éváról (ő közszereplő és a nyilvánosságban él: nemcsak igazam van, hanem a véleményem kifejtéséhez jogom is). És nem én csináltam ezt a cirkuszt.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Hogy dönthetnék erről? Lefogom a kezüket? Nekem semmilyen hatalmam nincs, ugyanígy, ahogy én, írhat blogot, kommentet bárki, csak az enyém – Szentesi állításával ellentétben – figyelmet is kelt. Viszont arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. De nem az érzelmeidre, nem is a falkaszellemre utazom, nem várok egyetértést, táborba sorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz). Itt soha nem volt uszítás, csatasorba rendeződés, netes lincselés.

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek (Vájf, Kozma Szilárd). Most mérgesek vagytok, mert felültetek a rákturnébuszra, és tőlem tudtátok meg, amit magatoktól is tudni kellett volna: hogy ez ciki. Vagy azért haragszotok, mert nem sikerült lefogyni, gyűlöltök sportolni. Vagy mert kockás a hasam, kitaláltam egyedül, hogyan eddzek, le tudom írni az eddzek szót, a gyerekeim nem komplett idiótaák megélek az írásból, jól vagyok – és ti nem annyira. Ez nem az én dicsekvésem. Tényleg ilyenekkel jönnek a gyalázkodó e-mailekben, amiből most is heti húszat kapok.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Kozmáék, aki ellen Csilla hergelt és szervezkedett a legjobban, és Villő uszult ott, Angéla meg nekem írta kommentek tucatjaiban, mennyire elítéli őket – halálosan fenyegettek.

Én írok álnéven? Beszarok rajtatok. És az Index-fórumon a nettó hörgés, az üres életűek gyalázkodása. Mi lett veletek??? Megmutattátok a szinteteket.

Nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. A jogomból, hogy leírom, ami szerintem van. Szentesi Éva nárcisztikus egója nem bírta elviselni, hogy átlátnak rajta, bűncselekményt és példátlan lejáratást kiáltott. Ti pedig ugrottatok, vezényszóra, pedig nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020…

Nincs szimmetria, hogy “akkor rád miért nem lehet rosszat mondani”, mert lehet, és mert én nem hazudok, nem vagyok tehetségtelen, megjátszós, és nem keresek reklámozgatással me3g önsajnálattal pénzt naiv nőkön.

Vádolnak, hogy “kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (vagyis: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se, és ez nem saját döntés volt): a határ nem az anyák és a gyermektelenek között van. A határ azok között van, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam róla, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.

Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Elleptek a legyek. Nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy: kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, élesen is, és csakis annak, akit ez érdekel. Felelős vagy azért, mit olvasol,. ne told rám! Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Ne legyen tábor. Méltóság legyen. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok most senkinek, aki “egyetért”, meg annak, akivel más, személyes viszonyom is van-volt. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Magyarázkodik amúgy a banya:

soha senkivel nem fecsegtem privátban Angéláról, mindent a blogra írtam, és soha senki nem is tiltott emiatt; hazudik

Mi a célja Angélának? Engem el kell mozdítani, mert kell a helyem. Kifigyelni, beférkőzni, szerepelni; olcsóskodva leutánozni, betörni a női térbe (frissítés: később ez sikerült!), díjakat remélni, majd amikor az eltiporni kívánt előd (“mindannyian Gerle Éva köpönyegéből bújtunk ki”, ezt ő írta) nem hallgat az árulásról és el sem kotródik; amikor az írókarrier döcög, alantas, személyes kudarcok sorozatában, munkanélküli segélyen, szarpucolásában végződik a nagy tehetség, az #énlegalábbdolgozok, akkor bosszút állni. “Ráakaszkodik a feminizmusra”, írja rólam az, aki itt, tőlem hallott nők jogairól először.

Mindent bírálok, ami nem tetszik. Nekem nem kell mások ízléséhez igazodnom, független vagyok. Kellemetlen vagyok sokaknak. Drámáznak is, érv híján. Próbálják úgy beállítani, hogy én sírok utánuk. Stílusom mértékletes, senkit nem picsázok, elmebetegezek, tályogospinázok. Szókincsem kiterjedt. Gúnyolódni, azt szoktam. Jólesik.

Független, nem gonosz.

Hevület, nem agresszió.

Innováció, nem elmebetegség.

Megélt élmények, nem kontent.

Reagálok arra, amit hozzám írtatok a facebookon, és ami moderálatlanul fent van, azon kívül, ameiket ismeretlenek jelentései alapján leszedett a facebook (én nemjelentettem és csak egy bizonyos személy védelmében töröltem; tudom moderálni, de annyira megmutatja az ő lényegüket a szóhasználat, az összevissza vádaskodás, a magánéleti dolgok és többéves, elferdített ügyek odahozása, az álnevek, profilképek, hogy hadd maradjon). Én világosan látom a határokat. Személyekét, agyakét, büntetőjogét.

Akárhányan kiabáljátok most a csorda erejét érezve, felhevülve, hogy én beteg vagyok, továbbra is kritikus leszek, ami nektek rosszul jön, mert borul a festett díszlet, sérül az érdek, ráébrednek emberek, mit műveltek ti női kontent meg nővédelem örve alatt. Mérő Veráéké is hasonlóan borul, kicsináltak ők másokat is. Ezért van ez az ordibálás.

Nekem csak a középső ujjamat van kedvem felemelni, Takács Levente. Nem csatlakozom hozzád, amiket kommenteltél, az nőgyűlölet. Elhatárolódom a kommentednek attól a részétől, amelyben az én szavaimat értelmezed: én nem írtam és nem gondolom, hogy SZÉ haldoklik, sem azt, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ez az ő véleménye. Blaszfémia is ilyesmiről elmélkedni: a rák nagyobb nálunk, és Isten kezében vagyunk. Noha szerintem annyit igenis tehetünk, hogy nem iszunk, nem kemikáliázunk (de ha igen, akkor legalább nem reklámozzuk), nem eszünk szar kajákat, nem éjszakázunk, jól élünk, rengeteget edzünk, erről nem csak dumálunk, nem mentegetjük a lusta, felelőtlen életet, és nem írunk a rákról giccses, hősnősködő, félrevezető, üzleties cikkeket. Tedd meg a tehetőt, pontosan ismertek a rizikófaktorok (én másról sem írok, mint mitokondriumról, felelősségvállalásról, telomerekről, autofágiáról, prevencióról, azért is szétszedtek: “öntömjénezés”, “mindenhez ért”, “laikus expert”), aztán lehet lapítani, észre ne vegyen, hátha kikerül. Nincs bennem dölyf a rákkal kapcsolatban.

Azt gondolom, Szentesi Évánál a műsor a túlélősége, és igaza is így lesz: “érintett vagyok, tehát bírálhatatlan; mindenki más hallgasson”. És tényleg optimistára van festve a gyógyulás (update: lett pedig új felvonás 2022-ben: bélműtét, sztóma, örök diétára ítélve) (a többi update olyan durva, hogy nincs kedvem taglalni), de a valóság sokkal szomorúbb. Nem gondolom, hogy Szentesi haldoklik és ezzel turnézik, de tény, hogy szereti, ha van esemény. Amit átélt, és ahogy próbál “sikeres” lenni ezzel, az egész vergődésére rámegy a lélek, az újságírás tisztasága. Másoké meg más traumáikra megy rá: a sima klimaxra, a házasságára, az unalomra. Szörnyű látni, mivé lettetek, középkorú nők, és kit szidtok ennyire onnan (lentről).

Az anyaság hiánya (amikor nem te döntötted el, hogy nem akarsz gyereket, hanem a betegség, a körülmények, a korod), ugyanígy ront meg és tesz kompenzálóvá, sőt, gonosszá is, kár tagadni. Nem, ERRE nem vagyunk irigyek.

Ha egy jelentős médiahátterű, ismertségű, indulatilag-érzelmileg érvelő közíró perrel fenyeget egy magánbloggert, úgy, hogy soha le nem ült vele (pedig kértem), pusztán azért, mert nem tetszik neki a véleménye, az aljasság. Amúgy a jog sem állt mellette, nem is lett belőle semmi (de még a jogász nagyszerelmem pereiből se, még a nyertekből se). Szentesi 2017 és 2020 között soha nem adta jelét, hogy fáj neki, amit írok, hogy mérgezi.

Sem annak, hogy szembenézne azzal, ami a lényeg, az állítások tartalma:

fizet neked a NeumannLabs, vagy nem? ér valamit a teszt, vagy nem? boldog vagy, amikor bevisz a mentő, hogy lesz megint jó kis drámai kontent és lájközön, vagy nem? etikus-e ez a wmn-től, vagy nem?

Most egyben rámzúdítja. Azt hittem, a névtelen trágárakról írja, hogy mérgezik, zaklatják. De rólam írta. Megvádolt. Én a tízszeresét viseltem el, és én akkora, eleve bekészített ovációba se ültem bele, amit neki a DTK épített fel. Nem is fizetnek nekem cégek, hogy állnom kelljen az ütést. Mégis állom. Korábbi “olvasóim” (valójában “na, megnézem már, mit ír ez a nő, lopok valamit a saját satnya blogomba” kíváncsiskodók) százával esnek most nekem és kommentelgetnek Szentesinél, ötvenes évek hangulatban rémülten igazodnak a közhangulathoz, kiabálnak: sose bírtam csakazolvassát! Én vittelek edzeni, mert kérted. Csillogott a szemed.

Nem érdemes mártírt csinálni a másikból, ez senkinek nem jó. Értelmesen kéne beszélni inkább.

Köszönöm Szentesi Évának, hogy világosan megmutatta: drámázni, önsajnáltatni irtó ciki, én sem teszem, csírájában fojtom el.

Vajon Mérő Vera (aki hatalmashiteles aktivista, nem random júzer) hogyan élné meg, ha egy nő, aki őt nem is ismeri, beállna az őrjöngő kommentelésbe, és az ő elmeállapotát elemezné, minősítené, összeröhögve másokkal, lejáratási, hiteltelenítési céllal? Úgy is, mint jogvédő, aki több netes lincselést indított, az egyik kirúgással és majdnem öngyilkossággal végződött. NEM BESZÉLÜNK (VÉLT) PSZICHÉS BETEGSÉGEKRŐL, NEM ELEMZÜNK. Aki beszél róla (ha van neki), az csakis ő lehet.

Nekem nincsen. Pedig faggattam a terapeutámat, de nem merült fel diagnózis soha, és azóta csak erősebb, önállóbb lettem. Ami nekik mocsár, az nekem hegyfok, hogy lehet??? Végletesen eltorzult a mérce: ami szerintetek gyűlölet, gonoszság, elmebaj, nekem fejlődés. A bátorság mint norma. Siker, felelősségvállalás, megérkezettség. Friss szerelem…

Itt olvashatsz arról, miért és kik diagnosztizálgatnak bőszen exeket, ellenségeket:

dobálózzunk diagnózisokkal!

ezek a szegény beteg emberek

Aki pszichológusnak mondja magát, és aljasul, kommentben diagnosztizálgat, az ellen etikai panaszt lehet és kell tenni. Olyan, akinek diagnózis felállításához végzettsége, jogosultsága van, ilyet nem csinál: nyilvánosan, megbízás nélkül, szenzitív részletekkel, fecsegve, ránézésre, kéretlenül, diszkreditálási céllal???

Nem az a kérdés, ki kivel ért egyet, kit kedvel. Ilyet, amit a kommentelők művelnek, amúgy a maga szelídkenő stílusában Kiss J. Ildikó is, meg Murinai Angéla, Lelkes Villő és az exem, EMBERREL NEM CSINÁLUNK. Mégis ti avatjátok Jóvá magatokat, mert a rossz én lettem…

Ex. Nem íro_gat_tam a feleségének. Mindig távol tartottam magam tőle, kezdettől kértem Tamást, hogy ne beszéljen róla, ne panaszkodjon, sőt, ne is írjon nekem, ne hívjon olyankor, amikor vele van. A nevét sem tudtam. Áprilisban, hat évvel a szerelmünk után megkerestem, és egyszer, EGY MONDATOT írtam neki: sajnálom, amit most tenni fogok, itt a határ, megírom az igazat. Sajnálom őt. Soha mást nem írtam neki.

Nem számít, hány éves az apja. Az számít, hogyan lehet leállítani az aljasságot. Az igazság számít. És ő fél az apjától.

Ha én a nagyszerelem ex volnék, bizony nem taglalnám a Gerle Évát nyilvános fórumokon, nem is fenyegetőznék, mert még meg találja írni az igazat, elővesz olyat, amit fedjen el a sok év. Fusson a gyáva. Célozgatva sem, álnéven sem kéne, Tamás. Én nem voltam inkorrekt soha, vigyáztam rád és a szerelemre, végtelek évekig, mikor te már gyaláztál és kifecsegted a titkokat. Ahhoz, hogy te kiakadj, LESNI kell a blogomat, profilomat évekig, mohón. Mindent szögnek nézni, és bedőlni ostoba, irigy nők provokálgatásának. Kedves Tamás, aki nemrég e-mailben írtad nekem, hogy nem kommentelsz semmilyen fórumon rólam. Nos…?

Nagyszerelmem is egyike a “blogcsalódottaknak” (nem ugrotta meg ezt a szintet, intellektust, őszinte létezést). Olvasó volt, majd a szerelmem lett 2014-ben. Később közvetve és rafináltan (mert kertvárosi, családja elől titkolózó családapa és fontosjogász), de durván lejárató dolgokat írt rólam több helyen, nyilvánosan, majd bosszúpornószerű hadjáratot folytatott ellenem: engedett tavasztündér (Lelkes Villő) nevű rajongó, Kovács Csilla és Murinai Angéla nyaggatásának, és “mesélt rólam”, úgy, hogy pontosan tudta, hogy amazok az “infókat” elterjesztik, hogy lejárassanak és kikészítsenek engem. Ezt írtam meg egy levélben az apjának most áprilisban. Nekem is elküldték a szörnyűséges (kakis fasz szájba, erőszakért rimánkodni, megjátszott orgazmus, bűzös száj, tályogos pina és hasonlók) tartalmakat álneves e-mailekben.

Na, akkor most én mondom azt, hogy a bullying nem játék. Nem igaz, hogy zaklattam. Nem volt szakításunk, vitánk, egyszerűen nem beszéltünk többet, mert visszatért, amit én megértettem, sőt, aviláos határt kapcsolat és vég között magam szorgalmaztam, alkatilag. Én soha nem voltam a szerelmeim iránt rejtett vagy rossz szándékkal, se a kiválasztáskor (érdekből belemenni), se a kapcsolat után. Róla évekig hallgattam, pár fájdalmas, önelemző e-mailt írtam neki (nem kérte, hogy ne, nem tiltotta le), nem vádoltam, nem mocskoltam, nem vártam választ, és nem akartam “visszaszerezni”, ő ellenben tudatosan mutogatta a családját, “boldogságát” az akkor még nyilvános instáján (#huszonhatéveegyütt, #yesiamproud), Villővel közös, érzéki felhangokkal kipakolt edzéseit (igen, mindkettő volt), és ezt sem én néztem, hanem álnéven valaki küldözgette nekem. Elég rafináltan nyomták, és ettől olyan undorítóak.

Semmi olyat nem tettem, amit egy “ne írj többet” levéllel vagy figyelmen kívül hagyással ne lehetett volna elintézni, ez is műbalhé és bosszú: a saját felelősségével nem tud szembenézni, tagadja, és rámkeni azt, ami ott a kertvárosban akkora bűn. Azért döbbenet a lealjasodás, mert nekem Tamással szép, totalitást ígérő kapcsolatom volt, nekem a jövőről is írt, a kapcsolat utáni időszakról:

“soha nem foglak letiltani, meg ilyen baromságok, nem foglak elárulni, dekonstruálni, életem szerelme vagy, sóhajtozva nézem majd, ha írsz valamit, és te is rámkattintasz majd; nem fogom elfordítani a fejem, ha belépsz a konditerembe, szép emlékek”

, sőt, jóval az utolsó találkozásunk után, 2015 nyarán is jelét adta, hogy nagyon is jó lenne… írjak mielőbb. Csendben fájtam. Nem beszéltem ki, és nem akartam vissza azt a zűrt, viszont megdöbbentett a lealjasodása (és az is, mennyire maga ellen cselekszik: ha befogod, ha egyedül megküzdesz a feldolgozással, akkor semmi nem lett volna!). Az elemi szerződést sem vele, sem a másik Tamással nem én mondtam fel.

Tökéletes egészségnek örvendek, és nem csak újabban, a rövidlátásomat kivéve, ja és 31 fogam van, mert így fértek el.

Péterfy-Novák Éva a fejében élő logika (ti ehhez vagytok szokva, hogy ilyeneket feltételezgettek?) szerint hívja, várja, hogy ő is célpont lesz. Jó lenne hősnőnek lenni, míg rotyog a tokány, ugye? De nekem nincsen vele bajom, régi ügyekkel se (a férj mondjuk rámmászott 2001-ben, bejött a szobámba, hathónapos terhes voltam!), az szdsz-es területi  elnökséggel se, nekem ez nem para. Csak a pódiumos szerepléssel, meg amit Bajusz Orsolya ellen rendeztek. Illetve volt a nehéz emlékű éjszaka, amikor hat hónapos terhes voltam. És most azt megírtam neki. EZÉRT utáltok.

“Ha valóban adsz a szavamra, kedves Kitti”, írod… jézusom. Ti anyanyelvi szinten sajátítottátok el a manipulálgatást, a passzív agressziót. Ha nyíltan hazudozol, Éva, és láthatólag élvezed a fortyogást, akkor nem fognak adni a szavadra.

Jelenleg hazugak a kötőszavak is… hogy juthatott bárkinek eszébe ez a bénácska vád, hogy én Gumiszobával foglalkozom 2016 nyarán, aki (vagy akinek a megbízottjai) a sokkban és gyászban itt szimatoltak, lestek engem a blogomon? Ha nem lejáratás a cél és unatkozó mesterkedés, akkor ez micsoda? És: ki az, aki a neten pörög, mikor meghal a gyereke? Mi közöm hozzá, miért zsarol így figyelmet, miért hiszi, hogy mindenki őt figyeli? Nem érzed, ez mennyire erőltetett, és mennyire ugyanaz a traumaturné? De Gerle Éva ellen jó lesz ez is? Hülye vagy te? Nem volt a barátnőm, én nem foglalkoztam vele, akkor is hárítottam a közeledését, amikor nekem sűrűn írogatott. Verseket elemzek, magyar szakos vagyok, mindig is csináltam, ez egy sorozat ötödik része volt. Egy kutya tetemének, szárazföldi halálának, egy 19. századi szerelmes versnek mi köze ahhoz, ami vele történt? Mikor kommunikáltam én ilyen sunyin, kié ez a működés, hogy így rám projektálja?

Ideteszem a szerkesztési előzményeket. Július 21. a megjelenés dátuma (ez a linkben is benne van), tehát hazudsz, amikor azt írod: a haláleset után, másnap tettem ki. Sokkal későbbi, és semmi köze hozzá. Mert összeraktam, mi ez a vád, miután ocsúdtam a döbbenetből, hogy ezek még mindig rajtam rugóznak. Emlékeztetnék mindenkit, hogy azon a július 14-én egy írófejedelem halt meg, aminél nagyobb gyászt én csak családtagjaim halálakor éreztem. Senki nem figyelte akkor Angéla életét. Én biztos nem. A poszt ötlete és lényege májusi egyébként, tehát (másrészt) sokkal korábbi. Itt vannak a szerkesztési előzmények:

Kérdelek, PNÉva: szerinted hogyan jött át a Varga Judit elleni, harsány petíciód? Te, ő és Szentesi egyformán vagytok közszereplők. Miért személyeskedsz ellene? Őt ütni szabad? És miért omlotok össze és kezdetek nyafogni, ha titeket ér a bírálat? (Frissítés: 2022 nyarán Szentesi egyedül maradt, Borbély Alexandra és PNÉva is hirtelen megszakította vele a kapcsolatot. Nekik is hasonló, csak személyes vetületű problémájuk lett vele.)

Szentesi Éva nem kislány. Nem kell megvédeni, és nem bírálhatatlan attól, ami mögé bebújik. Nem, ez nem gonoszság. Ez érdeksérelem nektek. Ne keverjük!