egymillió író országa

nyilvános poszt

Megnyilvánulási láz van, ez markáns trend lett: “kreatív”, “megálmodta”, “publikál”, “gyönyörű új weboldalán”, “megjelentették az írását” (faszomblog, hirdetésifelület-nőikontent), sőt: “irodalommal foglalkozik”, és amióta a wmn novellának nevezi a füzetesregény színvonal alatti, hisztis lelkizéseket, igen, ez az ő bűnük, azóta minden pletykás háziasszony “novellát ír”. Amúgy fotósok, festők, zenészek is gombamód, amióta neten lehet publikálni és nincs szigorú cerberus a galériák, kiadók bejáratánál, és az is idegesítő meg sokszor vicces – de én az írókról írok, mert én az irodalmat értem.

És hányan vannak… Minden második poszt egy új írónő, azaz: magát szerzőnek tituláló kereskedelmi szki-s nő kontentje a facebookon.

Mondjátok erre, hát mi ezzel a baj, a sokféleség és a verseny termékeny, ugye a reneszánsz Rómában… ott pont nem, vagy nem így, de a századforduló Párizsában sok száz alkotó nyüzsgött, eleven kávéházi élet volt, csoportosultak és hadakoztak, egymással párbeszédben és ellentétben, ezerarcú művészi élet a maga párhuzamos irányzataival, stílusaival, iskoláival, zsongott és reszketett tőlük a város. Ez a mienk itt Pesten (Rákoskeresztúron is járt az ősz) gyatra visszaverődése volt annak, pedig ez is aranyfényben ragyog ma már… – és a művek túlnyomó része ha divatos volt is, hamar feledésbe merült. Vagy eleve is klapancia, silányság, plágium és majmolás. Sokan Petőfi-szerű lírát írtak 1910-ben.

És milyen sértődöttek tudtak lenni az írók! Meg haragudni egymásra! A nagyok is. De aki nagy, az legalább nagy.

Jó, hát nem lehet mindenki nagy. És nem csak az öröklétnek írunk. A tárca, a blog eleve percműfaj. Krimi, csacska női témák. A bénábbak vigasztalódhatnak azzal, hogy nem akarnak ők világhírt, az írásnak terápiás hatása van. Az olvasó úgyis eldönti, mit akar. Pláne a piac, ha lát valakiben fantáziát. Vagy ha felgiccselnek egy menő témát vagy borzongató zsánert. Vagy ha ráereszt egy jó szerkesztőt egy kellően csinos pofira. Pláne ha a kedvenc írója kúrja és “kinevelte”.

Elférünk. Sok jó ember…!

És az írónők megmámorosodnak az írástól, feledik az életkudarcot, szárnyalnak: hát ilyen? (nem), hátrahagyják a szar házasság fájdalmát, feldolgozzák, kielégülnek.

Ha.

Többnyire nem.

De akkor… akkor szerintem meg se kéne próbálnia? MOST INKÁBB IGYON HELYETTE?

Ööö… elnézést, de igen. Igyon. Meghívom. Vagy írjon a fióknak, és lássa, érezze, hol van ő. Szar szöveggel traktálni az ismerőseinket, másokat majmolni, az elismerés vágyával (nyíltan vagy sunyin) tülekedni érdem, munka, tehetség nélkül, pláne irigykedni összevissza, hogy “neki miért jött be?”, “miért ő nyerte?”, a jobbakat savanyúan figyelgetni, az bűn.

Az utánzók ártanak magának az irodalomnak, elvi értelemben, annak devalválásával és inváziójával, és a gyakorlatban is: rengeteg kínos helyzet, sértődés van körülöttük. Másrészt rettentő kellemetlen, hogy sokan alanyi jognak tekintik az alkotó ÉS profitábilis tevékenységet, a sikert. Harmadrészt: az egész “én is kreatív vagyok”, “velem mi lesz?”, “éveket öltem bele” érzet nagyon érzékeny pontja a léleknek. Szembesülni önmagával, hogy nem, hiába hajtja, gyakorolja, mentrázza, nem elég tehetséges, és nem eredeti. Vagy ami még durvább: amúgy tehetséges, úgy-ahogy, vagy nagyon, egy kézre álló divat sikeressé tehette volna, és mégsem futott be. (nem mintha a tömeges fogyás lenne a siker mércéje.)

És nincs hol reklamálni, és esetleg eltelt az élete ezzel, hogy kergette az álmait, és a bénábbnál bénább projektjeibe vágott. Persze, hogy ha már annyi reményt, erőfeszítést beletett, szorgoskodott, akkor csalódott, és nem a saját képességhiánya vagy téves útja lesz a hibás, hanem mások, mindig mások.

Az igazi író egyébként nem szorgos, hanem dől belőle, a lélegzéshez hasonló neki írni. Akkor is, ha gyötrelmes lélegezni (ilyen is van). De nem tud nem.

És tudjátok, ezek soha nem olvastak igazán. A tízezer óra, az autentikus téma, bátorság, belső drive, a múzsa csókja, a kivárás, ez mind hiányzik.

Az olvasás sine qua non, de nem non plus ultra vagy garancia. Ha mégis olvasnak, akkor gagyit, fantasyt, fanfictiont, de a netflix miatt már azt se. Fél évvel ezelőtt reményvesztetten és mégis türelmesen magyaráztam valakinek, aki lelkesedett, mutatta, higgyem el: a fantasyban sok munka van, rengetegen szeretik!, hogy gagyi, kamu, és ahogy érvel, az meg önmagyarázás (ő szereti). Szigorú vagyok? Nem lehet másképp. A szórakozás mindenestül más igény, más cél, más rang, mint amikor agyi, lelki, élni segítő, sőt, ontológiai üzemanyagként veszed magadhoz a kultúrát: az érdeklődés nemesebb, mint az elringatózás. Ha igazi irodalomban nőtt volna fel, és nem akart volna ő maga görcsösen megnyilvánulni, szerepelni, akkor ezt ő is látná.

Én leszek a sznob.

Mit mondhat valaki, még ha van is íróvénája, amikor elolvassa mondjuk Lucia Berlint vagy a kedvenc magyar novellaírómat (tudjátok…)? Hogy jó, akkor én is írok, én is…? Ide nézzen mindenki?

Dehogy. Döbbenten ül. És nem írni lesz kedve, azt szégyellné, de eszébe sem jut. Hanem olvasni. Beszerezni a szerző minden könyvét. Eredetiben is. Újraolvasni. Felolvasni. Párna alatt tartani és sírva simogatni a címlapot. Nem az a kicsinyes ördög, hogy “és ha én is megpróbálnám…”? Ez blaszfémia.

Nem kihaénnem alapon beszállni a buliba. “Ilyet én is tudok.” “Én is szeretnék írogatásból megélni.” “Biztos nem árulod el ingyen, hogyan kell!” Mintha volna pár titkos fortély, tanács, követendő algoritmus, vagy valami kör, ahova beajánlanak. Ez a gyenge jelleműek és téves önképűek sportja, akik gyakran riasztóan műveletlenek is. És rémisztő pofátlanság.

De olvasni nem is kell ma már az íróvá váláshoz: a piac, az piac. A trend egyik generálója, hogy az igazi írók sokat költenek piára se íróként, se tanárként nem tudtak megélni, ezért leszálltak a Parnasszusról, és elkezdték a facebookköltészetet és önnépszerűsítést egyfelől (az ismert turbulenciákkal, egészen döbbenetes, milyen szinten szövegértetlenkednek a júzerek, lásd ezt a videórészletet), másrészt pénzért tanítani az írást, hülye szemüvegben okosnak tűnni az említett megnyilvánulási ambíciótól duzzadó háziasszonyok körében. Imádatban fürdeni és rámozdulni a fiatalabbakra.

Haj, de könnyű is műveletlen, irodalomértetlen, befutni vágyó nőket elkápráztatni pár közhelyes anekdotával meg bézik irodalomelmélettel!

Na de kell a pénz, ezért az Írófejedelem azt mondja, “mindenkiben van egy regény”. Ki fog az jönni! Ad hozzá klotyópapírt is, ha közben olyan lettél. Én azon csodálkozom, hogy ezen a jelenségen nem hüledeznek többen. Mindenki olyan bamba. Nem szól senki, hogy ez nem stimmel.

Miért is? Ír, ír. Nem az én ízlésem a mérce. Nem igazi író persze, “nem jelent meg könyve”, de hadd írjon, ha élvezi (ugyanígy: hegedüljön csak a lakótelepen). Rengetegen nem érzik a különbséget. Hát mi a baj ezzel? Öröme telik benne.

Hú, az érzéseink, a TRAUMÁINK, ide nézzetek, mennyire sírok, mennyire fáj, teszek bele természeti képet is, felhő, madárka, szivárvány, azt hiszed, a pasijáról ír, pedig a gyereke, micsoda csattanó!, és olyan érzések, amelyeket soha nem élt meg. Na, ez mesterkontent lesz, ilyen durva nem volt még senkinek: halál, gyógyulás, házassági válság, szakítás, újra egymásra találás, nemi erőszak, LESZ BENNE FASZ, nincs tabu, vagy döbbentsem meg őket pedofil anállal, papos sztori, egy jó csecseműmészárlás? Hm, ez még jobb. Erre varrjatok gombot! Ja, amúgy társadalmi ügyeket képviselek, ez annak az eszköze. Vagy boldogságot varázsolok düledező viskókba, finoman felsejlik az erkölcsi tanítás. Leleplezem a képmutató, felszínes, szexre hajtó férfiakat és a klottgatyába nyúlkáló papkezeket, le én!

Izgatottan várják a megjelenést. Tessék-lássék gratulálnak az ugyanott nyüzsgőknek, de ők, ők mikor jönnek? Osztják buzgón, küldik a linket szét. Anyu lájkolja, a telekszomszéd (“vigyázz magadra, Zsuzsikám), meg az autisztikus, kutyaszemű informatikus a cégtől (Az Írás Csak Hobbi Adrienn). Úgy általában e kínosan ügyetlen, igekötőket rosszul használó, jét-elipszilont keverő, gyakorlatlan, öntudatos, életidegen, didaktikus, erősködő, nőiesen érzékenykedő, vagy álvagány, drasztikus, hatásvadász szövegek nem sok vizet zavarnak.

A szerzők kire fognak haragudni? Nagyon komolyan hitték, álpozitív szövegekből, meg hát az a sok pénz és remény, amit beleöltek, hogy te is, te is, egy kicsit kísérletezel, felismered, hogy jé, lehet “magadról” írni, de ha máshogy ragozod az igét, akkor az távolítás, lehetőleg kurvára mesterkélt neveket válassz, aztán azt egész névként ismételgesd hatvanhatszor, vagy legyen inkább a lány… és mindenképpen tegyél jelzőket, aranyszín haja bodrosan omlott alá, csillant az alkonyati holdfényben, úgy szebb, ez mégiscsak irodalom…!, és akkor majd elámulnak és megérinti őket – sztár leszel.

Vagy kapsz tizenkilenc lájkot.

És akik visszaélnek az ő visszajelzés-éhségükkel, lelki nyomorukkal, és hitegetik őket, pedig ők aztán világosan tudják: a büdös életben nem lesz rétegíró, gyengécske novellista sem egyikből se. Ők teszik zsebre e rút iparág hasznát. És van pofájuk elvárni, hogy a palánták a profiljaikon egymást futtassák, egyszersmind vigyék hírét a remek íróképzőnek is.

Aki író, az kamaszkorától komolyan nyomja, tanul, olvas, kísérletezik, külföldről szerez be kézikönyvet, keveset csillog, sokat őrlődik, nem snassz témákról ír, és nem akar mindjárt publikálni.

*

És akkor idézném a másik danis videót is, “csak ne küldjék el”:

Mit szólsz ahhoz, hogy amatőrök…

Nekem is elmesélték jó páran az évek alatt, hogy jöttek a blogra, olvastak, mellkason taszította őket, szívüket facsarta, és felmerült bennük, hogy ők is írni fognak – a miért ne? esztétikája. Hát ha még be is lehet vele futni?

Fú, azt ne akard. Szétszednek. Azt akkor akard, ha a vértanúk hite van benned és négy centis a bőröd, azbesztből.

A bölcsebbje hamar belátta, nem való ez neki, az eggyel butusabb nyomatta hónapokig, és akiben hatalmas volt az űr, az aztán…! Hadd szóljon! Csikarja, erőlteti. A Domestos poézise. Nem vittem maszkot, poszt. Ráálltak a kocsimra, novella. Ma is gyűlölöm a főnököm, poszt. Főztem pörköltet, eposz. Leesett a váza, poszt.

Jó lesz az.

MEG AKAROM TILTANI A BLOGOLÁST? Én? Dehogy. De észre se veszik, amit csinálnak, hogy saját mondandó híján motyogják, amit felcsipegettek, szövegformákat mímelnek, áljópofák és gonoszak. Hirtelen, innen lelépve kezdődik az írókarrier, úgy, hogy azonnal hős akar lenni, nem érti nemhogy a szintaxist, a ragozást sem; “bálycsevely” szintű ordenáréság.

Bolyár

Amikor -sa végű ige a blogod címe, és lehet tudni: két évet lógtál itt és látványosan imádtál?… Vagy beköszönsz, és az én blogom mottójául szolgáló vers utolsó két sora lesz az addig mottótlan blogodé hirtelen (mágikus gondolkodás, ez is). Netán nagyhirtelen, mindent jól megfigyelve pont azok a témáid, a lelkesedéseid, kommentelőid, blogsablonod, a trollkezelő mondataid…? Szerinted mit gondolnak? Minimum azt, hogy zaccot főzöl, ahelyett, hogy elvetnél egy másik növényt. Meg egy nappal az én posztom után parainesis, és csupa kérdő mondat a lányok felnövéséről, meg nyomorlicit, ja, és magyartanár vagy (nem volt az, de kicsit sem, és még visszakérdezett, amikor rászóltam: jó, de mi van a többi írásával, amiket nem rólam másolt?)… És aki elküldi a blogját, gyereke költeményeit: mit szólok, korrigáljam, segíteném-e, kiraknám a linket? (Eleinte kiraktam, volt, akit saját döntésből, mást kérésre. Használtak.)

Amikor e-mailekben magyarázza: hát mindenki másol, őt is másolják… Engem ne. Én se másolok. Ja, nem nekem fáj, félreérted. Neked ciki. És jogod sincs.

Nők pszichológus helyett írnak. Sütisütés helyett. Pasizás helyett. Élet helyett. Miért? Mert valakik ezt eladták nekik. Fáj az élet? Menj terápiába.

Most nyilván lesz, aki kérdi, hogy én más vagyok? Nem tülekszem, nem neheztelek?

Nem. Nem is kesergek.

És: én nem figyelgetem a jobbakat savanyúan?

Nem. A jobbakat sosem. A wannabe-ket sem savanyúan. Ha Edinától kérdi valaki a Kőlevesben, mit szól az én szövegeimhez, olvas-e, rémülten leoltom, blaszfémia! Nem értitek, hogy ő ÍRÓ? Olvasok, van minőségérzékem, és a magam mérete, alkata szerint rutinosan írok. Fontosat, gyakran szépet. Józan önképem is van, erkölcsi normáim, és kiskoromtól szövegekkel foglalkozom. Mint írónak (vagy mi, alatta eggyel), semmiféle kielégületlenségem, komplexusom, fájdalmam nincs. Ami még ünnepelt íróknak is tud lenni.

Legalább ezen a téren nincs. Amúgy sok van.

(A luxusmagyarórák linkjei eddig nem voltak publikusak, ez az egész ugyanis sokba került, de sajnálnám, ha a net zárványaiban rekednének, pompásak lettek, élveztük, okosakat mondott mindenki, pörgött az egész.)

de hát miért nem kér segítséget?

Azt kérdezed, miért nem kér segítséget. Az a nő.

Dohogsz ezen erőst. Csóválod a fejed.

Mondjuk az iskolai közösségben egy nehéz helyzetű anyuka. Sajnálod a gyerekeit!

Röviden írom ezt most, nem kell érvelés:

azért nem kér segítséget, mert nem hülye. Előre tudja, hogy meg fogod alázni, vagy a közösség fogja megalázni. Tudja, mire megy ki a játék: azzal, amit segítségnek nevezel, te a fölényedet deklarálod, a közösségbeli rangsort betonozod be. Kifele van ez az egész. Te menetelsz elöl, hiszen nemcsak példásan élsz, hanem még segíteni is marad erőd, ő meg valahol hátul. És dehogy menetel. Fekszik a susnyásban, vérben, ájultan. Bővebben…

szeretet, gyűlölet 2.

Erőlködve húzok, átírok, tömörítek, pedig jó mondatok voltak. Nem akarok túl hosszú posztokat. De nem nagy ügy ez: ketté kell szedni.

Ez az első rész.

…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?

Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.

Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.

Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben…

még egy rövid a gyerekabúzusról, de ez fontosabb

Tudom én. Mondják, hogy nincs fegyver a sok pénzéhes gonosz opportunista ellen, például a Kaleta-ellátást is biztosító huszonéves dél-koreai férfi ellen (akit a hazája nem ad ki), akiknek érdekük a visszaélésben, hatalmaskodásban, szenvedésben gyönyörködők ingereinek felpiszkálása, gerjesztése, a borzongató tilos gyönyörének biztosítása, a következmény nélküliség garantálása. Nincs védelem a darknet ellen, ezt mondják, nem lehet lépést tartani vele, és nincs védelem drogkartellekkel, lefejezős bandákkal, doppingszerekkel szemben sem (ezek mind a kapitalizmus termékei, megjegyzem).

Mindig előttünk járnak. Nem lehet őket elkapni. Bővebben…

amíg nem árt vele – az őznő története

A tartalmat a magyar netezőknek a jó öreg Mérő Vera szolgáltatja (nekem pedig olyanok, akik az ő témáin, akcióin, felháborodásain elég okosan és gyakran szórakoznak). Szerinte úgy írni a nőről, ahogy az origo tette, MINŐSÍTHETETLEN EMBERI ALJASSÁG.

Steph Loehrnek hívják a szóban forgó transznőt. Angol nyelvű forrást kerestem, annyira nem szeretnék a béna hazai kínálatból egyet se kirakni (hahó: én attól, hogy undorodom egy sor kötelező liberális gesztustól, az áldozatiaskodástól, valamint butának és hergeltnek tartom a neten látható ellenzékiséget, és képmutatónak és olcsónak az ebben utazókat, még nem lettem jobbos, és nem érzem azt sem, hogy a 888, Puzsér vagy az origó vállalható).

 

https://www.theblaze.com/slightly-offensve/trans-deer-twitch-moderator
Bővebben…

mit jelent a… 3.: zaklatás

Ez is egy olyan szó, amivel minden lúzer lövöldözik, miután könnyes arccal feltápászkodott a kanapéról, ahol négy napig fetrengett, hogy ő mekkora bullyáldozat. Írtak is neki nyolcszáz kommentet, amelyből kétszázat törölt, de a nagy bánat promónak is jó, ismét pörög az oldal, dübörög a bevétel.

Most is dr. Erőss Paula jelentkezik. Ez is egy Btk. paragrafus.

Zaklatás

222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség: 1 év

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség: 2 év.

(3) Aki a zaklatást

a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,

b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve

c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el, az (1) esetben 2 év, a (2) esetben, bűntett: 3 év.

Megint több kritérium, és a számozott szövegrészekben egyszerre, a betűs felsorolásban írtaknak viszont vagylagosan kell teljesülniük a tényálláshoz. Ismét maximum a büntetési tétel, alsó határa nincs.

A zaklatás csak magánindítványra üldözendő (hető). A Be. 173. §-ának (3) bekezdése szerint a magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Ez innen

Még egy idézet.

Online zaklatásnak nevezzük a zaklatás azon formáját, ahol az internetet vagy más telekommunikációs eszközt használnak ahhoz, hogy egyének, csoportok vagy szervezetek ellen zaklató jellegű cselekedeteket kövessenek el.

wikipédia: zaklatás

Szép barátunk így ír:

Az online térben történő zaklatást a bírói gyakorlatban csak akkor minősítik bűncselekménynek, ha a következő négy szempont megvalósul:

  • a zaklatás tényállását kimeríti a cselekmény,
  • az elkövető betöltötte a 14. életévét, vagyis büntethető,
  • a sértett magánindítványt terjesztett elő, valamint
  • a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tények állnak rendelkezésre.

Zaklatás: útmutató sértetteknek és áldozatoknak

Nekem éveken át magyarázták kárörvendően, hogy a vélemény szabad, hogy aki bloggernek áll, az ne csodálkozzon, ha, és bírni kell a kritikát, hiszen magam pakoltam ki a netre az életemet, fenekemet, ráadásul közéleti szereplőként ezen felül is türelemmel kell viseltetnem a kritikus megnyilvánulások iránt, tehát ha tényként írnak le mocskos találgatásokat, miszerint én hogyan szoktam seggből szájba szexelni és orgazmust színlelni (ezt pont a nagy szerelmem, ÉletemszerelmeSosebántalakGerleéva Jellemgyenge Doktorúr Tamás terjesztette el rólam rendkívül elegánsan, a legmélyebb mocsokba dobott be az élete elromlása felett érzett tehetetlen dühében és valami fura kiegyenlítési céllal, amelyet csak az ellen tud ember érezni, akinek le van kötelezve, és akinek igaza van),

vagy ha zsidózva mocskolják az angyalszerű és halott férjemet, aki nekik soha nem ártott, és kirakatnak ezzel a kurucinfóra is, vagy ha ugyanezek az emberek az anyámról azt állítják, hogy orvosi hivatásával visszaélt, és korrumpálható egészségügyi dolgozók segítségével az én elmebetegségemet eltussolta, illetve gyógyszerekkel machinált,

és ha arcom bicskás szétkaszabolásával és gerincem eltörésével fenyeget a szörnyeteg, aki tudja és ki is írja a lakcímemet,

szóval azt mondták, az ilyesmi nem baj, joguk van hozzá, el kell viselni, ne keressek elégtételt, sőt, az én viselkedésemről fog okoskodni, engem elemezget az undorító kibic is a saját idővonalamon.

Ma már, mily kreatív az emlékezet!, ők, a fenti mocskok elkövetői a szegény erdélyi házaspár. Komolyan, az 1984-ben volt ilyen múltátírás. A legviccesebb, hogy Murinai Angéla szerint is szegényerdélyiházaspár, akinek most az a Kovács Csilla Hajnalkám a szárnysegédje, fő bizalmasa és kvázi személyi titkára, aki az egész Kozma-cirkuszt kitalálta, megszervezte és hergelte. Az agresszív balhét olyanok gerjesztették és élvezték, akikkel Kozmáék nem is foglalkoztak, majd sürgős dolguk akadt, és az egészet rámkenték.

De én tudom az igazságot.

Az első döbbenetek után – névtelenül 2014 novemberében kezdett dőlni hozzám a szar, valamivel később pedig Az erdő című moralizáló mocsoközönnel indult egy új, “olvasói” bosszú (ide kitettem), utána pedig a sportolásom, a progresszfotók, Ed, a képzések, irodalmi estek miatt ment a hörgés –, szóval egy idő után megtanultam kezelni a mocskot, bizonyos páncélom nőtt. Mindenki azt harsogta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem komoly, és azt is, hogy én váltom ki, hogy így reagálnak. (Hát persze.)

Így arra jutottam, hogy akkor szabad nekem is, nem fáj nekik se, főleg, hogy én nem hazudok és nem magáninfókat tárgyalok ki elferdítve. Ha valami a női terekben zavar, mert hamis és korrupt, akkor leírhatom a véleményemet, azt ő váltja ki ez alapján, és pláne ezekkel a fenti aljasságokkal szemben kimondhatom, megmutathatom az igazságot. Kérhetem a sötétben unalmukban kavaró elrontott életűeket, hogy hagyják abba, kirakhatom, hogy hogyan történt. Ha sunyin nyomják tovább, akkor tehetek erősebb jelzést, mert ők függéásben élnek, és kínos nekik, ha a környezetük megtudja, mekkora gennyek. Mi a célom? Hogy leálljanak. Mit gondolsz, Tamás.

Nézzünk megint statisztikákat. A sértett által kezdeményezett zaklatásos eljárások így alakultak az elmúlt években:

Az évi 587–1170 sértetti feljelentésből tehát 73–158 esetben lett vádemelés, vagyis 10,7–15,3 százalékban, és elutasították a feljelentést, illetve megszüntették a nyomozást a feljelentések 78–83 százalékában.

Szép kolléga leírásából és “erkölcsi” állásfoglalásából kiderül viszont, hogy felpaprikázott embereken jól lehet keresni. Ugyanakkor nincs magyar nyomozó, ügyész, bíró, aki pusztán privát e-mailek írását egy ismerősnek zaklatásként fogja értelmezni.

Itt van egy kommentelő, aki nagyon fél, hogy kimondják róla az igazságot, mert mindenkinek hazudott, végighazudta az éetét, és így próbálja a minősített esetet (fenyegetést) összetákolni.

Az igazságot nem testmagasságra mérik, egy olcsó poénért a lelkét eladja ő, aki valaha annyira rajongott a (80+ kilós) testemért.

Ez viszont nem volt zaklatás a bíróság szerint. Villő neve érdekes kontextusban jelenik meg:

Tegyél-e feljelentést? Nos, ha üres az életed, és éhezed a hősi szerepet, mert életed valódi hazugságaival képtelen vagy szembenézni, akkor egy ilyen ügy értelmet adhat a létnek. Tegyél!

Én egész életemben a következő ügyekben tettem (úgy, hogy a bloggeri és újságírói tevékenységem miatt következetesen megtaláltak és fenyegettek ostoba emberek):

a biciklim ellopása miatt, ismert tettes ellen, 2004-ben,

2013-ban egy cikkem miatt, amely a downhillesek fogaskerekűn tanúsított erőszakos bunkóságáról és természetrombolásáról szólt, megfenyegetett Soós Dániel, majd 2014 februárjában megtámadott és a fejemet többször, nagy erővel megütötte (“szegény biciklis srác”), ez két feljelentés volt, és végül engem is elkezdtek garázdaságért basztatni, mert én meg Dánielt megrúgtam. Dániel egy évig járt elterelésre garázdaság miatt, velem is próbálkoztak ugyanígy, de kiröhögtem az ügyészt, felhívtam a figyelmét a helyesírási hibáira, ezt a jegyzőkönyve is beleírattam, és a bíróságon nem lett semmi (megrovás lett),

Kozmáék 2014-ben hadjáratot indítottak ellenem, és nem volt határ, ez hat éven át zajlott, ezzel a hazugságtömeggel van tele a net ma is; zaklatás, rágalmazás, becsületsértés. Nem én mentem tönkre, sem a blogot nem hagytam abba, se nem lett kevesebb a jövedelmem, se senki fogást nem talált rajtam, se a gyerekeim nem sínylették meg, sőt. Csináltam tovább azt, amiben hittem, írtam, edzettem, szerveztem, és éltem a saját életemet. “Elhagytak” olyanok, “csalódtak bennem”, ez igaz, akik mindig csak kértek, elfogadtak, soha nem adtak semmit, és – bocsánat az őszinteségért – rettentő kellemetlen, nyomi emberek voltak. A hízelkedésk is rettentő kínos volt. A jó Istennek hála. Már eszükbe se jut az újaknak engem használni, nem hagyom.

Huffnágel azért, hogy előretörjön a Goldenblog közönségszavazásán, gyilkossággal vádolt, 2014, az ő pofára esése előbb, jogon kívüli eszközökkel valósult meg (megj.: én nem neveztem, mert mocsok volt az egész verseny 2013-ban),

2020: állatvédőemberkínzók hatóságosdit játszanak, zaklatnak és befolyással üzérkednek, továbbá járványügyiszabály-szegnek.

Más nem volt. Ellenem se tettek mások, kivéve Kozma Szilárdot. Abból se lett semmi, többek között azért se, mert nem én írtam a mocskokat. Pedig miket jósoltak nekem az álneves aljaskodók. És mennyire kreatívan találták ki, miket művelek és hogyan kapnak majd el engem (mint az áulkodó másodikosok),  mintha én ettől a bárgyú, magyar, lomha jogalkalmazástól félnék. Mintha volna bármi félnivalóm.

Amikor hat hete megfenyegettek, hogy most idejönnek és megölnek, de a rendőrség nem jött ki, továbbá értesültem arról, hogy miket terjesztett el rólam V. Tamás (foglalkozása: ügyvéd), akkor én az altatót választottam.

Időben érkezett a szerelmem.

Élek.

Nem hisztizek.

Jusson eszedbe: ha pitiáner sértődöttségből, bosszúvágyból generálsz jogi ügyet, az nem csak sokba kerül, hanem mocsok módon visszaélsz a közös erőforrásokkal, és ügyvédeket hizlalsz. Lefoglalod bírák és bíróságok kapacitását, miközben lassan fél éve áll az ítélkezés, lakásmaffia-ügyek, banki tisztességtelenségek, válóperek, családon belüli erőszak-esetek várnak megoldásra. Az ügyedből pedig nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Az is esélyes, hogy kapsz egy viszontkeresetet, és további kellemetlenségeid lesznek.

Sok sikert azért!

mocskosul szexi tanárnők

Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.

Vári György tegnap kiállt, és elmondta. Bővebben…

a nő, aki nagyon tud szeretni

Ajjaj… Kattintásvadász cím.

Amikor a szerelemélményről beszélünk mi nők, tegnap például kommentben, de ezer más alkalommal is, akkor mindig előkerül a szerelem elvesztése, a fájdalom.

Amiről lehet és fontos beszélni, persze. De olyan kontrasztos ez, amikor a másik nő (a poszt) épp meg van döbbenve és ujjong.

Mindannyian tudjuk, hogy elmúlik. Ettől oly becses.

És hogy elmúlik, az nem okvetlen dráma, világégés vagy csúf történet ám – ez az egyik, amit ma erről mondani akarok. Ne tedd azzá magadnak sem, ne légy oly könnyes szemű. Bővebben…

filmforgatag

Most például az van, hogy ezt az agyonlakkozott-sütött-tűzött, mondén hajkölteményt, ami szerda hajnalban lett nekem az aznapi forgatásra, hagyom szervesen lebomlani, és ez elég vicces. Telnek a napok.

Ilyen volt:

Most (szombat) ilyen, van ennek is költészete, és elég mozgalmas hetem volt:

A statiszta mindenképpen az alkotó folyamat részévé válik. Tanúja ő nagy pillanatoknak, ha van egy kis szerencséje, és persze ha figyel. Itt (két forgatásról beszélek) olyan embereket figyelhetünk meg munka közben, mint Enyedi Ildikó, Denis Villeneuve, Léa Seydoux, Jason Momoa, Rév Marcell. Én nagyon figyelek, mert elemi hajlamom a tehetség és a nagyság csodálata, továbbá újságíróagyam van, amely meg akar érteni mindent, és csak ritkán ítél morálisan.

Bővebben…

egyben rádzúdítja

gerleéva, amint “nem bírja a véleményt”

pedig csak azt kérdezi: minek egymást direkt bántani?

Ma a szeretteid cikis húzásaira mutatok rá.

Azt hitted, minden oké, elfogadnak, lehetsz, amilyen vagy, amúgy is épp kijöttél abból, hogy gáznak érezd magad. Aztán egyszer csak egyben felemlegetnek mindent, mert ők “eddig nem akartak szólni”. Ez a manőver nagyon gyakori, és fontos, hogy átlássuk, vagy legalábbis legyenek szempontjaink a kezeléséhez.

Nagyon meg lehet döbbenni. Bővebben…

valami történt

Tanulságos volt a robbanás. Soha nem történt még ilyen itt, sokkal kisebb léptékű, más jellegű volt eddig a blog. Röpült mindenféle a detonációban, ki tudja, hol áll meg.

Mi történt? Mi lesz a kislánnyal? Miért hallgat mindenki? Miért én írtam meg a történetet? Mi ez az összezárás? Miért az anyáról, az ő motivációiról beszélnek, miért köré konstruálnak krimit? Miért engem támadnak most szakmailag a belterjes újságírók, az apa barátai? Miféle ez az új nyilvánosság, mire alkalmas?

Úgy kerültem kapcsolatba az üggyel, hogy megkeresett egy civil szervezet, aztán egy jogász. Felvettem a kapcsolatot az anyával. Olvastam. Majdnem abbahagytam, mert nem tudtam, hogy volna jó, nem akartam bulvárt, nem kaptam elég jogi és újságírói segítséget, csak arra figyelmeztettek, hogy vigyázzak. Megtorpantam, lassú voltam. Minden kötőszót mérlegeltem. Minél több mindent olvastam, minél tovább forgattam a darabkákat, annál ismerősebb lett a logika. Az erőszak logikája, a mellébeszélésé. És szóltam. Bővebben…