visszaélés címkéhez tartozó bejegyzések

miért baj a szavak átírása?

Közzétéve Szerző:
18

Még gondolkodtam.

Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.

A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?

Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.

Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)

Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!

Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.

Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.

És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.

Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.

De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)

Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.

De hát ez ugyanaz.

Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.

Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.

Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):

Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.

Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…

Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.

Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.

És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.

Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.

A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.

És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.

De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…

Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.

Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.

Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.

Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)

https://reduxx.info/uk-trans-identified-male-pedophile-avoids-jail-after-being-caught-with-125000-child-sex-abuse-images/

* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az ember nemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.

Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.

** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.

mi köze az LMBT(stb)-nek a pedofíliához?

Közzétéve Szerző:
37

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.

(Nelson Mandela)

Kellemetlen ez a kérdés, de nagyon. A válasz még kellemetlenebb: van, éspedig sok köze. Egyedi visszaélős eseteket már sokat mutattam, de épp a múlt héten derült ki egy döbbenetes, intézményes összefüggés. Ez a válasz, ha leírom, a kellemetlenségén túl veszélyes is a közegemben. Cancel jár érte.
De

I’d rather be rude than a fucking liar

, ahogy a drága Magdalen Berns mondta.

Mondom, mi történt-e ez a lényeg (átszerkesztettem a felületes olvasók kedvéért). Van egy transznemű tanácsadó, irányelveket és kezelési módokat megfogalmazó, egészségügyi protokollokat ajánló világszervezet, a WPATH (World Professional Association for Transgender Health), Amerikában (hol máshol). Ennek a legfrissebb (2021. december 3.) módszertani ajánlásának fogalommagyarázat részében olvashatjuk:

Alternative gender tehát az eunuch. Hoppá.

A 2021 decemberi módszertani ajánlás forrásként utal az Eunuch Archive nevű weboldalra, amely egy masszív BDSM-fétis-pedofil pornószájt. Ugyanilyen néven, ugyanezek a tagok működtettek egy Usenet fórumot is, amelyen főleg fiktív sztorik vannak, de tömegesen: gyerekek kínzásával, átműtésével, kiherélésével, szexuális használatával kapcsolatos történetek, illetve saját kasztrációs és BDSM fotók, tanácsadás, tapasztalatcsere kellően romlott (kasztrációt aggály nélkül végző) orvosokról, illetve a Pain Olympics nevű önkiherélős-BDSM vetélkedő. (Igen, jól érted.)

Genevieve Gluck, aki aktivistaként régóta kutatja (leplezi le) a transzneműek és a pornó kapcsolatát, bejutott a fórum jelszavas részébe, és elképedt a kontent tömegén, a sok éve zavartalanul létező társalgáson és a WPATH szervezettel való kapcsolaton. A fantáziaalapú, írott pornó közismert műfaj, de ami ezen az oldalon van, az felfoghatatlan, kívül esik minden morális és törvényes határon. Az egyik jellegzetes fantázia kisfiúk nemi érésének meggátlása, gyerekstátuszban tartásuk és feminizálásuk. Nem véletlenül zárt az oldal.

A fórumozók derűsen tapasztalatot cserélnek:

Ennek az oldalnak az ön- és sima kasztrációval kapcsolatos tartalmait, tapasztalatait használja tehát a szakembereknek szóló WPATH-ajánlás, ugyanakkor beemeli az eunuchot mint genderidentitást. A fórumon pörgő tagok, akik kisfiúk csonkításáról fantáziálnak, azonosak a WPATH főideológusaival.

Nem függetlenül ezeknek a borzalmaknak a tabutlanodásától és normalizálódásától, a mentális betegségek hivatalos listájáról, a DSM-5-ből (2013) kikerült egy parafília (mentális zavarnak számító perverzió), a Skoptic syndrome (a IV-ben még 302.6 szám alatt szerepelt “meg nem határozott genderidentitás-zavar” alatt), amely a kasztrációs és nemiszerv-csonkítási vágyat (fétist) jelenti (eszünkbe juthat a nagy magyar szexteoretikus, HZs fotós büszkélkedése makkjának átlyuggatásával, kínzásával, négy milliméter átmérőjű karika behelyezésével, fotókkal).

Az addig perverziónak tekintett jelenség demedikalizálása lobbitevékenység eredménye. Emellett netszerte megjelent a biztonságra hivatkozó érvelés (az illegális abortusz mintájára): adott létezőnek veszik az öncsonkítás vágyát, az eunuch, ugye, identitásnak is számít (pár év kellett ehhez az átmenethez), és mivel a kasztrációs késztetés erős bennük, jobb is, ha biztonságosan, szabályozottan és mielőbb szakember végzi el a beavatkozást és keres ezen sok pénzt, mert még baj lesz. Feketén veszélyes, még belehalnak. Nem az a válasz erre, akkor ne csináld, vagy hogy a szülők figyeljenek, hanem: biztosítsuk nekik profi sebészt (és támogassuk a műtétet államilag). Ismerős?

*

Ugye pontosan a homoszexualitás = pedofília volt a fideszes-népszavazós hangulatszítás fő témája. Az egész jó- (és nem annyira jó-) indulatú progresszív-fideszgyűlölő oldal felordított: értelmetlen és homofób a kérdés, széttrollkodjuk, nem ezzel kéne foglalkozni; nem léteznek nemváltó óvodások, agymosás…

De volt-e?

Volt, bőven.

Labriszos indoktrináló mesekönyv, Pride-ra kiállított, zavaros tudatú kamasz szónokok; Mérő Vera (Amnesty) tapsolva ünnepelte a nettó pedofil-pelenkafetisiszta Sophie Labelle-t, Hajtogatták, hogy a BDSM beleegyezésen alapul, menő, élvezetes, biztonságos, és ne legyünk bigottak. (A BDSM valójában a családon belüli erőszak és az abuzív szex, nőalázás álruhája. Torz lelkű, hatalmaskodó férfiak promózzák.) Ja és a csapból is ömlött, hogy a transzneműek és melegek el vannak lehetetlenítve, veszélyben élnek Magyarországon!!!4négy! Nem élhetik meg a VALÓDI nemüket, mert a bankban a személyijük alapján a hivatalos nevükön szólítják őket, így kénytelenek otulolni (mintha amúgy ne látná mindenki, hogy férfiak) és ez nekik mekkora trauma…

A valóság kiveri a szemünket. Zavaros-ártalmas szexuális viselkedéseket normalizálnak és dicsőítenek, és mivel a keret a patriarchátus és a fogyasztás, az identitásválságot a ragadozók pénzre váltják – ennek a legvédtelenebbek durva kihasználása, megvezetése, tönkretétele lesz a következménye. Bármilyen menőnek, felszabadultnak és emancipáltnak érzed magad mint városi, tudatos, tanult nő (én is beleestem ebbe), ne felejtsd el, hogy még mindig a patriarchátus, sőt: a feminizmus miatt bosszúra éhe, a szexuális forradalommal, szekularizációval plusz muníciót szerző patriarchátus a keret.

A transzneműek rátapadtak kellemetlen csomagként a melegmozgalomra, és ezért minden visszaélésükért a melegek is kapnak, emiatt pedig tagadnak, hárítanak. Nincs T nélküli melegmozgalom: aki LMB-t akar, azt mint transzfóbot kiüldözik és ellehetetlenítik. A szivárványos diadalmenet e rút fejezetéért senki nem vállalja a felelősséget. Ezek az emberek biztosan nem, akik egyre-másra boldog nemváltásról harsognak, “pozitív előbújás-történeteket” publikálnak a SzabadNem blogon (444), meg akik szerint mindenkinek van fétise, kinkje, “szexpozitív”, és ki kell élni a vágyakat.

Nekem is inkább ízlésalapon volt velük bajom, eleinte veszélyt nem éreztem: csak az tűnt fel, hogy milyen nyomik, hogy mindig külsőségekről fecsegnek, látványosan boldogtalanok és zavarosak.

Semmin nem döbbentem meg még e témában ennyire dermedte-fagyottan, mint a múlt hét botrányán. Az már korábban is gyanús volt, hogy nem lehet ennyire szép a szivárvány, a sok hashtag, jelmondat, a szabad szeretés, önfelvállalás, címkék, kiállás, láthatóság, a harc a diszkrimináció ellen, a szenvedő transz kamaszok segítése, lebontani a hagyományos, elnyomó bináris nemiséget, végre önazonosan élni… mindez csak a cukros máz. Ha ernyő van, szivárványszínű, akkor a borzalmasak is bemásznak alá, mert amint egy fogalmat vagy elvet elkezdünk felpuhítani (a biológiai nem és a reprodukció valóságát), azonnal megszállják a területet az élősködők, és nem lesz határ a megtévesztésben, az érdekalapú valósághajlítgatásban.

Miközben itt Magyarországon (és biztos nyugaton is) rengeteg (tanult, jó szándékú, világra nyitott, vallástalan) ember, az én ismerőseim szinte mind azt gondolja a transzneműekről, hogy segítsünk a marginalizált, szégyenben élő csoportnak, akik a mi gyerekeink is lehetnének, hogy ne szenvedjenek. Könyörületesen pár alapjogot “kapnak”, és nekünk ugyan mindegy, hol pisilnek, hadd pisiljenek, “élni és élni hagyni” stb., szóval:

eközben a genderideológia döbbenetes nyomulással, hatalmas pénzbeli támogatással öt-hat év alatt átírta a törvénykezést, a normákat, a hétköznapi szokásokat, az orvosi technológiát, a morált, a nyelvet. Kötelezővé vált, és a dogmához való igazodás alapján térített el, tett tönkre, illetve futtatott fel karriereket számos nyugati országban.

Nehéz kimondani, és Magyarországon sokan tagadják is a probléma létét (terfek mesterkedése!, rémhír!, altright torzítás!), nem tájékozódnak, de épp a Fidesz – homofóbnak titulált – törvénykezése, a harminchármas paragrafus és a népszavazás politikai-értékválasztási törekvése pontosan azt előzi meg, hogy mi is ilyen disztopikus társadalommá váljunk. Épp ezt jelenti a cizellálatlan háborgás: “azt se tudják, fiúk-e vagy lányok, senki nem akar gyereket, antidepresszánst szednek, fantáziavilágban élnek a neten, és tücsköt esznek”. Hogy mi nem leszünk ilyen lilahajú, zavaros, szenvedő, gyerekcsonkító, névmásról nyafogó ország. Szerintem se legyünk. Ezek egy szűk (tanult, városi, liberális, unatkozó) csoport témái csak, azok is netes torzításban jelennek meg, kihangosítva. (Elitizmus.)

Az irigyelt szivárványos társadalmak, legalábbis a svédek, a britek és egyes amerikai államok az őrületből már fordulnak is vissza, de borzalmas károkat, tönkretett életeket hagyott maga után az LMBTstb. kimaxolása, az identitáspolitika mint olyan (és a queerséggel való menősködés is).

A transzideológia, amelyet túlzás nélkül lehet szektának nevezni dinamikája, célja és hatása alapján, lebontja a fogalmakat és kereteket, de nem csak a bigott, korlátozó, hatalomalapú nemfelfogást, hanem mindent, éspedig gyorsuló ütemben, a lebontás pedig “körbeér”, vagyis paradox módon megerősíti az erőszakos férfiak uralmát nők és gyermekek fölött. Ebbe is fehér, nyugati férfiak ülnek bele, ezt is ők használják egoista és agresszív módon a saját hasznukra, és a cukormázra (világjobbításra) fogékony, eszmei közösséget kereső nőkkel és kamaszokkal elhitették, hogy ezeknek az érdekeknek a szolgálata magasztos, korszerű, emberi jogi küzdelem.

Számos okos, jóindulatú, középkorú barátom van, aki nem küzd az ügyekért ugyan, de gyanútlan, “miért ne élhetnének ők is békében, én szívesen hívom a csávót Eufrozinának, és használhatja a női vécét, engem nem zavar”. Nem erről van szó. Ha kinyitsz egy ajtót és engedsz a nyomásnak — amelyet már társadalmi járványnak neveznek –, akkor ki mindenki jön be és mit fog itt csinálni. És hogy lehet onnan visszafordulni?

Ebben a videóban beszélget a már említett Genevieve-vel a Graham Linehan nevű ír szerző (ő forgatókönyvíró volt, pl. Ted Father; igen hamar és világosan szólt a transzneműség árnyoldalairól, és az ő karrierjét is a genderharcosok tették tönkre):

A transzegészségügyi szakmai szervezet (WPATH) és a borzalmasan abuzív pornószájt összefüggése tehát intézményes és kirívó méretű, a pornós és fórumfelület a korai kilencvenes évek óta működik, a BDSM kifejezés megalkotása is hozzájuk köthető.

Nem meglepő, hogy csak a genderkritikus (száműzött) bloggerek, közösségek adtak hírt erről: a szivárványos platformok mélységes hallgatásba burkolóznak, annak ellenére, hogy már nem véleményekről van szó: a WPATH autoritás, az irányelvei sorsokat döntenek el. Ahogy Jessica Yaniv förtelmes erőszakoskodása, majd lebukása idején, és Sam Brinton botrányakor is hallgattak. Ők erről nem tudnak, semmi közük hozzá, ők nem élnek vissza, miért állítjuk gyűlölködve (azonnal viszonttámadás), hogy a transzneműek predátorok. A visszaélők a mozgalom eszméit, jelszavait, támogató bázisát, a kiharcolt törvényeiket és elfogadottságát használják föl borzalmas tetteikre!

Ezt egy tényszerű ismertetésnek szántam. A következő posztban összefoglalom a szivárványkodással kapcsolatos implikációkat, a “tabutlanítást” is illető kritikámat, mert nagyon nincs rendben az sem, ahogy emberek mások, pláne a fiatalabbak szexualitásával oly izgatottan foglalkoznak a nyilvános térben.

 

egymillió író országa

Közzétéve Szerző:
49

nyilvános poszt

Megnyilvánulási láz van, ez markáns trend lett: “kreatív”, “megálmodta”, “publikál”, “gyönyörű új weboldalán”, “megjelentették az írását” (faszomblog, hirdetésifelület-nőikontent), sőt: “irodalommal foglalkozik”, és amióta a wmn novellának nevezi a füzetesregény színvonal alatti, hisztis lelkizéseket, igen, ez az ő bűnük, azóta minden pletykás háziasszony “novellát ír”. Amúgy fotósok, festők, zenészek is gombamód, amióta neten lehet publikálni és nincs szigorú cerberus a galériák, kiadók bejáratánál, és az is idegesítő meg sokszor vicces – de én az írókról írok, mert én az irodalmat értem.

És hányan vannak… Minden második poszt egy új írónő, azaz: magát szerzőnek tituláló kereskedelmi szki-s nő kontentje a facebookon.

Mondjátok erre, hát mi ezzel a baj, a sokféleség és a verseny termékeny, ugye a reneszánsz Rómában… ott pont nem, vagy nem így, de a századforduló Párizsában sok száz alkotó nyüzsgött, eleven kávéházi élet volt, csoportosultak és hadakoztak, egymással párbeszédben és ellentétben, ezerarcú művészi élet a maga párhuzamos irányzataival, stílusaival, iskoláival, zsongott és reszketett tőlük a város. Ez a mienk itt Pesten (Rákoskeresztúron is járt az ősz) gyatra visszaverődése volt annak, pedig ez is aranyfényben ragyog ma már… – és a művek túlnyomó része ha divatos volt is, hamar feledésbe merült. Vagy eleve is klapancia, silányság, plágium és majmolás. Sokan Petőfi-szerű lírát írtak 1910-ben.

És milyen sértődöttek tudtak lenni az írók! Meg haragudni egymásra! A nagyok is. De aki nagy, az legalább nagy.

Jó, hát nem lehet mindenki nagy. És nem csak az öröklétnek írunk. A tárca, a blog eleve percműfaj. Krimi, csacska női témák. A bénábbak vigasztalódhatnak azzal, hogy nem akarnak ők világhírt, az írásnak terápiás hatása van. Az olvasó úgyis eldönti, mit akar. Pláne a piac, ha lát valakiben fantáziát. Vagy ha felgiccselnek egy menő témát vagy borzongató zsánert. Vagy ha ráereszt egy jó szerkesztőt egy kellően csinos pofira. Pláne ha a kedvenc írója kúrja és “kinevelte”.

Elférünk. Sok jó ember…!

És az írónők megmámorosodnak az írástól, feledik az életkudarcot, szárnyalnak: hát ilyen? (nem), hátrahagyják a szar házasság fájdalmát, feldolgozzák, kielégülnek.

Ha.

Többnyire nem.

De akkor… akkor szerintem meg se kéne próbálnia? MOST INKÁBB IGYON HELYETTE?

Ööö… elnézést, de igen. Igyon. Meghívom. Vagy írjon a fióknak, és lássa, érezze, hol van ő. Szar szöveggel traktálni az ismerőseinket, másokat majmolni, az elismerés vágyával (nyíltan vagy sunyin) tülekedni érdem, munka, tehetség nélkül, pláne irigykedni összevissza, hogy “neki miért jött be?”, “miért ő nyerte?”, a jobbakat savanyúan figyelgetni, az bűn.

Az utánzók ártanak magának az irodalomnak, elvi értelemben, annak devalválásával és inváziójával, és a gyakorlatban is: rengeteg kínos helyzet, sértődés van körülöttük. Másrészt rettentő kellemetlen, hogy sokan alanyi jognak tekintik az alkotó ÉS profitábilis tevékenységet, a sikert. Harmadrészt: az egész “én is kreatív vagyok”, “velem mi lesz?”, “éveket öltem bele” érzet nagyon érzékeny pontja a léleknek. Szembesülni önmagával, hogy nem, hiába hajtja, gyakorolja, mentrázza, nem elég tehetséges, és nem eredeti. Vagy ami még durvább: amúgy tehetséges, úgy-ahogy, vagy nagyon, egy kézre álló divat sikeressé tehette volna, és mégsem futott be. (nem mintha a tömeges fogyás lenne a siker mércéje.)

És nincs hol reklamálni, és esetleg eltelt az élete ezzel, hogy kergette az álmait, és a bénábbnál bénább projektjeibe vágott. Persze, hogy ha már annyi reményt, erőfeszítést beletett, szorgoskodott, akkor csalódott, és nem a saját képességhiánya vagy téves útja lesz a hibás, hanem mások, mindig mások.

Az igazi író egyébként nem szorgos, hanem dől belőle, a lélegzéshez hasonló neki írni. Akkor is, ha gyötrelmes lélegezni (ilyen is van). De nem tud nem.

És tudjátok, ezek soha nem olvastak igazán. A tízezer óra, az autentikus téma, bátorság, belső drive, a múzsa csókja, a kivárás, ez mind hiányzik.

Az olvasás sine qua non, de nem non plus ultra vagy garancia. Ha mégis olvasnak, akkor gagyit, fantasyt, fanfictiont, de a netflix miatt már azt se. Fél évvel ezelőtt reményvesztetten és mégis türelmesen magyaráztam valakinek, aki lelkesedett, mutatta, higgyem el: a fantasyban sok munka van, rengetegen szeretik!, hogy gagyi, kamu, és ahogy érvel, az meg önmagyarázás (ő szereti). Szigorú vagyok? Nem lehet másképp. A szórakozás mindenestül más igény, más cél, más rang, mint amikor agyi, lelki, élni segítő, sőt, ontológiai üzemanyagként veszed magadhoz a kultúrát: az érdeklődés nemesebb, mint az elringatózás. Ha igazi irodalomban nőtt volna fel, és nem akart volna ő maga görcsösen megnyilvánulni, szerepelni, akkor ezt ő is látná.

Én leszek a sznob.

Mit mondhat valaki, még ha van is íróvénája, amikor elolvassa mondjuk Lucia Berlint vagy a kedvenc magyar novellaírómat (tudjátok…)? Hogy jó, akkor én is írok, én is…? Ide nézzen mindenki?

Dehogy. Döbbenten ül. És nem írni lesz kedve, azt szégyellné, de eszébe sem jut. Hanem olvasni. Beszerezni a szerző minden könyvét. Eredetiben is. Újraolvasni. Felolvasni. Párna alatt tartani és sírva simogatni a címlapot. Nem az a kicsinyes ördög, hogy “és ha én is megpróbálnám…”? Ez blaszfémia.

Nem kihaénnem alapon beszállni a buliba. “Ilyet én is tudok.” “Én is szeretnék írogatásból megélni.” “Biztos nem árulod el ingyen, hogyan kell!” Mintha volna pár titkos fortély, tanács, követendő algoritmus, vagy valami kör, ahova beajánlanak. Ez a gyenge jelleműek és téves önképűek sportja, akik gyakran riasztóan műveletlenek is. És rémisztő pofátlanság.

De olvasni nem is kell ma már az íróvá váláshoz: a piac, az piac. A trend egyik generálója, hogy az igazi írók sokat költenek piára se íróként, se tanárként nem tudtak megélni, ezért leszálltak a Parnasszusról, és elkezdték a facebookköltészetet és önnépszerűsítést egyfelől (az ismert turbulenciákkal, egészen döbbenetes, milyen szinten szövegértetlenkednek a júzerek, lásd ezt a videórészletet), másrészt pénzért tanítani az írást, hülye szemüvegben okosnak tűnni az említett megnyilvánulási ambíciótól duzzadó háziasszonyok körében. Imádatban fürdeni és rámozdulni a fiatalabbakra.

Haj, de könnyű is műveletlen, irodalomértetlen, befutni vágyó nőket elkápráztatni pár közhelyes anekdotával meg bézik irodalomelmélettel!

Na de kell a pénz, ezért az Írófejedelem azt mondja, “mindenkiben van egy regény”. Ki fog az jönni! Ad hozzá klotyópapírt is, ha közben olyan lettél. Én azon csodálkozom, hogy ezen a jelenségen nem hüledeznek többen. Mindenki olyan bamba. Nem szól senki, hogy ez nem stimmel.

Miért is? Ír, ír. Nem az én ízlésem a mérce. Nem igazi író persze, “nem jelent meg könyve”, de hadd írjon, ha élvezi (ugyanígy: hegedüljön csak a lakótelepen). Rengetegen nem érzik a különbséget. Hát mi a baj ezzel? Öröme telik benne.

Hú, az érzéseink, a TRAUMÁINK, ide nézzetek, mennyire sírok, mennyire fáj, teszek bele természeti képet is, felhő, madárka, szivárvány, azt hiszed, a pasijáról ír, pedig a gyereke, micsoda csattanó!, és olyan érzések, amelyeket soha nem élt meg. Na, ez mesterkontent lesz, ilyen durva nem volt még senkinek: halál, gyógyulás, házassági válság, szakítás, újra egymásra találás, nemi erőszak, LESZ BENNE FASZ, nincs tabu, vagy döbbentsem meg őket pedofil anállal, papos sztori, egy jó csecseműmészárlás? Hm, ez még jobb. Erre varrjatok gombot! Ja, amúgy társadalmi ügyeket képviselek, ez annak az eszköze. Vagy boldogságot varázsolok düledező viskókba, finoman felsejlik az erkölcsi tanítás. Leleplezem a képmutató, felszínes, szexre hajtó férfiakat és a klottgatyába nyúlkáló papkezeket, le én!

Izgatottan várják a megjelenést. Tessék-lássék gratulálnak az ugyanott nyüzsgőknek, de ők, ők mikor jönnek? Osztják buzgón, küldik a linket szét. Anyu lájkolja, a telekszomszéd (“vigyázz magadra, Zsuzsikám), meg az autisztikus, kutyaszemű informatikus a cégtől (Az Írás Csak Hobbi Adrienn). Úgy általában e kínosan ügyetlen, igekötőket rosszul használó, jét-elipszilont keverő, gyakorlatlan, öntudatos, életidegen, didaktikus, erősködő, nőiesen érzékenykedő, vagy álvagány, drasztikus, hatásvadász szövegek nem sok vizet zavarnak.

A szerzők kire fognak haragudni? Nagyon komolyan hitték, álpozitív szövegekből, meg hát az a sok pénz és remény, amit beleöltek, hogy te is, te is, egy kicsit kísérletezel, felismered, hogy jé, lehet “magadról” írni, de ha máshogy ragozod az igét, akkor az távolítás, lehetőleg kurvára mesterkélt neveket válassz, aztán azt egész névként ismételgesd hatvanhatszor, vagy legyen inkább a lány… és mindenképpen tegyél jelzőket, aranyszín haja bodrosan omlott alá, csillant az alkonyati holdfényben, úgy szebb, ez mégiscsak irodalom…!, és akkor majd elámulnak és megérinti őket – sztár leszel.

Vagy kapsz tizenkilenc lájkot.

És akik visszaélnek az ő visszajelzés-éhségükkel, lelki nyomorukkal, és hitegetik őket, pedig ők aztán világosan tudják: a büdös életben nem lesz rétegíró, gyengécske novellista sem egyikből se. Ők teszik zsebre e rút iparág hasznát. És van pofájuk elvárni, hogy a palánták a profiljaikon egymást futtassák, egyszersmind vigyék hírét a remek íróképzőnek is.

Aki író, az kamaszkorától komolyan nyomja, tanul, olvas, kísérletezik, külföldről szerez be kézikönyvet, keveset csillog, sokat őrlődik, nem snassz témákról ír, és nem akar mindjárt publikálni.

*

És akkor idézném a másik danis videót is, “csak ne küldjék el”:

Mit szólsz ahhoz, hogy amatőrök…

Nekem is elmesélték jó páran az évek alatt, hogy jöttek a blogra, olvastak, mellkason taszította őket, szívüket facsarta, és felmerült bennük, hogy ők is írni fognak – a miért ne? esztétikája. Hát ha még be is lehet vele futni?

Fú, azt ne akard. Szétszednek. Azt akkor akard, ha a vértanúk hite van benned és négy centis a bőröd, azbesztből.

A bölcsebbje hamar belátta, nem való ez neki, az eggyel butusabb nyomatta hónapokig, és akiben hatalmas volt az űr, az aztán…! Hadd szóljon! Csikarja, erőlteti. A Domestos poézise. Nem vittem maszkot, poszt. Ráálltak a kocsimra, novella. Ma is gyűlölöm a főnököm, poszt. Főztem pörköltet, eposz. Leesett a váza, poszt.

Jó lesz az.

MEG AKAROM TILTANI A BLOGOLÁST? Én? Dehogy. De észre se veszik, amit csinálnak, hogy saját mondandó híján motyogják, amit felcsipegettek, szövegformákat mímelnek, áljópofák és gonoszak. Hirtelen, innen lelépve kezdődik az írókarrier, úgy, hogy azonnal hős akar lenni, nem érti nemhogy a szintaxist, a ragozást sem; “bálycsevely” szintű ordenáréság.

Bolyár

Amikor -sa végű ige a blogod címe, és lehet tudni: két évet lógtál itt és látványosan imádtál?… Vagy beköszönsz, és az én blogom mottójául szolgáló vers utolsó két sora lesz az addig mottótlan blogodé hirtelen (mágikus gondolkodás, ez is). Netán nagyhirtelen, mindent jól megfigyelve pont azok a témáid, a lelkesedéseid, kommentelőid, blogsablonod, a trollkezelő mondataid…? Szerinted mit gondolnak? Minimum azt, hogy zaccot főzöl, ahelyett, hogy elvetnél egy másik növényt. Meg egy nappal az én posztom után parainesis, és csupa kérdő mondat a lányok felnövéséről, meg nyomorlicit, ja, és magyartanár vagy (nem volt az, de kicsit sem, és még visszakérdezett, amikor rászóltam: jó, de mi van a többi írásával, amiket nem rólam másolt?)… És aki elküldi a blogját, gyereke költeményeit: mit szólok, korrigáljam, segíteném-e, kiraknám a linket? (Eleinte kiraktam, volt, akit saját döntésből, mást kérésre. Használtak.)

Amikor e-mailekben magyarázza: hát mindenki másol, őt is másolják… Engem ne. Én se másolok. Ja, nem nekem fáj, félreérted. Neked ciki. És jogod sincs.

Nők pszichológus helyett írnak. Sütisütés helyett. Pasizás helyett. Élet helyett. Miért? Mert valakik ezt eladták nekik. Fáj az élet? Menj terápiába.

Most nyilván lesz, aki kérdi, hogy én más vagyok? Nem tülekszem, nem neheztelek?

Nem. Nem is kesergek.

És: én nem figyelgetem a jobbakat savanyúan?

Nem. A jobbakat sosem. A wannabe-ket sem savanyúan. Ha Edinától kérdi valaki a Kőlevesben, mit szól az én szövegeimhez, olvas-e, rémülten leoltom, blaszfémia! Nem értitek, hogy ő ÍRÓ? Olvasok, van minőségérzékem, és a magam mérete, alkata szerint rutinosan írok. Fontosat, gyakran szépet. Józan önképem is van, erkölcsi normáim, és kiskoromtól szövegekkel foglalkozom. Mint írónak (vagy mi, alatta eggyel), semmiféle kielégületlenségem, komplexusom, fájdalmam nincs. Ami még ünnepelt íróknak is tud lenni.

Legalább ezen a téren nincs. Amúgy sok van.

(A luxusmagyarórák linkjei eddig nem voltak publikusak, ez az egész ugyanis sokba került, de sajnálnám, ha a net zárványaiban rekednének, pompásak lettek, élveztük, okosakat mondott mindenki, pörgött az egész.)

de hát miért nem kér segítséget?

Közzétéve Szerző:
2

Azt kérdezed, miért nem kér segítséget. Az a nő.

Dohogsz ezen erőst. Csóválod a fejed.

Mondjuk az iskolai közösségben egy nehéz helyzetű anyuka. Sajnálod a gyerekeit!

Röviden írom ezt most, nem kell érvelés:

azért nem kér segítséget, mert nem hülye. Előre tudja, hogy meg fogod alázni, vagy a közösség fogja megalázni. Tudja, mire megy ki a játék: azzal, amit segítségnek nevezel, te a fölényedet deklarálod, a közösségbeli rangsort betonozod be. Kifele van ez az egész. Te menetelsz elöl, hiszen nemcsak példásan élsz, hanem még segíteni is marad erőd, ő meg valahol hátul. És dehogy menetel. Fekszik a susnyásban, vérben, ájultan. Bővebben… →

szeretet, gyűlölet 2.

Közzétéve Szerző:
8

Erőlködve húzok, átírok, tömörítek, pedig jó mondatok voltak. Nem akarok túl hosszú posztokat. De nem nagy ügy ez: ketté kell szedni.

Ez az első rész.

…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?

Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.

Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.

Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben… →

még egy rövid a gyerekabúzusról, de ez fontosabb

Közzétéve Szerző:
7

Tudom én. Mondják, hogy nincs fegyver a sok pénzéhes gonosz opportunista ellen, például a Kaleta-ellátást is biztosító huszonéves dél-koreai férfi ellen (akit a hazája nem ad ki), akiknek érdekük a visszaélésben, hatalmaskodásban, szenvedésben gyönyörködők ingereinek felpiszkálása, gerjesztése, a borzongató tilos gyönyörének biztosítása, a következmény nélküliség garantálása. Nincs védelem a darknet ellen, ezt mondják, nem lehet lépést tartani vele, és nincs védelem drogkartellekkel, lefejezős bandákkal, doppingszerekkel szemben sem (ezek mind a kapitalizmus termékei, megjegyzem).

Mindig előttünk járnak. Nem lehet őket elkapni. Bővebben… →

amíg nem árt vele – az őznő története

Közzétéve Szerző:
37

A tartalmat a magyar netezőknek a jó öreg Mérő Vera szolgáltatja (nekem pedig olyanok, akik az ő témáin, akcióin, felháborodásain elég okosan és gyakran szórakoznak). Szerinte úgy írni a nőről, ahogy az origo tette, MINŐSÍTHETETLEN EMBERI ALJASSÁG.

Steph Loehrnek hívják a szóban forgó transznőt. Angol nyelvű forrást kerestem, annyira nem szeretnék a béna hazai kínálatból egyet se kirakni (hahó: én attól, hogy undorodom egy sor kötelező liberális gesztustól, az áldozatiaskodástól, valamint butának és hergeltnek tartom a neten látható ellenzékiséget, és képmutatónak és olcsónak az ebben utazókat, még nem lettem jobbos, és nem érzem azt sem, hogy a 888, Puzsér vagy az origó vállalható).

 

https://www.theblaze.com/slightly-offensve/trans-deer-twitch-moderator
Bővebben… →

mit jelent a… 3.: zaklatás

Közzétéve Szerző:
12

Ez is egy olyan szó, amivel minden lúzer lövöldözik, miután könnyes arccal feltápászkodott a kanapéról, ahol négy napig fetrengett, hogy ő mekkora bullyáldozat. Írtak is neki nyolcszáz kommentet, amelyből kétszázat törölt, de a nagy bánat promónak is jó, ismét pörög az oldal, dübörög a bevétel.

Most is dr. Erőss Paula jelentkezik. Ez is egy Btk. paragrafus.

Zaklatás

222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség: 1 év

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség: 2 év.

(3) Aki a zaklatást

a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,

b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve

c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el, az (1) esetben 2 év, a (2) esetben, bűntett: 3 év.

Megint több kritérium, és a számozott szövegrészekben egyszerre, a betűs felsorolásban írtaknak viszont vagylagosan kell teljesülniük a tényálláshoz. Ismét maximum a büntetési tétel, alsó határa nincs.

A zaklatás csak magánindítványra üldözendő (hető). A Be. 173. §-ának (3) bekezdése szerint a magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Ez innen. 

Még egy idézet.

Online zaklatásnak nevezzük a zaklatás azon formáját, ahol az internetet vagy más telekommunikációs eszközt használnak ahhoz, hogy egyének, csoportok vagy szervezetek ellen zaklató jellegű cselekedeteket kövessenek el.

wikipédia: zaklatás

Szép barátunk így ír:

Az online térben történő zaklatást a bírói gyakorlatban csak akkor minősítik bűncselekménynek, ha a következő négy szempont megvalósul:

  • a zaklatás tényállását kimeríti a cselekmény,
  • az elkövető betöltötte a 14. életévét, vagyis büntethető,
  • a sértett magánindítványt terjesztett elő, valamint
  • a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tények állnak rendelkezésre.

Zaklatás: útmutató sértetteknek és áldozatoknak

Nekem éveken át magyarázták kárörvendően, hogy a vélemény szabad, hogy aki bloggernek áll, az ne csodálkozzon, ha, és bírni kell a kritikát, hiszen magam pakoltam ki a netre az életemet, fenekemet, ráadásul közéleti szereplőként ezen felül is türelemmel kell viseltetnem a kritikus megnyilvánulások iránt, tehát ha tényként írnak le mocskos találgatásokat, miszerint én hogyan szoktam seggből szájba szexelni és orgazmust színlelni (ezt pont a nagy szerelmem, ÉletemszerelmeSosebántalakGerleéva Jellemgyenge Doktorúr Tamás terjesztette el rólam rendkívül elegánsan, a legmélyebb mocsokba dobott be az élete elromlása felett érzett tehetetlen dühében és valami fura kiegyenlítési céllal, amelyet csak az ellen tud ember érezni, akinek le van kötelezve, és akinek igaza van),

vagy ha zsidózva mocskolják az angyalszerű és halott férjemet, aki nekik soha nem ártott, és kirakatnak ezzel a kurucinfóra is, vagy ha ugyanezek az emberek az anyámról azt állítják, hogy orvosi hivatásával visszaélt, és korrumpálható egészségügyi dolgozók segítségével az én elmebetegségemet eltussolta, illetve gyógyszerekkel machinált,

és ha arcom bicskás szétkaszabolásával és gerincem eltörésével fenyeget a szörnyeteg, aki tudja és ki is írja a lakcímemet,

szóval azt mondták, az ilyesmi nem baj, joguk van hozzá, el kell viselni, ne keressek elégtételt, sőt, az én viselkedésemről fog okoskodni, engem elemezget az undorító kibic is a saját idővonalamon.

Ma már, mily kreatív az emlékezet!, ők, a fenti mocskok elkövetői a szegény erdélyi házaspár. Komolyan, az 1984-ben volt ilyen múltátírás. A legviccesebb, hogy Murinai Angéla szerint is szegényerdélyiházaspár, akinek most az a Kovács Csilla Hajnalkám a szárnysegédje, fő bizalmasa és kvázi személyi titkára, aki az egész Kozma-cirkuszt kitalálta, megszervezte és hergelte. Az agresszív balhét olyanok gerjesztették és élvezték, akikkel Kozmáék nem is foglalkoztak, majd sürgős dolguk akadt, és az egészet rámkenték.

De én tudom az igazságot.

Az első döbbenetek után – névtelenül 2014 novemberében kezdett dőlni hozzám a szar, valamivel később pedig Az erdő című moralizáló mocsoközönnel indult egy új, “olvasói” bosszú (ide kitettem), utána pedig a sportolásom, a progresszfotók, Ed, a képzések, irodalmi estek miatt ment a hörgés –, szóval egy idő után megtanultam kezelni a mocskot, bizonyos páncélom nőtt. Mindenki azt harsogta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem komoly, és azt is, hogy én váltom ki, hogy így reagálnak. (Hát persze.)

Így arra jutottam, hogy akkor szabad nekem is, nem fáj nekik se, főleg, hogy én nem hazudok és nem magáninfókat tárgyalok ki elferdítve. Ha valami a női terekben zavar, mert hamis és korrupt, akkor leírhatom a véleményemet, azt ő váltja ki ez alapján, és pláne ezekkel a fenti aljasságokkal szemben kimondhatom, megmutathatom az igazságot. Kérhetem a sötétben unalmukban kavaró elrontott életűeket, hogy hagyják abba, kirakhatom, hogy hogyan történt. Ha sunyin nyomják tovább, akkor tehetek erősebb jelzést, mert ők függéásben élnek, és kínos nekik, ha a környezetük megtudja, mekkora gennyek. Mi a célom? Hogy leálljanak. Mit gondolsz, Tamás.

Nézzünk megint statisztikákat. A sértett által kezdeményezett zaklatásos eljárások így alakultak az elmúlt években:

Az évi 587–1170 sértetti feljelentésből tehát 73–158 esetben lett vádemelés, vagyis 10,7–15,3 százalékban, és elutasították a feljelentést, illetve megszüntették a nyomozást a feljelentések 78–83 százalékában.

Szép kolléga leírásából és “erkölcsi” állásfoglalásából kiderül viszont, hogy felpaprikázott embereken jól lehet keresni. Ugyanakkor nincs magyar nyomozó, ügyész, bíró, aki pusztán privát e-mailek írását egy ismerősnek zaklatásként fogja értelmezni.

Itt van egy kommentelő, aki nagyon fél, hogy kimondják róla az igazságot, mert mindenkinek hazudott, végighazudta az éetét, és így próbálja a minősített esetet (fenyegetést) összetákolni.

Az igazságot nem testmagasságra mérik, egy olcsó poénért a lelkét eladja ő, aki valaha annyira rajongott a (80+ kilós) testemért.

Ez viszont nem volt zaklatás a bíróság szerint. Villő neve érdekes kontextusban jelenik meg:

Tegyél-e feljelentést? Nos, ha üres az életed, és éhezed a hősi szerepet, mert életed valódi hazugságaival képtelen vagy szembenézni, akkor egy ilyen ügy értelmet adhat a létnek. Tegyél!

Én egész életemben a következő ügyekben tettem (úgy, hogy a bloggeri és újságírói tevékenységem miatt következetesen megtaláltak és fenyegettek ostoba emberek):

a biciklim ellopása miatt, ismert tettes ellen, 2004-ben,

2013-ban egy cikkem miatt, amely a downhillesek fogaskerekűn tanúsított erőszakos bunkóságáról és természetrombolásáról szólt, megfenyegetett Soós Dániel, majd 2014 februárjában megtámadott és a fejemet többször, nagy erővel megütötte (“szegény biciklis srác”), ez két feljelentés volt, és végül engem is elkezdtek garázdaságért basztatni, mert én meg Dánielt megrúgtam. Dániel egy évig járt elterelésre garázdaság miatt, velem is próbálkoztak ugyanígy, de kiröhögtem az ügyészt, felhívtam a figyelmét a helyesírási hibáira, ezt a jegyzőkönyve is beleírattam, és a bíróságon nem lett semmi (megrovás lett),

Kozmáék 2014-ben hadjáratot indítottak ellenem, és nem volt határ, ez hat éven át zajlott, ezzel a hazugságtömeggel van tele a net ma is; zaklatás, rágalmazás, becsületsértés. Nem én mentem tönkre, sem a blogot nem hagytam abba, se nem lett kevesebb a jövedelmem, se senki fogást nem talált rajtam, se a gyerekeim nem sínylették meg, sőt. Csináltam tovább azt, amiben hittem, írtam, edzettem, szerveztem, és éltem a saját életemet. “Elhagytak” olyanok, “csalódtak bennem”, ez igaz, akik mindig csak kértek, elfogadtak, soha nem adtak semmit, és – bocsánat az őszinteségért – rettentő kellemetlen, nyomi emberek voltak. A hízelkedésk is rettentő kínos volt. A jó Istennek hála. Már eszükbe se jut az újaknak engem használni, nem hagyom.

Huffnágel azért, hogy előretörjön a Goldenblog közönségszavazásán, gyilkossággal vádolt, 2014, az ő pofára esése előbb, jogon kívüli eszközökkel valósult meg (megj.: én nem neveztem, mert mocsok volt az egész verseny 2013-ban),

2020: állatvédőemberkínzók hatóságosdit játszanak, zaklatnak és befolyással üzérkednek, továbbá járványügyiszabály-szegnek.

Más nem volt. Ellenem se tettek mások, kivéve Kozma Szilárdot. Abból se lett semmi, többek között azért se, mert nem én írtam a mocskokat. Pedig miket jósoltak nekem az álneves aljaskodók. És mennyire kreatívan találták ki, miket művelek és hogyan kapnak majd el engem (mint az áulkodó másodikosok),  mintha én ettől a bárgyú, magyar, lomha jogalkalmazástól félnék. Mintha volna bármi félnivalóm.

Amikor hat hete megfenyegettek, hogy most idejönnek és megölnek, de a rendőrség nem jött ki, továbbá értesültem arról, hogy miket terjesztett el rólam V. Tamás (foglalkozása: ügyvéd), akkor én az altatót választottam.

Időben érkezett a szerelmem.

Élek.

Nem hisztizek.

Jusson eszedbe: ha pitiáner sértődöttségből, bosszúvágyból generálsz jogi ügyet, az nem csak sokba kerül, hanem mocsok módon visszaélsz a közös erőforrásokkal, és ügyvédeket hizlalsz. Lefoglalod bírák és bíróságok kapacitását, miközben lassan fél éve áll az ítélkezés, lakásmaffia-ügyek, banki tisztességtelenségek, válóperek, családon belüli erőszak-esetek várnak megoldásra. Az ügyedből pedig nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Az is esélyes, hogy kapsz egy viszontkeresetet, és további kellemetlenségeid lesznek.

Sok sikert azért!

mocskosul szexi tanárnők

Közzétéve Szerző:
90

Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.

Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben… →

a nő, aki nagyon tud szeretni

Közzétéve Szerző:
18

Ajjaj… Kattintásvadász cím.

Amikor a szerelemélményről beszélünk mi nők, tegnap például kommentben, de ezer más alkalommal is, akkor mindig előkerül a szerelem elvesztése, a fájdalom.

Amiről lehet és fontos beszélni, persze. De olyan kontrasztos ez, amikor a másik nő (a poszt) épp meg van döbbenve és ujjong.

Mindannyian tudjuk, hogy elmúlik. Ettől oly becses.

És hogy elmúlik, az nem okvetlen dráma, világégés vagy csúf történet ám – ez az egyik, amit ma erről mondani akarok. Ne tedd azzá magadnak sem, ne légy oly könnyes szemű. Bővebben… →

filmforgatag

Közzétéve Szerző:
2

Most például az van, hogy ezt az agyonlakkozott-sütött-tűzött, mondén hajkölteményt, ami szerda hajnalban lett nekem az aznapi forgatásra, hagyom szervesen lebomlani, és ez elég vicces. Telnek a napok.

Ilyen volt:

Most (szombat) ilyen, van ennek is költészete, és elég mozgalmas hetem volt:

A statiszta mindenképpen az alkotó folyamat részévé válik. Tanúja ő nagy pillanatoknak, ha van egy kis szerencséje, és persze ha figyel. Itt (két forgatásról beszélek) olyan embereket figyelhetünk meg munka közben, mint Enyedi Ildikó, Denis Villeneuve, Léa Seydoux, Jason Momoa, Rév Marcell. Én nagyon figyelek, mert elemi hajlamom a tehetség és a nagyság csodálata, továbbá újságíróagyam van, amely meg akar érteni mindent, és csak ritkán ítél morálisan.

Bővebben… →

egyben rádzúdítja

Közzétéve Szerző:
37

gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”

pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?

Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.

Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.

Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben… →

valami történt

Közzétéve Szerző:
75

Tanulságos volt a robbanás. Soha nem történt még ilyen itt, sokkal kisebb léptékű, más jellegű volt eddig a blog. Röpült mindenféle a detonációban, ki tudja, hol áll meg.

Mi történt? Mi lesz a kislánnyal? Miért hallgat mindenki? Miért én írtam meg a történetet? Mi ez az összezárás? Miért az anyáról, az ő motivációiról beszélnek, miért köré konstruálnak krimit? Miért engem támadnak most szakmailag a belterjes újságírók, az apa barátai? Miféle ez az új nyilvánosság, mire alkalmas?

Úgy kerültem kapcsolatba az üggyel, hogy megkeresett egy civil szervezet, aztán egy jogász. Felvettem a kapcsolatot az anyával. Olvastam. Majdnem abbahagytam, mert nem tudtam, hogy volna jó, nem akartam bulvárt, nem kaptam elég jogi és újságírói segítséget, csak arra figyelmeztettek, hogy vigyázzak. Megtorpantam, lassú voltam. Minden kötőszót mérlegeltem. Minél több mindent olvastam, minél tovább forgattam a darabkákat, annál ismerősebb lett a logika. Az erőszak logikája, a mellébeszélésé. És szóltam. Bővebben… →